A Szószóló a gyermekekért online akciónkban szülők és pedagógusok közösen fogalmaztuk meg oktatási rendszerünk problémáit több mint 2300 szöveges üzenetben, melyeket az ország térképére vittünk.
A kormányzatnak nincs szakmai programja és nem vesz részt szakmai párbeszédben sem, ezért tárjuk most a bajok összegzését a nyilvánosság elé.
Véleményünket videóban is elmondjuk: elmegyünk szavazni, mert gyerekeink jobbat érdemelnek!
A Szószóló a gyermekekért online akciónkban szülők és pedagógusok közösen fogalmaztuk meg oktatási rendszerünk rendszerszintű problémáit. A több mint 2300 szöveges visszajelzést - melyekben a szülői és pedagógus vélemények mellett diák üzenetek is szerepelnek - az ország térképére vittük, így bárki láthatja, hogy saját lakóhelyének környezetében mit tartottak a legfontosabb problémának a megszólalók.
Bár a bajokkal mindenki helyben, az óvodákban, iskolákban szembesül, a megoldás helyi szinten legtöbbször nem lehetséges. A problémák nagyon összetettek, de az látható, hogy forrásuk a pedagógusok gyalázatosan rossz anyagi és erkölcsi megbecsültsége mellett a hibás oktatáspolitikai döntések sorozata. A kormányzat megszüntette az érdemi szakmai párbeszédet: a gyerekeink és országunk jövőjét meghatározó döntéseket a spórolás és a hatalompolitikai érdekek határozzák meg, valódi szakmai vita, tervezés és egyeztetés nincs. A kormányzatnak most sincsen nyilvános oktatási programja, mint ahogy korábban sem volt.
Ezért kényszerültünk arra, hogy szülőként és pedagógusként a Szószóló a gyerekekért akció keretében a nyilvánossághoz forduljunk. Az alábbi diagramon bemutatjuk, hogy a beérkező szöveges vélemények alapján melyek voltak a leggyakrabban előforduló problématerületek (az összesített eredményeken kívül a pedagógus illetve szülői toplista is megtekinthető). Az egyes problématerületekről egy-egy példa idézetet is bemutatunk, a megadott linken az online akció oldalán megtalálható az összes beérkezett észrevétel az adott témában.
Szánjunk rá pár percet, és gondoljuk át, milyen jövő vár gyerekeinkre és az országra, ha nem tudunk változtatni, ha nincs szakmai megoldás azokra a problémákra, amelyeket már nem lehet elhazudni!
A véleményeket tartalmazó térképet és közösségünk videóban megfogalmazott összefoglaló véleményét lentebb tesszük közzé.
Alacsony pedagógus fizetés
Óvodapedagógusként egyedül nevelek 3 gyermeket. Ruhát akkor tudunk venni, ha munka után el tudok menni gyerekekre vigyázni vagy takarítani. Az óvodás gyermekek is látják, hogy az óvónénijük munka után dolgozik. Pár héttel ezelőtt foglalkozás közben egy 6 éves gyermek többször ismételgette, hogy csicska óvónő, csicska óvónő. Júniusban én is lemondok a megbízatásomról.
Pedagógus szülő vagyok, nehezen viselem a megnövekedett terheket. Annyira elfáradok a napi plusz munkáktól, hogy nincs erőm minőségben felkészülni az óráimra. Hétvégén előre dolgozom, pedig akkor kellene pihennem és feltöltődnöm. Szerettem a munkám, szerettem tanítani, a gyerekekkel lenni, játszani, beszélgetni, iskolán kívüli programokat szervezni számukra. Mára alábbhagyott a lelkesedésem. Látom magam körül az elkeseredett , kiégett kollégákat... "pedig ahol kiégés van, ott volt egyszer tűz is". Sajnálom a gyermekem akit hasonlóan szomorú, motiválatlan kollégák tanítanak. Nem csodálkozom és nem kárhoztatom őket…
Katasztrofális a helyzet, ijesztő a jövőkép. És még ijesztőbb, hogy ember-embernek farkasa lett. A hiányt (anyagi, emberi, erkölcsi, szakmai) nem az fogja bepótolni, hogy egymás ellen fordulunk, hogy egymást szapuljuk, hogy békétlenkedünk. Végre igazi megoldásokra van szükség. Olyanokra, ahol visszaállítják a szakma becsületét, megbecsülését. Szükség lenne, hogy a szülők magukénak érezzèk a pedagógusok, az oktatás, a nevelés jelenlegi problémáit, mert az ő gyerekeik nőnek fel ebben a tarthatatlan helyzetben. Ezt az állapotot a közvetlen gyerekekkel foglalkozók nem tudják megoldani. Összefogásra van szüksèg, hogy ismét gondolkodni tudó, akaró, önálló, értelmes, becsületes nemzedék nőhessen fel. Különben elbukunk.
