Szülőként és pedagógusként közösen tiltakozunk az óvodákat és iskolákat sújtó rendszerszintű problémák ellen. A tiltakozást a térképen elhelyezett felkiáltójelek és szöveges vélemények jelképezik, csatlakozni a lenti űrlap kitöltésével lehet.
A magyar közoktatást, óvodáinkat és iskoláinkat súlyos rendszerszintű problémák sújtják, a pedagógusok anyagi és szakmai megbecsülése elmaradt, a pedagógushiány igazi vesztesei a gyerekek. Az értelmetlenül túltolt központosítás és a szakmai párbeszédet figyelmen kívül hagyó kormányzati döntéshozatal tovább súlyosbította a bajt. Szenved a magyar oktatás, szenvednek a gyerekek! Változásra van szükség! Szülőként és pedagógusként közösek az érdekeink, közösen emeljük fel szavunkat a gyerekek jövője mellett, a szakmaiatlan kormányzás ellen.
Ha egyetért azzal, hogy változásra van szükség az oktatásban és a gyermekvédelemben, csatlakozzon a lenti rövid anonim űrlap kitöltésével! Fogjunk össze és hallassuk a hangunkat, képviseljük gyermekeink érdekeit! Kérjük, mint csatlakozó tiltakozásként Ön is helyezzen el egy piros felkiáltójelet a térképen, és röviden írja le, tapasztalatai alapján milyen problémák sújtják a gyerekeket! Bár a problémákat azonnal megoldani nem tudjuk, de aktív részvételünkkel valamennyien tudunk segíteni abban, hogy minél többen tudjanak a bajokról, és ezzel közelebb kerülünk a pozitív változáshoz.
A térképen a járásközpontokban elhelyezett tiltakozó felikáltójelekre kattintva olvashatóak a szöveges vélemények. Minél többen fejezzük ki tiltakozásunkat, annál erősebben képviseljük a gyermekek érdekeit!
Változásra van szükség az oktatásban és gyermekvédelemben! Fogjunk össze szülőként és pedagógusként!
Kérjük, csatlakozzon az alábbi rövid anonim űrlap kitöltésével, melyben röviden azt is leírhatjuk, hogy milyen problémák sújtják a szülőket, pedagógusokat és végső soron a gyerekeket! A csatlakozás után tiltakozásunk jeleként még egy piros felkiáltójel meg fog jelenni a térképen.
Oktatási rendszerünk képtelen felkészíteni gyermekeinket a jövő kihívásaira, az óvodákat és iskolákat súlyos rendszerszintű problémák sújtják. A pedagógusok anyagi és szakmai megbecsültsége csapnivaló, és ez drámai pedagógushiányhoz vezet. Egyre gyakrabban már nem is megfelelő szakképzettségű pedagógus van a gyerekekkel, sok a helyettesítés, az osztálylétszámok magasak, a gyerekekre nem jut elegendő idő, figyelem a pedagógusok óriási leterheltsége miatt. A pedagógushiányt elfedi a statisztika, mert az órák, foglalkozások hivatalosan nem maradnak el, de sokszor ezek érdemben nincsenek megtartva.
A problémákat helyi szinten tapasztaljuk, de az okok az elmúlt évek szakmaiatlan kormányzati döntéseiben és mulasztásaiban gyökereznek. Nincs külön Oktatási Minisztérium, a kormányzati politikusok mellőzték az érdemi szakmai párbeszédet, a döntéseket pedagógiai szempontok helyett politikai és gazdasági szempontok alapján hozzák meg. Nem fordítanak elegendő figyelmet az oktatásra, nem elég fontos gyermekeink, az ország jövője.
Miközben a kormányzat központosította az állami intézmények fenntartását, elvette az iskolák szakmai önállóságát. Az intézményeket távoli hivatalokból irányítják, ezzel nehezítik az önálló kezdeményezéseket és növelik a felesleges bürokráciát. A diákok szélsőségesen túlterheltek, a gyerekeknek nem jut idejük élvezni gyermekkorukat. A tananyag központilag meghatározott, ezzel korlátozva a tanárok kreativitását és ellehetetlenítve a gyerekek valódi szükségleteinek figyelembevételét. A lemaradók, problémákkal küzdők nem kapnak elegendő segítséget sem az iskolákban és óvodákban, sem más gyermekvédelmi intézményekben, melyeket szintén sújt a szakemberhiány és túlterheltség, kiemelkedő tehetségeink pedig gyakran elvesznek a jövő számára a tehetséggondozás hiánya miatt.
Gyermekeink többet érdemelnek! Szülőként, pedagógusként, felelős állampolgárként fontos, hogy mindenki lássa: rendszerszintű változásra van szükség!
Tiltakozunk a szakmaiatlan kormányzás ellen! Elfogadhatatlannak tartjuk a pedagógusok, gyermekekért dolgozó szakemberek és segítőik szégyenletesen alacsony anyagi és szakmai megbecsülését! Szülőként és pedagógusként közösek az érdekeink, együtt vállalunk felelősséget közös jövőnkért. Gyermekeink minőségi oktatást érdemelnek, és ennek érdekében együtt kell cselekednünk!
Hallassuk a hangunkat, és beszéljünk a valódi problémákról, hiszen szenved a magyar oktatás, szenvednek a gyerekek!
Vélemények a már csatlakozott résztvevőktől Összesen 2509 vélemény
A szakemberhiány a tanulás rovására megy. Lassan a gyermekmegőrzés a cél, nem a minőség.
Szülő, Tolna megye, járás: Szekszárd
Az egyik nagy baj az, hogy mind a kerettantervek, mind a pedagógusminősítés szabályai rontják a kompetenciaalapú oktatás hitelét, hiszen azt kérik, hogy egy kövekkel színültig töltött vizes medencében ússzanak a tanárok. Fizikailag és mentálisan sem lehetséges a kötött kerettanterv szerint készült tanmenetnek megfelelve heti 26 órában, osztályokra és egyénekre szabott, szakmailag érvényes, kompetenciaalapú órákat tartani. Nem lehet a tudáselemeket összekötni, az alkalmazási képességeket fejleszteni. A kialakított feltételrendszerek mellett a tananyagot ledarálni lehet, leginkább frontálisan, a jól bevált „lenyomunk mindent a tanulók torkán” módszerrel.
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Pilisvörösvár
A településünkön (agglomeráció) szó szerint megteltek az iskolák és az óvodák. Nincs pénz fejlesztésre, bővítésre, az osztály- és csoportlétszámok kezelhetetlenül nagyok. Így még inkább tiszteletre méltó, amit megmaradt pedagógusaink a gyermekekért tesznek, holott a magas létszámok mellett a pedagógushiányt és a növekvő adminisztrációs terheket is meg kell szenvedniük.
Szülő, Pest megye, járás: Vác
A fizetésünk rangon aluli.? 3 diplomával,amiből 2 egyetemi végzettség,kevesebbet keresek,mint a volt férjem a honvédségnél szakácsként érettségivel.? Egyedül nevelem a gyerekemet és már a hónap közepén nem tudom,miből veszek enni.A fizetésünket igazíthatnák a mindenkori szakmunkás minimálbérhez. A tanárok választhassanak olyan tankönyvet,amiből tanítani szeretnének.A kötelező óraszám 22 legyen. Biztosítsanak a pedagógusoknak otthonra korlátlan netet,amit a tankerület fizet,illetve laptopokat.Ne tanfolyamhoz kössék,ki kaphatja meg. A minősítés ne egy kötelező eljárás legyen,hanem választható.Illetve ne 20-30ezer bruttóval keressen többet az,aki minősül. A minősülést követő 2 hónapon belül kapja meg a kolléga a magasabb bért. Cafeteriat minden hónapban kapjunk,illetve egészségpénztári cafeteriat is kapjunk. Ne dolgoztassák le velünk a dec.24.-t,ami eleve a téli szünet/szabadság alatti időszakra esik. Az iskolákba egészségesebb,változatosabb,választható ételeket adjanak. A családos pedagógusok kapjanak augusztusban iskolakezdési támogatást: 20.000.-/gyerek. 13.havi fizetést decemberben.
Annyi az adminisztráció, hogy a gyerekekre sokkal kevesebb idő jut, mint amennyi kéne. Lassan minden óvónő egyedül van a csoportban, így két ember munkáját és adminisztrációját végzi egy pénzért. Borzasztó, hogy alig marad időm a felkészülésre, hisz minden héten enyém a foglalkozás, a mérés, a fejlesztőkkel való kapcsolattartás, fejlődési napló megírása, jellemzések, kérvények megírása. Ahhoz, hogy a beiskolázás halasztásához meg tudjam írni a gyerekekről az összegzést, szabadságot vettem ki. Ebben a tanévben még "csak úgy " nem volt időm a gyerekekkel játszani. Gyermekvédelmi szakemberek munkájáról nem tudok nyilatkozni, illetve csak negatív tapasztalatom van.
Pedagógus, Budapest XV. kerület
Szeretnék szólni az óvodai dolgozók megalázóan alacsony bérezése miatt! Ezzel még a lelkesebb, jobb pedagógusok is elhagyják a pályát, mert neki is van gyereke, akit etetni kell. Így pl. egyik gyermekemnél óvódában minden évben más volt az óvónő (ami kifejezetten nehézzé teszi pl. a szabályok betartását, a biztonság megélését). És az óvónőhiány miatt délután volt, hogy a dadus vigyázott rájuk, vagy egy óvónő vitte a csoportot (ami igen megterhelő, így többen emiatt is felmondtak). És ezt még hivatalossá is tették, megengedhető lett papíron, hogy a dadus vigyázzon rájuk, de a gyermekeink isszák meg a levét. Ennek ellenére hálapénzt nem fogadnak el, viszont így csak az Önkormányzat/állam emelheti meg a fizetésüket, amit ez úton is szeretnék javasolni. Tényleg a 24 órában vagyunk, vagy azon is túl, hogy megmentsük az oktatást, és gyermekeinknek biztosíthassuk a megfelelő pedagógusokat!
Szülő, Budapest XI. kerület
A gyerekek fejlesztését kötelezővé tették az intézményeknek, de nem biztosítottak hozzá gyógypedagógusokat (mivel nem is nagyon vannak az országban).
Szóval ha egy gyerek tényleg fejlesztésre szorul, akkor papíron megkapja ugyan, de valójában ha a szülő tényleg előrelépést szeretne elérni, akkor ez nagyságrendileg 100.000Ft-jába kerül majd.
Szülő, Budapest XIV. kerület
A tanárok csak ledarálják a tananyagot aki megérti az megérti-aki meg nem az meg nem. A mi osztályunkban 8-an vannak gyerekek de nem tunak semmit. A 13 éves gyerekem egyszerűen egy összeadást,kivonást nem tud megcsinálni. A többiről nem is beszélve. Tanítani kéne nem darálni.
Szülő, Zala megye, járás: Keszthely
Borzalom ami van, óvoda, iskola, közép vagy általános teljesen mindegy, ha van is pedagógus se feltétlen jó... pedagógus.... 5 ből talán egy aki szereti is amit csinál, talán... Szegény gyerekek ennek vannak kitéve évek óta Kb a szülő feladata már tanítani is... Hónapokig hiányos a gyerek órai munkája??? Hát nem az lenne a dolga a tanárnak hogy megköveteljen? Én iratom a gyerekkel az órai anyagot is? Az óvodában is ez megy, aki nem szimpi, vagy nem valakinek a valakije, azt nem pátyolgatják, nem pártolják, nem segítik.. És mindenhol ez van...
Szülő, Komárom-Esztergom megye, járás: Esztergom
25éve vagyok óvodapedagógus.Sajnos elkeserítő az,amit az elmúlt években tapasztalok a munkám során. Abban a kerületben,ahol dolgozom magas az óvodapedagógushiány. Óvodánkban is van sajnos hiányzó szakember. Túlóra pénz nélkül,erőnkön felül dolgozunk. Évről-évre egyre több az SNI gyermek,egy csoportban 4,5 fő. A segítség,a személyi/tárgyi feltételek nem megfelelőek. Sok az adminisztráció. A kevés fizetés,sok-sok többlettmunka mellett elvárják tőlünk,hogy minősüljünk,tanfelügyeletre készüljünk,végezzük az önértékeléseket,teljesítményértékelést,és 7 évente saját pénzből újítsuk meg a diplománkat. Mindez nem jár fizetésemeléssel,csak egy nevetséges nettó pár ezer forint bérnöveléssel. Nagyon rossz az irány,ahova tartunk. Tennünk kell valamit!!!
Pedagógus, Budapest XI. kerület
Túlterheltek a pedagógusok. Elvesztik a motivációjukat, ami részben az alacsony béreknek is köszönhető. Sem anyagi, sem erkölcsi megbecsülést nem kapnak.
Pedagógus, Győr-Moson-Sopron megye, járás: Sopron
A sikeres kísérletnek hogy kényszerítsék a pedagógusok oltását , olyan idegállapotban vannak a maradt tanárok , hogy egyszerűen már mint szülő érzem rosszul magam. Mindenen pattannak , és kiborulnak, mindent támadásnak vesznek. Egyszerűen még azok a tanárok is akik eddig bár túlterheltek voltak, de bírták. Kiégés veszélye fenyegeti őket és árt a gyerekek lelkének. Már 1-2-3 osztályosoknak is :( A rossz oktatás , a lekezelő stílus amit a tankerek,felső vezetők megengednek mindenkit megnyomorít. Szeretném , mint szülő ha végre a tanárok együtt fel és kiállnának magukért , a bérekért, az oktatás színvonala miatt, a gyerekekért. Legyen inkább egy hét hirtelen szünet amikor nem veszik fel a munkát és inkább hallatják együtt a hangjukat , hogy legyen változás , mert másképp ez nem fog menni. Nem veszik komolyan őket és a gondokat sem. Mint szülő meg fogom érteni és támogatni fogom őket , mert muszáj végre valami drasztikust tenni, hogy legyen jövője a gyerekeknek és ennek a pályának.
Szülő, Pest megye, járás: Érd
Ilyen nagy ember hiány soha nem volt mióta a pályán vagyok.A kollégák sorra hagyják itt a pályát. Nincs tanár, műszaki személyzet, takarító, portás stb. Egy ember 3 ember munkáját végzi el.Mindenki fáradt túlterhelt, kiégett. Fiataloknak eszük ágában sincs erre a pályára jönni, ha véletlenül ide pottyan valaki kis idő múlva elmegy. Alamizsnáért dolgozunk, bármennyire is szeretjük a szakmánkat mindenki pénzből él. Ma már nincs becsülete ennek a pályának. Nagyon nagy gondok várhatók hamarosan. Ki fogja tanítani, gondozni a gyerekeinket??
Pedagógus, Budapest III. kerület
A pedagógusok túlterheltek, felháborítóan keveset keresnek, cserèbe annyit dolgozhatnak, hogy a belük kilóg! Az új NAT egy nagy kalap szar, a sötét középkort idèzi, átgondolatlan, èsszerűtlen, visszamaradott! Nem hagyják a tanárokat dolgozni, kiteljesedni, agyatlan robotokat kell kitermelni az új NAT szerint! Az egèsz oktatás SZÖRNYŰ, SZÍNTELEN ès Egèszsègtelen lett! Hallgatni kellett volna a szakemberekre ès nem kotvány mód összedobni gyorsan vmi Újnak nevezett tantervet, ami köszönő viszonyban sincs a mai világ elvárásaival!
Szülő, Pest megye, járás: Érd
Az oktatási rendszer kompletten megváltoztatandó! A pedagógusok -az ismert okok miatt ( bár nem tudom elfogadni)- hozzáállása, a gyermekekhez való viszonya is tragikus. Tisztelet a kivételnek! Nem ismerem, hogy mennyire kötelesek követni az idióta tantervet, de legtöbben ezt teszik. Emiatt ők is és a gyerekek is fáradtak. Az irreális tartalmi,- és ritmusú követelmények mindkét oldalon sikertelenséghez vezetnek. A pedagógusok erkölcsi és anyagi megbecsülése önmagában nem hozná megfelelő állapotba ezt a tragédiát.
Szülő, Nógrád megye, járás: Salgótarján
A pedagógusok leterheltek. A tananyag rengeteg. Nincs idő a gyerekeket gondolkodni megtanítani. A rendszer nem halad a korral. Kevés a digitális tananyag, holott állítólag milliárdokat költenek rá. Vajon kinek a zsebében landol ez a pénz? A gyerekeknek rengeteg az órájuk, felesleges tantárgyakból tele az órarend. A kormány miért nem hallja meg a pedagógusok, szülők, gyerekek hangját?
Szülő, pedagógus, Békés megye, járás: Orosháza
A tanárok leterheltsége is elég nagy. Sokszor tapasztalom, hogy egy rohanás az egész oktatási rendszer. Egy tananyag ledarálva a renitens (SNI, figyelemzavaros, fegyelem zavaros...stb) gyerekek miatt 15-20perc elmegy egy órából. Így valóban nem tudnak megfelelően tudást átadni. Én otthont 2 gyereknek többféle módon is próbálom megértetni az anyagot és van hogy így is este 9-10 ig megy a tanulás. Régen volt idő tanulni, játszani... És egy átlag feletti tudást elsajátítani az órákon. Nagyobbik végzős lányom évfolyam első szuperlatívuszokban beszélnek róla. Az árát csak én ismerem. Lesújtó.
Szülő, Budapest X. kerület
16 éves gyermekem után most készülünk iskolába a kicsivel. A sok éretlen iskolába készülő, illetve inkább kötelezően menő gyermek számos kihívással szembesül. Már az alsós tanítók is nagyon túlterheltek, az anyagi és erkölcsi megbecsülés hiányától frusztráltak. Ezen kívül évről évre növekszik a tananyag, amiben egyre több szükségtelen dolgot tanítanak, iszonyatosan terhelve így a diákokat, miközben az érdemi részek, az életre tanítás háttérbe helyeződik. Hatalmas kihívás egy arra igényes igazgatónak mindemellett egy barátságos diákélet kialakítása, fenntartása.
Szülő, Budapest IV. kerület
Kevés megbecsülés, a tisztelet hiánya. Alacsony fizetés, ami nem arányos a mindennapi tennivalókkal. Rengeteg, sokszor felesleges papírmunka. “Hazavitt munka” Az, hogy a szakembert olyanokkal próbálják pótolni, akik szakképzetlenek, az elfogadhatatlan. Sem a szakmabeliek, sem a gyermekek érdekét nem szolgálja ez a “rendszer”. Semmi nem ösztönzi arra a fiatalokat, hogy ezt a hivatást válasszák. Akik pedig MÉG kitartanak, azok sem sokáig fognak maradni, mert a pályakezdőknek ez egy csalódás. Nem tudnak megélni, haladni, stb. az életben. A minősítést pedig miért is csináljuk? Miért is éri ez meg nekünk? Szakmai fejlődés, színvonalas munka biztosítása… Kicsit furcsa, hogy ilyenekről beszélgetünk, miközben lassan kb. az utcáról behívhatunk bárkit, hogy a gyermekeinket felügyelje. Mert kb. itt tartunk. Gyermekmegőrző válik az óvodából. Rengeteg az olyan gyermek, akik mellé kellene a pedagógiai asszisztens, a megfelelő fejlesztő pedagógus, gyógypedagógus, akikből szintén hiány van.
Pedagógus, Csongrád-Csanád megye, járás: Szeged
A szakmabeli hiányosságok az alacsony fizetés miatt vannak! A fiatalok számára nem vonzó ez a szakma, hiszen magas az elvárás, a felelősség, és nem arányos a fizetéssel!! Ezen változtatva talán a pedagógus szám is növekedhetne.
Pedagógus, Békés megye, járás: Szeghalom
Szakemberhiány, túlterhelés, a megbecsülés hiánya.
Pedagógus, Baranya megye, járás: Sellye
Pályakezdő és pályaelhagyó vagyok. Nagyon elszomorít, az, amit tapaztalok. Miért csak a pedagógusoknak kell bizonygatniuk, hogy alkalmasak a pályára, a többi közszférában dolgozónak miért nem kell? Felesleges adminisztratív dolgok vannak (nyári élet reflexiója, feljegyzések a csoport életéről stb.) Rengetek embernek és elvárásnak kell megfelelnünk. Én azért választottam az óvodapedagógus pályát mert gyerekekkel foglalkozhatok, ehelyett a gyerekre, a fejlesztésre marad a legkevesebb idő.
Pedagógus, Budapest X. kerület
Túlórák a dolgozni nem tudó, táppénzen lévő kollégák helyett. INGYEN. Rengeteg eszement adminisztráció, sokszor értelmetlenül. Naponta több táblázat értelmetlenül fenntartó felé. Mindenre van idő, csak a tanításra, gyerekre nincs elég. Rengeteg otthon elvégzett feladat, ami a megfelelő felkészüléshez elengedhetetlen Saját internet, saját digitális eszközök, saját magam által finanszírozott segédeszköz, szakirodalom. Nulla megbecsülés....Sem erkölcsi, sem anyagi... Értelmetlen minősítési rendszer...Szülőként, felsős gyereket nevelve, sokszor este kilencig, tízig végzi becsületesen a házi feladatokat, készül a másnapi órákra. Ez nem normális, de középiskolai felvételi előtt áll 14 évesen...
