Eddig 8902 aláíró. |
A magyar közoktatás ezer sebből vérzik, de a problémákat nem katonák iskolába vezénylésével kellene megoldani, mint ahogy a jelenlegi kormány tervezi. Szülőként, pedagógusként és felelős állampolgárként most kell kiállnunk gyermekeink mellett, mert ha ezt mi magunk nem tesszük meg, akkor senki más sem fog tudni segíteni nekünk! Vonják vissza ezt a gyalázatos törvényt! A rendőrfőnök helyett legyen a közoktatásnak hozzáértő, felelős vezetője aki szakmai alapon hoz döntéseket!
Csatlakozzon, írja alá a lent olvasható szülői kiáltványt Ön is! Leírhatja véleményét, tapasztalatait is a katonák iskolába vezényléséről és a közoktatás valódi problémáiról.
Miközben az egész magyar közoktatás ezer sebből vérzik, a jelenlegi kormány inkább arról fogadtatott el törvényt 2024 júniusában [4. § (6), (7)], hogy bármely 55 év feletti katona kivezényelhető a tankerületekbe, ahol még akkor is alkalmazni kell őket, ha nincs megfelelő végzettségük! Ebben az esetben a tankerületeknek kötelező kiképeznie őket, de már a képzés ideje alatt is foglalkoztatni kell a katonákat, akiket akár oktató-nevelő munkakörbe is alkalmazhatnak.
Bár az új paragrafusokat eddig még nem merték alkalmazni, ezt már bármikor megtehetik, ha nem sikerül a jogszabályt visszavonatni vagy a kormányt leváltani. Nem hihetjük, hogy az 55 év feletti katonák alkalmasak lennének a gyermekekkel való empatikus foglalkozásra, a XXI. századi minőségi oktatás megteremtésére és a tantárgyak megszerettetésére, főleg nem úgy, hogy mindez nem a saját választásuk, hiszen a feletteseik döntenek a kivezénylésükről.
Mindeközben pedig a valós problémákra nem kapunk válaszokat, a kormánynak nincs elképzelése a magyar közoktatás fejlesztéséről! Az elmúlt évek hibás kormányzati döntései, a pedagógusok gyalázatosan rossz anyagi, szakmai és erkölcsi megbecsülése vezetett oda, hogy drámai mértékű pedagógus- és szakemberhiány alakult ki a magyar iskolákban és óvodákban, a pedagógusszakma kiöregedett, a fiatalok számára nem vonzó. Elfogyott a bizalom a jelenlegi kormányzat felé, amely 2010 óta egyszer sem nevezett ki hozzáértő minisztert az oktatás élére.
Pedig rengeteg lenne a tennivaló: mind a diákok, mind a pedagógusok túlterheltsége óriási, nem jut kellő idő és energia a nehézséggel küzdőkre vagy a tehetséges gyerekekrel. A tananyag és a tanítási módszerek elavultak, az iskolaépületek rossz állapotban vannak, nincsenek megfelelő taneszközök, a tanárok pedig még az általuk használni kívánt tankönyvet sem választhatják meg szabadon. Az esélyegyenlőség csorbul, a kevésbé tehetős családok gyerekei könnyen lemaradnak, az iskola nem segíti eléggé a tehetségek kibontakozását. A súlyos problémákat az ENSZ néhány napra idelátogató oktatási szakértője is egyértelműen jelezte, de a jelenlegi kormányzat nem hajlandó szembenézni a valósággal.
Gondolkozzunk előre, mert amikor a jelenlegi kormány az elfogadott jogszabály szerint alkalmatlan, 55 év feletti katonákra bízza a gyerekeinket, már túl késő lesz!
Szülőként azzal tudunk tenni, ha nem maradunk csendben, és felhívjuk szülőtársaink figyelmét is. Ha szülőként mi magunk nem állunk ki gyermekeink érdekei mellett, akkor ezt senki más nem fogja megtenni helyettünk! Csatlakozz, írd alá a kiáltványt, és add tovább!
Vonják vissza a katonák iskolába vezényléséről szóló törvényt, kezdődjön végre érdemi társadalmi párbeszéd a közoktatás valós problémáinak megoldásáról! Ne a rendőrfőnök irányítsa a közoktatást politikai és spórolási alapon, a döntéseket hozzáértő, felelős miniszter kezébe kell adni akinek van lehetősége szakmai alapon dönteni!
Elegünk van! Szenvednek a gyerekek és veszélyben az ország jövője! Változást akarunk, és egyre többen vagyunk!
Véleményem, tapasztalatom a közoktatás problémáiról:
Megszűnik a csoportbontás, nem szakos tanár tanítja a tárgyat (fizika; bár kétségkívül jól tanítja!) Nem tartom normálisnak, emberinek, hogy a 7. osztálytól felfelé a gyereknek gyakorlatilag minden nap 7-8 órájuk van az iskolában. Ez több, mint egy felnőtt 6 órás (heti 30 órás részállás). Ezek után vannak még esetlegesen kötelező órák (pl. gyógytestnevelés, fakultációk), házi feladatok és ha van erejük, különórákt (zene, sport, nyelv). Nagyon elkeserít, hogy nem tudnak pihenni, a barátaikkal, kortársaikkal szabadon együtt lenni és feltöltődni. Nem tartom elfogadhatónak, hogy egy jó hírű budapesti általános iskolában sincs pénz szappant kitenni a mosdókba, és amit mi beviszünk, az is eltűnik (nem elfogy!) két nap alatt. Megdöbbentő, félelmetes és elkeserítő a tanárhiány és annak következményei rövid, közép és hosszú távon. Szülő, Budapest |
Fejlesztő nevelő oktatás súlyosan halmozottan sérült gyermekek számára nincs megoldva országszerte. Ha még van is ilyen csoport, kevés a pedagógus, s nagy a várólista az ilyen helyekre. Szülő, Pest megye |
Nem szaktanárok és sok esetben még csak nem is tanárok tanítanak, emiatt a gyerekek nem megfelelő oktatásban részesülnek, ugyanakkor irreális elvárásokat támasztanak a gyerekekkel szemben. Ez felháborító és teljességgel abszurd!😡😡😡😡 LEGYEN VÉGRE REND AZ ORSZÁGBAN! Kizárólag pedagógiai végzettséggel, plusz pszichológiai tanulmányokkal engedjenek tanárként dolgozni embereket a gyermekek védelmében! Szülő, Budapest |
Túlterhelt gyerekek szenvedték végig a tabévet,hosszú volt a tavaszi szünetig az út A tanárok is belerokkantak a sok adminisztrációba. Semmilyen hűtés,légkondi,fejlesztés nincs az iskolákban. Szülő, pedagógus, Bács-Kiskun megye |
Katasztrofális a rendszer, az intézmények állapota, és sajnos a kiöregedett tanárok elavult módszerei sem a mai világgal halad együtt. Sajnos ezért olyan tehetetlen mindenki. Szülö, gyerek, tanár egyaránt. Meg kellene reformálni sok mindent. Más szemszögböl megközeliteni dolgokat, máshogy elmagyarázni gyermekeinknek mindent. Úgy, hogy ebben a világban tudjanak boldogulni. Az ami régen volt nem segiti öket Most. Nem aktuális sajnos. Ezt meg kellene érteni mindenkinek. Sok tragédia lenne elkerülhetö. Köszönöm, remélem meghallja valaki! Mert a gyerekeink fontosak! Szülő, Zala megye |
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.