A legfontosabb az adminisztráció. Lényegtelen ebben a központosított rendszerben az egyén és a lélek. Itt is mindenki szinte egy szám… szerintem az én tankerületem azt sem tudja, hogy merre van az a hely, ahol tanítok… Borzasztó szintre süllyedt az oktatás. Rengeteg a hiányzó pedagógus, állandóak a szakszerűtlen helyettesítések. Portfólió, de minek??? Az is megkapta a maximumot, aki távol áll a gyerekektől, a szakmaiságtól. Vicc az egész! Erre kell koncentrálni sajnos és a lényeg elvész. Sajnálom a gyerekeimet, hogy egy ilyen rendszerben kellene élvezniük a gyerekkorukat.
Az általános iskolában felső tagozatban 4 év alatt összesen 5 nyelvtanárom volt. 8. osztályban heti két oŕat az egyik tanár, a harmadikat pedig egy másik tanár vitte, csoportösszevonással. A fejlődésünk csapnivaló volt emiatt és gimnáziumban a rosszabbik nyelvi csoportba jutottam, mely tovább fokozta a lemaradásomat.
Két gyermek édesanyja vagyok. Egyikük általános, másikuk középiskolás.
A gyerekek iszonyú mértékben leterheltek. A középiskolás lányomnak minden nap 8-tól 3-ig vannak órái, kivéve a csütörtököt, mert aznap 8-tól 5-ig! Ezek után jön még a házi feladat, a tanulás, készülés a dolgozatokra és minden egyéb sport és közösségi tevékenység. 17 évesen azt éli meg, hogy soha semmire nincs ideje!
Teljes kétségbeesésben vagyok. 25 és 21 évesek a nagylányaim, így a szemem láttára omlott össze az oktatás Magyarországon. A most 11 éves lányomnak nem tudom jó szívvel azt mondani, hogy iskolába járni jó, mert nem jó. Általános iskola 6. osztályba történelmet, irodalmat gimnáziumi tanár tanít. Vázlatot vetít kivetitőn, amit másoljanak be a gyerekek. Magyarázat órán semmi a tananyaghoz. A technika tanár bácsi olyan öreg, hogy beszélni is alig tud szegény, és a gyerekek szerint büdös a bácsi. Gondolom egyedül él és nem tud gondoskodni a ruhája tisztaságáról. Korrepetálni hordom a gyereket, mert alapok nélkül, magyarázó oktatás nélkül nem tudjuk megugrani a 6. osztályt. Változásra érett a tananyag, mert a gyerekeink élete a tét!!!
Nincs elég gyógypedagógus, fejlesztő és más segítő
Pedagógiai szakszolgálatnál dolgozó pszichológus vagyok. Az utolsó klinikai szakpszichológus ma mondott fel tagintézményünkben, a pszichológusok létszáma a 3 évvel ezelőttihez képest harmadára csökkent. A gyermekpszichiátriáról heti több gyermeket küldenek hozzánk pszichoterápiára, mára azonban egyetlen emberünk sincs, aki hivatalosan pszichoterápiát végezhet.
Az iskola a 21. század igényeire és kihívásaira készítse fel a gyerekeket, kapjon sokkal nagyobb szerepet a kompetencia alapú oktatás a jelenlegi módszerekkel szemben! Unalmas, idejétmúlt ismereteket oktatnak az önálló gondolkodásra nevelés helyett, a tananyag szolgai bemagolását várja el a jelenlegi rendszer.
