Szülőként és pedagógusként közösen tiltakozunk az óvodákat és iskolákat sújtó rendszerszintű problémák ellen. A tiltakozást a térképen elhelyezett felkiáltójelek és szöveges vélemények jelképezik, csatlakozni a lenti űrlap kitöltésével lehet.
A magyar közoktatást, óvodáinkat és iskoláinkat súlyos rendszerszintű problémák sújtják, a pedagógusok anyagi és szakmai megbecsülése elmaradt, a pedagógushiány igazi vesztesei a gyerekek. Az értelmetlenül túltolt központosítás és a szakmai párbeszédet figyelmen kívül hagyó kormányzati döntéshozatal tovább súlyosbította a bajt. Szenved a magyar oktatás, szenvednek a gyerekek! Változásra van szükség! Szülőként és pedagógusként közösek az érdekeink, közösen emeljük fel szavunkat a gyerekek jövője mellett, a szakmaiatlan kormányzás ellen.
Ha egyetért azzal, hogy változásra van szükség az oktatásban és a gyermekvédelemben, csatlakozzon a lenti rövid anonim űrlap kitöltésével! Fogjunk össze és hallassuk a hangunkat, képviseljük gyermekeink érdekeit! Kérjük, mint csatlakozó tiltakozásként Ön is helyezzen el egy piros felkiáltójelet a térképen, és röviden írja le, tapasztalatai alapján milyen problémák sújtják a gyerekeket! Bár a problémákat azonnal megoldani nem tudjuk, de aktív részvételünkkel valamennyien tudunk segíteni abban, hogy minél többen tudjanak a bajokról, és ezzel közelebb kerülünk a pozitív változáshoz.
A térképen a járásközpontokban elhelyezett tiltakozó felikáltójelekre kattintva olvashatóak a szöveges vélemények. Minél többen fejezzük ki tiltakozásunkat, annál erősebben képviseljük a gyermekek érdekeit!
Változásra van szükség az oktatásban és gyermekvédelemben! Fogjunk össze szülőként és pedagógusként!
Kérjük, csatlakozzon az alábbi rövid anonim űrlap kitöltésével, melyben röviden azt is leírhatjuk, hogy milyen problémák sújtják a szülőket, pedagógusokat és végső soron a gyerekeket! A csatlakozás után tiltakozásunk jeleként még egy piros felkiáltójel meg fog jelenni a térképen.
Oktatási rendszerünk képtelen felkészíteni gyermekeinket a jövő kihívásaira, az óvodákat és iskolákat súlyos rendszerszintű problémák sújtják. A pedagógusok anyagi és szakmai megbecsültsége csapnivaló, és ez drámai pedagógushiányhoz vezet. Egyre gyakrabban már nem is megfelelő szakképzettségű pedagógus van a gyerekekkel, sok a helyettesítés, az osztálylétszámok magasak, a gyerekekre nem jut elegendő idő, figyelem a pedagógusok óriási leterheltsége miatt. A pedagógushiányt elfedi a statisztika, mert az órák, foglalkozások hivatalosan nem maradnak el, de sokszor ezek érdemben nincsenek megtartva.
A problémákat helyi szinten tapasztaljuk, de az okok az elmúlt évek szakmaiatlan kormányzati döntéseiben és mulasztásaiban gyökereznek. Nincs külön Oktatási Minisztérium, a kormányzati politikusok mellőzték az érdemi szakmai párbeszédet, a döntéseket pedagógiai szempontok helyett politikai és gazdasági szempontok alapján hozzák meg. Nem fordítanak elegendő figyelmet az oktatásra, nem elég fontos gyermekeink, az ország jövője.
Miközben a kormányzat központosította az állami intézmények fenntartását, elvette az iskolák szakmai önállóságát. Az intézményeket távoli hivatalokból irányítják, ezzel nehezítik az önálló kezdeményezéseket és növelik a felesleges bürokráciát. A diákok szélsőségesen túlterheltek, a gyerekeknek nem jut idejük élvezni gyermekkorukat. A tananyag központilag meghatározott, ezzel korlátozva a tanárok kreativitását és ellehetetlenítve a gyerekek valódi szükségleteinek figyelembevételét. A lemaradók, problémákkal küzdők nem kapnak elegendő segítséget sem az iskolákban és óvodákban, sem más gyermekvédelmi intézményekben, melyeket szintén sújt a szakemberhiány és túlterheltség, kiemelkedő tehetségeink pedig gyakran elvesznek a jövő számára a tehetséggondozás hiánya miatt.
Gyermekeink többet érdemelnek! Szülőként, pedagógusként, felelős állampolgárként fontos, hogy mindenki lássa: rendszerszintű változásra van szükség!
Tiltakozunk a szakmaiatlan kormányzás ellen! Elfogadhatatlannak tartjuk a pedagógusok, gyermekekért dolgozó szakemberek és segítőik szégyenletesen alacsony anyagi és szakmai megbecsülését! Szülőként és pedagógusként közösek az érdekeink, együtt vállalunk felelősséget közös jövőnkért. Gyermekeink minőségi oktatást érdemelnek, és ennek érdekében együtt kell cselekednünk!
Hallassuk a hangunkat, és beszéljünk a valódi problémákról, hiszen szenved a magyar oktatás, szenvednek a gyerekek!
Vélemények a már csatlakozott résztvevőktől Összesen 2509 vélemény
Újra kellene gondolni az egész oktatási rendszert, mit vár a társadalom az iskolától a 21.században, mire van szüksége egy ma felnövekvő gyereknek, ehhez milyen feltételek kellenek, stb, fel egészen a pedagógus képzésig. És új alapokon új rendszert összerakni, konszenzusos alapon. A toldozás foldozás nem segít. A politikai célokra használás meg árt is!
Szülő, pedagógus, Budapest II. kerület
Szégyenteljes pedagógus fizetés, óriási teher a tanárokon, diákokon. Az oktatást újra az önkormányzatok kezébe kellene adni.
Pedagógus, Bács-Kiskun megye, járás: Kecskemét
Megbecsülés hiánya szülők részéről, anyagi megbecsülés hiánya, fizetettlen túlórák, rengeteg értelmetlen adminisztráció, foglalkozások anyagai, dekoráció anyagai saját pénzből vannak finanszírozva...
A digitális átálláskor vált teljesmértékben nyilvánvalóvá az egész oktatási rendszer súlyos hibája. Figyelemmel kísérve az élő oktatást amit "szülő " ritkán élhet át: szörnyű tapasztalatok értek.Empatikus emberként feltünt a túlterheltsége a tanároknak, diákoknak és az egész rendszernek! Saját magam is újra átélhettem az iskolai éveimet: készültem a tanárral és a diákkal együtt a bőrükbe bújva! Tapasztalatom rémisztő volt! Ez az oktatási rendszernek nevezett valami: kétségbe ejtően rossz úgy ahogy van! Ezért minél hamarabb tenni kell valamit azért, hogy gyermekeink és tanáraink méltó körülmények között tehessék jobbá a jövőnket-jövőjüket! Sűrgős szakmai változtatásokra van szükség.......politika nélkül!
Szülő, Békés megye, járás: Békéscsaba
Ebben az évben 24 órám van hetente, emellett osztályfőnök vagyok, és amúgy van saját gyerekem is. Magyar-földrajz szakos vagyok,mindkét szakomat tanítom. Volt olyan évem is, amikor kertészetet kellett tanítanom angolul, mert nem volt elég tanár.Vérzik a szívem, mert van pár nagyon tehetséges diákom, akinek szívesen tartanék dráma szakkört, de erre már sajnos nincs kapacitásom. A tanítványaim nem nagyon értik miért is megy valaki tanárnak, vagy hogy miért kell irodalmat tanulniuk a mai világban. Valahol megértem őket. Az új NAT még a minimális szabadságát is elvette a tanároknak. Kortárs szerzőket nyomokban sem tartalmaz, a kötelező olvasmányok harminc éve ugyanazok, miközben a világ hatalmasat változott, és a digitális kütyükön edzett gyerekeknek táblával és krétával próbálunk érdekes órákat tartani. Nem lehetetlen, de azért Berzsenyi költészete helyett hasznosabb lenne használható ismereteket tanítani, például egy boríték megcímzését vagy egy adóbevallás kitöltését. És akkor még nem beszélek arról, amikor valamelyik diákom közölte velem, hogy egy kukás is többet keres, mint egy tanár, de ez már másik téma. Ha érdekelne a pénz, nem tanárnak mennék.
Szülő, pedagógus, Budapest III. kerület
Kizsigerelt tanarok, ál ingyenes oktatas, megbecsultseg hianya, gyermekek kulonbozo fejlesztesi lehetosegenek ( logopedia, pszichologia stb.) kivezetese az allami rendszerbol!!!
Szülő, Budapest XV. kerület
pedagógushiány - rengeteg adminisztráció - folyamatos ellenőrzések - integrálás 30 fős csoportokban - fejlesztő szakemberek hiánya - a fizetés hó végére nincs - megalázó társadalmi szféra - a pályaelhagyást fontolgatom - értelmetlen 'nemzeti ' képzések/támogatott projektek sokasága - neurotikus szülők -
Pedagógus, Pest megye, járás: Monor
Kevés a pedagógus, rossz a fizetés. Jobban meg kéne becsülni a pedagógusokat. Túlterheltek vagyunk. Esetleg a főiskolákon nem követelnék az emelt szintű érettségit akkor lehet többen be kerülnének.
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Budakeszi
Óvónőként azt mondhatom, 20 éve a pályán vagyok. Ez volt az álmom, hogy óvónő legyek. Odáig jutottam, ha mégegyszer választhatnék, nem jönnék a pályára. Neveletlen gyerekek, mindent is tudó és számonkérő szülők, differenciálás alapok nélkül, eszement életpályamodell állandó ellenőrzésekkel és rengeteg "írnivalóval ", értelmetlen, felesleges, rengeteg adminisztráció, sárbatiprás, pedagógus társadalom elleni úszítás, pedagógus hiány, túlórázás, helyettesítés fizetség nélkül... Szülőként azt mondhatom, a gyerekeim olyan túlterheltek, azt csodálom, hogy még nem roppantak össze. Van, hogy több időt töltenek az iskolában, mint egy felnőtt ember a munkahelyén. Aztán hazajön, és ha vinni akarja valamire, még estig tanul. Elvették tőlük a gyerekkorukat. Tőlük a maximumot, vagy még annál is többet várnak, legalább is olyan követelmények elé állítják őket, ami szinte teljesíthetetlen egészségkárosodás nélkül. Pedagógusaik túlterheltek, kiábrándultak, képzettség nélkül tanítgatják őket. Szégyen, hogy idáig jutottunk!
Szülő, pedagógus, Veszprém megye, járás: Tapolca
Pedagógusként: Az éhbér fizetés borzasztó motiválatlanná tudja tenni az embert. A neveletlen gyerekekről,az ingyen helyettesítésről és a sok plusz munkáról nem is beszélve.A portfólió írásától még az életkedvem is elmegy, ha belegondolok mennyi felesleges munka és családtól elvett idő. Semmit sem szűr ki.A gyerekeket imádom, de ez hosszú távon sajnos kevés. Szülőként: Borzalmas sok óra, leterheltség, fásultság nulla gyakorlati oktatás. Ez van ma a gyerekeknek... Utolsó utániakat rúgja a rendszer...
Szülő, pedagógus, Veszprém megye, járás: Veszprém
Èn mint pedagógus nagyon el vagyok keseredve, hogy ide jutottunk nincs ember aki vállalná a szakmat, nincs motivacio, nincs sem anyagi sem erkölcsi megbecsülés. Az életpálya modell bevezetesevel megnyomoritottak a pedagogusokat. A kezdő ber olyan nevetseges, hogy a segedmunkas tobbet kap.
Pedagógus, Hajdú-Bihar megye, járás: Debrecen
Alsó tagozat előírt, elsajátítani való tananyag mennyisége irreálisan sok. Eredmény, lemaradó biztos alapszintű tudással sem rendelkező diákok végeznek. Szakképzésben,ahol oktatok a megjelenő diákok alaptudás nélkül kapcsolódnak be. A szakképzést teljesen tönkretették. Drasztikusan lecsökkentett gyakorlati óraszámok.Második évfolyamtól külső gyakorlati képzőhely keresése kötelező. Eredmény, alacsony szintű szakmai tudás, külső képzőhelyek nem foglalkoznak a diákokkal, nem készítik fel a szakmai vizsgákra.
Szülő, pedagógus, Bács-Kiskun megye, járás: Baja
A gyermekvédelmet teljesen tönkretették,a jo szakembereket szélnek eresztették. Akkor, amikor sok gyerek csak az intézményben kap csak enni...Akkor, amikor a gyerek nem tud járni óvodába, mert NINCS CIPŐJE! A pedagógusok kevesen vannak, őket is túlterhelik felesleges--csak otthon van rá idö adminisztrációval. A legnagyobb gondnak azt látom, hogy egy évtizede nincs szakmai egyeztetés, nincs Oktatási Minisztérium. A pedagógusok bére nem követi a mindenkori minimálbért. Még hisszan tudnám sorolni, de akkor valószinűleg holnap már be se mennék dolgozni. Egy óvónéni.
túlterheltség mindkét részről--gyerek, pedagógus, értelmetlen adminisztratív munkákkal az érdemi munkától veszik el az energiát,
Szülő, pedagógus, Budapest IV. kerület
Óriási problémának tartom, hogy bürokratikus eszközökkel akarnak egy régóta halogatott témát megoldani. Pláne hogy a gyerekek érdekeit végképp nem nézi, nem szolgálja az egész.
Szülő, Pest megye, járás: Budakeszi
Szülő vagyok és általános iskolai tanár, de van gimnáziumi és zenetanár rokonom is. Duplán, sőt triplán is látjuk a rendszer belső gondjait. Túlterheltség minden szinten, a diákoknak is nagyon sok az órájuk. 9-10. évfolyamon napi 7-8 órát is a padban ülnek. A tanárokat mindenhol maximális óraszámra (26, osztályfőnök 24 óra) feltöltik. A kevés fizetés mellé nem kapnak (mert nem fizetki ki) a túlórát, magánórákat pedig már csak a családjukkal tölthető idő rovására tartanak, ha bírnak. A zenetanárok a délelőtti órák elhúzódása miatt csak későn tudnak kezdeni tanítani, és akár este 19:30-20:00-ig is tanítanak (sok közöttük a kisgyermekes anyuka). A zenetanárok nem kapnak sem osztályfőnöki pótlékot (pedig 23-25 növendéke is van egyeseknek, és napló, anyakönyv és bizonyítványírás is a feladatuk). Az pedig felháborító, hogy egy üzletláncban 3 éve dolgozó polcfeltöltőnek 30-40.ezer forinttal több bruttó bére van (+ cafetéria és műszakpótlék, munkaruha), mint egy 20 éve dolgozó Pedagógus II. fokozatba lépett általános iskolai tanárnak (akinek nincs cafetéria, max. osztályfőnöki pótlék).
Szülő, pedagógus, Vas megye, járás: Szombathely
Az integráció teljes kudarca jellemzi az óvodákat. Személyi és tárgyi feltételek hiánya. Nincs megfelelő mennyiségű szakember, az óvodapedagógusok és a szülők magukra maradnak a nehézségekkel. A fenntartó nem néz szembe a kialakult helyzettel. Az elvárások (dokumentáció) nagyok, azonban nem cél és nincs érdeme, megbecsülése a magas fokú szakmai munkának.
Szülő, Budapest XXII. kerület
Elképesztően alacsony bérek, túlzott terhek, "tankerületesítés " iskolák autonómiájának nyírbálása, rengeteg börokratikus eljárás, "életpálya modell " teljes hasztalansága, tanfelügyeleti rendszer, Gyerekek leterheltsége, kiszolgáltatottsága a rendszernek. Pedagógushiányból (is) fakadó többletterhek, és színvonaltalanság.
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Budakeszi
Az egyik borsodi pedagógus/szülő ezen mondata, sajnos minden betűjében igaz: "A gyermekvédelmi rendszer egyenesen gyalázatos. Mindenki mindent megtehet a gyerekekkel. " A pedagógushiányra hivatkozva semmit sem tesznek a gyerekek jogait nyilvánvalóan sárba tipró tanárral sem, a szülők bármilyen figyelemfelhívása figyelem helyett a szőnyeg alá söprés, elhallgattatás. Nincs válasz a lelki abúzusra, az iskola, a tankerület, az egész rendszer csak időt húzott, ha olyan elkeseredett vagy hogy elhozod a gyermeket, akkor meg már végképp egy szalmaszálat sem tesznek keresztbe a gyerekek érdekében. Még várják is, hogy menjen el a szülő, gyerek, és megy a "propaganda ", hogy "nincs itt semmi probléma, vagy ha van, a gyerek (?!) meg a szülő a hibás ". Mi elhagytuk ezt az iskolát, szörnyen csalódva, de sokan nyelik a békát mert élethelyzetük, más oda járó gyermekük miatt nem mernek szót emelni, változtatni. Hónapokig tartó folyamat során semmi eredmény - mert a rendszer nem is kényszeríti ki magából a valós válaszokat, egyszerűen nem teszik a dolgukat a gyerekvédelem során a szereplők:(((.
Szülő, Budapest X. kerület
Szakemberhiány, az SNI-s diákok diszkriminálása, szisztematikus kirekesztése folyik. Pedagógusok eszköztelensége, alulmotiváltsága, az oktatás központosításából fakadó közöny jellemzi a közoktatást. A 21. század kihivásaira középkori válaszokat ad a kormány. A szakmabeliek elhallgattatása és ellehetetlenítése zajik. A pedagógusokból majdhogynem közellenséget csinál a gyűlöletkampány, amit ma a hatalom folytat.
Szülő, Baranya megye, járás: Pécs
Az alacsony kereset miatt a tanárok idegesek, flusztráltak, ez a gyerekeken csapódik le! Sok hülyeséget várnak el tőlük: beszámolók, önfejlesztés,stb. Semmi pluszt nem kapnak: szép kártya, eg. pénztár, 13, havi stb.A túlórákat nem fizetik nekik!!!
Szülő, Fejér megye, járás: Sárbogárd
Nincs pedagógus, de már dajka sem elég. A gyerekeket vigyék haza du., mert osszevonások vannak. Uszasra menetelkor várják a szülők segítségét, mert már dajka sincsen.
Szülő, pedagógus, Budapest XXII. kerület
A "nemzethy tanrend " nem ok. Egy 10.-es gyereknek 32 órarendi órája van. E mellett még házi feladat megoldás, otthoni tanulás, edzés, különórák (ha éppen kell/szükséges). Ez azért felnőtteknek is sok.
E mellett másfél év eltelt a covid árnyékában, de nem vette a fáradságot az oktatási vezetés, hogy online módszertani és online tanagyagok fejlesztésére pályázatokat írjanak ki.
A nem beoltottak karanténban tartása, de a tanításuk nem megszervezése online formában elfogadhatatlan. (Mi bevagyunk oltva mindannyian.)
Szülő, Pest megye, járás: Dunakeszi
A központosítás oda vezetett, hogy az igazgatók (mai, NER nyelven intézményvezetők!) gazdálkodási és munkáltatói jogának elvétele után az egyes intézmények kiszolgáltatottak lettek a Kleberlsberg Központnak, ami politikai és nem szakmai irányítás alatt áll. Nincs a közoktatásnak önálló, minisztériumi szintű vezetése, ezek együtt mindent elmondanak arról, hogy a jelenlegi kormány és az őket kiszolgáló elit mit gondol az oktatásról. Hosszútávú, össztársadalmi összefogás kellene, amire pillanatnyilag esély sincs.
