| Eddig 19628 aláíró. | |
A kormányzat napi 45 perces iskolaelőkészítést erőltet utolsó éves óvodákra, amennyiben az infrastrukturálális feltételek adottak, akkor külön térben szervezve. Az iskolára való felkészülés eddigis része volt az óvodai nevelésnek, ezért a kormányrendelet szükségtelenül korlátozza az óvodákat, és sok esetben megnehezítheti, egyes esetekben akár el is lehetetlenítheti a vegyes életkorú csoportok szervezését, ezért erre a korlátozó intézkedésre nincs szükség. A fejlesztés és az iskolára való felkészülés akkor a leghatékonyabb, ha az óvodapedagógusok a gyerekek szükségleteihez igazodva maguk dönthetnek arról, hogyan legjobb ezt szervezni.
Az óvoda-iskola átmenet nehézségeit elsősorban az iskolákban lehetne megoldani: inkább az iskolakezdést kellene rugalmasabbá, játékosabbá tenni, hogy fokozatosabb legyen az átmenet és a gyerekek szükség esetén külön szakemberek bevonásával nagyobb, differenciált odafigyelést kaphassanak. Legyen inkább az iskolakezdés óvodaszerűbb, ne az óvoda legyen iskolaszerűbb.
A meglevő súlyos problémákra továbbra sem kapunk választ, számos kormányzati intézkedés továbbra is érezteti negatív hatását. Óriási a szakemberhiány, az óvodapedagógusok túlterheltsége drámai!
A kormányzat elindította a középfokú óvodai nevelő képzést, de még azt sem lehet tudni, hogy mennyiben lesz más a középfokú végzettséggel rendelkezők munkája és bérezése, mint a felsőfokú diplomával rendelkező óvodapedagógusoké. Félő, hogy ezzel a kormányzat végső soron a gyerekeken spórol, miközben a képzési követelményeket lejjebb szállítja, és ezáltal romlik az óvodák szakmai színvonala. Pedig épp az óvoda-iskola átmenet nehézségei miatt is nagy szükség van a felsőfokú vézettséggel rendelkező óvodapedagógusokra.
A végzettségi elvárásokat már korábban is lejjebb szállították, és már csak 8-12 óra között követelmény az óvodapedagógusi diploma, más időszakokban gyakorlatilag bárki foglalkozhat a gyerekekkel, ami az óvodát gyakorlatilag gyermekmegőrzővé degradálja.
A plusz egy év óvoda kérelmezését mesterségesen megnehezítették egy értelmetlen bürokratikus eljárással, melynek keretében a szülőnek feleslegesen korán, január közepéig kell kérvényt benyújtania az Oktatási Hivatalhoz, holott a hivatal nem is ismeri a gyermeket, ráadásul fellebbezési és módosítási lehetőség sincs. Bár a kérelmek nagy többségét végül elfogadják, a szülők nem kapnak szervezett pedagógiai támogatást a döntéshez és kérvényezéshez, és így minden évben több ezer gyerek lemarad a számára fontos lehetőségről, és emiatt éretlenül kezdi az iskolát. Emiatt nagyon sok gyerek hátrányba kerül, az elsős évismétlések száma kiugróan magas. Adják vissza a döntési jogkört az óvodáknak, az Oktatási Hivatal bevonása káros!
Mindeközben pénzt vonnak el az óvodákat fenntartó önkormányzatoktól is, melynek következtében több település óvodák bezárására, összevonására kényszerül akkor is, ha ez a gyerekek érdekeivel ellentétes.
Követeléseink:
- Ne korlátozzák az óvodákat a napi 45 perces lehetőség szerint külön térben szervezett iskolaelőkészítéssel, ami különösen a vegyes életkorú csoportok működését nehezítheti meg.
- Tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy az iskola első évében az oktatás játékosabb, rugalmasabb, a gyermekek szükségleteihez jobban igazodó legyen, és biztosítsanak több szakembert (fejlesztő- és gyógypedagógusok, pedagógiai asszisztensek, stb.) az iskola alsó tagozatában!
- A plusz egy év óvodáról dönthessen az óvoda és a szülő helyben, ne kelljen ehhez kérvényt benyújtani az Oktatási Hivatalhoz!
- Kapjanak az óvodapedagógusok nagyobb szakmai és anyagi megbecsülést! Ez ösztönözné az egyetemi szintű óvodapedagógus képzést és azt, hogy a végzett óvodapedagógusok a hivatásuknál maradjanak. Egyúttal tegyék egyértelművé azt is, hogy miben tér el a középfokú végzettségű óvodai nevelő munkája és bérezése a felsőfokú végzettségű óvodapedagógusétól!
- Szüntessék meg a jelenlegi kormány által bevezetett korlátozást, és ne csak 8-12 óra között, hanem egész nap szakképzett óvodapedagógus foglalkozzon az óvodás gyerekekkel!
- A fenntartó önkormányzatoknak biztosítsák az anyagi forrásokat ahhoz, hogy ne kényszerüljenek a gyermekek érdekeivel ellentétes óvodabezárásokra, összevonásokra!
A döntéseket ne a pénzkivonás, hanem a gyermekek érdekei vezéreljék, ne spóroljanak az óvodás gyerekeken! A kormányzati terveket ne titkolják el szakmai közösség és a szülői társadalom elől, legyen valódi szakmai párbeszéd!
Változást akarunk, hogy a kisgyermekek megkapják a kormánytól azt a minőségi óvodai nevelést, amire szükségük van és amit megérdemelnek!