A problémával küszködők integrációja nincs jól megoldva
Egyre több a problémás gyerek. Nem kell hogy SNI-s legyen, elég a BTMN, akkor is szét tudja verni a csoportot, osztályt. Mára már csoportonként 5-6 ilyen gyerek van, amihez nincs szakszolgálat, nincs, aki segítse a pedagógus munkáját. Ezek a gyerekek nem kapnak megfelelő ellátást és "miattuk" a papír nélküli gyerekek se. És akkor hol marad a tehetséggondozás? Már mindenki csak a negatívumok elhárításával foglalkozik, a pozitív dolgokra már semmi idő. De ezzel nem a problémás gyerekeket szeretném lehúzni, mert ez nem az ő hibájuk, hanem a rendszeré. Nincs megfelelő és elegendő szakember. A gyerekek csak sodródnak, a pedagógusok szétszakadnak és tüzet oltanak. Hol van itt a gyerek? Hol van itt a pálya szépsége? Csináljuk, mert nekünk fontos a gyerek. A gyerekeim meg mennek az iskolába, mert kötelező, de egyre kevesebb az öröm. Legyen változás!
A térképen a járásközpontokban elhelyezett tiltakozó felikáltójelekre kattintva olvashatóak a szöveges vélemények. Minél többen fejezzük ki tiltakozásunkat, annál erősebben képviseljük a gyermekek érdekeit!
A Szószóló a gyerekekért online akció 2021 szeptemberétől lett meghirdetve a közösségi oldalakon és a sajtóban. Elsősorban szülők (63.8%) és pedagógusok (53.3%), néhány esetben pedig diákok (1.8%) és gyermekvédelmi dolgozók (1.6%) csatlakoztak és írták meg véleményüket a közoktatás rendszerszintű problémáiról. A beérkező véleményeket a Szülői Hang önkéntes moderátorai elolvasták és csoportosították, ennek alapján készültek a bemutatott statisztikák.
Közösségünk aktív segítséget nyújt a mindennapi problémákban, emellett kitartással, összefogással és a szülő-pedagógus együttműködés jobbításával előrelépünk az országos ügyekben is. Segítő anyagokat, állásfoglalásokat és felméréseket teszünk közzé, hogy felépítsük a közoktatás ügye mögötti társadalmi támogatottságot. 2016-os indulásunk óta a következő platformokat építettük fel:
Közösségi csoport
Segítő, érdekvédő csoport, ahol feltehetjük kérdéseinket, megoszthatjuk véleményünket. Támogatjuk egymást szülőként és pedagógusként, és közösen állunk ki érdekeink mellett.
Facebook oldal
Nyilvános facebook oldalunkon tudatosíjuk a gyermekeink jövőjét veszélyeztető társadalmi problémákat, kiállunk a szülőket és gyermekeink jövőjét, a magyar társadalmat érintő fontos közügyek érdekében, és közzétesszük a szülők számára hasznos információkat, tudnivalókat.
Email hírlevelünk röviden hírt ad aktuális akcióinkról, felhívásainkról, tudnivalókról, állásfoglalásainkról.
Instagram
Instagram oldalunkon is közreadjuk a szülőket érintő legfontosabb aktuális híreinket.
Szülői szókimondó
A Szülői Szókimondó teret ad a véleménynyilvánításra és személyes párbeszédre, vitára; itt a másképp gondolkodók álláspontját is megismerhetjük.
Szószóló a közoktatásért
A Szószóló online felületén biztonságos, anonim módon tesszük közzé a közoktatásban szerzett személyes tapasztalatokat és problémákat, hogy ezeket mindenki megismerje.
Szülői tudásbázis
A Szülői tudásbázisban a közoktatással kapcsolatos, szülők számára hasznos tudnivalókat gyűjtjük.
Plusz egy év óvoda
Közösségi csoportunk gyakorlati segítséget nyújt abban, hogy minden érintett szülő tudatosan dönthessen a további egy év óvoda kérvényezésével kapcsolatban és szakmai támogatással vezeti végig a családokat a gyakran stresszes folyamaton.
Média
Médiamegjelenések: képviseljük a szülői érdekeket a sajtóban és teret adunk a szülői megszólalásoknak.
Petíció
Petíciók: segítünk kihangosítani a szülői véleményeket és képviselni a gyerekek jogait és érdekeit.
Szakember-adatbázis
Szakemberek adatbázisa: segítünk a szülőknek és a szakembereknek, vállalkozásoknak, szervezeteknek, hogy egymásra találjanak.
Maradjunk kapcsolatban! Hírlevél feliratkozás:
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.
Nagy figyelmet fordítunk a személyes adatok védelmére. Részletes adatvédelmi tájékoztatónkat itt olvashatja. A legtöbb weboldalhoz hasonlóan mi is használunk sütiket.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.