| Eddig 19628 aláíró. | |
A kormányzat napi 45 perces iskolaelőkészítést erőltet utolsó éves óvodákra, amennyiben az infrastrukturálális feltételek adottak, akkor külön térben szervezve. Az iskolára való felkészülés eddigis része volt az óvodai nevelésnek, ezért a kormányrendelet szükségtelenül korlátozza az óvodákat, és sok esetben megnehezítheti, egyes esetekben akár el is lehetetlenítheti a vegyes életkorú csoportok szervezését, ezért erre a korlátozó intézkedésre nincs szükség. A fejlesztés és az iskolára való felkészülés akkor a leghatékonyabb, ha az óvodapedagógusok a gyerekek szükségleteihez igazodva maguk dönthetnek arról, hogyan legjobb ezt szervezni.
Az óvoda-iskola átmenet nehézségeit elsősorban az iskolákban lehetne megoldani: inkább az iskolakezdést kellene rugalmasabbá, játékosabbá tenni, hogy fokozatosabb legyen az átmenet és a gyerekek szükség esetén külön szakemberek bevonásával nagyobb, differenciált odafigyelést kaphassanak. Legyen inkább az iskolakezdés óvodaszerűbb, ne az óvoda legyen iskolaszerűbb.
A meglevő súlyos problémákra továbbra sem kapunk választ, számos kormányzati intézkedés továbbra is érezteti negatív hatását. Óriási a szakemberhiány, az óvodapedagógusok túlterheltsége drámai!
A kormányzat elindította a középfokú óvodai nevelő képzést, de még azt sem lehet tudni, hogy mennyiben lesz más a középfokú végzettséggel rendelkezők munkája és bérezése, mint a felsőfokú diplomával rendelkező óvodapedagógusoké. Félő, hogy ezzel a kormányzat végső soron a gyerekeken spórol, miközben a képzési követelményeket lejjebb szállítja, és ezáltal romlik az óvodák szakmai színvonala. Pedig épp az óvoda-iskola átmenet nehézségei miatt is nagy szükség van a felsőfokú vézettséggel rendelkező óvodapedagógusokra.
A végzettségi elvárásokat már korábban is lejjebb szállították, és már csak 8-12 óra között követelmény az óvodapedagógusi diploma, más időszakokban gyakorlatilag bárki foglalkozhat a gyerekekkel, ami az óvodát gyakorlatilag gyermekmegőrzővé degradálja.
A plusz egy év óvoda kérelmezését mesterségesen megnehezítették egy értelmetlen bürokratikus eljárással, melynek keretében a szülőnek feleslegesen korán, január közepéig kell kérvényt benyújtania az Oktatási Hivatalhoz, holott a hivatal nem is ismeri a gyermeket, ráadásul fellebbezési és módosítási lehetőség sincs. Bár a kérelmek nagy többségét végül elfogadják, a szülők nem kapnak szervezett pedagógiai támogatást a döntéshez és kérvényezéshez, és így minden évben több ezer gyerek lemarad a számára fontos lehetőségről, és emiatt éretlenül kezdi az iskolát. Emiatt nagyon sok gyerek hátrányba kerül, az elsős évismétlések száma kiugróan magas. Adják vissza a döntési jogkört az óvodáknak, az Oktatási Hivatal bevonása káros!
Mindeközben pénzt vonnak el az óvodákat fenntartó önkormányzatoktól is, melynek következtében több település óvodák bezárására, összevonására kényszerül akkor is, ha ez a gyerekek érdekeivel ellentétes.
Követeléseink:
- Ne korlátozzák az óvodákat a napi 45 perces lehetőség szerint külön térben szervezett iskolaelőkészítéssel, ami különösen a vegyes életkorú csoportok működését nehezítheti meg.
- Tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy az iskola első évében az oktatás játékosabb, rugalmasabb, a gyermekek szükségleteihez jobban igazodó legyen, és biztosítsanak több szakembert (fejlesztő- és gyógypedagógusok, pedagógiai asszisztensek, stb.) az iskola alsó tagozatában!
- A plusz egy év óvodáról dönthessen az óvoda és a szülő helyben, ne kelljen ehhez kérvényt benyújtani az Oktatási Hivatalhoz!
- Kapjanak az óvodapedagógusok nagyobb szakmai és anyagi megbecsülést! Ez ösztönözné az egyetemi szintű óvodapedagógus képzést és azt, hogy a végzett óvodapedagógusok a hivatásuknál maradjanak. Egyúttal tegyék egyértelművé azt is, hogy miben tér el a középfokú végzettségű óvodai nevelő munkája és bérezése a felsőfokú végzettségű óvodapedagógusétól!
- Szüntessék meg a jelenlegi kormány által bevezetett korlátozást, és ne csak 8-12 óra között, hanem egész nap szakképzett óvodapedagógus foglalkozzon az óvodás gyerekekkel!
- A fenntartó önkormányzatoknak biztosítsák az anyagi forrásokat ahhoz, hogy ne kényszerüljenek a gyermekek érdekeivel ellentétes óvodabezárásokra, összevonásokra!
A döntéseket ne a pénzkivonás, hanem a gyermekek érdekei vezéreljék, ne spóroljanak az óvodás gyerekeken! A kormányzati terveket ne titkolják el szakmai közösség és a szülői társadalom elől, legyen valódi szakmai párbeszéd!
Változást akarunk, hogy a kisgyermekek megkapják a kormánytól azt a minőségi óvodai nevelést, amire szükségük van és amit megérdemelnek!
A csatlakozók listája:
| 11001. Boros Eszter (Győr-Moson-Sopron megye) | 11002. Szülő (Pest megye) |
| 11003. Pedagógus (Heves megye) | 11004. Gálné Képli Katalin (Fejér megye) |
| 11005. Pergelné Kiss Judit (Budapest) | 11006. Palcsó-Reiner Szilvia (Fejér megye) |
| 11007. Pedagógus (Budapest) | 11008. Marinkas Aniko (Pest megye) |
| 11009. Ágnes Balázs (Budapest) | 11010. Edit Nagyné Biró (Hajdú-Bihar megye) |
| 11011. Tímea Takácsné Lapat (Somogy megye) | 11012. Nagy Horváth Zsuzsanna (Pest megye) |
| 11013. Huczka-Huszár Karina (Baranya megye) | 11014. Cseh Ibolya Cseh (Pest megye) |
| 11015. Mónika Karácsonyi (Budapest) | 11016. Szülő (Veszprém megye) |
| 11017. Vendégh- Arnóczky Zsófia (Komárom-Esztergom megye) | 11018. Pedagógus (Hajdú-Bihar megye) |
| 11019. Nagyszülő (Baranya megye) | 11020. Pedagógus (Békés megye) |
| 11021. Pedagógus (Vas megye) | 11022. Csürkéné Gősi Szilvia (Pest megye) |
| 11023. Henrietta Csernyiga-Hamza (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 11024. Kármán Vivien (Békés megye) |
| 11025. Klára Mencser (Csongrád-Csanád megye) | 11026. Cséri-Benkő Ivett (Fejér megye) |
| 11027. Erika Nemes (Hajdú-Bihar megye) | 11028. Homoki Judit (Komárom-Esztergom megye) |
| 11029. Szülő (Budapest) | 11030. Kokas Daniella (Komárom-Esztergom megye) |
| 11031. Pedagógus (Hajdú-Bihar megye) | 11032. Tenki-Kovács Hajnalka (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 11033. Nemes Andrásné (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11034. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11035. Lukács-Asztalos Ágnes (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 11036. Ágnes Bereknyeiné Lőrincz-Nagy (Pest megye) |
| 11037. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11038. Nagy Alexandra (Hajdú-Bihar megye) |
| 11039. Pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) | 11040. Jàvorszki Àrpàd Viktornè (Pest megye) |
| 11041. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 11042. Németh Tímea (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11043. Rózsáné Nagy Aliz (Fejér megye) | 11044. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 11045. Pető Katalin Ágnes (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11046. Gabriella Szilágyi (Budapest) |
| 11047. Czuczor Mátyás (Budapest) | 11048. Renáta Csordasnè Lukács (Hajdú-Bihar megye) |
| 11049. Pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11050. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11051. Kovácsné Hajnal Viktória (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11052. Pedagógus (Veszprém megye) |
| 11053. Edit Nemes (Budapest) | 11054. Janka Kollo (Pest megye) |
| 11055. Nagyszülő, pedagógus (Vas megye) | 11056. Biró Sándorné (Hajdú-Bihar megye) |
| 11057. Szülő, pedagógus (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 11058. Pleskonicsné Lengyel Mária (Békés megye) |
| 11059. Szabó Lenke (Heves megye) | 11060. Lakatos Ilona (Hajdú-Bihar megye) |
| 11061. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 11062. Márton Mónika (Csongrád-Csanád megye) |
| 11063. Csilla Parragi (Veszprém megye) | 11064. Szülő (Budapest) |
| 11065. Hamar-Péter Erzsébet (Hajdú-Bihar megye) | 11066. Szülő (Budapest) |
| 11067. Kincső Szöllősi (Hajdú-Bihar megye) | 11068. Kovácsné Varga Evelin (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11069. Nagyszülő (Hajdú-Bihar megye) | 11070. Pedagógus (Zala megye) |
| 11071. Orsolya Huzián (Csongrád-Csanád megye) | 11072. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 11073. Zsuzsa Koffler (Budapest) | 11074. Nagyszülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 11075. Krisztina Simon (Csongrád-Csanád megye) | 11076. Szülő (Zala megye) |
| 11077. Gyuláné Molnár (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11078. Tóthné Szabó Éva (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11079. Tóth Enikő (Győr-Moson-Sopron megye) | 11080. Nagyszülő, pedagógus (Baranya megye) |
| 11081. Nagyszülő (Veszprém megye) | 11082. Szülő (Budapest) |
| 11083. Viola Anikó (Budapest) | 11084. Kovács Alexandra (Hajdú-Bihar megye) |
| 11085. Pedagógus (Pest megye) | 11086. Major Éva (Pest megye) |
| 11087. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11088. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11089. Laczik Ágnes (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11090. Dudás Eszter (Budapest) |
| 11091. Erdei-Domokos Nikolett (Hajdú-Bihar megye) | 11092. Nagyné Faragó Ágnes (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11093. Pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11094. Nem nyilvános név (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11095. Erdei Sándor (Hajdú-Bihar megye) | 11096. Szülő (Budapest) |
| 11097. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11098. Mák Katalin (Nógrád megye) |
| 11099. Szabóné Klaudia (Győr-Moson-Sopron megye) | 11100. Szülő (Fejér megye) |
| 11101. Szülő (Budapest) | 11102. Pölhe Dóra (Budapest) |
| 11103. Lengyel Katalin (Pest megye) | 11104. Ildikó Kocsiné Méhes (Komárom-Esztergom megye) |
| 11105. Rózsa Zoltánné (Hajdú-Bihar megye) | 11106. Szülő, pedagógus (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 11107. Szülő (Budapest) | 11108. Nagyszülő (Budapest) |
| 11109. Molnár Dominika (Baranya megye) | 11110. Bánkuti Jánosné (Budapest) |
| 11111. Ibolya Irén Bene-Kovács (Hajdú-Bihar megye) | 11112. Lakatosné Laczkó Andrea (Budapest) |
| 11113. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 11114. Szülő (Budapest) |
| 11115. Bán Péter (Bács-Kiskun megye) | 11116. Szülő, pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11117. Szülő (Pest megye) | 11118. Nagy Nikolett (Hajdú-Bihar megye) |
| 11119. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 11120. Szülő (Bács-Kiskun megye) |
| 11121. Földiné Sztányi Enikő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11122. Tímea Vivien Tóth (Budapest) |
| 11123. Révész Béláné (Budapest) | 11124. Nem nyilvános név (Fejér megye) |
| 11125. Kaszás Mariann (Hajdú-Bihar megye) | 11126. Szücs Milán Viktor (Pest megye) |
| 11127. Szarvas Krisztina (Pest megye) | 11128. Baumgartner Diána (Pest megye) |
| 11129. Kitti Balázs (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 11130. Szülő (Budapest) |
| 11131. Szülő (Vas megye) | 11132. Szülő (Pest megye) |
| 11133. Irén Sótiné Bugyi (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11134. Lencsésné Hujber Kitti (Fejér megye) |
| 11135. Nem nyilvános név (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11136. Szülő (Budapest) |
| 11137. Pedagógus (Bács-Kiskun megye) | 11138. Szülő (Budapest) |
| 11139. Csiki Judit (Hajdú-Bihar megye) | 11140. Noviczki Zsuzsi (Heves megye) |
| 11141. Szülő (Budapest) | 11142. Nem nyilvános név (Bács-Kiskun megye) |
| 11143. Hodruszky Bianka (Győr-Moson-Sopron megye) | 11144. Szülő (Pest megye) |
| 11145. Gál Andrea (Fejér megye) | 11146. Szülő (Fejér megye) |
| 11147. Renáta Süki (Budapest) | 11148. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 11149. Benedek Hajnal (Nógrád megye) | 11150. Nikolett Nagy (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11151. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11152. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
| 11153. Nem nyilvános név (Hajdú-Bihar megye) | 11154. Szabó Bettina (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 11155. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 11156. Szülő (Pest megye) |
| 11157. László Boska (Komárom-Esztergom megye) | 11158. Krisztina Dobosné Ötvös (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11159. Székely-Lénart Lilla (Budapest) | 11160. Nem nyilvános név (Budapest) |
| 11161. Mónika Bátory (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11162. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11163. Bagó Zsófia (Budapest) | 11164. Lénártné Ács Zsuzsanna (Budapest) |
| 11165. Szülő, pedagógus (Budapest) | 11166. Ács Erzsébet (Budapest) |
| 11167. Bónitsné Boda Judit (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11168. Szülő (Fejér megye) |
| 11169. Zsidei-Kriegel Zsófia (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11170. Nem nyilvános név (Budapest) |
| 11171. Nikolett Daku-Gaál (Pest megye) | 11172. Kovács Henrietta (Nógrád megye) |
| 11173. Vida Károlyné (Tolna megye) | 11174. Veresné Mohari Katalin (Pest megye) |
| 11175. Margo Nagy (Budapest) | 11176. Szülő (Pest megye) |
| 11177. Beáta Stefkovics (Budapest) | 11178. Szülő (Pest megye) |
| 11179. Nehrer Mártonné (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11180. Martina Mérey (Budapest) |
| 11181. Szülő, pedagógus (Fejér megye) | 11182. Székely Gáborné (Budapest) |
| 11183. Evelin Woldt-Csóka (Győr-Moson-Sopron megye) | 11184. Petra Fejér (Budapest) |
| 11185. Tajtiné Kiss Anita Anna (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11186. Szülő (Komárom-Esztergom megye) |
| 11187. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11188. Lantos Ildikó (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11189. Pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11190. Szülő (Pest megye) |
| 11191. Pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11192. Nem nyilvános név (Budapest) |
| 11193. Nem nyilvános név (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11194. Dr. Laska Zsófia (Pest megye) |
| 11195. Nagyszülő (Vas megye) | 11196. Petrovics Timea (Somogy megye) |
| 11197. Szabóné Kiss Anita (Hajdú-Bihar megye) | 11198. Szentirmai Klaudia (Vas megye) |
| 11199. Szülő (Fejér megye) | 11200. Bakainé Székelyi Gabriella (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11201. Nádi Mónika (Budapest) | 11202. Fazekas Flóra (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11203. AKK (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11204. Rózsa-Antal Tamara (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11205. Ujj Zsuzsanna (Pest megye) | 11206. Nóra Lakatos (Budapest) |
| 11207. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11208. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11209. Béla Karácsony (Hajdú-Bihar megye) | 11210. Harnyos-Csongrádi Helga (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11211. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 11212. Szülő, pedagógus (Baranya megye) |
| 11213. Ágnes Vida-Molnár (Budapest) | 11214. Szülő (Zala megye) |
| 11215. Balda Melinda (Békés megye) | 11216. Budavari Belane (Pest megye) |
| 11217. Szülő (Budapest) | 11218. Szülő (Bács-Kiskun megye) |
| 11219. Burkus-Takaró Brigitta (Pest megye) | 11220. Laskainé Sallai Edit (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11221. Batori-Boros Jenifer (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11222. Faragó Gáborné (Hajdú-Bihar megye) |
| 11223. Andrea Nagyné Farkas (Veszprém megye) | 11224. Laskai Ferenc (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11225. Kis Réka (Budapest) | 11226. Szülő (Budapest) |
| 11227. Lilla Pálfi-Ferencz (Pest megye) | 11228. Budainé Rácz Izabella (Budapest) |
| 11229. KIS GYÖRGY (Budapest) | 11230. Nem nyilvános név (Budapest) |
| 11231. Szülő (Budapest) | 11232. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11233. Dolgos Dóra (Vas megye) | 11234. Molnár Soltész Enikő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 11235. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 11236. Szülő (Pest megye) |
| 11237. Sára Sebestyén (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11238. Kissné Fuglinszky Judit (Pest megye) |
| 11239. Zsófia Pozsgai (Fejér megye) | 11240. Nagyszülő (Somogy megye) |
| 11241. Pedagógus (Pest megye) | 11242. Szülő (Budapest) |
| 11243. Szülő (Bács-Kiskun megye) | 11244. Szülő (Zala megye) |
| 11245. Szandra Verein-Makaró (Zala megye) | 11246. Vivien Horváthné Barta (Pest megye) |
| 11247. Járomi Máté (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11248. Dr. Madar László (Hajdú-Bihar megye) |
| 11249. Nagyszülő (Budapest) | 11250. Molnár Lajos (Vas megye) |
| 11251. Góger-Keresztesi Szabina (Fejér megye) | 11252. Barta Lászlóné (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11253. Pozsonyi Nikolett (Pest megye) | 11254. Barta László (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11255. Szolcsákné Barta Kinga (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11256. Gabriella Pilisy (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11257. Szülő (Pest megye) | 11258. Pappné Kiss Dóra (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11259. Szülő (Budapest) | 11260. FEHÉRVÁRI ZSOLT (Budapest) |
| 11261. Nagyszülő (Budapest) | 11262. Farkas Borbás Fanni (Pest megye) |
| 11263. Józsefné Vaszilkó (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11264. Nagyszülő (Pest megye) |
| 11265. Gulyás-Pente Karina (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11266. Kitti Albel (Csongrád-Csanád megye) |
| 11267. Szülő (Pest megye) | 11268. Helmeczi Júlia (Komárom-Esztergom megye) |
| 11269. Nemes Éva (Pest megye) | 11270. Kinga Madarász (Komárom-Esztergom megye) |
| 11271. Szülő (Pest megye) | 11272. Szalai-Benkő Dóra (Pest megye) |
| 11273. Gottfried -Zelenák Viktória (Hajdú-Bihar megye) | 11274. Orsolya Strack (Pest megye) |
| 11275. Turbók- Borók Boglárka (Győr-Moson-Sopron megye) | 11276. Szülő (Budapest) |
| 11277. Bán Erika (Budapest) | 11278. Dr. Tóth Viktória (Pest megye) |
| 11279. Kerschner Péterné (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11280. Szertné Szomolya Bernadett (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11281. Szülő (Budapest) | 11282. Szülő (Zala megye) |
| 11283. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 11284. Móró Attila (Veszprém megye) |
| 11285. Anikó Tamás (Nógrád megye) | 11286. Szülő (Veszprém megye) |
| 11287. Szülő (Budapest) | 11288. Szülő (Budapest) |
| 11289. Nagyszülő (Budapest) | 11290. Szülő, pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11291. Pedagógus (Bács-Kiskun megye) | 11292. Nagyné Tóth Alexandra (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11293. Balázs Mónika (Pest megye) | 11294. Marta Hermann (Vas megye) |
| 11295. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 11296. Nagy Csilla Teréz (Komárom-Esztergom megye) |
| 11297. Pedagógus (Békés megye) | 11298. Áprily Judit (Komárom-Esztergom megye) |
| 11299. Koszta anita (Csongrád-Csanád megye) | 11300. Szülő (Budapest) |
| 11301. Nagyszülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11302. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11303. Szülő (Pest megye) | 11304. József Szabó (Budapest) |
| 11305. Szülő (Bács-Kiskun megye) | 11306. Szülő (Pest megye) |
| 11307. Pedagógus (Pest megye) | 11308. Mihácsi Attiláné (Vas megye) |
| 11309. Timár Zsófia (Pest megye) | 11310. Niki Varga-Papp (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11311. Szülő (Komárom-Esztergom megye) | 11312. Lehoczkiné Horváth Melinda (Somogy megye) |
| 11313. Dr. Pomázi-Balogh Renáta (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11314. Alexandra Szepesi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11315. Borvendegh Anna (Pest megye) | 11316. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11317. Szülő (Pest megye) | 11318. Szülő (Budapest) |
| 11319. Andrea Almási (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11320. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11321. Fejes Janka (Békés megye) | 11322. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
| 11323. Palkó Vivien (Baranya megye) | 11324. Mónika Sipka (Bács-Kiskun megye) |
| 11325. Agnes Salamon (Budapest) | 11326. Oláh-Mérő Laura (Pest megye) |
| 11327. Szülő (Budapest) | 11328. Erkiné Nyikos Csilla (Pest megye) |
| 11329. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11330. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
| 11331. Mészáros-Lengyel Réka (Pest megye) | 11332. Sziklai Anita (Fejér megye) |
| 11333. Petneházi Anna (Budapest) | 11334. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 11335. Nem nyilvános név (Pest megye) | 11336. Szülő, pedagógus (Fejér megye) |
| 11337. Tóbiásné Vass Orsolya (Pest megye) | 11338. Molnár Róbert (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11339. Szlobodnik-Jákli Dalma (Pest megye) | 11340. Olvasó (Nógrád megye) |
| 11341. Beáta Benő (Pest megye) | 11342. Szülő (Pest megye) |
| 11343. Szülő (Pest megye) | 11344. Szülő (Pest megye) |
| 11345. Kun Sebastian (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11346. Borbély Rita (Budapest) |
| 11347. Tímea Pásztor (Pest megye) | 11348. Bagóné Farkas Eszter (Fejér megye) |
| 11349. Nem nyilvános név (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11350. Vajas Beáta (Bács-Kiskun megye) |
| 11351. Nem nyilvános név (Hajdú-Bihar megye) | 11352. Túri Mónika (Pest megye) |
| 11353. Gyüre-Isztin Dorina (Békés megye) | 11354. Rózsa-Halász Alexandra (Heves megye) |
| 11355. Szülő (Komárom-Esztergom megye) | 11356. Szülő (Budapest) |
| 11357. Markéta Lengyel Adamovičová (Budapest) | 11358. Pedagógus (Pest megye) |
| 11359. Pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11360. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11361. Horváth Rege Rozália (Budapest) | 11362. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11363. Kedzierszki Ágnes (Pest megye) | 11364. Siklósi Marianna (Budapest) |
| 11365. Szenti Regina (Csongrád-Csanád megye) | 11366. Szülő (Fejér megye) |
| 11367. Szülő (Budapest) | 11368. Ricska Miklós (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 11369. Vári Fruzsina (Pest megye) | 11370. Szülő, pedagógus (Békés megye) |
| 11371. Horváth Bánk István (Pest megye) | 11372. Lipótné Balogh Petra (Komárom-Esztergom megye) |
| 11373. Nagyszülő (Budapest) | 11374. Biró Kitti (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11375. Lipót Árpád (Komárom-Esztergom megye) | 11376. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11377. Renáta Martonné Iván (Budapest) | 11378. Bődör László (Somogy megye) |
| 11379. Szülő (Komárom-Esztergom megye) | 11380. Szülő (Veszprém megye) |
| 11381. Karakainé dr Túri Katalin (Nógrád megye) | 11382. Horváth Luca (Pest megye) |
| 11383. Tihanyine Imre Beáta (Fejér megye) | 11384. Szülő (Budapest) |
| 11385. Szülő (Budapest) | 11386. Hajdu Eszter (Budapest) |
| 11387. Péderi Cintia (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11388. Stermann Viola (Budapest) |
| 11389. Dallos Veronika (Budapest) | 11390. Pedagógus (Fejér megye) |
| 11391. Veszeliné Janicsek Éva (Pest megye) | 11392. Kertész Beatrix (Pest megye) |
| 11393. Révfalvi-Ender Tímea (Budapest) | 11394. SÜKI CSABA (Heves megye) |
| 11395. Bognár-Nagy Anikó (Győr-Moson-Sopron megye) | 11396. Nagyszülő (Pest megye) |
| 11397. Pásztor Dóra (Budapest) | 11398. Rein Sarolta (Pest megye) |
| 11399. Horváth Réka Erzsébet (Budapest) | 11400. Szülő (Heves megye) |
| 11401. Szülő (Pest megye) | 11402. Szülő (Budapest) |
| 11403. Henriett Minczèr (Komárom-Esztergom megye) | 11404. Földesi Dóra (Békés megye) |
| 11405. Pálinkás Szintia (Budapest) | 11406. Szülő (Budapest) |
| 11407. Petelen Petra (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11408. Vivien Soltész-Balogh (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11409. Molnárné Práger Molnárné Práger (Pest megye) | 11410. Nagyszülő (Pest megye) |
| 11411. Szűcs Tamás (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11412. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 11413. Ménkűné Tóth Cintia (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11414. Ternyei Csilla (Pest megye) |
| 11415. Szülő (Budapest) | 11416. Szülő (Baranya megye) |
| 11417. Szülő (Baranya megye) | 11418. Szvoboda Enikő (Somogy megye) |
| 11419. Nagyszülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 11420. Szülő (Budapest) |
| 11421. Igaz Ágnes (Budapest) | 11422. Szülő (Pest megye) |
| 11423. Nagyszülő (Csongrád-Csanád megye) | 11424. Szülő (Budapest) |
| 11425. Gyenge Henrietta (Hajdú-Bihar megye) | 11426. Rigó László (Pest megye) |
| 11427. Koroknai-Tóth (Hajdú-Bihar megye) | 11428. Szülő (Fejér megye) |
| 11429. Kristály Csilla (Baranya megye) | 11430. Pedagógus (Tolna megye) |
| 11431. Ragoncsa józsef (Baranya megye) | 11432. Kamarás Katalin (Budapest) |
| 11433. Zsupán Attilánè (Baranya megye) | 11434. Kissné Nagy Tünde (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 11435. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11436. Molnár-Varga Krisztina (Somogy megye) |
| 11437. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 11438. Baglyas Nóra (Nógrád megye) |
| 11439. Szülő, pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11440. Mayer Zsolz (Budapest) |
| 11441. Tőkés Rita (Budapest) | 11442. Krisztina Török (Csongrád-Csanád megye) |
| 11443. Éva Andrea Gecséné Libis (Győr-Moson-Sopron megye) | 11444. Barta Andrea (Pest megye) |
| 11445. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11446. Nagy Anna (Baranya megye) |
| 11447. Bernadett Pasics (Vas megye) | 11448. Báriné Bakos Erika (Somogy megye) |
| 11449. Horváth-Borsos Gabriella (Vas megye) | 11450. Trappné Kovács Annamária (Baranya megye) |
| 11451. Szülő (Budapest) | 11452. Bernadett Farkas (Somogy megye) |
| 11453. Rencz Tiborné (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11454. Katalin Klujber (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11455. Szentmiklósi Orsolya (Budapest) | 11456. Erzsébet Ibolya Nagy (Fejér megye) |
| 11457. Klára Tóth (Budapest) | 11458. Szülő (Fejér megye) |
| 11459. Drégelinè Sápi Ildikó (Pest megye) | 11460. Szülő (Pest megye) |
| 11461. László Ildikó (Bács-Kiskun megye) | 11462. Varga-Pucsek Eszter (Veszprém megye) |
| 11463. Tukacs Zita (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 11464. Veinert-Pál Tünde (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11465. Nagy János (Budapest) | 11466. Fehérné H. Bernadett (Pest megye) |
| 11467. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 11468. Makár Barnabásné (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11469. Szülő (Veszprém megye) | 11470. Csilla Biczó (Pest megye) |
| 11471. Szülő (Budapest) | 11472. Straubinger Ferencné (Komárom-Esztergom megye) |
| 11473. Szülő (Pest megye) | 11474. Nem nyilvános név (Csongrád-Csanád megye) |
| 11475. Nagyszülő (Csongrád-Csanád megye) | 11476. Nezezon Dániel (Pest megye) |
| 11477. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11478. Öller Renáta (Komárom-Esztergom megye) |
| 11479. Dné Gedai Eszter (Pest megye) | 11480. Nem nyilvános név (Budapest) |
| 11481. Szülő (Pest megye) | 11482. Szülő, pedagógus (Veszprém megye) |
| 11483. Szülő (Békés megye) | 11484. Lakatosné Molnár Andrea (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11485. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11486. József Istvánné (Zala megye) |
| 11487. Kovacs Andrea (Győr-Moson-Sopron megye) | 11488. Urbanics Magdolna (Komárom-Esztergom megye) |
| 11489. Márta Novák (Győr-Moson-Sopron megye) | 11490. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11491. Ildikó Vargáné Szathmári (Hajdú-Bihar megye) | 11492. Dr. Keményné Kőfalvi Szilvia (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11493. Szülő, pedagógus (Vas megye) | 11494. Nagyszülő, pedagógus (Zala megye) |
| 11495. Soós Izabella (Hajdú-Bihar megye) | 11496. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Vas megye) |
| 11497. Judit Borbély (Pest megye) | 11498. Szülő (Budapest) |
| 11499. Szülő, nagyszülő (Vas megye) | 11500. Csuzdi Zsolt (Zala megye) |
| 11501. Szülő (Pest megye) | 11502. Göncziné Balogh Orsolya (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11503. Maczalikné Bartos Mária (Vas megye) | 11504. Varga Piroska (Budapest) |
| 11505. Puspán Judit (Veszprém megye) | 11506. Szülő (Békés megye) |
| 11507. Szmetana-Poór Bianka (Bács-Kiskun megye) | 11508. Szülő (Veszprém megye) |
| 11509. Szülő (Pest megye) | 11510. Szülő, pedagógus (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 11511. Hoffmann István (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11512. Szülő (Pest megye) |
| 11513. Pócsik Diána Réka (Győr-Moson-Sopron megye) | 11514. Szülő, pedagógus (Vas megye) |
| 11515. Nagyszülő (Vas megye) | 11516. Szülő (Pest megye) |
| 11517. Szülő, pedagógus (Vas megye) | 11518. Pocsai Ella (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 11519. Attila Gönczi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11520. Szülő (Budapest) |
| 11521. Varga Tünde (Budapest) | 11522. Szülő, pedagógus (Vas megye) |
| 11523. Csilla Fellegvári (Komárom-Esztergom megye) | 11524. Harkai-Cselkó Kitti (Heves megye) |
| 11525. Szülő (Heves megye) | 11526. Erika Tóthné Feiller (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11527. Tímea Pintèrnè (Veszprém megye) | 11528. Kocsis Sára Petra (Budapest) |
| 11529. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 11530. Szülő, pedagógus (Budapest) |
| 11531. Viktor Kertész (Baranya megye) | 11532. Nem nyilvános név (Vas megye) |
| 11533. Anikó Viczián (Pest megye) | 11534. Tőkei Krisztián (Pest megye) |
| 11535. Szülő (Komárom-Esztergom megye) | 11536. Biró Judit (Somogy megye) |
| 11537. Pedagógus (Vas megye) | 11538. Világos Loretta (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11539. Marschek Judit (Győr-Moson-Sopron megye) | 11540. Szülő (Budapest) |
| 11541. Somogyi Réka (Budapest) | 11542. Nem nyilvános név (Vas megye) |
| 11543. Szülő (Pest megye) | 11544. Nem nyilvános név (Fejér megye) |
| 11545. Bobály Dominika (Budapest) | 11546. Némethné Dr. Kormos Zsófia (Veszprém megye) |
| 11547. Bozsóné Laurinyecz Gyöngyi (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11548. Máté Éva (Tolna megye) |
| 11549. Nem nyilvános név (Győr-Moson-Sopron megye) | 11550. Szülő (Budapest) |
| 11551. Szülő (Somogy megye) | 11552. Kis Zsuzsa (Pest megye) |
| 11553. Andrea Ildikó Kovács (Fejér megye) | 11554. Nagyszülő (Fejér megye) |
| 11555. Nagyszülő (Fejér megye) | 11556. Nagyszülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 11557. Szülő, pedagógus (Baranya megye) | 11558. Szülő (Komárom-Esztergom megye) |
| 11559. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 11560. ÁGI (Pest megye) |
| 11561. Angéla (Veszprém megye) | 11562. Ziegler Györgyi Anna (Pest megye) |
| 11563. Nem nyilvános név (Budapest) | 11564. Nem nyilvános név (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11565. Pedagógus (Heves megye) | 11566. Beatrix Mészáros (Bács-Kiskun megye) |
| 11567. Beáta Bánfai (Fejér megye) | 11568. Nagyszülő, pedagógus (Tolna megye) |
| 11569. Nem nyilvános név (Győr-Moson-Sopron megye) | 11570. Halász-Táborszky Györgyi (Pest megye) |
| 11571. Matyiné Gyovai Amanda (Csongrád-Csanád megye) | 11572. Pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11573. Lajosné Szatmári (Hajdú-Bihar megye) | 11574. Szülő (Komárom-Esztergom megye) |
| 11575. Beatrix Pfeifferné (Fejér megye) | 11576. Nagyszülő (Veszprém megye) |
| 11577. Nem nyilvános név (Pest megye) | 11578. Szülő (Somogy megye) |
| 11579. Szülő (Budapest) | 11580. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11581. Terdik Pálné (Hajdú-Bihar megye) | 11582. Mária Hegyi (Heves megye) |
| 11583. Szülő (Baranya megye) | 11584. Bendes Bettina (Pest megye) |
| 11585. Horvath Zsolt (Vas megye) | 11586. Júlia Keszti (Vas megye) |
| 11587. Györgyi Perjés (Budapest) | 11588. Nyírő Edit (Budapest) |
| 11589. Wéber Lászlóné (Veszprém megye) | 11590. Nagyszülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11591. Veres Krisztina (Budapest) | 11592. Mihályné Vajda (Budapest) |
| 11593. Istvánné Orbán (Komárom-Esztergom megye) | 11594. Tálos-Farkas Gabriella (Budapest) |
| 11595. Györösi Réka (Hajdú-Bihar megye) | 11596. Homa Melinda (Pest megye) |
| 11597. Szülő (Fejér megye) | 11598. Szülő (Budapest) |
| 11599. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 11600. HEGEDÜS KORNÉL (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11601. Nagy Renáta (Somogy megye) | 11602. Szijártó Vanda (Baranya megye) |
| 11603. Szülő (Somogy megye) | 11604. Gulyás Tímea (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11605. Szülő (Somogy megye) | 11606. Kinga Vincze (Fejér megye) |
| 11607. Góg Molli (Győr-Moson-Sopron megye) | 11608. Urbán Zsolt (Fejér megye) |
| 11609. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 11610. Endre Angyaláti (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11611. Szülő, pedagógus (Tolna megye) | 11612. Szülő (Pest megye) |
| 11613. Szülő, pedagógus (Hajdú-Bihar megye) | 11614. Tímea Janiga (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11615. Szülő (Zala megye) | 11616. Nem nyilvános név (Pest megye) |
| 11617. Szülő, pedagógus (Somogy megye) | 11618. Aszodi Andrea (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11619. Szülő, pedagógus (Veszprém megye) | 11620. Ágnes Dériné Érsek (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11621. Szülő (Zala megye) | 11622. Barna Edina (Pest megye) |
| 11623. Kónya Andrea (Somogy megye) | 11624. Pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11625. Szabó Péter Szilárd (Budapest) | 11626. Szülő (Budapest) |
| 11627. Tuza-Buczkó Judit (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11628. Szülő, pedagógus (Csongrád-Csanád megye) |
| 11629. Széplaki Judit (Pest megye) | 11630. Nagyszülő, pedagógus (Tolna megye) |
| 11631. Angelika Jávorné s. (Bács-Kiskun megye) | 11632. Gabriella Boldog (Pest megye) |
| 11633. Felfalusi Tímea (Budapest) | 11634. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
| 11635. Szülő (Fejér megye) | 11636. Zsuzsanna Haraszti (Budapest) |
| 11637. Emese Oroszi-Dézsi (Bács-Kiskun megye) | 11638. Szülő, pedagógus (Csongrád-Csanád megye) |
| 11639. Ágnes Fehérné Kecskeméti (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11640. Irén Karácsonyné Fucsik Irén (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11641. Bozsóné Kotyesz Donatella (Somogy megye) | 11642. Prekopa Imola (Budapest) |
| 11643. Szintén Zsuzsanna (Veszprém megye) | 11644. Harnos Màtè (Veszprém megye) |
| 11645. Evelin Csalók (Budapest) | 11646. Nagyszülő (Somogy megye) |
| 11647. Melinda Márkó (Somogy megye) | 11648. Pethő Pál (Fejér megye) |
| 11649. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11650. Bagdi-Süveges Bettina (Budapest) |
| 11651. Tatár Zsuzsanna (Pest megye) | 11652. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 11653. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11654. Norbert Rozim (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11655. Husztáné Rózsa Krisztina (Csongrád-Csanád megye) | 11656. Nagyszülő (Komárom-Esztergom megye) |
| 11657. Szülő (Pest megye) | 11658. Szülő (Somogy megye) |
| 11659. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11660. Lakner Rita (Pest megye) |
| 11661. Opavszky Angéla (Somogy megye) | 11662. Szülő, pedagógus (Békés megye) |
| 11663. Nagyszülő, pedagógus (Budapest) | 11664. Némethné Keller Zsuzsanna (Pest megye) |
| 11665. Dorina (Fejér megye) | 11666. Farkasné Kósi Renáta (Zala megye) |
| 11667. Szülő (Budapest) | 11668. ILONA FÖLDINÉ KASZAI (Békés megye) |
| 11669. Jagudits-Nagy Nóra (Győr-Moson-Sopron megye) | 11670. Tantos Ágnes (Budapest) |
| 11671. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 11672. Katalin Szabó Kozma (Pest megye) |
| 11673. Tímea Horváth (Győr-Moson-Sopron megye) | 11674. Ágnes Molnár (Budapest) |
| 11675. Gajdos-Szilágyi Debóra (Pest megye) | 11676. Kruták Zsófia (Pest megye) |
| 11677. Nagy Fruzsina (Pest megye) | 11678. Szülő (Budapest) |
| 11679. Szülő, pedagógus (Zala megye) | 11680. Kertész Tamás (Budapest) |
| 11681. Kovács Ildikó (Budapest) | 11682. Abonyi Zsuzsanna (Zala megye) |
| 11683. Major Szilárd (Zala megye) | 11684. Brauner Diána (Budapest) |
| 11685. Szülő (Pest megye) | 11686. Szülő (Pest megye) |
| 11687. Julianna Gergócsné Györkei (Pest megye) | 11688. Szülő, pedagógus (Vas megye) |
| 11689. Szülő (Bács-Kiskun megye) | 11690. Őri-Majnek Emese (Budapest) |
| 11691. Várszegi Emese (Pest megye) | 11692. Várszegi Marcell (Budapest) |
| 11693. Anikó Zakupszkyné Gasparik (Bács-Kiskun megye) | 11694. Nagyszülő (Heves megye) |
| 11695. Nem nyilvános név (Bács-Kiskun megye) | 11696. Vlajk-Kovács Helga (Pest megye) |
| 11697. Zakupszky Gábor (Bács-Kiskun megye) | 11698. Farkas Boglárka (Pest megye) |
| 11699. Kánya Krisztina (Somogy megye) | 11700. Kavin Ferenc (Pest megye) |
| 11701. Csont Ágnes (Győr-Moson-Sopron megye) | 11702. Erzsébet Vajas (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11703. Varga András (Somogy megye) | 11704. Kovács Gabriella (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11705. Harangozó Alexandra (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11706. Nem nyilvános név (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11707. Mantuano Orsolya (Budapest) | 11708. Szülő, nagyszülő (Pest megye) |
| 11709. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 11710. Diána Fáskerti (Pest megye) |
| 11711. László Dr. Tálas (Hajdú-Bihar megye) | 11712. Pedagógus (Somogy megye) |
| 11713. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11714. Szülő (Vas megye) |
| 11715. Szülő (Somogy megye) | 11716. Gál József (Pest megye) |
| 11717. Szülő (Budapest) | 11718. Ildikó Czukelter (Veszprém megye) |
| 11719. Szülő (Pest megye) | 11720. Leuko Ferenc (Pest megye) |
| 11721. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 11722. Szülő (Békés megye) |
| 11723. Szaniszló-Kovács Judit (Budapest) | 11724. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11725. Rácz Emília (Budapest) | 11726. Nem nyilvános név (Budapest) |
| 11727. Lovrek Károly (Fejér megye) | 11728. Szarka Fanni (Veszprém megye) |
| 11729. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11730. Szülő (Budapest) |
| 11731. Szülő (Zala megye) | 11732. Adám Szegedi (Pest megye) |
| 11733. Tamás Senye (Pest megye) | 11734. Andrea Hegyes (Pest megye) |
| 11735. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11736. Nagyszülő (Nógrád megye) |
| 11737. Mészöly Margit (Pest megye) | 11738. Szőllősi Pálma (Pest megye) |
| 11739. Szülő, pedagógus (Budapest) | 11740. Szülő (Bács-Kiskun megye) |
| 11741. Nagy Ferencné (Veszprém megye) | 11742. Katona Bernadett (Budapest) |
| 11743. Pedagógus (Baranya megye) | 11744. Szülő (Pest megye) |
| 11745. Váróczi Zsuzsanna (Pest megye) | 11746. Tóthné Horváth Anna (Budapest) |
| 11747. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 11748. Szülő (Pest megye) |
| 11749. Nagyszülő (Hajdú-Bihar megye) | 11750. Szülő (Budapest) |
| 11751. Fehérvári Szilveszter (Békés megye) | 11752. Mihály Dömők (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11753. Tímea Deák (Budapest) | 11754. Ferenc Gyurkovics Ferenc (Budapest) |
| 11755. ferenc GYURKOVICS (Pest megye) | 11756. Gallainé Krizsanics Éva Ágnes (Pest megye) |
| 11757. Varga Jánosné (Zala megye) | 11758. Éva Pálné Éliás (Pest megye) |
| 11759. Németh Gergely (Budapest) | 11760. Nem nyilvános név (Komárom-Esztergom megye) |
| 11761. Molnárné Füredi Zsuzsanna (Győr-Moson-Sopron megye) | 11762. Dóra Kovács (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11763. Mónika Dukonyne Kukuda (Komárom-Esztergom megye) | 11764. Éva Henrik (Budapest) |
| 11765. Szűcs Jánosne (Pest megye) | 11766. Pálmai Csilla (Pest megye) |
| 11767. Csikos Csilla (Pest megye) | 11768. Matancic Josip (Baranya megye) |
| 11769. Nem nyilvános név (Veszprém megye) | 11770. Szülő (Heves megye) |
| 11771. Nagyszülő (Pest megye) | 11772. Bedőcs Gyula (Vas megye) |
| 11773. Nagyszülő (Budapest) | 11774. Ámon Katalin (Budapest) |
| 11775. Mészáros Tímea (Komárom-Esztergom megye) | 11776. Czeglédi Gabriella (Hajdú-Bihar megye) |
| 11777. Pedagógus (Pest megye) | 11778. Szilágyiné Gasztonyi Eszter (Vas megye) |
| 11779. Berta Ágnes (Veszprém megye) | 11780. Nagyszülő (Vas megye) |
| 11781. Nem nyilvános név (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11782. Bognár Emese (Pest megye) |
| 11783. Szülő, pedagógus (Hajdú-Bihar megye) | 11784. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 11785. József Sörlei (Zala megye) | 11786. Sándor Gyüre (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 11787. Szülő, pedagógus (Komárom-Esztergom megye) | 11788. Julianna Szabolcsi (Hajdú-Bihar megye) |
| 11789. Sandorne Perjesi (Hajdú-Bihar megye) | 11790. Nagyszülő, pedagógus (Budapest) |
| 11791. Lilla Lepres (Heves megye) | 11792. Szabó Judit (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11793. Nem nyilvános név (Vas megye) | 11794. Nagyszülő, pedagógus (Békés megye) |
| 11795. Szabó Judit (Hajdú-Bihar megye) | 11796. Szepesi Bettina (Pest megye) |
| 11797. Zsolt Hertelendi (Pest megye) | 11798. Forgács Zoltánné (Vas megye) |
| 11799. Pedagógus (Heves megye) | 11800. Márta (Bács-Kiskun megye) |
| 11801. Major László (Budapest) | 11802. Kissné (Pest megye) |
| 11803. Jánváriné Bakó Katalin (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 11804. Nagyszülő (Budapest) |
| 11805. Annamária Harmatovszki (Budapest) | 11806. Török Viktória (Csongrád-Csanád megye) |
| 11807. Gulkai - Szakál Katalin (Hajdú-Bihar megye) | 11808. Osztás Mária (Budapest) |
| 11809. Szülő (Pest megye) | 11810. Pedagógus (Pest megye) |
| 11811. Szülő, pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11812. Szülő, pedagógus (Fejér megye) |
| 11813. Lőrincz Erika (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11814. Nagyszülő, pedagógus (Budapest) |
| 11815. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 11816. Zsuzsa Jakab (Fejér megye) |
| 11817. Sándorné Filipcsin (Győr-Moson-Sopron megye) | 11818. Percsics Klaudia (Csongrád-Csanád megye) |
| 11819. Katalin Tugyiné Pálfistyák (Pest megye) | 11820. Márk Zoltánné (Budapest) |
| 11821. Nagyszülő (Budapest) | 11822. Pedagógus (Hajdú-Bihar megye) |
| 11823. Pedagógus (Vas megye) | 11824. Mailát-Lukács (Pest megye) |
| 11825. Oláh Csilla (Hajdú-Bihar megye) | 11826. Nagyszülő, pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11827. Lukács Adrienn (Győr-Moson-Sopron megye) | 11828. Nagyszülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11829. Katalin Nagy (Budapest) | 11830. Bianka Mohácsi (Baranya megye) |
| 11831. Szülő, pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) | 11832. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 11833. Szülő (Budapest) | 11834. Kovács Róbert (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11835. Dávid László (Zala megye) | 11836. Tóth Dorina (Hajdú-Bihar megye) |
| 11837. Dajkáné Jámbor Jolán (Hajdú-Bihar megye) | 11838. Nagyszülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11839. Máthé Lászlóné (Baranya megye) | 11840. Éva Varga-Szoboszlai (Hajdú-Bihar megye) |
| 11841. Szülő, pedagógus (Budapest) | 11842. Ágnes Németh (Budapest) |
| 11843. Pedagógus (Hajdú-Bihar megye) | 11844. Imréné Kovács (Békés megye) |
| 11845. Pedagógus (Pest megye) | 11846. Szülő (Tolna megye) |
| 11847. Szöllősi-Labant Tímea (Budapest) | 11848. Tünde (Budapest) |
| 11849. Szülő (Fejér megye) | 11850. Ilona Izabella Boda (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
| 11851. Hegedűs Mercédesz (Bács-Kiskun megye) | 11852. Tóth-Pesti Veronika (Baranya megye) |
| 11853. Györgyné Tihanyi (Veszprém megye) | 11854. Bartucz Anetr (Somogy megye) |
| 11855. Szülő (Vas megye) | 11856. Nagyszülő (Veszprém megye) |
| 11857. Beáta Kertészné Sánta (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 11858. Réka Piroska (Budapest) |
| 11859. Szülő, pedagógus (Budapest) | 11860. Kotosz-Farkas Edina (Hajdú-Bihar megye) |
| 11861. László Körösztös (Tolna megye) | 11862. Szülő (Somogy megye) |
| 11863. Szülő (Budapest) | 11864. Ujj Sándorné (Hajdú-Bihar megye) |
| 11865. Bárdos Tünde (Pest megye) | 11866. Sztuskáné Beszta Alexandra (Pest megye) |
| 11867. Gergely Linda (Budapest) | 11868. Nagyné Tóth Barbara (Veszprém megye) |
| 11869. Nagy Réka (Bács-Kiskun megye) | 11870. Czink Gabi (Baranya megye) |
| 11871. Laura (Pest megye) | 11872. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
| 11873. Nagyszülő (Pest megye) | 11874. Szülő (Fejér megye) |
| 11875. Nagy Tímea (Pest megye) | 11876. Návai-Tóth Bettina (Hajdú-Bihar megye) |
| 11877. Pedagógus (Pest megye) | 11878. Szabina Modori-Rénes (Veszprém megye) |
| 11879. Krisztina Seres (Győr-Moson-Sopron megye) | 11880. Mihály Erzsi (Pest megye) |
| 11881. Pinto-Boda Bianka (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 11882. Nagyszülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11883. Szülő (Budapest) | 11884. Adrienn Bakó (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 11885. Pálné Bagyánszki (Budapest) | 11886. Harmos Piroska (Pest megye) |
| 11887. Poór Tímea Zsuzsanna (Vas megye) | 11888. Garainé Máji Judit (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
| 11889. Adrienn Kovács (Vas megye) | 11890. Böszörményi Adrienn (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11891. Dr. Szöcs Edit (Budapest) | 11892. Kővári Anna (Budapest) |
| 11893. Kunné Varga Viktória (Baranya megye) | 11894. Nem nyilvános név (Fejér megye) |
| 11895. Emese Márton (Pest megye) | 11896. Nem nyilvános név (Somogy megye) |
| 11897. Biró Csaba (Győr-Moson-Sopron megye) | 11898. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 11899. Pedagógus (Hajdú-Bihar megye) | 11900. Nem nyilvános név (Baranya megye) |
| 11901. Felső Dóra (Pest megye) | 11902. FEHÉRVÁRI JUDIT (Budapest) |
| 11903. Szülő (Pest megye) | 11904. FEHÉRVÁRI ATTILA (Budapest) |
| 11905. Pedagógus (Zala megye) | 11906. Balogh Krisztina (Budapest) |
| 11907. Tóthné Takács Andrea (Bács-Kiskun megye) | 11908. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
| 11909. Reichl György (Győr-Moson-Sopron megye) | 11910. Dr. Czeglédi Éva (Budapest) |
| 11911. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 11912. Ilona Harmati (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11913. Horváth Mária (Vas megye) | 11914. Trubel Lászlóné (Budapest) |
| 11915. Csampa István (Budapest) | 11916. Karácsonyi Éva Ágnes (Budapest) |
| 11917. Szufelják Demeter (Hajdú-Bihar megye) | 11918. Gosztola Marietta (Budapest) |
| 11919. Bangó Beatrix (Pest megye) | 11920. Szülő, pedagógus (Hajdú-Bihar megye) |
| 11921. AURELIA GUNN (Fejér megye) | 11922. Fedorné Kis-Prumik Andrea (Pest megye) |
| 11923. Szülő (Baranya megye) | 11924. Nagyszülő (Pest megye) |
| 11925. Szülő (Pest megye) | 11926. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 11927. Szülő (Baranya megye) | 11928. Martinné Jakab Gabriella (Pest megye) |
| 11929. Bene-Mészáros Fanni (Budapest) | 11930. Pedagógus (Pest megye) |
| 11931. Schonerné Emődi Edit (Bács-Kiskun megye) | 11932. Szülő (Budapest) |
| 11933. Szeles Ágnes (Budapest) | 11934. Levente Barnabás Bagi (Pest megye) |
| 11935. Fekete Laura (Budapest) | 11936. Nagy Boglárka (Baranya megye) |
| 11937. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 11938. Bálintné Ilóczki Ágnes (Komárom-Esztergom megye) |
| 11939. Kocsis Mihály (Pest megye) | 11940. Pedagógus (Budapest) |
| 11941. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 11942. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
| 11943. Nothof Mihályné (Komárom-Esztergom megye) | 11944. Péterné Szilvia (Pest megye) |
| 11945. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 11946. Pedagógus (Nógrád megye) |
| 11947. Lempahné Tóth Erika (Somogy megye) | 11948. Dudásné Bodnár Karolina Enikő (Heves megye) |
| 11949. Szalai Imrénè (Csongrád-Csanád megye) | 11950. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11951. Pedagógus (Pest megye) | 11952. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11953. Szülő (Budapest) | 11954. Bea Windisch (Bács-Kiskun megye) |
| 11955. Papp Lajosné (Budapest) | 11956. Nagyszülő, pedagógus (Somogy megye) |
| 11957. Pedagógus (Veszprém megye) | 11958. Hajdú László (Budapest) |
| 11959. GÁBORNÉ KIMBERGER ORGOVÁN (Pest megye) | 11960. Szülő (Budapest) |
| 11961. Katalin Keresztes (Budapest) | 11962. Szülő (Heves megye) |
| 11963. Kempl Csaba (Győr-Moson-Sopron megye) | 11964. Marianna Mészárosné Giricz (Fejér megye) |
| 11965. Spiz Boglárka Edit (Fejér megye) | 11966. Balázs János (Budapest) |
| 11967. Danka Gyorgyi (Budapest) | 11968. Szülő, pedagógus (Budapest) |
| 11969. Szülő, pedagógus (Hajdú-Bihar megye) | 11970. Pedagógus (Tolna megye) |
| 11971. Balázs Erika (Budapest) | 11972. Nagyszülő, pedagógus (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
| 11973. Zoltánné Horváth (Budapest) | 11974. Szülő, pedagógus (Bács-Kiskun megye) |
| 11975. Nagyszülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 11976. Tóth Balázs (Pest megye) |
| 11977. Eszter Majoros (Pest megye) | 11978. Dr Oláhné Dr Molnár Viktória (Hajdú-Bihar megye) |
| 11979. Nagyszülő (Baranya megye) | 11980. Szülő, nagyszülő (Pest megye) |
| 11981. Szülő, pedagógus (Heves megye) | 11982. Pedagógus (Vas megye) |
| 11983. Nikoletta Bodi (Vas megye) | 11984. Kurucz Erzsébet (Pest megye) |
| 11985. Szülő (Heves megye) | 11986. Bächer Anna (Pest megye) |
| 11987. Nagyszülő, pedagógus (Csongrád-Csanád megye) | 11988. Krisztina Bujtás (Győr-Moson-Sopron megye) |
| 11989. Királyné Krizsán Ágnes (Budapest) | 11990. Török Zsolt (Csongrád-Csanád megye) |
| 11991. Szülő (Budapest) | 11992. Nagyszülő (Budapest) |
| 11993. Móra Balázs (Budapest) | 11994. Szülő (Baranya megye) |
| 11995. Szülő (Baranya megye) | 11996. Szülő (Fejér megye) |
| 11997. Szülő, pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) | 11998. Zolnay Attila (Vas megye) |
| 11999. Nagyszülő (Békés megye) | 12000. Szülő (Pest megye) |
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.


