Szülői konzultáció: rossz az oktatás, de túl sokszor beletörődünk
Újabb részeredményeket közlünk a szülői konzultáció immár több mint 10 ezer szülői válasza alapján. Az adatokból kiderül: készségfejlesztésre irányuló módszereket 59,2% szerint csak ritkán vagy soha nem alkalmaznak; az egyénre szabott, differenciált oktatás pedig 71,3% szerint csak ritkán vagy soha nem valósul meg. A szülők 58,9%-a azt tapasztalja, hogy gyermeke sokszor az összefüggések megértése nélkül csak magol. Az egyes iskolatípusok, különböző iskolafenntartók között azonban érdekes összefüggések láthatóak, melyeket részletesen bemutatunk.
A mindennapos testnevelés elutasításra talált a szülők között, mindössze 10,8% ért egyet a kormány által bevezetett rendszerrel. A kötelező hit- illetve erkölcstan bevezetését a szülők 77,3%-a ellenzi.
Az iskolai oktatás gyenge megítélése mellett különösen érdekes elgondolkodnunk azon, hogy míg a konkrét kérdésekre a szülők elkeserítő tapasztalatokról számolnak be, az iskola általános értékelésére jóval kevesebben adnak rossz minősítést. Úgy tűnik, hogy látjuk és tapasztaljuk a gyenge minőségű oktatást, de túl gyakran beletörődünk ebbe, és sokszor elfogadjuk, hogy Magyarországon csak ennyi jár az állami oktatás keretein belül.
Felmérésünk célja, hogy felszínre kerüljenek a szülői vélemények az elmúlt nyolc év oktatáspolitikai intézkedéseivel kapcsolatban. A szülői konzultáció 2017 december elején indult, és az elmúlt hetekben több mint 10000 oktatás iránt érdeklődő szülő töltötte ki önkéntesen kérdőívünket (a kérdőív továbbra is nyitva áll, itt érhető el). Bár a számszerű eredmények nem tekinthetők országos szinten reprezentatívnak, a nagy számú résztvevő elsősorban a közvetlenül érintett, gyakorló szülők és nagyszülők közül került ki, így az eredmények jól jelzik a problémákat.
Felmérésünk korábbi részeredményeiből kiderült: a szülők nagy többsége szerint óriási túlterheltség nehezedik a gyerekekre, miközben a tanulással töltött idő nagy része öröm nélkül telik, és az iskola nem nevel kellő mértékben önállóságra, önálló gondolkodásra, véleménynyilvánításra és felelős döntéshozatalra. Most a korábbi számadatok mögé nézünk, és újabb eredményeket teszünk közzé, melyben azt vizsgáljuk: milyen módszertannal működik ma az oktatás.
Magolás vagy az összefüggések megértése?
Gyakran felmerülő panasz, hogy az iskola a gyerekekkel csupán bemagoltatja az anyagot a lényegi összefüggések megértése nélkül. A diákok a számonkérés után a bemagolt ismereteket gyorsan elfelejtik, és így az oktatás igen kevéssé hatékony. Az ide vonatkozó szülői válaszok megoszlása az alábbi ábrán látható: a szülők nagy többsége (58,9%) úgy látja, hogy a gyermek legtöbbször, vagy kifejezetten sokszor magol anélkül, hogy a lényegi összefüggések megmaradnának benn. Csupán 13,1% látja úgy, hogy a gyermek az esetek többségében a lényegi összefüggésekre koncentrál a magolás helyett, pedig a valódi cél még ennél is több lenne: a gyerekek szinte mindig a lényegi tartalommal foglalkozzanak, magolásra pedig csak ritka, kivételes esetekben kerüljön sor. A XXI. században a lexikális ismeretek másodpercek alatt elérhetőek; az oktatás célja nem a lexikális ismeretek memorizálása, hanem a mély megértés kellene, hogy legyen.
Amint az alábbi ábrán látható, a magolás minden iskolatípusra jellemző. Az ábrán azt tüntettük fel, hogy a válaszadók kifejezetten elégedettek voltak-e (a gyermek többségében nem magol), vagy kifejezetten elégedetlenek (sokszor vagy legtöbbször magol); a közepes értékelés (néha nem magol) itt nem jelenik meg. Azt gondolhatnánk, hogy a szakképzésre a magolás talán kevésbé jellemző, hiszen ott a képzés gyakorlati jellegű, az eredmények ennek épp az ellenkezőjét mutatják, a szakközépiskolákban még kevesebben számolnak be arról, hogy a diákok többségében nem magolnak.
Az iskolafenntartó szerinti bontásban nagyobb különbségek láthatóak, bár a helyzet sehol sem mondható kifejezetten jónak. Az alapítvány iskolák láthatóan jobban figyelnek a tananyag lényegi összefüggéseire, míg az egyházi iskolák csak kis mértékben jobbak az állami fenntartásúaknál.