Szülő, pedagógus, Somogy megye, járás: Fonyód
Sajnálatos, hogy minden hátrányosság a diákokon csattan! A tanárok türelmetlenek és sok esetben nem fektetnek elég hangsúlyt a gyerekek lemaradására. A tanmenet erőfeszítő tempóban halad és rengeteg felesleges dolgot tanulnak amire a továbbiakban szüksége sem lesz a gyereknek hacsak nem szakosodva tanul. Abban az iskolában ahol az én nagy gyerekem tanul szakmát szeretne elsajátítani, de a rengeteg humán tantárgy elveszi az időt-energiát az adott szakma megtanulásától, mert persze arra is készülni kell csak nem értem az utolsó évben vizsga előtt ez miért fontos. Nagyon sok szakma így a pedagógus is azért nem csábító a fiataloknak mert ma olyan világot élünk ahol nem a hivatás a csábító hanem az anyagi vonzása. Éppen ezért a szülők visszajelzését is figyelembe kellene venni a tanárok tanítási szabadságát illetően. A tanárnak tanítani kell a diáknak tanulni, a szülőnek pedig szülőnek kellene lenni nem pedig mindennek egyben.
Szülő, Csongrád-Csanád megye, járás: Szeged
Döbbentem figyelem évek óta, ami az óvodákban, iskolákban történik. Annak ellenére, hogy egyre jobban érezzük a bőrünkön a szakemberhiányt, az irányítási rendszer ahelyett, hogy kedvet csinálna az utánpótlásnak, csak még inkább elveszi azt...A kollégák erejükön felül próbálnak kitartani, amire rámegy az egészségük, így már mindenki helyettesít mindenkit...És bár vészesen fogynak a szakos kollégák, mégis egyre nehezebb megfelelni az újra és újra megváltoztatott és egyre emelkedő szakmai és jogszabályi követelményeknek. Pedig mindannyian azt szeretnénk, ha gyermekeinket nyugodt, kiegyensúlyozott és egészséges pedagógusok nevelnék vidámnak, kreatívnak, életrevalónak és örömmel telinek. Én ilyen iskolát szeretnék :)
Nagy létszámú csoportok, túlterhelt pedagógusok, avult az óvodák épülete, kültéri játékai, eszközei. Több óvodába jártunk Miskolcon belüli költözés miatt, általános tapasztalat.
Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, járás: Miskolc
Agyon vannak terhelve a gyerekek. Nagyon gyorsan, nagyon nagy mennyiségű anyagot kell tanulniuk. Alsóban már cipelhetetlenül nehéz az iskolatáska, állandó a rohanás. Sokszor se enni, se inni, se mosdót használni nincs idejük a szünetben sem. Nyílt napokon csak sajnáltuk őket. Gyermekvédelmi szakembereknek a legfontosabb feladat lenne ezzel kezdeni valamit.
Az állandó, folyamatos számonkérési rendszer pedig szörnyű!, Elavult, és nem sok pozitív hatása van a gyermekekre. Sokszor korukhoz képest nagyon maximalista, extrém az elvárás.
Sokszor csalódás az iskola, a tanulás. Sokszor szülőként is teljesen felesleges, hogy ennyi időt beleölünk. Pedig sokszor a család idejét veszi el, mert annyit kell nekik segíteni. A rendszer nagyon rossz.
Szülő, Zala megye, járás: Zalaegerszeg
Gimnazistaként nagy tervekkel állok az élethez, amit sajnos a mindennapi iskolai élet nem sok szempontbol tud támogatni. A nagyon korai iskolakezdés (7:30) miatt az első órák olyanok, mintha bent sem lennénk. Mindenki fáradt, a tanárok és diákok egyaránt feszültek és senki nem örül annak, hogy itt lehet. Az elképesztő rohanás a tananyaggal azt következteti, hogy maximum egy dolgozat erejéig emlékszünk a megtanultakra, majd miután egyből haladunk tovább szinte mindent elfelejtünk,nincs semminek ideje leülepedni, ami nem támogatja a valós, hosszútávú tudást. Minden nagyon száraz és azok a kamasz éveink, amik arra lennének, hogy felfedezzük magunkat és keresgéljük az utunkat elmegy arra, hogy kora reggeltől délutánig megfáradt arcokat nézünk, és mint a robotok próbáljuk beletömni a fejünkbe a nagy mértékű lexikális tudást, mely nagy része nem szolgálja a javunkat. A művészetek valós megismerése szinte lehetetlen, nem sok lehetőség van az ilyenek tanulására, és ott is sok téma ki van zárva. Én szerencsésnek mondhatom magam, mivel olyan iskolába járhatok, ahol nagyon sok lelkes tanár van, akiknek célja a tényleges tanítás és nem csak tárgyként kezelnek minket, akiknek le kell adni egy tananyagot, viszont nem ismerek olyan diákot más iskolából aki szintén elmondhatja, hogy mint ember érdeklik a tanáraikat. Természetesen ez nem meglepő, ennyire megbecsületlenként, mint egy tanár én sem hinném, hogy máshogy tudnám csinálni. Elszomorító, hogy azok, akik életek igazgatásával és segítésével törődnek így a háttérbe vannak szorítva, még a megélhetéshez is kevés fizetéssel kell kihúzniuk a mindennapokat, elképesztően leterhelten, sokszor akár több iskolában is tanítva a nagy hiányok miatt. Szeretném, hogy mi, gyerekek, akik később a felnőttek lesznek és viszik tovább a nemzetünk, emberségünk, ne egy ilyen szörnyű példával kelljen felnőnünk, legyünk mi is figyelembe véve, hisz kicsit máshogy, de ugyanúgy életek dőlnek el az iskolában, mint egy kórházban. Jobbat érdemlünk.
Diák, Budapest XI. kerület
Rendszerszintű váltásra van szükség és összefogásra! 10 év, ped2, innovatív, digitális... Alacsony megbecsültségre példa: 2017-es lakásvásárlásnál még hitelképes (+félállással),2021-ben bekért bérpapírok alapján hitelképtelen vagyok (1 munkahely). Miért? A válasz egyszerű, mert nettó 196.000 Ft-ot keresek pótlékok nélkül. Mindeközben a szakmunkás bérminimum: 200.000 Ft. 2015 januárjától 101.500 forinton rögzítették a ped.béreket és azóta sem emelték a vetítési alapot. Sajnálom, de kénytelen vagyok elhagyni a pályát.
Pedagógus, Budapest XIV. kerület
30 éves tapasztalattal, 3 diplomával a társadalom legkevésbé megbecsült rétegébe tartozom, ami elkeseritő. Sehol, semmilyen ertekünk nincs, a tankeruletvezetők kifejezetten örulnek, ha elhagyjuk a pályát, "mert az öregekkel mindig baj van, mindíg van véleményük! " A változáshoz Szükséges lenne a nagyfokú béremelés, az óraszamok csökkentése, az előmeneteli rendszer eltörlése. A gyerekek részéről a változást a tananyag csökkentésével, a minőségi tananyag, tankönyvek visszahozatalával, az életkori érésüknek megfelelő iskolakezdessel kellene kezdeni. Megszüntetni a kozpontosítást, visszaadni a jogokat a szülőknek és a pedagogusoknak a döntések terén.
Pedagógus, Budapest IV. kerület
Sok órát kell helyettesiteni, bar azt mondjak, minden eszköz adott, pl. Számítógépek, wifi, tabletek, okostáblák, ezt nem lehet általánosítani. Ha vannak lassúak, akadozik a wifi, nem annyira könnyíti a munkankat! A tankönyvek sokkal kevesbé használhatók, a munkafüzettel nem mindig kompatibilis, csak plussz feladat, csak időpocsékolás... az óraszám csokken a követelmény es a megtanitandó anyag nő! Nem haladunk a korral! Fárasszuk magunk es a diákokat! A szülők nagy része nem támogató, nem tartják fontosnak a tanulást. Így nem egyszerű! De meg mindig fontos, szép szakmának tartom igy huszon egynéhány év után is!
44 évesen, 20 év tapasztalat birtokában nem tudok megélni a fizetésemből. Heti 17 órára szerződtem, mert kisgyerekeim vannak, de emellett rendszeresen helyettesítek heti 3-4 (fizetetlen) órát. Így keresek nettó 100 ezer Ft-ot, amely a hónap 10-ig elég.? Szülőként azt látom, hogy a gyerekek túlterheltek, reggelente 7-8 táskát visz együtt a két gyerek, és ha délutáni elfoglaltságuk van (hogy valami értelmeset is tanuljanak), utána este 7-ig házizhatnak, játszani már nincs idejük. Most kezdődött el az év, de már hulla fáradtak. A pedagógusok egy része pedig minden frusztrációját rajtuk éli ki. Énekből pl. a népdalok szövegét kell másolgatniuk a füzetbe, több oldalnyit egyszerre. Ennek mi értelme vajon?!
Pedagógus, Pest megye, járás: Szentendre
kevés az óvodapedagógus, alacsonyak a fizetések.a gyermekvédelmi rendszer nem mindig a gyermek érdekeit védik!! 42 éve dolgozom és a jelenlegi rendszer nem mindenben jó.A központosítás is magával hozta,hogy rugalmatlan az egész rendszer. Szegény szülő is , ha nem segítünk, nem tudja mit kell csinálnia. pl.óvodai felmentés, vagy tankötelezettség alóli felmentési kérelem. Nem tudja, hova forduljon. Személytelen az egész!
Pedagógus, Vas megye, járás: Celldömölk
Anyaként és pedagógusként egyaránt az a véleményem, hogy az oktatási, nevelési rendszer pocsék. Túlmunka, adminisztrációs terhek, idő és pedagógushiány, fölösleges minősítő eljárások... Sem erkölcsileg, sem anyagilag nem vagyunk megbecsülve. A gyermek pedig elvész a papírkupacok alatt, melyet gyártunk nap mint nap, ahelyett, hogy tényleg minőségi időt tölthetnénk el velük. Nagy szükség van a változásra!
Maximálisan osztom az összes gondolatot és véleményeket, amik az előző, fentebb olvasott cikkben voltak. Sajnos jómagam is nap mint nap megtapasztalom ezeket a negatív károsító hatásokat. Felháborító leterheltség, értelmetlen adminisztráció, ellehetetlenülés, megbecsülés hiánya minden tekintetben, méltánytalanságok. A pedagógus pálya haldoklik, rég elveszítette hajdani megbecsültségét, létjogosultságát, fontosságát. Elkeserítő a helyzet.