Szülő, pedagógus, Vas megye, járás: Szombathely
Kevés idő a gyerekekre, a felzárkóztatás a lemaradó diákoknál látszólagos, gyakorlati haszna nulla. Tananyag sokszor èrtelmetlen, a számonkèrèsre nem kèszítik fel rendesen a gyerekeket. Közösség èpítès, empatikus hozzáállás egymáshoz nincs. Kiègett, túlterhelt, motíválatlan pedagógusok.
Szülő, Pest megye, járás: Gödöllő
Igazgatóknak sok beleszólásuk semmibe. Aki tud, menekül, szakos egyre kevesebb, aki tanít is belefáradt rég. Minden fontosabb, mint a gyerekek.
Kevés a pedagógus, sokan nyugdíj mellől jönnek vissza, nincs türelmük a gyerekekhez. Ha egy gyerek problémás meg sem próbálják elfogadni, segíteni csak a negativ kritika, büntetés jut neki osztályrészül, szakember segítsége helyett.Merthogy iszonyú kevés a szakember a pedagógiai szakszolgálatoknál, és a tankerületek sem fogalalkoztatnak elég gyógypedagógust, iskola pszichológust, logopédust, stb. A rendszer ott tart, hogy évekig kell várni, hogy egyáltalán egy vizsgálatra be lehessen jutni. Így sem a problémás gyerekek , sem a tarsaik nem tudnak megfelelő körülmények között tanulni. Most az oltási kényszer miatt elmegy egy csomó pedagógus, így még kevesebben maradnak a gyerekeink mellett azok közül akik pedig szívből választották és évekig tanulták, gyakorolták ezt a pályát... Nagyon szomorú és egyben felháborító.
Szülő, Heves megye, járás: Gyöngyös
Szülőként és pedagógusként is azt tapasztalom, hogy amellett, hogy az óvodák, iskolák alap személyi feltételeit is nehéz megteremteni, egyéb szakemberek, gyógypedagógus ők, fejlesztő pedagógusok, logopédusok részvételére, segítségére is nagy szükség lenne, hiszen a jelenlegi ellátásban igen csekély időt tudnak egy-egy gyermekre fordítani. A pályára való motiválásnak sajnos anyagi akadályai vannak, ezt kellene mihamarabb orvosolni.
Szülő, pedagógus, Heves megye, járás: Füzesabony
Régiónk falvainak, kis községeinek, településeinek óvodái és iskolái a fennmaradásukért küzdenek. Egy-egy intézményben alig maradt szakképesítéssel rendelkező óvodapedagógus, tanító vagy szakos tanár. A nyugdíjazott, ugyanakkor lelkiismeretes, de koruk és fizikai állapotuk miatt erősen veszélyeztetett kollégák visszajárnak dolgozni, mert a helyüket nem tudják betölteni. Fiatal, frissen végzett pedagógusok, ha csak a lakhatás nem köti ide őket nem igazán akarnak elhelyezkedni, mert nincsenek megfizetve, az egyes települések messze vannak egymástól, ha valaki nem rendelkezik saját gépjárművel. Elgondolkodtató az, hogy jelen korunkban egy, de akár két, három diplomával rendelkező húszas-harmincas éveiben járó pedagógus nem tudja magát fenntartani, ha nem àll mögötte anyagilag támogató család, férj/feleség, vagy nem vállal a pedagógusi hivatása mellé még két/három részmunkát. Végtelenül szomorú, hogy egy olyan világban, amikor fennen hangoztatja minden, hogy mennyire fontosak a gyermekjogok és a személyiségjogok pont ezeket nem veszi figyelembe a rendszer és maradnak gyerekek ellátatlanul pedagógiai, fejlesztő-gyógypedagógiai és nevelési szempontból is.
Bár már nem vagyok aktív pedagógus pár éve, de nyomon követem az eseményeket. Mindenben egyetértek a fent leírtakkal. Annyit tennék hozzá, hogy a közoktatás nem csak a józan észt veszítette el, hanem a célját, és a szerepét. Nagy rakás szerencsétlenség az egész rendszer, amiben minden eddigi magyar kormány bűnös.
Pedagógus, Budapest VII. kerület
Kevés a tanár és elöregedett a szakma. Nincs utánpótlás. Ráadásul kevés a fizetés is.
Szülő, Heves megye, járás: Gyöngyös
Tanárhiány, túlterheltség, alacsony bérek, a megbecsülés hiánya, korlátozások, értelmetlen papírmunka, a szabad gondolatok és önmegvalósítás lehetőségének hiánya. Ez jellemzi pedagógus oldalról a mai oktatási rendszert. Szülői oldalról tekintve a tananyag sok esetben "száraz ", túlzó (nem az életkorhoz alkalmazkodó). A gyerekeknek a mai korhoz felzárkózó gyakorlatiasabb oktatásra lenne szüksége.
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Érd
Van olyan általános iskola itt, ahol 8 pedagógus fog kiesni egyszerre a kényszerítések miatt. Ezáltal is romlik az oktatás színvonala, tovább terheli a rendszer a még ottmaradókat, és amikor a tornatanár helyettesíti a matekot, mert nincs más, azért az elég sokat elmond. Kicsi gyerekek maszkban egész nap, kézfertőtlenítő napi sokszor, a gyerekek keze rákvörös. Igazgatónőt nem érdekli semmi, csak hogy hatalmat kapott, szerinte kell mindez, hiába amúgy tornaórán, edzéseken, iskolán kívül a gyerekek együtt vannak korlátozások nélkül. Tankerületet nem érdekli, ugyanazt a sablon levelet küldi minden megkeresésre.
Ovikba nem mehet be az oltatlan anyuka a gyerekkel, gyerek sír, hogy anya oltassa be magát, hogy bemehessen. Igazgatónő rugalmatlan, anyuka hiába kérte, hogy találjanak valami köztes megoldást. Élvezi a hatalmat.
Bölcsődében, az amúgy is nehezen elváló pici gyerekeket vegzálnak a hőméréssel, ahelyett hogy a figyelmét próbálnák átirányítani a szülőről, hogy zökkenőmentes legyen az elválás.
Szülő, Pest megye, járás: Érd
Mind szülőként és mind pedagógusként is látom a hiányosságokat. Az óvodai nevelés egyre nehezebb, nincs fejlesztés, nincs utazó gyógypedagógus. Az egyetlen, papíron gyógypedagógiához értő óvónő látatlanban sem volt hajlandó a csoportba fogadni az óvodát kezdő magasan funkcionáló fiamat, így egy másik csoportba került, ahol semmilyen támogatást nem kapott. A vezető semmilyen szinten nem tud segíteni, 3 év alatt 4 óvónő váltás volt a csoportban. Jelenleg sem jobb a helyzet abban az óvodában, volt év amikor több mint 6 ember ment el. Az alsótagozat szintúgy gáz. Nincs fejlesztés, papíron integrálnák, de inkább ne vigyük oda a gyereket, mert nincs fejlesztés. Nincs ember rá, magas osztálylétszám, etc.. Felső tagozat sem jobb, most teljesen máshová kell mennünk a kerületből. Kinek van pénze magániskolákra? A gyerek 3 évesen olvasott, számolt ezerig és fejből megjegyzett hosszú szövegeket. Egy zseni lehetne egy nyugodt, támogató oktatási rendszerben, de hol van ilyen? A pedagógusok túlterheltek, mert a hülye minősítés egy borzalmasan haszontalan és időtrabló dolog, valós képzések alig vannak, nehezített, ha valaki szívesen tanulna gyógypedagógiát, teljesen feleslegesen újra kezd mindent. Nincs megbecsülés, mindenki a pedagógust hibáztatja pedig a vezetők vagy a minisztériumi hozzáállás az ami gáz. Nincs rendes bérrendezés, némely gyerek zsebpénze több, mint a havi keresete egy óvodai nevelőnek vagy tanárnak, utazó gyógypedagógusnak. Nincs esély fejleszteni, nincs idő érzékenyíteni a gyerekeket. Minden héten, minden fórumon támadják a politikusok a pedagógusokat és nincs normális elismerés. Nincs terv vagy iskola a magasan funkcionáló autisták, adhds gyerekek számára. Nincs megoldás a náluk rosszabb helyzetben lévő gyerekek számára. Bonyolult vizsgálatokra eljutni, nehéz időpontot kapni, nehéz támogatást kapni, mert alig van ember a rendszerben. A pályakezdő fejlesztők is inkább magánba mennek, mert amúgy kicsi a fizetés. Nincs jövőképe a kormányzatnak hogy merre tovább.
Szülő, pedagógus, Budapest IV. kerület
A gyerekek túlterheltek, egy felnőtt sem képes 8.00-16.00 óra között folyamatosan topon lenni, még ő is kap ebédszünetet, többszöri kávészünetet, pihenőt. Egy gyerektől pedig elvárják, hogy óráról órára teljesítsen és ne lankadjon a figyelme. Mindezek után menjen el különórára, edzésre, majd este készüljön fel a következő nap óráira, főleg ha még felelés és dolgozatírás is kilátásban van. Ezt senki sem gondolhatja komolyan. Az én 15 éves lányom gimnazista, heti 40 órája van. A rengeteg lexikális tudás helyett (ez a generáció az okoseszközöket életük végéig használni fogják, és még olyan technikai vívmányokat, amiket most még el sem tudunk képzelni)gyakorlati, az életben hasznosítható tudásra kellene őket rávezetni. Örülnék a kreativitást fejlesztő foglalkozásoknak is, aminek szintén hasznát tudnák venni a jövőben a gyerekeink. Jó lenne, ha belelátnának egy vállalkozás működésébe, pénzügyi folyamatokba. Persze nem akarok mindent az oktatásra ráterhelni, hiszen mi szülők is jelen vagyunk a gyerekeink életében, a mi felelősségünk elsősorban a saját gyerekünk boldogulása. De ha belegondolunk, a rengeteg tanóra miatt a tanárok többet látják a gyerekeket, mint mi szülők. Ez nagyon nincs rendben. Ami nagyon nem tetszik az az, hogy a pedagógusoktól elvettek mindenféle saját döntési jogot, távvezérelve működik az oktatás. Az oktatásnak és a kultúrának sincs külön minisztériuma és ez nagyon beszédes. Az "emberminisztérium " és az iskolák közé jogi értelemben betettek olyan felettes szerveket, aminek munkatársai ahelyett, hogy segítenék a folyamatokat, inkább csak hátráltatják azokat a rengeteg adminisztrációval. Rossz nézni, mennyire nincs meg a bizalom az állam és a pedagógusok között. Pedig ha ez a bizalom működne, a pedagógusok is szárnyra kapnának, ebben biztos vagyok.
Szülő, Zala megye, járás: Zalaegerszeg
Két óvodás korú gyermekünk van. Az óvónők, pedagógiai asszisztensek, dadusok a végletekig le vannak terhelve. Borzasztó látni, hogy bár a lelküket kiteszik a gyermekekért, mennyire nincsenek megbecsülve. Sem anyagilag, sem erkölcsileg. A fiatal óvónők jönnek-mennek, néhány régi, elhivatott kolléga tartja a frontot. De meddig lehet ezt bírni? Nem lehet minőségi munkát végezni ilyen körülmények között. 20-25 fős csoportokat visznek egyedüli pedagógusként. Differenciálás, egyéni fejlesztés? Ugyanmár. Iskolákban is hasonló a helyzet. Látom, hallom. Minden tiszteletem a pedagógusoké, akik még ennek az omladozó oktatási várnak az utolsó tégláit tartják. Hamarosan összedől minden, de őszintén szólva egy pillanatig sem neheztelek azokra, akik elhagyják a pályát. A helyükben lehet én is ezt tenném. A legnagyobb vesztesek pedig, mint mindig: a gyerekek. Egy szülő
Szülő, Csongrád-Csanád megye, járás: Szeged
Pedagógus hiány! A kormány alapjogok figyelmen kívül hagyása miatt,még több pedagógus utcára kerül.Hiszen az alapvető emberi jogokat elvették.Az oltatlan tanárok otthon ülnek Orbán ficsùr miatt,amíg a gyermekem nem kap a tanárhiány miatt megfelelő oktatást.
Szülő, Heves megye, járás: Gyöngyös
Egyre több az sni-s gyermek is az óvodás csoportokban és sajnos az óvodapedagógusok nem tudnak nekik kellő fejlesztést biztosítani mert kevesen vannak és nincs szakszerű segitségük. Túl vannak terhelve a sok papír inkább miatt is.
Tragikusan leterhelt óvónők és pedagógusok, sokan a kiégés szintéjn vannak. Fejlesztő pedagógust lehetetlen találni, akit "kiírnak " meg sem jelenik a foglalkozáson. Sok iskola előtt álló gyereket nem lehet megérteni, de logopédus sehol...
Szülő, Békés megye, járás: Mezőkovácsháza
Visszafelé kezdem. A megroggyant oktatás területéről kivonni pedagógusokat, mert oltatlanok, felelőtlen és elképesztő döntés. Csoda, hogy még ennyien is dolgoztak eddig az oktatásban! A vészhelyzet hozta új terhek mellett, gondolok pl. a távoktatásra, meg kellett volna szüntetni az önértékelés, minősülés rendszerét. Amúgy sem értek egyet a tanfelügyelet, és az ehhez kapcsolódó feladatok jelenlegi procedúrájával. Ám ezt a terhet ott hagyni a pandémia, a létszámhiány, a méltatlanul alulfizetett pedagógusok hátán, felháborító. Mindezzel a gyerekek nevelését-oktatását szolgáló minőségi idő csökkent. Ezek mellett " belenyúltak " sok, jól működő szakmai módszerekbe. Például a beiskolázás , az iskolakezdési alkalmasság módszerébe. Ami megdöbbent , hogy nincs a pedagógus társadalom részéről ellenállás. Végig nézzük, hogy elfogynak a pedagógusok, hogy megszűnik a szaktanár ellátottság, hogy nincs sem anyagi, sem szakmai megbecsülés, hogy a méltán világhírű óvodapedagógia romokban hever, hogy csak központilag szabályozott módszerekkel taníthatnak az általános iskolákban, hogy a gyermekvédelem szakember gárdája szinte kifogy! " Tovább is van, mondjam még? " Így neveljük a jövőt? Mert ennek, gyermekeinken keresztül mindannyian kárát látjuk. S ezen csak összefogással segíthetünk. Ébresztő !
Pedagógus, Vas megye, járás: Sárvár
A gyerekek többet dolgoznak egy nap, mint a felnőttek. 7-8 óra, ami fél háromkor ér véget. Ebédelni se tudnak, velünk szülőkkel aláíratnak egy nyilatkozatot, hogy ezt tudomásul vesszük. Azután még itthon tanulnak másnapra. Dolgozatírás nem ésszerűen elosztva hetente, hanem összezsúfolva 1 hétre. Legalább az 5 napos testnevelést szüntetnék meg, csak heti 2 alkalomra, az már 3 óra csökkenés. Hit és erkölcstant is lehetne kéthetente tartani, nem heti 1-2 órában. Így már az óraszám tudna csökkenni. A tananyagot is lehetne módosítani. Nem értem, hogy egy általános iskolai diáknak miért elvárás a kandidátusi szinten való tudás. (Pl.: biológia)
Szülő, Hajdú-Bihar megye, járás: Debrecen
Sok felesleges óra van és tananyag. Az elsős, épp iskolába járó gyerekeknek minek naponta 5 óra. A kötelező testnevelés órának se látom értelmét. Hadd mehessen ki az udvarra rohangálni.
Szülő, pedagógus, Budapest XIII. kerület
Kisfiam autizmussal él. A legminimálisabb segítséget sem kapja meg a suliban, ami az allapotahoz szükséges lenne. Az előírt 5 fejlesztés helyett 2 órát kap, a fejlesztő pedig nem autizmus specifikus végzettségű. Tanárainak nincs ismerete hogyan működik, pedagógiai asszisztens nincs mellette...szárnya szegett madár a fiam...és nem tudok ellene tenni...
Szülő, Budapest XIII. kerület
Katasztrófális a helyzet. Ijesztő a jövőkép. Ès még ijesztőbb, hogy ember-embernek farkasa lett. A hiányt ( anyagi, emberi, erkölcsi, szakmai…) nem az fogja bepótolni, hogy egymás ellen fordulunk, hogy egymást szapuljuk, hogy békétlenkedünk. Végre igazi megoldásokra van szükség. Olyanokra, ahol visszaállítják a szakma becsületét, megbecsülését. Szükség lenne, hogy a szülők magukénak érezzèk a pedagógusok, az oktatás, a nevelés jelenlegi problémái, mert az ő gyerekeik nőnek fel ebben a tarthatatlan helyzetben. Ezt az állapotot a közvetlen gyerekekkel foglalkozók nem tudják megoldani. Összefogásra van szüksèg, hogy ismét gondolkodni tudó, akaró, önálló, értelmes, becsületes nemzedék nőhessen fel. Különben elbukunk.
Pedagógus, Budapest IV. kerület
Túl sok a könyv, munkafüzet, a színvonaluk pedig rettenetes. Alsó tagozaton elsőben elég lenne olvasókönyv, matekfüzet, és írás munkafüzet, ehhez képest 11-et csomagoltam 5 füzettel! Az ötödikes természetismeret egyenesen szeméttel egyenértékű. Össze-vissza kapkodás a témák között. És igen durván túlterheltek a pedagógusok. Nincs idő a gyerekkel foglalkozni. Ez a kötelező napközi pedig agyrém. Mintha káros lennék a saját gyerekeimre, hogy nem hozhatom őket délben haza.
Szülő, Somogy megye, járás: Siófok
Karácsonyra nem kívánok semmi mást,csak hogy azok a gyerekek többek között az enyém is, visszakapja a tegnap elküldött tanárait. Azt kívánom, hogy azok a szülők akik most mindent megpróbálnak megtenni,én is ,megtalálják a módját, hogy újra dolgozhassanak azok a tanítók, akiben bízunk, akikre rábíztuk a gyerekeink, azokat a gyerekeket akik nekünk nem csak egy szám a sorban, hanem az életünk. Ehhez szükségünk van a tanítóinkra akiket választottunk, oltás nélkül is.
Szülő, Pest megye, járás: Budakeszi
Egyértelműen pedagógus hiány van. Gyermekeim egyes órái rendre elmaradnak, vagy szakszerű helyettesítés nélkül telnek el a szakpedagógus betegsége, más elfoglaltsága miatt. A mindennapos testnevelési órákat tornaterem hiányában nem lehet megtartani. Helyettük értelmetlen udvari "tömegsport " alkalmak vannak, vagy a szülők fizetős külső megoldást kell keressenek (edzések, úszótanfolyamok stb.) A fejlesztő pedagógusok túlterheltek, több intézmény között ingáznak, ha egyáltalán vannak egyes problémás eseteknél. Nálunk pl. képtelenek voltak diszkalkuliás esetet kezelni, az érintett gyermeket 4. osztályban emiatt el akarták tanácsolni az iskolából. Nagyobbik gyermekem idején még volt az alsó tagozatban ingyenes angol nyelvoktatás, mire a kicsi odakerült, ez a lehetőség megszűnt, sőt a tankerület azt sem engedélyezte, hogy az angol tanár a hivatalos órákat követően fizetős órát tartson a gyermekeknek. Erre csak 16 óra utáni időpontra hajlandók engedélyt adni, miáltal a gyermekek többsége számára ez nem járható út. 6-10 éves gyermekeknek nem reális, hogy 17 óra után menjenek haza úgy, hogy 8-kor kezdenek minden nap. A szakminisztérium az önkormányzattal közösen a szülők megkérdezése nélkül az iskola teljes lebontásáról döntött a 2022/23-as tanévre, az iskolát a jelenlegi helyétől 3 km távolságra lévő helyszínen telepítendő konténeriskolába kívánják áttelepíteni 3 évi időtartamra azzal, hogy a szülők majd autóval hordják a gyermekeket (állítólag lesz iskolabusz is, de semmilyen konkrétum nincs) A helyzet számos szülő és gyermek számára ellehetetlenítheti, hogy tanulmányait a lakóhelye szerinti településen folytathassa. Nagyobbik gyermekem osztályában volt olyan rendőrségi feljelentéssel is járó több gyermek ellen irányuló agresszió, illetve másik esetben az iskola vagyontárgyai ellen elkövetett jelentős károkozás, ahol az iskola fél év után tudta az érintett szülő közreműködése mellett elérni az érintett tanuló eltávolítását az iskolából. Még lenne mit írnom, de nincs hely.
Szülő, Pest megye, járás: Monor
Úgy a gyerekek, mint a pedagógusok túlterheltek. A kormányzat által engedélyezett tankönyvek hemzsegnek a tárgyi tévedésektől, sok felesleges tananyagot tartalmaznak és nem mellesleg egyes tantárgyak erősen kormányközeli nézeteket hirdet. A pedagógusoknak a szintén felesleges adminisztráció emeli meg jelentősen a munkaidejét. Persze a kötelezőn túl, nem beszélve az ingyen helyettesítésről. Folytathatnám...
Ebben a mostani sok tényezővel nehezített szülő-tanár helyzetben további nyomást jelent, hogy az iskolavezetés csak hagyja megtörténni a dolgokat. Eddig sem számítottak az egyéni kiemelkedő eredmények, de a jelenlegi általános rossz hangulat mellé a folyamatos presszionálás tudatosítja bennünk, hogy nem fontos az ember. A szülők részéről sincs összefogás és támogatás, pedig az ő gyerekük számunkra is kincs! Elveszítünk kollégákat, akik elhivatottak, még lelkesen teszik a dolgukat, amíg a pártpropaganda még engedi nekik. Pályám delén vagyok és még reméltem, hogy sokáig kitart a lendület, de be kell látnom, ez már nem az a közeg, ahová reggel mosollyal érkezik az ember.
40 év alatt nem javult semmi, csak romlott. Miért kell az alsósoknak idióta magyar népmeséket olvasniuk, tele gyilkossággal?
Szülő, Pest megye, járás: Cegléd
A mi óvodánkkal kapcsolatban pozitívak az élményeim, bár tudom, hogy emberhiánnyal küszködnek. Óvodában dolgoztam külföldön, ott is szereztem diplomát és tudom, hogy mennyire fontos az állandóság a kisgyermekek életében, amit a mi óvodánk próbál megoldani, de látom, hogy nem mindig megy. Tudom, hogy túlterheltek, fáradtak és ehhez hozzáadódik a szülői kritika is. Felbosszant, ha a szülőket hallom panaszkodni, hogy ‘már megint nem adják ki a gyerekem időben’, ‘már 10 perce itt állunk és semmi’. Eszméletlen sokszor a szülői érzéketlenség, butaság és az empátia hiánya. Szerencsésnek tartom magunkat, hogy olyan óvodát találtunk, ahol a nehézségek ellenére a gyerekeket tartják szem előtt. Hallottam más óvodáról a városban, ahol már az óvodapedagógus se úgy áll a dolgokhoz, ahogy kellene. Szomorú!
Szülő, pedagógus, Somogy megye, járás: Siófok
A gyógypedagógiai ellátórendszer katasztrofális helyzetben van. Nincsenek befogadó intézmények, (autista gyereknek lehetetlen megfelelő intézményt találni) nincsenek szakemberek. Az SNI ellátás érdemben nem valósul meg, logopédus nincs az iskolákban. Az utazó pedagógusok eszköz nélkül, saját járművel szélnek eresztve, a pedagógiai szakszolgálatoktól menekülnek a pedagógusok. Az óvodákban nincs óvónő. Brutális rombolás az egész rendszerben. A fiatalok továbbállnak. Minősíthetetlenül alacsony bérért dolgozunk, és a kormány még bocsánatot sem kér a helyzetért. Gőgösen hárít minden kritikát és a társadalmat ellenünk hangolja.
Pedagógus, Pest megye, járás: Érd
A gyerekeim megérdemlik hogy azokkal a tanítokkal tanuljanak akiket nekik választottunk. Most elveszik az egyiket értelmetlen szabályok miatt, holott mi szülők vállaljuk elfogadjuk ha nem oltanak. A másik tanító márciusig kap haladékot mert átesett nemrég rajta. A gyermek issza meg a levét mindennek, valaminek ami miatt így sem volt még egy normális iskolai éve sem. Mindenkinek joga van választani. Ami most van az kényszerítés. #jobbatérdemelnek
Szülő, Pest megye, járás: Budakeszi
Másodikos gyerekem sír , sír mert felfüggesztett lett az egyik tanítója, akitől el sem tudott köszönni, aki eddig ebben az amúgy bizonytalan első éveiben egy biztos pont volt az életében. Sír azért mert nem tudja visszatérhet e még, sír valaki miatt aki napi 8 órában mellette volt. És még nem tudja , hogy lehet a másik tanítója is erre a sorsra jut márciusban. Én sírok a gyerekeim ért akik még soha nem tapasztalták meg milyen az igazi iskola , hiába járnak évek óta. Fenti körökben nem kötelező az oltás, de mindenki mást egy tollvonással eltipornak. Esélyegyenlőség nincs. Ha katolikus vagy református iskolában viszem akkor ott nem kell oltás a tanároknak. Teljesen ellehetetlenítik a szülőket, gyerekeket. És sírok amiatt is mert nincs szülői és tanári összefogás , nem állnak ki egymás mellett a gyerekekért. Nem tudom mi jöhet még , de lassan úgy gondolom eladók mindent és valahol egy kihalt faluban önnelátva törvényen kívüliként kezdem újra a családommal.
Szülő, Pest megye, járás: Budakeszi
Gyermekeim hátrányba kerültek már amióta iskolába járnak. 3 éve a legnagyobb már coviddal indult éve katasztrófa volt. Azóta a testvére is iskolás. Újra lezárások, karantén, sok hiányzás. Tegnap pedig ennek fejében elveszítette az egyik osztalyfönőkét az oltás kényszer miatt, mert elküldik. A másik tanára márciusig kap haladékot, addig van kártyája. A helyettesítések miatt mind a két gyerkem hátrányba kerül azért , mert nincs elég tanár és nincs rendes oktatás. Mi szülők is úgy érezzük lassan nem dönthetünk , az a gyerek aki nem kap oltást lassan nem mehet iskolába?! Elvették a jogot , hogy online lehessen tanulni , olyan lassú a kontakt kutatás és annyira értelmetlen a gyereknél az eljárási rend, hogy mire végig megy az ember rajta több gyerek is beteg, nem fékezik meg,mert véletlenül se kerüljön hivatalosan karanténba egy osztály. Általános iskolás kicsi gyerekek szenvednek nap mint nap a tanítók hiánya miatt és ez január 3.-ától még rosszabb lesz. Most kellett volna megkapniuk az alapot és egyik gyerekem sem kapta meg. Óvodákban ahol nincs max nem kötelező az oltás, a parlamentben nem kötelező, de emberek ezrei és gyerekek életét, oktatását szét lehet cseszni a kormány szerint ennyire. Kiállunk a tanárok mellett.
Szülő, Pest megye, járás: Budakeszi
Családfenntartó vagyok, 2 gyerekes apa és matek-fizika tanár. Heti 37 órát tanítok, 45 évesen bruttó 346 ezer Forint a fizetésem, ami pont a semmire elég. Ha elmegyek kőműves-segédnek játszva kapok nettó 20 ezret naponta. Miért is jártam főiskolára???? Viszont, ha otthagyom az iskolát, akkor 250 hátrányos helyzetű, nagyrészt roma gyerek sorsa válik bizonytalanná. Mert akkor be fogják zárni, hiszen jelenleg a 22 álláshelyen 10en vagyunk. Ez a szomorú magyar valóság!!!!!
Pedagógus, Pest megye, járás: Aszód
A 22 tanári álláshelyre 10-en vagyunk.Amíg a béreket nem rendezik értelmesen, ez biztosan így is marad. Az iskolánkban 238 gyerek tanul, akiknek 98%-a halmozottan hátrányos helyzetű. 33 órát tanítok egy héten, a többlettanításra van ugyan szerződésünk, de nem fizetik ki. Csak a gyerekek miatt nem hagytam még ott az iskolát! 44 éves, 2 gyermekes anyaként, magyar-angol szakos tanár egyetemi diplomával, a nettó fizetésem minden pótlékkal együtt 260 ezer Forint.
Pedagógus, Nógrád megye, járás: Pásztó
A pedagógusok nagy része elutasítja a fejlődést, nem tudják elfogadni, hogy a sok évvel ezelőtti tanítási módszer idejétmúlt és alkalmatlan a fejlesztésre, fejlődésre. Nem differenciálnak, nem segítik őket. Fegyelmezési eszköznek az értékelést vagy megbélyegzést alkalmazzák. Nem valósul meg az egyéni bánásmód, a kooperatív technikákat legtöbben elutasítják. Kevésbé kapnak a gyerekek használható tudást, nem tanulnak meg tanulni és a tudás iránti vágy sem alakul ki a diákokban. Abban az esetben, ha a pedagógus felismeri, hogy változtatni kell és újabb technikát alkalmaz, más tanórán a gyerekek nem kompatibilisek a tanárral és ez komoly konfliktusokat eredményez. A portfóliók nem adnak valós képet.
A gyerekem gimnáziumában okostábla csak mutatóban van, minden 4. tanárnak jut a tankerület által biztosított laptop, így a Covid alatti online oktatást a saját pénzükön vett saját eszközökkel oldották meg. Minden tisztelet a tanároknak, szégyen a fenntartónak!
Szülő, Budapest VIII. kerület
A gyerekek oktatása, fejlesztése nem cél, mert akkor meglátnák a különbséget. Logikusan, kreatívabban gondolkodnának. A készségek fejlesztésére nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, differenciáltan. Sajnos birkákat képeznek, pedig gyermekeink többet érdemelnének.
Szülő, Hajdú-Bihar megye, járás: Debrecen
Legfőbb ideje lenne, hogy a pedagógia tudományának művelői változtatnának a retorikájukon. A hatalmas oktatáspolitikai hiányosságok, a kritikán aluli anyagi és társadalmi (!) megbecsültség, a rossz tananyag-elrendezés mellett abban látom a fő problémát, hogy módszertani kérdésekben teljesen félrevezetően kommunikálnak. Elhitették, hogy a frontális oktatás ab ovo rossz, és minden áron az alternatív technikák kizárólagosságát erőltetik. Nem az lenne a legjobb, ha a pedagógus minden órához megtalálná a megfelelő módszert, amely illeszkedik az osztály életkorához, fejlettségi szintjéhez, érdeklődéséhez és aktuális állapotához, legyen az akár hagyományos, akár modern eljárás? Tapasztalataim szerint a gyerekek mindkettőt igénylik. Nem lehet elvárni tőlük, hogy állandóan aktívak legyenek egyénileg/párban/csoportban, ugyanakkor azt sem, hogy folyton csak a tanári magyarázatra koncentráljanak. Az egyensúly valahol a kettő között lenne, de úgy látom, hogy a pedagógusképzés nem erre szeretné nevelni azokat a keveseket, akik ezt a hivatást választották.
Pedagógus, Vas megye, járás: Körmend
Legfőbb ideje lenne, hogy a pedagógia tudományának művelői változtatnának a retorikájukon. A hatalmas oktatáspolitikai hiányosságok, a kritikán aluli anyagi és társadalmi (!) megbecsültség, a rossz tananyag-elrendezés mellett abban látom a fő problémát, hogy módszertani kérdésekben teljesen félrevezetően kommunikálnak. Elhitették, hogy a frontális oktatás ab ovo rossz, és minden áron az alternatív technikák kizárólagosságát erőltetik. Nem az lenne a legjobb, ha a pedagógus minden órához megtalálná a megfelelő módszert, amely illeszkedik az osztály életkorához, fejlettségi szintjéhez, érdeklődéséhez és aktuális állapotához, legyen az akár hagyományos, akár modern eljárás? Tapasztalataim szerint a gyerekek mindkettőt igénylik. Nem lehet elvárni tőlük, hogy állandóan aktívak legyenek egyénileg/párban/csoportban, ugyanakkor azt sem, hogy folyton csak a tanári magyarázatra koncentráljanak. Az egyensúly valahol a kettő között lenne, de úgy látom, hogy a pedagógusképzés nem erre szeretné nevelni azokat a keveseket, akik ezt a hivatást választották.
Pedagógus, Vas megye, járás: Körmend
Már csak pályaelhagyóként kívülről nézem , ahogy esik szét minden a rendszerben. Katasztrófa ez az egész.
Pedagógus, Békés megye, járás: Szarvas
Reménytelenség, túlterheltség, örökös lelkiismeret-furdalás. Ha haladok a tananyaggal, de nem figyelek a gyerekekre, azért; ha nem haladok, mert figyelek a gyerekekre, akkor meg azért. Semmire nincs idő, de semmihez sincs kedv már. Komoly a kiégés (veszélye?), már a legelhivatottabb pedagógusok fejében is naponta fordul meg a pályaelhagyás. Közben pedig látjuk, hogy lehetne jobb. Sokkal jobb. Bízunk, teszünk, de ez már itt kevés.
Pedagógus, Budapest IX. kerület
Gyermekvédelem gyakorlatilag megszűnt, képmutatás van helyette. Az önkormányzatoknál elkeseredett, feszítő mennyiségű problémamegoldás vár folytatásra, de nincs "feljebb " ,nincs segítség. Ma csak a pedagógus és a gyermekvédelmis szélmalomharca folyik, emésztve a lelkeket és az energiákat,az országos védőháló csak mese.
Pedagógus, Pest megye, járás: Aszód
A gyermekeink elbutítása a cél, nem pedig a gondolkodni tudó, önálló ember. A tananyag kesze-kusza. Elvárják, hogy a negyedikes gyerek szinte földrajzot tanuljon környezetismeret helyett. A maradékos osztást nem írásbeli levezetéssel tanulják, hanem a legbonyolultabb módon. A nemzeti tankönyvek tanagyagai nem korosztályszintűek, van amikor túlbutítottak és van ahol túl sok mindent akarnak belenyomni a gyerekbe. Nincs idő megtanulni normálisan semmit, túl sok az anyag. Tömeg, űrtartalom, hosszúság tanulására évente 1 óra van másodiktól negyedikig. Semmi rávezetés nincs, a gyerekek nem értik az egészet. Túlkomplikáltak a feladatok. A tanárok követik a szabályokat,a túltolt papírmunkát, próbáljak a gyerekeket nézni, de sok esetben nem tudják a nyomorult bürokrácia miatt. Már most túlsok a lelkileg sérült gyermek, melyből majd jönnek a mentális problémák is. Huszon, harminc éve tanító tanároknak kellett újravizsgázni, hogy hogyan tart egy órát, már véleményt sem nagyon formálhatnak. A Covid helyzet hatására pedig megy az egymástól elszigetelés és elridegesítés mind közösség, mind szülő-tanár szinten. SZABAD, MINŐSÉGI, SZÍNVONALAS OKTATÁST ÉS MEGBECSÜLT PEDAGÓGUSOKAT, GONDOLKODÓ EMBEREKET!!!!!!!
Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, járás: Miskolc
A 10 éves kisfiam sírva jött haza az iskolából. Azt mondta, "van egy szomorú hírem. Ica néni nem oltatja magát. Elmegy a legjobb matek tanárom. Bárcsak visszavonnák azt a hülye rendeletet ". Ica néni számunkra pótolhatatlan lesz.
Szülő, Békés megye, járás: Békéscsaba
Gyermekem, aki pedagógus fizikailag és mentálisan is le van már épülve, amiatt, hogy nem győzik a pedagógus hiány miatti helyettesítéseket! Ugyanakkor a túlmunkájukért nem kapják meg az őket megillető pénzt sem! A járvány még jobban sújtja őket, mivel jeleléti és digitális oktatást is kell tartaniuk!
Szülő, Heves megye, járás: Hatvan
Bármennyire is furcsa lesz egy pedagógustól, nem a diákokat és a fizetést fogom szídni. A pedagógusok megbecsülése azért is alacsony, mert nem hajlandók tudomásul venni, hogy meg kell hallani az idők szavát és változtatni kell a módszeren, a felkészültségen. Hogyha fogalmuk sincs arról hogy hogyan kell egy laptopot egy projektorral csatlakoztatni, és nem is akarják megtanulni, mondván, hogy minden osztályban mindig lesz egy "Pistike ", aki megmutatja nekik, akkor nem kell csodálkozni. HA semmit nem tudnak a jövőbeli prognózisokról, a jövő munkaeőrpiacáról, a "merre tartunk-ról " amelyik jövőre épp a diákokat készítik fel, akkor nem kell csodálkozni. HA még mindig azt hiszik, hogy tényleg arra a mennyiségű és tartalmú tényanyagra van szüksége a mai diákoknak, mint 50 éve volt, akkor nem kell csodálkozni. HA minden továbbképzést egy emberkínzásként élnek meg, ahol majdnem felkoncolják a trénert rögtön az első pillanatban, akkor nem kell csodálkozni. Ha bármilyen új dolgot be szeretnének vezetni felülről, tegyük fel, hogy olyat, ami előremutató és hasznos, és ők pillanatok alatt minimálisan ezer ürügyet generálnak, hogy az miért ostobaság, akkor nem kell csodálkozni. Ha pont olyanok, mint azok a diákok, akiket nagyon nem szeretnek tanítani: alulmotiváltak, nihilek, nem mutatnak érdeklődést semmi iránt, fájdalmakat élnek meg az új befogadásakor, elzárkóznak a fejlődéstől, haladástól, akkor nem kell csodálkzni. Ha a minősítés egy jelképes aktussá zsugorodott, akkor nem kell csodálkozni. HA vállalkozói kompetenciákat kell fejleszteniük, miközben ők maguk az egyik legkényelmesebb alkalmazotti létben ülnek évek óta, akkor nem kell csodálkozni. HA a vezetők politikai alapon vannak kinevezve, mindneféle szakértelem, elköteleződés nélkül, akkor nem kell csodálkozni. Finnországban a 2. anyagilag legmegbecsültebb szakma a pedagógusé. De az egyetemet végzettek top 10%-át engedik katedrára. A diákok pedig fáradtak, kialvatlanok, türelmetlenek, túlélnek.
Tanító vagyok. Kihagytam 17 évet, amíg (pár év tanítás után) elmentem pénzt keresni a kereskedelembe. Sikeres volt, de visszajöttem tanítani 9 éve. Most erős indokom van arra, hogy nem jelentkeztem oltatni, így valószínűleg újra el kell hagynom a pályát. Azt hiszem, hogy a szülők, gyerekek, de még a yotube-ra töltött videóim is azt mutatják, hogy szeretettel telt ez az időszak. Most úgy látszik, hogy egy időre nem segíthetek újra azoknak a szülőknek/gyerekeknek, akiknek őszinte örömmel tenném ezt. Fentről nézve ezek szerint ennyire jól áll az oktatásügy, hogy egy betegségen átesett tanító fölösleges lett. No nem baj! Tartunk egy kis szünetet, utána folytatom tovább, ha Isten is úgy akarja! Viszont látásra!
Iskolába túl nagy az elvárás egy elsős gyerekkel szemben. Nem igazán szereteti meg az iskolát a gyerekekkel a tanárnő.
Szülő, Somogy megye, járás: Marcali
Tragédia lesz. Jan.3-tól nem tudom hogy lesz. Ja de, ingyen túlórák... Teljes kikészülés.?
Pedagógus, Nógrád megye, járás: Pásztó
Az SNIs (s azon belül főleg az ADHDs) gyerekeknek nincs helyük az oktatási rendszerben: sem intézmények sincsenek, sem a kevés meglévő intézmények elégtelen ellátottságukés helyhiány miatt nem tudja fogadni őket olyan létszámban, amelyben jelen vannak. Konkrétan nem veszik fel, vagy elküldik, vagy szükségtelenül szegregált intézményekbe helyezik el a sokszor évek alatt elhúzódó, jogilag is kétes helyzetben vergődő, elfogadásra és fejlesztésre szoruló gyerekeket, ahol a szülők (szakmai, társadalmi és szimpla emberi) segítség és támogatás híján magukra maradnak. Szélmalomharcot vívnak az ellehetetlenített helyzetben, ahol sem a szülő, sem az intézmény, sem a pedagógus nem tud megfelelő oktatási, nevelési környezetet biztosítani számukra.
Szülő, Pest megye, járás: Vác
Katasztrofális a jelenlegi állapot. Sok lelkismeretes pedagógus belefeszül a napi munkába a túlterhelés, és a megfélemlítés, stressz miatt, a másik fele lélektelen "bejáró ".Maximálisan megértem a szülőket, amikor kritikával élnek. Fiatalok elenyésző számban jönnek a pályára, a feltételek botrányosak, a fenntartó csak gátként van a rendszerben, bürokratikus hatalmaskodásban merül ki a tevékenysége.
A tanárok sajnos belefásultak az oktatásba. Az oktatási rendszer ahelyett hogy őket támogatná, mondhatjuk inkább ellehetetleníti őket. Arról nem beszélve, hogy az igazgatók kiválasztása sem a szakmai kompetenciák, inkább ismertség alapján történik. Ők pedig előszeretettel hozzák magukkal a "sleppet ", így a szakmaiság és a pályaszeretet egyre inkább háttérbe szorul. Arról nem beszélve, hogy a diákoknak lassan több joga van, mint a tanárnak...
