Eddig 4418 aláíró. |
Gyermekeinknek legyen meg az esélye a minőségi gimnáziumi képzésre és a minőségi szakképzésre is, a kormány ne terelje a gyerekeket mesterségesen a szakképzésbe!
A kormány úgy nyilatkozott, hogy a gimnáziumi helyek számát drasztikusan csökkenteni kívánják, a gimnáziumi képzést a jelenlegi 40%-ról 30%-ra, vagy akár 20%-ra kívánják visszaszorítani. A tervek szerint a kompetenciamérések eredménye is beszámítana a gimnáziumi felvételibe, ami minden bizonnyal tovább nehezítené a gimnáziumokba való bejutást.
Az állami fenntartású gimnáziumoknak olyan központi utasítást adtak, hogy ha egy gimnázium kéri a központi írásbelin való részvételt, csak azokat veheti fel, akik a központi felvételin elérnek egy minimális pontszámot. Ezzel a gyakorlatban csökken a gimnáziumi férőhelyek száma, és így több tanuló akarata ellenére a szakképzésbe szorul. Bár hivatalosan csak „ajánlás”, a fenntartó elvárásának az iskolák sokszor nem mernek ellenszegülni. A ponthatár már több iskola felvételi feltételei között megjelent, és jövőre várhatóan még többen írják ezt elő, ha nem vonják vissza az intézkedést, melynek révén sok gyerek akkor sem tud bekerülni az írásbelit kérő gimnáziumba, ha a korábbi számítási módszerrel (általános iskolai és a központi írásbeli eredményeinek és az esetleges szóbelinek az összege alapján) bekerült volna.
A túlzottan stresszes és esetleges írásbeli szerepe így tovább nő. Sok családnak már most is saját költségen kell felkészíteni a gyermeket a sikeres felvételire, az újabb intézkedés és a kilátásba helyezett tervek miatt pedig az eleve nagy esélyegyenlőtlenség tovább romlik.
A családokat és iskolákat sújtó bizonytalanság nagyobb lett, a későbbiekben pedig a kormány egy nehezebb központi felvételi feladatsorral akár jogszabálymódosítás nélkül is még erőteljesebben kényszerítheti a tanulókat a szakképzés felé.
Sok tanuló 14 éves korában még nem tudja eldönteni, milyen szakmát választana. Ne legyen kényszer a szakképzés, támogassa a kormány a gimnáziumokat is!
Már eddigis sok módon próbálták a gyerekeket a szakképzésbe irányítani: ösztöndíjjal, pályaorientációs foglalkozásokkal, kérdőívekkel, melyek mind a szakképzést preferálták. Pedig a gyerekek és az ország számára az általános műveltség is fontos, a gimnázium után pedig szélesebb a lehetőség a felsőfokú tanulmányok megválasztására.
A továbbtanulási döntés egész életre szól, ezt nem írhatja felül a gazdaság pillanatnyi igénye.
Vonják vissza a felvételi korlátozást, ne akarják újabb mesterséges akadályokkal nehezíteni a gimnáziumokba való bejutást, és teremtsék meg széles körben a minőségi gimnáziumi képzés és szakképzés feltételeit, hogy minden gyerek a számára leginkább megfelelőt választhassa - szabadon!
A csatlakozók listája:
1. Vera Burai (Budapest) | 2. Miklós György (Pest megye) |
3. Tálosné dr. Vass Katalin (Budapest) | 4. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
5. Istvánné Deák (Hajdú-Bihar megye) | 6. Bakó Tünde (Budapest) |
7. Győrik Edit (Budapest) | 8. Gesztes Napsugár (Budapest) |
9. Eszter Baláti (Bács-Kiskun megye) | 10. Szülő (Komárom-Esztergom megye) |
11. Szülő (Budapest) | 12. Szülő (Budapest) |
13. Szülő (Budapest) | 14. Bedecs Anna (Budapest) |
15. Bári Olga (Budapest) | 16. Rozinger Jánosné (Baranya megye) |
17. Szülő (Budapest) | 18. Váróczi Zsuzsanna (Pest megye) |
19. Pajor Tamás (Budapest) | 20. Henrietta Lilla Dezső (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
21. Csabi Katalin (Budapest) | 22. Ádám Pálfia (Bács-Kiskun megye) |
23. Törley Katalin (Budapest) | 24. Nem nyilvános név (Pest megye) |
25. Szülő, pedagógus (Budapest) | 26. Gabriella (Budapest) |
27. SIPOSNÉ NAGY MÁRTA (Veszprém megye) | 28. Szülő (Pest megye) |
29. Szülő (Békés megye) | 30. Szülő (Pest megye) |
31. Hargitai Zoltán (Budapest) | 32. Márkusné Fehér Mária (Fejér megye) |
33. Klaudia Mahr (Pest megye) | 34. Szülő (Budapest) |
35. Tamás Senye (Pest megye) | 36. Szülő, pedagógus (Csongrád-Csanád megye) |
37. Éva Edvyné l0vasi (Fejér megye) | 38. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
39. Viczián Orsolya (Pest megye) | 40. Odília Fritz (Békés megye) |
41. Kiss Alexandra (Veszprém megye) | 42. Szülő, pedagógus (Heves megye) |
43. Nagyszülő (Pest megye) | 44. Noémi Keresztes (Pest megye) |
45. Ágnes Gálos-Csire (Pest megye) | 46. Grandpierre Aranka (Pest megye) |
47. Lázár Júlia (Fejér megye) | 48. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
49. Jozsef Orbán (Budapest) | 50. Szülő (Pest megye) |
51. Erika (Budapest) | 52. Vadas Zsuzsa (Budapest) |
53. Szabó Zsuzsa Réka (Csongrád-Csanád megye) | 54. Pintye Imre (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
55. Grandpierre Gabriel (Budapest) | 56. Andrea Bánki (Budapest) |
57. Sipos Eszter (Veszprém megye) | 58. Mariann Körmendi (Fejér megye) |
59. Szülő (Pest megye) | 60. Lukács-Nagy János (Fejér megye) |
61. Edina Seres (Budapest) | 62. Labátné Zsadányi Melinda (Pest megye) |
63. Cserhalmi-Mátyus Dóra (Pest megye) | 64. Pintye Imréné (Pest megye) |
65. Garamvölgyi Edina (Budapest) | 66. ladanyi beatrix (Budapest) |
67. Szülő (Somogy megye) | 68. Kubovics Villő (Pest megye) |
69. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 70. Horváth Orsolya (Budapest) |
71. László Tóth (Heves megye) | 72. Viola Csomor (Pest megye) |
73. Dr Végh Lászlóné (Pest megye) | 74. Szülő (Budapest) |
75. Szülő (Pest megye) | 76. Nem nyilvános név (Budapest) |
77. Dóra Kónya (Komárom-Esztergom megye) | 78. Szülő (Budapest) |
79. Nem nyilvános név (Pest megye) | 80. Trautmann- Németh Erzsi (Budapest) |
81. Beáta Kiss (Komárom-Esztergom megye) | 82. Szülő (Budapest) |
83. Kerekes Katalin (Budapest) | 84. Nagyszülő (Baranya megye) |
85. Kozma Katalin (Budapest) | 86. Szülő (Pest megye) |
87. Szülő (Heves megye) | 88. Varga Andrea (Budapest) |
89. Szülő (Budapest) | 90. Borbás Katalin (Pest megye) |
91. Gáspár Gabriella (Budapest) | 92. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
93. Szülő (Budapest) | 94. Gergely Anna (Budapest) |
95. Szülő (Békés megye) | 96. Tamás Veronika (Budapest) |
97. Sarolta Nagy (Pest megye) | 98. Nagy Babett (Budapest) |
99. Kalmár Zoltánné (Budapest) | 100. Szülő (Budapest) |
101. Szülő (Budapest) | 102. Szülő (Budapest) |
103. Váciné Zöld Zsuzsanna (Baranya megye) | 104. Szülő (Budapest) |
105. Szülő (Budapest) | 106. Szülő (Pest megye) |
107. Simonné Boda Renáta (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 108. Dobó Ágnes (Pest megye) |
109. Eszter Schmek (Veszprém megye) | 110. Csepregi Panka (Veszprém megye) |
111. Fürst Zsuzsanna (Budapest) | 112. Szülő (Budapest) |
113. Veronika Bors (Győr-Moson-Sopron megye) | 114. Eva Berko-Toth (Tolna megye) |
115. Szülő (Fejér megye) | 116. Petkovicsné Tóth Sára (Pest megye) |
117. Ballóné Juhász Éva (Fejér megye) | 118. Vona Lilla (Hajdú-Bihar megye) |
119. Ferencz Éva (Bács-Kiskun megye) | 120. Szülő (Budapest) |
121. Nagyszülő (Pest megye) | 122. Diana Sánta (Somogy megye) |
123. Szülő (Pest megye) | 124. Szülő (Budapest) |
125. Tomcsányi Krisztina (Budapest) | 126. Terts Mònika (Budapest) |
127. Atali Krisztina (Budapest) | 128. Szülő (Budapest) |
129. Szülő (Budapest) | 130. Hajdu Orsolya (Budapest) |
131. Noemi (Pest megye) | 132. Pedagógus (Pest megye) |
133. Petra Pálmai (Komárom-Esztergom megye) | 134. Szülő (Pest megye) |
135. Judit Galambos (Budapest) | 136. Nem nyilvános név (Pest megye) |
137. Füleiné Henrik Anita (Budapest) | 138. Zsuzsanna Varga (Fejér megye) |
139. Hajnalka Henrik (Pest megye) | 140. Horváth Evelyn (Budapest) |
141. Mária Dévai (Pest megye) | 142. Szülő (Pest megye) |
143. Virágh Hajnalka (Bács-Kiskun megye) | 144. Pócs Péter (Budapest) |
145. Szülő (Budapest) | 146. Nagy Viktória (Győr-Moson-Sopron megye) |
147. Üveges Timea (Fejér megye) | 148. Kurtz Zsuzsa (Pest megye) |
149. Szülő (Veszprém megye) | 150. Szülő (Budapest) |
151. Pedagógus (Nógrád megye) | 152. Gabriella Lukácsné Rápolti (Hajdú-Bihar megye) |
153. Zsuzsanna Bajai (Budapest) | 154. Szülő (Budapest) |
155. Szülő (Budapest) | 156. Margò Tarjanyi (Csongrád-Csanád megye) |
157. Szülő (Pest megye) | 158. Szülő (Pest megye) |
159. Szülő (Bács-Kiskun megye) | 160. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
161. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 162. Vincze Regina (Budapest) |
163. Pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 164. Kiss Barbara (Pest megye) |
165. Baranyai Katalin (Budapest) | 166. Szülő (Pest megye) |
167. Nem nyilvános név (Budapest) | 168. Nagy Boglárka (Budapest) |
169. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 170. Szülő (Baranya megye) |
171. Szülő (Budapest) | 172. Szülő (Pest megye) |
173. Krezinger-Lloyd Zita (Pest megye) | 174. Szülő (Budapest) |
175. Szülő (Komárom-Esztergom megye) | 176. Szülő, pedagógus (Budapest) |
177. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 178. Szülő (Budapest) |
179. Bihari Liliána Ágnes (Budapest) | 180. Szülő, pedagógus (Fejér megye) |
181. Ibolya Szücs (Veszprém megye) | 182. Edina Andrics-Fölnagy (Vas megye) |
183. Tuskó Sándor (Pest megye) | 184. Éva Koppánné Márton (Vas megye) |
185. Bóna Tímea (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 186. Dóra Virágvölgyi (Budapest) |
187. Szülő (Pest megye) | 188. ZKrisztina (Pest megye) |
189. Szülő (Pest megye) | 190. Szülő (Budapest) |
191. Erdős Katalin (Hajdú-Bihar megye) | 192. Bagdi Patrícia (Pest megye) |
193. Szülő (Budapest) | 194. Fanni Krupa (Zala megye) |
195. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 196. Varga Boglárka (Pest megye) |
197. Szabó Éva (Budapest) | 198. Szülő (Pest megye) |
199. Tóth Erika (Pest megye) | 200. Szülő (Baranya megye) |
201. Szülő (Budapest) | 202. Kökényesi Renáta (Budapest) |
203. Szülő (Budapest) | 204. Kökényesi Attila (Budapest) |
205. Szülő (Budapest) | 206. Szülő (Budapest) |
207. Erika Cseresznye (Győr-Moson-Sopron megye) | 208. Portörő Ágnes (Budapest) |
209. Szülő (Budapest) | 210. Zsuzsa Kis (Pest megye) |
211. Szülő (Budapest) | 212. Szülő (Budapest) |
213. Nagyszülő, pedagógus (Hajdú-Bihar megye) | 214. Csizmazia Eszter (Budapest) |
215. Gabriella Novákné Szegedi (Budapest) | 216. Kálóczi-Balázs Beáta (Pest megye) |
217. Szülő, pedagógus (Budapest) | 218. Szülő (Heves megye) |
219. Szülő (Pest megye) | 220. Szülő (Budapest) |
221. Király Edit (Csongrád-Csanád megye) | 222. Szülő (Budapest) |
223. Farago Ilona (Hajdú-Bihar megye) | 224. Szülő (Budapest) |
225. Szülő (Budapest) | 226. Szülő (Pest megye) |
227. Szülő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 228. Kindli Zsófia (Budapest) |
229. Kálmán Júlia (Budapest) | 230. Kolics-Horváth Éva (Somogy megye) |
231. Dr Kolics Balázs (Somogy megye) | 232. Klára Csibra (Budapest) |
233. Szülő (Budapest) | 234. Henriett Tulipánné Szél (Hajdú-Bihar megye) |
235. Nagyszülő (Bács-Kiskun megye) | 236. Szénásiné Csarmaz Márta (Csongrád-Csanád megye) |
237. K.M. (Csongrád-Csanád megye) | 238. Timea Laczi (Csongrád-Csanád megye) |
239. Szülő, pedagógus (Heves megye) | 240. Szülő, pedagógus (Csongrád-Csanád megye) |
241. Nagy Ildikó (Budapest) | 242. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
243. Nem nyilvános név (Budapest) | 244. Dora Sulak (Budapest) |
245. Krisztina Ferencz (Budapest) | 246. Szülő (Pest megye) |
247. Beatrix Bolgár (Budapest) | 248. Szülő, pedagógus (Baranya megye) |
249. Szülő (Budapest) | 250. Vona- Erdész Orsolya (Budapest) |
251. András Nyíri (Budapest) | 252. Szülő (Pest megye) |
253. Narcisz Berekhelyi (Budapest) | 254. Mariann Benedek (Pest megye) |
255. Czuczor Tamásné (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 256. Rózsahegyi Emőke (Budapest) |
257. Szülő (Pest megye) | 258. Lekics Éva (Zala megye) |
259. Mária Borosné Hodop (Pest megye) | 260. Gáspár József (Zala megye) |
261. Tőkés Lilla (Pest megye) | 262. Szülő (Budapest) |
263. Szülő (Budapest) | 264. Nagy Renáta (Tolna megye) |
265. Szülő (Budapest) | 266. Éva Smaroglay (Budapest) |
267. Szülő (Budapest) | 268. Szülő (Budapest) |
269. Tünde Bakos (Budapest) | 270. Csilla Csikos (Pest megye) |
271. Gönczi Katalin (Veszprém megye) | 272. Szülő (Pest megye) |
273. Marics Attila (Zala megye) | 274. Körmendi Viola (Pest megye) |
275. Veronika Szabó (Budapest) | 276. Lauer Márta (Győr-Moson-Sopron megye) |
277. Szülő (Budapest) | 278. Szülő (Budapest) |
279. Szülő (Budapest) | 280. Kiss Petra (Budapest) |
281. Timea Csóti (Pest megye) | 282. Szülő (Budapest) |
283. Hevesi Nelli (Pest megye) | 284. Szülő (Budapest) |
285. Magdolna Kissné Döbrössi (Baranya megye) | 286. Szülő (Budapest) |
287. Szülő (Budapest) | 288. Rita Varga (Pest megye) |
289. Nagyszülő, pedagógus (Baranya megye) | 290. Szülő (Budapest) |
291. Pedagógus (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 292. Erdélyi Judit (Budapest) |
293. Szülő (Budapest) | 294. Szülő (Pest megye) |
295. Szülő (Budapest) | 296. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
297. Pedagógus (Baranya megye) | 298. Gonda Annamária (Pest megye) |
299. Ad (Heves megye) | 300. Szele Edit (Győr-Moson-Sopron megye) |
301. Katinka Jakabfi (Pest megye) | 302. dr Mikó-Bakk Mónika Laura (Pest megye) |
303. Szülő (Budapest) | 304. Katalin Rákóczy (Budapest) |
305. Szülő (Pest megye) | 306. Nagy Erzsébet (Baranya megye) |
307. Pedagógus (Bács-Kiskun megye) | 308. Szülő (Budapest) |
309. Végh Mónika (Budapest) | 310. Olívia Czirok-Csáki (Pest megye) |
311. Szülő (Fejér megye) | 312. Szülő (Budapest) |
313. Mészáros Dóra (Budapest) | 314. Szülő (Fejér megye) |
315. Szülő (Pest megye) | 316. Szülő (Pest megye) |
317. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 318. Szülő (Budapest) |
319. Kocsis Csaba (Budapest) | 320. Labancz Georgina (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
321. Pedagógus (Budapest) | 322. Baróci Tibor (Pest megye) |
323. Cséry Agnes (Budapest) | 324. Szülő, pedagógus (Heves megye) |
325. Rupert Mária (Budapest) | 326. Palacskó Lászlóné (Somogy megye) |
327. Palacskó László (Somogy megye) | 328. Nem nyilvános név (Pest megye) |
329. Kánya Györgyné (Budapest) | 330. Györgyné Kánya (Budapest) |
331. Kánya Krisztina (Budapest) | 332. Jászainé Orbán Zsuzsa (Hajdú-Bihar megye) |
333. Vonnák Iván (Budapest) | 334. Szülő (Budapest) |
335. Kovács Beáta (Budapest) | 336. Olvasó (Zala megye) |
337. Nemes Szabolcs (Budapest) | 338. Dudás László (Budapest) |
339. Szülő, pedagógus (Budapest) | 340. Tóth Emese (Budapest) |
341. Kiss Katalin (Budapest) | 342. Sándorné Sós (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
343. Lukács Istvánné (Pest megye) | 344. Kata Balint (Budapest) |
345. Szülő (Pest megye) | 346. Szülő (Pest megye) |
347. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 348. Olvasó (Veszprém megye) |
349. Lapáthi-Faragó Anita (Komárom-Esztergom megye) | 350. Szülő (Budapest) |
351. Szülő (Budapest) | 352. Szülő (Budapest) |
353. Erzsébet Czuckáné Ladányi (Heves megye) | 354. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
355. Szülő, pedagógus (Hajdú-Bihar megye) | 356. Szülő (Budapest) |
357. Szülő (Pest megye) | 358. Ágnes Burián (Baranya megye) |
359. Szülő (Budapest) | 360. Kazsoki Judit (Fejér megye) |
361. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 362. Suhainé O Györgyi (Budapest) |
363. Hudák Ilona (Budapest) | 364. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
365. Szülő (Budapest) | 366. Helén Pribus (Budapest) |
367. Szülő (Budapest) | 368. Szülő (Budapest) |
369. Szülő, pedagógus (Budapest) | 370. István Hochrek (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
371. Magyari Judit (Pest megye) | 372. Mihály Orsolya (Baranya megye) |
373. Szülő (Veszprém megye) | 374. Szülő (Pest megye) |
375. Szülő (Pest megye) | 376. Olvasó (Budapest) |
377. Klauser Vera (Győr-Moson-Sopron megye) | 378. Szülő (Budapest) |
379. Tilkné Németh Márta (Budapest) | 380. Lappints Eszter (Budapest) |
381. Bagdány Angéla (Hajdú-Bihar megye) | 382. Szülő (Budapest) |
383. Szakmári Klára (Budapest) | 384. Szabados Rita (Pest megye) |
385. Szülő (Budapest) | 386. Kránitzné Bálint Krisztina Anna (Győr-Moson-Sopron megye) |
387. Krisztina Benkőné Bődör (Baranya megye) | 388. Baffia Tamás (Pest megye) |
389. Szülő (Pest megye) | 390. Kovács Ildikó (Baranya megye) |
391. Szegedi Regina (Hajdú-Bihar megye) | 392. Judit Marsi (Budapest) |
393. Máthé Kriszta (Pest megye) | 394. Futó Dalma (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
395. Rozsnyai Kamilla (Budapest) | 396. Szülő (Budapest) |
397. Kalló Zoltánné (Pest megye) | 398. Szülő (Pest megye) |
399. Szülő (Pest megye) | 400. Olvasó (Budapest) |
401. Juhász Emese (Budapest) | 402. Farkas Márton (Pest megye) |
403. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 404. Völgyesi Andrea (Budapest) |
405. Detre Zsuzsa (Fejér megye) | 406. Szülő (Békés megye) |
407. Molnár Viktória (Budapest) | 408. Szülő (Zala megye) |
409. Galacz Anna (Budapest) | 410. Bela Marianna (Budapest) |
411. Szülő (Komárom-Esztergom megye) | 412. Dr. Rozek Viktoria (Pest megye) |
413. Hornyákné Kovács Izabella (Budapest) | 414. Szilágyi Magdolna (Győr-Moson-Sopron megye) |
415. Gyémánt Zsuzsa (Pest megye) | 416. Nem nyilvános név (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
417. Nem nyilvános név (Budapest) | 418. Orsolya Süvegjártóné Barti (Pest megye) |
419. Valler Hajnalka (Budapest) | 420. Szülő (Somogy megye) |
421. Szülő (Külföld) | 422. Szülő (Budapest) |
423. Szülő (Pest megye) | 424. Szülő, pedagógus (Komárom-Esztergom megye) |
425. Slezák Edit (Bács-Kiskun megye) | 426. Baráth Endréné (Pest megye) |
427. Ligetvári Sándorné (Veszprém megye) | 428. Szülő, pedagógus (Veszprém megye) |
429. Nem nyilvános név (Budapest) | 430. Szülő (Pest megye) |
431. Pásztorné dr.Tündik Krisztina (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 432. Mucsi Erika (Budapest) |
433. Simonné Pucsli Zsuzsanna (Tolna megye) | 434. Gurmai-Málnás Ágnes (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
435. Edit Rév-Szabados (Budapest) | 436. Olvasó (Budapest) |
437. Gulyás Judit (Budapest) | 438. Reinhardt Ágnes (Pest megye) |
439. Szegi Ádám Tamás (Budapest) | 440. Fükéné Walter Mária (Baranya megye) |
441. Kolozsvári Márta (Pest megye) | 442. Kiss Endréné (Bács-Kiskun megye) |
443. Szekeres István (Budapest) | 444. Barta Károly (Pest megye) |
445. Birkné Tenk Nóra (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 446. Olvasó (Győr-Moson-Sopron megye) |
447. Izsákné Formanek Zsuzsanna (Budapest) | 448. Szülő (Pest megye) |
449. Madarász Èva (Budapest) | 450. Szülő (Békés megye) |
451. Váczi András (Pest megye) | 452. G. Laura (Budapest) |
453. Szülő (Budapest) | 454. Szülő (Budapest) |
455. Bereczki Ildikó Ildi (Budapest) | 456. Olvasó (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
457. Szülő (Komárom-Esztergom megye) | 458. Szabó László (Pest megye) |
459. Gömböcz Elvira (Budapest) | 460. Csanádi András (Somogy megye) |
461. Belincsák Miklósné (Budapest) | 462. Kajdi-Horváth Viktória (Budapest) |
463. Szülő (Pest megye) | 464. Lakos Andrea (Budapest) |
465. Schüszterl Ferenc (Budapest) | 466. Szülő (Budapest) |
467. Horváth Ágnes (Budapest) | 468. Filotás Kálmán (Fejér megye) |
469. Bertalan Éva (Hajdú-Bihar megye) | 470. Szülő (Pest megye) |
471. Szülő (Pest megye) | 472. Lukácsi Nóra (Budapest) |
473. Nagyszülő (Budapest) | 474. Varjas Anita (Budapest) |
475. Szilvia Molnar (Pest megye) | 476. Boncsérné Habarics Kitti (Pest megye) |
477. Lovász Tímea (Pest megye) | 478. Soós István (Budapest) |
479. Szülő (Bács-Kiskun megye) | 480. Balázsné Fábián Mónika (Heves megye) |
481. Svékus Gergely (Budapest) | 482. Szülő (Komárom-Esztergom megye) |
483. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 484. Szülő, pedagógus (Budapest) |
485. Attila Dr. Egri (Budapest) | 486. Szülő, pedagógus (Tolna megye) |
487. Somlói Viktória (Pest megye) | 488. Nagyszülő (Budapest) |
489. Szülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 490. Tóth Balázs (Baranya megye) |
491. Nagyszülő (Fejér megye) | 492. Domján Bálint (Zala megye) |
493. Hegedűs Péter (Budapest) | 494. Lengyel Erika (Baranya megye) |
495. Schwenner Zsuzsanna (Pest megye) | 496. Szülő (Zala megye) |
497. Szülő (Pest megye) | 498. Orsolya Kozma (Budapest) |
499. Hargitai Judit (Pest megye) | 500. Eperjesi Éva (Budapest) |
501. Varhegyi József Sándorné dr. (Zala megye) | 502. Szülő (Pest megye) |
503. Szülő (Budapest) | 504. Kindlerné Zantleitner Nóra (Komárom-Esztergom megye) |
505. Fenyves Tamás (Budapest) | 506. Dr. Lehmann Marianna (Pest megye) |
507. Beliczky Beáta (Pest megye) | 508. Nem nyilvános név (Budapest) |
509. Krisztina Táboriné Horváth (Pest megye) | 510. Szülő (Budapest) |
511. Molnár István (Budapest) | 512. Szülő, pedagógus (Bács-Kiskun megye) |
513. Urbán-Margittai Réka (Pest megye) | 514. Szülő (Budapest) |
515. Nagyszülő, pedagógus (Budapest) | 516. Dallos Judit (Budapest) |
517. Pécz Eszter (Budapest) | 518. Hamvas Niki (Budapest) |
519. Szülő (Budapest) | 520. Szülő (Budapest) |
521. Olvasó (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 522. Szülő (Budapest) |
523. Lini Krisztina (Budapest) | 524. Tóth-Pálóczi Éva (Hajdú-Bihar megye) |
525. Antal Zoltán Mészáros (Somogy megye) | 526. Nagyszülő (Baranya megye) |
527. Apáthy Zsuzsanna (Budapest) | 528. Nagyszülő (Bács-Kiskun megye) |
529. Nagyszülő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 530. Földesi Miklós (Csongrád-Csanád megye) |
531. Szülő (Veszprém megye) | 532. Anikó Károlyiné (Budapest) |
533. Nyári Hajnalka (Budapest) | 534. ( 36) 204965561 (Somogy megye) |
535. Nagy Ildikó (Pest megye) | 536. Horváth Gábor Endre (Budapest) |
537. Somi Judit (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 538. Farkas Jolán (Csongrád-Csanád megye) |
539. Ágnes Schrankó (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 540. Bakacsi János (Csongrád-Csanád megye) |
541. Nem nyilvános név (Bács-Kiskun megye) | 542. Tötös Krisztina (Pest megye) |
543. Nagyszülő (Pest megye) | 544. Erzsébet Volford (Csongrád-Csanád megye) |
545. Nem nyilvános név (Budapest) | 546. Nagyné Kontos Márta (Heves megye) |
547. Szülő (Budapest) | 548. Nagyszülő (Baranya megye) |
549. Gaál Istvánné (Pest megye) | 550. Szülő (Budapest) |
551. Kiss Edit (Budapest) | 552. Bója Zoltánné (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
553. Nagyszülő (Baranya megye) | 554. Szülő (Hajdú-Bihar megye) |
555. Maukner Antal (Budapest) | 556. Klaniczay Klaniczay (Budapest) |
557. Tóth Anikó Mária (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 558. Sztanó Péter (Budapest) |
559. Schwartz Antalné (Budapest) | 560. Balázs Józsefné (Bács-Kiskun megye) |
561. Szabó Tamásné (Pest megye) | 562. Sipos Anikó (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
563. Parrag Tamás (Somogy megye) | 564. Katalin Sólyom-Balga (Budapest) |
565. Veronika Veronika (Budapest) | 566. Nagyszülő (Győr-Moson-Sopron megye) |
567. Nem nyilvános név (Budapest) | 568. Mária Benczéné (Fejér megye) |
569. Csaba Békássy (Pest megye) | 570. Somogyvári Lajosné (Csongrád-Csanád megye) |
571. Erika Galgócziné Paszternák (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 572. Szülő (Budapest) |
573. Ágostonné Visy (Győr-Moson-Sopron megye) | 574. Margit Daczi (Tolna megye) |
575. Stir Erzsébet (Pest megye) | 576. Angyalné Bíró Valéria (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
577. Terézia Sonkoly (Budapest) | 578. Nem nyilvános név (Budapest) |
579. Nagyszülő (Budapest) | 580. Nem nyilvános név (Hajdú-Bihar megye) |
581. Járay Dénes (Budapest) | 582. dr. Kocsis György József (Budapest) |
583. Sarkadi Gyöngyi (Budapest) | 584. Vajda-Fricska Kata (Bács-Kiskun megye) |
585. Kasuba Nóra (Győr-Moson-Sopron megye) | 586. Samai Anikó (Budapest) |
587. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 588. Takács István (Budapest) |
589. Csóka Lajosné (Pest megye) | 590. jeremiás izsák bács (Pest megye) |
591. Nagyszülő (Baranya megye) | 592. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
593. Matluka-Liktor Erzsébet (Somogy megye) | 594. Fehér Ibolya (Pest megye) |
595. Lászlóné Makai (Budapest) | 596. Karácsony Ildikó (Budapest) |
597. Kaszás Kitti (Fejér megye) | 598. Nagyszülő (Somogy megye) |
599. Marschall Imréné (Budapest) | 600. Matasztig Ibolya (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
601. Viola Bátriné Buváry (Somogy megye) | 602. Vadászi János Tiborné (Pest megye) |
603. ARNÓCZKI ISTVÁNNÉ (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 604. Mónika Kiss (Pest megye) |
605. Südi Gábor (Budapest) | 606. Tamásné Csallóközi (Bács-Kiskun megye) |
607. Nem nyilvános név (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 608. Szülő (Zala megye) |
609. Szülő (Zala megye) | 610. Zalavári Csabane (Pest megye) |
611. Erika Maczikné Molnár (Budapest) | 612. Tiborné Czibulya (Pest megye) |
613. Kecskeméti László (Pest megye) | 614. Dezső Nagy (Pest megye) |
615. Szülő, pedagógus (Heves megye) | 616. Diána (Pest megye) |
617. Csaba Csizmadia (Budapest) | 618. Várnainé Rábai Zsuzsanna (Budapest) |
619. Nadrai Mária (Zala megye) | 620. Nagyszülő (Budapest) |
621. Magos András (Bács-Kiskun megye) | 622. Mária Bajkai (Komárom-Esztergom megye) |
623. Nem nyilvános név (Pest megye) | 624. BÉCZI ÉVA (Somogy megye) |
625. Süveges Ildikó (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 626. Kecskésné Erdős Orsolya (Hajdú-Bihar megye) |
627. Szülő (Bács-Kiskun megye) | 628. Mohácsi Lajosné (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
629. Bíró Anikó (Budapest) | 630. Sofró Csaba (Budapest) |
631. Karcag Anna (Budapest) | 632. Irén Molnár (Veszprém megye) |
633. Kovács Melinda (Bács-Kiskun megye) | 634. Baló István (Budapest) |
635. Szülő (Vas megye) | 636. Éva Móder (Budapest) |
637. Nagyszülő (Fejér megye) | 638. Szűcs Júlia (Budapest) |
639. Molnár Orsolya (Budapest) | 640. Gébert Imre (Tolna megye) |
641. Dóri Gabriella (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 642. Horváth Nikoletta Éva (Budapest) |
643. Szülő (Pest megye) | 644. Olvasó (Pest megye) |
645. Szülő (Bács-Kiskun megye) | 646. Balogh Anna (Budapest) |
647. Sidló Mónika (Heves megye) | 648. Szülő (Budapest) |
649. Steinfeld Péter (Budapest) | 650. Pécsi Mária (Pest megye) |
651. Emese Ágota Stampel (Somogy megye) | 652. Kriszta Kovács (Pest megye) |
653. Maczikáné Donáth Katalin (Budapest) | 654. Szülő, pedagógus (Csongrád-Csanád megye) |
655. Kocsis Zsolt (Vas megye) | 656. Jánosné Ildikó Gréz (Pest megye) |
657. Brigitta zemlenyi (Budapest) | 658. Székely Marianna (Budapest) |
659. Merényi Gyula (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 660. Zsiga Tímea (Pest megye) |
661. Gyuláné Szakállas mo (Zala megye) | 662. Ica Majoros (Hajdú-Bihar megye) |
663. Novák Áron (Pest megye) | 664. Kelnerné Végh Zsuzsanna (Budapest) |
665. Szülő (Pest megye) | 666. Kiss Réka (Heves megye) |
667. Szülő (Budapest) | 668. Kiss András (Budapest) |
669. Ani Cseperkáló (Pest megye) | 670. Pedagógus (Baranya megye) |
671. Klein Tímea (Pest megye) | 672. Gáspár Mária (Budapest) |
673. Péteri József (Budapest) | 674. kehy judit (Veszprém megye) |
675. Nagyné Erdélyi Nikolett (Budapest) | 676. Nagyszülő (Fejér megye) |
677. Szabó Rita (Pest megye) | 678. Mária Ilona Bertáné Borsics (Baranya megye) |
679. Szülő, pedagógus (Somogy megye) | 680. Noémi Elek (Budapest) |
681. Miskey Istvánné (Pest megye) | 682. Kurucz Erzsébet (Pest megye) |
683. Tóth Judit (Tolna megye) | 684. Enikő Kissné Lippai (Békés megye) |
685. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 686. Gáspár József (Zala megye) |
687. Ferencné Farkas (Tolna megye) | 688. Nem nyilvános név (Pest megye) |
689. Sándor Piroska (Zala megye) | 690. Dr. Kiss Tamás (Pest megye) |
691. Szülő (Budapest) | 692. Szülő (Budapest) |
693. Nagyszülő (Tolna megye) | 694. Szülő, nagyszülő (Bács-Kiskun megye) |
695. Katalin Czeiner (Fejér megye) | 696. Nem nyilvános név (Budapest) |
697. Magdolnai Éva (Pest megye) | 698. Sós Zsuzsanna (Budapest) |
699. Szülő (Pest megye) | 700. Szülő (Pest megye) |
701. Knausz Imre (Budapest) | 702. Szekeres Zsuzsanna (Budapest) |
703. dr. Kovács Dénes (Pest megye) | 704. Rozália Mócsány (Nógrád megye) |
705. Szabóné Katona Eszter (Budapest) | 706. Balogh Ádám (Pest megye) |
707. Schofhauser Csilla (Veszprém megye) | 708. HORVÁTH ZSUZSA (Budapest) |
709. Fodor (Pest megye) | 710. Francsics Dorina (Budapest) |
711. Szülő (Tolna megye) | 712. Veronika Kovács (Zala megye) |
713. Bohács Lídia (Pest megye) | 714. Szülő (Pest megye) |
715. Lászlóné Szabó (Pest megye) | 716. Pál Tamás (Nógrád megye) |
717. Szülő (Nógrád megye) | 718. Bartus Ferenc (Komárom-Esztergom megye) |
719. Pedagógus (Pest megye) | 720. Szülő (Zala megye) |
721. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 722. Erzsébet Molnárné Simon (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
723. Szülő (Heves megye) | 724. Erzsébet Matókné Horváth (Pest megye) |
725. Szülő (Somogy megye) | 726. Nagyszülő (Somogy megye) |
727. Szülő (Pest megye) | 728. Magyar Fruzsina (Budapest) |
729. Kurucz Szabolcs (Pest megye) | 730. Szülő, pedagógus (Békés megye) |
731. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 732. Futóné Brand Katalin (Budapest) |
733. Szülő (Budapest) | 734. Szülő (Budapest) |
735. Nagyszülő, pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 736. Szülő (Pest megye) |
737. Franczia Ágnes (Budapest) | 738. Csapó Gyuláné (Győr-Moson-Sopron megye) |
739. VARGA ILDIKÓ (Budapest) | 740. dr. Lánczi Melinda (Budapest) |
741. Nem nyilvános név (Pest megye) | 742. Nem nyilvános név (Győr-Moson-Sopron megye) |
743. Simor Árpád (Budapest) | 744. Veréczi Zoltán (Fejér megye) |
745. Szülő (Budapest) | 746. Szülő (Pest megye) |
747. Gaitz Ágnes (Budapest) | 748. Dame Vanda (Budapest) |
749. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 750. Margitka (Budapest) |
751. Szulyák Kitti (Hajdú-Bihar megye) | 752. Szülő (Vas megye) |
753. Agnes simon (Somogy megye) | 754. Nem nyilvános név (Győr-Moson-Sopron megye) |
755. dr. Ladányi Gábor (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 756. Nem nyilvános név (Pest megye) |
757. Bodi Zsuzsa (Budapest) | 758. Szülő, pedagógus (Budapest) |
759. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 760. Tallián Istvánné (Budapest) |
761. Nagyszülő (Hajdú-Bihar megye) | 762. Vörös Katalin (Budapest) |
763. Nagyszülő (Pest megye) | 764. Pedagógus (Fejér megye) |
765. Nagyszülő (Csongrád-Csanád megye) | 766. Szülő, pedagógus (Budapest) |
767. Szülő (Budapest) | 768. Jasper-Vlaics Éva (Budapest) |
769. Száraz Dorottya (Budapest) | 770. Tóth -Szabó (Pest megye) |
771. Csontosné Hermann Júlia (Pest megye) | 772. Szülő (Budapest) |
773. Krisztina Móczár (Fejér megye) | 774. Ágnes Horváth (Budapest) |
775. Babos Viktória (Budapest) | 776. Szabó Mari (Pest megye) |
777. Nem nyilvános név (Budapest) | 778. A. Viktória (Pest megye) |
779. Szücs Borbála (Veszprém megye) | 780. Róbertné Dr. Wellisch (Budapest) |
781. Rita Szücsné Seres (Pest megye) | 782. Szülő (Budapest) |
783. Szülő (Pest megye) | 784. Dálnoki-Fedor Krisztina Júlia (Pest megye) |
785. Szülő (Pest megye) | 786. Pataky Dr Emese (Pest megye) |
787. Olah Sandor (Hajdú-Bihar megye) | 788. Nagyszülő (Budapest) |
789. Sótér Kinga (Pest megye) | 790. Szülő (Tolna megye) |
791. Szilágyi Endre (Hajdú-Bihar megye) | 792. Maroti Viktoria (Pest megye) |
793. Dudásné Kassai Eszter (Budapest) | 794. Bencze Roland (Pest megye) |
795. Eszter Murányi se (Pest megye) | 796. Erdélyi Hajnalka (Pest megye) |
797. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 798. Kornélia Koncz (Budapest) |
799. Horváthné Polgárdi Tímea (Győr-Moson-Sopron megye) | 800. Szülő (Budapest) |
801. Ildikó Nagy (Bács-Kiskun megye) | 802. Szülő (Pest megye) |
803. Nem nyilvános név (Pest megye) | 804. Juhászné Kérdő Edina (Csongrád-Csanád megye) |
805. Szülő, pedagógus (Csongrád-Csanád megye) | 806. Szülő, pedagógus (Pest megye) |
807. Kövér Ariel (Pest megye) | 808. Szülő (Zala megye) |
809. Mintyován Judit (Komárom-Esztergom megye) | 810. Szülő (Pest megye) |
811. Szülő (Budapest) | 812. Szülő (Budapest) |
813. Jutka Kocsisné Monori (Hajdú-Bihar megye) | 814. Mónika Vargáné Vrabel (Pest megye) |
815. Vásárhelyi Virág (Budapest) | 816. Julianna Koleszár (Budapest) |
817. Nem nyilvános név (Hajdú-Bihar megye) | 818. Szülő (Baranya megye) |
819. Szülő (Budapest) | 820. Katalin Tünde Vincellér (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) |
821. Szülő, pedagógus (Budapest) | 822. Balogh-Tajti Enikő (Pest megye) |
823. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 824. Andrea (Hajdú-Bihar megye) |
825. Szülő (Győr-Moson-Sopron megye) | 826. Szülő (Somogy megye) |
827. Sárközi Zsuzsanna (Pest megye) | 828. Szülő (Budapest) |
829. Szülő (Budapest) | 830. Pedagógus (Tolna megye) |
831. Hussein-Borsányi Anikó (Somogy megye) | 832. Szülő, pedagógus (Csongrád-Csanád megye) |
833. Szülő (Pest megye) | 834. Tukacs-Hájos Annamária (Vas megye) |
835. Alexandra Viktória Korbély (Budapest) | 836. Péter Szabó (Budapest) |
837. Anikó Ruff (Pest megye) | 838. Kovács Eszter (Budapest) |
839. Szülő (Bács-Kiskun megye) | 840. Szülő (Tolna megye) |
841. Szülő (Veszprém megye) | 842. Szülő, pedagógus (Budapest) |
843. Márton István (Budapest) | 844. Mézesné Bárdi Edit (Csongrád-Csanád megye) |
845. Edina Barna (Pest megye) | 846. Szabó Mónika (Somogy megye) |
847. Nagy Judit (Pest megye) | 848. Szülő (Budapest) |
849. Lovász Lilla (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 850. Judit Zachár (Pest megye) |
851. Perczel Petra (Fejér megye) | 852. Szülő (Pest megye) |
853. Marosi Csilla (Budapest) | 854. Tímea Tarcza (Pest megye) |
855. Vermes Anett (Pest megye) | 856. Edina Bárkányi (Pest megye) |
857. Fridrikné Király Eszter (Budapest) | 858. Ágnes Nyirati (Tolna megye) |
859. Szülő (Fejér megye) | 860. Somogyi Zsófia Róza (Pest megye) |
861. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 862. Nem nyilvános név (Pest megye) |
863. Bogàd Pèter (Budapest) | 864. Dr. Ángyán József (Pest megye) |
865. Andrea Mészárosné (Pest megye) | 866. Eszter Zomborné Virágh (Pest megye) |
867. Emese Bodnár (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 868. Szülő (Budapest) |
869. Jászné Kürtösi Izabella (Pest megye) | 870. Beckerné Vukelics Eszter (Budapest) |
871. Szülő (Bács-Kiskun megye) | 872. Sofró Csaba (Budapest) |
873. Lantos Krisztina (Somogy megye) | 874. Szülő (Budapest) |
875. Ágnes Fazekas (Pest megye) | 876. Szülő (Csongrád-Csanád megye) |
877. Gabi (Baranya megye) | 878. Katalin Izsó (Csongrád-Csanád megye) |
879. Kemény Andrea (Budapest) | 880. Zsuzsanna Fedor-Sebestyén (Pest megye) |
881. Dalma (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 882. Kepes Borbála (Budapest) |
883. Szülő (Vas megye) | 884. Szijártó-Ruska Dorina (Budapest) |
885. Szülő, pedagógus (Budapest) | 886. Szülő (Pest megye) |
887. Szülő, pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 888. Andrea Sebestyén Kurucz (Pest megye) |
889. Haluska Mónika Éva (Budapest) | 890. István Juhász (Csongrád-Csanád megye) |
891. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 892. Rácz Valéria (Hajdú-Bihar megye) |
893. Katalin Faludi (Budapest) | 894. Nem nyilvános név (Budapest) |
895. Szülő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 896. Szülő (Budapest) |
897. Szülő (Budapest) | 898. Ézsöl Katalin (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
899. Anita Nagy (Pest megye) | 900. Szülő, pedagógus (Hajdú-Bihar megye) |
901. Szülő, pedagógus (Pest megye) | 902. Szülő (Pest megye) |
903. Szülő (Hajdú-Bihar megye) | 904. Erika Lovas (Budapest) |
905. Ócsai Istvánné (Pest megye) | 906. Eszter Riczu (Pest megye) |
907. Marta Sziklai (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) | 908. Klára Horneczkiné Szabó (Heves megye) |
909. Adrienn Gál (Békés megye) | 910. Szülő (Budapest) |
911. Varga Luca (Pest megye) | 912. Borsos Krisztina (Veszprém megye) |
913. Szülő (Pest megye) | 914. Barta Judit (Pest megye) |
915. Szülő (Tolna megye) | 916. Szülő (Pest megye) |
917. Szülő (Budapest) | 918. Pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
919. Krisztina Kalo (Pest megye) | 920. Pedagógus (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
921. Nem nyilvános név (Budapest) | 922. Szülő (Budapest) |
923. Szülő (Komárom-Esztergom megye) | 924. Kenéz István (Veszprém megye) |
925. Szülő (Csongrád-Csanád megye) | 926. Szülő (Fejér megye) |
927. Szülő (Pest megye) | 928. Mária Tumpek (Budapest) |
929. Szülő (Pest megye) | 930. Nyerges Edit (Komárom-Esztergom megye) |
931. Jancsóné Varga Anita (Pest megye) | 932. Lilla Varga (Csongrád-Csanád megye) |
933. Dr. Lukács Péter (Budapest) | 934. Szalai Mária (Pest megye) |
935. Takácsné Zsuzsa (Pest megye) | 936. Szülő, pedagógus (Budapest) |
937. Szülő (Budapest) | 938. Szülő (Budapest) |
939. Orsolya Wortmann (Fejér megye) | 940. Ganczer Viktória (Pest megye) |
941. Pazdoráné Frikton Ágnes (Somogy megye) | 942. Magyar Judit (Budapest) |
943. Erőss Emőke (Pest megye) | 944. Szülő (Pest megye) |
945. Szülő (Nógrád megye) | 946. Szülő (Pest megye) |
947. Szülő, pedagógus (Csongrád-Csanád megye) | 948. Lívia Rada (Budapest) |
949. Nora Farkas (Budapest) | 950. Szülő (Vas megye) |
951. Nagyszülő (Heves megye) | 952. Páldi Alexandra (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
953. Árpád Tóth (Budapest) | 954. Nagyszülő (Budapest) |
955. Beáta Perger (Komárom-Esztergom megye) | 956. Vivien Aubert (Baranya megye) |
957. Geszti Noémi (Tolna megye) | 958. Rozsenberszki Katalin (Budapest) |
959. Koltai Kornélia (Somogy megye) | 960. Bugány Kornélia (Komárom-Esztergom megye) |
961. Ősz Róbertné (Győr-Moson-Sopron megye) | 962. Michel Melinda (Budapest) |
963. Szülő (Somogy megye) | 964. Bernadett Kiss (Jász-Nagykun-Szolnok megye) |
965. Vécsei-Kiss Nikoletta (Pest megye) | 966. Dr Pincze Zsuzsanna (Pest megye) |
967. Krisztina Kovács-Simon (Jász-Nagykun-Szolnok megye) | 968. Lange Erzsébet (Budapest) |
969. Szülő, nagyszülő, pedagógus (Csongrád-Csanád megye) | 970. Rozália Blaskó (Pest megye) |
971. Szilágyi N. Zsuzsa (Budapest) | 972. Molnár Mónika (Budapest) |
973. Juhász Ildikó (Győr-Moson-Sopron megye) | 974. Szülő (Budapest) |
975. Szülő (Budapest) | 976. Jánosiné Borsi Ibolya (Pest megye) |
977. Takács-Ádám Ivett Barbara (Bács-Kiskun megye) | 978. Dajka Dajka Istvánné (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) |
979. Nikolett Lajkó (Csongrád-Csanád megye) | 980. Erzsébet Simon Schöberl (Budapest) |
981. Balázsné Tangl (Vas megye) | 982. hkovkrisztagmail.comj Kriszta (Budapest) |
983. Szülő (Pest megye) | 984. Anikó Rácz (Pest megye) |
985. Tiborné Bacsó (Csongrád-Csanád megye) | 986. Maria Farkas-Lukács (Győr-Moson-Sopron megye) |
987. Szülő (Zala megye) | 988. Horváth-Pentz Krisztina (Somogy megye) |
989. Vigh Andrea (Pest megye) | 990. Csávás László (Békés megye) |
991. Noémi Pusztai (Pest megye) | 992. Szülő, pedagógus (Zala megye) |
993. Szülő, pedagógus (Csongrád-Csanád megye) | 994. Szülő (Békés megye) |
995. Ilcsik Gyöngyi (Budapest) | 996. Nyolczas Erika (Békés megye) |
997. Szülő, pedagógus (Budapest) | 998. Héthy Katalin (Csongrád-Csanád megye) |
999. Emőke Dr.Pospis (Fejér megye) | 1000. Nagyszülő (Pest megye) |
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.