Honlap Hírlevél feliratkozás
 
 
Megjelent a DW riportja csoportunk tagjainak részvételével

Kedves Olvasó!

A tanévkezdéssel egyidőben megjelent a Magyar Deutsche Welle tudósítása a pedagógushiányról, melyben csoportunk két tagja szülőként számolt be személyes tapasztalatairól.

Miklós György

Köszönjük a szereplőknek, hogy névvel és arccal vállalták a megjelenést, és beengedték a tudósítókat a családjukhoz is. Fontos, hogy szülőként éljünk minden lehetőséggel, és hangosítsuk ki a gyerekeinket érintő problémákat, mert csak így remélhetjük a társadalmi tudatosság erősödését, amely szükséges a pozitív változáshoz. A riportot több hírportál is szemlézte, a DW videóját eddig több mint 300 ezren nézték meg - segítsünk ebben mi is, és osszuk meg minél többekkel! Köszönjük azoknak a szülőknek is, akik jelentkeztek a felhívásunkra, de most végül nem kerültek be a riportba.

Valamennyien megoszthatjuk a pedagógushiánnyal kapcsolatos friss tapasztalatainkat anonim módon a katonák iskolába vezénylése elleni kiáltványunkban szöveges vélemény formájában. Ha már csatlakoztál a kiáltványhoz, akkor is van lehetőséged új szöveges tapasztalatot megadni, ekkor ez nem számít új csatlakozásnak, de a szöveges vélemény hozzáadódik.

Csatlakozom és megosztom tapasztalataimat a pedagógushiányról

Kiáltványunk sokat segít abban, hogy egyre több szülő megtudja, mekkora problémát jelent a pedagógushiány. Sok szülőhöz még nem jutott el a hír, hogy a kormány nyáron olyan jogszabályt hozott, ami lehetővé teszi az 55 év feletti katonák iskolába vezénylését függetlenül attól, hogy van-e ehhez végzettségük vagy nincs. Kérjük, ha teheted támogasd kampányunkat rendszeres adománnyal is, mert csak így tudjuk eljuttatni üzeneteinket a szülők szélesebb köréhez. Az eddigi kampányt és a több mint 7 ezer csatlakozót a korábbi adományok tették lehetővé.

Miklós György
Önkéntes, alapító
Szülői Hang Közösség

Ne maradj le híreinkről, akcióinkról! Hírlevél feliratkozás:



Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.
Szakemberek és vállalkozások a gyerekek jövőjéért: használd adatbázisunkat, ha valamilyen szolgáltatást keresel vagy kínálsz! • Adatbázisunkban megtalálható többek között: • Neurofeedback és Biofeedback tréning • KölyökERŐforrás • Alapítványi és Magániskolák Egyesülete • Összhang Terápia • ZENDŰLŐ-UtaZsó • MancsTanoda • A regisztráció ingyenes.
A Szülői Hang támogatóink nagylelkű adományaiból tud működni. Sok kicsi sokra megy: akár a kis összegű adományok segítségével is sokszor annyi embert tudunk elérni. A közoktatás mögötti társadalmi támogatottság megerősítén dolgozunk és segítő, érdekérvényesítő közösséget építünk önkéntes munkában. Független, fenntartható működésünk költségeit csak adományokból tudjuk fedezni. Rendszeres adományozóink adományboltunk ajándékai közül választhatnak.
Tegyél Te is gyermekeid jövőjéért!
Adománybolt
Rendszeres támogatás Egyszeri támogatás
 
 
Szeretném megkapni a Szülői Hang legfontosabb híreit emailben.
Az adatvédelmi szabályzat itt, a használati feltételek itt érhetők el. További info és egyéb támogatási lehetőségek itt. A rendszeres támogatás bármikor módosítható vagy lemondható. Minden támogatást hálásan köszönünk!

Csoport
Közösségi
csoport
Facebook oldal
Facebook
oldal
Honlap
Honlap
Instagram
Instagram
Petíciók
Petíciók
Média
Média
Facebook ikon A hírlevél megosztása a Facebookon
„Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája.” Szülői Hang Közösség
[Korábbi hírlevelek] [Feliratkozás] [Támogatom]
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -