Szülőként és pedagógusként közösen tiltakozunk az óvodákat és iskolákat sújtó rendszerszintű problémák ellen. A tiltakozást a térképen elhelyezett felkiáltójelek és szöveges vélemények jelképezik, csatlakozni a lenti űrlap kitöltésével lehet.
A magyar közoktatást, óvodáinkat és iskoláinkat súlyos rendszerszintű problémák sújtják, a pedagógusok anyagi és szakmai megbecsülése elmaradt, a pedagógushiány igazi vesztesei a gyerekek. Az értelmetlenül túltolt központosítás és a szakmai párbeszédet figyelmen kívül hagyó kormányzati döntéshozatal tovább súlyosbította a bajt. Szenved a magyar oktatás, szenvednek a gyerekek! Változásra van szükség! Szülőként és pedagógusként közösek az érdekeink, közösen emeljük fel szavunkat a gyerekek jövője mellett, a szakmaiatlan kormányzás ellen.
Ha egyetért azzal, hogy változásra van szükség az oktatásban és a gyermekvédelemben, csatlakozzon a lenti rövid anonim űrlap kitöltésével! Fogjunk össze és hallassuk a hangunkat, képviseljük gyermekeink érdekeit! Kérjük, mint csatlakozó tiltakozásként Ön is helyezzen el egy piros felkiáltójelet a térképen, és röviden írja le, tapasztalatai alapján milyen problémák sújtják a gyerekeket! Bár a problémákat azonnal megoldani nem tudjuk, de aktív részvételünkkel valamennyien tudunk segíteni abban, hogy minél többen tudjanak a bajokról, és ezzel közelebb kerülünk a pozitív változáshoz.
A térképen a járásközpontokban elhelyezett tiltakozó felikáltójelekre kattintva olvashatóak a szöveges vélemények. Minél többen fejezzük ki tiltakozásunkat, annál erősebben képviseljük a gyermekek érdekeit!
Változásra van szükség az oktatásban és gyermekvédelemben! Fogjunk össze szülőként és pedagógusként!
Kérjük, csatlakozzon az alábbi rövid anonim űrlap kitöltésével, melyben röviden azt is leírhatjuk, hogy milyen problémák sújtják a szülőket, pedagógusokat és végső soron a gyerekeket! A csatlakozás után tiltakozásunk jeleként még egy piros felkiáltójel meg fog jelenni a térképen.
Oktatási rendszerünk képtelen felkészíteni gyermekeinket a jövő kihívásaira, az óvodákat és iskolákat súlyos rendszerszintű problémák sújtják. A pedagógusok anyagi és szakmai megbecsültsége csapnivaló, és ez drámai pedagógushiányhoz vezet. Egyre gyakrabban már nem is megfelelő szakképzettségű pedagógus van a gyerekekkel, sok a helyettesítés, az osztálylétszámok magasak, a gyerekekre nem jut elegendő idő, figyelem a pedagógusok óriási leterheltsége miatt. A pedagógushiányt elfedi a statisztika, mert az órák, foglalkozások hivatalosan nem maradnak el, de sokszor ezek érdemben nincsenek megtartva.
A problémákat helyi szinten tapasztaljuk, de az okok az elmúlt évek szakmaiatlan kormányzati döntéseiben és mulasztásaiban gyökereznek. Nincs külön Oktatási Minisztérium, a kormányzati politikusok mellőzték az érdemi szakmai párbeszédet, a döntéseket pedagógiai szempontok helyett politikai és gazdasági szempontok alapján hozzák meg. Nem fordítanak elegendő figyelmet az oktatásra, nem elég fontos gyermekeink, az ország jövője.
Miközben a kormányzat központosította az állami intézmények fenntartását, elvette az iskolák szakmai önállóságát. Az intézményeket távoli hivatalokból irányítják, ezzel nehezítik az önálló kezdeményezéseket és növelik a felesleges bürokráciát. A diákok szélsőségesen túlterheltek, a gyerekeknek nem jut idejük élvezni gyermekkorukat. A tananyag központilag meghatározott, ezzel korlátozva a tanárok kreativitását és ellehetetlenítve a gyerekek valódi szükségleteinek figyelembevételét. A lemaradók, problémákkal küzdők nem kapnak elegendő segítséget sem az iskolákban és óvodákban, sem más gyermekvédelmi intézményekben, melyeket szintén sújt a szakemberhiány és túlterheltség, kiemelkedő tehetségeink pedig gyakran elvesznek a jövő számára a tehetséggondozás hiánya miatt.
Gyermekeink többet érdemelnek! Szülőként, pedagógusként, felelős állampolgárként fontos, hogy mindenki lássa: rendszerszintű változásra van szükség!
Tiltakozunk a szakmaiatlan kormányzás ellen! Elfogadhatatlannak tartjuk a pedagógusok, gyermekekért dolgozó szakemberek és segítőik szégyenletesen alacsony anyagi és szakmai megbecsülését! Szülőként és pedagógusként közösek az érdekeink, együtt vállalunk felelősséget közös jövőnkért. Gyermekeink minőségi oktatást érdemelnek, és ennek érdekében együtt kell cselekednünk!
Hallassuk a hangunkat, és beszéljünk a valódi problémákról, hiszen szenved a magyar oktatás, szenvednek a gyerekek!
Vélemények a már csatlakozott résztvevőktől Összesen 2509 vélemény
Ebben a járásban államilag semmi sem biztosított/megoldott egy autista kisgyermek tekintetében.
Szülő, Pest megye, járás: Szigetszentmiklós
Durva hiány, már annak is örülök, ha olyan kolléga jön aki érti a kérdést....
Szülőként és tanárként is felháborít az oktatás jelenlegi helyzete....általános iskola végére rendesen írni, olvasni nem tudnak...szövegértés, gondolkodás képessége 0, pedig kicsinek olyan okosak voltak.... Lépjünk már!....
Szülő, pedagógus, Fejér megye, járás: Dunaújváros
Óvodapedagógus vagyok. Az intézményünk csoportjaiban nagyon magasak a gyermeklétszámok, ezek mellé pedig mindenhol legalább 1-2 fő sni-s, btmn-s, adhd-s. Talán ez még nem is lenne akkora probléma, ha csökkentenék az adminisztrációs terheket, amik sok esetben pont a gyerekektől veszi el az időt. A fizetésem diplomával nem több, mint a szakmunkás végzettségű takarítónké. Plusz, a szülők egy része folyamatosan csak számonkér minket (pl beszoktatós kiscsoport vagyunk, 3 gyermek nagyon sír, próbáljuk vigasztalni őket, mire egy másik beszokós kicsinek (ő még szülővel van bent) az édesanyja megjegyzi, hogy "kézműveskedni nem is fogunk? ". És sajnos még sorolhatnám....
Pedagógus, Pest megye, járás: Érd
A pedagógusok alulfizettek, túlterheltek. Az óvodai, iskolai osztalylétszamok túl magasak, sok a problémás gyerek. Nem működik az integráció! Magasak az óraszámok, sok a tananyag, nincs nyugalom, mert az oktatáspolitika nem teszi a dolgát, felülről vezerelt,rossz döntések garmadát hozta, túlterheltséget, motivalatlanságot, kimerülést okoz ettől mindenkinek.
Felesleges dolgokkal terhelik még, a még helytálló tagokat, mint pl.az önértékelés. A minősítés sem jelent kiemelt bérezést. Tragedia az egész, összeomlás előtti állapotok. Az iskolák felszereltsége mondvacsinált. Van ugyan projektor, de a szekrényben, mert nincs pénz a felszerelésre, hiányzik a kábel hozzá, régi laptopok, rossz minőségű táblák, székek, asztalok..... Elkeserítő állapotok.
Szülő, Budapest XI. kerület
Az agglomerációban tapasztalható nagy mértékű beköltözés miatt nálunk nincs hiány gyermekekben, folyamatos intezmènybővítèsre van szükség, hogy a gyerekek elférjenek a bölcsiben, óvodàban, iskolában. Az intézményèpítèsek azonban hiába zajlanak, ha nincs pedagógus aki dolgozzon az intèzmènyekben. Ennyi pènzèrt nem is csoda, holott iszonyú fontos munkát végeznek.
Szülő, Pest megye, járás: Monor
Negatív tapasztalat. Óvodában sok a gyerek, a feléjük fordított idő, türelem, tanítás, megismerés csekély. Összevont csoportként, a nagyok segítenek a kicsiknél... Nincs egészséges egységes csoport a kellő fejlődésüket segítve.. Szülők felé észrevétel jelzése minimális... csak a nagyobb volumenű dolgok vannak említve.. látszólag kisebb volumenű hanyagolva van és idővel ebből adódnak a problémás dolgok...
Szülő, Győr-Moson-Sopron megye, járás: Sopron
A pedagógus porfólió minősítés méltatlan.
Pedagógus, Zala megye, járás: Zalaegerszeg
Sok a rossz tanár, lelkileg bántalmazzák a gyermeket, megszégyenítik. A legtöbb helyen sajnos nem tesznek eniatt semmit, mert ha ezek a tanárok sem lennének, nem lenne elég tanár az iskolában. A tanárok is teljesen motiválatlanok, csak ömlesztik rá a gyerekekre a tananyagot, a kicsikre és a nagyokra is egyaránt, aminek az az eredménye, hogy a nagy rohanásban semmit nem ért és jegyez meg a gyermek. Otthon újra le kell ülni és újra megneszelniaz egészet, de sokszor ez sem jó, mert ha másképp tanítjuk meg otthon, mint a tanár, nem fogadják el és szégyenbe hozzák a gyermeket. Nem engednek a dolgozatokba betekintést, nincs fogadóóra, lehetetlen és kész káosz ez az oktatási rendszer
Szülő, Nógrád megye, járás: Szécsény
A pedagógus pálya nem vonzó a fiatalok számára. Nincs megbecsülve, sem szakmai, sem anyagi szempontból. A gyerekek túlterheltek, indokolatlanul sok tanórájuk van, napi max. 5 tanóra felsőben is elég lenne. Rengeteg, felesleges lexikális tudást kell bemagolniuk. Sokkal inkább gyakorlatiasabb, életre nevelésre, problémamegoldásra kellene tanítani őket. Az iskolák épületei elavultak, régiek, nincsenek felújítva. Pedagógusoknak, szülőknek végre össze kell fognunk és változtatni ezeken!
