| Eddig 19628 aláíró. | |
A kormányzat napi 45 perces iskolaelőkészítést erőltet utolsó éves óvodákra, amennyiben az infrastrukturálális feltételek adottak, akkor külön térben szervezve. Az iskolára való felkészülés eddigis része volt az óvodai nevelésnek, ezért a kormányrendelet szükségtelenül korlátozza az óvodákat, és sok esetben megnehezítheti, egyes esetekben akár el is lehetetlenítheti a vegyes életkorú csoportok szervezését, ezért erre a korlátozó intézkedésre nincs szükség. A fejlesztés és az iskolára való felkészülés akkor a leghatékonyabb, ha az óvodapedagógusok a gyerekek szükségleteihez igazodva maguk dönthetnek arról, hogyan legjobb ezt szervezni.
Az óvoda-iskola átmenet nehézségeit elsősorban az iskolákban lehetne megoldani: inkább az iskolakezdést kellene rugalmasabbá, játékosabbá tenni, hogy fokozatosabb legyen az átmenet és a gyerekek szükség esetén külön szakemberek bevonásával nagyobb, differenciált odafigyelést kaphassanak. Legyen inkább az iskolakezdés óvodaszerűbb, ne az óvoda legyen iskolaszerűbb.
A meglevő súlyos problémákra továbbra sem kapunk választ, számos kormányzati intézkedés továbbra is érezteti negatív hatását. Óriási a szakemberhiány, az óvodapedagógusok túlterheltsége drámai!
A kormányzat elindította a középfokú óvodai nevelő képzést, de még azt sem lehet tudni, hogy mennyiben lesz más a középfokú végzettséggel rendelkezők munkája és bérezése, mint a felsőfokú diplomával rendelkező óvodapedagógusoké. Félő, hogy ezzel a kormányzat végső soron a gyerekeken spórol, miközben a képzési követelményeket lejjebb szállítja, és ezáltal romlik az óvodák szakmai színvonala. Pedig épp az óvoda-iskola átmenet nehézségei miatt is nagy szükség van a felsőfokú vézettséggel rendelkező óvodapedagógusokra.
A végzettségi elvárásokat már korábban is lejjebb szállították, és már csak 8-12 óra között követelmény az óvodapedagógusi diploma, más időszakokban gyakorlatilag bárki foglalkozhat a gyerekekkel, ami az óvodát gyakorlatilag gyermekmegőrzővé degradálja.
A plusz egy év óvoda kérelmezését mesterségesen megnehezítették egy értelmetlen bürokratikus eljárással, melynek keretében a szülőnek feleslegesen korán, január közepéig kell kérvényt benyújtania az Oktatási Hivatalhoz, holott a hivatal nem is ismeri a gyermeket, ráadásul fellebbezési és módosítási lehetőség sincs. Bár a kérelmek nagy többségét végül elfogadják, a szülők nem kapnak szervezett pedagógiai támogatást a döntéshez és kérvényezéshez, és így minden évben több ezer gyerek lemarad a számára fontos lehetőségről, és emiatt éretlenül kezdi az iskolát. Emiatt nagyon sok gyerek hátrányba kerül, az elsős évismétlések száma kiugróan magas. Adják vissza a döntési jogkört az óvodáknak, az Oktatási Hivatal bevonása káros!
Mindeközben pénzt vonnak el az óvodákat fenntartó önkormányzatoktól is, melynek következtében több település óvodák bezárására, összevonására kényszerül akkor is, ha ez a gyerekek érdekeivel ellentétes.
Követeléseink:
- Ne korlátozzák az óvodákat a napi 45 perces lehetőség szerint külön térben szervezett iskolaelőkészítéssel, ami különösen a vegyes életkorú csoportok működését nehezítheti meg.
- Tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy az iskola első évében az oktatás játékosabb, rugalmasabb, a gyermekek szükségleteihez jobban igazodó legyen, és biztosítsanak több szakembert (fejlesztő- és gyógypedagógusok, pedagógiai asszisztensek, stb.) az iskola alsó tagozatában!
- A plusz egy év óvodáról dönthessen az óvoda és a szülő helyben, ne kelljen ehhez kérvényt benyújtani az Oktatási Hivatalhoz!
- Kapjanak az óvodapedagógusok nagyobb szakmai és anyagi megbecsülést! Ez ösztönözné az egyetemi szintű óvodapedagógus képzést és azt, hogy a végzett óvodapedagógusok a hivatásuknál maradjanak. Egyúttal tegyék egyértelművé azt is, hogy miben tér el a középfokú végzettségű óvodai nevelő munkája és bérezése a felsőfokú végzettségű óvodapedagógusétól!
- Szüntessék meg a jelenlegi kormány által bevezetett korlátozást, és ne csak 8-12 óra között, hanem egész nap szakképzett óvodapedagógus foglalkozzon az óvodás gyerekekkel!
- A fenntartó önkormányzatoknak biztosítsák az anyagi forrásokat ahhoz, hogy ne kényszerüljenek a gyermekek érdekeivel ellentétes óvodabezárásokra, összevonásokra!
A döntéseket ne a pénzkivonás, hanem a gyermekek érdekei vezéreljék, ne spóroljanak az óvodás gyerekeken! A kormányzati terveket ne titkolják el szakmai közösség és a szülői társadalom elől, legyen valódi szakmai párbeszéd!
Változást akarunk, hogy a kisgyermekek megkapják a kormánytól azt a minőségi óvodai nevelést, amire szükségük van és amit megérdemelnek!
