Szülőként és pedagógusként közösen tiltakozunk az óvodákat és iskolákat sújtó rendszerszintű problémák ellen. A tiltakozást a térképen elhelyezett felkiáltójelek és szöveges vélemények jelképezik, csatlakozni a lenti űrlap kitöltésével lehet.
A magyar közoktatást, óvodáinkat és iskoláinkat súlyos rendszerszintű problémák sújtják, a pedagógusok anyagi és szakmai megbecsülése elmaradt, a pedagógushiány igazi vesztesei a gyerekek. Az értelmetlenül túltolt központosítás és a szakmai párbeszédet figyelmen kívül hagyó kormányzati döntéshozatal tovább súlyosbította a bajt. Szenved a magyar oktatás, szenvednek a gyerekek! Változásra van szükség! Szülőként és pedagógusként közösek az érdekeink, közösen emeljük fel szavunkat a gyerekek jövője mellett, a szakmaiatlan kormányzás ellen.
Ha egyetért azzal, hogy változásra van szükség az oktatásban és a gyermekvédelemben, csatlakozzon a lenti rövid anonim űrlap kitöltésével! Fogjunk össze és hallassuk a hangunkat, képviseljük gyermekeink érdekeit! Kérjük, mint csatlakozó tiltakozásként Ön is helyezzen el egy piros felkiáltójelet a térképen, és röviden írja le, tapasztalatai alapján milyen problémák sújtják a gyerekeket! Bár a problémákat azonnal megoldani nem tudjuk, de aktív részvételünkkel valamennyien tudunk segíteni abban, hogy minél többen tudjanak a bajokról, és ezzel közelebb kerülünk a pozitív változáshoz.
A térképen a járásközpontokban elhelyezett tiltakozó felikáltójelekre kattintva olvashatóak a szöveges vélemények. Minél többen fejezzük ki tiltakozásunkat, annál erősebben képviseljük a gyermekek érdekeit!
Változásra van szükség az oktatásban és gyermekvédelemben! Fogjunk össze szülőként és pedagógusként!
Kérjük, csatlakozzon az alábbi rövid anonim űrlap kitöltésével, melyben röviden azt is leírhatjuk, hogy milyen problémák sújtják a szülőket, pedagógusokat és végső soron a gyerekeket! A csatlakozás után tiltakozásunk jeleként még egy piros felkiáltójel meg fog jelenni a térképen.
Oktatási rendszerünk képtelen felkészíteni gyermekeinket a jövő kihívásaira, az óvodákat és iskolákat súlyos rendszerszintű problémák sújtják. A pedagógusok anyagi és szakmai megbecsültsége csapnivaló, és ez drámai pedagógushiányhoz vezet. Egyre gyakrabban már nem is megfelelő szakképzettségű pedagógus van a gyerekekkel, sok a helyettesítés, az osztálylétszámok magasak, a gyerekekre nem jut elegendő idő, figyelem a pedagógusok óriási leterheltsége miatt. A pedagógushiányt elfedi a statisztika, mert az órák, foglalkozások hivatalosan nem maradnak el, de sokszor ezek érdemben nincsenek megtartva.
A problémákat helyi szinten tapasztaljuk, de az okok az elmúlt évek szakmaiatlan kormányzati döntéseiben és mulasztásaiban gyökereznek. Nincs külön Oktatási Minisztérium, a kormányzati politikusok mellőzték az érdemi szakmai párbeszédet, a döntéseket pedagógiai szempontok helyett politikai és gazdasági szempontok alapján hozzák meg. Nem fordítanak elegendő figyelmet az oktatásra, nem elég fontos gyermekeink, az ország jövője.
Miközben a kormányzat központosította az állami intézmények fenntartását, elvette az iskolák szakmai önállóságát. Az intézményeket távoli hivatalokból irányítják, ezzel nehezítik az önálló kezdeményezéseket és növelik a felesleges bürokráciát. A diákok szélsőségesen túlterheltek, a gyerekeknek nem jut idejük élvezni gyermekkorukat. A tananyag központilag meghatározott, ezzel korlátozva a tanárok kreativitását és ellehetetlenítve a gyerekek valódi szükségleteinek figyelembevételét. A lemaradók, problémákkal küzdők nem kapnak elegendő segítséget sem az iskolákban és óvodákban, sem más gyermekvédelmi intézményekben, melyeket szintén sújt a szakemberhiány és túlterheltség, kiemelkedő tehetségeink pedig gyakran elvesznek a jövő számára a tehetséggondozás hiánya miatt.
Gyermekeink többet érdemelnek! Szülőként, pedagógusként, felelős állampolgárként fontos, hogy mindenki lássa: rendszerszintű változásra van szükség!
Tiltakozunk a szakmaiatlan kormányzás ellen! Elfogadhatatlannak tartjuk a pedagógusok, gyermekekért dolgozó szakemberek és segítőik szégyenletesen alacsony anyagi és szakmai megbecsülését! Szülőként és pedagógusként közösek az érdekeink, együtt vállalunk felelősséget közös jövőnkért. Gyermekeink minőségi oktatást érdemelnek, és ennek érdekében együtt kell cselekednünk!
Hallassuk a hangunkat, és beszéljünk a valódi problémákról, hiszen szenved a magyar oktatás, szenvednek a gyerekek!
Vélemények a már csatlakozott résztvevőktől Összesen 2509 vélemény
Miért kell du 5 órakor egy általános iskolásnak hazavinni az iskolatáskáját és bármilyen tanulnivalót? Nem dolgozott eleget az a gyerek? A tanárok már addigra azt is elfelejtik hogy aznap volt órájuk, kész kabaré! Szégyelljék magukat!
Szülő, Bács-Kiskun megye, járás: Kalocsa
Az iskola neve nélkül jelzem, hogy amire gondolok az Iskolával kapcsolatban, az az, hogy a tanárok nem megfelelő pedagógusok, egy kisebb szülői társaság nyomására kell 1,5 hónap után ajánlották, hogy az első osztályos gyermeket irassuk át másik iskolába.
Szülő, Budapest XIV. kerület
A munka törvénykönyve ezen a pályán nem létező fogalom. A napi munkaórák száma 10-12, beleértve a hétvégét is, hiszen hétfőre már készülni kell. Egy nap táppénz 10 000 Ft mínusz annak, aki hiányzik a munkából, de 0 Ft azoknak, akik 5-6 órában helyette dolgoznak. Szabadság csak nyári szünetben van, amikor az egészségügy és a hivatalok is nyaralnak, tehát elintézni nem lehet semmit, amivel év közben spóroltunk. Nem kapunk eszközöket az oktatáshoz, mindent nekünk kell kifizetni. Íróeszközök, füzetek saját részre, továbbá dolgozatpapírok, fénymásolt feladatlapok a diák részére, sok esetben táblafilc, osztálydekoráció, csoportmunkához szükséges eszközök (olló, ragasztó, kartonpapír, filcek) minden a fizetést terheli. Cafetéria, ruhapénz, ilyen-olyan kártya nekünk nem jár. Az online oktatás alatt felmerülő telefonszámlaköltségek kifizetése még csak fel sem merült. A szülők folyamatosan uszítva vannak ellenünk, fegyelmezni tilos a csemetéket. A tankönyvek pocsékak, az OFI tankönyvben ugyanaz a tárgyi hiba évek óta nincs kijavítva. Az adminisztráció napi több óra. STB.
Szülő, pedagógus, Baranya megye, járás: Pécs
Évek óta tanítunk kaki- és pisiszagban, ami akkor is megáll a folyosón, ha a vécéajtók be vannak csukva. A tanteremben is érezni. Tankeres iskola, tiszta Balkán. A fénymásolóba én veszem a papírt, a saját telefonomról intézek mindent, a versenyfelkészítést, versenykíséretet és MINDEN programot a saját szabadidőmben szervezek és ingyen kísérem a diákjaim.Az új NAT teljesen falhoz szorít minket, igazság szerint a tananyagot kellene diktálnom heti több órában, amire nem vagyok hajlandó, mert így szóba se tudnék állni a diákjaimmal. A tanker által kért adminisztrációhoz lassan felvehetnék egy titkárnőt. :-)
Pedagógus, Fejér megye, járás: Székesfehérvár
A rengetek adminisztrációs feladatok miatt sokkal kevesebb idő jut a gyermekre, sok feladatot otthon szabadidőben vagy hétvégén kell elvégezni. Nincsenek biztosítva a munkavégzés feltételei. Helyettesítési és túlóra pénz nincs fizetve, és elszomorító a fizetés.
Gyakornok óvodapedagógus vagyok, annyit keresek, mint a dajka néni, miközben a felelősség az enyém. Emellett írom a portfólióm, ami szintén nem kevés munkával és nem mellesleg idegeskedéssel jár és most még jönnek a kötelező oltással!!!! Felháborító...
Pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, járás: Ózd
Óriási szakadék az elvárások és a feltételek nagyoooon távol állnak egymástól. A bérekről nem is beszélve! Az óvodapedagógusok alamizsnáért erőn felül dolgoznak. Egyszerre két helyen online és fizikálisan.
Pedagógus, Pest megye, járás: Gödöllő
Gárdonyi Géza a Lámpás c. regénye nagyon jól rámutat a problémákra. A pedagógus a nemzet "rabszolgája ", jó értelemben véve. Ha a mai gyerekek nem kapnak szintű képzést, mi lesz a jövő társadalmával? Éhbérért nem lehet elvárni, hogy a pedagógus a lelkét is kitegye a jövő nemzedékéért, amikor hazamegy, őt is várják gyerekek, akik szeretnének jóllakni, jó körülmények között élni. Amikor a társadalmi elit és hűbérei luxus körülmények között, flegmán és nagyképűen élnek, mit várnak el az éhbérét dolgozó pedagógustól? TÖNKRETESZIK A JÖVŐ NEMZEDÉKÉT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Pedagógus, Hajdú-Bihar megye, járás: Debrecen
A tanulóknak túl sok órája van, és már felső osztályokban gimnáziumi anyagokat tanulnak feleslegesen, gimnáziumban egyetemi tananyagot, aminek nagy része nem ad használható tudást, de még az általános intelligenciához sem kell.A FELESLEGES tananyagokat át kell alakítani, használható tudás kell, ami a mindennapi élethez kell!!! A gyermekvédelem romokban, hatástalan, tehetetlen, következmények nélküli!
Szülő, pedagógus, Budapest XVII. kerület
Kevés a gyógypedagógus, a fejlesztőpedagógus, az óvodapedagógus, a szaktanár. Alacsonyak a bérek, a problémás gyerekek száma viszont növekszik.
Szülő, pedagógus, Budapest XXII. kerület
Nyugdíj előtt álló pedagógus vagyok. 40 éve a pályán. Soha nem volt ennyire rossz az oktatás helyzete, mint a jelenlegi kormány alatt. Még az "átkosnak " nevezett rendszerben sem. A gyermekek leterheltsége pedig fele volt a mostaninak. Modern, naprakész ismeretek álltak rendelkezésre, persze szelektálva a diákok képességeihez. Évek óta Nap mint nap azzal küszködök, hogy a használhatatlan tankönyvek anyagát átírom érthetővé, használható feladatokat találok ki, ami emészthetővé teszi azt a tananyagot, amit én még egyetemen tanultam. Ezek csak szösszenetek abból a hatalmas káoszból,a mit a jelenlegi kormány a nyakunkba zúdított. Sürgős változásra van szükség a gyermekeink, unokáink érdekében. Az én unokáim szerencsések, mert van két nagymama, aki segíteni tud nekik a tanulásban. De mi van a többi gyerekekkel?? Nem maradok a pályán nyugdíj után semmiképpen.
Pedagógus, Somogy megye, járás: Kaposvár
A gyermekemnek heti 29 órája van emellett minden nap edzése, hétvégén bajnokija. A mindennapos házi feladatok, órára való készülés mellett van olyan tantárgy amiből gyakran online felületen küldik van hogy hétvégén az olyan anyagot amit órán már nem tudtak leadni (könyvben benne sincs) az erőltetett óra tempó ellenére sem mert túl sokat írnak és túl sokat vesznek Ezt nem tartom normálisnak iskolában adják le az anyagot amennyi az időbe belefér. Ha nincs online oktatás ne adjanak külön feladatot online felületen keresztül. Van, hogy hazajön edzésről esete és akkor látja, hogy írt a tanár, hogy még ezt meg azt kell megcsinálni. Az iskolában adják ki a feladatot nem du , este zaklassák a gyerekeket. Bizonyos tantárgyakból rohamtempóban haladnak egyáltalán nem biztos a tudás egy egy feladatból egy egy példát csinálnak ami nem nyújt biztos tudást de már év vége előtt sokkal hamarabb végeznek az anyaggal de így semmi értelme. A lemaradókkal egyáltalán nem foglalkoznak. Dolgozat hibáit nem nézik meg mindenki javítsa ki magának :o). Számonkérések ebben az évben megszaporodtak ( legyen jegyük hátha megint online oktatás lesz) Aki beteg és hiányzik ugyanazt elvárják tőle mintha egészségesen ott lett volna iskolában vagy éppen pótolni tudott volna. Ha beteg az ember nem tud egész nap betegen tanulni pótolni. Tanárok sokszor nem a füzetből hanem lapokról tanítanak- ezeket betegség esetén nem kapjuk meg osztálytársak nem küldik el, így lemarad ezeket külön elküldhetné online módon a tanár volt hogy kértük de nem tette meg.Van, hogy egy nap 3-4 dolgozat is van. Dolgozat témáját nem jelentik be előre. A tanárok egyáltalán nem veszik figyelembe ha valaki az iskola mellett sportol vagy valami mással is foglalkozik mindenki azt hiszi csak az ő tantárgya van . .. .az egész nap, hét csak az iskoláról szól.
Szülő, Pest megye, járás: Vác
Az esélyegyenlőség biztosítása EU-s vállalás. Gondolom lesz forrás is rá, csak nem az iskolákba kerül, ahol meg kellene valósítani. Inkább visszaveszik a fejlesztő pedagógusi státuszt - pedig lett volna jelentkező - így kb 25 gyereknek nek jut utazó fejlesztős óra. megoldás: majd a heti 1 órás tantárgyak óráin a szaktanár fejleszt. Felelős: a szakszolgálat, aki nem bírja ellátni a feladatot, mert nincs embere, a hivatal (tanker) meg hátradől, ezt is megcsináltuk. Mi marad a szakmánkból?
Pedagógus, Csongrád-Csanád megye, járás: Szeged
Amíg mi felnőttek napi 8 órát dolgozunk,túlóráért plussz fizu, vagy szabadidő jár. A gyermekeimnek 9-10 órája is van és utána kellene még készülnie másnapra, nincs szabad ideje sportolni, rekreálódni. A szabadság a felnőttnek kikapcsolódás, a gyerkőcnek a szünetben ezernyi beadandó, megtanulandó, mert szünet után számonkérés. a tananyag lexikális tudásközpontú sok olyan elemmel, amit nem hasznosít sem a szakképzésben. sem a felsőoktatásban, sem pedig a hétköznapi életben. A kompetencialapú mérések nem a lexikális tudást mérik, nem csoda hogy Magyarország alul teljesít. Fontosnak tartanám hogy középiskolában legyen önismereti óra, olyan jellegű képességfejlesztés, ami a gyerekek változáshoz való alkalmazkodását is segítené. Gyakorlatközpontú oktatásra lenne szükség, nem elméletire.
Szülő, Heves megye, járás: Eger
Kevés pedagógus dolgozik, egyre többen elhagyják ezt a pályát. A gyerekek egyre neveletlenebbek, egyre szemtelenebbek, a szülők egy része nem is foglalkozik a gyermek problémáival.A pedagógusok túlterheltek, sok a helyettesítés, fokozott elvárások a fenntartó és a szülők részéről.
Szülő, Heves megye, járás: Eger
Sokszor örülnénk, ha lenne tanár vagy valaki hasonló! Régebben az volt a gond, hogy bemegy a tanár és csak leadja az anyagot. Most már olyan sincs lassan, aki le tudná adni az anyagot.
Szülő, pedagógus, Budapest XVI. kerület
Hittan Az alsós gyereket szülei beíratják hittanra, mert más nemigen van az iskolában. Ebből már egyből tudja mindenki a szülőin, hogy ki a héber vallású, a református, a muszlim, az ateista. Az osztályban van egy itt született kínai gyerek meg egy keverék kubai. Bejön egy aranyosnak látszó néni (szerencsére nem egy fiatal kéjsóvár papnövendék férfi). Tömi az agyukat a szentlélekkel, meg a keresztre feszített krisztust mutogatja nekik. Eredmény: az udvaron ketten a fához tartják a Rolandot, a többiek botokkal böködik, hogy menjél a mennybe, támadj fel. Aztán elmagyarázza, hogy valami istenke kiszedte az Ádám bordáját és az lett az anyukájuk. Kislány sírni kezd, magyarázat nincs. Előtte természetismereten bogarakat meg madarakat nézegettek, hogy nem szabad bántani őket és hogy hatmillió féle bogár van. Hittanító délután: egy nap alatt teremtette valami öregember az egészet. Gyerek este: apa, melyik csillagon van az az öreg bácsi és hogyan jött le ide? Ha nem tudod, megkeresem a mobilon, hogy hol lakik. Az ember esze megáll, 2021-ben. Remélem, kinövi, és csak kevésszer kell átélnie iskolai szenteskedő "közös " ünnepet, hogy mi magyararok meg mi katolikusok vagyunk a kiválasztott nép, mindenki más meg hülye. A pedagógus meg mit mondjon a következő napon?
Pedagógus, Baranya megye, járás: Pécs
Az iskola... annyi haszontalan dolgot kell megtanulni/megtanítani, hogy a hasznos dolgokra már nem marad idő. A tanulók nincsenek megfelelően csoportosítva képesség alapján. Még mindig a kommunista rendszer oktatási ideológiáját követve megy a tanítás: a jó képességű gyerekeket butítják hozzá a gyengébb képességűekhez.
Pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, járás: Ózd
Rengeteg a fölösleges, nem az életkornak megfelelő tananyag, az óraszám, nincs idő gyakorlásra, a pedagógus hiány miatt sok a túlóra, nem szakos a helyettesítés, sok az adminisztráció. Alig van pszichológus, logopédus, fejlesztő tanár, a pedagógiai asszisztensek irodai munkát végeznek.
Pedagógus, Budapest XVII. kerület
Túl sok anyag,nagyon leterheli a gyerekeket! sok esetben nincs kellő szakember a problémás gyermekekkel történő foglalkozásra!
Nagyfiam most fog èrettsègizni, vele kapcsolatban: az online oktatàs rettenetesen rossz volt. Nem csak a tanàrok miatt, unalmas, èrtèkelhetetlen òràkat tartottak. A gyerek 6-7 òràn keresztül nem tud figyelni, aztàn mèg òrákata kèszíthette a feladatokat! NINCS összhang! Heti 3 alkalommal van 10 òràja, ùgy, hogy màsnapra tanulni is kell, emellett a menza BOTRÀNYOS!!!! Èrettsègire kompenzàlni kell a követelmènyt, elment kèt èvük! A kicsi hatodikas, rettenetes az online utàni helyzete. Beragadtak a szàmítògèpbe. Rengeteg òràja van, a menza szörnyû szintèn. A tanàrai mind kiègve, egy kedves szò nèlkül, fàsultan ès unalmasan tanítanak. Tudom, mert a kollègàim.
Szülő, Győr-Moson-Sopron megye, járás: Győr
Magas osztálylétszámok mellett differenciált tanítás. Aki ezt kitalálta az biztos nem volt 1 percet se tanórán. Lehetetlen úgy, hogy ne a jók sérüljenek, mert elég 1-2 fő, de ennél általában több van az akár 35+os osztályokban, akik sajátos nevelési igényűek vagy nehezen kezelhetőek. Délutáni foglalkozásokon lehetne az érdeklődő gyerekekkel még dolgozni, de arra még pluszban készülni is kell, ezt már kevesen bírják vagy más rovására megy a dolog. Valódi továbbképzés nincs. Úgyhogy aki új ötleteket akar bevinni az órára, annak sok idejébe és pénzébe kerül. A tananyag túlzott és sokszor felesleges dolgokat tartalmaz, de a gyerek nem tud még középiskolában szöveget értelmezni se. A fizetésről meg ne is beszéljünk, a családban mindenki azt kérdezi, meddig vagyok még hajlandó ennyi pénzért ezt csinálni?! Nem sokáig...
Pedagógus, Pest megye, járás: Monor
Alsó tagozatos gyerekeknél magas osztálylétszám, egyre több nehezen kezelhető gyerek, akire több figyelem jut, mint azokra, akik tanulnának. Délutáni foglalkozások nem nagyon vannak. Sok érdekes, gyakorlatias foglalkozást lehetne tartani, de a pedagógusoknak nincs már kapacitásuk ezekre, ezeket elsajátítani, alkalmazni. Az iskola, osztályterem felszereltsége katasztrofális! A 2. gyerek 21kg-jával 6 kilós táskát cipel, mert nem jöttek még rá arra, hogy ne külön mf, meg tk legyen egész évre minden tárgyból, hanem 2 részre osszák az anyagot, így 1 könyvbe beleférne a tk és mf mondjuk fél évig, majd csere.
Szülő, Pest megye, járás: Monor
Hogyan lehet úgy minőségi munkát végezni, hogy közben azon kell stresszelni, milyen másodállás menti meg az embert az anyagi csődtől.
Nem írom le sokadszorra azokat a rendellenességeket, elhibázott döntéseket, a gyerekeinket nevelő-oktató szakembereket anyagi és erkölcsi romlásba döntő kormányintézkedéseket, amelyeket előttem már oly sokan, helyette egyszerűen csak csatlakozom hozzájuk a gyerekeink es az oktatásban dolgozók megvédése érdekében. Gyalázat, amit Magyarország kormánya céltudatosan, rossz szándékkal művel ezen a területen, ahol nem terem közvetlen anyagi haszon, s ezért hagyják összeomlani. Itt a tudás, az emberi szellem két lábbal tiprása zajlik. Ez az a terület, ahol a befektetett tőke, csak hosszú évek múlva térül meg, igaz, akkor többszörös haszonnal.
Szülő, pedagógus, Budapest XX. kerület
Pedagógiai asszisztens vagyok.Felsőfokú szakképesítéssel.Nagyon sokat helyettesítek,mivel van felsőfokú végzettségem így nem jelent gondot a helyettesített órák megtarása.Van olyan hét,hogy 40 órát tartok meg.Nyilván ebben benne van a napközi is.Mindezt diplomás minimálbérért.Esély sincs a pedasszisztensek bérrendezésére.A főnököm végtelen kedves és aranyos.Tényleg mindent megtesz,hogy nekünk is és a gyerekeknek is minden a lehető legjobb legyen.De nehéz árral szemben úszni.A gyerekek le vannak terhelve.És sajnos a megszerzett tudásuk semmiképpen nem alapozza meg a továbbtanuláshoz szükséges kompetenciákat.
E generációnál pótolhatatlan hiányosságok keletkeznek értelmi, szociális, érzelmi téren egyaránt a pedagógushiány miatt. A pedagógusok megbecsülése helyett megalázására irányuló vezetői döntések születnek. Az adminisztrációs túlterheltség miatt a gyermekekre fordítható minőségi idő csökken .Komolyan aggasztó a felnövekvő nemzedék jövője!!!!!!!!! Sajnos szülőként is hasonlóak a tapasztalataim, a pedagógusoknak egyre kevesebb idejük, lehetőségük van a gyermekekkel való értékes kapcsolattartásra.
Kevés a természettudományokat tanítani képes tanár. Kevés a fizika-kémia-biológia-földrajz óraszám a tantervi tananyaghoz képest. Heti egy órában nem lehet ezeket a tárgyakat elmélyíteni és megszerettetni a diákokkal. Az informatika tantárgy témakörei nem épülnek egymásra, sorrendiségük logikátlan, 4 év alatt a felső tagozatban nem ad a kor kihívásainak megfelelő tudást. A matematika, magyar és a történelem NAT2020-as tanterve elfogadhatatlan. A "pedagógus életpálya modell " egy vicc, megalázó hogy diplomás emberek portfólióírással és minősítgettetéssel kell, hogy töltsék az idejüket, mert ha nem... ahelyett, hogy a gyerekekkel foglalkozzanak. A felvételi feladatsorok nem adnak egyenlő esélyt az SNI-s gyermekeknek. A halandzsa nyelvű és a szólásos, közmondásos feladatok értelmezése szinte lehetetlen pl egy autista vagy ADHD-s ADD-s gyermeknek.... Az iskolák vízfeje (a KLIKK) csak a gondokat tetézi. Rengeteg az adminisztráció.... soroljam még??
Az évek során azt tapasztalom, hogy a pedagógusok száma fogy, a tanórák száma növekszik. Ez csak úgy valósítható meg, hogy a megmaradt tanárokra terhelik rá az órákat. Így a pedagógusok, és a gyermekek is fáradtak leterheltek. Rossz kedvvel mennek iskolába. Nehéz lelkesedés nélkül sikereket elérni. Minden tiszteletem a kitartó pedagógusoknak, és a gyermekvédelmi szakembereknek akik sok esetben szélmalomharcot vívnak! Kevés a sikerélményük sajnos.
Szülő, Tolna megye, járás: Tolna
Fásult, fáradt, motiválatlan, túlterhelt diákok és pedagógusok. Elavult és sokszor használhatatlan eszközök, berendezések. Felújításra szoruló épületek, omladozó vakolat, régi tető és nyílászárók, koszos falak, ócska, elhasznált bútorok, padok és táblák... Magas osztálylétszámok, túl sok tananyag és nevetséges bérekért túlhajszolt pedagógusok. Egyre több betegséggel és pszichés problémával is küszködő diák és tanár. Ez lenne a 21. század?
Szülő, pedagógus, Békés megye, járás: Békéscsaba
Rengeteg pályaelhagyó kolléga, a nyugdíjas helyebe nem lep be senki, nagy a terheltség, a gyereklétszám, mindez a minőségi, személyre szabott fejlesztést hátráltatja.
Pedagógus, Pest megye, járás: Érd
Nagyon sok probléma van a köznevelés területén. A pedagógusok túlzott terhelése és az anyagi megbecsülés hiánya a legsúlyosabb. A leterheltség összetett: a sok papírmunka, a magas gyermeklétszámok, a rengeteg magatartászavaros kisgyerek, a pedagógushiány, a betegségek miatti helyettesítések, felkészülés a minősítésekre, a tanfelügyeleti ellenőrzésekre, önértékelési feladatok, stb. Nem vonzó a fiatalok számára ez a szakma, sajnos nem látni a jövőjét.
Az a "szakember ", aki kitalálta, hogy az 1-2. osztályos gyerekeknek is legyen napi 5 tanórájuk, csak fényképről látott kisgyereket. Régen a testnevelés óra a kedvencek közé tartozott. Ma már nem, mert egy szünetben kell tízóraizni és átöltözni. A napi 2 átöltözés és a zsúfolt tornaterem( 2 osztály -60 gyerek) van egyszerre bent, elveszi a kedvüket.És még sorolhatnék sok-sok értelmetlenséget.
