#jobbatérdemelnek

Vagy csak megszoktuk.

A kormány családbarátnak vallja magát, de én azt látom: lépten-nyomon elárulják, cserben hagyják a gyerekeinket és minket mindannyiunkat. Ha nem láttad még Szimler Bálint Fekete pont c. filmjét, javaslom, nézd meg! Jó kis ébresztő, mekkora a baj.

Remélem, neked is elég volt már ebből a minden logikát és emberséget nélkülöző rendszerből, és kész vagy tenni azért, hogy egy jobb világban élhessenek a gyerekeink!

Tegyünk együtt a változásért!

2022-ben a tüntetések alatt megállapítottuk, hogy a tanárok nagy része 50 éves elmúlt. Azóta újabb 3 év telt el, tehát sok 50 pluszos tanár 60 éves lett. Ezek a pedagógusok még dolgoznak, és ennek ellenére már most tanárhiány van. Mi lesz 8-10 év múlva?

Hibás hozzáállás, hogy mindenki csak magával foglalkozik! Az én gyerekem talán még le tud érettségizni, az én gyerekemnek most épp van elég tanára. Sokan nem érzékelik a problémát. Olyan „luxus” dolgokról már nem is beszélünk, hogy biztosan jót tesz egy gyereknek, ha többféle korosztályból vannak tanárai. Más-más értékeket vehet át egy fiatal, egy középkorú, vagy egy idősebb tanártól.

Tisztában vagyok vele, hogy a problémák nem most kezdődtek. 23 éve választottam pályát és sajnos már akkor is alacsony volt a pedagóguspálya megbecsültsége. Talán magam is elgondolkodtam volna rajta, hogy matematika tanárnak álljak, ha ez másképp lett volna. Viszont úgy gondolom, hogy az elmúlt évek során rengeteg alkalom lett volna, hogy javítsuk az oktatás helyzetét és felépítsünk egy tudásalapú társadalmat. Talán még most sem lenne túl késő elindulni a jó irányba.

Az elöregedett pedagógus társadalom fiatalítása nem fog menni néhány év alatt, de el kell kezdeni. Ha mielőbb hozzákezdünk, már akkor is hiányozni fog egy generáció a szakmából.

Biztos vagyok benne, hogy az nem megoldás, amit a kormány csinál, hogy gyorstalpaló tanfolyamokon képzi a tanárokat és tűzoltásszerű béremeléseket csinál. Darabra lehet javulni fog a pedagógusok száma, de a minőség tovább romlik.

Nem mindegy, hogy kire bízzuk gyerekeinket és unokáinkat. Ők fogják a mi jövőnket is meghatározni.

Még ma meg kell tenni, amit megtehetünk, mert holnap már lehet, hogy késő lesz.

Évről-évre egyre több óvodás korú gyermeknek van/lenne szüksége speciálisan képzett szakemberre. Szemlátomást belőlük is egyre kevesebben maradnak a pályán. A kiemelt figyelmet igénylő gyermekeknek a nevelése-fejlesztése jelen helyzetben szinte lehetetlen küldetés egy közel 30 fős, kisgyermekekkel teli csoportszobában. Az integrált nevelés évek óta csak papíron működik jól és a valóságban külön szakmai képzést, felkészültséget igényelne. Az óvodapedagógusok nem fejlesztőpedagógusok és nem is gyógypedagógusok! Elméletileg 500 gyermekre jut 1 fő óvodapszichológus. 500 olyan gyermekre, akik iskolaérettségét az elszenvedett stressz, az instabilitás, a televízió és az okoseszközök elterjedése tényszerűen befolyásolja. Ezeket a gyermekeket ültette be a kormány 2020-ban 6 évesen az iskolapadba! Mára egyértelműen beigazolódott az, amire a törvénymódosítás előtt a szakértők figyelmeztettek. A szigorítás veszélyeire, vagyis arra, hogy így sok hatéves kerülhet iskolaéretlenül a közoktatásba.

Beismerés helyett természetesen egyszerűbb volt egy újabb rendeletmódosítás, mellyel törvénybe foglalták az iskolára való felkészítést, amit az óvodapedagógusok eddig is remekül csináltak. Látszatintézkedés, hogy az óvoda utolsó évében, napi 45 perc külön térben tartott iskolaszerű „csak fejlesztéssel” majd megérik a gyermek az iskolára! ELKÉPESZTŐ! AGYRÉM! Leszámolnak a szabad játék szentségével és szó sem lehet többé pedagógiai, módszertani szabadságról! Csend, rend, fegyelem! Miért kell egy gyereknek mindig készülnie valamire? Miért nem fejlődhetnek a gyermekek a saját ütemükben? Miért nem lehet egy gyermek óvodás az óvodában?

A szakértők és a még pályán lévő óvodapedagógusok évek óta kongatják a vészharangot, amire a kormány elképesztő válasza most éppen az, hogy napi 45 percre „becsenget” már az óvodákba is!

Kizsákmányolva és megalázva nem lehet minőségi munkát végezni. Az a légszomj, amelyet mi érzünk, gyermekeinkre és mindenkire ránehezedik, aki óvodába járatja gyermekét. Szülőként és pedagógusként közösek az érdekeink.

Szülőként felelősek vagyunk gyermekeinkért! Ne fordítsuk el a fejünket, amikor azt látjuk, hogy nem működik a magyar közoktatás. Nem kell oktatási szakértőnek lenni ahhoz, hogy lássuk a bajt. Már nemcsak a gyerekek túlterheltségével, az elavult tananyaggal és a módszerekkel van probléma. A rendszer olyan szinten leépült, hogy a kormány egyre gyakrabban már a szaktanárt sem tudja biztosítani az iskolákban, mindennapossá válnak a nem szakszerű helyettesítések, a csoportbontások elmaradnak, a tanárok folyamatosan cserélődnek, egyre inkább már az számít eredménynek, ha van aki bemegy megtartani a tanórát, a jelenlegi kormány pedig ezt úgy látszik részben a katonák kivezénylésével kívánja megoldani, hacsak nem állunk ennek ellen.

Szülőként a mi feladatunk, hogy hallassuk a hangunkat, és ne törődjünk bele. Valamennyien tehetünk azért, hogy a súlyos problémák ne maradjanak észrevétlenek! Jobbra akkor számíthatunk, ha elérjük, hogy mindenki tudjon a közoktatás válságos helyzetéről, és az országgyűlési választásokon is a változásra szavazunk.

Szülőként a mi feladatunk, hogy hallassuk a hangunkat, és ne törődjünk bele. Az helyi iskolai problémákon, a hiányzó tanárokon a legtöbbször nem tudunk rövid távon változtatni, hiszen a megoldás kulcsa a kormányzat kezében van. De valamennyien tehetünk azért, hogy a súlyos problémák ne maradjanak észrevétlenek! Változásra csak akkor számíthatunk, ha mi magunk változtatunk, és elérjük, hogy mindenki tudjon a közoktatás válságos helyzetéről. Személyes részvétel és felelősségvállalás nélkül nincs előrelépés.

A kormányzat nem tesz érdemi erőfeszítéseket mindiaddig, amíg nem követeljük elég hangosan. Sőt, miközben az egész magyar közoktatás ezer sebből vérzik, a jelenlegi kormány inkább arról fogadtatott el törvényt 2024 júniusában, hogy bármely 55 év feletti katona kivezényelhető a tankerületekbe, ahol még akkor is alkalmazni kell őket, ha nincs megfelelő végzettségük! Bár az új paragrafusokat eddig még nem merték alkalmazni, ezt már bármikor megtehetik, ha nem sikerül a jogszabályt visszavonatni vagy a kormányt leváltani.

A kormányzati tervek ellen több ezren tiltakoztunk, de egyelőre csak annyit mondtak, hogy „folytatódnak az egyeztetések”. Nincs érdemi kommunikáció, nem tudjuk, hogy bevezetnék-e a változtatást, és ha igen, melyik évtől. Követeljük, hogy vonják vissza a tervezetet, és adjanak erről egyértelmű választ az érintett szülőknek és az óvodáknak!

De van ezen kívül is probléma, amit sokkal inkább meg kellene oldani! Az iskolaérettség megállapítására a gyermeket nem ismerő Oktatási Hivatalnál kell kérvényt benyújtani, pedig ennek semmi értelme nincs, és emiatt sok kisgyerek lemarad a számára fontos lehetőségről! Adják vissza a döntés jogát az óvodáknak, hogy mi szülők az óvodapedagógusokkal együtt magunk dönthessük el, hogy mikor érdemes elkezdeni az iskolát!

Hiába fogalmaz a törvény egyértelműen, hogy az óvodai nevelés egész folyamatában szakképezett óvodapedagógusnak kell a gyermekekkel foglalkoznia, ez már sajnos régóta nem valósítható meg.

Azért sem, mert a törvény arra is lehetőséget ad, hogy reggel 8 óráig és délután már nem szükséges óvodapedagógus, a gyermekek felügyeletét elláthatja asszisztens vagy dajka is. Sajnos sok óvodában már ez a rendszer, hiszen nincs elegendő óvodapedagógus. Ilyen esetben viszont az asszisztens nem azt a feladatkört tölti be, amire elvileg alkalmazni lehet. A pedagógus munkájának segítése helyett délutáni óvodapedagógusi feladatokat lát el. Az óvodapedagógus pedig egyedül viszi a csoportot minden délelőtt.

Az iskolai felkészülést a jól képzett (diplomás) pedagógusok, pedagógiai munkát segítő munkatársak, a gyermekek számára szükség szerinti fejlesztőpedagógusok, gyógypedagógusok biztosítása segíti elő, és nem az, hogy 5 évesen, kiragadva addigi csoportjából, valaki erővel fejlessze.

A jelenlegi hatalom fél attól, hogy egyre több szülő elpártól tőle, és félnek attól, hogy egyre több szülőben tudatosul, hogy a kormányzat a propaganda ellenére a legkevésbé sem fordít figyelmet gyerekek ügyének. Akkor tudunk változást elérni, ha a szülői társadalom elegendően nagy részét el tudjuk érni a petícióinkkal, és ha egyre több szülő megérti, hogy a közoktatás mindennapi bajai mögött kormányzati hibák és mulasztások állnak. A kampányaink azt a célt szolgálják, hogy minél több szülőt be tudjunk vonni és a közoktatás ügye mögé állítani, ehhez azonban közösen kell cselekednünk.

Ha mindannyian egy kicsit beleteszünk, akkor összefogva elérhetjük céljainkat, de részvétel és erőfeszítés nélkül helyettünk ezt senki sem fogja megtenni.

Az iskolában elterjedt, hogy a kompetenciatesztet érdemjeggyé alakítják. Ráadásul úgy, hogy ez a jegy is beszámít majd a felvételibe, így ezen is múlhat a bejutás. Dóri szerette ezeket megmérettetéseket, mert úgy érezte, szabadon dolgozhat, támaszkodhat a tudására is és a kreativitására is. Most azonban kétségbeesett. Hogy készüljön erre? Mit tanuljon? Azt, amit tud, amiben kompetensnek érzi magát, vagy éppen azt, amiben kevésbé? Általában tud jól és sokat tanulni, vagy konkrét tananyagot tud megtanulni. A kompetenciákra viszont nem lehet előre felkészülni. Hova menjen, ha nem veszik fel?

A kompetencia adottságokból, ismeretekből, tudásból, készségekből, gyakorlati alkalmazásból, kreativitásból, különböző képességekből, tapasztalatokból, attitűdből, döntésképességből áll. A teljes személyiséget jellemzi. Mi osztályozható ezekből? A kompetenciák nem osztályozhatók!

Milyen módon lehet érdemjegyben kifejezni a hajlandóságot, a problémamegoldó képességet, vagy éppen a kreativitást, amiben pont az az érdekes, hogy egyedi. Hogy lehet számszerűen kifejezni egy gyerek tapasztalatait, vagy gondolkodásának folyamatát? Ki és milyen szakos tanár fogja jeggyé alakítani a teszt eredményeit, és milyen alapon, milyen szempontok szerint teszi ezt meg?

Dóri esete ma még fikció, de hamarosan valóra válhat, mivel a kormány a kompetenciaméréseket értékelné és beszámítaná a gimnáziumi felvételibe. Ha a kompetenciatesztek eredményeit osztályzatban fejezik ki, Dóri nem biztos, hogy bejut a vágyott gimnáziumba, pedig oda való! A kompetenciák mérhetők, sőt, fejleszthetők is, de nem osztályozhatók.

A kompetenciamérések alkalmával eddig a legtöbbször hazaküldték a nem jól tanuló gyerekeket. Áron mesélte otthon a szüleinek, hogy Gergő ezeken a napokon mindig beteg, de a foci edzésen mégis mindig ott van. Aztán hetedikben váratlanul olyan kompetenciatesztet írtak, amit minden addig hazaküldött gyereknek is meg kellett írnia. Gergő és a másik 6 gyerek megvonta a vállát, és a számukra ismeretlen feladatokat csak betippelve végigkattintgatták a tesztet. Hiszen sosem volt még fontos a tanáraiknak, hogy megírják! – gondolták. Csakhogy ezt a tesztet leosztályozták.

Aztán nyolcadikban megírták a központi felvételit a gyerekek. Mindkét fiúnak kifejezetten jól sikerült, Gergő nagyon sokat tanult, készült rá. Addigra viszont kiderült, hogy az előző évi kompetenciamérésnek az eredménye lesz az egyik összetevője a középiskolai pontszámoknak. Ezzel Gergő mégis elesett a gimnázium lehetőségétől, hiába ütötte meg a tudásszintje az elvárt szintet.

Ha a tervei szerint bevezeti a kormány, hogy a kompetenciaméréseket a gyerekek értékelésére használják, rengeteg gyerek fog úgy járni, mint Gergő.

Két gyerek – egy iskola. Nem a gyerekek lustaságáról, még csak nem is a képességeikről, hanem a lehetőségeikről árulkodik ez az eredmény. Az iskolának az lett volna a dolga, hogy kiegyenlítse a gyerekek családi hátteréből adódó különbségeket, ehelyett a legszerencsétlenebb módon lehetetleníti el azoknak a gyerekeknek a kiemelkedését, akik otthon nem számíthatnak támogatásra.

Arról azonban van értelme beszélgetni, hogy mi az óvodás gyermek érdeke. Az, hogy 2 év után átkerüljön egy másik csoportba, ahol a cél az iskolára készítés? A kormány most úgy módosította az óvodai alapprogramot, hogy - az egy vagy két csoportos kis óvodák kivételével - az utolsó évben mindenképpen egy külön iskolaelőkészítő csoportba kell menniük a gyerekeknek. Ha addig vegyes csoportban voltak, akkor onnan ki kell őket szakítani, és új óvodapedagógussal, új társakkal, új környezetben kell egy évig az iskolára készülniük, ahol aztán megint új tanárral és új osztálytársakkal kerülnek össze.

Vagy inkább az lenne a kisgyerekek érdeke, hogy 3 évig (esetleg 4) folyamatosan megkapja a személyre szóló, egyéni szükségleteinek megfelelő, differenciált fejlődési lehetőséget, adott esetben, direkt fejlesztéssel együtt? A játék, a művészetek aktív gyakorlása, az élmények mind cselekvésre ösztönzik a kisgyermeket, szívesen tanul egyénileg, kiscsoportban, a megszokott, saját környezetében. Mindezek által a szociális és érzelmi kompetenciái is iskolaéretté válnak.

Nehéz az átmenet? Igen. Nem lehetne az iskola kezdő szakaszának jobban hasonlítani az óvodára?