A csatlakozók listája:
| 18001. Rozália Rázcné Benkő (Csongrád-Csanád megye) | 18002. Szülő (Baranya megye) |
| 18003. Szülő (Pest megye) | 18004. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18005. Bognár-Földi Eszter (Pest megye) | 18006. Nem nyilvános név (Baranya megye) |
| 18007. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 18008. Erika Rubi (Budapest) |
| 18009. Szülő (Budapest) | 18010. Mikáczóné Szakál Aliz (Hajdú-Bihar megye) |
| 18011. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 18012. Vigh-Molnár Ágnes (Békés megye) |
| 18013. Szülő, pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 18014. Grób Márta (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18015. Viszlai Andrea (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18016. Szülő (Veszprém megye) |
| 18017. Répásy Julianna (Veszprém megye) | 18018. Csibra Klára (Budapest) |
| 18019. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 18020. Horváthné Kacsándi Judit (Tolna megye) |
| 18021. Major Andrea (Budapest) | 18022. Ferenc Raj (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 18023. Pintér Márk Tamás (Komárom-Esztergom megye) | 18024. Nikolics Alexandra (Somogy megye) |
| 18025. Vanda Makai (Tolna megye) | 18026. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18027. Ráczné Fuchs Ágnes Gréta (Baranya megye) | 18028. Dr. Csepreginé Dr. Varró Anna (Veszprém megye) |
| 18029. Pedagógus (Heves megye) | 18030. Gábor (Budapest) |
| 18031. Szülő, pedagógus (Baranya megye) | 18032. Zsolt Molnár (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 18033. Molnárné Kenyó Nikolett (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 18034. Halasi Judit (Fejér megye) |
| 18035. Vidáné Regényi Zsuzsanna (Hajdú-Bihar megye) | 18036. Szülő, pedagógus (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 18037. Tamásné Molnár (Heves megye) | 18038. Andrea Samu (Budapest) |
| 18039. Szülő (Budapest) | 18040. Boroznaki-Németh Adrienn (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 18041. Válik Tamásné (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 18042. Szalanics Zsanett (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 18043. Rómeó Boroznaki (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 18044. Pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 18045. Nagyszülő (Fejér megye) | 18046. Orbán Kitti (Budapest) |
| 18047. Virágosiné Panni Beatrix (Baranya megye) | 18048. Tímea PORCS-BARANYAI (Bács-Kiskun megye) |
| 18049. Nagy Nikoletta (Tolna megye) | 18050. Eszter Nagy (Budapest) |
| 18051. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 18052. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
| 18053. Szabó József (Fejér megye) | 18054. Zaránd-Lohonyai Zsófia (Fejér megye) |
| 18055. Pedagógus (Somogy megye) | 18056. Zomboriné Sárközi Anikó (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 18057. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18058. Pedagógus (Baranya megye) |
| 18059. Magdolna Katóné Kiss (Tolna megye) | 18060. Nagyszülő (Bács-Kiskun megye) |
| 18061. Szülő (Komárom-Esztergom megye) | 18062. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
| 18063. Timea Pados (Győr-Moson-Sopron megye) | 18064. Márkusné Marsal Éva (Budapest) |
| 18065. Németh Csilla (Budapest) | 18066. Hegedűs Réka Réka (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 18067. Lazar Zoltan (Pest megye) | 18068. Szülő (Pest megye) |
| 18069. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 18070. Szabó Johanna (Komárom-Esztergom megye) |
| 18071. Nem nyilvános név (Hajdú-Bihar megye) | 18072. Szabó Edina (Zala megye) |
| 18073. Pappné Bugyik Kitti (Komárom-Esztergom megye) | 18074. Szülő (Pest megye) |
| 18075. Márta Bereczki (Pest megye) | 18076. Nagyszülő (Csongrád-Csanád megye) |
| 18077. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 18078. Pintér-Bóné Livia Margit (Budapest) |
| 18079. Bene Katalin (Pest megye) | 18080. Hajkóné Borsicz Tímea (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 18081. Nora Farkas (Budapest) | 18082. Ráti Zoltánné (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 18083. Bilák Edina (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 18084. Schmidtné Bayer Tünde (Baranya megye) |
| 18085. Márta Baranyiné Stefán (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18086. Aranka Szakmányné Kerti (Fejér megye) |
| 18087. Szülő (Budapest) | 18088. Gabriella Kocsis (Somogy megye) |
| 18089. Pedagógus (Vas megye) | 18090. Papp Zsuzsanna (Pest megye) |
| 18091. Dzikasné Dobai Hajnalka (Győr-Moson-Sopron megye) | 18092. Dzikas René (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18093. Holkóné Saliga Ágnes (Pest megye) | 18094. Judit Friedrich (Budapest) |
| 18095. Nagyszülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 18096. Nagyszülő (Pest megye) |
| 18097. Besenczi-Polonyi Szabina (Tolna megye) | 18098. Szülő (Budapest) |
| 18099. Judit Kid (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 18100. Pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18101. Szülő (Pest megye) | 18102. Szülő (Komárom-Esztergom megye) |
| 18103. Szülő, pedagógus (Csongrád-Csanád megye) | 18104. Pedagógus (Budapest) |
| 18105. Nagyszülő, pedagógus (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 18106. Dóra Latinovits (Pest megye) |
| 18107. Szülő, pedagógus (Bács-Kiskun megye) | 18108. Pedagógus (Veszprém megye) |
| 18109. Imréné Erdős (Hajdú-Bihar megye) | 18110. Lukácsné Vágvölgyi Tünde (Pest megye) |
| 18111. Lovasné Wolf Janka (Baranya megye) | 18112. Resán-Takács Fruzsina (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 18113. Szülő (Pest megye) | 18114. Nem nyilvános név (Budapest) |
| 18115. Szülő, pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) | 18116. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
| 18117. Erdélyszky Szilvia (Csongrád-Csanád megye) | 18118. Konkoly-Görbe Nóra (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 18119. Szűcs István (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18120. Szabóné Fazekas Éva (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 18121. Oleszka-Király Melinda (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18122. Szülő (Budapest) |
| 18123. Dávid Szakál (Pest megye) | 18124. Szülő (Budapest) |
| 18125. Rita Tábori-Szabó (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 18126. Szülő (Budapest) |
