| Eddig 19628 aláíró. | |
Tapasztalatok, vélemények:
| Egyetértek, az iskolának kellene rugalmasabbnak, fokozatosan terhelőnek lenni. A lassú átmenet híve vagyok. Pedagógus, Komárom-Esztergom megye |
| Az óvodás korú gyerekeknek fontos az állandóság. Az óvodapedagósus szerepe fontos, a gyerekek ragaszkodnak a saját óvónőjükhöz.Ez ad nekik biztonságot. Nagyszülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Borzasztó lenne,főként a gyermekek szempontjából, hogy el lennének szakítva a megszokott pedagógustól, barátaitól! Nem az óvodát kéne iskolásítani,hanem az iskolának kellene másképp foglalkozni a gyermekekkel,akik iskolába kerülnek!!!. Szülő, pedagógus, Fejér megye |
| Eddig minden jó volt így! Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Maradjon meg a gyerekkor ameddig csak lehet! A gyerek maradjon gyerek amíg lehet. Ne vegyük ki a megszokott környezetből. Szülő, Pest megye |
| Nem a vegyes csoportok, ahol mindenképpen van digerenciálás, az oka a sok elsős bukásnak, hanem mert nincs elég és megfelelő szaktudású szakember, pedagógus fejlesztő, gyógypedagógus aszisztens és egyéb tamogató személy a különbözőségek kompenzálására, s leginkább nincs politikai akarat a megoldásra, csak a látszat intézkedésre. Az meg végképp felháborító, hogy megint NEM felmenő rendszerben, hanem azonnal akarnak bevezetni, semmi empátiával a jelenlegi középsős gyerekek felé... Szülő, pedagógus, Budapest |
| Mindenben egyetértek a gondolatokkal. Ebben az évben 2 unokám is érintett vagyok. Mindketten vegyes csoportba járnak. Maradjanak meg gyermeknek! Nagyszülő, Hajdú-Bihar megye |
| Nem tartom eredményes megoldásnak ha az utolsó óvodai évben megbolygatnák az össze szokott csoportokat.Nem elvárható, hogy olyan követelmènyeknek feleljenek meg az óvodás gyerekek, melynek max. egy már másodikos iskolás tudna eleget tenni.Az iskola első évében kellene más struktúra szerinti felkészítést kialakítani a gyermekek számára amely alapján könnyebben veszik az iskolai rendszer által támasztott további követelményeket vagy vezessenek be nulladik évet. Szülő, Veszprém megye |
| Az óvodának a játékról, játékos fejlesztésről kellene szólnia, míg az első osztáynak a tanuásra felkészítésről, hogy a gyermekek megszeressék az iskolát és ne stresszforrás legyen számukra. Szülő, Pest megye |
| Első osztályban óriási a váltás, oda kell az átmenet! Szülő, Komárom-Esztergom megye |
| A kisfiam az oviban marad +1 évet suli előtt félénk viselkedés miatt.. Nem tenne jót neki, így is foglalkoznak vele a vegyes csoportban és jár külön sulifelkészizésre.. Nincs szükség a változásokra.. Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| 1dl leves ebédre. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Véleményem szerint, nagyon is negatív hatása lenne az óvoda utolsó évében a már összeszokott kis óvodásokat elválasztani egymástól mindössze 1, azaz EGY nevelési év erejéig, hogy aztán a következő nevelési/tanítási évtől megint új közösségbe kerüljön. Ez csak szorongást váltana ki a legtöbb gyermekben, ami a lelki-, és személyiségfejlődésüket is negatívan befolyásolhatja. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Ezzel az értelmetlen lépéssel elveszik az óvodás gyermekektől az örömteli gyermekkort. Ne az óvodákat iskolásítsák, hanem az iskolákban indítsanak nulladik évfolyamokat vagy az iskola első osztálya legyen olyan ami biztosítja az óvoda és az iskola közti átmenetet. Nagyon nagy szakadék van a két nevelési intézmény között már így is. Pedagógus, Zala megye |
| Lányom lelkes pályakezdő óvódapedagógusként. Szereti a gyerekeket és az ezzel járó napi feladatokat. Most fél után óvódabezárás miatt elküldik. A városban több, mint 20 óvónőt érint, milyen esélye van így a pályán maradni? Győr-Moson-Sopron megye |
| A több évtizedes vegyescsoportbeli munkám során csak előnyöket tapasztaltam. Pedagógus, Komárom-Esztergom megye |
| Az iskola első osztályát kéne átformálni, nem az óvodát. Szülő, Pest megye |
| A gyerekek a 3 év alatt folyamatos tudatos felkészítés alatt állnak már kiscsoporttól. Így is soknak tartom az 5ös számkörben való műveleteket a nagycsoportban. Ez az iskola feladata. Szülő, Pest megye |
| Nem szeretném és nem is fogom a gyerekemet utolsó évre felkészitőbe tenni, elég változás lesz neki az hogy mikor eljőn az idő megy iskolába! Szépen végig marad a csoportjába nem fogom meg törni a gyereket.!!! :) Nem fogom a gyerekemet ilyennek kitenni! Elég lesz neki a változás mikor első osztályba megy majd!!!! Szülő, Pest megye |
| Legysn az első osztály előkészítő! A szülő az óvodapedagógussal döntsön a gyerek iskolaérettségéről, ne pedig egy teljesen ismeretlen ember egy íróasztal mögül! Szülő, Pest megye |
| Az óvodákban nincs se hely, se szakképzett tanító, aki végre tudná hajtani az iskolai célú nevelést. De egy óvodának nem is ez a feladata. Az óvoda feladata azoknak a szociális készségeknek az elsajátíttatása, amelyekkel iskolaérett gyerekek mehetnek iskolába. Budapest |
| Borzalom amit ez a kormány a gyerekneveléssel művel! Szülő, Fejér megye |
| A lekisebb gyermekem most fog óvodába menni és nagyon nem szeretném , hogy nagycsoportban ez várná. A lányom 17 évvel ezelőtt 4évet járt óvodába.(jobbnak tartom a 7éves iskola kezdést, mint a hatot!!!!) Sokkal jobbnak gondolnam hogy 3 év után meg 1 évet oviba járnának és az lenne az iskola felkészítő vagy az iskolában lenne egy nulladik osztály ami felkészítené a kicsiket. Az iskola közegben már bele-bele kukkanthatnának az iskolai életbe de azért még közelebb állna az óvodai élethez. Szülő, Pest megye |
| Az ovoda nem iskola. Legyen 0. év az iskolában! Iskolában első év legyen játékos Szülő, Budapest |
| Kevesebb gyerek kell 1 csoportba. Több segítő szakember jelenléte, képzése és megbecsülése anyagi és erkölcsi tekintetben. Az iskola kezdés előtt lehetne egy 0. évfolyam iskolás rendszerben ,de értékelés nélkül, hogy ne az óvoda legyen iskolásítva, ám a kisgyerek biztonságban és szeretve legyen felkészítve az iskolás létre.Anyagi és erkölcsi megbecsülést az asszisztenseknek, akik most ugyanazt csinálják, amit az új óvodai nevelők fognak csinálni, csak másképp megnevezve. Becsüljék az óvodapedagógusokat minden téren, hisz lassan a “veszélyeztetett állatfaj” közé sorolnak bennünket. Elnézést a sarkított példáért! Ha változást akarnak kieszközölni, akkor felmenő rendszerben hagyjanak több évnyi egérutat, hogy a most és a jövőre beiratkozókat már így tudják csoportosítva felvenni. Vagy lehessen kiskapu az, hogy két egymás melletti korosztály legyen egy csoportban pl. nagy-középső korosztály. Pedagógus, Pest megye |
| Egészségesebb felnőttek lennének a gyermekeink, ha inkább az iskola első két éve lenne ovódásítva. Szülő, Budapest |
| Túlzott , felesleges adminisztráció azbóvodákban, pedagógus és eszközhiány. A pedagógusok túlterheltek, nem támogatom, hogy ezt még iskolafelkészítővel rontsák. Az iskolára elég az elsö 4 osztályban felkészülni! Szülő, Vas megye |
| Az iskola első osztályát kell átreformálni Szülő, Csongrád-Csanád megye |
| Kérem, ne szakítsák ki a gyerekeket a megszokott környezetükből! Ne vegyék el a gyermekektől az önfeledt(ebb) óvodai életet! Szülő, Budapest |
| Így is alig van óvónő, azok is túlterheltek. Szülő, Pest megye |
| Nagyon negatív hatású lenne a gyerekek szempontjából. Sokkal inkább az iskolai rendszer szorulna oly mértékben átalakításra, hogy az első osztály egy átmenet legyen az óvoda és iskola között, játékossággal, de sok életkorhoz igazolható elvárással, ne pedig az őrületes hajtás, ami mély lelki problémákhoz vezet sok iskolás életében. Szülő, pedagógus, Budapest |
| Visszahúzódó gyermekem számára maga lenne a katasztrófa, aki pont azért marad egy évet óvodában, mert még nem áll készen az iskolára. Erre az iskola rá szabadulna az óvodában annak minden kötelezettségével ezzel a tervezettel… Nagyon nem! Szülő, Pest megye |
| Nem szeretném,ha a fiamat kirángatnák a megszokott csoportjából és lesz fog még eleget tanulni az évek során,nem kell ilyenekkel terhelni az oviban. Rossz ötletnek tartom az iskola előkészítő utolsó óvodai évet. A gyereknek elég feszültséget okoz maga az iskolaváltás és az új közösség, nem kell ezt már előtte az oviban is elkezdeni. Hadd legyenek gyerekek,lesz még bőven idejük tanulni. A mozgásra sokkal nagyobb szükségük van. Szülő, Baranya megye |
| Sajnálatos módon minden változást az oktatás területén az óvodai nevelés "reformjával" akarnak kezdeni. Ez rendkívűl téves gondolkodás, ugyanis az óvoda nemcsak játék és kacagás, komoly nevelő és egyben oktató munkát is folytat. Mindezt játékosan, tapasztalatszerzéssel, élményekkel. Javaslom, hogy az iskolai oktatást tegyék hasonlóvá az óvodához. Szakemberként a gyermek a legfontosabb számomra és tudom, hogy jó úton járunk, ideje lenne követni az óvodapedagógusokat, mi polihisztorok vagyunk. Pedagógus, Hajdú-Bihar megye |
| Nem tekinthetnek robotként egy érző, gyermeki lélekre, nem helyezhetik a saját erdeküket a egy gyermek tiszta lelke, élete elé. Igenis szükségük van a biztonságra, a gondoskodó szeretetre a közösségi életben is ilyen pici korban!! Szülő, Pest megye |
| Nem támogatom a javaslatot, egyáltalán nem a gyerek érdekeit nézi. A gyereknek trauma lenne ha elválasztanák az eddigi óvónőitôl, a társaitól. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
| Heterogén csoportösszetételt támogatom. Óvodás gyerekek sajátosságainak jobban megfelel. Pedagógus, Somogy megye |
| Rendkívül rossz hatása van a gyermekekre az iskolakezdést megelőzően egy évvel ha kitennék őket ekkora változásnak, új tanítókkal, új csoportban. Jelenleg is a saját csoportjukon belül tökéletesen tudnak differenciáltan az iskolára készülni! Szülő, Budapest |
| Két lehetőség van a problémára. Vagy 7 évesen mehetnek iskolába, vagy 0. év az iskolába. Az 5-6 éves nagycsoportos tanuljon, de játszva, ne az iskolára készüljön Szülő, Pest megye |
| A gyerekek lelki stabilitása, a pedagógiai szabadság és az óvoda fő funkciója, amely a játék köré szerveződik, azt kívánja, hogy a nagycsoportosokat ne emeljék ki a megszokott környezetükból. Pedagógus, Budapest |
| Az elgondolàs nem normàlis, egy iskolakezdès előtti megbolygatàs majd újra! Előbb kellett volna gondolkodni ès a homogèn csoportokat rèszesìteni elönyben ahol kb egy szinten vannak a gyerekek èletkorukból adódóan! Mèlysègesen felháborìt amit valaki ott fennt a nagy pulpituson kitalàl már a gyermekeink kárára is! Gondolkozzatok el nagy okosok! Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Ne szakítsák ki a gyerekeket a megszokott csoportból és nevelőktől! Óriási, felesleges stressz ez az utolsó óvodai évre. Szülő, Pest megye |
| Játékos és komplex fejlesztést tartom előnyösnek óvodás korban és nem a didaktikus frontális iskola előkészítő programot! Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| A gyermekek érdekeit az állandóság szolgálja.Az utolsó évben történő környezetváltás negatívan befolyásolná az érzelmi életüket ami nagyban kihat a teljesítményükre. Pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Az óvoda a játék helye, nem a tanulásé. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
| Ne osztályozzák Nagyszülő, pedagógus, Heves megye |
| Ne osztályozzák Nagyszülő, Heves megye |
| Ne osztályozzák Nagyszülő, Heves megye |
| Ne osztályozzák Szülő, Heves megye |
| Ne osztályozzák Szülő, Heves megye |
| Kiszakítani teljesen felesleges az utolsó évben. A fejlesztés folyamatos, nem ezen múlik. Szülő, Budapest |
| Én örülnék, ha korosztályonként lenne csoportokra bontva. És minden korosztály a neki megfelelő fejlesztést kapná meg. Ehelyett, mivel kevés az óvodai pedagógus, csak vegyes csoportokba nappali gyermekmegőrzőként üzemelnek. Ahol a kicsiket elnyomják a nagyok, akik inkább vissza fejlődnek mint hogy az iskolára érjenek meg. Így nem kell három 10 fős csoport, és vele három óvodai pedagógus, hanem 1 \"figyel\" 30 gyerekre vegyes csoportba... Szülő, Zala megye |
| A gyereknek az óvodában az a dolga, hogy játsszon, tapasztaljon, gondtalan legyen és ezáltal válik iskolaéretté! Szülő, pedagógus, Vas megye |
| Gyermek számára erre nem az óvodába lenne szükség. Had legyen gyerek ameddig csak tud. Szülő, Vas megye |
| Vegyes csoportba is megvalósítható az iskolára való felkészítés. Pedagógus, Budapest |
| Egyre fejletlenebbül kerülnek a gyermekek óvodába 3 évesen. Nem beszél, nem szobatiszta, de már tablet, telefon függő. Kb. másfél éves hátránnyal indul az óvodáztatás nagyon sok kisgyermeknél. Másfél év hátrányból nem lehet 3 év alatt iskolaérett gyermeket nevelni. Bűn a 6 éves gyermekek kötelező iskoláztatása! Nagyszülő, pedagógus, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Egy jó pedagógus kiválóan tud differenciáltan fejleszteni vegyes életkorú csoportba, sőt véleményem szerint még jobban is mint egy homogén csoportba hiszen a gyermekek egyéni képességei nagyon eltérők. Inkább abba kellene segítséget nyújtani, hogy a sok sajátos nevelési és különleges bánásmódot igénylő gyermek mellé szakembert és pedagógiai asszisztenst biztosítanak és akkor nagyobb figyelem tudna irányulni a normális fejlődésű gyermekekre. Pedagógus, Pest megye |
| Sajnos minket már jövőre összevonnak és bezárják az ovinkat. Számunkra egy sokkal kedvezőtlenebb épületbe megyünk és az óvónők/csoportok egybenmaradasa se garantált. Szülő, Budapest |
| Ha már az Alaptörvényben is kiemelik, hogy: „Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.” - akkor bizony ez a gyakorlatban is valósuljon meg. Nincs semmilyen szakmai és emberi érv és bizonyíték a tervezett intézkedés mellett, ráadásul az intézkedés pont az érintett gyerekekkel nem törődik, hogy vajon miként is érintené mindez őket. Szóval el a kezekkel a gyerekeinktől, ezt bízzák inkább a szakemberekre. Szülő, Pest megye |
| A gyerekek maradjanak a jól megszokott közegükbe. Nem tenne jót semmiképpen, ha az óvoda utolsó évét külön csoportban töltené a gyernekem. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Gyermekem vegyes csoportba jár, nem szeretném ha utolsó évben új társaságba kerülne. Ezen kívül az iskola dolga, hogy megtanítsa a gyerekeket írni, olvasni, nem az óvodáé! Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| Üdv Véleményünk szerint nem verseny istállónak kell lennie az iskoláknak, az óvodáknak meg aztán végképp nem!!! Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| Nem szeretnem ha iskolasitanak az ovikat Szülő, Budapest |
| Ami jól működik, ne változtassuk meg! Pedagógus, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| tiltakozom Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Nagyobb önállóságot az oktatási és nevelési intézményeknek, mert a sokszínűség ad lehetőséget a szakmai tapasztalatokon nyugvó fejlődésnek! A gyerek beiskoláztatásáról ne dönthessen olyan aki nem ismeri a gyereket. Ez marhaság volt, ne maradjon így! Nagyszülő, Pest megye |
| Az óvoda maradjon óvoda!!! Nagyszülő, Budapest |
| Az ovoda maradjon meg annak ami ! Ne gyorsitsuk itt a folyamatokat !Egy nagyszülő . Budapest .... Budapest |
| Az egyik lányom vegyes csoportba jár, jövőre lesz nagycsoportos. Szenzoros integrációs zavara van, ragaszkodik a megszokott dolgokhoz. Szeretném, ha továbbra is a megszokott, szeretett, kiváló óvónénijével járhatna óvodába. Jövőre csatlakozik a kistestvére, nagyon várják már, hogy egy csoportba járhassanak, nem szeretném, ha szétszakítaná őket a jogszabály. Szülő, Pest megye |
| Az óvoda maradjon óvoda!!! Elfogadhatatlan ez a tervezet! Pedagógus, Győr-Moson-Sopron megye |
| Nem lehet verseny istálló már az óvoda. Az aktuális csoportokból kitépni az iskolajöteles gyerekeket nagy károkat fog okozni!!! A vegyes csoporttal csak pozitív tapasztalatom van. Jó és elég óvodapedagógus kell, akik meg tudják oldani az általuk ismert kisgyerek fejlesztését, felkészítését biztonságos körülmények között. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Mind a homogén, mind a vegyes szervezésű csoportoknak meg van az előnye, hátránya. Had döntsék el a szülők, pedagógusok melyiket szeretnék választani! Ráadásul homogén csoportból is többször előfordul, hogy nem egyszerre mennek iskolába, ez nem csak életkor,hanem egyéni érettség függvénye is!!! Szülő, pedagógus, Baranya megye |
| Nem tudok véleményt mondani Szülő, Somogy megye |
| Nálunk tökéletesen működnek a vegyes csoportok. nagylányomnak most következik az utolsó ovis éve, nem hiszem, hogy előnyére válna, ha kiszakítanák a megszokott kis csoportjából. Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| 4 gyerekes anyukaként határozottan látom hogy hihetetlen káros lenne ez a nagycsoportos gyerekeknek!!!! Szülő, Pest megye |
| Szuperül működik mindkét gyermekem óvodai vegyes csoportjában a differenciálás, fejlesztés. Ausztriában azok a gyerekek akik még nem iskolaérettek(nyelvi, kognitív, egyéb elmaradás, érettlenség következtében) előkészítő osztályban kezdik, 1 évük van, hogy felhozzák az elvárt szintre képességeiket! Nem minden gyermeket kell büntetni azzal, hogy kiemelik a csoportból, elegendő lenne azokkal külön foglalkozni, akiknek erre szükségük van! Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| XXI.századi szakmaiságot! Ártatlan gyermek szemléletet! Szülő, nagyszülő, pedagógus, Somogy megye |
| Védőnőként is egyetértek a petícióval! Szülő, Tolna megye |
| Inkább az iskolakezdést kellene óvodaszerűbbé tenni. Ausztriában élő testvérem lányánál úgy működik az első iskolai év, hogy átmenet van az iskola és az óvoda között. Ráadásul nem 8 órában, hanem 4 órában. 4 órát az iskolában vannak, a maradék idő óvoda . Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Mozgássérült gyermekem a lehető legjobb csoportban van, a lehető legjobb ovónénikkel. Most kezd kibontakozni igazán.Kölcsönös bizalom van közöttük. Egy újabb csoportban, idegenekkel számára a nulláról kezdést jelentené. Szülő, Nógrád megye |
| Már az óvodakötelezettség önmagában felháborít, az iskolaelõkészítõ év tervezett bevezetése egy plusz ok, hogy elítéljem ezt a rendszert. Szülő, Veszprém megye |
| Szerintem inkább az iskolákat kellene a gyerekek igényeihez, képességeihez igazítani. Szülő, Budapest |
| Rendben Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Ne fentről döntsenek a gyermekek egészséges fejlődését befolyásoló ügyekről és ne az óvodát iskolásítsák, hanem inkább az iskolában enyhüljön az átmenet miatti feszültség! Szülő, Bács-Kiskun megye |
| A gyerek a kötetlen játékkal tanul a legtöbbet. Tapasztalatom szerint nagyon jól működik a vegyes csoport, az odafigyelő, szeretett-teljes és képzett óvónőknek köszönhetően minden korcsoport megkapja a neki járó figyelmet és foglalkozást, a különböző korosztályú gyerekek is támogatják egymást a fejlődésben, együtt is játszanak. A változásra érzékeny gyermekeket nagyon megrázná egy ekkora változás az utolsó évben. A gyermek ekkora korban még a sok játéktól fejlődik igazán, azon keresztül tanulja a világot. Szülő, Pest megye |
| Az óvodákban így is folyik (ideális esetben) iskolára felkészítés, tágabb értelemben egészen az óvodába lépéstől az iskolába kerülésig. Ebben természetesen vannak kihívások mind a vegyes, mind a homogén csoportokban, amit így is a pedagógusok oldanak meg, a kognitív képességek fejlesztésén túl a mozgás- és emocionális fejlesztésen át a lehető legtöbb területet érintve. Az, hogy egy gyermek mennyire "iskolaérett" az iskolába lépés pillanatában függ a pedagógusoktól, a szülőktől, egyéb körülményektől és magától a gyerektől. Ennek a dolognak az összetettsége miatt bizony egyénfüggő az, ki mikor válik készen arra, hogy iskolába mehessen, és az igazi iskolaérettség az iskolába lépés után alakul ki teljesen! Van akinél az általános életkori sajátosságokhoz képest korábban, van akinél később. Ám ha mindez helyettük és a hozzájuk tartozó, releváns döntéseket meghozó felnőttektől függetlenné válik, akkor tulajdonképpen nincs is értelme differenciált fejlesztésről, iskolaérettség kialakulásának támogatásáról stb. beszélni. Szülő, pedagógus, Budapest |
| Az óvodai környezet jól múködik Magyarorszàgon a tapasztalatunk szerint! Az iskola viszont nagyon nem! Az iskola első èveit kellene igazìtani a gyermekek szüksègleteihez. Több mozgàs,termèszetben kiràndulàs, àllatokkal ismerkedès ès emellett bevezetni az iskolai tanrendet, rõvidebb óràkkal, fokozatosan emelve a terhelèst az egèsz napos ülèshez! Mindemellett rengeteg mozgàsra lenne szüksèg hogy idegikeg ès fizikailag èpen felnőhessenek! Szülő, Pest megye |
| Maradjanak még gyerekek, játszanak amíg csak lehet, az is fejleszti őket... az iskolákban kéne változtatás, az első osztály legyen egy átmenet az óvoda és az iskola között... Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| Szeretném biztonságos, kiszámitható intézményi keretek között tudni a gyerekemet. Szülő, Pest megye |
| Az óvoda nem iskola tanulnak ők majd épp eleget az iskolában mikor egész nap ot lesznek Szülő, Bács-Kiskun megye |
| Nem értek egyet az óvodàban zajló összevonàssal Szülő, Pest megye |
| Az óvoda óvoda maradjon, ne iskola. Szülő, Budapest |
| Óvodapedagógusként támogatom a vegyes csoportokat is, rengeteg előnye van. A gyermekek iskolára való felkészítése már eddig is folyamatosan zajlott, ennél komolyabb felkészítés esetén voltaképpen már nem óvoda lennénk, hanem iskola. A gyerekek többsége alapvető dolgokat nem tanul meg rendesen: illedelmes szokások, szép beszéd és kiejtés, választékos szókincs, empátia, türelem, feladattudat, kitartás, együttműködés, helyes étkezési szokások... Ellenben feladatlapokat, iskola előkészítő feladatokat már pontosan meg kellene oldania, hiszen ezektől lesz iskolaérett? Pedagógus, Komárom-Esztergom megye |
| 36 éve dolgozom vegyes csoportban. Minden gyermek számára megfelelő. A nagyoknak különösen, hiszen q differenciálás, a személyes támogatás sokkal koncentráltabb. 36 éve dolgozom vegyes csoportban. Minden gyermek számára megfelelő. A nagyoknak különösen, hiszen q differenciálás, a személyes támogatás sokkal koncentráltabb. Őrültség az egész terv. Kiszámítása gyerekeket q megszokott helyükről, a társaiktól, a pedagógusaitól csak azért hogy 1 év múlva megint ennek legyenek kitéve. Nem is tudom, hogy juthatott ilyen felelős embernek eszébe, mikor úgyis olyan zaklatott a társadalom. Elképesztő. Vonják vissza!!! Pedagógus, Budapest |
| A legfőbb tevékenység az óvodában a játék és a játékon keresztüli tanulás. Erre van szüksége a gyermekeknek, hogy megismerjék a világot! Nem tanítani, hanem foglalkoztatni kell őket és mindezt kötetlenül, vidáman, érdekesen. Pedagógus, Pest megye |
| Óvodapedagógusként, szülőként és nagymamaként sem értek ezzel a tervezettel egyet. 20 évig dolgoztam homogén csoportban, az elmúlt öt évben pedig vegyes csoportban, ami tökéletesen működik, működtetem egyedüli óvodapedagógusként. Tehát van konkrét tapasztalatom, hogy fel lehet készíteni a tanköteles korú gyerekeket az iskolára a kicsik mellett. Erre bizonyíték, hogy minden visszajelzés pozitív, mind a szülők, mind a tanítók részéről. A csoportból kiemelt gyerekek érdeke és lelke fog sérülni, nem beszélve arról, hogy a nagyoknak is több hónap lesz, míg összeszoknak a csoporttársakkal és a pedagógusokkal. Az integrálás miatt, pedig összekerülhet több SNI-s, BTMN-es gyermek, ami nehezíti majd az iskolára való felkészítést. Pedagógusként és nagyszülőként is tiltakozom! A gyerekek érdekeit nem szolgálja, sőt kifejezetten kárisnak tartom a törvénytervezetet! Pedagógus, Budapest |
| A petíció minden pontjával egyetértek. Ezek a döntések nem a család támogatását szolgáló döntések. Szülő, Budapest |
| Javaslat: minden tanköteles korú gyereknek a SAJÁT csoportjában szervezett/ kötött játékos tevékenység! Ha a 3 csoportos ovikban lehet, akkor az a felettiben is! Vegyes csoportban dolgozom évek óta! Kiválóan működik, még úgy is, ha a nagycsoportosokat kell az Iskolára felkészíteni...Mindez játékosan, nem iskolásítva az óvodát. Sajnálatos, hogy pont a Helyettes-asszony adta el magát a rendszernek és vallja a több éves tapasztalatok ellenkezőjét. Egy értekezleten azt mondta szemrebbenés nélkül, hogy csupán 7% mondja azt, hogy jó a vegyes csoport. Mindenki felhördült...hazudik! Sajnos itt tartunk! Én többször kifejtettem a véleményem, hogy jobb maradt volna a kaptafánál. Sajnos ő sem ért, mint Pintér elvtárs az oktatáshoz... Pedagógus, Somogy megye |
| Mindharom gyermekem augusztusi. Torvenymodositasra van szukseg, ez a kerveny iras, varakozas megalazo. Bizzanak a gyermeket legjobban ismero felnott donteseben. Iskolakoteles kor:7 ev!!!! Szülő, Veszprém megye |
| Kisfiam vegyes csoportba jár, az óvodánkban 3 csoport van, nagyon rosszat tenne neki és a közösségnek ha ezt most átalakítanák, szeretjük a vegyes csoportot Szülő, Pest megye |
| Elég szörnyű így is a magyar oktatási rendszer és az amit és ahogyan kell tanítani, nem kell már egy óvodás gyereket ezzel nyomasztani. Neki az a feladata abban a korban hogy játszon és a kreativitása fejlődjön. Szülő, Pest megye |
| Óvodapedagógus vagyok. A jól működő vegyes csoportok átalakításával nem értek egyet. A nagycsoportos gyermekek a vegyes életkorú csoportban ugyanúgy fel vannak készitve az iskolakezdésre. A vegyes életkorú csoportok sokkal életszerűbbek, nagyon fejlesztő hatásúak a nagyoknak és a kisebbeknek is. Pedagógus, Győr-Moson-Sopron megye |
| nagyon nagy a szakadék az óvoda és az iskola között,túl gyors a tempó és 6 éves gyerek számára hosszú a 45 perc Nagyszülő, Veszprém megye |
| Felháborító!! Szülő, Bács-Kiskun megye |
| Nem szabad engedni Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| Az iskola előkészítést hát éves kortól javasolnám az iskolában,ffejlesztő játékokkal, felzárkóztatással a mai feszített tempójú első osztály helyett.Ahogy a mai gyerekek iskolapadban ülnek elvesztik gyermekkorukat. Ezt nem tartom jó ötletnek mg egy évvel megrövdíteni a játékos fejlődés lehetőségét úgy, hogy csoportonként 5-6 gyermeknek legalább van valamilyen beilleszkedési problémája vagy sajátos nevelési igénye, egyéb elmaradása. Szülő, Komárom-Esztergom megye |
| Tiltakozók az agyament döntések ellen. Az óvodàsoknak nem feladatuk iskolàsnak lenni. Szülő, Heves megye |
| Ne az óvodàsoktól vegyék el az időt. Inkàbb az első osztàly elé tegyenek egy nulladik évfolyamot, ahol az óvodàs àtszokhat az iskolai rendszerhez. Szülő, Heves megye |
| Nem szeretném ha szeptembertől, az iskolára kötelezett gyermekemet kiszakítanák a megszokott környezetéből, társaitól és az Óvonéniktől. Nem szeretném ha kiszakítanák a gyermekem az eddigi csoportból. Szülő, Baranya megye |
| Inkább az iskolai alsós oktatást kellene egyszerűsiteni, nem az óvodai éveket nehezíteni a gyermekek számára! Nagyszülő, Hajdú-Bihar megye |
| Pedagógus hiány van országosan.!!! Nem elvárható,hogy az óvodapedagógus még a tanítók feladatát is elvégezzék.De!!! Ami a legfontosabb. Hagyják meg a gyerekeknek a gyerekkort!!!!Így is túlterhelés alatt vannak. Szülő, Budapest |
| 30 ève bevàlt a vegyes csoport. Szociàlisan sokkal èrzèkenyebbek lesznek îgy a gyerekek. Az óvodàsoknak a vegyes csoport a leg megfelelőbb Pedagógus, Pest megye |
| Az óvodáskorú gyerek nem kis iskolás hanem óvodás! Szülőként elfogadhatatlannak tartom, hogy gyermekeink idő előtt olyan tapasztalatokat szerezzenek, ami beszűkíti teljesen kreativitásukat gondolkodásmódjukat, a világgal való kapcsolódásukat. Inkább adjanak plusz egy évet az óvodáskorúak nak, mintsem elvegyenek abból! A vegyes csoportos gyerekek kiválóan megtanulnak alkalmazkodni egymáshoz, a kicsik tanulnak a nagyobbaktól, a nagyobbak megtanulják tanítani a kicsiket. A gyermekek másolással tanulnak, lemásolják a nagyobbakat, így a példamutatás, és a tisztelet is kialakul közöttünk. Ezt eltörölni hatalmas hiba lenne! Ugyanakkor nem vehetik el a döntést azoktól a szakemberektől, akik kompetensek a gyermekek iskolai érettségét tekintve. Minden gyermek más, minden gyermeket egyedileg kell elbírálni, megfigyelni, és kísérni az útján. Távolról, és hátulról ítéletet mondani afölött, hogy mikor kezdje meg tanulmányait, illetve ezt egységesíteni, és általánosítani sérti a gyermek egészséges lelki testi és szellemi fejlődését. Mint felelős szülő, teljességgel elfogadhatatlannak tartom a tervezetet, És követelem azok teljes visszavonását, átgondolását! Szülő, Budapest |
| Mint volt óvónő volt tapasztalatom hogy hogyan készítsük fel a nagycsoportosokat az iskolára.A mai világban sincs szükség szinte 4 év óvodai életsorán a gyermeket az adott csoportból kiemelni. A saját csoportban is mindent megtesznek az óvónők a megfelelő felkészítésre. Nagyszülő, Csongrád-Csanád megye |
| Két-három év után új pedagógus, új gyerekek, majd egy év múlva megint, nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás. Az iskolában legyen előkészítő. Nagyszülő, pedagógus, Pest megye |
| Már így is sokat romboltak. Elég volt! Hagyják végre békén a tanárokat, és minden más pedagógust! Az oktatáshoz értő embereket minden szinten az oktatásba! Szülő, Budapest |
| Nagy a követelmény az oktatási rendszerben. Személyiség és képessegfejlesztésre nagyobb hangsúlyt kellene fektetni. Az i óvoda és az iskola közötti átmenet megoldásra vár. Az óvodába a gyerekek maradhassanak gyerekek. Szülő, nagyszülő, pedagógus, Békés megye |
| Nem akarom, hogy központilag döntsenek egy gyerek sorsáról. Képzett pedagógusokat akarok! Szülő, Budapest |
| Szívesen látnék az óvodai csoportomban délelőtti foglalkozáson tanítókat, pl környezeti nevelés kezdeményezést tartani, én pedig óvodapedagógusként szívesen átmennék az iskolába délutánonként mesélni, bábozni kicsit az alsó tagozatosaknak, az ovi- iskola közötti szakadék elsímítása érdekében. Pedagógus, Budapest |
| Támogatom a petíciót!! Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Az egész egy rémálom. Magyarország oktatási rendszere egy totális mellékvágány. Ez rémálom. Aki ezeket a szabályokat hozza, annak semmi rálátása erre az amúgy is rossz rendszerre. Szülő, Komárom-Esztergom megye |
| Nem szeretném ha fiamat kivennék egy évre a jelenlegi óvodai csoportjából. Szerintem elég nagy változás az iskola is nem kell 1 évvel előbb is ilyennek kitenni a gyereket. Ezzel a módosítással nem lesz könnyebb az iskola és a gyerek játék helyett stresszelve lenne 1 évig hogy készüljön az iskolára. Nálunk külön iskolaelőkészítő fakultáció van amire mehetnek a gyerekek de nem óvoda helyett. Illetve ezzel megszünne hogy a gyerek halasszon 1 évet az iskola kezdésből? Ha nem akkor 2 évig járna ebben a speciális csoportba? Az egész terv átgondolatlan. Szülő, Pest megye |
| Mind szülőként, mind pedagógusként mélyen elítélem ezt a változtatást! Amúgy is az iskolára készülés nem az ovi 3.évében kezdődik, hanem a kiscsoport első napján. Szülő, pedagógus, Pest megye |
| Az utolsó óvodai év átalakításával a gyerekeket kiragadják az addigi megszokott közegből. Új pedagógusok, új gyerekek, és a sok SNI-s gyerek is egy csoportba kerülne,ami miatt nem feltétlen lehet megvalósítani az iskola előkészítő funkcióját ennek a csoportnak. Inkább az iskola lépjen visszább az óvoda felé egy 0. osztállyal vagy kevesebb elvárással. Szülő, pedagógus, Budapest |
| Az iskolaelőkészítést minden felelősséggel bíró óvodapedagógus elvégzi a legjobb tudása szerint a gyermekek egyéni fejlettségi szintjéhez és életkori sajátosságaihoz igazodva! Ez mindig is így volt! Semmi szükség az óvoda iskolásítására, ráadásul a kívánt célt ezzel nem fogják elérni! Legyenek alacsonyabb létszámú csoportok, hogy több figyelem jusson egy gyermekre! Szülő, nagyszülő, pedagógus, Komárom-Esztergom megye |
| A gyermekek már az óvodába érkezéskor nyelvi és szocializációs hátránnyal küzdenek,nagy a szakember hiány logopédus gyógypedagógus stb! Pedagógus, Bács-Kiskun megye |
| Az iskolák első osztályát kellene óvodásítani véleményem szerint, hogy könnyebb legyen az átmenet a gyermekeknek. Szülő, Fejér megye |
| Ne tegyék az óvoda utolsó évét iskolára való felkészítés évévé, legyen minden gyereknek 3 év az óvodai élet . Legyen az iskolában iskola előkészítő év vagy legyen a korhatár megváltoztatva : március 31. -ig betöltött 6 év legyen az iskolakezdés ideje és az óvónők dönthessék el, maradnia kell-e. Ne 2 éves technikumot végzett emberekkel akarják feltölteni az üres óvónői állásokat , hanem továbbra is diplomás , képzett szakemberekkel! Pedagógus, Pest megye |
| Ne változtassanak a megszokott rendszeren. Nem akarom, hogy szétszedjék az csoportokat! Szülő, Pest megye |
| Súlyos következményei lennének, ha a gyermeket a megszokott környezetből, barátaitól, óvodapedagógustól, dadustól elszakítjuk. Tiszta nagycsoportban sem lehet úgy felkészíteni a gyermekeket, ahogy az iskola elvárná, mivel sokan vannak! A óvoda elsőleges feladata a JÁTÉK! Az iskolás tanárok készüljenek fel arra, hogy az első időszakban óvodás gyermeket kapnak! Csináljanak az iskolában egy 0. csoportot, amely átmenet lehet az iskola és az óvoda között! Mindenféle gyermekeket (BTMN, SNI, pszichés) összezárna életveszély! Az óvodapedagógusok, illetve a gyermekek sem bírnák el! Pedagógus, Somogy megye |
| Indokolatlan, a gyerek számára káros. Szülő, Zala megye |
| 40 év óvodapedagógusi tapasztalata alapján ennek az intézkedésnek a gyermekek személyiségére negatívan hatna, személyiség,- képességfejlődés nem történne meg. A megszokott közösségből való kiszakítás érzelmileg-lelkileg megviseli a gyermekeket. Elsődleges cél lenne: az új közösség kialakítása, új környezet, felnőttek, gyermekek elfogadása, ez pedig az iskolára való felkészítést negatívan hatna. Szülő, nagyszülő, pedagógus, Komárom-Esztergom megye |
| Felháborító, mivel az oktatás is nulla és csak terhelik a gyerekeket és stresszt okoznak folyamatosan bennük. Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| A gyerekeknek nincs szükségük változásra. Tökéletesen foglalkoznak a gyerekekkel így ebben a rendszerben. Úgy jó ahogy van! Szülő, Nógrád megye |
| A gyerekek az óvodás kor végére a megfelelő környezet, a több évig tartó szakszerű fejlesztés, szabad játék, tervezett játék során saját képességeikhez mérten mindenre éretté és alkalmassá válnak! Megfelelő végzettségű szakemberek segítségével - Brunszvik Teréz megalázása, megtagadása, a magyar óvodai rendszer tönkretétele zajlik. Szomorú. Óvodapedagógus és nagyszülő vagyok!! Az óvodás korú gyermekek életkori sajátosságai a játékot, a játékos tevékenységet KÖVETELIK MEG!!! Hagyjuk meg az óvodának ezt a privilégiumot - Tudják a szakmai munkájukat végezni az ott dolgozók, mit és milyen módszerekkel, s főleg, sok-sok szeretettel. Nagyszülő, pedagógus, Békés megye |