A csatlakozók listája:
| 8001. Szülő (Pest megye) | 8002. Milosné Hornyák Boglárka (Komárom-Esztergom megye) |
| 8003. Nagyszülő (Pest megye) | 8004. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 8005. Kálnoki-Gyöngyössy Nóra (Budapest) | 8006. Szülő (Komárom-Esztergom megye) |
| 8007. Dénes-Verbók Zsuzsanna (Győr-Moson-Sopron megye) | 8008. Nagyszülő (Bács-Kiskun megye) |
| 8009. Szülő (Heves megye) | 8010. Dénes Dániel (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 8011. Brown Anikó (Budapest) | 8012. Nagyszülő, pedagógus (Budapest) |
| 8013. Szülő (Heves megye) | 8014. Szülő (Somogy megye) |
| 8015. Shweirif-Lovász Vivien (Pest megye) | 8016. Szülő, pedagógus (Budapest) |
| 8017. Szabóné Barcsik Andrea (Csongrád-Csanád megye) | 8018. Eszter Nemeth (Pest megye) |
| 8019. Szülő (Budapest) | 8020. Kinga Kardos -Horvát (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 8021. Annemarie Hetényi-Herrmann (Baranya megye) | 8022. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 8023. Pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 8024. Beáta Tóth-Kiss (Hajdú-Bihar megye) |
| 8025. Szilágyi Csilla (Pest megye) | 8026. Olvasó (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 8027. Szülő (Fejér megye) | 8028. Nagyszülő (Pest megye) |
| 8029. Pedagógus (Budapest) | 8030. Szülő (Baranya megye) |
| 8031. Istók Ferencné (Komárom-Esztergom megye) | 8032. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 8033. Kuti Edit (Budapest) | 8034. Mészáros Andrásné (Csongrád-Csanád megye) |
| 8035. Szülő (Budapest) | 8036. Viktória Batki (Budapest) |
| 8037. Krisztina Guba-Tóth (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 8038. Valkó Szilvia (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 8039. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 8040. Gerlei Attila (Pest megye) |
| 8041. Nagyszülő, pedagógus (Hajdú-Bihar megye) | 8042. Dudás László (Budapest) |
| 8043. Éva Gerőcs (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 8044. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 8045. Haáz Diána (Pest megye) | 8046. Brigováczné RÁBAI MÁRTA (Baranya megye) |
| 8047. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 8048. Járomi-Barta Kitti (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 8049. Katzer Szabina (Veszprém megye) | 8050. Szülő (Pest megye) |
| 8051. Farkas Annamária (Budapest) | 8052. Nagyszülő, pedagógus (Budapest) |
| 8053. Andrea Szélig-Sinkó (Bács-Kiskun megye) | 8054. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 8055. Emese Sárközi-Dalmadi (Komárom-Esztergom megye) | 8056. Szülő (Baranya megye) |
| 8057. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 8058. Nóra Ágnes Gulácsy (Hajdú-Bihar megye) |
| 8059. Hadházi Balazs (Pest megye) | 8060. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 8061. Baróci Tibor (Pest megye) | 8062. Véghné Szarka Ilona (Pest megye) |
| 8063. Albertusné Pánovics Krisztina (Baranya megye) | 8064. Krisztián Tóth (Csongrád-Csanád megye) |
| 8065. Dr. Kurucz Andrea (Hajdú-Bihar megye) | 8066. Tőtős Andrea (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 8067. Kigyósné Terebesi Edina (Pest megye) | 8068. Szülő (Heves megye) |
| 8069. Szülő (Komárom-Esztergom megye) | 8070. Elod Szekely (Budapest) |
| 8071. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 8072. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
| 8073. Csuzz-Belházi Bianka (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 8074. Szülő (Tolna megye) |
| 8075. Oláh Anna (Békés megye) | 8076. Szülő (Pest megye) |
| 8077. Pedagógus (Zala megye) | 8078. Szőke Zsuzsanna (Tolna megye) |
| 8079. Pedagógus (Pest megye) | 8080. Pálfi Nóra (Budapest) |
| 8081. Nagy-Ajtai Erzsébet (Budapest) | 8082. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
| 8083. Szülő (Heves megye) | 8084. Pálfi Nóra (Budapest) |
| 8085. Halmai Gabriella (Somogy megye) | 8086. Szabóné Szőllősi Katalin (Budapest) |
| 8087. Pedagógus (Pest megye) | 8088. Szülő (Zala megye) |
| 8089. Geszti Krisztina (Baranya megye) | 8090. Szülő (Pest megye) |
| 8091. Nagyszülő (Hajdú-Bihar megye) | 8092. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
| 8093. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 8094. Szülő, pedagógus (Fejér megye) |
| 8095. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 8096. Bódi Ágota (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 8097. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 8098. Szülő, pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 8099. Guttyán Márton (Budapest) | 8100. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 8101. Adrienn Berényi (Győr-Moson-Sopron megye) | 8102. Lajtai-Szabó Piroska (Veszprém megye) |
| 8103. Szülő (Pest megye) | 8104. Nem nyilvános név (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 8105. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 8106. Szülő (Pest megye) |
| 8107. Körmendi Zoltán (Komárom-Esztergom megye) | 8108. Szülő (Budapest) |
| 8109. Szülő (Pest megye) | 8110. Pizarro-Iványi Júlia (Budapest) |
| 8111. Petőházi-Duljánszki Kitti Mercédesz (Budapest) | 8112. Molnár Ágnes (Komárom-Esztergom megye) |
| 8113. Dr. Jenei Gabriella (Budapest) | 8114. Petőházi Zsolt (Budapest) |
| 8115. Burghardt Ferencné (Budapest) | 8116. Duljánszkiné Burghardt Krisztina (Budapest) |
| 8117. Szülő (Pest megye) | 8118. Duljánszki Mihály (Budapest) |
| 8119. Németh Nóra (Zala megye) | 8120. Szülő, pedagógus (Nógrád megye) |
| 8121. Pintér Dóra (Bács-Kiskun megye) | 8122. Juhász Anna (Budapest) |
| 8123. Bárány Attila (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 8124. Schuszter-Lelesz Rita (Budapest) |
| 8125. Szemenyik Melinda (Budapest) | 8126. Darócziné Végh Júlia (Pest megye) |
| 8127. Buzás Etelka (Tolna megye) | 8128. Szoóh Annamária (Pest megye) |
| 8129. Szülő (Pest megye) | 8130. Lászlóné Nagy (Bács-Kiskun megye) |
| 8131. Fazekas Adrienn (Fejér megye) | 8132. Szülő (Pest megye) |
| 8133. Bereczné Sápi Rebeka (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 8134. Andrea Liberda (Pest megye) |
| 8135. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 8136. Schuszter Tamás (Budapest) |