Ekkor derült ki, hogy a gimnáziumi felvétel feltételévé tették a korábbi kompetenciamérések beszámítását is! Mivel azonban az osztályzott kompetenciatesztjét ő még a régi iskolájában írta, ahol nem azt a szintű oktatást kapta, amit más kortársai, azok eredménye úgy lerontotta az összpontszámát, hogy végül csak a szakképzésbe vették fel. Teljesen összeomlott, az álmai szertefoszlottak.

A kompetenciamérések nem a gyerekek teljesítményét, hanem az iskola működését hivatottak mérni! A fenti történet hamarosan valóra válhat, hogyha a kormányzat megvalósítja a tervét, és a kompetenciamérések eredményét beszámítja a gimnáziumi felvételibe. Tiltakozunk, mert sok jó képességű gyereket akarata ellenére a gimnáziumból a szakképzésbe terelhetnek!

A kudarcok elvették a kedvét a tanulástól. Házitanítót fogadtak mellé, hogy meg ne bukjon az iskolában. Szent-Györgyi időnként lopva bekukucskált nagybátyja élettankönyveibe, ekkor látta meg az emberi agy felépítését. „Természetesen egy szót sem értettem belőle, de elfogott a vágy, hogy a könyvet megismerhessem” - vallotta később. Tizenhat éves korában, ahogy ő mondta: „Hirtelen megváltozott valami az agyamban.” Egyfajta szellemi pubertáson ment át, kifejlődött benne a tudásszomj. Gimnáziumi tanulmányai utolsó két évében kitűnő tanuló lett.

Szent-Györgyi Albert nem mehetett volna gimnáziumba, ha az általános iskolai kompetenciatesztjei alapján döntöttek volna róla, ahogyan azt a kormány most be kívánja vezetni. Sok kamasz 16-17 éves korára érik meg arra, hogy a tanulás érdekes és komoly dolog legyen számára.

Mi lesz a következő, és meddig megy még el a kormány? Vajon bölcsődében még lesz tere a szabadjátéknak, az udvari mászókázásnak, motorozásnak, vagy már ott is iskolára kell majd felkészíteni a gyerekeket?

Szerintem az első években a legfontosabb, hogy a gyerekeink valóban gyerekek lehessenek, nem teljesítő gépek, akiknek csak az a dolguk, hogy tanuljanak, tanuljanak és tanuljanak. Fedezzék csak fel a világot, bontakoztassák ki kreatív energiáikat, mozogjanak, nevessenek, sírjanak, fürkésszék a társas világ útvesztőit, más dolguk ne legyen!

A törvény nem gyerekbarát, mert:
• a szülőnek felesleges adminisztráció és hatalmas stressz
• a gyereket jól ismerő pedagógus szerepe jelentősen csökken
• a szülőnek érdeke, hogy gyermekét negatív színben tüntesse fel
• a szakszolgálatok leterhelődnek, a fejlesztésekre nem jut idő és energia
• az engedélyezés és a teljes vizsgálatra küldés esetleges, kiszámíthatatlan
• különösen a hátrányos helyzetű vagy kevésbé tájékozott családok közül sokan lemaradnak a lehetőségről, így évente több ezer gyerek éretlenül kezdi az iskolát.

Csoportunkban az idén is több mint 6 ezer család adott be kérelmet. Ők választ kaphattak kérdéseikre, segédleteink útmutatást adtak, grafikonjaink hozzájárultak a tájékozódáshoz.

De továbbra is fontosnak tartjuk kifejezésre juttatni azt is, hogy ez a rendszer rossz! Ez nem egy gyerekbarát törvény, és nem alapoz a szülő-pedagógus együttműködésére.

A Szülői Hang immár nyolc éve azon dolgozik, hogy segítő és érdekvédő közösséget teremtsünk. Egyedül tehetetlenek vagyunk, de közösen sok mindent elérhetnénk, ha kitartóak vagyunk. Csatlakozz közösségi csoportunkhoz és iratkozz fel hírlevelünkre!

Valamennyien 100%-ban önkéntes munkában dolgozunk, de működésünknek vannak költségei, mivel anyagi források szükségesek ahhoz, hogy üzeneteinket célbe juttassuk. A plusz egy év ovi támogatása - mint ahogy más akcióink is - több százezer forintos kiadást követelnek, amiket támogatóink önzetlen adományaiból fedezünk. Kérjük, ha teheted támogasd közösségünket, hogy fennmaradhassunk és hogy hangosabban szólhasson a Szülői Hang!

Miután 2019-ben bejelentették a törvénymódosítást, megragadtunk minden lehetőséget más szakmai szervezetekkel együtt, hogy tiltakozzunk az ostoba, szakmaiatlan törvény ellen, jogi eljárásokat is kezdeményeztünk, személyesen is tárgyaltunk a minisztériumban, de a kormány még a legkisebb részletben sem volt hajlandó változtatni.

Az egész rendszer ugyanis nem a gyerekek és a családok érdekeit nézi, hanem inkább az a cél, hogy minél kevesebben maradjanak még egy évig az oviban. A kérelmek túlnyomó többségét ugyan elfogadják, de a rendszer elsősorban nem a kimeneten, hanem a bemeneten szűr. A tájékoztatás és támogatás hiánya és a túl korai határidő miatt sokan lemaradnak, különösen a hátrányosabb helyzetű családok közül. Pont azok a gyerekek maradnak le leginkább, ahol a legnagyobb szükség lenne a plusz egy év óvodára. A rendszer bevezetése következtében az elsősök körében megnőtt az évismétlés: már minden 24. gyermek megismétli az első osztályt, de a jelenlegi kormányt ez sem érdekli.

Az viszont rajtunk, szülőkön múlik, hogy miként reagálunk a kormány család- és gyermekellenes intézkedéseire. Rajtunk múlik, hogy megtanulunk-e segíteni egymásnak és megtanulunk-e összefogni. Azért hoztuk létre csoportunkat, hogy támogathassuk egymást és oldjuk a stresszt; ezt szolgálják segédanyagaink és a kérelmekből összeállított önkéntes, anonim adatbázis is.

Sajnos ezen kívül még számtalan probléma van: a magyar közoktatás rendszere ezer sebből vérzik, a fidesz-kormányzat folyamatosan kivérezteti a rendszert. Jobbat csak akkor remélhetünk, ha teszünk érte; ha szülőként mi magunk nem állunk ki gyermekeink mellett, akkor ezt senki más sem fogja megtenni helyettünk.

A Szülői Hang immár nyolc éve azon dolgozik, hogy segítő és érdekvédő közösséget teremtsünk. Egyedül tehetetlenek vagyunk, de közösen mindent elérhetnénk, ha kitartóak vagyunk. Csatlakozz közösségi csoportunkhoz és iratkozz fel hírlevelünkre! Valamennyien 100%-ban önkéntes munkában dolgozunk, de működésünknek vannak költségei, mivel anyagi források szükségesek ahhoz, hogy üzeneteinket célbe juttassuk. A plusz egy év ovi támogatása - mint ahogy más akcióink is - több százezer forintos kiadást követelnek, amiket támogatóink önzetlen adományaiból fedezünk. Kérjük, ha teheted támogasd közösségünket, hogy fennmaradhassunk és hogy hangosabban szólhasson a Szülői Hang!

A gyerekek többsége 14 éves korban még nem tudja eldönteni, milyen szakmát válasszon. Ne legyen kényszer a szakképzés! Ne sorvasszák el a gimnáziumi képzést, ne butítsák el a társadalmat! A 21. században szükség van az általános műveltségre, mégis a jelenlegi kormányzat leépíti a közoktatást, és a rövidtávú gazdasági érdekeinek rendeli alá gyermekeink jövőjét!