| 18127. Zaja Zsuzsanna (Heves megye) | 18128. Kukely Alexandea (Pest megye) |
| 18129. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 18130. Szegi Ádám (Budapest) |
| 18131. Flórek-Félegyházi Boglárka (Hajdú-Bihar megye) | 18132. Szülő, pedagógus (Baranya megye) |
| 18133. Judit Mihály (Baranya megye) | 18134. Tóth Ádámné (Hajdú-Bihar megye) |
| 18135. Szülő, pedagógus (Bács-Kiskun megye) | 18136. Farkas Henriette (Pest megye) |
| 18137. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 18138. Fehér Csilla (Hajdú-Bihar megye) |
| 18139. Brigitta Nagy (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 18140. Veres-Szabó Eszter (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 18141. Szülő, pedagógus (Zala megye) | 18142. Mate Angelica (Budapest) |
| 18143. Pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) | 18144. Árpádné Kiss (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18145. Pedagógus (Pest megye) | 18146. Nemesvári Ákos (Budapest) |
| 18147. Szülő (Budapest) | 18148. Pásztor Zsuzsanna (Fejér megye) |
| 18149. Gyenge-Kovács Judit (Baranya megye) | 18150. Szülő (Budapest) |
| 18151. Nem nyilvános név (Pest megye) | 18152. Nem nyilvános név (Vas megye) |
| 18153. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 18154. Tarsoly Tamara (Hajdú-Bihar megye) |
| 18155. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 18156. Komàromi-N. Krisztina (Budapest) |
| 18157. Pápa-Gál Dorottya (Pest megye) | 18158. Szülő (Budapest) |
| 18159. Nagyszülő (Budapest) | 18160. Kövesi Judit (Pest megye) |
| 18161. Pedagógus (Pest megye) | 18162. Horváth Szilvia (Komárom-Esztergom megye) |
| 18163. Szülő (Budapest) | 18164. Szülő (Bács-Kiskun megye) |
| 18165. Szülő (Veszprém megye) | 18166. Pedagógus (Bács-Kiskun megye) |
| 18167. Szülő (Budapest) | 18168. Mohácsi Attila (Hajdú-Bihar megye) |
| 18169. Pánczél Réka (Budapest) | 18170. Nagyszülő (Pest megye) |
| 18171. Gogolákné Köblő Emese (Pest megye) | 18172. Szülő (Budapest) |
| 18173. Belinscki Jánosné (Hajdú-Bihar megye) | 18174. Belinscki János (Hajdú-Bihar megye) |
| 18175. Pedagógus (Heves megye) | 18176. Gyurcsán Beáta (Budapest) |
| 18177. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18178. Bakai Zsuzsanna (Békés megye) |
| 18179. Pedagógus (Budapest) | 18180. Pedagógus (Komárom-Esztergom megye) |
| 18181. Szülő, pedagógus (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 18182. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 18183. Szülő (Budapest) | 18184. Dudás Renáta (Heves megye) |
| 18185. Dudás Tamás (Heves megye) | 18186. Csilla Nagy (Pest megye) |
| 18187. Pedagógus (Baranya megye) | 18188. Kassainé Szegfü Zsuzsa (Pest megye) |
| 18189. Pedagógus (Pest megye) | 18190. Pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 18191. Szülő (Budapest) | 18192. Orsolya Szenek (Csongrád-Csanád megye) |
| 18193. Pedagógus (Pest megye) | 18194. Vinczéné Mészáros Erzsébet (Veszprém megye) |
| 18195. Pedagógus (Budapest) | 18196. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 18197. Pedagógus (Békés megye) | 18198. Lombosné Benkő Éva (Pest megye) |
| 18199. Szülő (Budapest) | 18200. Szülő (Budapest) |
| 18201. Kántor-Müller Zsófia (Nógrád megye) | 18202. Pedagógus (Pest megye) |
| 18203. Katalin Kobolák-Tóth (Budapest) | 18204. Sztasàk Mihályné (Budapest) |
| 18205. Szülő (Pest megye) | 18206. Nagyszülő (Csongrád-Csanád megye) |
| 18207. Elmerné Genáhl Viktória (Bács-Kiskun megye) | 18208. Szülő (Pest megye) |
| 18209. Pedagógus (Bács-Kiskun megye) | 18210. Tarr Leonóra (Fejér megye) |
| 18211. Szülő (Pest megye) | 18212. Andrea Tompa (Budapest) |
| 18213. Pedagógus (Pest megye) | 18214. Pedagógus (Budapest) |
| 18215. Turócy Imréné (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 18216. Szülő (Budapest) |
| 18217. Navratyil Emőke (Pest megye) | 18218. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 18219. Horváth Balázsné (Pest megye) | 18220. Staller Bernadett (Budapest) |
| 18221. Pedagógus (Pest megye) | 18222. Szülő, pedagógus (Fejér megye) |
| 18223. Fári Kitty (Csongrád-Csanád megye) | 18224. Szülő, pedagógus (Heves megye) |
| 18225. Nagyszülő (Heves megye) | 18226. Zita Pintér (Fejér megye) |
| 18227. Podhorszky Éva Mária (Budapest) | 18228. Pedagógus (Baranya megye) |
| 18229. Éva Ágnes Gallainé Krizsanics (Pest megye) | 18230. Nagy Zsuzsanna (Pest megye) |
| 18231. Pataki-Losonci Judit (Pest megye) | 18232. Sütő Attila Gergely (Pest megye) |
| 18233. Bartók Anik9 (Komárom-Esztergom megye) | 18234. Szülő (Baranya megye) |
| 18235. Szabina Soós (Komárom-Esztergom megye) | 18236. Szülő (Pest megye) |
| 18237. Nagyszülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 18238. Reni (Pest megye) |
| 18239. Szülő, pedagógus (Komárom-Esztergom megye) | 18240. Pedagógus (Pest megye) |
| 18241. Szülő (Heves megye) | 18242. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 18243. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 18244. Szülő (Baranya megye) |
| 18245. Szülő (Bács-Kiskun megye) | 18246. Szülő (Komárom-Esztergom megye) |
| 18247. Szülő (Pest megye) | 18248. Szülő (Veszprém megye) |
| 18249. Tollas Ágnes (Pest megye) | 18250. Erika (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 18251. Eleonóra Orosz (Komárom-Esztergom megye) | 18252. Nem nyilvános név (Zala megye) |
| 18253. Kassa Andrásné (Heves megye) | 18254. Szülő (Békés megye) |
| 18255. Pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) | 18256. Lukács Kata (Vas megye) |
| 18257. Simon Dávid (Fejér megye) | 18258. Cselőteiné Popowitch Eszter (Pest megye) |
| 18259. Varga-Dudás József (Békés megye) | 18260. Nem nyilvános név (Békés megye) |
| 18261. Nagyszülő (Békés megye) | 18262. Tamásné Póczik (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18263. Varsányi Csilla (Bács-Kiskun megye) | 18264. Hellinger Erika (Budapest) |
| 18265. Kovács Eszter (Komárom-Esztergom megye) | 18266. Szülő, pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18267. Beáta Molnár (Veszprém megye) | 18268. Szülő (Pest megye) |
| 18269. Szülő (Pest megye) | 18270. Szénásiné Komlódi Veronika (Pest megye) |
| 18271. Horváth Anita (Pest megye) | 18272. Holló Judit (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 18273. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 18274. Bakonyi-Szabó Tünde (Vas megye) |
| 18275. Nikolett Oláh-Tordai (Fejér megye) | 18276. Szülő (Heves megye) |
| 18277. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 18278. Mogyorossyné Dobozi Orsolya (Budapest) |
| 18279. Nagy Éva (Hajdú-Bihar megye) | 18280. Józsefné Szabó (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 18281. Anita (Tolna megye) | 18282. Pedagógus (Komárom-Esztergom megye) |
| 18283. Dr Rideg-Piskóti Marianna (Pest megye) | 18284. Szülő (Komárom-Esztergom megye) |
| 18285. Szülő (Pest megye) | 18286. Paróczai Attila (Békés megye) |
| 18287. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 18288. Szülő (Komárom-Esztergom megye) |
| 18289. Szülő, pedagógus (Hajdú-Bihar megye) | 18290. Horváth Marianna (Fejér megye) |
| 18291. Erőss Emőke (Pest megye) | 18292. Pedagógus (Pest megye) |
| 18293. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 18294. Szülő (Békés megye) |
| 18295. Szülő, pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18296. Kitti Albel (Csongrád-Csanád megye) |
| 18297. Andrea Hajas (Budapest) | 18298. Nem nyilvános név (Budapest) |
| 18299. Bősze Balázs (Pest megye) | 18300. Kucska Istvánné (Tolna megye) |
| 18301. Gabriella Gyuró (Budapest) | 18302. Maria Kovács (Veszprém megye) |
| 18303. Jánosné Vincze (Zala megye) | 18304. Szülő (Budapest) |
| 18305. Korcsmáros Andrea (Budapest) | 18306. Málik Vanda (Somogy megye) |
| 18307. Geszti Noémi (Tolna megye) | 18308. Nagy Katalin (Pest megye) |
| 18309. Nem nyilvános név (Pest megye) | 18310. Nagyszülő, pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 18311. Izsó Katalin (Csongrád-Csanád megye) | 18312. Dora Könczöl-Gyuris (Budapest) |
| 18313. Tiszai Réka (Budapest) | 18314. Baranyai Erna (Fejér megye) |
| 18315. Szülő (Budapest) | 18316. Júlia Nyári (Csongrád-Csanád megye) |
| 18317. Kissné Tóth Brigitta (Budapest) | 18318. Benkóné Géczy Vanda (Nógrád megye) |
| 18319. Tímea (Győr-Moson-Sopron megye) | 18320. Molnár Ágnes (Hajdú-Bihar megye) |
| 18321. Kriszta Szosznya (Nógrád megye) | 18322. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 18323. Éva Sándorfiné Ferencsik (Heves megye) | 18324. Gabriella Vargáné Bencze (Baranya megye) |
| 18325. Adrienne Nagy (Budapest) | 18326. Pedagógus (Baranya megye) |
| 18327. Anna Grófné Váradi (Budapest) | 18328. Szabó Orsolya (Hajdú-Bihar megye) |
| 18329. Szülő (Budapest) | 18330. Nagyné Szekeres Márta (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18331. László Trencsényi (Budapest) | 18332. Éva (Hajdú-Bihar megye) |
| 18333. Nóra Erdélyi (Pest megye) | 18334. Ildikó Orbánné Pót (Békés megye) |
| 18335. Varga Fanni (Nógrád megye) | 18336. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18337. Horváth Mónika (Győr-Moson-Sopron megye) | 18338. Ékes Jánosné (Tolna megye) |
| 18339. Pedagógus (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 18340. Szülő, pedagógus (Somogy megye) |
| 18341. Nem nyilvános név (Pest megye) | 18342. Szegediné Szűcs Szilvia (Pest megye) |
| 18343. Nagyszülő, pedagógus (Baranya megye) | 18344. Nem nyilvános név (Pest megye) |
| 18345. Pedagógus (Fejér megye) | 18346. Kiss Nóra (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 18347. Szabó Zsuzsa (Csongrád-Csanád megye) | 18348. Földiné Váradi Viktória (Budapest) |
| 18349. Hegedüsné Varga Mária (Tolna megye) | 18350. Szülő, pedagógus (Budapest) |
| 18351. Bartkó-Érchegyi Dorottya (Budapest) | 18352. Pedagógus (Budapest) |
| 18353. Szülő, pedagógus (Zala megye) | 18354. Lampé Csilla (Bács-Kiskun megye) |
| 18355. Nagyszülő (Pest megye) | 18356. Pedagógus (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 18357. Nagyné Hajdu Tímea (Budapest) | 18358. Szülő (Fejér megye) |
| 18359. Sztankovics Róbertné (Pest megye) | 18360. Tóth-Hüse Angéla (Pest megye) |
| 18361. Lapis Tünde (Budapest) | 18362. Varga Judit (Fejér megye) |
| 18363. Szülő, pedagógus (Veszprém megye) | 18364. Miskolczi Lilla (Bács-Kiskun megye) |
| 18365. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 18366. Nagyszülő (Veszprém megye) |
| 18367. Kecskeméti Evelin (Hajdú-Bihar megye) | 18368. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
| 18369. Éva Borbély-Kónya (Baranya megye) | 18370. Csonkáné Karacs Szilvia (Hajdú-Bihar megye) |
| 18371. Simon Linda (Zala megye) | 18372. Diána Ács-Walter (Bács-Kiskun megye) |
| 18373. Balázsné Tangl (Vas megye) | 18374. Mónika Antalné Mócsai (Pest megye) |
| 18375. Pedagógus (Veszprém megye) | 18376. Alexandra Oláh (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 18377. Adrien Tóth (Pest megye) | 18378. Hajdu Zsanett (Budapest) |
| 18379. Csabáné Dr. Petró (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18380. Szülő, pedagógus (Budapest) |
| 18381. Szülő (Veszprém megye) | 18382. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Pest megye) |
| 18383. Drexler Eleonóra (Pest megye) | 18384. Nagyszülő, pedagógus (Pest megye) |
| 18385. Bakó Katalin (Budapest) | 18386. Czugéber Istvánné (Pest megye) |
| 18387. Nagyszülő, pedagógus (Vas megye) | 18388. Gelencsér Évi (Baranya megye) |
| 18389. Lencz-Szépvölgyi Flóra (Komárom-Esztergom megye) | 18390. Nóra Oláh-Makszi (Heves megye) |
| 18391. Balázs Eszter Anna (Pest megye) | 18392. Szülő, pedagógus (Bács-Kiskun megye) |
| 18393. Sütő Annamária (Nógrád megye) | 18394. Lőrincz-Szőke Melinda (Pest megye) |
| 18395. Kórodi Viktória Klarissza (Komárom-Esztergom megye) | 18396. Szülő (Fejér megye) |
| 18397. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Pest megye) | 18398. Szülő (Pest megye) |
| 18399. Pedagógus (Pest megye) | 18400. Pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 18401. Novák Ágota (Vas megye) | 18402. Salamon Magdolna (Csongrád-Csanád megye) |
| 18403. Anikó Aszódi (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 18404. Pedagógus (Veszprém megye) |
| 18405. Pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18406. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18407. Andrea Nyiri-Juhász (Budapest) | 18408. Nagyszülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18409. Nagyszülő (Heves megye) | 18410. Egerszeginé Kaczur Noémi (Pest megye) |
| 18411. Nagyszülő (Pest megye) | 18412. Ábrahám Gitta (Békés megye) |
| 18413. Gyöngyi Pajer (Bács-Kiskun megye) | 18414. Szülő (Pest megye) |
| 18415. Henriett Munkácsi (Pest megye) | 18416. Gabriella Bertók (Heves megye) |
