Szülőként és pedagógusként közösen tiltakozunk az óvodákat és iskolákat sújtó rendszerszintű problémák ellen. A tiltakozást a térképen elhelyezett felkiáltójelek és szöveges vélemények jelképezik, csatlakozni a lenti űrlap kitöltésével lehet.
A magyar közoktatást, óvodáinkat és iskoláinkat súlyos rendszerszintű problémák sújtják, a pedagógusok anyagi és szakmai megbecsülése elmaradt, a pedagógushiány igazi vesztesei a gyerekek. Az értelmetlenül túltolt központosítás és a szakmai párbeszédet figyelmen kívül hagyó kormányzati döntéshozatal tovább súlyosbította a bajt. Szenved a magyar oktatás, szenvednek a gyerekek! Változásra van szükség! Szülőként és pedagógusként közösek az érdekeink, közösen emeljük fel szavunkat a gyerekek jövője mellett, a szakmaiatlan kormányzás ellen.
Ha egyetért azzal, hogy változásra van szükség az oktatásban és a gyermekvédelemben, csatlakozzon a lenti rövid anonim űrlap kitöltésével! Fogjunk össze és hallassuk a hangunkat, képviseljük gyermekeink érdekeit! Kérjük, mint csatlakozó tiltakozásként Ön is helyezzen el egy piros felkiáltójelet a térképen, és röviden írja le, tapasztalatai alapján milyen problémák sújtják a gyerekeket! Bár a problémákat azonnal megoldani nem tudjuk, de aktív részvételünkkel valamennyien tudunk segíteni abban, hogy minél többen tudjanak a bajokról, és ezzel közelebb kerülünk a pozitív változáshoz.
A térképen a járásközpontokban elhelyezett tiltakozó felikáltójelekre kattintva olvashatóak a szöveges vélemények. Minél többen fejezzük ki tiltakozásunkat, annál erősebben képviseljük a gyermekek érdekeit!
Változásra van szükség az oktatásban és gyermekvédelemben! Fogjunk össze szülőként és pedagógusként!
Kérjük, csatlakozzon az alábbi rövid anonim űrlap kitöltésével, melyben röviden azt is leírhatjuk, hogy milyen problémák sújtják a szülőket, pedagógusokat és végső soron a gyerekeket! A csatlakozás után tiltakozásunk jeleként még egy piros felkiáltójel meg fog jelenni a térképen.
Oktatási rendszerünk képtelen felkészíteni gyermekeinket a jövő kihívásaira, az óvodákat és iskolákat súlyos rendszerszintű problémák sújtják. A pedagógusok anyagi és szakmai megbecsültsége csapnivaló, és ez drámai pedagógushiányhoz vezet. Egyre gyakrabban már nem is megfelelő szakképzettségű pedagógus van a gyerekekkel, sok a helyettesítés, az osztálylétszámok magasak, a gyerekekre nem jut elegendő idő, figyelem a pedagógusok óriási leterheltsége miatt. A pedagógushiányt elfedi a statisztika, mert az órák, foglalkozások hivatalosan nem maradnak el, de sokszor ezek érdemben nincsenek megtartva.
A problémákat helyi szinten tapasztaljuk, de az okok az elmúlt évek szakmaiatlan kormányzati döntéseiben és mulasztásaiban gyökereznek. Nincs külön Oktatási Minisztérium, a kormányzati politikusok mellőzték az érdemi szakmai párbeszédet, a döntéseket pedagógiai szempontok helyett politikai és gazdasági szempontok alapján hozzák meg. Nem fordítanak elegendő figyelmet az oktatásra, nem elég fontos gyermekeink, az ország jövője.
Miközben a kormányzat központosította az állami intézmények fenntartását, elvette az iskolák szakmai önállóságát. Az intézményeket távoli hivatalokból irányítják, ezzel nehezítik az önálló kezdeményezéseket és növelik a felesleges bürokráciát. A diákok szélsőségesen túlterheltek, a gyerekeknek nem jut idejük élvezni gyermekkorukat. A tananyag központilag meghatározott, ezzel korlátozva a tanárok kreativitását és ellehetetlenítve a gyerekek valódi szükségleteinek figyelembevételét. A lemaradók, problémákkal küzdők nem kapnak elegendő segítséget sem az iskolákban és óvodákban, sem más gyermekvédelmi intézményekben, melyeket szintén sújt a szakemberhiány és túlterheltség, kiemelkedő tehetségeink pedig gyakran elvesznek a jövő számára a tehetséggondozás hiánya miatt.
Gyermekeink többet érdemelnek! Szülőként, pedagógusként, felelős állampolgárként fontos, hogy mindenki lássa: rendszerszintű változásra van szükség!
Tiltakozunk a szakmaiatlan kormányzás ellen! Elfogadhatatlannak tartjuk a pedagógusok, gyermekekért dolgozó szakemberek és segítőik szégyenletesen alacsony anyagi és szakmai megbecsülését! Szülőként és pedagógusként közösek az érdekeink, együtt vállalunk felelősséget közös jövőnkért. Gyermekeink minőségi oktatást érdemelnek, és ennek érdekében együtt kell cselekednünk!
Hallassuk a hangunkat, és beszéljünk a valódi problémákról, hiszen szenved a magyar oktatás, szenvednek a gyerekek!
Vélemények a már csatlakozott résztvevőktől Összesen 2509 vélemény
Az a tapasztalatom, hogy a pedagogushiany miatt olyan kollégákat is pályán tartanak az intézmények, akiknek a munkája, személye pedagogialag is megkérdőjelezhető, de mivel nem tudnak helyette mást felvenni, ezért marad. Szintén ebből is kifolyólag nincs, vagy egyirányú a kommunikáció a gyerekek nevelésével, iskolai életével kapcsolatban. Hiába a hangoztatott szülő-pedagógus-gyerek közös munka, a szülőket kirekeszti az iskola. Természetesen a pedagógusok túlterhelese súlyosbítja a helyzetet, egyre kevesebben tudnak minőségi munkát végezni.
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Dunakeszi
Értelmetlen tanulnivalókkal túlterhelt gyerekek. Pedagógushiány, ami pár év múlva fog igazán tetőzni, amikor sokan nyugdíjba mennek, mert 30 év alatti pedagógussal alig találkozunk.
Mind mi, diákok és a tanárok is túl vagyunk terhelve , a tanagyag ugyanaz, kontakt órákat viszont csökkentik így ami régen 2-3 tárgy volt (egyetem) most 1 tárgyba van belezsúfolva, jobb esetben a követelményeket igazítják ehhez, de sajnos ezt nem mindig lehet megtenni , a tanárok kapkodnak hogy leadják az anyagot mi meg otthon szenvedünk utána hogy ne maradjunk le és tudjuk tartani a tempót, és ígyis néha muszály elengedni egy két dolgot , különben teljesen kiégsz. Sok tanár pedig a szakmai frusztrációját a diákokon tölti ki, rosszabb esetben pedig leszarja az összes kötelességet, házirendet, tvszt, nevezzük bárminek, le se adja az anyagot, de elvárja hogy tudjunk mindent, ráadásul a kreditértékek rohadtul nem igazodnak a tárgyak nehézségéhez , 6 kredites tárgy 2 zh ennyi van jegyed., 3 kredites , 1 zh 4 beugrós labor laboronként 2 méréssel , 2 leadandó házifeladat amit el kell fogadni vagy nincs aláírás , egy labor és egy házi pótolható , ja és ha ezekkel megvagy akkor még vizsgázhatsz , ez nem lenne baj nem lehetetlen teljesíteni,de ez NAGYON NEM 90 órányi felkészülést igényel hanem kb 2 szer ennyit. Az első zhn 130 ból 11 en mentek át , már azok közül aki elment megírni mert kb esélytelen volt.
Diák, Budapest XI. kerület
Leterhelt pedagógusok, sok túlóra. Sok adminisztráció.
Szülő, pedagógus, Békés megye, járás: Békéscsaba
Riasztó állapotok uralkodnak az ágazatban. Mindent elborírt a rengeteg adminisztráció, amit az íróasztalnak gyártunk. A gyerekekre alig jut idő. A terhek egyre növekednek, tapintható a feszültség. 2 ember munkáját végzem 5.éve, semmi megbecsülésért. Kilátás sincs arra, hogy emberibbé váljon a helyzet. Elhagyom a pályát.
Pedagógus, Budapest VII. kerület
Pedagógusok és a tanulók túlterheltségét napi és heti szinten vizsgálni kellene.Csökkenteni kellene a tananyagot a modern kor követelményének megfelelően.Az elvárások ne legyenek irreálisak.Szakemberek segítsenek a covid okozta pszihés és oktatási problémák megoldásában diáknak,pedagógusnak,szülőnek
Szülő, Budapest XIV. kerület
Másodéves óvodapedagógus hallgatóként még jobban belelát a helyzetbe az ember. Az, hogy a gyakorlati helyünkön összeteszik a két kezüket az óvodapedagógusok csak azért mert pont oda kerültünk, szerintem sokat elmond a helyzetről. Ebben az a szomorú, hogy már így indulunk el egy pályán, választunk hivatást, végignézve azt, hogy a pedagógushiány mekkora változásokat hoz egy-egy intézmény életébe. Viszont pont ezért hivatás ez, hiába látom a nem túl fényes jövőmet pedagógusként, mást nem is tudnék elképzelni magamnak. Remélem egyszer majd belátják az emberek mennyire fontos is a munkánk.
Pedagógus, Budapest IV. kerület
Túlterheltség miatt a beszédfejlődési késő gyermekem nem csatlakozhatott ovis csoportjához, mert külön figyelmet kíván. Az óvoda udvari szabad játék nem nevelés, nem szocializál.
Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, járás: Miskolc
Túl sok adminisztráció, pályázat, folyamatos bizonyítás, hogy jól csináljuk a munkánkat. Plusz órákat töltünk bent, hogy mindent megadhassunk a gyermekeknek. Túlórát nem fizetik, 2014-s bértáblához igazítva kapjuk a bérünket. Pedagógus I. fokozatba léptem lassan egy éve, nem kevés munka volt, míg elértem, és a Gyakornok 100 Ft-tal kevesebbet keres mint én. Egyáltalán nem vagyunk megbecsülve, korosztályomból lassan senki nem lesz a pályán és ez az elszomorító.