Pedagógus, Csongrád-Csanád megye, járás: Szeged
Nem vagyunk megbecsülve a társadalom által és nem vagyunk megfizetve ezért a munkáért.
Pedagógus, Heves megye, járás: Gyöngyös
Néha kínunkban összenevetünk a tanárokkal a siralmas fizetésen. Felsőoktatásban dolgozom, ott is ugyanez van.
Szülő, Budapest II. kerület
A minősülés, portfólió írás felesleges nehézség, az amúgyis meglévő problémák mellé!!! Más szakmánál nem kell bizonyítani, hogy értenek-e ahhoz amit csinálunk 20-20-30 éve!!!
A probléma már a járványhelyzet előtt is fennállt! A járvány következtében alkalmazott intézkedések pedig csak rontottak a helyzeten. Ami látható, érezhető és tapasztalható, hogy a pedagógusok kimerültek, tengernyi felesleges adminisztráció nyomja a válunkat, otthon is órákat körmölünk, hogy minden dokumentum naprakész legyen, mert ha kapunk egy ellenőrzést akkor ajj-aj! Mindemellett túlórapénz nincs, jutalom vajmi kevés vagy nincs, megbecsülés nincs! A fizesetést nem is említem! Másrészt a szülők nyomják be a gyereket betegen, lázasan, begyógyszerezve (a gyerekek meg ugyebár őszinték), el várják hogy a 26 - 30 fős létszámú csoportban fejlesszük géniusszá a gyereket, figyeljük mennyit iszik, miből mennyit eszik, mennyit volt vécén... De ők meg hazaviszik a gyereket és nyomják a kezébe a tabletet /telefont vagy épp ültetik a tévé elé. TISZTELET A KIVÉTELNEK! Úgy gondolom a pedagógusok megbecsültsege a kormány és a szülők részéről sincs meg! Ha ez nem változik, nem lesznek pedagógusok pár éven belül. Vagyis lesznek, olyanok akikre a saját gyerekemet sem bíznám rá, nemhogy másét! Hát köszi, de akkor inkább magam tanítanám az életre!
Pedagógus, Pest megye, járás: Nagykőrös
Ma ott tartunk, hogy szülőként azért kereszteltetem meg a gyerekem, hogy ne állami iskolába járjon, mert sokkal jobb körülményeket biztosít számára az állam az egyházi intézményekben. Folyamatosan a csoportösszevonások, csoportbontás helyett. Egyre több a speciális figyelmet igénylő tanuló a növekvő csoport- és osztálylétszámok mellett. Eszközöket nem kapunk az új tanterv mellé. A tankönyvek tartalma nem ér annyit, mint a lap, amire nyomtatják. A KLIK-nél arrogáns, félművelt élősködök dolgoznak, akiknek semmi haszna a közoktatásban, egy szükségtelen rossz, pusztán hátráltató tényező. Szeretem a humort, de a fizetésem nevetséges. Rengeteg helyettesítés.. Egyre kevesebben vagyunk a tantestületben, mindenki maximális óraszámon. Nem emberséges az oktatás, nem családbarát már a pedagógus szakma. Karbantartó nincs, rendszergazda nincs, nyomtató van, de festék nincs benne, fejlesztés nincs, felújítás nincs. Megszorítás van. Órákat lehet eltölteni azzal, hogy mennyi probléma van az oktatással és mennyi az iskolákkal és mennyi velünk pedagógusokkal. Mert van baj. Nagyon sok. Sztrájk kell.
Szülőként a gyerekeim túlterhelését látom. Egészségükre ártalmas a súlyos iskolatáska, amit mindennap cipelniük kell. Ráadásul sok esetben nem is használják a könyvek egy részét. Tanárok egy része pl.a középiskolában a 20-30 évnyi tanítástól megfásult, vagy az egyre nehezebb gyerekek miatt elcsüggedt, érdektelen. Nem tudják motiválni kellően a diákokat. Amit megértek .Óvónőként látom, a gyerekek családjaiban gyakran nincs napirend, értékrend, nincs tekintélye a szülőnek az 5 éves gyerekével szemben.Így az intézményekben is igen nehéz a csemetékkel. A pedagógusnak a gyerekek mellett a szülőket is kellene finomat tanítgatni, nevelni. Erre már az embernek nincs kapacitása.
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Szentendre
Egyre inkább elöregszik a pálya, a fiatalokat nem vonzza az új pedagógus életpálya modell.Pedagógiai asszisztensekkel helyettesítik a hiányzó óvónőket, pedig egyre inkább több szakemberre lenne szükség ( gyógypedagógus, logopédus, fejlesztőpedagógus)évről évre emelkedik azoknak a gyerekeknek a száma akiknek szükségük lenne ezekre a szakemberekre és a felkészült óvódapedagógusokra.
Pedagógus, Budapest XXIII. kerület
A rendszer nem törődik a gyerekekkel. Csak a számokat nézik, a mögötte lévő gyerekeket nem. A központosítással megszűnt az iskolák autonómiája, így a problémákat nem lehet megoldani. A szakemberek hiányát oldja meg a szülő saját zsebből. Az általános iskola nem biztosítja a gyerekek alaptudását. Nagyon sok gyerek kerül ki az általános iskolából funkcionális analfabétaként. És egyre több a nehezen kezelhető gyerek, akivel a rendszer nem boldogul. És még bőven lenne mit felsorolni.
A gyermekvédelem is több sebből vérzik.Abból az iskolából, ahonnan elhoztam 1 év után a gyermekem egyáltalán nem veszi figyelembe a gyermek jogait. Egy megalázó, bünetetésen és nem dicséreten alapuló tanítási módszerekkel dolgozó tanitónéni ott tartása fontosabb mint sok kis gyerek jóléte ,biztonsága.Valószinűleg a tanárhiány miatt és mert a tanár hozza statisztikailag a jó eredményeket nem vizsgálják a panaszokat. Sok szülő panasza és egy év alatt 6 gyermek más iskolába való kiemelése ellenére sem mozditották el helyéről a lelket romboló tanitót. Igazgató, fenntartó, oktatási jogok biztosa felé indított panasztétel, kivizsgálási kérelem sem hozott semmilyen eredményt. Félelmetes, elkeserítő és szomorú. Szerencsére a jelenlegi iskola gyerek központú.
Szülő, Budapest IX. kerület
A pedagogusok tulterheltek, ami miatt nehez helyt allniuk maximalisan. Fizetesuk nevetseges, megbecsulesuk minimalis.
Szülő, Pest megye, járás: Vác
Gyermekem(3 éves) szeptemberben kezdte az óvodát, de sajnos a beszoktatás hiányosságai és a nagy csoport létszám miatt traumatikus állapotba került. 1 év halasztást kértünk, de csak a jogszabályra hivatkozva élből elutasítottak, mivel április 15 után kértük ezt. Áprilisban még nem tudtam, hogy így lesz, és a fellebezés is felesleges, csak a jogszabály számít, semmi emberi tényező. Mi vagyunk a szülei, nekünk is áldozat, hogy még 1 évet itthon maradjon, de a legjobbat akarjuk neki. Mi tudjuk, hogy mi a jó neki. Elfogadthatatlan ez az elutasítás, valamint a valódi beszoktatás hiánya. Ami most az országban folyik, az nem beszoktatás, hanem betörése a gyermekeknek. Hogyan lehet elvárni kicsi gyermekektől, hogy nagy hirtelen idegen felnőttben bízzon meg, és másik 25 gyerekhez igazodjon anélkül, hogy a szülő folyamatosan rá nem szoktatná erre a helyzetre. Miért jó az, hogy a gyerekek lebetegszenek, hánynak, kikészülnek emiatt a rendszer miatt. Egyáltalán nem normális, hogy 25 gyerekre 1-2 vagy maximum 3 felnőtt ügyeljen ilyen pici korban. Ami megérett a változásra: - Normális gyerek központú, folyamatos beszoktatás! - Amennyiben nem érett egy gyermek az óvodára, úgy év közben, szeptemberben is lehessen halasztást kérni. - A szülő legyen az elsődleges döntés hozó a gyermek óvodai jelenlétére vonatkozóan. - Mindenkoron a gyermek érettségét, lelki állapotát helyezzék előtérbe a beszoktatás, és az óvodai jelenlét témájában. - a mostani jogszabályt mindenképpen felül kell bírálni, emberi tényezőket kell előtérbe helyezni.
Szülő, Budapest XIII. kerület
Az a tapasztalatom, hogy tanárként be kell vállalni olyan feladatokat amelyhez se nem értek, se nem képeztek ki, mégis meg kell csinálni mert nincs rá ember és bele vagyunk kényszerítve az elvárt óraszámba. Továbbá "elvették " a szaktantermeket: normális órát nem lehet eszközök nélkül tartani!!! A Covid miatt a gyerekek vándorlása megszűnt, ezért kellettek a termek, a rajztanár meg zsúrkocsival viszi "házhoz " a vödröket, agyagot, táblákat, felszereléseket és a csendélet eszközeit is! Mindezt abban a 10 percben pakolja össze és ér oda a terembe amit szünetnek hívunk. Agyrém! A "készségtárgyak " mint a rajz, heti 45 percet szánva rá, enyhén szólva nem reális. Körülbelül 20 perce marad a gyereknek az érdemi munkára, ha vesszük a jelentést, bevezetést, elpakolást a végén, szemétszedést. 20 perc hetene egy olyan foglalkozásból ami rekreációs és önkifejező jelleggel bír, amire nagyon nagy szükség lenne a tútolt matek-magyar-nyelvek és egyéb tantárgyak miatt. A felesleges kompetenciamérésekről nem is beszélve ami stresszeli a tanárt, diákot egyaránt. Az elvárásrendszer nagyon magas a reáltárgyakból. Át kellene venni egy csomó módszert az alternatív sikolákból és azt beépíteni a mindennapi gyakorlatba, pl. a waldorf iskolák módszereit. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne legyen tankönyv, hanem egész már ritmusban kellen oktatni a tárgyakat is, időt hagyva a gyerekben az infóm "megéréséhez ". Totálisan át kellene alakítani az egész központosított, büntetés-, és teljesítményalapú oktatást.