| 18417. Anita Horváth (Hajdú-Bihar megye) | 18418. Szülő, pedagógus (Budapest) |
| 18419. Szülő (Pest megye) | 18420. Balázs Katalin (Csongrád-Csanád megye) |
| 18421. Tormássy-Hortobágyi Alexia (Győr-Moson-Sopron megye) | 18422. Beáta Gujné Sarka (Hajdú-Bihar megye) |
| 18423. Erika Grezsu (Hajdú-Bihar megye) | 18424. Beregszászi Ildikó (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 18425. Anna Berta (Pest megye) | 18426. Böröczné Bolla Krisztina (Zala megye) |
| 18427. Szülő, pedagógus (Bács-Kiskun megye) | 18428. Beatrix Major (Fejér megye) |
| 18429. Nemeth-Baranyai Eva (Pest megye) | 18430. Szülő, pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 18431. Gergely Judit (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18432. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 18433. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Csongrád-Csanád megye) | 18434. banyasz dorottya (Csongrád-Csanád megye) |
| 18435. Szülő (Fejér megye) | 18436. Jánosi Alexandra (Pest megye) |
| 18437. Nagy Szilvia Mónika (Budapest) | 18438. Juhászné Szabó Kata (Heves megye) |
| 18439. Szabó Dóra (Bács-Kiskun megye) | 18440. Kis-Szabados Zita (Budapest) |
| 18441. Scherczer Zsanett (Budapest) | 18442. Ritter Bernadett (Baranya megye) |
| 18443. Pedagógus (Fejér megye) | 18444. Pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 18445. Rita Szűcsné Técsy (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18446. Gabriella Huszár-Szabó (Budapest) |
| 18447. Pápay Klára (Pest megye) | 18448. Ágnes Csikász-Nagy (Heves megye) |
| 18449. Judit Laczkóné Varga (Pest megye) | 18450. Éva Csallóközi (Budapest) |
| 18451. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18452. Melinda Nagyné Megyesi (Komárom-Esztergom megye) |
| 18453. Gabriella T. (Budapest) | 18454. Pedagógus (Békés megye) |
| 18455. Pedagógus (Tolna megye) | 18456. Szülő (Baranya megye) |
| 18457. Pedagógus (Komárom-Esztergom megye) | 18458. Szülő (Heves megye) |
| 18459. Szülő (Budapest) | 18460. Jecs Zoltán (Pest megye) |
| 18461. Pánczél-Felker Daniella Anna (Fejér megye) | 18462. Szabóné Török Sarolta (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 18463. Lipótné Valéria (Komárom-Esztergom megye) | 18464. Szülő, pedagógus (Zala megye) |
| 18465. Szülő (Veszprém megye) | 18466. Mézes Edit (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18467. Szülő (Tolna megye) | 18468. Exner Éva (Pest megye) |
| 18469. Tamás Emese (Budapest) | 18470. Anna Szrnka (Komárom-Esztergom megye) |
| 18471. Siposné Kovács Eszter (Győr-Moson-Sopron megye) | 18472. Horváthné Nikoletta (Veszprém megye) |
| 18473. Szülő, pedagógus (Budapest) | 18474. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
| 18475. Lakhegyiné Vékony Zsuzsanna (Budapest) | 18476. Brigitta Ujlakány (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 18477. Szülő (Veszprém megye) | 18478. Szülő (Budapest) |
| 18479. Dajkáné Hadabás Éva (Komárom-Esztergom megye) | 18480. Könczöl Laura (Vas megye) |
| 18481. Nem nyilvános név (Pest megye) | 18482. Kósáné Bajnoczi Beáta (Budapest) |
| 18483. Nagyszülő (Somogy megye) | 18484. Oláh Gyöngyi (Budapest) |
| 18485. Huszár Linda (Budapest) | 18486. Pedagógus (Pest megye) |
| 18487. Nem nyilvános név (Budapest) | 18488. Szülő, pedagógus (Vas megye) |
| 18489. Krisztina Fogarasi (Pest megye) | 18490. Gellértné Tóth Beatrix (Pest megye) |
| 18491. Szülő (Pest megye) | 18492. Zsuzsanna Kozma (Pest megye) |
| 18493. Eleonóra Hidasy (Budapest) | 18494. Kása Ferenc (Budapest) |
| 18495. Szabó Virág (Bács-Kiskun megye) | 18496. Szülő (Baranya megye) |
| 18497. Ghimessy-Diamant Blanka (Pest megye) | 18498. Pedagógus (Veszprém megye) |
| 18499. Majzik Sándorné (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 18500. Pedagógus (Zala megye) |
| 18501. Matócza Tünde (Pest megye) | 18502. Nagyszülő, pedagógus (Budapest) |
| 18503. Tukacs Zoltán (Baranya megye) | 18504. Eszter Galler (Veszprém megye) |
| 18505. Istvánné Neszvecskó (Veszprém megye) | 18506. Kálmán-Makk Kata (Baranya megye) |
| 18507. Bugány Kornélia (Komárom-Esztergom megye) | 18508. Nagyszülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 18509. Szülő, pedagógus (Bács-Kiskun megye) | 18510. Anna Mihályi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 18511. Tűhegyi Ilona (Pest megye) | 18512. Pedagógus (Pest megye) |
| 18513. Pedagógus (Bács-Kiskun megye) | 18514. Nem nyilvános név (Vas megye) |
| 18515. Csaba M.Gyöngyi (Veszprém megye) | 18516. Kulcsár Borbála (Pest megye) |
| 18517. Miletics Lászlóné (Győr-Moson-Sopron megye) | 18518. Nagyszülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18519. Pedagógus (Budapest) | 18520. Pedagógus (Somogy megye) |
| 18521. Koczoné Ihász Viktória (Veszprém megye) | 18522. Vörös Renáta (Pest megye) |
| 18523. Pedagógus (Hajdú-Bihar megye) | 18524. Pedagógus (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 18525. Varga Csenge (Pest megye) | 18526. Molnár Lilla (Pest megye) |
| 18527. Szülő (Bács-Kiskun megye) | 18528. Szülő, pedagógus (Budapest) |
| 18529. Szülő (Budapest) | 18530. Szabóné Király Kíra (Baranya megye) |
| 18531. Judit Molnár (Pest megye) | 18532. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
| 18533. Alexandra Vas (Budapest) | 18534. Szabóné Ráduly Nikolett (Budapest) |
| 18535. Szülő (Budapest) | 18536. Zsolt Könyves (Pest megye) |
| 18537. Bajmóczi Krisztina (Pest megye) | 18538. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Hajdú-Bihar megye) |
| 18539. Nagyszülő, pedagógus (Budapest) | 18540. Szülő, pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18541. Pedagógus (Budapest) | 18542. Eszes Andrea (Bács-Kiskun megye) |
| 18543. Vargáné Radó Beatrix (Baranya megye) | 18544. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Budapest) |
| 18545. Pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) | 18546. Melinda S. (Pest megye) |
| 18547. Pedagógus (Komárom-Esztergom megye) | 18548. Fülöp Melinda (Baranya megye) |
| 18549. JUDIT AMBRUS (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18550. Nagyszülő (Budapest) |
| 18551. Nem nyilvános név (Budapest) | 18552. Renáta (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 18553. Szilvia Pék (Pest megye) | 18554. Gyongyi Csesztregi (Zala megye) |
| 18555. Erzsébet Kató (Fejér megye) | 18556. Nagyszülő, pedagógus (Heves megye) |
| 18557. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 18558. Gyulai Annamária (Budapest) |
| 18559. Szülő, pedagógus (Bács-Kiskun megye) | 18560. Pedagógus (Vas megye) |
| 18561. Pintér Zoltánné (Zala megye) | 18562. Szülő (Pest megye) |
| 18563. Molnár Zsuzsanna (Budapest) | 18564. Pedagógus (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 18565. Nem nyilvános név (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 18566. Pedagógus (Budapest) |
| 18567. Pedagógus (Vas megye) | 18568. Magdi Farkas (Csongrád-Csanád megye) |
| 18569. Anita (Fejér megye) | 18570. Wéner Ágnes (Tolna megye) |
| 18571. Kőpájer Zsuzsa (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 18572. Kovács Renáta (Hajdú-Bihar megye) |
| 18573. Agócs Andrea (Hajdú-Bihar megye) | 18574. Vámosné Tukovics Alexandra (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18575. Bettina Biacsi (Bács-Kiskun megye) | 18576. Szülő (Békés megye) |
| 18577. Éva Tóth (Somogy megye) | 18578. Dezsőné Vidákovics (Fejér megye) |
| 18579. Szülő (Baranya megye) | 18580. Haskó-Nemes Rita (Fejér megye) |
| 18581. Istvanne Majoros (Nógrád megye) | 18582. Tóthné Kun Judit (Heves megye) |
| 18583. Bakajsza Mihályné (Budapest) | 18584. Hreskó János (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 18585. Nem nyilvános név (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 18586. Helga Bartha (Pest megye) |
| 18587. csiki eszter (Fejér megye) | 18588. Pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 18589. Gyenes Ivett (Budapest) | 18590. Losonczi Éva (Pest megye) |
| 18591. Szülő (Zala megye) | 18592. Szabó-Veres Blanka (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18593. Szülő (Budapest) | 18594. Szülő (Veszprém megye) |
| 18595. Pusztai Ferencne (Budapest) | 18596. Arany-Tóth Katalin (Csongrád-Csanád megye) |
| 18597. Zsófia Kis (Somogy megye) | 18598. Huszárné Lovász Mária (Komárom-Esztergom megye) |
| 18599. Pedagógus (Tolna megye) | 18600. Szülő (Somogy megye) |
| 18601. Pedagógus (Fejér megye) | 18602. Szülő, pedagógus (Veszprém megye) |
| 18603. Tóth-Vörös Anita (Pest megye) | 18604. Zsuzsanna Antal (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 18605. Szülő (Somogy megye) | 18606. Szülő (Budapest) |
| 18607. Szülő, pedagógus (Veszprém megye) | 18608. Farago Anita (Bács-Kiskun megye) |
| 18609. Csordásné Tóth Zsófia (Fejér megye) | 18610. Várnai Szilvia (Budapest) |
| 18611. Szülő (Pest megye) | 18612. Szülő (Veszprém megye) |
| 18613. Nagy Bernadett (Veszprém megye) | 18614. Horváth-Bujdosó Krisztina (Pest megye) |
| 18615. Szülő, pedagógus (Nógrád megye) | 18616. Szülő, pedagógus (Heves megye) |
| 18617. Ildikó (Komárom-Esztergom megye) | 18618. Samu-Kazári Boglárka (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18619. Ilona Dobiné Pál (Heves megye) | 18620. Molnárné Tóth Ildikó (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 18621. Adrienn Jakóné Csiló (Pest megye) | 18622. Veronika Ortutay (Pest megye) |
| 18623. Szülő (Veszprém megye) | 18624. Szülő (Pest megye) |
| 18625. Szülő (Pest megye) | 18626. Zsolt Perjés (Budapest) |
| 18627. Mátics-Szikonyová Nikoleta (Győr-Moson-Sopron megye) | 18628. viktoria horvath-hima (Budapest) |
| 18629. Ascher Tamás Gábor (Pest megye) | 18630. Julianna Sipos (Pest megye) |
| 18631. Olvasó (Budapest) | 18632. Feith ágnes (Heves megye) |
| 18633. Szabóné Knausz Éva (Zala megye) | 18634. Szülő (Pest megye) |
| 18635. Szülő (Heves megye) | 18636. Szülő (Pest megye) |
| 18637. Németh Noémi (Vas megye) | 18638. Szülő, pedagógus (Hajdú-Bihar megye) |
| 18639. Lakner Edit (Csongrád-Csanád megye) | 18640. Nagyné Kakaii Éva (Budapest) |
| 18641. Üsztöke Attila (Pest megye) | 18642. Szülő, pedagógus (Heves megye) |
| 18643. Gombos Zoltánné (Hajdú-Bihar megye) | 18644. Szülő (Fejér megye) |
| 18645. Pedagógus (Baranya megye) | 18646. Szülő, pedagógus (Vas megye) |
| 18647. Andrea Andresz (Somogy megye) | 18648. Szűcs Márta (Budapest) |
| 18649. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 18650. Nem nyilvános név (Bács-Kiskun megye) |
| 18651. Molnár Szilárd (Győr-Moson-Sopron megye) | 18652. Szabó Sándor (Hajdú-Bihar megye) |
| 18653. Kovács Szilvia (Nógrád megye) | 18654. Mandicsné Fodor Anikó (Pest megye) |
| 18655. Szülő (Vas megye) | 18656. Zoltanné Bábel (Budapest) |
| 18657. Nem nyilvános név (Hajdú-Bihar megye) | 18658. Horváthné Csörgő Andrea (Pest megye) |
| 18659. Szülő (Budapest) | 18660. Lengyel Orsolya (Budapest) |
| 18661. Nem nyilvános név (Budapest) | 18662. Horváth Barbara (Veszprém megye) |
| 18663. Szülő (Budapest) | 18664. Gyöngyösi Sándor (Hajdú-Bihar megye) |
| 18665. Pedagógus (Pest megye) | 18666. Szülő, pedagógus (Budapest) |
| 18667. Katalin Juhász (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18668. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18669. Himesi Zsuzsa (Budapest) | 18670. Szülő, pedagógus (Tolna megye) |
| 18671. Eiplné Pál Alexandra (Pest megye) | 18672. Pedagógus (Bács-Kiskun megye) |
| 18673. Imréné Kovács (Budapest) | 18674. Benedek-Szabó Andrea (Budapest) |
| 18675. Pedagógus (Budapest) | 18676. Kvassay Barbara (Pest megye) |
| 18677. Dusa Bernadett (Heves megye) | 18678. Szülő (Bács-Kiskun megye) |
| 18679. Gödör Ágnes (Budapest) | 18680. Szülő (Budapest) |
| 18681. Tóthné Muth Julianna (Komárom-Esztergom megye) | 18682. Rózsa Tibor (Pest megye) |
| 18683. Kerékgyártóné Antos Lilla (Hajdú-Bihar megye) | 18684. Pedagógus (Budapest) |
| 18685. Evelin (Budapest) | 18686. Pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 18687. Marton Detti (Pest megye) | 18688. Szántó-Ágoston Helga (Békés megye) |
| 18689. Olvasó Bazsika István (Baranya megye) | 18690. Pedagógus (Budapest) |
| 18691. Szülő (Pest megye) | 18692. Tolnai Erzsébet (Pest megye) |
| 18693. Verba Magdolna (Békés megye) | 18694. Fülöp Zoltán (Komárom-Esztergom megye) |
| 18695. Nem nyilvános név (Budapest) | 18696. Szülő (Pest megye) |
| 18697. Pedagógus (Pest megye) | 18698. Nem nyilvános név (Heves megye) |
| 18699. Kovács Gáborné (Vas megye) | 18700. Fejér Tamás (Pest megye) |
| 18701. Kocsisné Wallner Anita (Pest megye) | 18702. Pálffy Katalin (Csongrád-Csanád megye) |
| 18703. Dr Szeberényi Sándorné (Csongrád-Csanád megye) | 18704. Alexa Magda Antal (Békés megye) |
