Eddig 8902 aláíró. |
Miközben az egész magyar közoktatás ezer sebből vérzik, a jelenlegi kormány inkább arról fogadtatott el törvényt 2024 júniusában [4. § (6), (7)], hogy bármely 55 év feletti katona kivezényelhető a tankerületekbe, ahol még akkor is alkalmazni kell őket, ha nincs megfelelő végzettségük! Ebben az esetben a tankerületeknek kötelező kiképeznie őket, de már a képzés ideje alatt is foglalkoztatni kell a katonákat, akiket akár oktató-nevelő munkakörbe is alkalmazhatnak.
Bár az új paragrafusokat eddig még nem merték alkalmazni, ezt már bármikor megtehetik, ha nem sikerül a jogszabályt visszavonatni vagy a kormányt leváltani. Nem hihetjük, hogy az 55 év feletti katonák alkalmasak lennének a gyermekekkel való empatikus foglalkozásra, a XXI. századi minőségi oktatás megteremtésére és a tantárgyak megszerettetésére, főleg nem úgy, hogy mindez nem a saját választásuk, hiszen a feletteseik döntenek a kivezénylésükről.
Mindeközben pedig a valós problémákra nem kapunk válaszokat, a kormánynak nincs elképzelése a magyar közoktatás fejlesztéséről! Az elmúlt évek hibás kormányzati döntései, a pedagógusok gyalázatosan rossz anyagi, szakmai és erkölcsi megbecsülése vezetett oda, hogy drámai mértékű pedagógus- és szakemberhiány alakult ki a magyar iskolákban és óvodákban, a pedagógusszakma kiöregedett, a fiatalok számára nem vonzó. Elfogyott a bizalom a jelenlegi kormányzat felé, amely 2010 óta egyszer sem nevezett ki hozzáértő minisztert az oktatás élére.
Pedig rengeteg lenne a tennivaló: mind a diákok, mind a pedagógusok túlterheltsége óriási, nem jut kellő idő és energia a nehézséggel küzdőkre vagy a tehetséges gyerekekrel. A tananyag és a tanítási módszerek elavultak, az iskolaépületek rossz állapotban vannak, nincsenek megfelelő taneszközök, a tanárok pedig még az általuk használni kívánt tankönyvet sem választhatják meg szabadon. Az esélyegyenlőség csorbul, a kevésbé tehetős családok gyerekei könnyen lemaradnak, az iskola nem segíti eléggé a tehetségek kibontakozását. A súlyos problémákat az ENSZ néhány napra idelátogató oktatási szakértője is egyértelműen jelezte, de a jelenlegi kormányzat nem hajlandó szembenézni a valósággal.
Gondolkozzunk előre, mert amikor a jelenlegi kormány az elfogadott jogszabály szerint alkalmatlan, 55 év feletti katonákra bízza a gyerekeinket, már túl késő lesz!
Szülőként azzal tudunk tenni, ha nem maradunk csendben, és felhívjuk szülőtársaink figyelmét is. Ha szülőként mi magunk nem állunk ki gyermekeink érdekei mellett, akkor ezt senki más nem fogja megtenni helyettünk! Csatlakozz, írd alá a kiáltványt, és add tovább!
Vonják vissza a katonák iskolába vezényléséről szóló törvényt, kezdődjön végre érdemi társadalmi párbeszéd a közoktatás valós problémáinak megoldásáról! Ne a rendőrfőnök irányítsa a közoktatást politikai és spórolási alapon, a döntéseket hozzáértő, felelős miniszter kezébe kell adni akinek van lehetősége szakmai alapon dönteni!
Elegünk van! Szenvednek a gyerekek és veszélyben az ország jövője! Változást akarunk, és egyre többen vagyunk!
A csatlakozók listája:
2001. Pedagógus (Budapest) | 2002. Ildiko Makra (Pest megye) |
2003. Mermeze Anita (Budapest) | 2004. Páli Imréné (Budapest) |
2005. Nagyszülő (Budapest) | 2006. Horváth Sándorné (Fejér megye) |
2007. Szülő (Veszprém megye) | 2008. Nagyszülő (Vas megye) |
2009. Tóth Márta (Heves megye) | 2010. Tamás Molnár (Vas megye) |
2011. Szülő (Budapest) | 2012. Szilágyi József (Budapest) |
2013. Horváth Éva (Vas megye) | 2014. Tamás Kollár (Budapest) |
2015. Tarczali Sándorné (Heves megye) | 2016. Péterné Oláh (Nógrád megye) |
2017. Etelka Angyalné László (Fejér megye) | 2018. Tamás Tiborné Tomka (Pest megye) |
2019. Szülő (Bács-Kiskun megye) | 2020. Vajdáné Varga Klára 705140429 (Baranya megye) |
2021. János Kántor (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 2022. János Fábián (Csongrád-Csanád megye) |
2023. Cs.Gombos Ágnes (Pest megye) | 2024. Józsefné Barna (Komárom-Esztergom megye) |
2025. Szülő, pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 2026. Julia Doubravszky (Budapest) |
2027. Istvánné Gaál (Pest megye) | 2028. Szülő (Pest megye) |
2029. Ágnes Szabó Miklósné Molnár (Budapest) | 2030. Lászlóné Bukovszky (Budapest) |
2031. Veronika Jerabek (Pest megye) | 2032. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Budapest) |
2033. Pedagógus (Budapest) | 2034. Tomozi Imréné (Budapest) |
2035. Maria Gajdan (Hajdú-Bihar megye) | 2036. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
2037. Szülő (Budapest) | 2038. Lisztné Herczeg Gizella (Baranya megye) |
2039. Sándorné Bátori Piroska Ildikó (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 2040. Papp Anna (Vas megye) |
2041. Erika Darvasné Hatvani (Budapest) | 2042. Andrea Dienes (Hajdú-Bihar megye) |
2043. Judit Kiss (Budapest) | 2044. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
2045. Szülő (Budapest) | 2046. Bóbis Ferencné (Pest megye) |
2047. Heléna Rapai (Budapest) | 2048. Márta Péter (Pest megye) |
2049. Antal Éva (Pest megye) | 2050. Pedagógus (Budapest) |
2051. Andrea Varga (Győr-Moson-Sopron megye) | 2052. Fülöp Ildikó Gizella (Fejér megye) |
2053. Szülő (Bács-Kiskun megye) | 2054. Zsuzsa Fodor (Budapest) |
2055. Baráth Tibor (Csongrád-Csanád megye) | 2056. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
2057. Szülő (Budapest) | 2058. Hegedüs Tibor József (Baranya megye) |
2059. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 2060. Terézia Etelka Nagy (Zala megye) |
2061. Judit Palincsárné (Csongrád-Csanád megye) | 2062. Szülő (Budapest) |
2063. Berta Terézia Ildikó (Bács-Kiskun megye) | 2064. Horváth Mihály (Veszprém megye) |
2065. Svéd Gábor (Pest megye) | 2066. Romhányi Gyuláné (Nógrád megye) |
2067. Éva Rákosi (Budapest) | 2068. Kiss Mónika (Hajdú-Bihar megye) |
2069. Mártonné Kelemen (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 2070. Radicsné Varga Zsuzsanna (Győr-Moson-Sopron megye) |
2071. Zsuzsánna (Pest megye) | 2072. Ágnes Billéné Kádár (Pest megye) |
2073. Szülő (Heves megye) | 2074. Csátich Zsuzsanna (Tolna megye) |
2075. Szülő (Tolna megye) | 2076. Anna Parraghy (Budapest) |
2077. Molnárné Szabó Ibolya (Hajdú-Bihar megye) | 2078. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
2079. Dányi Lászlóné (Zala megye) | 2080. Szülő (Budapest) |
2081. Rádi Lászlóné (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 2082. Nagyszülő (Budapest) |
2083. Pedagógus (Nógrád megye) | 2084. Kató Klára Zsuzsanna (Hajdú-Bihar megye) |
2085. Fruzsina Luca Nagy (Pest megye) | 2086. Bize Ágnes (Nógrád megye) |
2087. Katalin Pál (Komárom-Esztergom megye) | 2088. Szabó Zselyke Juliannaz (Bács-Kiskun megye) |
2089. Szülő (Baranya megye) | 2090. Iren Vastagné Tráski (Hajdú-Bihar megye) |
2091. Márton Zsuzsa (Pest megye) | 2092. Andrea Rábai (Veszprém megye) |
2093. Nagyszülő (Fejér megye) | 2094. Szülő (Zala megye) |
2095. Mária Balogh (Budapest) | 2096. Nem nyilvános név (Békés megye) |
2097. Molnár Ildikó (Budapest) | 2098. Hubay Bernadett (Budapest) |
2099. Meszaros Jozsef (Nógrád megye) | 2100. Marika Bezdán (Pest megye) |
2101. Szülő (Veszprém megye) | 2102. Szülő (Baranya megye) |
2103. Szülő (Pest megye) | 2104. Éva Khiesz (Fejér megye) |
2105. Nem nyilvános név (Heves megye) | 2106. Enikő Németi (Hajdú-Bihar megye) |
2107. Szülő (Budapest) | 2108. Pedagógus (Budapest) |
2109. Szülő (Budapest) | 2110. Szülő (Budapest) |
2111. Herczeg Hajnalka (Pest megye) | 2112. Dreissiger Ibolya (Veszprém megye) |
2113. Mitróné Kádár Éva (Pest megye) | 2114. Nagyszülő, pedagógus (Vas megye) |
2115. Attila Nagy (Budapest) | 2116. Ráfael Balázs (Budapest) |
2117. Helga Balogh (Vas megye) | 2118. Kis Zoltán (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
2119. Honti Márta (Bács-Kiskun megye) | 2120. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
2121. Krisztina Potyondi (Budapest) | 2122. Szülő (Veszprém megye) |
2123. Szülő, pedagógus (Bács-Kiskun megye) | 2124. Szülő (Budapest) |
2125. Jenei Mária (Budapest) | 2126. Olívia Czirok-Csáki (Pest megye) |
2127. Greskó Mariann (Budapest) | 2128. Gönczi-Nagy Judit (Budapest) |
2129. Arpadne Garda (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 2130. István Hegedűs (Pest megye) |
2131. Szülő (Pest megye) | 2132. Judit Jázmin Kardos (Hajdú-Bihar megye) |
2133. Szülő (Budapest) | 2134. Veronika Vannainé Szoboszlai (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
2135. Bakosi Anna Mária (Budapest) | 2136. Józsefné Horváth (Baranya megye) |
2137. Molnár Mária (Budapest) | 2138. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
2139. Lantos Péterné (Budapest) | 2140. Agnes Lázárné Zuba (Békés megye) |
2141. Józsefné Nagy (Hajdú-Bihar megye) | 2142. Anna Mátyus (Baranya megye) |
2143. Nem nyilvános név (Baranya megye) | 2144. Józsefné Rácz (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
2145. Jánosné Dankó (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 2146. Szülő (Budapest) |
2147. Kolonics Ágnes Erika (Nógrád megye) | 2148. Nem nyilvános név (Pest megye) |
2149. Gyuláné Rák (Tolna megye) | 2150. Ágnes Máray (Budapest) |
2151. Jánosné Kiss (Zala megye) | 2152. Kovács Gáborné Mária (Heves megye) |
2153. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 2154. Szülő (Budapest) |
2155. Imréné Zsótér (Csongrád-Csanád megye) | 2156. Pedagógus (Baranya megye) |
2157. Lídia Kovács (Komárom-Esztergom megye) | 2158. Szülő (Tolna megye) |
2159. Szülő, pedagógus (Budapest) | 2160. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
2161. Szülő, pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 2162. Szegedi Györgyi (Baranya megye) |
2163. Szabó Éva (Pest megye) | 2164. Nagy Ferencné (Heves megye) |
2165. Nem nyilvános név (Pest megye) | 2166. Szülő (Pest megye) |
2167. Katalin Ásztai (Pest megye) | 2168. Magdi Radácsi (Komárom-Esztergom megye) |
2169. Szülő, nagyszülő (Heves megye) | 2170. Judit Hortobágyi (Pest megye) |
2171. Bodnár Eszter (Hajdú-Bihar megye) | 2172. Csillag Julianna (Veszprém megye) |
2173. Szülő (Pest megye) | 2174. Lajos Szabó (Pest megye) |
2175. Székely Ildikó (Komárom-Esztergom megye) | 2176. Gősiné Lusztig Ildikó (Budapest) |
2177. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 2178. Nagyszülő (Somogy megye) |
2179. Pálfi Gábor (Pest megye) | 2180. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
2181. Emri Júlia (Budapest) | 2182. Ildiko Jakab (Heves megye) |
2183. Pedagógus (Nógrád megye) | 2184. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
2185. Szujó (Budapest) | 2186. Rudnai Ildikó (Budapest) |
2187. Sebestyén Lászlóné (Budapest) | 2188. Erika Fekete (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
2189. Ecsekinè Juhàsz Erzsèbet (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 2190. Szülő (Budapest) |
2191. Bedőcs Gyula (Vas megye) | 2192. Takácsné Gazsó Zsuzsanna (Budapest) |