Felmerülhet a kérdés, hogy vajon azok a szülők, akiknek nagyobb gyakorlatuk van a sikeres tanulásban, és magasabb iskolai végzettséget szereztek, vajon nem tudnak-e jobban segíteni gyermeküknek a hatékony, lényegre törő tanulási módszerekben? Ennek alapján azt várhatnánk, hogy a magasabb iskolai végzettséggel rendelkező szülőknél kevésbé jellemző a magolás, mint a gyermek tanulási módszere. Az alábbi ábrán látható eredmények ennek épp az ellenkezőjét mutatják: minél magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik a szülő, anál inkább látja úgy, hogy a gyermeke majdnem mindig csak magol. Itt tehát nem arról van szó, hogy a szülő tud-e segíteni a hatékony tanulásban; a magasabb iskolai végzettséggel rendelkező szülők is tehetetlenül állnak a magolásra épülő iskola előtt. Viszont aki magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik, az talán jobban észreveszi, hogy a gyerek nem megfelelő módszerrel tanul. Vélhetően ugyanazokat az iskolai módszereket a tanultabb szülők jobban helytelenítik, hiszen saját tapasztalatból tudják mennyire nem hatékony az, ezzel magyarázhatóak az eredmények.
A szülők pontosan látják, mennyire felesleges a sok magolással töltött idő. Egy szülő például így öntötte szavakba elkeseredését:
A gyerekek kiégve kerülnek ki a közepiskolából. Az iskolát azonosítjak azzal, hogy egy olyan helyen kell legyenek ahol teljesen felesleges dolgokkal töltik az időt, a tanárok szivatják őket és az életre egyáltalán nem készíti fel. Értelmetlennek és kidobott időnek érzik, ami alatt hasznosabb dolgokkal is foglalkozhatnának, mint olyan dolgokat magolni amit 1 hét után úgyis elfelejtenek. Több évnyi iskolába járas sem segit kideríteni, hogy ki miben jó es mi lenne a neki való pálya. Tragikus, szégyen és óriási bűn így bánni a gyerekekkel.
Néhány további szülői vélemény az iskolai magolásról.Szörnyű, borzasztó, tragikus. Visszamentünk a 60-as évekbe, poroszos magolás folyik az iskolában, sehol nem folyik kompetencia alapú nevelés, se fejlesztés.
Egyirányú, magolást támogató, lényegtelen dolgok szigorú számonkérésére épülő. didaktikus és unalmas órák. Vitakör és csoportos munkára nem építő, lényegi összefüggéseket nem tanító rendszer.
Az oktatás nem felel meg a gyerekek jövőbeli megfelelő képzettségét szolgáló fontos differenciálásnak, az alapismeretek elmélyítésének, a tanulás iránti motiváció és érdekelődés fenntarthatóságának. Szánalmas, érdektelen, bemagolamdó, silány tankönyvtartalmakkal.
Hatalmas az anyag, rosszak a tankönyvek, nincs idő elmélyíteni a tudást a gyakorlatban. Lexikális anyagokat magoltatnak, ami a következő napon már kiesik a gyerek fejéből! NYILVÁN EZ A CÉLJA KORMÁNYNAK!
Az egyes tantárgyak anyaga nem kapcsolódik ott, ahol kellene, pl. környezetismeretből kell magolni a napi/heti/havi/éves átlaghőmérsékletet anélkül, hogy matematikából tanulták volna az átlagot.
Ha a honfoglalás témakörét nem csak száraz tény alapján magolnák be a gyermekek, hanem a művészetekkel támogatva tanítanák, akkor hatékonyabban lehetne nevelni, oktatni. Ez a generáció természetesnek tartja az internet használatát. Ezt kihasználva projektekkel, az életben gyakorlatban alkalmazható pedagógiát kellene előtérbe helyezni.
Töménytelen mennyiségű tananyag van amit megtanulni nem lehet csak bemagolni aminek semmi értelme nincs!
A gyerekek a sok bemagolandó tananyag mellett a mai és a jövő kor kihívásaira nincsenek felkészítve.
Diákok és tanárok is leterheltebbek, aránytalanul nagy a tananyag, nincs idő, hogy egy-egy témakörrel alaposabban foglalkozzanak, összefüggéseket keressenek, a gyerekek elvesztik érdeklődésüket, elfelejtenek „kérdezni”. Csak arra törekszenek, hogy bemagolják a feladott leckét. A feltételek sok esetben nem adottak, kevés a tanár, rosszak a tankönyvek.
Újraéled a „poroszos” oktatási szellem. Lexikális adathalmazzal tömik a gyerekek fejét, nem tanítják meg beszélni, érvelni, a kritikus, szabad, az összefüggéseket, folyamatokat megértő gondolkodásra. A nyelvtanítás is egy kudarc. Az iskola mint olyan, teljesen életidegen.