Pedagógus, Hajdú-Bihar megye, járás: Debrecen
Nagyon magasak az osztálylétszámok, ami sem a gyerekeknek, sem a pedagógusoknak nem jó, nem marad idő foglalkozni, azokkal aki lassabbak. A pedagógusoknak sok a felesleges adminisztrációjuk. Kevés a pedagógus, nagyon sok a pálya elhagyó, nincsenek a tanárok és az óvónők anyagilag megbecsülve. A gyereknek használható tudásra van szükségük, logikus gondolkodásra, szövegértelmezésre,, hogy megtanuljanak tanulni, amire egyre kevesebb idő jut a nagy tananyag miatt.
Szülő, Csongrád-Csanád megye, járás: Szeged
A pedagógusok anyagi és társadalmi megbecsülése katasztrofális. Pedig az ország fejlődésének, fellendülésének alapköve az oktatás színvonalának emelése lenne...., de kérdem én:intézményenkénti többszörös pedagógus hiánnyal küszködve hogyan lehet hatékonyan működni, tanítani? Az óvodákban ezt úgy próbálják felülről kiküszöbölni, hogy szerintük nem szükséges, hogy óvodapedagógus foglalkozzon a gyermekekkel az óvoda teljes nyitvatartása alatt. Dajka néni is elláthatja a feladatokat. Mi ez, ha nem az óvodapedagógusok teljes semmibevétele??? A gyermekek 6 éves korban történő alapjában véve kötelező beiskolázása is nonszensz! A mai gyermekek szociálisan és érzelmileg zömében nem érettek 6 évesen az iskolakezdésre! A magas követelmények és a tananyaggal való rohanás és megfelelni akarás frusztrálja mind a kicsiket, mind a tanító néniket, akiknek a tanítás helyett a rendfenntartással és fegyelmezéssel megy el a tanóra jelentős része. Emellett a pedagógus képzés színvonalának emelésére, a pedagógus pálya presztízsének emelésére is nagy szükség lenne: ne azért menjen bárki pedagógusnak, mert a legkevesebb pontszámmal be lehet így jutni az egyetemekre és diplomát szerezni!
Pedagógus, Hajdú-Bihar megye, járás: Debrecen
Az óvónő nem lehet beteg. Egy óvónő van egy csoportra és egy dada. Ped.szakasszisztenssel próbálják tehermentesíteni az óvónőket, aki délután felügyel. De volt olyan is, hogy ki is vitte őket óvoda területén kívülre. Ami nem is szabályos. Hihetetlen ami zajlik, több csoportban is csak egy óvónő van, egy csoport van ahol ketten vannak az osszesbol. Hogy fognak így felkészülni az iskolai életre? Bár ahogy hallom, az iskolában is gond van. 3 év alatt egyszer nem volt délután napközi, mert nincs tanár.. Mindenütt komoly probléma van!
Szülő, Budapest XXII. kerület
Az elmúlt évtizedekben sokat romlott a pedagógusok megbecsülése- nem csak az anyagira gondolok. Pl : az online oktatás során sok szülő kiírta, hogy a pedagógusok fizetését most ő fogja kapni.... Az oktatáshoz mindenki jobban ért, mint maguk a pedagógusok. Egyre kevesebb az elhivatott pedagógus, mert kiöregednek a "nemzet napszámosai ". Az integráltan oktatott tanulókkal való foglalkozásra nincsenek felkészítve a pedagógusok, sokkal több jól képzett gyógypedagógus, de legalább pedagógiai asszisztens kellene. ( Minden olyan tanulócsoportban kellene 1, ahol van SNI-s vagy BTMN-s tanuló.) Gyakori hiba, hogy nem veszik figyelembe a tanulók egyéni képességeit, pl: a szakvéleményben megfogalmazott méltányos elbírálás nem jelenik meg dolgozat íráskor, feleléskor - részképesség zavaros tanuló esetében, akinél gond van a finommotorikával ragaszkodnak az írásbeli feleltetéshez. Pl.: szabályokat írásban kérik. Nincsenek eszközeik, hogy a nem motivált tanulókat bevonják a munkába, konfliktuskezelés terén is vannak hiányosságok. Egyre több magatartási zavaros, pszichés problémával küzdő gyerek, akik sok esetben okoznak káoszt órákon.
Szülő, Győr-Moson-Sopron megye, járás: Tét
1. Anyagi megbecsülés a hozzáadott munkához képest nulla 2. Erkölcsi megbecsülés sincsen már, a régmúlté az a mondás, hogy a falu tanítója a lámpás, a fény, akit követni érdemes 3. Megalázzák a pedagógusokat a ped. 2 fokozattal együtt járó minősítési eljárással járó követelményekkel, a portfóliókészítéssel 4. 32 óráig kiegészítve bármilyen ingyenmunkát lehet velünk végeztetni, 21 óra felett ki kéne fizetni a többletmunkát, ahogy régen volt 5. Ha vége a tanévnek, pihenés helyett mehet táboroztatni méltatlan javadalmazásért
Pedagógus, Vas megye, járás: Kőszeg
Magas óraszám, ingyen helyettesítés (még a táppénzen levő kollégát is ingyen kell helyettesíteni, szeretném tudni ki kapja ilyenkor a táppénz és fizetés közti különbséget?). Az új kötelezően bevezetett tankönyv, (a régi tanítható könyv helyett) egy felmérés alapján egy egész jegy rontást eredményezett a tanulóknál. (a felmérés német nyelvből történt), Logikátlan, rosszul felépített tankönyvek biflázását követeli meg ez a rendszer, a kreatív, logikus gyereket nem inspirálja!! Szégyenteljes a bérezés, itt a határ mellett inkább Ausztriában mennek takarítani, mosogatni azok akik életkörülményeik miatt megtehetik. (végzett tanár, tanító!) Lassan már csak az marad a pedagógus pályán, aki hobbiból tanít, mert a férj, esetleg a feleség eltartja a családot. Az igazgatók "meg vannak " félemlítve a fenntartó által, ezért sokszor ésszerűtlen döntésekbe kényszerítik őket.
Pedagógus, Vas megye, járás: Szombathely
Szülőként nekünk kell eszközöket biztosítani, mert tilos fénymásolni, lyukas a pad, vagy egyszerűen csak kicsi, és nem fér el a gyerek. A tankönyvekkel elégedetlen vagyok. Választhasdon a tanár, miből és hogyan tanít. Kevesebb tanóra kellene. A tananyag mennyisége is nagyon sok.
Szülő, Pest megye, járás: Dunakeszi
Nincs elég pedagógus, gyermekvédelmi szakember,pszichológus.Az egész rendszer úgy rossz ahogy van.
Pedagógus, Veszprém megye, járás: Veszprém
Az iskolákból teljesen eltűntek a gyermekvédelmi felelősök, hisz sem órakedvezmény, sem plusz juttatás nem jár a tevékenység után. S a pedagógusok amúgy is túlterheltek, ki az aki még plusz feladatokat, ráadásul egy hálátlan plusz feladatot vállalna a semmiért. Ráadásul semmi nem védi őket, ha pedagógusként jelzést tesz a gyermekvédelmi szolgálatoknál, a szülő feljelentést tehet rágalmazás, becsületsértés miatt. A gyermekvédelemben dolgozók sincsenek megfizetve, nagy ott is a szakemberhiány, az elvándorlás, a fluktuáció.
Pedagógus, Vas megye, járás: Kőszeg
Rengeteg az adminisztráció. Állandóan statisztikai adatokat kérnék tőlünk. Mindenről papír kell. A központi tankönyvek egy része használhatatlan. Nincs szabad tankönyvválasztás. A gyermek védelmi kolléganőm semmiféle plusz juttatást nem kap. Alig van utánpótlás a tanító/tanári pályán. Nincs pénz az eszközök bővítésére, a tantermek felújítására, interaktív tábla vételére.
Pedagógus, Csongrád-Csanád megye, járás: Szeged
Az óraszámokhoz képest sok a tananyag. Alsós gyerekeknek sok a napi 5-6 középiskolásoknak a napi 7-8 óra úgy, hogy ezután napi 1-2 órahosszát a felkészüléssel kell(ene) tölteniük. Alsó tagozatban nem mélyülnek el az alapok. (írás, olvasás, számolási készség) Nem tanulnak meg tanulni. Memorizálni még igen, de vázlatot írni, lényeget kiemelni stb. Nem. Amíg ezek nincsenek meg, hiába a sok újabb tananyag. Főleg ezen a szinten lenne fontos a lemaradókkal való külön foglalkozásokra. Ehhez persze kellene tanár, fejlesztő pedagógus, hely, pénz. A követelmény rész nem veszi figyelembe, hogy a mai gyerekek az óvodából gyakrabban érkeznek problémákkal, mint korábban. Ennek megoldására szintén kellenének szakemberek (gyógypedagógus, pszichológus, mentálhigiénés szakember, akiknek szintén alacsony a fizetése és a létszámukat inkább csökkentik. Pl. Gyermekvédelmi felelőst, szabadidőszervezőt megszüntették) Sokat segítenének a kisebb osztálylétszámok, több figyelem jutna a gyerekekre. Stb. Stb
Gyerekeim általános iskola felső tagozatba járnak. Nincs képesített reál tantárgyas pedagógus és a nevetségesen alacsony bérek miatt nem is lesz. Sajnos a tanári pályát csak a fanatikusan elhivatottak, vagy a maradék választja. Milyen pluszt várunk attól, aki alig keres többet a minimálbérnél? A "jövőt " nevelik, szép lesz!
