Szülőként és pedagógusként közösen tiltakozunk az óvodákat és iskolákat sújtó rendszerszintű problémák ellen. A tiltakozást a térképen elhelyezett felkiáltójelek és szöveges vélemények jelképezik, csatlakozni a lenti űrlap kitöltésével lehet.
A magyar közoktatást, óvodáinkat és iskoláinkat súlyos rendszerszintű problémák sújtják, a pedagógusok anyagi és szakmai megbecsülése elmaradt, a pedagógushiány igazi vesztesei a gyerekek. Az értelmetlenül túltolt központosítás és a szakmai párbeszédet figyelmen kívül hagyó kormányzati döntéshozatal tovább súlyosbította a bajt. Szenved a magyar oktatás, szenvednek a gyerekek! Változásra van szükség! Szülőként és pedagógusként közösek az érdekeink, közösen emeljük fel szavunkat a gyerekek jövője mellett, a szakmaiatlan kormányzás ellen.
Ha egyetért azzal, hogy változásra van szükség az oktatásban és a gyermekvédelemben, csatlakozzon a lenti rövid anonim űrlap kitöltésével! Fogjunk össze és hallassuk a hangunkat, képviseljük gyermekeink érdekeit! Kérjük, mint csatlakozó tiltakozásként Ön is helyezzen el egy piros felkiáltójelet a térképen, és röviden írja le, tapasztalatai alapján milyen problémák sújtják a gyerekeket! Bár a problémákat azonnal megoldani nem tudjuk, de aktív részvételünkkel valamennyien tudunk segíteni abban, hogy minél többen tudjanak a bajokról, és ezzel közelebb kerülünk a pozitív változáshoz.
A térképen a járásközpontokban elhelyezett tiltakozó felikáltójelekre kattintva olvashatóak a szöveges vélemények. Minél többen fejezzük ki tiltakozásunkat, annál erősebben képviseljük a gyermekek érdekeit!
Változásra van szükség az oktatásban és gyermekvédelemben! Fogjunk össze szülőként és pedagógusként!
Kérjük, csatlakozzon az alábbi rövid anonim űrlap kitöltésével, melyben röviden azt is leírhatjuk, hogy milyen problémák sújtják a szülőket, pedagógusokat és végső soron a gyerekeket! A csatlakozás után tiltakozásunk jeleként még egy piros felkiáltójel meg fog jelenni a térképen.
Oktatási rendszerünk képtelen felkészíteni gyermekeinket a jövő kihívásaira, az óvodákat és iskolákat súlyos rendszerszintű problémák sújtják. A pedagógusok anyagi és szakmai megbecsültsége csapnivaló, és ez drámai pedagógushiányhoz vezet. Egyre gyakrabban már nem is megfelelő szakképzettségű pedagógus van a gyerekekkel, sok a helyettesítés, az osztálylétszámok magasak, a gyerekekre nem jut elegendő idő, figyelem a pedagógusok óriási leterheltsége miatt. A pedagógushiányt elfedi a statisztika, mert az órák, foglalkozások hivatalosan nem maradnak el, de sokszor ezek érdemben nincsenek megtartva.
A problémákat helyi szinten tapasztaljuk, de az okok az elmúlt évek szakmaiatlan kormányzati döntéseiben és mulasztásaiban gyökereznek. Nincs külön Oktatási Minisztérium, a kormányzati politikusok mellőzték az érdemi szakmai párbeszédet, a döntéseket pedagógiai szempontok helyett politikai és gazdasági szempontok alapján hozzák meg. Nem fordítanak elegendő figyelmet az oktatásra, nem elég fontos gyermekeink, az ország jövője.
Miközben a kormányzat központosította az állami intézmények fenntartását, elvette az iskolák szakmai önállóságát. Az intézményeket távoli hivatalokból irányítják, ezzel nehezítik az önálló kezdeményezéseket és növelik a felesleges bürokráciát. A diákok szélsőségesen túlterheltek, a gyerekeknek nem jut idejük élvezni gyermekkorukat. A tananyag központilag meghatározott, ezzel korlátozva a tanárok kreativitását és ellehetetlenítve a gyerekek valódi szükségleteinek figyelembevételét. A lemaradók, problémákkal küzdők nem kapnak elegendő segítséget sem az iskolákban és óvodákban, sem más gyermekvédelmi intézményekben, melyeket szintén sújt a szakemberhiány és túlterheltség, kiemelkedő tehetségeink pedig gyakran elvesznek a jövő számára a tehetséggondozás hiánya miatt.
Gyermekeink többet érdemelnek! Szülőként, pedagógusként, felelős állampolgárként fontos, hogy mindenki lássa: rendszerszintű változásra van szükség!
Tiltakozunk a szakmaiatlan kormányzás ellen! Elfogadhatatlannak tartjuk a pedagógusok, gyermekekért dolgozó szakemberek és segítőik szégyenletesen alacsony anyagi és szakmai megbecsülését! Szülőként és pedagógusként közösek az érdekeink, együtt vállalunk felelősséget közös jövőnkért. Gyermekeink minőségi oktatást érdemelnek, és ennek érdekében együtt kell cselekednünk!
Hallassuk a hangunkat, és beszéljünk a valódi problémákról, hiszen szenved a magyar oktatás, szenvednek a gyerekek!
Vélemények a már csatlakozott résztvevőktől Összesen 2509 vélemény
A probléma sajnos nagyon sok rétegű, fáradt, kiégett, alul becsült tanárok amit sajnos a gyerekekre is rá ragad. A gyerekeket agyon terhelik és nem igazán tudnak gyerekek lenni(játszani otthon a szadban például), mert elvárások azok vannak.
Szülő, Budapest XIX. kerület
Alapvető hiány van óvodapedagógusból, viszont a harmadéves óvodapedagógia szakos levelező tagozatos hallgatókat nem veszik fel dolgozni, még 4 órában sem, pedig sokunknak jól jönne az a plusz gyakorlati idő. Az óvodák is jól járnának a plusz emberrel, aki 99% hogy az adott intézményben maradna a diploma megszerzése után is.
Szülő, Hajdú-Bihar megye, járás: Debrecen
Szeptember vége van, de a tanárhiány miatt még nincs végeleges órarendje egyik gyereknek sem. A gyerekek túlterheltek, rendszeres 0. órára kell menniük, nincs tornaterem hogy a heti 5 kötelező tornaórát megtartsák, ezért folyamatosan az udvaron tornáznak. SNI-s gyermekemnek a szükséges fejlesztő órákat nem tudják megtartani mert nincs fejlesztő pedagógus. Az előírt plusz időt vagy az írásbeli felelet helyett a szóbeli felelet / kiegészítést nem tartják. A tanárok annyira kimerültek hogy a lehető legtöbb mindent ránk szülőre hárítanak. Hiába napköziotthonos az iskola a házi feladatot mégis itthon kell megírjuk / ellenőrizzük / újra írjuk mert a tanárok leterheltsége nem teszi lehetővé számukra a kellő odafigyelést a gyerekekre (értsd: az adminisztrációt csinálják, míg a gyerekek a házi feladatot :( ). Mindezek mellett brutálisan alul vannak fizetve.
Szülő, Pest megye, járás: Szigetszentmiklós
Általános iskolás gyerekeim vannak, tapasztalatunk szerint a diákok rettentően túlterheltek, a gyerekeknek nem jut idejük semmi másra, ha jó tanulók szeretnének lenni, még a hétvégék is csak a tanulásról és a "beadandókról " szólnak, nincs idejük élvezni gyermekkorukat! A lemaradók, vagy problémákkal küzdők nem kapnak elég segítséget (vagy egyáltalán nem) az iskolában, SNI-s gyerekünk fejlesztését is magán úton oldjuk meg! (szakemberhiány!) A másik amiben problémát látunk , hogy a kiemelkedő tehetségek a tehetséggondozás hiánya miatt elvesznek a süllyesztőben.
Szülő, Pest megye, járás: Nagykáta
Nagyon kevés az óvodapedagógus, akik vannak ők is kivannak öregedve, befásulva, betegeskednek. A gyermekek a minőségi oktatást nem kapják meg, elvárás, hogy a gyermek a kötelező 4 órát óvodában töltse, de ott aludni már nem szeretik, ha ott marad. Kevés a minőségi foglalkozás.
Szülő, Pest megye, járás: Nagykőrös
Sajnos több iskolával is van tapasztalatom. Az iskolai agressziót és zaklatást nem képesek a pedagógusok kezelni. A gyerekek magukra maradnak a gondjaikkal. Sem idejük, sem tudásuk nincs hozzá, és támogatást sem kapnak ehhez. Rendszerint inkább kollektíve megpróbálják szőnyeg alá seperni a problémákat, tisztelet a kevés kivételnek. Az iskolapszichológus szerint az, hogy valaki megpofozza otthon a gyerekét, nem bántalmazás. Szerintem meg vissza kellene adnia a diplomáját. Egy ilyen alulfinanszírozott rendszerben melyik komoly, hozzáértő szakember szeretne így dolgozni?
Szülő, Zala megye, járás: Keszthely
15 éve átalános iskolában dolgozó pedagóguskènt, kétgyermekes édesanyaként, ha férjem és a családom nem tudná anyagilag segíteni a mindennapokat, nem tudom, hogy élnénk meg. Szánalmas az oktatás helyzete. A hatalmas óraszámok, a kevés pedagógus, a minősítési cirkusz, az élhetetlen törvényi előírások, a minőségi, nyugodt, átgondolt, gyermekközpontú oktatási rendszer totális hiánya kiváló szakemberek pályaelhagyását eredményezi. Az intézményvezetők egymásnak feszülve próbálják elhappolni a pedagógusokat vezető társaiktól, kétségbeesetten igyekezve megfelelni a KLIK, az OH, a szülők jogos igényei, a kollégák szintén jogos elvárásai, nem mellesleg pedig a gyermekek igényeinek átláthatatlan, véget nem érő kavalkádjában. Aki teheti és bírja másodállást vállal tanítás után ès várja a csodát. Fusson, ki merre lát...
Szülő, pedagógus, Baranya megye, járás: Pécs
Iszonyatos pedagógushiány van mindenhol. Hatodikos a fiam, minden évben új osztályfőnöke volt, napközis tanítóbol volt hogy évente kettő is cserélődött. Nyugdíjból visszakönyörgött tanárok nulla megbecsülés.
Az egyenmaszlagot önlesztik mindenhonnan. Lassan olyan érzése van az embernek (szülőként és pedagógusként egyaránt), hogy a gyerekeket bábként kezelik, akikkel bármit meg lehet tenni. A vizsgák sorozatára felépített oktatás helyett nagyobb teret kellene engedni a pedagógusok szakmai kreativitásának, és több segítséget kellene adni az oktatási intézményeknek a speciális igényű gyerekek integrálásához.
Szülő, pedagógus, Tolna megye, járás: Tamási
Rég elhagytam a pályát. Feleségem gyermekek mellett, én nem engedhetem meg magamnak azt a megalázó fizetést. Amit pedig azóta csak hallok: folyamatosan növekedő terhek a pedagógusokon munkaidőben, adminisztrációba... Semmiképp nem mennék vissza. Pedig tudom, hogy férfi tanárok még inkább hiányoznak az iskolákból. Bontjuk az országot...
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Érd
- A pedagogus palya presztizse, megbecsulese nulla, ebbol kifolyolag az ott dolgozok kollegak hozzaallasa neha nulla, nem csoda, igy miert lenne erdemes szivuket lelkuket beleadni, persze vannak olyanok akik meg igy is beleadjak, - fizetes szegyenteljesen nulla!!!, - plusz juttatas nulla!!!, - az adminisztracio iszonyat mennyisegu, elveszunk benne, a felesleges dolgokban is elveszunk, pont az oktatasra szant ido a legkevesebb, - tomenytelen a tananyag, kevesebb ido jut ra, - minden kozpontositva van, ami iszonyat nagy teher mindekinek az iskolaban, hisz ki tudna jobban a helyi problemakat mint az ott dolgozok.
Pedagógus, Pest megye, járás: Dunakeszi
Szakképzésben dolgozom, 40. tanévet kezdtem. Lehet én ide nem ís írhatok, mert a szakképzést átszervezték másik minisztériumhoz, nem vagyunk már tanárok, oktatók lettünk. 40 éve azt hallhatjuk, hogy majd ekkor, meg akkor lesz jobb. Nekem eltelt az életem a várakozásban. Sok minden között a szakoktatásban szörnyű az állandó változtatás. Két évente változik a tantarv (2016-ban szakgimnázium, 2018-ban újabb verziója, 2020-ban technikum) Állandóan írhatjuk az újabb és újabb helyi tanterveket, szakmai programokat. Az iskolában levő 5 évfolyam rendszeresen 3 különböző program szerint tanul, kapkodhatja a fejét a tanár, hogy most éppen melyiknek megfelelő osztályban van órája. Rengeteg az ezzel kapcsolatos adminisztrációs plusz munka is. Azt utolsó átgondolt, előkészített változás a Világbanki program volt. Évekig jártunk előtte továbbképzésekre, tananyagok kidolgozására, készültek a tankönyvek, feladatgyűjtemények. Sajnos azóta sem volt átgondolt változás. Közben azokat a tankönyveket már nem lehet megkapni, helyettük újak nincsenek, én vegyészeket tanítok elsősorban, egyetlen szakmai könyv nincs a tankönyvlistán. És ez más ágazatokban is előfordul. Folyamatosan változtatják a szakmai vizsgák rendszerét is. Mire egy tanuló eléri a technikus évfolyamot, már más a vizsgarendszer, lehet, hogy még a szakma neve is más, mint amire jelentkezett nyolcadikos korában. A közismereti tankönyvekkel sem jobb a helyzet. Elkezdünk egy tankönyvcsaládot a 9. évfolyamban. a 10-re már nem tudjuk a következő kötetet megrendelni. A rendelhető könyveket évente változtatják. A szakképzésben állítólag több a pénz. Sajnos ezt nem vesszük észre. Nem tudunk a laborokban fejleszteni, új műszer beszerzése nem lehetséges. Az informatikai háttér is elkeserítő, 10-20 éves számítógépeket, laptopokat használunk órákon. A bérezés is elkeserítő. Kiszámoltam, hogy 2016 óta bruttó alapbérben 7 millió Ft-tal kevesebbet kaptam, mint ami 2013-as ígéretek szerint járt volna.
Minősíthetetlen körülmények között teljesíthetetlen követelményeknek kéne megfelelni nevetséges fizetésért. A gyerekeknek pedig pocsék könyvekből lexikális adatok tömegét, évtizedek óta elavult tananyagot bemagolniuk.
A szakképzetlen tanárok gyermekeink jövőjét veszélyeztetik. Dilettáns módszereikkel veszik el kedvüket a tanulástól. Bár ez igaz a szakképzett de alkalmatlan pedagógusra is. Ki fogja tanítani 10 év múlva a gyerekeinket? Akinek van érettségije......????
Szülő, pedagógus, Heves megye, járás: Hatvan
Mindketten dolgozunk, a kislányunk most kezdte a második osztályt. De olyan, mintha az elsőt nem is végezte volna el. Nagyon nagy hiányosságai vannak, amit mi igyekszünk pótolni, de egyszerűen nincs rá annyi idő. Úgy érzem, az oktatás és az, hogy dolgozom, akadályozza a gyermekemet a fejlődésben. Hetente változik az órarend, a 3.osztályfőnököt kaptuk, menet közben kiderült, mégsem lesz környezetismeret… botrány.
Szülő, Budapest XVIII. kerület
A 22-26 óra leterhelés csak elméletben létezik; alapban mindenkit 26 órára járatnak-plusz helyettesítés ingyen. Művészetoktatásban megszüntették az osztályfőnöki pótlékot a főtárgytanárok számára-pedig ugyanazt az adminisztrációt és közösségfejlesztést (minősítéskor számon is kérik), mint a közismeretben oktatók. Ez utóbbi eltüntetésében "közreműködött " az MZMSZ is. A 2014-es minimálbérhez rögzített béralap valójában a bérek befagyasztását jelentette-más szektorban többet lehet keresni. Én ismét a váltáson gondolkozok. A minősítés megalázó. Okleves mesterfokozatú tanárként pitizhettem a pedagógusII. minősítésemért olyan "bizottságban ", ahol 30 órás tanfolyamot végeztek el a minősítők. MA képzésben egy fél évig tanultam a portfólió elméletét (Falus-Kimmel kézikönyv alapján), majd a gyakorlaton gyűjtött dokumentumok alapján kellett portfóliót készítenem. Tudásom nem felszínes-ellentétben a minősítők jelentős részével. Értelmetlennek tartom a továbbképzések jelentős részét: azok alapvetően a képzés szervezőinek, illetve a tankerületeknek jelentenek plusz bevételt, a pedagógusnak pedig nyűg. Eddigi tapasztalataim alapján a közvetített ismeretek nem korszerűek (pl már az alfa-generációt kezdjük tanítani - a továbbképzések még csak a Z-generációnál tartanak a portfólió kézikönyvekkel egyetemben..). Digitális tanításhoz saját magam kellett tananyagot készítenem, önképzéssel illetve saját keresés utáni valós tudást adó tanfolyamon fejlesztettem magam offline-online módszertanból egyaránt. Amúgyis egy agyrém, hogy Mo-n mindenki online órát akar tartani, van ahol percre pontosan kérik, mint a tantermi órát; holott az online óra a digitális tanrend legrosszabb változata. Én ezt valós szakemberektől tanultam - a mostani oktatási rendszerben pedig folyamatos alaptalan kritikát kapok erre is. Az oktatást nem szakmeberek irányítják,hanem gyakorlatilag szakmailag nullák.
A pedagógusok sem erkölcsi, sem anyagi megbecsülést nem kapnak. Nyomja őket a teljesítménykényszer a szülő, az óvoda /iskola és az oktatási rendszer részéről is. Úgy, hogy még szabad kezük sincs a minőségi oktatás megteremtésére, az egyre több nehezen kezelhető gyerek tanítására. Ami a megbecsülés mellett szükséges lenne: sokkal kevesebb terhelés mellett, a folyamatos fejlődés biztosása és támogatása számukra is! A gyerekek is változnak, a pedagógusok módszereinek is alkalmazkodni kell ehhez! Enélkül egyre növekvő belső feszültségekkel és fizikai konfliktusokkal, pályaelhagyással kell számolni.
Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, járás: Miskolc
Az óvodapedagógus hiány több probléma forrása. A környező óvodákban évek óta nem tudják megfelelően kezelni a helyzeteket: helyettesítés, tartós beteg kolléganő helyét betölteni. De csak egy egyszerű elbocsájtást sem tudnak kivitelezni évközben. Így többször olyan konfliktushelyzetek alakultak ki az óvónők között, amelyek a gyerekek mindennapjait is hátrányosan érintették. Arról nem is beszélve, hogy egy minőségi személyzeti cserét sem lehet tervezni. Az óvódák sokszor így, csak egy szimpla gyerekmegőrzőként funkcionálnak. Még esetleg traumát is okozva a gyerekeknek a nem megfelelő pedagógusok / a napi konfliktusaik miatt.
A mi kis ovinkban a vezető óvónő csoportot is vitt, de alig foglalkozott a gyerekekkel, az adminisztrációs terhei miatt.
Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, járás: Miskolc
Nálam is eljott a pont, hogy kezdem feladni. A gyerekek iránti szeretet tart még jelenleg is a pályán. A pedagógusok nagyon nincsenek megbecsülve! A szülők sokszor tiszteletlenek. Úgy vélem, hogy egyre több és több az adminisztráció, amit általában haza kell vinnünk, a magánéletunk rovasara. A sok határidős munka, tovabbkepzesek hada, Portfólió írás, ellenőrzések, elveszik az időt a gyerekekkel való foglalkozástól, ami szerintem a legfőbb feladatunk lenne. Diplomasok vagyunk, akiket köteleznek Portfólió írásra és védésre, hogy bizonyitsuk mennyire jó pedagógusok vagyunk olyan szakértők előtt, akik talán épp nem is ezen a területen dolgoznak. Megalázónak és felesleges tehernek, 1 év plusz feszültséggel teli időszaknak érzem. Aki nem teljesíti búcsúzhat az állásától. A kollégák túlterheltek, idegesek. A fizetesunkről meg nem is beszélve...
Másodállás, harmadállás, alkalmi munkák, tanfolyamok, magántanítványok, értelmetlen portfóliókészítés, ostoba NAT, kormányzati cinizmus vagy uszítás a pedagógusok ellen, tanári és iskolai autonómia hiánya, sztrájk akadályozása, takarítatlan termek, megszorító tankerület stb. Elegem van!
Mind2 oldalt látjuk a férjemmel.Igen gond van az oktatási rendszerrel.De nagyon szomorúan olvastam a pedagógusok véleményét arról,hogy mindig a testnevelés óra az amit feleslegesnek tartanak!Hát kérem szépen,így is probléma van és tanár hiány ebben a szakmában!A gyerekek alig mozognak!Sok az elhízott,dekoncentrált és vissza maradott gyermek!A mentális tanulás nem fog jobban menni napi testmozgás nélkül!Könyörgöm vegyük észre,hogy a gyerek fejlődéséhez elengedhetetlen a mozgás fejlesztés már óvodás kiscsoportos kortól!Amikor nem képes a gyermek a ceruzát megfogni és rajzolni vele,de már csak az iskolában jelzik,hogy gond van vele az már késő!Aztán jönnek a futkosások a fejlesztőkbe és ráhúzzák a gyerekre a különböző státuszokat!
Szülő, pedagógus, Vas megye, járás: Szombathely
Pedagógusként azzal szembesülök a mindennapokban, hogy agyon akarnak hajszolni bennünket megalázóan alacsony bérért. Sok az iskolában töltött órák száma a délutáni órák miatt. Az adminisztráció és az órákra való felkészülés itthonra marad éjszakára. Olyan tananyagot kell leadnom a gyerekeknek, amely nem az életre készíti fel őket. S valljuk be, egyáltalán nem érdekli őket. Kell a változás. Itt a környéken belekóstolnak a fiatalok egy kicsit a szakmába, aztán gyorsan elmennek tripla pénzért Ausztriába.
Alacsony bérezés,hatalmas felelősség hárul ránk.A szülők tisztelete megszűnt a pedagógusok iránt. Ha baj van a gyerekkel,nem a segìtő szándekot látják,hanem tamadnak,megaláznak bennünket!!!Bolond,aki ma pedagógusnak áll. Nekem lassan 40 evem van a pályán,de az elmúlt években egyre nehezebb a megélhetés,a rengeteg adminisztáció elvégzése es harc a szülőkkel a gyermekük érdekében.
Ha a vetítési alap követné a mindenkori minimálbért, ha eltörölnék a minősítést és kifizetnék a túlórákat akkor a pályakezdő fiatalok megmaradnának a pályán.
Pedagógus, Budapest III. kerület
Az intézményi infrastruktúra a szülők pénze és munkája nélkül összeomlana. A NAT, az OH és az OFI tankönyvei avitt szemléletrendszert közvetítenek. A mindennapos testnevelés, a hittan és az etika túlfeszítik a heti óraterhelést. Az egész pedagógus életpályamodell megalázó, magasak az óraszám ok, nevetséges a bér. Minden túlszabályozott, bürokratikus. Feleslegesek a tankerületek, önálló, szabad iskolára van szükség! Le a portfólióval, európai béreket!
Szülő, pedagógus, Vas megye, járás: Szombathely
Az óvodai dolgozók fluktuációja elképesztően nagy! Vannak olyan csoportok a gyerekeim óvodájában, ahol hónapokon át EGY, nyugdíj előtt álló óvónéni volt minden nap, egész nap 30 gyerekkel. Ilyen körülmények között hogyan tudná színesen, differenciálva (vegyes csoport), minden gyerekre odafigyelve végezni a munkáját? S mindeközben még portfóliót is íratni?!?! Eszem megáll..... Teljesen semmibe veszik a pedagógusokat.....
Szülőként és pedagógusként mindkét oldalról látom azt a káoszt, ami a mai magyar közoktatást jellemzi. Történelem szakos kolléga tanít fizikát és matematikát, és szerencsés a gyerek, ha egy tanévben keresztül ugyanaz a pedagógus megy be egy tanórára. Kevés a pedagógus, és az integrációnak hála egy tanórán belül 4-5 felé kell(ene) differenciálni. Ez lehetetlenség, főként hogy a beintegrált gyerekek nagy része különleges bánásmódot igényel, amire nem készítették fel az átlag pedagógust, hiszen ez egy teljesen külön szakma. Aki ma a pályán marad, azt a gyerekek iránti szeretete, és elhivatottsága teszi. Ha ez volt az életpályamodell célja, akkor is csak félig sikerült, hiszen rengeteg elhivatott pedagógus is elhagyja a pályát, azon egyszerű indoknál fogva, hogy el kell tartania a családját...
Szülő, pedagógus, Somogy megye, járás: Kaposvár
A mai iskolarendszer már rég nem gyerekbarát!
Pedagógus, Pest megye, járás: Dunakeszi
Nem akarok egy újabb ember lenni, aki leírja, hogy miért rossz ma pedagógusnak lenni. Én inkább a munkakörülményről írnék: Falusi iskolában dolgozom 1-4.évfolyamos összevonásban. A gyerekek a mosdóban nem tudtak kezet mosni hosszú éveken át, mert elromlott a csap, amit nem sikerült megcsinálnia a fenntartónak. A covid járványok kellett ahhoz, hogy kaphassunk az iskolába egy bojlert, hogy legalább legyen valahol melegvíz kézmosáshoz. Az idei télen is majd szénnel és fával fogunk fűteni, mert nincs gázkazánunk, mert leszereltette a tankerület még a gázórát is. Minden évben egerek költöznek be az iskolánk falai közé... Gyakran tanulnak velünk, mert mindenhol ott vannak... Rágcsálóírtó szakemberre szintén nincs keret... Szívesen folytatnám, de szerintem sokaknak ez is elegendő...
Hogy miért csinálom még mindig? Mert a kollégáim egyben a barátaim is. A gyerekekkel pedig mikor becsukjuk az ajtót, akkor magunk lehetünk...
Szülő, pedagógus, Békés megye, járás: Gyula
A pedagógusok túlterheltek, ingyen helyettesítenek, rengeteget adminisztrálnak, folyosón ügyelnek, ebédeltetnek, tanszobáznak. Kevés idő és energia jut a differenciálásra, az egyéni igények kielégítésére, az odafigyelésre. Egyre fogynak a szaktanárok, a természettudományos tantárgyakat lassan senki sem fogja tanítani.
Szülő, pedagógus, Budapest XIII. kerület
„A bérek megalázóan alacsonyak! Rengeteg az adminisztrációs munka, amely elveszi az időt a gyermekekkel való foglalkozástól.
9 éve vagyok a pályán. Az elején nagyon lelkes voltam, pályázatokat nyertem, publikáltam, beválogattak tutor tanárnak, folyamatosan versenyre vittem a gyerekeket, ahol nagyon szép eredményeket értek el. Mostanra viszont belefáradtam a szélmalomharcba. Gusztustalan és egyenesen hazaárulással ér fel, amit az oktatásban művelnek. Hulla fáradtak vagyunk, rengeteget dolgozunk, ingyen helyettesítünk. Az anyagi és társadalmi megbecsültségünk mélyponton. Jelenleg ott tartok, hogy elmentem burkolónak tanulni. 1 év és végzek. Ha nem rendezik a bérünket (amihez az kéne, hogy minimum a jelenlegi háromszorosára emelik), akkor elhagyom ezt a pályát. Nem fogok ilyen megalázó bérért dolgozni. Nagyon megalázva érzem magam és rettenetesen dühös vagyok.