| 18705. Pedagógus (Budapest) | 18706. Ilona Balla (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 18707. Zoltánné Bosnyák (Fejér megye) | 18708. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 18709. Kata Géczi-Ódor (Komárom-Esztergom megye) | 18710. Földházi Kornél (Bács-Kiskun megye) |
| 18711. Pedagógus (Pest megye) | 18712. Bene Lilla (Pest megye) |
| 18713. Nem nyilvános név (Budapest) | 18714. Zsuzsa Tóth (Budapest) |
| 18715. Szülő, pedagógus (Komárom-Esztergom megye) | 18716. Borbély György Zoltán (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 18717. Turi Tiborné (Baranya megye) | 18718. Tiborné Tamás (Veszprém megye) |
| 18719. Babics Tivadar (Budapest) | 18720. Szórád Ildikó (Komárom-Esztergom megye) |
| 18721. Dobosné Varga Anikó (Pest megye) | 18722. Szülő (Pest megye) |
| 18723. Pedagógus (Pest megye) | 18724. Melinda Raposáné Schönberger (Baranya megye) |
| 18725. Dankó Éva Lívia (Békés megye) | 18726. Bak Etelka (Hajdú-Bihar megye) |
| 18727. Bereczné Molnàr Judit (Heves megye) | 18728. Fazekas Abigél (Békés megye) |
| 18729. Kollár-Kocsis Krisztina Krisztina (Pest megye) | 18730. Szabó Tamásné (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 18731. Schnider-Simon Margit (Budapest) | 18732. Záborszky Adrienn (Budapest) |
| 18733. Szülő (Budapest) | 18734. Nem nyilvános név (Nógrád megye) |
| 18735. Szülő (Tolna megye) | 18736. Szülő (Budapest) |
| 18737. Enikő Kutas (Pest megye) | 18738. Nagyszülő, pedagógus (Hajdú-Bihar megye) |
| 18739. Kránicz Nóra (Budapest) | 18740. Sz. Tünde (Budapest) |
| 18741. Pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18742. Anna Hauptmann (Budapest) |
| 18743. Szülő (Pest megye) | 18744. László Krisztina (Budapest) |
| 18745. Pécsi Mária (Pest megye) | 18746. Kissné Csotye Alexandra (Békés megye) |
| 18747. Bea (Komárom-Esztergom megye) | 18748. Nagy-Meczner Xénia (Hajdú-Bihar megye) |
| 18749. Borgulya-Péntek Melinda (Csongrád-Csanád megye) | 18750. Viktória Buzder (Bács-Kiskun megye) |
| 18751. Hoppárnè Horváth Zsuzsanna (Fejér megye) | 18752. Szerdahelyi Orsolya (Hajdú-Bihar megye) |
| 18753. Vassné Sashalmi Viktória (Budapest) | 18754. Nikolett Kiss (Pest megye) |
| 18755. Hinkelné Balázs Anett (Pest megye) | 18756. Pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 18757. Szedlacsek Anna (Pest megye) | 18758. Szülő (Komárom-Esztergom megye) |
| 18759. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18760. Csilla Érchegyiné Futó (Budapest) |
| 18761. Szülő (Vas megye) | 18762. Bejóné Szilágyi Adél (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 18763. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 18764. Szülő (Somogy megye) |
| 18765. Paulerné Bacsur Zita (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18766. Volentér Anett (Pest megye) |
| 18767. Szülő (Budapest) | 18768. Erika Varga (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 18769. Nem nyilvános név (Budapest) | 18770. Lencz Adrienn (Budapest) |
| 18771. Baranyai Zsófia (Vas megye) | 18772. Urbán Tibor András (Nógrád megye) |
| 18773. Urbán Tibor Andrásné (Nógrád megye) | 18774. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 18775. Pedagógus (Budapest) | 18776. Szülő (Pest megye) |
| 18777. Takács Mariann (Budapest) | 18778. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 18779. Dr. Kovács-Kormány Zsuzsa (Budapest) | 18780. Kósa Emőke (Budapest) |
| 18781. Gál Fruzsina (Budapest) | 18782. Klára B. Zsoffay (Budapest) |
| 18783. Nyul Péter (Budapest) | 18784. Szülő, pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18785. Szülő (Bács-Kiskun megye) | 18786. Szülő, pedagógus (Komárom-Esztergom megye) |
| 18787. Éva Ipacs (Csongrád-Csanád megye) | 18788. Tímea Zafner (Budapest) |
| 18789. Szülő (Pest megye) | 18790. Zsuzsa Fehérné Nagy (Heves megye) |
| 18791. Pedagógus (Komárom-Esztergom megye) | 18792. Szülő (Pest megye) |
| 18793. Pedagógus (Bács-Kiskun megye) | 18794. Harkai Istvánné (Bács-Kiskun megye) |
| 18795. Judit Kupás (Budapest) | 18796. Nagyszülő (Budapest) |
| 18797. Steiglerné István Judit (Veszprém megye) | 18798. Szülő (Komárom-Esztergom megye) |
| 18799. Pedagógus (Veszprém megye) | 18800. Bozzai Nóra (Vas megye) |
| 18801. dr. Lánczi Melinda (Budapest) | 18802. Szülő (Pest megye) |
| 18803. Sebők Jánosné (Budapest) | 18804. B. Szilágyi Edit (Hajdú-Bihar megye) |
| 18805. Nagy Brigitta (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 18806. Ildikó (Békés megye) |
| 18807. Briegerné Nagy Katalin (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18808. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 18809. Farkas Judit (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 18810. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Budapest) |
| 18811. Jemmett-Szatmári Lilla (Budapest) | 18812. Szülő (Vas megye) |
| 18813. Szülő (Pest megye) | 18814. SZAKOLY Domb utca15 (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 18815. Szülő, pedagógus (Baranya megye) | 18816. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Baranya megye) |
| 18817. Szülő (Tolna megye) | 18818. Gáborné Káposzta (Pest megye) |
| 18819. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Pest megye) | 18820. K. Adrienn (Pest megye) |
| 18821. Szülő, pedagógus (Baranya megye) | 18822. Pedagógus (Pest megye) |
| 18823. Szülő (Budapest) | 18824. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Vas megye) |
| 18825. Szülő, pedagógus (Csongrád-Csanád megye) | 18826. Éva Dániel (Fejér megye) |
| 18827. Gábriel Beáta (Fejér megye) | 18828. Nagyszülő, pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18829. Felméry klára (Budapest) | 18830. Pedagógus (Fejér megye) |
| 18831. Nagyszülő (Bács-Kiskun megye) | 18832. Lilla Szalai Kiss (Vas megye) |
| 18833. Boda Nikolett (Nógrád megye) | 18834. Szülő (Budapest) |
| 18835. Karcagi Rita (Nógrád megye) | 18836. Ódor Kitti (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18837. Nagyszülő (Budapest) | 18838. Zoltán Zörgő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 18839. Gabriella Szecsődiné (Fejér megye) | 18840. P. Èva (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 18841. Kormos Katalin (Pest megye) | 18842. Tóth Orsolya (Budapest) |
| 18843. Nagyszülő, pedagógus (Heves megye) | 18844. Lőrinczi Dóra (Budapest) |
| 18845. Pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18846. Nagyszülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 18847. Szajkó Manka (Budapest) | 18848. Szülő (Pest megye) |
| 18849. Masler Melinda (Komárom-Esztergom megye) | 18850. Rita Szabó (Budapest) |
| 18851. Berecz Melinda (Pest megye) | 18852. Orsolya Brenyóné Hanák (Pest megye) |
| 18853. Nagy István Lászlóné (Budapest) | 18854. Szülő (Budapest) |
| 18855. Ormos Eszter (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18856. Dr. Édes Eszter (Pest megye) |
| 18857. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 18858. Gabriella Kosztán (Pest megye) |
| 18859. Nagyszülő (Komárom-Esztergom megye) | 18860. Szülő (Pest megye) |
| 18861. Vargáné Borók Ilona (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 18862. Papp Anita Andrea (Budapest) |
| 18863. Kürti Judit (Budapest) | 18864. Széll Marietta (Budapest) |
| 18865. Mária Ilona Bertáné Borsics (Baranya megye) | 18866. Zsédely-Romhányi Katalin (Budapest) |
| 18867. Szülő (Budapest) | 18868. Vass Gábor (Budapest) |
| 18869. dr.Tóth Lívia (Pest megye) | 18870. Szülő (Komárom-Esztergom megye) |
| 18871. Kelemen Anett (Baranya megye) | 18872. Pedagógus (Pest megye) |
| 18873. Szülő (Pest megye) | 18874. Georgina Galamb (Csongrád-Csanád megye) |
| 18875. Vincze Péter (Veszprém megye) | 18876. Perjési Màrtonné (Békés megye) |
| 18877. Németh Diána (Győr-Moson-Sopron megye) | 18878. Szülő, pedagógus (Budapest) |
| 18879. Ágnes Lichtenbergerne Nádas (Budapest) | 18880. Dobsiné Fekete Judit (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 18881. Gáborné Pék (Komárom-Esztergom megye) | 18882. Szülő, pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18883. Szülő (Komárom-Esztergom megye) | 18884. Csilla Csilla (Bács-Kiskun megye) |
| 18885. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 18886. Szülő (Vas megye) |
| 18887. Ferencz Gábor (Vas megye) | 18888. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
| 18889. Bernáth-Kovács Alexandra (Pest megye) | 18890. Rosinger Mónika (Tolna megye) |
| 18891. Bozsoki Andrea (Somogy megye) | 18892. Pedagógus (Budapest) |
| 18893. Horváth Judit (Budapest) | 18894. Gelencsér Anna (Veszprém megye) |
| 18895. Andrea Debreceniné Kárpáti (Tolna megye) | 18896. Szülő (Pest megye) |
| 18897. Busa Krisztina (Bács-Kiskun megye) | 18898. Nagyszülő (Pest megye) |
| 18899. Szülő (Fejér megye) | 18900. Szülő (Nógrád megye) |
| 18901. Szülő (Pest megye) | 18902. Szülő (Bács-Kiskun megye) |
| 18903. Szülő (Bács-Kiskun megye) | 18904. Dr. Bodor Emese (Budapest) |
| 18905. Péter Teszkó (Pest megye) | 18906. Szülő (Vas megye) |
| 18907. Szülő, nagyszülő (Somogy megye) | 18908. Rátonyi Krisztina (Pest megye) |
| 18909. Szabó Orsolya (Pest megye) | 18910. Magdolna Ambrus (Budapest) |
| 18911. Zsibók Zsuzsanna (Baranya megye) | 18912. Szülő (Tolna megye) |
| 18913. Sándorné Domján (Hajdú-Bihar megye) | 18914. Besskó Istvánné (Pest megye) |
| 18915. Szülő, pedagógus (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 18916. Nagyné Berta Szilvia (Fejér megye) |
| 18917. Nem nyilvános név (Budapest) | 18918. Nem nyilvános név (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 18919. Pető Zsuzsa (Budapest) | 18920. Szülő (Budapest) |
| 18921. Csillag Katalin (Budapest) | 18922. Szülő (Tolna megye) |
| 18923. Szülő, pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) | 18924. Szülő (Budapest) |
| 18925. Szülő, pedagógus (Budapest) | 18926. Szülő (Vas megye) |
| 18927. Pékné Varga Katalin (Budapest) | 18928. Szülő (Budapest) |
| 18929. Barta Judit (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18930. Tünde (Komárom-Esztergom megye) |
| 18931. Péter Szőnyi (Budapest) | 18932. Szülő, pedagógus (Budapest) |
| 18933. Fanni Ajtai-Vas (Pest megye) | 18934. Gál Katalin (Bács-Kiskun megye) |
| 18935. Mercédesz Novák (Zala megye) | 18936. Rápolti Dóra (Budapest) |
| 18937. Szülő (Budapest) | 18938. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18939. Pedagógus (Hajdú-Bihar megye) | 18940. Bagyon-Kovács Renáta (Budapest) |
| 18941. Szülő (Vas megye) | 18942. Szülő, pedagógus (Budapest) |
| 18943. Pedagógus (Budapest) | 18944. Szülő (Pest megye) |
| 18945. Kosikné Tóth Liliána (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18946. Szülő (Budapest) |
| 18947. Katalin Szegedi (Pest megye) | 18948. Szülő (Budapest) |
| 18949. Szülő, pedagógus (Budapest) | 18950. Pedagógus (Komárom-Esztergom megye) |
| 18951. Szülő (Budapest) | 18952. Szülő (Pest megye) |
| 18953. Nagyszülő (Pest megye) | 18954. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
| 18955. Tóth Katalin (Hajdú-Bihar megye) | 18956. Erzsébet Ladocsi (Baranya megye) |
| 18957. Ilona Hédlné Lukácsy (Komárom-Esztergom megye) | 18958. Nem nyilvános név (Pest megye) |
| 18959. Rita Makkai (Vas megye) | 18960. Veres Jánosné (Hajdú-Bihar megye) |
| 18961. Nem nyilvános név (Veszprém megye) | 18962. Szülő, pedagógus (Bács-Kiskun megye) |
| 18963. Szülő (Somogy megye) | 18964. Szülő (Bács-Kiskun megye) |
| 18965. Pedagógus (Somogy megye) | 18966. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 18967. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 18968. Nagyszülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 18969. Szülő (Baranya megye) | 18970. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 18971. Pedagógus (Baranya megye) | 18972. Tarcsa Timea (Hajdú-Bihar megye) |
| 18973. Zöldi Csaba (Pest megye) | 18974. Bartosd (Budapest) |
| 18975. Pedagógus (Csongrád-Csanád megye) | 18976. Petri Ibolya (Budapest) |
| 18977. Juhászné Molnár Anikó (Hajdú-Bihar megye) | 18978. Hajnalka Veres (Budapest) |
| 18979. Tóth Szilvia (Pest megye) | 18980. Nagyszülő, pedagógus (Pest megye) |
| 18981. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 18982. Pedagógus (Pest megye) |
| 18983. Szülő, pedagógus (Hajdú-Bihar megye) | 18984. Szegedi Zsolt (Budapest) |
| 18985. Beleznai Ildikó (Budapest) | 18986. Nagyszülő (Pest megye) |
| 18987. Szülő (Budapest) | 18988. Szülő (Nógrád megye) |
| 18989. Jándek Gábor (Pest megye) | 18990. Hanti Szilvia (Budapest) |
| 18991. Kata Uri-Tősér (Pest megye) | 18992. Szülő (Pest megye) |
| 18993. Nyalka Veronika (Pest megye) | 18994. Pedagógus (Budapest) |
| 18995. Józsa-Korpácsi Noémi (Bács-Kiskun megye) | 18996. Gerzsany Robert (Pest megye) |
| 18997. Ládi Erzsébet (Hajdú-Bihar megye) | 18998. Szülő (Budapest) |
| 18999. Dancsok Rita (Győr-Moson-Sopron megye) | 19000. Enikő Horváthné Kovács (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.


