Összefoglaló
A Parlament tíz évvel ezelőtt, 2011. december 19-én fogadta el a Köznevelési Törvényt (2011. évi CXC. törvény), amely erőteljes központosítást hajtott végre: elvette az állami iskolák fenntartói jogát az önkormányzatoktól, amit egy központi szerv, jelenlegi nevén a Klebelsberg Központ vett át, amely tankerületekbe szervezve irányítja az iskolák működését (ugyanez a szakképzés esetében a szakképzési centrum).
Egy évtized távlatából most összegezzük a drasztikus központosító intézkedések tapasztalatait a tanév elején indult Szószóló a gyerekekért akció (és a kapcsolódó beszélgető fórum) keretében beérkezett több mint 1800 szöveges vélemény alapján. Egyaránt közlünk szülői és pedagógus-véleményeket is, hiszen a problémák közösek, és csak széles körű összefogással oldhatóak meg; a szülő és a pedagógus éppúgy elszenvedője azoknak a rendszerszintű problémáknak, amelyeknek a gyermekeink a kárvallotjai.
Részletes beszámolónkban több száz szöveges véleményt tettünk közzé, melyek alapján összegezzük a központosítás következményeit.
- Megkötötték a tanárok kezét. Az oktatás csak akkor tud jól működni, ha személyre szabott: a gyerekek igényeihez, érdeklődéséhez és tudásszintjéhez igazodik. Mindezt a központosítás többszörösen is korlátozza, és ezzel romlik az oktatás színvonala. Nemhogy segíti, hanem épp ellenkezőleg, gátolja az esélyegyenlőség megteremtését: a pedagógiai autonómia korlátozása miatt a tanár számára nehezebb megteremteni azt a környezetet, amiben a gyerekek a legjobban tudnának fejlődni. A tanári szabadság korlátozásához hozzájárul a kormányzat által elrendelt egységesített és túlzsúfolt tananyag, a szabad tankönyvválasztás megszüntetése, a tanárok túlterhelése, a tárgyi és személyi feltételek hiánya és az innovációt, kreatív pedagógiai munkát támogató pozitív légkör hiánya.
- A papírmunka a fontos, nem a gyerekek. A jó közoktatást csakis a bizalomra építve lehetne megteremteni: a személyes, bizalomra épülő kapcsolatok elengedhetetlenek a gyerekek, pedagógusok és szülők között éppúgy, mint a pedagógusok és az oktatásirányítás között. Ez a bizalom azonban régóta megrendült, a kormányzat nem is próbálkozik azzal, hogy döntéseit szakmai érvekkel megmagyarázza, a döntésekbe bevonja a szakértőket, szakmai szervezeteket és pedagógusokat. Ehelyett a jelenlegi kormányzat a bürokrácia kiépítésén munkálkodott: a pedagógusokra olyan mértékű adminisztrációs teher hárul, ami gátolja a gyerekekkel való egyénre szabott foglalkozást, és akár hivatásuktól is elveheti a pedagógusok kedvét. A döntések pedig az érintettek bevonása, társadalmi és szakmai egyeztetések nélkül születnek meg.
- Igazgatók helyett érdemi hatáskör nélkül intézményvezetők maradtak. Az állami iskolák intézményi önállóságának az alapjait is megszüntették: a gazdasági döntéseket már nem az iskolaigazgatók hozzák meg, hanem a tankerület (illetve szakképzési centrum). Az iskolák már a saját személyi állományukról sem dönthetnek; távolról hozzák meg a döntést arról, hogy milyen státuszokat lehet létesíteni, kit lehet felvenni vagy elbocsátani. Ez a felállás kiváló lehetőséget biztosít az állam számára a spóroláshoz, miközben az iskola vezetősége nem tudja hatékonyan megoldani a helyi problémákat, pedig ők látják ezeket a legjobban. Bár az iskolaigazgatók jogfosztása már egy évtizede megtörtént, sokan még most sincsenek ennek tudatában, pedig ez sok helyi konfliktushoz vezet, holott a problémák valódi forrása az egy évtizede bevezetett köznevelési törvény, amely egyszerre korlátozza a pedagógusok és az iskolák autonómiáját. A helyi autonómiára a járvány kapcsán is nagy szükség lenne, hogy gyors döntéseket lehessen hozni, vagy adott esetben arról lehessen dönteni, ki dolgozhat az intézményben.