A tanárok agyonhajszoltak. A sok kötelező óra, és a tanárhiány miatt nincs idejük rendesen felkészülni az óráikra. A társadalom elvárja tőlük hogy nyissanak az új módszerek felé (pl. projektalapú tanítás), viszont az ehhez szükséges útmutatást nem igen kapnak (pl. ingyenes továbbképzések helyben vagy nem túl messze).
Készségfejlesztés
Magolás helyett sokkal szívesebben látnánk olyan kreatív pedagógiai módszereket, amelyek a gyermekek készségeit fejlesztik, hiszen ezek azok, amelyekből a gyermekek hosszú távon is profitálhatnak. Ilyen készségfejlesztő módszerek lehetnek például önálló, kreatív feladatok kidolgozása, projektmunka, vagy csapatmunka. Amint a lenti ábrán látható, az esetek nagy részében (59,2%) ritkán vagy soha nem alkalmaznak ilyeneket. Csupán a szülők 13,7%-a számolt be arról, hogy gyakran alkalmaznak a készségfejlesztésre irányuló módszereket, holott ez lenne a kívánatos.
Ebből a szempontból mindegyik iskolatípus rosszul teljesít, de amint az alábbi ábrán látható, a szakközépiskolákban különösen rossz a helyzet, pedig talán a szakképzésben lenne különösen fontos a szakmához szükséges készségek hatékony elsajátítása.
A fenntartó szerinti bontásból kiderül, hogy az egyházi fenntartású iskolákban csak kis mértékben látják a szülők jobbnak a helyzetet, mint az állami iskolákban, tehát az egyházi iskolák viszonylagos nagyobb tanári függetlenségét nem használták ki kellőképpen a készségfejlesztés terén. Az alapítványi iskolák esetén jelentősen jobb a szülők véleménye.
Az egyik szülő például így összegezte tapasztalatait:
Ócska tematika, ócska könyvek, minimális a projekt alapú (tárgyfüggetlen, összevont tárgyas) gyakorlati oktatás. Már 100 évvel ezelőtt is elavultnak tartottam volna azt, ami most van. Készségfejlesztés, differenciálás, kooperáció, kommunikáció, önálló munka stb. Ezeken kellene a hangsúlynak lennie, nem pedig a magoláson.
Néhány további szülői vélemény a készségfejlesztésről, projektmunkáról.Magoltatnak, nem tudják a diákok érdeklődését felkelteni, valószínű a könyvek színvonala sem megfelelő! Nem az életre tanítanak, kevés a gyakorlatias feladat, projekt, kutatási munka.
Nagyrészt lexikális tudást kérnek számon, amire ma nincs szükség! Kevés az önálló és projekt munka az iskolában, ami segítene a gyerek tehetségének kibontásában.
A legnagyobb problémának továbbra is azt tartom, hogy magolnak a gyerekek irdatlan mennyiségű lexikális tananyagot (sokszor hasznavehetetlen tudásanyagot), nem tanulnak meg gondolkodni, nem látják az összefüggéseket, nem gyakorlatias a tudás, amit szereznek. Teljesen megöli az oktatás a kreativitásukat!! Az életre egyáltalán nem készíti fel őket az oktatási rendszer, pl. hasznos lenne Candide vagy Tartuffe részletes elemzés HELYETT pénzügyi alapismereteket tanulni, vagy B kategóriás jogosítványt szerezni stb. Több érdekes, aktuális problémákat megoldó projektmunka is hasznos lenne, akár csapatban.
A tanárok kiégtek, fásultak, nyűgnek tekintik az oktatást, a gyerekeket. Csak „letudni”, gyorsan leadni akarják a töménytelen mennyiségű tananyagot. Sem idejük, sem kedvük nincs azt elmagyarázni a gyerekeknek. Frontális az oktatás, lexikális tudás átadás zajlik az iskolákban, kevés a csoportmunka és a készségfejlesztés. A gyerekek túlterheltek, fáradtak, stresszesek.
A tananyag egyre távolodik a valóságtól, a világ megértéséhez szükséges kompetenciáktól. A tanárok (is) egyre kimerültebbek, a szülők is, és egyre erősebb a verseny és egyre gyengébb a kooperáció és a csapatmunka. Differenciálásra alig van lehetőség. Nagy a stressz, a gyerekek egyre több szomatoform tünetet produkálnak.
A mi gyerekünk egyházi középiskolába jár, de ott is a magoltatás és a frontális oktatás az elsődleges módszer. Még hittanból is magoltatás az elsődleges módszer. A korszerű oktatási módszerek, a kreativitás, a csapatmunka teljesen hiányoznak az iskolából.