A pedagógusok nincsenek megbecsülve. Pedagógus hiány van. Így azok a pedagógusok, akik még a pályán vannak nagyon leterheltek, még magánovikban is folyamatosan cserélődnek. Nekünk 2 év alatt sikerült két olyan óvó nénit is kifogni, akit nemhogy gyerekek, de még növények közelébe sem engednék. Emberileg teljesen alkalmatlanok voltak a pályára... A fejlesztésekkel kapcsolatban, pedig az a tapasztalatom, hogy ha az ember nem tud zsebbe nyúlni és magánfejlesztéseket megfizetni, akkor nem igazán megoldható,vagy legalábbis nem túl hatékony a gyerkőc fejlesztése az állam által nyújtott keretek közt. Az iskolai oktatás is elég katasztrofális. Ráférne már egy alapos reform. A poroszos, töltsünk bele minél több felesleges információt a gyerekek fejébe helyett, végre el kellene kezdeni őket az életre, a gyakorlatiasságra nevelni. És kötelezővé tenném a pedagógusoknak a szemléletváltást is!!! Amikor is a tanárok arra lennének kiváncsiak, hogy mit tud a diák és nem arra, hogy mit nem, hogy mit jelent pozitívan nevelni gyermeket, ahelyett, hogy mindig a negatívumokra, a hiányosságra koncentrál a pedagógusok jó része.
Szülő, Budapest XIV. kerület
Szülőként és pedagógusként is maximálisan elégedetlen vagyok!Felháborító,ahogy bánnak velünk pedagógusokkal és a gyerekeinkkel! Szemétdombra való tankönyvek,irreális elvárások, túlzott stressz jellemzik a gyerekek mindennapjait. Megalázó éhbérért cserébe önként és dalolva vegyük a portfolió írást,minősítést a nyakunkba, dolgozzunk egyre nehezebb körülmények között a rengeteg SNI-s,BTMN-s,magatartási problémás, neveletlen gyerekkel, miközben folyamatos emberhiánnyal küzdünk.Nem tudom,van-e még egy ország,ahol ennyire nem számítanak a pedagógusok és a gyerekek érdekei!
A rengeteg felesleges adminisztráció elveszi azt a minőségi időt, amit a gyerekekre fordíthatnánk. A 2013-ban bevezetett csodálatos életpályamodell engem abszolút nem tud motiválni, hiszen pedagógus 1. fokozatba lépve nem nőne jelentősen a bérem, viszont hónapok mehetnek rá a portfólió elkészítésére. Sajnálom, hogy ennyire erőltetik a minősülést. Aki kitalálta tudnia kellett volna, hogy amit kényszerítenek az nem motivál. Egy fiatalt ezzel a minősülési csodával egészen biztosan nem tudnak a pályán tartani. A béreket meg már nem is említem. Egy teljesen más területen tanulok. Nagy bánatomra hónapokon belül elhagyom a pályát!
Pedagógus, Zala megye, járás: Nagykanizsa
Rövid leszek!A célja az elnyomóknak az,hogy a gyermekeink ne legyenek éltrevalók.Túlterhelik őket úgy,hogy közben semmi hasznosat nem tanulnak.Az én gyermekem is 25-évesen még mindig fizet ill.fizetünk az egyetemért,hogy utána nagy valószínüséggel elmehet kaszálni,mert két szakma mellett is ezt teszi,hogy valamiből létezhessen.Vagy,ha netán lenne majd munkája abban amit elvégzett,akkor csak úgy létezhet,hogy a zártajtók mögé nem tekinthet,vagyis birkának kell lenni.A vezető pedagógusoknak kötelességük lenne felfelé intézkedni és összefogni.Ehelyett mi van?Elnyomósdit játszanak az alkalmazottaik irányában és meghajolnak az elnyomók parancsai előtt mert félnek.Ez az ami a gyermekeink jővőjét tönkreteszi mert a miénk már tönkre ment.A vezetők akik a lelküket félretéve lefelé sanyargatnak,mert félnek és nem mernek áldozatot hozni a gyermekeink jövöjéért.
Szülő, Somogy megye, járás: Kaposvár
Mindenből sokkal kevesebbet tanítanék, nyolcadik után már csak ismétlés van, vagy olyan tananyag, amit az élet nem igényel. Viszont Kresz-re, elsősegélyre, állampolgári ismeretekre, jogi alapokra nagy szükség lenne.
Szülő, Budapest XVI. kerület
Túl sok az elvárás az adminisztráció területén. A minősítési rendszer plusz teher és felesleges. Nem minden gyermek iskolaérett 6 éves korára, figyelembe kellene venni az óvodapedagógus véleményét is, mint szakember, hogy ki iskolaérett és ki nem. Különben kudarc lesz az iskola a gyermeknek. Társadalmi megbecsülés alacsony, sokan azt gondolják csak gyermekmegőrzés folyik, nem lehet olyan nehéz dolgunk. Pedig komoly fejlesztések történnek a gyermek érdekében. Van olyan gyermek aki itt tanulja meg az alapvető higiénés szabályokat is mert nem látott rá példát. Ha nem változik a megbecsülés, a fizetés és nem törlik el a minősítést, nem veszik jobban figyelembe a gyermek érdekeit akkor hatalmas gondokkal kell szembesülni és nagy szakemberhiány várható.
Pedagógus, Tolna megye, járás: Dombóvár
A pedagógusok túlterheltek, többünknek nincs váltótársa, állandó délelőttök, dupla munka éhbérért. És akkor még ott van a szakmaiság hiánya a kiégési szindróma, hogy a szülőktől érkező együttműködés hiányàt màr ne is említsem. Tisztelet a kivétenek.
Pedagógus, Pest megye, járás: Gyál
Nem értem,miért kell bezsufolni a 3 csoportnyi gyereket egy csoportba.Miért nincs elegendő pedagogus? Miért nem foglalkoznak kellően gyerekekkel.Ha valamelyik gyereknél problèma lép fel ,inkább elküldjük nevelési tanácsadóba vagy eltanácsoljuk az ovodából. Amikor mi voltunk ovisok miért müködött aza rendszer ?
Szülő, Veszprém megye, járás: Pápa
Kevès idő jut a gyerekre a sok papirmunka miatt, folyamatos helyettesítès ingyen.
A gyerekekre senki nem gondolt a covid zárás ideje alatt. Sok gyereket megviselt pszichésen a szeparáció. A pedagógus ingyen dolgoztatása, vagy az osztályok óra tartása, nem szakos tanárokkal. A pedagógusok, módszeres, társadalmilag történő lejáratásuk. Pl.A pedagógus képzésbe csak az nem kerül be, aki nem akar. Persze csak a jogi, a közgazdász diploma társadalmilag értékes? A központi helyettesitési rendszer törvényileg megfogalmazva, de gyakorlati kivitelezése nulla 10 éve. Hat éves gyermek beiskolázását nem döntheti el az a pedagógus(diplomás),aki a szülőn kívül a legtöbbet tud a gyermekről, annak fejlődéséről,szociális helyzetéről. Ezzel is a szakma leértékelése történt központilag. A pedagógusok igen gyakran az otthonukban is dolgoznak.Javítás, felkészülés stb. Meg kellene kérdezni a pedagógusok házastársát, gyermekeit, hogy ezek a családok, hogyan élik meg, az otthoni munkákat.A tanári szobák nem alkalmasak a munkahelyen történő dolgozat javításokra, felkészülésükre. Rengeteg adminisztráció, a tényleges időt csökkenti a gyermekekkel történő érdemi élményszerű időt.itt jut eszembe, hogy gyakran a munkaidőn túlra esnek a szülői értekezleten, a tanulmányi kirándulások stb. Ma nem tud egy pedagógus, a kamasz gyerek lelki egészségével foglalkozni, meghallgatni.A minősítéssel, a három évente kötelező bérfejlesztések megalázóan alacsony. Az SNI- gyerekekkel történő érdemi munkáról már nem is beszélve.Adminisztratív adatok lettek ezek a gyerekek. A pályakezdők, amikor szembesülnek a valósággal, jó esetben a gyakornoki vizsga után pálya elhagyók. A pályának elvették a presztízsét, a jövőképét.Biztos minden mai felnőttnek van az emlékei én olyan pedagógus,aki nagy hatást gyakorolt az egyén orientálódásának kialakulására. A mai gyerekeknek ki lesz? Vagy minden szülő magán órákat finanszírozzon, ha tud? De mikor,az egész napos iskola rendszerben.A gyerekeink gyakran több időt töltenek feladatokkal, mint maguk a szülők a munkahelyeken. Sürgős változásra lenne szükség!!!!!
Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye, járás: Szolnok
Sok adminisztráció, pedagogushiany, magas csoportletszam, alacsony bérezés.
Rengeteg és felesleges dokumentáció, adminisztratív feladatok, melyek elveszik az időt a gyerekekkel való foglalkozástól, a felkészüléstől a másnapi feladatokra.Kevés idő marad a pihenésre, kikapcsolódásra, mert otthon is az adminisztrációval kell foglalkozni.