- Személyes felelősségvállalás helyett arctalan hivatalnokok döntenek a iskolafenntartókban. Amíg az önkormányzat fenntartása alá tartoztak a közoktatási intézmények, addig helyi döntések születhettek: az önkormányzat munkatársai személyes felelősséget tudtak vállalni a gyermekek sorsát érintő döntésekért. Ha bármilyen probléma adódott, a polgármesternek és beosztottjainak szembe kellett néznie a választópolgárokkal, akiknek a gyerekek sorsa kulcskérdés volt. A tíz éve életbe léptetett törvénnyel mindez megszűnt, és a döntéseket olyan arctalan hivatalnokok hozzák meg, akik nincsenek személyes kapcsolatban a szülőkkel, de még a pedagógusokkal sem. Nem érzik át a döntések felelősségét, nincs személyes tapasztalatuk a valós problémákról, alig látogatják az általuk felügyelt iskolákat, a problémákat nagyrészt csak a papírokból, kérvényekből ismerik. A központosított iskolafenntartás nem a gyermekek érdekét, hanem a kormányzati spórolását szolgálja: az arctalan hivatal könnyebben tud nemet mondani, mint a személyes felelősséggel felruházott önkormányzat.
A szakmaiságot mellőző döntések sorozatának, a személyi és tárgyi feltételek hiányának és a pedagógiai autonómiát gátló általános hozzáállásnak az a következménye, hogy oktatási rendszerünk épp a legfontosabb céljának, az önálló gondolkodásra képes gyermekek nevelésének nem tud megfelelni.
Részletes beszámolónkban ismertetjük Totyik Tamásnak, a Pedagógusok Szakszervezete alelnökének a véleményét arról, hogyan váltotta be a törvény az ígéreteket. Mint fogalmazott, „a központosítás ígéretének az volt a lényege, hogy kiegyenlítik az iskolák közötti különbséget, ám azt elfelejtették mondani, hogy nem az alulfinanszírozott iskolákat emelik fel, hanem a jól teljesítőket nyomják lejjebb”.
Gyermekeink jövője érdekében elengedhetetlen, hogy gyökeres változást érjünk el oktatási rendszerünkben. Csak az önálló, szabadon gondolkodni tudó, cselekvő és csapatmunkára kész pedagógus és az őket hasonló szellemben támogató szülői közösség tudja felkészíteni a következő generációt a XXI. század kihívásaira.
A Szülői Hang Közösség azért indította a Szószóló a gyerekekért elnevezésű online tiltakozó akciót, hogy felhangosítsuk az óvodákat és iskolákat sújtó rendszerszintű problémákat, akár a központosítással, akár más területekkel kapcsolatban. A részt vevő szülők és pedagógusok észrevételeit az ország térképére visszük, ezáltal bárki számára láthatóvá válik, hogy az oktatási rendszerünkben helyi szinten (járásonként) milyen bajokat jeleznek a csatlakozók. Az akció tovább folytatódik; az óvodákkal kapcsolatos eredményeket itt tettük közzé, más témákban később összegezzük az eredményeket.
A térképen a járásközpontokban elhelyezett tiltakozó felikáltójelekre kattintva olvashatóak a szöveges vélemények. Minél többen fejezzük ki tiltakozásunkat, annál erősebben képviseljük a gyermekek érdekeit!
Eddig 3886 csatlakozó, 2502 szöveges vélemény.
A pedagógusok napról napra tapasztalják a közoktatás problémáit, de valódi változás csak akkor lehet, ha a szülői társadalom is felismeri, milyen súlyos a helyzet, és támogatja a pedagógusokat. Olvassunk bele a Szószóló a gyerekekért akcióban közzétett véleményekbe, amelyek tükörként mutatják, mennyire tarthatatlan a helyzet! Csatlakozzunk, írjuk meg tapasztalatainkat magunk is!
A Szülői Hang Közösséget az oktatási kérdések iránt érdeklődő önkéntes szülők hozták létre. Oktatási rendszerünk gyermekközpontú, szakmai alapokon nyugvó megújítására törekszünk, és aktív részvételünkkel képviseljük a szülői szempontokat a közoktatást érintő témákban. Ha szeretne értesülni híreinkről, akcióinkról, iratkozzon fel hírlevelünkre.
Kapcsolat: info@szuloihang.hu