Hiányzik a csoportmunka, a prezentáció elsajátítása, az önálló gondolkodás és probléma megoldás.
Az iskolákban nincs csoportos feladat, amivel a csapatmunkát tanulhatnák.
Nagy mértékben romlott: tanárok túlterheltsége (portfóliók, sok kötelező óraszám), így nem lehet a XXI. sz-i követelményeknek megfelelni (csoportmunkák, differenciálás, élményközpontú tanulás…stb). Gyerekek túlterheltek, nincs idő játszani illetve azzal foglalkozni, amivel szeretne.
A tananyag elavult, a hangsúly lekerült az idegen nyelvek, az informatika és a természettudományom tanulásáról. A gyerekeket inkabb kreativitásra, együttműködésre és korszerű ismeretekre kellene tanítani.
A tanárokat nagyon bekorlátozzák, kreativitásukat, őnálló döntéseiket, hatóköreiket, lehetőségeiket csökkentik. Ez látszik rajtuk. Ettől rosszabb a helyzet. Szabad döntést, szabad munkavégzést, a tanárok nagykorúsítását tánogatni kellene!
Túl sok teher, lexikális tudás, de gondolkodni nem tanitjak meg a gyereket. A tanarok nem motivaltak, frusztráltsaguk a gyerekekre is kihat már sajnos. A rendszer nyikorog, az adminisztráció van a fókuszban és nem a gyerek. Az illiberális iskolai rendszer megöli a kreativitást és az egyéni képességek kibontakozását.
A magolás számít, a kreativitást csak névleg ismerik. A középiskolai felvételin mégis ezt követelik meg.
Differenciálás
Ami jó és érdekes az egyik gyereknek, az nem biztos, hogy jó a másik gyereknek is. Még az egy családban nevelkedett gyermekek is nagyon különbözőek lehetnek, nemhogy a különböző háttérrel, különböző érdeklődéssel és képességekkel rendelkező gyerekek egy iskolai osztályban. A mai kor lehetőségei pedig ezeket a különbözőségeket csak tovább erősítik. Sajnos jelenlegi iskolarendszerünk nehezen bírkózik meg a különbözőségekkel. Amint az alábbi ábrán látható, a szülők döbbenetesen nagy hányada (71,3%) arról számol be, hogy a gyermek csak ritkán vagy soha nem kap képességének és érdeklődésének megfelelő differenciált feladatot. A szülők mindössze 8%-a látja úgy, hogy a differenciálást viszonylag gyakran alkalmazzák.
A fenntartók szerinti bontást vizsgálva itt is azt láthatjuk, hogy az egyházi intézményekben csak kismértékben jobb a helyzet az államinál, míg az alapítványi iskolák sokkal jobban odafigyelnek az egyénhez igazított oktatásra. Itt is a kifejezetten elégedettek („gyakran”) és a kifejezetten elégedetlenek („soha”, „ritkán”) számát ábrázoltuk.
Vajon van-e különbség ebből a szempontból a nagyvárosi és a kisvárosi, községi iskolák között? Elképzelhető-e, hogy a kisebb településeken, ahol személyesebbek az emberi kapcsolatok, a gyerekek egyéniségére is jobban odafigyelnek? Az alábbi ábrán megfigyelhető ez, mégha kis mértékben is: a kisebb településeken némileg kisebb a differenciálás hiányára panaszkodók száma.
Egy szülő például így ír az elkeserítő helyzetről:
Rettentően leterheltek a gyerekek, nincs idő a differenciálásra, mert az anyaggal haladni kell, ha valaki lassabb, akkor is. Megszégyenítések, bukással fenyegetések, nincs együttműködés a családok és az iskola között. Ők elvárnak, de nem nézik a gyerekek egyéni fejlettségét. Darab-darab… Ha zenét szeretne tanulni, nincs idő a házifeladatra, vagy a sportra, a játékot nem is említem. Elkeserítő!
Néhány további szülői vélemény a differenciált oktatásról.Nincs diferenciálás. A gyerekek nem kapják meg a nekik járó egyéni fejlesztéseket.
A NAT követelményeit nem képesek teljesíteni a tanárok, csak akkor, ha szaladnak az anyaggal. Nincs idő megértésig magyarázni, gyakorolni, differenciálni. A diákok kevés motivációt és pozitív megerősítést kapnak. Ezt a tempót csak magolva tudnák tartani, ez viszont időigényes és teljesen felesleges módszer. A befektetett energia jegyekben nem térül meg, sok a kudarcélmény.
Lexikával túlzsúfolt a tananyag, alig van jelen differenciálás, valódi csoportmunka vagy digitális anyaghoz való kapcsolódás.
Nincs motivációjuk, agyon vannak terhelve, nem élvezik a tanulást. A tanárok pedig nem tudnak differenciálni, egyik irányban sem. Nagyon rossz vége lesz ennek.
