Honlap Hírlevél feliratkozás
 
 
Belügyminisztérium - Szülői Hang bírósági tárgyalás május 20-án

Kedves Olvasó!

A Belügyminisztérium mint alperes és a Szülői Hang Alapítvány mint felperes bírósági tárgyalása május 20-án kedden 10 órakor lesz, cím: Budapest, V. kerület, Markó u. 27. I. emelet 75. szám. A tárgyalás nyilvános, így minden érdeklődőt szívesen látunk. Reményeink szerint a tárgyalás után közvetlenül a bíróság ítéletet is hirdet.

Azért pereltük be a Belügyminisztériumot, mert megtagadta a legutóbbi szülői konzultáció eredményeinek kiadását, holott ezek álláspontunk szerint nyilvános, közérdekű adatok, amiket nem lenne szabad titkosítani.

A dolog előzménye, hogy az összes iskolás gyerek szüleinek kérdőívet küldtek ki a KRÉTA rendszeren keresztül, amiben többek között arról is érdeklődtek irányított kérdéssel, hogy a kompetenciamérés eredményét osztályzattal értékeljék és a gimnáziumi felvételibe is beleszámítson. A változtatást eredetileg már idén be akarták vezetni anélkül, hogy a kérdőív eredményét közzétették volna.

Bár a széles körű tiltakozás miatt idén még nem vezették be a kompetenciamérések értékelését, az elképzelésről továbbra sem tettek le, és azt a későbbiekben újra megpróbálhatják bevezetni, tovább stresszelve a gyerekeket, és várhatóan ezzel tovább kívánják nehezíteni a gimnáziumba való bekerülést.

A Belügyminisztérium immár negyedik alkalommal kezdeményezett szülői kérdőíves felmérést úgy, hogy abban manipulatív kérdések szerepeltek, amelyek erősen sugalmazzák a kormányzati álláspontot, és nem lehet rájuk jól válaszolni. Amíg a jelenlegi kormány van hatalmon, nem tudjuk megakadályozni a manipulatív kérdőívek kiküldését, de azért tudunk tenni, hogy az eredményeket ne lehessen jogellenesen titkosítani. A Szülői Hang jogi képviseletét a Helsinki Bizottság vállalta, akiknek a szakértő segítségét ezúton is köszönjük! A perfelvételi tárgyalás április 29-én volt, itt a Belügyminisztérium tanúmeghallgatást kért, amit a bíróság elutasított. A további fejleményekről természetesen be fogunk számolni.

Ne maradjunk tétlenek addig sem! Ha még nem tetted, kérjük, írd alá a petíciónkat a kompetenciamérések beszámítása és a gimnáziumi képzés elsorvasztása ellen, és add tovább!

Aláírom a petíciót

Miklós György
Önkéntes, alapító
Szülői Hang Közösség

Ne maradj le híreinkről, akcióinkról! Hírlevél feliratkozás:



Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.
Szakemberek és vállalkozások a gyerekek jövőjéért: használd adatbázisunkat, ha valamilyen szolgáltatást keresel vagy kínálsz! • Adatbázisunkban megtalálható többek között: • Szatmári Judit, Karrier és Pályaorientációs Coach • Megbeszéljük • Maszklemosó • Frühwirth Ildikó • Együtt Könnyedén Alapítvány • Paletta Művészetterápia • A regisztráció ingyenes.
A Szülői Hang támogatóink nagylelkű adományaiból tud működni. Sok kicsi sokra megy: akár a kis összegű adományok segítségével is sokszor annyi embert tudunk elérni. A közoktatás mögötti társadalmi támogatottság megerősítén dolgozunk és segítő, érdekérvényesítő közösséget építünk önkéntes munkában. Független, fenntartható működésünk költségeit csak adományokból tudjuk fedezni. Rendszeres adományozóink adományboltunk ajándékai közül választhatnak.
Tegyél Te is gyermekeid jövőjéért!
Adománybolt
Rendszeres támogatás Egyszeri támogatás
 
 
Szeretném megkapni a Szülői Hang legfontosabb híreit emailben.
Az adatvédelmi szabályzat itt, a használati feltételek itt érhetők el. További info és egyéb támogatási lehetőségek itt. A rendszeres támogatás bármikor módosítható vagy lemondható. Minden támogatást hálásan köszönünk!

Csoport
Közösségi
csoport
Facebook oldal
Facebook
oldal
Honlap
Honlap
Instagram
Instagram
Petíciók
Petíciók
Média
Média
Facebook ikon A hírlevél megosztása a Facebookon
„Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája.” Szülői Hang Közösség
[Korábbi hírlevelek] [Feliratkozás] [Támogatom]
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -