Tisztelt Szülői Hang Közösség!

2010 után a tartalmi szabályozásban, tágabb értelemben az oktatási rendszer egészében drámai, drasztikus beavatkozások történtek. Az erőteljes centralizációnak számos káros következménye lett. A korábbi egyensúly a központi standardok és a helyi programok között megbomlott.

Az erőteljes központosítás, az „egészpályás letámadás” lépése valójában koherensen illeszkedik ahhoz a gazdaság – és társadalomképhez, amit a kormányzat képvisel. A szakmai autonómia teljes felszámolása mellett, a tartalmi szabályozás rendszere visszatért az 1960-as években egyszer már megbukott „egy törvény – egy tanterv – egy tankönyv” rendszeréhez. A párhuzamosságot ráadásul mi sem bizonyítja jobban, mint a rendszer egészében visszatérő tananyagközpontúság, ami már nem egyszerűen szabályozási, hanem fejlesztési problematika is. Nem elhanyagolható tényező, hogy a szakmai autonómia megszüntetése egyértelmű üzenet volt a pedagógusok számára. A szakma számára maradt az egyszerű végrehajtó szerep, a „Tanterv és Utasítások” régmúlt világa ismét visszatért. Ezzel párhuzamosan az intézkedéseket a hektikusság, a végiggondolatlanság jellemzi, ami a tárca által leggyakrabban hangoztatott szlogent, az átjárhatóságot és kiszámíthatóságot végleg negligálta.

Mit ajánlunk mi Magyarországnak?

A baloldali értékek közül a közoktatás szempontjából a legfontosabbak a szolidaritás, a társadalmi mobilitás elősegítése, az esélykülönbségek csökkentése, az információszabadság biztosítása, a minőségi oktatás elérhetővé tétele minden gyermek számára.

Egyhangú véleményünk, hogy az MSZP oktatással, neveléssel kapcsolatos elképzeléseinek középpontjában egyértelműen a gyermek áll! Minden személyi, tárgyi és jogi feltételt ehhez az elvhez kell igazítani.
Első és legfontosabb feladatunk; vissza kell állítani a tankötelezettség korhatárát a tanuló 18-ik életéve betöltéséig, illetve annak a tanévnek a végéig, amelyben azt betölti!

A forráskivonás tendenciáját azonnal meg kell állítani és a költségvetési tételek sorában a közoktatást az első helyre kell állítani. A tudásgazdaság és a tudásalapú társadalom korában ez nyilvánvaló és szükségszerű lépés társadalmi és gazdasági szempontból is. Ez a GDP % – ában kifejezve minimum 6% – os ráfordítást jelent.

A közoktatás rendszere az elmúlt években több szempontból is sérült. Ezért újra kell szabályozni a közoktatás szerkezetét is! A három – esetenként szükséges négy éves – óvodai szakaszt kell követnie a 9 évfolyamos általános iskolának, ahol az alsó tagozat öt évfolyamos, annak érdekében, hogy a gyermek az alapkészségeket (írás, értő olvasás, számtani alapműveletek) biztosan elsajátíthassa. A felső tagozaton lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az alapműveltség megszerzésén túl a gyermek egyéni képességei is felszínre kerülhessenek. Meg kell teremteni annak feltételeit, hogy a tagozatváltás ne traumatizálja a gyermeket és szülőjét és ne okozzon visszaesést korábbi eredményeiben. A középiskola a továbbtanulásra való felkészülés, vagy a szakmai alapok megszerzésének színtere! A középiskolának – legyen az gimnázium, szakközépiskola vagy szakiskola – biztosítania kell az iskolatípusok közötti átjárhatóságot! Helyre kell állítani az egységes érettségi feltétel- és követelményrendszerét annak érdekében, hogy a felsőoktatásba való bekapcsolódás minden érettségizett diák számára egyenlő esélyeket kínáljon. A szerkezeti módosításokat azonban nem szabad elkapkodni. Azok átalakítására csak úgy kerülhet sor, ha ehhez minden feltétel adott.

A jelenlegi oktatáspolitika legnagyobb tévedései az állam szerepének téves meghatározásából következnek. A „köznevelés” területén az állam egyetlen szereplőként látja el a közhatalmi, a fenntartói és intézményirányítási feladatokat is. Az állam különböző szereplőkkel ugyan, de szabályoz, ellenőriz, engedélyez, fenntartja az intézményeket, és ellátja az intézményi feladatokat. A közhatalmi funkciók köre tovább bővül a szakfelügyelettel, a pedagógusok minősítés rendszerével. Keverednek a közhatalmi feladatok és a fenntartói feladatok. Következményei egyre feszítőbbek nemcsak az „alattvalók”, de a rendszer irányítói számára is. Ezért újra kell fogalmazni az állam szerepét, feladatát mind az oktatás feltételrendszerének, mind az ellátás módjának tekintetében.

