| Eddig 19628 aláíró. | |
A kormányzat napi 45 perces iskolaelőkészítést erőltet utolsó éves óvodákra, amennyiben az infrastrukturálális feltételek adottak, akkor külön térben szervezve. Az iskolára való felkészülés eddigis része volt az óvodai nevelésnek, ezért a kormányrendelet szükségtelenül korlátozza az óvodákat, és sok esetben megnehezítheti, egyes esetekben akár el is lehetetlenítheti a vegyes életkorú csoportok szervezését, ezért erre a korlátozó intézkedésre nincs szükség. A fejlesztés és az iskolára való felkészülés akkor a leghatékonyabb, ha az óvodapedagógusok a gyerekek szükségleteihez igazodva maguk dönthetnek arról, hogyan legjobb ezt szervezni.
Az óvoda-iskola átmenet nehézségeit elsősorban az iskolákban lehetne megoldani: inkább az iskolakezdést kellene rugalmasabbá, játékosabbá tenni, hogy fokozatosabb legyen az átmenet és a gyerekek szükség esetén külön szakemberek bevonásával nagyobb, differenciált odafigyelést kaphassanak. Legyen inkább az iskolakezdés óvodaszerűbb, ne az óvoda legyen iskolaszerűbb.
A meglevő súlyos problémákra továbbra sem kapunk választ, számos kormányzati intézkedés továbbra is érezteti negatív hatását. Óriási a szakemberhiány, az óvodapedagógusok túlterheltsége drámai!
A kormányzat elindította a középfokú óvodai nevelő képzést, de még azt sem lehet tudni, hogy mennyiben lesz más a középfokú végzettséggel rendelkezők munkája és bérezése, mint a felsőfokú diplomával rendelkező óvodapedagógusoké. Félő, hogy ezzel a kormányzat végső soron a gyerekeken spórol, miközben a képzési követelményeket lejjebb szállítja, és ezáltal romlik az óvodák szakmai színvonala. Pedig épp az óvoda-iskola átmenet nehézségei miatt is nagy szükség van a felsőfokú vézettséggel rendelkező óvodapedagógusokra.
A végzettségi elvárásokat már korábban is lejjebb szállították, és már csak 8-12 óra között követelmény az óvodapedagógusi diploma, más időszakokban gyakorlatilag bárki foglalkozhat a gyerekekkel, ami az óvodát gyakorlatilag gyermekmegőrzővé degradálja.
A plusz egy év óvoda kérelmezését mesterségesen megnehezítették egy értelmetlen bürokratikus eljárással, melynek keretében a szülőnek feleslegesen korán, január közepéig kell kérvényt benyújtania az Oktatási Hivatalhoz, holott a hivatal nem is ismeri a gyermeket, ráadásul fellebbezési és módosítási lehetőség sincs. Bár a kérelmek nagy többségét végül elfogadják, a szülők nem kapnak szervezett pedagógiai támogatást a döntéshez és kérvényezéshez, és így minden évben több ezer gyerek lemarad a számára fontos lehetőségről, és emiatt éretlenül kezdi az iskolát. Emiatt nagyon sok gyerek hátrányba kerül, az elsős évismétlések száma kiugróan magas. Adják vissza a döntési jogkört az óvodáknak, az Oktatási Hivatal bevonása káros!
Mindeközben pénzt vonnak el az óvodákat fenntartó önkormányzatoktól is, melynek következtében több település óvodák bezárására, összevonására kényszerül akkor is, ha ez a gyerekek érdekeivel ellentétes.
Követeléseink:
- Ne korlátozzák az óvodákat a napi 45 perces lehetőség szerint külön térben szervezett iskolaelőkészítéssel, ami különösen a vegyes életkorú csoportok működését nehezítheti meg.
- Tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy az iskola első évében az oktatás játékosabb, rugalmasabb, a gyermekek szükségleteihez jobban igazodó legyen, és biztosítsanak több szakembert (fejlesztő- és gyógypedagógusok, pedagógiai asszisztensek, stb.) az iskola alsó tagozatában!
- A plusz egy év óvodáról dönthessen az óvoda és a szülő helyben, ne kelljen ehhez kérvényt benyújtani az Oktatási Hivatalhoz!
- Kapjanak az óvodapedagógusok nagyobb szakmai és anyagi megbecsülést! Ez ösztönözné az egyetemi szintű óvodapedagógus képzést és azt, hogy a végzett óvodapedagógusok a hivatásuknál maradjanak. Egyúttal tegyék egyértelművé azt is, hogy miben tér el a középfokú végzettségű óvodai nevelő munkája és bérezése a felsőfokú végzettségű óvodapedagógusétól!
- Szüntessék meg a jelenlegi kormány által bevezetett korlátozást, és ne csak 8-12 óra között, hanem egész nap szakképzett óvodapedagógus foglalkozzon az óvodás gyerekekkel!
- A fenntartó önkormányzatoknak biztosítsák az anyagi forrásokat ahhoz, hogy ne kényszerüljenek a gyermekek érdekeivel ellentétes óvodabezárásokra, összevonásokra!
A döntéseket ne a pénzkivonás, hanem a gyermekek érdekei vezéreljék, ne spóroljanak az óvodás gyerekeken! A kormányzati terveket ne titkolják el szakmai közösség és a szülői társadalom elől, legyen valódi szakmai párbeszéd!
Változást akarunk, hogy a kisgyermekek megkapják a kormánytól azt a minőségi óvodai nevelést, amire szükségük van és amit megérdemelnek!
A csatlakozók listája:
| 16001. Pedagógus (Budapest) | 16002. Gabriella Balláné Zámbori (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16003. Szülő, pedagógus (Heves megye) | 16004. Papp Ágnes (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16005. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 16006. Dánné Perendy Éva Marianna (Bács-Kiskun megye) |
| 16007. Szabó Veronika (Budapest) | 16008. Andrea Bernáth (Veszprém megye) |
| 16009. Szülő (Pest megye) | 16010. Floring-Lénárt Aniko (Bács-Kiskun megye) |
| 16011. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 16012. Szülő, pedagógus (Budapest) |
| 16013. Szülő (Pest megye) | 16014. Szülő, pedagógus (Heves megye) |
| 16015. Beáta Abari-Kovács (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 16016. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
| 16017. Kelemen Edina (Budapest) | 16018. Szülő (Bács-Kiskun megye) |
| 16019. Szülő (Budapest) | 16020. Monika Fuleki (Pest megye) |
| 16021. Szülő (Veszprém megye) | 16022. Pedagógus (Bács-Kiskun megye) |
| 16023. Szülő (Heves megye) | 16024. Gertrúd Kormos Juszku (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16025. Kónya Andrea (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 16026. Kárer Bernadett (Tolna megye) |
| 16027. Szülő (Pest megye) | 16028. Bodzsár - Szép Beáta (Pest megye) |
| 16029. Eszter Fazekas-Korai (Fejér megye) | 16030. Krisztina Mester (Budapest) |
| 16031. Nem nyilvános név (Budapest) | 16032. Pedagógus (Hajdú-Bihar megye) |
| 16033. Nagy-Tóth Melinda Daniella (Budapest) | 16034. Andrásné Ficza (Pest megye) |
| 16035. Lángi Zsófia (Budapest) | 16036. Szülő (Pest megye) |
| 16037. Szülő (Veszprém megye) | 16038. Bukovszki Dávid (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16039. Vereszki-Kovalenko Krisztina (Pest megye) | 16040. Kitti Fazekas (Budapest) |
| 16041. Nagyszülő (Budapest) | 16042. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16043. Szülő (Bács-Kiskun megye) | 16044. Szülő, pedagógus (Budapest) |
| 16045. Katalin Horváth (Pest megye) | 16046. Karmazsinné Ispán Klaudia (Zala megye) |
| 16047. Balla-Bolbás Bettina (Pest megye) | 16048. Koska Lászlóné Imre Barbara (Heves megye) |
| 16049. Baranyi Brigitta (Pest megye) | 16050. Szülő, pedagógus (Budapest) |
| 16051. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 16052. Novák Renáta (Pest megye) |
| 16053. Mónika Czinder (Győr-Moson-Sopron megye) | 16054. Szülő (Fejér megye) |
| 16055. Horváth Hedvig (Győr-Moson-Sopron megye) | 16056. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16057. Csordás Gergely (Győr-Moson-Sopron megye) | 16058. Pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16059. Enikő Bordásné Kolláth (Csongrád-Csanád megye) | 16060. Kothencz-Váczi Anett (Bács-Kiskun megye) |
| 16061. Horváth Melánia (Vas megye) | 16062. Szülő (Komárom-Esztergom megye) |
| 16063. Incze Tamás Márk (Vas megye) | 16064. Szülő (Baranya megye) |
| 16065. Fazekas-Molnár Helga (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16066. Molnárné Farkas Éva (Békés megye) |
| 16067. Németh-Göncz Réka (Vas megye) | 16068. Rutkainé Dr Batki Dóra (Budapest) |
| 16069. Bauer Márta (Békés megye) | 16070. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
| 16071. Szülő (Somogy megye) | 16072. Pedagógus (Pest megye) |
| 16073. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 16074. Szülő, pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16075. Cseh Norbert (Hajdú-Bihar megye) | 16076. Brigitta Bácsi (Hajdú-Bihar megye) |
| 16077. Kecskès Diàna (Somogy megye) | 16078. Szülő (Somogy megye) |
| 16079. Nagyszülő (Veszprém megye) | 16080. Szülő (Pest megye) |
| 16081. Dávid Orosz (Komárom-Esztergom megye) | 16082. Szülő (Pest megye) |
| 16083. Szülő (Pest megye) | 16084. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16085. Bácsi Balázs (Hajdú-Bihar megye) | 16086. Nagy Noémi (Fejér megye) |
| 16087. Eszter Beáta Holub (Győr-Moson-Sopron megye) | 16088. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
| 16089. Kovácsné Juhos Lilla Kitti (Pest megye) | 16090. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16091. Varga Ágnes (Pest megye) | 16092. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16093. Dvorszki-Szóráth Karolina (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 16094. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16095. Szülő (Tolna megye) | 16096. Jávorcsik Réla (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16097. Erzsébet Pethő (Budapest) | 16098. Cintia Faggyas (Tolna megye) |
| 16099. Szülő (Pest megye) | 16100. Vivien Kata Varga (Pest megye) |
| 16101. Szülő (Baranya megye) | 16102. Szülő (Békés megye) |
| 16103. Haidegger Klára (Budapest) | 16104. Bettina Talált-Bozsok (Baranya megye) |
| 16105. Rabb Zsanett (Pest megye) | 16106. Pedagógus (Komárom-Esztergom megye) |
| 16107. Szülő (Pest megye) | 16108. Szülő (Pest megye) |
| 16109. Nagyszülő, pedagógus (Budapest) | 16110. Csora Evelyn (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16111. Szülő (Vas megye) | 16112. Bodnár Zsuzsanna (Heves megye) |
| 16113. Zubik-Fábián Mónika (Fejér megye) | 16114. Jankóné Kugler Nikolett (Tolna megye) |
| 16115. Szülő (Komárom-Esztergom megye) | 16116. Szalma Szilvia (Csongrád-Csanád megye) |
| 16117. Szülő, pedagógus (Hajdú-Bihar megye) | 16118. Kovács-Bátki Barbara (Fejér megye) |
| 16119. Nem nyilvános név (Csongrád-Csanád megye) | 16120. Szülő (Bács-Kiskun megye) |
| 16121. Kámi-Kovács Szandra (Vas megye) | 16122. Kámi Márk (Vas megye) |
| 16123. Szűcs Gáborné (Budapest) | 16124. Imréné Veres (Tolna megye) |
| 16125. Papp Viktor Marcell (Győr-Moson-Sopron megye) | 16126. Nagyné Szakál Fruzsina (Hajdú-Bihar megye) |
| 16127. Kovácsné Takács Andrea (Vas megye) | 16128. Sallai Judit (Pest megye) |
| 16129. Nem nyilvános név (Győr-Moson-Sopron megye) | 16130. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16131. Nem nyilvános név (Győr-Moson-Sopron megye) | 16132. Gabriella Németh (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16133. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 16134. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16135. Szülő, pedagógus (Vas megye) | 16136. Tihamér Gyűrű (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16137. Adrienn Gulya (Győr-Moson-Sopron megye) | 16138. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16139. Szülő (Pest megye) | 16140. Pedagógus (Pest megye) |
| 16141. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16142. Nem nyilvános név (Veszprém megye) |
| 16143. Riczkó-Belme Dóra (Pest megye) | 16144. Nagyszülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16145. Szülő, pedagógus (Fejér megye) | 16146. Adrienn Horváth (Fejér megye) |
| 16147. Sajtosné Kis-Bicskei Dorottya (Fejér megye) | 16148. Pedagógus (Zala megye) |
| 16149. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 16150. Gyergyóiné Homoki Evelin (Pest megye) |
| 16151. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 16152. Regina Padla (Pest megye) |
| 16153. Vègh-Szászik Andrea (Pest megye) | 16154. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16155. Ádám Gábor (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 16156. Pedagógus (Budapest) |
| 16157. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 16158. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16159. Orsolya Anna Schmidt (Budapest) | 16160. Nagyszülő (Pest megye) |
| 16161. Szülő (Komárom-Esztergom megye) | 16162. Mocsárkóné Ádám Barbara (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16163. Balogh Andrea (Pest megye) | 16164. Horváth Péter Ákos (Budapest) |
| 16165. Pej-Süslecz Marianna (Veszprém megye) | 16166. Pedagógus (Baranya megye) |
| 16167. Pedagógus (Tolna megye) | 16168. Szülő (Pest megye) |
| 16169. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 16170. Szülő (Veszprém megye) |
| 16171. Nagyszülő (Hajdú-Bihar megye) | 16172. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16173. Farkas Eszter (Budapest) | 16174. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16175. Gerőcsné Kövesdi Enikő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16176. Nagyné Gál Annamária (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16177. Gerőcs Gergő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16178. Nem nyilvános név (Fejér megye) |
| 16179. Szülő (Tolna megye) | 16180. Szülő (Pest megye) |
| 16181. Nóra Hárs (Budapest) | 16182. Katona Szilvia (Budapest) |
| 16183. Szülő, pedagógus (Komárom-Esztergom megye) | 16184. Szülő, nagyszülő (Pest megye) |
| 16185. Szülő (Budapest) | 16186. Nem nyilvános név (Pest megye) |
| 16187. Számné Vincze Andrea (Budapest) | 16188. Horváthné Hudomiet Krisztina (Pest megye) |
| 16189. Nagyszülő, pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16190. Simon-Mádi Nikolett (Hajdú-Bihar megye) |
| 16191. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 16192. Anikó Bálint Farkas (Fejér megye) |
| 16193. Zsuzsanna Lakatos Gáborné (Bács-Kiskun megye) | 16194. Tősér Erzsébet (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16195. Földi Mihàly Róbert (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 16196. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16197. Papp Gabriella (Fejér megye) | 16198. Szülő, pedagógus (Bács-Kiskun megye) |
| 16199. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Veszprém megye) | 16200. Imre-Fodor Tímea (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16201. Nagyszülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 16202. Pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16203. Szülő (Budapest) | 16204. Borbély-Fekete Judit (Budapest) |
| 16205. Vajda Aliz (Budapest) | 16206. Hudák Ilona (Budapest) |
| 16207. Pedagógus (Komárom-Esztergom megye) | 16208. Szülő (Budapest) |
| 16209. Nyárádi László (Budapest) | 16210. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16211. Szülő (Budapest) | 16212. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16213. Szülő (Fejér megye) | 16214. Dr.Pető Katalin Ágnes (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16215. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 16216. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
| 16217. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 16218. Nagy Natalia (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16219. Ottományi Anna Mária (Budapest) | 16220. Szülő, pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16221. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16222. Nagyszülő (Csongrád-Csanád megye) |
| 16223. Nem nyilvános név (Pest megye) | 16224. Pedagógus (Nógrád megye) |
| 16225. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 16226. Zsuzsanna Molnár (Tolna megye) |
| 16227. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16228. Bordás Júlia (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16229. Dr. Verderber Éva (Budapest) | 16230. Toldi Jolán (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16231. Szülő, pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16232. Angéla Kahut-Kiss (Hajdú-Bihar megye) |
| 16233. Krisztina Horváth (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16234. Nóra Horváth -Havasi (Bács-Kiskun megye) |
| 16235. Sándor Balla (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16236. Szabóné Szivos Anett (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16237. Nem nyilvános név (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16238. Marosiné Szabó Erika (Budapest) |
| 16239. Nem nyilvános név (Pest megye) | 16240. Vass Vivien (Heves megye) |
| 16241. Krisztina Dobosné Ötvös (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16242. Zsólyomi Nikolett (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16243. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16244. Gabriella Horváth Kovácsné (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16245. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16246. Mariann Petrovics (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16247. Ignácz Tiborné (Bács-Kiskun megye) | 16248. Esküdt Linda (Fejér megye) |
| 16249. Tímea Lengyel (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16250. Barna Anna (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 16251. Sabján-Lakos Krisztina (Győr-Moson-Sopron megye) | 16252. Judit Kiss (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16253. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 16254. Szabó-Székely Márk (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16255. Marianna Teleki (Budapest) | 16256. Aranyos Lászlóné (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16257. Hetesi Miklósné (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16258. Palotai Bettina (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16259. Andrea Mitsányiné Bálint (Budapest) | 16260. Kiss Árpád (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16261. Molnár-Dobos Klaudia (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16262. Németh Józsefné (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16263. Nagy István (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16264. Szülő (Fejér megye) |
| 16265. Réz Kálmán (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16266. Nikolett Ballagó-Éliás (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16267. Kámán Péter (Somogy megye) | 16268. Szőke Krisztiánné (Pest megye) |
| 16269. Fábosné Virág Hanalka Emese (Tolna megye) | 16270. Matányiné Farkas Julianna (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16271. Krisztina German (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16272. Szülő (Budapest) |
| 16273. Szülő (Komárom-Esztergom megye) | 16274. Zsolt Bolics (Baranya megye) |
| 16275. Pedagógus (Bács-Kiskun megye) | 16276. Gaál Istvánné (Pest megye) |
| 16277. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 16278. Sándor Anita (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16279. Szülő (Budapest) | 16280. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16281. Fischer Henrik (Csongrád-Csanád megye) | 16282. Sinkovics-Gebura Katalin (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16283. Tóth Ferencné (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16284. Pedagógus (Békés megye) |
| 16285. Balázs Káplár (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16286. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16287. Gärtner Erika (Csongrád-Csanád megye) | 16288. Szülő (Bács-Kiskun megye) |
| 16289. Dr. Lakatos Judit (Pest megye) | 16290. Szülő (Tolna megye) |
| 16291. Szabolcs Tóth (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16292. Nagy Vivien (Fejér megye) |
| 16293. Szülő (Tolna megye) | 16294. Tóth Enikő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16295. Libor-Csiklya Bettina (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16296. Szülő, pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16297. Cseh-Háfra Emese (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16298. Dorisz Rácz- Csordás (Fejér megye) |
| 16299. Katalin Kubovics (Pest megye) | 16300. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16301. István Novák (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16302. Keppler Adrienn (Pest megye) |