| 8137. Juhász-Pintér Henriett (Tolna megye) | 8138. Szülő, pedagógus (Vas megye) |
| 8139. Szülő (Budapest) | 8140. Szülő, pedagógus (Budapest) |
| 8141. Kiss Andrea (Komárom-Esztergom megye) | 8142. Szülő (Pest megye) |
| 8143. Pedagógus (Pest megye) | 8144. Kata Antal (Bács-Kiskun megye) |
| 8145. Tótáné Búzás Csilla (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 8146. Szülő (Pest megye) |
| 8147. Nagy Nikolett (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 8148. Szülő (Zala megye) |
| 8149. Szülő (Vas megye) | 8150. Olga (Pest megye) |
| 8151. Ida Kurucz (Budapest) | 8152. Szülő (Budapest) |
| 8153. Szülő (Pest megye) | 8154. Szülő (Bács-Kiskun megye) |
| 8155. Vámosi-Belme Judit (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 8156. Szülő, pedagógus (Hajdú-Bihar megye) |
| 8157. Szülő (Nógrád megye) | 8158. Horváth -Csiffáry Dóra (Vas megye) |
| 8159. Méhes Ildikó (Budapest) | 8160. Zóka Noémi (Somogy megye) |
| 8161. Szülő (Budapest) | 8162. Pappné Péva Krisztina (Pest megye) |
| 8163. Máté-Sándor Enikő (Fejér megye) | 8164. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 8165. Zsuzsanna (Zala megye) | 8166. Mezőhegyi Ferenc (Budapest) |
| 8167. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 8168. Szülő (Budapest) |
| 8169. Zsupos-Kertész Éva (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 8170. Kovács Gábor (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 8171. Szülő, pedagógus (Budapest) | 8172. Szülő (Budapest) |
| 8173. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 8174. Makk-Letenovics Adrienn (Csongrád-Csanád megye) |
| 8175. Szülő (Budapest) | 8176. Alexa Alexandra (Fejér megye) |
| 8177. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Budapest) | 8178. Víg Péter (Pest megye) |
| 8179. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 8180. Giczi-Nagy Barbara (Vas megye) |
| 8181. Fülöpné Ádám Rita (Veszprém megye) | 8182. Tót Józsefné (Heves megye) |
| 8183. Antónia Román-Bakai (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 8184. Hack Mónika (Pest megye) |
| 8185. Bata Sándor (Hajdú-Bihar megye) | 8186. Enikő Bedekovics (Hajdú-Bihar megye) |
| 8187. Lakatos Viktória (Hajdú-Bihar megye) | 8188. Szülő (Budapest) |
| 8189. Horváthné Takács Orsolya (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 8190. Prokai Judit (Nógrád megye) |
| 8191. Karolina (Vas megye) | 8192. Szülő (Budapest) |
| 8193. Kalmárné Zsapka Zsanett (Zala megye) | 8194. Szülő (Pest megye) |
| 8195. Klara Dukai (Bács-Kiskun megye) | 8196. Erzsébet Hajdú-Zách (Pest megye) |
| 8197. Berecz Melinda Nikolett (Hajdú-Bihar megye) | 8198. Szülő (Bács-Kiskun megye) |
| 8199. Agócs Judit (Budapest) | 8200. Nagyszülő (Budapest) |
| 8201. Nádár Attiláné (Budapest) | 8202. Szülő (Békés megye) |
| 8203. Szülő (Budapest) | 8204. Xénia Varga (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 8205. Szülő (Pest megye) | 8206. Andrea Judith (Bács-Kiskun megye) |
| 8207. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 8208. Biróné Sándor Zita (Pest megye) |
| 8209. Horváth Márta (Vas megye) | 8210. Bagyinszki Alexandra (Pest megye) |
| 8211. Szülő (Pest megye) | 8212. Gál Ilona (Budapest) |
| 8213. Violetta (Zala megye) | 8214. Szülő (Budapest) |
| 8215. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 8216. Nem nyilvános név (Budapest) |
| 8217. Szülő (Heves megye) | 8218. Szülő (Pest megye) |
| 8219. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 8220. Nagyszülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 8221. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Veszprém megye) | 8222. Csalogányné Rimai Zsófia (Pest megye) |
| 8223. Klaudia Ördögné suhajda (Pest megye) | 8224. Simonné Papp Hajnalka (Somogy megye) |
| 8225. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 8226. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 8227. Szülő, pedagógus (Komárom-Esztergom megye) | 8228. Farkas-Szlotta Judit (Somogy megye) |
| 8229. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 8230. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 8231. Angéla Szécsi (Hajdú-Bihar megye) | 8232. Kurucz Anikó Rita (Budapest) |
| 8233. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 8234. Nagyszülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 8235. Harmat-Gaál Vanda (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 8236. Farkasné Csorba Mariann (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 8237. Szülő (Pest megye) | 8238. Szülő (Budapest) |
| 8239. Bácskai Györgyi (Komárom-Esztergom megye) | 8240. Szülő (Pest megye) |
| 8241. Bocskay Zsuzsanna (Veszprém megye) | 8242. Szülő (Budapest) |
| 8243. Szülő (Budapest) | 8244. Kruchió-Fekete Nóra (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 8245. Szülő, pedagógus (Veszprém megye) | 8246. Palatinus Martina (Csongrád-Csanád megye) |
| 8247. Olvasó (Győr-Moson-Sopron megye) | 8248. Orsolya Tompai-Róbert (Budapest) |
| 8249. Lőrincz Dalma (Budapest) | 8250. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 8251. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 8252. Maróti Eszter (Pest megye) |
| 8253. Szülő, pedagógus (Bács-Kiskun megye) | 8254. Mészáros Katalin (Pest megye) |
| 8255. Szülő, pedagógus (Vas megye) | 8256. Szülő (Pest megye) |
| 8257. Anett Diós (Fejér megye) | 8258. Baumann Viola (Pest megye) |
| 8259. Dr. Polákné Zverger Mária (Komárom-Esztergom megye) | 8260. Nagy Orsolya (Pest megye) |
| 8261. Pedagógus (Budapest) | 8262. Csizmás-Szima Mariann (Pest megye) |
| 8263. Szülő (Pest megye) | 8264. Pedagógus (Somogy megye) |
| 8265. Hőgye Gábor (Hajdú-Bihar megye) | 8266. Szülő (Zala megye) |
| 8267. Nem nyilvános név (Budapest) | 8268. Szülő (Vas megye) |
| 8269. Kőszegi Krisztina (Budapest) | 8270. Hattyár Helga (Pest megye) |
| 8271. Szigetvári Péter (Pest megye) | 8272. Szülő, pedagógus (Vas megye) |
| 8273. Szülő (Budapest) | 8274. Nagyné Molnár Andrea (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 8275. Pedagógus (Budapest) | 8276. Olvasó (Pest megye) |
| 8277. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 8278. Polgár Annamária (Vas megye) |
