A magyar kormány a gyerekek védelmére hivatkozva lehetetlenítené el a Pride rendezvényt. Ha tényleg a gyermekek helyzete lenne fontos, a teljesség igénye nélkül:

  • nem hoztak volna olyan jogszabályokat, amelyek miatt a kivéreztetett, súlyosan alulfinanszírozott és hatalmas létszámhiánnyal működő gyermekvédelmi rendszerből menekülnek a szakemberek;
  • nem hoznának olyan törvényeket és jogszabályokat, amelyek súlyosan sértik a gyerekek érdekeit és betartatnák azokat a törvényeket és jogszabályokat, amelyek feladata a gyermekek jogainak védelme!
  • nem tiltatták volna ki az intézményekből a szexuális neveléssel, drogprevencióval, testi- és lelki egészséggel foglalkozó szakmai szervezeteket úgy, hogy mindeközben az állam képtelen ezeket a feladatokat ellátni;
  • nem hagyták volna, hogy a pedagógushiány olyan drámai mértékű legyen, ami miatt már a katonák iskolákba vezénylésének lehetőségét is törvénybe foglalták;

A gyerekekre valójában az intolerancia, a kirekesztés és a társadalmi békétlenség jelent veszélyt. A gyerekeket az veszélyezteti igazán, ha kétségeikkel, félelmeikkel kapcsolatban nem mernek őszintén kérdezni, ha azt látják, hogy a felnőttek nem mernek őszintén válaszolni! A gyerekek fejlődésére az van romboló hatással, ha megtapasztalják, hogy bárki elhallgattatható és alapvető emberi jogaitól megfosztható, akire a hatalmasságok rámutatnak.

Elég a gyűlöletkeltésből, elég a társadalom mesterséges megosztásából! A méltóságteljes és boldog élet szexuális orientációtól függetlenül mindenkit megillet, egy társadalom alapvető érdeke, hogy senkit se érhessen hátrány vagy megszégyenítés negatív előítéletek, tudatlanság vagy hatalompolitikai érdekek miatt!

Szülőként, felelős állampolgárként személyes érintettségünktől függetlenül valamennyiünk felelőssége, hogy kiálljunk a más szexuális orientációjú embertársaink jogait és emberi méltóságát érő kormányzati támadás ellen, ezzel is példát mutatva az eljövendő nemzedékeknek!

 

A Szülői Hang segítő közösséget épít és kiáll gyermekeink érdekeiért. Csapatunk azon dolgozik, hogy szülőként megértsük a közoktatás rendszerszintű problémáit és azok társadalmi hátterét, lássuk, hogy van jobb alternatíva és kihangosítsuk a szülői véleményeket. A Szülői Hang a CKP (Civil Közoktatási Platform) és az EPA (European Parents’ Association - Európai Szülők Szövetsége) tagja.
Hasonlóan más érdekvédelmi szervezetekhez, a mi működésünkhöz is szükségesek erőforrások, amihez nagy szükségünk van az önkéntes felajánlásokra: csak így tudunk függetlenek maradni és tovább tevékenykedni gyermekeink érdekében. Tegyél Te is közös ügyünk érdekében! Sok kicsi sokra megy: ha egyetértesz céljainkkal, kérjük, támogasd munkánkat akár kisebb összegű rendszeres vagy alkalmankénti adománnyal, vagy látogass el adományboltunkba!
Támogatom a Szülői Hangot!
Maradjunk kapcsolatban! Hírlevél feliratkozás:



Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.

  Megosztás