Differenciálás nincs, 30 fős osztályokban csak kevés pedagógus tudja megoldani. Így aztán hulljon a férgese! Tehetséggondozás mint ilyen nincs! Kizárólag arra koncentrálnak, mit nem tud a gyerek, az senkit nem érdekel, mi az amit tud. Pedagógiai asszisztensek nincsenek.
A nagy létszámú osztályokat sok tanár nem tudja kezelni (fegyelmi problémák). Az osztályon belüli differenciálás (tudásszintre vonatkoztatva) a legtöbb esetben nincs sem megoldva, sem látszólag kezelve. A tanárok a versenyekre nem tudják felkészíteni a diákokat, jellemzően az elért eredmények a szülőknek (magán/különórák, egyéni foglalkozások) köszönhetőek. A tananyag sokszor száraz, a mai gyerekeknek nehezen emészthető (a hétköznapi életben egyébként jelenlevő ingerekhez képest). Alapvetően az iskola hozzáadott értéke egyre kisebb.
Az iskolák önállóságát vissza kell adniuk, hogy differenciáltan tudjanak a helyi és egyéni igényeknek megfelelően képzést biztosítani.
Teljes mértékben megszűnt a tanszabadság, semmiféle lehetőség nincs az élmény alapú differenciált oktatásra. Kisebbik gyermekem pont most megy tőle tönkre, pedig egy kivétellel normális jó pedagógusok tanítják. Elszúrt, alkalmatlan, sokszor hibás tankönyvekből. Pontosabban tankönyvek nélkül, mert amit adtak, az alkalmatlan egy 11 éves gyerek részére. Botrányos.
A gyerekek frusztrtak a rengeteg nehéz feladat miatt, amelynek sokszor nincs is értelme, mert nem fejleszt semmit! Differenciálás nincs, mindig a legjobb és a leghamarabb elkészülő diákhoz mérik a többi gyermeket. Lóverseny, mert az anyaggal haladni kell. Aki lemarad az így járt. Oldja meg a szülő több műszak mellett vagy hétvégente, ahogy akarja. Nincs korrepetálás, felzárkóztatás. Az iskolák kész ténynek veszik, hogy minden családnak rendelleznie kell internettel, elvárás. Nem működik az agressziókezelés, nincs sem idő, sem hely leülni a problémás gyerekkel… Elszomorító és borzalom, hogy ezeknek a gyerekeknek nincs gyermekkoruk. Idegesek, frusztráltak. Ez a családi békére is rányomja a bélyegét. Tehát a mai rendszer miatt az egész család szenved!
Nincs differenciált oktatás, minden gyerek más és más. Minden gyerek másban jó, nem lehet beskatulyázni őket, persze nincs lehetőség egyesével figyelni mindenkire de egy jó tanár észreveszi ha a gyerek segítségre szorul. A könyvek és a tananyag szó szerint borzasztó, a gyerekek összekavarodnak a rájuk zúduló összekevert tananyagtól. Magasak az osztálylétszámok, csak akkor engedélyeznek magasabb helyen több osztályt ha az adott vezetőnek érdeke fűződik hozzá… sajnos!!
A tanárok a legjobb szándék mellett sem nem győzik azt, hogy egyszerre – differenciáltan – megtanítsák az óriási tananyagot és kapcsolatot tartsanak a gyerekekkel. Nevelésről nem is beszélve…
Egyre fáradtabbak, frusztráltabbak mind a gyerekek, mind a tanárok. Se tematikába, se infrastruktúrába beleszólas nincs, differenciálásra minimális a lehetőseg, egy egy iskolanak egy fél státusznyi feljesztő pedagógusa van…
Azt tapasztalom, hogy egyre több az elsajátítandó, felesleges tudásanyag. A pedagógusok is agyonterheltek, nincs idő differenciálásra, tehetséggondozásra vagy éppen felzárkóztatásra.
Mindennapos testnevelés
Az elmúlt nyolc év oktatáspolitikai újításai közé tartozik a mindennapos testnevelés óra bevezetése. A testmozgás fontosságával mindenki egyetért, de vajon a mindennapos testnevelés bevezetése helyes döntésnek bizonyult-e? Amint az alábbi ábrán látható, a szülők csak kis része (10,8%) helyesli ezt a döntést, és sokan (25,7%) csak akkor vezetnék be a mindennapos testnevelést, ha a feltételek (pl. tornaterem) adottak. A legtöbben (63,1%) viszont ellenzik a mindennapos testnevelést, és úgy vélik: inkább a heti 2 vagy 3 testnevelésóra mellett az iskolák szükség esetén biztosítsanak délután választható sportolási lehetőségeket.