2193. Monika Horváth (Budapest) | 2194. János Albert (Békés megye) |
2195. Lászlóné Vilimi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 2196. Pedagógus (Békés megye) |
2197. Kristóf Imréné (Pest megye) | 2198. Lenke Borbényi (Pest megye) |
2199. Kosar Zsuzsa (Budapest) | 2200. Antalné Sós (Békés megye) |
2201. Zsófia Nagy (Vas megye) | 2202. Szülő (Pest megye) |
2203. Ágnes dr. Szabó-Szép (Veszprém megye) | 2204. Zseni Livia (Baranya megye) |
2205. Eszter Zelenka (Budapest) | 2206. Szülő, pedagógus (Budapest) |
2207. Annamária Széplaki (Győr-Moson-Sopron megye) | 2208. Kati Domokos (Budapest) |
2209. Zoltán Fekete (Pest megye) | 2210. Mónika Szabadi (Bács-Kiskun megye) |
2211. Szülő, pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 2212. Pokker Linda (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
2213. Szülő (Budapest) | 2214. Margit Bandzi (Pest megye) |
2215. Kovács Szabina (Békés megye) | 2216. Szülő (Budapest) |
2217. Sass Judit (Fejér megye) | 2218. Somi Judit (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
2219. Lívia Győrfi (Zala megye) | 2220. Margit Sápi (Veszprém megye) |
2221. László Tóth (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 2222. Paluch (Pest megye) |
2223. Végh Beáta (Budapest) | 2224. Szülő, pedagógus (Nógrád megye) |
2225. Szülő (Budapest) | 2226. Szülő (Pest megye) |
2227. Kerekiné Zentai Kinga (Pest megye) | 2228. Zsuzsanna Harkai (Pest megye) |
2229. Asbóth Csilla (Fejér megye) | 2230. Pétervári-Fazakas Krisztina (Pest megye) |
2231. Szülő (Fejér megye) | 2232. Sándorné Gonda (Budapest) |
2233. Szülő (Pest megye) | 2234. Szülő (Fejér megye) |
2235. Farkas Katalin (Tolna megye) | 2236. Anna Wild (Budapest) |
2237. Adrienn Erika Tarnócai (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 2238. Juhász Ilony (Pest megye) |
2239. Tímea Fazekas Lászlóné Varga (Hajdú-Bihar megye) | 2240. Ágnes Tursic (Budapest) |
2241. Ildikó Szabó (Zala megye) | 2242. Kleinné Kása Katalin (Komárom-Esztergom megye) |
2243. Oláh Istvánné (Budapest) | 2244. Trangerné Jószai Judit Trangerné Jószai (Budapest) |
2245. Szülő (Pest megye) | 2246. Albertné Mezei (Győr-Moson-Sopron megye) |
2247. Mariann Felszeghi (Pest megye) | 2248. Nagy Éva (Békés megye) |
2249. Balázs László Róbert (Pest megye) | 2250. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
2251. Bojtos István (Nógrád megye) | 2252. Erika Kőrösi (Csongrád-Csanád megye) |
2253. Szülő (Budapest) | 2254. Póczos Mária (Nógrád megye) |
2255. Mihály Takács (Budapest) | 2256. Mária Visnyovszky (Komárom-Esztergom megye) |
2257. Borbás Mária (Heves megye) | 2258. Szülő (Pest megye) |
2259. Gabriella Giczi (Hajdú-Bihar megye) | 2260. Ildikó Kocsiné Méhes (Komárom-Esztergom megye) |
2261. Janka Grószeibl (Fejér megye) | 2262. Erika Felcser (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
2263. wolf károly (Somogy megye) | 2264. Kerti Andrea (Pest megye) |
2265. Anita Hosszú (Budapest) | 2266. Deák Róza (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
2267. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 2268. Nem nyilvános név (Komárom-Esztergom megye) |
2269. László Kányási (Hajdú-Bihar megye) | 2270. Dezső Gabriella (Pest megye) |
2271. Lini Krisztina (Budapest) | 2272. Szülő (Békés megye) |
2273. Szülő, pedagógus (Baranya megye) | 2274. Erika Morvai (Baranya megye) |
2275. Béla Szabó (Nógrád megye) | 2276. Szülő (Fejér megye) |
2277. Zoltánné Huszics (Fejér megye) | 2278. Rohály István (Pest megye) |
2279. Nem nyilvános név (Tolna megye) | 2280. Reka Gedeonné Mergenthaler (Pest megye) |
2281. Dr Balla Károlyné (Budapest) | 2282. Márkus Márta (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
2283. Nem nyilvános név (Csongrád-Csanád megye) | 2284. Nem nyilvános név (Somogy megye) |
2285. Rieger Dóra (Pest megye) | 2286. Nem nyilvános név (Somogy megye) |
2287. Gombai Miklósné (Bács-Kiskun megye) | 2288. Körtvélyesi Anikó (Hajdú-Bihar megye) |
2289. Károlyi Anikó (Budapest) | 2290. Magdolna Bagarus (Baranya megye) |
2291. Szentiványi Kálmán (Pest megye) | 2292. Miklián István (Békés megye) |
2293. Szülő (Budapest) | 2294. Szülő, pedagógus (Komárom-Esztergom megye) |
2295. Margit Répási-Papp (Hajdú-Bihar megye) | 2296. Tóthné Szanyi Katalin (Heves megye) |
2297. Mariann Molnár (Pest megye) | 2298. Lukács Istvánné (Pest megye) |
2299. Juricsek Magda (Zala megye) | 2300. Szülő (Komárom-Esztergom megye) |
2301. Hegyi Laszloné (Bács-Kiskun megye) | 2302. Sándorné Suba (Hajdú-Bihar megye) |
2303. Pedagógus (Komárom-Esztergom megye) | 2304. Pedagógus (Fejér megye) |
2305. Erika Borbiróné Kertész (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 2306. Szülő (Pest megye) |
2307. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 2308. Tóthné Nyikos Mária (Békés megye) |
2309. Pedagógus (Budapest) | 2310. Nagy Brigitta (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
2311. Miklós Gábor (Pest megye) | 2312. Szülő (Budapest) |
2313. Szülő (Pest megye) | 2314. Györgyi Sas (Budapest) |
2315. Márta Sall (Veszprém megye) | 2316. Szülő (Vas megye) |
2317. Zoltánné Kárpáti (Budapest) | 2318. Szülő (Pest megye) |
2319. Pataky Dr Emese (Pest megye) | 2320. Forróne Judit (Budapest) |
2321. Szülő (Pest megye) | 2322. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
2323. Szülő, pedagógus (Budapest) | 2324. Tóth Katalin (Budapest) |
2325. Szülő (Budapest) | 2326. Szülő (Pest megye) |