Meg kell erősíteni az óvodafenntartó önkormányzatokat a biztonságos, korszerű és szakszerű óvodai ellátás érdekében. Az önkormányzatok iskolafenntartói jogosítványait újra biztosítani kell akkor, ha erre az adott önkormányzat képes és elszánt. A helyi közösségek és az iskola kapcsolatát azonban minden körülmények között és bármilyen fenntartó esetén biztosítani kell!

Világosan meg kell határozni az állam fenntartói szerepét a közoktatás azon intézményeiben, amelyek feladataik okán nem rendelhetők más fenntartóhoz (kollégiumok, szakképző intézmények, fogyatékosok intézményei, stb.), vagy ahol a fenntartói szerep önkormányzati szándék hiányában az államra marad.

A közoktatás intézményei többé nem kerülhetnek a finanszírozás fogságába! Azonban a szektorsemlegességet ebben is szilárd alapokra kell helyezni, bárki legyen is az intézményfenntartó – beleértve az egyházakat is! Az ellátás és működtetés rendszerét úgy kell szabályozni, hogy a gyermekekre szánt támogatás teljes egészében a gyermekek javát, boldogulását szolgálja!

A felzárkóztatást már a gyermekek 3 éves kora előtt meg kell kezdeni. Ehhez azonban újra kell gondolni a hátrányos helyzet fogalmát. Hátrányos helyzetűnek nemcsak azt a gyermeket, tanulót kell tekintenünk, aki rossz anyagi körülmények között él, vagy aki a család viszonyai miatt veszélyeztetett, de azt is, akinek kulturálisan sivár környezete akadályozza képességeinek kibontakozását, személyiségének fejlődését.

A 3 éves kortól kezdődő kötelező óvodáztatás – célja és hasznossága ellenére – a jelenlegi formájában legalább annyira elutasítottá vált, mint az általunk bevezetett be-óvodáztatási segély. Ki kell dolgozni az óvodában nyújtott személyi és természetbeni támogatások olyan rendszerét, amelyek kellően vonzóak azok számára, akiknek gyermekei a lehető legkorábbi időponttól rászorulnak az óvodai nevelésre. Ehhez biztosítani kell a szakképzett óvodapedagógusok és dajkák jelenlétét, létszámuk növelését, elmaradt anyagi és erkölcsi megbecsülésüket, nem utolsó sorban rendszeres továbbképzésüket.

Az „Óvodai nevelés országos alapprogramját” felül kell vizsgálni, különös tekintettel a koragyermekkori nevelés és annak támogató környezete előtérbe kerülése és e terület újabb kutatási eredményei alapján.

Az állam szerepe a minőségi oktatás biztosításában kulcsszerep! Világosan meg kell határozni, hogy e feladatát mely intézményeken, milyen támogató és ellenőrzési rendszeren keresztül látja el. Ezeket a garanciális rendszereket fenntartóra való tekintet nélkül ki kell terjeszteni az oktatás egészére! Az intézményi innovációra az elmúlt években kevés lehetőség maradt. Ennek újjáélesztését, a lehetőségek megteremtését is meg kell kezdeni. A pedagógiai szakmai szolgáltatás intézményrendszerének visszaállítása a felhasználók szükségleteit figyelembe véve. A szakszolgálatok és szakmai szolgáltatók közötti feladatmegosztást is újra kell gondolni a tehetségfejlesztés – felzárkóztatás, tehetséggondozás feladatát is kihangsúlyozva. Az iskolák önállóságát, autonómiáját helyre kell állítani. Meg kell határozni ugyanakkor a beavatkozás módjait, lehetőségeit is, amelyek biztosítják az adott intézményben folyó minőségi oktatás elősegítését.

Újra kell fogalmazni és helyre kell állítani az iskolai közösségek jogosítványait, döntési, véleményezési, egyetértési jogait. Ugyanez vonatkozik az állam és a szakszervezetek, civil szervezetek intézményesített párbeszédére is!

A Nemzeti Alaptanterv a korszerű oktatás alappillére, azonban annak teljesen újszerű felfogására van szükség. Ennek kidolgozására kellő időt kell szánni, a szakmai partnerek bevonásával. A tartalmi szabályozás rendszerének felülvizsgálatában az egész életen át tartó tanulás támogatását kell a középpontba helyezni, ezzel erősítve a rendszer egyes elemeinek kompetencia alapúságát és a tanulási képességek fejlesztését. Mindenképpen erősítendő a tartalmi szabályozás támogató rendszere is (mintatantervek, oktatási programcsomagok, tankönyvi választék növelése, digitális tananyagok, diagnosztikai és fejlesztő értékelési eszközök, továbbképzések).

A korszerű tankönyv-taneszköz fejlesztés az elmúlt években megtorpant. A digitalizáció alig hasznosított az oktatásban. A rapid fejlesztés ezen a területen nélkülözhetetlen! Ehhez azonban a korszerű technikai rendszereken és minőségi tananyagokon túl elengedhetetlenül szükséges a tanárok rendszeres képzése és továbbképzése is! Fel kell ismernünk – és el kell ismertetnünk kollégáinkkal is, – hogy a ma már tömegesen jelen lévő, a diákok tulajdonát képező technikai eszközöket – ilyenek pl. az okostelefonok – naponta felhasználhatjuk a korszerű tudás érdekében! Ezeket az eszközöket nem kitiltani kell az órákról, hanem kreatív használatukra kell megtanítani tanárt – diákot egyaránt!

Magyarországon ma az idegen nyelv ismerettel rendelkezők száma tragikusan alacsony minden korcsoportban! A drága magánórák helyett szorgalmazni és támogatni kell azokat a korszerű nyelvoktatási módszereket és eszközöket, amelyek biztosítják gyermekeinknek már a középiskolában a használható nyelvtudás elsajátítását.

A pedagógus életpálya modellt megfosztjuk a jelenlegi hatalmi, megfélemlítő és igazságtalan elbírálásra lehetőséget adó jellegétől. A pedagógusbérek értékállóságát nemcsak garantáljuk, de a többletmunkát a jövedelmek révén is megbecsüljük.

Az integráció – szegregáció kérdéseinek megoldására új módszereket és megoldásokat kell keresni. Meg kell fontolni ezért az általános iskolában a kötelező körzetesítés kérdését is. A szociális egyenlőtlenségeket az oktatási intézmények önmagukban nem tudják megoldani, jelentős feladataik azonban vannak ezek feltárásban és csökkentésében. Az ehhez szükséges személyi és technikai hátteret meg kell teremteni! (Iskolaorvosi hálózat megerősítése, szociális gondozó állandó jelenléte, az ifjúságvédelmi felelős önálló státusának helyreállítása.) A gyermeklétszám csökkenése kényszerűen jó lehetőséget biztosít a látszólag feleslegessé váló, vagy nyugdíjkorú, de aktív pedagógusoknak ezekre a területekre való átképzésére és átirányítására. Fontos feladat a tanulószobai ellátás (és nem szolgáltatás!) valamint a tanórán kívüli tevékenységek újragondolása. Meg kell értetni a tanulószobai és más szabadidős feladatokkal megbízott pedagógusokkal, hogy ez nem gyermekmegőrzést és felügyeletet jelent; fontos terület a gyermek érdeklődésének felkeltésében, a szabadidő hasznos eltöltésében, az egyéni és közösségi életvitel fejlesztésében. Ehhez nagy segítséget adhatnának a mára már kiüresített iskolai könyvtárak, a főállású könyvtáros tanárok újra alkalmazása, a korszerű olvasnivaló és technikai felszerelés újbóli biztosítása.

A szociális jelzőrendszer valójában mindig csak jogszabályok szintjén működött, szereplői elsődleges feladatuknak a szankcionálást, és nem a segítő, támogató szolgáltatást tekintették! El kell érni, hogy a rendszer valóban végezze el azt a feladatot, amelyre hivatott! Ennek szerves része az együttműködés megteremtése a rendszer szereplői – védőnő – szociális gondozó – ifjúságvédelmi felelős – gyámügyes – rendőr – között. Ehhez a szakszerű – együttes – továbbképzésekre komoly igény van!

Át kell gondolni a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek teljes körű, ingyenes étkeztetésén túl az egyéb rendszeres természetbeni támogatások lehetőségét. (Iskolai felszerelések, ruházat, tornaszerek, stb.) Fel kell ajánlani az együttműködésre képes és kész szülőknek, hogy gyermekeiket kollégiumi, externátusi ellátásban részesítjük. Ezt azonban csak úgy szabad szorgalmaznunk, ha azt a szülő is akarja! A népi kollégiumok rendszere a II. világháború után nagyon sok szegény gyermeket integrált és biztosította az első lépést az első generációs értelmiségi léthez! Hagyományai ma sem szégyellni valók!

A funkcionális analfabetizmus arányának csökkentése nehéz, de fontos feladat. Módszertanát és képzési rendszerét a felnőttoktatásnak nagyon gyorsan ki kell alakítania! Amennyiben velük érdemben nem foglalkozunk, egy újabb korosztályt rekesztünk ki a gazdasági és társadalmi fejlődésből.

E feladatok megvalósításához széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetéseket követően meg kell teremteni az új jogszabályi kereteket is. Nem felfordulást és káoszt ajánlunk, hanem átgondolt, értelmes, a közjót szolgáló döntéseket! Ehhez kérjük a diákok, szülők, pedagógusok együttműködését és támogatását!

További munkájukhoz sok sikert kívánok!

Budapest, 2018. március 28.

Kunhalmi Ágnes

 

  Megosztás