| 16303. Judit Gömöri-Verhóczki (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16304. Kiss-Kovács Bettina (Budapest) |
| 16305. Attiláné Gömze új (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 16306. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16307. Nagyszülő, pedagógus (Budapest) | 16308. Szülő (Pest megye) |
| 16309. Szilvia Beischlag (Bács-Kiskun megye) | 16310. K. Gyongyi (Budapest) |
| 16311. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16312. Kormányos Attila (Békés megye) |
| 16313. Aranyi-Gellér Adrienn (Győr-Moson-Sopron megye) | 16314. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16315. Sinka Imola (Csongrád-Csanád megye) | 16316. Nem nyilvános név (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16317. Szabó Tamás (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16318. Erika Tóthné (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16319. Tibor Szeverényi (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16320. Nagyszülő (Budapest) |
| 16321. Anikó Áchimné Domokos (Békés megye) | 16322. Tóth Júlia Katalin (Budapest) |
| 16323. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16324. Nagyszülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16325. Tóth Ferenc (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16326. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
| 16327. Anikó Ponty (Győr-Moson-Sopron megye) | 16328. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
| 16329. Anett Éles-Palotai (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16330. Szülő (Pest megye) |
| 16331. Szülő (Fejér megye) | 16332. Verhoczki Lili Dominika (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16333. Balázs Erika (Budapest) | 16334. Szülő (Békés megye) |
| 16335. Szülő (Pest megye) | 16336. Kertész-Tóth Brigitta (Budapest) |
| 16337. Láng Mária (Budapest) | 16338. Vidor Ágnes (Budapest) |
| 16339. Geszlerné Szücs Klára (Fejér megye) | 16340. Szülő, pedagógus (Fejér megye) |
| 16341. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16342. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16343. Kerék Richárd (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16344. Alexandra Kenyeres-Rózsás (Baranya megye) |
| 16345. Szilvia Koczkáné Dobi (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16346. Tóskki-Forintos Réka Réka (Budapest) |
| 16347. Bethlenfalvy Ádám (Budapest) | 16348. Velki Andrea (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16349. Szülő (Pest megye) | 16350. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
| 16351. Bozsó-Benkucs Dóra (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16352. Bozsó Tamás (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16353. Kocsi Viktória (Pest megye) | 16354. Edina Molnár (Pest megye) |
| 16355. Szülő (Budapest) | 16356. Anna Falvai (Budapest) |
| 16357. Nagyszülő (Hajdú-Bihar megye) | 16358. Szülő (Pest megye) |
| 16359. Tárkányiné Budai Éva (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 16360. Gál-Biró Ibolya (Békés megye) |
| 16361. Szülő (Komárom-Esztergom megye) | 16362. Hajni (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 16363. Patai Andrea (Komárom-Esztergom megye) | 16364. Szülő (Komárom-Esztergom megye) |
| 16365. Balog-Nagy Judit (Heves megye) | 16366. Szülő (Komárom-Esztergom megye) |
| 16367. Nagyszülő (Komárom-Esztergom megye) | 16368. Pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16369. Ilona Kacziba (Bács-Kiskun megye) | 16370. Kinga Magyar (Budapest) |
| 16371. Szülő, pedagógus (Budapest) | 16372. Gazsy Endréné (Csongrád-Csanád megye) |
| 16373. Nagyszülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16374. Szülő (Budapest) |
| 16375. Szabó-Tóth Eszter (Fejér megye) | 16376. Szülő (Pest megye) |
| 16377. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16378. Langó Csilla (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16379. Székely Györgyi (Budapest) | 16380. Szintén Zsuzsanna (Veszprém megye) |
| 16381. Klára Szűcs (Budapest) | 16382. Bárányiné Mózes Csilla (Csongrád-Csanád megye) |
| 16383. Szilvia Gál-Keller (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16384. Norbert Lőrincz (Budapest) |
| 16385. Szülő, pedagógus (Fejér megye) | 16386. Vámosné Seres Dóra (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16387. Orbán Erika (Pest megye) | 16388. Szülő (Budapest) |
| 16389. Mónika Maka (Heves megye) | 16390. Tóth-Tusz Judit (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16391. Szülő (Tolna megye) | 16392. Erzsi Mucza (Pest megye) |
| 16393. Csiszár Józsefné (Zala megye) | 16394. Bree (Bács-Kiskun megye) |
| 16395. Bree (Bács-Kiskun megye) | 16396. Nagyszülő, pedagógus (Budapest) |
| 16397. Kelemen Lászlóné (Budapest) | 16398. László Dalanics (Hajdú-Bihar megye) |
| 16399. Szülő, nagyszülő (Veszprém megye) | 16400. Albertnè Tóth Zsanett (Pest megye) |
| 16401. Barbara Körmendy (Pest megye) | 16402. Zoltán (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16403. Nagyistván Ferencné (Budapest) | 16404. Pető Judit (Budapest) |
| 16405. Szülő (Budapest) | 16406. Olvasó (Budapest) |
| 16407. Szülő (Budapest) | 16408. Bányai Melinda (Pest megye) |
| 16409. Rákosi Anna (Vas megye) | 16410. Szülő, nagyszülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16411. Mónika Balogh (Heves megye) | 16412. Ujj Tibor (Nógrád megye) |
| 16413. Nem nyilvános név (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16414. Szülő (Somogy megye) |
| 16415. Pesti-Gulyás Mária (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16416. Barta Károly (Pest megye) |
| 16417. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 16418. Verhóczki Flóra (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16419. Verhóczki Tamás (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 16420. Szülő (Pest megye) |
| 16421. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16422. Táboros Márton József (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16423. Pedagógus (Csongrád-Csanád megye) | 16424. Kalász-Tóth Mercédesz (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16425. Dancsa András (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16426. Szülő (Budapest) |
| 16427. Szülő (Pest megye) | 16428. Tímea Lengyel (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16429. Pedagógus (Hajdú-Bihar megye) | 16430. Ágnes Jancsó (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16431. Szülő (Pest megye) | 16432. Horváth Anikó (Budapest) |
| 16433. Csehné Veres Katalin (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16434. Burkus Ildikó (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16435. Remete-Paulusz Anikó (Fejér megye) | 16436. Vig Andrea (Budapest) |
| 16437. Angyal Évi (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16438. Emese Helmeczi (Budapest) |
| 16439. Imréné Benes (Győr-Moson-Sopron megye) | 16440. Eszter (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16441. Lászlóné Molnár (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16442. Nagyszülő (Budapest) |
| 16443. Karáthné Márton Andrea (Komárom-Esztergom megye) | 16444. Szülő, pedagógus (Veszprém megye) |
| 16445. Tímea Tóth (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16446. Csaplárné Lackovits Györgyi (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16447. Nagyszülő, pedagógus (Bács-Kiskun megye) | 16448. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Pest megye) |