Pedig hatalmas különbségek lehetnek az egyes iskolák között! Van, akinek a szakképzés való, és van, akinek a gimnázium, és később már nehéz váltani. A magyar közoktatás pedig sokszor nem készíti fel a gyerekeket a felvételire, sőt egyre gyakoribb, hogy még szakos tanár se jut. Tehetséges gyerekek kallódnak el, mert nem a megfelelő iskolába kerülnek, nem azt tanulják, ami érdekli őket és ami az ország hasznára válna.

Ne vezessenek be mesterséges ponthatárt, ne kényszerítsék a gyerekeket akaratuk ellenére a szakképzésbe!

Ne hagyjuk, hogy ilyen adminisztratív eszközökkel korlátozzák, ki kerülhet be az állami gimnáziumokba! Bár hivatalosan csak „ajánlás”, amit eddig a gimnáziumok egy része vezetett be, jelzi a kormányzati szándékot, aminek következtében gimnáziumi osztályokat szüntethetnek meg.

Vannak, akik már 14 éves korukban is pontosan tudják, milyen szakmát, hivatást választanának, de a legtöbb gyerek később érik, vagy megváltozhat az érdeklődése, sőt a jó gimnáziumi tanárok is inspirálhatják a tanulókat. Válasszanak gyermekeink szakmát szabadon, ne legyen kényszer a szakképzés!

Ne döntsék el előre, hogy hányan és hogy kik kerülhetnek gimnáziumba! Ha a gyerek épp azon a napon nem teljesít elég jól, akkor így már esélyt sem kap, hogy gimnáziumba mehessen, és ezzel a kormányzat még több gyereket tud mesterségesen a szakképzés felé terelni.

Vannak általános iskolák, akik nem tudják elég hatékonyan, biztonsággal felkészíteni a gyerekeket felvételire, hiszen több helyen még a megfelelő szakos tanárok is hiányoznak. Ezért gyakran csak fizetős tanfolyamokon lehetséges a szülőknek előkészíteni a gyerekeket a felvételire. Ezzel az esélyegyenlőség sérül, pedig a 21. században az egész életen át tartó, folyamatos tanulásra is elől kell készíteni minden gyereket!

A gyerekek jelentős része 14 éves korban még nem tudja eldönteni, milyen szakmát válasszon, később pedig már nagyon nehéz váltani. Nem a szakképzéssel van a baj, de ez ne legyen kényszer, hanem a gyerekek (és szüleik) választhassanak szabadon, képességeiknek és szándékaiknak megfelelően!

Már most is túlzottan stresszes az írásbeli felvételi, ezzel az újabb korlátozással pedig még inkább az lesz: aki nem éri el a ponthatárt, márt esélyt sem kap, hogy a szóbelin vagy a korábbi érdemjegyei alapján behozza hátrányát. Sokaknak már most is a család költségén kell felkészíttetni a gyermeket a sikeres felvételire, az újabb intézkedés miatt pedig még több gyerektől veszik el az esélyt.

Sok tanuló 14 éves korában még nem tudja eldönteni, milyen szakmát választana. Ne legyen kényszer a szakképzés!

Sok általános iskola nem tud elég hatékonyan, jól felkészíteni a felvételire, több helyen még a megfelelő szakos tanárok is hiányoznak, ezért gyakran csak fizetős tanfolyamokon tudják a szülők felkészíttetni gyerekeiket a felvételire. Ha a gyerek épp azon a napon nem teljesít elég jól, akkor már esélyt sem kap, hogy gimnáziumba mehessen, és ezzel a kormányzat még több gyereket tud mesterségesen a szakképzés felé terelni.

Nem a szakképzéssel van a baj, hanem azzal, hogy a gyerekek jelentős része 14 éves korban még nem tudja eldönteni, milyen szakmát válasszon. A mostani rendszerben pedig később már nagyon nehéz váltani. A 21. században elengedhetetlen az általános műveltség, hiszen a mostani szakmák többsége el fog avulni, éppen ezért a gyerekeket az egész életen át tartó, folyamatos tanulásra is fel kell készíteni!

Ne legyen kényszer a szakképzés, a gyerekek választhassanak szabadon, képességeiknek és szándékaiknak megfelelően!