A volt ovodankban a nevelés es az oktatás sajnos sehol nem jart az elvárhatohoz, az ottnai vezetonek csak az a fontos hogy, milyen szinu a fal,meg bált rendezzen, gyűjtsön penzt a szülőktől, alapítványi pénzeket, és mégse oda es arra költötte ahova kérte valojaban. 2 evet elvesztegettunk erre a helyre,plusz a covid is közrejátszott valamelyest. Igy valtottunk másik ovodara ahol van neveles es szakmaisag. Jobblenne ha nem párt állás alapjan választananak óvodavezető hanem alkalmassag alapján. Gyerek es szülő központú legyen ne pedig anyagi központú.
Szülő, Hajdú-Bihar megye, járás: Debrecen
Az előttem szólók már mindent leírtak. Anyagi és erkölcsi megbecsülés kell és szabadság.
Szülő, Budapest XVI. kerület
Óvodapedagógus vagyok lassan egy éve viszem egyedül a csoportot a pedagógiai aszisztens gyesről jön vissza a szabadságát tölti. Túlórázunk felváltva, betegek nem lehetünk. Óvodapedagógust nem tudunk felveni mert nincs jelentkező. Fáradtak vagyunk és csalódottak mert ez senkit nem érdekel. A fizetésünkről nem is beszélve.
Kedvenc óvónőnk elhagyja az ovit. Kezdő bér siralmas, 25-en vannak egy csoportban. Pedagógus hiány miatt hol dadus, pedasszistens helyettesít, hol összevont csoportok vannak. Szomorú
Szülő, Budapest XV. kerület
Csökkenteni kellene a tanárok terheit, hogy a millió adminisztráció helyett legyen idejük és energiájuk a diákokkal foglalkozni
Szülő, Budapest XXII. kerület
Végzős óvónő hallgató vagyok. Rendkívül elkeserít, hogy milyen kilátások várnak rám diplomaszerzés után. Sajnos egy albérlet kb. 120 ezer forint/hónapnál kezdődik, így nem hiszem, hogy maradok a pályán, hiszen havi nettó 140 ezer forintos kezdőfizetéssel (ami 2 év után emelkedik talán +20 ezerrel) nem tudok megélni. Sok tehetséges, gyermekbarát, ügyes és szorgalmas szaktársam is emiatt nem marad a pedagógus pályán. Imádkozom, hogy nyárig ez a helyzet változzon, hiszen őszintén nem akarok pálya-elhagyó lenni.
Diák, Bács-Kiskun megye, járás: Kecskemét
Teljesen rossz, túlterheltség, sok elvárás, bürokrácia, sni, btmn gyerek szakmán nem kap felmentést. Centrumosítás nincs végig gondolva, az új szakképzés sem.
Borzasztó az egész helyzet. Szörnyű állapotban van az oktatás és azonnali változtatás szükséges. És nem csak az oktatás, hanem a gyermekvédelem terén is. A gyermekeket jelenleg senki sem tekinti fontosnak. A szülők kezéből kivettek minden lehetőséget és az utóbbi időben a pedagógusok kezéből is. A gyerek az önkényurak kezében van, akik szakmai tudás nélkül döntenek a gyerekek és a családok sorsa felől. Azonnali és az oktatás alapjait érintő változásra van szükség.
Szülő, Pest megye, járás: Érd
Iszonyú túlterheltség nagy követelmény stressz a diákok részéről. A mindennapos felmérők / 5-10 perces/ szinte állandó stresszben tartja a gyerekeket és bőven nem a tudásukat tükrözi. Lassítani kellene a tananyag eladásával jobb és több magyarázat az órákon kevesebb házifeladat otthonra.
Szülő, Pest megye, járás: Vác
Az óvodában es az iskolában is kevés a pedagógus. Nincs helyettesítés, nincs napközis tanár.
Szülő, Pest megye, járás: Szigetszentmiklós
Az itteni óvodában két évbe telt mire egy alkalmatlan dadust sikerült lecserélnie az intézményben. Elnézést kértek, hogy nem távolítják el a kollégát, de nem volt helyette ember :/ A helyi általanos iskolában is nagy probléma a szakemberhiány :/
Szülő, Pest megye, járás: Gödöllő
A pedagógusok kötelező oltásával minden határt átlépve tipornak minket a porba. Aki önként vállalta, megtette. Aki nem szeretné, milyen jogon veszik el a tanításhoz a jogát? Ki fogja a gyereket tanítani? Az asszisztens(már ha oltott)? Nagyon nagy a baj,összefogás kell, mert a kényszerítéssel még több ember fogja elhagyni nem önként a pályát. Hiányos tudású, agyonterhelt gyerekek és kizsigerelt tanárok a jövőkép!?
Pedagógus, Zala megye, járás: Keszthely
Túlterheltség. Anyagi és erkölcsi megbecsülés hiánya. Bérfeszültség az átgondolatlan előmeneteli rendszer miatt.
Szülő, pedagógus, Vas megye, járás: Szombathely
Rendszer központúvá vált körülöttünk minden. Döntéshozói szintén senkit nem érdekel, hány ember látja el a feladatokat, miközben a "rendszer " újabb és újabb határidős feladatokkal bombázza az intézményeket. Ha csak a ránk bízott gyerekekkel foglalkozhatnánk, az is embert próbáló, ha úgy, hogy folyamatosan pedagógus hiánnyal küzdünk. Jelenleg ott tartunk, hogy a pedagógusoknak elfogy az energiája. Nincs pihenőidejük, lassan nem lesz magánéletük, és mindezt úgy csinálják, hogy legfeljebb néhány szülő, és a gyermekek öröme a köszönet. Van az a pillanat, amikor nincs már mit odaadjon az ember, mert elfogott a nap 24 órája, mert fáradt, és a fáradtságban elég a lelkesedés, mert a családnak meg kellene élni valamiből, amire nem elég a pedagógus fizetés. Közben meg ott a választott hivatás, a nagy szerelem...
Pedagógus, Csongrád-Csanád megye, járás: Szeged
Nagyon sok pedagógus hiànyzik az óvodàkból. A fiatalok szinte biztos, hogy az alul fizetettség miatt nem igazàn jönnek. A bértàbla nevetséges! A technikai dolgozók fizetèse szintén siralmas!!
Pedagógus, Pest megye, járás: Dunakeszi
A gyermekem iskolájában hatalmas a pedagógus hiány. A szaktantárgyakat helyettesítésekkel oldanak meg. Én óvodapedagógus vagyok, nem szeretnék oltást kapni, ezért a munkámat elfogom veszíteni. Az oktatás össze fog omlani, ha ez így megy tovább.
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Gödöllő
Tul vannak terhelve az óvonök napi szinten 1 ovonő van 23 gyermekkel+ 1 pedaszisztens. Elfáradtak es a szülök is fáradtak mint fizikailag mint lelkileg. Én mint szülő tapasztalom hogy sok embertársam lealacsonyitó stlusban beszélnek azzal az emberrel aki napi 8-10 órát is vigyáz a gyermekkére.
Szülő, Budapest XX. kerület
Országszerte nagy a pedagógushiány, hiszen nem becsülik meg a pedagógusokat, óvodapedagógusokat sem. Kevés a fizetés, minimálbér alatt keresünk. Rengeteg az adminisztráció, így kevesebb idő jut a gyermekek fejlesztésére. Ráadásként sok az SNI-s és BTMN-es gyermekek száma, akikkel sokkal többet kell foglalkozni. Jobbik esetbe van fejlesztó vagy gyógypedagógus, aki fejleszti a gyerekeket, rosszabbik esetbe az óvodapedagógusnak kell ezt is megoldani, egyénileg fejlesztenie. Véleményem szerint több ingyenes továbbképzésre lenne szükség, hogy a pedagógusok felkészültebbek lehessenek szakmailag. Amennyiben nem változtatnak az oktatásban, még rosszabb lesz a helyzet !
Kevés a lelkiismeretes ,gyerek központú óvónő. A gyerekek átformálása már oviba elkezdődik,hogy az iskolában minél "kevesebb " gond legyen velük. Csak az a jó gyerek aki csendben játszik, szépen rajzol, megül az asztalnál, nem kérdez csak válaszol. Ha nem így tesz akkor jön a jelentés a fogadó órán (=az óvónő mossa kezeit, köszöni szépen) ez a gyerek menthetetlen, kezelhetetlen , soha nem fog iskolába járni... A gyerekem nem illik a rendszerbe... hát nagyon sajnálom,de nem is fog! Ilyen áron nem! Sem az óvóda, sem az iskola nem tanítja meg igazán azt ami kéne a nagy betűs élethez. Vonzóbbá kéne tenni az óvónői , dadus, tanár állást és jobban meg kéne fizetni őket. Illetve nem papíron pipálgatni melyik gyerek mit tud és mit nem , hanem megismerni a gyerek jellemét és a szülővel együtt karöltve azokból a tulajdonságokból kihozni a legeslegjobbat!!!
Szülő, Pest megye, járás: Érd
Méltánytalan a bérezés!A pedagógusok erkölcsi megbecsülése is jelentősen csökkent az évek alatt. Túlterheltek vagyunk a rengeteg adminisztrációval. Ha ezt az időt a gyerekekre fordíthatnánk, akkor egy fokkal könnyebb lenne az élet. A gyerekek közt töltött óraszámok (óvoda) nagymértékű túlterheltséget eredményez. Óraszámcsökkentés lenne szükséges. A nemzet napszámosai, valóban mi vagyunk.
Pedagógus, Csongrád-Csanád megye, járás: Csongrád
Pedagógiai korlátokat érzünk! Tizenhat fő felett a csoport tömeggé válik és ezáltal sem érzelmi, sem értelmi fejlődésüket nem ideálisan támogató közegbe kerülnek a gyerekek. Fontosnak érezzük ezen tapasztalatok megosztását, mert a gyerekekért tenni akaró pedagógusként olyan eredményeket szeretnénk elérni, amelyekre büszkék lehetünk. Ezzel szemben a napi nevelőmunkánkat úgy éljük meg, hogy sokszor tehetetlenül állunk, és még beszélni sem szabad – nem illik – erről. Reggel hét órától tíz óráig egyedül kell gondoskodnom, nevelnem, fejlesztenem, problémákat megoldanom 25 gyerek körül és között. Nagyon nagy felelősség és intenzív agyi munkát kíván mindez, a fizikális részt nem is említem. Sok a problémás gyerek a dajkai segítség minimális. Két csoportra egy dajka jut azonos időben. Váltótárs hiánya esetén (betegség) iszonyatos a terhelés, de még a mellett is. Folyamatosan érzem, hogy nem bírom ezt és nem lehet szeretem, de akarom csinálni,, el vagyunk lehetetlenítve és senkit, még a vezetőmet sem érdeklik a problémák. Naponta sok a szervezési feladatunk: a csoportszobában, hogy elférjen a sok gyerek, pénzek beszedése, a fejlesztő foglalkozásokra járó gyerekek körül sok a tennivaló. Egyidőben kell két helyen – csoportszobában és öltözőben - lévő gyerekeket irányítanunk, felügyelnünk és segítséget nyújtanunk, amikor például gyógytestnevelés van és öltözik a csoport fele. Annyira sok a tevőleges és a dokumentációs munka, hogy ezt már nem lehet szeretni. Keressük a sokféle problémára a megoldásokat, de a fennálló feltételrendszerben nem találjuk.
Nem is tudom hol kezdjem...mi a nehezebb, mi az elszomorítóbb!? Megbecsülésünk szinte semmi a társadalom részéről, tisztelet a kivételnek. Szinte mindenhonnan csak a nyomás nehezedik ránk, elvárás, elvárás hatán: portfólió, tanfelügyelet, belső ellenőrzések, önellenőrzés, papírmunka, irreális szülői igények. A rendszer kiszipolyoz minket és mindezt a bizonyos béka testrészek alatt lévő bérért. Sokat hangoztatott a pedagógus béremelés, jól hangzik persze, de nézzük már meg, hogy a szorzónk a 2009-es minimálbér. Tisztelet minden dajkának és köszönet a munkájukért, de több fizetést kapnak, mint a kezdő pedagógus. A felelősség pedig a pedagógusé, ahogy a nevelés, a oktatás is. A szívünk, a gyerekek tartanak minket a pályán, de sajnos egy idő után ez kevés. A kormány szerint nincs pedagógushiány. De VAN, csak betömik a lyukakat, ilyen és olyan intézkedésekkel: képesítés nélküli "pedagógusokkal ", délutáni felügyelet dajkákkal és még sorolhatnánk.
Pedagógus, Heves megye, járás: Eger
Pedagógus hiány. Megbecsülés hiánya a fentartó és szülő részéről. Integráláshoz nincs megfelelő szakember, eszköz és hely.
Felháborítónak tartom, hogy elbocsátanak pedagógusokat mert nem veszik fel az oltást!!!! Többek között a kisfiam már megmaradt egyetlen egy óvónőjét is aki a legjobb óvónő!!!! Szívből sajnálja mindenki!!! Ezt nem szabadna megtenni!!
Szülő, Budapest XVI. kerület
Kevés pedagógiai asszisztens dolgozik az általános iskolákban. Meg kellene háromszorozni a számukat. Emelni kéne a fizetésüket. 2019-ben pedagógiai asszisztensként végeztem. Nem tudtam elhelyezkedni ezzel a végzettséggel, ezért jelenleg logisztikai technikusnak tanulok.
Diák, Csongrád-Csanád megye, járás: Szeged
A pedagógusokat fel kellene készíteni a folyamatosan változó "gyerekanyag " kezelésére. Amíg ez nem valósul meg folyamatos képzésekkel pl. life coachok bevonásával, addig hamar túlterheltnek és kiégettek lesznek. A tanterveknek ráadásul nincs egy szép ívűk, össze vissza ugrálnak a témák között. És nincs idő begyakorolni a tanultakat. Pl. Matek A magyar irodalom és a történelem tanulás nem kapcsolódik szorosan! Pedig ez alap lehetne! Minden olyan tantárgyhoz, amihez lehet, a havi 1 tanulmányi kirándulást iktatnék be, ami azon a héten a heti 5 testnevelest is kiválthaná: kisebbeknek múzeumba, csodák palotájába, állatkertbe, középiskolába, mint a kutatók éjszakáján, 5. osztály felett pl. valamelyik egyetemre, gyárba.
Sokkal több szabadságot lehetne adni a tanároknak! Kell a szabad tankönyv választás joga!
Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, járás: Miskolc
Még hallgató vagyok.Idővel a pedagógusi pályát terveztem, de valószínű, hogy ez nem fog bekövetkezni. A fizetés borzalmasan alacsony, ha nincs a hátad mögött 20-30 év tapasztat, de kérdem 1 diplomával amiért megdolgoztunk a kezdő fizetésünknek 180 000-nak kell lennie? A gyárban kapnak annyit a raktárosok. Tudom sokat dolgoznak és ők is megérdemelnék a nagyobb bérezést, de ha csak Németországot is nézem a fizetés a miénk 5x öse és a munka fele annyi sincs mint itt. A megbecsülésről már szót se ejtek. Kiröhögnek hogy pedagógus lesz az ember? Se megbecsülés se fizetés. Az elvárások meg hatalmasak mind a tanárok mind az óvodapedagógusok felé. Amellett hogy mindig bizanyítanunk kell a rátermettségünket a minősítésnél,ami folyamatos önfejlesztést igényel.
Diák, Hajdú-Bihar megye, járás: Hajdúböszörmény
A pedagógus hiány miatt tagozatosnak indult osztályok veszítik el a plusz óráikat. A kényszerű csoport összevonások miatt, nem tudunk mindenkinek gépet biztosítani informatika órán. Ehhez képest online kívánják a kompetencia mérést elvégeztetni. A magas óraszámok miatt a szünetek rövidek, nem elég a mosdóra menethez, és vagy a másik épületbe való átéréshez. A gyerkek létszámához mérik a szükséges tanár létszámot, mikor 30-40% küzd valamilyen tanulási nehézséggel.
Szülő, pedagógus, Budapest IX. kerület
Egyre kevesebb az óvodapedagógus, köszönhetően annak, hogy a pálya nem nyújt igazi perspektívát. Rendkívül alacsonyak, megalázóak a bérek, az ingyen túlóra, helyettesítés rendszeres, folyamatos és természetesnek van tekintve. Rengeteg a felesleges adminisztráció, amit, ha nem akarunk a gyerekek idejéből elvenni, akkor otthon, hétvégén kell megcsinálni. Ehhez jönnek még a minősítő eljárások, amit szintén megalázónak érzek közel 40 pályán töltött év után. Ettől nem leszek jobb pedagógus, ellenben sokkal leterheltebb igen. Pluszban ott van a tanfelügyelet. Mindez a gyerekektől, a saját családtól veszi el az időt. A gyerekek, akikért tulajdonképpen vannak az intézmények, lassan elvesznek a rendszerben, mert a rendeletek alkotóinak fontosabb, hogy mi van leírva, mint az, hogy mit van idő a gyakorlatban megvalósítani.
Pedagógus, Budapest III. kerület
Lehetetlenül alacsony fizetés Túlterheltség Átgondolatlan, nem megfelelő óvodai rendszer
Pedagógus, Csongrád-Csanád megye, járás: Szeged
Túlterhelt pedagógusok, kevés fizetéssel, az oktatási intézmények kevés pénzből gazdálkodhatnak
Szülő, Heves megye, járás: Eger
Azt látom, hogy az oktatásból hiányzik a gyerek. Határidők vannak, kötelező tananyagok vannak, de nincs érzelmi intelligencia fejlesztés, nincs önismeret, nincs közös munka. Rutinból mennek a napok, ahol egyáltalán nem az a fontos, hogy minden óra élmény legyen, hogy a gyermekek felfedezzék egymásban a különlegeset, a szépet, az egyedit, hogy barátságokat kössenek emberi kapcsolatokat "tanuljanak ". Helyette "letudják " a napi kötelezőt cseppet sem örömmel.
Sokszor nem is az épületek rossz állapotát, a felszerelések, infrasturktúra hiányát érzem problémának, hanem azt, hogy a gyermekek elvesznek a tömegben, mert nincs elég szakember, aki vigyáz, figyel rájuk.
A másik fő problémát abban látom, hogy a pályán dolgozó szakemberek életéből hiányzik az egyéni motiváció, az egyéni célkitűzés, a fejlődés iránti vágy és ha lenne is, nem tudnak új módszerekhez, tudáshoz jutni, hiszen számukra nincsenek megfizethető tréningek, fejlesztések - ami mind-mind a versenyszférában sokszor adott. Nem kezeli senki a burn out problémáját, pedig keményen jelen van, és nem tudnak kihez fordulni akkor sem, ha úgy érzik nem bírják tovább.
Szülő, Komárom-Esztergom megye, járás: Tatabánya
Magam is tanárként is végeztem, imádok tanítani de a mai rendszerben nem. A központilag irányított elméleti tananyag egy rémálom a pedagógusnak és a gyereknek is. Gyakorlati oktatás nincs. Sok felesleges tárgyat tanulnak a gyerekeim még akkor is ha már fakultációt választottak. A pedagógusok belefásultak ebbe a rendszerbe, eszközok nincsenek, hacsak a szülők által fenntartott alapítvány nem finanszíroz. Mi szerencsések vagyunk mert jómodú szülők gyermekei járnak az iskolába. De mi van egy kevésbé fejlett kis településen? A fiam nagyszerű pedagógus lenne, de inkább közgazdásznak állt, azt mondta ilyen társadalmi megbecsülés mellett inkább nem. Nem anyagi, társadalmi. És ez így megy még sok más fiatalnál. Maximálisan megértem őket. Itt a fejekben kell rendet tenni, nem lehet Rákosi elvtárs országát visszahozni. Tegyük színessé az oktatást, helyezzük vissza az önkormányzatok felügyelete alá, és a pedagógusoknak adjunk több szabadságot, anyagi és erkölcsi megbecsülést. Másként nem fog menni!
Szülő, Bács-Kiskun megye, járás: Kecskemét
A helyzet több sebből vérzik… Kezdeném azzal, hogy diplomás pedagógusként a kezdő bérem 129 ezer Ft volt most 160 ezer…. Az óvoda karbantartója a is többet keres!! Semmi megbecsülés, nem lesz utánpótlás a közeljövőben.. Nagy létszámú csoportokban több problémás gyermekkel zajlanak a mindennapok… Az adminisztratív feladatokból ki se lát az óvodapedagógus, nem hogy egyéni fejlesztéseket biztosítson… Szörnyű és szomorú a helyzet… :(
Mi nagyon elégedettek vagyunk az óvodával és az (1db) óvónőnkkel, mert Ő a szabadidejét és minden erejét a gyerekek fejlődésére fordít. De egyedül van. Vegyes csoport 8 éves nagy gyerekeknek is aludni KELL, mert nincs aki foglalkozzunk velük, pedig lehetne akkor iskola előkészítő. Ha rendesebben megfizetnék a pedagógusokat, nem csak az elhivatottak maradnának és teljesítenének. Befizetett adómból inkább ezt támogassák, mint a “focit”
Szülő, Budapest XVII. kerület
Az Európa szerte példátlanul alacsony fizetésünk, az egyre növekvő szülők általi nem megbecsülés és a napi szintű stressz, ami az egyre nehezebben kezelhető gyerekekkel jár az oka annak, hogy a fiatalok és az idősebb kollégák is egyaránt pályaelhagyáson gondolkoznak. A törvény által előírt integrálás miatt, évről évre egyre több olyan gyermek érkezik az óvodákba, akiknek gyógypedagógusra, vagy legalábbis csoportonként egy pedagógiai asszisztensre lenne szükségünk. A mostani vírushelyzetben pedig folyamatosan romlik az eddig kialakított jó szülő-óvónő kapcsolat, amikor vírusos tünetekkel hazaküldjük a gyereket. Ránk haragszanak, amiért a közösség és a saját magunk egészségét védjük. Éveken belül hatalmas problémák lesznek, ha ezen az úton haladunk több óvoda is be fogja zárni kapuit emberhiány miatt…
Pedagógus, Heves megye, járás: Eger
Gyermekem mellett nincs képzett szakember. Így csak teng-leng az oviban. Nincs kapacitásuk ennyi gyerekre. Nem tehetnek róla, a rendszer borzalmas.
Szülő, Pest megye, járás: Gödöllő
Sajnálatos módon egyre kevesebb az igazi, "nagybetűs " pedagógus, mert a jelenlegi oktatási rendszerünk minden eszközt, támogatást és megbecsültséget elvett már tőlünk. Ezek a gyermekszerető-gyermekcentrikus tanítók a mennyiségi oktatásban tisztán látják, hogy funkcionális analfabéták nevelését célozta meg a kormány, mondván, a gyártósori munkára és a kormány támogatására nem kellenek gondolkodni tudó emberek.. Így, vagyunk még páran, akik nem adtuk fel nevelési elvünket és továbbra is tanulóink egyéni sajátosságait próbáljuk fejleszteni. De meddig?!
A pedagógus béreket az EU átlag 70-80%-áig emelni kellene, ez a saját becsésem szerint kb. nettó 400.000 Ft, de utána kellene pontosabban számolni. workshopok formájában a következô témákat kellene pótolni: -politikai képzés, demokráciára nevelés: https://egyensulyintezet.hu/wp-content/uploads/2021/08/ei_tanulmany_demokratikus_keszsegek_.pdf -ügyek mentén csoportosulás, civil aktivitás, szakszervezeti összefogás gyakorlása, jótékonykodás meghonosítása. -EU (szervei, funkciója, képviselôi, EU képviselôk meválasztásának folyamata) -magyar választási rendszer - a 18. századi rabszolgaság összevetve a modern kori rabszolgasággal, kizsákmányolással. (pl. Ázsiában) -bántalmazás megelôzéséhez önvédelem, asszertivitás, gyermekjog, segélyhívó számok -nyelvtanulás, 2 nyelvvizsga, ingyenes utazás lehetôsége az EU-ban 18 éves korban; külföldi filmeket eredeti nyelven feliratozva. -A magyar GDP emeléséhez nélkülözhetetlen kis és középvállakozásokhoz szükség van vállalkozói, menedzsment, pszichológiai ismeretekre, és kreatív ötletekre. Innováció a központi téma az EU országaiban, (Mivel az európai gyártás Kínába kerül, így csak innovációval tudnak az európai országok bevételhez jutni a közeljövôben.) -Média kritikus elemzése. Valódi hír-hamis hír megkülönböztetése, forráselemzés, szöveg értelmezés. -Megújuló energia (atommentes), környezetvédelem. -2. világháború-fasizmus-rasszizmus tematizálása, a klímavált. miatt bekövetkezô vándorlási hullám kezelésére, befogadó, összetartó, asszertív társadalom kialakításával. -szekularizáció: egyház és állam szétválasztása -biogazdaság - kis gazdaság elônyei nagyüzemi gazdálkodással szemben. A tartalmakat egyszerûen, 12 éves gyerek színvonalán kellene közvetíteni. Ezt a modernizációt a rendszerváltást követôen már el kellett volna végezni. Ezek hiányában összeszerelôüzem marad az ország, önállótlan, EU zsebén elôsködô társadalom. Autonómmá válásnak, sikeres társadalomnak erre van az útja.
Szülő, pedagógus, Ausztria
A munkahelyemen, már negyedéves hallgatókat vesznek fel, mert egyszerűen nincs végzett gyógypedagógus. Szeptemberben 13 üres gyógypedagógus álláshellyel indult el a tanév. Mindezt Budapest egyik legnagyobb, legnevesebb EGYMI-jében, ami közfeladatokat lát el. Emellett mást se csináltunk, csak a bürokratikus labirintusban próbáltunk eligazodni és lavírozni. A saját gyerekeimet már megpróbáltam kimenekíteni az állami oktatásból, de ez csak ideig óráig megoldás.
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Pilisvörösvár
Alapvető hiányosságnal tartom, hogy a pedagógusok nincsenek birtokában annak a pszichológiai tudásnak, zömében, hogy a napi tevekenységük milyen nyomot hagy a gondozásukba adott gyermekekben. A bántalmazó társadalom rengeteg élményét adják a gyerekeknek, akár öntudatalanul, és ez nem mentség. Észre sem veszik, nap mint nap mit tesznek és ezzel mit okoznak, hosszú távon mit mélyítenek tovább a gyermekekben.
Szülő, Budapest IV. kerület
A pedagógusok túlterheltek, rengeteg adminisztrációs feladatnak kell megfelelniük. A pedagógushiány egyre több köznevelési intézményt érint a régióban, ahol élek. Vannak iskolák, ahol hónapok, évek óta nem tudják biztosítani a szakos ellátottságot.
Szülő, pedagógus, Békés megye, járás: Orosháza
A rengeteg adminisztráció, a kifizetetlen túlórák, a családra jutó kevés idő egyre jobban arra a döntésre sarkall, hogy más pályát kell választani. Elhagyni azt a munkakört, amit sok évig teljes odaadással végeztem.
A jelenlegi óvodánkban 9 szakember hiányzik. Van csoport ahol nincs óvónő csak pedagógiai asszisztens. Mindent megtesznek amit lehet. Egyre elkeserítőbb a helyzet! A fiatalok elmennek csak az idősebbek vannak akik nemsokára nyugdíjba mennek.
Szülő, Budapest XXI. kerület
Felháborító, hogy az egyházi oktatást látványosan az állami elé helyezik, így a katolikus hitet nem aktívan gyakorlók alapból hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. Az oktatási rendszer elavult, a mai világ teljesen más kompetenciákat kíván, mint 30-50 évvel ezelőtt. Nem elég, hogy alkalmazottként tömjük a pénzt az államkasszába, a magán egészségügyi ellátás mellett már kénytelenek vagyunk az általános iskolát is magánúton megoldani. Noha 2 alkalmazotti fizetésből egyáltalán nem könnyű az alapítványi iskola finanszírozása, de a gyerekeink jövője a legfontosabb. Hálás vagyok, hogy egyáltalán van ilyen intézmény a lakóhelyünkhöz közel. A színvonalas oktatás nem luxus, hanem minden gyerek számára elérhető minimum kellene, hogy legyen!
Szülő, Komárom-Esztergom megye, járás: Tatabánya
Intézményünkben az átlagéletkor az országos átlaghoz képest viszonylag alacsony, kb. 48 év. Sok fiatal kollégánk van. Közülük azonban rövidesen elmegy egy, egy másik lombikprogramos és veszélyeztetett terhesként a jövő héttől nem fog dolgozni.Ezen a héten 3 továbbtanuló (másod diplomájukat szerzik- tanulnak, de olyat, amit nem feltétlenül fognak használni, a vezetőség küldte őket, mert jól mutat, ha a szakos ellátottságot nézzük), 3 beteg, 1 versenyre kísérő kolléga és 2 egyéb okok miatt távol lévő helyettesítését kellett megoldanunk. Nagyjából minden nap mindenki 1-2 órát helyettesített. Sok esetben adott tantárgyhoz (angol, fizika) nem értő szaktanárok. Több fiatal kolléga adott ma hangot elkeseredésének, hiszen a bérük nagyon kevés, az iskolában gyerekekkel töltött ideje mindenkinek kb. 28-30 óra. Napi levelező kapcsolatot tartunk a szülőkkel, gyermeklelkeket ápolunk, a szünetekben vagy akár tanórákon deviáns magatartású gyerekeket fékezünk meg (a rendőr gumibottal jár, mi meg 60 kilósan próbálunk közbeavatkozni, amikor a válogatott trágárságokat üvöltő kamasz éppen megruházni igyekszik valakit). Az utóbbi két hétben három, az egész iskolát érintő szabadidős programsorozatot szerveztünk és bonyolítottunk le. Az előzetes munkákon kívül ez azokon a napokon 8-16-ig tartó konkrét elfoglaltságot jelentett. Folyamatosan csipog a telefonunk, amelyen még este is jönnek a pályázatok, az aktuális információk, pedagógiai jellemzések írására való felkérések a vezetőségtől, szülői kérések vagy éppen egy -egy probléma orvoslása miatt keressük mi pedagógusok egymást messengeren. Mégsem csak a sok munka és a méltatlanul alacsony bér az, amivel 32 év után mélységesen fel vagyok háborodva (hobbimként élem meg a tanítást, a gyermeklelkek megmentését- hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozom), hanem az, hogy a helyettesítésekért nem jár fizetség. A túlmunka esetleges fizetésével kapcsolatos törvények úgy vannak kitalálva, hogy ne kelljen fizetni.
Pedagógus, Zala megye, járás: Keszthely
1. Oktatásirányítás: 11. éve nincs oktatási minisztere Magyarországnak, az oktatás teljes folyamata mára minisztériumi logikák alapján széttagolt, a kisgyermekkori nevelés két államtitkársághoz tartozik, önkormányzati fenntartásban, a közoktatás, a szakképzés és felsőoktatás két tárcánál van. Így mind az érdekérvényesítés, mind a szakmai munka széttöredezett, ami látszik a minőségen (romlik). 2. Iskolavezetés és központosítás: az oktatási intézmények vezetése a szakmai irányítás helyett az állami intézményeknél adminisztratív szereplőkhöz került (Tankerületek), ami további nagymértékű minőségromlást okoz. 3. Nemzeti Alaptanterv: a nemzeti alaptantervet a legjobb szakembereknek kellene készíteni, és azt társadalmi, szakmai, politikai konszenzussal kellene elfogadni, és hosszútávra tervezni finomhangolással. A korszerű tartalomhoz korszerű módszertant kell tenni. 4. Mindenkinek jó iskolát: evidenciának tűnik, de itthon már nagyon kevés a nagyon jó iskola és kevés a jó iskola. A nemzetközi méréseken is eredményes országokban ez nem így van. 5. A fentiek (korszerű tartalom, korszerű módszertan, jó iskola) kulcsa a megbecsült, jól felkészült pedagógus. Itthon a pedagógus lenézett, alulfizetett, kihasznált és felkészültsége valójában a saját igényességének kérdése. Ebből sosem lesz jó iskola.
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Vác
Ovival kapcsolatban személyes tapasztalatról a saját gyermekem esetében tudok nyilatkozni. Az intézmény vezetője az aki, felelős azért, ha egy oviban odáig fajulnak a dolgok, hogy gyakorlatilag a gyermek megőrzésén kívül sok minden nem történik! A dajkanénik se sok vizet zavarnak Mivel 4 év alatt 5 óvónőnk volt, 4 dajka és 2 vezető, van rálátásom a dolgokra! Sorolhatnám, hogy azt érzi az ember, hogy nyűg egyeseknek, ha nem tudsz délre ODAÉRNI a gyerekért. Stb.... WC használatakor nem divat az sem már,hogy le ellenőrizzék h. Ne összekent fehérneműben legyen egész nap a gyerek stb. A hazaküldendő dolgok meg egyszerre csak megszűntek! (rajzok, festés,egyéb gyerek által készített dolgok). Vagy szabad játék van egész nap, és plusz 15 fokban sincs levegőzés, mert ma fújt a szél, ma sár volt és beviszik a koszt, ma "elfelejtettünk gyerekek kimenni!!??? " hasonlókkal szédítették minden nap a csoportot!Azt nem mondják, hogy lusták felöltözni segíteni nekik! Vagy megígérték hogy holnap kimegyünk, a gyerekek várták és mégsem, mert hideg van!!!! Eltelt 2év, hogy ősztől tavaszig a 30 fokos épületben punnyadtak, egy olyan korosztály, akinek fő lételeme a mozgás, a szabad levegő! Pont a covidos években nem mentek ki télen!!!! Előtte rendszeres volt a levegőzés, mert még igazi lelkes óvónénijeink voltak ám! Ami ma már igen ritkaság!!!! Tudtommal mínusz 10 fokig kötelező a levegőzés! Nagy divat lett, hogy "ne igyál sok vizet, mert alvásidőben ki ne kelljen menned a WC-re! "Borzalom volt az utolsó két évünk!!!! Nagyot változott az óvodapedagógia, akinek nem muszáj nem szabadna gyerekek között lenni, ha fázik ősztől tavaszig, akkor menjen könyvtárosnak! Nem utolsósorban, ésszel legyen már műkörme egy pedagógusnak, ne 3-4 cm-es, amivel nem hogy vágni, ragasztani, de egy gyerekhez érni is veszélyes, és undorítónak tartom! Lehetne valami kis elvárás a megjelenés tekintetében, rövidebb ízléles műköröm is gyártható és még szép is lehet! De nem biztos,hogy ovis gyerekekhez való! ?
Szülő, Budapest IV. kerület
7.-es vagyok és gyógytesis ami+3 óra nekem egy héten így van nekem hetente 36 órám. 1-szer van 6 órám,2-szer 7 és 2-szer 8. rengeteget kell tanulni és pihenni is kéne. Ha azt nézzük hogy egy átlagos felnőtt napontak kb.8 órát dolgozik én pedig annyit ha nem többet vagyok iskolában + a tanulás stb. Szerintem ez nagyon igazságtalan velünk szemben,a legtöbb szülő pedig azt hangoztatja hogy élvezzük ki a gyerekkort mikor nem is tudunk gyerekek lenni.
Diák, Győr-Moson-Sopron megye, járás: Győr
A tanárok túlterheltek, sokan a kiégés szélére sodródtak. A gyerekeket felesleges terhelésnek kell kitennünk a kiszabott irdatlan mennyiségű lexikális tudas átadása miatt. Közben pedig elsikkad a tudas megszerzésének öröme. Csak a gyerekszeretet tartja még a tanárokat a pályán, hiszen az adminisztrációs terhek is megnövekedtek.
Pedagógus, Pest megye, járás: Nagykáta
A tanárhiány sajnos azt eredményezi, hogy az Intézmények foggal körömmel ragaszkodnak azokhoz a pedagógusokhoz is, akik alkalmatlanok. A pedagógus béremelés az első lépés. Viszont fontos lenne hogy a gyerekek és a szülők értékeljék a pedagógusok azévi munkáját, és annak fényében év végi jutalmat kapjanak. Így a jó tanárok megkapnák a megérdemelt jutalmat. A másik fontos dolog a gyógypedagógusok és gyógyped asszisztens hiánya. Miközben kb.50 sni-s gyerekre 1 gyógyped asszisztens jut, az Intézmény őt ülteti be a titkárnő betegsége esetén a titkárságra. Akkor hogyan is van az a fontossági sorrend? Intézmény, pedagógusok és a legvégén a diákok?
Véleményem szerint a "kevesebb több ". A gyerekek gondolkodni tudó felnőttekké váljanak majd, akik a tudásukat át tudják helyezni a gyakorlatba a valós életre. a pedagógusok a gyerekeket tanítsák, ne a tananyaggal kelljen száguldozni. Azok a pedagógusok tanítsanak , akik nemcsak tanárok, hanem a gyerekek irányába elfogadó emberek is. Az iskolák infrastruktúrája lehetővé tenné, hogy az iskolák valóban tudjanak differenciálni, kis létszámban tanítani. A pedagógus társadalom tele van értékes tanítókkal, tanárokkal, akik nem tudnak "érvényesülni ", nem tudnak úgy tanítani, amitől az iskola a legjobb hely lehetne a gyerekek számára. Nekem fontos, hogy a gyerek-pedagógus-szülő kerek legyen. Szerintem ezt a poroszos tanítási stílust és iskolarendszert már rég meg kellett volna szüntetni. Nem alkalmas, és soha nem is volt oktatásra. Fokozatosan, de gyökeresen át kell alakítani az oktatást, mert ha nem indul meg, akkor 10-20-50 év múlva is ugyanott? , inkább lejjebb leszünk, lesznek a gyerekeink. A megoldást, azoknak a szakembereknek kell kidolgozniuk, akik tapasztalatokkal, tudással, és szeretettel a szívükben döntenek a gyerekek életéről. Sok sikert kívánok!!!!
Szülő, Tolna megye, járás: Szekszárd
Mindenki túlterhelt és alulfizetett... a legfontosabb, legképzettebb és legelkötelezettebb pedagógusok ellehetetlenítése és elüldözése zajlik. Ez borzasztó a gyerekeknek, a szülőknek, az egész országnak.
Szülő, pedagógus, Budapest XVI. kerület
A BMPSZ tagintézményében dolgozom gyógypedagógusként. Saját bőrömön tapasztalom a súlyos problémákat. Gyógypedagógus, pszichológus, logopédus szakemberhiány, méltatlan körülmények, súlyos eszközhiány, hosszú várólisták, a többségi pedagógusok között még mindig nagyon sokan megbélyegzik a btmn-es és az sni-s tanulókat az integráló iskolák osztályaiban, és sokuk még csak nem is segiti őket, hiába írjuk bele a szakvéleménybe a javaslatainkat, a gyermekek jogait, lehetőségeit, kedvezményeket számukra. Ha előadást szervezünk számukra, érdektelenek, el sem jönnek (tisztelet a kivételnek), pedig kevesen vannak tisztában a munkánkkal és az ő, ezzel kapcsolatos teendőikkel.
Szülő, pedagógus, Baranya megye, járás: Mohács
Csak óriási szerencsével tud rászoruló gyermek jó intézménybe/iskolába kerülni. S még ott is szakemberhiány van, a vezetők ügyességén és ügyeskedésén múlik, h hány gyerek jut elegendő fejlesztéshez.
Szülő, Pest megye, járás: Pilisvörösvár
Úgy vettem észre hogy az óvodapedagógusok nem igazán vannak kiképezve a speciális igényű gyermekek viselkedéséhez, nem tudják hogyan kell velük foglalkozni és megnyugtatni. Folyton a panaszkodásukat hallgatom, mintha tőlem várnák a megoldást. Meglátásom szerint kevesen is vannak, hogy több figyelmet szánjanak az ilyen gyerekekre, pedig ők plusz 1 főnek számítanak.
A legsúlyosabbnak a pedagógusok alulfizetettségét tartom és a tisztelet, erkölcsi megbecsülés hiányát! Nagyon súlyosnak tartom, hogy fontos szakmai döntésekben is a szülő dönt. Óriási probléma(és hol volt a szakma???),hogy az értelmi retardációval, küzdő gyerekeket beintegrálták, megszüntették a kis létszámú,fejlesztő osztályokat a szegregáció nevében! Így pont azok a gyerekek sérültek a legjobban, akiken segíteni akartak. Mindkét fél tanuláshoz való joga sérült.Mindig a sérült gyerekekről kell statisztika, odafigyelés, és a tehetséges, hol van?Csak beszélünk a tehetséggondozásról, de eszközök,tárgyi és személyi feltételek nélkül év tizedek óta, csak le van írva,tenni vajmi keveset lehet.A központosítás katasztrófa, az általános,ALAPKÉPZÉSBEN!!!! a tananyagok horribilis mennyiségűek, már ott tartunk, hogy a középiskola azt se tudja,mennyire szállhat el egy felvételinél és gyakorlatilag elölről kezdik a munkát. Embertelen mennyiség van a gyerekek torkán lenyomva és nem haladunk a korral. Kompetencia mérés????!!! Ha, nem eszerint tanítunk, akkor milyen jogon mérjük fel???Mit mérünk????Mindenből adunk jó sokat, de semmiből sem adunk alaposat!Nevetséges, amit erre alapozva a középiskolák kérnek és csodálkozunk, hogy a gyerekek nem akarnak tanulni.A Komplex Alapprogramról meg ne is beszéljek,az a másik katasztrófa!Nem csodálkozom, hogy nem jönnek a pályára és kívánom, hogy omoljon össze a rendszer, zárjanak be az iskolák, de mind, a pedagógus hiány miatt,hogy végre észbe kapjanak ott "FÖNT ",hogy valami nagyon nagyon rossz és változtatni kell.6 éves kortól kötelező az iskola. De, az óvodák évtizedek óta nem készíthetnek fel az iskolára,katasztrófa, mivel NEM jönnek fel a gyerekek.Miért nem térünk át a 0.évre, mint Romániában?Játsszon 6 éves koráig,majd legyen 1 év iskola előkészítő!Gyermekvédelem? No, az nincs! Fantasztikus GYVT-nk van,de senki nem használja.Tisztelet a kivételnek!Pedagógusképzés!Nagyon alacsony színvonalú!
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Cegléd
A rendszer túlterhelt, szakemberek fejlesztőpedagógusok túlterheltek, nagy a gyermeklétszám, elég ha 1-2 pedagógus betegszik meg.Állandó helyettesítés, csoportösszevonás van.Minőségi munka szinte lehetetlen.Követelmény viszont van ,valljuk be papíron működik, gyakorlatban megvalósíthatatlan, gyerekek (sérült, autista stb. bolyonganak a rendszerben, mire a megfelelő papírt, óvodát megkapják,szenved a gyermek, szülő, pedagógus.Állandó helyettesítés, 31 es létszám , 3-4 sérült gyermek, pedasszisztens nélkül.Minőségi munka elveszve. Kibuknak a pedagógusok.
Azt tapasztaljuk, hogy a megalázóan alacsony béreknek köszönhetően az óvoda valójában megőrzőként funkcionál. Az óvónők alulmotivaltak, foglalkozások gyakorlatilag nincsenek. Az idősebb óvónők még a lelkes fiatalokat is letörik. Semmiféle iskolára felkészítő megmozdulás nincs, nincsenek közös feladatok, közös játékok. Hónapok telnek el, úgy hogy semmiféle fejlesztő munkát nem végeznek, csak hagyják hogy a gyerekek azt csináljanak, amit csak akarnak. Nem lehet csodálkozni, hiszen ilyen fizetésért senki sem fogja törni magát. Nincsen fejlődés, előremutató képzés számukra. Nem szabadna hagyjuk, hogy ez folytatódjon. A gyerekeink jövője a tét. Gomb vezérelt birkákat neveljenek, vagy gondolkozni, döntéseket hozni képes következő generációt?
Szülő, Pest megye, járás: Érd
Sajnalatos a helyzet, mely azonali valtoztatast igenyel.
Szülő, Budapest XVII. kerület
Oktatás: Előtérben látom a gyermeket feleslegesen leterhelő lexikális tudás előtérbe kerülését. Ellenben háttérbe kerül a logikus gondolkodás tanítása. (összefüggések keresése, felismerése, alkalmazása). Alsó tagozatos gyermeknek az alap képességét (írás, olvasás, számfogalom), valamint a tanulás képességét és szeretetét kell elsajátítania. Nem túlterhelni olyan mennyiségű feladattal mely napi 8-10 órányi aktív munkát vár el.
Gyermekvédelem: Olyan emberek számára is maximális szülői jogokat biztosítunk (és erőszakoljuk rá a gyerekre) aki (bár nem a gyermek irányába, de bántalmazó, társadalmi és alkotmányos normákat nem tart. Az, hogy valaki képes utód létrehozására nem jelenti azt, hogy képes és alkalmas az utód egészséges fejlődését biztosítani.
Szülő, Tolna megye, járás: Bonyhád
Fejér megyei pedagógus vagyok, de a Ny-i határon túl tanítok. A kontrasztot szeretném jelezni. A lemaradás felhozására korrepetálásra külön keretet kaptunk. Minden tanár kápót egy I Pad-et, valamint az alsóbb osztályok tanulói a digitális iskola kiépítésére. A gyerekeket heti 3 Covid- teszttel teszteljuk. A tanárok is tesztelve vannak.Nem folytatom,...ezt lehet máshogy is csinálni. (Ez egy állami gimnasium)
Pedagógus, Fejér megye, járás: Gárdony
Pedagógusok túlterheltek, feszültek, kevés az óvodapedagógus.
Szülő, Pest megye, járás: Érd
Teljesen nem megfelelő,hogy idegen emberek döntenek a gyerekek sorsáról,nem ismerik a gyerekeket,nem tudják milyen szinten van. Ezért hagyni kellene hogy az óvoda és a szülő döntse el, hogy a gyerek érett e az iskolára.
Szülő, Pest megye, járás: Szigetszentmiklós
Sajnálom, hogy az ország pillére lassan összeomlik. Rengeteg teher mellett-kevés pedagógus, ezért állandó helyettesítések, sok adminiszráció, minősítési procedúra …. és még sorolhatnám- szégyenletes bérezés. 2 diplomával a kezemben a bérem nem éri el a kezdő 18 éves szakmunkások bérét. Nem tőlük sajnálom, hanem megalázónak tartom. Könyvet tudnék írni a problémákból. Meggondolandó, mert abból lehet meg is lehetne élni….
Pedagógus, Vas megye, járás: Szombathely
Értelmetlen (lexikális) ismeretek átadasa gyakorlatiasabb, kreatívabb, praktikusabb ismeretek helyett. Magas osztálylétszámok, magas óraszamok. Megalázóan alacsony fizetések.
Szülő, Budapest XVIII. kerület
Aspergeres a gyermekem. Iskolavalasztás nem egyszerű, a körzetis nem integraló, az integrálókba meg nem veszik fel. Analfabéta lesz a gyerekem, csak mert az állam tesz rájuk magasról? Ezek a gyerekek magas intelligenciával rendelkeznek, kiaknazatlan lehetőségek tarhazai. A kormány szerint csak nyűg, meg sem próbal segiteni. Kis ketszámu csoportok, szakemberek kellenek, sürgősen! Nagyon nagy a baj!
Szülő, Komárom-Esztergom megye, járás: Tata
Egy óvónő van 3. éve a gyerekekkel. Ami most nagyon nem jó, mivel nagycsoportosak a gyerekek. Nyilván az óvónő túlterhelt. Arról nem is beszélve, hogy le is betegedhet.
Szülő, Békés megye, járás: Szeghalom
A legnagyobb problémát szerintem a létszámhiány okozza.Melynek oka,nyilván a megbecsülés-erkölcsi,anyagi-hiánya,így az elhivatottsággal nekiinduló fiatalnak sem vonzó a szakma. Hogy ,hogyan juttottunk el ide?? Társadalmi változások,értékrendek fontosságának megváltozása..azt gondolom,hogy az emberek alkalmazkodni próbálnak! Az iránymutató nem jó!!! Aki kitalálja ,egy hétvége alatt rendeletet készít és azt hétfői nappal hatályba helyezi szakmai vélemény(gyakorlati és elméleti) tapasztalat nélkül!! Hogyan is várhatnám el szülőként,hogy az óvodában történjen meg egy fejlesztés,egy plusz foglalkozás (tánc,foci,torna,iskolai előkészítés),amikor a pályáról menekülnek (vagy menekítik)a tapasztalt pedagógusokat,a fiataloknak meg ennyi teher mellett nem marad idejük azt csinálni,amiért ezt a hivatást választotta??? Két gyermekem 22 év különbséggel lett óvodás! Az iskolaérettség mindíg kényes kérdés volt. 1999 -ben az óvodapedagógus (aki ismerte a gyereket),független nevelési tanácsadóval az óvoda berkein belül vizsgálta a gyereket és döntötte el,hogy alkalmas vagy sem.Szülői tájékoztatás barátságos hangvételű volt.
2021 Óvoda ,nevelési tanácsadó,gyermekpszichiátria(enyhe figyelemzavar gyanúja mindez 5 évesen és 3 hónaposan,amúgy számol,felismeri a betűket,és valamennyire használja az angol nyelvet,de ficánka,mozgásigényes)majd a területi Oktatási Hiv. kimondja az áment,hogy mehet vagy nem.. Ez egy vicc!Kár,hogy nem tudok nevetni..Nem könnyű sem a pedagógus,sem a szülő szempontjából!!És kommunikálni is elfelejtettünk...mind két oldal!Tisztelettel Z.A.
Szülő, Komárom-Esztergom megye, járás: Tatabánya
Gyógypedagógiai iskolába jár a gyerekem, mert ADHD-s. Az iskolában NINCSENEK szaktanárok (kémia, fizika, biológia, földrajz, angol), kevés a gyógypedagógus-asszisztens, de a kevés fizetés miatt senki nem akar ilyen iskolában tanítani.
Szülő, Budapest X. kerület
1) Nem túlterhelt, hanem fizikailag és mentálisan szétpréselt diákok az alsófokú oktatásban. 2) Elvalult tananyag. 3) Nem praktikus tananyag, az életre való gyakorlati NEVELÉS és hasznosítható up-to-date ismeretek helyett olyan lexikális adatokkal tömjük szét a gyerekeket, hogy az nonszensz. A világon egyedül álló. “Ékes” bizonyíték a legutóbbi meg a kb 25-30 évvel ezeleőtti PISA-tesztek eremdnényei. Azaz azok fényévyni különbségei. 4) A gyerekek nem olvasnak, emiatt magyarul képtelenek értelmezni és megérteni egy egyszerű, pl 12 éveseknek való szöveget még sokkal később is. Pl. Írásbeli éretttségikor) 5) A gyerekek szocializációjara és ezáltal tanulmányaikra és a tudásukra szörnyen negatívan hatott az elmúlt 1.5 év karanténhulláma. A következő ilyet az iskolatípustól függően LEGALÁBB a végzősök esetében csak a felvételi és igazán releváns tantárgyak oktatásával on-line módon kell megoldani: magyar, matek, nyelv + 4 természettudományi tárgy. A többin felejtős, az összes. Ezt 3 nap alatt le lehet adni, pl H, Sze, P, közben tudnak tanulni. Távolságtartás, az osztályok külön tantermekbe való szétosztása. Idén ősszel egy olyan generáció fog beérkezni a középfokú oktatásba, aminek utoljára 5.-ben volt normál oktatásban része. Nem kell részletezni, ennek milyen hatása lesz a 4-5 év múlva esedékes felsőfokú felvételiknél…. 6) Nemhogy szakképzett pedagógusok nincsenek, azok képzése is megszűnt már egyes egyetemeken és a tendencia tolytatódik. 7) Az EMMI (?) NAT (?) totális szakmai inkompetencia hiánya miatt a tanárok adminisztrációs terhei katasztrofálisak, ráadásul ez olyan adminisztráció, amit soha senki nem olvas el.
Az óvodapedagógus bérek megalázóan alacsonyak, a magas szintű szakmai munka ellenére is! Egyre kevesebb a pályakezdő, egyre több a pálya elhagyó, mert lehetetlen megélni ennyi pénzből. Rendkívül sok, jó szakembert veszít el e miatt az ország, a magyar társadalom. Az irreálisan alacsony bérek következtében, a megbecsülés teljes hiányát éljük át. Ez alapvetően megingatja a megmaradt pedagógusok bizalmát, lojalitását. Mi szeretjük az országunkat, fontosak nekünk a gyerekeink, hiszen ők a jövő generációja. Ezért kellene vissza állítani a pedagógus pálya értékét, a megfelelő bérek segítségével!
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Szentendre
A pedagógusok túlterheltek, nevetségesen kevés pénzért dolgoznak. Ugyanez vonatkozik az őket segítő asszisztensekre, technikai dolgozókra is. Sokszor a szülők részéről sem kapnak tisztelet, megbecsülést.
Szülő, pedagógus, Budapest XI. kerület
A tanárok és diákok is túlterheltek. A tanároknak sok az adminisztráció. A diákoknak naponta 6-7 órájuk van, ami alatt bent kell lenni az iskolában a nagyon kemény kényelmetlen fa székeken. Utána még külön órák, edzések és még tanulás a következő napra. A kamaszoknak nagy lenne az alvás igénye, de nem tudnak eleget pihenni. A tanároknak nincs választási lehetősége, hogy melyik tankönyvből tanítsanak. Kevés a fiatal tanár, ami összefügghet azzal, hogy nincsenek megbecsülve, megfizetve. Nagyon sok és merev szabályt kell betartania a diákoknak és tanároknak is.
Szülő, Hajdú-Bihar megye, járás: Debrecen
27 fős első osztály,köztük 3 SNI-s (tehát akár 33 főnek számolható) mini osztályteremben. A tanár melletti segítség egy képzés nélküli pedagógiai asszisztens aki azért rászól az autista gyerekre mert kapálózik (pedig ez kényszeres mozgás) mert nem tudja, hogy ez az autizmus tünete, velejárója. Egy fejlesztő pedagógus aki bár fejleszt de nem specifikusan plusz egy utazó gyógypedagógus (logopédus) Én azt gondolom kisebb osztálylétszám kell. Gyorstalpaló (profi szakemberektől) hogy több hozzáértő legyen az intézményekben. Legalább a délelőtti órákra minden SNI-s gyermek mellé egy segítő!
Szülő, Pest megye, járás: Szigetszentmiklós
Túlterheltek a gyerekek. Felesleges lexikális tudással terhelik őket az internet világában ahol szinte bármilyen adatot másodpercek alatt talhatunk meg. A főiskolai anyag egy részèt "lehozták " középiskolai szintre. (Pl.:matematika) Miért teszik tönkre őket ezzel a közoktatási renszerrel? A kiégett, túlterhelt tanárok pedig már nem képesek megfelelően ellátni a munkájukat.
Középiskolás a fiam. Kollégista. Rengeteg a tananyag, nincsenek megfelelő könyveik, jegyzetelnek órán így oda sem tudnak figyelni az órai anyagra. A gyakorlati órákon nem a választott szakmájuknak megfelelő munkát végeznek csak az iskola udvarát takarítják, mivel nincsenek meg a szükséges eszközök hozzá. A kollégiumi elhelyezés siralmas. Olyanok a szobák a szoba berendezései hogy ha börtön lenne ezért kártérítés járna a raboknak. Viszont van iskolaorvos hetente párszor és van iskola pszichológus amire nagyon nagy szükség van a sok iskolai atrocitás miatt. A tanárok leterheltek, látjuk a hétvégén mikor megyünk a fiamért. A legtöbb tanár leadja a tananyagot oszt jónapot. Meg lehet őket is érteni, de azt már nem hogy a diákokon töltik a frusztráltságukat. Sajnos lehet sorolni az oktatási rendszerben előforduló hibákat ez megoldani nem fogja. A mindennapos testnevelést feleslegesnek tartom ezzel csak még nagyobb ellenszenvet váltanak ki a fiatalokból a mozgás iránt. Az hogy szakkörök nincsenek, nincs délutánra változatos mozgás lehetőség a focit leszámítva már meg sem említem mert nincs aki ezeket a foglalkozásokat megtartsa. A fiatalok elvesznek ebben az embertelen lelketlen rendszerben.
Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye, járás: Karcag
Az az autista gyermek,aki nem szocializálható gyermek közösségbe, semmilyen segítséget nem kap a jelen oktatási helyzetben. A magasabb intelligencia szintű gyermek, nem járhat speciális iskolába, egyéni tanrendű oktatását normál iskolai kereten belül a szülőnek kell megoldani..hivatkozva tanerő hiányra, nem megfelelő képzettségre, fizetés nélküli túlórákra!! Ez nem vicc?? Sőt!! Továbbtanulás? Egyéni tanrendben? Szinte lehetetlen!
Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye, járás: Szolnok
Tanárok leadják az anyagot. Átadni a gyereknek,hogy megértse nem megy(tisztelet a kivételnek).Kréta kezelése 0,és ez minden középiskolában probléma.Házi feladat nincs vezetve,nem érdekli egyiket sem ha a gyerek hiányzott bevágja az 1-est.Javítási,pótlási lehetőség nincs.
Szülő, Bács-Kiskun megye, járás: Baja
A legelhivatottabb,legjobban felkészült tanárok is szenvednek, napról napra "túlélnek ", ahogy hallom tőlük. Sok óra elmarad, és van, ahol majdnem mindegy, megtartják-e (újabban ez a helyzet a rajzzal, énekkel, de van, akinél általánosban a nyelvóránál is). Iskolapszichológust messziről és hátulról se láttam, mióta iskolások a gyerekeim (kb, 11 éve). A többségnek olyan fizetése van, amennyiért pl. a saját szakmámban senki fel se emelné a kezét. A tankönyvekben hemzsegnek a hibák és a pontatlanságok,és néha mintha verseny folyna, melyik tudománytól akarják épp elvadítani a gyerekeket. Az oktatásirányítás egyfajta arctalan massza, a pedagógussal és a családdal leginkább a "verekedjetek meg ti ketten " klasszikus játszmáját játsszák. És látványosan idősödik a pedagógus-társadalom, pedig nagy szükség volna felkészült fiatalokra - de aki autonóm pedagógus lehetne, azt a kötött tankönyvek, a képtelen elvárások riasztják el, ha a fizetési szint nem volna elég. De abban se vagyok biztos, honnan indulhatna olyan megújulás, ami mögé szülő-pedagógus-gyerek-szakma felsorakozhatna, olyan közös minimum, amiben meg tudnánk egyezni, hasonlóan a lengyel vagy finn mintához. Az iskola sok mindenben tükrözi az általános társadalmi folyamatokat és bajokat. Külön aligha lehet eredményesen megreformálni.
Szülő, Budapest X. kerület
Városunkban óvodai szinten senkit nem érdekel az autista gyermekek jövője,fejlesztése.A megye adminisztrativ szinten a kijelölést megteszi,de tovább semmi.Az intézmények sem a kijelölt fejlesztések,sem az egyedüli szülő segitése céljából semmit nem tesznek a gyakorlatban.Nincs megfelelő szakember szöveg mögé bújva el vannak.A támogatás a gyermek után jól jön az intézményeknek.A Covid alatt még tovább romlott ez a helyzet.