Szülő, Fejér megye, járás: Székesfehérvár
A mai oktatás olyan, mintha a halnak azt mondanák ha nem tud fára màszni akkor ő ostoba. Nem úgy tanítják a gyerekeket, hogy amiben erős azt fejlesztik, ami gyenge abból inkább csak alapot kap. Finn tipusú oktatás kell, vagy ez a nemzet el fog veszni.
Szülő, Veszprém megye, járás: Veszprém
Az iskolában a tehetséges gyermekem unatkozik, nem tudnak differenciálni az osztályban. A gyengébb képességű gyermekeket nem tudják megfelelően támogatni. A gyermekekkel pedagógiai asszisztens van délutánonként, mert kevés a tanító. Ez minőségében is látszik a gyerekeken. A tehetség fejlesztés, a lemaradás behozatala nincs megoldva. Ennek sok oka van/lehet, az ember hiány, az alulfizetettség, de a probléma attól még létezik. A gyermekem motiváltsága el fog tűnni, ha így marad :(
Szülő, Budapest XIX. kerület
túlterhelt tanárok, nem megtartott tanórák ( csak ügyelet), anyagilag amit elvettek ( a béralap minimálbérhez való igazítása, 2 szakos pótlék + 13. havi bér+ könyvpénz megszüntetése) sok a tananyag , csökkentés csak duma
Pedagógus, Bács-Kiskun megye, járás: Kalocsa
Az új NAT teljesen átgondolatlan - 5. osztályban és 7.-ben is pont annyi énekórája van a gyerekeknek, mint magyar nyelv?? Ja, és testnevelés természetesen 2,5-szer (7.-ben 5-ször) több.Közben pedig (45 perc alatt) megoldhatatlan szintre emelték a középiskolai központi felvételit (2 online oktatási etap után)? Fáj az valakinek, ha a gyerekeknek sikerélménye van? Miért vesszük el tőlük? A lelkiismeretes pedagógus pedig saját szabadidejében tart felzárkóztatást, felkészítést, tehetséggondozást - a digitális oktatás hátrányainak csökkentésére. Közben hónap végén kuporgat, alig várja a a fizetést, ezért menet közben életpályát "csinál ": minősül, szakvizsgázik stb. - hátha nettó 18.000,- Ft-tal több lesz a fizetése - ami majdnem elég a gyermeke kollégiumi díjára, ha szerencséje van, és kapott az a gyermek kolit ... mert az albérlet tízszer drágább - akciósan 120.000 + rezsi + kaució - több mint a fél fizetés... és akkor az a gyerek még nem eszik, nem közlekedik, nem tanul ... ne adj ' isten szórakozna is - dehát arról mondjon le, hiszen ő "pedagógusgyerek " és lehet nem is az egyetlen a családban. Miért várjuk, hogy valaki pedagógus akarjon lenni ma? Mi a motivációs erő? Az, hogy megbecsülést sem a szülőtől, sem a gyerektől, sem az államtól nem kapsz? Hiszen a te "szakmádhoz " mindenki ért - sőt jobban ért? És ehhez még a fizetésedből egy albérletet sem tudsz fenntartani? És ha nem csinálod ingyen, saját szabadidődben,akkor mindenki meg tudja mondani, mennyire önző, rossz tanár is vagy. Hiszen érthető, hogy munkaidőn kívül viszed a gyerekeket moziba, színházba, játszótérre, bárhová - közösséget építeni. Ez természetes, az összes többi dolgozó ember is így csinálja ezt, ugye? Az, aki buszt vezet, megy egy bónusz kört, mert neked estére leszakad a lábad, a boltos tovább marad nyitva, mert a suliprogram miatt még nem vettél vacsorát, a hivatalban pedig természetesen hétvégén is a rendelkezésedre állnak, hiszen helyettesítettél, ügyeltél (mindezt persze ingyen).
A rendszer túlterheli a pedagógusokat, de a diákokat is! A bürokratikus rendszer miatt egyre kevesebb idő jut a gyerekekre. A tanórákra történő folyamatos készülés, az online állandóan érkező felhívások, megoldandó feladatok,, a szülői kapcsolattartások miatt egy "normális " pedagógusnak 16,00-kor nem ér véget a munkaideje,nincs szabad estéje, családi élete. Rengeteg az óraközi valamint a 7 órai és 16 óra utáni ügyelet, a bemutató órák, tanórán kívüli programok, továbbképzések, versenyekre, tanórákra, bemutató órákra, minősítésekre, intézményi programokra, iskolai, városi, megyei szintű programokra való felkészítés/felkészülés. A térítés nélküli helyettesítések pedig teljesen "természetesek ". Szerencsés lenne a bérek rendezése pl: a bérek mindenkori minimálbérhez történő kötésével. A diákok is leterheltek, brutális a tananyag mennyisége, sok az értelmetlen tananyag, minimális az idő az elmélyítésre. A mennyiség miatt a szerencsésebbek felületes tudást szerezhetnek, amit különórán, kemény összegekért tanulhatnak meg azok, akiknek a szülei ezt megengedhetik maguknak. "Aki ebben a rendszerben lemarad, az kimarad " a legnagyobb igyekezet, valamint szülői és pedagógusi támogatás ellenére is... A gyermekek lelki, pszichés nyomása óriási.
Békés megye, járás: Gyomaendrőd
A jelenlegi rendszer nem kedvez sem a gyermekeknek/tanulóknak, sem a pedagógusoknak. A diákok leterheltsége maximális! Már az általános iskola alsó tagozatos diákjainak is nem egyszer van délutáni órája, kár többször is egy héten. Gyakran a leggondosabb összeállított órarend mellett is csúsznak le német, angol esetleg magyar órák. A felső tagozatos diákok szinte sosem érnek haza 15,00 előtt és erre jönnek a felvételi előkészítők, különórák, esetleg edzések. Hiába hirdetjük, hogy a jó pedagógus nem ragaszkodik szigorúan a tanmenethez, a könyvekhez, mégis a többség igyekszik mégis lenyomni a kötelezően kiadott tananyag-mennyiséget a gyerekek torkán a felülről jövő nyomás miatt, valamint a felvételik és a középfokú intézményekben a gyerekekre váró elvárások miatt. Az óriási tananyagmennyiség következménye, hogy egy témában nem lehet kellően elmerülni, megszilárdítani, a megszerzett tudás felszínes, passzív. Az állandó és töménytelen mennyiségű információáradatot csak a jobb képességű tanulók képesek befogadni, kevésbé fogékony, ugyanakkor szorgalmas társaik sem tudják már ezt elsajátítani, a többiekről nem is beszélve. Ilyen értelemben mondhatjuk, hogy a mai oktatási rendszer szegregáló. Pedagógusként elmondhatom, hogy a központosítás állandó terheket ró a pedagógusokra. Óriási a nyomás. A kötelező óraszám felett további órákban kell az intézmény rendelkezésére állni, amikor helyettesítenünk kell. Rengeteg az óraközi ügyeletek száma, a reggel 7,00 és 16,00 utáni ügyeletekről nem is beszélve. Szinte minden héten többletmunkát teljesítünk, amikor (a teljesség igénye nélkül...) iskolai előkészítő foglalkozásokat, tematikus napokat és heteket, nyelvi délutánokat, sporteseményeket, vers- és prózamondó versenyeket, tehetséggondozást, felzárkóztató foglalkozásokat, különböző iskolai, városi és megyei szintű felkérésekre műsorok összeállítását nemcsak megvalósítjuk, hanem elő is készülünk ezekre. Ezek mind csak tanórán kívüli tevékenységek voltak...
Pedagógus, Békés megye, járás: Gyula
Szülőként látom, hogy az oktatás túlnyomó részt arról szól, hogy minél több elméletet, fogalmat, minél gyorsabban, minél Pontosabban megtanuljon és szóról szóra visszaadjon a diák. Hiába jó a felfogása egy diáknak, hiába jó a problémamegoldó képessége, hiába kreatív, látja az összefüggéseket, képes megszervezni összetett projektet, csak akkor kap jó jegyet, ha gondolkodás nélkül minél több információt képes megjegyezni és minél gyorsabban szó szerint leírni a dolgozatban. A könyvek és munkafüzetek nagy részét nem használják a középiskolában, így még ez a segítségük sincs.Az órák abból állbak, hogy a pedagógus diktál, a gyerek pedig jegyzetel, amit tud. A pedagógusok bele vannak kényszerítve ebbe a rendszerbe, Fáradtak, kimerültek, így nincs energiájuk a diákok személyiségének támogatására. Tanárként most az osztályok ( és óvodai csoportok ) magas létszámát emelném ki. Kb. 16 fővel már képesek lennénk gyermekközpontú foglalkozásokat tartani.
Gyerekeim vegyes csoportba járnak az oviban, a környéken caak ilyen lehetőség volt. Nem tudtam elképzelni és azóta sem győztek meg, hogy ez előnyösebb lenne a gyerekeimnek, nem látom azt, hogy fejlettebbek lennének érzelmileg más ismerősök gyerekeinél, akik nem vegyes csoportba járnak.Az ovónők naponta pár órát vannak ott mindketten a csoportban, aminek egy része az alvásidő, ahol a magycsoportost is leteszik aludni....nem tudom elképzelni, hogy az iskolába készülő gyerekekre jut annyi figyelem, hogy mindenki felkészülten kezdje az első osztályt az iskolában.
Szülő, Budapest X. kerület
Alacsony mebecsültség, túlterheltség, használhatatlan taneszközök, központosított rendszer, felesleges, óriási tananyag,
Pedagógus, Budapest IV. kerület
Nagyon kevés a felhasználható szemléltető anyag, sokszor magunk készítjük a gyerekek számára, főleg a tanulási nehézséggel küzdő gyerekek számára.
Pedagógus, Vas megye, járás: Sárvár
A gyermekek tantervének átalakítása szükséges. Digitalizáció erősítését az iskolákban. Ha beteg, ha sportoló, ha zenekari tag több szabadságot és rugalmasságot a rendszertől. A gyermek az órákat követhesse online vagy nézhesse meg a legjobb tanárét. Változást az iskolákba! Magasabb megbecsülést a kiváló szakmailag hiteles pedagógusoknak. Nyelvi oktatás fontos.
Budapest XII. kerület
Az a legnagyobb baj, ha a 2-3 összevont óvoda vezetője nem tapasztalatból ítéli meg a dolgozókat, hanem 1-2 "segítő " szándékú kollega véleménye és /sajnos/ áskálódása alapján. A Szülők nem igazán tudnak ez ellen mit tenni. A többi kollega meg nem mer, mert fél az elbocsájtástól. Mindemellett egyre több a problémás Gyermek, akinek segítségre lenne szüksége.
Pedagógus, Békés megye, járás: Békéscsaba
Óvodapedagógusként bizony nagyon gyakran van a napi munkán felül rengeteg írásbeli teendő. Csoportbeli gyerekek folyamatos jellemzése, mérése, ezek kiértékelése, táblázatokba foglalása, pedagógiai jellemzések írása a szolgálatok felé, jeles napokra készülve anyagok összeállítása, ppt készítése, minősítésre készülve, BECS-re rengeteg írásbeli dokumentáció készítése..., iszonyú mennyiségű időt elvesznek ezek a pihenésből, regenerálódásra fordítható időből. Gyakran estig ülök a gépnél, kimerülve, esetleg anyagokat, újdonságokat keresve. Szeretem a munkámat és a gyerekeket, de nagyon örülnék, ha kevesebb írásbeli teher nehezedne ránk. Gyakori a helyettesítés, rengeteg a túlmunka. Mi voltunk a rabszolga törvény első kimondatlan áldozatai, joggal elégedetlenkedünk. A fizetésünkről nem is beszélve, megalázó.
Pedagógus, Budapest VII. kerület
Annyi adminisztrációt zúdítanak az iskolákra, hogy az órák megtartására illetve az azokra való felkészülésre nem marad annyi idő, amit a lelkiismeretem szerint kellene erre fordítani. A központi rendszerek nehézkesek, kezelésük nem könnyíti meg az adatok bevitelét. Sokszor azt kérdezik tőlünk egy-egy fura táblázatban, amire már előtte válaszoltunk, csak más sorrendben, illetve a KIRSTAT-ból leszűrhetnék. A valódi munka senkit sem érdekel a munkáltatónál, ami egy hivatal.
Pedagógus, Csongrád-Csanád megye, járás: Szeged
Förtelmes, fentről irányított, akik az elnyomás alatt álló Pedagógusok után kapják a rengeteg jutalmat, juttatásokat! A Pedagógusoktól elvárják az előmeneteli rendszer egyik részét a minősítést, de a beígért másik oldalt pedig befagyasztották, a 2014-es minimálbérre! Semmi megbecsültség,mások helyetti ingyen munka, bér feszültség a pótlékok miatt!
Pedagógus, Hajdú-Bihar megye, járás: Debrecen
Az óvodás és iskolás gyerekeimnek állandóan új óvó és tanító nénijei vannak. Az plusz egy év óvodában maradás elintézése pedig nagy stresszt okoz a családnak.
Szülő, Budapest XIII. kerület
A gyermekvédelem katasztrófa! Éhező, fűtés,villany nélküli helyen él egy 7gyermekes anyuka 6gyermekével. Az apa iszik,veri a gyerekeket. Több mint 2 év kellett hogy intézkedjenek. A tanárok szinte adminisztátorok. Csak a Kréta rendszer fontos. Meg a statisztikai adatok és hogy oktatok e digitalisan... Az osztálylétszám kimaxolva...nem lényeg hogy ellehetetlenítik a tanulást,de legyen vmi iskolai haccacáré legaláb havonta 3-4 alkalommal. A vezető meg csak homokba dugja a fejét.
Az iskolai zaklatás kezelése a mai napig megoldatlan. Nyilván ehhez a fejlődéshez az iskolának egy befogadó, nyílt közegnek kellene lennie, és ha már tanfelügyelnek, akkor talán azt kellene mérni, hogy mennyire biztonságos az iskola ilyen szempontból, és mennyire képes arra, hogy pozitív befogadó és tanulást elősegítő közeget nyújtson a tanuláshoz. A tankönyvek kritikán aluliak, de talán az a legmegdöbbentőbb, hogy vannak olyan tanárok, akik teljes mellszélességgel védik az egyre szűkebb értelmezési lehetőségeket, a szexista közeg továbbélését.
Szülő, Budapest IV. kerület
A pedagógusok bére megalázóan alacsony és egyre nagyobb teher az, hogy egyedül viszünk óvodai csoportokat. Én egy összevont intezmenyben dolgozom. A vezetők mindent megtesznek, hogy könnyítsék ezt a hiányt, de sajnos nincs elég pedagógus, aki a pályára akarna jönni. Abból a szempontból szerencsésnek érzem magam, hogy itt nálunk jó a légkör, másik tagintezmenyekkel van szakmai kapcsolatunk. A vezetők pedig legalább erkölcsileg elismerik a munkánkat és ha szükségünk van segítségre, akkor számíthatunk rájuk.
Elsősorban óvosapedagógus vagyok. Szívvel lélekkel végzem a munkám, mert fontosnak tartom a jövő generációjának fejlesztését eredményes szeretetteljes fejlődését. A bérezés minősíthetetlen, ha a családom nem állna mellettem éhen halnék. Ha gyermekem lenne nem tudnám eltartani ennyi pénzből. Nagyon sok pedagógust ismerek, aki szakmát váltott vagy váltani készül emiatt. Màr most is nagy a hiány és ha nem lesz változás a bérezés tekintetében, még több pályaelhagyó lesz. Nem vagyunk megbecsülve, ami azért szomorú, mert rajtunk múlik a jövő nemzedéke. Csak ebben az álláspontban szerettem volna kifejteni véleményemet. Köszönöm!
1 éve vagyok óvónő (gyakornok) de teljes munkaidőben dolgozom, természetesen gyakornoki fizetéssel.. az életpályamodell miatt a nyakamon van a portfólió és a minősülés, a legtöbb időmet az adminisztráció tölti ki. Kevés a dolgozó, sok a problémás gyermek, és a legtöbbször egyedül maradok velük a csoportban. Azok a gyerekek, akikkel tudnék foglalkozni, sajnos háttérbe szorulnak, az SNIs, btmn-es és egyéb problémás gyerekek miatt. Kevesebb gyermek kellene a csoportba. A fizetesrol ne is beszeljunk....
Pedagógus, Fejér megye, járás: Bicske
Túl sok a tananyag. A tankönyvek fele használhatatlan. Az alapműveletek gyakorlásához, sok-sok feladatot kell készíteni.
A pedagógushiány egyre súlyosabb, és mivel sok a nyugdíjhoz közelálló, évek múlva ellehetetlenülhet az oktatás.A fontos döntéseket nem lehet "fentről "meghozni. Az adott iskolában dolgozók kezébe vissza kell adni a döntés/ek lehetőségét. A pedagógusok elképesztően túlterheltek, ettől feszültek, ingerlékenyek, és ez sajnos a gyerekeken csapódik le.
Pedagógus, Budapest XXI. kerület
Óvodánk tehetséges, fiatal pedagógusa elhagyta a pályát, mert megélhetési gondjai voltak a fizetése mellett. Imádta a gyermekeinket és a gyerekek is őt, mosolyogva, kreatívan, lendületesen, teljes odaadással végezte a munkáját.
Szülő, Csongrád-Csanád megye, járás: Szeged
Nincs elegendő számú szakos pedagógus. Túlterheltek a pedagógusok. A NAT nem megfelelő.
Szülő, Somogy megye, járás: Siófok
Nyugdíj előtti éveimet töltve évtizedek óta látom a pedagógusok túlterheltségét. Anyagilag nem vagyunk megbecsülve, minden helyettesítésünket ingyen végezzük el. Minden diplomás jobban keres, mint mi.Mivel kevés a pedagógus, szinte sosincs lyukas óránk, amikor készülhetnénk, javíthatnánk, vagy esetleg pihenhetnék valamicskét. Ami még kellemetlenül érint az az, hogy miért kell 37 év tanári munka után portfóliót írnom, s így bizonyítanom alkalmasságomat a pályámra. Ez méltatlan.
Pedagógus, Baranya megye, járás: Siklós
Tragikomédia mind! Lexikális tudásnak semmi értelme. Gyerekek,magányosak,agresszívak,ez nagyon elszomorító! Írhatnék még de az egy regény lenne!
Szülő, Hajdú-Bihar megye, járás: Debrecen
A gyerekek nem tanulták meg a szüleiktől az alapvető illemet,erre jön a szülők nem képesek ellátni a feladataikat. A gyerekek bekerülnek a rendszerbe ahol a hozott alapokkal ellátva ,nem igazán tisztelve a pedagógusokat megkezdődik az oktatásuk és a kiégett alulfizetett pedagógus már nem képes kezelni a helyzetet. A pedagógus legtöbbször szívatja a gyerekeket és kiéli az elnyomott helyzetét vagy megpróbálkozik a lehetetlennel,felesleges dolgokkal megtömni a gyerekek fejét. A tananyag eszméletlenül sok a könyvek borzasztó rosszak egy gyermeknek felfoghatatlan ,rosszul összerakott. Az oktatástól elvont pénzek nem csak az oktatáson fog meglátszani hanem mindenen. A jövőn spórolnak, a jövőnkön. Lebutítanak mindenkit. Uniformizálnak nem marad gondolkodó ember. Siralmasak a körülmények. Senkinek nem jó. Ezen változtatni kell!
Szülő, Csongrád-Csanád megye, járás: Szeged
A fizikára ötödikes, hatodikos korban lefogékonyabbak a gyerekek. A fizika a közvetlen tapasztalás, kísérletezés élményét adja, ha jól tanítják, rendkívül motiváló. A fizika egyre kisebb óraszámot kap, és lassan kikerül a tananyagból. Rendkívüli veszteség a jövő nemzedékeknek.
Szülő, Budapest XXII. kerület
A gyerekek oktatása kiemelt fontosságú kellene, hogy legyen, ezzel szemben az óvoda már szinte csak gyermekmegőrző. A pedagógusoknak versenyképes bért ès korszerű munkakörülményeket kell adni ahhoz, hogy az elvárt minőségben el tudják végezni a munkájukat! A gyerekek én van a jövő. Színvonalas képzés nélkül nem lesz jövő. .
Szülő, Fejér megye, járás: Dunaújváros
Biztosan súlyos a pedagógus sőt az óvónő hiány, mivel nálunk már fordult elő olyan, hogy a takarítónő tartotta a matek órát. A minőségről ne is beszéljünk. Az iskolákban az étkezés minősége is hagy kivetnivalót. A fizetést az átlag fölé, de legalább arra szintre kellene emelni. Ami az én meglátásom szerint most olyan nettó 350-400 ezer forint.
Szülő, Budapest XIV. kerület
Nagyon kevés az óvónő és a pedagógus is ,a rendszert gyorsan és hamar meg kell változtatni ,hogy ne a gyerekek károsuljanak .
Szülő, Fejér megye, járás: Dunaújváros
A gyermekvédelmi rebdszer erőtlen, a gyerek érdekeit semmi nem védi. 16 éves hhh-s hallássérült lányt hagyta a gyermekjóléti szolg., hogy össz 4 osztályt végezzen el. Írni, olvasni és számolni, beszélni nem tud. Az apja, most árulja. Gratulálok!! Jelzések tucatja ment. A szülőktől mindenki félt. Magyarország 2021.
Pedagógus, Csongrád-Csanád megye, járás: Szeged
Nagyon sok a helyettesítés, így a gyerekek életében a biztonságot adó állandóság nem biztosított.
Ki vagyok merülve az emberhiány és a rengeteg adminisztrációs feladat, magas gyermekcsoport létszám miatt. Nem motivál a fizetés sem hogy a pályán maradjak, nem tudom megélni ebből a fizetésből.
Pedagógus, Vas megye, járás: Szombathely
A pedagógus hiány szemmel látható, egyre több óvodai csoportot kell bezárni, pavilon részeket megszüntetni. Fizetésük nevetséges. Gyermekeink jövője az ő kezükben van, az alapok a legfontosabbak és nem szeretném ha bármiben hiányt szenvednének. Egyenlőre úgy tűnik, a jövőben csak tovább amortizálódik a szakma ami rendkívül elszomorító. A jelenlegi vezetésnek a gyermekeit, unokáit is majd a nyugdíjas pedagógus tanítsa? Vagy matematikát a testnevelő tanár? El kellene gondolkodni…
Szülő, Fejér megye, járás: Dunaújváros
Rengeteg problémát látok a rendszerben. Az egész gyökere az óvónők alulfizetettsége és a napközbeni adminisztrációs terhe. Az alacsony bér miatt a fiatalok nem választják a pályát, aki benne van, sokan azért hagyják ott, mert a fő feladatuk nem a gyerekekkel való foglalkozás lett..22-30 fős csoportokra 1 óvónő,1 ped.asszisztens és fél dajka jut(két csoport között ugrál).Ez akárhogy is nézzük arra sem elég, hogy ne történjen nagyobb baj a gyerekekkel napközben. Érdemi foglalkozás, fejlesztés szinte kivitelezhetetlen, pláne egy vegyes csoportban. Min. 2 óvónő és 1 ped.assz.kéne egy csoportra. Ha már diplomához kötik az óvónői állást, meg is kéne fizetni.
Szülő, Fejér megye, járás: Dunaújváros
A szakemberhiány, a vég nélküli értelmetlen adminisztrációs teher (aminek során azt bizonyítjuk írásban, hogy mennyire jó szakemberek vagyunk és amely a valódi munkától veszi el az időt), az alacsony erkölcsi es anyagi megbecsültség sajnos hosszú ideje jelentős probléma. Ezeken kívül óvodapedagógusként két másik problémát emelnék ki, amelyek ezekkel szorosan összefüggnek. Az óvodai közösségben fejlődő gyermek iskolaérettségéről az Oktatási Hivatal dönt, úgy, hogy csak adatokból ismeri az óvodást. Némi hatásköre van a szülőnek, akinek legtöbbször nincs pontos tudása, mi kell az iskolaérettséghez, és hogyan teljesít közösségben a gyermeke; illetve a szakszolgálatnak, ahol pedig csak egyéni feladathelyzetben és egy alkalommal találkoznak vele. Az a pedagógus, aki naponta és közösségben működve látja a gyermeket és legjobban ismeri a képességeit, ki van zárva a döntési rendszerből. Egy másik jelentős óvodapedagógusi probléma, hogy a kisgyermekek nevelését lehetetlen testi közelség nélkül megoldani, valamint a legtöbb kisgyermek, még nem sajátította el az alapvető higiéniás szokásokat. Rengeteg gyermeket küldenek betegen az óvodába, még a vírushelyzet időszakában is. Mire észrevesszük a betegségét, már végigfertőzte a csoportot, pedagógusokat. Ezen a ponton viszont pedagógusként döntést kell hozni: otthon maradunk táppénzen az amúgy is kevés fizetésünk töredékéért, kockáztatva, hogy a szükséges gyógyszerek megvásárlása után már nem marad pénz az ön-; vagy családfenntartásra. Esetleg még nehezebb helyzetbe hozzuk a már így is túlterhelt és gyakorlatilag ingyen túlmunkát végző kollégáinkat. Vagy betegen folytatjuk tovább a munkát veszélyeztetve a gyermekek, kollégáink és a saját magunk egészségét. Az óvodában gyermekektől kapott fertőzés nem számít munkahelyi megbetegedésnek, pedig az itt dolgozó felnőttek a megbetegedéseik 90%-át ilyen módon szerzik be. Sajnos ezeken kívül, még rengeteg jelentős problémára tudnám felhívni a figyelmet. Talán mások is megteszik
Pedagógus, Zala megye, járás: Keszthely
Szomorú, hogy olyan SNI-s gyereknek kellett iskolába menni,aki semmilyen szinten nem volt iskolaérett. Hiába a sok orvosi lelet, pedagógiai vélemény,az Oktatási Hivatal ügyintézője,aki a gyereket sohasem látta megállapította,hogy a törvény szerint iskolaérett. Sajnálom, hogy a törvényhozókat a gyerek érdeke,igénye nem érdekli.
Szülő, Pest megye, járás: Szigetszentmiklós
A pedagógia csodálatos szakma. A gyermekeink jövője múlik rajta. Elégedett, lelkes pedagógusokra, szakemberekre van szükség. Megérdemlik az anyagi és erkölcsi elismerést, és pihenni is joguk van. Becsüljük meg egymást, becsüljük meg magunkat.
Szülő, Pest megye, járás: Vác
Elkeseritő a helyzet, egyre rosszabb minden szempontból. Hatalmas probléma a pedagógushiány, és egyre nagyobb probléma lesz.
Pedagógus, Csongrád-Csanád megye, járás: Szeged
Gyerekek kárára megy az ember hiány
Szülő, Fejér megye, járás: Dunaújváros
Van óvodás gyermekem és kisiskolás is. A pedagógus hiányt mindkét esetben tapasztalom. Szomorúan veszem tudomásul az óvodában és egyre dühösebben az iskolában, ahol külön tanárt kell fogadni a gyerekek mellé már alsóban, hogy rendesen megtanulják az alapokat.