Pedagógus, Somogy megye, járás: Fonyód
A tanév elején meghirdetett úszás hónapokig nem volt megtartva, mivel a KLIK nem fizette ki a gyerekeket az uszodába szállító busz bérleti díját. A szülők minden héten érdeklődtek, hogy lesz-e úszás, amit minden alkalommal a következő hétre ígértek. Az őszi szünet után végre tényleg elkezdődött az úszás oktatás, de a félévből eltelt két hónap, helyhiány miatt rendesen meg nem tartható testnevelés órákkal. Az is súlyos probléma, hogy a tantermek az iskolában rettenetes állapotban vannak, az intézményvezető jelzéseire a KLIK nem reagál, legfeljebb ígérget. Amikor azonban a szülők jelzik a problémát, akkor lépnek. Például küldenek festéket és az iskola karbantartóira bízzák a festést, akiknek ez nem feladatuk. Így a szülők festenek ki, a munkadíj a KLIK zsebében marad. A mai oktatási rendszerben simán a szülőkre hárítanak költségeket, és konkrét munkavégzést, ami felháborító. Ugyanakkor vállalt kötelezettségeit a fenntartó szemrebbenés nélkül elcsúsztatja, nem vállalja. Elég abból, hogy minden ilyen esetben megértést és türelmet kérnek. Komoly ellenőrzés alá kellene vetni egyes Klikek pénzügyi működését.
Szülő, pedagógus, Budapest XVII. kerület
Sajátos nevelési igényű gyermekem van. Nincs esélye a többi társával integráltan tanulni gyógypedagógiai segítséggel, mert ez Magyarországon nem megoldott. Nincs rá elég ember, és nincs erre példa sem. Az a gyakorlat, hogy menjen speciális iskolába. Igaz, lehet hogy többre is képes lenne, de a jelenlegi oktatási rendszerben nincs más lehetőség. A hasonló gyerekek felnőtt korukra sokkal többre is képesek lennének, ha több bizalmat, odafigyelést kapnának! A társadalomnak is jobb lenne. Anyagilag sem támogatják a rengeteg fejlesztést, vitamint.
Szülő, Budapest II. kerület
Első a szakképzett pedagógus hiány. A nem megfizetett munka ellehetetleníti a fiatalokat ettől a pályától. Az idősebb pedagógusok a régi módszerekkel oktatják a gyermekeket, ami nem feltétlenül jó, de szükség van az újításokra. A sok papírmunka, adminisztráció stb., elveszi a lényeges időt a gyermekekről. Ha valamire szükség van, azt rendszeresen úgy kell kisírni magunknak. Fizetésünk nagy részét vissza hordjuk az óvodába, ha eszköz vagy a foglalkozáshoz való hozzávaló beszerzéséről van szó. De a legfontosabb, nem azért tanultunk ennyit, hogy minimálbérért tegyük magunkat tönkre. Erre áldozzuk minden hétvégénket, delutánunkat, szabadidőnket, melyet a saját családunktól, szeretteinktől veszünk el. Ne is beszéljünk a minősítési rendszerről. Saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mennyire gusztustalan is ez. Hazudj össze egy portfóliót, majd tarts egy kirakat foglalkozást. Éveket vett el az életemből, maximálisan rákészültem, vizsga napján azt mondták mindent el tudnak képzelni, minden rendben volt. Majd másnap jön a telefon, hogy ez egy semmi volt, biztos meg sem tartottam a tevékenységet, tele van hibákkal. Ilyet nem lehet. Kezdőként pont elég is volt ez ahhoz, hogy tudjam, én ezt nem akarom hosszú távon csinálni. Ellehetetlenítik az embert! Undorító és gusztustalan. 164 ezer forintból egy albérletet nem tudok fenntartani. Megbecsülés? Annyit nem kapunk hogy köszönöm, nem éreztetik hogy szükség van ránk. Sőt!! Azt mondják, hogy örüljünk ha dolgozhatunk? Mert ovodapedagogus csak 4 órában kötelező a gyermekek melle, azon kívül vigyázhat rájuk a gondnok is. Ennyi fizetésért be is vállalom a 4 órát. Köszönöm!
Rendkívül negatív vèlemènyem van. 27 éve vagyok óvónő. A megbecsülésünk egyre rosszabb. Semmi hàla, semmi köszönet. Ha nem lennènek a pótlékok, nem lenne 200.000 a fizetésem. A tovàbbkèpzèseket sajàt pénzből finanszírozom èvek óta. Ràadásul jövőre tanfelügyeleti ellenőrzés. Egyre jobban hajlok arra, hogy elhagyom a pàlyát. A hivatástudat màr kevés.
Pedagógus, Budapest XIV. kerület
Közel 40 éve óvónő vagyok,2 éve vezető! Lehet hogy a ,kollégák közül elítélnek, de nagyon várom a nyugdíjas éveket! Miért? Elfáradtam,a sok adminisztráció, rengeteg papír munka,elvette az összes energiámat! Készülök mindennap a foglalkozásokra,plusz a vezetői munka,a felelősség!Óvónő hiánnyal küzdök évek óta! Valami megváltozott sajnos nem jó irányban, ez a helyzet elszomorító! Régen a gyerek volt az első, ma a papír a fontos,leadni, beadni,küldeni,gép előtt ülni, nem munkaidőben hanem otthon, későéjjelig,vagy hajnalban, kinek melyik szimpatikusabb!! Most így él az óvónő, tanár,tanító és még sorolhatnám!! Minden kollégának kitartást kívánok!!
Pedagógus, Somogy megye, járás: Marcali
A pedagógus túlterhelt, kevés bérért dolgozik, nincs megbecsülés. A gyerekek nem kapják meg az előirt fejéesztéseket, sok problémás gyermek és kevés szakember. Elkeserítő a helyzet.
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Vecsés
Szülőként aggodalommal tölt el amit az óvodában tapasztalunk. Kisfiam 5 éves középső csoportba jár. Tavaly óta 1 óvonéni van aki minden nap délelőttös. Borzasztóan kimerült, fáradt az adminisztrációs teendőivel van el maradva. Délután pedaszisztens van a gyerekekkel akit az elmúlt hónapban helyettesíteni kellett. Ezt sikerült megoldani úgy, hogy minden nap más volt a gyerekekkel. Ez borzasztó, a gyerekeknek is és a szülőknek is. Nincs az óvodában orvos, gyógypedagógus, és pszichológus sem. Ez számomra felfoghatatlan a 16 gyerekből legalább 10 gyermeknek kellene segítség. Sajnos az óvónőket teljesen magukra hagyják segítség nélkül. Nem tudják kihez lehet fordulni, ha a gyermekkel bármi gond felmerülő mivel az óvodában nincs erre megfelelő szakember, óvodán kívül pedig túlterhelt a rendszer. Arról nem is beszélve, hogy a szülők nehezen fogadják el az óvonő véleményét egy adott esetben ha segítséget igényelne a gyermekük, más lenne ezt hallaniuk gyógypedagógustól vagy pszichológustól. A gyermekek azonnali segítséghez juthatnának az intézményben. Ez lenne a normális. A csoportlétszámról annyit, hogy 16 gyermekre 2 ember borzasztó kevés. NEM LEHET MINŐSÉGI FEJLŐDÉST BIZTOSÍTANI A GYERMEKEK SZÁMÁRA!
Szülő, Budapest XVII. kerület
Óvodapedagógusként dolgozom egy vidéki, óvodában. Súlyos emberhiánnyal küzdünk, napról, napra. A csoportokban egy óvónő, egy pedagógiai asszisztens van. Egy csoportban csak egy óvónő, dajka. Mivel nők vagyunk, a többségnek kis gyermeke van otthon. Ezért, ha lebetegszik a gyerkőc, ami egyre sűrűbben következik be a kollégák között, sajnos küzdünk a munkából. Akkor pedig borul minden. Ki tud bemenni a csoportba, ki tud délután altatni, vonjunk-e össze csoportokat? Ha összevonunk, alig férünk el a csoportszobákban. Ez Coviddal terhes időszakban különösen veszélyes. A mai viszonylatban, BTMN- és, SNI-s gyermekekkel leterhelt,25-26 fős gyermeklétszám esetében kevés egy pedagógus, a figyelem, foglalkozások megtartása, egyéni fejlesztések, iskolaérettségi vizsgálatok tekintetében is. Mivel egy óvónő van a csoportokban, megnőnek az adminisztrációs terhek, melyek a gyermekektől veszik el a drága időt. Leterheltek, kizsigeteltek vagyunk. A megbecsülés, és anyagi biztonság hiánya már csak hab a tortán!
Pedagógus, Pest megye, járás: Dabas
3,5 éves autista kisfiam Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat szakértői bizottsága által írásban javasolt heti 2-5 fejlesztő órája helyett heti 1 alkalmat tudnak csak biztosítani, és azt sem abban a bölcsődében, ahová jár (ahogyan az előbb említett írásos szakvéleményben szerepel), hanem külön helyszínre kell hordani. Emellett kénytelenek vagyunk magán úton is fejlesztőórákra járni, ami az egyik szülő (anya) munkába járását ellehetetleníti, a másiknak (apa) pedig a fizetését őrli fel. ? Hivatkoznak a szakember hiányra, de akkor miért nem emelik meg a statuszok számát? Mi a 3. kerületben lakunk, ami az egyik legnépesebb, és mindössze 2 teljes és 1 fél statuszuk van, holott ennek a sokszorosára volna szükség. De a másik oldalról, azt is megértem, ha a pedagógusok nem sietnek a közoktatasba, mert az a fizetés csak az éhenhalásra elég. Tudom, én is pedagógus (matematika-informatika tanár) vagyok, voltam...
Szülő, Budapest III. kerület
A pedagógusi pálya elértéktelenedett: kevés fizetés, kevés szabadság. Nem is várható el, hogy a fiatalok ezt a pályát válasszák. A jelenlegi súlyos tanárhiány csak a kezdet, mert akik ma nem választják ezt a pályát 5 év múlva fognak az oktatásból hiányozni. Most azok hiányoznak nagyon, akik 10-15 évvel ezelőtt nem választották ezt a pályát!!! Az iskolák finanszírozása a másik probléma. Nekem személy szerint a legelkeserítőbb, hogy az iskolai étkezés körülményeiről szó sem esik, annyi egyéb gond van. Ez a tehetetlenség, reménytelenség uralja az iskolákban a pedagógusok hangulatát is, ami biztosan kihat a gyerekekre.