2327. Nagyszülő (Pest megye) | 2328. Gáspár Daniella (Pest megye) |
2329. Hrivnak Orsolya (Budapest) | 2330. Tamás Senye (Pest megye) |
2331. Erika Ferenczi (Budapest) | 2332. Szülő (Budapest) |
2333. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 2334. Adrienn Gál (Pest megye) |
2335. Czémán Nagy Enikő (Győr-Moson-Sopron megye) | 2336. Farkas Renáta (Budapest) |
2337. Magyar Viktória (Heves megye) | 2338. Erzsébet Novákné Finta (Pest megye) |
2339. Szülő (Pest megye) | 2340. Nem nyilvános név (Budapest) |
2341. Szülő (Tolna megye) | 2342. Eszter Szabóné Katona (Budapest) |
2343. Istvánné Sipos (Pest megye) | 2344. Sándor Galbács (Fejér megye) |
2345. Szülő, pedagógus (Zala megye) | 2346. Edit Stenczel (Budapest) |
2347. Kiss Katalin (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 2348. Katalin Ábrahám (Pest megye) |
2349. Pedagógus (Nógrád megye) | 2350. Szülő (Pest megye) |
2351. Ámon Katalin (Budapest) | 2352. Perényi Rita (Pest megye) |
2353. Szülő (Fejér megye) | 2354. Pedagógus (Pest megye) |
2355. Barát Éva Barbara (Budapest) | 2356. Bagdi Patrícia (Pest megye) |
2357. Badics Lászlóné (Pest megye) | 2358. Csűrösné Dr Gulyás Boglárka (Komárom-Esztergom megye) |
2359. Szülő (Pest megye) | 2360. Sandor borbiro (Komárom-Esztergom megye) |
2361. Torkosné Kottner Erzsébet (Hajdú-Bihar megye) | 2362. Judit Padányi (Komárom-Esztergom megye) |
2363. Szülő (Komárom-Esztergom megye) | 2364. Szülő (Budapest) |
2365. Zámbó Zsuzsa (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 2366. Szülő (Vas megye) |
2367. Kiss Valéria (Hajdú-Bihar megye) | 2368. Barna Róbert (Somogy megye) |
2369. Anita Gergely (Budapest) | 2370. Kerekes Ágnes (Komárom-Esztergom megye) |
2371. Pedagógus (Nógrád megye) | 2372. Szülő, pedagógus (Csongrád-Csanád megye) |
2373. Eszter Bánffy (Budapest) | 2374. Pámer Éva (Budapest) |
2375. Csoba Sándorné (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 2376. Szülő (Bács-Kiskun megye) |
2377. Szülő, pedagógus (Budapest) | 2378. Erzsébet Gergely (Hajdú-Bihar megye) |
2379. Anna Vidák (Somogy megye) | 2380. Edit (Pest megye) |
2381. Szülő (Budapest) | 2382. Zsuzsanna Petrik (Fejér megye) |
2383. Ambrus Richárd (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 2384. Szülő (Pest megye) |
2385. Szülő (Pest megye) | 2386. Molnár Lászlóné (Heves megye) |
2387. lajos Petre (Nógrád megye) | 2388. Temesváriné Eszter (Csongrád-Csanád megye) |
2389. Pedagógus (Budapest) | 2390. Opra Erzsébet (Pest megye) |
2391. Edit Szabó (Somogy megye) | 2392. Zsuzsa Pap (Fejér megye) |
2393. Zsolt Bolics (Baranya megye) | 2394. Kecskésné Barna Erzsébet (Pest megye) |
2395. János Viló (Budapest) | 2396. Győrffy Györgyi (Heves megye) |
2397. Gyula Faragó (Békés megye) | 2398. Pedagógus (Pest megye) |
2399. Gyuláné Pósa (Budapest) | 2400. Éva Büki (Baranya megye) |
2401. Dr. Vonyó József (Baranya megye) | 2402. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
2403. Mónika Kiss (Pest megye) | 2404. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
2405. Schwartz Antalné (Budapest) | 2406. Nagyszülő (Pest megye) |
2407. Péterné Bartók (Heves megye) | 2408. Zoltàn Nagy (Pest megye) |
2409. Andrea Szélpál (Csongrád-Csanád megye) | 2410. Józsefné Hoffer (Győr-Moson-Sopron megye) |
2411. Pedagógus (Budapest) | 2412. Harasztiné Bencsik Zsuzsanna (Komárom-Esztergom megye) |
2413. Seresné Tóth Piroska (Békés megye) | 2414. Királyné Krizsán Ágnes (Budapest) |
2415. Sántáné Bak Éva (Hajdú-Bihar megye) | 2416. Bereczki Lajos (Baranya megye) |
2417. Terbócs Gáborné (Pest megye) | 2418. Havasi László (Bács-Kiskun megye) |
2419. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 2420. Zentainé Balázs Katalin (Budapest) |
2421. Pedagógus (Budapest) | 2422. Lapusnyik Zoltánné (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
2423. Zsuzsanna Tolnai (Pest megye) | 2424. Vörös Benőné (Budapest) |
2425. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 2426. Petres Edit (Pest megye) |
2427. Nem nyilvános név (Komárom-Esztergom megye) | 2428. Szülő (Budapest) |
2429. Eszes Mercédesz (Pest megye) | 2430. Szőke Tibor (Budapest) |
2431. Éll József (Pest megye) | 2432. Judit Boruzs (Budapest) |
2433. Szülő (Budapest) | 2434. Fidrichné Szücs Szilvia (Komárom-Esztergom megye) |
2435. Andorné Hováth (Budapest) | 2436. Trita (Pest megye) |
2437. Szabó Eszter (Pest megye) | 2438. Hoffmann György (Budapest) |
2439. Zsuzsanna Farkas (Veszprém megye) | 2440. Molnàr Andrea Györgyi (Fejér megye) |
2441. Szülő (Pest megye) | 2442. Boglárka Hugyecsek-Szilágyi (Pest megye) |
2443. Timea Vanka (Budapest) | 2444. Vigh Melinda (Csongrád-Csanád megye) |
2445. Nem nyilvános név (Budapest) | 2446. Szülő (Pest megye) |
2447. Tímea Szerdahelyi (Zala megye) | 2448. Kerekes Gabor (Hajdú-Bihar megye) |
2449. Pedagógus (Zala megye) | 2450. Szöllősy Mária (Budapest) |
2451. Ilona Szigetvarine Szivos (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 2452. Marianna Teleki (Pest megye) |
2453. Fábián Lászlo (Pest megye) | 2454. Dávid Alice (Pest megye) |
2455. Hortobágyi Márta (Csongrád-Csanád megye) | 2456. Horváth Norbertné (Pest megye) |
2457. Ágnes Sziráki (Pest megye) | 2458. Tibor Büki (Zala megye) |
2459. Hajdúné Márk Ilona (Békés megye) | 2460. Dorottya Verbőczi (Pest megye) |
2461. Gungl Sándorné (Budapest) | 2462. Szülő, pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) |