Mi, tanárok túlterheltek vagyunk, rengeteg a kötelező óra, emellett a helyettesítésekkel annyira felmegy a munkaidő, hogy azt már lehetetlen jól csinálni, ráadásul a többletmunkát ingyen, amellett, hogy a fizetés is felháborítóan alacsony. A nevetséges és megalázó fizetés mellett nincs ok remélni, hogy a fiatalok ezt a szakmát választják, az utánpótlás hiánya már most látszik, és semmi nem utal arra, hogy ezt a problémát kezelnék. A diákoknak rengeteg az órája, ami mellett egyszerűen nincs energiájuk és idejük arra, hogy a tehetségüket szakkörökön bontakoztassák ki. Az óraszámok csökkentését a kötelező hittan eltörlésével kezdeném, és lehet, hogy megszüntetném a kötelező 5 testnevelést. Az is nevetséges, hogy a modern társadalom jellemzőit semmibe véve alakították ki az új NAT-ot, alig van informatika óra, és a természettudományi képzést is leépítik. Sorolhatnám...
Véleményem szerint a mai magyar közoktatás rettentően sok hibába ütközik és a legtöbb gyerek sérül benne. Igen persze, probléma az, hogy kevés a tanár, probléma, hogy kevés a fizetésük, és a megítélésük. De talán azért, mert az emberek sokszor gyűlölettel tekintenek vissza az iskolai évekre. Már egyetemre járok, viszont gyűlöltem a sulit, amellett, hogy túl sok a felesleges anyag, a tanárok egy bizonyos része (tisztelet a kivételnek) undorító módon bán a gyerekekkel és sokszor alkalmaz fekete pedagógiát. Olyan lelki sebeket képesek az iskolában okozni a gyerekeknek, hogy melyeket nagyon nehéz feldolgozni még a későbbiekben is. Véleményem szerint EZ a legnagyobb probléma az oktatásban, azokat a tanárokat akik tudtak jól bánni a diákokkal,érezni lehetett hogy tisztelik és felnéznek rá a gyerekek. Ez lenne egy igazán jó pedagógus képe, mind a mai napig imádom és tisztelem azt a pár volt oktatómat, akikre fel lehet nézni, mert mind oktatóként mind emberileg felkészültek és példamutatóak voltak.
Diák, Jász-Nagykun-Szolnok megye, járás: Szolnok
Teljesen antidemokratikus és sokszor az oktatási törvénnyel ellentétes működés, mely sérti a tanulók és dolgozók alapjogait is.
Pedagógus, Csongrád-Csanád megye, járás: Szentes
Oltott szülő, aki nem tesz különbséget oltott és oltatlan között, aki tudja hogy oltott ember is fertőz…. A szülők összefogtak pedagógusukért, vállalják saját felelősségre hogy oltatlanul is taníthassa tovább a gyermekeket. Jelenleg az oltott oltatlan pedagógusok is nehéz helyzetben kerültek, a kisgyerekek akik tavaly kezdték az iskolát a mostani kormányrendelet miatt elveszíthetik a szeretett tanár nénijüket csak azért, mert egészségesen nem akarja az oltást felvenni! Mi szülőként PEDAGÓGUST választottunk, ragaszkodunk hozzá, nem akarunk sem mi sem a gyermekek más tanítót. Ezen felül az iskolába így is kevés a szakképzett pedagógus, a félelmeinket jeleztük az intézmény vezetője és tankerület igazgatója felé is. A reakció a pedagógus felelőtlen oltassa be magát ha nem teszi fizetetlen szabadság, a tanítást átszervezéssel az iskola vezetője megoldja…. Alábbi levél összefoglal mindent:
Egy levél mellyel tartozom nekik... 6 éve választottam egy iskolát ,egy tanító nénit,egy pedagógus párost.Egyetlen egyszer láttam tanítani Őket,de tudtam hogy szükségünk van rájuk.Eltelt 4 év,az életünk részei lettek, és igen a családunk része!Azután, jött a kisebbik gyermekem és nem volt kérdés hol kezdi meg a tanulmányait.Nem csak tanítónénik,sokkal több,kivételes emberek!Ahogy Ők dolgoznak az csoda,a szó legszorosabb értelmében.Imádják a gyerekek Őket!Azt szokták mondani,hogyha olyan emberek vannak körülötted,akik biztonságot,bizalmat,megnyugvást visznek az életedbe,azokra nagyon kell vigyázni.Mi ,nagyon vigyázunk!!!Egy emberként áll ki az osztály mellettük(ha oltott ,ha oltatlan,mert itt nem ez számít)!Nem engedjük,hogy megtörténjen ez velük!Ha egy oktatási rendszerben,a gyermekekre káros hatású lehet egy kormányrendelet,akkor az a rendelet hibás!!!
Szülő, Pest megye, járás: Érd
Gyermekek: nagy óraszám ,felesleges órák ,amelyek beépíthetők lennének más tantargyakba( media,tánc és dráma,etika,művészetek...) rugalmatlan,merev,elavult tananyag. Gyakorlati,életszerű foglalkozások hiánya. Kreativitás degradálása. Egyéni képességek figyelmen kívül hagyása. Pedagógus: túlterheltség,felesleges adminisztráció, életpálya,továbbképzések. Egyéni szabadság eltiprása,rugalmatlan munkavégzése kényszerítés. Támogatások megvonása. Állandó fenyegetettség és elnyomás érzése. Társadalmi lenézettség. Szakmai elismerés hiánya. Megalázó bérek.
Az évvesztes kérelemmel kapcsolatba írom : úgy érzem magam, mintha az óvónőkkel együtt gyámság alá vontak volna bennünket,értelmetlenül. Olyan emberektől veszik el a döntésjogot, akik a legtöbb időt töltik el a gyermekkel. Döntésképes, értelmes felnőttek megállapításáról mondják ki, hogy szakember felülvizsgálata szükséges. A szakszolgálatos vizsgálat aligha ad releváns képet a gyermekről. Felesleges stressz szülőnek és gyermeknek egyaránt. Elegendő lenne olyan gyermeknél a vizsgálat, ahol a szülő és óvónő nem ért egyet (ilyen nem nagyon szokott lenni), vagy ahol a pedagógusok külön kérik az iskolaérettségi vizsgálatot.
Szülő, Pest megye, járás: Pilisvörösvár
A pedagógusok kiégtek, túlterherheltek, ami miatt türelmetlenek. Gyermekem napi szinten panaszkodik kiabálásra, igazságtalanságra. Térségünkben a tehetséggondozás szóba sem jön. Túl magas az osztálylétszám. A napi testnevelés sem valósul meg - gondolom - helyhiány miatt.
Szülő, Pest megye, járás: Szigetszentmiklós
Az oktatási rendszer elavult,egyáltalán nem a tanulás és az életre nevelés folyik , a gyermekek túlterheltek, a tanítók sokkal többet adminisztrálnak,mint tanítanak. Sok kiégett köztük.
A Tankerület vezetője SEM, és az iskolaigazgató (k) sem űznek tisztességes játékot. Sanyarhatják a dolgozókat, és kicsit sem nézik a gyermekeink érdekeit, csak addig a pontig, amíg nekik kényelmes.
Szülő, Pest megye, járás: Érd
A gyerekek nem kapnak minőségi oktatást, ha egy pedagógus hiányzik, egyre sűrűbben fordul elő, hogy a titkárnők mennek be az órára vigyázni a gyerekekre vagy ha szaktanár is megy be, az nem tud a sok helyettesítés miatt felkészülni az órára. Nem ad házi feladatot, másnap úgy is más tanár megy be. Ezt még tetőzi az a probléma, hogy az oltással nem rendelkező tanárokat az állami szféra elhagyására kényszerítik! A vezetőség mindenre azt mondja, hogy megoldja, miközben erre már nem képes, ugyanakkor nem áll ki a dolgozók és a diákok érdekeiért. Ez nagyon szomorú és pont egy iskolában nem túl példamutató.
Szülő, Pest megye, járás: Érd
A legtöbben pszichésen alkalmatlan. Előbb ezt kellene vizsgálni. Majd rendszeresen,nem elfogult,szakértőkkel ismételni. Már önmagában ez is változást generálna.
Szülő, Békés megye, járás: Békés
"Nem feltétlenül kéne megállni a tanárok anyagi és szakmai megbecsülésénél. Tovább lehetne menni mondjuk, hogy első osztálytól kezdve 6-8 órát ülnek a gyerekek a teremben. Hogy lehet ennyi idős gyerektől elvárni, h ennyi időn keresztül koncentráljon? Aki meg nem tud megülni az órán, arra rámondják a nagy pedagógusok, h problémás. Problémás a fenét , csak az ő szervezetének nagyon nem erre van szüksége. Túl éles a különbség az óvoda és az első osztály között is. Még óvodás a gyerek, aki elsőbe megy, nem készíti fel senki erre, hogy neki egész nap ülnie kell ott, jó esetben 1-2 óra udvari szünettel, de az sem egyben.. és elvárják tőle, hogy ülje végig a napot. Abszolút nem jövőkép centrikus az oktatás, plusz különböző képességű srácokat egy osztályba pakolnak. Aki meg nem tud úgy teljesíteni, mert esetleg lassan, több idő kell neki, az meg megbukik. Sok értelme van így. Meg a rengeteg fölösleges dolognak amit belepumpálnak a gyerekek agyába. De gondolkozni nem tanítják meg őket, saját véleményt mondani kb nem lehet, mert mit képzel, h nem tiszteli a tanárt. Ezek szerintem az elsődleges problémák, nem az anyagi és a szakmai megbecsülés. " - ez egy komment, a Szülői hang Facebook bejegyzése alól, - amivel sajnos teljességében azonosulni tudok..!
Szülő, Pest megye, járás: Gyál
Rengeteg felesleges tantárgyam van még mindig végzős létemre, ritkán végzek négy óra előtt, és az út hazafele meg még egy óra. 5-kor otthon vagyok, és ezután sincs pihenés, ugyanis rengeteget kell készülni másnapra. A legtöbb követelmény felesleges, helyette tanulhatnánk értelmesebb dolgokat is, amiket tudunk használni a való életben. A tanárokon azt látom, hogy a kimerültség mellett próbálnak igyekezni, felkészíteni még az érettségire, mert az elmúlt években háttérbe szorult a jelenléti oktatás, egymásra halmozódott a sok lemaradás. Egy szó mint száz, az oktatás egy nagy trágya, a cél az, hogy robotként jöjjünk ki az iskolából.
Diák, Jász-Nagykun-Szolnok megye, járás: Szolnok
Sajnos nagyon leterheltek, sokszor túlterheltek a szakember-hiány miatti túlmunkától, túlzott adminisztrációtól. Szülőként, az adózott jövedelmemből (nem az adból) kell pótolnom az oktatási rendszer hiányosságait magán órákkal (matematika, angol, fizika), hogy felzárkóztassam a gyermekem arra az általános európai szintre, amit a külföldi társak az állami oktatásban megkapnak. Szomorú, szégyenletes.