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Gödöllő
SNI-s gyerekek ellátása teljesen megoldatlan, szakemberek nincsenek. A kerületben egy óvoda sem akar felvenni SNI-s gyermeket, segítség helyett egymásra mutogatnak, hogy kinek kötelező felvennie. Zárásként pedig nem hívnak vissza, nem reagálnak a megkeresésekre. Iskolák esetében ugyanezt tapasztaltam.
Szülő, Budapest XX. kerület
Nem pedagógus vagyok, a feleségem tanár egy általános iskolában, de úgy érzem el kell mondjam a véleményem. Az mélyen megalázó, hogy 6 év egyetemi képzés (BSc + MSc), majd 2 év gyakorlat és egy teljesen idegörlő és kimerítő minősülés után, az osztályfőnöki pótlékkal együtt is csak éppen 200.000 Forint nettó fizetést kapjon valaki. Ennyi pénzből hogyan boldoguljon egy fiatal? Semmi lakhatási támogatás, semmi ruházkodási, iskolakezdési támogatás. A szemüveg készítésre vonatkozó támogatást visszautasítják, mert nem ül napi 6 órát gép előtt. De azért elvárják, hogy a gyerekeknek tableten készítsen játékokat, meg digitális táblán tanítson, meg ppt legyen, meg Quizezz meg Quizlet meg LearningApps, meg Wordwall és még sorolhatnám. Mindezek után a digitális oktatás során napi 12-16 órákat ült itthon a gép előtt, hogy segítsen a gyerekeknek, szülőknek, kollégáknak. Ilyenkor természetesen nem romlott a szeme, és nincs szükség továbbra sem a támogatásra. Oktasson neveljen, mutasson példát úgy, hogy közben nem engedhet meg magának havonta egy minőségi ruha vásárlást? Hogy nem jut a kultúrára/szórakozásra, mert az albérlet, a rezsi és a diákhitel törlesztése után, már gyakorlatilag 1 forint sem marad!!! Ezen felül nevetséges az is, hogy mennyire megutáltatták a pedagógusokat a társadalommal, hogy mindenhol csak az folyt, hogy ismét pedagógus béremelés. Ezzel a kommunikációval elérték, hogy a tanárok társadalmi megbecsülése egyenlő a nullával. Nem tisztelik őket a szülők, ezáltal a gyerekek sem. Sajnos el kell gondolkozzunk azon, hogy meddig tűrjük még ezt, és mikor kell meghozzuk a döntést, hogy egyel több fiatal pályaelhagyó pedagógus legyen.
Óriási problémák vannak az oktatásban. Egy-két általam tapasztalt jelentősebb problémát emelnék ki: 1. A speciális igényű gyerekekkel a hagyományos képzést kapott pedagógusok nem tudnak mit kezdeni, nem kerülnek melléjük olyan szakemberek, akik segíteni tudnának nekik. 2. A 8 osztályos gimnáziumokban az 5.től 8.osztályos gyerekeket ne gimnáziumi tanárok oktassák, nagyon sokat ronthat az oktatásukon a nem megfelelő tanár. 3. Szükséges lenne egy továbbképzésre, vagy mai szóval "érzékenyítésre " a testnevelést oktató tanárok részére. Véleményem szerint nem megfelelő hozzáállásuk, megjegyzéseik egy-egy építőkövei lehetnek a fiatalok testképzavarának. 4. Hasonlóan ez előző ponthoz, én átgondolnám a "NETFIT " felméréssel kapcsolatos problémákat. Milyen hatással van ez egy túlsúllyal küzdő serdülőre, milyen kereteket kellene szabni a felméréssel kapcsolatban, hogy ez ne okozzon a gyerekekben szorongást, vagy ne járjon még rosszabb következményekkel. 5. Az iskolapszichológusok szerepe szintén egyre fontosabb. Már ha van, egyáltalán. Közvetlen környezetemben történt olyan, hogy egy iskolapszichológus visszaélt egy gyermek bizalmával, nyilvánosságra hozott olyan dolgokat, amiket bizalmasan mondtak el neki. Kihez lehet ilyen esetben fordulni? Nem feljelentgetésre gondolok, hanem a rendszer megváltoztatására, hogy ilyen ne fordulhasson elő. 6. Bármilyen probléma esetén mindig felmerülő félelem, hogy az adott visszajelzés milyen hatással lesz a gyermek-tanár további viszonyára. Milyen eszközökkel lehetne elérni szülőkként, hogy félelem nélkül lehessen szóvá tenni bizonyos rossz gyakorlatokat?
Szülő, Pest megye, járás: Budakeszi
Nagyon gyorsan, nagyon nagy mennyiségű tananyagot kell megtanulniuk a gyerekeknek, a tanároknak leadni. Túl sok gyerek van egy osztályban, sok olyan, akikre külön figyelem kellene. Állandó rohanás van, szünetekben is, mindenkinek. Enni sincs idejük. A házi feladatok, tananyagok mennyisége miatt sokszor délután sincs elég szabadideje a gyerekeknek.
A folyamatos számonkérés rendszere, módja pedig szörnyű!
Szülő, Zala megye, járás: Zalaegerszeg
32 fős osztályok, sokszor pici tanterembe zsúfolva, óraszámok emelkedése a gyerekeknél mióta főtantárgy a hittan/etika és a heti 5 tesióra,aminek a normális kivitelezése lehetetlen( eső esetén az udvari tesi a folyosón mobilozó gyerekekből áll,és ez nem a tanár hibája!-kényszerhelyzet), hiába van első osztályban szöveges értékelés,az is csak skatulyáz, (3.-os nyelvtan tananyagot is érdemes megnézni, milyen nyelvtani szabályokat követelnek már,) ènek-rajz-tesi-technika minek osztályozni? Külalakot egy témazáróban miért tèmazárójegyként írják be? Úszásoktatás kötelező( nekünk helyben lenne a strand, de NEM, nekünk másik településre kell szállíttatni a sok gyereket,és NAGYON rosszul szervezetten zajlott az egész az oktatással bezárva. A tanárnak minden új, kitalált és ránk erőszakolt órához, helyzethez alkalmazkodni kell, először a hittanoktatók kiválasztják a reggeli 1-2.órát maguknak ahhoz igazodik az órarend,sokszor 4.5.óra egy matek v.magyar. persze nálunk az igazgató csinálja az órarendet,ami tavaly október közepére,idén láss csodát már szeptember közepére megvolt..a tanárok órarendjét úgy állították össze az előző években,h.egymás után 2-3 lukasórát követően volt pl.mèg egy korrepetálásod .direkt széthúzták a napot,h.2-ig3-ig bent legyen az ember..( ha helyettesíteni kell enèlkül is bemegyünk ..) persze a másnapi órádra nem tudsz itt felkészülni mert a tanáriban 2 gép van a 20 tanítóra. Szóval: Túlterhelt gyerekek, értèkelések újragondolása, rohamtempó a sok tananyag miatt,zsúfoltsàg,integrálás átgondolása,szüksèg lenne kis létszámú osztályokra,tanárhiány, eszközhiány,tanteremhiány,rugalmatlanság.Röviden:-)
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Dunakeszi
Sajnos úgy tapasztalom, hogy a gyermekek érdekeit nem tartják szem előtt a döntéshozók. A gyermekvédelmi rendszer jelenleg szinte mintha csak “papíron létezne”. A pedagógushiányt hiába próbálják kicsavart statisztikákkal eltussolni, LÉTEZIK. Megalázóan kevés a fizetés, semmilyen plusz juttatás nem jár. Megbecsültség egyáltalán nincs. Ezt pedig felülről csak még jobban erősítik ezekkel a nevetséges döntésekkel. A minősítési, és az önértékelési rendszerekkel pedig FELESLEGESEN büntetik az egyébként is túlterhelt, alulfizetett pedagógusokat. Senki ne csodálkozzon rajta, hogy ha a legelszántabb, leglelkiismeretesebb óvodapedagógusnak is betelik előbb-utóbb a pohár és összetört szívvel, de elhagyja a pályát, mert havi nettó 157.000 Ft-ból NEM LEHET MEGÉLNI.
Pedagógus, Pest megye, járás: Nagykáta
Az oktatás legyen kormányfüggetlen .
Pedagógus, Zala megye, járás: Zalaegerszeg
Rengeteg nyugdíjas kolléga van visszahívva dolgozni, mert akkora a baj. Nem gondolnám,hohy 70 évesen a 3-4éves gyerekek között kellene lennie. Hol van az utánpótlás? Nincs sem anyagilag,sem erkölcsileg megbecsülve ma Magyarországon a pedagógus társadalom....ez pedig az országot minősíti.
Általános iskolás gyerekeimnek 7-8 tanórája van egy nap. A nyolcadikosnak heti kétszer nulladik órája is van. Eddig sportolni és zongorára is jártak délutánonként, de a zenét feladták, mert egyszerûen nem marad rá idô. A leterheltség miatt egyre több a pszichés tünet, ami miatt már pszichológus segítségét is igénybe kellett vegyük. Angol tanár és napközis tanár hiány is van a suliban. A tanárok egy része szemmel láthatóan kiégett. Az iskolának sok mindenre nincs pénze, ilyenkor bevonják a szülôket: megyünk takarítani, ablakot pucolni, viszünk másolópapírt, stb.
Szülő, Budapest XI. kerület
A feleségem gyógypedagógus.Otthonról külföldre ingázik, óvodapedagógusként dolgozik ott. Szívesen tanítana itthon SNI-s gyerekeket, hiszen ezt tanulta, de nettó 150 ezer forint még az én béremmel együtt sem elég, pedig nem keresek rosszul. Üzemanyaggal, autószervizzel, metróbérlettel együtt is marad annyi az osztrák fizetéséből, hogy inkább megérje neki ingázni...
Pedagógus, Győr-Moson-Sopron megye, járás: Csorna
Sni-s óvodás gyermek a pedagógushiány miatt az előirt heti 5 fejlesztés helyett jó, ha átlag heti 1 fejlesztést kapott!
Szülő, Budapest XIV. kerület
Egyik nap 3 másik nap 8 tanóra alsóban.Így sikerült megoldani. A napközit 3 tanár oldja meg egy héten belül. Az alsó tagozat tanítóinak legalább fele nyugdíjba mehetne pár éven belül (ez csak tipp, ránézésre+mert már az én időmben is itt tanítottak). Angol tanár évente cserélődik. Úgy látom aki ott van, erőn felül megtesz mindent, minden tiszteletem az övék.
Szülő, Fejér megye, járás: Mór
Ott kezdeném hogy van egy SNI, ADHD kisfiam.11 éves. A rendszerbe nem illik bele. Az átlaga jó, 4,7 de hangos, pörgős, harsány. Elkalandozó a figyelme. Erre a rendszer és a pedagógusok sincsenek felkészülve, nincs meg a megfelelő képzésük. Így szépen lassan kimerültek az ilyen típusú gyerekek a normál iskolákból. Szakmám tekintetében óvodai dajka. Köszönöm de nem szeretnék benne dolgozni, bármennyire is életem és szerettem. Nincs meg becsülve a dadus sem.A bér az elvégzett munkával közel sem arányos. Összegezve. Kevés,túlhajtott, frusztrált pedagógus akik sem szakmailag sem anyagilag nincsenek meg becsülte, de folyamatosan kapják az újabb és újabb feladatokat megfelelő háttér nélkül. A diákok szempontjából elavult, ócska a rendszer. Túl sok mindent kell megtanulni telik tele olyan dologgal amit az életben nem fog hasznosítani, nem lesz rá szüksége. Illetve ha nem tud birka lenni a rendszer követi magából . A gyerekek is túl hajtottak, frusztráltak , stresszes mert kényszerességre neveli a rendszer őket hogy meg akarjanak felelni.... a gyerek kor elveszett, nincs !
Szülő, pedagógus, Budapest XVIII. kerület
Mint azt már rengetegen írták, a szakma anyagi vonzata szinte nulla, megbecsülése sajnos nagyon alacsony. Rengeteg a szakszerűtlen helyettesítés (betöltetlen állás vagy betegség miatt), sok a papírmunka. A gyerekekre nagyon kevés idő jut, nagy létszámúak az osztályok, nagyon nehéz egyszerre felzárkóztatni, tanítani és tehetséget gondozni. A gyerekeknek naponta átlag 7 órájuk van, utána szinte lehetetlen korrepetálni, fáradtak és nincs bennük hajlandóság (ami érthető). A tanárokban sem, ez is érthető. A tankönyvek nem megfelelőek. Javasolni szoktuk a szülőknek az egyik fajta feladatgyűjtemény megvásárlását, mert pár éve kivezették a listáról, és ingyen már nem beszerezhető, viszont az érettségi vizsgára való felkészüléshez kell.
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Dabas
A diákok és a tanárok is napi szinten túl vannak terhelve. A napi 7-8-9 tanóra nem kevés. És plusz még az a napi 2-3 óra amit sokan a napi utazásra fordítanak, hogy az iskoláig eljussanak és onnan hazaérjenek. És még itt van az összes olyan felesleges dolog (pl. 50 órás közösségi szolgálat, 0. óra stb.) ami szintén terhel minket diákokat. Sok olyanról tudok, mert vannak ilyen ismerőseim, akik - többek között én is - minden nap csak azért kelnek hajnali 5 órakor hogy 8 órára az iskolába érjenek.
Diák, Pest megye, járás: Monor
A pedagógusok bérezése nevetségesen alacsony az elvégzett feladatokhoz képest. A jövőt nevelik, és a kormány tudomást se vesz róluk. Hozzá nem értő emberek alkotnak törvényeket a nevelés -oktatásban résztvevőkről, figyelmen kívül hagyva a pedagógusok javaslatait. Túl vannak terhelve, nincs utánpótlás . Igazi gyermekvédelem Magyarországon pedig nincs! Rengeteg gyermek szenved mindenféle bántalmazástól, amikre a névleg érintett szervek csak széttárják a kezüket . Változást kérünk sürgősen , de HOZZÁÉRTŐKTŐL!
Szülő, pedagógus, Budapest VII. kerület
Pályaelhagyó pedagógus és jelenleg gyakorló szülő vagyok. Látom a volt kollégák küszködését, nehézségeit, gyermekemen keresztül a pedagógushiány hatásait. Mélységesen felháborít és elkeserít, hogyan bánik a kormányzat a jövő generációkat oktatókkal, nevelőkkel! Hogyan létezhet olyan, hogy egy óvodában az egyik csoportnak nincs egyetlen óvónénije sem??? (kettő kellene) Hogy lehet olyan, hogy egy több párhuzamos osztállyal bíró iskolában nincs földrajz/fizika tanár??? Ha csak egyetlen ilyen is előfordulna, azonnali intézkedést követelne a kormányzattól! De ez tömeges jelenség. Hogy mernek olyan arcátlanul hazudni??? Nincsenek szavak...
Szülő, Budapest XI. kerület
Iskolánkban évről évre nő a fluktuáció. Úgy kell vadászni a pedagógusokat a település minden egyéb intézményébe is. Szaporodnak az állandó túlórát teljesítő kollegák. Csökken a motiváció, elismerés nincs, a szülők és a pedagógusok egyaránt kiszolgaltatottak a helyzetnek. Fiatal kollégák rendszeresen térnek át inkább más pályára, az idősebbek közül hamarosan 4 megy nyugdíjba. Helyüket betölteni vajon ki fogja?
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Szigetszentmiklós
Túlterhelt pedagógus vagyok, akit most 60 évesen minősítésre kényszerítenek! Megaláztatás és értelmetlen procedúra...?
Pedagógus, Baranya megye, járás: Szigetvár
Rengeteg rátermett fiatal óvodapedagógus hagyja el a pályát, a kevés fizetés miatt. A rengeteg munka mellett még másodállásra sincs már idejük. Szánalmas, hogy diplomás emberekként annyit keresünk majdnem, mint a dajkák és a pedagógiai asszisztensek.Borzalmas,hogy a pedagógushiányt az alulképzett pedagógiai asszisztensek túlzott bevonásával próbálják orvosolni a valódi megoldások helyett. Rengeteg depressziós, túlterhelt szakembert ismerek, akik kezében nap mint nap hatalmas a felelősség. A csoportok hemzsegnek a kiemelt figyelmet igénylő gyerekektől, akik akkor is maradnak ha nem integrálhatóak, mert nincs hova menniük...
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Szentendre
Az alsós gyermekeiknek töménytelen mennyiségű tudást próbálnak egyre rövidebb idő alatt a fenébe tömni. Nincs idő az alapok tökéletes elsajátitására, gyakorolni otthon kell, mert a napközis tanár nem ért hozzá..... Felfoghatatlan hogy második osztályban már a helyesírást gyakorolják! Mikor még az írás és olvasás sem tökéletes. Csak a tanárok múlik hogy hogyan kezeli ezt a helyzetet. Ha szerencsénk van akkor egy hivatását szerető pedagógushoz kerül a gyermek aki "rostálja " az anyagot és próbál a fontos dolgokra koncentrálni.
Szülő, Pest megye, járás: Gödöllő
Az oktatásirányítás nem irányít, hanem erőt fitogtat úgy, hogy egy párhuzamos, általa elképzelt valóságban él. Aminek persze köze sincs a mindennapokhoz. Az életpályamodell, mely nem életpály, hanem papírgyártás. A túlzott centralizálás, a bürokrácia burjánzása, a szakmailag nem megfelelő emberek pozícióba hozása...A gyerekekről már alig szól valami-kormányzati szinten egy nagy üres lufi. Az, hogy még van egyáltalán pedagógus, az az elhivatottságnak köszönhető. De mindenkinél van az a pont, amikor vége.
Pedagógus, Budapest XIII. kerület
A gyermekem osztályában a szülők jelentős része semmibe veszi mind a pedagógust, mind annak munkáját, miközben a tanárok, tanítók mindent megtesznek a gyermek fejlődésért. Erejükön felül végzik a borzasztó mennyiségű papírmunkát, ehhez sokszor családjaiktól veszik el az időt. Megbecsültségük szinte a nullával egyenlő lassan, bérezésükről nem is beszélve, mely megalázóan alacsony az elvégzett munkához képest.
A gyermekem figyelemzavaros. Reggel 7kor elindul az iskolába, mert 7:15kor indul a busz. Este 18:00kor áll fel a tanulásból. Nem azért mert készen van, hanem mert nem bírom tovább kínozni. Lassan de biztosan hajszolják a depresszióba. 11 éves. Az oktatasi miniszter lemondhatna nyugodtan.
Szülő, Győr-Moson-Sopron megye, járás: Sopron
Túl sok teher (adminisztráció, magas csoportlétszám, egyszemélyes csoportvezetés) nulla erkölcsi es anyagi megbecsülés. Leginkább az anyagi zavar.
Pedagógus, Pest megye, járás: Nagykőrös
Bár nagyon meg vagyok elégedve gyermekem iskolájával, a tanárokkal és tanítókkal, több problémát látok (egyik sem lesz új, számtalanszor elmondták már nálam hozzáértőbbek): (1) nagyon alacsony a társadalmi és anyagi megbecsülése a pedagógusoknak (javaslatom: fordítsuk meg az arányokat, a pedagógusok kapjanak minisztériumi kiemelt fizetéseket, a minisztériumi dolgozók pedig pedagógusi fizetéseket); (2) a pedagógusok kevesen vannak és túlterheltek, hatalmas tisztelet azoknak, akik ilyen körülmények között lelkesen és odafigyelve nevelik gyermekeinket; (3) nincs pedagógiai asszisztens, gyógy- és fejlesztő pedagógus, pszichológus a Pedagógiai Szakszolgálatnál - pedig nemcsak igény lenne rá, de kötelezettség is lenne ezeknek a szakembereknek a biztosítása; (4) nincsenek eszközök a modern oktatáshoz; (5) nincs modern oktatási stratégia - amennyire én ezt szülőként meg tudom ítélni; (6) a digitális oktatás egy vicc volt, hiányzott a módszertan, a tananyag átalakítása, az oktatás és a számonkérés rendjének átalakítása, a pedagógusok képzése a digitális oktatásra és eszközhasználatra - ezeket nem a pedagógusokon kérem számon, hanem az oktatási stratégiáért felelős intézményeken; eszköztelenül nem lehet digitálisan oktatni; (7) a tankönyvekről inkább nem ejtek szót, a többség csapnivaló - de nem vagyok szakember; (8) élmény alapú oktatás bevezetése nem lenne rossz, számomra meglepő volt pl., hogy egy kifejezetten jó iskolában sem kísérleteznek kémia vagy fizikaórán, így nem lehet a diákok érdeklődését felkelteni - és ez megint nem a túlterhelt és eszköztelen pedagógus számlájára írandó hiányosság.
Szülő, Pest megye, járás: Vác
A tanarok leterheltsege miatt nem jut eleg szakmai figyelem es odaadas. A tanarok ki vannak egve..az alapveto feladataikat sem tudjak ellatni...ami a tanitas lenne. A leli odafigyelesrol nem beszelek. A tehetsegek elvesznek. A gyerekem teljesen elvesztette a jövőképèt ebben a vilagban. Nem csoda. O is es en is el vagyunk keseredve. Nem beszelve azaz eddigi online oktatas egy kalap kakit sem ert es igy erettsegi elott ez elkeserito. A szakmai oktatas gyakorlati resze a technikumokban a 3 ev alatt nulla volt. Miert olyanok hozzak a donteseket akiknek fing gőzük mincs semmiről?
A felesleges papírgyártás a gyerekektől veszi el az időt. Megnyomorodunk a sok dokumentációtól. Megküzdöttünk a diplománkért, mégis minősítésekkel aláznak meg a gyalázatos fizetés mellett.
"Pedagógus hiány " nincs. Ezért, igazgatónk belső átszervezéssel "oldotta meg ". 3 hét után annyira fáradt vagyok, mint máskor június elején. Minőségi munkát így nem lehet végezni. Cél pusztán a túlélés, sodródás az árral.
Pedagógus, Zala megye, járás: Zalaegerszeg
Kiöregedik az óvodapedagógus szakma. Környezetemben több óvodapedagógus is más pályát választott, mert a fizetés és a felelősség nem arányos. Iskolában nincs pedagógus, helyettesítenek, nincs lehetőség tehetséggondozásra. Gyesen levő pedagógus vagyok és jómagam is pályát készülök váltani.
A fizetés nagyon alacsony, kevés az eszköz, játék illetve leamortizált.
Pedagógus, Baranya megye, járás: Pécs
A pedagógusok kiégtek, fáradtak, ezért gyorsabban lebetegszenek. Elöregedik és elnőiesedik a pálya. Bizonyos területeken érezni a hiányt,pl informatika, matematika, kémia, biológia és azok az idegen nyelvek, amelyek ritkábbak..pl spanyol. Félnek, mert kevés hatásos fegyelmi eszköz van a gyermekek nevelésére.... Az adminisztrációjuk nem lett kevesebb, sőt, olyan területeken várnak el tőlük profi megoldást egyik napról a másikra, amelyeket addig nem használtak..pl online tanítás.. Se eszköz se tudás nem volt biztosított..az esetek nagy számában...
Szülő, Veszprém megye, járás: Veszprém
Lányom Szakgimnáziumba jár 11.-be. Idén már kétszer van egy héten tíz órájuk,egyszer nyolc órájuk. Ez kegyetlenség!! Mégis mit várnak?? Hogy lehet ezt megengedni??? A lányom, de nem csak ő, már kilencedik órán azt sem tudja hol van. A hat ötperces szünetről nem is beszélve. Még szeptember van, de már a harmadik órarendjük van. Így kiégett,idegileg tönkrement fiatalok fognak érettségizni.
Szülő, Budapest IX. kerület
Pályakezdő gimnáziumi tanár vagyok. 6 éves egyetemi képzés után, kétszakos mesterdiplomával a kezemben a nettó fizetésem 145 ezer Ft. Pótlékostól 160 ezer. Mindeközben egy 15 négyzetméteres penészes szuterén lyuk bérlése havi 100 ezernél kezdődik. Ha a rezsit is ki akarom fizetni, étkezésre már csak akkor futja, ha kb. üres tésztán élem le az életem. A szüleim segítenek annyival, hogy minden hónapban küldenek annyi pénz, amiből tudok venni tusfürdőt, sampont, wc-papírt meg buszbérletet. De ha valami váratlan nagy kiadás jönne az életembe, utcára kerülnék, mert a fizetésem megélni sem elég, félrerakni esélyem sincs.
Pedagógus, Budapest XX. kerület
Túlterheltség, pedagógushiány, kevés fizetés, nulla megbecsülés, rengeteg adminisztráció, folyamatos testi, lelki, szellemi kimerültség- ezeket tapasztalom, és élem át.A rengeteg egyéb teher miatt, nem marad idő és energia a gyerekekre. A döntéshozok nem voltak még oktatási intézményben.
Szülő, pedagógus, Békés megye, járás: Békéscsaba
Állandó ingyen túlóra (nem lecsúzható), nulla megbecsülés a szülők részéről is. Méltatlanul alacsony bér és még plusz a nyakunkba varrnánk a portfólió írást is. Ja,és emellett természetesen minden pedagógus legyen egyszerre gyógypedagógus,logopédus...is.
Szülő, pedagógus, Baranya megye, járás: Pécs
Kétcsoportos óvodát vezetek, 30 év munkaviszonyom van. Hiába 12 óra a csoportban töltendő időm, teljes munkaidő alatt gyerekekkel vagyok. Hajnalban, vasárnap vagy itthon végzem az adminisztrációt, amibe lassan belefulladok. Nincs óvónő, de ki is jönne ilyen bérért? Nincs fejlesztő szakember, a BTMN-s gyerekek fejlesztését is rátolták az óvónőkre, hiszen mindenhez értenek. Imádom a munkám, de nem tudom, meddig akarom ezt még így csinálni. Megalázóan alacsony bérért….
Borzasztó alacsony fizetések, nyugdíjból visszahívott tanárok, hiányzó szakos oktatók. Az iskola teljesen lelakott, szakadozott linóleummal, az udvaron nulla játék, sehol egy okos tábla, vagy tablet. Katasztrofális.
Szülő, Budapest XII. kerület
20 éve tanítok természettudományos tantárgyakat általános iskolában, de eddig még egy munkahelyem sem volt, amelyikben ne 3-4-5 tantárgyat kellett volna tanítanom felsőben osztályfőnökség plusz korrepetálás plusz délutáni tanulószobázás mellett, mert csak így jött ki a kötelező óraszám.Az integrálásnak köszönhetően a fáradtságos munkával megtervezett óráim a kukában végzik az SNI-s, BTM-es, ADHD-s, autista és még sorolhatnám, külön bánásmódot igénylő tanulók miatt, mert azt kívánják tőlem, hogy gyógypedagógus, pszichológus is legyek. Egyre több az agresszivitás gyermek és szülő részéről egyaránt. Elvették a professzionális tankönyveket, helyette alacsony színvonalú ingyenes könyvekből kell tanítani. A kollégák a leterheltségtől és stressztől folyton megbetegednek, állandó a helyettesítés, amiért semmilyen plusz juttatás nem jár. Nincs pénz az iskolákra, állapotuk romlik, a hiperszuper digitális táblákat pedig nincs pénz fenntartani, a filces táblákra megvett filc 2 hétig sem elég, cifra nyomorúság ez, nem lennék gyerek ebben a korban, ilyen iskolákban.
Pedagógus, Pest megye, járás: Cegléd
Túl kevés a pedagógus, rájuk pedig túl sok feladat hárul. Valamint a gyerekeket is feleslegesen túlterhelik.
Szülő, Bács-Kiskun megye, járás: Tiszakécske
Lehetséges, hogy nem leszek rövid, ennek ellenére belevágok, hátha valaki elolvassa. - 32 éve a pályán levő pedagógusként tanúja lehettem az otatásirányítás korszakainak, de ez a rombolás, ami 10 éve kezdődött el, soha nem volt tapasztalható. Példaként említem, hogy az "átkos " szocializmus utolsó éveiben is nagyobb volt a tankönyvválaszték, mint most. Ilyen mélységben soha nem avatkoztak bele az oktatásba, mint most. - A megalázóan alacsony bérek miatt feleségemmel együtt kénytelenek vagyunk másodállást vállalni (így ketten dolgozunk három álláshelyen, mindegyik pedagógiai munka). Én heti 36 órát nyomok le a gyerekek között, és csak ez után jöhet az órákra való felkészülés, dolgozatjavítás, adminisztrálás stb. Lelkifurdalásom van amiatt, hogy a nap végén már nem vagyok képes normálisan felkészülni másnapra (háttéranyagok, szemléltetőanyagok keresése, az óra menetének átgondolása stb.) Gondolkoztam azon is, hogy hétvégén elmegyek valamelyik üzletlánchoz polcot pakolni, de ez már meghaladná az erőmet. - De még ezt az alacsony fizetést is elviselné az ember, ha adnának mellé valami nyomorult béren kívüli juttatást. Se munkaruha, se cafetéria, se Szép kártya (amire oly büszkén verik a mellüket országunk irányítói) - Nagy bűn, hogy a pedagógusbéreket az ún. "vetítési alaphoz " igazítják, ammi gyakorlatilag a bérek befagyasztását jelenti 2014 óta. - De a legnagyobb bűn, amit a mostani országvezetés elkövet: a problémák, hiányosságok letagadása, elkenése, nem létezőnek beállítása. Pontról pontra lehetne cáfolni, amit állítanak, de ez cseppet sem zavarja őket, folyik tovább a hazudozás.
Pedagógus, Fejér megye, járás: Bicske
A folyamatosan cserélődő pedagógusoknak az egyik oka, hogy az 1992-es folyamatos foglalkoztatásról szóló törvény ellenére még mindig sokszor határozott idejű szerződést íratnak alá az alkalmazottal. Az illető igazgató rövid távon gondolkodik fittyet hányva a gyermekek és az alkalmazottak érdekeire.
A magas csoportlétszam, az irreális dokumentáció elveszi a gyermekektől az időt. Az elvárások csak nőnek, de nincs megkönnyítve a pedagógusok helyzete egyáltalán, a minősítésről ne is beszéljünk. Az sajátos nevelést igénylő gyermekek száma egyre csak nő, ráadásul nincs figyelembe véve a csoportkialakításnál sem,hogy 2 vagy 3-nak számítanak. Továbbá akiknek még nincs papírja de SNI gyanúsak nem kapják meg időben a megfelelő szakvéleményt és az ezzel járó fejlesztéseket sem,ami újabb problémák forrása.
Pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, járás: Ózd
A dokumentáció a fontos, h meglegyen, a gyerekek elsikkadnak. A fejlesztésekhez nincs meg a pedagógusok végzettsége
Pedagógus, Tolna megye, járás: Szekszárd
Kezdő pedagógus vagyok, több diplomával. Hívatásomnak érzem a tanítást. 6 évig tanultam, hogy pedagógus lehessek. 4 év munka után a pálya és az ország elhagyásán gondolkozom. Nevetségesen alacsony a bérem, az egészségemet megviseli a sok értelmetlen plusz munka. Pedig nekem valóban ez a hivatásom, de nem tudom olyan színvonalon csinálni már, ahogy azt érzem, kellene. Ez az oktatási rendszer ártalmas most a diákoknak, frusztrált felnőttet nevelünk belőlük, ha itt maradunk.
Pedagógus, Pest megye, járás: Szentendre
Nincsenek anyagilag megbecsülve a pedagógusok és többlet teher van rájuk kiosztva. Az utazó pedagógusok, akik saját autóval járnak tanítani 15 Ft/ km benzinköltség térítése egyszerűen felháborító! Rengeteg pedagógus két munkahellyel tudja ellátni családja anyagi biztonságát . Ingázik 1-2-3 munkahely között .
Szülő, Hajdú-Bihar megye, járás: Debrecen
-Nem minden rászoruló gyermek kap támogatást , mert a támogató rendszer nem kellően pontos. -az alkalmazott eljárások nem a gyermek érdekét szolgálják, lassú , áttekinthetetlen, túlterhelt - Pedagógusok életpályája modellje sikertelen, Nem motiváló, nem értékkövető, és elszakad az infláció szintjétől is. javaslom a politikusok béréhez indexálni. A gyerek-szülő-pedagógus kapcsolat fejlesztendő, mert a gyerek lemaradásának fékezésére ez megoldás lehet. - a gyermek fejlesztésére nincs elegendő idő, főleg alsóban érezhető, a felsőben a következmény egyértelműen látható - Az iskoláktól elvont jogkörök, A bürokratikusság Lassúvá tették a rendszert , és rugalmatlanná. - a feltételek sok helyütt, nem felelnek meg a normáknak, csap , WC állapotok, konyha, takarítás,tisztaság, festés, karbantartás, fűnyírás stb. elmard , nincs később érkezik a megoldás. - KÉREK EGY PEDAGÓGUS TERHELÉST MUTATÓ HAVI TÁBLÁZATOT AMI VÉGRE MUTATJA? HOGY A PEDAGÓGUS NEM INGYENÉLŐ, AKI A NYARAT OTTHON TÖLTI? HANEM AZ AKI EZT MÁR ELŐRE LEDOLGOZTA A TÚLÓRÁKKAL? VERSENYEKKEL? KISÉRÉSSEL? HÉTVÉGI PROGRAMOKKAL? MERT A SZÜLŐ TÁRSAIMMAL EZ ÁLLANDÓ VITATÉMA? MIKÖZBEN látom a ROKONOM LETERHELÉSÉT
Szülő, Fejér megye, járás: Mór
Alulfizetett pedagógusok, ezáltal pedagógus hiány.
Szülő, Pest megye, járás: Szentendre
Második gyermekem most kezdte az óvodát. Hónapok óta nem találnak óvónőt a nyugdíjba ment kolléga helyett. Állítólag sokáig jelentkező sem volt. Közel 30 gyermekkel nekiindulni az évnek, hát nem semmi feladat, munka, túlterheltség! Közben próbálják megoldani a helyettesítést, mindig más van a csoportban, ez kicsit bizonytalanságérzetet teremt a gyerekben is. Minden tiszteletem a bölcsikben, ovikban, és iskolákban dolgozó pedagógusoké! Nagyon sajnálom a helyzetet, amibe ez a hivatás került. Biztosan anyagilag és erkölcsileg is sokkal nagyobb megbecsülést érdelmenek. Jelentős béremeléssel biztosan ösztönözni lehetne a pályaelhagyókat, és a kezdőket is, ahogy az orvosoknál is történt. Drukkolok, hogy történjen a téren valami előrelépés végre.
Szülő, Veszprém megye, járás: Veszprém
Bár már nyugdíjasként, de az unokáim révén mégis közvetlenül érzem még a ma iskolájának minden fájdalmát. Az aktualizált tananyag, a modernizált eszközpark csak a szépen megírt jelentésekben szerepel. A mindennapos testnevelés feltételei rosszabbak, mint 50 éve, amikor a tanteremben kellett tornázni. Pocsék minőségű (főként tartalmában) tankönyvek, munkafüzetek kerülnek a padokra. Következetlen, koncepció nélküli NAT-tal küszködik diák és pedagógus. Mérhetetlen tananyag , elvégzése már 0. órával sem lehetséges, ezért a házi feladat lesz nagy mennyiségű - a gyerekek fáradtak, túlterheltek. Nem csoda, hiszen a minisztérium oktatási székében nem pedagógus szakember ül. Tanárhiány. Létszám- emelkedések az osztályokban - 40 éve dolgoztam ekkora létszámú osztályokban. A pedagógusok szinte már csak a KLIK statisztika éhségének csillapítására van tartva. A jogokat elvették mind a fegyelmezésre, mind a gyerek érdekében kialakított bizalmi légkör kialakítására - az iskolák hangulata lassan egy kaszárnyáéval vetekszik. Portfólió - 35. évben elvették az addig megszerzett minősítéseket, a 7 évente elvégzett 120 órások ellenére - és vissza a startvonalra. Megalázó fizetések és nyugdíjak a pedagógusoknak. Az erkölcsi megbecsültségük fogalma kikopott a szótárakból.Tanárhiány, ingyen helyettesítések,és lehetőleg ne legyen adminisztrálva. Sokba kerülne. Túlórák, reggeltől-estig bent, ügyelet, ilyen-olyan feladatok - de ha nincs, akkor csak azért, mert az a munkahelye és ott ücsörögjön x órát. otthon netán még dolgozni is tudna. (Mellőzve a munka minden egyedi jellemzője.) A szülők egyre többet dolgoznak, kevesebb idő jut a gyerekre - így sem otthon, sem az iskolában nem kap érdemi odafigyelést. A legnagyobb bűn pedig a gyerek, az iskola gyűlöletkeltésre használása. A lecsúszott, szegény családok megsegítése civil szervezetekre hárul, a sokféle szervezet közt elveszik a probléma a papírok halmazában. Nem folytatom - de ezt a problémát már nem lehet röviden leírni.
Közösségünk aktív segítséget nyújt a mindennapi problémákban, emellett kitartással, összefogással és a szülő-pedagógus együttműködés jobbításával előrelépünk az országos ügyekben is. Segítő anyagokat, állásfoglalásokat és felméréseket teszünk közzé, hogy felépítsük a közoktatás ügye mögötti társadalmi támogatottságot. 2016-os indulásunk óta a következő platformokat építettük fel:
Közösségi csoport
Segítő, érdekvédő csoport, ahol feltehetjük kérdéseinket, megoszthatjuk véleményünket. Támogatjuk egymást szülőként és pedagógusként, és közösen állunk ki érdekeink mellett.
Facebook oldal
Nyilvános facebook oldalunkon tudatosíjuk a gyermekeink jövőjét veszélyeztető társadalmi problémákat, kiállunk a szülőket és gyermekeink jövőjét, a magyar társadalmat érintő fontos közügyek érdekében, és közzétesszük a szülők számára hasznos információkat, tudnivalókat.
Email hírlevelünk röviden hírt ad aktuális akcióinkról, felhívásainkról, tudnivalókról, állásfoglalásainkról.
Instagram
Instagram oldalunkon is közreadjuk a szülőket érintő legfontosabb aktuális híreinket.
LinkedIn
Kövesd LinkedIn oldalunkat is!
Szülői szókimondó
A Szülői Szókimondó teret ad a véleménynyilvánításra és személyes párbeszédre, vitára; itt a másképp gondolkodók álláspontját is megismerhetjük.
Szószóló a közoktatásért
A Szószóló online felületén biztonságos, anonim módon tesszük közzé a közoktatásban szerzett személyes tapasztalatokat és problémákat, hogy ezeket mindenki megismerje.
Szülői tudásbázis
A Szülői tudásbázisban a közoktatással kapcsolatos, szülők számára hasznos tudnivalókat gyűjtjük.
Plusz egy év óvoda
Közösségi csoportunk gyakorlati segítséget nyújt abban, hogy minden érintett szülő tudatosan dönthessen a további egy év óvoda kérvényezésével kapcsolatban és szakmai támogatással vezeti végig a családokat a gyakran stresszes folyamaton.
Média
Médiamegjelenések: képviseljük a szülői érdekeket a sajtóban és teret adunk a szülői megszólalásoknak.
Petíció
Petíciók: segítünk kihangosítani a szülői véleményeket és képviselni a gyerekek jogait és érdekeit.
Szakember-adatbázis
Szakemberek adatbázisa: segítünk a szülőknek és a szakembereknek, vállalkozásoknak, szervezeteknek, hogy egymásra találjanak.
Maradjunk kapcsolatban! Hírlevél feliratkozás:
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.
Nagy figyelmet fordítunk a személyes adatok védelmére. Részletes adatvédelmi tájékoztatónkat itt olvashatja. A legtöbb weboldalhoz hasonlóan mi is használunk sütiket.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.