ÉSZ – Érdekvédő Szülők
Bejelentjük, hogy MEGALAKULT és elkezdi munkáját az Érdekvédő SZülők, azaz az ÉSZ csoportja.
Mi, az Érdekvédő SZülők – ÉSZ csoport tagjai hiszünk benne, hogy együtt, összefogva többet tudunk elérni.
Miért jó és mit tehet az ÉSZ csoport?
Közösen léphetünk és tájékoztathatunk!
Célunk, hogy minél szélesebb körben ismerjék meg mindennapjainkat. Külön-külön mind sokat tettünk már, de együtt hatékonyabbak lehetünk.
Számos szülői csoport létezik már a Facebookon, amely a különböző fogyatékkal/sajátos nevelési igénnyel élő gyermekek és felnőttek, magatartási, tanulási problémás tanulók és családjaik segítésére jöttek létre.
Ezeknek a csoportoknak – így nekünk is – közös célunk, hogy rátaláljunk a hasonló helyzetben élőkre, és tanácsainkkal, tapasztalatainkkal segítsük egymást.
Bizonyára korábban is felmerült már az a gondolat, hogy a csoport között valamilyen együttműködés kialakuljon.
Az elmúlt években a Facebookon szerveződő szülői közösségek eredményes akciókat tudtak végrehajtani.
Az a cél, hogy mi és gyermekeink láthatóak legyünk, hogy egy-egy alkalommal olyan eseményt, megmozdulást, tiltakozást, petíciót szervezzünk vagy esetleg levelet írjunk, amely nagy nyílvánosságot kap, csak közösen valósítható meg.
Ezért jött létre az Érdekvédő SZülők, azaz az ÉSZ csoportja.
Várjuk minden BTMN/SNI szülői csoport adminját!
Az Érdekvédő SZülők-ÉSZ csoport alkalmas arra, hogy a csoportok együtt ötleteljenek, közösen lépjenek, egyeztessenek egymással.
Reméljük, sokan gondolják még azt, hogy a gyermekeink sorsába és a saját helyzetünkbe nem szabad beletörődnünk és érzünk magunkban annyi erőt, hogy a korlátainkból kitörjünk.
A közös fellépésünk felhívhatja ránk a figyelmet és egyben pozitív példával is szolgálhat.
Várjuk a jelentkezést! Legyünk együtt Érdekvédő Szülők -ÉSZ csoport tagok!
Érdekvédő SZülők-Ész csoport nevében :
CSak Együtt Van Esély -Cseve csoport (https://www.facebook.com/groups/1182986801711477/)
Lépjünk, hogy léphessenek!- Egyesület (https://www.facebook.com/LepjunkHogyLephessenek/)
Tehetséges gyermekeket nevelő szülők (https://www.facebook.com/groups/165605950445140/)
Autista gyermeket nevelő szülők (Agynsz) (https://www.facebook.com/groups/152272814897672/)
Szülői hang (https://www.facebook.com/szuloihang/?)
SMA egyesületi csoport (https://www.facebook.com/groups/smaegyesulet/)
Agyvelő Csoport (https://www.facebook.com/groups/276936322419511/)
TEGYE csoport (https://www.facebook.com/groups/240190399347891/)
Tabunyitogató (https://www.facebook.com/Tabunyitogato.oszinten/)
Autizmus a családban 1 (https://www.facebook.com/groups/853287804799019/)
Jelentkezés ITT: https://www.facebook.com/groups/1025544127492836
ÉSZ csoport: https://www.facebook.com/%C3%88SZ-%C3%88rdekv%C3%A9d%C5%91-Sz%C3%BCl%C5%91k-Csoportja-1305473429570449/
Vélemény, hozzászólás?