| 8279. Zsanett Vörös (Somogy megye) | 8280. Szülő (Budapest) |
| 8281. Juhászné dr Fejes Viktória (Budapest) | 8282. Balogh Fruzsina (Somogy megye) |
| 8283. Huszár Zsuzsanna dr (Baranya megye) | 8284. Sárközi Amanda Viktória (Bács-Kiskun megye) |
| 8285. Szülő (Budapest) | 8286. Szülő (Nógrád megye) |
| 8287. Nem nyilvános név (Budapest) | 8288. Szülő (Somogy megye) |
| 8289. Pedagógus (Hajdú-Bihar megye) | 8290. Dr. Szatori-Sárvári Katinka (Baranya megye) |
| 8291. Nem nyilvános név (Budapest) | 8292. Somoskői Bea (Nógrád megye) |
| 8293. Szülő (Pest megye) | 8294. Zsuzsanna Varga (Pest megye) |
| 8295. Kalló Zoltánné (Budapest) | 8296. Szülő (Pest megye) |
| 8297. Szülő (Budapest) | 8298. Oláh Imréné (Budapest) |
| 8299. Bálintné Bíró (Békés megye) | 8300. Nem nyilvános név (Budapest) |
| 8301. Szufelják Beatrix (Hajdú-Bihar megye) | 8302. Szülő (Fejér megye) |
| 8303. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 8304. Èva Nagy (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 8305. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 8306. Szeleres István (Budapest) |
| 8307. Szülő (Budapest) | 8308. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 8309. Solymosi Krisztina (Pest megye) | 8310. Barabás Rita (Zala megye) |
| 8311. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 8312. Imrefi Ilona (Fejér megye) |
| 8313. Szülő (Budapest) | 8314. Markolt Zsolt (Heves megye) |
| 8315. Nem nyilvános név (Vas megye) | 8316. Béla Deák (Budapest) |
| 8317. Ildiko Zilizi (Somogy megye) | 8318. Judit Horváth (Csongrád-Csanád megye) |
| 8319. Nagyszülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 8320. Szülő (Pest megye) |
| 8321. Győrffy Györgyi (Heves megye) | 8322. Varanka Zolt�n (Budapest) |
| 8323. Katalin Tolnainé Pláner (Budapest) | 8324. Szülő, pedagógus (Tolna megye) |
| 8325. Pálné Varga (Győr-Moson-Sopron megye) | 8326. Szülő (Budapest) |
| 8327. SIMON-KOVÁCS BETTINA (Baranya megye) | 8328. Nagyszülő (Budapest) |
| 8329. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 8330. Ambrus Mónika (Somogy megye) |
| 8331. Szülő (Fejér megye) | 8332. Kovácsné Varga Flóra (Veszprém megye) |
| 8333. Horváth Barbara (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 8334. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 8335. D.Biró Henrietta (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 8336. Szekeres Zsuzsanna (Budapest) |
| 8337. Alexandra Tóth-Dányi (Bács-Kiskun megye) | 8338. Gyetvai Anna (Baranya megye) |
| 8339. Kiss Katalin (Budapest) | 8340. Karsai Kinga (Pest megye) |
| 8341. Nagyszülő (Békés megye) | 8342. Szülő (Tolna megye) |
| 8343. Agnes Mihaly (Fejér megye) | 8344. Sándor Tuskó (Pest megye) |
| 8345. Istvánné Sulyok (Győr-Moson-Sopron megye) | 8346. Nagyszülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 8347. Petra Hangonyi (Pest megye) | 8348. Szülő (Pest megye) |
| 8349. Pedagógus (Pest megye) | 8350. Szülő, pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 8351. Nyesténé S. Nikoletta (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 8352. Balatoni Elizabet (Komárom-Esztergom megye) |
| 8353. Stir Erzsébet (Pest megye) | 8354. Szabó Tamás (Csongrád-Csanád megye) |
| 8355. Szülő (Pest megye) | 8356. Nem nyilvános név (Budapest) |
| 8357. Mihalik Tamás (Budapest) | 8358. Szülő, pedagógus (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 8359. Mencsik Margit (Komárom-Esztergom megye) | 8360. Szülő (Budapest) |
| 8361. Fercsi Linda (Fejér megye) | 8362. Nagy Krisztina (Nógrád megye) |
| 8363. Szülő (Pest megye) | 8364. Fazekas Istvánné (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 8365. Csuka-Demkó Rita (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 8366. Csaba Békássy (Pest megye) |
| 8367. Szülő (Budapest) | 8368. Katalin Kollár (Bács-Kiskun megye) |
| 8369. Szülő (Pest megye) | 8370. Jakeman Adrienn (Békés megye) |
| 8371. Katalin Varga (Pest megye) | 8372. Pedagógus (Pest megye) |
| 8373. Pothoroczki Ágnes (Nógrád megye) | 8374. Hajnalka Polgárné Braunmüller (Vas megye) |
| 8375. Nem nyilvános név (Veszprém megye) | 8376. Karacs Szabó Erzsébet (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 8377. Vaszkunné Mezei Erzsébet (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 8378. Párkányi Zsuzsa (Pest megye) |
| 8379. Czira Ágota Ilonka (Pest megye) | 8380. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 8381. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 8382. Alexandra Nagy-Váradi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 8383. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 8384. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 8385. Szülő, pedagógus (Veszprém megye) | 8386. Szakmári Klára (Budapest) |
| 8387. Kurucz Gábor (Tolna megye) | 8388. Szülő (Fejér megye) |
| 8389. Nagyszülő (Pest megye) | 8390. Szülő (Bács-Kiskun megye) |
| 8391. Antal Norbert (Budapest) | 8392. Pappné Zsigri Nóra (Pest megye) |
| 8393. Anita Kotai (Somogy megye) | 8394. KUTI ANDREA KINGA (Vas megye) |
| 8395. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Pest megye) | 8396. Kovácsné Villás Katinka (Hajdú-Bihar megye) |
| 8397. Ivett Bartha (Komárom-Esztergom megye) | 8398. Szülő (Budapest) |
| 8399. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Pest megye) | 8400. Orsolya Járfás (Budapest) |
| 8401. Szülő (Budapest) | 8402. Dr. Király Attila Kristóf (Komárom-Esztergom megye) |
| 8403. Kovács Kinga (Pest megye) | 8404. Szülő (Komárom-Esztergom megye) |
| 8405. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 8406. Romocsa Szilvia (Komárom-Esztergom megye) |
| 8407. Szülő (Fejér megye) | 8408. Zoltán Istvánné Farkas (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 8409. Szülő, pedagógus (Komárom-Esztergom megye) | 8410. Szülő (Pest megye) |
| 8411. Kállai Szandra (Somogy megye) | 8412. Szülő (Nógrád megye) |
| 8413. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 8414. Szülő (Bács-Kiskun megye) |
| 8415. Judit Orbán (Győr-Moson-Sopron megye) | 8416. Antal Zoltán Mészáros (Somogy megye) |
| 8417. Sós Katalin (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 8418. Galamb Margit (Budapest) |
| 8419. Dezső Nagy (Pest megye) | 8420. Tímea Takács (Pest megye) |
| 8421. Dóra Riczkó-Belme (Pest megye) | 8422. Izsákné Formanek Zsuzsanna (Budapest) |
| 8423. Kósáné Nagy Nóra (Pest megye) | 8424. Fanni Mészáros-Hámori (Fejér megye) |
| 8425. Nem nyilvános név (Vas megye) | 8426. Tilkné Németh Márta (Budapest) |
| 8427. Mihály Kovács Kitti (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 8428. Nem nyilvános név (Somogy megye) |
| 8429. Drapcsik Istvánné (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 8430. OlvasóZsóka Budainé (Pest megye) |
| 8431. Vass Zoltán (Veszprém megye) | 8432. Szülő (Baranya megye) |
| 8433. László Magyarosi (Komárom-Esztergom megye) | 8434. Szülő, pedagógus (Tolna megye) |
| 8435. Szabó Vera (Pest megye) | 8436. Ágnes Daruházi (Pest megye) |
| 8437. Szülő (Békés megye) | 8438. Judit Juhász-Horváth (Budapest) |
| 8439. Pedagógus (Veszprém megye) | 8440. Krisztina Kis (Pest megye) |
| 8441. Vajas Evelin (Győr-Moson-Sopron megye) | 8442. Kindlerné Zantleitner Nóra (Komárom-Esztergom megye) |
| 8443. Gál Zsuzsa (Pest megye) | 8444. Lantos Péterné (Budapest) |
| 8445. Pintér Roland (Győr-Moson-Sopron megye) | 8446. Szülő (Komárom-Esztergom megye) |
| 8447. Beatrix Karabulut (Hajdú-Bihar megye) | 8448. Adrienn (Pest megye) |
| 8449. Nagyszülő, pedagógus (Fejér megye) | 8450. Inez Seregi-Balogh (Budapest) |
| 8451. Subai Ildikó (Hajdú-Bihar megye) | 8452. Szülő (Pest megye) |
| 8453. Víg Ágota (Csongrád-Csanád megye) | 8454. László Szente (Budapest) |
| 8455. Szülő (Veszprém megye) | 8456. Szabó Gizella (Veszprém megye) |
| 8457. Szülő (Budapest) | 8458. Franck-Bencsik Boglárka (Pest megye) |
| 8459. Péterné L. Adrienn (Győr-Moson-Sopron megye) | 8460. Pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 8461. Sautekné Szöllősi Ildikó (Pest megye) | 8462. Szülő (Pest megye) |
| 8463. Fodor Timea (Csongrád-Csanád megye) | 8464. Tóth Anikó (Hajdú-Bihar megye) |
| 8465. Nem nyilvános név (Somogy megye) | 8466. Szülő, pedagógus (Budapest) |
| 8467. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 8468. Cseke Zoltán (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 8469. Ágoston Mária (Bács-Kiskun megye) | 8470. Sárkány Emese (Békés megye) |
| 8471. Szabó Zsuzsanna (Tolna megye) | 8472. Szülő (Pest megye) |
| 8473. Peták Balázs (Pest megye) | 8474. Klemencz Csilla (Tolna megye) |
| 8475. Szülő (Baranya megye) | 8476. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 8477. Szülő (Veszprém megye) | 8478. dr. Kocsis György József (Budapest) |
| 8479. Magyar Vivien (Komárom-Esztergom megye) | 8480. Szülő (Baranya megye) |
| 8481. Pálfiné Bóna Anikó (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 8482. Seres Zoltán (Budapest) |
| 8483. Pedagógus (Csongrád-Csanád megye) | 8484. Stamatia Papadioti (Budapest) |
| 8485. Edit Tóth Edit (Budapest) | 8486. Nagyszülő (Pest megye) |
| 8487. Laszlo Magyar (Budapest) | 8488. Balla Tünde (Somogy megye) |
| 8489. Szülő (Pest megye) | 8490. Eniko Markus (Veszprém megye) |
| 8491. Szülő (Budapest) | 8492. Szülő (Pest megye) |
| 8493. Madar-Nagy Viktória (Hajdú-Bihar megye) | 8494. Tímea Farkas-László (Pest megye) |
| 8495. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 8496. Nem nyilvános név (Baranya megye) |
| 8497. Fromvald Zsófia (Veszprém megye) | 8498. Nagyszülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 8499. Imréné Vernyik (Budapest) | 8500. Törökné Gyulai Mónika (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 8501. Pusztai Józsefné (Csongrád-Csanád megye) | 8502. Koch Norman (Komárom-Esztergom megye) |
| 8503. Tóthné Magyar Regina (Veszprém megye) | 8504. Vörösné Varga Éva (Bács-Kiskun megye) |
| 8505. Attila Marton (Baranya megye) | 8506. Szabó Hajnalka (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 8507. Miskiné Fábián Anita (Budapest) | 8508. Lehr-Balló Dorothee (Pest megye) |
| 8509. Nyikes Nikoletta (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 8510. Szülő (Pest megye) |
| 8511. Kleinné Sárdi Valéria (Fejér megye) | 8512. Szülő (Fejér megye) |
| 8513. Török Zoltán (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 8514. Turóczi Izabella (Budapest) |
| 8515. Seres Ferenc (Békés megye) | 8516. Pásztor Andrea (Pest megye) |
| 8517. Záluszki Márta (Békés megye) | 8518. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 8519. Olvasó (Vas megye) | 8520. Simon Zoltánné (Vas megye) |
| 8521. Szülő (Komárom-Esztergom megye) | 8522. Szülő (Veszprém megye) |
| 8523. Jászné Kürtösi Izabella (Pest megye) | 8524. Szülő (Pest megye) |
| 8525. Ibolya Pölczmanné Török (Veszprém megye) | 8526. Enikő Farkas (Komárom-Esztergom megye) |
| 8527. Nagyszülő (Budapest) | 8528. Szabó Éva (Budapest) |
| 8529. Nagyné Nagy Andrea (Pest megye) | 8530. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 8531. Ferencz Attila (Budapest) | 8532. Rónai Julianna (Pest megye) |
| 8533. Szülő (Budapest) | 8534. Szülő (Budapest) |
| 8535. Mariann Fehér-Katona (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 8536. Pál Erzsébet (Pest megye) |
| 8537. Nagyszülő, pedagógus (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 8538. Nagyszülő (Somogy megye) |
| 8539. Póczos Mária (Nógrád megye) | 8540. László Durmics (Budapest) |
| 8541. Abbas Krisztián (Budapest) | 8542. Bárkányiné Kondráth Katalin (Csongrád-Csanád megye) |
| 8543. Schelhammer Zoltán (Somogy megye) | 8544. Szülő (Pest megye) |
| 8545. Pedagógus (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 8546. Marianna Pethéné Ujhelyi (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 8547. Pálmai Vilmos (Vas megye) | 8548. Mogyoró Hedvig (Vas megye) |
| 8549. Julianna Zsoldos (Budapest) | 8550. Szalai Anikó (Pest megye) |
| 8551. Nagyszülő (Budapest) | 8552. Semostyán Erika (Somogy megye) |
| 8553. Pintér Anita (Veszprém megye) | 8554. Szalkay Péter (Budapest) |
| 8555. Bazsó Ádám (Győr-Moson-Sopron megye) | 8556. Reichenbach Anikó (Komárom-Esztergom megye) |
| 8557. Zoltánné Bolla (Veszprém megye) | 8558. Székely-Vadas Enikő (Pest megye) |
| 8559. Czopf Veronika (Baranya megye) | 8560. Szülő, pedagógus (Budapest) |
| 8561. Szülő (Békés megye) | 8562. Szülő (Budapest) |
| 8563. Pázmányi Edit (Budapest) | 8564. Ildikó Szabó (Zala megye) |
| 8565. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 8566. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 8567. Szülő, pedagógus (Baranya megye) | 8568. Klára Fidanlik (Pest megye) |
| 8569. Kertész-Juhász Kinga (Békés megye) | 8570. Németh Béláné (Fejér megye) |
| 8571. Kinga Harsányi (Pest megye) | 8572. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 8573. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 8574. Kiss Petra (Budapest) |
| 8575. Nagyszülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 8576. Éva Porzsolt (Pest megye) |
| 8577. Kaszab Zsófia (Fejér megye) | 8578. Baffia Tamás (Pest megye) |
| 8579. Haraszti Andrásné (Somogy megye) | 8580. Hernádi Dóra (Budapest) |
| 8581. Havasi László (Bács-Kiskun megye) | 8582. Szülő (Pest megye) |
| 8583. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 8584. Nagyszülő (Pest megye) |
| 8585. Kereszturi Csaba (Budapest) | 8586. Rőczei Zsanett Teréz (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 8587. Puskás Anna (Budapest) | 8588. Hajdu-Gazdag Melinda (Budapest) |
| 8589. Klaniczay Júlia (Budapest) | 8590. Szülő (Pest megye) |
| 8591. Mónika Kiss (Pest megye) | 8592. Szabó Levente (Fejér megye) |
| 8593. Loósz Johanna (Pest megye) | 8594. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
| 8595. Farkasné Kranyik Nikolett (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 8596. Nagyszülő, pedagógus (Komárom-Esztergom megye) |
| 8597. Forgács Györgyi (Pest megye) | 8598. Juhász Éva (Pest megye) |
| 8599. Kàlmàn Diàna (Baranya megye) | 8600. Bozóki-Nové Márta (Csongrád-Csanád megye) |
| 8601. Nagyszülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 8602. Deákné Leleszi Anett (Pest megye) |
| 8603. Szülő (Budapest) | 8604. Szülő (Somogy megye) |
| 8605. Reviczki Gyula (Nógrád megye) | 8606. Baraksó Kata (Pest megye) |
| 8607. Andrea Bathory Nemeth (Pest megye) | 8608. Szülő (Budapest) |
| 8609. Kocsis-Gerhardt Renáta (Pest megye) | 8610. Oravecz Ferenc (Pest megye) |
| 8611. Szülő (Tolna megye) | 8612. Riczkó László (Pest megye) |
| 8613. Simon Emese Boglárka (Pest megye) | 8614. TSMT Öreghegy (Fejér megye) |
| 8615. Szülő (Budapest) | 8616. Sándor Bocsi (Nógrád megye) |
| 8617. Pedagógus (Komárom-Esztergom megye) | 8618. Petri János (Pest megye) |
| 8619. Jasper-Vlaics Éva (Budapest) | 8620. Szülő, pedagógus (Komárom-Esztergom megye) |
| 8621. Katalin Nagy (Csongrád-Csanád megye) | 8622. Halászné Horváth Zsófia (Bács-Kiskun megye) |
| 8623. Sződi Zsuzsanna dr. (Budapest) | 8624. Szülő (Budapest) |
| 8625. Lakatos Laura (Budapest) | 8626. Tóthné Poór Krisztina (Vas megye) |
| 8627. Nagyszülő (Fejér megye) | 8628. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 8629. Bianka Dubán (Veszprém megye) | 8630. Wolf-Szabó Zsanett (Budapest) |
| 8631. Sablik Zsuzsanna Marisol (Budapest) | 8632. Szülő (Nógrád megye) |
| 8633. Szülő (Budapest) | 8634. mónika mesterházi (Budapest) |
| 8635. Éva Lality (Pest megye) | 8636. Havas Marianna (Budapest) |
| 8637. Sereg Márton (Budapest) | 8638. Nem nyilvános név (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 8639. Szülő, pedagógus (Baranya megye) | 8640. Nagyszülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 8641. Nagy Viktor (Heves megye) | 8642. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
| 8643. Kelemen Bianka (Győr-Moson-Sopron megye) | 8644. Sztanó Péter (Budapest) |
| 8645. Szülő (Pest megye) | 8646. Cser Judit (Budapest) |
| 8647. Szülő (Budapest) | 8648. Herman Zita (Fejér megye) |
| 8649. Szülő (Pest megye) | 8650. Szülő (Baranya megye) |
| 8651. Mar (Győr-Moson-Sopron megye) | 8652. Mozsár Eszter (Pest megye) |
| 8653. Ürmösy Dóra (Pest megye) | 8654. Nagyszülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 8655. Szülő (Budapest) | 8656. Nem nyilvános név (Budapest) |
| 8657. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 8658. Zsebehazy Borbála (Veszprém megye) |
| 8659. Kamaszesztivál (Budapest) | 8660. Szekeres-Wágner Zsófia (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 8661. Molnár Emília (Budapest) | 8662. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
| 8663. Szülő (Budapest) | 8664. Villám Katalin (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 8665. Nagyszülő (Pest megye) | 8666. Szülő (Fejér megye) |
| 8667. Rung Márta (Budapest) | 8668. Létai Márton (Pest megye) |
| 8669. Nem nyilvános név (Pest megye) | 8670. Angelika (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 8671. Pedagógus (Heves megye) | 8672. Kulanda Viktoria (Pest megye) |
| 8673. Olvasó (Zala megye) | 8674. Adrienn Deák (Tolna megye) |
| 8675. Kamenszki Melinda (Pest megye) | 8676. Tési Boglárka (Budapest) |
| 8677. Szülő (Budapest) | 8678. Bordás Nikolett (Budapest) |
| 8679. Tímea Radnainé Csaba (Pest megye) | 8680. Dóczy Krisztina (Budapest) |
| 8681. Udvardyné Timár Eszter (Budapest) | 8682. Sz. Katalin (Pest megye) |
| 8683. Nagy Emese (Budapest) | 8684. Pergel Makó Tímea (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 8685. Pedagógus (Baranya megye) | 8686. Garaguly Gyöngyi (Baranya megye) |
| 8687. Istvánné Gincsai (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 8688. Nem nyilvános név (Budapest) |
| 8689. Dr. Szász Gábor (Budapest) | 8690. Fúrósné Nagy Krisztina (Bács-Kiskun megye) |
| 8691. Szülő, pedagógus (Baranya megye) | 8692. Székelyné Tüske Eszter (Komárom-Esztergom megye) |
| 8693. Varga Csaba (Budapest) | 8694. Kain Dénes (Csongrád-Csanád megye) |
| 8695. Judit Kiss (Győr-Moson-Sopron megye) | 8696. Váczi András (Pest megye) |
| 8697. Zsuzsanna (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 8698. Nagyszülő (Pest megye) |
| 8699. Kocsis Dóra Szonja (Vas megye) | 8700. Szülő (Fejér megye) |
| 8701. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 8702. Bátoriné Rusz Katali (Budapest) |
| 8703. Kabai Judit (Pest megye) | 8704. Szülő (Pest megye) |
| 8705. Eszter Jakabfi (Somogy megye) | 8706. Éva Csirmaz Baloghné (Hajdú-Bihar megye) |