Az egyes iskolatípusokat vizsgálva a mindennapos testnevelés elutasítottsága hasonló, de a középiskolában valamivel nagyobb. Ez minden bizonnyal úgy magyarázható, hogy a középiskolákban eleve nagyobb a gyerekek óraterheltsége, így a mindennapos testnevelés még inkább fokozza a gyermekek túlterheltségét.
Az egyik szülő így vélekedik:
A plusz testnevelés lehetősége jó ötlet, de jobb lenne, ha sportegyesületbe lehetne járni ingyen vagy olcsóbban. A plusz órákon csak játszanak. Nagyon nagy a káosz, nincs gyakorlati haszna ezeknek a döntéseknek.
Néhány további szülői vélemény a mindennapos testnevelésről.A kötelező testnevelés rossz, mivel nincs tornaterem és a gyermekeknek 8-9. órában is ott kell maradni. Mikor hazaér nagyon leterhelt. Az iskolában is eléggé leterhelt mert sok a tanulás mikor hazaér, beesik az ágyba nem hogy megcsináljom 20 házi feladatot. A plussz testnevelést én nagyon nem helyeslen elég volt a heti 3.
A heti 5 óra testnevelésen mindenki csak túl akar lenni, a kevesebb több lenne…
A mindennapos testnevelés helyett fontosabb lenne sok udvari szünet, ahol lehet felajánlani játékot a gyerekeknek, de szabad játékra is szükségük van!
A minden napos testnevelés óra a folyosón zajlik!
Véleményem szerint néhány óraszámot csökkenteni kellene. Példának tudom felhozni a testnevelést, mivel ha a gyerekeknek több idejük lenne iskola után, vagy hétvégén, akkor lehetőségük lenne sportolni azt, amit szeretnek.
Jó a mindennapos testnevelés, de amikor 80-90 diáknak kellene megoldani a testnevelés órát egy tanórán belül, és helyhiány miatt 35 percet lepcsőzni kell vagy folyosón tesizni, az gáz!!!
A mindennapos testnevelés jó dolog lenne ha nem a betonon a kiufogógázba futtatnàk a gyerekeket , tornaterem hiányában. Azt gondolom többet árt mint használ, az egészségük szempontjából.
Heti 5 testnevelés helyett több kötetlen foglalkozás, játék kellene.
Mi értelme a mindennapi testnevelés óráknak, ha nincs feltétel teremtve hozzá? 5 napból mindössze kétszer jutnak tornaterembe, a többi alkalommal szabadfoglalkozás van jó esetben az udvaron, rossz idő esetén pedig szabad tanteremben rajzolnak. Ha nincs tanterem sem, akkor a folyóson várják, hogy elteljen a 45 perc.
A továbbtanuláshoz fontos tantárgyakra kevés idő jut, a mindennapi testnevelés, hittan, erkölcstan oktatások miatt. Nem a megértésre törekednek, a gyerekek magolnak, de nem értik amit tanulnak.
A testnevelés órák nem oldják meg a mozgásigényüket, sokszor a teremben „tornáznak”, hisz nincs hol!
A mindennapos testnevelés tornaterem nélkül egy hazug rendszer.
A mindennapi testneveléssel megutáltatják a mozgást a gyerekekkel.
Kötelező hit- illetve erkölcstan
A kormány bevezette a minden gyermek számára kötelező erkölcstan, vagy hittan órákat. Ennek az intézkedésnek a megítélése is meglehetősen negatív: mindössze 19,5% helyesli az intézkedést, a többség (77,3%) úgy véli, hogy ez nem volt jó intézkedés, az erkölcsi kérdéseket minden tanórán érinthetik és beszélgethetnek róla, fókuszáltan pedig például osztályfőnöki órán foglalkozhatnak velük.
Az intézkedés minden iskolatípusban inkább elutasításra talált a szülők körében, de a középiskolában némileg nagyobb az elutasítottság (ld a lenti ábrát), ami itt is valószínűleg a középiskolások egyébként is nagyobb leterheltségével függ össze.
A fenntartó szerinti bontásból az derül ki, hogy az egyházi intézménybe járóknál jelentősen magasabb a kötelező hit- illetve erkölcstan elfogadottsága. Érdekes ez abból a szempontból, hogy az egyházi intézményeknél a hitoktatás szabadon rendelkezésre áll, így az egyházi intézménybe járóknál nem szorulnának rá arra, hogy ezt a fajta órát mindeki számára kötelezővé tegye a kormányzat. A kötelezőség pont azoknál jelentkezik, akiknél az intézkedés elutasítottsága nagyobb. Megjegyezzük azonban, hogy az elutasítottság mértéke az egyházi intézményekben is nagyon magas (57%).
A hit- illetve erkölcstanra vonatkozó szülői vélemények részben a gyermekek túlzott terhelést látják problémának, részben pedig ezen órák hasznát kérdőjelezik meg, mint például ez a szülői vélemény:
Felesleges órákkal (erkölcs, honismeret) terhelik a gyerekeket! Maguk a tanárok se veszik komolyan, ezen tantárgyak által képviselt információk átadhatóak történelem, irodalom és osztályfőnöki óra alkalmával illetve a család életvezetése során!
Néhány további szülői vélemény a hit- illetve erkölcstanról.Nőtt a tananyag mennyisége. A tanárnak esélye sincs, hogy az anyagot mélységében adja át, megbeszéljék, hogy meg is maradjon a tudás. Ledarálja, nem tudnak ismételni. Heti 5 tornaóra és az erkölcstan/hittan órák helyett (aminek a tartalma osztályfőnöki órán is megbeszélhető) erre kéne idő.
A mindennapos testnevelés, erkölcstan-hittanórák és honismeret órák elveszik a többi tantárgy idejét, így azokra rövidebb idő alatt nagyobb anyag jut.
A vallási nevelés nem az iskolába való, az erkölcstannak pedig be kell épülnie a mindennapokba!
Azt teljességgel feleslegesnek tartom, hogy hit- és erkölcstant oktassanak külön órában. Hittanra járjanak a templomba, az erkölcsi kérdéseket meg vitassák meg osztályfőnöki órán.
Sok a felesleges tantárgy, pl. hittan-erkölcstan, tánc és dráma, és sokszor ezekből a tantárgyakból is dolgozatra kell készülni.
A kötelező hittan és erkölcstan merő képmutatás. Aki vallásos, az úgyis jár templomba. Az erkölcsöt nem órán kell tanítani, hanem példamutatással (ahogy egyébként eddig is tették a tanárok). Több értelmét látom egy globális vallás oktatásnak. Ahol végig veszik a világ vallásait a gyerekekkel.
Osztályozzák a hittan tudást! Nem papnak készül a gyerekem. Botrányos az egész rendszer! Látjuk a külföldön élő barátok gyerekeit, és SZERETNEK iskolába járni! Én is ezt szeretném a gyerekemnek!
Nem kellett volna bevezetni a minden napos testnevelést és a hittant, etikát, mert ezek miatt van nagyon sok órája a gyereknek ami miatt későn ér haza, ezek a tanulástól veszik el az időt.
Az öt testnevelés, a hittan fontos órákat vett el, tömény a tananyag. és főleg a lexikális tudásra épít.
Erkölcstannal meg mindennapi testneveléssel foglaljuk le a gyerekeket, ahelyett, hogy nyelveket és informatikát tanítsunk nekik.
Az életről nem tanulnak semmit. Az erkölcstan vagy hittan rá van kényszerítve a gyermekekre és semmi haszna nincs. Ha otthon a családba nem látja a példát akkor egy pedagógus sem fogja tudni megtanítani.
Szülői elégedettség
A fentiekben látható volt, hogy a szülői vélemények meglehetősen negatívak az iskolai oktatás minőségével kapcsolatban. A felmérés a konkrét szempontok mellett rákérdezett arra is, hogy a szülő általában véve milyen mértékben elégedett gyermeke iskolájával? A válaszok megoszlása az alábbi ábrán látható: érdekes módon többen vélik úgy, hogy inkább elégedettek az iskolával (4-es vagy 5-ös, 38,7%), mint azok, akik inkább elégedetlenek (1-es vagy 2-es, 23,7%). Nagyon sokan adtak közepes értékelést (36,7%). Tehát általában véve elégedettebbek vagyunk szülőként az iskolával, mint ahogy azt a konkrét, oktatást módszertant firtató kérdésekből kitűnik.
Az egyes iskolatípusokra vonatkozó felbontásból az derül ki, hogy a gimnáziumokkal a leginkább elégedettek a szülők, míg a szakközépiskolákkal a legkevésbé.
A fenntartó szerinti bontásból az látszik, hogy az egyházi intézmények esetén valamivel nagyobb a szülői elégedettség. Valószínűleg az egyházi fenntartású iskolát választó szülők más szempontok mentén értékelik az iskola teljesítményét, mint az alapítványi iskolát választó szülők. Az egyházi iskolákban inkább jellemző a tanítás-tanulás folyamatának konzervatív megközelítése, a hagyományos módszertan – nyilván a mindezekkel azonosuló szülők választanak ilyen iskolát, – így elégedettebbek a tapasztalt működéssel. Az alternatív szemléletet, módszertant fontosnak tartó szülők éppen, hogy a hagyományos iskolarendszer kritikájaként választanak alapítványi iskolát, így ők valószínűleg szigorúbban ítélik meg az innovativitás mértékét.
Láthattuk a korábbi adatokból, hogy az egyházi iskolák csak kismértékben mutattak jobb eredményeket az államiaknál, az alapítványi iskolák viszont sokkal jobb eredményeket mutattak. Az iskola szülői megítélését láthatóan azonban nem kizárólag a teljesítmény befolyásolja, hanem olyan összetevők, mint a gyermek közérzete, a módszertan hatékonysága, az oktatás körülményei, és az iskolával szemben támasztott elvárások.
