Összefoglaló
Válságos mértéket öltött az óvodapedagógus-hiány, és emiatt már országos szinten működésképtelenné vált a csoportonként két diplomás pedagógusra épülő óvodai rendszerünk – derül ki a Szószóló a gyerekekért akció most közzétett eredményeiből. A szülők és pedagógusok szöveges beszámolói jól érzékeltetik a problémákat, az érintettek elkeseredését és a várható következményeket is.
A tanév elején indult akcióban az ország valamennyi részéről érkeztek visszajelzések; ezek alapján az alábbiakban ismertetjük az óvodákkal kapcsolatos eredményeket: a részletes beszámoló és az idézetek itt olvashatók. Az akció a szülők és a pedagógusok összefogásával jött létre: a problémák közösek, a szülő és a pedagógus éppúgy elszenvedője azoknak a rendszerszintű problémáknak, amelyeknek a gyermekeink a kárvallottjai.
A minőségi óvodai munkához egy óvodai csoportba két diplomás óvodapedagógus szükséges, az ő munkájukat segíti a dajka, és szükség esetén a pedagógiai asszisztens. Ideális helyzetben az óvodapedagógusok és segítőik csapatban dolgoznak, a gyerekek számára harmonikus közösséget teremtve, a foglalkozások segítenek kibontakoztatni a gyerekek képességeit, készségeit. A gyakorlatban azonban egyre több helyen nem sikerül a csoportonkénti két diplomás óvodapedagógust biztosítani, miközben az alacsony anyagi és erkölcsi megbecsülés következtében sokan elhagyják a pályát, nyugdíjba mennek, fiatalok pedig alig jönnek. Az óvodák jelentős részében már nem tudnak biztosítani csoportonként két diplomás óvodapedagógust, így arra kényszerülnek, hogy megfelelő pedagógiai képesítés nélküli személyek legyenek a gyerekekkel délután és reggel. Ezzel elkerülhetetlenül sérül az óvodai nevelés minősége. A gyermek nem kapja meg azt a fizikai és érzelmi biztonságot, amire szüksége lenne az egészséges fejlődéshez, és a nem megfelelő pedagógiai módszerek miatt könnyen szerezhet érzelmi sérüléseket is.
A kormányzat rendszerint arra hivatkozik, hogy a gyerekek számához viszonyítva nem állunk rosszul a pedagógusok átlagos számával, az országos statisztika azonban nem tükrözi a hatalmas helyi különbségeket. Valóban nem minden óvodában jelentkezik az óvodapedagógus-hiány, és működik sok olyan óvoda is – különösen kistelepüléseken –, ahol a kis létszámú csoportok javítják az országos átlagot. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy sok helyen viszont súlyos a pedagógushiány, túl kevés az óvodapedagógus a gyerekek számához képest.
A kormányzat ahelyett, hogy megoldotta volna az elkeserítő helyzetet, 2020 augusztus végén rendeletben törvényesítette az óvodapedagógusok tömeges pályaelhagyása miatt kialakult kényszerű állapotot. A rendelet szerint már csak 8 és 12 óra között követelmény, hogy a gyermekekkel diplomás óvodapedagógus foglalkozzon; 8 óra előtt vagy 12 óra után az óvodák bármifajta pedagógiai képzettség nélkül bárkit alkalmazhatnak. Az intézményvezetők továbbra is igyekeznek megtalálni a legjobb megoldást, de óvodapedagógusból óriási hiány van, pedagógia asszisztensből (akik nem önálló munkára, hanem az óvodapedagógusok munkájának támogatására lettek kiképezve) sincs elegendő státusz, így egyre többször előfordul, hogy a gyerekekre érdemi pedagógiai képzettség nélküli személyek vigyáznak, és ezzel az óvodák gyermekmegőrzővé degradálódnak.
A most közzétett eredményeink érzékletesen mutatják be a mai magyarországi óvodai bajokat, melyeket több száz szöveges vélemény támaszt alá; mindegyik egy-egy segélykiáltásként jelzi a szülők, pedagógusok és gyerekek elkeseredését.
- Az óvodapedagógusok és segítőik bére olyan megalázóan alacsony, hogy abból nem tudnak tisztességesen megélni, és így családjuk anyagi támogatására szorulnak, ha még a pályán maradnak. Az óvodapedagógus-hiány tekintetében negatív spirálba kerültünk: a hiányzó óvodapedagógus miatt a még meglevő egyetlen óvodapedagógusra hárul a csoport teljes szakmai felelőssége, ami jelentős plusz terhet jelent. Emiatt nagy a veszélye, hogy előbb-utóbb ő is elhagyhatja a pályát.
- Az óvodapedagógus-hiány velejárója, hogy az óvodában folyamatosan cserélődnek az óvónők és segítőik – ez a gyermekeknek önmagában is traumát, szenvedést jelent, hiszen a kisgyermekek számára ebben a korban nélkülözhetetlen a biztonságos érzelmi kapocs, ami így nem tud kialakulni.
- Az óvodapedagógusokra nyomasztó mennyiségű adminisztrációs teher nehezedik, ami elveszi az időt a gyerekektől. Sokaknál az irreálisan nagy és felesleges, az óvoda lényeges pedagógiai feladataihoz nem illeszkedő adminisztrációs elvárások adják meg a lökést a pályaelhagyáshoz.
- Az óvodapedagógus-hiány miatt sokszor nagy létszámú csoportokat alakítanak ki, emiatt nem jut elegendő figyelem a gyerekekre. Különösen fájó ez akkor, amikor sajátos egyéni odafigyelésre, vagy fejlesztésre lenne szükségük. Az óvoda részben tudná kompenzálni a nehéz családi háttér miatti lemaradásokat is, de csak akkor, ha rendelkezésre áll a minőségi idő, és adottak a feltételek.
- A fejlesztőpedagógusokból, gyógypedagógusokból, logopédusokból, pszichológusokból és más szakemberekből legalább akkora a hiány, mint az óvodapedagógusokból. A gyerekek gyakran nem kapják meg a szükséges fejlesztő foglalkozásokat, pedig ez számukra alapvető jelentőségű lenne.
- Mindezek a problémák oda vezettek, hogy az óvodapedagógusok közül sokan elfáradtak, kiégtek – még azok is, akik a kisgyermekekkel való foglalkozást még mindig hivatásuknak tekintik és munkájukat szívvel-lélekkel végzik. Nyilvánvaló, hogy mindez a gyerekeken csapódik le.
- A tehetősebb vagy nagyobb presztizsű önkormányzatok vagy más óvodafenntartók magukhoz tudják csábítani a még pályán maradó óvodapedagógusokat, ezáltal a hátrányos helyzetű rétegek még rosszabb színvonalú óvodákat kapnak, még könnyebben leszakadhatnak.
- Az óvodapedagógus-hiányt a kormányzat adminisztratív módon azzal kívánja enyhíteni, hogy megnehezíti a további egy év óvoda igénylését. Így csökkennek ugyan a létszámok, de olyan gyerekektől vonják meg az óvodai képzés lehetőségét, akiknek erre a legnagyobb szüksége lenne. Bár többnyire megadják az engedélyt, de nagyon sok (évi kb. tízezer) család nem él a kérvényezés lehetőségével a tájékoztatás és támogatás hiánya miatt, vagy mert nem rendelkezik kellő tudással ahhoz, hogy egy online hatósági kérvényt sikeresen beadjon. A Szülői Hang Közösség törekszik a törvény által okozott károk csökkentésére: közösségi csoportot hoztunk létre a kérvényezésben érintett szülők támogatására és segédletet készítettünk a január 1. és 18. között esedékes szülői kérvény megírásához.
Az óvodákban kialakult helyzet következményeinek elemzésére Dr. Bakonyi Anna óvodapedagógiai szakértőt kértük fel. Az elemzésben felhívta a figyelmet arra, hogy aki az óvodában nem éli meg az érzelmi és fizikai biztonságot a gyerekközösségben, az pszichés, vagy konkrét betegségbe torkollhat, és felnőttkorban is könnyen lehet, hogy nem tud aktívan és konstruktívan részt venni a társadalomban. Mindez az egész társadalomra, a demokratikus működésre is kihathat.
A Szószóló a gyerekekért akció keretében az óvodai tapasztalatok mellett sok más közoktatási témában is érkeznek visszajelzések. A Szülői Hang Közösség azért indította az online tiltakozó akciót, hogy felhangosítsuk az óvodákat és iskolákat sújtó rendszerszintű problémákat. A résztvevő szülők és pedagógusok észrevételeit az ország térképére visszük, ezáltal bárki számára láthatóvá válik, hogy az oktatási rendszerünkben helyi szinten (járásonként) milyen bajokat jeleznek a csatlakozók. A tanév elején indult tiltakozó akcióban immár több mint 1700 szöveges vélemény érkezett több mint 2500 regisztrált résztvevőtől. Az akció tovább folytatódik, más témákban is várjuk a tapasztalatokat, és később összegezzük az eredményeket.
A térképen a járásközpontokban elhelyezett tiltakozó felikáltójelekre kattintva olvashatóak a szöveges vélemények. Minél többen fejezzük ki tiltakozásunkat, annál erősebben képviseljük a gyermekek érdekeit!
Eddig 3898 csatlakozó, 2509 szöveges vélemény.
A Szülői Hang Közösséget az oktatási kérdések iránt érdeklődő önkéntes szülők hozták létre. Oktatási rendszerünk gyermekközpontú, szakmai alapokon nyugvó megújítására törekszünk, és aktív részvételünkkel képviseljük a szülői szempontokat a közoktatást érintő témákban. Ha szeretne értesülni híreinkről, akcióinkról, iratkozzon fel hírlevelünkre.
Kapcsolat: info@szuloihang.hu
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.