| 8707. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 8708. Nyitrainé Kovács Zsuzsanna (Heves megye) |
| 8709. Nagyszülő (Pest megye) | 8710. Patrícia Tóthné Nagy (Bács-Kiskun megye) |
| 8711. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 8712. Dezsőné Varga Márta (Somogy megye) |
| 8713. Orbán Szilvia (Fejér megye) | 8714. Wéber Hajnalka (Budapest) |
| 8715. Zsuzsanna Péger (Budapest) | 8716. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
| 8717. Zalatnay Eszter (Pest megye) | 8718. Szülő (Pest megye) |
| 8719. Földi Beáta (Baranya megye) | 8720. Szülő (Bács-Kiskun megye) |
| 8721. Szülő (Budapest) | 8722. Kisjuhász Pál (Pest megye) |
| 8723. Tánczos Emilia (Budapest) | 8724. Kurucz Ildikó (Pest megye) |
| 8725. Ambrus Zita (Pest megye) | 8726. Szülő (Fejér megye) |
| 8727. Szucs Tamas (Budapest) | 8728. Olvasó (Budapest) |
| 8729. Teufel Eszter (Baranya megye) | 8730. Kovács Ildikó (Baranya megye) |
| 8731. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 8732. Tari Diána (Budapest) |
| 8733. Rieger Hajnalka (Vas megye) | 8734. Horváthné Gábor Barbara (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 8735. Bedő Csaba (Fejér megye) | 8736. Ferenc Józsefné Máté (Tolna megye) |
| 8737. Zoltán Segyevi (Pest megye) | 8738. Szülő (Veszprém megye) |
| 8739. Nem nyilvános név (Hajdú-Bihar megye) | 8740. Kováts-Farkas Réka (Pest megye) |
| 8741. Kordásné Kis Eszter (Budapest) | 8742. Farkas Hajnalka (Budapest) |
| 8743. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 8744. Lakatos Melitta (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 8745. Sándor Piroska (Zala megye) | 8746. Gősiné Lusztig Ildikó (Budapest) |
| 8747. Karcag Anna (Budapest) | 8748. Szülő (Budapest) |
| 8749. Szülő (Békés megye) | 8750. Kapusi Csilla Andrea (Csongrád-Csanád megye) |
| 8751. Szülő, pedagógus (Budapest) | 8752. Szülő (Bács-Kiskun megye) |
| 8753. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 8754. Fruzsina Faragó Horváth (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 8755. Piroska Sipos (Zala megye) | 8756. Szalontai Kata (Budapest) |
| 8757. Judit Németh (Pest megye) | 8758. Luli Zoltán Győző (Csongrád-Csanád megye) |
| 8759. Gáspár József (Zala megye) | 8760. Szilágyi Szilvia (Hajdú-Bihar megye) |
| 8761. Annamária Jenei (Hajdú-Bihar megye) | 8762. Bathóné Podráczki Zsuzsanna (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 8763. CZIFRA KRISZTINA (Baranya megye) | 8764. Gáspár József (Zala megye) |
| 8765. Szilágyi Márta (Pest megye) | 8766. Szülő (Budapest) |
| 8767. Ildikó Kerényi (Pest megye) | 8768. Szülő (Pest megye) |
| 8769. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 8770. Szülő (Tolna megye) |
| 8771. Csicso Klara (Budapest) | 8772. Tass Zsolt (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 8773. Csapó Attila (Budapest) | 8774. Helga Kiss (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 8775. Szülő (Pest megye) | 8776. Violetta Torma (Veszprém megye) |
| 8777. Tóth Péter (Somogy megye) | 8778. Szülő (Pest megye) |
| 8779. Kordás Attila (Budapest) | 8780. Szülő (Komárom-Esztergom megye) |
| 8781. Vidra Adrienn (Fejér megye) | 8782. Szittya Dániel (Budapest) |
| 8783. Solt Iván (Budapest) | 8784. Kiss-Sebők Bea (Veszprém megye) |
| 8785. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 8786. Laufer Péter (Fejér megye) |
| 8787. Nem nyilvános név (Budapest) | 8788. Szülő (Budapest) |
| 8789. Dr Rónai Ramóna (Vas megye) | 8790. Viktória Joós (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 8791. Szabó Cintia (Pest megye) | 8792. Szülő (Zala megye) |
| 8793. Balázs Tünde (Pest megye) | 8794. Nem nyilvános név (Baranya megye) |
| 8795. Hajagos Bernadett (Bács-Kiskun megye) | 8796. Rajháty Anna (Budapest) |
| 8797. Kinga Palffy (Budapest) | 8798. Pásti Laura (Pest megye) |
| 8799. Erzsébet Melkviné Tanító (Veszprém megye) | 8800. Kató Éva (Pest megye) |
| 8801. Pedagógus (Budapest) | 8802. Pásztorné Farkas Zsuzsa (Pest megye) |
| 8803. Szülő (Budapest) | 8804. Tóth Zoltán (Hajdú-Bihar megye) |
| 8805. Péter Klára (Baranya megye) | 8806. Csillag-Cseh Gabriella (Bács-Kiskun megye) |
| 8807. Sebjánné Rabóczki Terézia (Nógrád megye) | 8808. Szülő (Pest megye) |
| 8809. Szülő (Bács-Kiskun megye) | 8810. Sebján Csaba (Nógrád megye) |
| 8811. Szülő (Pest megye) | 8812. Mihajliv Roland (Veszprém megye) |
| 8813. Szülő (Pest megye) | 8814. Magos András (Bács-Kiskun megye) |
| 8815. Simáné Dolányi Edit (Pest megye) | 8816. Alexandra Bokis (Pest megye) |
| 8817. Ágnes Tikviczki (Csongrád-Csanád megye) | 8818. Piszmán-Király Judit (Bács-Kiskun megye) |
| 8819. Zsigmond Zsuzsa (Pest megye) | 8820. Nagyszülő (Tolna megye) |
| 8821. Szalóky-Farkas krisztina (Csongrád-Csanád megye) | 8822. Király András (Bács-Kiskun megye) |
| 8823. Koudela Stanislavné (Budapest) | 8824. Nagy-Jandsó Judit (Csongrád-Csanád megye) |
| 8825. Piszmán István (Bács-Kiskun megye) | 8826. KÓSÁNÉ KONDOR RÓZSA (Somogy megye) |
| 8827. Szülő (Somogy megye) | 8828. Cséry Agnes (Budapest) |
| 8829. Nádasi Judit (Budapest) | 8830. Nagyszülő (Budapest) |
| 8831. Kurz-Takács Réka (Győr-Moson-Sopron megye) | 8832. Eszter Murányi (Pest megye) |
| 8833. Szülő (Baranya megye) | 8834. Szülő (Fejér megye) |
| 8835. Pedagógus (Pest megye) | 8836. Szép Szonja (Komárom-Esztergom megye) |
| 8837. Lukács -Kövesdy Krisztina (Fejér megye) | 8838. Nem nyilvános név (Pest megye) |
| 8839. Szülő, pedagógus (Veszprém megye) | 8840. Antók Balázs (Budapest) |
| 8841. Radics Anita (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 8842. Szülő (Veszprém megye) |
| 8843. Pekár Brigitta (Fejér megye) | 8844. Tóthi Heléna (Fejér megye) |
| 8845. Renáta Cselenkó (Vas megye) | 8846. Seregély György (Tolna megye) |
| 8847. Nagyszülő (Budapest) | 8848. Szülő, pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 8849. Csuditsné Szabó Éva (Fejér megye) | 8850. Kocsis Csaba (Budapest) |
| 8851. Erika Felcser (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 8852. Pócsi Edit (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 8853. Tímea Farkas (Csongrád-Csanád megye) | 8854. Nagyszülő, pedagógus (Külföld) |