Látható tehát, hogy a szülői elégedettséget a tapasztalatok és az elvárások együttesen határozzák meg. Érdekes részletesebben is összevetnünk a szülői elégedettséget az iskolai oktatásra vonatkozó konkrét kérdésekkel. Az alábbi ábrán az oktatás minőségére vonatkozó, korábban már bemutatott szempontokra adott kifejezetten elégedett, illetve elégedetlen válaszok arányát tüntettük fel, külön felbontva aszerint, hogy a válaszadó általában véve hányasra értékelte az iskoláját. Általában minél jobbra értékelte valaki az iskolát, annál jobb véleményt formált az iskolai oktatás konkrét kérdéseiről.
Egy helyen láthatunk egy érdekességet, ami a várakozásainknak esetleg ellentmond: akik az iskolát 1, 2 vagy 3-ra értékelték, kevésbé számolnak be túlzott magolásról, mint akik 4-re vagy 5-re. Azt jelentené ez, hogy a szülők által gyengébbnek ítélt iskolákban jobban figyelnek a valódi összefüggésekre, és emiatt kevesebb a magolás? Aligha. Sokkal valószínűbb, hogy itt az iskola gyenge motiváló erejének hatását látjuk: ahol a szülő gyengének ítéli az iskolát, ott a tanulók elvesztik érdeklődésüket, és kevesebbet foglalkoznak a tanulással, ezért látunk kevesebb magolást. Ami kevés tudást felszednek, azt kevésbé magolás által szerzik meg, hanem abból élnek, ami megmaradt bennük az órákból és amennyit (minél kevesebbet) otthon foglalkoznak az tanulással. Eredményeink szerint tehát a magolás a középszerű oktatás sajátja: a legjobb iskolákban lehetőleg nem alkalmazzák, a gyengébb intézményekben pedig nem működik.
Összességében azt látjuk, hogy még aki általában elégedett is (4-es vagy 5-ös értékelést adott), az is nagyon sok esetben igen rossz minőségű oktatást tapasztal, a kifejezetten elégedetlenek száma nagyobb vagy megközelítőleg ugyanakkor, mint a kifejezetten elégedetteké. Jól látható ez az ábrán: a piros oszlopok még a jobb értékelés esetén is elég nagyok. Más szóval hiába látjuk és tudjuk szülőként, hogy rossz minőségű oktatás zajlik az intézményekben, mégis többé-kevésbé eltűrjük ezt és még sokszor elégedettnek is mondjuk magunkat.
Hogyan magyarázhatjuk ezt a kettősséget? Több magyarázat is lehetséges, melyek továbbgondolásra érdemesek. Az iskolával való elégedettség megítélésénél sokszor a többi iskolával hasonlítjuk a miénket, és bár a színvonal sehol sem kíváló, mégis úgy érezhetjük, hogy az általunk nagy körültekintéssel kiválasztott iskola mégis valamivel jobb, mint a többi. Különösen így érezhetjük ezt akkor, ha az iskoláért mi magunk is sokat teszünk (pl. programok, eszközök beszerzésének támogatásával, alapítványi befizetésekkel, stb.).
Mindezek mellett az is szerepet játszhat ezekben az eredményekben, hogy sokszor túl alacsonyak az elvárásaink, hiszen mi magunk is döntő többségében olyan iskolába jártunk, amellyel most ugyan nem vagyunk elégedettek, de nem ismerünk, nem tapasztaltunk más, működőképes lehetőségeket, ezért beletörődünk a gyenge minőségű oktatásba, amit kapunk. Bár látjuk a konkrét hiányosságokat és tudjuk, hogy oktatásunk messze elmarad a kívánatostól, nem akarjuk vagy nem merjük szóvá tenni, mennyire gyenge minőségű az állami szolgáltatás. Éppen ezért is fontos, hogy beszéljünk a problémákról, és erre ez a felmérés is kíváló alkalmat ad.
A felmérés még néhány napig továbbra is nyitva áll, március 11-ig még lehetőségük van ezekben és más témákban elmondaniuk a véleményüket. Szeretnénk minél szélesebb szülői körben felmérni, hogy az elmúlt nyolc év oktatáspolitika döntéseivel mennyire vagyunk elégedettek, erről akár szövegesen is kifejtheti véleményét. A további eredményeket még az országgyűlési választás előtt részletesen publikáljuk, lehetőséget adva a további közös gondolkodásra, hiszen úgy véljük, az oktatás jobbítása fontos szempont akkor, amikor országunk jövőjéről döntünk.
Megosztás
Boldog felnőtteket kell nevelni!