| Ha valaki a vegyes csoportot választja gyermekének,arra alapozza döntését,hogy ugyanabban a közösségben tölti óvodás éveit,ha valami miatt kortársaitól eltérően indul iskolába. Ezt a szülői döntést veszi semmibe ez a törvényjavaslat. Szülő, pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Amíg tud játszón önfeledten az utolsó óvodai évben! Ne a görcsölésről szóljon na és ami még fontos ne utáljon óvodába járni! Szülő, Pest megye |
| Eleget fognak tanulni egèsz életükben. Maradjon az óvóda óvoda, az iskolát kellene átformálni. Az ovi maradjon ovi ahol játszanak szabadon a gyerekek. Szülő, Komárom-Esztergom megye |
| 1. Vissza kellene állítani a korábbi gyakorlatot, amikor szülő és pedagógus egyetértésével maradhatott az éretlen gyermek óvodában. Egyet nem értés esetén szakszolgálat... 2.Ha már integrálu k, alkor annak legyen meg a feltételrendszere: pad.asszisztens csoportonként, hisz nem van bőven szakértőivel rendelkező sni, btmn minden csoportban. Ehhez jönn k a papírral nem rwndelkező, de problémás gyerekek. Utazö gyógyped utazuon az intézménybe, tudjon biztosítani kellő számú fejlesztő órát. 3. Csoportonként 2 óvodapedagógus, ne az okt.1- i létszám alapján számolják. Év közben szoknak a nem oviköteles picik, akik januártól jönnek, nem számítanak bele... 4. Takarító, konyhás, karbantartó,óvodatitkár álláshelyek finanszírozása . 50- 60- 80-100 gyermek esetén is szükség van a felsorolt segítőkre, hogy a dajkák valóban a nevelő- oktató munkát segítsék! Szülő, pedagógus, Komárom-Esztergom megye |
| A gyermek amíg óvodás játszón, kacagjon, barátkozzon 😊 Szülő, nagyszülő, Békés megye |
| Ez egy baromság! Bocs! Ez IS egy baromság! Szülő, Tolna megye |
| 28 éve vagyok pályán.Az óvodapedagógia reformálása a mi korosztályunk munkájának eredménye.Az óvodapedagógia szárnyi elképesztő eredményekkel gazdagították a gyeremekek és pedagógusok eredményeit.2013tól mélyrepüléssel teszik tönkre mindezt.Csak a számokat nézzék!Hány óvodpedagógus bukott a minősítő vizsgán?Milyenek lettek a tanfelúgyeleti eredmények?Hány gyermek ismétli az 1.osztályt mert kiskorúsították a szülőt és pedagógust és nem dönthettek a gyermekeik beiskolzásáról? Beszéljünk számokban Nem volt értelme ezeknek az intézkedéseknek!Fejezzék be a módszeres megfélemlítést! Pedagógus, Bács-Kiskun megye |
| Szeretném én és az óvodapedagógus, hogy mi lenne legjobb a gyermekeiknek! Jelenleg óvodás gyermekem van! Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| A gyerekeink nem bábuk, hogy ide oda rakosgassa bármilyen törvény!!! A legjobb ami egy gyermekkel történhet a közösség melyben minden korosztályból kap tapasztalatot. Szülő, Pest megye |
| Nem támogatom. Nagyon fontos az érzelmi nevelés az óvodában, kiszakítva a csoportjából nem gondolnám hogy jó ötlet lenne. Pedagógus, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Az óvodáskorú gyerekek nem kis iskolás hanem a óvodás! Szülőként elfogadhatatlannak tartom, hogy gyermekeink idő előtt olyan tapasztalatokat szerezzenek, ami beszűkíti teljesen kreativitásukat gondolkodásmódjukat, a világgal való kapcsolódásukat. Inkább adjanak plusz egy évet az óvodáskorúak nak, mintsem elvegyenek abból! A vegyes csoportos gyerekek kiválóan megtanulnak alkalmazkodni egymáshoz, a kicsik tanulnak a nagyobbaktól, a nagyobbak megtanulják tanítani a kicsiket. A gyermekek másolással tanulnak, lemásolják a nagyobbakat, így a példamutatás, és a tisztelet is kialakul közöttünk. Ezt eltörölni hatalmas hiba lenne! Ugyanakkor nem vehetik el a döntést azoktól a szakemberektől, akik kompetensek a gyermekek iskolai érettségét tekintve. Minden gyermek más, minden gyermeket egyedileg kell elbírálni, megfigyelni, és kísérni az útján. Távolról, és hátulról ítéletet mondani afölött, hogy mikor kezdje meg tanulmányait, illetve ezt egységesíteni, és általánosítani sérti a gyermek egészséges lelki testi és szellemi fejlődését. Mint felelős szülő, teljességgel elfogadhatatlannak tartom a tervezetet, És követelem azok teljes visszavonását, átgondolását! Szülő, Pest megye |
| Utolsó évre nem szeretném a kislányomat a szeretett csoportjából kiemelni Nagyon szeretjük a vegyes csoportot, továbbra is ezt a formát szeretnénk fenntartani Szülő, Pest megye |
| Nincs szükség életkor szerint csoportosítani a gyermekeket, tudatos pedagógiai tervezéssel vegyes életkorú csoportban is megvalósítható a nagyok fejlesztése. 20 éve vegyes csoportban dolgozom, a gyerekeim is ilyenbe jártak, s mindkettő iskolaéretté vált, sőt 4 éve kitűnő tanulók. A nyári születésű fiamat tartottam vissza, mert később érett meg az iskolai életre mint társai. Ez bőven elegendő volt ahhoz, hogy sikeresen kezdje az iskolát. Kisebbik lányomnak erre nem volt szüksége időben kezdte az iskolát, s ő is jól vette az akadályokat. Vegyes csoportban is megkaptak az iskolakezdés hét szükséges fejlesztést. Szülő, pedagógus, Fejér megye |
| Mire az óvodapedagógus megismeri a csoportjába kerülő tanköteles korú gyerekeket, és a gyerekek egymást, gyakorlatilag eltelik a nevelési év nagy része. Addig elég nehéz érdemi munkát végezni, amíg nem formálódik a közösség. Van olyan 4 csoportos óvoda, ahol a tankötelesek nem férnek el egy csoportban. 2 csoportra van szükség. Ez a másik két csoportban nagyon magas létszámot eredményez, és a körzetes kicsiket már fel sem tudjuk venni, mert nem marad elég férőhely. Pedagógus, Hajdú-Bihar megye |
| Vegyes csoportba jár jelenleg egyik kislányom, akit ha az utolsó évre kiszakítanának a megszokott környezetből, biztosan nagyon rosszul érintené. Nagyobb lányom is vegyes csoportba járt, megfelelő felkészítést kapott az iskolára, pedig 6 év 3 hónaposan ment iskolába! Illetve az óvoda pedagógusoknak is könnyebb a 6-12 gyereket felkészíteni az iskolára, mint a 25-28 fős teljes csoportot! Szülő, Pest megye |
| Az óvoda legyen óvoda,hagy játszon a gyerek, hagy legyen szabadon. Elég az iskolában megtapasztalnia a kötöttségeket. Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Így se nekik való még az első osztály sem, olyan nagy a követelmény. Nemhogy méghamarabb iskolásítani őket. Szülő, Bács-Kiskun megye |
| Felháborítónak tartom!!! Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Szakértők, és ne rendőrök vezessék a tárcát! Ĺegyen önálló minisztériuma az oktatásnak! Szülő, nagyszülő, Budapest |
| Eggyetértek a fent leírtakkal, Rugalmasabb iskolakezdést első osztályban az ovodát hadják meg ovódának. Szülő, Békés megye |
| Mindenképp meg kell tartani a vegyes csoportot az óvoda végéig. Többet árt szétválasztunk csoportokat. Szülő, Fejér megye |
| Az első osztályt kellene az óvódához hasonlóvá tenni. Legyen átvezetés az iskolába. Valamint kevesebb lexikális tudás, több gyakorlat, élmény és az élethez szükséges tudás. Szülő, Fejér megye |
| A gyerekeknek nem stresszre van szüksége, hanem a játékos fejlődésre. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Szülőként az a véleményem, hogy a gyerekek ma már "nem lehetnek gyerekek", minden második gyermek SNI-s,BTMN-s vagy ADHD-s szomorú ,hogy itt tartunk. Nagyon rossz Magyarország oktatási rendszere. Szülő, Vas megye |
| Maradjon a gyerek gyerek! Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Feleslegesen tennék ki a gyerekeket a kétszeri közössegváltással iskola előtt. Célszerűbb lenne ha visszaállítanák azt a megoldást, hogy az a gyerek legyen tanköteles,aki augusztus 31 így tölti be a 6. évét Pedagógus, Csongrád-Csanád megye |
| Kizárólag pozitív tapasztalatunk van a vegyes csoporttal. Nem szeretném, hogy az utolsó óvodai év intenzív előkészítéssel teljen az iskolára, fontosnak tartom az önfeledt játék, játékos tanulás időszakát. Szülő, Somogy megye |
| 25 éve van vegyes csoportom. Ez az intézkedés nem oldaná meg a problémát. A mai világban sajnos (rajtunk kívül álló okok miatt: idegrendszeri éretlenség, egészségtelen táplálkozás, internet negatív hatása, társadalmi, családi szokások, élet változásai) a gyerekek egyre később érnek pszichésen és az idegrendszerük is. Ez tény. Ezzel ellentétben korábban szeretnének iskolásítani? Ez a két állítás semmiképpen sem összeegyeztethető. Pedagógus, Pest megye |
| Nagyon megviselné a Btmn gyermekem ha utolsó évben más csoportba kerülne, de ugyan ez igaz akár sni akár normál gyerekre is. Abban az egy évben had maradjanak még gyerekek. Elég nagy változás lesz az iskola. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Mint óvónő és nagyszülő tiltakozom ellene. Nagyszülő, pedagógus, Veszprém megye |
| A kisfiam amúgy is szorongó típus, még jobban az lenne, ha a következő tanévben kényszerből átkerülne másik csoportba. Kiszakítva őt a megszokott környezetéből, szerető óvonénik és dajkanénik illetve barátai mellől. Felháborítónak tartom még az ötletet is! Teljes mértékben tiltakozom a tervezet ellen! Így is nagyon sok gyerek szorongva jár az óvodába, ha még kiszakítják a megszokott környetéből, barátai, nevelői közül még rosszabb lesz a lelki állapotuk. Drága kormányunk leállhatna már ezzel, hogy amihez nem ért abba nem üti bele az orrát...Sok területen láthatjuk a következményeket...El a kezekkel az óvodáktól! Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Nem az óvodásokat kell felkészíteni az iskolára, hanem az iskolában tanítókat arra, hogy olyan gyerekek érkeznek, akik 3 hónappal előtte még egész nap játszottak és van aki ebéd után még pihent is. Szülő, Tolna megye |
| Azt hiszik mindent lehet? Több pedagógust, és speciális fejlesztő pedagógust és gyermek pszichológust a rendszerbe, most azonnal! Szülő, Pest megye |
| Nem akarom, hogy a szenzoros/kicsit autista gyerekem a 4-dik évében egy random csoportba kerüljön emiatt! Változtassák meg az iskolai első évet! Ne az óvodát! Szülő, Budapest |
| Az óvodás időszakot kell inkább megnyújtani, első osztályba még óvodások mennek, ott válnak majd iskolásokká. Vekerdy Szülő, Bács-Kiskun megye |
| Alapból elvagyok képedve , miért terhelik le ennyire a gyerekeket már első osztályban. Miért kell még azt az egy évet is az oviból elvenni, hogy gyermekek legyenek. Nem véletlen a mai generáció negatív hatása sem.... Szülő, pedagógus, Pest megye |
| Azért van az óvoda hogy játszanak, önfeledten és ne kötelezettségek legyenek már 5 évtől. Az a véleményem hogy az óvodában a szabad játék és mozgás ad a gyermekeknek a legtöbbet, és mellé a nem kötelező foglalkozások. Saját tapasztalat hogy emellett 7 évesen nem lesz gond az iskolában (mindenféle egyéb rákészülés nélkül). Nyilván még kell szokni azt a rengeteg tanórát már elsőben, de nem kell hogy már az óvodában is küzdjenek. Élvezzék csak a játékot és szabadságot gondtalanul legalább 6-7 éves korukig. A tanórák számát kellene első osztályban csökkenteni és játékosabbá tenni nem az óvodákon szigorítani. Szülő, Békés megye |
| Az iskola első (vagy 0.) éve legyen ovi szerűbb vagy járjanak a gyerekek iskolaelőkészítőbe heti rendszerességgel, de ne vegyék el tőlük a biztonságot jelentő csoporttársaikat, óvónőiket, ne tegyék ki őket pont iskolába menetel előtt egy ekkora traumának! Gyermekem nehezen illeszkedett be az óvodába, ma már biztonságban érzi magát, egy váltás visszavetné a fejlődését. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
| A gyermekem vegyes csoportba került, az elején tartottam ettől, de most mikor látom, hogy a nagyobbak milyen sokat segítenek a kicsiknek,már egyáltalán nem bánom, sőt örülök is neki.A nehezen beszokó/megszokó gyerekeknek szükség van egy állandóságra,na meg a sok sok játékra, ne vegyék el ezt tőlük hamar.Iskolára meg kell érnie egy gyereknek mind lelkileg mind agyilag,testileg.Ha ez hiányzik az iskola csak nyűg a gyerek számára... Szülő, Békés megye |
| Rendeletet ellenzem, 3-4 évig ne változtassanak a pedagóguson! Az óvodás maradjon óvodás! Szülő, Pest megye |
| Iskolaelőkészítő no! Szülő, Budapest |
| Óvodába semmi helye nincs az iskolai elvárásoknak!!!! Játszanak amíg csak tudnak, tanulhatnak majd utána annyit, hogy kimondani is sok. Szülő, Békés megye |
| Vekerdy Tamás szavai ma még inkább érvényesek az óvodából iskolába átmenetben.Nem pontosan idézem.......Az oktatási intézmények nem felkészítenek,hanem élik az életkori sajátosságokat figyelembe vevő életkornak megfelelő közoktatási keretekben azt az életet,ami nem felkészít.Az óvoda nem az iskolára készít fel,az ált.iskola nem a középiskolára.....sajnos az átmenetek sok stresszet jelentenek szülőknek és gyerekeknek is.Az iskola egy lépést sem tesz azért,hogy az ovodásokat az elsős néhány hónapban óvodásként kezeljék,és rövidebb ülő foglalkozással,sok közös játékkal még nem a szokásos tanítási rendben átszokjanak az iskolába,sőt,szeressék még az iskolát.Unokáimon tapasztalom 2. és3.osztályosak,hogy nagyon iskolai tanulós már az első osztály eleje is,sokan vannak egy osztályban,sok az óraszám a tesi,idegen nyelv miatt,fáradtak nagyon.Nem az óvodára kéne mutogatni,mert nem bírják a hatalmas iramot,és elmaradnak,lemaradnak stb. Az óvoda jól működik,40 évet töltöttem el óvónőként.Ebből 38-at vegyes csoportban.Ez a legmegfelelőbb szervezési forma,pl.az iskola előkészítés miatt is.Nem mindegy,hogy az óvónők 8-10 kisgyereket készítenek fel az iskolára,vagy 25-öt. Az óvodának nem lehet feladata olyan módon az iskolára készítés,hogy a gyerekek ék meg kell válni a saját csoportjuktól.Az iskola mikor fogja óvodásként fogadni a belépő elsősöket.Az óvoda nagyon jól megfelel az óvodás korú gyerekek életkorához igazítva képességeket,készségeket alakít,épít a gyerekek érdeklődésére,kíváncsiságára. Fő tevékenységekben adja át a legnagyobb életre szóló kincseket,a közös játékban a szocializáció magas fokú alakítását,a meséken keresztül a hamuba sült pogácsát,amiben a tanulási képességek mellett még mi mindent kapnak,ami nem látható,nem mérhető,csak akkor,amikor ezt elveszik az óvodástól.Annak a mérésnek negatív lesz az előjele. Nagyszülő, pedagógus, Fejér megye |
| Az iskolaérettségre erik a gyermek,figyelem ,kötelességtudat,fegyelmezettseg stb,ezeket nem lehet fejleszteni,összefügg a gyermek idegrendszeri erettségevel amely egyeni elterest mutat minden egyénnél. Pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Nehezen beilleszkedő, introvertált kisfiú 2 év után kezdett el bízni a társaiban, óvónőiben. Kezdi jól érezni magát. Ha jövőre új közeget kap, megint bezárkózik. Azután pedig az iskolában is minden újra elölről kezdődik. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Csak rossz!!!! Szülő, nagyszülő, Fejér megye |
| Nekünk negatív tapasztalat volt ez az évhalsztási procedura. Szülő, Tolna megye |
| Egyetértek a petícióval Szülő, Zala megye |
| Egyszer is rokon kislány mondta: Nem a gyerek dolga dolgozni Lefordítva jelen helyzetre: nem az óvodás dolga iskolásként tanulni. Szülő, Veszprém megye |
| Ez egy blőd baromság. A gyerekek játszanak, ne az iskolára készüljenek fel.... Nagyszülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Abszolút nem értek egyet azzal, hogy a gyereket az utolsó évben kivegyék a megszokott környezetéből. Különösen úgy, hogy rengeteg gyerek még nem iskola érett 5 évesen. Ez egy olyan megterhelés a számukra, ami felesleges. A gyermek maradjon még gyerek, játsszon, ne az iskolára készüljön fel. Ezek mellett rettentően elítélem az állami intézmények elavultságát, a tanterv 40 évvel ezelőtt volt aktuális.... Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Szülőként, óvodapedagógusként is szeretnék tiltakozni aaz óvoda iskolásítása ellen. Hajoljon végre lejjebb az iskola a hozzájuk érkező kisgyermekek érdeekében, ne legyen versenyistálló az alsó tagozat. Az elhamarkodott, légből kapott pocsék de nagy ötletek dobálása helyett végre figyeljenek "szívvel" is a magyar óvodákra, ne csak a vezetők és ne csak folyton a pár emberből álló csoport döntsön egy országnyi óvodapedagógus és a hozzájuk tartozó gyermekek sorsa felől. Hallják végre meg a csoportokban dolgozó pedagógusok szavát, visszajelzéseit és hagyják abba a a magyar pedagógus társadalom módszeres lebutítását! Az iskolákban kellene tekintettel lenni arra, hogy óvodás gyermekek érkeznek első osztályba, nem pedig félkész iskolások. A megfelelő óvodai pedagógiai munka előkészìtő évfolyam nélkül is folyamatosan fejleszti a gyerekeket. Ha ez mégsem így történik, ott a pedagógussal és magával a gyenge színvonalú pedagógusképzéssel van a probléma. Szülő, pedagógus, Vas megye |
| Maradjon a vegyes csoport . Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Normális óvodák legyenek, normális óvónőkkel. Szülő, Zala megye |
| A gyerekeknek a gyerekkorra vam szükségük. Épp elég, hogy az iskola szétstresszeli őket, ezt az évet ne vegyék el tőlük! Játsszanak, legyenek sokat a friss levegőn. Ez pont elég. Szülő, pedagógus, Hajdú-Bihar megye |
| Utolsó évre való kiszKÍTÁS a megszokott környezetből érzelmi stabilitás terén nem jó. Majd következő évben megint az iskola miatt. Az 1 évben a gyerekeknek össze kell szokniuk illetve az ovoda pedagógusoknak is. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Minden az alapoknál indul: Boldog gyerek --> kiegyensúlyozott felnőtt --> egészséges társadalom Szülő, Budapest |
| Szeretjük a vegyes csoportokat. Nagyfiam vegyes csoportba jár, kicsi ikreink 2 évesek. Szeretnénk, ha Ők is vegyes csoportba járhatnának. Szülő, Budapest |
| Utolsó évre való kiszárítás a megszokott környezetből érzelmi stabilitás terén nem jó. Majd következő évben megint az iskola miatt. Az 1 évben a gyerekeknek össze kell szokniuk illetve az ovoda pedagógusoknak is. Pedagógus, Békés megye |
| Véleményem, hogy az óvodáskorú gyermeknek fontos, hogy a megszokott környezetéből ne mozdítsák ki, nekik még ez ad biztonságot. Elég egy nagy változás, az iskolakezdés. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
| Az mellett allok ki hogy inkabb az iskolakat tegyek gyermek baratabbá!!! Az ovodakat epp eleg atszervezes erte már az utobbi idoben. Szülő, pedagógus, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Szeretném ha a gyerekem a már jól ismert és szeretett óvónőkkel tölthetné az utolsó évet óvodás korában és nem az iskolára felkészítő csoportba járna. Teljesen felesleges, majd az iskolában legyen iskolás és tanuljon, ne az oviban. Inkább támogassák anyagilag tisztességesen az óvodákat. Szülő, Budapest |
| A gyermek elsődleges tevékenysége a játék, az óvodai év utolsó évében is. Az iskolai tanmenetet kellene átalakítani, hogy a gyermekek számára megvalósulhasson a lassú átmenet, amikor óvodásból kisiskolássá érhet. Hagyjuk a gyermeket gyermeknek lenni!! Minél tovább!! Szülő, pedagógus, Győr-Moson-Sopron megye |
| Van egy 4 éves, egy 26 éves és egy 28 éves gyermekem A kettő nagy után óriási csalódás most a vegyes csoport Szülő, nagyszülő, pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Mindig is amellett kardoskodtam, hogy az ISKOLA KÖZELEDJEN AZ ÓVÓDÁHOZ és NEM fordítva!Szörnyű, hogy kivették a kezünkből a döntés jogát, miszerint maradhasson óvodában a kisgyerek, ha indokolt.LEGFONTOSABB PEDIG:FŐKENT A NAGYCSOPORTBAN MINDIG IS ISKOLAELŐKESZÍTÉS FOLYT!A TISZTA CSOPORTOKAT VISZONT ÉN IS TÁMOGATOM!!!! Pedagógus, Fejér megye |
| Nem kell a terhelést már oviban elkezdeni. 2 unokám van, tudom miről beszélek. Nagyszülő, Pest megye |
| tiltakozom, a gyermek megszokta a csoportját, így is váltanunk kellett, nagyon nehéz lenne ha megint változnának a körülményei, ráadásul az óvodák semmire nem tudnának felkészülni időben, minden lesz csak nem hasznos! Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Sok tanköteles gyereknek kellene még egy év óvoda. Különösen, ha SNI gyanúja van Az első évfolyamot rendszerint megismétlik. Pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Elfogadhatatlan,hogy óvodás gyerekeket utolsó évre kiszakitsanak a megszokott környezetből, közvetlenül érint és tiltakoztam közvetlenül a "társadalmi egyeztetés"keretében is. Szülő, Fejér megye |
| A gyerekek maradjanak azzal az óvódapedagosussal, akit megszerettek, megszoktak. Játszanak még egy évet, az idegrendszeri érést nem lehet siettetni. Szülő, Pest megye |
| kislányom vegyes csoportba jár, tudnak foglalkozni a nagyokkal, miért kell elvenni tőlük az utolsó évüket? nem az utolsó évben történik az iskolaelőkészítés, hanem több év alatt Szülő, Pest megye |
| A gyermekek óvodás kori fejlődésének időszakában kiemelten érvényesnek bizonyul a mondás: "lassan, de biztosan". Inkább lassan, de magabiztosan alakuljon ki a gyermekek iskolaérettsége, emiatt támogatom a petíciót. Szülő, Budapest |
| Attól még nem válik iskolaéretté egy gyermek, hogy az utolsó évében kiszakítsák a közösségéből és 1 évre rá megint új közösség várja majd, ahol nagy eséllyel évet is kell ismételnie. Nem a gyerekek felkészültségével van probléma, hanem az érettségükkel. Szülő, Budapest |
| Köszönjük a munkátokat!!! Szülő, Békés megye |
| Szülőként egyértelműen a gyermekeim boldogsága a cél, nem pedig az, hogy minél hamrabb tudják a szorzótáblát. Szülő, Budapest |
| Gyorstalpalón megszerzett dada - óvónő képesítés ( egyenlő a nullával ) Nagyszülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| A gyermekeknek fontos az állandóság, így nem tartom jó ötletnek. Ha 2 évig egy közösséghez tartozik a gyermek, majd utolsó évre, új csoporttársak es akár új óvó nénivel kell végig csinálnia az évet, negatív hatással lehet a gyermek fejlődésére. Majd egy évvel kesobb iskolában újra alkalmazkodjon egy idegen környezethez, idegen felnőtthöz. Szülő, Fejér megye |
| Megerősítendő a korábbi véleményem elfogadhatatlannak tartom, hogy nem az iskolai nagy váltást közelítik a gyerekekhez, hanem egy megszokott óvodai közeget bontanának fel egy közelgő óriási váltás előtt (iskolakezdés). Tanulni akkor tud egy gyermek ha a környezete biztonságos, jól érzi magát, és megfelelő körülményeket biztosítunk számára. Nem akkor, ha plusz stresszforrást osztunk rájuk. Ebben a formában kontraproduktív, és nem szolgálja az iskolai teljesítmény javulását de legkevésbé sem szolgálja a gyermek jóllétét. Szülő, Pest megye |
| Vegyes csoportból mentek az iskolába a gyermekeim, semmi problémájuk nem volt ebből, inkább előnyük származott csak. Szülő, Pest megye |
| A gyereknek jatszania kell. A gyereknek gyereknek kell lennie. Ha a gyerek nem lehet gyerek, amikor gyereknek kell lennie, nem lesz felnott, amikor felnottnek kene lennie. Mindennek megvan a maga ideje. A tanulas meg 6-7-8 eves korban is korai, nemhogy 5 evesen. A gyerek maszokazzon, sarazzon, essen el, horzsolja le a terdet, fogja meg a gilisztat, egyen homokot, firkalja ossze filctollal a kezeit, DE NE TANULJON IRANYITOTTAN! Ennyi erovel a kozepso csoportosok reszt vehetnek majd iskolaelokeszito-elokeszito foglalkozasokon, ahol megtanulnak irni olvasni 4 evesen, hogy az iskolakesziton mar ne kelljen. Majd par ev mulva a kiscsoportos ovisok vehetnenek reszt az iskolaelokeszito-elokeszito-elokeszitokon, hogy megtanuljanak mindent, amit az iskolaelokeszito-elokesziton amugyis megtanitanak majd neki. Szuper lenne. Miert nem lehet beken hagyni a gyerekeket, hagy legyenek mar nyugodtan, elvarasok es nyomas nelkul boldog gyerekek. Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Méricskélik a gyerekeket nézik hol kell még jobban az agyukat mosni, h engedelmes rabszolgákká neveljék őket Nagyszülő, Baranya megye |
| Hagyjuk a gyerekeket gyereknek lenni, megélni annak minden pillanatát, hiszen hosszú évek várnak rájuk, amikor már nem a játék lesz az elsőszámú. Ráérnek még azzal foglalkozni, hogy félkészüljenek az előttük álló rögös útra. Megtanulnak majd mindent időben, ahogy ezt a korábbi generációk is tették! Ne siettessük az időt, így is rohan... Szülő, Somogy megye |
| A gyerekek játékkal fejlődtek nekik a legfontosabb hogy játszva tanuljanak. Szülő, Zala megye |
| Ez az intézkedés pont a kívánt hatás ellenkezőjét fogja kiváltani. Mire a nagycsoportban az új óvónénit, és új csoporttársakat megszokják a gyerekek, beilleszkednek, kialakul a csoport dinamika ez mind értékes időt vesz el amit fejlesztéssel tölthetnének. Tudjuk jól, hogy milyen stressz a kisgyerekeknek egy ekkora változás ha új csoportba mennek. Most már ne csak az iskolába menéskor, hanem előtte is kitesszük őket ennek? Szülő, Budapest |
| A gyermekek túl vannak terhelve az iskolában,legalább az óvodai éveiben had fejlődjön játszva!!!! Szülő, Fejér megye |
| Nem szeretnék gyereket, de így is nagyon fontosnak tartom, hogy az érdekeiket nézzék, ne pedig sakkozzanak velük. Itt életekről van szó. Egyeseknek már semmi sem szent... Budapest |
| Sajnos nagyon sok gyermek így se kerül be iskolaéretten a rendszerbe. Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Nekem még nem óvodás a gyermekem, de amit látok az szöges ellentétben van azzal amit nagynevű magyar pszichológus koponyák számtalan gyermekekrő szóló könyve és előadása tartalmaz. Szomorúnak tartom hogy egy gyermek nem lehet gyermek, mert a teljesesítmény orientalt világunk tönkretesz és kiöl belőle mindent, aztán csodálkozunk hogy már kamaszként öngyilkosok... ehhez is gratula és Óriási NEM az előképzőre‼️‼️ Nekem még nem óvodás a gyermekem, de amit látok az szöges ellentétben van azzal amit nagynevű magyar pszichológus koponyák számtalan gyermekekrő szóló könyve és előadása tartalmaz. Szomorúnak tartom hogy egy gyermek nem lehet gyermek, mert a teljesesítmény orientalt világunk tönkretesz és kiöl belőle mindent, aztán csodálkozunk hogy már kamaszként öngyilkosok... ehhez is gratula és Óriási NEM az előképzőre‼️‼️ Még jó hogy figyelembeveszik akár a magyar akár a külföldi gyerek pstichológus szakemberek véleményét... mikor legyen gyerek a gyerek? Felnőtt korába? Gyerekkort a gyerekeknek ‼️ Szülő, Komárom-Esztergom megye |
| A gyerek maradjon gyerek amíg lehet, erre a legtöbb lehetősége óvódásként van. Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Sablonokba való beillesztése a gyereknek. Gyors megfigyelés. Nem személyes szakemberek, csoportos fejlesztések. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
| Ne vegyük el a gondtalan óvodás éveket a gyerekektől! Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Ugyan már nem fog érinteni minket az óvodai csoport milyensége, kislányom mindig is vegyes életkorú csoportba járt, és ezzel nem volt semmi problémánk. Iskolafelkészítést így is megkapják a gyerekek, nem szükséges vele egykorú, iskolába készülő gyerekcsoportban lennie. Az óvodapedagógusokon múlik sok minden, szerencsére mi azt tapasztaljuk, hogy ez a mi óvodánkban tökéletesen működik. Nem látom értelmét, hogy egy óvodán belül csak és kizárólag tiszta csoportok legyenek! Köszönöm! Szülő, Budapest |
| A gyerekeknek meg kell élniük a gyerekkort nem pedig az óvodába tanulni Nagyszülő, Pest megye |
| Már most is rengeteg mindent kell tanulniuk tudniuk az óvodába egy szakszolgálati vizsgálaton a 6éves fiamtól azt kérdezték mennyi 2+2. Olyan dolgokat kell tudniuk amit mi nekünk nem kellett amikor ovisok voltunk. Kérdem én minek az iskola ha már az ovodásnak is tanulni kell. A hét napjait az évszakokat a hónapkat ezeket például anno iskolába a tanár tanította. Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| A gyerekeknek ki kell elniuk a gyerekkort nem pedig az óvodába tanulni ! Az iskolanak kell őket felkesziteni ne vegyuk mar el a gyerekkorukat ! Szülő, Csongrád-Csanád megye |
| Még 6 évesen sem kellene menniük........ Szülő, Budapest |
| Visszafejlődés lesz és nem előrelépés, hiszen új gyerekeket, új pedagógusokat, új játékokat, új csoportszobát kell megszokniuk az utolsó évben. Ez lenne a második beszoktatás! Pedagógus, Fejér megye |
| Amelyik gyerek nagycsoportba nem érett meg az iskolára az kemény szenvedés lesz. Ráadásul elveszik a kedvét mindentől. Szülő, Pest megye |
| Legalább az óvódában hagy legyenek szabadok a gyerekek, ha már kötelező odajárniuk! Szülő, Budapest |
| Az óvoda legyen óvoda és nem iskola. Nagyszülő, Veszprém megye |
| Engedjük a gyerekeknek,hogy gyerekek legyenek! Eleget fognak még tanulni! Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Véleményem szerint a tanároknak jobban oda kell figyelni a gyerekekre hogy ne bántsák egymást és olyan pedagógusokat az iskolába akik segítenek a gyerekeknek és a szülőknek nem pedig meg tagadni a segítség kérést Szülő, Nógrád megye |
| Véleményem szerint nem ezt kéne erőltetni, hanem hogy minden óvoda és iskola rendszeresen ellenőrizve legyen, hogy megfelelő - e ott a nevelés és hogy érzik magukat a gyerekek. Sajnos manapság azt tapasztaljuk, hogy nagyon felhígult a pedagógia szakma is és nem a gyerekeket helyezik előnybe..... Erre kellene oda figyelni... Hajdú-Bihar megye |
| Aggódom, hogy mindez további stressznek teszi ki az amúgy is érzékeny gyermekemet, illetve hogy ez esetlegesen a vegyes csoportok megszüntetéséhez vezethet, pedig nekünk nagyon bevált Szülő, Budapest |
| Az óvodások legyenek óvodások, játszanak. Az iskolások meg iskolások. Az iskola azért van, hogy ott tanuljanak írni, olvasni, számolni a gyerekek. Nagyszülő, Hajdú-Bihar megye |
| Egyáltalán nem tartom jó ötletnek, a gyerekenek szüksége van az állandóságra, a baráti kapcsolatokra, amiket ezzel a rendelettel semmissé tennének. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Ezt nem kell magyarázni. Szülőként és pedagógusként is egyetértek azzal, hogy ezt NEM SZABAD engedni! Már csak az óvoda maradt a gyerekeknek, ahol igazán gyerekek lehetnek! Szülő, pedagógus, Vas megye |
| A mai intézményi rendszerben az óvodák az egyetlen, még gyermekközpontúnak mondható intézmények, melyek valamelyest figyelembe veszik a gyermekek életkori sajátosságait, igényeit. De itt is lenne még hová fejlődni. Az iskolákról nem beszélve most... Szülő, Somogy megye |
| Nem tesz jót a gyereknek, ha elszakítják megszokott csoportjabol, pedagosatol. Inkabb azt osztonozzek, h legyen eleg kepzett es motivalt ovoda pedagogus. Szülő, Budapest |
| Vekerdy Tamás szakemberre hivatkozva biztos, hogy nem jó, ha az óvodák utolsó évét rontjuk el iskolássá tétellel, és nem fordítva, tetszik az, hogy az iskola első évét alakítsák át inkább. Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| A gyermek érzelmi biztonsága sérül, ha vegyes csoportból kiveszik épp iskolakezdés előtt. Az iskolai oktatást kellene átalakítani. Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Szeretjük a vegyes csoportot. A gyerekeimnél már bevált 30 éve, unokáimnál szintén. Nagyszülő, Bács-Kiskun megye |
| Azokat a gyerekeket, akik valamiért nehezebben birkóznak meg a változásokkal, rendkívül érzékenyen érintene egy ilyen váltás érzelmileg és pszichikailag Szülő, Baranya megye |
| Óvodás gyermek szülőjeként és az összetett rendszerek viszonylagos ismerőjeként szeretném tisztelettel kérni tervezett változásaik fokozatos bevezetését (melyre a rendeleti szabályozás nehezen alkalmazható) valamint az óvónők és pedagógiai asszisztensek minél enyhébb adminisztratív terhelését, hogy az így felszabaduló energiájukat a gyermekekkel való komprehenzív foglalkozásra tudják fordítani! A változások fokozatos bevezetése alkalmas volna arra is, hogy a felmerülő negatív következményeket a folyamat lassú módosulása közben eredményesen tudják apró korrekciókkal ellensúlyozni. Nagy József: 21. század és nevelés című munkájának egyik fontos megfigyelése is ezt támasztja alá, ahol a kognitív rutinok sémavédő motívumát elemzi. "...az előnynek azonban ára van: a nem megfelelő, a hibás működés lehetősége." (Nagy József: XXI. század és nevelés, Osiris kiadó, Budapest, 2000., 134. oldal) Bár a híres pedagógus ezt a gondolatot az egyéni kognitív működésre alkalmazza, mennyivel inkább igaz ez egy olyan bonyolult társadalmi-szociális hálóra, mint a nevelés és oktatás szabályozása! Bízom javaslatom figyelembe vételében tekintve a probléma összetettségét és komolyságát. Szülő, pedagógus, Somogy megye |
| Szétbombázták az egyetemi oktatást, a közoktatást, most az óvodák következnek. Szülő, pedagógus, Veszprém megye |
| A szakember döntsön,hiszen ő foglalkozik több időt a gyerekekkel!!!! Szülő, nagyszülő, pedagógus, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Egy homogén csoportban hatékonyabb a gyerekek fejlődése és fejlesztése(2nagyobb gyerekem ide járt),mint egy vegyes életkorú csoportokban. A 3.gyermekemnek kiscsoportban a nagycsoportos Nettike volt az óvónénije. Mikor nagycsoportos volt,főként a magatartásproblémás gyerek kapott hangsúlyosan figyelmet és néhány nagyon jó képességű gyerek. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| 44 éves óvodapedagógiai tapasztalat az aláírás mellett döntenem. A GYEREKNEK A LEGROSSZABB! ha külön csoportba kiemelik! Volt már iskolaelőkészítő, hamar meg is szüntették! A reformpedagógiák vívmányai közt az egyik fontos erősség a szocializációs-akár testvérrel együtt nevelés, egyéni képességfejlesztés nem frontális, önértékelés-önbizalom építés"ő már nagy, ügyes" sikerélménye! Pedagógus, Somogy megye |
| Nagyon sok gyerek nem iskolaérett 6 évesen és még 7 évesen is van, akinek korai az iskola. Szülő, Budapest |
| 7 évesen, bölcsőde és óvoda nélkül mentem iskolába. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Óvodában játszani tanuljanak! - egymást tisztelni, szeretni! Nagyszülő, Budapest |
| A gyerekem a saját vegyes csoportjában szeretne készülni az iskolára, ahogyan ezt előtte a társaival is tökéletesen megcsinálták. A homogén csoportokra való átállás csak felmenő rendszerben nem töri össze a gyerekek lelkét. Tiltakozom a terv ellen, ami a vegyes csoportos gyerekeket az óvodai pályafutásuk finisében megfosztaná a közösségtől, amiben eddig biztonságban érezték magukat, és amiben nagyon is hatékonyan differenciálva fejlesztették őket. Szülő, Budapest |
| Nem szeretnèm ha kiragadnák a gyereket az utolsó èvèben a barátaitól,óvónötöl Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Az elsőosztály helyett, inkább a nulladik osztályt kellene bevezetni, ahol játékosan vezetnék rá a gyerekeket a padban űlésre, a folyamatos odafigyelésre, a feladatok elvégzésére. Unokám most utolsó éves az oviban, de semmi érdemlegeset nem tanúlnak ott, csak szinezik a keresztény rajzlapokat. Ez nem óvodai foglalkozás. Véleményem, az hogy a gyerekek hirten kerülnek egy szigorított intézménybe az ovodás évek után, és az nagyon megterhelő nekik.Alsótagozatosként,az én gyerekkoromban csak 4 óra volt a napi tanítás. Szülő, nagyszülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| A kisgyerekeknek, nagyon sok játékra van szükségük, sokkal többre, mint azt engedik a mai gyermekeknek attól is el vagyok képedve, hogy a mostani első, második os gyermekek reggel 8.00-tól délután 16.00-ig bent ülnek szinte a tanteremben végig, és ami a leg elképesztőbb az, hogy hat-7.00 ájuk is van akár. Az én gyermekem jelen pillanatban hetedik osztályos, így egyértelmű, hogy hat évvel ezelőtt kezdte az első osztályt. Már akkor 6 óra ájuk volt. Nagyon sok volt, nagyon fáradtak voltak a gyerekek. Főleg ez a drákói szigor, hogy még WC-re sem engedték ki a gyermekeket azzal a címszóval, hogy intézze el szünetben a dolgát. Csak hogy szünetben, mindenki oda vár, így nem biztos hogy minden elsős kisgyermekre jut idő. Hozzáteszem, segítséget akkor már ők nem kapnak, mert mondván az már nem óvoda hanem iskola. Semmi Átállás nincs az óvoda és az iskola között. Én az első osztályt tartanám inkább fontosnak hogy előkészítő osztályként működhessen minden gyermek számára. Hogy legyen ideje átállni az óvodás lazább időszakról a szigorúbb (rabszolga) sorsra Óvodában, játékosan kellene tanulni, nem pedig két-3.00-t eltölteniük foglalkozással. Egy helyben ülve. Némi szünetekkel el látva. Szülő, nagyszülő, pedagógus, Pest megye |
