Szülőként és pedagógusként közösen tiltakozunk az óvodákat és iskolákat sújtó rendszerszintű problémák ellen. A tiltakozást a térképen elhelyezett felkiáltójelek és szöveges vélemények jelképezik, csatlakozni a lenti űrlap kitöltésével lehet.
A magyar közoktatást, óvodáinkat és iskoláinkat súlyos rendszerszintű problémák sújtják, a pedagógusok anyagi és szakmai megbecsülése elmaradt, a pedagógushiány igazi vesztesei a gyerekek. Az értelmetlenül túltolt központosítás és a szakmai párbeszédet figyelmen kívül hagyó kormányzati döntéshozatal tovább súlyosbította a bajt. Szenved a magyar oktatás, szenvednek a gyerekek! Változásra van szükség! Szülőként és pedagógusként közösek az érdekeink, közösen emeljük fel szavunkat a gyerekek jövője mellett, a szakmaiatlan kormányzás ellen.
Ha egyetért azzal, hogy változásra van szükség az oktatásban és a gyermekvédelemben, csatlakozzon a lenti rövid anonim űrlap kitöltésével! Fogjunk össze és hallassuk a hangunkat, képviseljük gyermekeink érdekeit! Kérjük, mint csatlakozó tiltakozásként Ön is helyezzen el egy piros felkiáltójelet a térképen, és röviden írja le, tapasztalatai alapján milyen problémák sújtják a gyerekeket! Bár a problémákat azonnal megoldani nem tudjuk, de aktív részvételünkkel valamennyien tudunk segíteni abban, hogy minél többen tudjanak a bajokról, és ezzel közelebb kerülünk a pozitív változáshoz.
A térképen a járásközpontokban elhelyezett tiltakozó felikáltójelekre kattintva olvashatóak a szöveges vélemények. Minél többen fejezzük ki tiltakozásunkat, annál erősebben képviseljük a gyermekek érdekeit!
Változásra van szükség az oktatásban és gyermekvédelemben! Fogjunk össze szülőként és pedagógusként!
Kérjük, csatlakozzon az alábbi rövid anonim űrlap kitöltésével, melyben röviden azt is leírhatjuk, hogy milyen problémák sújtják a szülőket, pedagógusokat és végső soron a gyerekeket! A csatlakozás után tiltakozásunk jeleként még egy piros felkiáltójel meg fog jelenni a térképen.
Oktatási rendszerünk képtelen felkészíteni gyermekeinket a jövő kihívásaira, az óvodákat és iskolákat súlyos rendszerszintű problémák sújtják. A pedagógusok anyagi és szakmai megbecsültsége csapnivaló, és ez drámai pedagógushiányhoz vezet. Egyre gyakrabban már nem is megfelelő szakképzettségű pedagógus van a gyerekekkel, sok a helyettesítés, az osztálylétszámok magasak, a gyerekekre nem jut elegendő idő, figyelem a pedagógusok óriási leterheltsége miatt. A pedagógushiányt elfedi a statisztika, mert az órák, foglalkozások hivatalosan nem maradnak el, de sokszor ezek érdemben nincsenek megtartva.
A problémákat helyi szinten tapasztaljuk, de az okok az elmúlt évek szakmaiatlan kormányzati döntéseiben és mulasztásaiban gyökereznek. Nincs külön Oktatási Minisztérium, a kormányzati politikusok mellőzték az érdemi szakmai párbeszédet, a döntéseket pedagógiai szempontok helyett politikai és gazdasági szempontok alapján hozzák meg. Nem fordítanak elegendő figyelmet az oktatásra, nem elég fontos gyermekeink, az ország jövője.
Miközben a kormányzat központosította az állami intézmények fenntartását, elvette az iskolák szakmai önállóságát. Az intézményeket távoli hivatalokból irányítják, ezzel nehezítik az önálló kezdeményezéseket és növelik a felesleges bürokráciát. A diákok szélsőségesen túlterheltek, a gyerekeknek nem jut idejük élvezni gyermekkorukat. A tananyag központilag meghatározott, ezzel korlátozva a tanárok kreativitását és ellehetetlenítve a gyerekek valódi szükségleteinek figyelembevételét. A lemaradók, problémákkal küzdők nem kapnak elegendő segítséget sem az iskolákban és óvodákban, sem más gyermekvédelmi intézményekben, melyeket szintén sújt a szakemberhiány és túlterheltség, kiemelkedő tehetségeink pedig gyakran elvesznek a jövő számára a tehetséggondozás hiánya miatt.
Gyermekeink többet érdemelnek! Szülőként, pedagógusként, felelős állampolgárként fontos, hogy mindenki lássa: rendszerszintű változásra van szükség!
Tiltakozunk a szakmaiatlan kormányzás ellen! Elfogadhatatlannak tartjuk a pedagógusok, gyermekekért dolgozó szakemberek és segítőik szégyenletesen alacsony anyagi és szakmai megbecsülését! Szülőként és pedagógusként közösek az érdekeink, együtt vállalunk felelősséget közös jövőnkért. Gyermekeink minőségi oktatást érdemelnek, és ennek érdekében együtt kell cselekednünk!
Hallassuk a hangunkat, és beszéljünk a valódi problémákról, hiszen szenved a magyar oktatás, szenvednek a gyerekek!
Vélemények a már csatlakozott résztvevőktől Összesen 2509 vélemény
Az én munkahelyemen (óvodában) is 7 csoportból 4 óvodapedagógus hiányzik, abból további kettő megy nyugdíjba jövőre és egy szülni. Plusz van olyan kolléganőm aki nyugdíjas de még dolgozik. Sajnos napi szinten jelent nehézséget a pedagógus hiány, főleg hogyha lebetegszik valaki.
Pedagógus, Budapest X. kerület
Hatalmas a pedagógus hiány. Folyamatosan le vannak terhelve a pedagógusok. Rengeteg a felesleges papírmunka, aminek a gyerekek látják kárát. A fizetés meg botrányos.
Szülő, pedagógus, Budapest X. kerület
Már óvodai kezdés is döcögve ment, kevés óvónő zömében fiatal akinek semmi tapasztalat csak megőrző szinten működött az intézmény... Felbomlott csoport mert nyugdíjas óvónőt elküldték aki két kezdő átvette nem boldogult a gyerekekkel.... Később vírus végett zárás... Majd még több dolgozó és óvónő elhagyta az ovit... Szőrnyű állapot...
Szülő, Fejér megye, járás: Dunaújváros
Kevés a szakember. Nagy a felelősség. Ki vannak égve a dolgozók, rossz a hangulat. A magán intézmény drága, nincs rá támogatás. Alig van speciális szakember (gyógypedagógus).
Szülő, Budapest XI. kerület
A pedagógusok beszűkültek és kifáradtak. A neurotipikus gyermekeket sem tudják ellátni. Anyagot leadni van maximum erejük. Meg kedvük. Szupervízióra szorulnak. Teammunkára gyógypedagóus kollégákkal. Képzésekre, hogy tudják kezelni a kihívást jelentő magatartású gyermekeket, SNI és HH, HHH gyerekeket és megtanuljanak kommunikálni a szülőkkel. Ingyenes és minőségi képzésekre van szükségük, árnyékpedagógusokra az osztályokba. Sőt egy teljesen új struktúrára. Tanulócsoportok váltsák fel a homogén osztályokat. Képesség szerinti inklúzív csoportok legyenek és ehhez mind mind megfelelő anyagi támogatásra.
Szülő, Pest megye, járás: Vác
Az SNI-s gyerekeket sokszor lenézik, nem kívánatos személyként kezelik. Szülőként csak nagyon ritkán tekintenek rám partnerként, hiányzik a megfelelő kommunikáció hiába próbálkozom. Némely tanító már az alig 3 hete iskolába járó elsős fejéhez vágja: "Hogy te nem ebbe az iskolába való vagy! "
Szülő, Budapest IX. kerület
Normális gyerekbarát oktatás alig van. Plusz anyagi terhektől a szülők már folyamatos stresszben vannak.
Szülő, Budapest XIX. kerület
Borzasztó jelenleg,ami az oktatásban van, óriási a hiány a bölcsődètől egészen a főiskolai oktatást végző pedagógusokig. Sajnálom a gyermekeim,hogy milyen jövő elé néznek ebben a rendszerben,ahol megannyi jó pedagógus lenne,de a megbecsülés és a megalázóan alacsony fizetés miatt kenyerülnek a pálya elhagyàsàra,aki még maradt ,hamarosan nyugdíjba megy. Mi lesz így?! Hogy lesz jövő?
Szülő, Budapest XV. kerület
Sajnálatos módon nagyon kevesen vannak. Főleg itt ahol mi lakunk. Hiszen nem vesznek fel embert mert nincs rá keret ez a válasz. Olyanok dolgoznak ott akik 54.000ft-ot kapnak de tegyem hozza van valamilyen végzettségük.
Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, járás: Putnok
Véleményem szerint sok esetben nem csak a fizetés alacsonysága,hanem az intézmény vezető személye is problémát okoz.
Szülő, Fejér megye, járás: Sárbogárd
Elgondolkodtató, hogy egyes igazgatók a diákok fegyelmezését, a fegyelmezési problémákat úgy oldják meg, hogy megszabadulnak egyes kollégáktól akár törvénytelen eszközökkel is. Van az utolsó pl. 14. státusz, amelyben igen gyakran cserélődnek az emberek, alkalmazottak. Megteszi, mert megteheti. A tanári karban túl erős a hierarchia, ami szintén a vezetés felelőssége.
Nincsenek a pedagógusok megbecsülve, sem a szülők felől, sem a kormány felől. Rengeteg a probléma. A pedagógus és jó munkaerő hiánya sok problémát szül. Sok helyen már nem a gyerek az első. Na meg a rengeteg papírmunka. Hétvégéim úsznak el a dokumentációkkal.
Pedagógus, Békés megye, járás: Gyomaendrőd
Hiányzik a pedagógusok tisztelete, megbecsülése. A szülők nem minden esetben együttműködőek. Szinte minden óvodában pedagógus hiány van. Egyre több a problémás gyermek, akiknek a gyógypedagógiai ellátása nem megoldott. Az integráció sokszor az épek kárára megy. Az alacsony bérek miatt a fiatal pedagógusok elhagyják a pályát.
