• Aki rendszeres sportegyesületi vagy délutáni iskolai sportfoglalkozásokon vett részt, az eddig a heti 5 testnevelésórából kettőről felmentést kaphatott; ezt a lehetőséget törölné most el a kormányzat, ezzel pedig tovább növeli a gyerekek túlterheltségét, és elveheti a gyerekek kedvét a délutáni sportolástól.
  • Megszűntetik azt is, hogy másfajta testmozgással, például néptánccal is ki lehessen váltani heti két testnevelés órát, pedig ez is egy értékes lehetőség volt.
  • Szülői közösségünk petíciót indított a gyermek- és családellenes szigorítás ellen; követeljük annak visszavonását!

A kormányzat olyan törvénymódosítást terjesztett be (34. §), ami megszüntetné a lehetőségét annak, hogy a heti 5 testnevelésórából kettőt ki lehessen váltani versenyszerű sporttal vagy délutáni iskolai sportköri foglalkozásokkal!

Miközben a gyerekek túlterheltsége óriási és a heti 5 testnevelésóra feltételei sok iskolában nem adottak, sok család választja a sportegyesületi vagy délutáni iskolai sportfoglalkozásokat. Ezt nehezíti meg most a kormány azzal, hogy ilyen esetekben is kötelezi a gyerekeket a heti 5 testnevelésórán való részvételre. Pedig a szülők és a gyerekek látják a legjobban, hogy mik azok a sportfoglalkozások, amik leginkább szolgálják a gyerekek fejlődését és amik a legnagyobb örömet okozzák.

A délutáni rendszeres sportolást választó gyerekek sokszor későn érnek haza az edzésből, előfordul, hogy utána kell még megírniuk a leckét és készülni a dolgozatokra. Eddig lehetőség volt arra, hogy például a másnapi nulladik testnevelésórára ne kelljen bemenniük, vagy például az utolsóként megtartott testnevelésóráról eljöhettek, hogy megírhassák a leckéjüket. A kormányzati szigorítás következtében félő, hogy kevesebben fogják választani a délutáni sportfoglalkozásokat és sportegyesületi edzéseket, vagy az ezeken résztvevőknek romlik a tanulmányi eredménye és a közérzete a túlterheltség következtében.

A kormány meg kívánja szünteti annak a lehetőségét is, hogy másfajta testmozgással, például néptánccal is ki lehessen váltani heti két testnevelés órát, pedig ez a lehetőség is fontos! Több iskolában eddig néptáncot is tanultak heti két testnevelés óra helyett, ami a gyerekeket testben és lélekben gazdagító értékes foglalkozás volt, ennek a lehetőségnek a megszüntetése érthetetlen és nemzeti kultúránk ápolása szempontjából is káros.

A kormány törvénymódosítási javaslata szerint csak a versenysportolóknál lehet kiváltani heti 2 testnevelésórát abban az esetben, ha az edzés időpontja épp a testnevelésórára esik – ez a gyakorlatban legtöbbször nem reális. A kormányzat a tervezett módosításhoz érdemi indoklást nem adott, azt egy bűnügyi és más belügyi törvénymódosítási csomag közepén rejtette el.

Szülői közösségünk petíciót indított, hogy felhívjuk a figyelmet a káros törvénytervezetre. Tiltakozunk a gyermekek és szülők jogainak értelmetlen csorbítása ellen, és követeljük a gyermek- és családellenes tervezet visszavonását!



A Szülői Hang segítő közösséget épít és megerősíti a szülői érdekvédelmet. A Szülői Hang Alapítány csapata azon dolgozik, hogy szülőként megértsük a közoktatás rendszerszintű problémáit és azok társadalmi hátterét, lássuk, hogy van jobb alternatíva, kihangosítsuk a szülői véleményeket és aktívan kiálljunk gyermekeink érdeke mellett. Ha szeretne értesülni híreinkről, akcióinkról, iratkozzon fel hírlevelünkre.

  Megosztás