• Már egy év eltelt a bejelentés óta, de a kormány azóta sem hozta nyilvánosságra a kompetenciamérések értékelésére vonatkozó terveit.
  • Miután lehetővé tették, hogy az iskolák saját hatáskörben érdemjeggyel értékeljék a mérés eredményét, a kompetenciamérések már nem tudják betölteni funkciójukat, mert az iskolák eredményei nem hasonlíthatóak igazságosan össze. 
  • A kormányzat választások előtti titkolózását a gyerekek szenvedik meg, hiszen egy hosszadalmas, stresszes és végső soron értelmetlen tesztírásba kényszerítik őket bele.

A kompetenciamérések eredeti célja az, hogy az iskolák jobbító céllal visszajelzést kapjanak módszertanaikról és hatékonyságukról egy országos szintű reprezentatív mérés alapján. Az idei felmérés során azonban az iskolák különböző feltételeket támasztanak: van, ahol érdemjeggyel osztályozzák a gyerekek teljesítményét, és van, ahol a jobb eredmény érdekében célzottan a mérésekre készítik fel a tanulókat, míg más iskolákban nem értékelnek és a tanulók valós teljesítményét mérik fel előzetes rákészülés nélkül. Nyilvánvaló, hogy így a teszt nem tudja betölteni funkcióját, hiszen nem ad reális képet az intézmények működéséről.

Március 23-án kezdődnek a mérések a 4-11. évfolyamokon, amelyeket a gyerekeknek rendszerint több napon keresztül kell írniuk. Sok intézményben nincs meg a megfelelő iskolai infrastruktúra sem, számos iskolában a teszt idejére felfüggesztik az informatikaoktatást, mivel az iskolákban nincsen elegendő számítógép. 

A kormányzat eredetileg már 2025-ben központilag be akarta vezetni a kompetenciamérések értékelését, a tervek között szerepelt a középiskolai felvételibe való beszámítása is. A nagy közfelháborodást követően a kormányzat meghátrált, elhalasztotta a kompetenciamérések központi értékelését, de a tervről nem mondott le. Az elmúlt egy év nem volt elegendő az oktatásirányításnak ahhoz, hogy nyilvánosságra hozza a kompetenciamérésekkel kapcsolatos szándékát, miközben lehetővé tették, hogy az iskolák saját hatáskörben osztályzattal értékelhessék azokat úgy, hogy ennek módját nem tisztázták. Különös igazságtalanságot jelent az SNI/BTMN státuszú tanulók eredményének kötelező beszámítása anélkül, hogy az őket megillető kedvezményeket szabályozták volna.

A kormányzat 2025-ben egy szülői kérdőív keretében – a részletek ismertetésének mellőzésével – megkérdezte a szülőket a kompetenciamérések eredményének beszámításáról, a kérdőív eredményét azonban titkosították, és csak azután hozták nyilvánosságra, hogy a Szülői Hang bírósági úton kikényszerítette az adatok közzétételét. Kiderült, hogy a szülők többsége elutasítja a kormányzati tervet, de ahogy az a bírósági ítélet összefoglalójában is szerepel, a Belügy a szülők elutasító véleménye ellenére is azt jelölte ki feladatának, hogy a saját álláspontját vigye keresztül.

A kompetenciamérések érdemjeggyé alakítása súlyosan igazságtalan, hiszen egyrészt ezekre a felmérésekre az iskolai tananyag közvetlenül nem készíti fel a tanulókat, másrészt a korábbi évek mérési eredményeiből egyértelmű, hogy hatalmas regionális különbségek vannak az iskolák között, melynek egyik oka a társadalomban – az oktatási rendszernek is köszönhetően – egyre mélyülő szociális szakadék. 

Bár a kormány a szakképzés felé próbálja terelni a tanulókat a gimnáziumi képzés helyett, az Oktatási Hivatal adataiból látszik, hogy az elmúlt másfél évtizedben 40% körül maradt a gimnáziumi képzés részaránya. A kormányzati szándék a gimnáziumot választók arányának drasztikusan csökkentése 20%-30% közöttire, ami a gimnáziumi osztályok negyedének vagy akár felének a megszüntetését jelentené. Ilyen drasztikus csökkentést csak a szülők és diákok akaratával szembe menve lehet elérni, hiszen a korábbi szakképzésbe terelési kísérletek (pénzt fizetnek a gyerekeknek, ha nem a gimnáziumot választják; továbbtanulási kedvezményeket adnak a szakképzésben, stb.) nem hozták el a kívánt eredményt. A kompetenciamérések eredményének beszámításával azonban a kormány számára lehetővé válhat a gimnáziumban továbbtanuló diákok számának mesterséges korlátozása. 

Vessenek véget a titkolózásnak, és még a választások előtt hozzák nyilvánosságra a kompetenciamérések értékelésére vonatkozó részletes terveket! A társadalomnak joga van tudni, mi a kormány szándéka! 

Ne számítsák be a kompetenciamérések eredményét, ne akarják a gyerekeket mesterségesen a szakképzésbe terelni sem a kompetenciamérésekkel, sem másfajta adminisztratív módszerekkel!

Az érintett diákoknak és a szülőknek joguk van dönteni a sorsukról, joguk van tudni, hogy mire készül a kormány! A közoktatás nemzeti ügy, nem dönthetnek rólunk nélkülünk! 

FRISSÍTÉS 2026-03-17: Cikkünk megjelenése után az alábbi helyreigazítási kérést kaptunk a Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkárságától. A minisztérium nem reagált a cikkben szereplő konkrét felvetésekre:

  • Nem cáfolták, hogy a kompetenciamérések eredményét be kívánják számítani az érdemjegyekbe illetve a középiskolai felvételibe.
  • Nem írtak arról, hogy megakadályoznák, hogy az iskolák helyi hatáskörben érdemjeggyel értékeljék a kompetenciaméréseket, és nem derült ki, milyen kedvezményeket kaphatnak az SNI/BTMN tanulók?
  • Nem tisztázták, hogy miként hasonlíthatóak össze a mérési eredmények, ha az egyes iskolák nem azonos feltételek mentén íratják meg a teszteket.
  • Nem közölték, hogy a terveiket mikor hozzák nyilvánosságra.
  • Nem cáfolták, hogy a gimnáziumi tanulók arányát drasztikusan csökkenteni kívánják a jelenlegi 40% körüli értékről 30% alá, és nem derült ki, hogy ezt miként tervezik elérni.

Az alábbiakban szó szerint közöljük levelüket.

Tisztelt Szerkesztő Hölgy/Úr!

Az Önök által közölt cikk tekintetében helyreigazítást kérünk.

A cikkükben leírtakat árnyalná, ha némi nemzetközi kitekintéssel azt is leírták volna, hogy az alulteljesítők aránya Magyarországon valójában kedvezőbb az Uniós átlagnál. A PISA 2022-es mérés adatai szerint Európai Uniós tanulónak 26,2%-a alulteljesítő olvasásból, 29,5% matematikából, 24,2% pedig természettudományokból. A magyar adatok ehhez a nemzetközi standardhoz viszonyítandók.

A mérések célja a tanulók képességeinek, készségeinek minél pontosabb feltérképezése és az intézmények teljesítményének nyomon követése. Az intézmények és feladatellátási helyek teljesítményéről nyilvános visszajelzés készül, amelyek a https://okm.kir.hu/fit2 oldalon mindenki számára hozzáférhetők. Ugyanitt érhetők el a tanulók eredményei az érintett tanulók és szüleik számára, amelyeket az egyéni mérési azonosító segítségével lehet megtekinteni.

Üdvözlettel,

Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkárság

  Megosztás

A Szülői Hang segítő közösséget épít és kiáll gyermekeink érdekeiért. Csapatunk azon dolgozik, hogy szülőként megértsük a közoktatás rendszerszintű problémáit és azok társadalmi hátterét, lássuk, hogy van jobb alternatíva és kihangosítsuk a szülői véleményeket. A Szülői Hang a CKP (Civil Közoktatási Platform), az EPA (European Parents’ Association - Európai Szülők Szövetsége) és a Gyermekjogi Civil Koalíció tagja.
Hasonlóan más érdekvédelmi szervezetekhez, a mi működésünkhöz is szükségesek erőforrások, amihez nagy szükségünk van az önkéntes felajánlásokra: csak így tudunk függetlenek maradni és tovább tevékenykedni gyermekeink érdekében. Tegyél Te is közös ügyünk érdekében! Sok kicsi sokra megy: ha egyetértesz céljainkkal, kérjük, támogasd munkánkat akár kisebb összegű rendszeres vagy alkalmankénti adománnyal, vagy látogass el adományboltunkba!
Támogatom a Szülői Hangot!
Maradjunk kapcsolatban! Hírlevél feliratkozás:



Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.