Pedagógus, Fejér megye, járás: Dunaújváros
A gyermekeim 8 csoportos óvodájában jelenleg 3 óvónő hiány van. Rendszeres a túlórázás, de csoportokat is kénytelenek ebéd után alkalmanként összevonni. A férjemmel mindketten dolgozunk,a gyerekeket így nem tudjuk elhozni ebéd után. Aggódom a gyerekeimért. Aggódom,hogy mi lesz,ha nyugdíjba megy a az óvónénink!
Szülő, Budapest IV. kerület
Ördögi kör. Óvodaedagógus és anya vagyok. Az ovis kisfiamnak az ovijában pedagógus hiányra hivatkozva a többször kell hazahoznom délben, vagy épp itthon kell tartanom. Ennek következtében mivel nekem itthon kell maradnom vele mert a családban a nagyszülők még dolgoznak engem is helyettesíteni kell(ene) a munkahelyemen ahol szintén óvodapedagógus hiány van (6 helyett 3 óvodapedagógus van). Mindennapos gyomor ideg emiatt. Pálya elhagyáson gondolkodom, pedig imádom a munkám. A fizetések megemelésével lehet csak vonzóbbá tenni ezt a szakmát.
Szülő, pedagógus, Heves megye, járás: Heves
Nagyon sok a rossz tapasztalat, és probléma. Nincs időm leírni, ugyanis adminisztrálnom kell...illetve hely sincs itt annyi, amennyi negatívumot tudnék ide leírni. Sajnos.
Kevés szó esett két dologról, pedig mindkettőnek erős szegregációs hatása van. Tankönyvek: az ingyenes állami tankönyvek bevezetése jó dolog is lehetne (bár már a választási lehetőség megvonása önmagában kétségessé teszi ezt), azonban számos iskolában a lelkiismeretesebb tanárok megkérik a szülőket, hogy saját pénzen vegyenek meg más, az állami tankönyvlistán nem szereplő (azonban azokkal ellentétben jól használható) tankönyveket. Jó látni szülőként, hogy vannak tanárok, akik ha a gyerekek érdeke megkívánja, szembe mernek menni a központi akarattal. De felmerül a kérdés, mi van azokkal a gyerekekkel, akiknek a tanárai nem merik felvállalni ezt, vagy a szüleik nem tudják megfizetni ezeket a tankönyveket… Középiskolai felvételirendszer: a gyerekeket 4-6-8 éven át arra kondicionálják a legtöbb (állami) iskolában, hogy ne kérdezzenek, ne gondolkodjanak, csak magolják be az anyagot, majd a középiskolai felvételin olyan típusú, gondolkodást, a tudás alkalmazását igénylő feladatokkal szembesülnek, amelyekkel sosem találkoztak a tanulmányaik során. Érthető, hogy mára komoly „háttériparrá” vált a felvételi előkészítés, rengeteg gyerek jár különtanárhoz a felvételit megelező évben magyarból és matekból. Ezt viszont megint csak azok a gyerekek érik el, akiknek szülei egyrészt anyagilag megengedhetik maguknak, másrészt elég tájékozottak, hogy tisztában legyenek ennek szükségességével. Meglepően sok szülő, de tanár sem tudja, miként működik pontosan a felvételi rendszer, sokan csúsznak le nekik való iskolákról a tájékozatlanság miatt. Az utóbbi években ráadásul egyre nagyobb harc folyik a gimnáziumokba kerülésért, a gyerekeknek is nagy stressz a felvételi (kissé morbid, de a kerületünkben ennek időszakában már „pszichológia felvételi előkészítő” is elérhető, ahol stresszcsökkentő technikákat tanítanak a gyerekeknek). A technikumok azoknak valók, akik pontosan tudják, mik akarnak lenni (hiszen a többi tárgyat nem vagy lebutítva tanulják csak).
Szülő, Budapest II. kerület
A hivatásukba beleunt, fásult óvodapedagógusokkal találkozok. Rengeteg a papírmunka, a gyerekre szinte alig jut idő. Mi akik a jövő nemzedékeit nevelgetjük, alig vagyunk megbecsülve.
Pedagógus, Veszprém megye, járás: Ajka
A gyermekem minden áldott nap sérülésekkel tér haza az óvodából, soha senki nem lát semmit. Semmit nem tudok a napjairól, mert senki nem ér rá dióhéjban sem elmondani, hogy mi volt a gyerekekkel a nap folyamán. Allergiásként nem tudom mikor mit eszik, csak itthon meséli, hogy megint nem vagy megint egy óra késéssel érkezik az ebédje, így megint a többiekéből kapott, ha tejmentes volt, vagy nem evett, mert nem volt olyan. Ha reggel nem indul a kazán, a szülők vigyáznak a gyerekekre és késnek el a munkából, mert nincs személyzet, aki átvenné a gyerekeket a kazán beindításával kell foglalkozniuk.
Szülő, Hajdú-Bihar megye, járás: Debrecen
Intézményvezető-helyettesként nem tudom az órakedvezményem igénybe venni,mert pedagógus hiány van az intézményben. A források szűkösek, előfordul, hogy a pedagógusok saját pénzből vásárolnak a munkájukhoz eszközöket. A szülőktől egyre több dolgot kérnek,pl wc papír zsebkendő, szalvéta stb.
Pedagógus, Baranya megye, járás: Siklós
Az iskola kiöli a gyerekekből a tudásvágyat, kíváncsiságot. Elavult, megtanulhatatlan mennyiségű, teljesen felesleges lexikális tudás megtanulására kényszerítik őket, amire az életben semmi szükségük nem lesz. Ráadásul a túl nagy tananyagmennyiség miatt az igazán fontos és hasznos dolgok gyakorlására, a gondolkodásra, összefüggések értelmezésére általában nem jut elég idő.
Túlterheltek, kedvetlenek a gyerekek (és a tanárok is), ebben a rendszerben szenved az összes résztvevő: tanár-diák-szülő. Hiába mondják, nemhogy nem csökken a terhelés, inkább több lesz évről évre. Olyanok irányítják az egész közoktatást, írják a szinte évente változó NAT-ot, akiknek fogalma sincs arról, hogy a mai gyerekek milyenek. A tanárokat sokkal jobban meg kellene becsülni, az ő munkájuktól függ a gyerekek jövője.
Szülő, Budapest IV. kerület
Az iskolában több SNI-s gyermek is van,mégsem rendeltek ki többszöri kérés ellenére sem pedagógus asszisztenst a tanárok munkájának megsegítésére,ill. a gyerekek felzárkóztatására. Egy tanár számára nagy a jelenleg altalános osztálylétszám, a fizetésük megalázóan kevés,feleslegesnek tartom az egyéb plusz terheket is mint pl.a portfólió készítés. A gyerekek nagyon túl vannak terhelve sok felesleges lexikális tudással,aminek az életben nem veszik hasznát,ahogy bemagolták már el is felejtik.Stresszeli őket a teljesítmény kényszer,nincs önbizalom fejlesztés,önálló gondolkodásra tanítás,az életre való felkészítés,motiváció.
Szülő, Győr-Moson-Sopron megye, járás: Győr
Nincs elég pedagógus. Túlterheltek vagyunk,rengeteg az adminisztrációs munka. Alacsony megbecsülés,a fizetésről már nem is beszélve.
Rengeteg a felesleges papírmunka, adminisztráció! Magas fokú túlterheltség. Arról nem is beszélve, hogy mennyire kevés a fizetés. Szinte röhejes... Egyáltalán nem becsülik meg a munkánkat.
A legnagyobb baj a pedagógusok bérezésével van. A 2014-es minimálbérhez van igazítva a “fizetésük”, ami a pályakezdőket nagyon súlyosan érinti. Ebből az összegből nem tudják megoldani a lakhatást, megélhetést, stb.. Emiatt van az, hogy aki el is végzi, vagy el se kezd ezen a pályán dolgozni, vagy pár év után azt mondja, hogy ebből nem tud megélni, inkább keres valami más munkát.
Pedagógus, Budapest XI. kerület
A helyi iskola azon felül, hogy pedagógus hiánnyal küzd, sajnos olyan tanárokat alkalmaz, akik, nem alkalmasak arra, hogy gyerekekkel foglalkozzanak. Bár jól képzettek, nem tudják átadni a tananyagot, lekezelőek, előítéletesek. Ilyen tanárok csak tovább rontják az amúgy is rossz okzatást. Nagyon nagy változásokra lenne szükség, nem elég ha megemelik a béreket és felhozzák a létszámot.
Szülő, Baranya megye, járás: Sellye
Sajnos nincsenek jó tapasztalataim. Az óvónők és a tanárok túlterheltek nincsenek megfizetve...S ezáltal a teljesítő képességeik is csökkenek azaz a gyerekek kevesebb figyelmet kapnak,így ha pl.valamelyik gyermeknek valamiben akár a tanulásban,akár otthon problémái vannak,lehet észre sem veszik. Nekünk ez.a 2.ovodank másfél év alatt...
Szülő, Fejér megye, járás: Dunaújváros
Az ovinkban 6 ovono ment el tanevkezdeskor… Katasztrofa!!! Kisfiam augusztus 22-en tolti majd a 6-ot, semmikeppen nem szeretnem iskolaba adni, melysegesen felhaborit, hogy vadidegen emberek dontenek rola…
Szülő, Csongrád-Csanád megye, járás: Szeged
Nagyon sok probléma van. Nincsenek megbecsülve se a tanárok, se az óvónők, se a gondozók. Nincsenek rendesen megfizetve se.Pedig erő felett végzik a munkájukat. Több tanártól, óvónőtől tudom, hogy sokszor a saját pénzükből veszik meg azt amit államnak kéne állnia ahhoz, hogy a gyermekeinknek megfelelő körülményeket biztosítson. Van, hogy a szülök dobják össze a pénzt eszközökre, utazásokra a pénzt. Amit azért valljunk be, hogy állam igazán besegíthetne a felével legalább. Az étkezéseknél az ebéd szörnyű, ízetlen tele "minden mentes " vackokkal. Ez borzasztóan nem egészséges egy fejlődésben lévő szervezetnek, hiszen nem betegek. De ezektől azok lesznek. Száz szónak is egy a vége. Az oktatásban és a nevelő intézetekben is egy szóval lehet leírni a problémát!!!! Fidesz!