2463. Szűcs Júlia (Pest megye) | 2464. Szülő (Budapest) |
2465. Szülő, pedagógus (Komárom-Esztergom megye) | 2466. Szülő (Budapest) |
2467. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 2468. Kecskeméti László (Pest megye) |
2469. Bólya Gábor (Győr-Moson-Sopron megye) | 2470. Nem nyilvános név (Tolna megye) |
2471. Hajnalka Káldosné Kiss (Pest megye) | 2472. Kissné Berta Rozália (Somogy megye) |
2473. Szülő (Pest megye) | 2474. Szülő (Budapest) |
2475. Nagyszülő (Budapest) | 2476. Buza Györgyné (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
2477. Marschall Imréné (Budapest) | 2478. Dajka Dajka Istvánné (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
2479. Nem nyilvános név (Budapest) | 2480. Nagy Ildikó (Budapest) |
2481. Margit Kovàcs (Budapest) | 2482. Szülő (Heves megye) |
2483. Gáspárné Somogyi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 2484. Hilszenráth Ėva (Somogy megye) |
2485. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 2486. Éva Csaba (Pest megye) |
2487. Istvánné Bajáczky (Pest megye) | 2488. Disztl Ágned (Budapest) |
2489. Julianna Spisák (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 2490. Kuzma Ákos (Pest megye) |
2491. Márton Béláné (Csongrád-Csanád megye) | 2492. Páli Márta (Komárom-Esztergom megye) |
2493. Ágnes Guszti (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 2494. Almási-Zsoldos Vanda (Pest megye) |
2495. Szülő (Budapest) | 2496. Adrienn Sütőné Seres (Budapest) |
2497. Hedvig Kulcsárné Sándori (Pest megye) | 2498. Mánfai Alice (Baranya megye) |
2499. Soltész László Gábor (Pest megye) | 2500. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
2501. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 2502. Tünde Orbán (Veszprém megye) |
2503. Schüszler Attila (Pest megye) | 2504. Péter Szabó (Pest megye) |
2505. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 2506. Ildikó Vida (Győr-Moson-Sopron megye) |
2507. Szülő (Heves megye) | 2508. Antal Miskolci (Pest megye) |
2509. Krisztina Domokos (Bács-Kiskun megye) | 2510. Enikő Fodorné Furu (Hajdú-Bihar megye) |
2511. Tünde (Heves megye) | 2512. Ibolya Kovácsevics (Zala megye) |
2513. Varga Mária (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 2514. Hegedűs Gusztáv (Hajdú-Bihar megye) |
2515. Bíró Zoltánné (Hajdú-Bihar megye) | 2516. Nem nyilvános név (Budapest) |
2517. Szülő (Budapest) | 2518. Mogyorossyné Dobozi Orsolya (Budapest) |
2519. Szülő (Budapest) | 2520. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
2521. Tamás Gerencsér (Komárom-Esztergom megye) | 2522. István Szikszai (Pest megye) |
2523. Takács Erzsébet (Budapest) | 2524. Józsefné Kővári (Vas megye) |
2525. Borbála Tégla (Zala megye) | 2526. Homó Éva (Fejér megye) |
2527. Szülő (Pest megye) | 2528. Gajárszki Győzőné (Pest megye) |
2529. Némethné Turbók Sára (Bács-Kiskun megye) | 2530. Szülő, pedagógus (Bács-Kiskun megye) |
2531. Nem nyilvános név (Fejér megye) | 2532. Istvánné Kurunczi (Fejér megye) |
2533. Szülő (Békés megye) | 2534. Gulyás Szilárd (Budapest) |
2535. Nagyszülő (Baranya megye) | 2536. Varró Tiborné (Budapest) |
2537. Hollóssy Imréné (Pest megye) | 2538. Kőhegyi Péterné (Budapest) |
2539. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 2540. Ditta Fekete (Bács-Kiskun megye) |
2541. Ferenc Büki (Győr-Moson-Sopron megye) | 2542. Pedagógus (Pest megye) |
2543. Szülő, pedagógus (Budapest) | 2544. Balpatakiné Lajkó Angéla (Csongrád-Csanád megye) |
2545. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 2546. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
2547. Ágnes (Bács-Kiskun megye) | 2548. Gutyina Istvánné (Budapest) |
2549. Katona Ervin (Budapest) | 2550. Julianna Schmehl (Budapest) |
2551. Nagyszülő (Budapest) | 2552. Tibor Ispanovics (Békés megye) |
2553. Nagyszülő (Pest megye) | 2554. Márta Nyirfalviné Dövényi (Heves megye) |
2555. Czizelné Molnár Ágnes (Fejér megye) | 2556. Nem nyilvános név (Heves megye) |
2557. Komáromi Mária (Tolna megye) | 2558. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
2559. Szülő (Budapest) | 2560. Lipták László (Békés megye) |
2561. Szülő, pedagógus (Fejér megye) | 2562. Szülő, pedagógus (Budapest) |
2563. Csilla Fenyőné L. (Fejér megye) | 2564. Rosenmann Péter (Budapest) |
2565. Klára Bárdosné Zsigó (Baranya megye) | 2566. Nyeste Zsolt Imre (Csongrád-Csanád megye) |
2567. Mayer-Nagy Ildikó (Zala megye) | 2568. Erika Kerekes (Pest megye) |
2569. Istvánné Béres (Pest megye) | 2570. Péter Tóth (Vas megye) |
2571. Juhász Lászlóné (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 2572. László Szalay (Budapest) |
2573. Barabás Rita (Zala megye) | 2574. Szülő (Békés megye) |
2575. Lajos Toth Z. (Budapest) | 2576. Kodácsiné Labancz Ágnes (Pest megye) |
2577. Nem nyilvános név (Csongrád-Csanád megye) | 2578. Szücs Csilla (Budapest) |
2579. Lajos Csatai (Fejér megye) | 2580. Barcza Krisztina Judit (Budapest) |
2581. Szülő, nagyszülő (Pest megye) | 2582. Ferenc Őrsì (Pest megye) |
2583. Szülő (Komárom-Esztergom megye) | 2584. Sándorné Kulcsár (Hajdú-Bihar megye) |
2585. Szülő (Pest megye) | 2586. Mária Vidáné Patai (Békés megye) |
2587. Pedagógus (Bács-Kiskun megye) | 2588. Gyöngyi Élesné Tóth (Győr-Moson-Sopron megye) |
2589. Pedagógus (Budapest) | 2590. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
2591. Szülő (Bács-Kiskun megye) | 2592. Zsuzsanna Toldi (Somogy megye) |
2593. Kalman Farkas (Budapest) | 2594. Szülő (Budapest) |
2595. Szülő (Pest megye) | 2596. Ring Alexandra (Fejér megye) |
2597. Szülő (Budapest) | 2598. Nem nyilvános név (Komárom-Esztergom megye) |
2599. Szy László Csongor (Budapest) | 2600. Szülő (Pest megye) |
2601. Szegedi Edit (Hajdú-Bihar megye) | 2602. Fridrikné Király Eszter (Budapest) |
2603. Szülő (Békés megye) | 2604. Nem nyilvános név (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
2605. Szülő (Komárom-Esztergom megye) | 2606. Pedagógus (Heves megye) |
2607. Szülő (Pest megye) | 2608. Bazsóné Ménesi Mónika (Bács-Kiskun megye) |
2609. Szabo Sándorné (Budapest) | 2610. Edit Karpatine Batiz (Budapest) |
2611. Gál Sándor (Hajdú-Bihar megye) | 2612. Antal Klára (Hajdú-Bihar megye) |
2613. Istvànné Ferenczi (Budapest) | 2614. Györgyi Bíró (Budapest) |
2615. Nemes Jòzsefnè (Vas megye) | 2616. Antalné Péter Szabó (Hajdú-Bihar megye) |
2617. Nagyszülő (Baranya megye) | 2618. Szülő (Nógrád megye) |
2619. Margit Hantos (Budapest) | 2620. Pedagógus (Fejér megye) |
2621. Menczel (Budapest) | 2622. Szülő (Fejér megye) |
2623. Szülő (Pest megye) | 2624. Mária Vargáné Képesi (Nógrád megye) |
2625. Pedagógus (Pest megye) | 2626. Gabi Vidor (Pest megye) |
2627. Szülő (Zala megye) | 2628. Csaba Zsuzsanna (Győr-Moson-Sopron megye) |
2629. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 2630. Józsefné Ritter (Baranya megye) |
2631. Erika Kiss (Bács-Kiskun megye) | 2632. Szülő (Pest megye) |
2633. Segesdi Edina (Budapest) | 2634. Tibor Horváth (Budapest) |
2635. Szülő, nagyszülő (Békés megye) | 2636. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
2637. Antalné Balogh (Hajdú-Bihar megye) | 2638. Hajnal Bereczné Horváth (Budapest) |
2639. Julianna Varga (Zala megye) | 2640. Kocsis Vivien (Zala megye) |
2641. Tragorné Kovács Zsuzsanna (Budapest) | 2642. Bonifert Bonifert (Pest megye) |
2643. Eszter Andrásik (Békés megye) | 2644. Tiborné Németh (Győr-Moson-Sopron megye) |
2645. Madár Eszter (Pest megye) | 2646. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
2647. Eszter Kékesi (Budapest) | 2648. Verbőczi Erzsébet (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
2649. Nem nyilvános név (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 2650. Szülő (Budapest) |
2651. János Dániel Pap (Békés megye) | 2652. Márta Gesztei (Budapest) |
2653. Szülő (Fejér megye) | 2654. Répásy Julianna (Veszprém megye) |
2655. Szülő (Pest megye) | 2656. Siklósi Lászlóné (Budapest) |
2657. Pallos Rita (Budapest) | 2658. Lajos Bálint (Budapest) |
2659. Lilla Hanisch (Somogy megye) | 2660. Szülő (Budapest) |
2661. Ildikó Mánomics (Győr-Moson-Sopron megye) | 2662. Erika Tripponné Balogh (Békés megye) |
2663. Mónika Kiss (Hajdú-Bihar megye) | 2664. György Károly (Pest megye) |
2665. Pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 2666. Irén Komjáthyné Eisler (Budapest) |
2667. Juhászné Kovács Erzsébet (Budapest) | 2668. dr. Lantos Klementina (Budapest) |
2669. Ica Majoros (Hajdú-Bihar megye) | 2670. Dr. Nagy Katalin (Hajdú-Bihar megye) |
2671. Szülő (Budapest) | 2672. Szülő (Baranya megye) |
2673. Demeter (Pest megye) | 2674. Anna Joòs (Zala megye) |
2675. Klára Fodor (Heves megye) | 2676. Erzsébet Kanizsai-Nagy (Budapest) |
2677. Szülő (Zala megye) | 2678. Kuglerné Gerencsér Zsuzsanna (Vas megye) |
2679. Györgyné Tapiska (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 2680. Barics Ernőné (Baranya megye) |
2681. Szülő (Pest megye) | 2682. Fekete-Zentai Éva (Budapest) |
2683. Szülő (Baranya megye) | 2684. Nem nyilvános név (Komárom-Esztergom megye) |
2685. Ilona Horváthné Kiss (Győr-Moson-Sopron megye) | 2686. Zsolt Tamás Pethes (Bács-Kiskun megye) |
2687. Magdolna Fejes (Pest megye) | 2688. Szülő (Budapest) |
2689. Szülő (Veszprém megye) | 2690. Márta Galanics (Nógrád megye) |
2691. Lívia Dunai (Somogy megye) | 2692. Julianna Rántóné Koncz (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
2693. Ferenc Szili (Budapest) | 2694. Szülő, pedagógus (Veszprém megye) |
2695. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 2696. Szarkáné Neumann Andrea (Pest megye) |
2697. Szülő, pedagógus (Vas megye) | 2698. Ilona Hartl (Budapest) |
2699. Dr Erdélyi Tünde (Hajdú-Bihar megye) | 2700. Ilona Kanyó (Nógrád megye) |
2701. marcsi schmidt (Pest megye) | 2702. László Norbert (Pest megye) |
2703. Szülő (Somogy megye) | 2704. Erzsébet Micskiné Bodó (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
2705. Kulcsárné Szabó Katalin (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 2706. Erzsébet Tavalyi (Somogy megye) |
2707. Gabriella Nagy (Pest megye) | 2708. Simon Zoltán (Budapest) |
2709. Szülő (Budapest) | 2710. Grosch Szilárd (Baranya megye) |
2711. Szülő, pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 2712. Dorottya Rózsavölgyi (Pest megye) |
2713. Nem nyilvános név (Somogy megye) | 2714. Edit Botosné Simon (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
2715. Liptai Imre (Bács-Kiskun megye) | 2716. Éva Végh (Budapest) |
2717. Komlósné Rotter Ágnes (Fejér megye) | 2718. Páli Éva (Tolna megye) |
2719. Nagyszülő (Budapest) | 2720. Szülő (Budapest) |
2721. Edit Feke (Budapest) | 2722. Szülő (Budapest) |
2723. Szülő (Komárom-Esztergom megye) | 2724. Pillisné Antal Ildikó (Nógrád megye) |
2725. Nagyszülő (Bács-Kiskun megye) | 2726. Molnár Éva (Budapest) |
2727. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 2728. Szülő (Komárom-Esztergom megye) |
2729. Kovács Lászlóné (Nógrád megye) | 2730. Angyalné Bíró Valéria (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
2731. Nagyszülő, pedagógus (Vas megye) | 2732. Gergelyffy Lászlóné (Pest megye) |
2733. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 2734. Nagyszülő, pedagógus (Csongrád-Csanád megye) |
2735. Csaba gyula (Pest megye) | 2736. Nagyszülő (Veszprém megye) |
2737. Králl Dávid (Fejér megye) | 2738. Bardócz Ágnes (Pest megye) |
2739. Szülő, pedagógus (Zala megye) | 2740. Balogh Éva (Budapest) |
2741. Nagyszülő (Hajdú-Bihar megye) | 2742. Hörömpő Eriks (Csongrád-Csanád megye) |
2743. Várday Judit (Budapest) | 2744. Nagyszülő, pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
2745. Szemán Szemán (Budapest) | 2746. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
2747. Nagyszülő (Hajdú-Bihar megye) | 2748. Hámori Béláné (Budapest) |
2749. Pogácsás Katalin (Hajdú-Bihar megye) | 2750. Hedvig Kovács (Budapest) |
2751. Hajmásné Rácz Mariann (Zala megye) | 2752. Máté Ferencné (Hajdú-Bihar megye) |
2753. Kolonics Viktória (Fejér megye) | 2754. Nagyszülő (Budapest) |
2755. Szülő (Budapest) | 2756. Szabó Tamásné (Pest megye) |
2757. Kapócsné Tóth Márts (Bács-Kiskun megye) | 2758. Nagyszülő (Heves megye) |
2759. Ilona Dt Juhász (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 2760. Nagyszülő (Pest megye) |
2761. Nagyszülő (Budapest) | 2762. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
2763. Veronika Vighnè (Győr-Moson-Sopron megye) | 2764. Nagyszülő (Budapest) |
2765. Julianna Juhász (Pest megye) | 2766. Molnár Csaba (Budapest) |
2767. Nagyszülő (Budapest) | 2768. Nagyszülő (Budapest) |
2769. Földi Ágnes (Fejér megye) | 2770. Nagyszülő (Budapest) |
2771. Pedagógus (Somogy megye) | 2772. Zsuzsanna Simonffy (Budapest) |
2773. Szentandrássy Józsefné (Pest megye) | 2774. Szülő (Fejér megye) |
2775. Magdolna Katalin Barna (Fejér megye) | 2776. Dr. Sipos Marianna (Budapest) |
2777. Pécsi Mária (Pest megye) | 2778. Tóth István (Budapest) |
2779. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 2780. Orosz Jánosné (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
2781. Szülő (Fejér megye) | 2782. Nagyszülő (Bács-Kiskun megye) |
2783. dr Vancsura István (Bács-Kiskun megye) | 2784. Bankó Attila Ferenc (Veszprém megye) |
2785. Szülő (Pest megye) | 2786. Nagyszülő (Fejér megye) |
2787. Dr. Huszár Zsuzsanna (Baranya megye) | 2788. Szülő (Pest megye) |
2789. György Horváth (Pest megye) | 2790. Domonkos Éva (Budapest) |
2791. Szülő, nagyszülő (Pest megye) | 2792. Pintér György (Vas megye) |
2793. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 2794. Kántor Gáborné (Budapest) |
2795. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 2796. Béláné Hepf (Somogy megye) |
2797. Szülő (Pest megye) | 2798. Nagyszülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
2799. Szülő (Baranya megye) | 2800. Jánosné Joszt (Csongrád-Csanád megye) |
2801. Zoltán Molnár (Pest megye) | 2802. Mária Márta Deresné Szép (Somogy megye) |
2803. Judit Balogh (Budapest) | 2804. Sőrés Gábor (Budapest) |
2805. Szülő, pedagógus (Budapest) | 2806. Szülő (Budapest) |
2807. Nagyszülő (Pest megye) | 2808. Stolnicki Gyula (Budapest) |
2809. Szülő (Budapest) | 2810. Szili Katalin (Budapest) |
2811. Szülő, pedagógus (Győr-Moson-Sopron megye) | 2812. Péger Zsuzsanna (Budapest) |
2813. Mádiné Uzonyi Anett (Hajdú-Bihar megye) | 2814. Szülő, pedagógus (Budapest) |
2815. Jassenovics Lajosné (Bács-Kiskun megye) | 2816. Szülő (Zala megye) |
2817. Tilk Anita (Somogy megye) | 2818. Szülő (Budapest) |
2819. Nem nyilvános név (Csongrád-Csanád megye) | 2820. Szülő (Pest megye) |
2821. Zsuzsanna Vadász (Veszprém megye) | 2822. Pedagógus (Pest megye) |
2823. Anita Sárfinè Varga (Somogy megye) | 2824. Lászlóné Gubik (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
2825. Hegel István (Pest megye) | 2826. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
2827. Szülő (Budapest) | 2828. Magdolna Solt (Komárom-Esztergom megye) |
2829. Nagyszülő (Pest megye) | 2830. Járay Dénes (Budapest) |
2831. Zsófia Melinda Kiszin (Csongrád-Csanád megye) | 2832. Valastyán Krisztina (Csongrád-Csanád megye) |
2833. Lentulai Jánosné (Komárom-Esztergom megye) | 2834. Nagyszülő (Komárom-Esztergom megye) |
2835. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Baranya megye) | 2836. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
2837. Nagyszülő (Budapest) | 2838. Molnár Krisztián (Budapest) |
2839. Gyebnár Mátyás (Pest megye) | 2840. Nagyszülő (Komárom-Esztergom megye) |
2841. Dr Czenner Zsuzsa (Pest megye) | 2842. Számné Vincze Andrea (Budapest) |
2843. Nem nyilvános név (Budapest) | 2844. Szülő (Pest megye) |
2845. Szülő (Budapest) | 2846. Szülő (Budapest) |
2847. Szülő, pedagógus (Tolna megye) | 2848. Szülő (Budapest) |
2849. Szülő (Budapest) | 2850. Pusztai Ildiko (Budapest) |
2851. Kulcsár Antal (Békés megye) | 2852. Bíró Zoltán (Csongrád-Csanád megye) |
2853. Nagyszülő (Budapest) | 2854. Zsoldos Virág (Somogy megye) |
2855. Korányi István (Békés megye) | 2856. Bujdosó Sándor (Budapest) |
2857. Nagyszülő (Pest megye) | 2858. Fellenbeck Ádám (Győr-Moson-Sopron megye) |
2859. Ács László (Pest megye) | 2860. Szalovszky Zsolt (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
2861. Szülő, pedagógus (Bács-Kiskun megye) | 2862. Szülő (Budapest) |
2863. Szülő (Budapest) | 2864. Czibere Sándorné (Hajdú-Bihar megye) |
2865. Nagyszülő (Pest megye) | 2866. Virágh István (Budapest) |
2867. Nagyszülő (Budapest) | 2868. Janosne Keller (Csongrád-Csanád megye) |
2869. Orsós Erika (Somogy megye) | 2870. Szülő (Pest megye) |
2871. Gyökér Gábor (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 2872. Szülő (Budapest) |
2873. Csuka Milán (Heves megye) | 2874. Nagyszülő (Pest megye) |
2875. Szűcs Sándor Zsolt (Tolna megye) | 2876. Nemeth Kálmánné (Komárom-Esztergom megye) |
2877. Andrékovics Istvánné (Bács-Kiskun megye) | 2878. Bajkó Vilma (Veszprém megye) |
2879. Szülő, nagyszülő (Csongrád-Csanád megye) | 2880. Lőrincz Gábor (Pest megye) |
2881. Szülő (Budapest) | 2882. Szülő (Tolna megye) |
2883. Anita Balogh (Pest megye) | 2884. Szabó Józsefné (Pest megye) |
2885. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 2886. Szülő (Heves megye) |
2887. Mosolygó János (Veszprém megye) | 2888. Nagyszülő, pedagógus (Bács-Kiskun megye) |
2889. Sándorné Szimuly (Fejér megye) | 2890. Vatga Eszter (Budapest) |
2891. Thurn Eszter (Budapest) | 2892. Nagy Józsefné (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
2893. Nagyszülő (Csongrád-Csanád megye) | 2894. Ambrózy Attila (Budapest) |
2895. Katalin Remport (Budapest) | 2896. Kati Keszei (Bács-Kiskun megye) |
2897. Samai Anikó (Budapest) | 2898. Sándorné Perjési (Budapest) |
2899. Péter Béla Markovich (Fejér megye) | 2900. Olvasó (Somogy megye) |
2901. Ágnes Nagy (Pest megye) | 2902. Nagy Ferencné (Győr-Moson-Sopron megye) |
2903. Nagyszülő (Hajdú-Bihar megye) | 2904. Kiss László (Pest megye) |
2905. Zoltán dr.Csuka (Pest megye) | 2906. András Bényei (Pest megye) |
2907. Emma Fóldesi (Hajdú-Bihar megye) | 2908. Pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
2909. Szülő (Pest megye) | 2910. Judit Rádi (Budapest) |
2911. Nem nyilvános név (Fejér megye) | 2912. Pedagógus (Budapest) |
2913. Szabó Gabriella (Budapest) | 2914. Nagy Kálmánné (Baranya megye) |
2915. Urbancsek Gábor (Budapest) | 2916. Nagy Gábor (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
2917. Szülő (Budapest) | 2918. Oláh Adrienn (Pest megye) |
2919. Berta Zita (Baranya megye) | 2920. Pedagógus (Csongrád-Csanád megye) |
2921. Kertész Viktor (Budapest) | 2922. Horváthné Kovács Gyöngyi (Zala megye) |
2923. Judit Seiffert (Budapest) | 2924. Nagyszülő (Tolna megye) |
2925. Szülő (Budapest) | 2926. Szülő (Pest megye) |
2927. Német Judit (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 2928. Dr. Szalai Tamás (Csongrád-Csanád megye) |
2929. Ágota Starck (Budapest) | 2930. TothErzsebet (Budapest) |
2931. Nagyszülő (Békés megye) | 2932. Csesztregi Beáta (Zala megye) |
2933. Nagyszülő (Veszprém megye) | 2934. Kiss Lászlóné (Budapest) |
2935. Koós Èva (Budapest) | 2936. Szülő (Budapest) |
2937. Szülő (Bács-Kiskun megye) | 2938. Zsuzsanna Rozsar (Budapest) |
2939. Lászlóné Koós (Pest megye) | 2940. Istvanne Palfi (Budapest) |
2941. Olejnyik Attila (Budapest) | 2942. Barcsikné Debreczeni Rozália (Békés megye) |
2943. Nagyszülő (Zala megye) | 2944. Fodor Zsolt (Zala megye) |
2945. Szabó Tiborné (Pest megye) | 2946. Nagyszülő (Fejér megye) |
2947. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 2948. Szülő, pedagógus (Budapest) |
2949. Szülő (Vas megye) | 2950. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
2951. Szepesi Hajnal (Budapest) | 2952. Szegő István (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
2953. Lasancz Ildikó (Csongrád-Csanád megye) | 2954. Nagyszülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
2955. Pàlné Uhrin (Hajdú-Bihar megye) | 2956. Szülő (Budapest) |
2957. Pedagógus (Bács-Kiskun megye) | 2958. Szilvia Horváthné Vizvári (Budapest) |
2959. Miklósné Menczelesz (Nógrád megye) | 2960. Szalai Attila (Győr-Moson-Sopron megye) |
2961. Patty Erika (Budapest) | 2962. Nagyszülő (Hajdú-Bihar megye) |
2963. Szülő (Pest megye) | 2964. Kati HARASZTY Miklósné (Pest megye) |
2965. Nem nyilvános név (Vas megye) | 2966. Tálosné dr. Vass Katalin (Budapest) |
2967. Pedagógus (Hajdú-Bihar megye) | 2968. Zita Istvanffy (Győr-Moson-Sopron megye) |
2969. Éva Kiss (Hajdú-Bihar megye) | 2970. Nagyszülő (Pest megye) |
2971. Endredy zoltanne (Budapest) | 2972. Nagyszülő (Komárom-Esztergom megye) |
2973. zsuberács józsefné (Budapest) | 2974. Bodor Mária (Veszprém megye) |
2975. Major Szilvia (Fejér megye) | 2976. Julianna Pàll (Budapest) |
2977. Szülő (Budapest) | 2978. Istvánné Bacskai (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
2979. Nagyszülő, pedagógus (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 2980. Nagyszülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
2981. Farkasné Várbíró Dórs (Somogy megye) | 2982. Szülő (Budapest) |
2983. Nagyszülő (Somogy megye) | 2984. Szülő (Budapest) |
2985. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 2986. Lászlóné (Csongrád-Csanád megye) |
2987. Rádai Erzsébet (Budapest) | 2988. Cséfalvay István (Budapest) |
2989. Mária Bodó (Pest megye) | 2990. Pedagógus (Budapest) |
2991. Kerékgyártó (Hajdú-Bihar megye) | 2992. Etelka Kónya (Békés megye) |
2993. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 2994. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
2995. Gósz Zoltán (Csongrád-Csanád megye) | 2996. Szülő (Komárom-Esztergom megye) |
2997. Nagyszülő (Nógrád megye) | 2998. Köves Kata (Pest megye) |
2999. Nánási Noémi (Fejér megye) | 3000. Szilberharné Balogh Ilona (Pest megye) |
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.