Szülő, Budapest III. kerület
- magas óraszám > darálás, hajszoltság, közöny, céltévesztés - alacsony bérezés > megbecsülés hiánya, nyugodt életvitel ellehetetlenülése, tehetséges fiatalok bevonzásának hiánya, szakos ellátottság veszélybe kerülése, állandó helyettesítések - túlterhelt kerettanterv > az elmélyülés lehetőségének hiánya, az autonóm tanári döntések kizárása - iskolai körülmények (leromlott állapotú épület, állandó fűtési és beázási gondok, hiányos technikai felszereltség, alacsony színvonalú közétkeztetés) - tankönyvek (alacsony szakmai színvonal)
Szülő, pedagógus, Budapest XIX. kerület
A tanárok csak 1-1 tantárgyakat tanítanak, a gyerekekkel meg megtanultatnak egyik napról a másikra több tantárgyat is, házi feladatokat is nagyon sokat adnak.
Diák, Somogy megye, járás: Kaposvár
Gyógypedagógusok emberhiány miatt,összevont csoportban foglalkoznak olyan gyermekekkel,akik mind külön speciális fejlesztő foglalkozást igényelnének.Így nincs fejlődés,a maradék gyógypedagógus meg kiég a kudarctól.
Szülő, Győr-Moson-Sopron megye, járás: Kapuvár
Szülőként iskolaválasztás elött állok. A kistelepüléseken az alsó tagozatok már ŕeg nincsenek, mert 10 gyerekere már nem éri meg fentartani kisiskolát. Mi éri meg, ha ez nem?? Most választhatok hogy a két szegregált iskola közül melyikbe járjanak gyermekeim. Iskolabusz nincs, így vagy én viszem őket, vagy a volánbusz utazási szabályzatát sérthük meg. Általános ugyanis, hogy a falubéli gyerekek 12 év alatt utaznak csapatostul az emlitett iskolákba. A volánbuszsöför néha rasszista, mert a cigány gyerekek leszállásakor mindig a pocsojába áll meg, amit kijárt a busz. Szégyen.
Szülő, Nógrád megye, járás: Pásztó
A bürokratikus rendszer nem engedi meg, hogy az óvodavezetők érdemben tudjanak tenni az óvodások körülményeinek javításában. Vélhetően nem is olyan emberek ülnek vezetői pozícióban, akik mentalitásukban, kvalitásukban erre alkalmasak, hiszen olyan sok többletmunkáért és felelősségért annyira kevés többletjuttatás jár, hogy ezt rátermett ember biztos el nem fogadná… Az óvónők túlterheltek, nincs rendes kommunikáció óvópedagógus és szülő között, hisz arra sincs igazán idejük az óvónéniknek, hogy a gyerekekre megfelelő figyelmet fordítsanak, nemhogy ezt még kommunikálják a szülők felé is… a 30 gyerekre még a 2 ember is kevés, nemhogy az egy, ami néha előfordul (betegség, családi esemény,stb miatt) És akkor még nem beszéltünk arról, hogy korunk népbetegsége az egyre több SNI-s gyermek, akik még több odafigyelést igényelnének! Ráadásul kötelezővé tették 3 éves kor felett az óvodát, de nincs megfelelő számú hely sem. A fiatalos, fejlődő településeken az ész nélküli társasházak felépítésével a kisgyerekesek betelepülése olyan ugrást jelent az óvodáskorúak létszámában, amit az infrastruktúra nem tud lekövetni… az óvodákban sok helyen a tornatermet vonják be csoportszobának a probléma megoldására, de ezzel egyrészt elveszik a normál mozgási lehetőséget a gyerekektől (az összejövetelek helyszínéül szolgáló teremről ne is beszélve), ráadásul a tornaterem nem ideális a gyerekek egész napi tartózkodására (az akusztika miatt a hang még jobban leterheli őket).
Szülő, Pest megye, járás: Érd
Kevesebb tananyag és a adminisztráció, több és minőségibb idő a gyerekekkel. A szülők segítsék a pedagógus munkáját, egy irányba kell húzni a szekeret. És még sok más.....
Szülő, pedagógus, Baranya megye, járás: Mohács
Megalazoan alacsony tanari fizetes, tulterheltseg, szar tankonyvek, differenciált oktatas teljes hianya. Idegen nyelvi orak korszerutlensege es meg az is keves.A foloslegesen sok lexikalis tudas sulykolasa. Penzugyi, penz kezelesi, banki, hitel informaciok teljes hianya. Korszerutlen osztaly felszerelesek.
Szülő, Pest megye, járás: Gödöllő
Ha a pedagógus tartósan beteg vagy várandós, nincs szakszerű helyettesítés. Éppen beeső helyettesítők, felügyelet, elvesztegetett órák, napok, hetek, hónapok. Hogy lehet így haladni, fejlődni? A lányomnak 4. osztály végére már a 8.-9. tanítója volt.
A felsötagozatos és középiskolás korú gyerekek rendkívül túlterheltek. Szerintem nem normális, hogy reggel 8 órától délután fél 3 vagy 4- óráig vannak az iskolában, majd ezt követően még készüljenek a másnapi órákra. Mi felnőttek is elfáradunk, nemhogy a 11-18 éves korúak. Nincs megfelelő motíváció, az egyéni képességek közti differenciálás elmarad, a különböző képességekből fakadó lemaradásokat a szülőknek kell megoldani, pótolni/behozni. Nagyon sok felesleges anyaggal terhelik a gyerekeket. Az alapokra kellene nagyobb hangsúlyt fektetni és erre építeni a többi anyagot. A középiskolákban legyen a tanárok elsődleges célja az, hogy minden gyermek az egyéni képességeinek megfelelően fel legyen készítve a vizsgákra és le is tudjon érettségizni, vizsgázni, mert ez is az Ő munkájukat minősíti.
Szülő, Békés megye, járás: Gyomaendrőd
Hiany Alacsony megbecsules Tulterheltseg
Szülő, Budapest XV. kerület
Évek óta egyedül viszem az óvodai csoportomat, választásom sem volt, hogy vállalom-e. Fizetésemben ezért semmi plusz juttatást nem kapok, a rengeteg adminisztráció és túlóra miatt egyre kimerültebben járok dolgozni. Mindezek mellett a folytonos ellenőrzések, minősülés kötelezettség mind nehezíti a munkámat es elvonja az óvónőt á gyerekektől. Miután sem megfizetve nem vagyok, se megbecsulve a rengeteg plusz munkáért, ezért a pályámat elhagyom. A gyermekeket sajnálom,de ilyen körülmények között nem lehet dolgozni úgy, hogy közben itthon a családomnak is szüksége van rám.
Pedagógus, Budapest XV. kerület
Pedagógusként azt tapasztalom,hogy egyre nagyobb a pedagógushiány. Sokszor pedagógiai asszisztensekkel oldjak meg a kialakult helyzetet,de a legtöbb helyen a pedagógusok túlóráznak ingyen. A fizetés felháborító, plusz juttatás semmi,maximum ruhapénz,ami igazából semmire nem elég. Megbecsültség sem a szülők, sem a fenntartó oldaláról, sőt néha a vezetés részéről sem tapasztalható. Az előmeneteli rendszerről ne is beszéljünk. Portfólióírás,minősülés, tanfelügyelet, önértékelés,mindez túlórákkal,SNI,BTM gyerekek hada mellett, saját pénzből vásárolt ,vagy készített eszközökkel. Ja, és mindez család es sokszor másodállás mellett.
Pedagógus, Bács-Kiskun megye, járás: Bácsalmás
Fejetlenség egyik rendelet üti a másikat. Ember eszköz hiány de az ellenőrzés követelmény megbénitja az embert és mindenki mentálisan fizikailag is túlterhelt a fizetésről papírmunkáról ne is beszéljünk. A gyerek az nem számit ebben az egészben. Lassan azt érik el hogy nem lesz csak gyermek megőrzés de pedagógus az nem.
Közösségünk aktív segítséget nyújt a mindennapi problémákban, emellett kitartással, összefogással és a szülő-pedagógus együttműködés jobbításával előrelépünk az országos ügyekben is. Segítő anyagokat, állásfoglalásokat és felméréseket teszünk közzé, hogy felépítsük a közoktatás ügye mögötti társadalmi támogatottságot. 2016-os indulásunk óta a következő platformokat építettük fel:
Közösségi csoport
Segítő, érdekvédő csoport, ahol feltehetjük kérdéseinket, megoszthatjuk véleményünket. Támogatjuk egymást szülőként és pedagógusként, és közösen állunk ki érdekeink mellett.
Facebook oldal
Nyilvános facebook oldalunkon tudatosíjuk a gyermekeink jövőjét veszélyeztető társadalmi problémákat, kiállunk a szülőket és gyermekeink jövőjét, a magyar társadalmat érintő fontos közügyek érdekében, és közzétesszük a szülők számára hasznos információkat, tudnivalókat.
Email hírlevelünk röviden hírt ad aktuális akcióinkról, felhívásainkról, tudnivalókról, állásfoglalásainkról.
Instagram
Instagram oldalunkon is közreadjuk a szülőket érintő legfontosabb aktuális híreinket.
LinkedIn
Kövesd LinkedIn oldalunkat is!
Szülői szókimondó
A Szülői Szókimondó teret ad a véleménynyilvánításra és személyes párbeszédre, vitára; itt a másképp gondolkodók álláspontját is megismerhetjük.
Szószóló a közoktatásért
A Szószóló online felületén biztonságos, anonim módon tesszük közzé a közoktatásban szerzett személyes tapasztalatokat és problémákat, hogy ezeket mindenki megismerje.
Szülői tudásbázis
A Szülői tudásbázisban a közoktatással kapcsolatos, szülők számára hasznos tudnivalókat gyűjtjük.
Plusz egy év óvoda
Közösségi csoportunk gyakorlati segítséget nyújt abban, hogy minden érintett szülő tudatosan dönthessen a további egy év óvoda kérvényezésével kapcsolatban és szakmai támogatással vezeti végig a családokat a gyakran stresszes folyamaton.
Média
Médiamegjelenések: képviseljük a szülői érdekeket a sajtóban és teret adunk a szülői megszólalásoknak.
Petíció
Petíciók: segítünk kihangosítani a szülői véleményeket és képviselni a gyerekek jogait és érdekeit.
Szakember-adatbázis
Szakemberek adatbázisa: segítünk a szülőknek és a szakembereknek, vállalkozásoknak, szervezeteknek, hogy egymásra találjanak.
Maradjunk kapcsolatban! Hírlevél feliratkozás:
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.
Nagy figyelmet fordítunk a személyes adatok védelmére. Részletes adatvédelmi tájékoztatónkat itt olvashatja. A legtöbb weboldalhoz hasonlóan mi is használunk sütiket.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.