Honlap Hírlevél feliratkozás
 
 
Nem lehetne inkább az iskola kezdő szakaszának jobban hasonlítani az óvodára?

Kedves Olvasó!

Úgy tudjuk sikerre vinni az óvodák iskolásítása elleni küzdelmünket, ha minél többen személyesen is beleállunk, és minél többekhez eljuttatjuk üzenetünket és petíciónkat.

Az óvodák iskolásítása helyett nem lehetne az iskola kezdő szakaszának jobban hasonlítani az óvodára?

Vegyes, vagy életkorok szerinti óvodai csoportok? Megoszlanak a vélemények, ez eddig is így volt. Mindenki szíve-joga szerint dönthetett, vagy a helyzet (életkor, létszám) határozta meg, hogy melyiket választotta. A lényeg ezen van: választani.

Arról azonban van értelme beszélgetni, hogy mi az óvodás gyermek érdeke. Az, hogy 2 év után átkerüljön egy másik csoportba, ahol a cél az iskolára készítés? A kormány most úgy módosította az óvodai alapprogramot, hogy - az egy vagy két csoportos kis óvodák kivételével - az utolsó évben mindenképpen egy külön iskolaelőkészítő csoportba kell menniük a gyerekeknek. Ha addig vegyes csoportban voltak, akkor onnan ki kell őket szakítani, és új óvodapedagógussal, új társakkal, új környezetben kell egy évig az iskolára készülniük, ahol aztán megint új tanárral és új osztálytársakkal kerülnek össze.

Vagy inkább az lenne a kisgyerekek érdeke, hogy 3 évig (esetleg 4) folyamatosan megkapja a személyre szóló, egyéni szükségleteinek megfelelő, differenciált fejlődési lehetőséget, adott esetben, direkt fejlesztéssel együtt? A játék, a művészetek aktív gyakorlása, az élmények mind cselekvésre ösztönzik a kisgyermeket, szívesen tanul egyénileg, kiscsoportban, a megszokott, saját környezetében. Mindezek által a szociális és érzelmi kompetenciái is iskolaéretté válnak.

Nehéz az átmenet? Igen. Nem lehetne az iskola kezdő szakaszának jobban hasonlítani az óvodára?

Ha még nem tetted, kérjük támogasd petíciónkat aláírással, akár személyesen érint a kérdés, akár nem. A fényképes bejegyzés a képre kattintva megosztható a Facebookon.

Petíció: ne stresszeljék iskolaelőkészítéssel az óvodásokat!

Jelenleg két aktuális témában is aktív kampányt folytatunk: az óvodák iskolásítása mellett a kompetenciamérések beszámítása ellen is. Akkor remélhetünk előrelépést, ha a mostaninál jóval többeket el tudunk érni, de ehhez anyagi források is szükségesek, ezért hálásak vagyunk mindenkinek, aki adománnyal is támogatja kampányunkat. Sokat segít az is, ha a véleményedet arcoddal, fényképpel is vállalod, így jóval többeket tudunk elérni, több aláírást tudunk szerezni. Ehhez jelentkezz emailben itt: info@szuloihang.hu.

Bakonyi Anna
Önkéntes
Szülői Hang Közösség

Ne maradj le híreinkről, akcióinkról! Hírlevél feliratkozás:



Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.
Szakemberek és vállalkozások a gyerekek jövőjéért: használd adatbázisunkat, ha valamilyen szolgáltatást keresel vagy kínálsz! • Adatbázisunkban megtalálható többek között: • Galileo Technic készségfejlesztő élményfoglalkozás • A Kikötő • www.mateking.hu • Táborfigyelő - Biztonságos gyermektáborok összehasonlíthatóan! • Lelki Jólét Pszichológus & Fejlesztő Központ • Albagyöngye Egészségcentrum és Pszichoterápiás Központ • A regisztráció ingyenes.
A Szülői Hang támogatóink nagylelkű adományaiból tud működni. Sok kicsi sokra megy: akár a kis összegű adományok segítségével is sokszor annyi embert tudunk elérni. A közoktatás mögötti társadalmi támogatottság megerősítén dolgozunk és segítő, érdekérvényesítő közösséget építünk önkéntes munkában. Független, fenntartható működésünk költségeit csak adományokból tudjuk fedezni. Rendszeres adományozóink adományboltunk ajándékai közül választhatnak.
Tegyél Te is gyermekeid jövőjéért!
Adománybolt
Rendszeres támogatás Egyszeri támogatás
 
 
Szeretném megkapni a Szülői Hang legfontosabb híreit emailben.
Az adatvédelmi szabályzat itt, a használati feltételek itt érhetők el. További info és egyéb támogatási lehetőségek itt. A rendszeres támogatás bármikor módosítható vagy lemondható. Minden támogatást hálásan köszönünk!

Csoport
Közösségi
csoport
Facebook oldal
Facebook
oldal
Honlap
Honlap
Instagram
Instagram
Petíciók
Petíciók
Média
Média
Facebook ikon A hírlevél megosztása a Facebookon
„Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája.” Szülői Hang Közösség
[Korábbi hírlevelek] [Feliratkozás] [Támogatom]
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -