Kedves Olvasó!
Több gimnáziumban káosz alakult ki a felvételi eljárás során, mert a gimnázium végül elutasította azokat a jelentkezőket, akik nem érték el az előre meghatározott írásbeli minimumpontszámot. Annak ellenére utasították el a diákokat, hogy korábban az iskola honlapján közölte, hogy csak egy „ajánlott”, „elvárható” ponthatárról van szó, és azokat is behívják szóbelizni, akik ezt nem érték el. Végül a már egyszer kihirdetett ideiglenes felvételi jegyzéket utólag módosították, és olyan tanulókat is elutasítottak, akiknek egyébként jó esélye lett volna bekerülni.
Az eljárás igazságtalan és méltatlan az érintett diákokkal szemben! Ugyanakkor fontos tudni, hogy mindezért nem az iskolát terheli a felelősség, hanem a kormányzatot, mivel ezt a felesleges és káros „ajánlott” minimumponthatárt nem az iskolák találták ki, hanem a kormányzati irányítás alatt működő Klebelsberg Központ erőltette rá az iskolákra, és a nyilvánvaló hibák láttán sem tisztázták a helyzetet. Ahogy a Népszavában is elmondtuk, az iskolák és a tankerületek közötti rossz kommunikációnak pedig a családok, a gyerekek isszák meg a levét.
A gimnáziumok maguk is el tudják dönteni, milyen felvételi kritériumokat alkalmazzanak, semmi szükség központi „ajánlásra”. A tankerületi „ajánlást” nem úgy kell értelmezni, mint egyfajta „baráti tanácsot”, hanem inkább úgy, mint egy kormányzati nyomásgyakorlást a gimnáziumi férőhelyek csökkentésére. Ősszel, amikor az iskolák kihirdették a felvételi kritériumokat, a tankerületek több esetben úgy állították be a minimumponthatárt a gimnáziumoknak, mintha az kötelező lenne, ezért kényszerűségből az iskolák beleírták azt a felvételi tájékoztatóba. Amikor az ügy sajtónyilvánosságot kapott, a tankerületek visszakoztak és úgy próbálták beállítani, mintha az iskolák maguk döntöttek volna erről. Népszerűtlen intézkedésről van szó, ezért a kormányzat igyekezett hárítani a felelősséget. Miután a nyilvános kormányzati kommunikáció már nem kötelezőnek állította be a minimumponthatárt, és látszott, hogy sok más gimnázium nem is kellett, hogy bevezesse, több gimnázium visszakozni próbált, és utólag kiegészítették a tájékoztatót azzal, hogy a ponthatár alatti felvételizők is bejuthatnak. Hiába kértük, a kormányzat mégsem tisztázta a jogi helyzetet. Csak most, az eredmények ismeretében kényszerítette a tankerület most a gimnáziumok egy részét utólag, hogy mégis szigorúan alkalmazzák a minimumponthatárt.
Petíciónkkal tiltakozunk, hogy se minimumponthatárral, se a kompetenciamérések beszámításával, se más módon ne korlátozzák a gimnáziumokba való bejutást! Írd alá, add tovább:
Sokan még mindig nem tudják, pedig már több mint egy évtizede az állami iskolák elvesztették autonómiájukat: minden lényeges kérdésben a tankerület dönt, vagy hagyja jóvá az iskola döntéseit, és a tankerület nevezi ki az iskolaigazgatókat is. Az egyes gimnáziumok teljes mértékben ki vannak szolgáltatva a tankerületnek, velük szemben nincs lehetőségük dönteni, hiszen az iskoláknak még saját bankszámlájuk sincsen.
A kormányzat egyértelművé tette, hogy a gimnáziumi férőhelyek számát jelentősen csökkenteni kívánják. A felelős államtitkár elmondása szerint a jelenlegi 40%-ról legalább 30%-ra, vagy akár 20%-ra kívánják csökkenteni a gimnáziumi képzés arányát - vagyis legalább minden 4. gimnáziumi helyet meg kívánnak szüntetni -, és fokozatosan egyre inkább a szakképzésbe akarják terelni a tanulókat. Ennek előfutára a mostani minimumponthatárral való szigorkodás, de a következő években - a politikai helyzettől függően - egyre szigorúbb gimnáziumi korlátozásokra számíthatunk, ha nem vesszük a fáradtságot, hogy ez ellen hallassuk a hangunkat.
Add tovább, hogy mindenki megértse, hogy a felvételi eljárásban tapasztalható káoszért nem az iskolát, hanem a kormányzatot terheli a felelősség!
Miklós György
Önkéntes, alapító
Szülői Hang Közösség

Szakemberek és vállalkozások a gyerekek jövőjéért: használd adatbázisunkat, ha valamilyen szolgáltatást keresel vagy kínálsz! • Adatbázisunkban megtalálható többek között: • Galileo Technic készségfejlesztő élményfoglalkozás • A Kikötő • www.mateking.hu • Táborfigyelő - Biztonságos gyermektáborok összehasonlíthatóan! • Lelki Jólét Pszichológus & Fejlesztő Központ • Albagyöngye Egészségcentrum és Pszichoterápiás Központ • A regisztráció ingyenes.
|