Szülő, Fejér megye, járás: Dunaújváros
A városunkban nincs gyógypedagógiai intézmény, eltérő tantervű iskola. Azokat a gyerekeket, akiknek gyógypedagógus szakszerű segítségével, kis csoportokban kellene tanulniuk, integrálás címén, ilyen-olyan papírral felszerelve bedugdossák az általános iskolákba, ott elbukdácsolnak valahogyan és valameddig, és 16 évesen mindenféle hasznosítható tudás, életismeret nélkül mennek bele a világba.
Pedagógus, Pest megye, járás: Monor
A pedagógusok erőn felül dolgoznak úgy, hogy olyan kevés pénz kapnak, hogy már szégyenlik, ha valamire kérni kell a szülőktől. Nem a szülő feladata lenne, hogy elegendő pénzt kapjanak, hogy gyermekeink fejlődésében szerepet játszó foglalkozásokat elő tudjanak készíteni. Emellett nagyon kevesen vannak, hiszen ki lépne egy olyan pályára, ahol nem becsülik meg az embert.
Szülő, Fejér megye, járás: Dunaújváros
Egyre kevesebb a tanár az iskolákban!Lassan nem lesz,aki tanítaná a gyermekeinket.Ideje lenne a pedagógusoknak normális,megélhetésre elegendő,fizetést biztosítani.Mert a mostani nevetséges.Csodálkozunk,hogy nincsenek pedagógusok?Ennyi pénzért,amit most kapnak....Nevetséges...Nem véletlen,hogy 6600tanári állás üres.Ideje lenne elgondolkodniuk és végre megélhető fizetést biztosítani a tanároknak!A fejükhöz kaphatnának az illetékesek!!!
Szülő, Hajdú-Bihar megye, járás: Debrecen
4 éves ADHD-s gyermekemet nem veszi fel a helyi óvoda, mert nem tudják biztosítani neki a megfelelő szakembert. Magán úton kell mindent elintéznünk, hogy jussunk is valamire, ezt folytatni akarjuk, de sajnos a ovink annyira túlterhelt, hogy a fiam "betegsége " miatt másik ovit kell találnunk. Környék összes ovija tömve, sok gyerek kevés szakember. Így januártól napi több óra vonatozással eljut majd az oviba amibe sikerült "benyomnunk ", de ez nagyon nem ideális helyzet.. adhatjuk el az 1 éve vásárolt házunkat, mert sehol nincs szakember.
Szülő, Pest megye, járás: Ráckeve
Nincs lehetőség már elsőben hogy angolt lehessen tanulni, Nincs szabad iskola választás, egy iskolát lehet megjelölni és ha az nem veszi fel például hely hiány miatt akkor automatikusan a körzeti iskolába kell menni Logopédus egyáltalán nincs az óvodában, az utolsó évben is rangsor van a gyerekek között hogy ki járjon logopédushoz hiába van több gyereknek is szüksége rá, ráadásul a beszéd hibát nem 5-6 évesen kellene elkezdeni kijavítani, óvodákban nincs elég óvónő, csoportokat szüntetnek meg emiatt nem is törődve a gyerekekkel
Szülő, Budapest XVII. kerület
Se felszerelés se fizetés se munka kedv. Gyerekek megőrzésre mennek óvodába és nem fejlesztésre.
Szülő, Fejér megye, járás: Dunaújváros
Az alacsony bérezés azt eredményezi, hogy vagy azok mennek tanárnak, akiket nem vesznek fel máshova és utálják az egészet vagy pedig a nagyon elhivatottak, akik előbb utóbb kiégnek a munkában. Aki csak teheti menekül, aki nem az pedig nulla életkedvvel tart órát és se türelme, se pedig energiája a diákok problémáival foglalkozni hiszen a minősítés és egyéb adminisztratív hülyeségek kötik le. Egy ideális világban én is pedagógus lennék, de ilyen feltételek mellett valószínűleg valami mást fogok keresni magamnak.
A sok adminisztráció, a gyakori minősítések elvonják a pedagógusok idejét a gyermekek nevelésétől.Túl terheltek,alacsony bérért dolgoznak.Nem csoda, ha sokan elhagyják a pályát.Pár év múlva, ha az én generációm (50+)nyugdíjba vonul, ki fogja nevelni, oktatni a jövő társadalmát?
Szülő, Fejér megye, járás: Dunaújváros
Teljen egyetértek a más kommentekben tanárok/szülők által írtakkal. Egy másik aspektussal egészíteném még ki a problémákat, ami elég jól jellemzi a jelenlegi oktatáspolitika alkalmatlanságát. 2020-ban új Nemzeti alaptantervet vezettek be. Hogy erre miért volt szükség a 2012-es előző NAT-ot követően, arról csak találgatni tudunk, de valószínűleg a tanárhiányt kívánták így enyhíteni. Ami viszont egyértelműen felháborító, hogy ezt egy felvételi időszak közepén vezették be. Ennek köszönhetően az iskolák által 2019-ben közzétett felvételi tájékoztatók tartalma a tagozatokról a következő szeptemberre érvényét vesztette, vagyis a felvételizők végül nem azokkal a feltételekkel kerültek be az iskolájukba, amelyek alapján iskolát választottak. Konkrét példaként: egy 2019/2020 során természettudományos tagozatra jelentkező gyerek azzal szembesült 2020 szeptemberében, hogy pl. a természettudományos órák számát az iskola az új NAT-nak köszönhetően felére volt kénytelen csökkenteni (és ez minden tagozaton hasonló anomáliákhoz vezetett). Egyszerű analógiával élve olyan ez, mintha valaki jelentkezne és felvételt nyerne egy középvezetői állásra, majd a munkába álláskor közölnék vele, hogy addigra ez az állás asszisztensi pozíciót jelent. Klassz. Hogy miért nem tudtak a bevezetéssel várni egy évet (hogy legalább már ennek tudatában felvételizhessenek a gyerekek a következő évben), amögött csak politikai okokat lehet feltételezni. Taktikailag ügyes megoldás, mert a pandémia miatt mindenkinek ez volt a legkisebb gondja ekkor, nem is nagyon született erről még hír sem.
Szülő, Budapest II. kerület
ADHD-s nyolcadikos nagyfiammal a felső tagozat kínszenvedés. Az iskola ahova jár, integrált, de ezt a tanárok szerintem nem tudják, mit jelent. Ez a poroszos, elavult rendszer nem a mi gyerekeinknek való. Az SNI-s státuszt sem veszi minden tanár figyelembe. Az online oktatás alatt az anyagot egyedül kellett (volna) feldolgoznia egy szövegértési problémával is küzdő, motiválatlan ADHD-snak. Sajnos egyre több az ilyen gyerek. Az iskolai fejlesztést vagy megkapja, vagy nem, a múltkor pszichológust szerettem volna de az igazgató azt mondta, ne is álmodjak...
Szülő, Budapest X. kerület
39 éve érettségiztem. Többször kaptam elismerő oklevelet. Sokszor voltam a vezető helyettese, vagy csak jobb keze. Több pályázatot írtam, nyertem, és vittem pénzt az óvodámnak. Nem heti 32 órát, sőt nem is 40-et, hanem legtöbbször50 órát dolgozom az otthon végzett munkahelyi feladatokkal. Jelenleg 218 ezer a nettó fizetésem. Kapok hozzá szakmai pótlékot, és így sem érem el a 250 ezer Ft-ot. Csak ennyit a túlterhelésről és megbecsülésről.
Röviden és tömören: a rendszer visszaél valamennyi pedagógus lelkiismeretével. A sok plussz teher miatt a gyerekek kapják a legkevesebb figyelmet és tartalmas időt. Családbarát kormány? Mitől az? A 20-25-30-40 éve pályán lévőknek miért kell folyamatosan bizonygatnia, hogy milyen pedagógus? Kicsit több megbecsülést és elismerést érdemelnénk! Az alapokat mi rakjuk a gyerekekbe, akik elvileg a jövöt építik majd. Végtelenül szomorú vagyok, hogy ide jutottunk! Az anyagi oldalról pedig már ne is beszéljünk. A médiának pedig óriási a felelőssége, hogyan kommunikálja a helyzetet. Elég szomorú, hogy az emberek többségében csak az ragad meg, hogy a pedagógusok már megint béremelésért sikitoznak. Ebben az országban mindenki pedagógusnak gondolja magát, és ezért feljogosítva is gondolja magát, hogy szakmai kérdésekben állást is foglaljon sőt ítélkezzen is. Minimális bizalom sincs senki részéről a munkánkkal kapcsolatban. Tessék már elhinni, hogy többségünk igenis lelkiismeretesen, becsülettel végzi a dolgát. Igen, vannak sajnos kivételek, de melyik szakmában nincsenek. Az is igaz, egyre kevesebben vagyunk és 1-2 éven belül óriási lesz a baj, ha sürgősen nem történik valami. Az Oktatási Hivatal vezetőinek pedig javaslom, néha menjenek el egy-egy óvodába, iskolába és ne az íróasztal mellett hozzanak olyan jogszabályokat, rendeleteket, amelyeknek lassan nem lehet megfelelni illetve csak azért, hogy lássanak gyerekeket. Javaslom azt is, hogy a statisztikai adatforrásukat is módosítsák, mert a folyamatosan mantrázott adatok, köszönő viszonyban sincsenek a valósággal!
