Iskolaérettség: ilyen volt az Oktatási Hivatal önkénye 2020-ban

Miközben a koronavírus köti le figyelmünket, fontos gondolnunk a jövőre, a járvány utáni helyzetre is. Az óvodák bezárása és a kisgyermekek kényszerű otthonléte nagy érzelmi megpróbáltatás valamennyiünknek, és még inkább fontossá teszi azt, hogy valamennyien éretten kezdjék el az iskolát.

Az idén vizsgázott az új rendszer, mellyel kormányzat megnehezítette, hogy a 6 éves korukat betöltött gyermekek még egy évig óvodában maradhassanak: míg korábban a szülők és az óvoda közösen dönthettek erről, idéntől már az Oktatási Hivatal jogosult ezt elbírálni csatolt dokumentumok és esetenként a pedagógiai szakszolgálatok véleménye alapján, hatósági eljárás keretében. A szülői visszajelzések alapján azonnali intézkedéseket is javaslunk, és jobbító szándékkal értékeljük a rendszert bízva abban, hogy ez a gyermekek érdekét szem előtt tartva elősegíti a jogszabályok felülvizsgálatát és megkönnyíti az ország újraindítását amint a járványt sikerül megfékezni.

Szülői visszajelzések

A törvény tavaly nyári elfogadása nagy bizonytalanságot keltett az érintett szülőkben, amit a törvény végrehajtását szabályozó rendelet késlekedése csak tovább fokozott. Ezért hozta létre a Szülői Hang Közösség az érintett szülők számára közösségi csoportját, melyhez több ezren csatlakoztak, hogy a rendelkezésre álló kevés információ megosztásával egymást segíthessük. Részletes beszámolónk visszajelzései is ezektől a szülőktől származnak.

Ezen túl az Oktatási Hivatalnál kérvényező szülők körében kérdőíves felmérést is végeztünk. A felmérést akkor töltötték ki a szülők, amikor megérkezett a hivataltól az első visszajelzés a kérelem elfogadásáról, elutasításáról, vagy a szakszolgálati vizsgálatról (hivatalosan: „függő hatályú végzés”-ről). A január közepétől március közepéig tartó felmérés célja az Oktatási Hivatal működésének megismerése volt; mivel az állami hivatal döntésének menetéről nem kaptunk érdemi tájékoztatást, úgy döntöttünk, hogy magunk gyűjtünk erről adatokat. Úgy gondoljuk, hogy együttes erővel jobban tudunk küzdeni az önkény és a kiszolgáltatottság ellen. A szülői visszajelzésekből nyilvános adatbázist építettünk, melyben bárki megtekintheti, milyen szülői indoklások és csatolt dokumentumok mellett hogyan döntött az Oktatási Hivatal. Az ország valamennyi megyéjére kiterjedő szülői összefogás keretében összesen 935-en töltötték ki a felmérést, ami igen jelentősnek mondható, hiszen a hivatal tájékoztatása szerint 10874 kérelem érkezett összesen, vagyis kb. minden 12. kérvényező a nyilvános adatbázisban is közzétette a hivatal döntését. A felmérés számszerű adatai nem tekinthetőek országosan reprezentatívnak, de a nagy számú résztvevő és a széles körű szülői visszajelzések egyértelműen jelzik a felmerült problémákat és azok súlyát.

Összefoglalás

• A szülői visszajelzések alapján az Oktatási Hivatal (OH) az esetek többségében (55%) nem tudott saját hatáskörben dönteni, és szakszolgálati felülvizsgálatra küldte a gyermeket. Az OH kevés esetben (3%) utasította el a szülők kérelmét szakszolgálati felülvizsgálat nélkül, a többi esetben (42%) pedig egyből helyt adott a szülők kérésének.
• Az elutasítások jelentős része épp a legkiszolgáltatottabb SNI-s gyerekeket érintette, tőlük ugyanis indoklás és egyeztetés nélkül elvették azt a lehetőséget, hogy a többiekhez képest még egy évet óvodában maradhassanak, annak ellenére, hogy ez szakmailag indokolt, és a szakértői bizottságok sem látták iskolaérettnek ezeket a gyermekeket.
• Az OH nem hozta nyilvánosságra döntéseinek kritériumait. A szülői visszajelzések alapján látható, hogy sokszor nem egységesen döntött. Az, hogy az OH kért-e szakszolgálati felülvizsgálatot, nagymértékben függött attól, hogy mikor adták be a kérvényt. Január első hetében 81% volt a szakszolgálatra küldöttek aránya, míg január utolsó hetében csak 24%, így az járt jól aki a lehető legkésőbb kérvényezett. Az is sokat számított, hogy hol adták be a kérvényt: voltak „pozitív megyék”, mint pl. Budapest vagy Győr-Moson-Sopron, ahol csak 18%-ban kért az OH szakszolgálati felülvizsgálatot, míg más „negatív megyékben”, pl. Baranyában ez az arány 77% volt.
• Az OH bizalmatlan volt a szülők írásban csatolt fejlesztői igazolásaival szemben, csak kis mértékben vette figyelembe ezeket (csak 5%-ban nőtt az egyből elfogadás aránya, ha volt ilyen dokumentum), míg a szakszolgálati és orvosi papíroknak jóval nagyobb jelentősége volt (14%, illetve 27%) annak ellenére, hogy az iskolaérettsége elsősorban nem orvosi kérdés. De ebben sem volt egységes az OH országosan, a „ pozitív megyékben” sokkal nagyobb mértékben vették figyelembe a fejlesztői véleményeket (13%).
• A szülők elsöprő többsége (98%) rosszabbnak tartja az új rendszert, mint a régit. A nagy többség (92%) szerint a kormányzat nem adott megfelelő indoklást az új rendszer bevezetésére, az OH döntési kritériumairól pedig szintén nem volt megfelelő tájékoztatás (95%). A kormányzat részéről nem volt olyan szakértő, aki nyilvánosan vállalta volna a szakmai felelősséget az új rendszerért, a kormányzati kommunikáció ellentmondásos volt, és az egyes kormányzati szervek egymásra hivatkozva hárították el a felelősséget.
• Bár az óvodák jelentős részben együttműködtek a szülőkkel, voltak sajnálatos kivételek is, ami esélyegyenlőtlenséget okozott. A szülők 18%-a nem kapott megfelelő tájékoztatást az óvodában, 7%-ny esetben pedig az óvoda kifejezetten nem volt együttműködő a dokumentumok beszerzésében.
• A szakszolgálatok jelentős része odafigyelt a szülők véleményére és méltányolta a szülők kéréseit, de előfordultak negatív példák is. Egyes szakszolgálatok nem hallgatták meg érdemben a szülőt, és csak sablonos vizsgálatot végeztek, ami nem tudott választ adni a szülők által jelzett problémákra. Nem voltak egységesek a szakszolgálatok abban a tekintetben sem, hogy az elvégzett vizsgálatok alapján egy gyermeket iskolaérettnek minősítenek-e; egyes szakszolgálatok akkor is iskolaérettnek minősítettek gyerekeket, ha a vizsgálat jelentős hiányosságokat tárt fel. Így a szülők ki vannak szolgáltatva, és sokszor a szerencsén múlik az eredmény, például azon, hogy épp melyik szakszolgálathoz kerülnek , és hogy ott milyen alaposan vizsgálják meg a gyermeket.
• A kormányzat elvette a szülőktől a fellebbezés lehetőségét is, csupán a bírósági út maradt jogorvoslatként, ami azonban igen költséges, nehéz és bizonytalan, így a legtöbb család számára irreális. A folyó bírósági ügyek akadozva haladnak, és kérdéses, hogy a járvány sújtotta helyzetben megfelelően lebonyolíthatóak-e még az iskolai beiratkozás előtt.
• Összességében kudarcot vallott a kormányzat egységesítésre hivatkozó törekvése, hiszen a rendszer egyáltalán nem volt országosan egységes: tavaly a szakszolgálatok hol vizsgáltak előzetesen, hol nem; az óvodák különböző mértékben segítették vagy nem segítették a szülőket; az OH döntései a beadás ideje és helye szerint mások voltak; a szakszolgálatok nem egységesen ítélték meg a gyermekeket, a bíróságok döntési szempontjairól pedig semmit sem lehet tudni.
• Az új rendszerben az OH gyakorlatilag postásként működik. Valójában nincs értelme az OH közbeékelésére a szülő és a szakszolgálat közé, hiszen a szülő maga is el tudna menni a szakszolgálathoz, és a szakszolgálat maga is meg tudná ítélni, hogy a meglevő papírok alapján van-e további vizsgálatra szükség.
• A koronavírus-járvány a leginkább kiszolgáltatott SNI-sek és koraszülöttek helyzetét még tovább nehezítette, hiszen a számukra szükséges fejlesztések nagyrészt elmaradnak.
• A fennálló helyzetben a Szülői Hang Közösség azt kéri a kormánytól, hogy a még nem lezárt bírósági ügyeket a szülők kérésének megfelelően zárja le, az SNI-seknek engedélyezzék a korábban lehetséges további egy év óvodát, a koraszülöttek iskolaérettségét pedig a korrigált koruk alapján ítéljék meg, hogy ők is azonos eséllyel indulhassanak, és a fogantatásuktól számítva ugyanannyi idejük legyen az iskolakezdésig. Kérjük a kormányt, hogy az idén életbe lépett rendszer eredményességét tudományos alaposságú felméréssel mérjék. Kérjük, hogy vonják vissza a hat évesek beiskolázásának új rendszerét, és kezdjenek szakmai egyeztetést egy új, jobb rendszer megalkotásáról. Felmérésünk eredményei ehhez adnak támpontokat és segítséget.

Az alábbiakban mindezeket részletesen kifejtjük interaktív statisztikai adatok és személyes történetek kíséretében, és ábrával illusztrálva magyarázzuk a kormányzati felelősségáthárítás rendszerét is.

Tartalom

Így döntött az Oktatási Hivatal
A legsérülékenyebbek a törvény első számú áldozatai
Akik duplán rosszul jártak: a koraszülöttek
A kormányzati felelősségáthárítás rendszere
Rosszul jártak a hamar kérvényezők
Hatalmas területi egyenlőtlenségek
A hivatal bizalmatlansága a szakértőkkel szemben
Számít-e a szülői indoklás?
Rossz szülői tapasztalatok
Eltérő szakszolgálati vizsgálatok
Akadozó bírósági eljárások
A koronavírus és az iskolaérettség
Összegzés
Ezt kéri a Szülői Hang Közösség

Így döntött az Oktatási Hivatal

Az alábbi tortadiagram az Oktatási Hivatal (OH) döntéseinek megoszlását mutatja. Miután a januári kérvényezési időszakban a szülők beküldték a kérvényüket, az Oktatási Hivatal háromféleképpen dönthetett: rövid (8 napos) eljárásban elfogadhatta a szülői kérelmet (erről a szülők 42%-a számolt be), egyből elutasíthatta azt (az esetek 3%-ában), vagy ha a beadott dokumentumok alapján nem tudott 8 napon belül dönteni, akkor úgynevezett „függő hatályú végzést” hozott (az esetek 55%-ában), ami a gyakorlatban szakszolgálati felülvizsgálatot jelentett; ekkor a szakszolgálat javaslata alapján 60 napon belül állította ki a hivatal a végleges határozatot. Felmérésünkben az OH működésére fókuszálunk, így a statisztikák az OH 8 nap utáni döntését mutatják, nem pedig a szakszolgálatok véleménye alapján készült végső döntést. Az interaktív ábrán nem csak az összesített eredményt, hanem külön-külön a január első illetve második felében beadott kérvények eredményét is nyomon követhetjük, melyek érdekes módon jelentősen eltérnek – erre a kérdésre a későbbiekben majd visszatérünk.

Látjuk, hogy az összesítésnél az esetek többségében (55%) az OH nem tudott saját hatáskörben dönteni; a kormányzat tehát úgy hozott létre egy hivatalt és úgy ruházta fel az iskolaérettség eldöntésének jogkörével, hogy közben a hivatal maga mondta ki, hogy ebben a kérdésben az esetek többségében nem képes szakmai döntést hozni, és csupán a postás szerepét tölti be: a szülőket, gyermekeket elküldik a szakszolgálathoz, majd a szakszolgálat véleményét egy az egyben átmásolva meghozzák a határozatot és visszaküldik a szülőknek. Ha már a szakszolgálat dönt érdemben, akkor kihagyható lenne az Oktatási Hivatal, és a szülőknek elegendő lehetne közvetlenül a szakszolgálathoz fordulni – nyilván a szakszolgálatok is el tudnák dönteni, ha a már létező papírok alapján külön vizsgálat nélkül egyből látszik a gyermek éretlensége.

Az idei évben az OH az eseteknek csupán kis hányadát (3%) utasította el szakszolgálati felülvizsgálat nélkül. Ennek oka lehet a nem megfelelően alátámasztott szülői kérés, vagy esetleg formai hiányosságok. Bár sokszor kértük, a kormányzat mégsem hozta nyilvánosságra az OH döntési kritériumait, így a szülőknek úgy kellett kérvényt írniuk, hogy nem tudhatták, milyen szempontok szerint bírálják el azt; lehet, hogy a pontos kritériumok és részletesebb tájékoztatás birtokában a szülők jobb kérvényeket tudtak volna írni. A leggyakrabban a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek szüleinek kérését utasították el: nekik a szakértői bizottság kifejezett javaslatára eddig lehetőségük volt a többiekhez képest még egy évig óvodába maradniuk a lassabb fejlődésük miatt. Ezt a kedvezményt most egyeztetés és indoklás nélkül megszüntették, a szülők kérelmét pedig az Oktatási Hivatal érdemi mérlegelés nélkül elutasította annak ellenére, hogy több szülő szakértői véleménnyel rendelkezett a gyermek iskolaéretlenségéről. De nem csak az SNI-s gyermekek szülei szenvedtek a nyilvános, szakmai alapokon nyugvó kritériumok hiányától; az Oktatási Hivatal azt sem vette figyelembe, hogyha a gyermek még csak középső csoportos, pedig ezeknek gyermekeknek nagy lelki törést és hátrányt okozhat az, ha a nagycsoport kihagyásával hirtelen és számukra érthető ok nélkül egyből iskolába kényszerítik őket.

A legsérülékenyebbek a törvény első számú áldozatai

Azt látjuk tehát, hogy a törvény azokat az SNI-s gyermekeket hozta leginkább hátrányos helyzetbe, akiknek épp a legnagyobb szükségük lenne a segítségre. Néhány példán bemutatjuk, mit is jelent ez a gyakorlatban.

Emberségünk megkövetelné, hogy Csepke, Alex, Bálint és az összes hasonló helyzetben levő SNI-s gyermek számára megadjuk a maximális segítséget, de a törvénymódosítás ezt ellehetetlenítette, pedig itt csak nagyon kevés gyermekről van szó. A szülők kétségbeesetten kértek méltányosságot gyermeküknek minden elérhető fórumon, eddig azonban sem megoldás, sem indoklás nem érkezett. A Szülői Hang Közösség levelére az alábbi válasz érkezett Maruzsa Zoltán oktatásért felelős államtitkártól azzal kapcsolatban, hogy az SNI-s gyermekek számára miért vették el a további egy év óvoda lehetőségét.