| Az óvoda legyen csak óvoda, ne stresszeljük a gyerekeket. Az iskola is pont elég 1 osztálytól 4. osztályig az iskola otthonos rendszert részesítik előnybe a lakóhelyemen na az a legrosszabb szerintem ott aztán leépítik a gyerekeket. Az óvoda legyen a gyerekkor része ahol még talán lehet felhőtlenül gyerek. Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Az óvoda maradjon óvoda, a maga legfejlesztőbb tevékenységével, a szabad játék lehetőségével. Az iskolába erett idegrendszerrel, és megfelelő alkalmazó képes tudással érkezzenek az óvodások, amit az óvodapedagógus szakvéleményével igazol. Egyáltalán nem értek egyet azzal a kifejezéssel, hogy iskola előkészítő! Miert kell felkészíteni egy következő életszakaszra valakit? Élje meg azt a korszakot annak minden pozitív hatásával amiben éppen tart a személyisége. Minden pillanatunkban a következőre készüljünk? Nem! Leljük meg a MOST-ban minden örömünket! Megéltem már ezt is azt is, volt homogén, és heterogén csoportom is, egyik nem jobb, vagy rosszabb, mint a másik, egyszerűen csak más. Lehet mindkettőt jól, vagy rosszul csinálni. A lényeg, hogy minden gyermek kapja meg az odafigyelést, hogy tisztában legyen az értékeivel, erősségeivel, hogy az alapvető viselkedési normákat biztonsággal tudja alkalmazni, és lehetősége legyen tapasztalatokat gyűjteni a minket körülvevő élő és élettelen világ törvényszerűségeiről. Ha az oviban jól végezzük a dolgunkat, és a szülőkkel karöltve azon igyekszünk, hogy a gyerekek képességei, készségei fejlődjenek, adottságai kibontakozhassanak, és kialakuljon az alkalmazó képes tudásuk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy 6-7 éves korukra iskolaéretté válnak, akár "előkészítettük"őket, akár nem. Pedagógus, Hajdú-Bihar megye |
| Az óvodai programban éppen az ennyi idős gyerekekre szabott felkészítés van, felesleges többel terhelni őket, esetleg kudarcélményekkel \"gazdagítani\", hogy utána félelemmel teli kezdje az iskolát. Szülő, Pest megye |
| A szokásos dilettáns törvényhozók, akik mindenhez is akarnak érteni, de a pedagógiához nem. Pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Hagyjuk játszani az óvodás korú gyerekeket! Szülő, Fejér megye |
| Az iskolakezdés időpontjának meghatározásába az óvónőket is be kellene vonni. Az iskolát kell óvodásìtani. Pedagógus, Bács-Kiskun megye |
| Az Élet maga a csoda.."...az embernél nincs semmi sem csodálatosabb..." EL A KEZEKKEL A GYERMEKEINKRŐL!! Játék,felfedezés,rácsodálkozás,bogarászás,sarazás,élményszerzés,barátkozás,ölelés,mosoly,biztatás,óvó-szeretetteli,nyugalmat sugárzó környezet...ilyenek kellenek.. HAGYJUK MEG A GYERMEKKORT..olyan hamar fel kell nőni.. Pedagógus, Budapest |
| Mint szülő és óvodapedagógus egyben a véleményem rövid és tömör, hogy semmi szüksége az óvodás korú gyermeknek iskolásdit “játszani” óvodában. Ne akarja már egy olyan megmondani aki azt se tudja mi zajlik egy óvodában hogy mire van ott szükség!!! Szülő, pedagógus, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Egyáltalán nem jó ötletnek tartom amit szeretnének! Így is le terheltek az iskolás gyerekek , ezt pedig nem oldja meg…. Szülő, Somogy megye |
| Hagyják meg a gyermekkort! Pest megye |
| Ne vigyék le az iskolát az óvodába. A gyerekek életkori sajátosságainak inkább az felelne meg, ha több játékkal, kevesebb kötöttséggel az óvodát vinnék föl az iskola első évébe, és fokozatosan térnének át az iskolai módszerekre. Ennek ütemét nem kellene központilag rigorózusan meghatározni. hanem sokkal inkább az iskolára és főleg a gyerekekkel foglalkozó pedagógusra kellene rábízni. Megint fordítva ülnek a lovon! Inkább az iskola 1. osztályát kell közelebb hozni az óvodához! Megint fordítva ülnek a lovon! Inkább az iskola 1. osztályát kell közelebb hozni az óvodához! Nagyszülő, Pest megye |
| A mi óvodánkban vegyes csoportok vannak, nagyon nehezen lehetne kivitelezni, hogy a nagycsoportosok már iskolás formában tanuljanak, miközben a kisebbek körülöttük játszanak. Ennek megvalósításához munkaerő bővítésre lenne szükség, ami már most is probléma. Nem szeretném, ha elvennék a gyermekeimtől az utolsó óvodás évüket és ideje korán elvárnák tőlük, hogy tanuljanak, teljesítsenek játékos tanulás helyett. Én is azon a véleményen vagyok, hogy inkább az iskola első évét kellene játékosabbá tenni, ezzel megkönnyítve az átállást. Szülő, Vas megye |
| A vegyes csoportban többet fejlődtek az ovis gyerekeim, mint a korcsoportos besorolásúban. Két ovisomra rendkívül negatív hatással lesz, ha az új törvény miatt külön csoportba kerülnek és ezáltal szétválasztják egymástól őket. A leendő nagycsoportos nehezen viseli a változásokat, megterhelő lesz számára a szeretett óvónőktől, kis barátaitól, megszokott csoportjától megválni. Ezen körülmények összessége feltételezhetően hátráltatni fogják az iskolakezdésben is. Szülő, Budapest |
| Az iskolát kell közelebb hozni az óvodához.! Az óvodások "dolga " a játék ! A hétévesek iskolaérettek . A hatévesek "sérülékenyek" érzelmileg. AZ ISKOLÁRA VALÓ FELKÉSZÍTÉS FOLYAMATOSAN / 3-4 ÉV FOLYAMÁN/,JÁTÉKOS MÓDON ,TAPASZTALÁSOKKAL TÖRTÉNIK AZ ÓVODÁBAN. Nagyszülő, pedagógus, Csongrád-Csanád megye |
| Három gyermeket neveltünk fel, mindegyik csodálatos felnőtt ember lett. Hiszünk benne, hogy minden gyermek egyedi, fejlődésük lelkükből fakad, amibe semmilyen hatalom nem szólhat bele szabályozó módon: ehelyett az óvodai és iskolai pedagógiai műhelyek sokasága és sokfélesége kell kísérje őket saját útjukon. Ha szülőként egyenlőként adózunk, azt várjuk el a mindenkori kormánytól, hogy egyenlőként járuljon hozzá az összes létező pedagógiai műhely munkájához, mert ezek jól ismerve a különböző lehetőségeket és igényeket, létükkel és tevékenységükkel megfelelnek ennek a sokféle útnak, sokféle szűlői várakozásnak és sokféle gyermeki életnek! Nagyszülő, Budapest |
| A gyermekek teljesítményét nem a csoportok szétbontásával, hanem fejlesztő szakemberek segítségével tudnánk javítani. Az óvodát kellene átvezetni az iskolákba. Pedagógus, Csongrád-Csanád megye |
| Hagyjuk meg őket gyermeknek lenni, ne stresszeljük őket ideje korán. Szülő, Tolna megye |
| Nem a vegyes csoport az oka annak,hogy a gyermekek nem iskolaéretten kerülnek ki az óvodából, hanem a sok idegrendszeri problémák és sajnos a Covid időszak is sokat rontott a gyermekek ideális fejlődéseben. Pedagógus, Pest megye |
| Az óvodások maradjanak óvodások nem kell őket terhelni Nagyszülő, Heves megye |
| Még nincs, középsős a kislányom. Szülő, Budapest |
| Egy újabb átgondolatlan baromság a pufi rambó embereitől!!!!! Szülő, Budapest |
| A nagyobbik gyermekem szeptembertől óvodás lesz. Nem szeretném, hogy két év elteltével azon kelljen stresszelnie, hogy mi lesz majd az iskolában, mert az erre még felkészületlen idegrendszerére már ötévesen ráerőltetik az iskolarendszert. Amúgy is év vesztes lenne, tehát négy évig fog oviba járni. Akkor az óvoda utolsó két évében kell az iskolafelkészítéssel foglalkozni? Szerintem azért létezik az óvodapedagógus, hogy tudja, milyen életkorban mit tudnak a gyerekek elviselni. Az ilyen idős gyerekek játék útján tanulnak, nem tantermi környezetben. Szerintem ez a változtatás értelmetlen, az oktatás minőségét biztosan nem mozdítja előbbre. Szülő, Fejér megye |
| Nekem is az véleményem ,hogy inkább az iskola első évét kellene játékos tanulással bővíteni így sokkal jobban rá lehetne vezetni a gyerekeket a tanulásra és szeretni fog iskolába járni . A túl nagy követelményt kellene kicsit könnyíteni ,fölösleges dolgokkal nem kènne a gyerkőcök fejét tömni . Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Nem vegyes csoportban is előfordulhat hogy 1 év korkülünbség miatt van aki megy iskolaba van aki nem. Ill. Van akit visszatartanak. Én sem szeretnem ha gyermekemnek egy rendelet miatt kellene masik csoportba kerülnie. Szülő, Fejér megye |
| Ne zavarják meg a gyerekeket a csoportok megbolygatásával! Ez sem a gyermekeknek, sem a szülőknek, sem a pedagógusoknak nem jó!!! Szülő, Zala megye |
| Érzelmi biztonság fontossága veszne el az új törvénnyel, inkább az első osztály hasonlítson az óvodàhoz ezzel biztosítva a zökkenőmentes óvoda iskola átmenetet Pedagógus, Csongrád-Csanád megye |
| Nem szeretnék a gyerekemből versenylovat nevelni. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Az óvodapedagógusok olyan szakemberek, akik nemzedékeket tanítottak már. Mi Szülők megbízunk bennük. A gyermekeket ne stresszeljék csoportváltással, pedagógus váltással! Szülő, Budapest |
| A jelenlegi rendszer hatékonynak bizonyult, valamint a gyerekek “gyerekkorát” célszerű lenne minél tovább megőrizni a jellemfejlődés érdekében, valamint a pozitív élményszerzés érdekében is Csongrád-Csanád megye |
| Lelketlen, felelőtlen. Nagyszülő, Pest megye |
| Minél tovább játszat a gyerek, annál jobb! Szülő, pedagógus, Pest megye |
| Egyetértek a petícióban megfogalmazottakkal. Szülő, Baranya megye |
| Hagyjuk a gyereket gyereknek lenni! Pest megye |
| Nem az óvodából kell iskolát csinálni, hanem az iskola első osztályaiban ovizni... Pedagógus, Bács-Kiskun megye |
| Nyugdíjas óvodapedagógus /szakértő/ és nagymamaként hiszem és vallom /tapasztalatom/, hogy az óvoda a kisgyermek számára olyan biztonságot adó és egyéni fejlődését segítő intézmény, ahol a játékosság, a játékos forma segítheti az egészséges személyiség fejlődését - ahol gyermeknek lenni JÓ!Az óvoda-iskola átmenetében az én időmben /76 éves vagyok/ már voltak nagyon jó gyakorlatok - tiszteljük a múltat...nem kell mindent elvetni! Nyugdíjas óvodapedagógus vagyok /77 éves/- foglalkoztam hátrányos helyzetű gyerekekkel, gyakorló óvodában, vezetőként, szakértőként, német nemzetiségű óvónőként..szülő és nagyszülő is voltam/vagyok. megalapozott tapasztalatom alapján tiltakozom!!!!! Tolna megye |
| Ne stresszeljük a gyerekeket. A magyar oktatási rendszer nem alkalmas a korai fejlesztésre. Bízzuk ezt a hozzáértő óvodai-, iskolai pedagógusokra! Nagyszülő, Zala megye |
| Óvodáskorban az iskolaelőkészítés már 3 éves korban elkezdödik játékba integrált, megtapasztaláson keresztül végzett tevékenységeken keresztül! Az ismeretanyag koncentrikus körben bővül évről,évre. Ez tudatosan megtervezett, egymásra épülő tananyag, mely a gyermek nagycsoportos korára teljesedik ki.Így lesz az ovisokból iskolaérett gyermek !!!! Pedagógus, Budapest |
| A vegyes csoportokban sokat tanulhatnak a kicsik a nagyobbaktól és még családiasabb is a környezet, mert olyan, mintha kis testvér-nagy testvér lenne együtt. Hagyjuk az óvodás gyerekeket gondtalan, vidám gyermekkort élni. Nagyszülő, Tolna megye |
| Az óvodában a játéké a főszerep! És egyébként egy 6 éves gyerek nem feltétlenül áll készen az iskolára... Szóval még az utolsó évet is elvenni tőlük... állítsák már le magukat! Az egy dolog, hogy a felnőtt társadalmat folyamatos rettegésben tartják és, aki nem figyel oda tudatosan, azt lerántják... de, hogy már a gyerekeket sem hagyják békén, azért ez felháborító! Szülő, Pest megye |
| Már rövid távon is kontraproduktív - a gyerekek érettsége az érzelmi stabilitáson, nem a fokozott értelmi fejlesztésen múlik. Lásd Vekerdy írásaiból gyakorlatilag bármelyik... Szülő, pedagógus, Komárom-Esztergom megye |
| Elég stressz éri már a 6 éves gyerekeket is az iskolakezdéssel és onnan folyamatosan. Had maradjanak gondtalan gyerekek legalább az óvodákban. Veszprém megye |
| Játékosan is fel lehet készíteni a tudásra - ami meg is történik - ne hozzuk előre az iskolai rendszerre jellemző fegyelmező gyakorlatot, mely igazából lerövidíti a felhőtlen gyermekkort ! Nagyszülő, Budapest |
| Az iskola feladata a gyermeket megtanítani irni és olvasni. Az óvodai nevelés ettől teljesen elkülönül , nem kell össze mosni a kettőt. Az óvodai nevelés a gyermek szociálizációját, testi, szellemi képességeit segíti, támogatja. Nem egyformák a gyerekek, a nagycsoportosok közül nem mindegyik iskola érett. Nem szabad az éretlen gyermeket betenni egy ilyen közegbe, amire egyébként sincs felkészülve . Amit természetesen szeptemberben senki sem fog megmondani, hogy a gyermek iskola érett vagy nem. Kapnának egy új, számukra idegen nevelőt akivel össze kell szokni. Rengeteg idő megy el az új helyzethez való alkalmazkodással. Gyermekekre nézve óriási stresszt vàlt ki, nevelők szempontjából pedig nehezen megoldható átszervezést jelent egy nagy létszámú óvodában, illetve nagy fokú munka terhet ró rájuk. A törvény tervezet teljes mértékben negatívan hat mindenkire! Szülő, Veszprém megye |
| Miért kell elvenni a gyermekektől a gyermekkorukat? Jó, hogy nem már a bölcsődéből akarják az iskolába kényszeríteni.... 😡 Szülő, Pest megye |
| A gyerekek így is nehezen barátkoznak. Az utolsó évüket miért töltsék egy új, idegen környezetben? Egy évre. Majd újra alkalmazkodjanak az iskolai közösséghez! Inkább az első osztálynak kellene felkészítő osztálynak lennie, hogy legyen ideje a gyerknek a környezettel, a tanítókkal és az iskolai feladatokkal ismerkedniük. Nem úgy mint most, hogy olyan gyorsan haladnak az anyaggal, hogy szinte már elsőben elveszik a kedvüket a tanulástól! Szülő, Pest megye |
| Maradjanak a megszokott közegben, hiszen úgy jobban tudnak fejlődni Szülő, Veszprém megye |
| Igy is túl vannak terhelve, miért kéne az oviban is. Pedagógus, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Nagyon stresszelik a gyerekeket Hogy tabuljanak es hogy mar nagycsoportba irjanak, számoljanak Szülő, Somogy megye |
| Nagycsoportot ne szakítsák szét!!! Nagycsoportot ne szakítsák szét!!! Nagyszülő, Pest megye |
| Az ovis maradjon ovis! Van még ideje tanulni! Pedagógus, Budapest |
| Aki ezt kitalálta https://m.eduline.hu/kozoktatas/20250219_Ovoda_vegyes_csoprort_tankotelezett seg_kormanyrendelet az bizonyára régen látott óvodát -belülről! Első olvasásra úgy értelmezem, hogy kiemelnék a nagycsoportos korúakat a vegyes csoportokból és belőlük, egy intenzív, iskolára előkészítő csoportot hoznának létre - házon belül. Mi lesz akkor, ha nem jön össze a létszám, akkor átteszik a 6 éveseket egy másik intézménybe? Esetleg egy másik településre? Mit fognak szólni ehhez a szülők? Ismerve a mai gyerekek és családok "sokféle nevelését", szerintem még inkább hosszabb időtartamra kéne hagyni az alsós korosztály fejlődési időszakát, sok-sok spontán vagy irányított játékkal, főleg a szabadban. Ehhez persze, kevesebb ismeretközlésre lenne szükség alsóban, helyette a tapasztalatok gyűjtésére és rendezésére kellene helyezni a hangsúlyt. A séták, múzeum látogatások stb. kivitelezésében segíthetnének a pedagógiai asszisztensek, közösségépítők (mert az ELTE-én van ilyen szak)....és máris a tervezett helyzet anyagi vonzatánál kötünk ki, mint probléma: Ki fizeti a szervezőket/kísérőket? (Régen akadt néhány lelkes nagyszülő.) Most mégsem ez a fő gond, hanem a tervezet szel Elegem van kisgyermek érdekeit és fejlődését figyelmen kívül hagyó, tömegszemléletű nevelési célból, amit több, nem szakmabeli talált ki! Az alsó tagozat feladata a finom mozgások fejlesztése, az óvodáé az ehhez vezető nagy mozgások beindítása. Ezt ne siettessék az 5-6 éveseknél! Nagyszülő, Budapest |
| A gyermekeket így is megterheli a közoktatásban eltöltött idő. Nem gyerekbarát az alaptanterv, a tanrend, a tankönyvek minősége gyalázatos, a pedagógusok jó része kiégett, az osztályok túlzsúfoltak, az iskolák állapota sokszor kritikán aluli, az oktatási módszerek és a tananyag idejétmúlt. Az óvodás kor, amit még mind a gyermek, mind a szülő élvezhet, mert nem nyomja rá a bélyegét az oktatási rendszer. Az iskolák alsó tagozatát kellene inkább az óvodáskorhoz igazítani, nem fordítva. Boldog gyermekekből lesznek felelősségteljes, boldog felnőttek. Szülő, Budapest |
| Nekem a kisfiam nagyon nehezen szokott be az ovodaba. Sok reggel sirt. Most mar megszerette az ovo neninek es az ovit is. Ha uj kornyezetbe kerulne nagyon megviselne. A gyerekek szeretik az allandosagot, az ad nekik biztonsagot. Szülő, Budapest |
| Az óvoda szükséges a gyerekeknek, itt tudják megszokni a közösségi élet fontosságát,a tanulási feladatok ismeret szerzések. Veszprém megye |
| Óvodában meg kell hagyni a játékot a gyerekeknek nem szabad őket ennyire leterhelni annyira szeretnek a gyerekeim óvodába járni és kell nekik ez az idő hogy még játékosan tanulhassanak Szülő, Budapest |
| Személyes tapasztalatom, hogy lassabb átmenetre van szükség. Szülő, Heves megye |
| A gyerekem visszamaradt az iskolából(évvesztes, novemberi szül.), és nagyon élvezte az utolsó évét is az óvodában egy kevert csoportban, ahol a "nagyok" a kicsiknek segíthettek beilleszkedni. Jobb lenne egy 0. osztályt bevezetni az iskolákban, ami egy átmenetet képezne az ovi és iskola között(lásd külföld), és az óvodát hagyni meg óvodának. Szülő, Budapest |
| Oviban meghagynám nekik a játékot. Én még 1.osztályban is türelmesebb lennék a kis 6-7 évesekkel, mint sok helyen azt tapasztalom. Nem igazán hagynak nekik átmeneti időt míg az ovisból iskolás lesz. Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Tiltakozunk ,mint ahogy a többi szülő is !! Nem kell és nem szabad ennyire leterhelni egy gyereket !!!!!! Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Nem kellene feleslegesen stresszelni a gyermekeinket,inkább kiegyensúlyozott boldog gyermekeket kellene nevelni,akik felelős,gondolkodó felnőttekké válnak. Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| A gyerekek életkori és egyedi sajátosságaihoz kell igazítani az óvodai/iskolai átmenetet, nem beleerőszakolni őket egy sémába. Aki nem iskolaérett, annak még egy év ovi kell, sok mozgás, játék, változatos társas helyzetek, nem iskolásítás. Az állandóság is fontos, a legtöbb gyereknek nem tesz jót, ha iskola előtt még kirángatják a megszokott közegéből, új óvó nénihez és gyerekekhez. Az óvoda eddig is elvégezte az iskolaelőkészítést, kiscsoporttól nagycsoportig, felépítve a tematikát. Megfelelő, megalapozott szakmai előkészítés és előzzön meg minden változtatást, és a társadalmi egyeztetésre is legyen megfelelő idő és tér. Szülő, Budapest |
| Elsősiskolásokat tanítok. Az a tapasztalatom, hogy a 3 közül egyik sem iskoraérett!! Szülő, nagyszülő, pedagógus, Baranya megye |
| Pedagógus végzettségű nyugdíjas nagymama vagyok. Véleményem szerint minél érettebben kerül a gyermek iskolába, annál nagyobb esélye lesz sikeresen venni az akadályokat. Nem szabad megrövidíteni az önfeledt gyermekkort! Budapest |
| Elég nagy megterhelés a gyerekeknek az iskolakezdés így is, nemhogy az utolsó oviév is már nyomás alatti, kényszeres legyen. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
| 20 év óvodapedagógiai tapasztalat, és tanulmányaim alapján ki merem jelenteni, hogy ez nem a jó irány. Ez a rövid véleményem. 20 évig óvodapedagógusként dolgoztam, már nem, részben az ilyen intézkedések is segítettek a pálya elhagyásában. Elméleti tudásom és gyakorlati tapasztalataim is azt mondják nekem, hogy ez nem a jó iràny. Ha erről az államtitkár úr szeretne szakirodalmat olvasni akkor pedig ajánlom olvasásra: Mérei Ferenc - V. Binét Ágnes Gyermeklélektan című könyvét. Pedagógus, Győr-Moson-Sopron megye |
| A tervezett változtatások nem veszik figyelembe a gyermekek életkori sajátosságait. Pedagógus, Békés megye |
| A gyermekeknek utolsó èven mèg játszani szabadnak kellene lenni lesz elèg feladatuk az iskola első èvèben! Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Gyermekem 2. óvodai évében jár. Most jutottunk el oda, hogy elkezdett nyitni pedagógusai felé, egyre bátrabban mer kérdezni. Picit teljesítmény-szorongó kislány. A harmadik óvodai éve lehetne az örömöt adó, felhőtlen óvodai év, amiben mégjobban kinyilhatna, és ezáltal mégtöbbet tanulhatna. Ha a hozzá hasonló gyerekeket kiveszik a csoportjukból 2-4 társaval, elölről kezdődik minden, ami teljesen gátolni fogja a tanulási folyamatokat és plusz egy stresszes évet kap az iskolakezdés előtti évre. Tanító pedagógus édesanya vagyok. Minden tekintetben az iskola első évének a megreformálását, óvodához közelítését tartom az egyetlen megoldásnak az óvoda-iskola átmenet megsegítésére. Kislányom teljesítmény szorongó szenzoros gyerek. Második éve jár oviba. Mostanra kezdte megszokni és végre látszanak a feloldódás jelei. Ha jövőre új csoportba teszik, kezdődik minden elölről és fejlődésre nem sok esélye lesz. 😥 Pedagógusként és anyaként is azt gondolom az iskolát kell közelíteni az óvodához és teljesen megreformálni az első osztályt. Szülő, pedagógus, Pest megye |
| Az érést nem lehet siettetni! Sem a bimbó, sem a hernyóbáb nem fejlődik jobban, ha feszegetik. Már a hat évesen iskolakötelesség is felháborított. Pedagógus, Pest megye |
| Már 1 .osztalyban elveszik a gyerek kedvét a tanulástól Az 1. osztálynak kellene lennie az előkészítőnek, nem az ovinak. Szülő, Bács-Kiskun megye |
| A PETICIÓVAL EGYET ÉRTEK! Nagyszülő, Csongrád-Csanád megye |
| Pszichológus vagyok. Szülő, Pest megye |
| Nem helyes, ha a két évig megszokott környezetből utolsó éven kiszakítják a gyerekeket, hogy aztán egy év múlva újra ugyanez legyen az iskolakezdéssel. Szülő, pedagógus, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Tökéletes működik így is, nem kell variálni. Szülő, Baranya megye |
| Egy jó óvodapedagógus tapasztalatom szerint a vegyes csoportban és játékos formában is tökéletesen fel tudja készíteni a nagycsoportosokat az iskolára. Szülő, Pest megye |
| Túl korán kerülnek iskolába a gyerekek. Az értelmi képességeik alapján rendben vannak,de olyan mozgásigényük van még,hogy lehetetlenség a figyelmüket tartósan lekötni,legyen az interaktív,élményalapú,bármi különleges. Nem valók meg napi 4-5× 45 percre padba. Pedagógus, Fejér megye |
| Mint édesanya, mint pedagógiai asszisztens azt tapasztalom, hogy bőven elég a gyermekeknek 7,8 éves korban elkezdeni az iskolai életet. Az óvoda a gondtalan, stresszmentes gyermekkorról szóljon, a szabad játékról... Egy gyermeket, ha kiszakítunk az addigi csoportjából, pláne egy olyan célzattal, hogy mostmár készülünk az iskolára fel, azt a gyermeket több szemppontból is stressz éri. Kiszakad az addigi csoportjából, a neki biztonságot nyújtó pedagúgusai köréből, a kis barátaitól búcsút kell mondjon, akikkel annyira szeretett játszani. Egy új csoporttal kell összeszokni, megbarátkozni, másik csoportszobát megszokni, másik pedagógusokkal. Mire a gyermek itt is biztonságban érezné magát, újra törés éri, átkerül az iskolába és kezdődik előről a beilleszkedés, az idegen gyermekek megismerése, pedagógusok iránti bizalom kialakítása. A másik pedig, 5,6 évesen neki már az iskola gondolatával kell "komolyabban" foglalkozni. Most már erre fog figyelni, erre kell majd jobban összpontosítania. Semmi képpen se tartom ezt jó ötletnek és nem szeretném a gyermekemet egy ilyen intézkedésnek kitenni. Legyen neki boldog 3,4 éve a biztoságot nyújtó óvónőivel! Egy gyermeket sem szabad ennek kitenni! Szülő, pedagógus, Pest megye |
| Egy óvodás korú gyermeknek nincs szüksége a leterhelt iskolai elokeszitore. Az iskolai rendszeren kellene változtatni! Egy óvodás korú gyermeknek nincs szüksége a leterhelt iskolai elokeszitore. Az iskolai rendszeren kellene változtatni! Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| A gyerek az óvodában a játék örömét,önzetlen szeretetet,elfogadást élje meg. Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| Tiltakozom a kormanyterv ellen! Tönkretenné a gyermekek lelki egyensúlyát Szülő, pedagógus, Pest megye |
| Nem szeretném, hogy a gyermekemet kiemeljék a csoportból egy ismeretlen csoportba,elég stressz egy iskolakezdés is, az óvoda legyen állandó, a megszokott közegben. Szülő, Pest megye |
| Nem értek egyet ezzel, miért kellene utolsó évre kiemelni az óvodást a megszokott közegéből. . Nem attól válik iskolaéretté hogy teljesen új környezetben, idegen felnőttek, gyerekek között, új szokás-szabályrendszerhez alkalmazkodva iskolás feladatokat kell teljesítenie. Az első osztályt kellene közelíteni az óvodából kikerülő gyermekek igényeihez. Hosszú évek óta vegyes csoportban dolgozok, teljes mértékben fel tudjuk készíteni a gyerekeket az iskolai életre, a differenciálásra helyezve a hangsúlyt. Ám ez a folyamat az óvodába lépéskor kezdődik, és nem az utolsó évben kapkodva válnak a gyerekek iskolaéretté. Ez a váltás nagyon sok gyermeknek okozna traumát, kiszakítva az addig megszokott környezetéből, barátaitól, testvérétől és óvónénitől, dajkanénitől. Így az utolsó év inkább visszavetné azt a folyamatot, fejlődést amit az első 2-3 évben elértünk. Mindenképp az iskola átszervezése lenne a megoldás, esetleges 0. évfolyam indításával. Szülő, nagyszülő, pedagógus, Budapest |
| Hagyják a kisgyereket kisgyereknek lenni, amíg csak lehet. Veszprém megye |
| További egy év óvodai nevelés lehetővé tételét is szeretném. Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Nem a vegyes korcsoport miatt éretlenebbek az iskolába készülő gyermekek. A sok külső egyéb!! hatás, a koncentrációképességükna gyengülése, a szülők koncentráltabb gyermekre figyelésének eredménye. 38 éve dolgozom óvodapedagógusként vegyes korcsoportú gyermekek között. Az előnyei jóval, de jóval nagyobbak a vegyes korcsoportú nevelésnek, mint az úgynevezett hátrányai. Hátrányát alig tudnék felsorolni. Pedagógus, Pest megye |
| Minden életkornak megvan a helye és az ideje. Azért, hogy minél hamarabb kilökjék a gyereket az iskolába, mert nincs se elég óvoda, se elég óvónéni/bácsi kegyetlen dolog. Nem fog megfelelően fejlődni,az iskolában sem fog jól teljesíteni, sőt utálni fogja. Az iskolára való átállás amúgy is nehéz mind a gyerek, mind a szülők számára. Legalább hagyják meg a gyereket, gyereknek amíg óvodás. Így is rengeteg erőre lesz szüksége, hogy ebben a rendszerben boldoguljon, mert ez egy nagyon rossz rendszer, ami most van.. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
| A gyermek óvodásként megy iskolába (Vekerdy) majd ott iskolássá érik 1-2 év alatt. Hagyjuk meg a felhőtlen kisgyerekkort nekik. A gyermek óvodásként megy az iskolába (Vekerdy), ott válik iskolássá. Addíg legyen a játszás az élete. Nagyszülő, Baranya megye |
| Tiltakozunk ellene! Inkàbb az iskolakezdést kellene óvodaszerűbbé tenni a folytonos átmenet érdekében. Szülő, pedagógus, Pest megye |
| Szakmai szempontból elfogadhatatlannak tartom, hogy már az óvodásokat is \"versenyistállóba\" kényszerítsék! A békés, kiegyensúlyozott gyermekből lelkileg egészséges felnőtt válik. Az iskoláskorú gyerekekre is embertelen teher hárul: miután a mai iskolarendszerben elég sok és tömény tananyagot kell teljesíteniük, míg más készségeket csakis különórákon kapnak meg: ily módon sok gyerek annyit, vagy többet \"dolgozik\", mint egy felnőtt. Nem kérünk abból, hogy a gyerekekből idegroncsot csináljanak. Szülő, Budapest |
| A kisfiam jövőre lesz nagycsoportos, évveszteszként a 4.évet kezdi meg szeptemberben az óvodában. Nem volt könnyű 3 évünk. Végre elértünk oda, hogy beszokott az óvodába és reggelek már nem hisztikkel és sírásokkal indulnak. Sajnos úgy alakult, hogy minden évben más volt az óvónénije. Nem szeretném, ha kiszakítanák a végre megszokott környezetéből és újrakezdődne minden előlröl... Szülő, pedagógus, Zala megye |
| Felelős, szakértői oktatási minisztériumot kell létrehozni, szakemberekkel! A dilettánsokat el kell űzni a gyermekek mellől! Szülő, pedagógus, Pest megye |
| Nem értem, miért kell elvenni a gyermek gyerekkorát. Örülök, hogy nekem volt, és szeretném, ha a gyerekeimnek is lenne, boldog és szabad gyerekkora. Már így is mindenki sok sok fejlesztésre jár (pláne, ha fiú). Az iskolák első fel vagy egy evet kellene picit gyermekbarátabba tenni inkább. Szülő, Pest megye |
| Fontos a gyermekemnek, hogy az utolsó évét a megszokott pedagógusokkal és csoporttársakkal töltse. Ez segít abban, hogy a szorongását csökkentsük az iskolával kapcsolatban. A kislányomnak nem tenne jót, ha utolsó évben kiemelnék a megszokott környezetéből. Szülő, Budapest |
| Így is épp elég elvárás van ezekkel a kicsi gyerekekkel szemben, semmi szükség őket idő előtt ekkora terhelnek kitenni! Az óvodás maradjon óvodás!!!!! Szülő, Komárom-Esztergom megye |
| Annál jobb egy gyereknek, minnél tovább maradhat gyerek, egy utolsó év az óvodában jót tesz a következő iskolás évek előtt neki. Szülő, Fejér megye |
| Az ovodai rendszer nem birja el mert kevés az ovónő és a dadus is ,azok meg alulképzettek. Szülő, Budapest |
| Nem kell, hogy egy óvodás korú gyerek idő előtt felnőljon. Azért van az iskola hogy ott tanuljon meg bizonyos dolgokat, nem az óvodában. Szülő, Veszprém megye |
| veletek vagyunk pintér mondjon le Pintér Sándor alkalmatlan Szülő, Budapest |
| A gyerekeket hagyja békén a korrupt kormány! Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Az óvoda feladata a 3-4 évben, hogy felkészítse a gyerekeket az iskolára. Ez jól működő heterogén és homogén korú csoportokban is így van, nem kell hozzá különválasztani őket. Ha mindenhol jól működő óvodák lennének, akkor az arra rászorú gyerekeknek a fejlesztést a megfelelő szakembertől kapnák meg a gyerekek, nem az óvodapedagógustól, aki a nehézségekkel nem kűzdő gyerekeket a napi tevékenységek során amúgy is pont az iskolássá érest is segíti. A tanító meg tudja, hogy az első iskolai év a beszoktatásról is szól és a gyerekek igényeihez igazodik optimális esetben. Az első év az átmenet. Talán nem kéne éppwn 6 évét nyáron betöltött gyerekeket iskolába kényszeríteni vagy ha ezt nem akarja a azülő, akkor szakszolgálatoknál hosszú utakat megtenni, hogy maradhasson még egy évet óvodában, ha még nem ért meg lelkileg vagy kognitíven az iskolára. Az óvodapedagógus és szülő kompetenciája legyen ezt eldönteni, ne egy külső bizottságé, aki csak egy vizsgálat alapkán ismeri a gyereket, nem a mindennapjaiban. Szülő, pedagógus, Budapest |
| csak az tud “jó felnott” lenni, aki jó gyerek volt. A jó gyerek az, akit hagytak gyereknek lenni, akinek szabad játékot biztosítottak, aki GYEREK LEHETETT!!! Szülő, Pest megye |
| Az első gyermekem is gyerek maradhatott az oviban, szeretném ha ez a másodikra is igaz lehetne ahelyett, hogy időnap előtt rázúdítanának olyan dolgokat amik feleslegesen terhelik le mind lelkileg mind szellemileg. Szülő, Bács-Kiskun megye |
| Ameddig csak lehet, legyen egy gyerek óvodás, játsszon, szaladgáljon, szokja meg a közösségi viselkedést. Szülő, nagyszülő, Budapest |
| Igen jogosnak tartom hogy az óvoda legyen végig csak óvoda, ahol már játékosan tanulnak a gyerekek. És mit csinálnak azokkal a dátum szerinti évvesztes gyerekekkel a kiemelt iskola előkészítés ideje alatt?? Hányszor akarják a gyerekeket mindig más óvodapedagógus és új társak közé új "beszoktatással"stresszelni őket. Kérjük meghallgatni az óvonők szakirányú véleményét kikérni és figyelembe venni a döntés meghozatalakor. Igen jogosnak tartom hogy az óvoda legyen végig csak óvoda, ahol már játékosan tanulnak a gyerekek. És mit csinálnak azokkal a dátum szerinti évvesztes gyerekekkel a kiemelt iskola előkészítés ideje alatt?? Hányszor akarják a gyerekeket mindig más óvodapedagógus és új társak közé új "beszoktatással"stresszelni őket. Kérjük meghallgatni az óvonők szakirányú véleményét kikérni és figyelembe venni a döntés meghozatalakor. Budapest |
| Szakmai grémiumok döntsenek az oktatásról és ne politikusok! Felháborító, hogy “mindenhezisértő” rendőr irányítja az oktatási rendszert! Nagyszülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Ez a Fidesz maga a tragédia. Mindenkit és mindent elpusztítanak Szülő, Pest megye |
| A gyerekek túlterheltek, nagy tempóba haladnak, ezèrt nem tudják a tanárok tisztessègesen megtanítani az alap dolgokat se. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| A gyerekeknek szükségük van a nyugalomra, az állandóságra. Az iskolakezdés miatt egyébként is nehéz a váltás, új tanító, új társak, nem kell, hogy egymás után kétszer is át kelljen élniük ezt a bizonytalanságot! Szülő, Pest megye |
| Legalább az óvodában legyen,gondtalan ahol csak a játék legyen és maradjon meg számukra! Nagyszülő, Bács-Kiskun megye |
| Nem az Óvodákba kell belepiszkálni, hanem az oktatást kell rendbe tenni!!! Szülő, Komárom-Esztergom megye |
| Gyermekem számára kérvényeztük a plusz egy év óvodai nevelést, érzelmi- és szociális éretlenség miatt. Ha ezt az évet új közegben, új óvodapedagógusokkal kell töltenie, biztos vagyok benne, hogy csak rombolná az önbizalmát ahelyett, hogy magabiztosabb lenne. Szülő, Baranya megye |
| Felháborító még a gondolati csírája is ennek a tervezetnek. Felháborító!!! Szülő, Budapest |
| 3 gyermekes édesanya vagyok! Azon gondolkodom, hogyan vihetném perre orbànt becsülesértésèrt! Jómagam es a 14éves kislányom is orvosi műhiba károsultjai vagyunk. Kérdésem, hogy elavulhat-e egy ilyen bűncselekmény, mi mindkettőnket megnyomorított? A pride megtiltása ma lett ugye a fidesz àltal előterjesztve a parlamentbe, s holnap már törvény fog születni róla! Hogy lehet ez? Itt mindent lehet a fidesznek??? Nekem sosem volt bàntó a pride felvonulás, s nem akarom, hogy betiltsàk, sőt bűncselekménynek minősítsèk ezt! Mit a mailjukban írtak maximàlisan támogatom, s ebben a témakörben a nevem is adom hozzà! Üdv: Zillich Gabriella Anna Szülő, Budapest |
| Vegyes vagy homogén csoportok szervezésének eldöntését az intézmény pedagógiai sajátosságának, küldetésének ismeretében az óvoda igazgatójának a kezében kellene hagyni. Ahol jól működnek oktatásszervezésileg a vegyes csoportok, ott igenis meg kell hagyni a lehetőségét, függetlenül attól, hogy három vagy több csoportos az óvoda. A rugalmasan szervezett napirenddel és a szabad örömös játékból kezdeményezett tevékenységekben megvalósult differenciálásokkal, mikrocsoportos tevékenységekkel a három év alatt a vegyes csoportban sokkal inkább felkészíthetjük a gyermeket az iskola elkezdésére. Óvodai nevelés a családi nevelés kiegészítése az alapprogram szerint. Magyarország kormánya elkötelezett a családok védelmében, nagycsaládok értékének hangsúlyozásában. Vegyes csoport erőszakos átszervezése pont a családi, testvéri kapcsolatokban okoz komoly sérülést. Testvéri nagycsalád mintáján jól működő, a differenciálásra kiváló lehetőséget adó vegyes csoportok megszüntettetésével, testvérek szétválasztásával ez sajnos pont ellentétes a Kormány bölcs családpolitikájával. Vegyes csoportjainkból iskolába kerülő nagycsoportosaink felkészültsége városszerte nagyon elismert! Szülő, nagyszülő, pedagógus, Zala megye |
