Kedves Olvasó!
A Belügyminisztérium megtagadta a legutóbbi szülői konzultáció eredményeinek kiadását, de nem hagyjuk annyiban a dolgot, és bepereljük a Belügyminisztériumot.
A dolog előzménye, hogy az összes iskolás gyerek szüleinek kérdőívet küldtek ki a KRÉTA rendszeren keresztül, amiben többek között arról is érdeklődtek irányított kérdéssel, hogy a kompetenciamérés eredményét osztályzattal értékeljék és a gimnáziumi felvételibe is beleszámítson. A változtatást eredetileg már idén be akarták vezetni anélkül, hogy a kérdőív eredményét közzétették volna.
Bár a széles körű tiltakozás miatt idén még nem vezették be a kompetenciamérések értékelését, az elképzelésről továbbra sem tettek le, és azt a későbbiekben újra megpróbálhatják bevezetni, tovább stresszelve a gyerekeket, és várhatóan ezzel tovább kívánják nehezíteni a gimnáziumba való bekerülést.
Látni akarjuk a szülői kérdőív teljes eredményét, és tudni akarjuk, hogy a milliónyi kiküldött kérdőívből szám szerint hány szülő gondolta úgy, hogy be kellene számítani a kompetenciamérés eredményét. Közösségünk ezért pert indított a Belügyminisztérium ellen, mert úgy gondoljuk, hogy a szülői konzultáció eredményeinek titkosítása nemcsak gyáva és erkölcstelen, hanem jogellenes is. A Szülői Hang jogi képviseletét a Helsinki Bizottság vállalta, akiknek a szakértő segítségét ezúton is köszönjük! A fejleményekről természetesen be fogunk számolni.
Ne maradjunk tétlenek addig sem, amíg a bírósági ítélet megszületik! Ha még nem tetted, kérjük, írd alá a petíciónkat a kompetenciamérések beszámítása és a gimnáziumi képzés elsorvasztása ellen és add tovább! Hallassuk a hangunkat, mert csak együttes erővel léphetünk fel a káros kormányzati szándék ellen!
A Szülői Hang Közösség célja, hogy megerősítsük a szülői érdekvédelmet és kiálljunk gyermekeink érdekei mellett. Kérjük, ha teheted, támogasd munkánkat adománnyal, vagy látogass el adományboltunkba, mert csak a Te segítségeddel tudjuk célbajuttatni üzeneteinket, hogy elérjük azt a kritikus tömeget, ami a valódi változáshoz szükséges.
Miklós György
Önkéntes, alapító
Szülői Hang Közösség

|