A minisztérium tehát úgy látja, hogy a szeptember 1-én születetteknél minden rendben van, a többiekkel – például a nyári vagy tavaszi születésű gyerekekkel – pedig nem foglalkoznak. A minisztériumnál fel sem merül, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekeknél rugalmasabbak legyenek a kritériumok, ahogy eddig, pedig a szakszolgálatok is – akikre a kormányzat egyébként a szakmai kérdésekben támaszkodik – kifejezetten ezt kérik ezekben az esetekben. Ehelyett az új rendszerben az SNI-seknél inkább megakadályozzák, hogy a szakszolgálatok írásban dokumentálják a további egy év óvodai nevelés szükségességét.

Akik duplán rosszul jártak: a koraszülöttek

A koraszülöttek gyakran szenvednek olyan károsodást, ami sajátos nevelési igényt tesz indokolttá. Álljon itt két konkrét eset.

A koraszülötteket tehát nemcsak azért érte hátrány, mert sajátos nevelési igény esetén még a szakértői javaslatra sem kaphatják meg a szükséges további egy év óvodai nevelést, hanem azért is, mert iskolaérettségüket nem az eredetileg várt, korrigált születési időponttól számítják. Így a koraszülötteknek nincsenek egyenlő esélyeik, a fogantatástól számítva kevesebb idejük van elérni az iskolaérettség szintjét.

A kormányzati felelősségáthárítás rendszere

Szülőként kifogásoljuk, hogy a kormányzattól nem kaptunk hihető indoklást arra, hogy miért kellett elvenni a gyermeket legjobban ismerő óvodától és az óvodával kapcsolatban levő szülőtől a döntés felelősségét. A kormányzat részéről nem volt egyetlen óvodapedagógiában jártas szakember sem, aki szakmai felelősséget vállalt volna az új rendszerért, melyben egy arctalan hivatal kezébe került az iskolaérettségi döntés felelőssége. Az érdemi válaszok helyett csupán a felelősség áthárítását tapasztalhattuk a témában; ezt illusztrálja az alábbi diagram.

A Minisztérium azzal indokolta az új rendszer bevezetését, hogy kiszűrjék a visszaéléseket, ugyanis egyes óvodák állítólag mesterségesen magasan tartották a gyermeklétszámot a többlettámogatás miatt. De az nem derült ki, hogy az állítólagos visszaéléseknél miért nem helyi szinten léptek fel, és miért a szülők és óvodák nagy többségét büntették, akik jóhiszeműen jártak el. Az sem derült ki, hogy pontosan milyen gyakoriak lennének ezek az állítólagos visszaélések tekintve, hogy az általános tapasztalat inkább az, hogy óriási az óvodapedagógus-hiány, így jellemzően nem a túl kevés, hanem épp a túl sok gyermek okoz problémát az intézményekben.

A Minisztérium a részleteket illető kérdéseket – mint például azt, hogy miért vették el egyeztetés és indoklás nélkül az SNI-sek további egy év kedvezményét – rendszeresen az OH honlapjára való hivatkozással válaszolta meg, érdemi válaszadás nélkül (lásd például ezeket a kérdéseket: 1., 2., 3. és a válaszokat: 1., 2., 3.). Az OH honlapján azonban csak a kérvényezés rendjére vonatkozó útmutató olvasható, a törvényt nem indokolják. Épp ellenkezőleg, az OH a törvényre vonatkozó kérdést pl. az SNI-sek kapcsán azzal utasította el, hogy ez „a jogalkotón múlik”. Érdemi válaszokat tehát sem a Minisztériumtól, sem az Oktatási Hivataltól nem kapunk, csupán egymásra hárítják a felelősséget. Az Oktatási Hivatal csupán a kérvények számáról adott tájékoztatást. Ebben egy állami hatósághoz méltatlan módon politikai utalást tettek arra, hogy szerintük alaptalan volt az „ellenzék hisztériakeltése” a tízezres kérvényező tömegekről, holott az OH-hoz beérkezett több mint tízezer kérvény és a tavaly még lehetséges kb. 12 ezer előzetes szakszolgálati vizsgálat során kiállított szakvélemény együttesen valóban több tízezernyi esetet adott ki.

Mindeközben a Miniszterelnökség nevében Gulyás Gergely miniszter többször nyilatkozott a témában, és a korábbi rendszert álságosnak minősítette (kormányinfó 1:37:20-től) amiatt, hogy szerinte valójában nem az óvodák döntöttek, hanem a szülők. Állítását nem támasztotta alá hivatkozással vagy szakmai érvekkel; de állítása nem is állja meg a helyét, hiszen természetesen a szülők egyeztettek, beszélgettek az óvodapedagógussal, és így közösen születhetett meg a döntés. Jó esetben a szülő és a pedagógus éveken keresztül együttműködik, folyamatosan egyeztet a gyermek fejlődéséről, és közös egyetértésben hozzák meg a gyermek számára legjobb döntést az iskolaérettségről. Ezért is káros az új törvény, ezzel ugyanis a szülő és az óvodapedagógus kommunikációját, együttműködését is gyengítik. De Gulyás Gergely állítása még a Minisztérium állításával is ellentmondásban van, hiszen ha valóban a szülők döntöttek volna, akkor hogyan élhettek volna vissza a döntéssel az óvodák? A Miniszterelnökség az érdemi szülői panaszokra nem reagált, a szülőket a Minisztériumhoz irányították, és az Oktatási Hivatalra hivatkozva mindent rendben találtak. Bár felmerült az is, hogy a rendszer akár meg is változtatható – reméljük erre valóban lesz mód az itt is jelzett kérések és szakmai indokok alapján.

Rosszul jártak a hamar kérvényezők

Vegyük most részletesebben szemügyre, hogyan is döntött az Oktatási Hivatal a szülői visszajelzések alapján. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogy az OH milyen arányban küldte a gyermekeket szakszolgálati felülvizsgálatra – a többiek kérésének az esetek zömében helyt adtak; amint a fentiekből is látszik, a szakszolgálati vizsgálat nélküli elutasítások aránya alacsony (3%). A szakszolgálati vizsgálatra küldöttek statisztikája megmutatja, hogy az OH döntési mechanizmusa mennyire következetes, mennyire szigorú, és mennyire figyel a gyermekek érdekeire. Bár a szakszolgálatok az esetek jelentős többségében helyt adtak a szülő kérelmének, ennek ellenére problémát jelent a családnak a szakszolgálati felülvizsgálat, ugyanis – mint ahogy később részletesebben is kifejtjük – nem minden esetben vizsgálták a gyermekeket alaposan, és így a család ki volt téve a veszélynek, hogy kedvezőtlenül dönthetnek. A szakszolgálati vizsgálat így jelentős és felesleges stresszt okoz a családnak, jelentősen meghosszabbítja a bizonytalanságban töltött időt mialatt a szülő méltatlan módon nem tudja megválaszolni gyermeke kérdését arról, hogy mikor lesz iskolás. Ezenkívül az iskolaérettségi vizsgálatok tömege gátolja a szakszolgálatokat is abban, hogy az iskolaérettségi vizsgálatokon túl az arra rászoruló gyermekekkel érdemben foglalkozzanak, hiszen ne feledjük, hogy a szakszolgálatok már az iskolaérettségi vizsgálatok előtt is jelentősen túl voltak terhelve.

Ahogy az a fentebbi diagramon látható, jelentős különbség mutatkozik az OH döntéseinek eloszlásában attól függően, hogy mikor adták be a szülői kérelmet. A január első felében kérvényezők között a szakszolgálati felülvizsgálat aránya 71%, míg a január második felében kérvényezők között ez az arány csupán 38%, így jóval nagyobb arányban fogadták el azonnal – szakszolgálati felülvizsgálat nélkül – a szülői kérelmeket január végén.

Az alábbi diagramon részletesebben, heti bontásban láthatjuk a szakszolgálati felülvizsgálatra küldött családok arányát (a többiek nagy többségének azonnal elfogadó határozatot küldtek).

Egyértelműen látszik, hogy az idő előrehaladtával az OH egyre enyhébben döntött: a tendencia egyértelmű, és a különbségek döbbenetesen nagyok! Míg az első héten kérvényezőket 81%-ban szakszolgálati felülvizsgálatra küldték, az utolsó héten már csupán 24%-ukat. Az eredmények alapján a szülők számára tanulság, hogy akkor remélhetik a legkedvezőbb elbírálást, ha a lehető legkésőbb, akár a határidő utolsó napján adják be a kérelmüket.

Csak találgatni tudunk arról, hogy miért döntött az OH hétről hétre egyre enyhébben. Kezdett megtelni a szakszolgálat kapacitása a túl sok kérvényező miatt? Javítani akartak a statisztikán? Túl költséges volt a sok szakszolgálati vizsgálat? Tesztelték a rendszert a korai kérvényezőkkel és az eredmények birtokában korrigálták az OH döntési kritériumait? Nem tudjuk a változás okát, de az biztosra vehető, hogy a tendenciózus változás nem véletlen, és kiderül belőle, hogy az OH nem rendelkezett az esetek nagy részére alkalmazható világosan lefektetett döntési kritériummal. Ha ugyanis az OH saját maga számára egyértelművé tette volna, hogyan döntsön a gyermekekről a várható indokok és dokumentumok függvényében, akkor nem jelentkezhetne ekkora különbség a szakszolgálati vizsgálatok arányában. Az, hogy az OH döntése ilyen nagy mértékben függ a kérvény benyújtásának időpontjától egyértelműen mutatja, hogy a pedagógiai, szakmai szempontokat nem vették kellő súllyal figyelembe.

Hatalmas területi egyenlőtlenségek

Nemcsak a benyújtás ideje, hanem a benyújtás helye is nagy szerepet játszott az OH döntésében. Az alábbi ábrán megyénkénti bontásban mutatjuk a szakszolgálati felülvizsgálatra küldött családok arányát. Itt is a többi család jelentős többségének azonnal elfogadó határozatot küldött az OH. (Csak azokat a megyéket tüntetjük fel, ahonnan elegendő szülői visszajelzés érkezett a statisztika megbízható elkészítéséhez, így néhány megye nem szerepel.)

Itt is döbbenetesen nagyok a különbségek! Míg Budapesten és Győr-Moson-Sopron megyében megengedőek voltak és a családok csupán 18%-át küldték szakszolgálati felülvizsgálatra, Baranyában jóval szigorúbbak voltak és ez az arány 77% volt. A legkedvezőbb döntések három megyében (Győr-Moson-Sopron, Fejér és Veszprém) és Budapesten születtek – ezeket nevezhetjük „pozitív megyéknek” is, – míg négy megyében (Baranya, Tolna, Csongrád és Zala) – ezeket nevezhetjük „negatív megyéknek” is – szigorúbb volt az OH. A pozitív megyékben a szakszolgálati vizsgálat aránya nem haladta meg a 31%-ot, míg a negatív megyékben ez az arány legalább 67% volt. A hatalmas különbségnek egyértelmű oka kellett, hogy legyen.

A megyék közötti különbséget annak tudatában is érdemes vizsgálni, hogy 2019-ben a szülőknek még volt lehetőségük közvetlenül a szakszolgálathoz fordulniuk iskolaérettségi vizsgálatot kérve – ezt a lehetőséget azóta a kormányzat már megszüntette. Bár a jogi lehetőség megvolt, egyes szakszolgálatok végeztek ilyen vizsgálatot, míg más szakszolgálatok nem, és a kormányzat nem segített az egységes működés megteremtésében. A szülői visszajelzések alapján tudjuk, hogy például Budapesten és Győr-Moson-Sopron megyében volt lehetőség 2019-ben szakszolgálati vizsgálat elvégzésére, és a szakszolgálatok teljes kapacitással, sőt néha még erejükön felül is végezték a vizsgálatokat, míg például Baranya megyében megtagadták a vizsgálatok elvégzését. Azt látjuk, hogy korreláció van a 2019-es szakszolgálati vizsgálatok elvégzése és az OH szigorúsága között: egyes megyékben, pl. Győr-Moson-Sopronban és a fővárosban tavaly és idén is a szülők szempontjából kedvező döntések születtek, Baranya megyében azonban tavaly is és idén is országos szinten a legkedvezőtlenebbek.

Hogyan lehetséges, hogy az OH másként dönt megyénként? Ennek pontos okát nem ismerjük, de az tudható, hogy az OH döntéseinek érdemi része az úgynevezett Pedagógiai Oktatási Központokban (POK) születik meg, melyek alapvetően megyénként szerveződnek (egyes esetekben több megyét összevonva). Így más és más személyek döntenek az egyes megyékben. Nem tudjuk, hogy a különbség szándékos-e, vagy arról van szó, hogy az egyes POK-okban ülő döntéshozók koordinálatlanul döntenek így vagy úgy, és a döntés valójában a döntéshozó személyétől függ? Az azonban ebből a diagramból is egyértelműen kiderül, hogy a döntést jelentős részben nem pedagógiai szakmai szempontok határozzák meg, hiszen akkor nem lehetne ekkora különbség nem csak a benyújtás idejétől, hanem annak helyétől függően is.

A döntési kritériumokkal kapcsolatban az Oktatási Hivatal azt a tájékoztatást adta, hogy „nincs felállított szempontrendszer, az esetek nem tipizálhatóak, minden esetet egyedileg vizsgálnak meg”. Gondoljuk meg, hogy mennyire reális az, hogy egy országos hatóság, melynek döntéshozói szerte az országban bírálnak el sok ezernyi esetet, előre felállított szempontrendszer nélkül működjön? Természetesen kivételek mindig lehetnek, de egy ilyen jellegű feladatot csak úgy lehet felelősen elvégezni, hogyha a hivatal az esetek jelentős részét lefedő írásban dokumentált kritériumrendszert készít. Enélkül szabad teret kaphatnak a nem szakmai szempontok szerinti, esetleges és következetlen döntések, amit az adatok is világosan igazolnak. Ha a hivatal működését felelősen szervezték volna meg, akkor nem lehetnének ilyen jelentős különbségek a beadás helyétől és idejétől függően.

Felmerülhetne esetleg, hogy azért mutatkozik különbség az egyes megyék között, mert 2019-ben egyes megyékben végeztek iskolaérettségi vizsgálatokat, másutt nem, így a 2020-ra megmaradt vizsgálatoknál különböző súlyosságúak az esetek. Nem ez a helyzet, hanem ténylegesen másként döntöttek az OH-ban, ez kiolvasható a nyilvános adatbázisban a szülők által közzétett esetekből. Látszik, hogy a „negatív megyék” esetében súlyosabb és jól dokumentált eseteknél is szakszolgálati felülvizsgálatot rendeltek el, míg a „pozitív megyékben” enyhébb, kevésbé dokumentált eseteknél is egyből megadták az engedélyt a szülőknek. A nagyon sok dokumentált ilyen esetből néhány példát idézünk, először Baranya megyéből, ahol az alábbi eseteket szakszolgálati felülvizsgálatra küldték, pedig egyértelműen nem iskolaérett gyermekekről van szó, amit a szülői indokláson kívül szakmai dokumentumok is alátámasztottak.

Ezekkel szemben például Budapesten és Győr-Moson-Sopron megyében enyhébb és kevésbé dokumentált esetekben is – helyesen – egyből megadták az elfogadó határozatot szakszolgálati felülvizsgálat nélkül, például az alábbi esetekben.

A hivatal bizalmatlansága a szakértőkkel szemben

A kérvényezés előtti heteket a szülők azzal töltötték, hogy papírokat próbálták beszerezni, amelyek alátámasztják a szülői kérvényt a gyermek iskolaéretlenségéről. A szülők döntő többsége beszerzett valamiféle papírt, de a kérvényezés során többségében mégis azt kellett megtapasztalniuk, hogy ez nem volt elegendő, és a gyermeket mégis szakszolgálati felülvizsgálatra küldték. Az új rendszer a bizalmatlanságot intézményesítette: hiába írta le véleményét a gyermeket legjobban ismerő szülő és óvodapedagógus, hiába a pszichológus, logopédus, gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus írásos véleménye, az államot képviselő OH nem bízik a szakértőkben, és a családot további tortúrának teszi ki egy újabb szakszolgálati felülvizsgálattal.

Mennyire vette figyelembe az OH a szülők által mellékelt dokumentumokat a döntésében? Ez olvasható ki az alábbi ábrából, mely megmutatja, hogy a nem speciális eseteknél (nem SNI/BTMN, nem koraszülött, nem születési rendellenességes) az egyes dokumentumtípusok mennyivel növelték az OH azonnali (azaz szakszolgálati felülvizsgálat nélküli) elfogadó döntésének esélyét. A szülői visszajelzéseket két csoportba osztottuk: az első csoportba azok kerültek, akiknek nem volt meg az adott típusú dokumentum, a másodikba azok, akiknek volt ilyen dokumentumuk, majd megnéztük, hogy mennyivel volt nagyobb a második csoportban az elfogadás aránya az elsőnél. A dokumentumoknál megnéztük, mekkora a fejlesztői vélemény hatása (fejlesztőnek számított a logopédus, gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, mozgásterapeuta, pszichológus), a szakszolgálati vélemény hatása, illetve az orvosi szakvélemény (gyermekorvos vagy szakorvos véleménye). (Megjegyzés: az alapdokumentumokat, mint az óvodai vélemény illetve fejlődési napló vagy a védőnői státuszpapír vagy vélemény, nem néztük itt, hiszen ilyenekből szinte mindenki beszerzett egyet vagy többet, így nem volt elegendő összehasonlítás ahhoz, hogy ezek mennyivel növelték az esélyeket.)

Az ábrán megfigyelhető, hogy a fejlesztői véleményeket az OH összességében alig vette figyelembe: csupán 5%-kal növelte az azonnali elfogadás esélyét az, ha valaki egy vagy több ilyen dokumentumot beszerzett. Az OH számára összességében csak a „komolyabb” papírok, mint a szakszolgálati vélemény (14%-kal növelte az azonnali elfogadás esélyét) vagy leginkább az orvosi vélemény (27%-kal növete az azonnali elfogadás esélyét) számítottak. Szomorú ez, mert azt mutatja, hogy az OH mint az iskolaérettség megítélésével megbízott hatóság számára sokszor nemcsak a gyermeket leginkább ismerő szülők és óvodapedagógus együttes jelzése nem elegendő, hanem még a gyermek fejlődésére rálátó és külön szakértelemmel rendelkező fejlesztők véleménye sem. Az OH sokkal nagyobb súlyt ad az orvosi papíroknak, pedig az iskolaérettség elsősorban nem orvosi kérdés.

Az interaktív diagramon nemcsak az összesített eredmények láthatóak, hanem külön a „pozitív megyékből” (Budapest főváros, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Veszprém) és a „negatív megyékből” (Baranya, Tolna, Csongrád és Zala) származó válaszok összesítése is. A „pozitív megyéknél” nemcsak az a figyelemreméltó, hogy jóval nagyobb az egyből elfogadott kérvények aránya, hanem az is, hogy a fejlesztői véleményeknek az OH nagyobb súlyt ad, ezek 13%-kal növelték meg az azonnali elfogadás arányát. Így a „pozitív megyéknél” kevésbé támaszkodtak orvosi papírokra. A „negatív megyéknél” ezzel szemben még kisebb mértékben vették figyelembe a fejlesztői véleményeket (4%-ot számítottak). Vagyis a különböző megyékben másképpen vették figyelembe a csatolt dokumentumokat; újabb jel ez arra, hogy az OH működése nem egységes országosan.

Számít-e a szülői indoklás?

A szülők sok időt, energiát fektettek a megfelelő szülői indoklás elkészítésébe. Vajon számít-e, hogy ki mit írt indoklásként? Annyiban mindenképpen, hogy a megfelelően megalapozott indoklás szükséges volt ahhoz, hogy a kérelmet ne utasítsák el egyből. De vajon az OH méltányolja-e magát a szülői indoklást, és az erősen indokolt eseteknél megadja-e egyből az engedélyt a szülői kérvényre?

Ezt vizsgáltuk a következő diagramon, ahol azokat az eseteket néztük, amik nem számítottak speciális esetnek (nem SNI/BTMN, nem koraszülött, nem születési rendellenességes), és nem állt rendelkezésre fejlesztői, szakszolgálati, orvosi vagy egyéb dokumentum sem, legfeljebb az óvodai vagy védőnői papírok, hiszen ezekben az esetekben várhatnánk, hogy az eredményt nem a csatolt dokumentum, hanem maga a szülői indoklás határozza meg leginkább. A nyilvános adatbázisban a szülők megadták az indoklásnál használt érveket is; a diagram azt mutatja, hogy az egyes érvek, amennyiben voltak, hány százalékkal növelték meg az elfogadás esélyét, ha egyáltalán növelték.

Látható, hogy elsősorban a fejletlen beszéd/beszédértés, és kisebb mértékben a mozgáskoordinációval kapcsolatos problémák növelték némileg az elfogadás esélyét. A többi indoknál nem mutatható ki jelentős növekedés az azonnali elfogadási arányban, ha a szülők használták. Azt látjuk tehát, hogy elsősorban az objektíven jobban dokumentálható (beszéddel és mozgással kapcsolatos) indokok hatnak az OH-ra. A többi indok, melyek főleg a gyermek idegrendszeri és lelki fejlődéséhez köthetőek, nem hatnak az OH-ra számottevően, pedig épp ezek a legjellemzőbb problémák az iskolaérettséggel kapcsolatban. Ez is arra utal, hogy az OH nem tudja önmaga érdemben megítélni az iskolaérettséggel kapcsolatos fő szempontokat, hiszen ezek általában nincsenek orvosi vagy szakértői papírokkal dokumentálva, a szülői vagy esetleges óvodai véleményben pedig a hivatal általában nem bízik. Így az OH lényegében postássá redukálódik, és csupán a szakszolgálathoz küldi a családot, de érdemi döntéshozó szerepének nem tud megfelelni.

