A 0. évfolyam nem ördögtől való gondolat, önmagában nem gyermekellenes gyakorlat, sőt létezhetnek olyan megoldások, amelyek segíthetik az átmeneteket. Több átmenetről lehet szó ugyanis. Az egyik az óvoda-iskola köztudottan éles szakadéka, a másik pedig az alsó és a felső tagozat közti átlépés nehézsége. Ám, ha minden gyermeket érint még egy év – legyen az első osztály előtt, vagy a negyedik után – a „plusz” egy évfolyam, már nem feltétlenül a 0.-ról, hanem már egy 9 osztályos általános iskoláról beszélünk. Ha a 9 évfolyamos iskola pusztán csak meghosszabbítja a meglévő iskolarendszer jellemzőit, akkor az új évfolyam nem tudja betölteni az átmeneteket segítő szerepét. Mennyivel „egyszerűbb” és jobb lenne, ha megszületne egy mindenkire vonatkozó 9 évfolyamos iskola, amelyikben mindkét átmenet átlépés lenne és nem szakadék!

Szakmai együttműködés nélkül a 0. évfolyam csak egy új „szervetlen” tényező lesz. Az iskola előkészítés funkcióját a hazai óvodapedagógia ma is betölti, amennyiben az adott intézmény játékközpontú, differenciál, figyelembe veszi – a gyerekek közti különbségeken túl – a családok élethelyzetét is.

Ha a 0. évfolyam nem vonatkozik minden gyermekre, akkor szegregál, hiszen az „éretlenné nyilvánítás” nem azt jelenti, hogy a gyermek a megszokott közegében élhet tovább, természetesen, sokat játszva, fejlődését segítő módon, hanem egy olyan osztályba kerül, ami iskola, de nem „az az” iskola, ahova a többiek általában mehetnek. Itt próbálnak majd meg szocializálódni, s mire „megmelegszenek”, mehetnek is a „rendes” elsőbe, ahol mindenki tudni fogja, hogy honnan kerültek oda. Ha pedig a 0.-ba járók megmaradnak saját osztályukban, akkor nem kerülhetnek össze barátaikkal, nem élhetnek együtt a többiekkel a „normális” közegben, hanem még 8 évig érezhetik az elkülönültséget. Egyik út sem jó!

A cél az, hogy az iskola kezdő szakasza legyen az óvodás életforma meghosszabbítása. Az átmenet legyen fokozatos, de ne az óvodában történjen változtatás, hanem az iskolai életben. A közös pontok a következők: azonos gyermekkép, hasonló napirend, sok játék, mozgás, kreatív helyzetek teremtése, egyéni értékelés, művészetek gyakorlása, sajátos visszacsatolási formák, projektek, csoportmunka, hálózatban működés, kollaboratív megoldások, térben és időben változatosan, az iskolában és azon túl is, ma már az online lehetőségekkel élve.

Mindezekhez jó lenne személyi és tárgyi segítséget, támogatást kapni, hiszen megvalósításuk nem pusztán elhatározás kérdése, hanem tudás, akarat, munkaidő, anyagi fedezet, szakmai- és szakmaközi együttműködés egyaránt szükséges.

Természetesen a fenti igények és módszerek tekintetében nem csak az iskoláknak kéne alakulniuk, hanem az óvodáknak is fejlődniük kell! Ez az egyetlen út, hogy a nemzetközi hírű magyar óvodapedagógia megőrizze a világban betöltött kiemelt szerepét, és ami ennél is fontosabb: természetes módon, ugyanakkor tudatosan biztosítsa a XXI. századi gyermek fejlődését.

Mindezek mellett objektív tényezők is akadályozzák a 0. évfolyam gyors bevezetését. Van-e elég tanterem? Nincs! Van-e elég pedagógus? Nagy a hiány! Felkészültek-e a tanítók erre a pedagógiai módszerre? Még nem! Nem lesz-e az egy év elteltével túl magas az osztálylétszám? Dehogynem! Ebben a magas létszámú osztályban lehet-e majd differenciáltan tanítani? Nehezen!

A 0. évfolyam nem ördögtől való! Csak nem most, nem így, nem ezért.

dr. Bakonyi Anna
óvodapedagógiai szakértő

  Megosztás