jan19A MI GYEREKEINK viszik vásárra a bőrüket, a mi gyerekeink kockáztatják a jövőjüket és a mi gyerekeink fognak lelépni és hagynak itt egy élhetetlen országot, ha magukra hagyjuk őket…

Ijesztő az a hozzáállás, hogy majd most, majd a diákok. Január 19. a diákokról szól, ők kezdeményezték, ők állnak ki a jogaikért; azok a diákok, akik évek óta harcolnak, csak valahogy a Diákparlament szava eddig nem ütötte meg a nagyérdemű ingerküszöbét. Értelmes, kreatív, terttrekész és aktív fiatalok, olyan nagy szükség van rájuk ebben az országban! Voltak megmozdulásaik, voltak petícióik, voltak tiltakozások, részt vesznek a szakmai vitákban, kiállnak egymásért és magukért, sorra egyedül maradtak.

Milyen társadalom az, ahol sorosbérenc címke kerül azokra, akik esélyteremtő oktatást akarnak?

Milyen társadalom az, ahol a tudás iránti igény valami libsi hőzöngés, ahol az esély kérése a kitörésre hazaárulással egyenlő?

Milyen társadalom az, amelyik végignézte, hogy gyerekek tízezrei jogsértő érettségiken vérezzen el?

Milyen társadalom az, amelyik szótlanul tűri, hogy 16 éves GYEREKEK kiessenek az oktatási rendszerből és az egyedüli jövőképük a közmunka legyen?

Milyen társadalom az, amelyik a kormány saját embereit sem hallja meg, amikor kimondják, hogy a jelen iskolája gyerek és tudásellenes, az ország bukásra van ítélve, ha nem lépünk azonnal (Csépe, Lovász)?

Milyen társadalom az, ahol a párthűség és a szervilizmus felülír minden józan gondolatot?

Milyen társadalom az, amelyik hagyja, hogy gyerekek százezreit egy “Taigetosz”-törvény megnyomorítson?

Milyen társadalom fogadja el, hogy fiataljai negyede funkcionális analfabéta? Milyen társadalom süti le folyton a szemét, sőt lassan már észre sem veszi, hogy le kellene sütnie?

Most ugyanaz a társadalmi elvárás nehezedik a diákokra, mint a tanárokra 2 éve, szemmel láthatóan az akkori „hajrá tanárok, kergessétek el őket” hozzáállás, a gép mögötti fanyalgás és cinikus röhögés nem sokat változott, csak a tanárok helyett a diákok állnak a reflektorok fényében. Kell egy Messiás, kell valaki, aki elintézi helyettünk, aki tesz bele időt, energiát, vállalja a kockázatot, aki beleáll, mindegy ki, csak ne nekünk kelljen.

A mi gyerekeink viszik vásárra a bőrüket, a mi gyerekeink kockáztatják a jövőjüket és a mi gyerekeink fognak lelépni és hagynak itt egy élhetetlen országot, ha magukra hagyjuk őket. Megint.

Ott a helyünk, támogassuk őket, ne akarjuk túlkiabálni őket, hallgassuk meg őket, segítsük őket.
Legalább egy igazolással, ha már képtelenek vagyunk megmozdulni értük.

Az esemény odala: https://www.facebook.com/events/402047256864141/

  Megosztás

Szülői Hang