Rossz szülői tapasztalatok

Felmérésünkben részletes visszajelzést kértünk az érintett szülőktől az iskolaérettség új rendszeréről, amiből világosan látszik, hogy mit gondolnak azok a családok, akik saját maguk megtapasztalták az újonnan bevezetett rendszer működését.

Az első kérdés mindjárt arra vonatkozott, hogy vajon melyik rendszer a jobb: a korábbi, melyben a szülő és az óvoda közösen dönthetett, vagy az új, melyben az Oktatási Hivatalhoz rendelték a döntés felelősségét?

Az eredmények magukért beszélnek: az érintett szülők 98%-a a régi rendszer mellett foglalt állást, 2% nem tudott dönteni, és 0% (statisztikailag nem kimutatható) azon szülők aránya, akik szerint az új rendszer jobb, mint a régi. Reméljük, hogy a kormányzat is meghallja: a szülők egyértelműen elutasítják az új törvényt.

A kormányzat amellett, hogy a szülők számára nem megfelelő rendszert vezetett be, nem is fektetett hangsúlyt arra, hogy informálja őket – ezt mutatja az alábbi ábra.

Az érintett szülők döntő többsége (92%) úgy látja, hogy a kormányzat nem adott megfelelő tájékoztatást arról, hogy miért vonja be az Oktatási Hivatalt az iskolaérettségi döntésbe. Érthetetlen, hogy miért lenne a gyermekek számára előnyös az, ha egy arctalan hatóság dönt sorsukról ahelyett, hogy a gyermeket ismerő, értük felelősséget vállaló szülő és óvodapedagógus döntené el a kérdést. Különösen, hogy a döntés következményeit aztán a szülőnek kell viselnie. Ahogy ezt korábban is kifejtettük, a kormányzat részéről egyetlen szakértő sem vállalt felelősséget az új rendszerért, csupán politikusok nyilatkoztak, méghozzá úgy, hogy a nyilatkozatok egymásnak is ellentmondtak.

Különösen fájó, hogy a szülők egyöntetű (95%) véleménye szerint a kormányzat a döntési kritériumokról sem tájékoztatta a szülőket, ahogy az az alábbi diagramon látszik.

A szülőknek tehát úgy kellett megírniuk a szülői indoklást, és úgy kellett összegyűjteniük a dokumentumokat, hogy nem tudhatták, ezeket hogyan veszi figyelembe az Oktatási Hivatal. Méltatlan helyzet ez a szülők, gyermekek és szakértők számára egyaránt, és nagyban erősíti a kiszolgáltatottság érzését. Nyilvános kritériumrendszer nélkül nem garantálható a döntések szakmaisága, amit jól illusztráltak a fentebb már ismertetett eredmények, miszerint a döntéseket sokszor nem szakmai szempontok, hanem a benyújtás helye és ideje befolyásolta. Világos, írásban dokumentált kritériumrendszer nélkül pedig nem tudhatjuk, nem szigorítanak-e évről évre fokozatosan, tovább fokozva a hivatali önkényt.

Míg a kormányzati tájékoztatás nem volt kielégítő, a szülők helyben, az óvodától is próbálták begyűjteni az információkat. Az ezzel kapcsolatos kép vegyes, ahogy az alábbi ábrán látható.

Az esetek csaknem felében (47%) az óvoda megfelelő tájékoztatást nyújtott. Sajnos előfordult az is, hogy az óvodában sem tudtak pontosan válaszolni a kérdésekre, ugyanis ott is információhiányban szenvedtek. Részben ennek is tudható be, hogy a szülők az esetek 34%-ában csak részben kaptak megfelelő tájékoztatást az óvodában. De sajnos nem elhanyagolható számban (18%) előfordult az is, hogy a szülő egyáltalán nem kapott megfelelő tájékoztatást az óvodától. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy bár némi információt adhatott az óvoda a hivatali ügyintézés menetéről, valódi szakmai segítséget a szülők nem kaptak. Sok múlott az adott óvoda vezetésén is; nem megfelelő tájékoztatás esetén könnyen elképzelhető, hogy több szülő nem kérvényezett, akiknek pedig kellett volna; illetve akik benyújtottak kérvényt, lehet, hogy nem tudták megfogalmazni elég jól.

Még fontosabb az óvoda szerepe abban, hogy a szülő beszerezhesse a szükséges dokumentumokat, erről szól az alábbi diagram.

Itt nagyobb arányban elégedettek a szülők, vagyis sok óvodában bár információval nem tudtak elég jól segíteni, de a szülő kérésére szükség esetén a kért dokumentumokat kiállították. De az ábra mutatja azt is, hogy voltak problémák: az esetek 22%-ában csak részben, 7%-ában pedig egyáltalán nem támogatta az óvoda a szükséges dokumentumok beszerzését. Komoly esélyegyenlőségi problémát jelent tehát ez is.

A gyakorlatban sajnos előfordult, hogy az óvoda a szülő kérésére sem állított ki írásos véleményt a gyermek iskolaérettségéről. Több helyről érkezett olyan visszajelzés, hogy az óvoda csupán a fejlődési napló másolatának kiadásában segített, de írásos véleményt nem adtak, jóllehet a kormányzat egyértelműen jelezte, hogy ezt figyelembe veszik. A fejlődési napló másolata nem helyettesíti az írásos véleményt, ugyanis a fejlődési napló nem azzal a céllal készült, hogy arról egy hatóság iskolaérettségi döntést hozzon, és nem is mindig olvasható ez ki abból egyértelműen. Az óvodapedagógus véleménye ezzel szemben egyértelműen jelezheti a gyermek esetleges éretlenségét és annak konkrét okát, így sokkal egyértelműbb segítséget nyújthat mind az Oktatási Hivatal döntéséhez, mind az esetleges bírósági jogorvoslathoz. Ennek ellenére egyes óvodák megtagadták ennek kiadását, és ez jellemzően nem az óvodapedagóguson múlt, hanem felsőbb utasításra történt.

Az egyik érintett szülő, akinek az óvoda megtagadta az írásos vélemény kiadását, a következő visszajelzést kapta írásbeli érdeklődésére az óvoda önkormányzati fenntartójától. (Egy megyeszékhelyről van szó, de a konkrét hely és személy megnevezését az anonimitás érdekében eltávolítottuk.)

Az derült tehát ki, hogy az óvoda fenntartója az Oktatási Hivatal illetékesének kifejezett jóváhagyása mellett tagadta meg az írásos vélemény kiadását anélkül, hogy az elutasítás jogalapját meghatározta volna. Az Oktatási Hivatal, mint a gyermekről döntő hatóság pedig nem arra biztatta az óvodát, hogy a gyermek érdekében minél részletesebben számoljon be a gyermek érettségéről. Épp ellenkezőleg, az Oktatási Hivatal épp abban járt közre, hogy a gyermekről kevesebb információt kapjanak, és az óvodapedagógus véleményét még csak nem is kívánták megismerni. A szülők számára méltatlan és egyben jogszerűtlen is a helyzet, és mutatja, mennyire ki vannak szolgáltatva a családok a hivatali önkénynek.

Látjuk, hogy az új törvénnyel kapcsolatos kormányzati tájékoztatás nem volt megfelelő, az óvodai tájékoztatás pedig részben működött, részben akadozott. A kormányzati tájékoztatásra jellemző volt, hogy csupán a hivatalos, eljárásbeli részletekről adtak tájékoztatást, az iskolaérettség pedagógiai szempontjairól semmiféle érdemi kormányzati tájékoztatás nem volt, az óvodák pedig nem mindenütt pótolták ezt a hiányt. A Szülői Hang Közösség ezért segédletet adott ki a szülőknek, segítve a kérelmek szakszerű elkészítését, de valójában ezt a fajta segítséget a kormányzatnak kellett volna megadnia.

Emiatt számos helyen a szülők nem mérték fel kellően az iskolaérettség pedagógiai jelentőségét, miközben az új hatósági eljárás (benne az online kérvényezés és a dokumentumok begyűjtése) kifejezetten elrettentő erejű volt, és emiatt sok szülő neki sem vágott az OH eljárásnak. Összességében a rendelkezésre álló adatok szerint több ezer gyermekkel kevesebb fog idén még egy évig az óvodában maradni, és vélhetően közülük sokan nem azért kezdik el az iskolát, mert iskolaérettek, hanem azért, mert a szülők nem éltek a kérvényezés lehetőségével. A hátrányos helyzetű családok aligha tudtak segítség nélkül élni a törvény adta lehetőségekkel. Célszerű lenne reprezentatív felmérés keretében megvizsgálni azokat, akik nem kérvényeztek, hogy közülük vajon milyen arányban vannak iskolaérettek és nem iskolaérettek – javasoljuk, hogy a kormányzat végezzen egy ilyen, tudományos alaposságú hatásvizsgálatot, és ennek eredménye alapján ítélje meg az intézkedés eredményességét.

Eltérő szakszolgálati vizsgálatok

Amennyiben az OH a gyermeket szakszolgálati felülvizsgálatra küldi, akkor annak eredménye határozza meg az OH döntését; bár jogilag az OH felülbírálhatná a szakszolgálat döntését, a gyakorlatban ilyet nem tapasztaltunk. A szakszolgálatok sok helyen áldozatos munkát végeztek, alaposan megvizsgálták a gyermeket, részletesen megbeszélték a szülővel a helyzetet, és szóban is ismertették az eredményt a szülővel, mely az esetek nagy többségében megegyezett a szülő eredeti kérésével. Azonban nem volt mindenhol ilyen kedvező a helyzet.

Sajnos arról is sok helyen beszámoltak a szülők, hogy egyes szakszolgálatok érdemben nem beszéltek a szülőkkel, a szülő nem mondhatta el, miért is kérte a további egy év óvodát, a vizsgálat sablonos volt, az egyéni szempontokat nem vették figyelembe, és az eredményt sem mindenütt beszélték meg szóban a szülővel. Sajnálatos ez, hiszen a gyermek fejlettségi állapotának megállapítása elképzelhetetlen az őt leginkább ismerő szülő bevonása nélkül. Az ilyen sablonos vizsgálatoknál könnyen előfordulhatnak hibás döntések, amire sajnos akadt is példa, amint az alábbi történetek is illusztrálják. Nagyon fontos lenne pedig, hogy a szakszolgálat beszélje meg a vizsgálat eredményét a szülővel, hiszen így az esetleges tévedések is kiderülhetnek, és ha a szakszolgálat iskolaérettnek látja a gyermeket, a szülő számára fontos, hogy ezt szakmai konzultáció során magyarázzák el, ahol a véleménykülönbségek okaira is fény derülhet.

Bár az iskolaérettségi vizsgálatok elvégzésének van egy kialakult szakmai módszertana, mégis a konkrét lebonyolítás nagyon eltérő lehet az ország különböző pontjain, és az is meglehetősen szubjektív, hogy a vizsgálati eredmények fényében a szakszolgálat végül hogyan dönt. Nyilvánosan elérhető kritériumrendszer itt sincs, így a szülők a szakszolgálatoknál is ki vannak szolgáltatva.

A szülők többségében pozitív hozzáállású, segítőkész szakszolgálati dolgozókról adtak visszajelzést, de egyes esetekben megkérdőjelezhető egyes szakszolgálatok bizonyos dolgozóinak szakmaisága, a szülők számára pedig kiszámíthatatlan, hogy épp hova kerülnek. Fellebbezésre pedig nincs lehetőség, a szakszolgálat döntése – melyet az OH jóváhagy – csak bírósági úton támadható.

Akadozó bírósági eljárások

Sajnos az elutasító határozatot kapott szülők közül csak kevesen éltek a bírósági úttal, hiába nem értenek egyet az OH határozatával. A pereskedés hosszadalmas, bizonytalan kimenetelű és költséges is. A bizonytalanságot növeli az, hogy semmi sem tudható arról, hogy a bíróság milyen szempontok szerint dönthet.

A bírósági utat választó szülőnek mérlegelnie kell, hogy kér-e bírósági tárgyalást vagy sem; de ha nem kér, nincs garancia arra, hogy a bíróság pontosan megérti a szülő szempontjait. Viszont a bírósági tárgyalás nemcsak meghosszabbítja a folyamatot, hanem többletköltséggel is jár. A bírósági eljárás több tízezer forintos költsége mellett amennyiben a szülő saját ügyvédet fogad, annak is igen jelentős költsége lehet. Amennyiben pedig elveszti a pert, akkor a másik fél (az OH) perköltségét is meg kell fizetni, ami további több tízezer forintot jelenthet. Az anyagiakon túl a gyermek számára is rendkívül megterhelő, hogy heteken keresztül továbbra sem tudja, mi lesz a sorsa. Kevés család van, amelyik vállalja az ezzel járó költségeket és stresszt, és így a legtöbb család számára marad a beletörődés.

Mindezek ellenére több család, akiknek kérését az OH elutasította, mégis nekivágott a peres útnak. Több ilyen ügy is folyamatban van, de akadozva halad. A törvény szerint a bírósági kereset beérkezésétől számított nyolc napon belül ki kellene tűzni a tárgyalás időpontját; ez azonban a megadott időpontig még nem történt meg, a peres eljárások nagyon lassan haladnak. Minden bizonnyal a járvány is nehezíti vagy megakadályozza a bírósági döntést. Időközben pedig közeledik az iskolai beiratkozás áprilisi időpontja is, bizonytalan, hogy a peres ügyek lezárulnak-e az iskolai beiratkozásig, figyelembe véve azt is, hogy ha a bíróság megsemmisíti az OH határozatát, akkor új OH eljárást kell indítani, ami szintén időt vesz igénybe. Ez a fajta bírósági jogorvoslat rendkívül megterhelő a családok számára, és nem szolgálja a gyermek érdekeit.

A koronavírus és az iskolaérettség

Az iskolaérettség új rendszerével a szülők eredetileg is elégedetlenek voltak, de a járvány még inkább felszínre hozta a problémákat. Bezártak az óvodák, így a gyermekek nem kapják meg a szükséges óvodai fejlesztést, illetve az óvodán kívüli fejlesztések is elmaradnak. Természetesen az új helyzet nehéz a családoknak, gyermekeknek is, az elkerülhetetlen stressz tovább gátolhatja a fejlődésüket. Így elképzelhető, hogy egy gyermek, akiről hónapokkal korábban azt gondolták, hogy szeptemberre elég érett lesz, időközben mégsem fejlődik a várt mértékben, vagy éppen az új helyzetet miatt nem várt problémák jelentkeznek. Különösen az SNI-sek és a koraszülöttek szenvednek hátrányt, hiszen a fejlesztések nagyrészt elérhetetlenek.

Az is problémát jelenthet, hogy sokszor még a tavalyi év során kellett meghozni a szülőknek az iskolaérettségi döntést, hiszen tavaly egyes helyeken volt lehetőség még közvetlenül szakszolgálati vizsgálatra is. A túl korai vizsgálatok nem biztos, hogy megfelelő eredményt hoztak. A gyermekek érdekében helyesebb lenne a döntést minél később meghozni, hogy a gyermek fejlődésének függvényében az adott helyzetben legjobb döntés születhessen. Az új rendszer ebből a szempontból rossz, mert a döntést még januárban meg kell hoznia a szülőnek, míg a korábbi rendszerben elég volt tavasszal dönteni.

