Szülőként tiltakozunk a pedagógusok jogainak elvétele ellen, hiszen ez egyben azt is jelenti, hogy nem tudnak a gyerekekkel legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint foglalkozni. A kormány olyan jogszabályok elfogadását tervezi a közeljövőben, amelyben a nevelőtestület elveszti döntési jogát (legfeljebb véleményezhet) 

  • az intézmény pedagógiai programjáról,
  • az éves munkatervről,
  • a szervezeti és működési szabályzatról (SZMSZ), 
  • a beszámolók, továbbképzési programok elfogadásáról.

Ha elvesszük a pedagógusok jogát, hogy dönthessenek az iskolák, óvodák működéséről és mások döntését erőltetjük rájuk, akkor az önállótlan pedagógusok hogyan fognak önálló gyerekeket nevelni? A szabad, a gyermekek érdekében önálló döntéseket meghozni képes nevelőtestületek tudják csak betölteni a feladatukat, ez most újabb csorbát szenved, és a helyzetet csak tovább súlyosbítja a pedagógusok évenkénti szigorú teljesítményértékelése, melyről itt írtunk részletesen

A fegyelmi ügyekben mind a nevelőtestület, mind a szülők jogai csorbulnak. Míg korábban ezekben az ügyekben a nevelőtestület döntött, a tervezett módosítás szerint a fegyelmi határozatot az igazgatóból, a fenntartó delegáltjából és a nevelőtestület képviseletében eljáró pedagógusból álló bizottság hozza meg. A szülő már nem indíthat eljárást a fegyelmi határozat ellen. Ezáltal várhatóan a döntések kevésbé a gyermek érdekeit szemmel tartó pedagógiai szempontok szerint, hanem az intézmény saját érdekei szerint történhetnek, aminek a gyerekek és szülők is ki lesznek szolgáltatva. A gyermek nevelésére irányuló erőfeszítések, pszichológus, fejlesztőpedagógus és más szakemberek bevonása helyett sokkal könnyebb és egyszerűbb lesz megválni a tanulótól. 

Az óriási pedagógushiány súlyosan veszélyezteti gyermekeink és országunk jövőjét, de a kormányzat ahelyett, hogy a valódi megoldást keresett és talált volna, csak a szentesíti a rossz gyakorlatokat. A több intézményben is dolgozó óraadó pedagógusok száma megnövekedhet (ehhez még a vándortanár fogalmát is bevezetik), és állami intézményekben akár a nevelőtestület több mint fele is lehet óraadó. Lehetővé teszik a pedagógushallgató alkalmazását is, ami nemcsak az oktatás minőségét rontja, hanem a pedagógusképzést is kevésbé vonzóvá teszi, súlyosbítva a bajt. 

A valódi megoldás a pedagógusok anyagi, szakmai és erkölcsi megbecsülése lenne. Az idei 10%-os pótlékemelés messze elmarad az inflációtól. Bár az EU-s források megérkezésével további béremelést ígérnek, elfogadhatatlan, hogy a gyermekeinket oktató, nevelő pedagógusok anyagi megbecsülése az EU-s forrásoktól függjön. Ezzel nemzetünk függetlenségét adjuk fel, hiszen valójában nekünk magyaroknak a közös befizetéseinkből kellene biztosítanunk az oktatási rendszer hatékony működését. Az EU-s források csak 2030-ig állnak rendelkezésre, és a kormányzat is csak addig garantálja a megemelt fizetéseket. Aki tehát most áll pályaválasztás előtt, az méltán feltételezheti, hogy az egyetem elvégzése után hamarosan az EU-s források megszűnnek, és ezután a kormányzat ugyanúgy cserben hagyja majd a pedagógusokat, mint ahogy azt most teszi azzal, hogy a nemzeti költségvetésből nem fordít kellő forrást gyermekeink oktatására. 

A minisztérium a közzétételtől számítva 8 napig, március 10-ig várja a véleményeket a többszáz oldalból álló részletes jogi dokumentumokra, miközben ezekről érdemi, közérthető tájékoztatás nincs, az összefoglaló és indoklás csak általánosságokat tartalmaz, a szakmai és érdekvédelmi szervezeteket érdemben nem vonták be az anyag előkészítésébe. A folyamat nem tekinthető érdemi társadalmi vitának, szülőként és pedagógusként úgy érezhetjük, hogy már megint a fejünk felett döntöttek. 

Azt javasoljuk, hogy szülőként fejezzük ki tiltakozásunkat a Belügyminisztériumnak (kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu), hogy ezáltal véleményünket hivatalosan is dokumentáljuk és esélyt adjunk a változtatásra. Levélküldési lehetőség található az aHang felületén aHang felületén is. A pedagógusokat sújtó hátrányokról itt található további info.

 

A Szülői Hang Közösséget az oktatási kérdések iránt érdeklődő önkéntes szülők hozták létre. Oktatási rendszerünk gyermekközpontú, szakmai alapokon nyugvó megújítására törekszünk, és aktív részvételünkkel képviseljük a szülői szempontokat a közoktatást érintő témákban. Ha szeretne értesülni híreinkről, akcióinkról, iratkozzon fel hírlevelünkre vagy csatlakozzon csoportunkhoz.

  Megosztás