Szülő, Budapest XI. kerület
Szülőként elkeserítő, hogy a gyerekeknek nincs normálisan leadva a tananyag, sietnek-rohannak, le sem tud ülepedni a dolog bennük. Arról meg nem is beszélve, hogy mennyi értelmetlen dolgot tanítanak velük. Óvodapedagógusként évek óta le vagyunk terhelve, értelmetlen és felesleges adminisztrációs munkákat raknak ránk. A fizetésünk meg szégyenteljesen kevés! Mivel még több, mint 20 évem van a nyugdíjazásomig, ezért a normálisabb életkörülmény elérése érdekében a pályamódosítás útjára léptem. Sajnos ez a szakma már nem olyan, mint amikor elkezdtem anno!
Én azt láttam minden szférát lassan rendeznek, de az óvodapedagógusok bére nevetséges. Lassan a 8altalanost végzett dajkám többet keres, mint én diplomásan. A gyerekek egyre problémásabbak, egyre több a papírmunka és kevesebb a szakember, mert sajnos ennyi pénzért ilyen nagy felelősségű munkát a fiatalok nem akarnak magukra venni hogy aztán ehenhaljanak. Borzasztónak találom a jelenlegi helyzetet és a maradék pedagógus is lassan pályát fog módosítani ha nem változik semmi.
Pedagógus, Baranya megye, járás: Pécs
Az oktatasi rendszeren belul a pedagogus kepzes es az oktatott anyag minosegevel, formajaval, tartalmaval, mennyisegevel van bajom. Hibas maga az oktatas celja, igy az egesz rendszere. Nem a gyerekek eletkori sajatossagait veszi figyelembe, nem arra alapoz es epit. A pedagogus kepzesben ismeretlen fogalom, hogy adott eletkorban mire van szuksege a gyerekeknek, ahhoz, hogy egeszseges felnott valjek beloluk.
Pedagógus, Budapest XIV. kerület
A KLIK-ek kártékony klikkek. Felesleges és túlzott mérvű adatszolgáltatásra ítélik a kollégákat saját zsíros állásuk fennmaradása érdekében.Lassan megszűntetik azokat a tevékenységeket, amiket kötelességük lenne szolgáltatni az iskolák felé. A rengeteg kötelező, de teljesen fölösleges munkával elnyomják a tanári kezdeményezőképességet, önállóságot, fantáziát, újító kedvet.A kötelező tananyag nyomorékká terheli a gyerekeket.
Gyermekem nyolcévfolyamos gimnáziumba jár, írásbeli és szóbeli felvételi után került be, sokszoros túljelentkezés mellett. Az iskolába járva, már a gyakorlatban derült ki, hogy az intézményben tanító pedagógusok között sajnos vannak olyanok, akik emberileg és szakmailag alkalmatlanok a feladatuk ellátására. Az érzékenyebb lelkivilágú gyerekeket megviseli a megalázó, sértő hangnem,ezt a szülők is látják, de sokan nem mernek szólni. A tananyag jelentős része idejétmúlt, teljesen felesleges tényközlés (római út alapozásának rétegei sorban).Az első órák gyakran elmaradnak, de ezt nem jelzik a gyerekek felé, ezért korán kelnek, és tömegközlekedéssel bemennek az iskolába, majd ülnek a teremben tanár nélkül. Az érettségi előtt álló osztályban az utolsó évben lecserélik a gyerekek kedvelt, színvonalasan tanító tanárát, és helyettesítik olyannal, aki mellett már magántanár kell a felvételi sikeréhez. Több, etikailag súlyosan problémás eset van, pénzügyi elszámolással kapcsolatos is. Emellett természetesen vannak elhivatott pedagógusok is, de az iskolába járás hangulatát sajnos nem ők határozzák meg. Másik gyermekünknek semmiképpen nem ezt az intézményt választjuk.
Szülő, pedagógus, Budapest XVII. kerület
Ez a 36. tanévem egy általános iskolában. 30 harmadikosom van. 2 tanév telt el úgy, hogy nem volt rendes tanítás, mert mire elsőben megszokták egymást, mire ráálltak a tanulásra, online oktatás lett. Másodikban azzal kezdtük, hogy behoztuk a lemaradást, közben párhuzamosan haladtunk, sőt próbáltunk gyorsabban haladni. Eközben mindig haza kellett küldeni valakit,ha egyet köhintett. Most harmadikban még nagyobb a lemaradás, és még feszültebb a közhangulat. Állandó ingyenmunka, kevés pénz, de amit most művelnek az oltással, ez mindennek a teteje. Akkora hiány lesz, amit már nem tudnak megoldani. Fájó szívvel, de bizakodva várom, mi lesz ebből!
Szülő, pedagógus, Budapest XV. kerület
Egyesek szerint sokat költünk az oktatásra. Szerintem is sokat, de nem eleget! De a lényeg, hogy az oktatásra költött százmilliárdok nem érkeznek meg az iskolákba!!! Még a pályázaton megnyert pénzünkért is papírok százait kell előállítani a fenntartó felé, amire hónapok után végre kifizetés lesz belőle. A kereskedelem lassan nem áll szóba velünk, ha venni kellene valamit, mert sokáig nem látják a pénzüket, ami ott parkol valahol a Tankernél. A diplomás körökben extrém alacsony bérek mellé semmi nem jár. A cafeteria, a Széchenyi kártya ismeretlen fogalom. Kávé, ivóvíz, nasi van, ha viszek. WC papír van, ha időben megigényelte az admin (2-3 hónap). Nincs még egy ilyen alulellátott munkahely. Még a szintén állami egészségügyben is osztályonként kiskonyha van berendezve a pár orvos-növérnek. Nálunk a 70 pedagógusnak jut egy kávéfőző meg egy mikró, de csak azért, mert összedobtuk rá a pénzt. 10 év alatt a fenntartó 2× látogatott el az iskolába, 1× kitüntetést átadni, 1× tanévet nyitni. De 10 év alatt még soha nem kérdezte meg, hogy van-e valami probléma! Mert probléma nem is lehet! A magyar oktatás olyan, mint a TESCO gazdaságos... Reklámozzák, hogy milyen jó. De fogjuk már fel! TESCO gazdaságos iskolában csak TESCO gazdaságos gyermekeket nevelhetünk fel, tehát a jövőnk is olyan lesz, mint a TESCO gazdaságos termék. Valami van, ócsón. Az elit meg magániskolába, vagy külföldre járatja a gyermekeit tanulni, mint ahogy a TESCO gazdaságos termék helyett is Guccit, meg Patek Phillipet vesz...
Pedagógus, Somogy megye, járás: Kaposvár
Az otthonunktól 30 km-re lévő EGYMI-hordjunk 2 gyermekünket is. Az ottani pedagógusokkal, oktatással elégedett vagyok, de ők is szakember hiánnyal küzdenek. Az utazás napi 4x 30 km anyagilag és időben is megterhelő. Kis településen élünk ahol viszont a megfelelő fejlesztést nem kapnák meg így sajnos ezt vállalnunk kell.
Szülő, Bács-Kiskun megye, járás: Kiskőrös
Kevés a tanár, a pályát nagyon sokan elhagyják és nincs utánpótlás. A munkájukat nem megfelelően végző tanárokat nem küldik el, mert nincs kit felvegyenek helyette. A tanárok felesleges adminisztrációval sok időt veszítenek. A tankönyvek szörnyűek. Rengeteg felesleges dolgot kell megtanulni, nem jut elég idő a FONTOS, ALAP ismeretek elsajátítására. A gyerekek túlterheltek! Nagyon sok az óraszám! Sokszor napi 8 tanóra után még 4-5 órát tanulniuk kell. Ennyit mi felnőttek sem tudunk koncentrálni! A középiskolai felvételi megterheli a gyerekeket. Az iskola igazgatóitól elvették az érdemi döntés lehetőségét szakmai, személyi kérdésekben. A tanárok fizetése siralmasan alacsony. Sok tanár megélhetési gondokkal küzd. A szakmában meghozott döntésekből teljesen kihagyják a szakmában dolgozók véleményét! Teljesen tönkretették a minőségi oktatást! A felnőtt képzésekről már ne is beszéljünk.
Szülő, Budapest IV. kerület
A probléma a pedagógus képzéssel kezdődik, hiszen az egyetemi oktatók fizetése is nevetséges. Így nem lehet színvonalas a képzés. Az általános iskolai és gimnáziumi tananyag bődületesen sok, tele elavult és felesleges információkkal. A tankönyvek nem gyerekeknek íródtak, egyetemi tankönyvekből vannak összeollózva, a stílusuk emészthetetlen. Használhatatlanok. Aki ezeket a tankönyveket írta, sosem tanított iskolás gyerekeket. A kevesebb több lenne itt is, ha értő kezek nyúlhatának hozzá! Nem a gyerekfejekbe töltött anyag mennyisége, hanem a minősége az, ami számít.
Szülő, Baranya megye, járás: Pécs
Az sni gyermekeknek nincsenek kellő számban és színvonalon oktatási intézmények! Minél súlyosabban érintett egy gyerek, annál kevésbé tud iskolába járni. A helyzet katasztrofális!
Szülő, pedagógus, Budapest XVIII. kerület
Gyermekem nagyon jó képességű autizmussal elő kisgyermek. Harmadik osztályba jár, 27 fős állami iskolában. Semmilyen segítséget nem kap. A plusz órákról már kirakták, mert nem megfelelő a viselkedése... A tanárainak nincs hozzá gyakorlata, pedagógiai asszisztens nincs... És ez egy befogadó iskola! Tárgyi és humán feltételek nélkül. A sírás és a düh folytogat szinte mindig...