| 8855. Antóni Andrea (Pest megye) | 8856. Szülő, pedagógus (Somogy megye) |
| 8857. Szülő (Pest megye) | 8858. Tircsi Zsuzsa (Pest megye) |
| 8859. Borka Zita (Győr-Moson-Sopron megye) | 8860. Szülő (Bács-Kiskun megye) |
| 8861. Harsányi Dalma (Bács-Kiskun megye) | 8862. Kárász Anikó (Budapest) |
| 8863. Balogh Csaba Attila (Baranya megye) | 8864. Tóth Gábor (Komárom-Esztergom megye) |
| 8865. Nagyszülő (Hajdú-Bihar megye) | 8866. Szülő (Veszprém megye) |
| 8867. Szülő (Tolna megye) | 8868. Nem nyilvános név (Budapest) |
| 8869. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 8870. Szülő (Fejér megye) |
| 8871. Imre Jakab (Győr-Moson-Sopron megye) | 8872. Szilágyi Tünde (Pest megye) |
| 8873. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 8874. Nem nyilvános név (Somogy megye) |
| 8875. Südi Gábor (Budapest) | 8876. Pedagógus (Csongrád-Csanád megye) |
| 8877. Nagyszülő (Somogy megye) | 8878. Matyikó Péter (Veszprém megye) |
| 8879. Szülő (Budapest) | 8880. Szülő, pedagógus (Budapest) |
| 8881. Berkesi Ádám (Csongrád-Csanád megye) | 8882. Szülő (Baranya megye) |
| 8883. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 8884. Ternai Krisztina (Budapest) |
| 8885. Vincze-Péter Zsófia (Pest megye) | 8886. István Haidekker (Budapest) |
| 8887. Szoták-Hrabovszky Edit (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 8888. Mészáros Veronika (Budapest) |
| 8889. Radics Tamás (Bács-Kiskun megye) | 8890. Szeles Miklós (Budapest) |
| 8891. Edina Horváth (Baranya megye) | 8892. Bokonyszegi Adrienn (Hajdú-Bihar megye) |
| 8893. Kőhegyi Péterné (Budapest) | 8894. Mónika Lukács-Salga (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 8895. Szülő (Vas megye) | 8896. Büki Tímea (Zala megye) |
| 8897. Szülő (Vas megye) | 8898. Nagyszülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 8899. Olvasó (Győr-Moson-Sopron megye) | 8900. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 8901. Kovács Éva (Pest megye) | 8902. Balázs Bianka (Somogy megye) |
| 8903. Bányainé Tóth Zsuzsanna (Pest megye) | 8904. Ottilia Alexa (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 8905. Szülő (Vas megye) | 8906. Szülő (Budapest) |
| 8907. Molnár Marianna (Vas megye) | 8908. György Bodansky (Budapest) |
| 8909. Szülő (Budapest) | 8910. Nem nyilvános név (Pest megye) |
| 8911. Éva Fehér (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 8912. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
| 8913. Pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 8914. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
| 8915. Szülő (Bács-Kiskun megye) | 8916. Szülő (Budapest) |
| 8917. Szarka Dóra (Somogy megye) | 8918. Komjáthy Humpók Edina (Veszprém megye) |
| 8919. Szülő (Vas megye) | 8920. Királyné Valkai Zsuzsa (Nógrád megye) |
| 8921. Szülő (Pest megye) | 8922. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 8923. Robert Balla (Pest megye) | 8924. Benséné Sándor Erzsébet (Csongrád-Csanád megye) |
| 8925. Tamásné Török (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 8926. Tóth Alexandra (Zala megye) |
| 8927. Szülő (Fejér megye) | 8928. Szülő (Somogy megye) |
| 8929. Kovács Viktória (Pest megye) | 8930. Téglás-Kajzinger Renáta (Nógrád megye) |
| 8931. Ábrahámffy Jázmin Eszter (Pest megye) | 8932. Szülő (Pest megye) |
| 8933. Ábrahámffy Zsolt (Pest megye) | 8934. Rózsa Szabóné Márton (Somogy megye) |
| 8935. Szülő (Budapest) | 8936. Szabó Éva (Budapest) |
| 8937. Dezső-Molnar István (Budapest) | 8938. Farkas Márton (Pest megye) |
| 8939. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 8940. Szülő (Budapest) |
| 8941. Noémi Konta (Budapest) | 8942. Olvasó (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 8943. Szülő (Veszprém megye) | 8944. Asztalos János (Budapest) |
| 8945. Szülő (Budapest) | 8946. Neszmélyi Kata (Budapest) |
| 8947. Szülő (Baranya megye) | 8948. Szülő (Somogy megye) |
| 8949. Bódis Tímea (Budapest) | 8950. Viktória Slezák-Pocsai (Csongrád-Csanád megye) |
| 8951. Ivett Nagy (Vas megye) | 8952. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
| 8953. Szülő (Tolna megye) | 8954. Várnai-Kiss Annamária (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 8955. Olvasó (Veszprém megye) | 8956. Pelyhe Brigitta (Pest megye) |
| 8957. Szülő (Budapest) | 8958. Diána Nagyné Rácz (Komárom-Esztergom megye) |
| 8959. Eszter Biriszló-Karay (Budapest) | 8960. Hofferné Árvai Rita (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 8961. Pedagógus (Heves megye) | 8962. Szülő (Baranya megye) |
| 8963. Barna Viktória (Csongrád-Csanád megye) | 8964. Nagy Tímea (Veszprém megye) |
| 8965. Lilla Berecz (Győr-Moson-Sopron megye) | 8966. Beke Barbara (Pest megye) |
| 8967. Czetliné Sándor Judit (Fejér megye) | 8968. Farkasné Jámbor Edit (Somogy megye) |
| 8969. Reinhardt Ágnes (Csongrád-Csanád megye) | 8970. Várnai Zsutsa (Budapest) |
| 8971. Haindrich Henrietta (Baranya megye) | 8972. Kovács-Czikora Lilla (Baranya megye) |
| 8973. Szülő (Budapest) | 8974. Péterné Nagy (Komárom-Esztergom megye) |
| 8975. Szülő (Békés megye) | 8976. Nem nyilvános név (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 8977. Szülő (Budapest) | 8978. Szülő (Pest megye) |
| 8979. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 8980. Bea Turba (Pest megye) |
| 8981. Szülő (Pest megye) | 8982. Szülő (Pest megye) |
| 8983. Sós-Dósa Edina (Pest megye) | 8984. Szülő (Somogy megye) |
| 8985. László Beri (Budapest) | 8986. Szülő (Baranya megye) |
| 8987. Nagyapátiné Vinkó Tünde (Bács-Kiskun megye) | 8988. Szülő (Somogy megye) |
| 8989. Vas Dóra (Győr-Moson-Sopron megye) | 8990. Brigitta Lakatos-Bana (Komárom-Esztergom megye) |
| 8991. Szegedi Ildikó (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 8992. Mária Bódis (Pest megye) |
| 8993. Szülő (Pest megye) | 8994. Bágyi Tünde (Heves megye) |
| 8995. Katalin Kissné Sárközi (Pest megye) | 8996. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 8997. Szülő (Veszprém megye) | 8998. Ferenc Istvánné Szivós (Komárom-Esztergom megye) |
| 8999. Rudolf Tímea (Budapest) | 9000. Révész Márta (Fejér megye) |
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.


