Kedves Olvasó!
Az elmúlt héten két durva és ártalmas lépést is tett a kormány: bejelentették a kompetenciamérések osztályzattal való értékelését és a gimnáziumi felvételibe való beszámítását, az óvodai alapprogramot pedig úgy módosítanák, hogy iskolaszerűvé tennék az óvoda utolsó évét, egyfajta iskolaelőkészítővé változtatnák ahelyett, hogy az iskolakezdést tennék gyermekközelibbé, rugalmasabbá. A cél érdekében még a vegyes csoportos óvodákat (ahol legalább 3 csoport van) is ellehetetlenítenék.
A Szülői Hang Közösség mindkét ügyet kiemelten képviseli. Ebben a hírlevélben az óvodák iskolásításával foglalkozunk, a témában tiltakozó petíciót indítottunk.
Nem elég, hogy gyerekek tömegeit küldik 6 évesen teljesen iskolaéretlenül iskolába. Most még az utolsó felhőtlen óvodai évüktől is megfosztanák őket! Micsoda "zseniális" találmány: az utolsó évre kiszakítani őket a megszokott óvodai csoportjukból, új, homogén csoportba tenni őket. Megszokni gyorsan egy új helyet, új óvónőkkel. Hogy aztán 1 év múlva ismét új helyet szokhassanak meg, újabb pedagógusokkal.
Mi lesz a következő, és meddig megy még el a kormány? Vajon bölcsődében még lesz tere a szabad játéknak, az udvari mászókázásnak, motorozásnak, vagy már ott is iskolára kell majd felkészíteni a gyerekeket?
Az első években a legfontosabb, hogy a gyerekeink valóban gyerekek lehessenek, nem teljesítő gépek, akiknek csak az a dolguk, hogy tanuljanak, tanuljanak és tanuljanak. Fedezzék csak fel a világot, bontakoztassák ki kreatív energiáikat, mozogjanak, nevessenek, sírjanak, fürkésszék a társas világ útvesztőit, más dolguk ne legyen!
Hogyan tudsz segíteni közös küzdelmünkben? A petíció aláíráson és terjesztésén túl nagyon sokat segít, ha adománnyal is támogatni tudod a kampányainkat. Sok kicsi sokra megy alapon a kis adományok is sokat számítanak, mivel sok pénzbe kerül a petíciókat felfuttatni, hiszen a Facebookon csak fizetett hirdetéssel tudunk kitörni a buborékból és ellensúlyozni a milliárdokból működő kormányzati sikerpropagandát. A korábbi önzetlen adományozók révén tudtuk az eddigi petíció aláírásokat elérni, de több adományra lenne szükségünk ahhoz, hogy valódi hatást tudjuk elérni. Bármekkora adomány segít, de a leghasznosabb a rendszeres adományozás - akár kisebb összegben is - mivel hosszú távra kell berendezkednünk. Támogatási felületünk itt érhető el, illetve ellátogathatsz az adományboltunkba is.
Keressük azokat is, akik akár arccal is képviselnék akár az óvodai szigorítás, akár a kompetenciamérés beszámításának ügyét egy-egy fénykép erejéig. A tapasztalatok szerint így még többekhez el tudunk jutni ezekkel a fényképes posztokkal. Fontos a személyes kiállás, sokakat csak így lehet megszólítani. Aki vállalná az arcát és ezzel is segítené a gyermekek érdeke melletti kiállást, jelentkezzen itt: info@szuloihang.hu.
Tódor Marina
Önkéntes
Szülői Hang Közösség
Szakemberek és vállalkozások a gyerekek jövőjéért: használd adatbázisunkat, ha valamilyen szolgáltatást keresel vagy kínálsz! • Adatbázisunkban megtalálható többek között: • Önismereti mesecsoport nőknek • Kék Erdő Alapítvány • NARA Fejlesztő Központ • Anyaleszek Perinatális Központ • Szücs Szilvi kamasz-szülő mediátor • Lurkó fejlesztő kuckó • A regisztráció ingyenes.
|