Pedagógus, Baranya megye, járás: Pécs
Alacsony bérezés, rengeteg felesleges papírmunka,leterheltség jellmzi a pedagógust. 20 éve vagyok a pályán, 2 diplomám van, rengeteg továbbképzésen vettem részt, hogy minőségi legyen a munkám a gyerekek érdekében. A 7 évenkénti 120 kredit teljesítése felháborító.A képzések költségét a családi kasszából fizetem ki. Ha nem teljesítem, nem lehetek tovább a pályán...Integrálok... ha kell, de ez is megnehezíti a gyerekek felkészítését az iskolára, mivel nincs szakember, amit nehezen fizet ki egy szegényebb önkormányzat vagy kifizetné de inkább magánban dolgozik a szakember 2x annyiért. Sorolhatnám... nem fogom.. szerettem a munkám, de egyre több a keserűség...és nem fizetik meg. Más munkakörben fogok dolgozni, ahol lesz hétvégém, estém.Ha lejár a munkaidőm, élhetek családi életet. Nem kell hétvégén is óvodai fellépéseken gürizni, hogy legyen pénze az óvodának.A pedagógusnak sokszor a gyermekére, családjára jut a legkevesebb ideje.
Pedagógus, Pest megye, járás: Dabas
Pedagógushiány van, ez tény. Az önállóság minimális, a fizetések - főiskolai, egyetemi diplomákhoz képest - szégyenletesek. Pár év és nem lesz olyan szakember a pályán, aki valódi tudással rendelkezik, hozzáértő és képes pozitív változást generálni.
Pedagógus, Vas megye, járás: Kőszeg
Az óvódában 25-28 gyerek mellett órákon keresztül egyetlen óvónő van, aki természetszerűleg képtelen ennyi gyerekre egyedül figyelni. Az intézményben az elmúlt évben három üres dadus állás volt folyamatosan meghirdetve, de soha nem sikerült ezeket egyszerre és tartósan betölteni, így a meglévő dadusok 2-3 csoportot látnak el, erejükön felül, és leggyakrabban néhány hónap után új munkát keresnek.
Az iskolában a szakszerű helyettesítést évek óta nem tudják megoldani, ha egy szaktanár megbetegszik, nem haladnak a tananyaggal a visszatértéig. A gimnáziumi tananyag több mint fele korszerűtlen, felesleges, még az érdeklődő, szorgalmas diákok nagy része is kiég a 4 év alatt, s ez az sokakat jelentősen hátráltat a pályaválasztásban is - mire eljutnak az érettségiig, elveszett a tudásszomj, a kíváncsiság és a motiváció.
A gyerekvédelmi rendszer vak a gyerekek életkori sajátosságaira, semmilyen módon nem alkalmazkodnak azokhoz. Az elsős gyerekek például semmilyen támogatást nem kapnak ahhoz, hogy óvodásból lassú átmenettel válhassanak érett és önálló iskolássá. Sokszor 10 kb feletti súlyú táskákat kell egyedül emeleti termekbe vonszolniuk, a tanszereiket nap mint nap cipelniük kell, nem tarthatják az iskolában. De ugyanilyen elkeserítő, amikor kamasz lányoknak az utcán, a járókelők szeme láttára kell tornadresszben felsorakozni, mert aznap épp foglalt a tornaterem vagy az udvari sportpálya. Az iskolarendszerből nemcsak a pedagógusok, de a gyerekek tisztelete is hiányzik, ahogy egyébként a szülőké is. A szülő nem kap információt a gyermeke iskolai életéről, nincsenek erre kiépített csatornák, az egyébként is túlterhelt tanárok többsége pedig nem vállalja a rendszeres tájékoztatást.
Szülő, Budapest XI. kerület
Sajnos egyre nehezebb a helyzet. Nagyon nagy a pedagógus hiány, amit mi, pedagógusok próbálunk megoldani, de plusz pénz vagy megbecsülés nélkül. A ledolgozandó órák mellé egyre több ügyelet, összevonás adódik, ami persze nincs elszámolva. Ez nem fogja meghozni egyik fiatal kedvét sem a pályán maradáshoz.a szülők nagy része szintén elégedetlen, ami igen sokszor csattan rajtunk. De a legnagyobb vesztesek a gyermekek. Nem azok, akik magániskolában burokban élnek, hanem azok, akiknek a pedagógusuk túl kimerült és fáradt a rendes, tisztességed felkészülésre. Nekem is van családom akikre szeretnék figyelni és nem a kárukra dolgozni ennyi pénzért. A baráti és családi társaságban mindneki elneveti magát a fizetésem hallatán. Még úgy is, ha kiszámoljuk mennyit ér a pénz a hatalmas nyári, őszi, téli és tavaszi szünettel számolva. Sok apró változás tehetné jobbá a helyzetet, mert így a gyerekektől veszik el az esélyt a továbbtanuláshoz és a jobb élethez. Gyakorló pesagógusként heti 1 órával dolgoztam kevesebbet kollégáimnál. A fizetésem havo 108.000 forint volt két éven át. Anyukámék tartottak el. Nevetséges. Egyre kevesebb kollégám van, aki úgy érzi marad a pályán. Hát ez vár az én gyermekeimre is. A minőség már mindegy, de legalább legyen állandó pedagógusuk :(
Pedagógus, Pest megye, járás: Dunakeszi
Megalázóan alacsony bérem van 3 diplomával óvodapedagógusként. Sok az adminisztráció és nagy a szakember hiány. Másodállást kell vállalnom, hogy megtudjunk élni, így szinte semmi szabadidőm sincs. Elkeserítő, hogy egy szakmunkás többet keres bárhol!!!
Pedagógus, Győr-Moson-Sopron megye, járás: Győr
Szerencsésnek mondhatom magunkat, mert mindkét gyerekemnek voltak/vannak nagyszerű tanárai, de félő nem sokáig, mert azon túl, hogy nincsenek igazán megbecsülve, nem kapnak segítséget sem a munkájuk végzéséhez, sőt ellenkezőleg. A sok felesleges adminisztráció, bürokratikus marhaság és alapjaiban a NAT elvárásai mellett képtelenség a gyerekeket a jövőre felkészítve nevelni. A rendszer elavult, és a tanterv is megrekedt a múlt században.
Szülő, Budapest XII. kerület
Kevés az elhivatott pedagógus. Anyagi bizonytalanságban él a többség, így másodállásba rohanó, leharcolt, kiégett pedagógusok dolgoznak.
Szülő, pedagógus, Budapest IV. kerület
Tanárok és a diákok is túlterheltek, nevetségesen alacsony a tanárok fizetése, sokaknak másodállást kell vállalnia, hogy el tudja tartani a családját. Oktatási rendszerünk semmit nem ér. Úgy látszik, a kormány célja, hogy elbutítsa a népet. Megértem azokat a tanárokat, akik kilépnek. Nem köteles senki olyan munkahelyen folgozni, ahol nincsenek megbecsülve, ahol nem állnak ki értük.
Szülő, Fejér megye, járás: Bicske
Pocsèk Nat, túlterhelt ès kevés pedagógus
Szülő, Budapest XI. kerület
Alacsony megbecsültség, még alacsonyabb fizetés. Kiégett pedagógusok, túlterhelt diákok. Változásra van szükség!!!
Szülő, pedagógus, Heves megye, járás: Heves
A pedagógushiány az oktatást megőrzésre silányítja! A nem pedagógus végzettséggel rendelkezők is tanórákat tartanak. Elkeserítő!
Pedagógus, Budapest XII. kerület
25 éve a pályán lévő pedagógusként a következőket látom: Sajnos a pedagógus hiány már ott is érezhető, ahol eddig ezzel a jelenséggel nem találkoztunk.(A mi iskolánk) A sok szétszabdalt és új tantárgy fölöslegesen növeli a gyerekek óraszámát, leterheltségét és ez az "alaptárgyak " rovására megy. Az etikát, erkölcstant és hittant a családban kellene folyamatos neveléssel a gyerekekbe táplálni és nem még egy kötelező plusz tantárgyként.Így sokkal hitelesebb lenne a gyerekek számára ott, ahol erre a szülői háttér adott. Ahol ez nem kivitelezhető a szülői háttér miatt, az iskola sem fog tudni csodát tenni. A tankönyvek minősége az én tantárgyamból (biológia) erősen kifogásolható, holott más, tankönyvjegyzékben nem szereplő, de nemzetközileg is elismert, minőségi, magyar tankönyvcsaládból nem lehet tanítanunk, gondolom politikai okokból. Ez óriási luxus!!! A bérezésünk mutatja a mindenkori vezetés elkötelezettségét az oktatással kapcsolatban. Két-három év és nagyon komoly létszámhiányok lesznek az iskolákban, amit nem lehet pár hónap alatt majd megoldani. Az utolsó esély a kormányzat számára, hogy megoldást találjon a pálya elnéptelenedésére. Egy nemzet jövője az egészségügy és az oktatás stabil, kiszámítható működőképességén alapul szerintem. Jelenleg egyik sem sikertörténet hazánkban.
Pedagógus, Budapest XIV. kerület
Nincs elegendő gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus, pszichológus és pedagógiai asszisztens az iskolákban. A fizetés méltatlan egy értelmiségi pályához.Több megbecsülést és több bért érdemelnek a pedagógusok, hiszen minden nap szellemi munkát végeznek, mi több, az idegrendszerüket is kiteszik a mindennapi küzdelmekhez. Nagyobb odafigyelést, több segítséget és mielőbbi béremelést várunk a tisztességes megélhetéshez.