Pedagógus, Fejér megye, járás: Dunaújváros
Az iskolaépületek és környezetük ingerszegény, kopott, elhanyagolt állapotúak. Burkolatok, nyílászárók leromlottak, sokszor balesetveszélyesek. A pedagógusok több telephely közt pendliznek napi szinten, de így sincs szakos ellátottság nyelvtanárból, kémia szakosból. Szakmai anyagra, elavult eszközök cseréjére, általános karbantartásra nincs pénz olyan szinten, hogy a folyosó világítótestben nem cserélik a kiégett fényforrást. Informatikai eszközből értelmezhető mennyiséghez kizárólag pályázati forrásból jutunk, már ha van pályázat. Az eszközpark ezért jórészt elavult. A technikai dolgozók létszáma alultervezett, a minimálisan szükséges feladatok ellátásához is kevés. Tartalmi szempontból teljesen felesleges vattatárgyak lopják a diák idejét. A tananyagot nem csökkenteni, hanem modernizálni kellene. Ehelyett a NAT megváltoztatta a tantárgy nevét, de képtelen volt megfelelni a lexikális tudás helyett gondolkodó ember megcélzásának. A tankönyvekben rendszeresek a tartalmi, tudományos és szakmai hibák. Korszerű digitális taneszközükhöz, mint a Mozabook, ma adminisztratív okokból nem lehet hozzáférni, a helyettesítésére célzott nkp.hu valószínűleg soha nem fog a nyomába érni. Hiányzik a stabilitás, a kiszámíthatóság, a pedagógiai szabadság. A fizetés? Hát az a legkevesebb...
Pedagógus, Bács-Kiskun megye, járás: Kalocsa
A tanárok csak átadják a tananyagot ami nagyon sok. Én magyarázom el.a gyereknek ha van még rá energiám a munka után. Külön tanárt kell fizetnem matekból, mert ami a suliban történik egyenlő a nullával. Aki tehette, már rég kimenekítette a gyerekét ebből a rendszerből, és igaza is van.AZONNALI VÀLTOZÀSRA VAN SZŪKSÈG.KŪLÖNBEN NAGYON NAGY BAJ LESZ .Nem is értem ezt miért nem látják....Illetve de értem ....Egy elkeseredett szūlő.
Szülő, Pest megye, járás: Érd
Megalázó bérek, hatalmas bérfeszültség az óvodai ágazat dolgozói között, túl sok hatósági ellenőrzések, gyermeki jogok lefolytása, jellemzi a jelenlegi óvodai ágazat működését. Munkaerő hiány keseríti meg e-miatt az életünket. Hatalmás változás kell, hogy a mi ágazatunk is elismert legyen .
Pedagógushiány városunkban nehezíti a gyermekek megfelelő nevelését. A megalázó bér, a nem megbecsülés miatt elhagyják a pályát azok a pedagógusok, akik erre születtek. Össze kell fognunk az érdekükbe, hogy gyermekeink biztonságban és megfelelő irányítással fejlődjenek.
Szülő, Fejér megye, járás: Dunaújváros
Az óvodapedagógia a területem. A híres magyar óvodapedagógiát sárba tiporta a kormány a sorra hozott helytelen intézkedéseivel. Megalázó bérek, nincs megbecsülés, tanfelügyeleti ellenőrzések, gyakornoki minősítések, túlórák követelése bér nélkül, túlzott szülői jogok, sok adminisztráció, mind hozzájárultak ahhoz, hogy a pedagógusok elhagyják a pályájukat. Most már a kormányrendelet értelmében bárki nevelheti a gyerekeket. Iszonyatos túlterheltség, káosz, bérfeszültség jelentkezett az ágazatban. Az utolsó utáni pillanatban vagyunk, hogy ezt helyreállítsuk.
Pedagógus, Fejér megye, járás: Dunaújváros
Heti 28 tanórám van, alsós ofő vagyok és matematikát tanítok felsőben... A gyerekemnek heti több órája egyszerűen elmarad a tanárhiány miatt... És mindezt pofátlanul le is tagadják! Valamelyik vízfejben elveszik a valóság.
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Érd
Nem vagyok robot. Gyermekem sem robot. Embergyermektelen sok a tananyag. Felesleges túlterhelés. Frusztrált jövőgeneráció. Megalázó tanári fizetések.
Szülő, Budapest XI. kerület
Már a pedagógusok képzésével is sok a gond. Nincs alkalmassági feltételrendszer, nincs valódi szakmódszertan oktatás. Pszichológiai alkalmasság végképp sehol nincs sem pályakezdöknél, sem a kiégés vizsgálata x évenként. Intellektuális és anyagi megbecsültség nincs, túlterheltség van. Azonban szülőként is sok a kihívás a kisiskolások esetében... 5 óráig van ügyelet, utána portás vigyáz a gyerekekre (aki nem pedagógus...).
Tudást nem ad az iskola, figyelmet nem kapnak a gyerekek, rohanás, kiégés van helyette.
Szülő, Pest megye, járás: Dunakeszi
Le nem írom, hogy mi a szar az oktatásban, úgy is tudjátok... ez a cél nem? hogy ostoba irányítható rabszolgákat termeljenek a hatalom számára...
Pedagógus, Fejér megye, járás: Székesfehérvár
Az óraszámok megemelése rendkívül megterheli a pedagógusokat és a gyerekeket is.Van több kollégám ,akinek 10 lyukasórája van egy héten.A tanári tömegnyomor,gondolkozni,felkészülni,javítani lehetetlen.A 3-4-es tanulónak 14 után 2 napközis tanórája van.Sokszor 10 perc sem marad játékra,pihenésre.Csoda,hogy senki nem tud figyelni?Rengeteg hibával dolgoznak,a szövegértésük sokkal gyengébb,mint a korábbi korosztálynak. A pedagógust stresszelik a minősülési rendszerrel,ő ezt tovább adja a gyerekeknek,szülőknek. Minden barátom jobban várta a szünetet,mint a gyereke.Áldásként értékelte,mikor kiszabadult az oktatásból. Pedig lehetne jól csinálni.Mindenki a saját csoportját ismeri, központosítás helyett a pedagógusra kellene bízni,mikor, mennyit tud megtanítani.7 hiányzó mellett nem lehet továbbhaladni,betegtől nem lehet tanulást követelni. Több rövidebb tanórával,több szünettel,játékkal jobb eredményt érnénk el.Ép idegrendszer nélkül nincs tanulás.Fejfájós,hasfájós gyerek fejébe nem tudjuk a tudományt begyömöszölni.
Pedagógus, Veszprém megye, járás: Veszprém
Önkényeskedő vezetők.Túlterhelt, megfélemlített tanárok. Pályaelhagyásra kényszerített tanárok. Hazugságok. Meg nem becsültség. Nihil.
Szülő, pedagógus, Somogy megye, járás: Kaposvár
Alig van olyan kollégám, akinek ne lenne másodállása. Rendszeresen kapok a kollégáktól telefont, emailt este és hétvégén is. Vagyis munkaidőn túl is dolgozunk. Az eszközellátottság nagyon nehézkes. A gyerekek sokszor motiválatlanok. A szülők leterheltek. A hivatalos elvárások nincsenek összhangban a gyerekek tűrőképességével.
Pedagógus, Budapest VIII. kerület
1.Minden a pedagógusra hárul, azaz a rendszeren belüli legalacsonyabb szolgálóra, viszont a tömeggel szembeni egyetlen releváns és közvetlen szolgálóra. A szülő nem szólhat bele, pedig ezerrel átvennénk felelősséget, döntéseket, munkát, és ezzel együtt persze bűnbakságot, akár. Kit érdekel,minek vagyunk látva, a gyerekem a legfontosabb. Ez az oka annak, hogy a szülők presszionálják a pedagógusokat, meg kontraproduktívak, nem tud igazán együttműködni a pedagógus és a szülő a gyerek érdekében. A szülők (a tudatosak, dehát ez nyom a latba,minőségileg, ha mennyiségileg látszólag nem is)viselkedése ezerrel kiabálja: engedjetek be. Nemcsak beleszólni, akadékoskodni akarunk, hanem terhet átvenni is. Persze, ehhez engedni kellene a változás irányába, engedni a felelősségből = a hatalomból. 2. Feleslegesen megy el a gyerekek sok évnyi, egész napos iskolaélete, mely az Ő ÉLETÜK, és pazarba megy nagy része. Olvassunk a szülők döntéseiből ismét: KÜLÖNÓRÁK. Mi lenne, ha az oktatásba épülne be a küzdősport, a nyelv, a fejlesztőtorna, a zene, a tánc, a kézműveskedés, a sakk, a legó, a mazsorett, a kosárlabda, az úszás, a dráma..? Minden, ami művészet, sport, öröm, minden, ami EXTRA! PLusz: főzés, játék, kultúra, stb...Eltelik a gyerekkoruk az iskolában... 3. Egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy utazzanak, hogy a gyerekkel együtt legyenek - nekik legyen opcionális az iskola, óvoda! Miért 3 napot igazolhat a szülő? Hol élünk?! Börtönből is több az eltáv. Muszáj a gyereknek betegséget produkálnia, hogy anyával-apával maradhasson, vagy nagyival, vagy csak otthonában a bébiszitterrel? 4. Random ötlet:amíg ennyit keresnek a pedagógusok, lehetne opcionális órát tartaniuk tanítási időben (!!), extra felkészüléssel, anyagokkal (lásd fent, kézművesség stb), és ezt fizethetnék a szülők minimális fejenkénti hozzájárulással, sok gyerek összedobja a "motivációt " a pedagógusnak, mely megelőzné a kiégést! IGEN, erre mindenkinek lenne.
Szülő, Budapest XVI. kerület
A politikai arrogancia okozza az anomáliákat. A pedagógus a használhatatlan " ingyentankönyv " helyett a saját , valószínű, hogy jobb kútfőjéből tanít - lopiban - 10 éves gyereket arra kárhoztatva, hogy az órán jegyzeteljen, és abból készüljön fel. Nagyon szomorú történet ez, szenved tőle pedagógus, szülő, gyermek.
Szülőként én csak annyit mondanék, hogy nem tudom megérteni, miért jó az, hogy egy teljesen idegen ember, aki életében akkor látja először a gyermeket, az ő dolga eldönteni, hogy iskolaérett-e vagy sem. Miért kellett elvenni ezt a jogot a szülőtől és a pedagógustól? Nagyon sok pluszt jelent (időt, stresszt, amire nem is lenne szükség, ha óvónéni és anyuka dönthetne). Nagyon bízom benne, hogy pozitív eredmények fognak születni hamarosan, mert ez a jelenlegi állapot nagyon nem jó és véleményem szerint nem fog jóra vezetni. Egy nem szakmabeli édesanya, aki már másodszorra csinálja végig ezt az egyébként felesleges procedúrát.
Szülő, Tolna megye, járás: Dombóvár
A pedagógusok nagy része a régi kor szellemében él, és egyáltalán nem tudja a mai kor megfelelőjeként kezelni a gyerekeket, a tanítást, a problémákat, nem nyitottak az újra. Az igazságtalanság a pedagógusok részéről a gyerekek irányába határtalan. A gyerekek nem az iskolát nem szeretik, hanem a pedagógusok hozzáállását, igazságtalanságát. Az iskolában töltött idő nagyon sok és fárasztó a gyerekeknek, meg kellene szüntetni a nulladik órákat, 8-tól-12-ig kellene minden nap az iskolában lenniük a gyerekeknek, el kellene már felejteni a házi feladat adását, a mindennapos dolgozatíratásokat. A gyerekeknek nincs mikor gyereknek lenni, elveszi az idejüket az iskolában töltött idő hossza, a rengeteg házi feladat, a folyamatos napi dolgozatírásra készülés, nincs semmi szabadidejük, nincs idejük unatkozni, pedig szükségük van unatkozásra. Az érdemjegyek célja már rég elveszett, már nem a tudásvágya érdekli a gyerekeket, hanem a jó jegy, a jó jegyért tanulnak, ami el is veszik a fejükből. A tudásért való tanulás átcsapott a jegyért való tanulásba, ezzel pedig a tudásvágy kialakítása, mint pedagógiai cél elveszett. A tanulás öncélú érdemjegyhajhászássá alakult, a tudás elsajátítását célzó belső motiváció kimúlt.Az iskolás évei kezdetén rosszul teljesítő tanuló hosszú távú sérüléseket szenvedhet. Érdemjegyei alapján csökkent képességűnek és értékűnek fogja érezni magát, ami kihat későbbi iskolai szocializációjára, majd az egész pályafutására, életére.Mára több országban is eltörölték az osztályozásra épülő tanár-diák munkát, mivel felismerték annak számottevő destruktív hatását. Ezekben az országokban előtérbe került a tanuló, és annak egészséges személyiségfejlődése az egyszerű minősítési rendszerrel, nálunk is így kellene, hogy az értékelésnek nincs minősítő szerepe. Sok olyan dolgot tanítanak a gyerekeknek, ami az érdeklődésüket nem köti le, nem illeszkedik a tananyag a mai felgyorsult világban. A régi szokásokat kellene elengedni és végre változtatni.
Szülő, Komárom-Esztergom megye, járás: Komárom
Óvodapedagógusként évek óta dolgozunk pedagógiai asszisztens kollégákkal -akiknek szerencsére esetünkben van végzettségük is - mert ugye az sem kötelező már.. Nonszensz hogy manapság bárki bejöhet egy oktatási intézménybe és foglalkozhat érdemben gyerekekkel, más meg éveket tanul pszichológiát, pedagógiát hallgat, módszertant sajátít el. Mindezek emellé még a nyakunkba varrják az ellenőrzéseket, minősítést... 20 év pedagógus pályán eltöltött idő után bizonygatni kell hogy alkalmasak vagyunk, eközben pedig az utcáról bárki besétálhat... A bérekről nem beszélve a ped.asszisztens az érettségijével többet keres mint a pályakezdő diplomás pedagógus... miért maradna hát a pályán? A nyugdíj előtt álló alig keres többet mint a fele annyit a pályán töltött társai... Miről beszélünk?! (Mondjuk ugyanez a helyzet a rendőrségen, a tűzoltósági és sorolhatnánk az összes közalkalmazotti bértáblába sorolt állományt...)Tudom... A férjem szolgálati járulékos rendőr... (Imádta a munkáját... azért ment nyugdíjba mert az akkor megállapított nyugdíj összege több volt mint a keresete... bár azt is elvették) Most is dolgozik szintén közalkalmazottként, megbízási szerződéssel és a keresetünk még így sem éri el az egy főre jutó minimumot... Az erkölcsi megbecsülést már ne is említsük. A pedagógus az akit minden helyzetben lehet szidni. A béremeléskor azért, ha pandémia van azért mert fent elrendelik az online oktatást... Ha dolgozni akarunk egyesek szerint felelőtlennek vagyunk, mert így terjed a vírus... És sorolhatnánk hosszan és hosszan... Valami itt nagyon rossz irányba ment el, és ha így folytatódik nem marad pedagógus a pályán... Szülőként joggal sérelmezi bárki hogy nincs idő a gyerekre... Ennyi felesleges adminisztrációt, mint amit mi gyártunk ember nem csinált még... Dokumentáljuk a dokumentáció dokumentációját is... Akik ma a pályán vannak elkötelezettek a gyerekek iránt... Ezt kellene megbecsülni minden formában.
Szülő, pedagógus, Vas megye, járás: Szombathely
1. Felháborítónak tartom a tanárok megalázóan alacsony bérezését. 2. Túlzottan magas az óraszám. 3. Korszerűtlen és ideológiával átitatott központi tantervek, egyre gyengébb minőségű könyvek. 4. Agyonközpontosított, a helyi kihívásokra válaszolni képtelen irányítási rendszer.
Szülő, Budapest XVI. kerület
A pedagógus pálya mindkét oldalát látom, egyik oldalát óvodapedagógusként,másik oldalát szülőként. Pedagógusként azt látom, hogy a kollégák sokszor leterheltek. Ha egyikünk kiesik -akárcsak rövid időre is- nehéz őt pótolni,emiatt csoportokat vonunk össze délutánra, egész napozunk. Ezt anyagilag sajnos nem honorálja senki. Viszont elvárják tőlünk a lifelong learning-et, a credit szerzést. Persze a továbbképzéseket mindenki maga, saját zsebből fizeti,mert nagyon kevés az ingyenes,a legtöbb fizetős. Emellett minősülnünk kell, bizonygatva, hogy szakmailag alkalmasak vagyunk a pályára. Még azoknak a frissen végzett kolléganőknek is, akik diplomájuk megszerzésével bizonyították rátermettségüket.Ez nem kis feladat. Anyagilag nem áll arányban az elvégzett munka a fizetéssel, emiatt sok tapasztalt, tehetséges kolléga hagyja el a pályát.
Szülőként pedig ugyanezt a leterheltséget látom sok tanítón, tanáron. Rengeteg az adminisztráció. Amit eddig a csoportnaplóba 5 perc alatt "befirkantották " az most digitálisan 1 órát vesz igénybe, ha leterhelt a rendszer. A gyerekeket egyre nehezebb kezelni, mert joguk mindenre van csak kötelességük nincs. Nem beszélve arról, hogy egyre több a kiemelt figyelmet igénylő gyermek. A tanárok egyik óráról épphogy kiesnek már szaladhatnak a következőre és aki szerencsés nem kell más intézménybe futnia. Sajnos ez is sokszor előfordul,mert a pedagógus több intézményben is óraadó. A helyettesítés itt sem megoldott, mert sokszor nem egy szakos kolléga ugrik be helyettesíteni és így lemaradnak a gyerekek az anyaggal. Amit aztán be kell pótolni valahogy, mert ugye egységlesek a követelmények. Emiatt a gyerekek is leterheltek, fáradtak, nyűgösek. Otthon sokszor még este nyolckor is ülünk a könyv fölött. Még sok mindent írhatnék, mert lenne mit. A konklúzióm az, hogy remélem a helyzet hamarosan változni fog és vonzóvá teszik a pedagógus pályát, mert ennek a jelenlegi helyzetnek sok vesztese van/lesz: gyerekek, szülők, pedagógusok.
Az iskolánkban évente mennek többen is nyugdíjba, de a pótlásuk megoldatlan. Vannak konkrét tantárgyak, amik már eltűntek, vagy el fognak így tűnni. A vezetés diktatórikus és merev. Változásra van szükség, de így nem fog menni. A fizetést már többen említették, és csak megerősíteni tudom. Több fiatal kollegám más pálya után néz, mert 135 000 forintból csak az albérlet és a száraz kenyér jön ki. Másfél állásban dolgozom ingázva, így keresek 205 000-t, ezt nem lehet hosszú távon csinálni. Jövőre minimálbéremelés, úgyhogy pedagógus 1-esként, diplomával, minősülve, 2 portfolióval a hátam mögött megint minimálbért fogok keresni. Ezek szerint ennyit érek. Én is elgondolkodtam a váltáson...már többször is.
Pedagógus, Nógrád megye, járás: Salgótarján
Ez már rég nem oktatás! Pedagógus hiány van, nincsenek megfizetve! Sajnos gimnáziumokban olyan tantárgyakra fektetnek hangsúlyt, mint a heti 5 tesi, 2 Hittan, tánc és dráma, tánc, tömegsport ami kötelező. Maradjon a tanuló ott fél 5-ig..haza ér hulla fáradt és tanuljon másnapra 7-8 órára. Kimerültek, fáradtak,így nem tudnak teljesíteni. Úgy gondolom gimiben főleg 11-12. osztályban az érettségi tantárgyakra kellene koncentrálni...nem.sportoló vagy színészek, táncosok lesznek... igaz Magyarországnak csak ezek kellenek, nem szakemberek!!!!!
Szülő, Csongrád-Csanád megye, járás: Kistelek
Az Óvodánkban nincs megfelelő pedagógus létszám a fejlesztésekre.Ennek következtében rengeteg gyerek ment iskolába akik ha megkapták volna a megfelelő fejlesztést,nem indultak volna hátrányból az iskolába. A pedagógusok már most fáradtak,pedig még év eleje van. Alulfizezettek,a túlórákat esetleg kifizetik.Rengetegen mentek el az óvodánkból,inkább gyárba szalag mellé,vagy vendéglátó iparba ahol ,reményeik szerint a munkájukért megfelelő bért kapnak.
Szülő, Budapest XVIII. kerület
A tanárok kiégnek mert nem kapnak elég fizetést azért a kemény munkáért amit végeznek. Még mindig azok dolgoznak az iskolákban akiket a jól megérdemelt nyugdíj várna és így még kevésbé akarnak oktatni. Az hogy a szakhoz nem értő tanár pedig kézzel lábbal próbál magyarázni valamit amit ő maga sem ért siralmas. Csak akkor jön majd helyre a közoktatás ha a tanárok elegendő fizetést fognak kapni. Na meg persze egyik másik szülő arra is taníthatná a gyermekét hogy tisztelje a tanárait mert a mai világban ekkora tanárhiánnyal teljesen tönkre tehetik egy-egy diák életét ha a kedvük úgy hozza…
Diák, Békés megye, járás: Békéscsaba
A tanárok egyre elégedetlenebbek az iskolámban, mindennel is. Belefáradtak a rendszerbe, rengeteg órájuk van és a kerettanterv is ellenük dolgozik. Szépen lassan elszállíngóznak, lemorzsolódnak, és ezzel az oktatás minősége is folyamatosan romlik. A frissen diplomázott tanárom éppen most végzi a mesterszakot a tantárgyából, mert különben nem tudna megélni a fizetésből, kész gyalázat az egész. Az oktatási rendszer minden szintjén túl vannak terhelve az emberek (diákok is), és meg vannak számlálva a napok amíg az egész összeomlik. Heti egyszer jön be az iskolai pszichológus, és az osztályomban több emberről is tudok aki kapcsolatot akart felvenni vele, és mások is vannak akik az iskolán kívül vettek fel kapcsolatot egy külsős pszichológussal. A diákok nagy része mentálisan nagyon rossz helyen van (nagy valószínűséggel mondanám hogy a tanárok egy része is), és senki se hajlandó segíteni, felülről pedig csak nyomják a rosszabbnál rosszabb tananyagot, már csak arra várok hogy megjelenjen a töritankönyvben hogy "Hogyan öltözz tiszteletteljesen és magyarosan ".
Diák, Budapest VI. kerület
Hatalmas mennyiségű, értelmetlen, nem az életre felkészítő tananyag. Unalmas százéves könyvek, érthetetlen szavakkal. 30-32 fős osztályok, heti 26 óra plusz helyettesítés. Segítség nincs csak ellenőrzés. Hetedikes gyereknek 33 óra hetente. Ez intézményesített gyerekkínzás. Motiválhatatlan gyerekek. Szörnyű.
Nagyon bizonytalan világban élünk, sajnos tanácsot sem tudunk adni gyeremekeinknek a jövőjüket illetően, hogy milyen pályát, foglalkozást válasszanak. Ezért is lenne fontos, ha tudnánk az iskolákra, tanárokra számítani, hogy motiválják gyermekeinket, segítsék és lelkesen tanítsák őket. Hogy mi kell ehhez? MEGBECSÜLÉS, TÁMOGATÁS, BÉREMELÉS, A gyerekeink a jövőnk. Ha nem megfelelő tudással kerülnek ki az iskolákból, az egész ország bajban lesz. Fogjunk össze, csak akkor lesz mindenkinek jobb.
Szülő, Baranya megye, járás: Pécs
A táska iszonyatosan nehéz, gimnáziumban óriási súlyokat cipel a gyerek. Teljes munkaidőben tanul az iskolában, heti 38 órában. Hogy várható el, hogy amikor hazaer este, ugyanezt folytassa még napi 3 órában legalább? Nemcsak pénz, idő sincs kulonorakra. Márpedig anélkül nem lesz soha az életben nyelvvizsga. A tanárok csak foladjak a leckét, magoltatnak. Órán meg csak kikerdezik. Magyarázat, tanítás nincs.
Szülő, Budapest VI. kerület
Tanárhiány,sok elmaradt óra. Minden tanévben másik tanár tanítja a magyart, matekot, mert csak óraadókkal tudják megoldani, ebben az iskolában ugyanúgy érettségi tárgyak mint bármely más középiskolában,elkeseredettek vagyunk. Nyugdíjas tanárok,sajnos régi módszerekkel és türelem nélkül.A tananyag-sok, felesleges és sokszor nincs is összhangban az életkori sajátosságokkal. A pedagógusok bére sajnos elkeserítő, ki az aki nem keres tőlük többet?! Szégyen.... Idáig juttatni az oktatást! A gyerekeink a jövő!
Szülő, Heves megye, járás: Eger
Túl sok tananyag. Kevés az idő megtanulni. Nincs kikapcsolódás csak hajtás reggeltől estig. Suliban tanulnak. Haza jön és újra tanulás. Ez sokszor napi 10-12 órát jelent. Mikor pihenjen a gyerek??? Ez egy felnőttnek is sok!
Szülő, Pest megye, járás: Dunakeszi
Fejlesztőpedagóguskènt nap mint nap,làtom,hogy hogyan sèrülnek a gyerekek mentàlisan, fizikailag. A szakszolgálati ellàtàs romokban. A helyzet kètsègbeejtő.
Pedagógus, Budapest XI. kerület
A gyógypedagógusokból nagyon nagy hiány van, mely a gyerekek fejlesztésének elmaradásához vezet. Mint szülő megteszek mindent, amit tudok, de nem ez a szakmám. Sok gyógypedagógus magánban tanít, az utazó-gyógypedagógusok száma kritikusan alacsony. Gondolom az alulfizetettség miatt.
Szülő, Nógrád megye, járás: Rétság
A gyerekek túlterheltek. A szakszolgálatoknál kevesen vannak. Az iskolában kevés a jó pedagógus. Elfáradtak,kiégtek, túlterheltek. Egyre több problémás gyereket szül a rendszer. Az illetékesek a szőnyeg alá söprik a problémát vagy egyszerűen a szülőkre mutogatnak és rájuk hárítják a felelősséget. Nagyok az osztálylétszámok, nincsenek alternatív iskolák, kis létszámú felzárkóztató csoportok a jó képességű, problémás gyerekek számára.
Rengeteg felesleges lexikális tudást próbálnak a gyermekekbe sulykolni a képesség-fejlesztés és az érdeklődés fenntartása helyett.
Szülő, Budapest XI. kerület
Reformot igényel a tananyag. A jövőre kell felkészíteni a gyerekeket (alap ismeretek, nyelvtudás, számítástechnikai ismeretek, csapatmunka, logikus gondolkozás) - a lexikális tudás helyett (ma már könnyedén utána lehet nézni mindennek). Vannak nemzetközi jó gyakorlatok - nyugodtan át lehetne emelni. Elérhetőbbé lehetne tenni a minőségi oktatást digitálisan azok számára akik tanulnának de a bér miatti kontraszelekció miatt nem a legjobb szakember érhető el számukra. Általánosban borzalmasak a tankönyvek 2.-ban 3. - ban és 4.-ben is az órát tanulják egy röpke pillanatra. Nem mélyül el a tudás, csak kapkodva rohannak a tananyagban elegendő gyakorlás nélkül. Annyi lecke van hogy általánosban este 8-kor még tanulnak. És egyet értek azzal hogy reggel8-kor lehetne ügyelet vagy fakultatív szakkör és 9-kor kezdenék hogy aki tud aludjon. A fizetéseket minőségi mutatók kijelölésével és annak elérése esetén bónusz formájában emelném.
Szülő, Pest megye, járás: Érd
Az általános iskolában, ahová a gyermekeim járnak, erőn felül teljesítenek a pedagógusok. Van olyan osztály, ahol a gyerekek harmada (!) BTM-es, SNI-s, velük a tanító és a fejlesztőpedagógus együtt igyekszik többet foglalkozni. Ami felháborító, hogy a tankerület például elvárja, hogy az iskolák fessék ki a tantermeket, csak az anyagot biztosítja, a munkaerőt nem, így a tanárok (és persze a szülők is besegítenek) utolsó nyári napjai a tanterem festésével telnek...
Szülő, Pest megye, járás: Vác
Tananyag felesleges lexikális tudást követel meg. A pedagógusok a frontális oktatást ismerik, nem hajlandók észrevenni, hogy mások a gyerekek. Nem hajlandók máshogy tanítani. Elfogadják, hogy sok a tananyag, és lenyomják a gyerekek torkán, végigrohannak a tankönyvön, akkor is, ha tudják, nem épül be a tananyag ilyen rövid idő alatt. Nem veszik figyelembe a szakszolgálat által javasoltakat a btm-es gyerekeknél. Minden fejlesztő órán társasoznak, holott több különböző zavarral küzdő gyermek van ott egyszerre. Ez nem fejlesztés. Panaszkodnak a kevés fizetésre, a sok adminisztrációra, ami igaz is, de a gyerekek érdekei nem számítanak. Azt csinálják, amit 20-30 éve tanultak, akkor az még jó volt, de a világ változik, ők nem. Ezzel együtt nagy szükség van rájuk, de mintha nem fognák fel, milyen magasságokba tudnak emelni, és mekkora sebeket tudnak ejteni.
Szülő, Komárom-Esztergom megye, járás: Tatabánya
Nagyon sok óra elmarad a tanárhiány miatt, sokszor helyettesítés sincs. A tananyag unalmas, túl sok. Az iskolában nem használnak digitális eszközöket, ami jobban megfelelne a mai gyerekek érdeklődésének. Rengeteg órájuk van a diákoknak. Képtelenség ennyit egy helyben ülni és tanulni. Az iskolatáska olyan nehéz, hogy eldeformálja a gyerekek tartását. Az iskolában nincs idő a szociális életre. A testnevelésórát vagy az udvaron, vagy a teremben, vagy a folyosón tartják, vagy elmarad, mert nincs hely a tornateremben. 30-32 fős osztályokban (alsó tagozaton főként) nem megoldható a személyes figyelem, és azt is figyelembe kell venni, hogy most már minden osztályban vannak SNI- és BTMN-es tanulók. A pedagógus nem tud figyelni sem rájuk, sem a többi diákra. Ez egyenlő hideg integrációval. Nincsenek megfelelő szemléltetőeszközök. Sokszor még kréta és papírtörlő sincs. A gyógypedagógusok és a fejlesztőpedagógusok olyan ritkák, mint a fehér holló. A szakszolgálatoknak esélyük sincs ellátni az iskolákat. Továbbá arra sincs kapacitásuk, hogy a bejelentkezett gyerekeket megvizsgálják, sokszor a pedagógus véleménye alapján állítják fel a diagnózist!!!! A gyerekek stresszelnek az iskolában, egyre több a pszichés zavarral küzdő serdülő. Normál övezetbe tartozó IQ-val rendelkező autista tanulóknak nincs megfelelő iskola!!!!! A fordított integrációnak kellene működni.
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Érd
Minden értelemben kevés pénz van az oktatási intézmények rendelkezésére bocsátva, a keretek sok esetben értelmetlen pályázatok keretében vannak kiosztva. A poroszos oktatásmódszertan katasztrófális, az innováció hiánya egyszerűen sokkoló. "Okostábla van, ablak nincs. "
Diák, Budapest XVI. kerület
Nincs differenciált oktatás. Az épértelmű auti, ADD, ADHD-s gyerekek megfelelő integrálása nem megoldott. Nincsenek fejlesztő- és gyógypedagógusok.
Az idősebb pedagógusok kiégnek a fiatalok hamar elhagyják a pályát. Megbecsülés nincs, fizetés szánalmas, megélhetésre sem alkalmas. A pedagógus fizetésnek 3x annyinak kellene lennie.
Projekt alapú, kicsoportos munka még hírből sincs. A gyerekek túlterheltek az indokolatlan nagy tempótól és feleslegesen kelnek korán. Hajrá 9:00-es kezdés, hajrá csökkentett NAT!
Szülő, Budapest XII. kerület
Pontosítok. Pedagógus voltam!
Gyenge diákok tönkelege, többségében a szülők nemtörődömsége, közömbössége, nem ritkán a tanári tekintély hiánya miatt. Utóbbi fő okozója a gyenge fizetés és a kollégák gyáva hozzáállása.
Az ex-főnököm többet fogalmazott a politikával és saját hatalmának megtartásával mint az alá tartozó diákok és tanárok jólétével. Többször kaptam utasítást, hogy etikátlan, a diákok számára káros, az igazgató számára előnyös osztályzatot adjak.
A tanári pályafutásomnak vége! Immár 3 éve kívülről nézem ezt a katasztrófát. Csak kényszer esetén térnék vissza erre a nevetséges pályára!
Mivel diák szemmel tapasztalom az egész oktatási rendszert, így más szemszögből szeretném elmondani a véleményem. 12. éve járok iskolába, idén érettségizem és teljesen úgy érzem, hogy nem lesz rá időm tanulni. Agyonnyom minket a teher, amit el kell viselnünk nap mint nap. Napi 7-8 óráink vannak tele felesleges tantárgyakkal amivel csak a diáknak az idejét húzzák el. A heti 5 tesi óra sok, beleépítik az órarendünkbe és van olyan amikor 0.órába megyek tesizni. Örülnék, ha kicsit végre lehetne formálni az órarendeken meghallgatnák a diákokat és megértené mindenki hogy nem csak 1 tantárgyunk van naponta. Érettségi feladatsorról nem is beszélve, borzalmasan sok dolgot kérnek benne minden egyes tantárgyból. Egyetemre nem mehetek emelt érettségi nélkül? Ez melyik másik országba van? Sehol. Akkor nálunk miért kell erőltetni? Miért nem lehet egy elfogadható és egy olyan feladatsort összetenni amiből a diákok jól tudnak teljesíteni és nem csak a csalódás és a stressz érné őket. Szeretnénk ha egyszer eljutna a szavunk ,,fentre " és megértenék, hogy amit elvárnak tőlünk az sok. Ők se bírnák, akkor én miért tűrjek?
Diák, Heves megye, járás: Eger
Kevés, megfáradt pedagógusok. Szakmailag kritikán aluli tankönyvek. Rohanós tananyag, túlterhelt gyerekek. SNI fejlesztés az 0. Ósdi tananyag ósdi módszertannal ósdi eszközállománnyal ósdi szemlélettel.A KLIK tojik mindenre... Katasztrófa az egész...
Szülő, Budapest XII. kerület
Nálunk 4 alsós osztályra 4 tanító néni jut. Egyikünk most beteg lett, ezen a héten 37 tanórát tartottam meg. Ebben nincs napközi sem, a felső tagozatra is betanítunk, mert sok szakos hiányzik. Anyagi és erkölcs megbecsülés nélkül hosszútávon ez nem vállalható.
Védőnő vagyok. Látom, milyen agyonhajszoltak a gyerekek, tanárok, szülők. Sírnivalóan elavult, sematikus, merev az oktatási rendszerünk. A "kincstári " könyvek borzalmasak. Miért nem lehet bízni a szakmailag kompetens tanárok mérlegelési és döntési képességében? Ugyan ki tudja helyettük jobban, hogy ők miből tudnak a leghatékonyabban tanítani? A minősítési rendszer pedig egyszerre méltatlan és nevetséges. Ja, és a gyerek... a 33 (?!!!) kis szorongó elsős egy osztályban... Na, ő nem szempont a rendszer számára. Darab-darab. A tanárok próbálnak pufferelni, időt szánni, odafigyelést. De szétforgácsolódnak. A többség pedig menekül, hiszen nekik is csak egy életük van.
Gyermekvédelmi dolgozó, Pest megye, járás: Érd
A szóbeli bántalmazás, lopás gyakori még a jobb iskolákban is. Sok tanár csak túlélni akar, nem figyelnek a problémákra.
Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, járás: Miskolc
Elviselhetetlen mértékű az agresszió az iskolákban. A gyerekek és a szülők is gyakran fenyegetik a tanárokat. Mindennapos a szóbeli attrocitás. Órákon is verekednek, az udvaron és az épüketben is dohányoznak, szülők gyerekek egyaránt. Ezt minden következmény nélkül tehetik, legfeljebb életveszélyesen megfenyegetik a tanárt, aki szólni mer. Sok kisgyerek egész napra eljön otthonról ennivaló nélkül, elveszik attól, akiknek van.
A gyerekek is sokat változtak az elmúlt kb négy évben, egy nyugdíj előtt álló pedagógustól hallottam, én még fiatal vagyok, de már én is érzékelem ezt. Mi felnőttek sem tudjuk még megfelelően követni ezt a felgyorsult világot, akkor mit várjunk a gyerekektől? Azt se tudják hova kapják a fejüket, a legtöbbjük figyelemzavaros lesz, ami szinte mondhatjuk normális. A probléma pedig már a családban kezdődik, alig van kiegyensúlyozott családban élő gyermek, akkor miért lennének kiegyensúlyozottak a diákok. Magántanulóként kaphatnának talán megfelelő oktatást, ehhez képest ott tartunk, hogy egyre több diák jut egy pedagógusra. Milyen eredményeket várjunk így? Hiszen így se tanítani, se tanulni nem lehet. Az oktatási rendszert teljesen át kellene reformálni, természetesen a nevetséges pedagógusbérről nem is beszélve. Ördögi kör ez, kiégett szülők, gyerekek, pedagógusok. Sajnálok mindenkit, de sokáig így én sem hiszem, hogy a pályán maradok.
Pedagógus, Veszprém megye, járás: Balatonfüred
Három gyermekem van, két középiskolás és egy általános iskolás. Úgy gondolom, hogy alaposan újra kell gondolni a közoktatás tartalmát és szerkezetét. Tudomásul kell venni, hogy ami működött évtizedekkel ezelőtt, az a mai felgyorsult világban már nem működik. Változott a világ, a gyerekek, a gyerekkor és az igények. Általános és középiskolában is túlterheltek a tanárok és a gyerekek, rengeteg értelmezhetetlen és haszontalan tudást próbálnak beléjük tömni, a tanárok keze meg van kötve. A tanárokat nem tisztelik, nem becsülik, nem motiválják. Igen, anyagilag sem. Pedig gyönyörű és fontos hivatás az övék: segíteni a szülőket abban, hogy gondolkodó felnőttekké formálják a gyerekeket, és segítsenek megtalálni a helyüket a világban. A munkájuk nem áll meg négy órakor, az iskolában, hanem hazamennek és folytatják, próbálnak újat kitalálni, jobbak lenni. A gyerekek gyakorlatilag nyolc órát "dolgoznak " mint a felnőttek. A középiskolások 3-4 óra után esnek haza, akkor ülnek le leckét írni és másnapra készülnek. Éppen csak élni és kamasznak lenni nincs idejük. Nem szomjazzák a tudást, hanem menekülnek a rengeteg hasztalan adat elől. Bőven van min változtatni és csak együtt lehet. Ez csapatmunka de a kormányzati szándék és támogatás hiányzik. Őszintén remélem, hogy nem talál süket fülekre ez a rengeteg segélykérés...
Szülő, Csongrád-Csanád megye, járás: Szeged
A helyzet katasztrofális: már nem az a kérdés, hogy hol vannak a jó pedagógusok, hanem, hogy vannak-e egyáltalán. Több éve, több iskolában is azt tapasztaltuk, hogy azért vannak folyton "lyukas órák ", mert az adott pedagógus évközben felmondott, eleve nem is találtak szaktanárt vagy a sok helyettesítést az iskola nem tudta megoldani. Értelmiségi családként belegondolni is szörnyű, hogy az olyan gyerekek, akik anyagi vagy szellemi értelemben szerényebb körülmények közé születtek, hogyan tudják venni az iskolai akadályokat, mivel a tankönyvek csapnivalók, érthetetlenek, a tananyag értelmezhetetlen, a követelmény követhetetlen. Ha nincs erős szülői háttér egy gyerek mögött, az oktatás jelenleg nem biztosít kiutat, kitörési lehetőséget, inkább csak mélyíti, konzerválja a társadalmi leszakadást. A követelményrendszer fölösleges, kivitelezhetetlen és elavult. A szülőkre akkora teher hárul (kikérdezés, tananyag magyarázat, sokszor jegyzetek készítése), ami miatt erősen elgondolkodtató, hogy miért töltik a nap min. 1/3-át a gyerekek az iskolában. Délután, este fáradtan kell(ene) a leckét megírni és készülni a számonkérésekre. A számonkérések során nem azt nézik, miben jó a gyerek, hanem pont azt, hogy mik a hiányosságai. Ez nem motiváló. A nyelvtanítás még mindig 40-50 ezelőtti módszerekkel tanít(ana). Nem csoda, hogy nagy a lemaradás az aktív idegen nyelv használatban. Tehetséggondozás szinte nulla, a művészképzőkben, sportiskolákban meg egyenesen háttérbe szorul a tanulás, mindent a "szakma " határoz meg. és a többi....