Szülő, Budapest XIII. kerület
Maximálisan egyetértek a felsorolt problémákkal: pedagógushiány városban is van, ahol a fél tantestület hiányzik. Így mindenki mindent tanít, lehetőleg a saját osztályába. Alacsony a megbecsülés-igaz, túlterheltek-igaz. Nem beszélünk azonban az oktatás színvonalát nagyon befolyásoló és a gyermekek érdekeit nagyon sértő rendbontókról. Nem ellenük beszélek, mert egyszemélyes kapcsolatban ők is együttműködőek. Azokról beszélek, akik csendben fegyelmezetten ülnek és hallgatják a rendbontót és a pedagógus megfeszített törekvését, hogy őt is munkára fogja. Ülnek szegények és lehet, hogy aznap semmit nem kapnak, mert nem lehet tanítani egy tanuló miatt. Nagyon sok ilyet látok, tapasztalok. A tanítási órának, ha a fele megy csak el fegyelmezéssel, vitával estleg kiabálással, már az is veszteség nekik. Nagyon nehéz egy ilyen óra utána a következő csoporthoz lelkesen, motiváltan, nyitott szívvel bemenni. Vannak iskolák (mindenki tudja, hogy miről beszélek), ahol minden osztályban vannak ilyen gyermekek, esetleg nem is egy. A többiek jogait a tanuláshoz ki védi meg? Hogy ők lemaradnak és sérülnek, motiválatlanná válnak kit érdekel? Mikor jutunk el oda, hogy a rendbontókat folyamatosan szakember és pszichológus irányítja, segíti? Mikor jutunk el oda, hogy lesz pénz arra az egy-kettőre, aki haladhatna, ha kiscsoportban lenne időlegesen tanítva és a többi pedig végre védve, nyugodtan és csendben tanulhatna?
Kisfiammal, aki Asperger-szindrómás, már a harmadik iskolát próbáljuk, és jelenleg 3.osztályos, tehát eddig minden tanévet más oktatási intézményben kezdett. A Pedagógiai Szkszolgálat nem segítette az intézmény keresést, az iskolák hol szakemerhiányra, hol a távolságra hivatkozva elutasítottak minket. Az eddigi iskolaváltásra azért volt szükség, mert a gyermeket bántalmazták (fizikálisan, majd verbálisan). Az integráló iskolákban nincsenek szakemberek, így a gyermek nem kap megfelelő fejlesztést.
Szülő, Győr-Moson-Sopron megye, járás: Győr
Így is kevés a tanár, sok a tananyag, mindenki túlterhelt. Ne tetézzük az iskolai oktatás még olyan kisgyermekekkel, akiknek még ugyancsak az óvodában lenne a helye. Ráadásul, ha nem tudja felvenni a tempót, és csatlakozni a többiekhez, akkor az önbizalma is csorbul. Úgy látszik, hogy a törvényhozókat ez nem érdekli!!!
Szülő, Tolna megye, járás: Szekszárd
Autizmusban enyhén érintett, egyébként jól integrálható gyermekem számára sehol nincs megfelelő ellátás. Egyéni tanrenddel, részben egy fizetős tanulócsoportban, részben otthon igyekszik haladni a tananyaggal, ami sok-sok pénzt és időt emészt fel a családtól. Neki is járna, ami mindenki másnak jár!
Szülő, Pest megye, járás: Szigetszentmiklós
Iskolaválasztás előtt állunk. SNI gyermeket nevelő szülőként súlyos szakemberhiánnyal (szaksegítség hiányával) és hátrányos megkülönböztetéssel szembesülök.
Szülő, Veszprém megye, járás: Balatonfüred
Ép értelmű autistáknak nincs általános, se középiskola. Azt mondták, csak úgy lehet a fiamat beiskolázni, - jobb híján kisegítőbe - ha értelmi fogyatékosnak is minősítik. Így persze papíron rögtön a neki való oktatást kapta meg, két legyet ütöttek egy csapásra. Azt csak évek múlva tudtam meg, hogy méltányossági kérelmet is írhattam volna a felvételhez. Így megúsztuk volna a továbbtanulást nehezítő értfogyi stigma lerázásának tortúráját. Bár akkor persze nyoma maradt volna, hogy nem a neki való helyre nyomtuk be a gyereket...
Szülő, Zala megye, járás: Keszthely
Igen, túlterheltek a diákok,a pedagógusok.Eltörölném a 0. órát a7.és a8. órát! Illetve ha a gyerek külön sportfoglalkozásra jár kiváltanám a testnevelés órát! Napi 6 óránál nem szabadna több iskolai óraszámot tartani, hogy a gyerek fel tudjon készülni rendesen a következő napi tananyagokra
Szülő, Somogy megye, járás: Barcs
Csak versenyképes fizetéssel lehet versenyt teremteni, hogy a legjobb pedagógusok tanítsák a gyerekeinket. A pedagógusok munkaterheit csökkenteni kell: az órákat nem csak megtartani kell, hanem előkészíteni és elemezni is. Az adminisztrációval együtt ez rengeteg plusz munka. Készségek, csapatmunka, felelősségvállalás, forráskeresés, globális összefüggések: ezek ma a fejlesztendő területek; az internet korában fölösleges évszámok százait megtanulni. És végül egyetértek azzal az elgondolással, hogy a kamaszoknak ne kelljen olyan korán kezdeni a tanulást. Az ő bioritmusuk mást diktál. Az oktatáspolitika igazodjon a gyerekek és a társadalom igényeihez, nem pedig fordítva! Köszönöm, hogy elmondhattam!
Szülő, pedagógus, Budapest II. kerület
Nem tudnak foglalkozni az iskolába induló gyerekekkel, kislányom is utolsó éves pl kellene neki logopèdiai fejlesztés de mègsem.kap mert nincs idő rá.
Pedagógus hiány: alacsony bérek, alacsony erkölcsi megbecsültség, túlterheltség, túlzott adminisztráció, A jó pedagógusok nagyrésze emiatt elhagyja a pályát.
Nincs átmenet az óvoda és az iskola között, szükség lenne egy évre az iskolában az első osztály megkezdése előtt.
Az iskola nem élmény és tapasztalati alapon tanít, még mindig könyvből és lexikális tudást vár el. A gyakorlati, korszerú tudás átadása háttérben van. A gyerekek túlterheltek, motiválatlanok. Megfelelő szülői háttér hiányában nem jutnak megfelelő képzéshez, tudáshoz. A hátrányos helyzetű gyerekek még inkább leszakadnak.
A szülők kevés tartalmas időt töltenek el a gyermekeikkel. Sokak az intézményeknek szülik őket a CSOK és egyéb családi kedvezmények miatt.
A gyermekvédelem látszatintézkedésekből áll. Papírtologatások történnek, hogy lefedjék magukat a szakemberek, a gyermekek tényleges érdekénél ez a fontosabb. A társszakmák nem dolgoznak össze. Ez a terület is alulfizetett, túlterhelt, szakemberhiánnyal kűzd.
Valamennyi területen sok-sok hitehagyott, kivéreztett ember dolgozik. Sokan az utolsó leheletükkel kűzdenek, miközben a számuk és erejük egyre fogy!
Rohan a rendszer a szakadék felé és se megállítani, se pedig más irányba terelni nem tudja, de leginkább nem akarja a vezetés a magyar nevelési-oktatási "vonatot ", amin a gyermekeink ülnek.
Szülő, pedagógus, Budapest IV. kerület
Túlterheltek a gyerekek, minden tanár csak a saját tárgyából annyi leckét ad, mintha más órák nem is léteznének. Persze az iskola keretein belül képtelenség megtanulni akár 1 nyelvet, emiatt külön órákra is kell járni. A sok felesleges verselemzés és függvények mellett nem jut idő az életre felkészülni. Olyan alap dolgokat, mint közlekedés, pénzgazdálkodás, adózás, hitel, egészségmegőrzés, csapatmunka, alapvető emberi jogok persze nem tanítanak.
Szülő, Komárom-Esztergom megye, járás: Tatabánya
Az oktatás a kipusztulás szélén áll! A mostani kormányrendelet után, miszerint kötelező az oltás, nem lesz aki az iskolákban dolgozzon. Az, hogy a pedagógus bér említésre sem méltó, arról már ne is beszéljünk! A gyerekek, a szülők is épp oly kimerültek, túlterheltek, mint a pedagógusok! Rövidesen nem lesz olyan személy, aki a pedagógus pályát fogja választani! Akk tanít, az tényleg elhivatottságból, lelkiismeretből tanít! Borzasztó a helyzet, ha ez továbbra is így halad, kilátástalan állapotok fognak uralkodni! Mit kell még lenyomni a pedagógus torkán? Milyen nyomást kell még tűrnie egy 7 évesnek gyereknek már iskolába lépésétől kezdve? Hány őrlődésen kell még keresztül mennie egy szülőnek? Imádkozom a Jó Istennek, hogy csoda történjen, hogy újra vonzó és megbecsült érzés legyen pedagógusnak lenni!
Egyáltalán nem megoldott az ép értelmű autisták specifikus fejlesztése - és a kor előrehaladtával egyre kevésbé. Ami viszont hajmeresztő: mindkét gyerekemnek gyógytornát írtak fel, gerincferdülés miatt (bár rendezetlen a mozgásuk, hypotón az izomzatuk, ez terheli az ízületeiket - de ez végképp nem érdekel senkit). Nos: nem csak a kis faulsi általános iskolában nem megoldott a gyógytorna (még úgy se, hogy nem lenne gond Vácra hordani), de az 1000 fő fölötti váci középiskolában sem elérhető. És nem hiszem, hogy az én fiam az egyetlen, akinek szüksége volna rá - most, a középiskolásokat érintő sokhónapos karantén után különösen.
Szülő, Pest megye, járás: Vác
Pedagógusra és szülőkre is eszméletlen nagy terhet rak, hogy kivették a kezünkből az iskola érettségiről való döntést. Nagyon stresszes az óvónőknek is, amikor látják a tanköteles de nyilvánvalóan iskolaéretlen gyereket, és nem tehetnek mást a munkájuk lelkiismeretes végzésén túl, mint próbálják a szülőt is extra fejlesztésekre rábeszélni, miközben az idő az amire egyszerűen szükség lenne. Szülőnek szintén stresszes a bizonytalanság, a fejlesztések még logisztkailag és anyagilag is nagyon megterhelőek.
Szülő, Bács-Kiskun megye, járás: Kecskemét
Az évről évre egyre több tanulási stb. problémával küzdő gyerekek számára nemhogy a differenciált oktatás nincs biztosítva (pedagógushiány, túlzó és nem értelmes ismeretanyag követelés, körülmény és felszereltség hiány, motiválatlanság, a még lévő szakember túlterheltsége stb.), hanem a diagnózis felismeréséig, felállításáig, "papírozásáig " is nagyon rögös az út. 7 és fél év alatt sikerült pl.megkapni a matek alóli felmentést... Gyerekem esetében pl.magánúton indítottam el a kivizsgálás folyamatokat, ha nem teszem, valószínüleg még itt tartanánk, ahol most (SNI). Jelenleg méregdrágán (de nagyon!) önerőből járatjuk fejlesztésre. A pedagógusoknak a szájukba kell rágnom és kuncsorognom, hogy ne hülye, lusta, érdektelen gyerekként kezeljék, hogy az amúgy is önbizalom hiányos és állandó bealázásoktól sérült gyerekkel kapcsolatosan próbáljanak kissé belátóbbakká lenni.
Szülő, Pest megye, járás: Szigetszentmiklós
Szomorúan vettük tudomásul, hogy a tanítónő kérése és a szülők lelkesedése ellenére sem lehet eltérni a matematikatankönyvtől. Ide-oda csapong, elsősöknek minden alap nélkül említi a mértékegységeket, de az igazgatóság nem engedélyezte. Csak a kánon. A másik fájdalmam látni az alulmotivált pedagógusokat, akik rajz, angol órán udvarra viszik a gyerekeket, sakk órán egy éve színeznek. Érdemi oktatást minden településen!
Szülő, Pest megye, járás: Monor
3 gyerekem közül a középső, 10 éves, középsúlyos értelmi fogyatékos, down szindrómás. Már az odáig vezető út se tökéletes, hogy bölcsödéről, óvodáról, iskoláról beszélhessünk. Szülők adják/veszik az információt egymás között, a szakértői bizottságokban az esetek többségében, van hogy fogalmuk sincs, mit kezdjenek egy ilyen gyerekkel, az hogy úgy kelljen odamenni, hogy a szülő már befogadó nyilatkozatot lobogtasson, hogy talált helyet a gyerekének, Ő MAGA! És még sorolhatnám... Van min változtatni, hajrá!
Szülő, Budapest XVI. kerület
Egy éve vagyok óvónő. Szinte még pályakezdőnek számítok. Nagy lelkesedéssel vágtam bele ebbe a szakmába, imádom a gyerekeket, öröm velük lenni. De mindaz amit eddig tapasztaltam egyre inkább elveszi a lelkesedésem. A sok felesleges adminisztráció, az alacsony bérezés, miközben rengeteget dolgozok. Alig van munkaerő, az óvodában szinte napról napra kell túlélni mert állandó a hiány. A kollégáim nagy része már nyugdíjazás előtt állnak. Mindenki kétségbeesett, honnan lesz óvónéni ha mindenki elmegy? És én meg már kezdek gondolkozni a pályaelhagyáson mert már látom hogy én ezt nem fogom bírni.
Pedagógus, Csongrád-Csanád megye, járás: Szeged
Az iskolákban, óvodákban tapasztalható szakképzett dolgozó hiány. A pedagógusok kis létszáma miatt, van olyan órája a gyermeknek, hogy hónapok óta nincs tanár, ez egy érettségi vizsga előtt álló diáknak...
Szülő, Veszprém megye, járás: Veszprém
A gyermeknek ha szüksége lenne fejlesztésre sem kapja, mert nincs rá kapacitás. Én tsmt tornára hordom magán úton, és sajnos logopédiai ellátást is valószínűleg így kell megoldanom.
Szülő, Veszprém megye, járás: Zirc
A pedagógusok és a gyerekek is túlterheltek, bizonyos tárgyakra nincs mindig szaktanár, az alacsony fizetések miatt magas a fluktuáció, jó tanárok elhagyják a pályát.
Szülő, Budapest XIV. kerület
A kislányom idén kezdte meg a tanulmányait egy állami intézményben. A pedagógus, aki huszonx éve dolgozik a gyerekek érdekeit szem előtt tartva a pedagógus pályán, 4 nap után a gyereket figyelemzavarosnak bélyegezte meg, mert a 31 fős osztályban nincs ideje a gyerekekre. Az 5.napon a szülőin arról panaszkodik 1,5 órán át, hogy a gyerekek milyen rosszak, hogy nem tudnak a fenekükön megülni... Kérdem én, ha tudjuk, és a törvenyek/jogszabályok által korlátozva vannak az osztálylétszámok, akkor hogyan lehetséges 31 fős osztály? Hogy teheti meg a pedagógus, hogy terhet toljon le magáról úgy, hogy az osztályból rengeteg gyereket küld fejlesztésre, hogy majd a fejlesztő pedagógus megoldja azt a feladatot, ami az övé lenne? Hogy egy elsős gyereknél, ahol elvileg csak szöveges értékelése lehet tele van a Kréta osztályzattal? Nem az lenne a pedagógus feladata, főleg ilyen piciknél, hogy segítse az átvezetést az oviból az iskolába? Mindenekelőtt azt szem elött tartva, hogy az elmúlt tanév nem a szokványos módon zajlott? Hogy megszerettesse a tanulást? És ezek a problémák még csak a jéghegy csúcsát adják? Hogy szülőként nincs semmi a kezemben, hogy hova fordulhatnék a gyermekem érdekében? Hogy fejet kell hajtani, a számat befogni, hogy a gyermekem ne legyen az ítélkezés célpontja, azon túl, hogy a pedagógus kipécizte, hiába vagyunk segítőkészek, közreműködőek? S ezek a dolgok nem csak a túlterheltségről szólnak, hanem az érdektelenségről, a gyerekek szeretetének elmúlásáról. Hiába óvóm, vigyázom otthon, ha a tankerületi vezetés eszi a kezemből a szabad iskolaválasztás lehetőségét? S a pedagógusok olyan szinten beszélnek-már ha beszélnek- velünk, szülőkkel, mintha mi csak púpok lennék a hátukon. Ezeket a pedagógusoknak is magukba kellene szállni, hogy ezt így nem lehet, és szabadna-szabad csinálni.
Szülő, Budapest XIX. kerület
Az oktatásunk passzív tanulásra kényszeríti a gyermeket. A tanárok vázlatokkal "segítik " őket, melynek következtében nem fejlődik a gondolkodásuk, magoltatnak, ami nem ad tudást, csak maximum jó jegyet.Érdektelenné válik a tanuló tanulási folyamatban. A kreatív, tudatos, újítani akaró pedagógusokat megakasztják a tekintélyelvű vezetők és szakmai féltékenységgel bíró kollégák. A gyermekvédelem nem működik, mert mindenki eltusolja a problémát, a gyerek meg szenved. A tanulók kényelmi zónában vannak, követelni tőlük nem lehet, mert akkor már teljesítmény orientált, stresszt alkalmazó pedagógus vagy. A pedagógus értékrendem fel kell adni, ha nem akarok a szülőkkel konfliktust.
Pedagógus, Bács-Kiskun megye, járás: Kecskemét
Tanárhiány!!! Óriási osztálylétszámok!
Szülő, Budapest XVI. kerület
A pedagógus hiány a gyermekekre nagyon negatívan hat. Sajnos a pedagógus asszisztensek nincsenek megfelelően szűrve. Vannak fantasztikusak, de sajnos olyannal is akadt dolgunk, ahol a gyerekek a telefonján néznek mesét órákon keresztül.
Az intézményvezetők megválasztása sem mindig a szakmai elhivatottság vagy gyerekek érdekei szerint alakulnak. Tapasztalataink szerint előtérbe került a versengés a látszat értékek mentén az intézmények között, de a gyerekek érdekei háttérbe szorulnak. A gyerekek körüli teendők nehézkes feladatok lettek (pl udvari idő, nagy csoportos feladatok, fogmosás). Panaszt tenni lehetetlen, mert ez az ágazati vezetőség szerint ez normális es elfogadott.
Az intézményi fejlesztés szinten ordít a szakember hiánytól, azok a gyerekeknek nem jut logopedia, alapozó terapia, akiknek a legnagyobb szüksége lenne ra.
Anyagi erőforrások nagyon korlátozottak, törvényi előírás ellenére, szinte minden esetben a szülőknek kell összeszedni az anyagi reszet.
Szülő, Fejér megye, járás: Dunaújváros
Rengeteg a tanulnivaló, rettenetese, hogy a gyerekek kb 3-4 óráig az iskolában vannak és utána még tanulniuk kell otthon.
Szülő, Fejér megye, járás: Dunaújváros
Pedagógus hiány, a dolgozó pedagógusok túlterhelése. Túlórába be nem számított órák, alacsony fizetés. Tartalomban kifogásolható tankönyvek. A tanterv összeállításában a pedagógus véleményét nem kérik ki.
Pedagógus, Békés megye, járás: Mezőkovácsháza
Oktatás minősége folyamatosan csökken, idióta tankönyvekből nem lehet normálisan tanítani!
Szülő, Pest megye, járás: Érd
Kritikán aluli tankönyvek. A megbecsülés teljes hiánya.
INGYEN HELYETTESÍTÉS, az adminisztráció útvesztőiben évekig nem kapják meg a problémás gyerekek a segítséget!
Pedagógus, Pest megye, járás: Szentendre
Nehéz szívvel engedem a gyermekem az állami általános iskola felső tagozatába (az alsó kiváló), mert hatalmas a szaktanár hiány. Ez leginkább a reál tantárgyakat érinti - a gyermekem viszont ezekben ügyes. Tehát már most gyűjthetünk magántanárokra. De inkább ez, mint az iskolaváltás.
Szülő, Győr-Moson-Sopron megye, járás: Csorna
Tényleg kezd összeomlani a rendszer, hiányoznak tanárok, elmennek (év közben is, váratlanul), és nem lehet találni újat. Ha akad is valaki, egy-két hét vagy hónap után elmegy, mert nem bírja a terhelést... és a nevetséges fizetést.
Pedagógus, Budapest II. kerület
A gyermekvédelemben a leglesújtobb, amikor hiába küzdök a gyermek valós érdekéért. Hiába minden szakvélemény, hiába a gyermek kifejezett kérése... fontosabb a hivatalnokok hivatali székébe való kapaszkodása és hatalomfitogtatása. Elfáradtam, kiégtem, mert szívvel lélekkel küzdöttem a rámbízottakért.
A pedagógus hiányt - és mellette egyéb költségvetési tételeket- a körzetesítéssel leplezték, ami önmagában számos hátránnyal tetézi az amúgy is hátrányos környezetből érkező kisgyermekeket - buszozás, szülőkkel való kapcsolattartás hiánya,stb. A körzeti óvodák működtetése, a gyermekekkel való többlet munka további terheket ró az amúgy is létszámhiányos, adminisztrációval agyonterhelt pedagógusokra, segítőkre. Az ilyen óvodákban magas a halmozottan hátrányos, ill. sajátos nevelést igénylők száma, ennek ellenére a pedagógiai munkát támogató valódi szakmai segítség csak papíron megoldott, a törvényi szabályozás hiányos, nem életszerű.
Pedagógus, Baranya megye, járás: Mohács
Túl sok órája van a gyerekeknek. Nagyon hosszú reggeltől 16 óráig bent lenni az iskolában. A gyereknek és pedagógusnak is fárasztó. Jobb lenne egy sokkal rövidebb program.
Pedagógus, Budapest III. kerület
A pedagógusok jelentős része nő. Kíváncsian várom, hogy a pedagógusok férjei mikor elégelik meg, hogy ők állnak helyt anyagilag, ők finanszírozzák mások gyermekének taníttatását és meddig tűrik, hogy az ő pénzük terhére feleségeiket kihasznáják, ingyen dolgoztassák, valamint verbálisan bántalmazzák.
Szülő, pedagógus, Budapest VI. kerület
Pedagógus hallgató vagyok, jelenleg budapesti lakos még, utolsó éves, szeretek a gyerekekkel bánni és nagyon érdekel a téma, a pedagógia, a gyógypedagógia. Mégis a sok nehezítő tényező (felesleges dolgok és kevés fizetés) miatt valószínűleg tovább tanulok majd más pálya felé véve az irányt, magasabb presztízsű feladatok iránt vágyva. Nem indulok semmilyen tőkével sem muszáj jobb kereseti lehetőséget keresnem úgy érzem.
Pedagógus, Hajdú-Bihar megye, járás: Debrecen
Csak röviden: magamra hagytak... hiába jelzem az érintettek felé a fennálló problémát , süket fülekre találok.....
Pedagógus, Ukrajna
Rengeteg a probléma, a minket is érintő hiányosság. Pl. Amikor nem kap érdemi fejlesztést a gyerek. Vagy Pl. amikor megmondják, hogy el kell jönnie a gyereknek az iskolából- "mert jobb lenne neki ", de nem tudod hova vidd el. Amikor egyénileg "jó " a gyerek közösségben csapódik ki a "baj ". Amikor bullying van, bántják, szekálják, sunyi módon bántják lelkileg vagy/és testileg a gyereket és nincs érdemi megoldás. Amikor bármi van még egyes pedagógusok neked szólnak be, pl. hogy képzelted át kéretni a gyerekedet másik osztályba 2. év elején, mert untad a stílust, meg hogy kiteszik a gyereket a folyosóra, "még fog bukni ", "mit keres itt ". Amikor valami történik de a "vétlen " gyerekre szólnak mert nem sunyi vagy mert nagyobb. Amikor még te vagy jelentgetve egy pedagógus által (aki finoman szólva is nem igazi pedagógus) mert a gyerek szét van csúszva az iskola miatt, előtte beszélgetés volt tavasszal ennek előjele nélkül, bizonyítvány osztásra meg hanyag szülőként állít be. Amikor elvitted nagy nehezen a gyereket (alapítványi iskola, befogadó közösség) és 2 héten belül megváltozott, mintha kicserélték volna, mikor Te magad is csak ámulsz, hogy jobb lett minden. Magabiztos, öntudatosabb lett. Már 9. osztályos. Hála az égnek...úgy néz ki jó minden most már.
Szülő, Pest megye, járás: Budakeszi
Nincs elég pedagógus, akik még bírják, azok túlterheltek. Elviselhetetlen magatartásúak a gyerekek. A tehetetlenség jellemző.
Egy egész általános iskolában egyetlen fejlesztő pedagógus dolgozik, mikor kb. minden hatodik gyerek részképesség-zavarral küzd. A gimnáziumokba utazó fejlesztő járt, ez két éve szűnt meg. A családsegítőben iszonyú a fluktuáció, szinte kéthavonta változnak az esetmenedzserek, meg sem tudják ismerni az adott családokat, marad az adminisztráció.
Szülő, Budapest X. kerület
Véleményem szerint, ha bérrendezésre kerülne a sor a közoktatásban, lehet, hogy többen lépnének a pályára/kevesebben hagynák azt el. De igazi áttörést önmagában nem hozna, mert a tanárképzés során még véletlenül sem készítik fel arra a hallgatókat, hogyan kell egy SNI-s vagy egy BTMN-es gyerekkel bánni, mivel lehet őket igazán lekötni, milyen módszerekkel érdemes őket tanítani. Pedig ma már az a gyerek a fehér holló, akinek nincs valamilyen "papírja ". A BTMN-es (illetve még ilyen státusz se kell hozzá, bármelyik nehézséggel küzdő gyerekek esetében óriási segítség) lenne, ha jutna nekik pszichológus. Nem heti egyszer negyed nap, és háromhavonta egyszer hátha eljut oda szegény. Némelyik tanuló olyan lelki terhekkel jön iskolába, hogy elhiszem, hogy az utolsó dolog, ami leköti, az a tananyag.
Egyre fogynak a pedagógusok. Ki fogja a gyerekeket tanítani, nevelni? Hogy képzeli a kormány, hogy elbutítja a nemzetet? Megalázó bérek, megalázó minősítési rendszer. Ez a kormány nem érdemes arra, hogy vezesse az embereket.
Pedagógus, Fejér megye, járás: Dunaújváros
Első sorban a pedagógusok tudjanak kiállni magukért. Hogyan is várhatnánk el egy tanártól, hogy önállóságra, kitartásra, határozottságra nevelje a gyerekeket, ha a tanárok nem képesek megfelelően érvényesíteni az akaratukat. Ehelyett a társadalom többi tagjára mutogatnak, kiteszik a problémáikat a kirakatba, hogy valaki más oldja meg azokat. Vajon aki nem az állami szektorban, hanem a piacgazdaságban dolgozik, és problémája van, őt ki sajnálja meg, ki lép fel az érdekében? Nyilván senki.
Szülő, Budapest II. kerület
Nem vagyok tehetős de heti 1-2 fejlesztést tudnék fizetni a gyermekemnek HA LENNE! De nincs mert egy kicsi faluban lakom a világ végén. A pedagógia szakszolgálat szerint mozgásterápia kellene a fiamnak. Mondom rendben hova vihetem. Ja hát az nincs...max majd valamikor tőlünk 60km-re indul valami torna ilyen gyerekeknek mint az enyém! Ember hogy hordjam el oda? Hetente többször? Válasz az nincs...
Szülő, Komárom-Esztergom megye, járás: Kisbér
Több toleranciàt a sportoló gyerekekkel szemben! Ők nem csak úgy haverkodni jàrnak dèlutànonkènt, hanem kemènyen dolgoznak akkor is! Ennek ellenère gyakran lenèzik őket a tanàrok ès semmibe veszik az iskolàn kívüli munkàjukat. Elkeserítő ez a begyepesedett, szűk làtókörű hozzààllàs.
Szülő, Budapest XVII. kerület
- Nem a gyerek az első, hanem a tananyag, és sajnos ezt sok pedagógus is így látja, nem csak az oktatáspolitika. - A gyerekek és a pedagógusok is túlterheltek. No meg a szülők is, ezért az iskolára, a pedagógusokra olyan terhek is várnak, amik a szülői házben kellene megoldódjanak. - Kevés a pénz az iskolára, mint intézményre, emellett a pedagógus bérek is alacsonyak. - Feleslegesen sok tananyagot akarunk a gyerekek fejébe tömni, kompetenciafejlesztés, együttműködés tanítása, tapasztalatszerzés helyett. - Nincs fokozatosság az iskolák évfolyamaiban: egy elsőst nem lehet 5-6 órán kerestül egy helyben ültetni, később lehet, de azt is megfontoltan. - No és az elvárások nem modernek az oktatáspolitika részéről, 100-150 évvel ezelőtti iskolát akarnak csináltatni, de most élünk!
Szülő, pedagógus, Budapest III. kerület
Nulladik órákról sehol a világon nem hallottam csak itthon, nekem szinte minden nap van. Miért csodálkozunk ha nem szeretnek iskolába járni a gyerekek? Azt forszírozzuk ami nem megy, ahelyett hogy az erősségeket erősítenénk. Túl sok gyerek van egy osztályban, az iskolai technológia kőkorszaki, szinte nincs is, a módszerek pedig monarchia-korabeliek. Heti 26 óra plusz helyettesítések, ügyeletek, hétvégi versenyek túl sok, mikor készüljek az órára?
Pedagógus, Pest megye, járás: Vác
Nagyon szeretném ha megfizetnék és megbecsülnék a pedagógusokat!