| Új közegbe kerülnek a gyerekek, pedagógusnak először meg kell ismernie őket, képességeiket. Előfordulhat hogy több papír nélküli SNI S kerül egy csoportba,amely megnehezíti a fejlesztést. Nem mindegy,hogy 10 főt fejleszt a pedagógus vagy 25 . Pedagógus, Tolna megye |
| Véleményem szerint amennyit segítenénk a nagycsoportosok iskolaelőkészítésében, felzárkóztatásában,ugyan annyit rontanánk is.Főleg mentálisan viselné meg a nagycsoportosokat, hogy kiszakítanánk őket abból a közösségből, amiben 2 vagy 3 évig jól érezték magukat, az óvónêniket elfogadták, megszerették. S tulajdonképpen a tiszta nagycsoportosokat is folyamatosan differenciálni kellene, ugyan úgy, ahogy vegyes csoportban is teszik ezt az óvodapedagógusok nap, mint nap, minden tevékenységben. Az óvodák strúktúrája sem mindenhol alkalmas arra, hogy villámgyorsan bevezessen egy nagycsoportot, ahol adottak a tárgyi és személyi feltételek. Pedagógus, Veszprém megye |
| Eleve túl korai sok 6 évesnek az iskola. Az iskola érett gyerekeknek kellene iskola előkészítőbe járni, nem az óvodásoknak. Vannak demokratikus országok, ahol ez a járatos. Zala megye |
| o1g! o1g! Nagyszülő, Pest megye |
| Mindenképpen az iskolai előkészítése nem az iskola alkalmas, mert a gyereknek ebben a korban még játszani kell. Az oktatás, kiegészítő tevékenység kell, hogy legyen! Nagyszülő, Budapest |
| Nem az államnak vállalunk gyereket. Hagyják végre békén a gyerekeinket! Ne forszírozzák a gyerekvállalást, ne sürgesség az óvodába és iskolába járást a gyerekek egyéni megismerése nélkül. Biztosítsák minden gyereknek, hogy egészséges gyerek lehessen, a korának megfelelő biztonságos létet! Szülő, Budapest |
| Így is túlterheltek a gyerekek.Inkabb az iskolát kellene elsőbe példaszerűvé hogy át tudjon állni a gyerek. Nagyszülő, Nógrád megye |
| A fiam jövőre lesz nagycsoportos. Nagyon nem örülnék, ha kiemelnék a jelenlegi csoportjából. Véleményem szerint ez a törvényjavaslat nem a gyerekek érdekeit vette figyelembe. Szülő, Fejér megye |
| Támogatom,hogy inkább az általános iskolában az alsós osztályok fokozatosan vezessék be a gyerekeket az iskola rendszerbe. Az én gyerekem már több mint évvel ezelőtt is ilyen iskolába járt ahol a gyerekek igényeit vettèk figyelembe.20 perces órák voltak ha olyan volt az idő, inkább mozogtak a friss levegőn a gyerekek ha arra volt igény és bevált. Ugyanazt minimális erőfeszítéssel megtanulta mint azok akik a hagyományos rendszerben tanultak. Boldog gyerekekre van szükség és nem olyanokra akik fáradtan és rettegèssel mennek iskolába a leterheltség miatt. Hajdú-Bihar megye |
| Támogatom, mert egyik nap még alszanak ebed után az oviban, a következő nap meg iskola, ahol már nem. Tudom, a legtöbb gyermek nem alszik már, vagy nincs igénye, de szerintem nem egyformák, így van, aki még alszik. Én nagyon örülök, hogy a gyermekem Montessori iskolába fog járni, mivel ott például a gyermekre figyelnek, s nem arra, hogy mindenképp ülve maradjon 45 percig! Úgy gondolom, hogy első osztályban még nem kellene szigorúan venni a 45 perceket, hanem mindig apránként haladni! Iskolafelmérés egyszeri alkalom, ami nem teljesen fedi a valóságot, hiszen az csak pár óra, amit a legtöbb gyermek kibír, míg egy egész nap, s egész hét az megint teljesen más! Ne vegyék el a gyermekek gondtalan utolsó évét! Jobb lenne, ha az 1. osztályban még nem vennének mindent szigorúan, hanem segítenék az átállást, hisezn egyik nap még oviba jártak, másik nap meg már iskolába! Köszönöm! Szülő, Zala megye |
| A kisgyermekek játék közben tanulnak nem erőszakkal.Az iskolának kellene alkalmazkodni a gyerekekhez. Pedagógus, Bács-Kiskun megye |
| Az iskolai 0-ik évfolyam bevezetése lenne ennek a problémának az elsődleges megoldása. Vagy az iskolai követelményrendszer megreformálása. Pedagógus, Zala megye |
| Átgondolatlan döntés lenne! A gyereknek kellene az elsőnek lenni!!!!! Merre- hova tart a nevelés-oktatás???? Miért nem fontos? Miért nem kérdezik meg a pedagógusokat egy ilyen tervezet előtt????? Hol marad a játék, ami az óvodás gyermek fő tevékenysége!!!!!????? Pedagógus, Komárom-Esztergom megye |
| Az iskolát kell a gyerekhez igazítani. Nem csak az első osztályt hanem a többit is. Életre nevelni. Nem magolásra kényszeríteni. Egész nap a padba ülésre kényszeríteni a fiatalságot. Szülő, nagyszülő, pedagógus, Hajdú-Bihar megye |
| Korai a 6 éves gyerekek tankötelezése. Nekik még játszani kellene nem napi 5*45 percet párban ülni. Nem kell felkészíteni ilyen szigorúsággal őket. Budapest |
| Így is sok a gyerekektől az elvárás, már óvodában is! A 0 osztály reálisabban közvetítené az átmenetet az iskola és az óvoda között. Elvesszük a gyerekkorukat időnap előtt Nagyszülő, pedagógus, Nógrád megye |
| A gyermekek fejlődésének alapvető feltétele, hogy az életkorunknak megfelelő szellemi, fizikai és intellektuális terhelésben részesüljenek. A kormány így ténylegesen tehetne a gyermekek egészséges fejlődéséért, nem csak a civilek vegzálásával és hazugságok terjesztésével. Szülő, Budapest |
| Az oktatási rendszer csapnivaló. Ilyen amikor pártkatonák ülnek a vezetői székben szakemberek helyett. Nagyszülő, Tolna megye |
| Inkább az első osztályt kellene arra használni, használni,hogy szokják a gyerekek az iskolát. Szülő, Baranya megye |
| A gyermeki személyiség kibontakoztatása az érzelmi biztonság megteremtésével kezdődik. Csak Ez után jöhet a teljesítmény. Szülő, pedagógus, Budapest |
| Bár a mi iskolánkban nagyon szépen vezetik át a kis elsősöket az óvodai élet után az iskolai mindennapokhoz, mégis azt gondolom, hogy egy nulladik/iskolaelőkészítő/preschool év bevezetése lenne a legjobb megoldás az iskolákban, ahol egy óvodapedagógus és egy tanító páros foglalkozna a gyerekekkel. Semmiképp sem az óvoda utolsó évét venném el a gyerekektől, pláne, hogy manapság túlnyomó részt vegyes csoportok vannak, ami azt jelenti, hogy adott esetben akár új óvónőkhöz kerülne egy évre a gyermek. (Azt már csak ráadásként írom, hogy 3 csoporttól kötelező ennek a bevezetése, nálunk jelenleg több, mint 30 fő lesz szeptembertől a nagycsoportos korosztály, - vegyes csoportban szépen eloszlanak, értelmes létszámú csoportok vannak-ezért egy új csoportot kéne indítani a nagycsoportosok számára, mert túl sokan vannak? Természetesen nincsenek meg az ehhez szükséges feltételek: se csoportszoba, se elég óvodapedagógus...) Egy ötgyermekes édesanya Szülő, Somogy megye |
| Az óvoda még játékról kell szóljon.. Szülő, pedagógus, Zala megye |
| Szerintem nem tesz jót a gyermek lelki világának, ha az óvoda utolsó évét nem a saját, megszokott környezetében tölti el. Nem csak új pedagógusokhoz kell alkalmazkodni, de új gyerekekhez is. Ez egy alig 5 éves gyermek számára kimerítő. Arról nem is szólva, hogy az első hónapokban szokás és szabályrendszer, összeszoktatás miatt nem lenne elég idő, és gyermekek részéről energia sem haladni a foglalkozásokkal. Az eddig is jól működő óvodai nevelést nem kell újra gondolni. Mérlegelni kell viszont azt, hogyan, milyen körülmények között engedjük el a mostani gyerekeket iskolába. Nem attól lesz alkalmas iskolába lépésre egy gyermek, hogy 6 éves lett, hanem attól hogy megvannak azok a testi, lelki, szociális készségei, képességei; megfelelő tudása és ismeretei a környezetéből amelyek lehetővé teszik számára, hogy a tanító által közölni kívánt újabb tudást magába tudja "szívni" fel tudja dolgozni és el tudja raktározni. Pedagógus, Pest megye |
| A gyermek a szabad játék ideje alatt fejlődik a legtöbbet. A nagycsoportos korú gyerekeknek kevesebb program kellene az utolsó évben, sokkal több szabad játékra lenne szükségük. Pedagógus, Győr-Moson-Sopron megye |
| Ez egyszerűen elfogadhatatlan! Az iskolába van inkább probléma túl vannak terhelve a gyerekek ,kevés idő jut egy tananyagra ha nem érti a gyerek akkor is haladnak tovább mert nincs idő !Sok felesleges dolgokat tanulnak amiket az életben sosem fognak hasznát venni!Ami pedig fontos lenne azt meg csak felületesen ,tanulják! Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Az óvoda a gyermeknek az a hely, ahol játszva tanulnak. Anyaként és pedagógusként nem szeretném,hogy ha a nagycsoportos gyermekemtől elvegyék az úgy mond szabadságot. Formálják át az egész iskolai rendszert. Szülő, pedagógus, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Gyereknek igenis van joga játszani,és óvodai életét élni. Szülő, Zala megye |
| Több évtizede dolgozom vegyes csoportban, a játék a fejlesztés és a szociális tanulás színtere. Nem értek egyet a tervezettel.Óvodai program egyik mondata \"a gyermeknek sajátos, életkoronként és egyénenként változó testi és lelki szükségletei vannak.A személyiség szabad kibontakozásában a gyermeket körülvevő személyi és tárgyi környezet meghatározó....\"Folytathatnám a felsorolást, olyan emberek döntenek felettünk,akik nem ismerik az óvodában folyó munkát. Várom őket szeretettel . Pedagógus, Fejér megye |
| Legyen 0.osztály az iskola előkészítéséhez. Szülő, pedagógus, Komárom-Esztergom megye |
| Nem az óvodát kell iskolásítani, hanem az iskolát kell az óvodához közelebb hozni! Lehet meg kellene fontolni 0.évfolyam bevezetését, hogy az éretlenebb gyerekeknek is legyen idejük kiteljesedni. Szülő, pedagógus, Bács-Kiskun megye |
| Maximálisan egyetértek 36 éves óvodapedagógusi tapadztalattal. Pedagógus, Békés megye |
| 40 év óvónői tapasztalattal azt ajánlom a döntéshozóknak , hogy tájékozódjanak a gyermek lélektan témájában . Nagyszülő, pedagógus, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Ne hozzuk vissza a 30 éve kiiktatott, sikeresen átalakított pedagógiát! Pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Ez a szemlélet nem csak a köznevelési törvénnyel, hanem az ÓNOAP-pal is szembemegy, nem részletezem tovább.... Pedagógus, Fejér megye |
| Felháborító ez a terv! Nagyszülő, Pest megye |
| 40 éve vagyok óvodapedagógus. Nagyon elkeserít, ami mostanság történik. Szakmaiatlan döntések sorozata. Ne hagyjuk tönkretenni a magyar óvodapedagógiát! 40 éve dolgozom óvodában. Óvodapedagógus, fejlesztő-differenciáló szakpedagógus vagyok. Könyörgöm, ne tegyék tönkre az óvodai nevelés rendszerét,óvjuk gyermekeink èrdekeit!!!! Pedagógus, Nógrád megye |
| Pozitív tapasztalatom volt vegyes korú Óvodas csoporttal, ahova különböző korú testvérek is együtt járhatnak. Iskola előkészítését máshogy is lehet megoldani, stressz és traumák nélkül, felesleges szorongás nélkül. Szülő, Budapest |
| Hosszú évek óta dolgozom vegyes csoportban.A gyermek nem egy év alatt válik iskolaéretté. Differenciált, tudatosan felépített óvodai neveléssel 6 éves korára iskolaérett lehet. A szociális érettség, egyéb kompetenciák kialakulása szempontjából is nagyon hasznos a vegyes életkorú csoportban nevelés.Az óvoda iskola átmenet kérdésében inkább az iskola első éveit kellene játékosabbá tenni, mint az óvodát iskolásítani. Pedagógus, Nógrád megye |
| Kréta rendszer már az óvodákban is,értékelik,pontozzák a gyerekek napi teljesítményeiket😡 Szülő, Bács-Kiskun megye |
| Egyik gyermekem az óvodai éveket követően járt iskolaelőkészítő csoportba. Ez személyfüggő és életkor függő kérdés. Van, akinek szüksége van ilyen fejlesztésre, van, akinek nincs. De semmiképp sem 5 éves korban és nem az óvodapedagógusoknak kell ezt elkezdeni. Szülő, Pest megye |
| Nem hagyják a gyerekeket saját tempóban fejlődni, elveszik a boldog és felhőtlen gyerekkort. Általános iskola alsó tagozatában az osztályzással folytatódik ugyanez. Nagyszülő, Budapest |
| A törvényhozók kérdezzék meg a szakmát mielőtt felelőtlen döntéseket hoznak! Szülő, pedagógus, Pest megye |
| A rendszer hibáit ne az óvodásokon akarják leverni! Hiba volt az óvodapedagógusok kezéből kivenni annak megítélését, hogy iskolába lépjen- e a gyerek, vagy maradjon még egy évig ovis. A jól működő vegyes csoportok maradhassanak meg , a szülő joga legyen eldönteni, hogy szeretné - e vegyes csoportba járatni a gyereket? Az óvodapedagógusok módszertani szabadsága súlyosan sérül a tervezett módosítások következtében. Hagyják a jól működő óvodai rendszert , a változásokat az iskola első osztályában tegyék meg- legyen gyerekbarátabb, kevésbé teljesítménycentrikus. Tragédia, hogy az elsősök két- három hónap után szorongva, rosszkedvűen mennek iskolába. Kell a változás, de éppen ellenkező előjellel!!! varazslapagaj@gmail.com Pedagógus, Békés megye |
| Mire jó a folytonos változtatás, volt már ilyen több évtizede. Nem a gyerekközpontúság a gyermek fejlődése a fontos, hanem az ötletbörzék a vezetőknél. Bács-Kiskun megye |
| AMI JÓ,NE TEGYÜK TÖNKRE!!!!!! Nagyszülő, pedagógus, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Szégyen, amit ez a kormány tett a magyar oktatással. Szülő, pedagógus, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| A most 8 éves gyermekem nagycsoportos korában váltott óvodát, bizony kellett neki egy fél év, hogy megszokja az új óvó néniket, társakat. Maradt még egy évet az oviban, így a vegyes csoportban az óvó nénik nagyszerűen fel tudták készíteni az iskolára őt. A kistestvére, most ugyanabba a vegyes csoportba jár, ahol tudom, hogy 6 évesen majd iskolára kész lesz. Ha nagycsoportos korában kiragadják őt ebből a közegből, kell majd neki is egy fél év, hogy megszokja az új helyzetet, így nem lesz iskolaérett és neki is kérvényezni kell majd az oviban maradást, ami szintén egy új közeget jelente, ezáltal teljesen ellehetetlenítenék az ovis éveit és hogy magabiztosan kezdje az iskolát. Szülő, Budapest |
| Az óvoda ne vegye át az iskola szerepét. A gyermeke nem érettek még erre. Nagyszülő, Csongrád-Csanád megye |
| Óvodapszichológusként azt tapasztalom, hogy a vegyes csoport sokkal jobban működik, mint a homogén csoport. Kevesebb a feszültség, gyorsabb és zökkenőmentesebb a beilleszkedés. Az óvodába maradó és már 6-dik életévüket betöltött gyerekek is a vegyes csoportban tovább fejlődhetnek. Véleményem szerint egyébként is a mozgás az, ami ebben a korban a legfontosabb az idegrendszer "érése" szempontjából, nem pedig az, hogy megtanuljon sormintákat, stb rajzolni. Szülő, pedagógus, Pest megye |
| Szerintem maradjanak gyerekek. Nagyszülő, Baranya megye |
| AZ én gyerekem is 6 évesen került iskolába, és még nem volt iskolaérett!!! Nagyon sok problémánk volt emiatt! Nem szabadna a szülőktől és az óvónőktől elvenni azt a jogot, hogy megválasszák, mikor engedjék iskolába a gyereküket!!!!! Nagyszülő, Budapest |
| Saját tapasztalt, az én gyerekem szülői kérésre (akkor még lehetett) egy évvel tovább maradt az óvodában. Voltak fenntartásaim, de életünk egyik legjobb döntése volt. Könnyen vette az akadályt, tanulmányai alatt végig kiegyensúlyozott, kiváló eredményt produkált. Az osztálytársai közül kivétel nélkül azok a gyerekek teljesítettek kiválóan, akik hozzá hasonlóan évet halasztva kezdtek iskolába járni. A mai magyar iskolarendszer nemhogy egy hatévesnek, hanem egyáltalán nem való kisgyereknek. Szülő, Pest megye |
| Szerintem az iskolaérettségig maradjassanak az oviban. Szülő, Budapest |
| Hagyni kell a gyerekeket a maguk útján beérni az iskolára. Egyénenként változó. Addig pedig játsszanak gondtalanul, és tanuljanak figyelni az óvodában! Budapest |
| Érdemes lenne a 0.osztály indítása. Óvoda 3 éve a szociális kapcsolatok tanulásáról és a játékról kell szóljon. Ebben a korban játékosan tanulnak. Játék által lesznek fejletebbek. Nem ülve fejlesztve :/ Szülő, Budapest |
| Így is terheltek mimd a gyermekek mind a felnőttek. Kicsit az iskola rendszer kezdését kellene gyermek barátabbá tenni és nem a versenyló istállót erősíteni Szülő, Pest megye |
| Egyszerűbb lenne visszaadni az óvónőknek és a szülőknek azt a jogot, hogy helyben dönthessenek arról,hogy iskolaerett-e a gyermek, S ha kell a helyi tanácsadó segítségét kérni. Simán működött, a gyermek érdeke valóban az első volt!!!! Nagyszülő, pedagógus, Pest megye |
| A Játék a fontos ebben az életkorban! Veszprém megye |
| Tapasztalataim szerint nagyon fontos egy gyermek számára a kortársakkal és a nevelővel való szoros kapcsolat, a bizalom kialakítása. Óvodában talán ez a legfontosabb, nem lenne szabad kiszakítani a megszokott környezetéből iskola előtt egy évvel. Szülői tapasztalatom alapján pedig nagyon hasznosnak gondolom a vegyes csoportot, hiszen a kisebb gyerekek folyamatosan, éveken keresztül hallják az iskola-előkészítő feladatokat, látják a gyakorlatokat, ha érdekli őket, korábban is bekapcsolódhatnak, sokkal több idejük van természetes, mindennapi környezetben, játékos formában felkészülni, mintha egy mesterséges, kötelező formában 5 évesen beültetnénk őket egy mini-iskolába. A 4 éves kislányom, vegyes csoportban, már számol, felismer néhány betűt, igénye van a finommotorikus tevékenységekre és itthon gyakorolja a fonológiai tudatosság feladatokat, amiket az oviban a nagyon felkészítése során hall. Miközben ő játszik, mert számára nem kötelező a foglalkozás, de ragad rá! Szülő, pedagógus, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Az iskolában nagy a stressz, minden szülő azt szeretné, ha az ő gyereke volna az osztalyelső. Hagyjuk minél tovább gyereknek lenni. Az eddigi óvodai program is tartalmazza az iskolai felkészítést. Nagyszülő, Csongrád-Csanád megye |
| Pszichológusként is tanultam, tudom, hogy minden változás (lakhely, intézmény, személyek stb.) pszichésen nagyon igénybe veszi, megviseli a gyermekeket. Még a felnőtteket is. Szülő, pedagógus, Hajdú-Bihar megye |
| Hagyják gyereknek lenni a kicsiket !!!! Nagyszülő, Pest megye |
| Régen úgy csinálták a vegyes csoportokban, hogy az iskolába menőknek nem kellett aludniuk és ez időben történt az iskolai előkészítés.Szerintem ezt most is meg lehetne csinálni. Akinek nagy a lemaradása az a gyermek plusz fejlesztésre jár a gyermekjóléti szolgálathoz. Nagyszülő, Pest megye |
| Nem szeretném ha az utolsó évében a gyerekek más közösségbe járna 3 éves.kora óta jár ebbe a. Csoportba Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Tapasztalatom szerint a vegyes csoportban is el lehet érni a gyerekek iskolaérettségét. A gyerekek számára az utolsó óvodai évben való változtatás traumát okozhat, ami negatívan hat a személyiségük fejlődésére. Nagyszülő, pedagógus, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Édesanyám óvónő és ugyanezen a véleményen van. Az óvoda nem iskolai előészítő. Győr-Moson-Sopron megye |
| Három gyermek édesanyja vagyok, 2 gyermekem vegyes csoportból indult iskolába, mindkettő 6 évesen. Osztályelsők, ügyesen teljesítenek, semmilyen hátrány nem érte őket a vegyes csoport miatt, sőt! Harmadik gyermekem ugyanabból a csoportból, ugyanazon óvodapedagógusok kezei közül lenne kiemelve utolsó nevelési évében, amivel finoman szólva egyáltalán nem értek egyet. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Gazdagréten ahova a gyerekeim jártak főleg vegyes csoportok voltak/vannak,viszont indítottak már homogén csoportot. Azt gondolom,hogy kellenek vegyes illetve homogén csoportok is.majd a szülő eldönti,hogy a gyermekének melyik csoport a legjobb! Szülő, Budapest |
| A gyermekemnek ígyisóriási stressz lesz az iskolakezdés, ami egész életére fog kihatni. Kérem Ne ronrsanak a a helyzeten Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| A gyerekeink életéről döntenek inkompetens idegenek. Szülő, Budapest |
| Több mozgással kapcsolatos feladat, foglalkozás kell, ami segít az agyféltekéket szinkronizálni. Több zöld tevékenység, ami visszavezeti a természetbe a kicsiket. Szülő, Pest megye |
| Megterhelő gyerekkori tapasztalat. Megterhelő lexikális anyagmennyiség már alsóban. Egyéni képességek figyelembe nem vétele! (Nagyon nagyfokú általánosítás) Szülő, Pest megye |
| A kicsiknek még játszani kell nem tanulni. Az ovonőket meg nem le terhelni még jobban. Így is sokan hagyák ott a pályát ezek után még többen. Rengeteget tanítják őket játékos formában. Rengeteg az snis gyermek a covid bezárás miatt. Sok gyermek ennek is issza jelenleg is a levét. Miért kell még jobban tönkre tenni őket. Nem droid világot akarunk. Nem vagyunk Amerika se Anglia. Ne tred legyen hogy máshol hogy és miként működnek a dolgok. Maradjunk meg a régi bevált módon. Ne akarjunk mások lenni. Mi magyarok vagyunk. Maradjunk is azok. Gyerekek maradjanak gyerekek míg lehet. Ebben a rohanó világban. Így is sokat sérülnek a rendszer miatt. De azt már meg tanultuk kezelni. Az óvodába a gyerekeket hagyják nyugodtan fejlődni. Az iskola dolga még tanítani írni olvasni számolni őket. Vagy már egyenesen az óvodából diplomázni akarják küldeni őket?? Ezzel gyak rombolják le hogy a gyerekek szeresenek később iskolába járni és tanulni. Szülő, Baranya megye |
| Nem az óvoda feladata egy 5-6 éves korút iskolai feladatokkal terhelni. A vegyes csoportok jól működnek, nem kell az utolsó évre a gyermeket kiszakítani a megszokott közösségből, traumatizálni. Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| Ellenzem, h nagy csoportos gyermekemet, az utolsó évére kivegyék a vegyes csoportból, új óvónéniket kapjon, amivel csak plusz szorongást váltanának ki a gyermekből, amely testi/ lelki tüneteket produkálna. Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| 41 évnyi óvónői tapasztalat mondatja velem, hogy ne változtassák az óvoda utolsó évét iskolaelőkészítővé!!!!!!!! Nagyszülő, pedagógus, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Aggódàs Nagyszülő, Baranya megye |
| A döntés felelőtlen, átgondolatlan a gyermekek lelki- és szellemi fejlődése szempontjából egyaránt. Szülő, Baranya megye |
| A 6 éves kislányomat iskolaérettnek mondták az óvodában, mi elhittük. Egész ügyesen veszi az akadályokat, de úgy gondolom, hogy sokkal könnyebbé is lehetne tenni az iskolakezdést. Az óvoda utolsó évét pedig így nehezíteni az "kínzás" a gyerekeknek. Szülő, Pest megye |
| Azért akarok óvó néni lenni, hogy a legjobbat hozzam ki a gyerek óvodás korából, ilyen korlátok között nem lehet normálisan dolgozni… Pest megye |
| Ezek a hozzá nem értő szervilis, pedofil barmok tűnjenek el a GYEREKEK közeléből !! Pest megye |
| Meg kell hagyni a gyermekeknek a nyugodt óvodai éveket a megszokott közegben, a megszokott óvó nénikkel. Nagyszülő, Fejér megye |
| Nem szeretnem megfosztani a gyermekeim a felhotlen gyerekkortol ido elott Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Óvodapedagógusnak tanulok jelenleg és van egy kiscsoportos gyermekem, nagyon nem értek egyet a kormány újításával, így is nagyon sok iskolaéretlen gyerek kerül első osztályba. Ez a siettetés és a gyerekek nyomás alá helyezése, rendkívül rossz hatással lehet a jövőben iskolai teljesítményükre és tanulási motivációjukra. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
| A kisgyerek feladata minél tovább gyereknek maradni! Az óvodai nevelés játékosan készíti fel a kicsiket az iskolára, mely évtizedeken keresztül megfelelt, akkor most miért akarják az utolsó óvodai évben kiszakítani a kisgyereket a megszokott közegükből és miért akarjak őket már hamarabb tanítani, amikor az iskolákban rengeteg dolgot tanulnak majd. Miért kell változtatni azon, ami eddig jól működött?Szülőként fel vagyok háborodva és egyáltalán nem értek egyet ezzel a kormányzati tervvel. Szülő, Budapest |
| Amit a kormány megenged magának mostanság az oktatási területen, az egyenlő az abszurditással! Sehol a világon nincs ilyen, csak nálunk! Egy gyermek kognitív fejlődésének elő-menetébe nincs joga beleszólni senkinek! Csongrád-Csanád megye |
| Aki ezt kitalálta, életében nem látott még gyereket 3 méternél közelebbről. A változatosság kedvéért megkérdezhetnék a kompetens (nem párthűség alapján összeválogatott, hanem valódi tudássál és tapasztalattal bíró) szakembereket, mi lenne jó, nem a kormánynak, nem a szavazóknak, mégcsak nem is a szülőnek, hanem, horribile dictu a gyereknek! Nem lehet, hogy esetleg, ezúttal az ő érdekük legyen az első? Nem úgy, mint pl a gyerekvédelemnek csúfolt gyerekkínzó rendszerben... Szülő, pedagógus, Hajdú-Bihar megye |
| BTM-SNI gyermekek esélye a felzárkóztatásra sokkal jobb vegyes korú csoportokban. Mivel egyre kevesebb gyerek születik,sokkal nehezebb a létszámokat kialakítani tiszta\" életkorú csoportokban.Magatartás problémás gyerekek szempontjából is jobb a vegyes összetétel! Kevés a logopédus, gyógypedagógus akik segíthetnének a felzárkóztatásban. A legnagyobb probléma a 6éves iskoláztatás!Ha megoldást keresünk ,az iskolaérett\" gyerekekeket az iskoláknak kellene egy fél évet rászánva hozzászokatni a iskolához. Szülő, Békés megye |
| A fiam most idén kezdte az első osztályt. Óvodában megvetették az iskola előkészítő könyvet, de összesen 4 oldalt csináltak meg belőle. Olyan nagy az óvónő hiany (vagy csak nem vesznek fel) hogy nincs aki helyettesítsen, amikor az egyik óvónő lebetegedik. Az iskola előkészítes hiánya látszik, szegény gyereknek nehéz a betűk formázása, mert nem gyakorolták oviban azoknak a formáknak a rajzolását, amikből a betűírás következik. Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Az egész iskolarendszerben lehetne több játékosság és mozgás. Testnevelő tanárként látom, hogy nagyon nem tesz jót a gyerekeknek ennyi egyhelyben ülés. Lehet a számokat tanulni ugróiskolázás és vasarlós piacozós szerepjáték közben is... Sokkal jobban meg is maradna a gyerekek fejében! Szülő, pedagógus, Pest megye |
| Semmilyen értékelhető mértékben nem hasznos ez az új szabály a gyermekek számára. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Fantasztikus az az óvodás vegyes csoport,ahová a gyermekeim járnak. Sokat tanulnak a kisebbek a nagyoktól,a nagyok pedig sokkal több érzelmi intelligenciára tesznek szert. A rossz iskolás eredmény nem az óvodában tanultaktól függ. Sokan mennek érettlenül iskolába. A szülők nem ülnek le a gyerekekkel tanulni,elvárják,hogy az iskolaban mindent megtanuljanak. Sok a tananyag,nagy az elvárás. Mindezek mellett pedig azt akarják,hogy ez az elvárási szint ne kitolódjon,hanem mihamarabb elérje gyerekeinket? Csak hadd legyenek gyerekek! Az óvoda játszás,érés,barátkozás,vidámság. Legyenek kedvesek átgondolni, hogy mit vonz ez maga után. Hagyják a gyermekeket csupán gyermekeknek lenni. Köszönöm,ha elolvassa. Szülő, Pest megye |
| Szerintem a vegyes csoportokban a gyermekek nem csak az előírt fejlesztési célokat tudják elérni, de emellett több olyan szociális képességre szert tesznek amit korosztályos csoportokban nem (pl. kisebb gyerekek segítése). Az iskolaelőkészítés megtörténik jelenleg is az óvodákban, nem szükséges ennél mélyebb oktatás ebben a korban. Szülő, Vas megye |
| Egy a magyar népen élősködő, magyarul is beszélő, de magyar érzülettel nem bíró idegen faj áldozatai vagyunk. Ők hozzák a törvényeinket és alkotják a jogszabályokat. Az idegen rabigát míg nem rázzuk le, addig a cionista eszméket nyíltan hírdető Izraelben fognak eldőlni ezek a fontos kérdések, és nem a mi javunkra. Nagyszülő, Somogy megye |
| Szerintem meg kell hagyni az ovisoknak a 3 évet vagy ha szükseges a 3+1 évet ahogyan eddig hiszen a gyerekek nem egyformán fejlődnek és érnek. Az iskolában viszont támogatom , hogy vezessek be az iskolaelőkeszítő osztályt ahol játékosan, rövidebb órákkal, ha szükséges pihenési lehetőséggel kezdjek el a gyerekek felkeszítését az iskolára, ez az osztály legyen átmenet az ovi és a suli között. Ez több európai országban jól működik. :) Szülő, pedagógus, Nógrád megye |
| A gyerekeknek már így sincs gyerekkoruk. Nem plusz egy év tanulás kell, hanem normális oktatás, kevésbé túlterhelt gyerekek és használható tankönyvek. Bízzuk a gyermekeket ismerő óvodapedagógusokra, óvónőkre a döntést. Hadd tegyenek javaslatokat inkább ők, arra vonatkozóan, mi a jobbb a gyerekeknek, hisz ezt tanulták, ez a szakmájuk és ők vannak nap mint nap a gyerekekkel. A politikus a távolból semmit sem tud róluk.Ne döntsenek a fejük felett a sorsukról.Ne minősítsék őket látatlanul. Felháborító!!! Szülő, Pest megye |
| A gyerekek igazából 9-10 évesen lesznek igazán érettek. Az ovódás kornak elsősorban az elmélyült játékról kellene szólnia. Szülő, pedagógus, Somogy megye |
| Nem szeretnénk a feleségemmel, hogy megbontság kisfiam óvodai csoportját. Direkt ezt a csoportot és Óvónőt, Pedaszisztenst választottuk, nem pedig az intézményt. Tiltakozunk mindennemű csoportösszevonás és pedagógus csere ellen. Szülő, Budapest |
| Az eddigi tapasztalatom alapján jól működik a vegyes csoport! Segítik egymást és tanulnak egymástól. Ez a törvény javaslat nem a gyermekek célját szolgálja Gyerekek érdeke a fontos. Nálunk semmi féle hátrányban nem szenved, sőt sokat tanul és érdeklődik a nagyoktól. Szülő, Bács-Kiskun megye |
| Szükségtelen! Nagyszülő, Baranya megye |
| SNI gyereket nevelő szülő vagyok. Tapasztalatom szerint az sni gyerekeknek nem tesz jót az ilyen szintű összevonás, és mint pedagógus a differenciálás is nehezebb nagyobb létszám esetén Szülő, pedagógus, Békés megye |
| Az óvoda végére nem lesznek érettebbek ezzel a gyerekek! Úgy kéne mint Belgiumban, hogy az iskola első éve átmenetet képez! Nem 8, hanem 9 osztályt járnak. A szünet relatív, a pedagógus döntése! Budapesten a 10. Kerületben is van ilyen iskola! Illetve a gyerekek nagy mozgás igényét kielégítse, nem 5-6*45 percet üljön egy elsős!!!!! Szülő, pedagógus, Pest megye |
| Óvodában dolgozom, napi szinten kell megoldani ezer meg egy olyan problémát, ami túlzsufoltságból, a nem megfelelő körülmények biztosításából adódik. Számunkra mindig a gyerekek érdeke az első. Ez az intézkedés teljesen másról szól..szomorú, és gyalázatos , hogy ide jutottunk. Budapest |
| Ne a kormány döntsön.... mi szülők és a pedagógusok a g?ermek érdekeit nézzük. Mi had döntsünk.... Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Játszva tanul a gyermek! Szülő, Bács-Kiskun megye |
| Három gyermek anyukájaként és kettő nagymamájaként tapasztaltam, tudom, hogy ebben a korban nemhogy évek, de hónapok is rengeteget számítanak. A gyerekeknek stablil, szerető környezetre van szükségük! Nagyszülő, Budapest |
| Három fiú gyerek anyukája, három unoka nagymamája, kérem maradjon az óvoda óvoda. Sok-sok játék, mozgás stb. kell a hat éves gyereknek, és nem iskola pad ! Nagyszülő, Hajdú-Bihar megye |
| Inkább feljebb, 7 éves korra kellene tolni az iskolakezdést. Pedagógus, Budapest |
| Gyermekem sajátos nevelési igényű, ezért különösen fontos, hogy egyéni, az ő érdeklődéséhez és fejlettségi szintjéhez igazított módszerrel legyen félkészítve az iskolára. Az ő és más hasonló gyermek esetében különösen fontos, hogy ne központosított, uniformizált rend szerint történjen az oktatás. Szülő, Budapest |
| A kigyermekeknek fontos az állandóság. Az óvoda nem iskola és egy hat éves gyermeknek még a játék a fontos, ne vwgyék el az utolsó évet. Pedagógus, Csongrád-Csanád megye |
| Ezek elmebetegek! Ne terheljék az amúgy is egyre fáradtabb gyerekeket. Szülő, Budapest |
| A gyerekeket nem ölni kell, hanem hagyni játszani. Nem csak padban ülve, falanszterben lehet tanulni. Budapest |
| A 35 éves gyerekem a mai napig hordozza annak a felelőtlen döntésnek a nyomát, hogy 6 évesen kellett kezdenie az iskolát!!! Nagyszülő, Pest megye |
| A gyerekek így is túlterheltek az iskolákban. Ezt a terhet ne vigyék már be az óvodákba is. Az iskola első éve inkább a játékosságról szóljon,és könnyedén vezessék be őket a tanulásba.Tessék szakmailag egyeztetni az Óvónőkkel,és a pedagógusokkal,és ne a fejük felett dönteni. Nagyszülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| A gyerek óvodában legyen gyerek 3 éven át. Az iskolákban kellene egy nulladik, un. iskola előkészítő csoportot létrehozni, ahol óvópedagógus és tanító együttesen foglalkozik a csoporttal, majd a tanító viszi tovább az első osztályt. Sokat fejlődnének a gyerekek és könnyebben indulnának iskolai éveik során. Tudom, hiú ábránd, hogy ilyen valaha is lesz kicsi országunkban, de mint talán egyszer nagyszülő (két egyetemet végzett gyermekem van) bízom benne. Tolna megye |
| Az oktatás valós helyzetével kéne foglalkozni, nem baromsaggal. Szülő, Pest megye |
| Versenyistálló helyett szeretetteljes, felelősségteljes, kreatív - életre nevelést és boldogságra törekvő gyerekeket adjatok a hazánknak. Szülő, nagyszülő, Baranya megye |
| Pont ebben a kiszámíthatatlan, változékony világban lenne szükségük a gyerekeknek az állandóságra, és a megszokott biztonságos környezetre, hogy az iskolában tudjon majd alkalmazkodni. A technika romboló hatásait, a valódi problémákat ez az intézkedés nem oldja meg, csak tovább nehezíti. Szülő, pedagógus, Budapest |
| A vegyes csoportról csak jó tapasztalatom van. Nagyszülő, Budapest |
| Mindhárom gyermekem vegyes csoportba járt óvodába. Nekünk nagyon pozitív tapasztalatunk volt. Egymást segítve, játszva tanultak a gyermekek. Nagyon jó hatással volt a beszoktatásra például, hogy a nagyobb testvér is abban a csoportban volt. Nyilván kulcsfontosságúak a jó óvodapedagógusok is, nekünk szerencsére ez megadatott. Szülő, Fejér megye |
| A gyermekeknek a saját, velük több évig foglalkozó óvodapedagógus tudja a legjobb iskolai felkészítő programot megvalósítani Szülő, Budapest |
| Nem szeretném hogy a kiscsoportos gyerekemet kiszakítsák a közösségéből, megtörve ezzel a kötődését, majd még egyszer nagycsoportosként ezt megismételni. Kifejezetten károsnak és rossz döntésnek tartom az intékzedést. Szülő, Budapest |
| Minden gyermeket az életkori sajátékosságának megfelelő nevelésben-oktatásban kell részesíteni! Erre pedig kizárólag a megfelelő végzettségű és gyakorlattal rendelkező pedagógusok képesek, nem a megélhetési politikusok! Nagyszülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| Ne vegyétek el gyermekeinktől a GYEREKKORT! Nagyszülő, Budapest |
| Sokkal könnyebb a differenciálás és tehetséggondozás vegyes csoportban. Nem életkor, hanem képesség szerint differenciálunk! Az iskolára való felkészítés 3-4 évig tart és az iskola első osztályába nem iskolás gyerekek lépnek, hanem óvodából épp kiment gyerekek. Kis gyerekek. Pedagógus, Pest megye |
| Úgy látom, hogy sok szülő azért dönt úgy, hogy 7 vagy 7 és fél éves koráig maradjon óvodában a gyermeke, mert az első osztály és maga az iskolai rendszer, amibe a gyerekek hirtelen belecsöppennek, jelenleg nem túl gyermekbarát. 4 gyermek édesanyjaként és több év hazai és külföldi óvodai tapasztalat alapján úgy látom, kár lenne még erősebben szabályozni az 5-6 éves, iskolába készülő gyermekek óvodás mindennapjait. A gyermekek véleményem szerint mind érzelmileg, szociálisan illetve nagy - és finommotorikus képességeiket tekintve is a szabad levegőn - ha a lehetőség adott, a természetben - a szabad játék és a kreatív alkotás során fejlődnek jobban, a papíron való feladatok megoldásával ellentétben. Úgy látom, hogy a hasonló feladatok a inkább a gyermek által már egyéb úton elért fejlettségi szintet mutatják. Tehát, ha fejlett a finommotorikája, akkor jó lesz a vonalvezetése. Ha még nem, akkor ne a ceruzát fogja, hanem homokozzon, sarazzon, az erdőben bogarásszon. Ez csupán a saját tapasztalatom, de biztos vannak már kutatási eredmények, amik alapján egy 5-6 éves gyermek fejlődéséhez ideális intézményi és egyéb tényezőket össze lehetne rakni és a döntéshozatalkor figyelembe venni. Szülő, Budapest |
| Véleményem szerint egy nulladik (azaz előkészítő) tanév az ISKOLÁBAN sokkal többet érne. Ne vegyük el a valóban játékkal,játékos fejlődéssel töltött időt. Véleményem szerint egy nulladik osztály az iskolában többet érne és hatékonyabb lenne,mint az óvodások utolsó,önfeledt játékkal,játékba integrált fejlesztéssel töltött évét megzavarni. Ez komoly problémákhoz vezethet kötődést,(személyiség)fejlődést,felnőttekbe vetett bizalmat,kitartást,szorgalmat,tanulni akarást illetően. Szülő, pedagógus, Komárom-Esztergom megye |
| Sőt nagyon sok gyerek az utolsó ovodás éve után sem alkalmas rögtön iskolába. Tehát pót évet nekik. Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Saját tapasztalat. Nagyszülő, Baranya megye |
| Nem szeretném ha kivennék a gyermekemet a megszokott nevelői közül. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Szeretném ha a gyermekeim a megszokott csoportokban maradnának a megszokott nevelőkkel. Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Óvodás kislányom van. Szereti az ovit, a csoportját. Az iskola nagy változás lesz, nem látom értelmét évete ennek a stressznek kitenni. Nem egy év alatt ke felkészíteni őket az oviba, aminek az első hónapja egymás megismerésével telne! Szülő, Csongrád-Csanád megye |
| Inkább kevesebb terhet kellene a gyermekeinkre tenni, nem a borzasztó elvárásokat, nincs szegényeknek egyszerűen gyerkkoruk :( Szülő, Nógrád megye |
| Szerintem is elvannak terhelve már az óvodában,hogy hozzá szóljanak az iskolai nyomáshoz. Ez nem nem jó így. Szülő, Komárom-Esztergom megye |
| Gyermekeink vegyes csoportba járnak. Teljesen tökéletesen megfelel a rendszer. 4 éves gyermekünknek 6 éves kispajtása van. Ne szakítsák szét a barátságokat! A nagyobbak pátyolgatják segítik a kicsiket. A kicsik sokat tanulnak a nagyobbaktól. Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Tökéletesen müködik ahogy most van! Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Ez a törvény javaslat nem a gyermekek célját szolgálja. A felkészítés nem az utolsó évben kezdődik. Pedagógus, Pest megye |
| A gyermekeket nem szabad kiszakítani a megszokott társaik és az óvodapedagógus mellőt az utolsó óvodás éveikre. Nagyszülő, Vas megye |
| Szülőként és pedagógusként egyaránt semmilyen pozitív oldalát nem látom ennek a módosításnak. Ez egyértelműen a vegyes csoportok megszűntetetését jelentené, amiért óriási kár lenne hiszen számos előnye van a vegyes csoportoknak a gyermekek fejlődését tekintve. Az óvoda iskolásítása helyett az iskola alsóbb tagozatait kellene gyermekközpontúbbá tenni, az egész óvodai élet az iskolára készíti fel őket, egyszerűen nincs szükség erre, ez semmilyen módon nem szolgálja a gyermekek érdekeit. Szülőként és pedagógusként egyaránt semmilyen pozitív oldalát nem látom ennek a módosításnak. Ez egyértelműen a vegyes csoportok megszűntetetését jelentené, amiért óriási kár lenne hiszen számos előnye van a vegyes csoportoknak a gyermekek fejlődését tekintve. Az óvoda iskolásítása helyett az iskola alsóbb tagozatait kellene gyermekközpontúbbá tenni, az egész óvodai élet az iskolára készíti fel őket, egyszerűen nincs szükség erre, ez semmilyen módon nem szolgálja a gyermekek érdekeit. Szülő, pedagógus, Pest megye |
| Egy gyereknek az állandóság nagyon fontos. Az óvónő legyen mindig ugyanaz. Ne vegyék el a gyerekektől a gyerekkort. Látva a mai iskolásokat, nincs gyerekkoruk. A rengeteg követelmény miatt nem tanulnak meg rendesen írni olvasni és főleg szöveget érteni! Nagyszülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| A magyar oktatási rendszer egyenlő a gyerekek, szülők és tanárok elnyomásával. Világos miért ne akarnák ezt már hamarabb elkezdeni minél hamarabb kezdődik annál jobban meg lehet törni! El a kezekkel agyerekeinktől! Szülő, Nógrád megye |
| Hét éves korban is elég lenne elkezdeni az iskolát. Nagyszülő, Komárom-Esztergom megye |
| A kisgyerek ha foglalkozva van vele otthon szépen fejlődik a maga útján.Nem kell stresszelni őket semmilyen formában.Meg kell hagyni őket csiszolatlan gyémántnak!!! Nagyszülő, Zala megye |
| felelőtlenség ,tudatlanság ,átgondolatlan szakmaiság hiánya Nagyszülő, Pest megye |
| Borzasztó megterhelő egy 6-7évesnek az iskola kezdés. Akiknek a lételemük a mozgás, staladgálás, gondalan játék és felfedezés, majd hirtelen bekerülnek az iskola padba 5x45perc ül~st amit figyelve ki kéne bírni. Még felnőttnek is sok ennyi ülés nem, hogy egy gyereknek. 12éves korig renfeteget kéne mozogniuk. Erre már 4-5évesen egész nap üljön a gyerek? Sem az idegrendszeri sem pedig a testi és lelki fejlődésüknek nem tesznek jót. Egy gyerek had legyen gyerek! Legalább addig amíg ovodás. Mikor játszon a gyerek? Az iskolás évek alatt már annyi teher és feladat vár rájuk, házifeladatokkal elárasztva, hogy még otthon is üljön a gyerek? Szülő, Pest megye |
| Nem szeretném h a szorongó unokámat kivegyek a megszokott kornyezetből H meg zárkózottabb, szorongó legyen. Maradjanak a csoportok ugy ahogy vannak Inkabb legyen egy iskola előkészítő osztaly az iskolában. Nagyszülő, Budapest |
| A SnI gyerekeknek a legjobb a vegyes csoport valamint a teszverek is egyutt nevelodhetnek Szülő, pedagógus, Budapest |
| A gyerekek ebben az életkorban rendkívül életerő fejlettségűek, ez pedig egy újabb nyomás lenne rajtuk. Inkább az önállóságuk fejlesztése és a szabadságuk megőrzése legyen szem előtt. Ők tanulnak maguktól is ha engedjük nekik és figyelünk rájuk. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Sok éves tapasztalatom, hogy az iskolai sikertelenség oka az, hogy mindent akkor akarunk megtanítani a gyereknek, amikor idegrendszere még nem képes az iformációt feldolgozni. Pedagógus, Pest megye |
| A jól működő rendszerű óvodai éveket ne alakítsuk át stresszel teli iskolafelkészítővé. Hagyjuk nyugodtan kifejlődni kisgyermekeinket. Szülő, Pest megye |
| „Mivel a gyerekek felnőnek, úgy gondoljuk, a gyermek célja, hogy felnőjön. De a gyerek célja az, hogy gyerek legyen.“ Tom Stoppard Szülő, Budapest |
| Jó lenne ha a gyerek ki tudná élvezni a mindennapjait még kicsinek mielőtt bekerül a mókuskerékbe. Nem értem miért kell erőltetni, hogy 5 évesen tudjon olvasni ha az iskola arra van, hogy majd ott megtanulja. Az óvodának más a szerepe. Felkészítse a közösségre stb. Szülő, Pest megye |
| Nehezen beilleszkedo valamint specialis nevelest igenylo gyerekeknel oriasi stressz lenne, ha utolso evben minden felborulna korulottuk. Az iskolaknak legyen egy 0-dik osztalya az iskolat kezdoknek. Szülő, Pest megye |
| A gyermekek hagy maradjanak gyerekek, nem kell 6 evesen tudnia iskolás ment viselkednie, játszania kell! Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| A nagyobbik fiam vegyes csoportba járt.imádta a kicsiket,biztos vagyok benne hogy nagyban segítette őt amikor az öccse született. 6 évesen ment iskolába,teljesen felkészítették,kitűnő 2.osztályos tanuló!!! Most a kisebbik fiam jár vegyes csoportba. Szereti a nagyokat és a saját korosztályával is együtt játszik,teljesen összeérnek ezek a gyerekek! Sokkal nagyobb a segítőkészség,türelem bennük. Ebből a csoportból ezekkel az óvónőkkel szeretném be is fejezni vele a 3év óvodai éveket és biztos vagyok benne,hogy ugyanúgy teljesen felkészítik az iskolára. Ez egy csapatmunka a szülők-óvónők között!!!! A nagyobbik fiam vegyes csoportba járt.imádta a kicsiket,biztos vagyok benne hogy nagyban segítette őt amikor az öccse született. 6 évesen ment iskolába,teljesen felkészítették,kitűnő 2.osztályos tanuló!!! Most a kisebbik fiam jár vegyes csoportba. Szereti a nagyokat és a saját korosztályával is együtt játszik,teljesen összeérnek ezek a gyerekek! Sokkal nagyobb a segítőkészség,türelem bennük. Ebből a csoportból ezekkel az óvónőkkel szeretném be is fejezni vele a 3év óvodai éveket és biztos vagyok benne,hogy ugyanúgy teljesen felkészítik az iskolára. Ez egy csapatmunka a szülők-óvónők között!!!! Szülő, Pest megye |
| Felháborító hogy elveszik a kompetens pedagógusok és szülők kezéből a döntést, ezzel a kicsi gyerekek biztonságát és fejlődését veszélyeztetik teljesen indokolatlanul! Nem kéne olyanoknak döntést hozni, akik nem értenek hozzá!!! Szülő, Pest megye |
| A nevelést és felkészítést az óvónő és a megfelelő szakember döntse el hogyan, csinálja ne pedig egy politikus vagy egy felső vezető! Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| Véleményem szerint aki ezt kitalálta az egy barom. Szülő, Pest megye |
| Már az is borzasztó, hogy hatévesen iskolába küldik a gyereket! Nagyszülő, Pest megye |
| Vidéki óvodából végül Waldorf iskolába ment a gyerkőc és az átmenet még így se semmi. Több gyermek nem volt iskolaérett (ami eleve nehéz teszteken derült ki) a csoportból és az első osztályban ahova ment volna szürreális elvárok vannak. Az iskola első 1-2 évét kellene arra használni, hogy felkészítsék a gyerekeet a tanulásra és az ilyen jellegű befogadásra játékos módon. Változást, de ne ebbe az irányba. Szülő, Nógrád megye |
| A gyermek nevelése legyen az elsődleges. Az iskola igazodjon az óvodához, ne az óvoda az iskolához. Szülő, Budapest |
| Ha marad így az oktatás,1 évet vissza fogom tartani a fiamat az óvodában.Pedig áprilisi gyerkőc. Szülő, Zala megye |
| Ha a lényeg felől közelítjük meg, az emberi élet hétéves ciklusokra bomlik. Hogy csak az első kettőt említsem, az első hét év a Hold-korszak, a 7-14 év a merkúri-korszak az ember (jelen esetben a gyerek) életében. A Hold-korszakban mindent érzelmi oldalról él meg, ilyenkor az ösztönös, a játékos dolgai fontosak meg az anya az életében. Ezt követi hét éves kortól a tanulás (merkúri analógia). Hét éves koráig nem is kellene iskolába járatni, bőven van ideje tanulni később is. Nagyszülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| A gyereknek ilyen korban még jatszasra van szüksége. Nagyszülő, Vas megye |
| Nem kell plusz stressz a gyereknek! Szülő, Pest megye |
| Így is elég stressz a gyerekeknek az iskolakezdés nem kell plusz Szülő, Pest megye |
| Legyen legalább az óvoda a gyerekek játékától vidámsággal teli, ne a kötelező, túlhajszolt iskolás évektől már itt szenvedtessük őket. Borzalmasan meggondolatlan volt, aki ezt kitalálta. Nagyszülő, Baranya megye |
| Az Ovisok maradjanak Ovisok! Pusztàn azèrt mert sok az èvet ismètlő első osztàlyos?! Na ne! Nem az oviban kellene vàltoztatàsokat tenni! Hanem az első az iskolàban!Règebben mièrt működött kb 20 vagyannàl is több èvvel ezelőtt! Ez egy hirtelen döntès! Kèrdès az ,hogy befog e vàllni. Az Ovisok maradjanak Ovisok! Pusztàn azèrt mert sok az èvet ismètlő első osztàlyos?! Na ne! Nem az oviban kellene vàltoztatàsokat tenni! Hanem az első az iskolàban!Règebben mièrt működött kb 20 vagyannàl is több èvvel ezelőtt! Ez egy hirtelen döntès! Kèrdès az ,hogy befog e vàllni. Szülő, Békés megye |
| Elsős unokám van,nagyon gyors a tempó.3 hónap után olyan feladatok voltak,amivel talán másodikos korunkban találkoztam.Értem én,hogy okosabbak,mint mi voltunk,de ez túlzás.Kemény a tempó,rohadt nehéz a táska,alig tudják vinni szegények! Nagyszülő, Pest megye |
| Érintett vagyok,a gyermekem teljes értékű felkészítést kap a jelenlegi csoportjában is. Szülő, Zala megye |
| Szüksége van a gyereknek a stabilitásra, a biztonságra, mely az óvidában jól kialakul ekkorra. Legyen iskola előkészítő foglalkozás, de ne szeparálják el őket. Elég lesz az iskolánál megszokni, hogy minden új: a gyerekek, a felnőttek, az intézmény … MINDEN! Az óvoda amellett, hogy tanít és felkészít a folytatásra, amellett hagyja, hogy a gyerek gyerek legyen, maradjon ez így! Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Nem szeretném, ha a gyermekem nagy csoportban más óvónőkhöz kerülne, szerintem felesleges és káros ezzel stresszelni 5 éves gyermekeket. Szülő, Budapest |
| A sok felesleges magolás és nemegyszer hazugsàg(történelem)eröltetését még egy traumatikus élménnyel is kezdeni,hogy utàna könnyebben lehessen eleven gyermekeket napi 8 óràban legópozìcióban hallgatàsra kényszerìteni és sorozatosan megalàzni,tervszerűnek tűnik.Nemtudom ez a petìció mit tehet ezzel szemben,hogy a rendszer rabszolgagyàrtàsra szakosodott és bűnteti a gondolkozàst és kreativitàst. Szülő, Zala megye |
| kisfiam a rendszer szerint 6 éveskorában kezdte meg az első osztályt,azóta istanulási nehézségei vannak, a rengeteg tananyagtól, háziktól amit feladnak nem marad szabad ideje délutánonként. Érzelmileg nemvoltérett mégteljesen az iskolára. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Az óvodás gyermekeknek szükségük van a gondtalan gyermekkorra, a játékra az iskolai életre való készülés mellett. Szülő, pedagógus, Budapest |
| Ne terheljük a gyerekeket, nekik még szükségük van a sok játékra. Szülő, Pest megye |
| Hatalmas nagy hülyeségnek tartom kivenni a gyereket a megszokott környezetből és rásúlykolni a tanulást. Még be se kerül az iskolába és már nem szeret menni. A gyerek marafjon a megszokott környezetben es ne erőltessek rá a tanulást. Anno a mi időnkben sem volt ilyen még is készen álltunk az iskolára Szülő, Vas megye |
| Ugyanez fogalmazódott meg bennem is. Nem véletlen, hogy az elsősök körében a legmagasabb arányú az évismétlés. Vagy a korhatárt kellene magasabbra tenni, ill. rábízni a szülőkre/óvodai nevelőkre az iskolaérettség meghatározását vagy az első osztályt kellene sokkal gyermekbarátabbá alakítani. Szülő, Pest megye |
| Nem szeretnénk,hogy ennek az átgondolatlan,szakmailag több sebből vérző törvénynek gyermekeink, a pedagógus kollégák és szülők ki legyen téve. Az oktatás romokban és akkor még ilyen meggondolatlan dolgokat találnak ki. Javaslom ,hogy az iskola épületében egy óvó néni-fejlesztőpedagógus/vagy tanító néni egy 0.osztályban tartson iskola előkészítő osztályt,ami alatt a gyermek megismeri az iskola épületét,dolgozóit,szokás és-szabályrendszerét, illetve olyan fejlesztéseket kap,amely differenciáltan neki szólnak. Az óvodában 3-4évvalatt láthatatlanul játékos tevékenységekbe ágyazva készítünk fel az iskolára...nem feladatlapokkal,magolással..stb...hanem sok játékkal,mesével,dallal,mozgással, szabadon és nem kötelezően! Az óvoda nem iskola! Pedagógus, Győr-Moson-Sopron megye |
| Az óvoda-iskola átmenetet az általános iskolában kell biztosítani, kiemelten az első hat hét során. Az óvodának meg kell hagyni a játék örömét, mely során az iskolaérettséghez szükséges kompetenciák alakulnak ki. Pedagógus, Fejér megye |
| Nekem tetszik az ovodarendszer. És egyetértek azzal hogy az iskola rendszert kellene az ovodához hasonlóan játékos formában nevelésre hangolni! Nagyszülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Miért nem mardhat az ovis ovis ezek alatt az évek alatt? Miért kell már már nagycsoportban ezzel terhelni őket? Miért kell őket kirángatni a megszokott helyükről? Ne terheljék már nagycsoportban a gyerekeket ilyenekkel. Szülő, Pest megye |
| Az óvodában játszon a gyermek!!! Az a dolga,azért GYEREK!!! Zala megye |
| Nem az óvodát kellene iskola-szerűvé alakítani, hanem a környező országoktól átvenni a jó-példát és létrehozni az iskolában a nulladik évfolyamot, vagy pre-schoolt, és ott segíteni nekik az átállást. Minden gyermek megérdemel 3 boldog ovis-évet! Szülő, Budapest |
| Mi csak azért váltottunk óvodát hogy egy bizonyos óvodapedagógushoz tudjunk kerülni, akiben megbízunk és akit mi és a gyermekünk is nagyon szeret! Szülő, Vas megye |
| Elèg stresszt okoz a gyerekeknek az iskola mint új környezet.Ezáltal a vegyes csoport az összes előnyét elveszítenè. Szülő, pedagógus, Vas megye |
| Így is nagy a nyomás a gyerekeken , túl hamar túl sokat követelünk tőlük . Meg szűnik a gyermek koruk . Szülő, Pest megye |
| Minden amin változtatnak , csak rosszabb lesz ! A kötelező 6 éves iskolakezdés is csak egy agyrém ! Tudomásul kellene venni , hogy a mi iskolarendszerünk nincs felkészítve a gyerekbarát működésnek ! Tisztelet és köszönet néhány pedagógusnak ! Nagyszülő, Békés megye |
| A gyermekeknek állandóság kell, olyan emberek akikben megbíznak. Nem utolsó óvodás évükre egy idegen ember, idegen gyerekek Szülő, Vas megye |
| A gyerekeknek a megszokott környezet nagyon fontos. Épp elég, hogy az idősebb társak lassan elmennek iskolába. Aztán ők is. Nem kell még egy váltás. Szülő, Vas megye |
| Két kis 5 éves unokám van, nagyon féltem őket az iskolától és egyáltalán a jövőtől. Nagyszülő, Hajdú-Bihar megye |
| A gyerekeknek szükségük van a folytonosságra barátok és pedagógusok terén is. Fölösleges törés lenne beékelve nekik az iskolakezdés előtt. Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Kisfiamnak volt iskolai felkészítése ami aznutolsó évét elvette az ovi önfeledt szórakozásából, nem tudott játszani a gyerekekkel, mert feladatokat kellett csinálnia. Aztán elsős lett, rögtön több oldalnyi házik, feladatok, ő pedig dührohamokban tör ki, hisztizik, tiltakozik a házik és a tanulás ellen. Jelenleg másodikos és a mai napig gyűlöli az iskolát, a tanulás epdig szenvedés, és nem azért mert buta lenne, minden feladatot ért, egyszerűen csak még jászani szeretne, szabad időt szeretne. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| A gyerekeim anno 7 evesen mentek iskolába, az a pár gyerek aki 6 volt, lemaradt, kibukott.!! Abszolut nem értek egyet a találmányukkal! Nagyszülő, Pest megye |
| A gyermekem vegyes korcsoportú csoportba járt. Áldás volt az önállóság és az érzékenység szempontjából. Meg persze kicsi óvoda. De felülről szabályozni ekkora korban ennyi különböző gyermeket és óvodapedagógust lehetetlen és nem is kell. Az iskolára éretlen gyerekek nagy száma nem rajtuk múlik. A szakszolgálatok leterheltek, az intézményrk fuldokolnak, de ezt nem egy tollvonással lehet megoldani. Szülő, Nógrád megye |
| A gyerek az óvodában játszon, ne pedig tanuljon. Szerencsetlen gyerekeket túlterhelik az óvodában és az iskolában is. Lassan már gyerekkoruk sincsen. Szülő, Békés megye |
| Véleményem szerint, ha az utolsó évben kiszakítjuk a már megszokott közegből (csoporttársak, kedvelt óvónènik) sokkal többet árt, mint használ. Amúgy is vannak foglalkozások,amik felkészítik az iskolára őket. Sőt az én gyermekkoromban is (jelenleg 28 éves vagyok) vegyes csoportok működtek, mégis úgy mentem iskolába hogy tudtam pl. betűket írni, számolni. A jelenleg 3,5 éves kisfiam is nagyon sok mindent tud, mert elősegíti az, hogy vegyes csoportban van, sokat tanul a nagyobbaktól is. Ne felejtsük el, hogy iskolába az óvodások mennek, akiknek nem kell még olvasni, írni, szorozni s osztani, az iskola arra van, hogy ott ezt megtanulják. Jó, ha van egy biztos alap, de úgy gondolom, hogy ne szakítsák ki őket a csoportból, inkább kompromisszumot kellene hozni, pl. heti x óra külön foglalkozás nap közben, de a régi társas kapcsolataik maradjanak meg. Szülő, Veszprém megye |
| Kislányom számár nagy törés lenne, ha az utolsó óvodai évét másik csoportban kellenr töltenie. Nem egy szimpla eset. Megvannak a kis bogarai, amit a mostani óvónénik nagyon jól kezelnek, de tartok tőle, hogy egy új felállásban hónapokig csiszolódna az új óvónénikhez, hogy aztán egy évvel később a tanítónénivel kezdje újra az összrcsiszolódást. Nem szeretném ennek kitenni. Szülő, Budapest |
| Szeretnénk továbbra is a vegyes csoportot Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| egyértelmű Szülő, nagyszülő, Bács-Kiskun megye |
| Dédnagymama vagyok s így több évtizedes tapasztalatom alapján sem tartom jónak ezt az új felvetést.Az óvónők tudják a legjobban ki az aki érett az iskolára.Ne egy íróasztal mellett döntsék el oyan emberek akik nem ismerik a gyermekeket. Nagyszülő, Nógrád megye |
| Egészséges társadalom jövője a gyermek! Nem szeretnék olyan jövőt az unokámnak, ami életellenes. Miért kell elvenni a boldog, gondtalan gyermekkort abban az időszakban, amikor a gyermek fejlődését a család határozza meg. Nem értek egyet az óvodára kötelezettséggel sem! Döntse el a szülő, hogy szeretné vagy sem az óvodát igénybe venni. Nagyszülő, Fejér megye |
| A feleségemre hallgatok. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Az iskolának kellene a kezdeti éveit közelebb hozni az óvodához. Gyermekem daganatos betegsége és annak kezelése miatt, idegrendszerileg nem tart ott, hogy megfeleljen az iskolai követelményeknek. Az hogy az utolsó óvodai évet még meg is akarják nehezíteni nonszensz. Szülő, Budapest |
| Két gyermekem, hat unokám van, mindegyikük más-más szinten volt ugyanazon életkorban! Amelyik júliusban született, teljesen érett volt a 6. éve betöltése után az iskolára. Míg a két nagyobb, több, mint fél évvel idősebb korukban is fáradtak, nehezen leültethetők, hosszabb idő után "az iskolát érzékelők" voltak. Az szept, okt hónap éveken keresztül a gyengébb teljesítményük időszaka volt. Nagyszülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| Ne avatkozzanak be az óvodák életébe, ne tegyék tönkre a gyerekeket! Nagyszülő, pedagógus, Bács-Kiskun megye |
| Jővöre érintettek leszünk. Jövőte mi is érintettek leszünk! :( Szülő, Pest megye |
| A gyerekeknek legyen lehetőségük gyereknek lenni. Ne helyezzünk rájuk felesleges nyomást! Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Vannak olyan gyerekek akiknek az ovira sincs szüksége. Nem vagyunk egyformák. Nagyszülő, Csongrád-Csanád megye |
| Így is túl vannak terhelve a gyerekek és a csoportok váltogatása pszichológia problémák es viselkedés zavarokat okoznak a gyermekeknél. Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Minden rendszert lehet változtatni jobbító szándékkal, de csakis a folyamat elejétől. Menet közben belenyulni, összekuszálni csoportokat, nevelési programokat nem szabad. Nagyszülő, pedagógus, Vas megye |
| Közeli ismerősök általi tapasztalat hogy a 6 éves kor korai az iskolához így az óvoda utolsó évei szintén nem kellene hogy iskolai legyen. Az iskolában pedig kellene kis segítség belerázódni az ujdonsagokba Szülő, Budapest |
| Nem kéne még a gyerekeket terhelni, az eddig működő rendszert felbontani... Szülő, Zala megye |
| Az óvoda utolsó éve kínszenvedés mind a gyerek, mind az óvónők számára, mert a gyerekek sokszor még nem állnak készen az iskolára, de rá vannak kényszerítve, mert kevés a hely. Ha ehhez hozzáveszünk iskolai dolgokat is, a gyereket ideje korán úgy leterhelik, hogy egy életre megutálja az iskolát már előre. Az iskola első éve arról kellene szóljon, hogy egy írás- olvasás tudatlan gyerek megtanulja a betűket, szavakat, számokat játékosan, megszeresse az iskolát, megszokja azt, hogy órái vannak. Szülő, Pest megye |
| Sajnos a középső kislányom 4 dik éve jár óvodába (Polgár) 4 év alatt 4 csoport és az óvodavezető szerint ez normális. Most pedig a legkisebbel próbálják ugyanezt..... Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Az ên gyermekeim még vegyes csoportba jártak, nem sietettük az iskolába menést. Az óvoda nem iskola az én véleményem szerint, ott még gyerek kell, hogy maradjon a gyerek. Ne hagyjuk, hogy elvegyék a gyermekkorukat. Szülő, Pest megye |
| Utolsó évre nem szeretném, ha kiszakítanák a gyermekem a megszokott környezetéből, óvónnénijeitől. Ezt nem lehet megtenni a gyerekekkel Szülő, pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| A gyerekek már így is túl terhelték a környezetükben lévő folyamatos változásoktól, állandóan új impulzusok érik, semmi szükség ennek a felgyorsítására. Nagyszülő, Fejér megye |
| Legyen gyerekbarát az oktatás! Szülő, Fejér megye |
| 20 év oktató, nevelői munka. Pest megye |
| Lesz még lehetőségük megfelelni az életnek. Ne vegyék el az óvodai éveket. Az iskola tanítson! Szülő, nagyszülő, Hajdú-Bihar megye |
| Ezzel is továbbiterheket rónak a gyerekekre! Nagyszülő, Pest megye |
| 5 éves lesz a kislányom és van egy pici fiam, akik ezek szerint rosszkor születtek. Szeretném, ha nem szenvednének semmilyen törést. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Csak a gyerek által ismert és szeretett pedagógus tudja fejleszteni,fejlődést támogatni,amihez feltétel az ismert, elfogadhatatlan közösség!!! Ez a tény bebizonyított 1988 óta, mióta bevezetés a még egy év óvodai fejlődés fejlesztés lehetőségét!!!! Pedagógus, Pest megye |
| Tapasztalatból mondom, hogy az első évfolyamos gyerekeknek nehéz 45 percet egyhelyben ülni, koncentráltan figyelni. Tamogatom, hogy az első évben játékos formában hangolódjanak, fokozatosan terheljék a gyerekeket. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| 5 éves gyerekeket kiszakitani a saját, megszokott környezetéből, társaitól, óvó nénijétől egyszerűen felháborító!!! Gyermek elleni vétek ilyen rendeletet hozni!!! Nagyszülő, pedagógus, Veszprém megye |
| Nem akarom hogy a gyerekem másik csoportba kerüljön az iskola előtt. Csak plusz stressz az egész, semmi értelme Szülő, Budapest |
| Eddig az óvodáskor volt az a békés, nyugodt szakasz a gyerekek életében, amikor gyakorolhatták a szabad játékot, a saját ritmusokban fejlődhettek. Az idegrendszerük úgy fejlődhetett, hogy megkapták hozzá az értő, szeretetteljes figyelmet a szakemberektől, az óvónőktől. Ennek az időszaknak a meghosszabbításán kellene fáradoznunk, hogy boldog gyerekkort élhessenek meg a kisgyerekek és a későbbiekben terhelhetők legyenek. Pedagógus, Fejér megye |
| Gyermekekkel foglalkozó szakemberként és édesanyaként nem tarton jó döntésnek,hogy a gyermeket egy évre kiszakítsák a megszokott környezetéből. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Az èn gyermekem ovódás kiscsoportos. Visszahúzódó, idő kell neki hogy bizalmat adjon az idegeneknek. Az ovónènieink kedves aranyosak mègis fèl èv kellet hogy elnyerjèk a teljes bizalmát ès meg tudjon nyílni. Nem hiszem hogy az iskola előtt mèg egy plussz bolygatásra lenne neki ès a hozzá hasonló gyerekeknek szüksège. Szülő, Veszprém megye |
| Sok gyereket teljesen felkavarna,hogy utolsó évben más csoportba kerül. Óvodaban a gyerek még legyen tényleg gyerek és ne a tanulás legyen a fő szempont.Ezt nem szabad hagyni,hogy megvalósuljon. Szülő, Zala megye |
| Fontos a megszokottság és az ezzel járó stabilitás a 6 éven aluli gyerekeknek. Annyi helyen kell majd alkalmazkodniuk, tanulniuk és megfelelniük egész életükben. Ne az óvodában kezdjék őket ezzel terhelni. Még amennyire lehetséges, legyenek önfeledten játszó kisgyerekek, akik a saját csoportjukban, a már megszokott csoporttársaikkal és óvónénikkel éljék át ezt az amúgy sem sokáig tartó időszakot. Szülő, Budapest |
| Így is borzalmasan megviseli a gyerekeket az időszakos változás( más pedagógus jön a csoportba). Szülő, Budapest |
| Az óvodai évek a szocializációról,a készségek kibontásáról, képességfejlesztésről, az ismeretek, tudás iránti vágy felkeltéséről szól. Az egész óvodai lét iskolára érettséget teremt 6-7 éveskorra. Pest megye |
| Hagyják JÁTSZANI a 6 év alatti gyerekeket!!!!! Szülő, Pest megye |
| A gyerekeknek szükségük van arra hogy gyerekek lehessenek játszhassanak és kellően megérjenek arra hogy iskola padba üljenek Szülő, Baranya megye |
| A gyereknek az óvodában van a helye. Abban a csoportban ahol már megszokta az életet. A stabilitás a legfontosabb. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Szülő vagyok. Addig maradjon felhőtlen gyermek, míg még csak lehet! Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| NEM akarom, hogy a gyermekem utolsó óvodai évér iskola előkészítővé módosítsák. A gyerekek még kicsik hozzà, nekik még fontosak a társaik a fix közösségük. Pont elég változás majd az iskola nekik!!! Szülő, Somogy megye |
| Inkább az első osztályt kellene óvoda szerűbbé tenni, s nem az utolsó óvodai éveket iskolafelkészítéssé. Minden híres pszihológusunk az ellenkezője mellett voksol, mint amit ebben az országban be akarnak vezeni. Szülő, Pest megye |
| Jól összeszokott közösséget, meglevő jó óvónéniket elveszíteni nagy stressz a gyerekeknek. A tiszta csoportokat kell visszahozni nem most változtatni. Szülő, Budapest |
| Inkább 0.évfolyamra lenne szükség, amolyan iskolával ismerkedős évre az ovi után, így zökkenőmentes lehetne az átállás.Játék, kötelező elemek felváltva, írás előkészítés stb. Pedagógus, Pest megye |
| Az én véleményem, hogy egy összeszokott társaságból kiszakítani a gyermeket 1 évre, majd az iskolában újra új környezetbe beilleszkedni túl sok változás egy gyermek számára . Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Vegyes csoportban dolgozom, és rettentően szomorú leszek, ha kiszakítják a nagyokat a csoportomból. Etikátlan és szakmailag nem megalapozott döntésnek tartom Pedagógus, Budapest |
| 15 éve dolgozom vegyes életkorú csoporttal. A tervezet nem a gyermekek érdekét szolgálja. Az életkori sajátosságaik figyelembe vétele mellett, differenciálok és tervezek minden napra. Külön a kisebbekre, nagyobbakra, életkor és képesség szerint. Egy vegyes csoportban, ahol kevesebb a tanköteles korú gyermek, kb 8-10 fő, sokkal hatékonyabb a fejlesztés és az iskolára történő felkészítés, mint kb 25 fős azonos életkorú gyermekekből álló csoport esetén. Ez nem kérdés. A vegyes csoport lehetőséget ad az igazgatóknak az SNI, BTM papírral rendelkező gyerekeket a vegyes csoportokba külön tenni. A tervezet szerint tanköteles korúvá válásuk betöltésekor az iskolára készítő csoportba kerülne a gyermek. Sajnos egyre több a papírral rendelkező, egyre kevesebb a segítő szakember melléjük. Ha a fent említett gyerekek többen egy ilyen csoportba kerülnének, ott a célt nem lehet megvalósítani. Főiskolás hallgatók gyakorlati képzésében is rendszeresen részt veszek. Javasolnám a kormánynak az óvónő képző szakközépiskola vissza hozatalát, és a felsőoktatás gyakorlatorientáltabbá tételét. Az iskolákat kellene az óvodákhoz közelebb hozni, semmiképp az óvodákat átalakítani. Pedagógus, Pest megye |
| Ped.asszisztensként tapasztalom, hogy sok gyerek még mennyire nem iskolaérett. Leterheltek, fusztráltak.Sajnos egyre több gyerek lesz SNI-s. Nagyszülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Amennyiben valaki tovább maradna az óvodában duplán kellene elvégeznie a felkészítést? Illetve vegyes csoport esetén ez 2 csoport váltást jelentene. Ez rendkívül megterhelő egy átlagos fejlődésű gyereknek is. Amennyiben valamilyen plusz nehézséggel is küzd (ami miatt nem javasolt az iskola kezdés) hatványozottan megterhelő lehet a számára. Akár visszaesés, szorongás is kialakulhat nála Szülő, Pest megye |
| A gyermekek tudatos megnyomorítása történik! Nagyszülő, Somogy megye |
| Szerintem hogy kiszakítjuk a gyereket a megszokott környezetéből, az nem segíti a fejlődését. Jelen helyzetben is megkapja a kellő felkészítést. Az iskolában nagyok az elvárások, illetve kötelező 6 évesen még a nem iskolaérett gyerekeknek is. Szülő, Pest megye |
| 10 és 11 évesek a lányaink. Mindenki megérdemli akinek később lesz aktuális, hogy a gyermeke ovisan még ovis, elsőben meg éppen csak hogy kisiskolás mércével legyen mérve. Szülő, Fejér megye |
| A kisfiam Sni-s. Önmagában már az iskola kezdés is majd nehéz lesz neki, hát, ha még bevezetik ezt a dolgot is.. Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| 40 évig voltam óvónő, sokmindent átéltem, de ekkora merényletet kisgyermekek ellen nem láttam. Miért akarják a gyermekkort lerövidíteni? Ez épp olyan disznóség, mint az általános iskolások fapuskás hadra nevelése. 40 évig voltam óvónő, sokmindent átéltem, de ekkora merényletet kisgyermekek ellen nem láttam. Miért akarják a gyermekkort lerövidíteni? Ez épp olyan disznóség, mint az általános iskolások fapuskás hadra nevelése. 40 évig voltam óvónő,tudom milyen károkat okozna az ilyen értelmetlen törvény! Pedagógus, Komárom-Esztergom megye |
| Az iskola első két évében is lazítani kellene a gyeplőn! Több játékos foglalkozással kellene a gyerekeket felkészíteni az így is nagy nyomású tanulmányokra! Még osztályzatokra sem lenne szükség! Szülő, Veszprém megye |
| Nem tudom, azt vizsgálták-e, hogy az első osztályban visszatartott gyerekek hány százaléka jön vegyes csoportból. Ha vegyes csoportból jövők maradnak vissza, az nem lehet az oka, hogy hátrányos helyzetű településről - ahol csak 1 csoportos óvoda van - jöttek? Illetve az 1. osztályt ismétlők közt hány olyan gyerek van, akiknek az Oktatási Hivatal nem fogadta el a plusz 1 év óvodában maradási kérelmét? Vagy hány olyan gyerek van, ahol az óvónők javasolták a maradást, de a szülők ezt figyelmen kívül hagyták? Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Egész biztos vagyok abban, hogy hátrányosan befolyásolná a gyerekeket, ha az utolsó évben ki lennének szakítva a szokásos környezetükből. Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| megviseli a gyerekeket, ha az utolsó évet nem a megszokott környezetében tölti. Ezzel az intézkedéssel a vegyes csoportokat technikailag ellehetetlenítik... Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Eleget fog a gyerek tanulni. Játék, játék és játék szabadon. 6-7 éves korukig ez a legfontosabb. Főleg a mai gyerekeknek, akik sok szempontból elmaradottabbak (értsd: máshogy fejlődnek finommotorika stb) egy 15 évvel ezelőtti gyereknél. Nem előre hozni inkább kitolni kellene az óvodáskort. Szülő, Pest megye |
| Kérném a felsőbbvezetőket,hogy olyan ember hozzon döntést az üggyel kapcsolatban aki, pedagógiában is képzett. Aki tanult gyermeklélektant és társait. Teljes mértékben ellenzem a döntést és mélységesen felháborít,emellett elszomorít hogy itt tartunk. Szülő, Heves megye |
| Még így is sok gyermeknek nehéz az iskolára való hangolódás.. Oviban hadd legyen még gyermek..Ne stresszeljük őket. Szülő, Békés megye |
| Túl sokat és túl korán kezdenek el tanulni a gyerekek. Ez nincs rendben. Pest megye |
| Nem robotot akarok nevelni! Szülő, Budapest |
| Egy 5-6 éves gyermek nem iskolaérett még. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
| A gyermekeket az iskolakezdés előtti nevelési évben az új csoportba, közösségbe kerülés, kialakult baráti kapcsolataik megszakítása érzelmileg megterhelné. Szülő, Zala megye |
| A " nagyonmindenttudók" ehhez is értenek! Nagyszülő, Veszprém megye |
| Így is megterhelő a gyerekek számára az iskola. Az óvoda a gyere létről szól ès szoljon. Nagyszülő, Pest megye |
| A gyerek nagyon ragaszkodik a megszokott nevelőkhöz és a csoporttársaihoz. Az ebből való kiszakítás teljesen megborítaná a gyerek mindennapjait. Szülő, Pest megye |
| Igencsak megterhelő és fárasztó az óvoda még így is. Az még rosszabb, hogy már most középső csoprtban versenyeztetik majd bélyegzik őket. Mesélhetnék még! Szülő, Bács-Kiskun megye |
| Nem engedhetjük, hogy ez megvalósuljon!!!! Szülő, pedagógus, Bács-Kiskun megye |
| A gyermek, amíg lehet maradjon gyermek. Teljesen értelmetlennek és feleslegesnek tartom stresszelni iskola előkészítővel az óvodáskorú gyermekeket. Pest megye |
| A tervezet egy újabb szégyen. Pest megye |
| Így is megszenvedik a gyerekek a váltást. Milyért vesszük el a gyermekkorukat ? Szülő, pedagógus, Pest megye |
| Ezt jobban át kellene gondolni kérem szépen … ha nem megy legalább valakit kérdezzenek meg aki ért is hozzá… ha itt nem az a cél … Szülő, Pest megye |
| A gyerekeimet látom mennyire nehezen viselték az első osztályt. Egyik nap még játszanak, a másikban meg már ülnek az iskola padban. Fegyelem és küzdés...... Hatalmas a tananyag, amivel elsőben szembesül, mind a szülő, mind a gyermek. Jó lenne, ha kicsit fejlődne nálunk is az oktatás. Példát vehetnénk az USA-tól. Azt kellene erősíteni, amiben jó a gyermek. A sikerélményüket kellene növelnünk. Szerintem a lehető legjobb dolog lenne, ha az első osztály olyan bevezető, iskolára felkészítő, nulladik osztály lenne. A cél a boldog kiegyensúlyozott gyermek, később felnőtt. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
| Az Óvodai neveléssel tökéletesen elégedett voltam! Pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensként pedig, személyes tapasztalataim alapján határozottan úgy gondolom,hogy a gyermekeknek valóban az iskola első osztályát kellene "óvodaszerűbbé" tenni! Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Egy kis gyerektől elvenni a kisgyerekkorát halálos vétek. Nagyszülő, Veszprém megye |
| Vélemenyem szerint jó lenne a tiszta csoport,de ennek nem ilyen formában kellene megtörténnie. Szerintem sokkal nagyobb kárt okoznak azzal ha az utolsó évben megváltozik körülöttük a környezet. Remélem átgondolják ezt a döntést. Köszönöm Szülő, Bács-Kiskun megye |
| A kevert csoportok a lehető legjobbak a gyermekek szociális fejlődését tekintve. Utolsó éven kiszakítani a megszokott közegből nettó kegyetlenség. Ebben a felzaklatott élethelyzetben az utolsó évük arra megy majd el, hogy megszokják egymást. A nemzeti alaptantervet kéne újragondolni hozzáértőkkel. Akkor talán nem lenne annyi bukás az elsősök közt. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Inkább hagyni kéne hogy a gyerekek iskolaéretten menjenek iskolába, nem életkor szerint. Szülő, Pest megye |
| Életkorban megegyező csoportban kezdett fiam,majd a nagycsoportban félévkor váltottunk és vegyes csoportban ismétlő nagycsoportosként fejezte be az ovit. Itt sokat fejlődött érzelmileg és szociálisan is. Szülő, Pest megye |
| Szeretnénk ha az óvoda óvoda maradna 3 évig a gyermekek részére. Szülő, Budapest |
| A vegyes csoport nagyon sokat ad hozzá a gyerekek szociális éréséhez. Bízzon annyira a kormányzat a pedagógusokban,intézményvezetőkben,hogy a helyi sajátosságokat figyelembe véve,a gyerekek,családok érdekei szerint fognak csoportokat alakítani. Szülő, pedagógus, Pest megye |
| Tisztelt Címzett! Szülőként szeretném kifejezni aggályomat az "Óvodai nevelés országos alapprogramja 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet" egyes részeivel kapcsolatban. Véleményem szerint, a jogszabály tervezet további szakmai egyeztetést igényel, különös tekintettel az iskolába készülő, utolsó óvodás évükben lévő gyermekekre vonatkozó részt nem javasolnám kötelező érvényűvé tenni. Helyette a szülők és az óvodapedagógusok erről közösen, opcionálisan dönthessenek. („1. melléklet a 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelethez / IV. / Az óvodai élet megszervezése / 6. pont). A jogszabály tervezetben foglaltakkal jelen formájukban nem értek teljes mértékben egyet, kiigazítást igényelnek, mert hatásuk minden érintett fél számára (gyermekek, szülők, óvodai dolgozók) káros is lehet. Mindezeket figyelembe véve, kérem, hogy a rendeletet jelen formában ne vezessék még be, hanem a kifogásolt részekkel kapcsolatban további egyeztetéseket folytassanak az intézményekkel, különösen a vegyes csoportú óvodavezetők és vezetőhelyettesek tapasztalataira, szülői visszajelzésekre támaszkodva. Remélem javaslatunk értő fülekre, megértésre talál. Szülő, Pest megye |
| Elég a gyerekek terheleséből és stresszeléséből! Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Nagy trauma a gyerekeknek, ha egy évre iskola előtt meg kell szoknia egy teljesen úgy csoportot, pedagógusokat, gyerekeket. Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Arrgh Szülő, Nógrád megye |
| Mi indokolná? Számomra teljesen elfogadhatatlan. Pedagógus, Hajdú-Bihar megye |
| Nem szeretném a gyermekemet új nevelőhöz adni, szeretném ha vegyes dsiportban fejezné be az óvodát Tiltakozom a rendelet ellen Szülő, Budapest |
| Jól működik a vegyes csoport, nem ezen múlik az iskolaérettség. De úgy látszik, hogy akik a törvénykezés oldalán ülnek, nemcsak dilettánsak, de emberileg is egy óriási nagy nullák. Szülő, Budapest |
| 6 évesen elküldték iskolába a kislányom,mondván hogy érett az iskolára. Először BTM és lett,mostmár SNIs. Szülő, Budapest |
| Ne egy olyan ember mondja már meg hogy mi a jó az óvodáskorú gyereknek, aki nem ért semmihez! 😡 Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Az életkornak megfelelő foglalkozásokra és oktatásra van szükség, nem pedig arra, hogy mégkorábban megfosszák a gyermeki léttől, játékos tanulástól a gyermekeket!!!! Pest megye |
| Ennyi erővel az egyetem utolsó évében nem államvizsgázni meg ZH-kat, diplomamunkákat kéne íratni, hanem felkészíteni az embereket a nagybetűs ÉLETre. Szülő, Komárom-Esztergom megye |
| Egy kisgyereknek a kiszámithatöság a legfontosabb ez az alapja is a biztonság érzetének. Teljesen szakmaiatlannak és rossz döntésnek gondjuk a családunkban is, hogy egy 4-5 éves kisgyereket újra kiszakítsunk a megszokott környezetéből. A nagycsoportos évének fele megint azzal tellene, hogy megszokja a többieket és az új óvónőket az új csoportban és az óvónőknek is meg kell őket ismerni. Mire ez megtörténik már mehetnek is iskolába, Semmit hasznos új dolgot nem fognak tudni àtadni a gyerekekenek és a gyerekenek is csak egy felesleges frusztráció, hogy a bölcsi után az óvodában is már másodszor kell újra beilleszkedniük. Egy ilyen döntést komoly szakmai egyeztetesek után kellene megfontolni, nem megint átnyúlni mindenki feje felett és úgy tenni mintha csinálnának valamit. Tiltakozunk ez ellen! Kérdezzék a szakmát és egyzetessenek a szakemberekkel! Én vállalom a nevem is a véleményemhez! Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Az iskolának nincs helye az óvodában. Szeretném, ha a gyerekem játszhatna, ameddig lehet. Épp elég évet tölt az ember tanulással és munkával az életében. Nem tartom jó ötletnek, hogy egymás után 2x is kiszakítsuk a megszokott környezetéből, a kicsi gyerekeknek jót tesz az állandóság. Szülő, Pest megye |
| Még nincs tapasztalatom ezen a téren, mert még Szeptemberben kezdjük a bölcsit, de szerintem sem jó ha meg szakad az addigi meg szokott rutin a gyerek legyen gyerek amíg csak lehet. Utána úgy is ki hajtják belőlük a szuszt is. Mert belőlünk is ki hajtották ezelőtt 30 éve. Szülő, Budapest |
| Személyes véleményem szerint nem jó a vegyes csoport! Az én 2 gyerkőcöm is vegyes csoportban van és sajnos az a tapasztalatom, hogy vannak olyan helyzetek, amikor is egy nagyobb gyermeket kérnek meg, hogy segítsen a kisebbnek... Amivel nem is lenne probléma, de a pl. mosdóba pedagógus kísérje, ne egy nagyobb gyermek, hiszen a pedagógus felelős értük! Illetve a vegyes csoportok hátránya még szerintem az is, hogy a picik rengeteg időt vesznek el a nagyobbaktól... Arról nem beszélve, hogy sokszor egy 3 évestől elvárnák, hogy mindent tudjon, a nagyobbakhoz próbálják beskatujázni, addig sem kell velük annyit foglalkozni... Személyes véleményem szerint nem jó a vegyes csoport!!! Lehet, hogy "életszerűbb", de az iskolában sem vegyes osztályok vannak, hanem korosztályok szerint és ennek az óvodákban is így kellene lenni!!! És szerintem az sem kifogás, hogy "így jön ki a létszám", hiszen van olyan óvoda, ahol a középsősök vannak 30-32-et, még a kis- és nagycsoportban 20-25-et, mert korosztályok szerint vannak! Ha a létszám a probléma, akkor meg pláne nem kellene vegyes csoportokat kialakítani, kaptam már olyan választ, hogy "nincs kapacitás a 24 másik mellett a gyerek fejlesztésére"... Szülő, Pest megye |
| Az óvoda maradjon meg annak ami most. Az iskola is inkább játékos legyen. Ne gyerek menedzsereket képezzünk, hogy ne égjenek ki, mire elkezdenének dolgozni.... Szülő, Budapest |
| Legalább a gyermekeinket hagyják békén! Szülő, nagyszülő, pedagógus, Komárom-Esztergom megye |
| Vegyes csoportba jár a lányom, fél év kellett, hogy beszokjon. Egyáltalán nem tartom jó ötletnek utolsó évben kiemelni a megszokott környezetből. Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Inkább az iskolai oktatást kellene lágyabbá, barátságosabbá tenni, és az alsó tagozatban de legalább az első 2 évben csökkenteni a tempón! Szülő, Komárom-Esztergom megye |
| Én ezen a véleményen vagyok: Dr. Vekerdy Tamás "Ötévesen nem angolul kell tanulni, hanem rohangálni az udvaron, a friss levegőn, látszólag céltalanul, mert attól fejlődik az agyuk. Gilisztát fogdosni, bodobácsot gyűjteni, sarazni és koszosnak lenni, rettenetesen koszosnak. Csúszni-mászni, bunkert építeni. Világgá menni. Nem elhinni, hogy alig tizennégy évesen eldőlt minden, hanem kipróbálni lehetőleg mindent, amire lehetőség van. A frászt hozni a szülőkre, hogy nem lesz belőlünk semmi, hogy csak úgy lézengünk. Odaállni a harmadik generációs értelmiségi családban a zongora mellé és kijelenteni, hogy az asztalos szakmát választottuk. Mert valaki nem az lesz, akinek van érettségije, hanem az, aki dolgozik. Aki munkát fektet valamibe, amihez van kedve, tehetsége, szorgalma. Aki elhivatott és a munkájának jó szakemberévé válik, legyen ács, bádogos vagy bognár. És ha elsőre nem jó szakmát választottunk, akkor legyen bátorságunk tovább állni, mert nem befejezni kell, amit elkezdtünk, hanem bátran változtatni." Annyi elvárásnak kell már a mai világban megfelelni, és olyan gyorsan akarjuk a felnőtté válasz…. Hagyjuk meg a gyereket gyereknek!!!!!!! Szülő, Komárom-Esztergom megye |
| Nem tesz jót a gyerekeknek. Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Az iskolaérettség évek alatt alakul ki. Nem azért kérik sokan az iskolahalasztást, mert a gyerek a vegyescsoport miatt nem kapott megfelelo felkeszitest, hanem mert az otthoni rengetek tv, telefon, laptop, nézés, nem minosegi táplálkozás, szulokkel toltott nem minőségi idő eltöltése, szabad mozgás hiánya és még sorolhatnám nagyon hosszan, olyan gyerektársadalmat szül ma, amiben nem tudnak kialakulni az iskolakezdeshez fontos kompetenciák. A nagycsoportnak nem az a feladata, hogy átszoktassa a gyereket iskolába. Az az iskola feladata. Az első két osztályé. Hová sietettetjük gyerekeinket és minek? Szülő, Budapest |
| Egészséges, nyugodt, megélt játékkal telt, boldog és szabad gyermekkort a gyermekeknek, s velük együtt a családoknak is! Mert a lelket ha kalitkába zárják (ilyen életellenes törvényekkel), traumatizált társadalmat növesztenek! Szülő, pedagógus, Budapest |
| Teljes mértékben ellenzem Szülő, Veszprém megye |
| Volt óvónőként felháborítónak tartom ezt a kormányzati tervet. Teljesen szakmaiatlan, átgondolatlan. Nem szabad hagyni, hogy megvalósuljon. Nagyszülő, Bács-Kiskun megye |
| Legyen a betöltött 7 év a beiskolázási korhatár. Szülő, Fejér megye |
| 3 óvodás lányom van 3éves 5 éves És a 8 éves már iskolás!! Szülő, Tolna megye |
| Legalább az óvodai évek had legyenek felhőtlen gyermek évek! Szülő, Komárom-Esztergom megye |
| Nem kívánom, hogy gyermekem új közösségbe kerüljön, új pedagógusokhoz, mivel a jelenlegi vegyes csoportjában jól érzi magát. Szeretném, ha továbbra is ebben a környezetben fejlődhetne. Szülő, Pest megye |
| Szeretném, ha nem szakítanàk ki a gyermekem a jelenleg jól működő vegyes csoportból.Nehez lenne neki új óvónőket, új csoporttàrsakat megszokni. Szülő, Pest megye |
| Vekerdy tanár úr is azt szorgalmazta,hogy az iskola első osztályai legyenek gyerek barátabbak, ez hasonlítson jobban az óvodára, mert gyerekek 9 éves kor körül válnak teljesen iskolaéretté. Szülő, Bács-Kiskun megye |
| A gyerekek érzelmi stabilitása lenne a legfontosabb, ami otthon is nagyon sérülékeny a mai világban. Ezt (is) tönkretenné ez az értelmetlen rendelkezés. Pedagógus, Pest megye |
| Fontos a gyerekeknek a megszokott környezet, barátok és pedagógusok. Szülő, Pest megye |
| Áprilisi gyerekemnek korai volt a kezdés… Augusztusi simán év vesztes-szerintem Pedig nyertes! Márciusi gyerekemet 2-Ik - ban kivettem és évet ismét éltünk! A legjobb döntés volt!!! Pest megye |
| Legalább 6 éves körig a játék legyen a meghatározó egy gyermek életében. Lehet fejleszteni a mindennapokhoz szúkséges dolgokat játékkal, beszélgetéssel, elményszwrzéssel. Tanulni ráér később, addig szocializálódjon. Pedagógus, Budapest |
| Nekem kemény volt úgy a lányomnál,mint az unokáimmal a 6 éves korban kezdődő iskola Nagyszülő, Vas megye |
| Közvetlen tapasztalat alapján mondhatom, hogy a vegyes csoportok tökéletesen alkalmasak a fejlesztésre, a felelős viselkedés tanítására, az empátia növelésére, a csoportmunka és kohézió fejlesztésére, egymás elfogadásának, a társadalmi toleranciánal erősítésére. Szülő, nagyszülő, pedagógus, Budapest |
| Mi vegyes csoportokban dolgozunk,nagyon jól működik a minden napi fejlesztésük.Azt gondolom iskola kezdés előtt kiszakítani a gyermekeket a megszokott környezetükből,társaitól pedagógusoktól,nem lehet! Ne tegyük ki ennek a gyerekeket! Pedagógus, Pest megye |
| Nem értek egyet azzal, hogy feleslegesen felborítsák egy óvodás utolsó évét. A legtöbb gyerek nehezen viseli a változást, épp elég az iskolakezdéssel járó stressz. Szülő, Komárom-Esztergom megye |
| Az iskolakezdéssel járó változás stressz a gyerek számára. Ne tegyünk még korábban egy felesleges hasonló stresszfaktort az életükbe. Hajdú-Bihar megye |
| 7 éves korig kellene hogy a gyermekek óvodába lehessenek, ha a szülő másként nem rendelkezik! De a 7.életév betöltése után legyen tankötelezettség! A jelenlegi óvodai rendszert nem kellene megváltoztatni, főleg nem egy teljesen új iskolai előkészítő csoport létrehozásával! Az iskolában kell megadni az első években a megfelelő alapot a gyermeknek, és minden olyan tananyagot megszüntetni, amely a gyermek normális,korának megfelelő és reálisan elvárásokon túl van! Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Kormányunk ismét bebizonyította, hogy mennyire dilettáns és mennyire nem képes belátni a hibás döntéseinek eredményét. Kormányunk ismét bebizonyította, hogy mennyire dilettáns és mennyire nem képes belátni a hibás döntéseinek eredményét. Nagyszülő, Hajdú-Bihar megye |
| A gyermekem jövő szeptembertől lesz nagycsoportos, pár héttel az 5. szülinapját betöltve. Fejlődése lassabb, semmiképpen sem érett az iskolára és az iskolaelőkészítőre SEM! Ne az íróasztal mellől döntsenek a gyerekem sorsáról, akik nem rendelkeznek szakmai tudással, és ne rohasszák szét még ezt a területet is. Még az ötlet is felháborító! Szülő, Pest megye |
| Inkább azzal kéne foglalkozni az oktatással kapcsolatban, hogy javítsuk az ottani képzett tanárhiányt, nem a kisgyerekeket kéne pesztrálni Pest megye |
| Középső gyerekem vegyes korcsoportú óvodai csoportba jár, a legkisebb gyerekünket is oda szeretnénk íratni, nagyon jók a tapasztalataink ott. Tiltakozom az óvodai csoportok homogénné tétele ellen is. Középső gyerekem vegyes korcsoportú óvodai csoportba jár, a legkisebb gyerekünket is oda szeretnénk íratni, nagyon jók a tapasztalataink ott. Tiltakozom az óvodai csoportok homogénné tétele ellen is. Szülő, Budapest |
| Az iskolaelőkészítő folyamat minden csoportunkban zajklik,bár vegyes csoportban dolgozunk tökéletesen működik naponta a fejlesztesük. Hiszem,hogy a megszokott környezetből,gyerektársaktól,legfőképpen a pedagógustól kiszakítani nem szabad az iskolába menő gyermekeket. Ha mindenképpen muszáj iskolaelőkészítő,akkor az az általános iskola 0.osztálya legyen,ne pedig az óvodában ,egy külön csoportban. A gyermekeket megviselné az idő előtti váltás,majd az iskolában ismét váltás. Ez a megoldás nagyobb kárt okoz,mint hasznos lenne. Az iskolaelőkészítő folyamat minden csoportunkban zajklik,bár vegyes csoportban dolgozunk tökéletesen működik naponta a fejlesztesük. Hiszem,hogy a megszokott környezetből,gyerektársaktól,legfőképpen a pedagógustól kiszakítani nem szabad az iskolába menő gyermekeket. Ha mindenképpen muszáj iskolaelőkészítő,akkor az az általános iskola 0.osztálya legyen,ne pedig az óvodában ,egy külön csoportban. A gyermekeket megviselné az idő előtti váltás,majd az iskolában ismét váltás. Ez a megoldás nagyobb kárt okoz,mint hasznos lenne. Pedagógus, Pest megye |
| A heterogén csoportokban a nagyobb gyerekek istáolják, tanítgatják a kicsiket, így egymástól is tudnak tanulni. Szülő, Pest megye |
| Nem tartom célravezetőnek a nagycsoportosok megszokott környezetükből való kivételét. Szülő, Budapest |
| Szakmailag indokolatlan döntésnek tartom ami nem szolgálja a gyerekek érdekeit. Szülő, pedagógus, Pest megye |
| Három gyermekes anyukaként és diplomás tanárként úgy gondolom, sőt tapasztalom, hogy a gyerekek szellemi, testi, pszichés fejlődéseben megfelelő mennyiségű idő és megfelelő minőségű hely a szabad játékra elengedhetetlen. Ennek - a kormányzati tervben foglalt - korlátozása a tarsadalom egészére beláthatatlan mértékű negatív hatással van/lesz. A vegyes korcsoportú óvodai csoportok megszüntetése ellen is határozottan tiltakozom, ennek jótékony hatását a saját gyerekemem is látom. Szülő, pedagógus, Budapest |
| Az iskolába való érkezés, az új környezet, az új napirend így is sok gyerek számára nagyon nehéz. Az iskolás korú gyerekek még mindig kicsik, játékos formában sokkal könnyebben tanulnak meg új dolgokat. Minél tovább tudják megkapni a gyerekek az óvodai, játékos formában tartott foglalkozásokat, annál jobb! Szülő, pedagógus, Budapest |
| Az iskolaelőkészítő, átmeneti év lehetne az első osztály is. Szülő, Budapest |
| Az óvoda és az iskola közötti átmenet legyen élhetőbb, stresszmentes. Legyen öröm és gondoskodó a gyerekek menjek vidáman az iskolaba. Nagyszülő, Budapest |
| Vélemény/észrevétel: amennyiben egy gyermek megkezdi a nagycsoportot az iskola-előkészítő csoportban, és csak a tanév során később derül ki, hogy mégis visszatartják, vagyis évvesztes lesz (amit jelenleg ugye januárban lehet kérvényezni), akkor kétszer járna az előkészítő osztályba...? Vagy január helyett korábban, már szeptember elején kellene dönteni az évveszteségről? A döntéshozók/tervezet-előkészítők ezt az aspektust nem valószínű, hogy alaposan körbejárták volna. Továbbá: az iskola első egy-két éve könnyedebb átmenet legyen a gyermekek számára, osztályzás nélkül. Ez esetben nem lenne szükség az óvodában az iskola előkészítő csoportra. Szülő, Budapest |
| Külföldi tapasztalat és szakmai meglátás alapján az iskola épületében célszerű kialakítani az előkészítő osztályokat. Játékos, lazább kereteken belül, rövidebb napi tevékenységgel érdemes bevezető szinten előkészíteni az első osztályt. Szülő, pedagógus, Budapest |
| Felneveltem 2 gyereket.Az óvoda nem iskola...játékosan kell nevelni.Így jó. Budapest |
| Mindkét gyerekem vegyes csoportba jár és kifejezetten előnyösen tartom hogy több korcsoport van együtt. Nem érzékeljük ennek semmilyen hátrányát. Szülő, Budapest |
| A gyerekek legyenek gyerekek, ameddig csak lehet! Szülő, Budapest |
| A kormányzati tervezet elfogadhatatlan, szakmailag indokolatlan, teljes mértékben elutasítom. Pedagógus, Budapest |
| Jelenleg nevelek egy ADHD - s kisfiút , szeptemberben kezdte az iskolát , kegyetlen a számára ! Rengeteg a házi feladat is ,de szigorú a tanító ,nem bírja végig ülni az 5 órát és még sorolhatnám.....!De sokan az iskolában hirtelen olyan szigorral találkoznak ,hogy nem bírják a gyerekek ( a tanító néni meg majdnem felmondott ,mert ki van készülve a gyerekektől )! Szerintem egy órát úgy kellene megtartani ,hogy 25 perc tanulás és utána egy kis játékos levezetés , akár abc mondókában egy kis "torna" a pad mellett! Még az udvarra sem mennek ki, sétálni sem viszi őket a tanító ! Bekerülnek óvodából és egyből azt várják ,hogy katonás szigorral üljenek ,figyeljenek a gyerekek ! Milyen emberek hoznak ilyen rendeleteket ? Van egyáltalán gyerekük ? Vagy gondolom milyen szülők lehetnek akkor !!! Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Nagyon rossz dolognak tartom hogy a megszokott csoportból ,ovonőtől kiszakitanak egy több gyereket,van olyan gyerek aki még se nyílik egy idegen ovononek Szülő, Somogy megye |
| középsős a gyerekem. szuper az ovis csoportjuk. nem hiszem, hogy az segítené a fejlődésüket, ha szeptemberben két külön csoportba járnának, és az egyiknek ugyanaz maradna az ovónénije, a másiknak meg valaki más. Szülő, Komárom-Esztergom megye |
| Leterhelt, kimerült pedagógusok, nem gyerek képességeihezbigazodó foglalkozások. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Teljesen egyetértek azza,hogy a gyerek maradjon gyerek!Egyáltalán nem tetszik az sem,hogy 6 évesen iskolába kell menniük.Boruasztó,hogy mennyire nem a gyerekek érdekei vannak nézve! Szülő, Veszprém megye |
| Véleményem szerint kiszakítani egy 5 éves gyereket a már megszokott környezetéből, ahol már biztonságban érzi magát( a hosszú beszoktatás után), szereti a társait, óvó nénijeit, ismerik a kis lelkét, tudását, nem hogy nem hasznos, hanem egyenesen értelmetlen és káros. Felháborítónak tartom, hiszen nem ezekkel a feltételekkel írattuk be a gyerekünket a vegyes csoportba. Szülő, pedagógus, Pest megye |
| Pszichológiai szempontból nem állja meg a terv a helyét. Hiányos és nem gyermek központú. Csongrád-Csanád megye |
| Már egy beszokott gyermek szeptembertől újra be kell szokjon, mert teljesen más lesz a csoportbeosztás. Iskolahalasztást nagyon sok gyerek megkapja, tehát 6 évesen még nem készek az iskola első osztályára. Rengeteg traumát fognak okozni azoknak a gyerekeknek akik már ovisok és beszoktak, jövőre szokjanak meg teljesen ún óvó nénit és még lehet, hogy intézményt is, mert csak úgy tudják megoldani az átcsoportosítást. Iskola első évét kéne iskolára felkészítőnek átalalítani, hisz az iskolában vannak tanárok és nem óvodában. Szülő, Pest megye |
| Nem kell csoportot megbontani, az első osztály leg Nagyszülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Nem Amerikát kellene majmolni, hogy 6 évesen kezdjék a sulit,ott 6 évesen iskola előkészítő van,nem ez az oktatásnak csúfolt valami,ami Magyarországon... Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| 3 gyermek édesanyja vagyok, a legnagyobb másodikos, a középső szeptemberbe megy elsőbe, a legkisebb kiscsoportos. Nekem eddig az a tapasztalatom, hogy nagycsoportos korukra kezdik el igazán élvezni az óvodát, a barátkozást, közösségi életet, programokat. Ez minden tanulásnál többet ér! Tanulhatnak még eleget, és bár mi alternatív iskolába járunk, ahol az alsós évek kicsit hasonlítanak az óvodához, így is az a véleményem, hogy többet árt, mint használ ezt elvenni a gyerekektől. Szülő, Pest megye |
| Gyermekpszichológusként semmilyen módon nem támogatom. Pedagógus, Bács-Kiskun megye |
| A gyerekeknek szükségük van arra, hogy gyerekek legyenek és játsszanak. Sokkal célravezetőbb lenne egy 0. osztály bevezetése, ami átmenetet képezne az óvoda és az iskola között. Nagyon radikális a váltás még akkor is, ha a pedagógusok minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy a gyerekek gördülékenyebben vegyék az akadályokat. (Tapasztalat) Az idegrendszer érési folyamatát is figyelembe kellene venni a döntéshozatalkor. Hatevesen is épphogy megérnek az iskolára (esetleg), ráadásul minden gyerek más mértékben fejlődik. Emellett azt is szem előtt kellene tartani, hogy a mai gyerekeket egy olyan régi rendszerbe szeretnénk, hogy helyt álljanak, ami már elavult és nem működik. Harminc éve ugyanazok a tankönyvek (épp most volt szerencsénk összehasonlítani az enyémet és a gyerekemét), viszont a harminc év alatt rengeteget változtak a generációk (és az idegrendszer), ez köszönhető a technika fejlődésének és a társadalomnak. Érdemes lenne inkább a tantervet alakitani a gyerekekhez. Ez lelki, később pedig akár gazdasági előnyöket is jelenthet. (Boldog gyerek, kiegyensúlyozott és tenni akaró felnőtt, jól működő élet és gazdaság.) Win-win. Szülő, Bács-Kiskun megye |
| Elképzelni sem tudom, hogy valaki komolyan jó ötletnek tartja a kicsiket az ovi utolsó évében kitenni egy ilyen változtatásnak, hogy a megszokott óvónénik, barátok helyett készüljenek az iskolára mással, másik szobában, és ne onnan ballaghassanak el, ahova előtte jártak, ahol megszerettek mindenkit korábban. Kicsik még ehhez, az iskola első évében se nagyok. Az ő érdekük nem az, amit most kitaláltak. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Az iskolai 0. évfolyam bevezetését támogatom. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
| Nem az óvodai éveket kell megvágni, hagyni kell a gyerekeket gyereknek lenni. Legyen az iskolában az első osztály előkészítő! Szülő, Pest megye |
| Szerintem így is nagy a nyomás, terhelés a gyerekeknek, túl korán próbálják Őket felnőtt életre szoktatni. Az én gyermekeimnek fontos a délutáni alvás, ahogy sokaknak az oviban. Ennek ellenére alvásmegvonással tréningezik Őket már most, az utolsó évben, hogy az iskolában ugye ne legyen igény az alvás. Csakhogy ez baromság, hiszen ezt nem lehet tréningezni, természetes folyamat, hogy egy idő után nincs szükség a délutáni alvásra, elég lesz a csendes pihenés is. Ahogy egy csecsemőnek is állandóan változik az alvás igénye, viszont a kialvatlanságnak sok káros hatása van. Mellékesen 5, 6 de még 7-8 évesen is gond a 45 percet végig ülni. Az iskolákban lenne szükség egy 0ik évfolyamra ami átmenet lenne az oviból az iskolába. Szülő, Budapest |
| Az utolsó évben kiszakítani a gyereket a megszokott környezetéből és egy vadidegen csoportba, vadidegen óvónőre bízni, aki nem ismeri sem a gyereket, sem a képességeit, akinek maximumot kéne teljesítenie az előkészítőn, kegyetlen, őrület, felháborító. Szülő, Pest megye |
| A nagycsoportos és koscsoportos gyerekem egy közös (vegyes) csoportba jár. Ez számunkra a legideálisabb,mert a kicsi gond nélkül, gördülékenyen illeszkedett be az óvodába,mert ott volt neki a biztonságot adó nagytesó. A nagyobbik gyerekben pedig megerősítette a feladattudat, felelősség, kötelesség érzését! Mivel a nagy marad +1 évet az oviban nem szeretném,hogy erőszakkal szétszakítsák őket és ezt a harmónikus otthonukon kívüli életüket megbolygassák! Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| Ha szükség van rá, maradhassanak a gyerekek még egy évet óvodában és játékosan keszítsék őket fel az iskolára, ne poroszos módszerekkel. Ne kötelezzék az óvodákat az életkor szerinti csoportbontásra. Szülő, Budapest |
| Az unokám imádja az óvónénijeit, derűsen megy óvodába és jókedvűen jön haza. Szeretném, ha ez nem változna. Nagyszülő, Pest megye |
| A gyerekeknek játék kell. Az iskolában is, alsóban mindenképp. Szülő, Pest megye |
| Így se egyszerű az elsősöknek nem szeretném h már nagy csoportba számonkéréseik legyenek a gyerekeknek!ne legyen ez az új ötlet! Ne legyenek kiemelve a megszokott óvodai környezetből az utolsó évre! Legyen óvónők véleménye figyelembe véve a döntésnél hisz mégis ők értenek ehhez a leginkább! Szülő, Budapest |
| Hagyják már békén a gyerekeket. Miért nem vesznek példát a nyugati országokban lévő oktatásról? Had legyenek gyerekek, így is az iskolától előre rettegni kell. Stabilitásra van szükségük a gyerekeknek. Ne avatkozzanak be. Nincs pénze a kormánynak? Tegyék vissza amit elloptak. Hogy lehet , hogy ebben az országban semmi sem működik? Hova fizetjük azt a sok adót? Se normális utak, az egészségügy katasztrófa, az oktatás is. Egy normàlis társadalomban ezek az alapok. Ezek a fontosak. Aztán csodálkoznak miért mennek el családostól ebből az országból. Ezért, mert mindent tönkre tesznek. Nincs jövőkép. Gondolom ebből is az lesz, mint az egészségügyben, ha normális ellátást akarsz , fizess. Példát lehetne venni nyugati országokban az oktatásról. Szülő, Veszprém megye |
| Kevesli a kislányom a kint töltött időt,(1 nagyszünet), szeretne több időt kint játszani. 1. osztályos. Egyet értek a kezdeményezéssel. Szülő, Fejér megye |
| Most elsős a kisfiam és látom, hogy azonnal várják, hogy egyik pillanatról a másikra rögtön tudja a szabályokat stb.....Szerintem ez nem egy hét alatt lenne normális elsajátítani, hanem fokozatosan kellene és vissza kellene vezetni azt ami nekünk volt, hogy egy nap 4 óra, nem pedig 6 vagy 7.....szegénykék éppen hogy kilépnek egy másik közegbe és rögtön a mélyvíz.... Ezbaz ovis dolog meg plusz ráhúzás az egészre.....nem hiszem hogy ez feltétlen kellene, mivel gyerek, akinek még nem erről kelljen szóljon az élete, hanem a játékról. Ez az egész amit kitaláltak egy magy baromság.... Szülő, Csongrád-Csanád megye |
| Óvodapedagógus, gyógypedagógus vagyok, régóta vesszőparipám, hogy, az iskolát kéne közelíteni az óvodához. Pedagógus, Komárom-Esztergom megye |
| Semmiképpen nem működtethető dolog ez, főleg egy hatalmas létszámú óvodában. Óvónőhiány miatt, illetve a gyerekeknek sem tenne jót, kiszakítani őket az utolsó évükben a szokott csoportból. Épp elég nagy változás az iskola nekik. Szülő, Pest megye |
| Nagyon rossz irányba mennek a dolgok. Régóta nem tudja a rendszer kezelni az egyedi emberkéket, kockákat kell képezni és azt tudjuk, hogy minél hamarabb kell kezdeni. Nagyszülő, Hajdú-Bihar megye |
| Már minősíteni sem vagyok képes ezeket a felelőtlen, direkt átgondolatlan, sebtében összekalapált, jövőt rontó szakszerűtlen intézkedéseit e méltatlan kormányzati politikának! Nagyszülő, pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Rendkívül károsnak tartom, hogy már az óvodában az iskola stresszét a gyerekekre terheljék. Az óvoda az utolsó olyan állomás a gyerekeink életében, ahol stresszhatások nélkül, felhőtlenül élvezhetik a szabad játékot. Nincs joga senkinek ezt elvenni tőlük! Mi nagyon szerencsések vagyunk, mert nagyon jó óvónénik foglalkoznak a gyerekeinkkel, nem szeretnénk ebből a közegből a őket az utolsó évében kirángatni. Szépen, stressz nélkül, szinte észrevétlenül készítik őket az iskolára. Ráadásul ez az őrült terv azt is jelenti, hogy kétszer egymást követően is új közösséget kellene megszoknia egy óvodás korú gyereknek, ami szerintem tökéletesen felesleges stressz és inkább káros, mint hasznos. Az iskolai oktatás színvonalát és minőségét kellene a megfelelő szintre emelni a tanárok munkájának elismerésével és támogatásával, és nem az óvodás korú gyerekekre és az óvodapedagógusokra terhelni azt, ami az első osztályos gyerekeknek és tanítóiknak lenne a feladata. Hagyjuk meg a szabad játékot az óvodának!! Szülő, Csongrád-Csanád megye |
| A gyermekeknek az iskola első éveit szükséges játékosabbá twnni ahhoz, hogy szretettel, boldogsággal vegyenek maguk elé egy könyvet és akarjanak tanulni. Nem pedig nyomás alá helyezni őket már kisiskolás korukban. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Nem ertek egyet ezzel a vàltoztatással Szülő, Budapest |
| Nyugdíjas óvónő vagyok,sok tapasztalatot szereztem munkám során,hogy a gyerekek legfejlesztőbb tevèkenysége a szabad játék. Nagyszülő, pedagógus, Baranya megye |
| 30 éve a lányom lehetőséget kapott szülői kérésre ötödmagával, hogy egy évet még maradhasson óvodába! Soha egypillanatra sem bántuk meg. Nagyszülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Idősebb unokatestvérük és lányaim között 2-2 év a korkülönbség. \"Átfedéssel\" ugyanabba az óvodai csoportba jártak (egy évig mindhárman) és meggyőződésem, hogy ez minden szempontból így a jó. Szülő, Budapest |
| A vegyes csoportok nem mindenkinek jók - az esetünkben negatív a tapasztalat! De mivel körzetes óvodák vannak, csak óvoda cserével tudjuk megoldani ezt...a szülők sok esetben nincsenek megelégedve vele, hogy adott óvoda vegyes csoportos vagy sem. De senkit nem érdekel. A vezetőség eldönti és kész...szörnyű, hogy nem lehet választani. Az iskolára felkészítést pedig nem az óvodába kellene csinálni, legalábbis annál többet nem, mint amit eddig is foglalkoztak velük. Az első iskolai osztályt kellene ovoda-iskola átmenettel megoldani! Például: rövidebb órákat tartani, és abból is csak párat délelőtt, délutáni órákban még "óvodai" szintű foglalkozás... Ne minél hamarabb kerüljenek a darálóba a gyerekek, mert csak robotokat akarnak gyártani! Igenis lehessen normális gyerekkoruk! Minél tovább! Szülő, Budapest |
| Ezeknek a gyerekeknek sokkal nagyobb szüksége van az érzelmi stabilitásra, mint a betűk és számok írásának előkészítésére. Kiszakítják őket a közegükből, ahol végre megélhetnék, hogy ők a nagyok, ennek minden velejárójával. Ehelyett idegen gyerekek közé kerülnek, idegen óvónőhöz, idegen csoportszobába. Új szabályok közé. Majd egy év múlva újra sokkoljuk őket az iskolába lépéssel. Szülő, pedagógus, Csongrád-Csanád megye |
| A magyar oktatási rendszer elavult és mindennel foglalkozik kivéve a gyermekekkel! Rengeteg kisgyermeket kényszerítenek iskolába ,ellehetetlenítik hogy maradjanak az óvodában ,pedig még bőven ott lenne a helyük a megszokott és szeretett csoportjukban! Környezetemben nem egy gyermek él aki hónapok óta sírva jár iskolába pedig a szülő próbálta volna hogy maradhasson ovis,de a rendszer ezt felülírta …sajnos..ők jobban tudják..persze ..hiszen ismerik őket úgy mint a szüleik … Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| Véleményem szerint feleslegesen terhelik túl a gyerekeket az óvodában és az alsótagozatban is. Felesleges stressznek teszik ki őket ezzel, amely biztosan kihat a későbbi szellemi és pszichés fejlődésükre! Nagyszülő, Heves megye |
| A6 éves gyerekek iskolaéretlenül kerülnek az első osztályba Pedagógus, Tolna megye |
| Ekkora gyereknek a \"játék\" az élet nem a \"fegyelem\".... Hagyd játszani!!!!! Nagyszülő, Hajdú-Bihar megye |
| A kisfiam szeptembertol lesz nagycsoportos és teljesen ellenzem hogy ki vegyek a csoportból vegyes csoportba jár. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| A gyereknek szüksége van az óvodai időszakra 3 év és nem kevesebb. Az összevont csoportok tematikáját kellene változtatni! Szülő, Komárom-Esztergom megye |
| Az én kisfiamnak tökéletesen megfelel a vegyes csoport az óvodában. Egyáltalán nincs lemaradva a korához képest, sőt. Nagyon szereti a csoport társait és az óvónőket is. Felháborítónak tartom, hogy az utolsó évben kiszakitsák a megszokott és szeretett közegből, hogy mire megszokja az új helyzetet már mehessen is az iskolába. Nagyon nem szeretném még ezzel is terhelni. Van épp elég stressz az iskola kezdéssel enélkül is! Szülő, Baranya megye |
| A gyerek érdeke az első, nem a politikusoké. Szülő, Zala megye |
| Jàtèkos tanulàs az óvoda feladata.Legyen gördülèkenyebb àtmenet az iskolàk rèszèrôl a 6-7 èves korú mèg kis gyermekek rèszère!Ne terheljük túl a gyermekeket idô nap elôtt,hagyjuk meg ès óvjuk a tanulàs irànti lelkesedèsüket,hogy valóban tanult,èrtelmes ès empatikus felnôttek legyenek ezàltal belôlük. Szülő, Somogy megye |
| Abszolut egyetértek. . Szülő, Pest megye |
| Kisgyermeknevelőként szakmaiatlannak és elfogadhatatlannak tartom, hogy a gyermekek szenvedjék meg a továbbiakban is a kormány hanyagságát és egy rotyogó lábakon álló rendszerre való ‘épîtkezést’. Szülő, pedagógus, Fejér megye |
| A gyermekeknek inkább az első iskolai évet kellene az óvoda-iskola átmenetnek szentelni. Kis tanulás, kis játék váltakozva, lassan bevezetve az iskolai kötöttségekbe! Támogatom, hogy az iskola változtasson inkább a bevett szokásokon és az első év legyen egy játékos, tanulást előkészítő év. A gyermekeket csak fokozatosan terhelve, sok szünettel, segítve Őket ezen az átmeneti, amúgy is nehéz szakaszon. Nagyszülő, Komárom-Esztergom megye |
| 3 gyermiekes szülő, nagyszülő és pedagógusként (33 éve)teljes mértékben egyetértek a felvetéssel. Nagyszülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Egyet értek, kíméletesebb lehetne az átmenet. Az óvodában legyen gyerek. Szülő, Fejér megye |
| Túl korai lenne a szeptemberi érvénybe léptetés. Az óvodáknak nincs ideje felkészülni. Budapest |
| Egyet értek a peticióval,ezért is írom alá. Nagyszülő, Hajdú-Bihar megye |
| Túl sok a változás, és nehezen tudnak ebben a korban még alkalmazkodni a gyors változásokhoz. Nagyszülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Legyen már elég a folytonos kormányzati, kellően át nem gondolt kormányzati barkács akciókból, a pedagógiai MEK Mesterek uralmából, a sintér Pintér pedig menjen már végre nyugdíjba! Nagyszülő, Fejér megye |
| Az iskola dolga az iskolára nevelés. Az óvodában a gyerek dolga, hogy játékba integráltan tanuljon. Pedagógus, Baranya megye |
| Szégyen amit művelnek az iskolákkal és az óvodákkal. Felháborító amit a kormány művel az iskolákkal és az óvodákkal. Nagyszülő, Pest megye |
| A gyermek biztonságérzete az egyik legfontosabb az óvodai évek során.A gyermeket negatívan érinti az,ha új pedagógussal lesz,külön a társaitól.A homogén csoport kialakítása mindemellett szinte lehetetlen és szakember sincs elég. Pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Szerintem először az oktatási rendszert,tantervet kellene reformálni áttekinteni,majd ezek után kellene egybe hangolni Szülő, Heves megye |
| Hagyjuk meg már gyerekeknek ezt a kis időt játékra .Egész életben tanulni fognak Pest megye |
| Waldorfos nagymamaként fontos, hogy végig ugyanazok az óvoda pedagógusok kísérjék a gyerekeket az iskolakezdésig. Judit Nagyi Nagyszülő, Hajdú-Bihar megye |
| Nem szeretném, hogy az óvodák autonómiáját tovább csorbítsák, hogy a szabad játékot, ami a gyerekek fejlődése szempontjából a legfontosabb, megfosszák a gyermekemtől és hogy nagycsoportos korára más csoportszerkezetbe, más óvónőhöz rakják. Nem az óvodát kell közelebb hozni az iskolához, hanem az iskolát az óvodához. Szülő, Budapest |
| A gyerekek többsége 6éves korban sem Iskolaérett. Ha kiszakítják őket megszokott környezetükből, barátaik, megszokott ovodapedagusaik társaságából, az csak frusztrációt, teljesítménykényszert okoz. Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| Mindenféle szakmaiságot nélkülöző erőből megvalósítani szándékozó dilettáns döntés. Szülő, Baranya megye |
| Nem könnyíti meg az iskolakezdést az utolsó éves összevont iskolaelőkészítő, sokkal fontosabb a gyerekeknek az érzelmi biztonság, megszokott közeg. Szülő, pedagógus, Pest megye |
| Nem az óvodákban,hanem a családban kell keresni a problémákat. Nincs beszélgetés,játék,mozgás,szabály,napirend,szeretetkapcsolat.(Tisztelet a kivételnek) No,ha itt rendben lesz minden,akkor lehet az óvodára mutogatni,ahol 27-28 gyerkőc van és ne. 1-2-3. A gyermekek érdeke minden felett elv teljesen sérülne,és ez a megoldás nem segíti az iskolaérettséget. Minden kisgyerek lelkileg sérülne és ettől nem vállna iskolaérettebbé! Hagyják a gyermekkort a gyerekeknek. Ne iskola legyen az óvoda! Pedagógus, Fejér megye |
| Szenvednek a gyerekek. Baranya megye |
| Gyermekem fejlődését nemhogy nem segítené az új törvenyjavaslat, véleményem szerint ártana is neki, ha utolsó évben új óvónőhöz kerülne. Hadd legyenek még gyerekek, a megszokott biztonságos közegben Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Felháborító gyermekellenes döntést nem szabad meghozni. Inkább óvodát az iskolába! Az első év legyen több játékkal gazdagítva! Szülő, pedagógus, Budapest |
| Az óvodát azert hozta létre Brunswik Terez, hogy legyen idő megismerkedni az óvoddával az iskola előtt ! Szülő, nagyszülő, pedagógus, Pest megye |
| 21 évig dolgoztam vegyes csoportban. Kooperációt, együttműködést, toleranciát, türelmet, odafigyelést tanultak egymástól a kisebbek-nagyobbak. Pont azokat a szociális kompetenciákat, amik elengedhetetlenek az iskolakezdéshez. Szülő, nagyszülő, pedagógus, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Nem kellene az óvodapedagógust összekeverni a bébiszitterrel. Egy képzett óvónő megalapozza a gyemekek általános iskolai szorgalmát. Nagyszülő, Hajdú-Bihar megye |
| Az életkornak megfelelő csoprtokat tàmogatom. Véleményem szerint az oviban jelenleg is folyik iskolafelkészítés, az óvónők, fejlesztő pedagógusok véleményét kellene figyelembe venni a beiskolàzàsnàl Természetesen a szülőket erről korrekten tàjékoztatni kell. Szerintem a 7 éves iskolakezdés jó óvónő mellett csak jót tehet a gyereknek. Az óvoda- iskola àtmenet miatt az érett gyermekeknél is fontos lenne a 0. évfolyam, az SNI-s gyerekek pedig kötelezően kapjanak fejlesztést, ped. asszisztenst. Tehàt plusz fejlesztőkre mindenképpen szükség van. Mivel M.orszàgon egyre kevesebb gyerek születik, az Ő normàlis gyerekkoruk, felnőtt életre felkészítésük mindennél fontosabb, tehàt a pénzt erre sajnàlni nem szabad. Az életkor szerinti csoportok mellett teszem le a voksomat. Az óvoda "iskolásítását" NEM támogatom. Más a világ, mások a Családok, gyerekek, hozzájuk kellene alkalmazkodni a nevelésnek - oktatásnak. De nem úgy, hogy túlterheljük a gyereket !!! Fejlesszék a lemaradókat (logopaedia, fejlesztő pedagógia, mozgásfejlesztés), a többi gyereket pedig hagyják békén. A jól működő óvodarendszer "iskoláztatása" számomra elfogadhatatlan, ez a 0. vagy 1. osztály feladata kell legyen !!! Nem tàmogatom ezt az óvodai "iskolàsosdit". Elveszik a boldog gyermekéveket, ami szerintem az iskolàsoknàl màr amúgy is sérült. Hagyjàk békén a szerintem jól működő óvodai nevelést, fejlesszék a problémàsabb gyerekeket (logopaedia, fejlesztő pedagógia, mozgàsfejlesztés), a többi gyereknél maradjon az eddigi nevelés az életkori korcsoportnak megfelelően. Szülő, Veszprém megye |
| Ha jót akarunk a gyerekeknek, akkor a gyerekek fejlődési ritmusát kell figyelembe venni. Ha fordítva, akkor érthető a kormánytervezet, ahogy azt megszokhattuk. Szülő, Budapest |
| Vekerdy Tamás jól mondta, a gyerekek alsó tagozaton nagydarab csomagolópapiron rajzoljon és ne a pici vonalak közé próbáljon betüket irni. És játsszon sokat, mert akkor is tanul, amikor kigondolja a játékot. Nagyszülő, Budapest |
| A homogén csoportosítás és a formalizált felkészítés nemcsak pedagógiailag káros, hanem jogilag is problematikus. A dokumentum belső ellentmondásai (pl. a „gyermekközpontúság” elvének üresedése) és a nemzetközi kutatások egyértelműen azt mutatják, hogy az EGYMI 19. cikkét sértő intézkedések hosszú távon a gyermekek érdekeit károsítják. Alternatív megoldásként a vegyes csoportok és a játékalapú tanulás bevezetése lenne az egyetlen út a gyermekjogok teljes körű tiszteletben tartásához. Szülő, Veszprém megye |
| Az, hogy néhány éve megvétózta az iskola a 9 évfolyamot, nem azt jelenti, hogy ezt a terhet az óvodának kell felvállalnia! Fejlettebb országokban sem az óvodában van az iskola előkészítő, hanem 5 évesen "iskolába" mennek a gyerekek, ahol 1 év az átmenet óvoda és iskola között, de az iskolában van már az iskola előkészítő! Pedagógus, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Egyáltalán nem támogatom. Nagy átszervezés, felesleges stressz a gyerekeknek. Az iskola legyen óvoda centrikusabb!!!! Pedagógus, Békés megye |
| Lassítsanak az első osztályban! Ne az óvodára tolják át az "iskola előkészítését". Az legyen az iskola feladata továbbra is. Nagyszülő, Tolna megye |
| Iskola-előkészítő lehetne óvoda után, első osztály előtt. Tehát a kettő között, de nem az oviban. Szülő, Vas megye |
| A gyerekek minél tovább maradjanak gyerekek! Az óvodában folyamatosan vannak játékos fejlesztések, ez bőven elegendő! Amelyik gyerek érdeklődőbb, éretebb társainál az úgyis gyorsabban tanul, de ez nem a kor függvénye! Aki el van maradva, az természetesen kapja meg a neki való egyéni fejlesztést! Szülő, Pest megye |
| Ez az intézkedés nem fogja megoldani a problémát, csak újabb terhet, nehézséget okoz az óvódák és a gyermekek számára. Fejlesztőpedagógusként elmondhatom, hogy a mai gyermekek igen nagyrésze hát éves korára még nem iskola érett. Nem alakulnak ki náluk még az iskolához szükséges készségek, szociálisan sincsenek még megérve az iskolára és nagyon nagy eltérést mutatnak a beszéd fejlődésben is. A megoldást az jelentené,ha minden óvodában lenne logopéduus és fejlesztőpedagógus, aki megfelelő mennyiségű időben tudna ezekkel a gyermekekkel foglalkozni. Ennek hiányában ugyanis a lemaradásaikat, fejlődésbeli eltérésüket ugyanúgy tovább viszik az iskolába, ahol még több nehézség rakódik ezekre. Szülő, pedagógus, Komárom-Esztergom megye |
| Teljesen elégedett vagyok a mostani vegyes csoportos rendszerrel. A fiamnak és az egész csoportnak rossz lenne, ha ezt a nagyon hasznos, egészséges és hatékony közösséget megbontanák. Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| Inkább általános iskolában lenne "0". évfolyam, ahol az óvoda és iskola közötti átmenetben, játékkal,közös feladatvégzéssel, egymás segítésével lehetne fejleszteni a szociális érzékenységet, az odafigyelést pedagógusra, társakra STRESSZMENTESEN! Borzasztó, hogy 5-6 éveseket kiemelnék a megszokott környezetükből, óvó nénitől elszakítanák. Aki, akik ezt kitalálták fogalmuk sincs a pedagógiáról. Valami hideg, érzéketlen, számítás sejlik e mögött! Szakember a megalkotó??? Ember a XXI.században??? Szülő, nagyszülő, pedagógus, Budapest |
| Ennek az egésznek semmi értelme, a gyerekek sem fizikailag ,sem szellemileg nem bírják ezt az esztelen stresszt !!! Nagyszülő, Veszprém megye |
| Folyamatosan csúszunk lefelé minden mérhető, ellenőrizhető felmérésben. Az elképzelés tovább rontja az amúgy sem rózsás helyzetet. Egy leendő nagymama, fejlesztőpedagógus Pedagógus, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Bár a gyermekem már nem óvodás, de hatalmas a szakadék az óvoda és az első osztály között, hát még így ha ezt bevezetnék. Sokadszorra teszem fel a kérdést, kinek jó ez? Stresszelni folyamatosan az egyre kisebb gyerekeket is? Felháborító, megint olyanok hoznak döntéseket, akiknek fogalma sincs az egészről! Esetleg elgondolkodhatna a döntéshozó, hogy mikor ennyi idős volt ilyenek még "kanyarba" sem voltak. A gyerekeknek hol marad a gondtalan gyermekkor??? Szülő, Budapest |
| az ovi az ovi maradjon! Az 1. osztály még játékosabb, majd akkor elég elkezdeni a sulihoz szoktatást! Talán ha a terheket lejjebb vennék a gyerekekről és a pedagógusokról is, sokkal boldogabb, kiegyensúlyozottabb és örömmel tanuló gyerek lehetne ebben az országban! az ovi az ovi maradjon! Az 1. osztály még játékosabb, majd akkor elég elkezdeni a sulihoz szoktatást! Talán ha a terheket lejjebb vennék a gyerekekről és a pedagógusokról is, sokkal boldogabb, kiegyensúlyozottabb és örömmel tanuló gyerek lehetne ebben az országban! Szülő, Budapest |
| Az iskolába kerülésekor legyen több hónapos átmenet, ahol nem 4-5x45 perces tanítási órák vannak. Az iskolakezdés első évét kell ,,óvodásítani,, nem 45 perces tanórák át tartani - legalább az első félévben -. Nagyszülő, Veszprém megye |
| Teljes mértékben egyetérek annak káros hatásaival, ha a gyermekeket már 5 éves kortól az iskolára akarjuk felkészíteni, hiszen életkoruknál fogva még nem alkalmasak erre! Inkább az iskolakezdést tolnám ki 7 éves korra és es ott egy játékos iskolafelkészítő évvel hangolnám rá a kicsiket! Hagynám, hogy a gyermek gyermek maradjon, ameddig csak lehet! Szülő, Fejér megye |
| A gyermekek egyenlőtlen testi- lelki fejlődését nem lehet felgyorsítani!!!! A fejlesztő JÁTÉK már most is kevesebb mint akár 50 éve!Többet, nem kevesebbet!!!! A gyermekek egyenlőtlen testi- lelki fejlődését nem lehet felgyorsítani!!!! A fejlesztő JÁTÉK már most is kevesebb mint akár 50 éve!Többet, nem kevesebbet!!!! Szülő, nagyszülő, pedagógus, Győr-Moson-Sopron megye |
| Tanítónak tanulok, 4 gyermek édesanyja vagyok, a 6-7 éves gyermekek legfontosabb feladata élettanilag a kötetlen szabad játék, a kortásak között elsajátított szocializációs képességek (közös játék, fantáziavilág, stb.) Ezt a korosztályt szigorúan tilos lenne iskolai keretek közé szorítani mert hosszú távon óriási problémákat fog okozni a tanulási képességeikben, amikkel enélkül az intézkedés nélkül is van bőven a mostani kisiskolásoknál! Az egész koncepció , hogy az utolsó évre a csoportokat is szétszedni és új nevelőhöz adni az iskola előtt álló gyerekeket lelkileg és mentálisan is romboló, felesleges és kontraproduktív eljárás lenne. Szülő, Pest megye |
| Nagyon sok szakember (gyermek pszichológus, logopédus) mondja hogy még az iskola kezdéskor 6 évesen is még nem teljesen kialakault a gyerekek idegrendszere a 45 perces ülő órákhoz, a testük, tudjuk még nem kész, napi 3-4 óra futkarozasra van szükségük. Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| Szeretném,ha szeptembertől nagycsoportos gyermekem a megszokott környezetben végezhetné el az utolsó évét az óvodában. Szülő, Budapest |
| van rá már példa Nagyszülő, Budapest |
| 1. Nyugdíjas pedagógus vagyok. Tapasztaltam, hogy sok kisgyerek - különösen a fiúk - még 6 éves korban sem iskolaérettek. 2. Maradjon \"gyermek\" a gyermek ameddig lehet. Pedagógus, Bács-Kiskun megye |
| Az iskolaelőkészítő csoporttal komoly a veszélye annak, hogy eltűnik egy év a mozgásfejlődésből. A \"mini iskola\" újabb egy évvel előre hozza az asztalnál ülést. Olyan év ez, amit nem, vagy nagyon nehezen hoz be az idegrendszer. Olyan pályák alakulnak ki a mozgás következtében ebben az időszakban, ami később szinte bepótolhatatlan. 😢 És senki ne gondolja, hogy ez csak az ovis gyerekek és szüleik problémája. Ezzel egy egész társadalmat lehet tönkretenni. Szülő, pedagógus, Budapest |
| Iskoláknak kell biztosítania az átmenetet, gyerek maradjon óvodában óvodás. Szülő, Budapest |
| A 6 éves gyerekek nem iskolaérettek. Később válnak azzá. nem tesz jót az sem, hogy nem kérdezik meg az óvodapedagógusokat a gyermek fejlettségéről, pedig mi ismerjük legjobban a gyerekeket. Pedagógus, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
| Mindkét gyerkőcöm vegyes csoportba járt. Tökéletesen működött az óvodai életbe ágyazott iskolai felkészítés. A nagyobbak a teremben kiültek az asztalkákhoz és feladatoztak az egyik nénivel, miközben a kisebbek játszottak (ahogyan szoktak).Ehhez természetesen megfelelő csoportlétszám és elegendő szakképzett óvó néni szükséges. Akik piaci és nem közalkalmazotti fizetést kapnak. Így többen választanák ezt a szakmát, az óvodák is válogathatnának a jelentkezők közül és ezért a csoportlétszámok is csökkennének = a gyerekek sokkal több figyelmet kaphatnának, sokkal felkészültebben indulhatnának tovább az iskolába. Szülő, Budapest |
| Elég volt az oktatáspolitika ámokfutásából Szülő, pedagógus, Pest megye |
| Nagy stressz alakul ki mar az ovodaban, eleg ebbol! Szülő, Budapest |
| A kormányzat ne avatkozzon be az óvodák életébe, és ne felülről döntsék el, hogy életkor szerinti vagy vegyes csoportokban működjön az óvoda! Szülő, Csongrád-Csanád megye |
| A mai magyar iskolarendszer messzemenően nem veszi figyelembe a gyerekek életkori sajátosságait, nagy mennyiségű felesleges adattal terheli őket már első osztálytól fogva, miközben alapvető elméleti és főként gyakorlati ismeretek nem is szerepelnek a tananyagban (hatékony kommunikáció, konfliktusok kezelése, hogyan gazdálkodjunk a pénzünkkel, hogyan bánjunk a testünkkel stb.), amire sokszor a tanárok sincsenek felkeszítve. Meg kellene végre hallgatni a hozzáértő, a mindennapi életben helytálló pedagógusok véleményét ezen fontos szakmai kérdésekben, és nem hatalomuralmi pozícióból hozni meg szakavatatlan, lelket nyomorító döntéseket. További információk a Fekete pont c. filmben láthatók. Szülő, Baranya megye |
| Tàmogatom! Szülő, Vas megye |
| Rühellem a kormányt! Veszprém megye |
| Túl sok atrocitás éri így is a gyermekeket! A megszokott életük nagyon fontos. Az iskola kezdés kifejezetten nehéz 7 évesen is nemhogy korábban és felesleges is! Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Ez egy őrület! Szülő, pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Gyerekellenes közösségellenes,pedagógusellenes,óvodaellenes intézkedés!!! Nagyszülő, pedagógus, Bács-Kiskun megye |
| Az óvodás kicsi gyermek hadd legyen óvodás! Az első osztály hangulatának és követelményének kellene "iskolafejlesztő" szinten működnie. Tanítói szabadság segítene csak. (Nem szeretné senki -se a gyerekek, se a pedagógusok- "végrehajtani" Pintér "katonás" parancsait.)Igazi óvodát és iskolát AKAR mindenki. A gyermekszeretet és a 40 év (nehéz körülmények közötti) munka az igazi tapasztalat.... Pedagógus, Pest megye |
| Felháborító,hogy nagyobb gyermekekkel kell együtt töltenie a gyermekemnek a minden napjait aki bölcsödéből került óvodába és ugyanannyi elvárás van felé mint a nagyobb csoporttársaihoz. Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| A gyerekek így is túlterheltek, rengeteg program van, ami a szabadjátéktól veszi el az időt, amire pszichésen szükségük van. Egy jelentős részük otthon sem játszik, csak a kütyükkel. Az óvodai konfliktusok egy része abból adódik, hogy a gyerekek kifáradnak a jelentős mennyiségű ingertől, ami frusztráltá teszi őket. Szülő, pedagógus, Heves megye |
| Az óvodáskorú gyermek legfontosabb tevékenysége a JÁTÉK! Ezt nem szabad elvenni tőlük! Még az utolsó évben sem!! Szülő, Budapest |
| A gyermekeknek jőgaik vannak, NEM kérünk a szakképzetlenek vivmányaiből, üdv Nagyszülő, Pest megye |
| Vegyes csoportban vagyok óvónő, és nagyon jók a tapasztalataim. Az óvodánk nem tudná megszervezni a külön nagycsoportot, csak úgy, hogy szinte minden gyermek más pedagógushoz kerül, és ez nagyon káros. Szülő, pedagógus, Veszprém megye |
| Nincs ideje a gyerekeknek játszva fejlődni. A lexiákalis tudást tartja fontosnak az iskolai oktatás. Nem a gyerekek életkori sajatosságaihoz igazodik az iskolai oktatás.Ez sokszor a szorongás és érzelemkezelési problèmák forrása a gyerekek életében!!! Szülő, Pest megye |
| Egyetértek. A döntéshozók nincsenek tisztában a gyermeki lélektannal sem. Szülő, Fejér megye |
| Hagyjuk meg az óvodának a döntést ezekben a kérdésekben! Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Az óvoda 3 éve az iskolára való felkészítésről szól. Játékba ágyazott tanulással.Nem az utolsó év teszi iskolaérrtté. Pedagógus, Budapest |
| Hagyjuk az óvodára, hogy biztosítsa a gyermekek éréséhez szükséges nevelést, a gyermekek egyéni szintjén. Hagyjuk meg a gyermekeknek a gyermekkort. Szülő, Pest megye |
| Hagyni kellene az ovisokat JÁTSZANI,FELFEDEZNI,KÍSÉRLETEZNI,a felhőtlen gyetekkorba nem hiányzik a megfelelés kényszere,mert nem visz előre,hanem komoly frusztrációkat alakít ki. Fontos hogy minden gyerek aneki megfelelő időben kezdhesse meg az iskolát.Ez pedig nem mindenkinél 6éves kor! Nagyszülő, pedagógus, Komárom-Esztergom megye |
| Egyetértek azzal, hogy az óvodában minél tovább lehessen klasszikus óvodás a gyerek, és az iskolakezdés ennek folytatása legyen. De mindezt nem úgy, hogy pl akkor ezentúl 5 évesen van az iskolakezdés, mert így ugyanott lennénk. Szülő, Pest megye |
| Nem tenne jót a gyermekemnek, nem szeretném ha más óvónőhöz kerülne. Szülő, Somogy megye |
| Az óvoda-iskola közötti átmenet nehézségét nem kéne már fokozni, sokkal inkább megkönnyíteni kéne. Szülő, pedagógus, Budapest |
| Az óvodás gyermek fejlesztése játékos formában kell megvalósuljon, hiszen alapvető szükséglete a játék. Érzelmi biztonságát az általa szeretett óvodapedagógus jelenléte adja. Legyen az iskola első éve az, ami inkább hasonlít az óvodai légkörhöz, legyen játékosabb, szabadabb. Mindenki jobban járna, de leginkább a gyerekek. Pedagógus, Budapest |
| Szülőként és volt óvónőként tapasztalatból tudom, hogy óvodás korban trauma a csoportváltás. Már az is elég baj, hogy nem a gyereket jól ismerő óvónő és szülő dönthet az iskolába lépésről! Pedagógus, Baranya megye |
| Kis létszámú csoportok (max. 20 fő), az iskola előkészítő helyett nagycsoport után az iskolában 0. Évfolyam az átmenet biztosítására. Szülő, Pest megye |
| Egy újabb átgondolatlan és teljesen felesleges 'intézkedés'. Az iskola való az iskolai felkészítésre, a tervezet kitalálója erre már valószínűleg nem emlékszik. Továbbá, a fizetős (értsd magán) óvodai oktatásban lévőket mégis miképp tervezi az állam 'előkészíteni'? Avagy mostantól az állam fizeti a magán tandíjat? Ezt is sikerült átgondolni? Szülő, Budapest |
| 3 és 5 éves gyermekeim vannak, a legjobbat akarom nekik! Szülő, Pest megye |
| Kell egy átvezető csoport Szülő, pedagógus, Baranya megye |
| A kislányom vegyes óvodai csoportba jár. Az a tapasztalatom, hogy külön személyre szabottan tudnak foglalkozni a nagycsoportos életkorú gyermekekkel, amíg a kicsik rajzolnak, gyurmáznak, vagy mást játszanak. Véleményem szerint előnyösebb 5-7 gyermekkel foglalkozni, mintha egyszerre 20-30 gyermeket kellene előkészíteni az iskolára. Szülő, Budapest |
| “ egy sor olyan dolog történik a nevelés-oktatás során, amely nem veszi figyelembe a gyerekek testi-lelki fejlettségét.”- Vekerdy Tamás Egy óvodás korú gyermeknek nem iskolai feladatokat kell gyakorolni. Ami ebben a korban legjobban fejleszti, az a szabad játék, nagymozgások végzése (pl.: fára mászás) stb. Számos kíváló tanulmány született ezzel kapcsolatban az utóbi évtizedekben. Elkeserítő, hogy a gyerekek sorsáról döntő szakembereknek erről fogalmuk sincs. Vagy egyáltalán nem veszik figyelembe a gyermekek érdekeit, vagy tudatlanok. Bármelyik is, változtatásra érdemes állapot! “ egy sor olyan dolog történik a nevelés-oktatás során, amely nem veszi figyelembe a gyerekek testi-lelki fejlettségét.”- Vekerdy Tamás Egy óvodás korú gyermeknek nem iskolai feladatokat kell gyakorolni. Ami ebben a korban legjobban fejleszti, az a szabad játék, nagymozgások végzése (pl.: fára mászás) stb. Számos kíváló tanulmány született ezzel kapcsolatban az utóbi évtizedekben. Elkeserítő, hogy a gyerekek sorsáról döntő szakembereknek erről fogalmuk sincs. Vagy egyáltalán nem veszik figyelembe a gyermekek érdekeit, vagy tudatlanok. Bármelyik is, változtatásra érdemes állapot! Szülő, Fejér megye |
| Mindkét (most már nagykorú) fiam vegyes csoportba járt, együtt(!), ahol minden támogatást, felkészítést megkaptak az iskolakezdéshez. Az iskolában végig jól teljesítettek, aminek egyik alapja az óvodában kapott szerető-óvó nevelés volt. Örökké hálás leszek érte a csodás óvónéniknek! Zala megye |
| Szerintem a régi rendszer maradjon. Nagyszülő, Budapest |
| Az én gyermekem vegyes csoportba jár, nem akarom, hogy az utolsó évben kiszakítsák onnan, epp a tesója is akkor kerülne oda. Az én gyermekem vegyes csoportba jár, nem akarom, hogy az utolsó évben kiszakítsák onnan, epp a tesója is akkor kerülne oda. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
| Kisfiam sokat vàlott óvodàt, sajnos nehéz megtalàlni azt az ovónőt, akivel együtt lehet működni. Ha ehhez még egy vàltàst hozzà adunk kicsi korban, szerintem nem jó ötlet. Lâtom a nagyfiamon, mennyire megviselte a sok ovi vàltàs. Szülő, Pest megye |
| Szorongást, kontraproduktív kudarckerülést eredményez Szülő, Budapest |
| A biztonság az alapja annak hogy egy gyerek megfelelően sajátítson el új ismereteket. Amennyiben egy fontos időszakban kétszer is új környezetbe akarják őket tenni és elvárni hogy teljesítsenek komtraproduktív lehet ebben a formában nem tudom támogatni! Maradjon meg a közösségben, ami az óvodát jelenti számára! Szülő, Pest megye |
| Az óvoda az legyen óvoda, az iskola pedig lehetne sokkal jobb is, sokkal jobban előtérbe helyezni a gyermekeket mint egyént, embert. Nem tömni azzal a rengeteg fölösleges információval a fejüket, stresszelni a jegyekkel, megkülönböztetni őket valamilyen adottságaikkal legyen az bármilyen. Azt a csillogást a szemükben amivel átlépik az iskola küszöbét nagyon hamar hagyják a tanárok kiveszni a szemükből vagy épp ők maguk tompítják le…törlik ki a gyermekek szemeből. Tanítók legyenek, ne tanárok.. Szülő, Budapest |
| Már nincs óvodás unokám, de saját unokámmal kapcsolatos tapasztalat, hogy a szülő döntse el szakember véleménye alapján, hogy mikor menjen iskolába a gyermek. (Pl. Mivel a beszédhibát nem sikerült 6 éves koráig kijavítani, egy évvel később kezdte az iskolát, és így sokkal könnyebben tanult, kiváló eredményeket ért el.) Nem baj, ha az óvodai játék már a logikus gondolkodásra készít elő, de ez ne hivatalból történő, elkülönített kötelezés legyen, mert ez árt a gyermeknek. Zala megye |
| Borzalmas az egész oktatási rendszer! Egy elsős és egy negyedik gyermekek anyukája. Szülő, Békés megye |
| Az elvet támogatom, nincs rossz tapasztalatom. Szülő, Komárom-Esztergom megye |
| A gyerekeknek épp elég, hogy az iskolában el kell szakadni az ovitól, barátomtól, új helyen kell megjeleni. Nemnkell 2x egymás után, ez nagyon nehéz főleg a visszahúzódóbb gyerekek részére Szülő, Budapest |
| A Waldorfban ez működik, vegyetek példát! Szülő, Budapest |
| A mi óvodánkban 2 csoportszoba van, 2 vegyes csoporttal. Kivitelezhetetlen!!! Pedagógus, Békés megye |
| Mint nyugdíjas óvodapedagógus és nagymama felháborítónak tartom, hogy a kormány teljes mértékben tönkre teszi a jól működő óvodai nevelést, olyanok törvénykeznek akiknek fogalmuk sincs az óvodákban folyó tevékenységekről. Mindez elszomorít, és kétségbe ejt, mi vár az unokáimra!!! Nagyszülő, pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Nem értek egyet az óvoda iskolásításával. Az életkori sajátosságok alapján az iskola alkalmazkodjon az óvodából érkező gyermekekhez. Pedagógus, Budapest |
| Az óvodai nevelés az egyetlen jól működő program, amin nem vol a szabad váltpztatni. Ez a gyerekek érdeke. Külföldön (Anglia)tapasztaltam szülőként és pedagógusként, hogy az iskolakezdés első éveiben rendkívül rugalmasan és "óvodásan", stresszmentesen tértek át a tanulás formálisabb módjaira. Szülő, nagyszülő, pedagógus, Baranya megye |
| A kisfiam idegrendszeri éretlenség okán került szakorvoshoz, klinikai szakpszichológushoz, ambuláns lapunk van arról, hogy a vegyes csoport számára a legmegfelelőbb. Most évhalasztó, júniusban lesz 4 éves. Ősztől menne vissza a vegyes csoportjába, ám ha nem lesz, akkor a kiscsoportba lenne lehet csak hely. A 2,5-3 évesek között, ami vissza is vetné a fejlődését, nem hogy stagnálna legalább. És mint egészségfejlesztő sem értek egyet.... Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Teljes mértékben egyetértek a Petíció Tartalmával ! Ne csináljanak az Óvodából Iskolát ! Az Iskola közelítsen végre , módszereiben az Óvodához ! Pedagógus, Baranya megye |
| A mai gyerekek nagy részének az idegrendszere még első végére sem elèg érett a tananyag elsajátításához.Aztán csodalkozunk,hogy mennyi az SNI-s Szülő, pedagógus, Pest megye |
| Vannak gyerekek akiknek nehéz a beilleszkedés. Az én lányom is ilyen Ha őt utolsó évre uj kózösségbe tették volna csak rontott volna mindenen. Nehezen kezdett baratkozni mindenkivel. Szülő, Pest megye |
| Szerintem a nagycsoportosok megfelelő előkészítését (nem fel...) meg lehet valósítani egy vegyes csoportban is. Több differenciált foglalkozással. Ráadásul szociálisan érzékenyebbek lesznek, empatikusabbak ha kisebbekkel tölthetik az idejüket. Nem beszélve az őket érintő utolsó évre szóló változásról, ami megviselheti őket. Szerintem nem válna javukra... Szülő, pedagógus, Pest megye |
| Totális Káosz - Pusztítás, amit ez Indukálni fognak!!! NEM! NEM! NEM! NEM! Szülő, pedagógus, Fejér megye |
| Tiltakozom az óvodai nevelők pedagógus munkakörbe sorolása ellen. A bölcsődében sem azonos bért kap a középfokú és a felsőfokú vègzettsègű kisgyermek nevelő . Az óvodától iskolára való felkészítést várnak, de lealacsonyítjàk az óvónőket azzal, hogy egyéves tanfolyammal is betölthető az óvónői állás, gyakornok vagy Ped I-es bérrel. Ki fog így főiskolát végezni ?! Miért akarják ellehetetleníteni a magyar óvodapedagógiát? Visszafelé fejlődünk ?! Pedagógus, Pest megye |
| Katasztrófa az egész. Mindenki veszít, de legjobban a gyerek. Jó lenne, ha az oktatás nem a grafikonokról, hanem a gyerekekről szólna. Meglepő? Szülő, Pest megye |
| Szeretném ha gyermekem a megszokott környezetben maradhasson iskola kezdésig. Véleményem szerint ha kiszakítják nagycsoportba a megszokott környezetből, az nem építő jellegű, hanem hátráltatja a fejlődését. Szülő, Veszprém megye |
| Szakmaiatlan döntés, nem szolgálja a gyermek érdekét, elveszi a biztonságérzetét az óvónőváltás, fél év, mire összeszokik a csoport, majd ősszel az iskolában kezdődik minden elölről. Szülő, nagyszülő, pedagógus, Győr-Moson-Sopron megye |
| Amire a sok dilettàns agyhalott készül , az gyerekellenes marhaság. Szülő, nagyszülő, pedagógus, Csongrád-Csanád megye |
| Tökéletesen fel tudtuk készíteni idáig is, ezen túl is a nagycsoportosokat az iskolára vegyes csoportban is. A gyermek érzelmi világát, biztonságérzetét ingatják meg ezek az intézkedés. Kérdezem, hogy az a gyermek, amelyik sírni kezd, ha véletlen helyettesítés van a csoportban, velük mi lesz? Ki foglalkozik itt a gyermekekkel?? Pedagógus, Fejér megye |
| Ne szakitsunk ki egy kisgyermeket a megszokott környezetéből. A biztonságot vesszük el tőle egy amúgy is nagy váltás előtt. Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| Nem szeretném ha utolsó éven kiszakítanák gyermekem a megszokott környezetből Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Nagycsoportos fiamnak eddig minden évben volt óvónőváltása,1x dadus. Kislányommal most váltottam, mert borzasztó volt az előző csoport, most megtaláltuk a szerető közeget, szeretném, ha maradnának az óvónők a végéig. Kislányom kiváló óvónői képesek a vegyes csoportban is iskolaelőkészítőt tartani, nem szeretném, ha szétszednék a csoportot. Szülő, Somogy megye |
| Ezeknek a csöppségeknek, nem kéne tömni az agyát! Ezeknek még játszani kellene! Nem pedig tele tömni még! Én is voltam óvodás! Mi is festettük , rajzoljunk, no meg játszottunk! ☝️ Nagyszülő, Pest megye |
| Vegyes csoportokba járnak a gyerekeim. A nagyok felhuzzák őket, tanulnak tőlük. A nagyok pedig gondoskodást tanulnak, segítenek a kicsiknek, ebből önbizalmuk lesz mivel a kicsik felneznek rájuk. Az óvónőknek nem 25 nagycsoportossal kell feladatozni, elég 7-el csak (amennyi épp a nagycsoportos). Szülő, Fejér megye |
| Túl sokat várnak el a gyerekektől óvodáskorban, jobb lenne ha az iskola első része maradna arra hogy felkészítsék a gyerekeket az iskolára és nem az óvodai évekből vennék el azt az időszakot Amikor a gyereknek még gyereknek kell lenni!! Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Nyugdíjas vagyok ,/76 éves/és látom már évtizedek óta ,hogy mennyire túlterheltek a gyerekek, mind a tananyagban, mind a felduzzadt óraszámokban. A szülők zaklatottabbak a munkájukban,a családfenntartásban, nincs elég energiájuk....és sok esetben tudásuk sem, hogy segítsenek a gyerekeiknek,..A nagyszülők nyugdíjba vonulásának kitolódása pedig óriási hiány a családoknak a bármiben történő besegítésében,.A gyerekek a rohanó világot nem képesek tolerálni-rossz alvás, evés, szabadidő eltöltés,állandó stressz....és az ebből fakadó fej-és hasfájás,a megfelelni akarás görcsei nagyon gyakoriak Az óvoda legyen 7 éves korig, amiből az utolsó év lehetne á t m e n e t az iskolába..De hát nézzünk bele az első évekk tananyagaiba!! ELKÉPESZTŐ!!! Sajnosnem lesz ez a nemzedék alkalmas nyugodt életre,egészséges csládalapításra ha ez így megy tovább. Pedagógus, Fejér megye |
| 40 év tanítói tapasztalatom szerint ez szörnyű lenne a gyerekeknek! Kb.30 ével ezelőtt már ennek a tervnek pont az ellenkezőjét szerettük volna... Pedagógus, Budapest |
| Az óvoda a köznevelési rendszer utolsó bástája, ami még rendben van. Főiskolát végzett, diplomás óvodapedagógusokra, alacsonyabb óvodai csoportlétszámokra és csoportonkénti pedasszisztensekre van szükség a sok sni és btmn gyerek mellé. Az iskolásítás ezeken a gyerekeken nem segít, az érés nem lesz gyorsabb! Az alfa generáció másképp és máskor érik mint az x generáció vagy a babybumer, aki most a döntéseket hozza! Sajnos... Szülő, pedagógus, Heves megye |
| Nagycsoportos fiam visszamarad az óvodában, mert nem bír 45 percet egyhelyben megülni. 2 évig nem csinált szinte semmit az oviban annyira visszahúzódó, nehezen megnyíló kisfiúról van szó minden reggel sírva mentünk oviba. Ha az új javaslatot elfogadás, nem tudom mi lesz vele ha új óvónőkhöz, gyerekekhez kerül. Kezdhetünk mindent előről. Ezt nagyon nem szeretném. A lelke is sérülnek és ami a legfontosabb, hogy nem fog fejlődni. Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Mint szülő, abszolút ellenzem ezt a törvényhozatalt! Gyermekem jövőre lesz nagycsoportos, borzasztó nehéz volt az óvodai beszoktatás,kellett legalább 1 év mire azt tudtuk mondani,hogy nem sír,végre,nem sír... Az hogy az utolsó évben, egy teljesen új csoportban, új óvónénivel kell majd lennie,azt gondolom megint nehéz időszak lesz számára,ami nem fejleszti,hanem inkább vissza ,,húzza,, majd őt... Ellenzem!Abszolút ellenzem!!! Szülő, pedagógus, Vas megye |
| Több 10 éve vegyes csoportokkal dolgozunk,mindenki megelégedésével,szülők, iskola. Pedagógus, Békés megye |
| A nagy csoportos gyermekek többsége még nem iskolaérett. Szülő, Budapest |
| A gyerekek jelentős része még nem iskolaérett 6 évesen sem. Nagyszülő, Budapest |