Szülő, Békés megye, járás: Orosháza
A központilag előírt kötelező tankönyvek nem alkalmasak az "oktatásra ". Alsó tagozatban alkalmatlan a gyermek írás-, olvasás-, és számolás tanítására. Rohannak végig a tananyagon, hogy teljesítsenek egy előírást, de nem nézik a gyermekek szükségleteit. Főként, ha a pedagógus nem tyúkanyó típus, s ráadásként kiemelt figyelmet fordít azokra a gyerekekre, akik már olvasás tudással mennek az 1. osztályba. Így a bátortalan, óvodából olvasás-, írás-, számolás-tudás nélkül lépő gyermeknek esélye sincs az alapok JÓ elsajátításához. Ehhez még társul az online oktatás másfél éve, amire nem voltak felkészülve. Felső tagozatra olyan tananyag-elmaradással küzdenek, amit nem tudok mire vélni, hiszen sosincs idő semmire, hogy teljesítsék a tantervi előírásokat. A szemünk láttára zajlik a következő generáció teljes ELBUTÍTÁSA. Írni, olvasni, számolni és gondolkodni nem tudó birkákat akarnak csinálni a gyermekeinkből.
Szülő, Baranya megye, járás: Pécs
Borzalmas ahogy bánnak az sni-s gyerekekkel és a szülőkkel. Ez egy papírgyár, semmi más. Segítség egy nagy nulla. A számonkérés az nagyon megy.
Szülő, Veszprém megye, járás: Veszprém
Ép értelmű autista gyereket nevelek. Nem találtam olyan állami iskolát, ahol biztosítani tudták volna a kis létszámot és a megfelelő fejlesztéseket. Alapítványi iskolába járunk súlyos tízezrekért, mellette szintén magánúton fizetjük a fejlesztéseket, hogy esélyt adjunk a beilleszkedésre. Jelenleg középiskolát nézünk, a helyzet még súlyosabb, kevesebb az alapítványi lehetőség is.
Szülő, Budapest IV. kerület
Gyermekem tanulási nehézségekkel küzd, az iskola felbontotta velünk a szerződést. A többi helyen, a körzetekben, helyhiányra hivatkozva nem vették fel. Az Oktatási hivatal nem jelölt ki iskolát. Közben a volt iskola lejelentette az 50 óra hiányzást. Most végre találtunk iskolát, de a sok elutasítás eléggé megviselt minket.
Szülő, Hajdú-Bihar megye, járás: Debrecen
Nincs megfelelő ellátást biztosító iskola aspergeres gyereknek nem hogy helyben, de a környéken sem! 16 iskola utasított el!
Szülő, Pest megye, járás: Érd
Pénzhiány, nemhogy oktatási eszközt nem kapunk, hiány van wc papírból,zsebkendőből,szalvétából, tisztító szerből,stb. A megbecsültség nulla, persze mindent vállalj el szimplán jó indulatból. Maximum egy vállveregetést kapsz érte. Nem mellesleg a sok plusz feladat miatt alig marad minőségi idő amit a gyermekek fejlesztésével lehet tölteni. Az egyetlen motiváció a gyerekek boldogsága.
Pedagógus, Budapest XIV. kerület
Alacsony a bérünk a gyerekeknek egyre több segítségre, fejlesztéséve lenne szüksége amihez nincs szakember.
Azt tapasztalom, hogy a legtöbb gyermek esetében nem az elvárt fejlődés mutatkozik, mégis kérvényezni kell az iskola kezdésének időpontját. A szülő nem dönthet. Egy 25 éve oktatásban dolgozó pedagógusnak portfóliót kell írnia. Az iskolák jelenlegi tanterve nem veszi figyelembe a mai gyerekek képességeit, eredmény centrikus az oktatás. Sokat követel az iskola, nem hagyva időt a gyakorlásra, így az első négy év a helyett, hogy megalapozná a további éveket, ezért a felső osztályban sok gyermek nehezen boldogul. Az óvodától olyan dolgokat követelnek, mint a tehetséggondozás, külön fejlesztés. Pedig a jó pedagógus ismeri a hozzá járó gyermekeket, és a mindennapok tevékenységeibe alapból beépíti. Kell, hogy legyen a szülőknek is jogai, de nem annyi, hogy ők irányítsák az oktatási intézményeket. Ezzel mutatva példát gyermekeiknek. Így nem csoda, hogy a gyermekek nem tisztelik a pedagógusokat, hiszen azt látják és tapasztalják, hogy anya v apa úgy is be megy és elintézi, reklamál, hiszen az ő gyermeke nem tenne olyat! Az integrálás nem rossz, de nem minden esetben. Mert vannak olyan gyermekek, akik nem valók egy telt létszámú csoportba, mert neki olyanra lenne szükség, ahol oda tudnak rá figyelni, tényleg kap egyéni fejlesztést, és nem a többi, ép gyermek fejlődésének akadályozója. Vagy biztosítani pedaszisztenst. Nem csak együtt! intézményenként, hiszen a mai világban egyre több problémás gyermek van sajnos.
Pedagógus, Baranya megye, járás: Siklós
Szülőként és szakemberként (óvodapszichológusként, ill. gyermekvédelemben dolgozó pszichológusként) is sok tapasztalatot szereztem az elmúlt évek során, és siralmasnak látom a helyzetet: Alacsony bérek, szakemberhiány, kiégett vagy kiégés felé tartó pedagógusok és más szakemberek. Ez a kötelező beiskolázás csak újabb szögeket vert az amúgy is halódó közoktatás koporsójába. A gyerek ebben a rendszerben nem érték, csak áldozat.
Óvodapedagógus vagyok. Óvodámban a 24-28 fős csoportok jellemzőek. 5 csoportos óvodaként működünk, egyenlőre 2-2 óvónővel, és az 5 csoportra 1 pedagógus asszisztenssel, aki titkári, dajka, óvónői feladatokat is ellát. Szakmai munkánk a szülők elégedettségi visszajelzése alapján is kimagasló. a kötelező feladatokon kívül tehetségpontokat működtetünk, részt veszünk a "Boldogság programban ", minden csoportban működik az "Így tedd rá! "táncos mozgásfejlesztés. Integráltan fogadjuk a sajátos nevelési igényű gyermekeket, csoportonként 2-4 fő a jellemző. Az én csoportom vegyes, 3-6 éves gyermekekkel, 2 SNI-s, 1 autisztikus gyermekkel. A napi feladatok ellátása, a gyermekek fejlesztése érdekében szükségesnek tartanám, hogy állandó pedagógiai asszisztens segítse a munkát tekintettel a vegyes korosztályra, és kiemelt figyelmet igénylő gyermekekre. Betegállományba csak akkor megyünk, amikor már nem tudunk megjelenni a munkahelyünkön, mert a helyettesítést jó esetben is csak összevonással lehet megoldani. Hőemelkedéssel, köhögéssel is dolgozunk, mert a bérkiesést nem engedhetjük meg magunknak. Az intézmény gyermekvédelmi felelőseként nagyon szomorúan tapasztalom, hogy a COVID megjelenése óta sokkal több család hullik szét, egyre több gyermek kerül hátrányos , vagy veszélyeztető környezetbe. Válások, betegségek, anyagi bizonytalanság a jellemző okok. A gyermekvédelem intézményi szinten ugyan jól működik, de település szinten egyre rosszabb a helyzet, mivel a családok életébe a védőnők, gyermekvédelmi szakemberek kevésbé látnak bele. A tanköteles gyermekek felkészítése a pandémia alatt nagyban a szülőkre hárult, sokan azonban nem rendelkeznek megfelelő tudással a szakszerű felkészítésre. Ennek következményeit a tanítók is bizonyára érzékelik.
Közösségünk aktív segítséget nyújt a mindennapi problémákban, emellett kitartással, összefogással és a szülő-pedagógus együttműködés jobbításával előrelépünk az országos ügyekben is. Segítő anyagokat, állásfoglalásokat és felméréseket teszünk közzé, hogy felépítsük a közoktatás ügye mögötti társadalmi támogatottságot. 2016-os indulásunk óta a következő platformokat építettük fel:
Közösségi csoport
Segítő, érdekvédő csoport, ahol feltehetjük kérdéseinket, megoszthatjuk véleményünket. Támogatjuk egymást szülőként és pedagógusként, és közösen állunk ki érdekeink mellett.
Facebook oldal
Nyilvános facebook oldalunkon tudatosíjuk a gyermekeink jövőjét veszélyeztető társadalmi problémákat, kiállunk a szülőket és gyermekeink jövőjét, a magyar társadalmat érintő fontos közügyek érdekében, és közzétesszük a szülők számára hasznos információkat, tudnivalókat.
Email hírlevelünk röviden hírt ad aktuális akcióinkról, felhívásainkról, tudnivalókról, állásfoglalásainkról.
Instagram
Instagram oldalunkon is közreadjuk a szülőket érintő legfontosabb aktuális híreinket.
LinkedIn
Kövesd LinkedIn oldalunkat is!
Szülői szókimondó
A Szülői Szókimondó teret ad a véleménynyilvánításra és személyes párbeszédre, vitára; itt a másképp gondolkodók álláspontját is megismerhetjük.
Szószóló a közoktatásért
A Szószóló online felületén biztonságos, anonim módon tesszük közzé a közoktatásban szerzett személyes tapasztalatokat és problémákat, hogy ezeket mindenki megismerje.
Szülői tudásbázis
A Szülői tudásbázisban a közoktatással kapcsolatos, szülők számára hasznos tudnivalókat gyűjtjük.
Plusz egy év óvoda
Közösségi csoportunk gyakorlati segítséget nyújt abban, hogy minden érintett szülő tudatosan dönthessen a további egy év óvoda kérvényezésével kapcsolatban és szakmai támogatással vezeti végig a családokat a gyakran stresszes folyamaton.
Média
Médiamegjelenések: képviseljük a szülői érdekeket a sajtóban és teret adunk a szülői megszólalásoknak.
Petíció
Petíciók: segítünk kihangosítani a szülői véleményeket és képviselni a gyerekek jogait és érdekeit.
Szakember-adatbázis
Szakemberek adatbázisa: segítünk a szülőknek és a szakembereknek, vállalkozásoknak, szervezeteknek, hogy egymásra találjanak.
Maradjunk kapcsolatban! Hírlevél feliratkozás:
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.
Nagy figyelmet fordítunk a személyes adatok védelmére. Részletes adatvédelmi tájékoztatónkat itt olvashatja. A legtöbb weboldalhoz hasonlóan mi is használunk sütiket.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.