Pedagógus, Vas megye, járás: Szombathely
Megalàzónak tartom, hogy egy 8 osztàlyos dajka nèni többet keres,mint egy kezdő főiskolàt vègzett óvodapedagógus. A bèrtàbla rendezèsère is nagy szüksèg lenne, hiszen egy 18 èves nevelő, oktató munkàt segítő ugyanannyi bèrt kap, mint aki 40 ève dolgozik.A pedagógushiànyt pedig jogszabàly vàltoztazàsokkal igyekszenek megoldani.
Pedagógus, Csongrád-Csanád megye, járás: Szentes
A pedagógusok leterheltsége és fizetése és mindenféle megbecsültsége nagyon alacsony. A még pályán lévöket a minősítés kötelező teljesítésével méginkább elriaztják. 28 év után bizonygassam, hogy értek a hivatásomhoz???? Nem fogom..
Pedagógus, Győr-Moson-Sopron megye, járás: Győr
Szeretem a hivatásomat, nagyon is,de sajnos úgy érzem, hogy lassan ez kevés lesz, és el kell a pályát hagynom. A lelkiismeretem, a gyerekek szeretete, és az alázat tart még itt. Sajnálom, hogy nem becsülnek meg minket. Kérdés, hogy mi lesz a ránk bízott gyerekekkel, és a lelkükkel?
Pedagógus, Pest megye, járás: Cegléd
Lassan 25 éve vagyok pedagógus, több ezer gyereket tanítottam már! Szeretem a hivatásomat, de ez a kormány magunkra hagyott minket és hagyta, hogy éhbérért lelkiismeretes magasszintű munkát végezzünk! Az erkölcsi, emberi, anyagi elismerés már régen a sutba van. Elég volt nem bírom és nem akarom tovább csinálni. A fizetésem 24 év után 233 ezer netto forint! Nevetséges és megalázó. Fogjunk össze tanárok és szülők mert ez nem mehet így tovább!
Pedagógus, Pest megye, járás: Szigetszentmiklós
40 éve dolgozom óvodapedagógusként. Az elmúlt 10 év siralmas, felháborító és megalázó. Nagy változásra lenne szükség, óriási a szakmai elvándorlás!!!
Pedagógus, Budapest IV. kerület
Óvodában dolgozom, elvileg heti 26 órában. El tudja valaki képzelni, hogy hetente négyszer harangszóra hanyatt-homlok elrohanok az óvodaudvarról, és magára hagyom a kollégámat egy sereg gyerekkel, mert ha túlórázom is, senki nem fizeti ki, mert így rendeli a törvény? (Bár hetente egyszer azért kompenzálok, mert még azt is megvárom, míg megebédelnek és csak ezután hagyom el a fedélzetet...) El tudja képzelni valaki, mennyire megalázó, és felháborító, amikor úgy próbálja a kormányzat megoldani, az óvodaPEDAGÓGUS-hiányt, hogy törvénybe foglalja, bárki beszállhat "őrizni " a gyerekeket, abban az időszakban, amikor nem játékba integrált tanulás zajlik éppen? Felmerül rajtam kívül bárkiben, hogy egy-két éven belül akár a dajka bérét is utolérheti egy óvodapedagógus, ha az előbbiét a mindenkori minimálbérhez igazítják továbbra is, az utóbbiét pedig ma is (2021.09.19.) a 2014-es minimálbér összegéhez? (A dajka megdolgozik ezért a bérért, sőt. Nem tőle irigylem. Az igazságtalanság és az esélyegyenlőtlenség azonban felháborít.) A gyermekvédelmi rendszer problémáját tekintve egy szókapcsolat motoszkál a fejemben: rendszer(hiány)-abúzus...
Szülő, pedagógus, Baranya megye, járás: Pécs
Pedagógus és szülő is vagyok! Családommal több mint 10 éve albérletben élek és sajnos esélyünk sincs egy saját otthon biztosítására. Pedagógusként naponta kell szembesülnöm azzal, hogy a gyermekek leterheltek. Ugyan volt kezdeményezés a tanórák számának csökkentésére, ez csupán látszat intézkedés. A kötelezően elvárt tananyag nem ad teret az eltérő képességű gyermekek közötti differenciálás. Az integrációs törekvéseket, felzárkóztatást és a tehetséggondozás együtt egy 30 fős osztályban nem lehet megvalósítani. Ha a szülő azt szeretné, hogy gyermeke "versenyképes " tudást kapjon, mellyel majdani jövőjét megalapozhatja, számos különórára kell járnia csemetéjét. A tananyag nem fordít elegendő figyelmet egyik tantárgy esetében sem a gyakorlati tudásra. Anyaként azt látni, hogy egy harmadikos, negyedikes gyermek retteg a következő napi 2-3 dolgozattól elkeserítő. Pedagógusként tudom, hogy ez nem a kolléga hibája, hanem a rendszer alkalmatlansága a gyermekek fejlesztésére. Nincs idő a gyakorlásra, a biztos tudás megszerzésére. Nem lehet egy tanteremben egyszerre 4-5 Btmnes és 2-3 SNIs gyermeket megfelelően fejleszteni,mert csak a kudarcba lesz részük. Tehát igen, a mai közoktatás katasztrófális helyzetben van és én most csak egy nagyon pici részét érintettem. Az az iskola, ahol még kréta sincs, nemhogy projektor nem tud a mai gyerekek számára már kellő ismeretet adni. Az online oktatás idején a rendszer teljes csődje volt megfigyelhető. Minden szülő igyekezett valamilyen eszközt beszerezni, hogy a gyermeke fel tudja venni a kapcsolatot a pedagógussal, de a hátrányos helyzetű településeken élő gyermekek jelentős részének erre esélye sem volt. Megfigyelhető, hogy legalább 1 évnyi tananyagot kellene a gyermekeknek ledarálni, mert megértésre és elmélyítésre esély sincs. Ugyanakkor a Tanfelügyelet pallosa ott lobog minden intézményvezető feje fölött. Nem tudom, hogy mi a célja a kormánynak, meddig akarják lenyúzni a maradék bőrt is a pedagógusokról? Katasztrófa helyzet van!
Pedagógus, Pest megye, járás: Vác
Számomra teljesen elfogadhatatlan, hogy 22-26 az órakeret. Miért dolgozzak többet ugyanazért a fizetésért??? A fizetés tényleg csak zsebpénz, de azért vannak kivételek, és nagy különbségek vannak a fizetések között, ami szintén teljesen igazságtalan. Különösen azért, mert a plusz képzést (diplomát)végzett padagógus sem tud jobb eredményt elérni a tanulók 99%-ánál. A pedagógus minősítés is egy felesleges plusz teher, automatikusan kellene léptetni bizonyos év után mindenkit. A továbbképzéseket azok tartják, akik nincsenek tisztában a való világgal. Könnyű az észt osztani, de más az elmélet és más a valóság. A dirrerenciált oktatás halva született ötlet ... Vissza kellene hozni a kisegítő iskolákat mert az SNI, BTMN gyerekek 99%-a nem integrálható. Sajnos az a tendencia, hogy ezek a gyerekek lesznek többségben és nekik nem normál iskolában van a helyük, mert speciális képzést igényelnek, szerintem velük CSAK gyógy- és fejlesztő pedagógusoknak kellene foglalkozni. Végül szerintem ami a vicc katagória, hogy nekik miért kell idegen nyelvet tanulni, amikor magyarul sem tudnak.
Pedagógus, Vas megye, járás: Szombathely
Hosszan tudnék mesélni két iskolás gyermek anyukájaként, röviden csak annyit, hogy a rendszer szinte semmit nem változott, vagy amiben igen, abban csak rosszabb lett az elmúlt 30-40 évben. A világ viszont közben megváltozott! Teljes szemléletváltásra, modern kornak megfelelő tananyagra, képzett, motivált és másokat motiválni tudó pedagógusokra lenne szükség. A digitális tananyagokat sokkal jobban lehetne használni - ez pl nyelvoktatásban nagyon jól beépíthető lenne és részben kompenzálná, hogy sajnos nincs elég tanár… és aki van, azok között is sajnos egyre több az, aki…hát inkàbb ne lenne ezen a pályán. A szülő-gyermek-pedagógus hármasnak együtt kellene működnie (ez sok esetben tartalom nélkül szeretik hangoztatni, de valójában a szülőnek “kuss” a neve, ha probléma van, jobb hallgatni róla, mint szólni érte), és minél több digitális eszközt, platformot, tananyagot használni.
Szülő, Pest megye, járás: Dunakeszi
Túl sok a feladat az elvárás és a teher,ellenben túl kevés a fizetés és a megbecsülés. Kevés a pedagógus, egyre magasabb a kötelező óraszám. Egyre több a speciális igényű gyermek, mégis 30 feletti osztálylétszámok vannak. A nehézségeinkkel magunkra vagyunk hagyva, a szakszolgálat több évnyi csúszásban van. Az életpálya, a befagyasztott bérünk egy vicc!
Pedagógus, Pest megye, járás: Cegléd
Azt gondolom a sok változtatással sikerült a közoktatás úgy ahogy működő rendszerét rendszerszinten tönkretenni.A pedagógusok sem anyagilag , sem erkölcsileg nincsenek megbecsülve. Az életpályamodell bevezetése megalázó volt és azzal, hogy nem igazodik a minimálbérhez nem ér semmit. Nagy hiba volt a központosítás és a szakképzés , felsőoktatás más minisztérium alá helyezése. Hiba a centralizált tankönyvpiac és a nagy mennyiségű tananyag és a tanári szabadság megtépázása. Megalázó a tanárok fizetése és az hogy semmilyen plusz juttatást nem kapnak munkájuk megbecsüléseként. Hiba , hogy a magyar közoktatás képtelen az ismeretanyag helyett a motiváció, képesség és készségek kialakítására koncentrálni. Nem ismeret központú szemléletre lenne szükség , hanem gyerekközpontú szemléletre a közoktatásban. Ne csodálkozzanak, ha egyre kevesebb fiatal megy tanárnak és összeomlik majd a rendszer
Szülő, pedagógus, Budapest XXII. kerület
Rendszeres túlmunka ingyen, adminisztrációs terhek, a "rendszer " által tudatosan kialakított autokrata iskolavezetés szinte minden állami iskolában, mely többnyire dilettantizmussal és szemellenző viseléssel párosul... Mindezt éhbérért. Katasztrofális a helyzet!:(
Pedagógus, Pest megye, járás: Vecsés
Töröljék el a VETÍTÉSI ALAPOT, a bérünk a megígért módon a mindenkori minimálbérből legyen számolva!!!!!!
Szakképzésben oktató hiány van, óradakókkal van megoldva azon órák tanítása, ahova főállású szakoktatóra lenne szükség. 32 munkaóra/hét könyvelése kötelező amivel nincs gond, de ez is + félóra/hét adminisztrációs többlet. Az eddigi 35-36 tanóra/hét diákterhelés csökkent 34 tanórára, viszont agresszívan elrendelt (uniós pályázatokra hivatkozott) tehetséggondozó és felzárkóztató órák miatt a diákoknak ismét közel 40 tanóra/hét terhelése lett :(
A gyermekemnek nagyon jó tanárai vannak. Azt tapasztalom, hogy a pedagógusok erő felett próbálják jól végezni a munkájukat, óriási a felelősségük. Nemrég szembesültem azzal, hogy a pedagógusbérek milyen alacsonyak. Az iskolában rengeteg plusz programot biztosítanak délutánonként és hétvégéken is, ezért úgy gondolom, hogy egy jelentősebb béremelést megérdemelnének a pedagógusok.
Szülő, Pest megye, járás: Vác
A pedagógus hiánynak beláthatatlan következményei lesznek pár éven belül, amennyiben a kormány nem helyez kellő hangsúlyt a pedagógusok bérezésére és megbecsülésére. A kisfiamnak 2. osztályban 5! tanára van, és minden nap más van velük a tanulószobán, mert nincs állandó délutános tanítójuk.
Szülő, Budapest IV. kerület
A pedagógusképzést kellene először megújítani, motiválni a jelentkezést, persze emelni a béreket, hogy vonzó legyen a pálya. A tanár választhasson tankönyvet, amiből tanít. Kevesebb tananyag legyen, kevesebb tanóra.(A tantárgy lobbi ne tömjön bele mindent a tankönyvekbe!)Felejtős a mindennapi testnevelés, mert nincs is annyi tanár, helyette sportkörök irányultság szerint. A nyugdíj melletti munka feltételei kérdésesek.Pénzügyileg megéri, de az elfáradt tanár munkája mit ér, a legnagyobb igyekezet mellett is. Tudom, tanárhiány. Ne a jegy legyen a fontos, hanem a tudás. Ez új szemléletet kíván!
Pedagógus, Bács-Kiskun megye, járás: Kiskunmajsa
A gyerekek és a pedagógusok is túlterheltek. Az iskolák felszereltsége a módszerek a megtanítandó ismeretek múlt századiak. A tanárhiány egyre aggasztóbb. A tankerületek inkább nehezítik, mint segítik a munkánkat.
Folyamatosan űzött vadnak érzem magam! Túlzás nélkül állítom, hogy éjszakákat és hétvégéket töltök olyan dokumentációk megírásával, amelyekből a tanulók szemernyit sem profitálnak. A gyerekekkel való tényleges munka megtervezésére és persze megfelelő kivitelezésére alig marad idő és energia. Folyamatosan motoszkál bennem, hogy miért is csinálom ezt? Pláne kevesebb pénzért, mint egy segédmunkás???
Szakszolgálatnál nagy a szakember hiány. A rengeteg helyettesítés miatti egy főre jutó ellátott gyerek létszám nagyon magas, a minőségi munkára nincs esély. A központosított vezetés demotiváló. Aki még a pályán van megbecsülést nem kap csak fenyegetést és még nagyobb ellátási területet. Az eszköz beszerzés nulla. Milyen munkahely az, ahova én veszem a munkaeszközeimet abból a nevetséges összegből amit fizetésnek mernek hívni?!
Pedagógus, Fejér megye, járás: Székesfehérvár
A pedagógus hiány miatt több munka nehezedik ránk, a fizetésünk pedig nem változik. Ha több a munka, legyen több fizetés!
Egy iskolában dolgozom főállásban, mellette egy nyelviskolában tanítok, és magántanítványaim is vannak. A fizetésem ezeket összeadva sem éri el a magyar átlagbért. Rengeteget dolgozom, kevés a szabadidőm. Még gyakornok státuszban vagyok, idén fogok minősülni. Nagyon szeretem, amit csinálok, de kiábrándító, hogy ilyen sokat kell dolgoznom, azért a pénzért, ami sok más diplomás számára alap. Tudom, hogy nem fogok tudni örökké ennyit dolgozni, emiatt lehet, hogy idővel ott kell hagynom a pályát. A sok munka hatással van az iskolai munkámra: folyton fáradt vagyok, nem jut idő a szakmai fejlődésre, a pihenés és szórakozás hiánya miatt a motivációm is alacsony. Idén nyáron végeztem a szaktársaim 80-90% nem dolgozik közoktatásban, sokan nem is tanárként dolgoznak. Aki pedig a közoktatásban dolgozik, mint én szintén erősen gondolkodik azon,hogy ne folytassa. Hacsak nem lesz változás(megjegyzem a fizetés csak egy szelete a problémának) akkor hamarosan lehetetlenné válik a közoktatás Magyarországon.
Pedagógus, Budapest V. kerület
Pályakezdő pedagógusként folyamatosan anyagi nehézségekkel küzdök, a diákhitelemet sem tudom törleszteni. Az adósságaim folyamatosan gyarapodnak, mert nem tudok megélni a fizetésemből. A rendszeres fizetetlen túlmunka és helyettesítés, másodállás miatt az extrém mennyiségű tanóra megtartása szakmai fejlődésemben is hátráltat: a gyerekekkel nem tudok úgy foglalkozni, ahogy szeretnék, a tanári és tanulói közösségeket is állandó feszültség és ingerültség jellemzi. Egészen biztos, hogy három évnél tovább nem maradok a pályán.
Pedagógus, Budapest IX. kerület
T.Csoport.Egyet kell értenem a bejegyzésekkel. Ugyan a pedagógusok hiányát tudja az ország. Ellenben senki nem beszél a nyugdíjas pedagógusok bérezéséről,engedélyezett óra számokról.Pedig nyugdíjas tanítókra szükség van.Ki törődik velük?Köszönöm a lehetőséget.A hozzászólásokat figyelem,minden szava igazság.
Pedagógus, Pest megye, járás: Szentendre
Kevés a szakember, sok a munka, és egyre több. Sok a problémás gyerek és szülő.
Pedagógus, Pest megye, járás: Pilisvörösvár
A döntéshozóknak be kellene látniuk, hogy az elhivatottság kevés a pedagógus-utánpótlás biztosítására.
Aki már 10+ éve van a pályán, esetleg a szakképzésben, ahol magasabbak a fizetések, az lehet, hogy megmarad, de nincs az a fiatal, aki be tudja vállalni az első néhány évet ilyen alacsony fizetéssel. Nem tud eljutni odáig, hogy idővel megengedhesse magának ezt a hobbit, ha a lakhatását sem fedezi a pénze - egyszerűen lehetetlen küldetés.
A papírok és a statisztikák sokáig elfedik a problémát, de ma már nem csak a szakmabeliek számára nyilvánvaló, hogy beavatkozás hiányában fokozatosan gyermekfelügyeletté silányodik a közoktatás.
Emeljék meg a kezdőfizetéseket! - mondom én, egy 25+ éve pályán lévő pedagógus.
Szülő, pedagógus, Budapest XXI. kerület
Túlterheltség, pedagógushiány, lassan mindenki mindent tanít, hogy az omladozó rendszer ne dőljön végképp ránk.Biztos vagyok benne, hogy ez így, ebben a formában már nem sokáig tartható. SNI, BTMN tanulók egyre nagyobb létszámban ülnek a normál osztályokban, de ez nem igazi és valós integráció, hisz fejlesztésükre nincs szakember.
Pedagógus, Fejér megye, járás: Dunaújváros
Papíron minden szép, minden jó, minden működik, nincs pedagógushiány. A valóságban viszont... Ami papíron "működik ", az az életben szinte soha. Jólét csak hírből van, nincs se erkölcsi, sem pedig anyagi megbecsülés. A rendszer működése központilag kinevezett intézményvezetők kozmetikázott jelentésein alapszik. Az intézményvezetők már csak bábok, aláírógépek, nincs döntési joguk, helyük pártpolitikától függ. Miért is lehet egy iskolai vezető párttag vagy városi képviselő? Mikor jut ideje az iskolára? SOHA. Korlátozott döntési jogkörrel bíró helyettesek, kizsigerelt iskolatitkárok, adminisztrátorok, NOKS-os dolgozók tartják a frontot. Rengeteg a túlóra, de nincs kifizetve - Csúsztasd le! a vezényszó. De mikor? A gyerek meg örülhet, ha képzett pedagógus helyettesít a tanórán. Ezt a rendszert le kell bontani és alapjaiban újraépíteni. De első körben a béreket kell rendezni MINDEN SZINTEN! - akkor talán marad szakember a pályán.