Szülő, Budapest XIII. kerület
Soha nincs vége.... Mindig van valami, hetente 3 határidő, ezt add le, azt mondd az osztályodnak, minden gyerek problémáját oldd meg!! Aztán ott a portfólió :( Elveszi az időt a tanítástól, készüléstől, javítástól, programszervezéstől és persze a családtól. Mit minősít???? Ki tud jobban hazudni???? Ki lódít nagyobbakat? Kollégák, akik megcsinálták azt mondták, ne aggódjak, a papír nagyon sokat elbír!!! Szóval? Mi értelme? Ha a minősítő kollégák tanítanának minősítés helyett, már egyből nem lenne akkora a tanárhiány. Tavaly visszaléptem, most meg kellene csinálnom...valahogy. És ha nem? Kirúgnak??? Hát....keressenek helyettem valakit!! Egy töri és egy tesi szakost keres az iskolánk augusztus óta. Minden nap helyettesítek. 21 év tanítás után úgy érzem, nagyon közel állok a pályaelhagyáshoz...pedig tanítani nagyon szeretek! Mondom: TANÍTANI!!!!
Szülő, pedagógus, Budapest IV. kerület
Kevés a pedagógus, nincs eszköz a kezükben. A gyerekek motiválatlanok, a szülők nem látnak kitörési lehetőséget az oktatásban, ezért nem is ösztönzik a gyerekeiket tanulásra. Főleg a kisebb falvakban probléma a motiválatlanság. Egy jó segédmunkás többet keres, mint egy diplomás ember. Így nincs szükségük "iskolára ".
Kritikus tanárhiány, össze-vissza pótolt alkalmazottak, fiatalok semmi, mindenki csak le akarja tudni a munkaidejét.
Szülő, Budapest XXII. kerület
A legnagyobb probléma a gyerekek leterheltsége, mivel túl sok a tananyag, aminek legalább a felének hasznát se fogja venni! Sokkal kevesebb és csak a fontosabb dolgokat kellene tanítani! Diáknak, tanárnak és a szülőnek is könnyebb lenne.
Szülő, Vas megye, járás: Körmend
Az alacsony bérezés, a borzalmasan sok bent tartózkodás , a gyerekeknek elég lenne napi 6 óra , a középiskolákban is , feleslegesen terheljük őket. A bértábla megreformálása , nehogy már háromévente nettó 3 ezret érjen a munkánk . A pedagógus bérek azonnali megemelése a diplomás bérekre. Az osztálylétszámok maximálása 25 főbe.
A bérek nem kerültek rendezésre, a 2014-es minimálbérhez vannak igazítva. A való életben ez azt jelenti, hogy egy gyakornok pótlékokkal együtt 160.199ft-ot keres, 2év elteltével minősülnie kell... (Nem kevés befektetett munkába kerül a portfólió elkészítése) A minősülés után óriási motivációként emelik a fizetést kereken 100 (száz) forinttal. Ha kiszámoltuk, hogy minimum 60 munkaóra a befektetés 1000ft-os órabérrel, akkor kiderül, hogy 50 év a megtérülési ideje.. NEVETSÉGES! A túlórákat pedig a kéménybe írjuk korommal, hiszen még egy köszönöm sem jár érte. A januári minimálbér/garantált bérminimum emelésével még tovább süllyed majd a helyzet, hiszen egy gyakornok többet fog keresni, mint egy a pályán akár 10 éve dolgozó pedagógus. Eközben egyes szupermarketekben nettó 250ezret lehet keresni 6órában. Elkeserítő.
Borzasztóan felháborít, hogy az iskolában nincs idő megmagyarázni a tananyagot. Így aki érti az jó, aki nem az hulljon.
Szülő, Csongrád-Csanád megye, járás: Szeged
Nyugdíj előtt álló pedagógus vagyok. Szeretek tanítani,nem voltak problémáim nagyjából az utóbbi kb. 5 évig. De egyre nehezebb. A társadalom megváltozott, a gyerekek megváltoztak. Egyre több a viselkedészavaros gyerek. A gyerekek agresszívek saját társaikkal és pedagógusaikkal szemben. Ezt egy nagyobb létszámú osztályban nem lehet már kezelni. Egy-két gyerekkel talán még lehet kis osztálylétszámnál, --azt is nehezen-- de egy magas létszámú osztályban, ahol esetleg többen is vannak ilyenek, már nem. Mindennaposak a fegyelmezési problémák, az esetek amikor egyes gyerekek miatt lehetetlen normálisan tanítani a többieket. Elrontják, semmivé teszik az oktatás egy részét. Ehhez már szakemberek kellenének. Ha egy gyerek agresszív a társaival és a tanárral, mit tudunk tenni? Próbáljuk így-vagy úgy megoldani a helyzetet. Szeretettel, érdekes témákkal, változatos, tevékenykedtető módszerekkel lekötni és tanítani. De a legtöbb esetben ez sem működik. Mindennaposak a kiborult pedagógusok, mert frusztráltak és tehetetlenek, idegileg leterheltek. A gyerekek szintúgy szenvednek a leterheltségtől, a viselkedési problémás társaiktól. Itt már nem elég a pedagógus megújulása. Szakemberek kellenének. Főleg pszichológusok. Nem okolom a gyerekeket, sem a szülőket. Tudomásul veszem , hogy megváltozott a világ, megváltoztak a körülmények. Ez van, ezt kell megoldani. Szerintem ... 1. Később kellene kezdeni a tanítást. Vannak olyan osztályok akiknek nulladik órájuk is van . Fel sem bírnak kelni, nemhogy tanulni. 2. Kisebb osztálylétszámok kellenének. Az a tendencia most, hogy egyre nagyobb létszámmal indítanak. Mert nincs sem elég tanterem, sem elég pedagógus. 3. Minden iskolában kellene pszichológus. 4. Csökkenteni kellene az óraszámukat. Ehelyett heti egy órában meg kellene tanítani nekik, hogy lehet az agressziót kezelni, hogy lehet megnyugodni, elmélyedni, relaxálni, pihentetni az elmét. Jóga illetve meditációs órákra, gyakorlatokra gondolok, amit komoly szakember tart.
Pedagógus, Békés megye, járás: Gyula
Túlterheltek vagyunk. Adminisztrálunk,rengeteg ellenőrzést kapunk,elsikkadnak a gyerekek. Az integráció, mint olyan megbukott,az SNI-s gyerekeink a kis intézményekben ellátatlanok. A túlélésért harcolunk. Közel 30 év után a pályaelhagyáson gondolkodom.
Szülő, pedagógus, Tolna megye, járás: Paks
Az iskolában folyamatosan küzdenek a tanár hiánnyal. Az osztálylétszám nagyon magas, így nem lehet megfelelően tanítani a különböző képességű gyerekeket. Nevetséges hogy egy pedagógus nem választhatja ki milyen tankönyvből tanít. Szinte mindegyik egyen tankönyvben fel lehet fedezni hibákat, értelmetlen feladatokat, elírásokat. Mind a két gyerekem alsótagozatos, de már most látszik rajtuk, hogy egyre kevésbé gondolják fontosnak az iskolát, mert ott unalmasak az órák. Inkább itthon néznek utána olyan dolgoknak, amik érdeklik őket.
Közösségünk aktív segítséget nyújt a mindennapi problémákban, emellett kitartással, összefogással és a szülő-pedagógus együttműködés jobbításával előrelépünk az országos ügyekben is. Segítő anyagokat, állásfoglalásokat és felméréseket teszünk közzé, hogy felépítsük a közoktatás ügye mögötti társadalmi támogatottságot. 2016-os indulásunk óta a következő platformokat építettük fel:
Közösségi csoport
Segítő, érdekvédő csoport, ahol feltehetjük kérdéseinket, megoszthatjuk véleményünket. Támogatjuk egymást szülőként és pedagógusként, és közösen állunk ki érdekeink mellett.
Facebook oldal
Nyilvános facebook oldalunkon tudatosíjuk a gyermekeink jövőjét veszélyeztető társadalmi problémákat, kiállunk a szülőket és gyermekeink jövőjét, a magyar társadalmat érintő fontos közügyek érdekében, és közzétesszük a szülők számára hasznos információkat, tudnivalókat.
Email hírlevelünk röviden hírt ad aktuális akcióinkról, felhívásainkról, tudnivalókról, állásfoglalásainkról.
Instagram
Instagram oldalunkon is közreadjuk a szülőket érintő legfontosabb aktuális híreinket.
LinkedIn
Kövesd LinkedIn oldalunkat is!
Szülői szókimondó
A Szülői Szókimondó teret ad a véleménynyilvánításra és személyes párbeszédre, vitára; itt a másképp gondolkodók álláspontját is megismerhetjük.
Szószóló a közoktatásért
A Szószóló online felületén biztonságos, anonim módon tesszük közzé a közoktatásban szerzett személyes tapasztalatokat és problémákat, hogy ezeket mindenki megismerje.
Szülői tudásbázis
A Szülői tudásbázisban a közoktatással kapcsolatos, szülők számára hasznos tudnivalókat gyűjtjük.
Plusz egy év óvoda
Közösségi csoportunk gyakorlati segítséget nyújt abban, hogy minden érintett szülő tudatosan dönthessen a további egy év óvoda kérvényezésével kapcsolatban és szakmai támogatással vezeti végig a családokat a gyakran stresszes folyamaton.
Média
Médiamegjelenések: képviseljük a szülői érdekeket a sajtóban és teret adunk a szülői megszólalásoknak.
Petíció
Petíciók: segítünk kihangosítani a szülői véleményeket és képviselni a gyerekek jogait és érdekeit.
Szakember-adatbázis
Szakemberek adatbázisa: segítünk a szülőknek és a szakembereknek, vállalkozásoknak, szervezeteknek, hogy egymásra találjanak.
Maradjunk kapcsolatban! Hírlevél feliratkozás:
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.
Nagy figyelmet fordítunk a személyes adatok védelmére. Részletes adatvédelmi tájékoztatónkat itt olvashatja. A legtöbb weboldalhoz hasonlóan mi is használunk sütiket.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.