Általános iskola: Csak pár példa mi elhivatott szuper tanítónkról ( Hölgy 55-60 körüli) állami intézményben: - elsőtől tanít alap robotikát az osztálynak - Meixner módszerrel tanulnak olvasni - azonnal átálltunk Google Classroom-ra a pandémiai lezárások alatt - a 2021 tavaszi karantén idején pont a lezárás előtt lett koronás és rettenetesen megviselte . A tavaszi szünet után azonnal online oktatott úgy hogy fulladva köhögött - az osztály két hétig kollektíven otthon maradt hogy a tanárnő tudjon otthonról még oktatni mert annyira gyenge volt hogy le sem tudott jönni a lépcsőn otthonról nemhogy meg tanítson és tömegközlekedjen - a tankerület erre a két hétre NEM engedte a távoktatásitígy ő táppenzről oktatott csökkentett bérért!!!!! (És amúgy értelmes helyettesítő sem lett volna….)
Felháborít hogy nem engednek egyéni megoldási lehetőségeket úgy hogy egy teljes közösség együtt tudott működni a gyerekek oktatása és a tanárnő fel erősödése érdekében sőt tiltják és büntetik !
Óvoda: Egy teljesen tanévet vitt végig egy óvónő nagy csoportban úgy hogy ő is a egyben a tagÓvoda vezetője ! Nem tudom kapott e legalább anyagi és emberi megbecsülést de végtelenül tisztelem amit teljesített, de ennek nem szabadna így lennie!
Szülő, Budapest XII. kerület
Magas a gyerekek kötelező óraszáma. Magasak az osztálylétszámok. Az integrációt jól félreértelmezték, mert már a fogyatékosok is ott ülnek a normál iskolában. Így nem kapják meg azt a fejlesztést, amit egy speciális iskolában kaphatnának és járna nekik. Iskolánként jó, ha 1-2 gyógypedagógus van. Ez nagyon kevés, sok a "papiros " (BTMN, SNI)gyermek. A tankönyvek egyre használhatatlanabbak, választási lehetőség nincs. A pedagógusok is túlterheltek, frusztráltak. A gyerekek neveletlenek, a szülők követelőzők. Már csak ezt a tanévet kell végigdolgoznom, de nagyon sajnálom a kollégáimat.
Pedagógus, Győr-Moson-Sopron megye, járás: Győr
Az iskolai helyzet lesújtó, szomorú és gyalázatos. Véleményem szerint mindenki szenved benne: gyermekeink, a pedagógusok és a szülők is. Pár tiszteletreméltó kivételtől eltekintve a korosodó tanerő kiégett, céltalan túlélő üzemmódban vegetál és nem ritkán látom, hogy frusztrációit a gyermekeinken éli ki teljes természetességgel. Kérdésem: Ha a tanult, tapasztalt "felnőtt " "szakember " kénye-kedve szerint viselkedhet a gyerekeinkkel, akik ezt el kell tűrjék, sőt alkalmazkodniuk kell hozzá, akkor miért ő kapja a fizetést és miért nem a gyermekek kapnak ellentételezést. Áldozata ugyanakkor ennek a "rendszernek " a pedagógus is, hisz sem a képzés, sem a továbbképzés, sem a "minősítési rendszer " nem ad segítséget, naprakész tudást a jelenkori társadalmi hatásokat viselő és tükröző gyermekek problémáira, mindennapos kiélezett helyzetekre, jelenségekre. A szülőkkel való együttműködést ellehetetleníti a pedagógusok autonómiájának megszüntetésével a rendszer, ők sajnos csak a felsőbb utasításokat végrehajtó segéderővé avanzsáltak, akiknek lehet véleményük, amit azonban nem mondhatnak el. Ez lehetetlenné teszi a nyílt, őszinte kommunikációt, ami a partnerség egyetlen lehetséges módja együttműködő viszonyokban. A szülőkkel történő együttműködés hibáit a szülőkben látják, megoldást tőlük várnak. A szakemberhiány látványos mértékű. Nemcsak szakirányú helyettesítés nincs -a propagandával ellentétben-, de már néha semmilyen sem. A prioritási sor végére került a gyermek érdeke, szükségletei. Hab a tortán, hogy a Covid hisztériára hivatkozva a szülőket kizárták az iskolából. Mit nem kellene látnunk? Hát hogy bízzak én az intézményben, a szakmaiságban, és hogyan képzelheti értelmes ember, hogy legnagyobb kincsemet, a gyermekemet nyugodtan bízom -a törvény által kötelezve- egy ilyen módon működő állami intézményre? A mindennapi működésben törvénytelenségek tömkelege látszik. Minden tiszteletem a még ilyen körülmények között is küzdő, igyekvő, jó szándékú pedagógusoké!
Szülő, Győr-Moson-Sopron megye, járás: Győr
A rendszer elavult! Nem megfelelő a tudásanyag. Sok felesleges tartalommal, kevés hétköznapi életben is felhasználható tudással gazdagodnak gyermekeink. Túlterheltek. Fáradtak. Nincs igazi gyermekkoruk a sok tanulás miatt.
Szülő, Békés megye, járás: Orosháza
Az iskolai tananyag nagy része felesleges és elavult! A gyerekek nem értik a megtanulandó versek, kötelező olvasmányok nyelvezetét! A tanároknak pedig nincs idejük elmagyarázni azokat, de számonkérés van belőle, ahol egyet sem hibázhat a gyerek! Jó volna már ebben is haladni a korral és figyelembe venni a mai kor és emberiség igényét! Nem kellene feleslegesen terhelni a gyerekeket!
Szülő, pedagógus, Veszprém megye, járás: Pápa
- a pedagógus ingerült - az iskola udvara egy kopár “grund” - nincs pedagógus - alsóban kikerült a környezetismeret :( - nincs nyelvi tanár - igazából semmilyen tanárból nincs elegendő - az óvodapedagógusokat nem is számítják pedagógusnak.. gyalázat! - gyalázat a pedagógus bértábla - gyalázat, amit meg mer tenni a kormány a gyermekeim jelene és jövője ellen - gyermekeink nem ezt érdemlik - hatalmas a különbség az ovi és a suli elvárásai között - nincs logopedus: sok gyerek beszédhibásan megy iskolába - nem a jövőre készítik fel a gyerekeket ez vmi massza… - nevetségesnek tarrtom a kormány semmilyen intézkedési tervét a pozitív PCR teszt esetén: az iskolák vagy a kormányhivatal egyedileg bírálja el az eseteket: vhol karanténba kerül az egész osztály, vhol csak az adott gyermek és családja…. Vicc! Másfél évük volt rá, lassan kettő. - apropó digitális oktatás: a digitális oktatás ma kimerül abban, hogy a könyvek oldalai pdf-ben megvannak (legalábbis alsóban) a Krétában. Ez a digitális oktatás? És a Kollaborációs tér? Hahaha….. szégyen! Tavaly a pedagógusok ingyen és bérmentve “tolták fel” az anyagaikat a felhőkbe: oktattak és tanítottak. És másfél év alatt nem sikerült az EMMInél digitális/ interaktív oktatási anyagokat összerakni?
Márcsak azt nem értem, hogy ezzel a kormánnyal (EMMI) mi a jó eget tárgyal bármelyik szakszervezet? Ígéret és semmibe vevés az megy…. Én biztosan nem tárgyalgatnék már…, a gyerekeim egy fos oktatási rendszer áldozatai…. Megbocsáthatlan bűnök ezek egy anya szemüvegén keresztül!!
Közösségünk aktív segítséget nyújt a mindennapi problémákban, emellett kitartással, összefogással és a szülő-pedagógus együttműködés jobbításával előrelépünk az országos ügyekben is. Segítő anyagokat, állásfoglalásokat és felméréseket teszünk közzé, hogy felépítsük a közoktatás ügye mögötti társadalmi támogatottságot. 2016-os indulásunk óta a következő platformokat építettük fel:
Közösségi csoport
Segítő, érdekvédő csoport, ahol feltehetjük kérdéseinket, megoszthatjuk véleményünket. Támogatjuk egymást szülőként és pedagógusként, és közösen állunk ki érdekeink mellett.
Facebook oldal
Nyilvános facebook oldalunkon tudatosíjuk a gyermekeink jövőjét veszélyeztető társadalmi problémákat, kiállunk a szülőket és gyermekeink jövőjét, a magyar társadalmat érintő fontos közügyek érdekében, és közzétesszük a szülők számára hasznos információkat, tudnivalókat.
Email hírlevelünk röviden hírt ad aktuális akcióinkról, felhívásainkról, tudnivalókról, állásfoglalásainkról.
Instagram
Instagram oldalunkon is közreadjuk a szülőket érintő legfontosabb aktuális híreinket.
LinkedIn
Kövesd LinkedIn oldalunkat is!
Szülői szókimondó
A Szülői Szókimondó teret ad a véleménynyilvánításra és személyes párbeszédre, vitára; itt a másképp gondolkodók álláspontját is megismerhetjük.
Szószóló a közoktatásért
A Szószóló online felületén biztonságos, anonim módon tesszük közzé a közoktatásban szerzett személyes tapasztalatokat és problémákat, hogy ezeket mindenki megismerje.
Szülői tudásbázis
A Szülői tudásbázisban a közoktatással kapcsolatos, szülők számára hasznos tudnivalókat gyűjtjük.
Plusz egy év óvoda
Közösségi csoportunk gyakorlati segítséget nyújt abban, hogy minden érintett szülő tudatosan dönthessen a további egy év óvoda kérvényezésével kapcsolatban és szakmai támogatással vezeti végig a családokat a gyakran stresszes folyamaton.
Média
Médiamegjelenések: képviseljük a szülői érdekeket a sajtóban és teret adunk a szülői megszólalásoknak.
Petíció
Petíciók: segítünk kihangosítani a szülői véleményeket és képviselni a gyerekek jogait és érdekeit.
Szakember-adatbázis
Szakemberek adatbázisa: segítünk a szülőknek és a szakembereknek, vállalkozásoknak, szervezeteknek, hogy egymásra találjanak.
Maradjunk kapcsolatban! Hírlevél feliratkozás:
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.
Nagy figyelmet fordítunk a személyes adatok védelmére. Részletes adatvédelmi tájékoztatónkat itt olvashatja. A legtöbb weboldalhoz hasonlóan mi is használunk sütiket.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.