| Logopédus, gyógypedagógus szakemberként határozott szakmai véleményem évek óta ugyanez! A tanítóképzést megreformálni, integráció ridegségét kiküszöbölni, kisebb létszám, több képzett szakember, a biológiai alapvetések figyelembe vétele!(érés, csontosodás, idegrendszer terhelhetősége, figyelem terjedelme, mozgásigény) A szociális készségek fejlesztésére nagyobb hangsúly iskolában, képességek érésének megfelelő idő(4. végére olvasás, írás, szövegértés készségszintű használata) Relaxálás, önnyugtatás, belső egyensúly tanulása. A helyesírásunk megreformálása! Szülő, pedagógus, Pest megye |
| A vegyes csoportba járó gyerekeknek óriási stresszt jelentene, ha utolsó óvodai évükben új óvodapedagógust, új gyerekeket kellene megszokniuk, ráadásul az 1.osztályt megkezdve szintén ezzel kellene megküzdeniük. A heterogén csoport olyan, mint egy sokgyermekes család. A különböző èletkorú gyerekek szerteàgazó módon hatnak egymásra pozitív módon. Pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Óvoda után az első osztály is megerőltető a kis gyerekeknek, ezért kell több gyermeknek már elsősként osztályt ismételni, hogy indul tovább az ilyen gyerek, kudarccal. Budapest |
| A folyamatos átmenetet biztosítani kell, nem iskolásítani az óvodát!Nem életkorhoz, hanem érettséghez kell kötni a beiskolázást!!! Pedagógus, Pest megye |
| "Boldogak akik foggal körömmel ragaszkodnak az igazsághoz mert ők a végén kielégítetnek." Hajdú-Bihar megye |
| Mi motiválta vajon ezt a változtatást? Ebben a korban az állandōság a legfontosabb,az , hogy a gyermek biztonságban érezze magát.Új óvónő, új csoporttársak. Nem számít mit fog érezni a gyerek? Min fog keresztül menni? 6 évesekről beszélünk! Hahó ébresztő! Láttak már 6 évest akik ezt tervezik? Nagyszülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| A szülők ismerik a gyermeküket egy 6 és 7 éves közötti eltérés nagyon sok érettségben Szülő, nagyszülő, Pest megye |
| Plusz egy évet járt oviba a fiam. Az oviban napi kötelező 20 perc asztalos foglalkozás után napi 5x45 perc figyelem, ebből 4x45 perc asztalnál ülés. Nem normális. Szülő, Budapest |
| A gyerek addig gyerek amíg teljes odaadással játszani van lehetősége. A tanulással elkezdődik kicsit a felnőtté válása. "Játszani is engedd .." Szülő, Budapest |
| hagyják már a gyerekeket !!!!!! játszani, hisz azzal ezerszer többet tanulnak minden téren!!!! Nem elég,hogy az iskolások már többet dolgoznsk,mint a felnőtt a munkahelyen??!?!?!?!?( órát suliba, haza és nekifognak tanulni,mert másnap dolgozat. Miért írnak folyton dolgozatot,ahellyett,hogy a tanár magyarázatával a megértést és a logikai gondolkodást sajátítanák el. Nem tudok a családommal ,az unokáimmal találkozni,mert ahhoz,hogy megfeleljenek, éjjel 12-ig tanulnak és hulla fáradtak. HAGYJÁK BÉKÉN A GYEREKEKET !!!Isten nem erre teremtette az embert!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Szülő, nagyszülő, pedagógus, Békés megye |
| Szörnyű ötlet az iskola előtt kiszámítása a gyerekeket a megszokott csoportjukból! Nagyszülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| 1956 augusztusában betöltöttem a 6. életévemet, iskolába kellett mennem, a napig napig érzem a hátrányàt. Nagyszülő, Pest megye |
| Tapasztalatom alapján azt is helytelenítem, hogy a nyáron született gyerekek is 6 évesen iskolába kerüljenek.Egyik gyerekem júniusban, a másik decemberben született. A júniusi születésű nehezebben tudott alkalmazkodni, mint az évvesztes. Ezért már az óvoda utolsó évében elvenni tőlük a felhőtlen, kötetlen játék lehetőségét bűn!, ráadásul átteni egy új csoportba, új pedagóshoz szintén felháborítónak tartom! Remélem, hogy ezen tervezet az asztalfiókba végzi!!!!! Nagyszülő, Pest megye |
| Az én fiam novemberi születésű, így vissza fog maradni egy evet az óvodában, de én pont emiatt választottam gondosan óvodát és óvónőket, hogy a gyermekem 3 évig a legjobb kezekben legyen, úgy választottam, hogy olyan ovónő párost kapjon akik szeretik de e mellett tanitják és felkészítik az iskolában várható szabályok betartására, nem azért választottam, hogy utolsó évben kiragadják ebből a közösségből, a választott óvónőktől, akiben már megbíznak és mikor szüksége lenne a felkészítésre egy teljesen idegen, random óvónő vegye át, akiben nem bízik és nem ismeri a gyerekeket. Ebből minden lesz csak iskolafelkészítő nem. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Minden döntés, ami az óvodából iskolába lépés folyamatát érinti és hathatósan segíti is, abban a gyermekekkel már kis csoportban foglalkozó óvodapedagógus és szülő közös, konszenzusos döntésén kell alapulnia. Ez nem lehet egy kívülről, felülről jövő \"idegen\" döntéshozó kompetenciája. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| 38 éven keresztül dolgoztam vegyes csoportban, imádom! Egyszer 8 testvérpár járt a csoportba, éx máskor is több volt. A mi óvodánk egy családias légkörű óvoda volt, mindenki jól érezte magát benne, és a gyerekek ügyesek voltak az iskolában. Pedagógus, Baranya megye |
| A gyermeknek a stabilitás a legfontosabb. Rövid időn belül két alkalommal új körülményekhez szokni, vonatkoztatási személyt cserélni megterhelést jelent. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
| A három év ovi önmagában is kevés, és akkor még azt is iskolàsítani kell? Hát nem! Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| Ne olyan emberek döntsenek ebben a kérdésben, akik nincsenek napi szinten az óvodában, nem ismerik az óvodás korú gyerekeket! Szülő, Budapest |
| Egy gyereknek addig jó, amíg teljesen megtudja élni a gyermeki létet szabad játékkal,önfeledt mókával. Az óvodai iskolafelkeszito helyett inkább az lenne a megoldás ha az alsó évfolyamokban fokozatosan dzoktatnak hozza Őket az iskolai terheléshez, alacsony oraszammal, jatekos gyakorlatokkal, ahol a szabad mozgás nagyobb teret kaphatna. Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| 8 éves kor alatt nem engednék gyereket iskolába, addig csak ÓVODA!! Na ebben az esetben lehetne az utolsó évben felkészíteni a gyerekeket az iskolára! Nagyszülő, Békés megye |
| Mind szülőként, mind óvodapedagógusként elutasítom a tervezett rendelet bevezetését/megvalósítását. Szülőként és pedagógusként is azon a véleményen vagyok, hogy nem az óvodai nagycsoportból kellene kisiskolát csinálni. Ez a döntés nagyon nem lenne életszerű és nem ez a megoldás, ebből nem kérünk!!! A megoldás az lenne, ha az iskolaérettség kérdéskörébe az óvodapedagógusok véleménye (mert a szülőkön kívül ők ismerik a gyermekeket, s azok tudásszintjét a legjobban) újra számítana, valamint az iskolákban kellene mielőbb rendet tenni, pl.:Normális, szakképzett tanárok legyenek mindenhol és ellenőrizve legyen a tevékenységük, ahogyan az óvodapedagógusokkal is teszik! Mielőtt döntést hoznak, kérdezzék meg a pedagógusokat, de legalább intézményi szinten mérjék fel a véleményeiket! Szülő, pedagógus, Győr-Moson-Sopron megye |
| Minden év iskola nélkül, a gyermekek harmonikus fejlődését szolgálja. Persze ez a vélemény iskola, pedagógus és szülői háttér függő... Szülő, nagyszülő, pedagógus, Pest megye |
| Gyerek es pedagógus elleni merénylet összezsúfolni egy csoportba SNI,BTMN és normál fejlődésük gyermekeket! A pedagógia megcsúfolása. És ki fogja ezt vállalni az óvodapedagógus hiány mellett? Ja. Nem számít. Tudjuk. Sok sikert. Az óvodás gyerek a megfelelően szervezett játékban fejlődik,nem pedig kisiskolásként kényszerítve! Azt már nem óvodai nevelésnek hívják...kár hogy a döntéshozók nem értik ezt! Pedagógus, Vas megye |
| Az óvodás legyen óvodás, az iskolában tanulhat eleget, ülhet egy helyben, az óvodai nevelés más eszköztárral dolgozik, ami játékosan felkészíti őket. Ez az intézkedés gyerekellenes! Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Nagyon jòl mūkòdő vegyes csoprtban dolgoztam tobb mint 20 èvet.Nem lehet a kialakult közössègböl kiszakìtani minden csoportbòl a nagyokat a 5. èvūkben.Szociàlis ėrettsèg nèlkūl nem birjàk az elsò osztàly terheit.A biològiai èrettsèg pedig az òvodai nevelès mòdszereivel èrhető el.1967 ben èn jàrtam iskolai előkèszìtőbe,szörnyū volt.Aggòdom az unokàmèrt mert pont beleesne . Ilyen bődūletes hùzàst, nem engedhet meg magànak az orszàg es szūlők sem. Nagyszülő, pedagógus, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Igen is kell.hogy 3 része legyen egy ovidàsnak .kiscsoport közèpső csoport, és nagy csoport ahol.felkèszitik a kicsiket az iskolàra Bem.pedig rgybe tenni a kicsiket a nagyobbakkal Nagyszülő, Budapest |
| Jó lenne a Gyermekeket a megszokott , ovijában békén hagyni , a szülő ha olyan ambiciókkal rendelkezik és ismeri saját Gyermekét, úgy is olyan irányba fogja irányítani, affinitása és képességei szerint , ami a legjobban megfelel neki. Nagyszülő, Budapest |
| A gyerekeknek az óvodában a játszás a feladatuk, és a társas kapcsolatok kialakítása, fejlesztése, nem pedig az, hogy gyakorolják a matekot, irodalmat. Arra bőven elég lesz a 8 év általános iskola! Hagyjuk meg őket gyereknek legalább addig, amíg lehetséges, és ne neveljük őket robotnak a gyárba dolgozni!!! Szülő, Fejér megye |
| Már nem is tudok mit írni, annyira elkeserítő a helyzet. Pedagógus, Fejér megye |
| A vegyes csoport híve vagyok közel már 40 éve!! De a legnagyobb problémát minden másban látom: szakmai képzés, eszközhiány, nagy létszámú csoportok stb. Nagyszülő, pedagógus, Somogy megye |
| Nekem mind a 2 unokám halasztott, és be igazolódott, hogy érdemes volt. Szülő, nagyszülő, Budapest |
| A legnagyobb szakmai hiba lenne kiemelni az utolsó évre a nagycsoportosokat, ezt nem szabad megengednünk!!!! Pedagógus, Bács-Kiskun megye |
| Hagyják meg a gyerekeknek az utolsó évüket egy önfeledt boldog évnek.Így is fejlesztik őket utolsó évben hiába lesz iskola előkészítő az utolsó év attól még vissza fogják majd a szülők a gyerekeket.Én is nagyon örülök hogy vissza fogtam a gyermekemet rengeteget valtozott sokkal koncentráltabb nyugodtabb és nem az iskola előkészítőtől lett ilyen. Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| Nem szeretnem hogy kislanyom nagycsoportba teljesen idegenekkel legyen. Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| Sunyi,pofára cselekvő rendszerkatonákkal tele!Az elnyomás már legkisebb kortól jelen van sajnos... Szülő, Pest megye |
| Az óvódai nwvelés,sajátos pedagógiai módszert igényel! Ne vegyék el a gyermekek gyermekkorát!A pedagógusokat se terheljék tovább!Miért kell megváltoztatni,ami eddig jó volt,és bevált mődszer?! Komárom-Esztergom megye |
| Nekem az óvodai évek a poklok pokla volt, és szeretném, ha később a gyermekemnek jó élmény és az élethez stabil alap lehetne. Budapest |
| A gyermekek ebben az életkorban (6-7 évesen) érzelemvezéreltek. Akkor teljeseítenek jól, ha számukra szeretett személy foglalkozik velük. Nagycsoportban új pedagógussal való ismerkedés ezt nem teszi lehető, így biztosan nem csökken az óvada-islola átmenetből fakadó szakadék. Szülő, pedagógus, Budapest |
| Igen is maradjanak önfeledten játszó gyerekek amíg tart az óvoda. Szülő, Baranya megye |
| A gyermeket a szabad játszás formálja a legjobban. Ez szakmai és nem kormányzati döntésnek kell, hogy legyen. Szülő, Pest megye |
| A kormány szerintem sem avatkozzon be az ovodás életbe! Utolsó évben is lehessenek “gyermekek!” Nagyszülő, Fejér megye |
| Szeptemberben megy óvodába a kisfiam, így én is érintett vagyok. Borzasztónak találom, ahogy a kormány a gyerekekkel, a gyerekek jogaival bánik. Szeptemberben megy óvodába a kisfiam, így én is érintett vagyok. Borzasztónak találom, ahogy a kormány a gyerekekkel, a gyerekek jogaival bánik. Szülő, Budapest |
| Ez egy felelőtlen, nem gyermekpárti döntés lenne ez a tervezet bevezetése. Szülő, pedagógus, Bács-Kiskun megye |
| Bár már ,,szerencsére" nem érint jelenleg. Később még lehetek érintett nagyszülőként. Budapest |
| Ez a döntés semmilyen formában nem egyenlíti ki a gyermekek helyzetét vagy az iskozlajetdés sikeressegének lehetőséget. Az az óvodapedagogus akihez a gyermek kötődik és a kezdetektől kíséri a gyermeket az óvodai életben segíti biztatja ő az a személy intézményi keretek között aki a gyerekekben rejlő képességeket a gyermek igényeihez igazodva tudja erősíteni. Nem a központosítás a megoldás, nem egyenruha kell hanem a gyermek szabad fejlődésènek biztosításana gyermek igényeit es x képességeit, helyzetét figyelembe véve . Ez a döntés semmilyen formában nem egyenlíti ki a gyermekek helyzetét vagy az iskozlajetdés sikeressegének lehetőséget. Az az óvodapedagogus akihez a gyermek kötődik és a kezdetektől kíséri a gyermeket az óvodai életben segíti biztatja ő az a személy intézményi keretek között aki a gyerekekben rejlő képességeket a gyermek igényeihez igazodva tudja erősíteni. Nem a központosítás a megoldás, nem egyenruha kell hanem a gyermek szabad fejlődésènek biztosításana gyermek igényeit es x képességeit, helyzetét figyelembe véve . Ez a döntés nem s gyerekek érdekét szolgàlja Szülő, Somogy megye |
| A kisiskolásoknak sok az első-második osztály jelenleg!! Szülő, Pest megye |
| Nem tartom jó ötletnek, hiszen a gyermeket plusz stressz éri és a lényeg az , hogy a gyermeknek minèl tovább legyen felhőtlen és színes játékos a mindennapjai . Pedagógus, Hajdú-Bihar megye |
| Vegyes csoportba jártak a gyermekeim. Óvodapedagógusok -pedagógusok szuperek voltak.30 éve vegyes csoportban dolgozom Somogy megye |
| 2020 augusztusi kislányomat nem akarjuk éppen 6 évet töltőként iskolával stresszelni! Szülő, Veszprém megye |
| Egyetértek a petícióban foglaltakkal. Nagyszülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| Ne valtoztassak iskola elokeszitove az ovoda nagy csoportjat!!!! Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| Az elmúlt húsz évben 40 %-kal nőtt a speciális igényű gyerekek száma, szinte minden óvodai csoportban vannak olyanok, akiket nem diagnosztizáltak. A szülők és óvoda pedagógusok tudják, hogy például őket az óvodában tartáson kívül másképp kell kezelni. Az utolsó évben iskolás formában tanulni a nagycsoportban teljes bizonytalanságot eredményezne, a kialakult közösség, csoport felbontása pedig stresszhelyzet elé állítaná mind a gyereket, mind pedig a pedagógust. Nagyszülő, Pest megye |
| A plusz egy év kérelmezése egy kálvária volt, a gyerek pont szenvedne ettől a külön csoporttól. Szülő, pedagógus, Pest megye |
| Teljesen egyetértek a cikkben írtakkal. Baranya megye |
| Vekeredy is megmondta a legjobb a gyereknek, ha játszik, akkor fejlődik a legjobban! Maradjon meg a gyereknek az az a 3-4 év szabadon! Szülő, Bács-Kiskun megye |
| Engedjuk a gyerekeket gyereknek lenni! Nagyon sokat szamit nekik az a plusz 1-2 ev, eretlenul iskolaba kuldeni oket vagy iskolai felkeszitovel terhelni sokkal nagyobb kart okoz, mint hasznot. Nagyszülő, Budapest |
| A gyermekeknek fontos lenne, hogy a számára stabil pedagógusnak járja végig az ovis, így a homogén csoportok újbóli bevezetése sokkal jobb lenne. Rengeteg sni-s és egyéb gyermek van, akiket az utolsó évi változás nagyon megzavarna, lehet fejlődésében is visszavetné. Továbbá így a szabad pedagógus választás miatt sérülnek a gyermek jogai, mert valljuk be, nem minden pedagógus való minden korcsoporthoz, gyermekhez, így esély se lenne csoportváltásra, ahol a gyermek ismét sérülhet. Szülő, pedagógus, Budapest |
| Egy főiskolai végzettség sokkal alaposabb és nem tudja egy okj-s képzés ezt a fokú tudást helyettesíteni. Legyen legalább fizetésbeli különbség a két végzettség között. Pedagógus, Bács-Kiskun megye |
| 2gyermekes szülő vagyok,hagyják békén az ovodákat. Szülő, Budapest |
| A gyerekeknek stabilitasra van szukseguk nem kiragadasra es az iskolanak kellene gyerekek igenyeihez kozeledni nem pedig felulrol gyereket nem latott embereknek kolcsegcsokkentesi celbol megkeseriteni sok csalad eletet es egy jol mukodo rendszert szetzilalni Szülő, pedagógus, Budapest |
| Nem szeretnénk törvénymódosítást. Szülő, pedagógus, Budapest |
| Ezek az intézkedések nem a gyerekek érdekeit szolgálják,hanem felesleges és káros következmenyekkel jár rajuk nezve Nagyszülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| Nem értek egyet a kormány tervével. Pedagógus, Hajdú-Bihar megye |
| Az iskola első osztálya kellene átmenetet jelentsen, nem az óvodát kell iskola szerűvé tenni. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Vekerdy tanár urat tudom ismetelni: az iskola készüljön fel, hogy a gyerek az óvodából érkezik hozzájuk. Nem pontos, de benne van a lényeg Nagyszülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| A kormányzat ne avatkozzon be az óvodák életébe, és ne felülről döntsék el, hogy életkor szerinti vagy vegyes csoportokban működjön az óvoda! Legyen 0. évfolyam az iskolában: iskolaelőkészítő. Nagyszülő, pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Nem tamogatom, semmi ertelme. Ki lett talalva a vegyes csoport, akkor ne bolygassuk agyerekek eletet evrol-evre. Megviseli a gyerek lelki vilagat egy ilyen valtozas. Nekunk szuloknek sem mindegy, hogy ki foglalkozik napkozben a gyerekeinkkel. Szülő, Pest megye |
| Iskolakezdés legyen óvodaszerű-osztom ezt a nézetet!!!! Nagyszülő, Budapest |
| Szakmódszertani SZABADSÁGRA van szükség, mint eddig! Minden intézményben tudták, tudják, hogy mikor és hogyan kell, lehet a gyermekközösségeket kialakítani a helyi sajátosságok alapján! Pedagógus, Pest megye |
| Nem értek egyet az óvodák átalakításával, a vegyes csoportok megszüntetésével. Eddig azt hangoztatta a kormány, hogy az óvoda nem az iskolára kell ,hogy felkészítse a gyerekeket. Pedagógus, Fejér megye |
| Több 5 éves van a csoportomban és beleroskad a szívem, ha arra gondolok, hogy szeptembertől akár iskolaelőkészítős csoportba is járhatnának (szerencsére mi csak 2 csoporttal működünk, tehát nem megoldható ez a "csodás" terv). Némelyikük a mai napig sírva válik el az édesanyjától az otthoni plüssét ölelgetve, és ezektől a gyermekektől kérné a kormány, hogy kevesebbet játszanak és ne élvezzék a gyermekkort, ami még megadatna nekik legalább 1 évig. Szörnyű! Pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Az unokám is később kezdte az iskolát, és nagyon is előnyére vált! Nagyszülő, Pest megye |
| Szetverik az óvodás csoportunkat. Megszüntetik az angol oktatást! Szülő, Pest megye |
| Húsz éves pedagógus tapasztalatomra támaszkodva kijelenthetem, hogy a tervezett megoldás nem jó, a felmerülő problémákra. Sokkal differenciáltabban, minden iskolába kerülő óvodásra, személyre szabottan, a szülők 100%-os véleményére alapozva kell a döntéseket meghozni.A szülő dönthessen, hogy akarja, vagy nem akarja! Nagyszülő, pedagógus, Budapest |
| Nincs szükség semmiféle iskolai előkészítőre. a gyerekeknek játszani kell az óvodában, ráérnek tanulni az iskolában. Nagyszülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| A gyermekem az állandóságot szereti,elég streeszes lesz majd az iskola,nem kellene idő előtt streeszlni a gyerekeket! Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Felháborító hogy az iskolák után az óvodák jönnek. A kisfiam autizmussal él, jelenleg 8 fős csoportba jár de jövőre integrálnák ovin belül. Az ilyen gyerekeknek kell az állandóság nem egy autizmussal, adhd, vagy bármi más nehézséggel élő gyermek van akinek ezzel nagyon megnehezítik majd az életét. Mélységesen felháborít és elszomorít hogy ennyire inkompetens emberek teszik tönkre a gyerekeinket. Mint autizmussal érintett szülő lettem nem elég hogy kvázi az állam a kezünket elengedi mert nincs szakember sem megfelelő háttér nem hogy szabad orvosválasztás de még a jövőnket is tönkreteszik. Szülő, Pest megye |
| Gyerekbarát iskola kell, nem óvodába eröltetett iskola. Szülő, Budapest |
| Felháborítonak tartom a kormány szándékát, hogy iskola előkészítőt akarnak az óvodában!A gyerekektől elveszik a játék örömét! Szülő, Baranya megye |
| A lehető legrosszabb amit tehetnek egy gyermekkel. Már a gyermekeket is bizonytalanságban, félelemben akarják tartani. 25- 30 fős csoportban inkább vissza fejlődnek és sérül az idegrendszerük, a stabil érzelmi életük megy a kukába a gyermekeknek. Pedagógus, Pest megye |
| Kerekasztalbeszélgetést az érintettek bevonásával! Szülő, pedagógus, Győr-Moson-Sopron megye |
| Kislányom most kiscsoportos fél év kellett, hogy megszokja az ovit. És most mindent borít a kormány, új csoport, új óvónők, új csoport szoba .. nem nem és nem!!! Szülő, Pest megye |
| Miért is kellene a gyerekeket ennél jobban "előkészíteni" az iskolára? Jó lenne ha köznevelésben nem csak statisztika lenne a gyerek! Nagyszülő, Veszprém megye |
| Olyan jó lenne, ha egyszer valami jót is alkotna a kormány tudatos leépülés helyett. Annyira nyilvánvaló, hogy nem az óvodát kellene iskolásítani, hanem az alsó tagozatot az óvodához közelíteni. Szülő, pedagógus, Pest megye |
| Gyermekem tavaly szeptemberben a 3.! csoportban kezdte az ovit nagycsoportosként. Tehát eddig minden évben más csoportban volt. Ebben a csoportban végre megtalálta a helyét, szeret bejárni. Sikerélménye is rengeteg van, mert az óvónők nagyon jól tudják kezelni és most ebből a közegből akarják kiszakítani? Nem! Mivel SNI-s (autista)kisfiú ezért duplán szüksége lenne az állandóságra , ami így már a 4.csoportot jelentené neki szeptembertől. Az iskolákban kellene 0.évfolyamot indítani és nem az ovisokat vegzálni! Mire megszokná a 4.csoportot már ott lenne az iskola és kezdhetjük elölről! Gondoljanak bele milyen trauma ez egy gyereknek! Ha az Önök gyermeke lenne ebben a szituációban vele is megtennék ugyanezt gondolkodás nélkül? Szülő, Budapest |
| Mi jövőre kezdjük a nagycsoportos. Nagyon nem szeretnénk ha azt már nem a saját megszokott környezetében kezdenénk, hanem egy másikban amit nem ismer. Szülő, Békés megye |
| A bevezetendő rendszer nem a gyermek érdekeit képviseli. Hová lesznek a gyerekek jogai?! Szülő, nagyszülő, pedagógus, Veszprém megye |
| Jó így, ahogy van. Majd az óvónők eldöntik ki menjen iskolába Szülő, nagyszülő, pedagógus, Budapest |
| Vegyes csoportban dolgozom lassan 30 éve. Mindig megoldottuk, hogy a nagycsoportosok fejlesztésére figyelmet fordítsunk az utolsó óvodai évükben. A rugalmas iskolakezdést is azért vezették be, mert sajnos egyre több az olyan gyermek, akik 6 éves korukra nem érettek az iskolakezdésre (aminek sok oka van). Meg lehet oldani vegyes csoportban is a direkt fejlesztést, iskolaelőkészítést azzal a módszerrel, hogy a nagyoknak a kezdeményezéseken részt kell venniük, nem választhatnak. De lehet nekik szervezni mikrocsoportos formában kötött tevékenységet, az egyéni fejlettségnek megfelelően. Nem támogatom semmilyen formában, hogy nagycsoportra egy új csoportot szervezzenek, ezáltal sérül a gyermekek lelki fejlődése, mert itt újra ,,beszoktatás” lenne, hónapokba telik mire az új gyermekek, új pedagógusok összeszoknak, alkalmazkodnak egymáshoz. Pedagógus, Somogy megye |
| Érintett vagyok,nagyon jó dolognak tartom a vegyes csoportot és nem akarom,hogy utolsó évben kirángassák a gyereket egy megszokott,bizalmas közegből! Szülő, Bács-Kiskun megye |
| Így sem jó az étel minőség javarészt,legalább abból ennének többet a gyerekek amit szeretnek!!! Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Az óvoda legyen az a hely, ahova játszani, örömteli napokat tölteni jár el a gyermek. Ne rövidítsék meg azzal, hogy fejlesztések tömege zuhan a nyakukba. Lesz még az előttük álló életben bőven tanulási lehetőségük,amit majd az iskolában megkapnak. Nagyszülő, Győr-Moson-Sopron megye |
| Vegyes csoport pedagógusaként az a tapasztalatom, hogy számos előnnyel rendelkezik ez a felállás. Az iskolára való felkészülés nem csupán a vonalvezetés és a számképek felismeréséről szól, hanem a szocializáció, az önállóság, felelőségvállalás is fontos része. A vegyes csoport lehetőséget kínál a több korosztállyal, több személyiségtípussal való együttműködés megtanulására. A differenciált foglalkozások, amelyben a nagycsoportos gyermek a saját korosztályának megfelelő feladatokat végez, míg a többiek is a saját feladataikkal foglalkoznak, pedig lehetőséget ad az önállóság gyakorlására. Az én véleményem szerint ez reálisabb felkészülési módot kínál az iskolára, nagyobb fejlődési teret enged a nagycsoportos gyermeknek. Egy összevont csoportban, ahol megtörténhet, hogy a visszatartott gyerekek jó része speciális nevelési igényű, véleményem szerint pont, hogy megfosztjuk a biztonságos és megfelelő fejlődéstől a gyermekeket. Pedagógus, Pest megye |
| Nem szeretném, hogy az egyik félárva kislányom elveszítse a biztos pontot, amit mi jelentünk az óvónő társammal, illetve a másik kislányom aki átkerülne másik csoportba a törvényjavaslat szerint októberben kezdett nálunk és 2 hónap kemény munkája volt, hogy megnyíljon és hajlandó legyen kommunikálni, együtt dolgozni velünk. Ezekkel a gyerekekkel mi lesz? Bízom a kolléganőkben, de a gyerekeknek a folytonos biztonságra van szükségük. Pedagógus, Pest megye |
| Az ennyi idős gyermeknek még a játékkal kellene töltenie az időt nem tanulással. Mellesleg sok gyerek akit sajnos nem tarthatnak vissza elküldik iskolába hol ott ők még játszanának, futkároznának. Ezek a gyerekek még nincsenek megérve az iskolára ahhoz, hogy ők 45 percet csak üljenek és figyeljenek. Szülő, pedagógus, Vas megye |
| Az óvodásnak játszani kell, nem szabad már feladatokkal agyon nyomni. Nagyszülő, Pest megye |
| Az iskola első 1-2 évét kellene inkább az óvoda szerűvé alakítani, fokozatosan áttérve a kötöttebb iskolai napirendre. Szülő, Pest megye |
| Az iskolára való felkészítés folyamatosan történik az óvodában, a gyerekek legfontosabb tevékenységén, a játékon keresztül is. Nem szabadna drasztikus lépésekkel beavatkozni. Nagyszülő, pedagógus, Zala megye |
| Pintér úr és a tanácsadói nem értenek hozzá. Szülő, Budapest |
| Gyermekem utolsó óvodai évében derült ki,hogy még NEM ÉRETT az iskolára!Vegyes csoportba került a negyedik óvodai évre, ahol az iskolára való felkészítést is elrontotta egy másik gyerek aki egy agresszív, dühkitöréses SNI-s kisfiú,akit erővel integrálnak,mikor speciàls iskolába lenne való!!Minden gyermeknek,SNI-s gyermekeknek PLÁNE STRESSZHELYZET egy új csoport,új környezet!!!Az óvoda pedagógusok amúgyis leterheltek,küzdenek ezzel a gyerekkel akiről kiderült,hogy pszichiátriai eset és mégis ott van a gyerekek között,egy ilyen gyerek miatt borul az összes napirendjük,mert vagy jó napja van az SNI-s kisfiúnak vagy nem…utolsó éves felkészülésük az iskolára EL VAN RONTVA…..és még ezt a helyzetet akarják egy újabb rossz rendelkezéssel tetézni?? NEM AZ ÓVODÁKBAN KELL ERŐLTETNI az iskolára való felkészítést! Az iskolák legalább első 2-3 évének kellene óvodáról iskolára hangolásról szólnia,mégpedig FOKOZATOSAN!!Rövidített órákkal,játékosan,egyénre szabottan! Megjegyzem,nem bántani volt szándékom az SNI és más besorolású gyermekeket!Köztük is vannak különbségek és olyanok,akiknek MÉG TÖBB támogatás kell!Mindennapos,egyénre szabott figyelmet,fejlesztéseket érdemelnének az óvódákban is Szülő, Hajdú-Bihar megye |
| Iskolában így is le vannak nagyon terhelve, hagyni kell, hogy az óvodában még felhőtlen gyereket maradjon! Szülő, Békés megye |
| Szülǒként és oedagógusként is felgáborít. Ezeknek a gyerekeknek még szabadon kellene játszani, kint a friss levegőn. Sok kisgyerek így is rengeteg elnaradással küzd. Szinte minden második gyerek valami fejlesztésre szorul, és ezzel még jobban terhelnék a gyerekeket. A szabadban kellene futkározni, mászókázni, hintázni , homokozni, bogarakat gyűjtögetni…. Készségeiket ezúton fejleszteni, hogy képesek legyenek az iskolában boldogulni. Szülő, Pest megye |
| Ez a lépés nem szolgálná a gyerekek érdekét semmiképpen. Egy gyereknek a megszokott környezet, társak, óvónők, dajkák nyújtanak biztonságot, mellettük tudnak fejlődni, éretté válni az iskolára. Kivenni a gyerekeket a megszokott környezetből, majd betenni egy csoportba csupa idegen közé, egy évre teljesen felesleges, mert mire megszokja, újból váltania kell, ami egy ekkora gyereknek trauma. Nem fejlődni fog tőle, hanem visszaesni. Határozottan ellenzem ezt az egészet, hisz ez nem a gyerekek fejlődését, érdekekét szolgálná. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| A lányom februárban volt 6 éves. Az elmúlt évben betegség miatt rengeteget hiányzott, szociálisan eretlen az iskolára.Azok a gyerekek, akik érzelmi instabilitás miatt Márfa ak meg egy évet, azok hogyan fogják kezelni ezt a helyzetet? Az én lányom másik csoportba sem igazán szeret átmenni. Ez egy borzalamasan nagy lelki törés lesz,ha így lesz. Pedagóguskent is így érzem.Dolgozatm, küzdöttem egy gyerekért évekig és most, amikor a legnagyobb szüksége van rám, elviszik. Felfoghatatlan. Szülő, pedagógus, Csongrád-Csanád megye |
| Az óvodai élet kezdetektől fogva az iskolát készíti elő a szabad játékkal. Hagyjuk a gyerekeinket gyereknek lenni! Hagyják már békén a gyermekeinket. Ne vegyék el tőlük a gyermekkort. Nagyszülő, pedagógus, Bács-Kiskun megye |
| Az óvodák többsége így is sokat tesz, hogy a gyerek éretten kerüljön az iskolába. Szülő, pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
| Lélekben egészségesebb gyerekeket neveljünk, akik meg lehetnek gyerekek, amikor az a dolguk! A gyerekek valós igényét tartsuk szem előtt és ne az intézményekét! Szülő, Fejér megye |
| Sem pedagógiai, sem gyermeklélektani szempontból nem helyes az elgondolás!! A Szakmaiatlanság és a hozzá nem értés magasiskolája a rendelettervezet!! Lássák be, hogy hibáztak és töröljék!! Felháborító ahogy lego kockáknak nézik a gyerekeket, akiket ide-oda rakosgathatnának az egyik legszenzitívebb korban, ahol az érzelmi biztonság a fejlődés alapja!!! Pedagógus, Győr-Moson-Sopron megye |
| A cikkben valós problémákat fogalmaztak meg. Az aggodalom pedagógusként, szülőként is releváns. Szülő, pedagógus, Somogy megye |
| Az az óvodapedagógus ismeri legjobban a gyermek erősségeit és a fejlesztendő területeket aki a kis és középső csoportban, napi "sok" órában a gyermekkel volt. Elég nagy változás a gyermeknek az iskola kezdés, miért kellene még előtte egy évvel is, ilyen jellegű szociális változásoknak kitenni őket?! Szülő, pedagógus, Tolna megye |
A kormányzat napi 45 perces iskolaelőkészítést erőltet utolsó éves óvodákra, amennyiben az infrastrukturálális feltételek adottak, akkor külön térben szervezve. Az iskolára való felkészülés eddigis része volt az óvodai nevelésnek, ezért a kormányrendelet szükségtelenül korlátozza az óvodákat, és sok esetben megnehezítheti, egyes esetekben akár el is lehetetlenítheti a vegyes életkorú csoportok szervezését, ezért erre a korlátozó intézkedésre nincs szükség. A fejlesztés és az iskolára való felkészülés akkor a leghatékonyabb, ha az óvodapedagógusok a gyerekek szükségleteihez igazodva maguk dönthetnek arról, hogyan legjobb ezt szervezni.
Az óvoda-iskola átmenet nehézségeit elsősorban az iskolákban lehetne megoldani: inkább az iskolakezdést kellene rugalmasabbá, játékosabbá tenni, hogy fokozatosabb legyen az átmenet és a gyerekek szükség esetén külön szakemberek bevonásával nagyobb, differenciált odafigyelést kaphassanak. Legyen inkább az iskolakezdés óvodaszerűbb, ne az óvoda legyen iskolaszerűbb.
A meglevő súlyos problémákra továbbra sem kapunk választ, számos kormányzati intézkedés továbbra is érezteti negatív hatását. Óriási a szakemberhiány, az óvodapedagógusok túlterheltsége drámai!
A kormányzat elindította a középfokú óvodai nevelő képzést, de még azt sem lehet tudni, hogy mennyiben lesz más a középfokú végzettséggel rendelkezők munkája és bérezése, mint a felsőfokú diplomával rendelkező óvodapedagógusoké. Félő, hogy ezzel a kormányzat végső soron a gyerekeken spórol, miközben a képzési követelményeket lejjebb szállítja, és ezáltal romlik az óvodák szakmai színvonala. Pedig épp az óvoda-iskola átmenet nehézségei miatt is nagy szükség van a felsőfokú vézettséggel rendelkező óvodapedagógusokra.
A végzettségi elvárásokat már korábban is lejjebb szállították, és már csak 8-12 óra között követelmény az óvodapedagógusi diploma, más időszakokban gyakorlatilag bárki foglalkozhat a gyerekekkel, ami az óvodát gyakorlatilag gyermekmegőrzővé degradálja.
A plusz egy év óvoda kérelmezését mesterségesen megnehezítették egy értelmetlen bürokratikus eljárással, melynek keretében a szülőnek feleslegesen korán, január közepéig kell kérvényt benyújtania az Oktatási Hivatalhoz, holott a hivatal nem is ismeri a gyermeket, ráadásul fellebbezési és módosítási lehetőség sincs. Bár a kérelmek nagy többségét végül elfogadják, a szülők nem kapnak szervezett pedagógiai támogatást a döntéshez és kérvényezéshez, és így minden évben több ezer gyerek lemarad a számára fontos lehetőségről, és emiatt éretlenül kezdi az iskolát. Emiatt nagyon sok gyerek hátrányba kerül, az elsős évismétlések száma kiugróan magas. Adják vissza a döntési jogkört az óvodáknak, az Oktatási Hivatal bevonása káros!
Mindeközben pénzt vonnak el az óvodákat fenntartó önkormányzatoktól is, melynek következtében több település óvodák bezárására, összevonására kényszerül akkor is, ha ez a gyerekek érdekeivel ellentétes.
Követeléseink:
- Ne korlátozzák az óvodákat a napi 45 perces lehetőség szerint külön térben szervezett iskolaelőkészítéssel, ami különösen a vegyes életkorú csoportok működését nehezítheti meg.
- Tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy az iskola első évében az oktatás játékosabb, rugalmasabb, a gyermekek szükségleteihez jobban igazodó legyen, és biztosítsanak több szakembert (fejlesztő- és gyógypedagógusok, pedagógiai asszisztensek, stb.) az iskola alsó tagozatában!
- A plusz egy év óvodáról dönthessen az óvoda és a szülő helyben, ne kelljen ehhez kérvényt benyújtani az Oktatási Hivatalhoz!
- Kapjanak az óvodapedagógusok nagyobb szakmai és anyagi megbecsülést! Ez ösztönözné az egyetemi szintű óvodapedagógus képzést és azt, hogy a végzett óvodapedagógusok a hivatásuknál maradjanak. Egyúttal tegyék egyértelművé azt is, hogy miben tér el a középfokú végzettségű óvodai nevelő munkája és bérezése a felsőfokú végzettségű óvodapedagógusétól!
- Szüntessék meg a jelenlegi kormány által bevezetett korlátozást, és ne csak 8-12 óra között, hanem egész nap szakképzett óvodapedagógus foglalkozzon az óvodás gyerekekkel!
- A fenntartó önkormányzatoknak biztosítsák az anyagi forrásokat ahhoz, hogy ne kényszerüljenek a gyermekek érdekeivel ellentétes óvodabezárásokra, összevonásokra!
A döntéseket ne a pénzkivonás, hanem a gyermekek érdekei vezéreljék, ne spóroljanak az óvodás gyerekeken! A kormányzati terveket ne titkolják el szakmai közösség és a szülői társadalom elől, legyen valódi szakmai párbeszéd!
Változást akarunk, hogy a kisgyermekek megkapják a kormánytól azt a minőségi óvodai nevelést, amire szükségük van és amit megérdemelnek!
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.