Pedagógus, Békés megye, járás: Békés
Utazó fejlesztő pedagógusként szomorúan tapasztalom a rendszer merevségét, abban hogy nem áll rendelkezésre sok helyen megfelelő fejlesztő terem, tornaszoba sem, holott elvárások nagyok, adminisztráció sok. Nem veszik figyelembe az SNI-s illetve egyéb problémákkal küzdő gyermekek igényeit, a felülvizsgálatok némely esetben katasztrofálisak nem a gyermek valós elmaradását tükrözik, és ezért nem is kapja meg általában a megfelelő segítséget. A bér nevetséges, a tananyag sok, nem differenciált, de hogy is lenne az, ha egy pedagógus meg se kapja a kellő szabadságát, pénzét, idejét egy továbbképzés elvégzéséhez. A pedagógusok lelki egyensúlyával nem törődünk, ahogy a gyermekekével sem, hajszoljuk őket, nevetséges követelményrendszerrel, mellyel az életre nem készítik fel őket, és sok felesleges dologgal töltik meg a fejüket ahelyett, hogy nagyobb teret kapna a tehetséggondozás, és a szabadidős tevékenységek. Erdei iskolák, táborok, tapasztalásos tanulmányi túrák egyre kevesebb helyen lelhetőek fel. Persze hogy kevesen mennek erre a pályára, ha nettó 120 ezret kapnak, és alig többet ha szakvizsgáznak, ebből egy pesti albérlet kijön, de éhen hal az illető ha nem vállal magán vagy egyéb úton más munkát. Ezen kellene elgondolkodni. A pedagóguslét nagyfokú motivációt, kreativitást igényel, de a lehetetlen körülmények, hamar reményvesztetté teszik az embert, hogy nevelje teljes mértékben a jövő gyermekét egy ilyen alulbecsült pedagógus?
Pedagógus, Baranya megye, járás: Pécs
Sajnos nincs minden ovodai csoportban két óvónéni. Sajátos nevelést igénylő gyerekeknek nincs megfelelő logopédiai ellátás.
Szülő, Bács-Kiskun megye, járás: Baja
Mindenki túlterhelt, a tanár a diák. Gyerekellenes az egész rendszer, sok a tananyag, nem veszik figyelembe az egyéni különbségeket. A 18 éves nem érti, hogy mi értelme az egésznek, minek továbbtanulni, mert semmi érdekeset nem tanult eddig. a 14 éves SNI-s nek le kell tagadnia, hogyy SNI-s mert az iskola amúgy nem vette volna fel, mert annyira megválogathatja a gyerekeket (sportiskolába akart menni, mert ehhez ért). A kicsi 10 éves meg annyira fél a kudarctól, és szorong, hogy nem elég jó, hogy az első héten elege volt az iskolából. Hol van az örömteli tanulás, a felfedezés öröme?
Szülő, Budapest XIX. kerület
Évek óta 32 fővel indulnak az osztályok az iskolában, ahová a gyerekeim járnak. Rettenetesen kevés egy pedagógus ilyen osztálylétszármra alsó tagozatban. Most először van napközis tanárunk is, eddig minden évben pedagógus hiánnyal indult és fejeződött be a tanév. A mindennapos testnevelésre sem a tárgyi, sem a személyi feltételek nem adottak: a szülőknek kell az 5 órából 1-et “leigazolni” kirándulással, biciklizéssel, stb. Nincs kapacitás felzárkóztatásra, tehetséggondozásra, egyéni fejlesztésre. Aki lemarad, az óriási hátrányt tud összeszedni. Ezen a digitális oktatás szervezetlensége és minősége is sokat rontott.
Szülő, Budapest XXII. kerület
Rossz és elhibázott a jelen oktatási rendszer.A pedagógusok kiégtek,mindenki alig várja,hogy nyugdíjba mehessen.Utápótlás nincsen.Sajnálom magunkat,pedagógusokat,a szülőket és a gyerekeket egyaránt.2 gyermekem közül egyik sem akar még a pedagógus pálya közelébe se menni!!!! Változásra van szükség,de arra nagyon!
Pedagógus, Vas megye, járás: Szombathely
Nincs (szerintem) még egy ilyen szakma, ahol a speciális munkaidőbeosztással (22-26 tanítási óra, 26-32 óráig ingyen be lehet osztani helyettesíteni) viszonylag sokáig el lehetett leplezni, h hányan is hiányoznak a rendszerből. Vérlázító a "feudális röghözkötés ", azaz egy tankerületen belül lehetetlen iskolát váltani a pedagógusnak. Tovább szomorítja az egészet, h az oktatási rendszeren belül ugyanazon diplomával, jelenleg 3 különböző (állami, szakképzett, egyházi) bérezés van, és ebből az állami a legkevesebb.
Pedagógus hiány ès túlterheltsèg valós problèma! Èn is pedagógus vagyok heti 30 db letanítandó órám van (angol, amire kèszülni is kell + 7 csoport munkáinak javítása)+ hajnali ügyelet+ napközbeni folyosó ügyelet + ebèdeltetès + ha valamelyik napközis kollèga hiányzik felsős tanárkènt napközi helyettesítès is, ezen felül vègzős osztályfőnök továbbtanulás ügyintèzèsèvel. Hogyan tartsák így minősègi órákat????
Szülő, pedagógus, Budapest IV. kerület
Hosszan lehetne sorolni, felesleges tanulnivaló a gyerekeknek, magas, nem megfontolt óraszám, technikai felszereltség hiányosságai, tornatermek túlterheltsége, pedagógiai asszisztensek, segítők hiánya, pedagógusok magas óraszáma, felesleges adminisztrációk, alacsony bér, rengeteg fizetetlen túlóra, felesleges elvárások( pl.portfólió)...
Szakképzésben tanítok, ugyan ott egy csöppet jobb a fizetés, ellenben hasonló gondokkal küzdünk: nincs megfelelő műszaki tárgyat oktató tanár, testnevelő tanár hiányzik, matematikatanár is jól jönne. Sok óraadónk van (egyetemi hallgatók), néhány nyugdíjas kolléga, akik egy-egy órát járnak vissza tanítani. Pályakezdők összesen ketten vagyunk, pedig szerintem legalább 2-3-szor ennyi kellene legalább a hiányzó órák megfelelő tartásához. SNI-s gyerekekkel nem tudok érdemben foglalkozni, hiába szeretnék, mert a csoportlétszám miatt nem tudok annyifelé szakadni.
Pedagógus, Budapest XIV. kerület
26 megtartott óra+adminisztráció+ javítás+ becsületes készülés lehetetlen. Mivel az órákat muszáj megtartani teljesen világos, hogy hol tud spórolni a tanár. Ez a minőség romlására vezet.
Szülő, pedagógus, Budapest XIX. kerület
Gyalázatos, tragikus helyzet alakult ki, összeomlás szélén az oktatási rendszer. Válságban a szakmaiság, hagyományos értékek, tanárhiány, titkolt problémák, motiválatlanság, kiégettség, megalázó fizetések. A hatalom ellenségnek tekinti az oktatást.
Pedagógus, Bács-Kiskun megye, járás: Kecskemét
A tanårok túlterheltek,türelmetlenek. A gyerekek nem koruk és felfogóképességük szerinti tananyagot tanulnak.Csak bemagoljåk a szabålyokat,de nem értik,ezért alkalmazni sem tudjåk.Túl sok a tanúlnivaló,ezért jåtékra mår nincs idő.
Vekerdy tanárúrral egyetértve: Az óvoda egy hülyeség. A gyereknek családban lenne a helye. 5 éves korig a gyerekek nem szocializálódnak. Az óvoda nem 3 éves gyereknek való. Stb. Hozzáteszi: remekül felszerelt óvodáink vannak, remekül képzett óvónőink. Nos, A túlterheltség részben a 3 évrs kortól kötelezőből is ered, a töménytelen adminisztrácio, a portfóliónak nevezett baromság pedig végképp nem a gyerekről szól!! És lehetne folytatni. Oktatási tendszerünk- sajnos- nem gyerekbarát. Társadalmunk nem családbarát.
Szülő, pedagógus, Békés megye, járás: Békés
A pedagógusnak nincs megbecsülése erkölcsileg és anyagilag sem. Az ország vezetői és a szülők felől is hiányzik mindennemű támogatás,(tisztelet a kivételnek) ezért a pályát választók száma egyre siralmasabb.
Szülő, pedagógus, Budapest XIX. kerület
Elsősorban pedagógusként írok. Méltatlan,ami velünk történik. Rémesen alacsony bérekért dolgozunk,sok az adminisztráció.A pedagógushiany miatt rengeteget helyettesítünk. Az iskolákban hiányoznak a tárgyi feltételek egy 21.századi oktatáshoz. Saját pénzből veszünk mindent:laptop,papír,lamináló,kréta s sorolhatnám. A gyerekek rendkívül leterheltek. Napi 7.8.9.órájuk van. Ők is és mi is a kiégés szélén vagyunk. Vagy már sokan kiégtek. Szerintem utolsó utáni pillanatban vagyunk. A lelkes és elkötelezett kollégák is el fogják hagyni a pályát. Életpalyamodellről beszélnek,közben a minősítés egy vicc. Megalazó,semmi gyakorlati haszna nincsen azon kívül,hogy plusz terhet ró az amúgy is leterhelt pedagógusokra. A pályára alkalmatlan pedagógusok ugyan úgy az iskolákban maradnak,a minősítés ebben a formájában egyáltalán nem szelektál. Teljesen más minőségbiztosítási eljárásra lenne szükség. Szülőként aggódok ki fogja tanítani a gyerekemet. Jelen formájában az oktatás megnyomorítja mind a gyerekeket,szülőket mind a pedagógusokat. Azonnali reformra és bérrendezesre van szükség.
Szülő, pedagógus, Budapest IX. kerület
A pedagógusok túlterheltek. A magas óraszámok a felkészülést az órákra szinte lehetetlenné teszi. Ha van héti 26 órám, hogy tudok felkészülni tisztességesen? Mivel nincs pedagógus, így túlórákat kell vállalnunk. Ami a fizetés szempontjából Jó, bár így is a párom jövedelme nélkül nem tudnám a gyerekemet eltartani. A lányok nyolcosztályos gimnáziumban tanul a szomszédos településen. A pedagógus zsebpénzemből képtelen lennék finanszírozni neki a vándortábor, az erdei iskolát és nem tudnám külön tanárhoz járatni, csinosan öltöztetni. 15 év munkaviszony után túlóra és minden nélkül kb. 196 ezer Ft-ot kaptam ebben a hónapban. Mire elég? Megalázó. Azért vagyok a pályán, mert szeretem a gyerekeket!! Az adminisztráció "fontosságát " és az ingyen helyettesitest sem értem. Pénteken 8 órám volt. Az első két óra ingyen helyettesítés. A 7.óra után már kezdtem szétesni. Tavaly elkészítettem és megvédtem a portfóliómat. 2021 márciusában történt. 2022 februárjában már még is kapom a fizetésemelésemet, ami már nem is 20 százalék, mert annál kevesebb. Ki hallott ilyenről, hogy az elvégzett munka után 9-10 hónapra fizetnek?? Az Iskolaépületünk állagáról és felszereltségéről még nem írtam. 50 éves épület. Régi nyílászárók. Konvektor. Salétromos és dohos falak. Nincs digitális eszközpark. Miért vagyok mégis a pályán még? Ezt tanultam. 2 pedagógusdiplomám van. Nagyon szeretem a gyerekeket. Alkotni szeretnék. Jobbá tenni a világot. Segíteni a gyerekeknek abban, hogy tudjanak boldogulni az életben. (EGYMI-ben tanítok.) Szülőként a pedagógusok túlterheltsége és az ebből fakadó minőségi csökkenés miatt vittem az a gyermekem a nyolcosztályos gimibe.Az iskolák színvonala csökken a túlterheltség miatt.
Még egy budapesti magángimnáziumba is nehezen találunk tanárokat, és nemcsak természettudományokban, hanem magyar, történelem, idegen nyelv szakosokat is. Mindenki fáradt, kiégett, diákok és tanárok is. Pedagógusként, 35 évesen át kell gondolnom, hogy megvehetek-e egy kiló gyümölcsöt.
Pedagógus, Budapest XIV. kerület
A mi iskolánkban csak hátrányos helyzetű gyerekek vannak és sok BTMN-es.Nagyon sok energiát fektetünk a velük való foglalkozásra és a fejlesztésükre és felzárkóztatásukra. Ennek ellenére nem vagyunk megbecsülve a fizetésünk nevetséges,a Tankerülettől semmilyen plusz juttatást nem kapunk a pedagógus napi jutalmunk évek 600ft fejenként. Ez megalázó.Községünkben évente változik a családsegítő szakember személye, mert rengeteg a probléma ezekkel a családokkal és ők sincsenek megfizetve.
Sem intézményi szinten,sem a diakság,sem a szülők részéről nincs megbecsülés,se egy pozitív kritika,jó szó. Persze lehet csak az en intézményemmel van gond,de úgy érzem elfogyott a motivacióm. Csak a kritizálás és az egyre több teher van. Pedig imádom a hivatásom(Gyógypedagógus)
Pedagógus, Veszprém megye, járás: Tapolca
Gyógypedagógus vagyok. Nagyon kevés a szakember és a rengeteg felesleges adminisztráció, portfólió írás, tanfelügyelet és a megalázóan alacsony fizetés miatt sokan lépnek ki a magánszférába. Semmiféle eszközt és a munkához szükséges felszerelést az állam nem biztosít, mindezt saját költségemen teremtem elő,ha dolgozni akarok. Az integráció csak papíron létezik, semmiféle személyi és tárgyi feltétele nem adott az intézményekben.
Pedagógus, Veszprém megye, járás: Tapolca
Az oktatás színvonala kritikán aluli a pedagógusok hiánya, a meglévők túlterheltsége miatt. A gyerekek tanulási közege elavult, az eszközpark siralmas. A gyerekek érdekei, szükségletei a fontossági sorrend legvégén vannak, ha egyáltalán figyelembe veszik őket (ált.nem veszik figyelembe). Az iskola a gyermekmegőrző funkciót SEM képes ellátni, mert a 8-16 óra közötti nyitvatartás 8 órás szülői munkarend mellett kevés és nincs alternatíva!
Szülő, Fejér megye, járás: Dunaújváros
Nincs megbecsülve a dajka sem. A szülők azt gondolják mi vagyunk csak értük.Minősíthetetlen a hangnem amit használnak, tisztelet a kivételnek. Gyeses szülők bébi szitternek nézik az óvodai dolgozót.Kevés pénz sok munka, sok adminisztráció
Szülő, pedagógus, Budapest XX. kerület
Sok felesleges tananyag, csökkentés csak a propagandában megy. A valóság , kevesebb óra több tananyag ( lsd. földrajz 10.osztály). A földrajz érettségi követelmények ( az új NAT) 2024-től túl sokat kérnek a diákoktól. Történelemből is a régi tankönyv 3-4 leckéjét 1 leckébe gyúrták össze.Logikátlan felépítésű a tankönyv, a gyerekek számára érthetetlen. Olyan ábrák ( lsd. görög demokrácia) amikbe túl sok információt zsúfolnak bele, még egy felnőttnek is gondot okoz az értelmezése.
Közösségünk aktív segítséget nyújt a mindennapi problémákban, emellett kitartással, összefogással és a szülő-pedagógus együttműködés jobbításával előrelépünk az országos ügyekben is. Segítő anyagokat, állásfoglalásokat és felméréseket teszünk közzé, hogy felépítsük a közoktatás ügye mögötti társadalmi támogatottságot. 2016-os indulásunk óta a következő platformokat építettük fel:
Közösségi csoport
Segítő, érdekvédő csoport, ahol feltehetjük kérdéseinket, megoszthatjuk véleményünket. Támogatjuk egymást szülőként és pedagógusként, és közösen állunk ki érdekeink mellett.
Facebook oldal
Nyilvános facebook oldalunkon tudatosíjuk a gyermekeink jövőjét veszélyeztető társadalmi problémákat, kiállunk a szülőket és gyermekeink jövőjét, a magyar társadalmat érintő fontos közügyek érdekében, és közzétesszük a szülők számára hasznos információkat, tudnivalókat.
Email hírlevelünk röviden hírt ad aktuális akcióinkról, felhívásainkról, tudnivalókról, állásfoglalásainkról.
Instagram
Instagram oldalunkon is közreadjuk a szülőket érintő legfontosabb aktuális híreinket.
LinkedIn
Kövesd LinkedIn oldalunkat is!
Szülői szókimondó
A Szülői Szókimondó teret ad a véleménynyilvánításra és személyes párbeszédre, vitára; itt a másképp gondolkodók álláspontját is megismerhetjük.
Szószóló a közoktatásért
A Szószóló online felületén biztonságos, anonim módon tesszük közzé a közoktatásban szerzett személyes tapasztalatokat és problémákat, hogy ezeket mindenki megismerje.
Szülői tudásbázis
A Szülői tudásbázisban a közoktatással kapcsolatos, szülők számára hasznos tudnivalókat gyűjtjük.
Plusz egy év óvoda
Közösségi csoportunk gyakorlati segítséget nyújt abban, hogy minden érintett szülő tudatosan dönthessen a további egy év óvoda kérvényezésével kapcsolatban és szakmai támogatással vezeti végig a családokat a gyakran stresszes folyamaton.
Média
Médiamegjelenések: képviseljük a szülői érdekeket a sajtóban és teret adunk a szülői megszólalásoknak.
Petíció
Petíciók: segítünk kihangosítani a szülői véleményeket és képviselni a gyerekek jogait és érdekeit.
Szakember-adatbázis
Szakemberek adatbázisa: segítünk a szülőknek és a szakembereknek, vállalkozásoknak, szervezeteknek, hogy egymásra találjanak.
Maradjunk kapcsolatban! Hírlevél feliratkozás:
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.
Nagy figyelmet fordítunk a személyes adatok védelmére. Részletes adatvédelmi tájékoztatónkat itt olvashatja. A legtöbb weboldalhoz hasonlóan mi is használunk sütiket.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.