Szülő, Budapest XVI. kerület
Iszonyú túlterheltség, az anyagi és az erkölcsi megbecsülés teljes hiánya, dilettáns intézményvezetők, akik nem csak szakmaiság nélkül, hanem a humán faktor teljes nélkülözésével és semmibe vételével nem dolgozni, hanem uralkodni akarnak. Szégyen és gyalázat, hogy milyen mélyre süllyedt az oktatás ügye. ?
Pedagógus, Pest megye, járás: Cegléd
Túl magas a csoportlétszám, egyedi igenyekkel nem tud foglalkozni a pedagógus!
Szülő, Fejér megye, járás: Dunaújváros
A tanár hiány a legnagyobb probléma! Kiöregedett a tanár társadalom, nincs motiváció a pálya iránt. Olyan pedagógusok tanítják a gyermekeiket, akik engem is. Fáradtak, nincsenek felkészülve a megváltozott világra. Nem tudásban gondolom, így, inkább a megváltozott magatartási mintákkal nem tudnak versenyben maradni a gyermekekkel. Ez így katasztrófa felé sodorja az oktatást.
Szülő, Fejér megye, járás: Dunaújváros
A fiatalok nem választják a pedagógus pályát, mert túl alacsony a bér a versenyszférához képest, a szakmai megbecsülés is nagyon gyenge, semmi motiváció nincs a következő nemzedék tanítói számára. Így ki fogja tanítani a gyerekeinket, unokáinkat? Ki látja majd el a fejlesztésüket, vagy csak a napközbeni felügyeletüket, amíg a szülők dolgoznak? A jelenlegi központosított, lebutított tananyaggal, kiégett, motiválatlan, fásult pedagógusokkal (akik még kitartanak) olyan önálló gondolkodásra képtelen droidokat termelnek ki az iskolák, akik robot üzemmódban bólintanak majd bármire, ami a zűrzavaros világban eléjük kerül. Tisztességes munkáért tisztességes bért kell fizetni a mostani és a leendő pedagógusoknak, több jogot számukra a normális fegyelmezéshez, és életképes emberek képzéséhez megfelelő tananyagot, tematikát, eszközöket!
Szülő, Fejér megye, járás: Dunaújváros
Nem kapják meg a megfelelő fejlődést a gyerekek pedagógus hiány miatt.
Szülő, Fejér megye, járás: Dunaújváros
Nagyon kevés az óvónő, ez miatt a csoportokba kis, középsős, és nagy csoportos gyerekek vannak! Ezért nehéz őket tanítani fejleszteni mert sok felé kell figyelni az óvónőknek és ez a gyerek fejlődésénél is meglátszik!Régen voltak bizonyos kritériumok hogy minek kell hogy megfeleljen a gyerek a továbblépéshez, mára ha betölti a 6.évet szeptemberbe kötelező iskolába menni, az nem számít hogy meg beszélni is alig tud a gyerek, meg nem képes figyelni se! Utána meg csodálkoznak a szülők hogy a gyerek milyen rossz tanuló persze mert, még nem állt készen az iskolára sokat számít az az 1 plusz év! A tanárokat is megértem hogy az iskolában miért ilyenek ők nem nevelni vannak ott hanem tanítani , a szülő dolga nevelni a gyereket!
Szülő, Fejér megye, járás: Dunaújváros
A tanárok sorra mondanak fel a kevés fizetés miatt. Akik még a szakmában vannak (tisztelet a kivételnek) elfáradt, gyerekeken töltik ki a kínjukat és nem segíteni és tanítani akarnak, hanem bosszút állni sokszor a gyerekeken és osztogatni a sok 1est. Szükség lenne a tanárok önismereti képzésére, mert szörnyű mondatok hangoznak el az iskolában. Állandó fenyegetés, érzelmi játszmák.
Szülő, Budapest XIV. kerület
Pedagógusként sokszor találkozom a szakember, jó szakember hiányával. Nem mindegy kik és milyen minőségben tanítanak. A pedagógusok 10 év után kiégés jeleit mutatják. Az diákoknak évente új és új szaktanárokhoz kell alkalmazkodni, mert menekülnek a pedagógusok a pályáról. A pedagógusok nem csak anyagi okokból távoznak, hanem a káosz miatt is. Az alacsony követelmény szint, amit mindig csak lejjebb és lejjebb kell vinni, és a szülők tanulók meg lejjebb akarják. A nekünk ezt minek kell tanulnunk nem a matekkal foglalkozni (eladó) mondatok. A szándékos kekeckedés, a rengeteg adminisztráció (ellenőrizd gyakran a krétát mert eltűnnek belőle adatok aztán lesz nemulass!!). Bérek elszámolásának kiismerhetetlensége, túlórák pufferelése, aztán senki nem tudja már ki miért mennyit kap. Vizsgáztatsz (saját iskoládba szakmások) vegyenek ki szabit,mert az külön megbízás. A gyereknek mindent szabad mert sanyarú sorsa van vagy snis stb
Szülő, pedagógus, Fejér megye, járás: Dunaújváros
Nagyon leterheltek a pedagógusok a sok papírmunka miatt is. Sajnos azt veszem észre,hogy nem vonzó az óvodapedagógusi pálya a fiatalok számára,mert nagyon kevés fizetést kapnak ahhoz képest,hogy mennyit kell tanulniuk.
Szülő, Fejér megye, járás: Dunaújváros
Azt tapasztalom szülőként, hogy mind a pedagógusok, mind a gyerekek túlterheltek. Túlságosan teljesítmény orientált világban élünk. A tanároknak haladni kell a tananyaggal, még akkor is, ha a fél osztály lemarad. Nagy létszámú osztályok vannak, ahol mindenki egy külön egyéniség, különböző érdeklődési körrel, amit a tanároknak nincs módjukban figyelembe venni, hiszen őket is köti a határidő stb. A gyerekeknek is nehéz beállni a sorba és mindig minden körülmények között azt és úgy tenni, ahogy elvárják tőlük . Ne legyen saját véleménye, nem gondolkodhat máshogy, csak úgy ahogy megengedik neki.Nagyon sok a felesleges tananyag, miközben az életre nincsenek tanítva, csak a lexikális tudásukat gyarapítják és éppen ezért nincs ideje gyereknek lenni. Sokan mire felnőtté vállnak idegi roncsok lesznek… Sajnálom a mai gyerekeket és a pedagógusokat is.
Közösségünk aktív segítséget nyújt a mindennapi problémákban, emellett kitartással, összefogással és a szülő-pedagógus együttműködés jobbításával előrelépünk az országos ügyekben is. Segítő anyagokat, állásfoglalásokat és felméréseket teszünk közzé, hogy felépítsük a közoktatás ügye mögötti társadalmi támogatottságot. 2016-os indulásunk óta a következő platformokat építettük fel:
Közösségi csoport
Segítő, érdekvédő csoport, ahol feltehetjük kérdéseinket, megoszthatjuk véleményünket. Támogatjuk egymást szülőként és pedagógusként, és közösen állunk ki érdekeink mellett.
Facebook oldal
Nyilvános facebook oldalunkon tudatosíjuk a gyermekeink jövőjét veszélyeztető társadalmi problémákat, kiállunk a szülőket és gyermekeink jövőjét, a magyar társadalmat érintő fontos közügyek érdekében, és közzétesszük a szülők számára hasznos információkat, tudnivalókat.
Email hírlevelünk röviden hírt ad aktuális akcióinkról, felhívásainkról, tudnivalókról, állásfoglalásainkról.
Instagram
Instagram oldalunkon is közreadjuk a szülőket érintő legfontosabb aktuális híreinket.
LinkedIn
Kövesd LinkedIn oldalunkat is!
Szülői szókimondó
A Szülői Szókimondó teret ad a véleménynyilvánításra és személyes párbeszédre, vitára; itt a másképp gondolkodók álláspontját is megismerhetjük.
Szószóló a közoktatásért
A Szószóló online felületén biztonságos, anonim módon tesszük közzé a közoktatásban szerzett személyes tapasztalatokat és problémákat, hogy ezeket mindenki megismerje.
Szülői tudásbázis
A Szülői tudásbázisban a közoktatással kapcsolatos, szülők számára hasznos tudnivalókat gyűjtjük.
Plusz egy év óvoda
Közösségi csoportunk gyakorlati segítséget nyújt abban, hogy minden érintett szülő tudatosan dönthessen a további egy év óvoda kérvényezésével kapcsolatban és szakmai támogatással vezeti végig a családokat a gyakran stresszes folyamaton.
Média
Médiamegjelenések: képviseljük a szülői érdekeket a sajtóban és teret adunk a szülői megszólalásoknak.
Petíció
Petíciók: segítünk kihangosítani a szülői véleményeket és képviselni a gyerekek jogait és érdekeit.
Szakember-adatbázis
Szakemberek adatbázisa: segítünk a szülőknek és a szakembereknek, vállalkozásoknak, szervezeteknek, hogy egymásra találjanak.
Maradjunk kapcsolatban! Hírlevél feliratkozás:
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.
Nagy figyelmet fordítunk a személyes adatok védelmére. Részletes adatvédelmi tájékoztatónkat itt olvashatja. A legtöbb weboldalhoz hasonlóan mi is használunk sütiket.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.