A járvány után óriási energiákat fog követelni az oktatási rendszer újraindítása. Különösen fontos lenne ezért is, hogy a gyerekek éretten kerüljenek iskolába. Sajnos az újraindítást minden bizonnyal nehezíteni fogja az, hogy az új törvény miatt többen fogják elkezdeni az új tanévet, és vélhetően közülük sokan még nem iskolaérettek. Világunk kiszámíthatatlan, látjuk, hogy gyakran történnek rendkívüli események akár világméretekben, akár helyi szinten – ezért is fontos lenne, hogy a gyermeket érintő fontos döntések ne előre és központosítottan, hanem helyi szinten szülessenek meg az érintett szülők bevonásával.

Összegzés

A törvény elvette a lehetőséget az óvodáktól, hogy a szülőkkel közösen döntsenek a gyermek iskolaérettségéről; a jogfosztást nem helyettesíti a hatalmi kegy, így nem megnyugtató, hogy idén a szülői kérések nagy többségének helyt adtak. Önkényes döntésről van szó, hiszen nincsen nyilvános döntési kritériumrendszer, és a szülőknek nincs fellebbezési lehetőségük, a költséges és bizonytalan bírósági jogorvoslat pedig a gyakorlatban a családok túlnyomó többsége számára irreális.

Nincs értelme az OH közbeékelésére a szülők és a szakszolgálatok közé. Az OH a gyakorlatban csupán postásként funkcionált, amire semmi szükség nincsen. Szülők maguk is el tudnának menni a szakszolgálatokhoz, és a szakszolgálatok maguk is el tudnák dönteni, ha a már meglevő papírok alapján vizsgálat nélkül látszik, hogy a gyermek nem iskolaérett.

A törvényt az egységesítés ürügyével hozták meg, a gyakorlat azonban megmutatta, hogy a jogalkalmazás egyáltalán nem egységes: tavaly egyes szakszolgálatok végeztek iskolaérettségi felméréseket, míg mások nem; egyes óvodák részletes információkkal és dokumentumokkal segítették a szülőket, míg mások nem; az OH jelentősen másképp döntött a kérvény benyújtásának időpontjától és helyétől függően, a szakszolgálatok nem egységesen működtek, néhol figyelembe vették a szülők véleményét, míg másutt nem.

Bár az új hatósági eljárás jelentősen megnehezítette a szülők dolgát, mégis kiderült, hogy nem igaz az a kormányzat által hangoztatott elképzelés, hogy a „tanköteles korú gyermekek döntő része iskolaérett”. Beigazolódott az a félelem, hogy több tízezer gyermek esetén kérelmezik a szülők a további egy év óvodát, hiszen a kb. 10 ezer OH-kérvény mellett kb. 12 ezer gyermeknél adtak ki előzetesen iskolaérettségi szakvéleményt a szakszolgálatoknál. Idén is túlterheltséget okoztak a vizsgálatok, és a szakszolgálatok a sok iskolaérettségi vizsgálat következtében számos fontos más vizsgálatot, terápiát halasztani kényszerültek. Jövőre pedig a január előtti vizsgálatok lehetősége megszűnt, így az iskolaérettségi vizsgálatok időben még inkább koncentrálódva fognak jelentkezni, még nagyobb túlterhelést okozva.

Az új törvény épp a leginkább segítségre szorulókat érinti legrosszabbul. A hátrányos helyzetűek külön segítség nélkül aligha tudnak élni az online kérvényezés lehetőségével. Az pedig mindannyiunk közös szégyene, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekektől indoklás és egyeztetés nélkül elvették a számukra különösen fontos további egy év óvoda lehetőségét, a koraszülötteket pedig további hátrány érte azzal, hogy a korhatár számításánál nem a korrigált születési dátumot veszik figyelembe.

Ezt kéri a Szülői Hang Közösség

Szülőként kérjük a kormányzatot, hogy rendelkezzenek a következőkről. Korábbi hasonló szellemben íródott petíciónkat sok szülő aláírásával támogatta; kéréseinket most kiegészítjük a járvány következtében felmerült újabb szempontokkal is.

1. Ne folytassák le a folyamatban levő bírósági eljárásokat, és a szülők kérésének megfelelően engedélyezzék a további egy év óvodát. Ezek a peres eljárások már eddig is nagyon elhúzódtak, és a járvány következtében aligha lehet ezeket megfelelő alapossággal és időben lebonyolítani és az ügyeket megnyugtatóan lezárni még az iskolai beiratkozás előtt.
2. Még az idei kérvényeknél állítsák vissza a sajátos nevelési igényű gyermekek további egy év óvodai nevelésre vonatkozó kedvezményét a szülők kérése alapján. Az SNI-s gyerekek fejlődése lassabb lehet, ezért indokolt számukra különösen a további egy év óvodai nevelés lehetősége. A járvány pedig őket különösen sújtja, ugyanis nem kapják meg a számukra különösen fontos fejlesztéseket, így fejlődésük még nehezebb, lassabb.
3. Még az idei kérvényeknél tegyék lehetővé, hogy a koraszülöttek iskolaérettségénél a korrigált születési dátumot vegyék figyelembe. A koraszülöttek eleve nehezebb helyzetben vannak, és a járvány is jobban érinti őket, hiszen ők is nehezebben kapják meg a szükséges fejlesztéseket. Adjunk egyenlő esélyt azzal, hogy a fogantatástól számítva nekik is ugyanannyi idejük legyen az iskolakezdésig!
4. Amint a járványügy helyzet lehetővé teszi, végezzenek országosan reprezentatív, tudományos igényű felmérést arról, hogy azok a gyermekek, akiknek szülei nem adtak be kérvényt az OH-hoz januárban, valóban iskolaérettek-e. A kormányzati intézkedés eredményességének megítéléséhez szükségesek ezek az adatok, fennáll a veszélye ugyanis annak, hogy azok a szülők, akik nem kérvényeztek, a nem megfelelő tájékoztatás vagy a nehezített hivatalos kérvényezés által jelentett akadály miatt maradtak erről le, és így a gyermekeik hátrányt szenvednek. Mivel a kérdés hosszabb távon teljes oktatási rendszerünket érinti, egy ilyen felmérés költsége eltörpül a kérdés jelentősége mellett.
5. Vonják vissza a hatévesek beiskolázására vonatkozó törvényt. Mihamarabb kezdődjön a kérdésről szakmai párbeszéd, hogy egy jobb törvény születhessen.

A gyermekek anonimitásának megőrzése érdekében nevüket megváltoztattuk.

A Szülői Hang Közösség az elsők között tiltakozott az új törvények ellen. Korábbi videóüzenetünkben a szülők személyesen fordultak a miniszterhez a törvény visszavonását kérve, sokan pedig saját magukról készült fényképekkel demonstrálták kiállásukat. Az érintett szülők csatlakozhatnak közösségi csoportunkhoz is, ahol egymást segítjük tapasztalatokkal, információkkal.

A Szülői Hang Közösség oktatási rendszerünk gyermekközpontú, szakmai alapokon nyugvó megújítására törekszik. Ha szeretne értesülni híreinkről, akcióinkról, iratkozzon fel hírlevelünkre.

A felmérés szerzőivel az info@szuloihang.hu címen veheti fel a kapcsolatot.

  Megosztás