Miért írjak alá egy újabb petíciót vagy kiáltványt, ha a korábbi petícióknak sem látszik a konkrét eredménye? - hangzik el gyakran a kérdés. Pedig éppúgy fel lehet tenni a kérdést a másik oldalról: miért ne írjam alá, ha annak tartalmával egyébként egyetértek? Vagy: miért gondoljuk, hogy megoldódik bármi is, ha nem teszünk a cél érdekében mi magunk is?
Valójában több esetben kiderült, hogy a petíciók eredményesek is lehetnek: a közelmúltban például a petíciók segítettek abban, hogy a Tamási Áron és a Veres Péter iskolák indokolatlan és kétes értékű magántulajdonba juttatását sikerült megakadályozni, de a Szülői Hang testnevelési szigorításával kapcsolatos petíciónak is lett részeredménye: bár nem törölték el, azért sikerült elérni, hogy a törvényt némileg enyhítették.
Tény, hogy a jelenlegi kormányzat nem szokott hallgatni a szakmai érvekre és az érintettek panaszaira, és a legtöbb petíciót figyelmen kívül hagyják, ez azonban nem jelenti azt, hogy a petícióval való kiállás értelmetlen lenne.
Ha meg sem próbáljuk, akkor semmi sem sikerülhet. Az online petíciók és kiáltványok haszna nemcsak azon múlik, hogy eléri-e a konkrét eredményét, hanem azon is, hogy hány ember figyelmét sikerül felhívni az adott ügyre. A jelenlegi hatalom azért tudja elnyomni a civil kezdeményezéseket, mert azokról túl kevesen tudnak, túl kevesen értik, hogy mi folyik valójában az országban. Minden egyes petíció segíti a megértést és egyre több embert vonhat be a pozitív változás támogatásába. Ne csak az egyedi petíciót nézzük, hanem a folyamatot, melynek során a konkrét ügyek mentén egymás problémáit jobban megértjük.
Minden egyes ügy melletti kiállással erősödni tudunk, ha vállaljuk a küzdelmet. Megoldást nem valamiféle irreális radikális akciótól várhatunk, hanem a kitartó küzdelemtől és az egymásra való odafigyeléstől.
Csatlakozz, és add tovább másoknak is - minél többen vagyunk, annál erősebben tudjuk képviselni közös érdekeinket!
Segíts, hogy minél többekhez eljuttassuk a petíciót! Akár kisebb összegű adománnyal is sokat tehetsz azért, hogy többezer érintett szülő figyelmét felhívjuk a problémára.
Közösségünk aktív segítséget nyújt a mindennapi problémákban, emellett kitartással, összefogással és a szülő-pedagógus együttműködés jobbításával előrelépünk az országos ügyekben is. Segítő anyagokat, állásfoglalásokat és felméréseket teszünk közzé, hogy felépítsük a közoktatás ügye mögötti társadalmi támogatottságot. 2016-os indulásunk óta a következő platformokat építettük fel:
Közösségi csoport
Segítő, érdekvédő csoport, ahol feltehetjük kérdéseinket, megoszthatjuk véleményünket. Támogatjuk egymást szülőként és pedagógusként, és közösen állunk ki érdekeink mellett.
Facebook oldal
Nyilvános facebook oldalunkon tudatosíjuk a gyermekeink jövőjét veszélyeztető társadalmi problémákat, kiállunk a szülőket és gyermekeink jövőjét, a magyar társadalmat érintő fontos közügyek érdekében, és közzétesszük a szülők számára hasznos információkat, tudnivalókat.
Email hírlevelünk röviden hírt ad aktuális akcióinkról, felhívásainkról, tudnivalókról, állásfoglalásainkról.
Instagram
Instagram oldalunkon is közreadjuk a szülőket érintő legfontosabb aktuális híreinket.
Szülői szókimondó
A Szülői Szókimondó teret ad a véleménynyilvánításra és személyes párbeszédre, vitára; itt a másképp gondolkodók álláspontját is megismerhetjük.
Szószóló a közoktatásért
A Szószóló online felületén biztonságos, anonim módon tesszük közzé a közoktatásban szerzett személyes tapasztalatokat és problémákat, hogy ezeket mindenki megismerje.
Szülői tudásbázis
A Szülői tudásbázisban a közoktatással kapcsolatos, szülők számára hasznos tudnivalókat gyűjtjük.
Plusz egy év óvoda
Közösségi csoportunk gyakorlati segítséget nyújt abban, hogy minden érintett szülő tudatosan dönthessen a további egy év óvoda kérvényezésével kapcsolatban és szakmai támogatással vezeti végig a családokat a gyakran stresszes folyamaton.
Média
Médiamegjelenések: képviseljük a szülői érdekeket a sajtóban és teret adunk a szülői megszólalásoknak.
Petíció
Petíciók: segítünk kihangosítani a szülői véleményeket és képviselni a gyerekek jogait és érdekeit.
Szakember-adatbázis
Szakemberek adatbázisa: segítünk a szülőknek és a szakembereknek, vállalkozásoknak, szervezeteknek, hogy egymásra találjanak.
Maradjunk kapcsolatban! Hírlevél feliratkozás:
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.
Nagy figyelmet fordítunk a személyes adatok védelmére. Részletes adatvédelmi tájékoztatónkat itt olvashatja. A legtöbb weboldalhoz hasonlóan mi is használunk sütiket.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.