| 16449. Szülő, pedagógus (Vas megye) | 16450. Dobos Dominika (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16451. Zsanett Szemerédi (Budapest) | 16452. Szőke Krisztina (Pest megye) |
| 16453. Gazsóné Pataki Emma (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16454. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16455. Tusz-Duchony Katalin (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 16456. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16457. Szülő (Budapest) | 16458. Mária Bellovics (Vas megye) |
| 16459. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 16460. Pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16461. Melinda Törökné Farkas (Pest megye) | 16462. Léber László (Veszprém megye) |
| 16463. Tötös Krisztina (Pest megye) | 16464. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16465. Nem nyilvános név (Pest megye) | 16466. Korcsmár (Budapest) |
| 16467. Szülő (Pest megye) | 16468. Nagyszülő (Heves megye) |
| 16469. Greutter-Nagy Adrienn (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16470. Balog Judit (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16471. Farkas Roland (Budapest) | 16472. Pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16473. Pedagógus (Budapest) | 16474. Seresné Babróczki Anita (Heves megye) |
| 16475. Szülő (Fejér megye) | 16476. Varga Anna (Heves megye) |
| 16477. Bada Katalin (Heves megye) | 16478. Seres Attila (Heves megye) |
| 16479. Szülő (Budapest) | 16480. Cseh-Horváth Lotti (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16481. Lassán Melinda (Budapest) | 16482. Németh Zsófia Verona (Bács-Kiskun megye) |
| 16483. Nyujtó Aliz (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16484. Gambárné Varga Orsolya (Heves megye) |
| 16485. Molnárné Veres Edina (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16486. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 16487. Csikszentmihályi Melissa (Budapest) | 16488. Anna Országh (Somogy megye) |
| 16489. Éva Duics-Kormos (Baranya megye) | 16490. Szülő (Fejér megye) |
| 16491. Oraveczné Nagy Ildikó (Fejér megye) | 16492. Papp Angéla (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16493. Bagócsi Orsolya (Budapest) | 16494. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16495. Nem nyilvános név (Budapest) | 16496. Karolina Soos (Külföld) |
| 16497. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16498. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 16499. Farkasné Várbíró Dóra (Somogy megye) | 16500. Versegi Viktória (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16501. Szülő (Veszprém megye) | 16502. Lovászné Gulyás Szilvia (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16503. Pocsai Jozsef (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 16504. Suba Beatrix (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16505. Horváth-Bödör Éva (Fejér megye) | 16506. Kata Ásmány (Fejér megye) |
| 16507. Vass Nikoletta (Budapest) | 16508. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16509. Nagyszülő (Budapest) | 16510. Mária Vargáné Bajnóczi (Veszprém megye) |
| 16511. Nagyszülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 16512. Marianna Nagy (Pest megye) |
| 16513. Csilla (Pest megye) | 16514. Gábor Pappert (Tolna megye) |
| 16515. Szülő (Pest megye) | 16516. Nagy-Varga Edit (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16517. Baán Károlyné (Veszprém megye) | 16518. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16519. Nem nyilvános név (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16520. Kovácsné Orbán Ágnes (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16521. Szülő (Pest megye) | 16522. Horváth-Szakály Andrea (Somogy megye) |
| 16523. Szonja Nagy-Varga (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16524. Hegedűsné Szabó Lívia (Budapest) |
| 16525. Orbán Márton (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16526. Szülő, pedagógus (Fejér megye) |
| 16527. Szülő (Budapest) | 16528. Szülő (Budapest) |
| 16529. Edit Hevér (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16530. Pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16531. Szülő (Budapest) | 16532. Kállainé Sánta Adrienn (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16533. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16534. Lovászi Tiborné (Bács-Kiskun megye) |
| 16535. Nagy-Varga Fanni Bianka (Budapest) | 16536. Szülő (Nógrád megye) |
| 16537. Szülő, pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16538. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
| 16539. Fehér Józsefné (Győr-Moson-Sopron megye) | 16540. Virág Petra (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16541. Szülő (Pest megye) | 16542. Végh András (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16543. Csillag Tünde (Csongrád-Csanád megye) | 16544. Szülő (Pest megye) |
| 16545. Orbán Kata (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16546. Szülő, pedagógus (Budapest) |
| 16547. Éva Czaganyi (Pest megye) | 16548. Orbánné Boros Katalin (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16549. Nagyszülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16550. Fercsák Zsanett (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16551. Gémesi Balázs (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16552. Fülöp-Katona Edina (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16553. Pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) | 16554. Tarjániné Szarvas Melinda (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16555. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16556. Olajos Edit (Csongrád-Csanád megye) |
| 16557. Nagyszülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16558. Nagyszülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16559. Berényi Flóra (Budapest) | 16560. Nem nyilvános név (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16561. Szülő (Pest megye) | 16562. Attila Dr. Egri (Budapest) |
| 16563. Tamásné Csallóközi (Bács-Kiskun megye) | 16564. Katalin Köröminé Ferge (Hajdú-Bihar megye) |
| 16565. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16566. Nem nyilvános név (Somogy megye) |
| 16567. Pőringer-Kovács Gréta (Tolna megye) | 16568. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16569. Szarvas Gábor (Pest megye) | 16570. Izing Imre (Pest megye) |
| 16571. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16572. Hernádiné Müller Krisztina (Pest megye) |
| 16573. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16574. Ágnes Pályi (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 16575. Tóthné Barát Zsuzsa (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16576. Keszei Jánosné (Bács-Kiskun megye) |
| 16577. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 16578. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 16579. Éva Szeidl (Pest megye) | 16580. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16581. Szülő (Heves megye) | 16582. Verhóczki Attila (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16583. Csaplár Szilvia (Pest megye) | 16584. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
| 16585. Szülő (Budapest) | 16586. Gárdonyi Zsolt (Budapest) |
| 16587. Szülő (Budapest) | 16588. Kollár Dávidné Bálint Petra A. (Pest megye) |
| 16589. Bartus Ferenc (Komárom-Esztergom megye) | 16590. Balog Lajosné (Békés megye) |
| 16591. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 16592. Barsonyné Juhász Mária (Bács-Kiskun megye) |
| 16593. Hegedűs Viktória (Pest megye) | 16594. Nem nyilvános név (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16595. Pedagógus (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 16596. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16597. Pedagógus (Bács-Kiskun megye) | 16598. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16599. Nem nyilvános név (Tolna megye) | 16600. Váradiné Ősz Evelin (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 16601. Szülő (Vas megye) | 16602. Nem nyilvános név (Fejér megye) |
| 16603. Nagy Tímea (Veszprém megye) | 16604. Eszter Csigó Tolnai (Pest megye) |
| 16605. Pedagógus (Komárom-Esztergom megye) | 16606. Farkasné Szabó Aliz (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16607. Pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) | 16608. Szülő (Nógrád megye) |
| 16609. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 16610. Anett Debreczeni (Baranya megye) |
| 16611. Szülő (Pest megye) | 16612. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 16613. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 16614. Lászlóné Szabó (Heves megye) |
| 16615. Katalin Szél (Győr-Moson-Sopron megye) | 16616. Szülő (Pest megye) |
| 16617. Keszeg Katalin (Budapest) | 16618. Horváth Zsuzsa (Bács-Kiskun megye) |
| 16619. Szülő (Budapest) | 16620. Bihari-Kovács Viktória (Bács-Kiskun megye) |
| 16621. Ullmann-Tóth Alexandra (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 16622. Dranka Gabriella (Pest megye) |
| 16623. Böröcz Csaba (Tolna megye) | 16624. Szülő (Budapest) |
| 16625. Semperger Nóra (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16626. Nagyszülő (Csongrád-Csanád megye) |
| 16627. Pulay Orsolya (Budapest) | 16628. Szülő (Budapest) |
| 16629. Teodóra Salamon (Csongrád-Csanád megye) | 16630. Gajdos -Darida Judit (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16631. Danku Nóra (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16632. Fábián Beáta (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16633. Angelika Kaszás-Kovács (Pest megye) | 16634. Nyári Hajnalka (Budapest) |
| 16635. Magdolna Harmath (Komárom-Esztergom megye) | 16636. Vörös Attila (Csongrád-Csanád megye) |
| 16637. Pedagógus (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 16638. Horváth Csenge Zsófia (Budapest) |
| 16639. Zsuzsanna Béri (Budapest) | 16640. Bakos Katalin (Pest megye) |
| 16641. Szakálné Kitti (Baranya megye) | 16642. Szülő (Pest megye) |
| 16643. Csellár Teréz (Budapest) | 16644. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16645. Endrődy Eszter (Csongrád-Csanád megye) | 16646. Vozdecki Mihály (Tolna megye) |
| 16647. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 16648. Kadenszkiné Drajkó Mónika (Pest megye) |
| 16649. Beáta Gönczöl (Budapest) | 16650. Bea-Oláh Dorottya (Pest megye) |
| 16651. Nochtáné Sógorka Rita (Fejér megye) | 16652. Kaposi Zsófia (Pest megye) |
| 16653. Pedagógus (Vas megye) | 16654. Lilla Zsadányiné Bozó (Fejér megye) |
| 16655. Némethné Bunford Mónika (Fejér megye) | 16656. Nagyszülő (Pest megye) |
| 16657. Zolcsák Melinda (Budapest) | 16658. Erika Bekesine Bukovics Erika (Baranya megye) |
| 16659. Szülő, pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 16660. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 16661. Sengwein-Reti Kamilla (Külföld) | 16662. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 16663. Ágnes B.Vékony (Pest megye) | 16664. Kocsis Aniko (Budapest) |
| 16665. POSZLOVSZKI MÁTYÁS (Fejér megye) | 16666. Nagyszülő (Somogy megye) |
| 16667. Simon Nikolett (Baranya megye) | 16668. Miszti Gyuláné (Pest megye) |
| 16669. Szülő (Bács-Kiskun megye) | 16670. Belázné Noémi (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 16671. Horváthné Kovács Adrienn (Somogy megye) | 16672. Szülő (Pest megye) |
| 16673. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16674. Bóta Ferenc (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16675. Háfra Noémi (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16676. Nem nyilvános név (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16677. Cseh Dávid (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16678. Kitty Kralovanszky (Budapest) |
| 16679. Vasvári Renáta (Veszprém megye) | 16680. Rácz Hajnalka (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16681. Varga Péter Károly (Budapest) | 16682. Tóth Zsuzsanna (Fejér megye) |
| 16683. Pedagógus (Tolna megye) | 16684. Nem nyilvános név (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16685. Szakál Veronika (Békés megye) | 16686. Nem nyilvános név (Pest megye) |
| 16687. Szülő (Zala megye) | 16688. Edina Szalai (Pest megye) |
| 16689. Nagyszülő, pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) | 16690. Hini Ádel (Pest megye) |
| 16691. Bea Orsolya (Budapest) | 16692. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16693. Vékás-Kovács Renáta (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16694. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
| 16695. Judit Miskolczi (Heves megye) | 16696. Szülő (Budapest) |
| 16697. Tünde Vágner (Fejér megye) | 16698. Juhász Istvánné (Bács-Kiskun megye) |
| 16699. Szülő (Budapest) | 16700. Nem nyilvános név (Budapest) |
| 16701. Pocsári-Faragó Klaudia (Pest megye) | 16702. Kisné Nagy Melinda (Pest megye) |
| 16703. Seresné Sisa Zsanett (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16704. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16705. Seres Károly (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16706. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16707. László Árpás (Pest megye) | 16708. Bagyon Zsófia (Budapest) |
| 16709. Beregi Hanga (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 16710. Jakab Péterné (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16711. Pedagógus (Vas megye) | 16712. Szalai Ferencné (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16713. Szülő (Somogy megye) | 16714. Szülő (Pest megye) |
| 16715. Nagyszülő (Zala megye) | 16716. Tímea (Budapest) |
| 16717. Ilona Izabella Boda (Győr-Moson-Sopron megye) | 16718. Sági-Ujvari Cintia (Vas megye) |
| 16719. Horváth Piroska (Győr-Moson-Sopron megye) | 16720. Szülő (Fejér megye) |
| 16721. Barta Istvánné (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16722. Viktória Kliment (Budapest) |
| 16723. Éva Tímári (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 16724. Pedagógus (Budapest) |
| 16725. Nem nyilvános név (Zala megye) | 16726. Karácsony-Samu Kinga (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16727. Kónya Miklós (Csongrád-Csanád megye) | 16728. Hetesiné Anna (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16729. Timea Molnar (Vas megye) | 16730. Ferencziné Havrilla Klaudia (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16731. Kátai Bianka (Budapest) | 16732. Bernáth Szabina (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16733. Krupa Csilla (Komárom-Esztergom megye) | 16734. Szülő (Pest megye) |
| 16735. Nem nyilvános név (Pest megye) | 16736. Pedagógus (Pest megye) |
| 16737. Szabó Nikoletta (Budapest) | 16738. Szabó Ádám (Budapest) |
| 16739. Balogh Dóra (Vas megye) | 16740. Éva Huszár (Budapest) |
| 16741. Csaba Besenyei (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 16742. Szalai Péter (Vas megye) |
| 16743. Rábai-Seliga Bernadett (Veszprém megye) | 16744. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16745. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 16746. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16747. Simon Szilvia (Bács-Kiskun megye) | 16748. Szülő (Heves megye) |
| 16749. Frittmann Anita (Bács-Kiskun megye) | 16750. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16751. Krisztné Merva Eszter (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16752. Szülő (Tolna megye) |
| 16753. Flóra Pusztai Gönczi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 16754. Lantos-Villi Eszter (Bács-Kiskun megye) |
| 16755. Törökné Gyöngyösi Julianna (Heves megye) | 16756. Anita Hegedűs (Békés megye) |
| 16757. Ábrahám Anita (Győr-Moson-Sopron megye) | 16758. Nem nyilvános név (Bács-Kiskun megye) |
| 16759. Szülő (Budapest) | 16760. Szülő (Bács-Kiskun megye) |
| 16761. Pedagógus (Budapest) | 16762. Szülő, pedagógus (Bács-Kiskun megye) |
| 16763. Biró Anita (Budapest) | 16764. Csányi Bence (Bács-Kiskun megye) |
| 16765. Csomai Tünde (Pest megye) | 16766. Pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16767. Szülő (Bács-Kiskun megye) | 16768. Frank Csilla (Bács-Kiskun megye) |
| 16769. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 16770. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 16771. Rédey Eszter (Budapest) | 16772. Csányi Járomi Éva (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16773. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16774. Zomboriné Rácz Enikő (Pest megye) |
| 16775. Farkas Klaudia (Pest megye) | 16776. Nagy-Báló Barbara (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16777. Szülő, pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) | 16778. Csilla Létai-Török (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16779. Mike Klaudia (Pest megye) | 16780. Kisgyörgy Orsolya (Budapest) |
| 16781. Szülő, pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16782. Köcski Réka (Komárom-Esztergom megye) |
| 16783. Balogh Adrienn (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16784. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16785. Móczó-Dudás Réka (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16786. Nem nyilvános név (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16787. Duruczné Hornyák Tímea (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16788. Durucz Gábor (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16789. Szendreiné Sisa Kitti (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16790. Szendrei Gergő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16791. Nagy Zoltán (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16792. Darázsné Benke Márta (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16793. Kalla Eszter (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16794. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16795. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16796. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16797. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16798. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16799. Punyi Henriett (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16800. Márton Mónika (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16801. Székely-Kóródy Márta (Pest megye) | 16802. Czine Marietta (Pest megye) |
| 16803. Szabó-Szepesiné Bojdán Alexandra (Pest megye) | 16804. Erika Kaizer-Ligeti (Pest megye) |
| 16805. Nóra Muhi-Filó (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 16806. Szülő (Pest megye) |
| 16807. Anita Merényi-Nagy (Hajdú-Bihar megye) | 16808. Ágnes Szemesi (Bács-Kiskun megye) |
| 16809. Márk (Hajdú-Bihar megye) | 16810. Henrietta Hell (Bács-Kiskun megye) |
| 16811. Nagyszülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 16812. Aniko Varjune (Bács-Kiskun megye) |
| 16813. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 16814. Köhlerné Blaskó Monika (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16815. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16816. Sipőcz Éva (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16817. Szülő (Budapest) | 16818. Pócsa Adrienn (Bács-Kiskun megye) |
| 16819. Szilàgyi-Kopasz Esztet (Pest megye) | 16820. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16821. Szerdahelyi Csaba Zoltán (Baranya megye) | 16822. Lánczky Ferencné (Bács-Kiskun megye) |
| 16823. Edit Csenkiné Fekete (Csongrád-Csanád megye) | 16824. Szülő (Pest megye) |
| 16825. Szülő (Pest megye) | 16826. Szülő (Pest megye) |
| 16827. Szülő (Budapest) | 16828. Viktória Szigetvári-Nagy (Pest megye) |
| 16829. Anita Piszmán (Bács-Kiskun megye) | 16830. Litvai-Lengyel Nikolett (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16831. Lehoczki Mónika (Bács-Kiskun megye) | 16832. Ildikó Dampfné Róka (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 16833. Alexandra Gagna (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 16834. Szülő (Pest megye) |
| 16835. Kormányos Antalné (Bács-Kiskun megye) | 16836. Szülő (Pest megye) |
| 16837. Győrfi Lívia (Zala megye) | 16838. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16839. Veronika Juhász (Hajdú-Bihar megye) | 16840. Bank Istvánné (Komárom-Esztergom megye) |
| 16841. Papp Dániel (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16842. Beáta Angyalné Csizmár (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16843. Szülő (Budapest) | 16844. Fábián-Böröcz Nóra (Budapest) |
| 16845. Szülő (Budapest) | 16846. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16847. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Budapest) | 16848. Szülő (Pest megye) |
| 16849. Szülő (Budapest) | 16850. Barna Tamás (Baranya megye) |
| 16851. Szülő (Budapest) | 16852. Szülő (Budapest) |
| 16853. Kleer Enikő (Pest megye) | 16854. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
| 16855. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 16856. Orbán Anna (Veszprém megye) |
| 16857. Szülő (Budapest) | 16858. Szülő (Budapest) |
| 16859. András Karancsi (Pest megye) | 16860. Földes Zsuzsa (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16861. Cecília Cecília (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 16862. Antal Anikó (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16863. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 16864. Orsolya Paput (Budapest) |
| 16865. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16866. Nagyszülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16867. Havrilla Tünde (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16868. Nagy Réka (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16869. Szülő (Pest megye) | 16870. Blanka Gyulay (Budapest) |
| 16871. Sápiné Sinka Judit Magdolna (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16872. Dóra Sebestyén (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16873. Koren Monika (Veszprém megye) | 16874. Kerti Tünde (Pest megye) |
| 16875. Szülő (Fejér megye) | 16876. Jónás-Megyesi Dóra (Hajdú-Bihar megye) |
| 16877. Diána Horváth (Budapest) | 16878. Mariann Libárdiné Szarvas (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16879. Rafael Richárd (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16880. Tarjáni Lajosné (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16881. Havasi Ági (Budapest) | 16882. Borics Józsefné (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16883. Farkas Máté (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16884. Kovács Bence (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16885. Kovács Enikő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16886. Tóth Ildikó (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16887. Kozári Bernadett (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16888. Csurgó Lajos (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16889. Kovács Péter (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16890. Lencsés-Kántor Rita (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16891. Borics Péter (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16892. Boldog -Béles Zsuzsanna (Veszprém megye) |
| 16893. Miklósné Kis Ildikó (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16894. Csibráné Bathó Szabina (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16895. Boldogházi Zsuzsanna (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16896. Kósa Viktorné (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16897. Fehérné Móricz Linda (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16898. Mészárosné Pataki Noémi (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16899. Szülő (Pest megye) | 16900. Horváth Lászlóné (Somogy megye) |
| 16901. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 16902. Part-Bodó Noémi (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16903. Nem nyilvános név (Bács-Kiskun megye) | 16904. Nagy Regina (Hajdú-Bihar megye) |
| 16905. Nagy Bernadett (Vas megye) | 16906. Szarvasné Ádám Rita (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16907. Pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) | 16908. Somfai-Tóth Veronika (Pest megye) |
| 16909. Cintia Lukácsné Elek (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 16910. Szülő (Fejér megye) |
| 16911. Jozsef Horvath (Budapest) | 16912. Cserpák-Both Eszter (Budapest) |
| 16913. Mészárosné Nagy Katalin (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16914. Mészátos Vendel (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16915. Szülő (Pest megye) | 16916. Marczisné Pápai Esztet (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16917. Kissné Lázók Angéla (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16918. Lászlóné Bálint Judit (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16919. Dr Princz Katalin (Budapest) | 16920. Némethné Kavecsánszka Alexandra (Pest megye) |
| 16921. Papp Károlyné (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16922. Békefi Csaba (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16923. Ispán Debóra (Nógrád megye) | 16924. Szülő (Budapest) |
| 16925. Dobák Miklós (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16926. Darázs Istvánné (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16927. Szülő (Komárom-Esztergom megye) | 16928. Dr.Rusvai Rózsa (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16929. Bábosikné Lizák Zsanett (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16930. Dudescu Rics Zita (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16931. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 16932. Olcsák Sándor (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16933. Kis Zsanett (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16934. Dobák Ferenc (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16935. Dobákné Szórád Zsuzsanna (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16936. Kónya Sándor (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16937. Kakas Tünde (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16938. Kovácsné Visnyei Zsuzsanna (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16939. Urbán-Kis Mónika (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16940. Preisinger-Farkas Anita (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 16941. Sándor Réka (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16942. Kakasné Benei Katalin (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16943. Szamosvári Ádám (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16944. Nagy SÁndorné (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16945. Vargáné Spisák Zsuzsanna (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16946. Nagy Sándor (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16947. Varga Zoltán (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16948. Szülő (Bács-Kiskun megye) |
| 16949. Gáspár Vanessza (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16950. Szűcs Nóra (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16951. Muhariné Sas Katalin (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16952. Medve Tamás (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16953. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16954. Varga Kinga (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16955. Szülő, pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16956. Varga Kinga (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16957. Drégeli Dániel (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16958. Balla Dániel (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16959. Szórádné Szűcs Ildikó (Csongrád-Csanád megye) | 16960. Bódi Richárd (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16961. Bódi Annamária (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16962. Tóth Viktor (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16963. Tóth Margit (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16964. Bíber Melinda (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16965. Szabó Anita (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16966. Bíber Melinda (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16967. Borics Zsolt (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16968. Nagyné Molnár Andrea (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16969. Dobos Katalin (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16970. Ludányiné Tóth Katalin (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16971. nagy gergő sándor (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16972. Kis István (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16973. Pesti Zsuzsanna (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16974. Kovács Zoltán (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16975. Tarjáni Lajos (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16976. Lencsés Donát Dániel (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16977. Horváth Fanni (Pest megye) | 16978. Szülő (Pest megye) |
| 16979. Horváth Krisztina (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16980. Badari Imre (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16981. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 16982. Bónits Attila (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16983. Vastag István (Budapest) | 16984. Koczka Norbert (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16985. Balogh Kornél (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16986. Nagyszülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16987. Havrilláné Afgócs Edit (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16988. Nagyszülő (Budapest) |
| 16989. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16990. Hajas Marianna (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16991. Békefi Erika (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16992. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16993. Dányi Boglárka (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16994. Torma-Birgés Tibor (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16995. Tónya Erika (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16996. Nagyszülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 16997. Torma-Birgés Katalin (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 16998. Szőllősi Károly (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 16999. Kozári Bernadett (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 17000. Szőllősiné Kárpáti Ágnes (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.


