Eddig 4418 aláíró. |
Tapasztalatok, vélemények:
A felvételi egy tortúra, mert az általános iskolai képzés egyre rosszabb és nem is készít fel a felvételire, a minimumpontszám pedig azt segíti elő, hogy a gimnáziumi osztályok ne legyenek feltöltve. A technikumok ösztöndíja csak tovább rontja a helyzetet, mert sok gyerek csak a rövidtávú eredményt látja Szülő, Pest megye |
Visszaesés elégtelen képzés Szülő, Pest megye |
A mesterseges iranyitas csak kart okoz a gyerekeknek, es az orszagnak. Ha a kormány jöt nem tud, akkor ne cinálja. Ez kényszerítés. Nagyszülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Axióma: a termelékenység, a gazdaság növelésénak feltétele a magas hozzáadott értékű termelés, melyhez FELSŐOKTATÁSBAN HELYTÁLLÓ KÖZÉPISKOLÁSOK TÖMEGE SZÜKSÉGES. Nagyszülő, Budapest |
Előbb lerohasztották a szakképzést. Nem volt ipari/műhely gyakorló hely. Most sajnálják a gyerekektől a 12 évfolyamos gimit. Ez minden gyereknek jár. Nem kell szelektálni. Aki szakképzésre akar járni, azt magas színvonalon, jól megfizetett tanárokkal, műhely gyakorlattal egy kis érettséginek megfelelő általános tudást biztosítva kell megvalósítani. A hülyén tartott nebulókra csak a kizsákmányolóknak van szükségük, nem az ország felemelkedését és boldogulását akaróknak !! Nagyszülő, Pest megye |
Látható, kézzel fogható! Szülő, pedagógus, Fejér megye |
Ennek a kormánynak nem fontos a jól képzett (felsőfokú) emberek képzése. Nagyszülő, Hajdú-Bihar megye |
Nem kellenek a kiművelt emberfők. Rabszolgák kellenek ennek a kormánynak. Nagyszülő, Veszprém megye |
Ez a kormány rabszolgatársadalmat épít,amihez a szakképzésből kikerült gyerekek lesznek jó alanyok😥Egyébként az egész oktatási rendszer,egy nagy 0!!Sajnos elcsigázott pedagógusok,felesleges tananyagtól leterhelt tanulók!!1972 ben érettségiztem abban a gimnáziumban,ahova most az unokám jár, döbbenetes változás negatív irányba!!! Mindenkinek adják meg azt a lehetőséget, hogy sajátmaga döntse el,milyen iskolába akár járni!!!Tanul,diplomát,szerez szakmát tanul,dolgozik!Központilag ne döntsenek!!De ennek is politikai vonzata van urambocsá lebutítani a társadalmat ☹️ Nagyszülő, Bács-Kiskun megye |
Felelős, gondolkodó fiatalokra van szükség. Nagyszülő, Győr-Moson-Sopron megye |
Igen egyetértek a gimnáziumi tanulással kapcsolatban. Legyen meg a lehetősége szigorú gimnáziumi oktatásban résztvenn i annak aki pl. orvos, tanár, jogász egyetemen szeretne tovább ttanulni. A szakmai középiskola maradjon meg a szakmát, vagy szakmai egyetemi képzést választja. A pontszámok ennek megfelelően legyen megállapítva. Budapest |
Teljes tanterv változtatás kell, mert már az óvodában sem jó az nevelés-oktatás Szülő, nagyszülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Nagyon megnehezedtek a matematikai feladatok a középiskolai bejutáshoz. Szülő, Budapest |
Széchenyi István grófot lehetne unos untalan idézni. Akinek van füle a hallásra, hallja, mire gondolok, de ezek csak pántlikának használnák. Szükség van a jó szakmunkásokra is, de nem az értelmiség rovására! Szülő, Hajdú-Bihar megye |
Nem kell mindenkit oda terelni. Nagyon is szükség van a magas tudást szerzett emberekre. Minnnél tanultabb emberekre lenne szükség. A tudás kincs. Minnnél tanultabb emberekre lenne szükség. A tudás kincs. Minnnél tanultabb emberekre lenne szükség. A tudás kincs. Tanult, okos embereket kell nevelni. Nem kellenek rabszolgák. Nagyszülő, Győr-Moson-Sopron megye |
A szakképzés fejlesztése, a tanítás minőségének a javítása lehetne opció, de NEM a gimnáziumi oktatás rovására! A társadalom elbutítása az életminőségünk kárára van. Ez közös gondja lesz minden itt élőnek. Budapest |
Legyen lehetősége bárkinek iskolát választani a saját elképzelése szerint. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
Lányom most jelentkezett 8 osztályos gimnáziumba. Eddig 2 osztály indult 34 fővel, idén már csak kettő 28 fős osztály lesz. 12 tehetséges gyereket megosztanak a lehetőségtől. :( A ponthatárt az eddigi 50-ről 70-re emelték. Szülő, Pest megye |
Sok tehetséges tanuló nem jut majd be így a gimnáziumi képzésbe. Ebben a korban még nagy szükség lenne az általános műveltség magasabb szintű alsajátítására. Szakképző iskolában tanító ismerősömtől tudom, hogy mekkora probléma a szakmai feladatok megértése, mert az oda érkező diákok már az általános iskolában sem kapták meg a megfelelő oktatást. Súlyos szövegértési, rajzértelmezési problémáik vannak a logikus gondolkodás kialakulásának hiányában. ha gyakorlatra mennek, az ott dolgozók inkább azt mondják, hogy ne nyúljanak semmihez, nehogy kárt tegyenek benne. Milyen szakemberek lesznek ezekből a fiatalokból? Gimnázium után sem tanul mindenki tovább egyetemen, főiskolán. Utána is szerezhet még szakmát, s korban már sokkal érettebb, felelősségteljesebb. Van, aki már elkötelezett egy-egy szakma iránt, de, aki még nem tudja mi szeretne lenni, nem biztos, hogy jó elköteleződni valahová. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
Aki szakképzőbe szeretne járn, azok menjenek, de az legyen minőségi és jó képzés. Aki pedig gimnáziumba azoktól ne vonják meg a lehetőséget minden féle szankciókkal! Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Sajnos pont aktuális . Gyermekünk rosszul megírt felvételin nem érte el a 40 pontot így nem mehet szóbeli meghallgatásra . Amúgy 4/40 és átlaga . Rossz napja volt 😱 Szülő, Baranya megye |
Felelőtlen és erőszakos megoldásnak tartom azt, hogy a kormány a gyerekeket mesterségesen, bármilyen megoldással, egyoldalúan a szakképzésbe akarja kényszeríteni a gyerekeket. Hiszek abban, amit Széchenyi István megfogalmazott, hogy "Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik." Erőszakkal ne térítsék el a gyerekeket a szakképzésbe (ahova szintén jól képzett emberek kellenének...), mert ha nem lesznek diplomásaink, akkor nem lesznek tanáraink, orvosaink, mérnökeink, művészeink, és csak a középkorba fogunk visszahullani. Szülő, pedagógus, Bács-Kiskun megye |
A szakképzés egy komoly zsákutcává vált közben az új technikumi érettségi miatt! Pest megye |
Buta jobbágyokat akarnak! A tehetősebb szülők gyerekei már külföldön tanulnak. Sok felső vezetőnek most esélye sem lenne oda kapaszkodni ahol most vannak! Nagyszülő, Komárom-Esztergom megye |
Stop központosítás! Tanszabadságot! Nagyszülő, pedagógus, Vas megye |
Felháborító amiért el akarják venni a gyerekek elöl a továbbtanulás szabad választásának a lehetőségét. Lebutítják az oktatást! Mindent megtesznek a szegregáció további mélyítése érdekében. Elszomorító meddig mehet ez így! Nagyszülő, Budapest |
A kormány egyre butább embereket kíván hogy könnyebben tudják manipulálni, számukra kedvezőbb útra az embereket. A tanulatlanság magával hozza hogy nincs önnálló vélemény, nincs gondolkodás, beletőrődés a rosszba stb... Irányítható birkák kellenek akik elhiszik amit a kormánypropaganda majmol, eszükbe se jut megkérdőjelezni, mégha a saját és környezete élete is a bizonyíték az ellentmondásra. Csak a buta emberek irányíthatóak Szülő, Bács-Kiskun megye |
Szakképzésből koráltozottabb a felsőoktatási továbbtanulási irány megválasztása. Egy 14 éves nem biztos, hogy jól meg tudja határozni, hogy mi érdekli. Én egészségügyi szakközépiskolában végeztem, kb az osztálytársaim fele maradt a szakterületen. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
A felelős pályaválasztáshoz érettség,tudás,tájékozottság vezet! Pest megye |
Tanárhiány!140.000.- fizettem a felkészítésre/14 szombatot vettem el így a gyerekemtől! ...nen mindenki teheti meg ezt anyagilag! Szülő, Budapest |
Ha később meggondolja magát a gyerek, nem lesz lehetősége teljesen más irányban továbbtanulni. Szülő, Bács-Kiskun megye |
Végignéztem 20 éve az ellenkezőjét. Az is hiba volt ez is hiba. Hagyják békén a gyerekeket tanulni azt, amit akarnak. Szülő, nagyszülő, Budapest |
A cigányság osszemosàsa a magyar tanulókkal az integráció nevében óriási hiba volt! Már 2000- ben! Nem fog a gepárd futni 120- al, ha 75- nél is elkapja a fazellàt! Es a hitvány tanulók kiemelése, jutalmazàsa nulla teljesítményért, motiváció nevenfelhasználható, a jó tanulók rovàsàra- fölhaboritó! Szülő, pedagógus, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Ezeknek nem kell értelmiség,csak másfél millió napszámos..... Szülő, Baranya megye |
Megoldandó, h technikumos is tehessen emelt érettségi vizsgát s ne kelljen egy tanévet emiatt kihagynia, ha felvrtelizne a felsőoktatásba. Szülő, Pest megye |
Undorító. Szabad akarat? Ugyan. Nincs szabad akarat,ha olyanba kényszerítik bele a gyerekeinket amit nem akarnak, de muszá, mert tanköteles.Inkább több technikumot alapítanának. Hiába van szakmája, ha kitörölheti vele a seggét, mert érettségi nélkül nem veszik fel sehova,ha mégis a fizetésük nem lesz versenyképes. Szülő, Budapest |
Felháborító Szülő, Budapest |
14 évesen nincs kialakult elképzelése még a stakmákról. Nagyszülő, Budapest |
Azzal egyet értek,hogy kevés a szakember de a gyerek döntse el,hogy hol és mit szeretne tovább tanulni nyilván itt szükség van a szülő támogatására természetesen amelyik gyerek gyengébb tanuló annak nagyobb esélye van egy szakmunkás képzőben mint egy gimnáziumban és mire végez megjön a tanuláshoz való kedve és esetleg több szakmát illetve éretségit tesz a jövőben.De ne az állam döntse el hová menjenek a fiatalok tanulni.Bár mi szerencsések vagyunk az én lányom az álom iskolába tanul nagyon szereti és a 4,23 átlag ezt bizonyítja pedig nem volt fényes az írásbeli felvételije. Szülő, Baranya megye |
Lebutítják a tananyagot. Szülő, Komárom-Esztergom megye |
A kormány biztosítsa a minőségi oktatás feltételeit és ne \"alább adjon\" belőle! Szülő, Budapest |
A gyermekekkel meg kell ismertetni a szakmák szépségét általános iskola alsó osztályaitól, hogy lássa mi a szép az asztalos szakmában, mitől érdekes egy kovács, vagy geszesztő, bádogos, festő, kőműves stb. Szakma. Nézzék meg, tapasztalhassák, hogy mit csinálnak a legjobb szakemberek. Minden jó képességű gyermeknek joga van a tanuláshoz. Fontosnak tartom abban segíteni a gyerekeket 6-7. osztálytőól, hogy kitalálhassák mi az érdeklődésüknek megfelelő terület, s fel kell mérni, hogy képesek-e az ottani követelményeket teljesíteni. Emellett kiemelten fontosnak tartom a szakmák részletes ismertetését (Pl.: szakképzett, profi, szakmájukhoz értő emberekkel készített kisfilmek által), hogy a gyerekek időben megismerhessék őket. Nagyon fontos a mai generáció motivációjának felkeltése, mert a családok elég nagy százalékánál a szülőknek nincs kapacitása, erőforrása, ideje vagy tudása a gyerekével erről beszélni, úgy vélem ez az oktatási rendszer feladata is! Szülő, pedagógus, Baranya megye |
13 évesen még nem tudja eldönteni a gyerek, hogy mi is akar lenni. érettségivel könnyebben tud szakmát tanulni. Nem tudja 14 évesen eldönteni egy gyerek, hogy mi akar lenni. Érettségi után is tanulhat szakmát, ha ahhoz lesz kedve. Nagyszülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
képzés nélkül nincs gazdasági fejlődés Ez a képzés minden; alsó-felső szintjére igaz. Aki akar ;tanuljon tovább , válasszon szabadon szakmát, hivatást foglalkozást...- olyant amibe "szerelmes" tud lenni Nem elég! Több kell! az értelem - a szakértelem!-a munka, a foglalkozás szeretete ! Nem elég "csak" tanulni,- meg is kell tanulni (elsajátítani) a tanultakat , és folyamatosan tovább képezni önmagunkat is. Szülő, nagyszülő, Tolna megye |
Még mindíg,van lejebb ??? 😰 Ne akarjanak BIRKÁT a gyerekeinkből! Budapest |
A lányom gimnázium 10.osztályba jár.Egyetlen egy évfolyamuk van, ők.Sajnos ebben a tanévben az iskolájuk 9.osztályt nem tudott indítani. Szomorú, hogy a gimnáziumokban egyre kevesebb a tanuló, a fidesz kormány miatt. Nekünk szülőknek és a gyerekeknek folyamatos rettegés, mikor szólnak, hogy bezárják az iskolát. Kémia tanárnak jelentkező nem volt, így az éppen nyugdíjazott, pihenni vágyó kollégát hívták vissza óraadónak. Szégyen, gyalázat ami ebben az országban folyik orbán miatt.🤬 Szülő, Bács-Kiskun megye |
Egy normális gimnáziumi érettségi után, ha szakmát szeretne a fiatal, max 2év alatt meg tudja szerezni, és addigra azt a szakmát tanulja, amit választ, nem azt, ahová 14 évesen esetleg bevetődött. Tudjuk, hogy minél tovább tanul vki, annál jobbak a kondíciói a munkaerő piacon. A 8.osok jelentős része nem tudja, mit szeretne. Fejleszteni kell a képességeit, készségeit, művelni, érlelni, ehhez kell a gimnázium. Utána vagy egyetemre megy, vagy kitanul egy szakmát 1-3 év alatt. Amelyik gyerek nagyon elkötelezett, tudja, hogy merre, nekik kell jó szakképzést biztosítani, de idegennyelv oktatással, informatikával, mert enélkül egy szakma sem működik ma. Jó tanuló, sportoló, zenélő gyerekem elszúrta a matek felvételit. Leblokkolt. Angolt akár nagyon tanulni, egyelőre nem tudja mi akar lenni. Semmi értelme szakképzésbe terelni. Kell egy átlagos gimnázium, ahol beérik. Szülő, pedagógus, Budapest |
Legyen választás,aki szeretne,tanulhasson gimnáziumban. Ne sorvasszák el az iskolákat! Nagyszülő, Budapest |
Bármilyen képzésbe való terelés nehezen összeeggyeztethető az esélyegyenlőséggel, aminek az oktatási alapelvnek kéne lennie. Szülő, Pest megye |
Fejlett országokban inkább az a cél minél több gyerek szerezzen magasabb iskolai végzetséget. Mi pedig szembe megyünk a fejlődéssel. Szülő, Budapest |
A szakközépiskolákból is úgy kerülnek ki a gyerekek,hogy nincs határozott tervük a jövőjüket illetően. De leg- többjük később tovább sze- retne tanulni. Nagyszülő, Hajdú-Bihar megye |
A diák joga, hogy kiválassza az őt érdeklő szakirányt. Erre 14 évesen tobbnyire nem érett. Nagyszülő, pedagógus, Budapest |
Hazaárulás Szülő, Pest megye |
Nem várható el a gyermekről, hogy 15 évesen tudja mi szeretne lenni. Ezért általános gimnáziumi oktatásra lenne szükség,DE minden gyermeknek. Nem akarom h unokáim érettségi nélkül lépjenek az életbe Nagyszülő, Pest megye |
Marhaság. Szülő, Pest megye |
Akik küzdenek azoknak gratula!!!! Nagyszülő, Somogy megye |
Egyre rosszabb cèltudatos orszàg ès nemzedèk pusztítàs folyik fidesz àltal. Szülő, Budapest |
Siralmas az iskolàk, és ezàltal a gyermekek helyzete. Nincs tanár,nincs jövő! Utálom a kormány, és minden cselekedetét! Szülő, Pest megye |
Tudatos elbutítása a magyarságnak. Szülő, pedagógus, Békés megye |
Borzasztó látni, hogy a szülők és a gyerekek milyen idegörlő helyzetbe kerülnek a felvételi során. Ránk is ez vár jövőre. Szülő, Budapest |
Hagyják meg a szabad választás jogát a szülőknek és a gyerekeknek, kevesebb stresszt dzeretnénk a felvételi körül Szülő, Budapest |
Egyetlen erőforrása Magyarországnak a magyar emberek képzettsége, tudása, amit hatalmi célokból folyamatosan sorvasztanak. Szülő, Pest megye |
14-15 évesen egy gyermek még nem tudja végérvényesen eldönteni, hogy milyen hivatást választ. Egy gimnáziumi oktatás során látásmódja még sokban változhat, mindenképpen tovább szélesedik. Szülő, Heves megye |
Nem kell terelgetni őket, nem bírkák. Nagyon okos, szorgalmas gyerekek estek ki a gimnáziumi képzésből, mert azt az egy napot elizgulták. Persze olyan gyerekek bekerültek, akiknek a szüleik anyagilag megtámogatták az iskolát, de a gyerek nem való gimnáziumba. Szülő, Budapest |
Vállalhatatlan színvonal, teljes zsákutca azok számára, akik nem találják meg a helyüket. A sérült vagy BTMN gyerekek többségével a szakképzés sem tud mit kezdeni. Pedagógus, Budapest |
Sok tanuló még nem tudja, hogy mi akar lenni. Egy jó képességű tanuló számára előny ha marad ideje a gimnáziumi évek alatt végig gondolni ezt. A felvételi feladatsorok nem alkalmasak a célhoz. Az iskolák egyénileg sokkal jobban el tudnák dönteni, hogy mely diákok kerüljenek intézményükbe. Szülő, pedagógus, Pest megye |
Tönkreteszik a gyerekeket, hatalmas nyomás, s stressz van rajtuk, s ne helyettem s a gyerekem helyett döntsön bárki is merre szeretne tovább menni!!!!! Szülő, Heves megye |
Ezzel a felsőfokú képzés elsorvasztása is teljesülni fog, hiszen a szakképzésből nem fog tovább menni. Nem kell tanult, diplomás ember, a kormányzat célja egyértelmű és nagyon káros az ország jövőjére nézve. Pedagógus, Hajdú-Bihar megye |
Ne döntsön senki a gyerek, a családok helyett!!! Szülő, nagyszülő, pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Egy 14 éves gyermeknek biztosítani kell a lehetőséget, hogy továbbtanuljon, bekerüljön a felsőoktatásba. Ha nincs esélye gimnáziumba menni, gyerekként megfosztják ettől. Ezzel esély nyílik arra, hogy a jövőben hozzájáruljon az innovációhoz, a hazai produktum hozzáadott értékének növeléséhez, hogy ne összeszerelő nemzet, ne egy "gépsor" legyen az ország. Szülő, Budapest |
Valóban kevesen tudnak ennyi idősen választani, mindenképpen rugalmasabb bemeneti és kimeneti rendszert kellene kidolgozni, kipróbálni, nem egyik napról a másikra, hanem előre gondolkodva, jobban beépítve a gyorsasn változó világhoz való alkalmazkodás lehetőségét is - de eközben legkevésbé sem szem elől tévesztve a gyerekek érdekét (a jövő...) és az életkori sajátosságait Szülő, pedagógus, Budapest |
Véleményem szerint magasak a ponthatárok vannak sni tanulók azokkal a gyerekekkel mi lesz nem tudnak 60-70 pontot elérni így őket szinte ki zárják a gimnázium és szakgimnáziumi képzésekről minden gyermeknek tanúlni kell de nem egy lehangoló közösségi iskolába Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Természetesen szükséges a szakma tanulás, hiszen rengeteg a hiányszakma. Viszont gimnáziumokat megszüntetni, ellehetetleníti a tanulók választási lehetőségét, az oktatás színvonalának tovább züllesztése a legnagyobb bűn. Nagyszülő, Bács-Kiskun megye |
Már nyugdíjas vagyok amit tesznek gyalázatos. Nagyszülő, pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
A “z”generációt nevelni nem könnyű, de nem szabad tőlük elvenni a lehetőséget a minőségi oktatástól. Bács-Kiskun megye |
Felháborító, gusztustalan intézkedés a gyerekeinkkel szemben! Elég már ebből a sok elnyomó, eltaposó rendeletből!!!! "Szabad" ország vagyunk elvileg, csak már azt is megszabják, hogy hol tanuljon szerencsétlen gyerek.....Takarodjon ez a kormány a fenébe!!!! Elég volt! Szülő, Baranya megye |
Felháborító, Szülő, pedagógus, Pest megye |
Helytelen döntések sorozata Szülő, Pest megye |
Minden tanulónak meg kell adni a lehetőséget,hogy képességeinek és érdeklődésének megfelelő iskolában folytathassa tanulmányait.Gimnáziumi érettségivel is tanulhat még szakmát. Pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Külső, kényszerű irányítással nem lehet oktatási rendszert kialakítani. Biztosítani kell, hogy minden tanuló olyan felsőoktatási intézményben tanulhasson, amely legjobban megfelel a képességeinek. Nagyszülő, Pest megye |
X Nagyszülő, Győr-Moson-Sopron megye |
Állítsák meg az oktatásügy lezüllesztését a döntéshozók! Nagyszülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
... , minél kevésbé tájékozott az állampolgár, annál könnyebben befolyásolható ! Nagyszülő, Pest megye |
Kiművelt emberfőkre van szüksége az országnak, nem betanított munkásokra Tudás alapú társadalmat! Nem futószalag mellett robotoló rabszolgákat akarunk látni a jövő nemzedékében! Nagyszülő, Budapest |
Vissza múltba,kellenek az alulképzett emberek cselédnek. Nagyszülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Állítsák vissza a régi rendszert! Ez a kormány számomra megbukott! Bármit tesznek, az értelmetlen és galádság! Szülő, Pest megye |
A gyerekek képessegeinek figyelembevételével nagyon nehéz olyan iskolát talalni, ahol jók a tanárok és az eredmények is általában. Pl: csak SNI-s iskola.. Szülő, Budapest |
Az egyik (látássérült) unokám most váltott iskolát, mert csúfolták társai. A másik (autista) megfelelő ellátás hiányában kénytelen volt magántauló lenni, ami nagy megterhelés egy 5 gyermekes édesanyának. Nagyszülő, Pest megye |
Az egész oktatás politika gyalázat! Szülő, Budapest |
Az mélyebb általános műveltség, idegen nyelvi képzés nagyobb rálátást ad és az érettebb,megalapozott döntést segíti a munka hely, hivatás kiválasztásához. Szülő, Heves megye |
Van elég rátermett, gyerekekhez értő szakember, akik tanítanák a gyerekeket? Van elég jól felszerelt cég, vállalat, ahol a gyakorlati képzést biztosítanák? Nagyszülő, Budapest |
A kompetenciamérést az oktatás minőségének / hiányosságainak megállapítására alkották meg. Aki szerint ez alkalmas felvételi tesztnek, annak nyilván nem jutott minőségi oktatás. Szülő, pedagógus, Budapest |
Egy nyolcadikos gyerek nem biztos, hogy tudja, hogy valóban mivel szeretne foglalkozni, milyen mesterséget tanuljon. A szakmatanulás csak a szakmára készíti fel, de nem adja meg azt az általános alapműveltséget, tudást, ami az állandó változások korában biztosan bekövetkező unkaváltáshoz szükséges lenne. Ez csak az egyik dolog, a másik az, hogy magasabb képzettséggel (az érettségi már magasabb, mint a szakmunkásbizonyítvány) magasabb jövedelem érhető el. Az meg már csak hab a tortán, hogy a kormány szélesíteni akarja az ún. középosztályt - amihez azért egy legalább érettségi szintű általános műveltség is hozzátartozik. Bónuszként az iskolai képzettség megszerzése után leghamarabb és legmagasabb jövedelemmel a diplomások tudnak elhelyezkedni. Nem kevés azon emberek száma sem, akik diplomával a kezükben tanulnak meg egy szakmát és tudnak hatékonyan vállalkozást indítani, mert rendelkeznek azon képességekkel, amivel egy szakmunkás soha nem fog. Manapság a nyolcadikos gyerekek töredéke tudja, hogy mit szeretne csinálni. a gimnázium 4 éve alatt sokat fejlődik az ismerete a világról, jobb döntést tud hozni. Nem beszélve arról, hogy lesz egy olyan általános műveltsége, amivel a folyamatos változások miatt biztosan bekövetkező szakmaváltás könnyebb lesz számára. Nagyszülő, Pest megye |
Több droidot akarnak(kormány)! Szülő, Komárom-Esztergom megye |
Felháborító hogy szakmunkásokat akarnak mindenkiből képezni hogy legyen elég ember a szalag mellett. Szülő, Budapest |
Lehetne okosan, vonzóvá tenni a szakmatanulást. Legyen lehetőség a jobbaknak továbbtanulni. Pedagógus, Veszprém megye |
Az illetékes minisztérium egyáltalán nem veszi figyelembe a szűlők, diákok, tanárok jogos ésszerű észrevételeit. Nincs valós visszacsatolás a gimnáziumok és a felelős minisztérium között. Parancs uralom van. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
Tiltakozom szülőként, leendő nagyszülőként és nem mellékesen felelős állampolgárként az ellen, hogy szándékosan és mesterségesen korlátozzák a fiatalokat abban, hogy megfelelő általános műveltségre tegyenek szert, hogy elsajátíthassák a kritikus gondolkodáshoz elengedhetetlen ismereteket, készségeket. Tiltakozom az ellen is, hogy arra kényszerítsék a 14 éves gyerekeket, hogy kénytelenek legyenek pályát választani elesve emiatt attól, hogy később jó eséllyel indulhassanak a felsőoktatásba továbbtanulni. Hiszen erre leginkább a gimnáziumok készítenek fel. Továbbá tiltakozom az ellen, hogy még tovább nőjön az "esélyegyenlőtlenség" ezzel a tervükkel. Szülő, Békés megye |
A gyermekem most irta a kopzponti irasbelit, iszonyu stresszes idoszak volt, hosszu honapokon at. Orrverzesig nyomtak a suliban a plusz felkeszito kotelezo orakat nulladikban idegbeteg stilusban, plusz a gimis elokeszitok, utolso hetekben ment a gyerekek plusz stresszelese... En az egyetemi felvetelimre tized ennyit nem keszultem, gorcsoltem. Erre meg rajon a kompetenciameres, akkor majd arra is kulon kell keszulni elotte honapokkal, csinalni az elozo eves feladatokat, mikizben az iformatikai infrastruktura hulladek a kompetenciamereshwz, tavaly se volt elerheto a rendszer, kesobbi napon kellett megirni, amúgy is 4,oran at szamitogepen feladatot megoldani egy kisgyereknek nem is korrekt... aztan ha a gyerek betegen irja meg vagy elrontja, akkor elcseszi a jovojet, mert mar nem lehet csak ugy gimibe kerulni. Ja es az egyszeru szulo gyereke egy rosszabb sulibol mar ki se torhet a nyomorabol igy. Szanalmas az egesz rendszer. Szepen kettehasad a tarsadalom. Es mi hagyjuk mind a tizmillioan, mert minden egyes apro lepest egy-egy ember asszisztál. Szepen lebutatjak a tarsadalmat es tonkrevagjak a tarsadalom erkolcsi moraljat, az emberek eletminoseget. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
Ha annak idején is ez van, akkor én se lehettem volna gimnazista, és ezt nagyon sajnálnám. Valamint, ,,pártunk és kormányunk,, tagjai se kupálódhattak volna ki egyetemeken. Ami, lehet, h nem lenne akkora baj, de h sajnálják azt, amit ők megkaphattak, az már baj. Nagyszülő, Győr-Moson-Sopron megye |
Sajnos a kisvárosban elő gyerekek hátránnyal indulnak a felvételin. Eleve egy idegen városba kell beutazni,mert a városunkban nem lehet felvételit írni és a stresszhez még az is hozzátesz,hogy nincs felkészítés. Kivéve akkor ha szülő nem kevés anyagi áldozatot hoz! Szülő, Békés megye |
Nyugdíjas tanár vagyok. Kétségbeejtő, hogyan pusztítják az oktatást. Nyugdíjas pedagógus nagymama vagyok. Kétségbeejtő látni, hogyan pusztítják a kultúrát. Budapest |
A Pintér által "vezetett" oktatási rendszer úgy ahogy van rossz! Nagyszülő, Pest megye |
Siralomvölgy Szülő, Csongrád-Csanád megye |
A gyermek 13 és fél éves korában nem tud felelős döntést hozni a pályavalasztásáról, és elhallgatják, hogy a szakképzésből szinte lehetetlen az átjárás. Nagyszülő, pedagógus, Pest megye |
14 évesen még nem biztos, hogy tudja a fiatal, mi is szeretne majd lenni. Pedagógus, Somogy megye |
A jelenlegi kormány egyáltalán nem tűnik kompetensnek ilyen döntések meghozatalában (sem). A tudás hatalom. Kötelességünk, hogy a gyermekeink számára biztosítjuk a tudás/tanulás lehetőségét minden eszközzel. Más esélyünk nincs a fejlődésre. Nyilván a “szakmákra” is alapvető szükségünk van, amelyek a szememben ugyanakkora értéket képviselnek. Én az oktatás módját, módszertanát, szerkezetét, tartalmát, folyamatát, stb.. ehhez értő emberek társulására bíznám. A mai kormányra nem. Szülő, Budapest |
Művelt gyerekek nem kormányzati döntésektől lesznek. Hagyják élni a pedagógusokat,hogy nyugodt légkörben tudjanak a gyerekekre figyelni Nagyszülő, Békés megye |
Nem a feudális munka alapú társadalom visz előbbre, hanem a tudás alapú.Nem biorobotok a gyerekek. A képzetleneket persze könnyebb megvezetni. Somogy megye |
A kétkezi munkát végzőknek is egyre inkább szükségük van a minél magasabb szintű közismeretekre, arra, hogy életük során folyamatosan képződni tudjanak. NEM a gimnáziumok elsorvasztásával lesz több fizikai munkavállaló, hanem a jó munkakörülmények révén. Szülő, Budapest |
A gimnázium nem cél, felkészítés a felsőfokú tanulmányok elvégzésére. Aki oda nem tud eljutni, (vagy nem akar) még mindig választhat valamilyen szakirányú képzést, ami tehetségének, képességeinek megfelelő, amit 18-19 éves korában már akár önállóan is képes eldönteni, és mivel ez érdekli, szereti, biztosan elhivatott, jól képzett szakember válik belőle, esetleg valamilyen nyelv megfelelő szinten történő elsajátításával együtt. Tehát a gimnázium a 14-18 éves kamasz korosztálynak úgy kell, mint egy falat kenyér... A felsőfokú oktatásba a gimnáziumokon keresztül vezet az út - kizárólag. Maradjon meg a szülők/gyerekek szabad választási lehetősége eldönteni, hogy szakmunkást(egyáltalán nem lebecsülve ennek értékét -sőt) vagy nagyobb hozzáadott értékű munkák végzésére hivatott felsőfokú képesítést szerzett mérnökök, oktatók, orvosok legyenek az arra érdemes tanulókból. Nagyszülő, Pest megye |
Egyrészt,ha lenne megfelelő szakképzés ( de nincs!) nem lenne gond azzal, hogy etikus módszerekkel (ez távolról sem az!) motiválják a diákokat arra, hogy VÁLASSZANAK minél többen szakmát. Ezzel a lépéssel azt a réteget teszik megint olyan lehetetlen helyzetbe, hogy aki nem engedheti meg magának a különórákat kb.ne is álmodozzon arról, hogy versenyezhet az elit gyerekeivel a gimnáziumba bekerüléskor. (Majd innen tovább esetleg egyetemre.) Felháborító. Főleg, hogy egy olyan felvételi alapján akarják ezt a "kiváltságot" meghatározni, ami tele van nem egyértelmű feladatokkal, illetve a megoldókulcs(!) helyesírási hibákkal... Szép. Szülő, pedagógus, Csongrád-Csanád megye |
Nem megfelelő felületes. Nagyszülő, Budapest |
Egy baromság. Munkanelküliképzés, a legtöbb szakmát belátható időn belül robotizálni lehet, mi meg itt leszünk egy csomó alulképzett, fejlődésképtelen szakmunkással. A jövő az értelmiségé. Szülő, pedagógus, Nógrád megye |
Súlyosan beavatkozik a családok döntési lehetőségeibe, es túl korai döntési helyzetbe kényszeríti a fiatalokat. Leszűkíti a későbbi lehetséges életutakat, a felsőfokú továbbtanulók arányát is csökkenteni fogja. Ráadásul óriási terhet helyez a nyolcadikos tanulókra egy olyan életkorban, amely egyébként is megterhelő számukra. Pedagógus, Csongrád-Csanád megye |
Minél tovább tanul egy gyerek, annál inkább lesz belőle felelősen gondolkodó hasznos tagja a társadalomnak Szülő, pedagógus, Budapest |
Jelenleg a szakképzés minősíthetetlenül gyenge színvonalú. Nagyszülő, Pest megye |
NEM a gyerekeknek kellene versenyezni a gimnáziumi helyekért hanem pont fordítva. Nagyszülő, Budapest |
Az esélyek legyenek egyenlőek, ne csak az elit tehesse meg, hogy tanul. Jelenleg egy normális magán általános iskola is évi 2-3 millió, ezt se nagyon lehet átlag fizetésből kicsengetni. Megfejelni azzal, hogy a gimnáziumba szinte lehetetlen lesz bejutni… csak gratulálni tudok. Szemét, inkompetens, kapzsi banda! Franciaországban már rég polgàrháboru lenne… Szülő, Budapest |
Rengeteg. Beleroskadunk!!!nincs játszási idő. Túl terheltek a gyerekek. Szülő, Békés megye |
Felháborító. Határozottan tiltakozom. Szülő, Komárom-Esztergom megye |
A gimnázium szélesebb általános műveltséget ad, mint a szakképzés. Erre az ALAP műveltségre szüksége lenne MINDENKINEK!!! Rendkívül igazságtalannak tartom, nagyon káros a gyerekek továbbtanulásában, jövőjének alakulásában.Helytelen intézkedés. A gyerekek szempontjából nagyon helytelen már 14 éves korban kiválasztani egy szakképzési irányt. A gimnázium általános tudást, műveltséget ad. 18 éves korban már érettebben, tudatosan lehet pályát választani. Nagyszülő, Pest megye |
S ok 14 éves gyereknek még fogalma sincs,hogy mi szeretne lenni.18 évesen könnyebben el tudja dönteni,hogyan tovább?A gimnázium jobb lehetőséget ad a felsőfokú képzéshez,ha mégsem kíván tovább tanulni,akkor választ szakmát. Nagyszülő, Győr-Moson-Sopron megye |
Ez igy van Nógrád megyében us. Próbálják lehúzni a gyerekeket, hogy szakmunkás iskolába jelentkezzenek. Szülő, Nógrád megye |
Micsoda kib*szott, álszent, gerinctelen cinizmus, így kibabrálni a gyerekekkel !!!! Micsoda aberrált, gerinctelen aberrantizmus, kibabrálni a gyerekekkel, ráadásul úgy, hogy a gyerekek még nem döntötték el, hogy általános iskola után gimnáziumban / szakképzésben akarnak-e tovább tanulni, erre a FIDESZ aberrált, gerinctelen módon mindenkit a szakképzésbe akar terelni, függetlenül a gyerekek megkérdezése nélkül, ráadásul sok gyerek SNI-s, v. más funkcionális zavarokkal küzd, és ebben az esetben nem biztos hogy jó választás a szakképzés ... :-/ :-/ :-( :-( Békés megye |
Nem támogatom a tanulók szakképzésbe terelését. Szülő, Veszprém megye |
Örülnék, ha hozzáértők hoznának döntéseket, nem a Pintér-félék Nagyszülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
A gyermekeim általános iskolájában a tanárok egy része a tanítói feladatok elég markáns részét áttolják a szülőkre. A gyerekek szobanoveny szinten vannak tartva az iskolában. Minimalis mozgás udvari szünet döntő részén a teremben vannak. A készség tárgyak döntő részén matek vagy magyar oktatás zajlik. A kompetencia mérés eredménye egy pillanatnyi állapot egyáltalán nem ad valós képet semmiről! Felháborító az eljárás, ez megint egy papír gyártás aninek semmi köze a valosaghoz! Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Nagyon rossz a tanári hozzászólások,kikészítim a gyereket ! Nincs gyermekkoruk! Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Már most gyomorgörccsel gondolok a hetedikes gyerekem jövő tanévére... Tanárként tapasztalom a bevezetett ponthatárok iszonyú negatív hatását (stressz, szorongás, pánikroham stb) a felvételiző gyerekekre! Szülő, pedagógus, Pest megye |
Elfogadhatatlannak tartom ,hogy egy egy rossz napi teljesitmény határozza meg a gyerekek jövőjét. Sok esetben pedig nem is a tanulòn múlik a jo eredmény,hanem a felkeszitő tanaron. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Fizika, kemia, biologia oktatas egyáltalán nincs a foldmero technikumban, ahova a fiam jar (foldrajz a szakma miatt van). Elvileg innen is mehet mindenki egyetemre, hiszen "erettsegit ado" hely. De a valosagban semmilyen ilyen tudasa nem is lehet meg annak sem, aki kemenyen tanul. Szülő, Budapest |
Fontos, hogy mindenki a saját egyéni tudása és jövőbeni tervei szerint tanulhasson tovább. Szülő, Budapest |
Lásd az Érettségi Védelmében című tanulmányt, például itt: https://kti.krtk.hu/file/download/bwp/bwp1501.pdf Szülő, Pest megye |
Azon kellene inkább gondolkodni, hogyan lehetne élménnyé, érdekessé és aktuálissá tenni a tananyagot és nem azon, hogyan lehetne ellehetetleníteni annak lehetőségèt, hogy gondolkodó értelmiségi fiatalok éljenek a jövőben Magyarországon. Szülő, Veszprém megye |
Pont hogy bővíteni kellene a gimnáziumi férőhelyekwt! Egy társadalom felemelése nagyban az oktatáson múlik! Szülő, Csongrád-Csanád megye |
Akinek nincs pénze külön tanárra, az az iskolától nem kapja meg azt a tudást, ami a felvételihez kell, így esélytelen a továbbtanulása. Undorító rendszer! Szülő, Budapest |
A szakképzés nagyon alacsony színvonalú, magatartásproblémás gyerekekkel van tele akiket az iskolák nem tudnak kezelni, emiatt a tanítás lehetetlen hatékony módon. A tanárok nem foglalkoznak azzal, ha az a diák aki akarna tanulni az nem hallja amit a tanár mond, vagy kollektív büntetés miatt kap rosszabb jegyet, ezáltal elveszik a lehetőségét a felsőoktatástól. Gyakorlati helyeken semmit nem tudnak gyakorolni. Éppen elég értékelés van a dolgozatoknál, a feleléseknél, a témazáróknál, a félévi osztályzáskor, év végén, a középiskolai felvételi írásbeli részén, a gyakorlati vagy szóbeli részén. Nem hiányzik még egy, sőt még ez is túl sok egy 14 évesnek és semmiféle ilyen-olyan cél nem szentesíti az eszközt. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
Nem találok szavakat... Szülő, Pest megye |
Fontos gazdaságilag, hogy legyenek szakipari munkások,ahogy fontosak a diplomások is. Szülő, Pest megye |
Ennyire rossz oktatás még nem volt Magyarországon ,mint a mostani! Még a nagyon szidott Kádár rendszerben is jobb oktatásban részesűltünk ,mint a mostani gyerekek! Szülő, Budapest |
Az egész oktatás rossz. Anno nálunk nem volt ennyire nehéz,tanár nem magyarázza el, csak leadja a tananyagot.Otthon még 8 óráig tanulnak az általános iskolás gyerekek. Felháborító, játszani kéne suli után állandóan dolgozat minden héten általános iskolában.Az országban az a lényeg h ne tudjon sikereket elerni a gyerek,vagy csak kevesen. Legyen birka, akit hülyére lehet venni, irányítani. Gratulálok M. O!!!! 😠😠 Szülő, Bács-Kiskun megye |
A gyerekek leterheltek,stresszes.iskolába utazással együtt 10-12 órát kellene figyelniük,és maximálisan teljesíteniük.a felnőttek sem képesek erre,és ezt még fokozzák. Felháborító! Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Mindkét fiamnak menekülni kellett az általános iskolából. Az egyinek az orditozós, káromkodós, idegbeteg osztályfönőke miatt, a másiknak olyan közeg elől, ahol butának nézték, egy tanár pedig minősíthetetlen viselkedést tanúsított a gyerekek felé. Szerencsére mindkettőt felvették hat-, illetve nyolcosztályos képzésbe. De volt olyan osztálytársuk, akik kevesebb pontot írtak, mint 70. Szerencsére őket is felvették még hat éve. A kompetencia rendszer idén összeomlott abban az iskolában, ahol a nagyfiam most végez, így az iskola jóval lejjebb csúszott a ranglétrán, az elsők közül valahova sokkal lejjebb. Rémálom az egész felvételi eljárás így is. Aki kitalálta ezt, hogy még a kompetencia rendszert is vegyék bele, annak fogalma sincs mit jelent a mai világban nevelni egy gyereket ilyen iskolai állapotok mellett. És arról sincs fogalma, hogy a kompetencia felmérés nem alkalmas gyerekek tudásának lemérésére, szerintem semmire sem alkalmas, de erre biztos nem. Nevetséges az ötlet, ahogy az is nevetséges, hogy versenyigazolvány kell ahhoz, ha valaki délután sportolni szeretni a tömegsport kidobós helyett. Egyik abszurs ötlet a másik után. Szülő, Budapest |
Én szakközépiskolát végeztem és minden további nekik bejutottam 25 évvel ezelőtt a bölcsészkarra. Már bő tíz évvel ezelőtt ezeknek az iskoláknak a utódai siralmas tudásanyagot adtak át a közismereti tárgyakból. Ez teljesen bezárja a társadalmi mobilitás kapuját! Szülő, Pest megye |
Elfogadhatatlan.Már régen nem petíció kellene hanem tömeges tiltakozás. Szülők, tanárok diákok együtt kitartóan. Pedagógus, Budapest |
Tapasztalat még nincs, de ijesztő, ahogy minden területen minimum passzívan, de megszüntetik az önálló rendelkezést. Szülő, pedagógus, Budapest |
Nincs tapasztalatom még,de nem nehéz felismerés, merre tartunk. Borzasztó nagy kár a sok tehetséges, de a rendszerben tehetetlen, elkallódó gyerekért! Szülő, Pest megye |
Ez a tudásalapú társadalom, ahogy a gyerekeinket az akkumulátor gyártósorra tereli a családbarát Fidesz??? Szülő, Pest megye |
A kompetenciamérések eredményének beszámítása a sokadik a sorban, hogy megnehezítsék a továbbtanulás lehetőségét. A szándék iránya egyértelmű és felháborító! Szülő, Tolna megye |
A mesterséges inteligencia jövetelével át formálódik a világunk. Inkább olyan oktatáson kéne gondolkodni ami verseny képes lesz vele…. Szülő, Komárom-Esztergom megye |
A fiatalokat nem az állam általi kényszerítéssel, a sorsukba való aljas, nem kívánt módszerekkel történő beavatkozással lehet a szakképzés felé terelni, hanem erős anyagi, erkölcsi megbecsüléssel, és munkakörülmények drasztikus javításával. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
Az OECD felmérésk eredményeiben egyre hátrébb kerülünk, miközben kutatások támasztják alá, hogy a változó munkaerőpiacon egyre inkább az általános készségfejlesztés, problémamegoldás, kreativitás és kritikus gondolkodás lesz a fontos. Az általános készségfejlesztés helyett az egy szakma felé terelése a gyerekeknek generációs gyilkosság, tudatos esélyrombolás. Vagy mérhetetlenül inkompetens, vagy szándékosan rosszindulatú, manipulatív irányítás talal ki ilyet. Szülő, pedagógus, Pest megye |
szakértő miniszter döntsön az oktatásról Szülő, Pest megye |
Fejleszteni kellene a középiskolai szakképzés lehetőségeit. Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Minden ma törvényt és jogszabályt alkotónak lehetösége volt ingyen tanulni azt amit és ahol akart.Most miért kell ezeket így szabályozni és szegregálni embereket,gyerekeket.Ha úgy akarom lehetsz bármi ha fizetsz és megengedem hogy tanulj!Érdekes gondolatok és világkép!Ja,nem kell csak cseléd és szolga meg szobalány. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
EZT SEM HAGGYJUK..Aljasság tüntessünk Szülő, nagyszülő, pedagógus, Pest megye |
Felesleges tananyaggal vannak túlterhelve a tanulók, amit a későbbiek során egyszer em kell alkalmazni! A közéletben történő boldoguláshoz, viselkedéshez, kommunikációhoz és egymás megbecsülését kellene inkább preferálni az oktatásban! Nagyszülő, Budapest |
14 évesen a gyerek még nem tud dönteni felelősen arról,hogy mit szeretne csinálni.A gimnázium biztosít neki még négy évet,hogy el tudja dönteni,hol szeretné folytatni a tanulmányait.Szakmat tud választani a középiskola után.Forditva már sokkal nehezebb. Minden magyar gyermeket megillet az esély a minőségi köz és felsőoktatásra.Egy gyerek 14 éves korban még egyébként sem képes eldönteni,hogy milyen irányba szeretne tovább menni.Egyebkent meg a minőségi középiskolai oktatás elengedhetetlen ma már ahhoz,hogy széleskörű latoterrel rendelkezzenek gyerekeink,és felelős ebben tudjanak dönteni a sorsukról. Nagyszülő, pedagógus, Pest megye |
Felháborító! Bárcsak a felkészülésre is ennyi energiát szántak volna mint ezekre a javaslatokra! Felvételi előtt állunk és egy káosz az egész! Szülő, Budapest |
Szabad döntés iskola választásba való drasztikus beavatkozás, már szülőként és diákként sem lehet döntésünk, és holnap mindenkire sor kerül Az egész közoktatás katasztrófa és ez enyhe kifejezés, az egyén ilyen szintű döntésének szabad választásnak korlátozása jogellenes Szülő, Bács-Kiskun megye |
A tanulást megnehezíteni már-már bűn nemcsak az adott gyermek, de világ szempontjából is! Szülő, pedagógus, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Egy 14 éves gyereknek fogalma sincs, hogy mi szeretne lenni ( tisztelet a kivételnek). Számtalan példát tudnék írni erre.40 évet tanítottam. Meg kell adni az esélyt, hogy később dönthessenek. Alapokat kapjanak, ami ezt majd elősegíti. Nagyszülő, pedagógus, Baranya megye |
A szakképzés nem való mindenkinek, aki gimnáziumban szeretne tanulni, annak maradjon meg a lehetőség. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
Elfogadhatatlan, mint minden. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
Azon gyerekek akik izgulósabbak, de jó képességűek így lemaradnak a gimnáziumból egy rossz felvételi miatt. Az egész fekvételi egyébként is csak pillanatnyi képet mutat. Legyen esélye mindenkinek magának döntenie arról mit szeretne tanulni Szülő, Budapest |
Szeretném, ha minél több tanult, kulturált, gondolkodó, szabad szellemű honfitársam lenne Szülő, Budapest |
Na ne! Még 17-18 évesen is nehezen döntöttem el, hogy milyen pályára álljak. Nem értek egyet a minimális pontszám bevezetésével. Tiltakozom a gimnáziumi képzés leépítése és annak módszere ellen, mellyel súlyosan stresszelik a gyerekeket és felesleges kiadásokra kényszerítik a szülőket. Budapest |
Nyugdíjas tanár vagyok. Már évekkel ezelőtt látható volt, hogy a regnálók számára sokkal előnyösebb az alul iskolázottak hada, mint a jól képzett, gondolkodni képes emberek. Ennek érdekében hozták és hozzák a rendelkezéseiket. Az alul iskolázott, önálló gondolkodásra képtelen emberek sokaságát nagyon könnyű irányítani, nem kell hozzá más, csak korbács és néha egy kis alamizsna. Ez a céljuk a jelenleg regnáló bandának. Nyugdíjas pedagógus vagyok. Hajdú-Bihar megye |
Legyen eleg gyermekeink tudatos elbutitasabol, hogy cseledek legyenek! Emberek sorsát es jovojet, ne a kormanyzat dontse el !!!! Szülő, nagyszülő, pedagógus, Tolna megye |
Biztosítsanak a szülők és pedagógusok számára gyermekeik érdekét szem előtt tartó nyílvános felületet, ahol közzé tehetik javaslataikat a gyermekeik hatékony fejlődését célzó oktatási javaslatokat esetleges közérdeket érintő panaszukat és erre biztosítsanak nem automatizált válaszadást. Joga a gyermeknek is van, ember, a szülei és tanárai felelőssége a jogalkotókkal történő aktív, nem bürokratikus kapcsolattartás. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Egy 14 éves tanuló sok esetben még nem tudja milyen szakma érdekli, mi szeretne lenni. A technikumi képzés mindenképpen egy irányba tereli a tanulót, amit ha esetleg szeretne megváltoztatni később, már nem lesz rá lehetősége. Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Teljesen egyetértek! Kell az ember a sorra! Szülő, pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Még kevesebb gyerek jut általános műveltséghez. Sok gyereket kényszerítenek szakképzésre. Szülő, Pest megye |
Eleve azzal nem értek egyet, hogy gyakorlatilag egyetlen szombati teljesítmény alapján dől el, hogy felveszik-e a gyermeket egy adott iskolába, vagy nem... Nekem stresszelő, felvételire készülő diákjaim vannak. Nem szeretném, ha tovább nehezítenék az életüket újabb felvételi tárgyakkal. Ráadásul a kompetenciamérési rendszer nem veszi figyelembe az adható több időt a BTMN diákoknak, ami innentől a felvételi minőségét is befolyásolná! Pedagógus, Budapest |
A gimnáziumokat folyamatosan elsorvasztják, mivel nem tudnak versenyezni a szakközépiskolák által kínált tanulói ösztöndíjakkal. Főleg a szegényebb régiókban, ahol a szülők keveset keresnek, és így szükség van a gyerekek ösztöndíjára is a megélhetéshez. A tanulás/tudás ma már nem érték. A szakközépiskolákban letett érettségi vizsga ugyanannyit ér, mint egy gimnáziumi a felvételi pontszámításnál. Nógrád megye |
MO összeszerelő üzemmé való tetelének a megkísérlése, nem kell ide iskola, képzés, még a végén gondolkodni, kérdezni fog aki túl sokat jár iskolába ... Pedagógus, Pest megye |
Sokkal magasabb szintű általános ismeretet ad a gimnázium , mint a szakképzés. Szülő, Pest megye |
A gyerekek többsége 14 évesen nem tudja eldönteni, hogy mi érdekli. A gimnáziumi képzés egy szélesebb általános tudát nyújt, mint a szakképző intézetek és az 1 nyeelv helyett 2 nyelvet tanulnak. Szülő, Budapest |
Felháborítónak tartom, hogy nincs demokrácia már az oktatásban sem! Én biztos, hogy nem fogom szakiskolába terelni a gyerekeimet, hiszen egy 12-14 éves nem feltétlenül tudja, hogy mivel szeretne foglalkozni, ha felnőtt lesz, erre pont ideális a gimnáziumi képzés, mely az alap érettségit adja. Utána főiskolai vagy egyetemi képzés, de 18 évesen már szerintem kezd kialakulni egy jövőképe a gyerekeknek. Akkor majd eldöntheti, hogy "mi lesz, ha nagy lesz"! De az én véleményem, hogy sok a képzett, diplomás ember, kevés a szakember és nyílván a kormány érdeke, hogy legyen aki akkumulátor gyáraikban is húzza majd az igát. Ezzel azt akarják elérni, hogy több legyen a képzetlen vagy csak minimalis képzettséggel rendelkező, megvezethető, kiszolgáltatott ember. Felháborító! Szülő, Budapest |
Felháborító, hogy felvételi vizsga mentességgel és ösztöndíjjal terelik arra a gyerekeket. A könnyebbik út választására ösztönzik őket, nem a célokért, álmokért való küzdésre, a tanulásra és tenni akarásra. Ráadásul a szakképzésben már jellemzően nem is pedagógusok, hanem oktatók “tanítanak”, mellyel tovább romlik az oktatás színvonala, tovább maradunk le Európától. Szülő, Somogy megye |
Valóban nagy szükség lenne jól működő szakképzésre, de nem ez a módja. Lassan elfogynak a szakemberek. Nem működik a szakképzés, nincsenek gyakorlati munkahelyek illetve nem fogadnak tanulókat. A központosított szelekció ezt nem fogja megoldani. Budapest |
Borzasztó ami most megy ebben az országban, olyan terhet raknak a gyerekekre hogy nem birják sem fizikailag, sem lelkileg, a fiam 6.osztályos,fáradt,a suli mellett külön órára jár hogy tudja az anyagot mert olyan tempóban haladnak hogy nem lehet bírni, nem is értik az anyagot, mert van akinek több idő kell, pedig csoportokra vannak osztva,ami amugy megint csak egy megkülönböztetés,es már most azon agyal hova megy majd tovább, hogy bírja is a sulit és szeresse is amit csinál! De ahogy elnézem ezeket a felvételiket nem tudom sikerül e majd... Szülő, Heves megye |
Méltatlan determinálása annak, hogy egy gyermek milyen pályát tud választani magának, illetve erős belehajszolása a szülöknak a további pluszköltsegekbe, mert mindenkinek van egy elképzelése, és a jegyektől függetlenül is a szülő és a gyermek tudja csak milyen képességek bújnak a gyermekben. Ezentúl az iskolai osztályzatok sem mutatnak kiegyensúlyozott, sztenderdnek tekinthető, általánosítható tudást, és meg kell adni az esélyét annak is, hogy a gyermek később szárnyakat kap egy új környezetben, egy rá motiválóan ható pedagógus által. Hiszen lássuk be, ha valaki későn érő, vagy szociálisan nem átlagos, netán ingerkereső, könnyen kap bélyeget, kirekesztést az általános iskolai években, de közben meg lehet, hogy hihetetlen jó kognitív képességekkel rendelkezik, amit csak a szük környezete lát, hiszen nem tud az adott -sokszor körzetes- iskolában megmutatni. A másik pedig, hogy itt is van egy óriási felkiáltójel!! KÖRZETES ISKOLA!! Innentől ássa el magát meg a gyermekét, akinek nincs lehetősége a gyereket a körzetes iskolán túlra hordani?! Mert az mondjuk rossz helyen áll a rangsorban? Akkor az a gyermek le van írva? A szülő meg eméssze magát, kezdjen mindenki ál lakcím keresésbe?! Szülő, Budapest |
Felháborító! Nagyszülő, Pest megye |
Felháborítónak tartom ami most az oktatásban zajlik.Tudatos lerombolás van folyamatban! Szülő, Budapest |
Régen probléma volt az "agy-elszívás". Ha nincs "agy" nincs mit elszívni. Sajnos ezt bírták kitalálni. Nincs szükség kiművelt emberekre. A birka gondolkodás nélkül teszi az Xet oda, ahová mondják. ... A szakképzésben sokszor nincs elegendő gyakorlati hely, az oda járó gyerekek között rendkívül sok a funkcionálisan analfabéta... Nem tudom elég lesz-e 20 év helyrehozni azt, amit most elrontottunk... 2023 őszén volt a pedagógusok kezében egy lehetőség, hogy megmutassák a rendszer rossz, és felálljanak. Sajnos nagyon kevesen tettük meg. Az én városomban (iskola városnak tartják) 3-an álltunk fel. Azóta gyorsabb a csúszás lefelé.... sajnos a nagyobbik unokám ősszel iskolába kerül... Szomorú ami rá vár, már a tanító néni személye sem tudja ellensúlyozni... Szülő, nagyszülő, pedagógus, Nógrád megye |
ŐNÁLLÓ (KÖZ-) OKTATÁSI MINISZTÉRIUMOT SZAKÉRTŐI APPARÁTUSSAL AZONNAL, AMÍG NEM KÉSŐ!! Szülő, Budapest |
Felháborító! Aszülő és gyerek dolga a döntés! Nagyszülő, pedagógus, Somogy megye |
Tanár, Szülő és diák ismerősök (rém) történetei a magyar közoktatásról. Somogy megye |
A szakképzést is tönkretették. Pedagógus, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
A választás, továbbtanulás lehetőségét nem szűkíteni, hanem bővíteni kellene. Szülő, Budapest |
Sajnos a technika és a természettudományos tantárgyak elsorvasztása pont nem ezt a célt szolgálja Szülő, pedagógus, Budapest |
A gyerekeket az önmegismerés, a személyiségfejlődés útján kell terelgetni szülőként, és pedagógusként is. A társadalomnak mindenféle típusú emberre szüksége van: legyen az megbízható szakmunkás, vagy elmélyült kutató. Sokféle lehetőségre kell kinyitni a kapukat, és nem bezárni azokat hol itt, hol ott. Szülő, Fejér megye |
A szakképzettséget adó intézmények oktatási színvonala az átgondolatlan átszervezés miatt és az alapfokú oktatás színvonala miatt csődbe jutott. Ez a KKIK és Parragh László érdeme. Nagyszülő, Hajdú-Bihar megye |
A szakképzési intézmények több támogatást kapnak, mint a gimnáziumok, és pl. az olyan területeken, mint a sport, nem tudnak versenyezni a szakképzéssel. Gondolok itt az iskolai csapatok támogatására, vagy a tornatanárok fizetésére, a körülményekre. Szülő, Pest megye |
Elfogadhatatlannak tartom. Cselédország készül. Szülő, pedagógus, Békés megye |
A gyerekek jó része csak az "ösztöndíj"miatt kíván technikumba, vagy szakiskolába menni. A megszerzett végzettséggel olyan munkát vállhalatnak, melyből mesélni nem tudnak majd segítség nélkül. Szülő, Fejér megye |
Undorító, hogy a kormány módszeresen elveszi a döntési jogunkat, és a gyerekeinkét is. Nem engedhetünk a szabad választásunkból Szülő, Budapest |
Ezzel az intézkedéssel az értelmiséget akarják drasztikusan csökkenteni. Nagyon sok gyermek 14 évesen még nem tudja eldönteni, hogy milyen szakterület fogja érdekelni, így nem lehet erőszakkal a szakképzés felé terelni. Szülő, pedagógus, Hajdú-Bihar megye |
Mindezek nélkül is nehéz bejutni erős gimnáziumokba. A gyengébb képességű,hátrányos helyzetű gyerekeknek pedig esélyük sincs minőségi oktatásra,kitörni a tanulás révén. Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Senkinek sem kellene kényszerből választania egy oktatási formát. Én gimnáziumban látom gyermekeim továbbtanulását, de kérdés milyen áron?!(Szó szerint az anyagiakat és képletesen a terhelést tekintve.) Szülő, Pest megye |
8.felvételizo gyermek anyukája vagyok. Szülő, Pest megye |
14 évesen kevés gyerek tudja mi akar lenni, mivel foglalkozna felnőttként. Kevés ismerettel rendelkezik ahhoz, hogy döntsön. Nagyszülő, pedagógus, Csongrád-Csanád megye |
Megemelkedett pontszámok a gimnáziumi felvételiken,egyetlen napon múlik minden, nem a 8év kiemelkedő teljesítményén. Szülő, Budapest |
Nincs átjárás. Már kicsi az esély, hogy a szakképzésből tovább tanuljon egy gyerek. Alapvető ismereteket nem sajátítanak el a világunkról pl. biológiából. Nagyszülő, Hajdú-Bihar megye |
Felháborító, hogy teljesen le akarják butítani a jövőnk nemzedékét! Pont arra kellene fókuszálni, hogy minél széleskörűbben lehessen kiaknázni a fiatalok tehetségét és ne legyen hátrányos megkülönböztetés! Szégyen ami oktatás címszó alatt működik ebben az országban és most már ténylegesen nyíltan elkezdték a totális bomlasztást! Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
8 osztályos gimnáziumba szeretném járatni a gyerekeiket hogy legyen idejük mindennel megismerkedni és utána dönteni! Szülő, Pest megye |
Először kapjanak a gyerekek egy általænis alapképzést,müveltséget,aztán olyan kézségeket,amelyek segitségével praktikusan eligazodik aZ élet dolgaiban(jogok,kötelességek,erkölcs,praktika,önellátásra és mások segitésére való képesség,empátia,becsület,tiszteletre nevelés Ez az alap Ezeket tanitsák meg 18 éves korig.Alap az érettségi,szakmát,hivatást azután kell megtanulni. Nagyszülő, Veszprém megye |
Olyan nehéz a felvételi, hogy nagyon kevés gyerek éri el a minimum pontot, még ha 8 évig kiemelkedően tanult is. Egy 14 éves gyermek sorsát egyetlen napon nyújtott teljesítménye határozza meg? Ne vegyék el az értekmiségi léthez való jogot a gyermekeinktől! Szülő, Pest megye |
A szabad választás jogától, a fejlődés lehetőségétől megfosztó , a gyermekeket felesleges stresszhelyzet e kényszerítése! Mindezt követelik olyanok akiknek ilyenben nem volt részük!😡 Nagyszülő, pedagógus, Veszprém megye |
Igazságtalan intézkedés! A felvételi túl nehéz, nem az iskolai tudást tükrözi! Túl magas szint, minőségi oktatás nélkül! A gyermek sanyargatása, javítási lehetőség nélkül, egyszeri teszt alapján nem lehet megítélni egy gyermek tehetségét, tudását! 100 % magántanári segítség a felvételizők körében! Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Rendes érettségivel, diplomával még mindig lehet az aldiban dolgozni, ha esetleg úgy jobb az érintettnek, valami idejétmúlt szakképesítéssel még a cba se biztos. Szülő, Budapest |
Azt szeretnék elérni,hogy minnél több tudatlan buta fiatal legyen,akik majd birka módon élik az életüket és mindent elhisznek és terelhetők. Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Átlag műveltség, értő olvasás, nyelvtudás nélkül pályaválasztásra kényszeríteni és ellehetetleníteni a feksőfok felé kimenetelt, közben szakmai képzéshez sem elegendő színvonalat nyújtani. Ez a biztos út hozta a társadalmi mobilitás katasztrofális csökkenését és ezen kíván tovább rontani a kormány. Nagyszülő, Budapest |
Elfogadhatatlan. Sajnos már az általános iskolában is sorvasszák az oktatás színvonalát. Hogy taníthat egy fodrász szakoktató matematikát 6.osztályosoknak? Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Gimnázium kell! Fiúk számára több lehetséges van. Leány unokámat mi legyen? Mű körmös? Nagyszülő, Budapest |
Nem szeretném Szülő, Baranya megye |
Minden gyereknek meg kell adni az esélyt a taanulásra minden szinten Szülő, Budapest |
Ritka az a gyerek, aki 12-14 évesen tudná, milyen pályára szeretne lépni felnove. Sokan még az érettségi közelében sem tudják. Kell az általános műveltség. Kellenek a gimnáziumi helyek. Ha ezt elveszik, a gyerekek választási lehetőségét csökkentik le, nem is kicsit. Szülő, pedagógus, Budapest |
Nagyon dŭrva ,ami ma az oktatásban zajlik. Minden szinten! Nagyszülő, Hajdú-Bihar megye |
A szakképzés minősége is nagyon sokat romlott! A gimnáziumi minőség javítása és megtartása az alapműveltség szintjéhez is fontos! Nagyszülő, Veszprém megye |
Káros. A nagyon vágyott versenyképességnek is árt. Pest megye |
A tanulatlan tömeg nagy veszély az egész országra. Csak tudással lehet fejlett dolgokat előállítani, alkotni. Nagyszülő, Baranya megye |
A túlszabályozott és központosított tanterv mellett a tanárok túlterheltsége és a civil társadalmi szervezetek kirekesztése is hozzájárul ahhoz, hogy az oktatási rendszerben a tanulók nem kapnak olyan fontos információkat, amelyek felkészítenék őket az önálló társadalmi életre.A jelenlegi nemzeti tantervből hiányoznak azok a tantárgyak, amelyek lehetőséget adnának a tanároknak a gyakorlati tudás, a kritikus gondolkodás és a szociális érzékenység átadására. A tanárok túlterheltsége miatt pedig egyre kevesebb lehetőség van a tanórán kívüli tevékenységekre.A jelenlegi oktatási rendszer egyik aggasztó következménye lehet, hogy az iskolák olyan jövőbeli munkavállalókat nevelnek, akik nem reflektívek, kritikátlanok és nem együttműködőek. A jelenlegi oktatási rendszerben a frontális munkamegközelítés dominál, ami szintén nem segíti a fiatalokat abban, hogy megtanuljanak párbeszédet folytatni, csapatban dolgozni és befogadó közösségeket létrehozni. Külföld |
Arra is szükség van, de megfelelő arányokat kellene betartani. Pedagógus, Csongrád-Csanád megye |
Eddig is nagy volt a nyomás a felvételi miatt. A diákok többsége, még úgy is, hogy az iskola plusz felkészítő órákat biztosít, magán órákon is részt vesz, hogy jól teljesítsen. Szerintem egy adott napon, adott lelkiállapotban és adott feladatokkal megírt felvételi nem ad reális képet a diák tudásáról, képességeiről. Nem értek egyet a minimum ponthatár bevezetésével. Szülő, Vas megye |
A gyerekek oktatására nagyon kell figyelni, hiszen a jövőjük függ tőle. Egyetértek a peticióval. Nagyszülő, Budapest |
Az összeszerelőknek semmilyen végzettség nem szükséges, rövidesen rájuk sem lesz szükség, a robotoknak meg nem kell iskola. Pest megye |
Tisztességtelen dolog egy-két nappal felvételi vizsga előtt ilyen \"ajánlást\" egyáltalán megfogalmazmi is! Az életkezdő fiataloknak,szüleiknek hagyni kell képességühöz mérten, a szabad iskola választást!! Meg kell hagyni az embernek, a gyermeknek a szabad választás lehetőségét! Nagyszülő, Budapest |
Elfogadhatatlan, hogy ne szabad iskolaválasztéás, hanem manipulatív kényszerítés legyen! Szülő, Budapest |
Az unokám 6 osztályos gimnáziumba jár. Amikor oda ment, az az információ volt, hogy 8.után folytatja a 9. osztályt. A jelentkezési lapot nyilván nekik is ki kellett tölteni, mert sok gyerek másik iskolába ment. Nekik akik maradtak nem kellet felvételizni, mivel már eleve oda jártak.Aztán a felvételi időpont előtt egy héttel az igazgató bejelentette, hogy mégis csak kell nekik is felvételizni, azt az utasítást kapták. A szülők majdnem meglincselték, aztán letettek erről a hülyeségről. Jó, hogy nem egy nappal előtte döntötték el. Azt látni, hogy nincs semmilyen önálló döntési lehetőség az iskola vezetésének.A gyerekeket olyan szinten stressz alatt vannak, hogy az már egy borzalom. Nekik csak a gondtalan tanuláshoz való jogot kell biztosítani. Nagyszülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Szeretném hogy az unokáim egy normális felvételi vizsga után kerülhetne be a középiskolába!! Nagyszülő, Heves megye |
Bár a fiamnak a rosszul választott szakképzés, illetve informatika szak után sikerült bekerülnie az áhított egyetemi karra, gimnáziumban talán jobban felkészülhetett volna a természettudományos tantárgyakból. Szülő, pedagógus, Komárom-Esztergom megye |
Valószínűleg nem kell művelt ember az akkumulatorgyárakba. Felháborító. Nagyszülő, pedagógus, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
A "munka alapú" társadalmi elképzelése a hatalomnak "parancs teljesítési" engedelmességi valóságot rejteget. Gondolkodó ember veszélyes, mert kicsi az alávetési hajlandósága. Tudás alapú társadalom képes versenyben maradni a munkavégzés jelen és jövőbeni keretei között. Nagyszülő, pedagógus, Veszprém megye |
Nem jártunk el az iskolai \"tanácsadásokra\", mert pontosan tudtuk, hogy hol szeretne tovább tanulni a gyermekünk. Azt azonban alapvető fontosságúnak tartom, hogy minél több magas általános műveltségű állampolgára legyen az országnak, mert ők a zálogai a KONVERTÁLHATÓ TUDÁSNAK. Ha valakit már gyermekkorában egy konkrét gondolkodási csatornába terelnek (ld.: \"szakképzés\"), abból sokkal kisebb eséllyel lehet széles látókörű felnőtt. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
Borzalom, ami itt folyik! Nagyszülő, Budapest |
Nagy különbség van az iskolák,gyerekek lehetőségei között,a magas pontszám lehetetlenné teszi a későbbi felzárkóztatást,már így is sok hátrányt Szenvedtek el a gyerekek! Pedagógus, Heves megye |
Semmi bajom se lenne a szakképzéssel, ha nem azt látnám véleményeknél, hogy gyakorlatilag nincs szakember képzés, mert vagy tanár nincs, vagy felszereltség vagy a tanár fásult. Plusz mindig megijedek, amikor (tisztelet a kivételnek) meghallom a szakközepes gyerekeket nem túl intelligens módon nyilatkozni. Szerintem fejlesszék fel a szakképzést, hogy ne úgy fogják fel a szülők, hogy büntetés, ha szakképzésbe kerül a gyermeke. Szülő, Budapest |
Kitűnő tanuló gyerekem első vizsgaszituacioba bepánikolt nem sikerült neki, miért küzdött 8 éven keresztül…egy rossz nap és vége ??? Kitűnő tanuló gyerekem első vizsgaszituacioba bepánikolt nem sikerült neki, miért küzdött 8 éven keresztül…egy rossz nap és vége ??? Szülő, Bács-Kiskun megye |
A szabad választás korlátozását gondolom. Egy mesterségesen generált stressz helyzet 14 éves gyerekeknek. A jövőjüket erősen befolyásoló döntés, amit 45 perc határoz meg. Maga a 45 perc is véleményem szerint kritizálható amit a feladatsorok kitöltésére adnak. Szülő, Pest megye |
Elvész a szabad iskolaválasztás joga. A gyerekek túlterheltek, folyamatos stressznek vannak kitéve, könnyíteni kellene, nem nehezíteni az életüket. Az egész oktatásirendszer megérett a teljes megújulásra. Pedagógus, Budapest |
Sajnos ennek a kormánynak nem kellenek a kiművelt emberek, ezért mindent megtesz, hogy az emberek látókörét és tudását. Csak azt felejtik el, hogy napjainkban vannak olyan gépek és berendezések amiknek a kezeléséhez mérnöki diploma és tudás is szükséges lehet. Ezt a tudást egy sima szakmunkás képzőben nem biztos, hogy megkapják a tanulók! Nagyszülő, Budapest |
A pályaválasztás még 14 éves korban nem lehetséges! A szakképzés már erősen behatárolja az továbbtanulás irányát, sok tehetséges gyerek vész el így vagy jut nagy kerülővel a célba. Nem gazdaságos megoldás. Győr-Moson-Sopron megye |
A felvételik extra stresszel járnak már így is a gyerekeknek, akik 14 évesen nem tudják még mik is szeretnének lenni. Ezzel az erőszakos szakmunkás tereléssel csak tovább rontják az életminőségüket, de az eredeti célt, hogy több szakmunkás legyen nem fogják elérni. Úgy látom már az általános iskolák is beszáltak ebbe a trendbe. Egyre több és nehezebb feladatok hárulnak a gyerekekre. Nem készítik fel a felvételire. Rontják az átlagukat. Szülő, Somogy megye |
Egy 14 éves gyerek még nem tudja mi szeretne lenni.Ráér eldönteni hogy mi legyen. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Orvosok, mérnökök, kutatók nem a szakképzésből kerülnek ki. Szülő, pedagógus, Pest megye |
A lányom a szentesi Horváth Mihály Gimnázium dráma tagozatos tanulója. Nem tudom nevezhetem-e az oktatás színvonalát bármilyennek, ha a szak, amire a gyerekem jár gyakorlatilag már nem is lézetik, a tanárok és a diákok, no meg a szülők küzdenek egyedül azért, hogy fent maradhasson. A lányom csak szeretne leérettségezni a szakon, amit választott. Olyan nagy kérés ez, kedves igazgatónő? Szülő, Csongrád-Csanád megye |
Minden ami most az oktatásügyben folyik katasztrofális Szülő, Budapest |
Érettségi után is kellene biztosítani a szakképzést. Ennek régóta van bejáratott módja. Ekkor már megfontoltabb döntés után lehet sikeres a pályaválasztás. Nagyszülő, pedagógus, Heves megye |
Nincs értelme tizennégy éves gyerekeket olyan oktatási rendszerbe terelni, ahová nem szeretne menni. Ez a tanszabadság korlátozása!!! Nagyszülő, Budapest |
Ne akadályozzuk azt a gyermeket aki magasabb célokat tűzött ki maga elé, inkább segítsük! Pedagógus, Budapest |
Az én fiam egyetemre szeretne menni,így nála csak a gimnázium jöhet szóba,az általános iskolákban,nem jó a tanítás,a gyerekek nagyon vegyes osztázatokkal vannak,az okosabb diákokat bevegyítik . Szülő, Budapest |
Felháborító!!. Ez a lépés nyíltan bizonyítja,nincs szükség képzett, gondolkodni tudó emberekre!! Szándékosan buzdítják le a diákokat,nem képzés folyik,csak munkás képzés !! Megállt kell parancsolni! Sok sikert !! Szükség van az országunkban kiművelt,tanult emberekre!! Ezáltal tudunk felzárkózni a fejlett Nyugathoz!! Szót kell emelni! Hajra!! Nagyszülő, Győr-Moson-Sopron megye |
Nem tudásalapú, hanem értelmetlen mennyiségalapú az oktatás, hogy a gyerekek az iskola elvégzése után semmit ne tudjon, viszont tudjon segédmunkás vagy akkumulátorgyárban dolgozó munkás lenni !!!!!! Nagyszülő, Pest megye |
Igazságosan! Minden gyermeknek, szülőnek joga van a megfelelő iskolaválasztáshoz! Nagyszülő, Hajdú-Bihar megye |
Birkaképzés lépcsőfokai Nagyszülő, Somogy megye |
Elveszik az esély sok jó képességű gyerek számára, hogy gimnáziumi, magasabb szintű képzést kapjanak. A képzett, művelt, gondolkodó felnőtt, akivé válhatnak, minden elnyomó hatalom legnagyobb veszélyforrása. Kivéve, ha nagyon kevesen vannak. Szülő, Pest megye |
Miért akarják elsorvasztani az általános képzést adó gimnáziumokat? Miért akarják megszüntetni a gimnáziumok sokszínűségét? Miért kivéteklezettek újra az egyházi gimnáziumok? Pedagógus, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Informatika osztályban nem volt fizika tanár 11. osztályban!Ez a debreceni Beregszászi szakképző. Tavalyi tanév. Mit is fognak tudni ezek a gyerekek pl. elektronikából? Nagy nehezen váltottunk iskolát. Szülő, Békés megye |
Az egész a pénzről szól Szülő, Budapest |
Nem felelősen gondolkodó állampolgárokat akarnak nevelni,hanem buta robotokat. Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
“A tudás hatalom!!!” - a gimnáziumi tanuló évek és az ott szerzett érettségi ehhez segíti a fiatalt, akiből később is válhat kiváló szakember. Általános végén -tapasztalatom szerint - még kevés gyereknek van kialakult ismerete, tudása egy-egy foglalkozásról, szakmáról. Ezért tartom célravezetőbbnek a jó képességű tanulók esetében a gimnáziumi képzést. Szintet nem szabnék, a “férgese” úgyis kihullik. Nagyszülő, pedagógus, Tolna megye |
Érdemjegy központú ez az egész rendszer😡, mindenki oda mehessen továbbtanulni, ahová szeretne. Természetesen egy reális elképzelésnek kell lenni önmagunkról, de az esély mindenki számára legyen adott. Szülő, Fejér megye |
Nem akarják hogy bejusson az ember , megakadályozza a kormány meg a Pedagógus kar a gyerek előrejutását az egyetemig ,nem kell nekik egzisztenciális lehetőségű gyerek Csongrád-Csanád megye |
Elbútítás.Nem más. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Tanulmanyi teljesítménye ellenére a fiam szakképzést választott, egyedül nevelek két gyereket, anyagi mozgasteret látott a lehetőségben. A szociális és morális válsága miatt viszont másfeledik évben sokallott be, át szettük volna vinni \"védetebb\" viszonyok közé: kulturális értelemben - gimnáziumba. Nincs átjárás (érdemben) a szakképzési rendszer és a gimnáziumi között veszteség vagy erős kompromisszum nélkül, pl hogy majd 17 évesen (érettségi fokon -testi, szellemi) 14 évesek közé üljön vissza és évet-éveket veszítsen. Nonszensz. Másrészt szülők ezzel a 8.-os felvételi idején nincsenek is tisztába legtöbben, iskolai visszajelzések szerint, ahogy hallom. Be vannak sütve a gyerekek a szakképzésbe.Szomorú,rettenetesen. Szülő, Budapest |
Nincs joguk elvenni a lehetőséget is a gyerektől! Szülő, pedagógus, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Szörnyű. Kiművelt emberfők nélkül nincs felemelkedés. Szülő, Pest megye |
Nincs Szülő, Pest megye |
Egy művèszeti szakos gimnáziumban mennyire releváns hogy matematikából kell felvètelizni Mikor köztudott hogy a művèsz gyerekek nem reál beállítotságuak. Szülő, Heves megye |
Esély mindenkinek jár! Szülő, Budapest |
Ne manipulálják a gyerekeket. Az állandó versenyeztetés csak növeli a stresszt és az iskolai szorongást. Nem mindenki tud jó felvételit elérni, mert van, aki később mutatja meg az elért eredményét. Válasszanak szabadon a gyerekek. Nagyszülő, pedagógus, Hajdú-Bihar megye |
Megalázó és embertelen ez a módszer. Ezt nem engedhetjük meg a következő generáció és a társadalom fejlődésének érdekében. Valóban szükség van szakképpzett emberekre, de ezt a szakképzés népszerűsítésével, a majdani vállalkozók vállalkozói körülményeinek csábító változtatásával kell elérni. (Vagy vállalkozók sem kellenek?) Nagyszülő, Pest megye |
X Szülő, Pest megye |
Van, aki oda való a szakképzésbe, de néhán gyerek később érik. Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Bármilyen célja is van a kormányzatnak, ez az eljárás a gyerekekkel szemben etikátlan. Tiszteljék a gyermekeket! Szülő, nagyszülő, pedagógus, Pest megye |
Felháborítónak tartom,hogy az alapvető műveltséghez szükséges tantárgyak nélküli oktatásba akarják hajszolni a gyerekeket Szülő, Pest megye |
A teljes oktataspolitika ugy elhibazott, ahogy van tejes mertekben nem ertek egyet vele. Szülő, Pest megye |
Sok gyerek izgul a felvételin, egy nap teljesítménye nem határozhatja meg a jövőjét. Sokan még nem tudják milyen szakot, szakmát szeretnének, ezért választják a gimnáziumot. Szülő, pedagógus, Pest megye |
Nem tartom jó megoldásnak. Inkább a komplex tanulmányikat támogatnám. Pl.: szakközépiskola, 4 év középsikola, szakmai tárgyakkal, majd érettségi és 2 év szakma. Szigorúan ebben a sorrendben. Szülő, Komárom-Esztergom megye |
A pályaorientációs napon szinte mindegyik gyereknek az osztályban csak szakiskolát ajánlottak, gimnáziumot még véletlenül sem. Szerintem ez is ki van adva központilag, hogy ezt csinálják. Szülő, Pest megye |
Nonszensz, gyerek, szülő és családellenes intézkedés Soha! Szülő, Budapest |
Inkább nem írnám le kritikán aluki ami megy a közoktatásban😥😥😥 Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Nem tartom jónak, mivel beszűkíti a felsőfokú továbbtanulási lehetőségeket. Van olyan gyermek, aki fizikai felépítése miatt nem tud a szakképzésben részt venni, mégha nem is jó tanuló, marad neki a gimnáziumi képzés. Nagyszülő, pedagógus, Hajdú-Bihar megye |
A kritikai érzékkel bíró, összefüggésekben, felelősen gondolkodni képes, jövőjükért kiálló fiatalok képzése veszélyes a NER szemszögéből. A szakképzésben ennek a feltételei nincsenek meg, így kényelmesebb efelé terelni a diákokat (később könnyebben irányítható szavazók lesznek). Szülő, Pest megye |
Lakásotthonban vagyok otthon vezető, a gimnáziumba készülő gyerekeinket nemre való tekintet nélkül rendvédelmi szakra akarják küldeni, nem engedjük meg! Szerencsére a gyámok sem, hiába a felsőbb erősza. Pedagógus, Somogy megye |
Kevés a tanár, idős, esetleg nyugdíjas tanárok bevonása nem megoldás. Hiányolom a tanárok továbbképzését a modernebb oktatás felé, a tanár-diák kapcsolatok építése, jó viszonya fontos lenne. Szülő, Pest megye |
Felelős Szülőként tapasztaltam a gyerekemen a feszültséget a stresszt a lámpalázt és én sem tartom normálisnak hogy egy kormányzati döntés ilyen nyomást tegyen a gyermekeinkre. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
Szomorúan olvasom, hogy a felsőoktatási iskolákban is csökken az állami férőhelyek száma. A gyerekek mesterséges terelése felháborító. Szülő, Budapest |
Egyértelmű a tudás leépítése, a kéztkei munka irányába terelés. A behívott multik ezeket igénylik. Komárom-Esztergom megye |
Ez is csak az Orbán "munkaalapú" társadalmának a zsákutcás próbálkozása! Nagyszülő, Budapest |
Totálisan dilettáns, minden szakmai vagy bármiféle egyeztetést nélkülöző, kizárólag a társadalmunk további rombolását szolgáló alattomos gonoszság. Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
Az unokám neves miskolci általános iskola tanulója Emelet szintű iskolába 5_8 ig osztályig jeles tanulmányi eredménnyel végzett Nagyon sokat tanult Nehogy 2.45 perces dolgozat törje ketté a vágyait. Nagyszülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Elfogadhatatlannak tartom az oktatásban való részvételi lehetőségek csökkentését. Nagyszülő, Budapest |
Az intézkedés miértjét értem, csak a kivitelezéssel nem értek egyet. Sokkal finomabb értékelési módszerekkel kellene vizsgálni a gyerekeket és nem elvágólagos csatornákba irányítani egy generációt, hanem terelni és fejleszteni. Ha egy gyerek érett, intelligens és gimnáziumba való, egy elrontott felvételi miatt ne kerülhessen olyan helyzetbe ami évekre visszavetheti. Szülő, Budapest |
Töröljék el a felvételi minimum ponthatárokat a gimnáziumoknál! Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Nem összeegyeztethető az elképzelés a gyerekek tudásával egyenesen káros.Szomorú,hogy itt tartunk.Nagyon remélem.hogy az iskolák nem állnak ebbe bele. Nagyszülő, Nógrád megye |
Nonszensz,hogy egy jó tanuló gyereknek nem lesz módja a képességeihez méltó iskolában tanulni,mert a kormány ,,elhatározta". Felháborítónak tartom a szabad akarat,döntés ilyen mérvű befolyásolását! Szülő, Csongrád-Csanád megye |
Lányom jövőre lesz pályaválasztó.Egyházi gimnáziumot és tecnikumot is nézett ami tetszik neki. Remélem mindkettőbe esélyes lesz ..de úgy látom,hogy a lányoknak kevésbé van választási lehetőségük. Szülő, Fejér megye |
Ennyi idősen a gyereknek elképzelése sincs, hogy milyen irányba menjen. Szülő, Budapest |
Egyetértek, hogy a gyermekekek már igy is túlterheltek és aki szakképzésben, pl. művészeitképzésben szeretne részt venni,azt ne érje hátrány, ha pl. a matematika felvételi nem úgy sikerül, főleg ha egy gyermek ráadásul stresszes, izgulós és nem azért nem teljeset, mert nem tudja az anyagot. Gyermekem jó erős 4es tanuló, egy érzékeny, szorongó, introvertált alkat, aki a művészetek, irodalom és történelem iránt érdeklődi és ez irányba szeretne tovább tanulni, de jelen minimális ponhatár miatt, ez esélytelen. Már szombat óta sir, lelkileg teljesen kész van. Mire jó ez, hogy gyermekeket nyomoritanka meg lelkileg, igy is elég stressz a felvételire való készülés, egyébként is lesz szóbeli a gimnáziumokban, tehát le tudják szűrni, ahogy évek óta, hogy egy gyermeknek ott van e helye vagy sem. Most napok óta azt kérdezi és magunk is azon gondolkozunk mi van ha nem kerül be egyik gimibe sem? Akkor minek fog tanulni? és hova? menjünk magánoktatásba vagy mi is hagyjuk el az országot, ha egy egészséges, boldog lelkületű gyermeket szeretnék nevelni? Felháborító ez az erőszakos, emberek életébe való kontroll!!!! Szülő, Hajdú-Bihar megye |
Nem értek vele egyet. Miért nem a kereslet-kínálat határozza meg? Szülő, Budapest |
Nonszensz Szülő, Budapest |
Alantas szándék vezeti a "törvényalkotókat"! Nagyszülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Legyen már végre szabadság az oktatásban, és ne szűkítsék tovább a kereteket! Szülő, pedagógus, Baranya megye |
A legnagyobb bűn lenne a következő nemzedékekkel szemben, ha korlátoznák a választási lehetőséget. Különös tekintettel az esetlegesen hátrányos helyzetüekre. Sokkal jobb lenne, ha inkàbb kissebb létszámúak lennének az osztályok, illetve több lehetőség lenne a csoportbontásos oktatásra. Nagyszülő, Baranya megye |
Ostobaság! Szülő, Pest megye |
Hagyjuk meg a választás és a felemelkedés lehetőségét! Szülő, pedagógus, Budapest |
Már mindent kitalálnak csak hogy butítsák a gyerekeket. Unokám most felvételizett és reszket hogy felvegyék. Külőnben jeles tanuló. Nagyszülő, Pest megye |
Az oktatás lezüllesztése az ország, a nemzet lezüllesztése. Felelős kormány ilyet nem tesz. Főleg, ha magát kereszténynek és nemzetinek titulálja. Szülő, pedagógus, Budapest |
Az országnak szüksége van magasabb tudású emberekre.Ők viszik a világot előre.Ők azok akik magas szintű képzettséggel fejlődőképesek.Miért törekszünk butításra ? Pedagógus, Bács-Kiskun megye |
Sajnos az ösztöndíjas rendszerrel is a szakképzés felé terelik a gyerekeket, hamarosan majd csak a gazdagok járhatnak gimnáziumba (is). Szülő, Pest megye |
Emeljék fel a 45 percet 90 percre mert 10 feladatot képtelenség ennyi idő alatt megcsinálni, és ne tegyenek fel olyan kérdéseket amikre még a tanárok sem tudják a választ lsd: magyar felvételi 9.osztályba 3.feladat! A matek meg olyan nehéz, hogy érettségit is kaphatna egyből aki 45 perc alatt megcsinálja! A fiam osztálytársa jelentkezett 6.osztályos a gimnáziumba, szín ötös mindenből és sírva jött ki a vizsgáról mert nem volt ideje befejezni az utolsó 10 pontos feladatot el se tudta kezdeni! Ez hatalmas nyomás és trauma a gyerekeknek hisz azt már ők is felfogják, hogy a jövőjük függ ettől a 45 perctől! A vidéki gyerekek kapcsán meg különösen fontos, hogy a legközelebbi intézményekbe el tudjanak helyezkedni egyéb esetben több órát utaznak napi szinten, ezzel is kellene foglalkozni! Szülő, Pest megye |
Ez egyszerűen elképesztő. A szegényebb családok gyerekeinek sorsát megpecsételő döntés. Csak a kiválóan tehetségesek számára marad esély a továbbtanulásra. Unokám 8 osztályos gimnáziumba jár. A felvételin elszúrta a matek írásbelit, a 70%-os írásbeli ponthatárt nem érte el.Így ezzel az új szabállyal nem került volna be. Annak ellenére nem, hogy a szóbelije közel 100%-os lett. (Remekül érzi magát, kifejezetten jól teljesít, matekból is) Nagyszülő, Pest megye |
Minden mindennel összefügg, mint az is, hogy a felsőoktatási intézményekbe kevesebb diákot vesznek fel államilag támogatott képzésre.Ez a tendence most a középiskolára is. Pest megye |
Nézd meg hány gyerek lett öngyilkos az iskola miatt. Nézd meg hány gyerek stresszes, hányan járnak miatta orvoshoz. És gondolj bele, hányan nem kapnak segítséget, mert a szülők is buták és nem értik mi történik. Gondolj bele hányan mennének, de elutasítják őket, mert nincs elég szakember, teljesen tele a naptár. Stresszes gyerek, sztresses felnőtt. Ezért lettünk depressziós, elhízott, alkoholista nép. Minden, mindennel összefügg. Szülő, Fejér megye |
Ne azért legyen valaki asztalos, autószerelő stb. ,mert nem vették fel egy gimnáziumba sem, hanem azért, mert az szeretne lenni és önként választotta. Szülő, Budapest |
Fiam 6 osztályosba jár, idén érettségizik. Akkor még 54 pontos írásbelivel is bekerültek az osztályába, persze volt 80 pont feletti is, 34fős osztályokkal. Budapesti egyházi gimi. Nemrég mesélte a fiam jogy az idén induló osztályok már csak 26-28 fősek mert nem érték el a kívánt limitet. Lehet hogy ők már tudtak vmit előre?? Fiam most írt 6 osztályos felvételit. Bár itt az iskola nem jelezte előre az elvárt ponthatárt, de izgulunk... eddig ide alacsonyabb írásbeli pontokkal is be lehetett kerülni. Elhibázott döntés ez. Osztályok 18 fővel fognak indulni? És ez egy bp-i gimi. Mi lesz vidéken ahol nincs ekkora merítés. Szülő, Pest megye |
Nincs szaktanár... Szülő, Pest megye |
A lányom most 8.as.Nem olyan jó tanuló, így ő technikumba jelentkezik.De a pálya orientális foglalkozásokon,iskola látogatásokon,és a szülői tájékoztatókon is a szakmákat hirdetik.Mintha direkt le akarják butítani még jobban a jövő nemzedékét.Peddig aki okos,jó tanuló az menjen gimnáziumba,felsőoktatásba tanulni. Szülő, Zala megye |
A felvételi jelentős stresszt helyez a diákokra és indokolatlanul magas követelményt támaszt. Szülő, Heves megye |
Hová pozicionálja magát az ország? Szülő, Budapest |
Akinek nincs pénze, esélye sincs, hogy értelmiségi pályát válasszon, mint felmenő generációja . Nem tudjuk megfizetni a felső oktatást sem és az azzal járó kiadásokat , középiskolásaimnak meg a magántanárokat. A migráció ( Budapestről kiáramlas) miatt az iskolák fullon vannak, így még kevesebb az esély. Teljes a kilátástalanság… Szülő, Pest megye |
Olyan feladatokat kell megoldani amik nem olyan régen érettségi feladat volt, A és B könyvük van, az A- ból tanul a B- ből ír dolgozatot, különórár járun a vizsga felkészítés miatt 2 tárgyból mert az iskola minden hülyeséget tanít de tanulni, gondkodni nem . Szülő, Zala megye |
Tényleg egyre kevésbé felkészült diákok kerülnek a gimnáziumokba, de erre más megoldást is lehetne találni, például az átgondoltabb általános iskolai tantervek segítségével. Ugyanez a felsőoktatásról is elmondható, tehát középiskolákban is átgondoltabb tantervre volna szükség a legtöbb tantárgyból. Szülő, pedagógus, Somogy megye |
Túlterheltek a gyermekeink, ésszerűtlen tárgyat kell tanulniuk, nem tanulni tanítják, csak adat halmazt tömnek beléjük. Túlterhelik amúgy is őket, más területen bele avatkoznak az oktatásba, az egész rendszer nem jó. Nem az állam pillanatnyi szükségletei befolyásolják az oktatást. Nem kellene a kormánynak a pillanatnyi igényei szerint bele avatkozni az oktatásba Szülő, Zala megye |
Aki jogász szeretne lenni, miért akadályozzák ?Sajnálom a mostani fiatalokat. Válasszanak a gyerekek Nagyszülő, Budapest |
Ha az általános iskola után a jóképességű gyerek nem mehet gimnáziumba, mert bezárják egy szakmába, és munkába küldik meg mielőtt meg tudná határozni önmagát, akkor az veszteseg a társadalomnak, és az egyénnek is! (Ez saját tapasztalatom.) Nagyon kell ahhoz küzdeni, hogy kiszabaduljon a zsákutcából. Szülő, nagyszülő, pedagógus, Budapest |
Napi kettő nulladik óra,10 perc szünet,központi tanterv,kötelező könyvek, kiégett tanárok,lepusztult épületek,rossz minőségű menza és még sorolhatnám..... Nagyszülő, Csongrád-Csanád megye |
Szabadon lehessen iskolát választani,ne lehetetlenítsék el a tovább tanulást! Aki gimnáziumban szeretne tovább tanulni,azt ne akadályozzák! Ne 14 évesen kelljen döntenie a gyerekeknek a jövőjüktől,hanem hagyják tovább tanulni közép iskolában,és majd később kiderül milyen elképzelése lesz a továbbiakról. Ne tereljék a tanulni vágyó gyerekeket a szakképzésbe alattomos pontszám emelési módszerekkel! Nagyszülő, Pest megye |
Minden fiatalnak joga van a tovább tanuláshoz, mert az országunk csak úgy fejlődhet, ha kimagasló tudás birtokában van a következő generáció. Az iskolarendszert leépíteni egyenes bűn!!! Okos tanult fiatalokra van szüksége az országnak, nem csak alulfizetett kétkezi munkásokra akikket a hatalom saját céljaira használ. Ez a kis ország már sok tudóst adott a világnak, ezért bűn korlátozni a tanulást! Nagyszülő, Bács-Kiskun megye |
Sajnos egy kitűnő tanuló el van lehetetlenitve hogy gimnáziumba mennyen mert olyan nehéz volt a felvételi hogy nem tudta meg csinálni! Így rosszabb suliba kell be íratni! Le butitják a gyerekeket! Szülő, Budapest |
Harminckét évig tanítottam tanítóként, később tanárként. A jelenlegi oktatási rendszert újjá kellene építeni, a farigcsálás nem old meg semmit.Nin cs hírem valóban jól működő szakképzési intézményekről. Nagyszülő, Budapest |
Ebben az életkorban változnak gyermekeink a leggyorsabban és véleményük, a tanuláshoz és a jövőképhez is gyorsan változik.Meg kell adni mindegyik gyereknek a lehetőséget!!!!! Szülő, nagyszülő, pedagógus, Bács-Kiskun megye |
Elkeserítő a mai oktatás. Mind a pedagógus mind a gyermek túl van terhelve. A kislányomnak már a negyedik matematika tanárt kell megszoknia, és teljesen el van veszve ebben a tantárgyban. Olyan léptékkel haladnak hogy nincs idő a gyakorlásra. Átlag három naponta vesznek új tananyagot. Jövőre kellene a központi felvételiben részt vennie, én már előre rettegek tőle. Nagyon jó a nyelvérzéke, nyelvi gimnázium a cél, de ha nem éri el a megfelelő ponthatárt, akkor teljesen más pályát kell válasszon, ami kényszer lenne csupán. Minden gyermeknek meg kellene adni az esélyt hogy szabadon választhassa meg melyik középiskolába szeretne menni, ne egy felvételi határozza meg az egész életét. Lelkileg és mentálisan is agyon vannak terhelve. Szülő, Veszprém megye |
Ez egy aljas NER intézkedés ! Merénylet a fiatalok jövője ellen ! Csongrád-Csanád megye |
Egyértelműen a társadalom lebutítása zajlik. Szülő, Budapest |
A kormány erőszakkal akarja növelni a szakképzésben tanulók számát, holott ma már elvárható lenne, hogy az érettségi birtokában szerezzen a fiatal szakképesítést, azaz növekedjen a képzettségük, tudásuk. Ráadásul, a kormány évek óta folyamatosan üldözi el a fiatalokat Magyarországról. Új oktatás és foglalkoztatáspolitikára lenne szükség! Nagyszülő, Budapest |
Lebutított nemzetet nem akarunk! Engedjék a gyerekeket gimnáziumba, hogy érettségit szerezzenek! Az állam ne a gyártósorok mellé nevelje a gyerekeket! Pedagógus, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
A 21.században az érettségi alap műveltség kell hogy legyen Magyarországon IS ! Budapest |
Amíg a gyereknek nimcs elképzelése arról, mi szeretne lenni legyen lehetősége, ideje kitalálni azt. Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Csak akkor, ha jólképzett oktatók tanitják azt a gyermeket aki maga szeretné ezt az iskolát választani Budapest |
a gimnáziumi oktatás, a továbbtanulási lehetőség "csökkentése" Budapest |
Több évtizedes tapasztalatom mutatja, egy, 12-14 éves korban, stresszhelyzetben írt dolgozat alapján lehetetlen érdemi döntést hozni a gyerekek jövőjéről. Nagyszülő, pedagógus, Bács-Kiskun megye |
A megadott 50 pontot igazságtalan, a vidéki gimnáziumokban szembe még inkább. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Azt látom,hogy az iskolákból kikerülő emberkék nem rendelkeznek a legminimálisabb szakmai ismeretekkel sem. Somogy megye |
Pedagógusként tapasztalom, hogy 14 évesen sok gyerek nem tudja még eldönteni, milyen szakmát is válasszon. A szakképző intézményből a váltás nagyon nehéz, hiszen számos tantárgyat nem tanítanak, amit a gimnáziumban igen. A gimnáziumi képzés pontosan azokat az általános készségeket fejleszti, amelyek az élethosszig tartó tanuláshoz elengedhetetlenek, és a társadalmi mobilitáshoz is szükségesek. Pedagógus, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Gyalázat ! Nagyszülő, Zala megye |
Nagyon kevés gyerek tudja 14 éves korában, hogy mi szeretne lenni, időt kell adni, hogy eldönthesse. Sok van aki döcög a tanulásban, de később szárnyakat kap. Inkább ösztönözni kellene az érettségit, hiszen egy valamire való szakmához is több ismeretre van szükség. Ja, hogy tudatlanságban tartott emberek könnyebben megvezethetők? 6 unokám van és azt tapasztalom, hogy 14 évesen még nem tudták eldönteni, mit szeretnének. A gimnáziumi 4 év megkönnyítette a döntést. Egyébként az érettségi csak hasznukra vált, igaz nem állami iskolában tanúltak. Miért baj, ha érettebben, tapasztaltabban udnak dönteni a jövőjükről? Számtlan olan gyerek van, aki mont nem éri el a max. pontot, de később szárnyakat kap és behozza a lemaradást. Miért baj, ha egy szakba megszerzéséhez is érettségizik valaki. Nagyszülő, Pest megye |
nem lehet elfogadni a gyermekek egyen lebutítását Nagyszülő, Pest megye |
2x45perc stresszes állapotban megírt felvételi vizsga 10/12/14 évesen így is nagy teher, nemhogy még minimum pontszámot is el kelljen érni Szülő, Hajdú-Bihar megye |
Egy 14 éves gyerek még nem tud érdemben megalapozott döntést hozni abban a kérdésben, hogy milyen szakmát szeretne. Nem beszélve arról, hogy a mai gyorsan változó világunkban egy csomó szakma nem is létezik, amire 5-10 év múlva embereket keresnek. Gimnázium után is lehet szakmát tanulni, felsőoktatásba pedig többféle irányba menni, mint technikumból. Szerintem az ideális oktatási rendszer egy 5+5+2 éves iskola lenne, amiben az 5 év alapozást 5 év általános műveltséget, nyelvtudást és tanulásmódszertant adó középiskola követne. Az utolsó két évben lehetne vagy szakmát tanulni vagy már célirányosan az egyetemi felvételire készülni. Ebben a rendszerben a középiskolák is kiegyensúlyozottabbak lennének, akár részben körzetesek is. Szülő, Budapest |
A mai technikum zsákutca, nincs természetturományos képzés, szinte csak a szakirányú továbbtanulás lehet. Mi van, ha a tanuló-szülő 14 évesen nem jól választott. Nagyszülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Negatív Nagyszülő, Veszprém megye |
10, 12 és 14 éves gyerekről nem szabad lemondási. Fejleszthető, bármire képesek akarattal, arról nem is beszélve, hogy lehetséges betegen ment el felvételizni vagy valamilyen más okból nem sikerült a felvételi olyan jól abban a 2 órában, ami rendelkezésre állt. Ne fosszuk meg a gyerekeket az álmaiktól! Pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Mindenki számára mehetőséget kell adni, hogy ott tanuljon tovább, ahol szeretne! A kormányzatnak nem célja, hogy minél műveltebb, iskolázottabb emberfők jöjjenek ki az egyre mélyebbre taszított oktatási rendszerünkből! Szülő, pedagógus, Pest megye |
Engedni kell a gyerekeket tanulni és magasabb szintü képesitesre lehetőséget adni nekik Nagyszülő, Bács-Kiskun megye |
Nem szabadna!!! Nehogy!!! Tiltakotom. Mind a 4 gyerekem gimis volt. Gimis voltam, most egyetemre járok. Aljasság lenne, nehogy!!! Gimis voltam. Most pillanatnyilag idegenvezetői technikumot tanulok. Kell a gimi!!! Győr-Moson-Sopron megye |
Nem minden gyerek tud fizikai munkát végezni. Pl betegségből kifolyólag! Akkor az ne tanuljon tovább?! Több hülye gyereket akarnak! Vissza térünk a régi korba! Nem előre megyünk hanem hátra, rabszolgák akarnak nevelni! Több hülye gyereket akarnak! Vissza térünk a régi korba! Nem előre megyünk hanem hátra, rabszolgák akarnak nevelni! Nagyszülő, Hajdú-Bihar megye |
Nagyon elkeserítő és mélységesen felháborító,hogy a szó szoros értelmében hülyéket akarnak csinálni a gyerekeinkből. Ez amit csinál a kormány és a hozzá asszisztáló iskolák, teljes mértékben kimeríti a diszkrimináció fogalmát! Szégyeljék el magukat, hogy egy darab papír alapján ítélnek meg egy gyermeket. Már így is teljesen le vannak terhelve, és ezzel csak még jobban elveszik a kedvüket. Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Nem szeretnénk! Szülő, Pest megye |
Rettenetes következményei lesznek a gimnáziumi oktatás elsorvasztásának. A jelenlegi kormányzat tudatosan tette tönkre az állami közoktatást. Nincs vége ennek a torz szemléletnek. Ne hagyjuk, mert Magyarország európai jövőjéről és egy gondolkodó nemzet elsüllyesztéséről szól a jelen. Nagyszülő, pedagógus, Pest megye |
A szakképzésbe terelés az általános műveltség, a rendszerező, önálló gondolkodás, a valódi polgári értékek tudatos lerombolása. Tudásalapú társadalmat, művelt gondolkodó népet! Pedagógus, Somogy megye |
Szemétség Pedagógus, Pest megye |
A tanult állampolgárok képesek megfelelő döntest hozni, kritikusan gondolkozni es a jogaikért kiállni.Persze, amennyiben ezt a fennálló rendszer engedi, nem akadályozza. Nem az a baj, hogy mindenki egyetemre akar menni és ezert ni csen eleg szakmunkás, hanem a baj az, hogy nincsenek megfiuetve a szakmunkások és nem működik az érdekvédelmük sem.Ha ezek a problémák megoldódnának, a fiatalok megbecsültnek éreznék magukat az országunkba és nem vándorolnának ki.Ehhez hozzáfűzve:a fiatalok összességében élhetetlennek tekintik az országunkat a jelen rendszerben.Kényszerítések hatására tesznek, vagy nem tesznek dolgokat.Ezért is vándorolnak ki és születik annyi magyar gyermek kint külföldön. A vezetőknek, ha ez volt a célja, akkor gartulálok, mert sikerült!De aláírom, hátha van egy halvány esélyük, eselyünk! Szülő, Baranya megye |
Valóban vannak olyanok, akik nem állják meg a helyüket a gimnáziumban, de ez nem minden esetben van összefüggésben a felvételi teljesítménnyel. Vannak olyan diákok, akik rossz felvételi eredményt követően fellebbezéssel került be a gimnáziumba, ennek ellenére jelenleg erős 4-es tanulmányi eredménnyel teljesíti a tanévet. Ennek több oka lehet, például rossz vizsgázó és leblokkol, vagy későn érő típus és 1-2 év elteltével felzárkózik, sőt átlagon felül teljesít, de lehet az is, hogy bizonyos tantárgyakból nem kapta meg a megfelelő képzést az előző iskolájában, amit később pótolni tud az új iskolájában. Szerintem az esélyt meg kell adni mindenkinek, aki szeretne gimnáziumba menni, ha esetleg mégsem teljesít megfelelően, akkor át lehet terelni a szakképzésbe. Szülő, pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
A gyermekem újra szárnyal, mert gimnáziumban tanulhat, jó pedagógusok keze alatt, jó osztályközösségben. Pedig a felvételije nem sikerült 70 pontosra, holott megtett/megtettünk minden tőle/tőlünk telhetőt. Ilyen másnál is adódhat. Szülő, pedagógus, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Értem, hogy kell a szakember, csak a szakképzést is tönkretették.Borzasztó, ahogy megy az oktatás ellehetetlenítése.A központi írásbeli is csak egy pillanatnyi állapotot tükröz, amit direkt úgy állítanak össze, hogy még egy gyakorlott pedagógus sem tudja 100%-ra megírni, akkor miért várják el egy diáktól, hogy 45 perc alatt kihozza magából a maximumot,amikor nyomás alatt van. Szánalmas az egész! Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Már ebben a tanévben is csökkenteni kellett az indítható osztályok számát. Ha további drasztikus szűkítésre kényszerülünk, bezár egy nagy múltú kisvárosi gimnázium. Pedagógus, Hajdú-Bihar megye |
Nem szeretném a gimnáziumi képzés csökkentését Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Kellenek nagyon a szakmunkások, de a lehetőséget nem szabad elvenni azoktól akik valóban tanulni akarnak. Szülő, pedagógus, Heves megye |
A gimnáziumi képzés ugyanolyan fontos mint a szakképzés! Pedagógus, Heves megye |
14 évesen nagyon kevés gyermek tudja, hogy milyen jövőt szán magának szakmai téren. A technikai fejlődés alapból még azoknál a szakmákban, ami jelenleg kétkezi munka , elvárás lesz egy sokkal magasabb elméleti tudás, és a továbbtanulás szakiskolákból felsőfokú képzésbe nagyon nehezen átjárható Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Az erőszak kontraproduktív! A felvétel a rangsorok alapján szülessen, a középfokú intézmények (is!) szabadon dönthessék el, mennyi diákot szeretnének felvenni. Stop állami beavatkozás!!! Szülő, Budapest |
Nem kaptunk segítséget,nincs szaktanár. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Legyen egy érettségije, utána döntse el hogy szakmát tanul vagy egyetemre megy a tanuló, ez a felvételi nem jó szerintem, az ált .iskolai eredmények számítsanak. Nagyszülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Tanulóként régen én magam is úgy tapasztaltam, hogy a középiskolai felvételinek túl nagy súlya van a gyermekek életében. Arra tanítja őket, hogy nincs hibázási és javítási lehetőségük az életben, ráadásul olyan ismereteket várnak el tőlük amik gyerek fejjel magolással és rengeteg tanulással is nehezen felfogható. Csongrád-Csanád megye |
Egy újabb mocskos húzás a Kormány részéről. Ennek megálljt kell parancsolni! Szülő, Pest megye |
Ne büntessük már a gyereket ha 14 évesen stresszhelyzetben azon a napon nem tud úgy teljesíteni. Egész életére hatással van az az egy felvételi vizsga ha épp nem tud úgy koncentrálni a vizsgadrukk hatása alatt. Szülő, Somogy megye |
Fontos lenne végre egyértelműen kimondani, hogy az esetleges rövidtávú gazdasági szempontokon túl, AZ OKTATÁSI RENDSZER SZÉTVERÉSÉVEL A FIDESZ LEGFONTOSABB CÉLJA, HOGY MAGYARORSZÁGON A JÖVŐ GENERÁCIÓI KRITIKUS GONDOLKODÁSRA, ÖNÁLLÓ VÉLEMÉNYALKOTÁSRA KÉPTELEN, SAJÁT ELEMI ÉRDEKEIKET SEM ISMERŐ, EZÁLTAL KÖNNYEDÉN MANIPULÁLHATÓ ÉS MEGVEZETHETŐ (MEGVÁSÁROLHATÓ) SZAVAZÓGÉPEKKÉNT HAGYJÁK EL AZ ISKOLÁT, ezáltal "örök időkre" megszilárdítva a Fidesz-féle hűbéri és jobbágyrendszert. Pontosan tudjuk, hogy a kritikus gondolkodás készségét (a család mellett) jellemzően a gimnáziumban tudják a diákok elsajátítani. Ettől reszket az orbáni rendszer - ezért vette a gimnáziumokat támadásai kereszttüzébe. Pest megye |
Mi az,hogy megmondjàk hova mehet? Demokráciában èlünk,illetve èltünk!!!!! Elkèpesztő! Pedagógus, Heves megye |
Érték:...."kiművelt emberfők sokasága". Mindemellett tisztelem és becsülöm a kétkezi munkát, azt is értékesnek tartom. A társadalomban mindkettőnek megvan a maga értéke és értelme, főként a megfelelő aránya!!! Nagyszülő, Csongrád-Csanád megye |
A szakképzés egyre silányabb. A képzés hosszának növelésével és az oktatás gyenge minőségével elérték, hogy a szakképzés után a gyermekeinknek eszükbe se jusson a felsőoktatásban folytatni a tanulmányaikat. Rengeteg tehetség már most elveszett. Azok a fiatalok akik éreznek magukban valami pluszt, majdnem mindannyian megpróbálkoznak külföldön érvényesülni. Szülő, Budapest |
Tiltakozunk a kormányzati intézkedések ellen, melynek következtében gimnáziumi osztályok szűnhetnek meg! Az írásbeli felvételi miatti stressz már most is hatalmas a gyerekeken, a helyzet ezzel csak tovább romlik. Gyermekeinknek legyen meg az esélye a minőségi gimnáziumi képzésre és a minőségi szakképzésre is, a kormány ne terelje a gyerekeket mesterségesen a szakképzésbe a gimnáziumhoz szükséges minimális írásbeli pontszám meghatározásával, vagy akár a szakképzést preferáló pályaorientációs foglalkozásokkal, kérdőívekkel! Szülő, pedagógus, Budapest |
Minden gyermeknek joga van a minőségi oktatáshoz, továbbtanuláshoz. Szülő, Pest megye |
A korábbi években a szakképzésből és a gimnáziumokból a felsőoktatásba kerülő fiatalok tudása nagyon jól kiegészítette egymást. Mára egyre kevesebben jutnak be egyetemekre a szakgimnáziumokból. A hátrányos helyzetű térségekben, iskolákban tanuló gyerekeknek eddig is sokkal nehezebb volt a bekerülés a gimnáziumokba. Most a tehetségesektől a maradék esélyt is elveszik attól, hogy a felsőoktatásba kerüljenek. A kormányzat a társadalmi átjárhatatlanságot erősítik. Ez a megkülönböztetés felháborító és megengedhetetlen. (Egy zömében halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket tanító általános iskolai tanár.) Szülő, pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
3 gyermekem van. Az első, mivel már 33èves, de neki még volt esélye egy korrekt érettségihez, miutàn egyenes utja volt az egyetemre, hol le is diplomàzott igen jó eredménnyel. A testvérei: a középső fiam momentán egy szakgimnáziumba és technikumba jár , mit igen jól végzi is. Idén fog érettségizni, de még marad a technikumi évre is. A kislányom sajnos születése óta tartósan beteg és súlyosan fogyatékos. Ennek ellenére egy kéttannyelvű általános iskolában tanul, s ő is igen eredményesen teszi azt. Jövőre lesz végzős mindkét gyermekem, s az nem lesz a mostani oktatási törvények, szabályk, meg a jóég tudja, hogy a közel 80éves fiatal demokrata pintérnek még milyen agymenései lesznek az oktatással, s sajnos az egészségüggyel is karöltve Mint tobbszörösen érdekelt szülő, maximàlisan támogatom a Szülői Hang áldozatos munkáját! S, mint érintett szülő, meg is köszönöm Nektek ezt a munkát! Sok sikert, hogy a gyerekeinkből tisztességes, okos ember leg,en Szülő, Budapest |
Annak idején a szakképzést építették le,hogy minél több érettségivel ill.diplomával rendelkező legyen.Átalakították teljesen a szakiskolák működését,óraszámot csökkentettek,stb.Most ezt próbálják visszaforgatni,olyan eszközökkel,ami egyértelműen kívülről befolyásolja egy gyerek felvételi esélyeit és nem a tényleges tudását tükrözi.Egyre nehezebb felvételi feladatok,miközben minimum pontot határoznak meg,a szülők versengenek,az előkészítős helyekért,hogy esély legyen egy jól megírt feladatsorra,mert az iskola nem arra készít fel.Akinek nincs pénze külön órákra,hiába jók a gyerek képességei,hiába jók a hozott jegyei,ha abban a 2*45 percben esetleg leblokkol,esélye sem lesz gimnáziumban tanulni.Arról nem is beszélve,hogy egy 14 éves gyerektől hogy várhatják,hogy szakmát válasszon magának?Még érettségi után is van,aki azt sem tudja merre van az előre,14 évesen még kevesebben tudják mivel szeretnének később foglalkozni.Annak meg aztán totálisan semmi értelme,hogy szükségből elvégeznek egy szakiskolát,mert oda jutottak be és utálják,vagy a letelt 4-5 év után ott állnak,hogy esélyük sincs esetleg más irányba egyetemre menni,mert a fő tantárgyakat nem tanították olyan színvonalon. Szülő, Budapest |
Nincs is Magyarországon normális szakképzés. Hova akarnak tenni ennyi gyereket? Az egyébként értelmes, de ebben az iskolarendszerben nem túl jól teljesítő diákokat kizárják, pedig lehet felnőttkorukra ők lennének azok, akikre szükség lenne az egyetemeken. Igazságtalan a rendszer a teljes oktatást nézve! Szülő, Pest megye |
Jelenleg a szakképzésbe (szakmunkásképzés) olyan gyenge tanulók mennek, akik a két főtárgyból (matematika, magyar nyelv) SEMMIT nem tudnak. Nyolcadikos korukban az alsótagozatos matematikai követelményeknek sem felelnek meg, nem tudnak olvasni, nem értik, amit olvasni, írásképük, helyesírásuk értékelhetetlen, valamely idegen nyelv csírái sincsenek meg. Mindezt sokkal inkább az oktatási rendszer, a tanárhiány, a motiválatlan tanárok, a tanítási módszerek ismeretének hiánya okozzák, mintsem a gyerekek képességei. Ezek a gyerekek nem írnak központi felvételit. Közéjük kellene bekényszeríteni a felvételin 50 pontot el nem érő gyerekeket. Milyen szakmunkások lesznek majd belőlük? Nyugdíjas tanárként, felelős állampolgárként elkeserítőnek tartom a helyzetet. Ezeken a problémákon kell kezdő lépésekként segítenie a kormánynak. Nagy reményem van abban, hogy 2026-ban menesztjük az Orbán-kormányt, és az új kormány felelősen az oktatásra irányítja a figyelmét. Nagyszülő, pedagógus, Külföld |
A szakgimnáziumokbòl nehezebb az átmenet az egyetemi képzésekre. A szakgimnáziumok képzési rendszere, szintje is kívánnivalót hagymagaután( a benne dolgot ott tanult ismerőseim szertint) Szülő, pedagógus, Budapest |
Eleve ostobaság azt gondolni, hogy 2x45perc elég egy gyerek tudásának, képességeinek felméréséhez. Eleve a központi írásbeli felvételi értelmetlen. NEM lehet 2*45 perces matematika és magyar feladatlappal felmérni egy 10, 12, 14 éves gyerek tudását, képességeit. Nem az akkori 90 percnyi teljesítménye a teljes gyerek... És ebben az az igazán HIBÁS,és felelőtlen, aki úgy gondolja, hogy ennyi alapján ő meg tudja állapítani egy gyerekről, hogy mit tud. A másik nagy bajom vele, hogy nem arra kíváncsi, hogy miben jó, ügyes egy gyerkőc. A művészeti vonal és a természettudományos érdeklődésű gyerekek eleve hátránnyal indulnak egy ilyen "megmérettetésen" . Szülő, Budapest |
Ne terelgessenek senkit sehova, inkább tágítani kéne a választási lehetőségeket Szülő, Pest megye |
A két gyermekem a jelen elvárás szerint nem került volna be gimnáziumi képzésbe. Most mindketten orvostanhallgatók. És ezzel úgy vélem mindent elmondtam. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
Ez a felvételi eljárás nem a gyerek valódi képességeit mutatja meg, hanem csak az aznapi állapotot. És vagy jó vagy rossz napja volt a gyereknek. Egy szorongó gyerek pedig ilyen stressz helyzetben képességei alatt teljesíthet. Ráadásul ez egy olyan vizsga, amit nem lehet megismételni. Szülő, Budapest |
Véleményem szerint a Központi felvételi csak a gyerekek stresszelésére van kitalálva! Minden iskola felvéteziztessen saját követelményének megfelelően!!! Szülő, Heves megye |
Nem értek egyet a gimnáziumi felvételi eljárás szigorításával. Szülő, Heves megye |
Nem tartom jónak ezt az eljárást, egy mai 14 éves még nem tudja milyen szakmát szeretne. Az pedig nonszensz, hogy egy feladatlap alapján legyen eldöntve az adott gyermek bejut-e egy gimibe. Ha pld. kitűnő jegyei vannak de épp aznap rosszabbul teljesített ez alapján őt ne vegyék fel? A fordítot helyzetben levőt pedig igen? Kivel \"járnak jobban\" a gimnáziumok? Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Igenis legyen lehetőségük a gyerekeknek bekerűlni a Gimnáziumokba ha oda szeretnének járni,az én lányom is gimnazista és imádja❤️ Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
Pocsék! Nagyszülő, Budapest |
14 évesen képtelenség szakmát választani! Nagyszülő, pedagógus, Budapest |
Le akarják építeni a gimnáziumi oktatást, hogy a gondolkodó, nyitott emberek eltűnjenek a hazánkból, és maradjanak az irányítható "robotok". Szülő, pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
A lányom magyarból a 30pont határán van, necces h meg lesz neki, nem ertek egyet azzal h 8évig kitűnő tanuló, több ketülezi versenyen jó eredménnyel résztvett, mellette versenytáncol 4éve, és ezen az egy ponton múljon h gimibe megy e?! Felháborítónak tartom h ezen a felvételi egy ponton múljon h gimis lesz vagy szakképzésbe kényszerüljön! Szülő, Budapest |
Gyermekeinknek legyen meg az esélye a minőségi gimnáziumi képzésre. Egy 8 éven keresztül jeles gyerek egyetlen elrontott felvételi feladatsor miatt ne legyen megfosztva a gimnázium lehetőségétől! Szülő, Pest megye |
Bár még csak alsó tagozatos gyermekeim vannak, de nem szeretném, hogy ne választhassanak majd szabadon iskolát,képzést. Szülő, Békés megye |
Felháborító, ne az idióta politikusok döntsék el, hogy hol tanuljon egy gyermek. Ez a szülő feladata. Nem szólhattam bele, amikor a miniszterelökünk lánya Svájcban tanult, vagy más politikusok gyerekei a magángimnáziumokban. Úgy hogy ne tegyék még ezt is tönkre, éppen elég kárt okoztak már ennek az országnak. Nagyszülő, Pest megye |
Csak azért, mert egy gyerek rosszul írta meg a felvételit (aktuális pszichés állapot) ne kényszerüljön szakképzésbe. A képességeit nem ez az egy írásbeli munka mutatja meg. Szülő, pedagógus, Budapest |
Minden diàk oda kerülhessen ahovà a képessége alapjàn való! Szülő, Pest megye |
Mindenkinek joga van megválasztani milyen oktatásban akar részt venni. A kormány ne szabja meg a feltételeket. Pest megye |
Ne kényszerből kerüljön a gyerek a szakképzésbe, mert abból sosem lesz jó szakember. Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
Minden diák számára lehetővé tenném az általános műveltség megalapozását, a tudományterületek megismerését, hogy csak azután kelljen szakosodnia. Csak akkor javasolnám a szakképzést, ha abból is van átjárhatóság, de nincs. A középiskola után elég, ha szakmát választ! Vagy továbbtanul főiskolán, egyetemen. Szakképzésből ez nagyon korlátozottan lehetséges. Nagyszülő, Budapest |
Elveszik ezzel a továbbtanulás lehetőségét a tehetséges gyerekektől. Szülő, Budapest |
Nem lehet mindenkiből gázszerelő. Szülő, Pest megye |
A gimnázium is adhatna szakmát. Nem lenne bonyolult ennek a kérdésnek a hosszú távú megoldása. Pedagógus, Budapest |
Diszkrimináció! Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
A szakképzés nagyon gyenge, másrészt 14 évesen kevesen tudják a gyerekek, hogy mivel szeretnének foglalkozni felnőtt korban. A gimnázium sokkal több ismeretet ad, ráadásul 4 év haladékot is a pályaválasztásra. Nagyszülő, Fejér megye |
A gyerekek válasszanak ne a kormány! Szülő, Budapest |
A túl korai szakmaválasztás kikényszerítése nem segíti a munkaerőpiaci trendek javulás, a technikumokba járó gyerekek egy része elhagyja ezt az iskolatípust, ha tudja, mert nagyon nehéz ezt meglépni, vagy végigkínlódja, számtalan pszichés traumát bezsebelve. A gimnáziumi oktatás lehetőséget ad arra, hogy aki még bizonytalan a jövőjét illetően, legyen ideje a 4-5 év alatt kitalálni magát, akinek pedig túl nagy a tempó, úgyis kiesik a gimiből. Ez utóbbi esetben szintén nehéz a szakgimnáziumi váltás, a számtalan elméleti tantárgyi különbség miatt. Szülő, pedagógus, Pest megye |
A királyunk és nagy urunk buta társadalmat akar, ezzel gyermekek céljait összetörve... Igen, ez már az ANYÁTOK kategoria. Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Felhàborító az iskolarendszer àllapota! Szülő, Somogy megye |
23 éve vagyok nyugdíjas-volt óvodapedagógus, intézményvezető, egyetértek a fentiekkel/legkisebb unokám ma írt írásbeli felvételit) Nagyszülő, pedagógus, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Ne az állam szabja meg,hogy a pályaválasztó diákok hová menjenek továbbtanulni!Igenis adjanak esélyt arra,hogy arra orientálódjanak a gyerekek,amerre szeretnének! Szülő, pedagógus, Budapest |
Nagyobbik gyerekem technikumban kezdte középiskolai tanulmányait NYEK után a szakmai tárgyak megismerésekor jött rá “rossz helyen van”. Iskolát váltottunk! Gimnazista lett kivirul és,élvezi! Szülő, Pest megye |
Tereljék azt, aki odavaló! Csakhogy az a helyzet, h sok szülő felértékeli a gyereke képességeit, s mindenáron agysebészt akar belőle! Közben egy szakiskolát alig tudna elvégezni ---- aki meg valóban magas szinten van, éveken át jól tanul, nyelveket beszél (!)+ versenyekre jár s nyer meg, egyetlen nap miatt bukja mindezt el... igazságtalan és méltatlan! Többlépcsőssé tenném a felvételi eljárást, s nem csak írásbeli+ szóbeli lépcsősre, hanem az ìrásbelit is szétbontanám eleve, s igenis legyen idegen nyelvből felvételi, s ha biológia "szakra" vagy matematika "tagozatra" menne, akkor abból extra vizsgázzanak! Szülő, Budapest |
A tehetséges, de hátrányos helyzetű gyerek számára is meg kell adni a lehetőséget, hogy érdeklődés és tehetség alapján válasszanak iskolát. Ne kényszerítse őket a kormány a szakképzésbe! Pedagógus, Budapest |
Nagyon kevés az olyan gyerek, aki 14 éves korában már el tudja dönteni, mi az a foglalkozás, amit élete nagy részében művelni akar, örömet és tisztességes megélhetést nyújt számára. Sem ők, de még szüleik sincsenek tisztában a lehetséges szakmák sokféleségével, ezért általában a családi hagyomány, vagy az általános felfogás szerint \"jól jövedelmező\" szakmát választják. A gimnáziumi évek alatt szélesedik a látókörük, megérnek arra, hogy felelősebb döntést hozzanak. Ha valóban bevezetik ezt a változást, azt érik el fele, hogy aki csak teheti, már gimnáziumot is külföldön keres a gyerekének, aki majd ott folytatja a felsőoktatást, ott alapít családot. Soha nem jön haza. Nagyszülő, Pest megye |
Gimnázium helyett szak képzésbe való terelgetés. Nagyszülő, Budapest |
Vidéki gimnáziumokban is vannak tehetségek. A pedagógus dolga, hogy felfedezze az érdeklődést, mi az amiben sikeres lehet majdan egy fiatal. S ez után irányíthatja bizonyos pályák megszerzéséhez. Pedagógus, Hajdú-Bihar megye |
Felháborító Szülő, Pest megye |
Joga van minden jó tanuló gyereknek gimnáziumba menni. Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Egyre kevesebb diáknak van 14 éves korára határozott elképzelése a jövőjét illetően. Helytelen 14 évesen ilyen döntési helyzetbe kényszeríteni a gyerekeinket. Akinek a képességei adottak, tanuljon tovább gimnáziumban, kapjon egy általános képzést. Ez idő alatt többnyire körvonalazódik az érdeklődési kör is. Érettségi után még mindig tanulhat szakmát, ha szeretne. Pedagógus, Veszprém megye |
A 14 éves gyerekek többségének fogalma sincs róla, mi szeretne lenni, az én jó képességű fiamnak sem volt. A gimnázium 10.osztályában jött neki az ötlet. Az ilyen gyerekektől -ha ideje korán bekényszerítik őket a szakkèpzésbe- elveszik a szabad választás, az egészséges személyiségfejlődés lehetőségét egy életre, mert a szakképző középiskola már egyirányú utca. Szinte lehetetlen vagy nagyon küzdelmes onnan pályát módosítani 18 évesen. Ha mégsem szeretne abban a szakmában dolgozni, ablakon kidobott energia, elvesztegetett idő, végig kínlódott 4-5 év lesz belőle. Azt gondolom a szakma tanulásának érettségi után lenne is helye, úgy látom, kb. addigra "nőnek fel" annyira, hogy dönteni tudjanak. A gimnázium egy általános tájékozottságot ad minden területen, utána mehetnének felsőoktatásba vagy mehetnének szakmát tanulni. Ma érettségi után szakmát tanulni csak önköltségesen lehet, vagy úgy sem. De miért? Biztos sok gyerek van, aki érettségi után szìvesen tanulna szakmát. De nem helyette, nem előtte és nem mellette! Szülő, Veszprém megye |
Túl korai a pályaválasztás. A szakképzésből kis akadályú út vezet a szakirányú felsőoktatásba, de máshová súlyosan nehezített. Anyagilag és időbeosztás-leterheltség miatt. Pedagógus, Budapest |
A választás lehetősége emberi jog! Bács-Kiskun megye |
18 évesen sem könnyű eldönteniük,mik legyenek. Szülő, Budapest |
Annak idején én is technikumi képzésben részesültem. Akkor jó döntésnek bizonyult. Később rájöttem, hogy a szakmai tárgyak miatt a közismereti tárgyak hátrányba kerültek. A mai napig sajnálom, hogy nem tanultam biológiát. Matematika tudásom sem érte el a gimnáziumban végzettek tudását. Annak idején én is technikumi képzésben részesültem. Akkor jó döntésnek bizonyult. Később rájöttem, hogy a szakmai tárgyak miatt a közismereti tárgyak hátrányba kerültek. A mai napig sajnálom, hogy nem tanultam biológiát. Matematika tudásom sem érte el a gimnáziumban végzettek tudását. Nagyszülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Tönkremegy az ország jovoje jó oktatás nélkül, zombik lesznek a dedunokaim. A kimuvelt fok növelik a GDP-t is, nemcsak kellemes élni velük és közöttük!!!! Nagyszülő, pedagógus, Budapest |
Felháborító, hogy nem akarnak esélyt adni a gyerekeknek a gimnázium elvégzésére!!! Birka népet akarnak, akik majd eltartják ezt a pénzéhes bandát😡.... Szülő, Baranya megye |
A legtöbb gyerek 14 évesen még nem tud suakmat választani. Sokszor egy technikum nehezebb, mint egy gimnazium. Sok a szaktargy, nehezen átjarható, ha esetleg rájön, hogy nem jót valasztott. Szülő, Pest megye |
14 éves gyerek még alakul, nem tudja mit szeretne csinálni. Az sem mérvadó ha nem úgy sikerül a felvételije. A gimnáziumban szinte mindent előről kezdenek, egy jó pedagógus segítségével szárnyalhat, és már érettebb lesz, tudatosabb mint az általános iskolában! Szó szerint bármi lehet még belőle, nyelvésztől az orvosig. Csak jó nyelvtanár vagy biológia és kémia tanár kell neki, aki felkelteti az érdeklődését, bízik benne és kihozza belőle a maximumot! Ez beskatulyázás ami most történik. Szülő, pedagógus, Pest megye |
Ennek semmi értelme! Így is túl nagy a gyerekeken a nyomás. A központi felvételi vizsga nem mindig a tényleges tudást tükrözi. Így sajnos még jobban nehezítenék a felvételiző esélyeit. Szülő, Pest megye |
Lehetőséget kell adni a szabad választáshoz. Biztosítani kell a minőségi oktatást. Nagyszülő, pedagógus, Pest megye |
Gimnáziumi tanárként látom, hogy mennyi mindent lehet kihozni egy 50 összpontszám alatti gyerekből is! Szülő, pedagógus, Csongrád-Csanád megye |
A legtöbb gyermek nem tudja 14 évesen,hogy mi szeretne lenni. Teljesen feleslegesen nem kellene rákényszeríteni valamilyen szakmát,amit később nem fig végezni. Igenis meg kellene adni az esélyt a gimnáziumi tanulmányokhoz, azoknak a gyerekeknek akik egyébként jó tanulók. Szülő, Pest megye |
Ha a gyereknek az érdeklődése pl. a természetismereti tárgyak, vagy történelem, viszont nehezebben megy a matek-magyar, kicsi az esélye gimnáziumba kerülni. Viszont sem földrajzot, sem biológiát vagy történelmet nem tanítanak emelt szinten semmilyen technikumban. Egészen elképesztő ami ebben az országban zajlik. Életeket tesznek tönkre. Szülő, Pest megye |
Felháborító! Szülő, Budapest |
Rabszolgasorba terelik a fiatalokat! Összeszerelő ország legyünk Kínának, “ner” urainak! Ne engedjük, hogy összeszerelő ország legyünk! Adják vissza a tanároknak az oktatás szabadságát! Különösen fontosnak tartom, hogy a leszakadó réteget felemeljük (cigányok, nyomorral küszködők), tudáshoz jussanak stb. Szülő, nagyszülő, Budapest |
Felháborító. Bírkákat akarnak a gyerekeinkből csinálni. Szülő, Fejér megye |
A NER alatt a szakképzés minősége klasszisokkal romlott. Igaz a gimnáziumi oktatás minősége is, de ez nem indokolja a választék szűkítését, az általános ismeretek megszerzése esélyének a kizárását, a romló tendencia bebetonozását! Rohad az összes közszolgáltatási rendszer, az oktatás szétverése a jövő szétverése Somogy megye |
Szükség van a gimnáziumi képzésre. A szakképzéshez nincs elegendő minőségi oktató. Nagyszülő, Pest megye |
Ellenzem magát a felvételi eljárást is! Felesleges stresszt nyom a gyerekekre! A szülőket nehéz anyagi helyzetbe hozza, a különórák finanszírozása! Nem beszélve arról,hogy sok család nem tud különórákat fizetni! Közben a gyerek okos és simán elvégezne egy gimnáziumot jó eredménnyel! Most felvételizik a gyermekem.Katasztrófa ez az egész megmérettetősdi.Semmire nem jó,ráadásul a gyermek nem biztos,hogy oda kerül ahol a legjobbat nyújtaná önmagából! Szülő, Csongrád-Csanád megye |
Most épp nenne vagyunk a folyamatban. Botrány mi van itt. Életében egyetlen egyszer próbálkozhat a gyerek. Túlterheltek a gyerekek, én meg tehetetlennek érzem magam. Szülő, Budapest |
Hatalmas a stressz a gyerekeken, családokon. Ez a rendelkezés csak tovább fokozza ezt. Átfogó koncepcióra, valódi változásra van szükség az oktatásban, nem ad-hoc ötletekre. Szülő, Pest megye |
Sok városban pl.Gödöllő így is csak kitünő közeli gyerekeknek van esélye helyben gimnáziumba menni. Szülő, Pest megye |
A szakképzésekhez kötelező szakmai gyakrolat már most sem boztosított mert nincsenek gyakorlati helyek. Milyen szakképzésbe terenlé a kormány a gyermekeket, amit gyakorlati képzés nélkül is el lehet végezni? Szülő, Budapest |
Úgy tűnik a házának nincs szüksége kiművelt fiatalokra,SZÉGYEN. Nagyszülő, Zala megye |
Ezeket a gyerekeket a Covid idején a szülőnek kellett írni, olvasni stb tanítani. Azóta meg csak pedagógus hiány van és most is szülőnek kell tanítani mert baromi nagy követelményt állítanak úgy hogy a helyettesítő tanár csak feladja pl .a matek leckét és otthon a szülőnek kell elmagyarazni pl. a szögszerkesztest, a törteket stb a napi iskolai idő után.Milyen rendszer ez ? Tanárt kell fogadni hogy a gyerek szintén tudjon maradni.Most a 6. Oszt felveteli matek feladatok között jócskán van olyan amit majd évvégen vesznek ! A sok tanári hiányzás miatt konkrétan két hete kezdtek el a 6.- os matek geometriát nem vidéki iskola ez hanem Főváros közeli település kéttannyelvű iskolája ahol a 6,- osztályt 5 új tanárral kezdték és közben szabadságra ment belőlük q tanár heti szinten és jött a nem szakos tanár feladni a házit . Szomorúan látom mint nagymama hogy nem sok esély van arra hogy 70 pontos felvetelit írjon ilyen hiányosság mellett q magyarról nem is beszélve meg az 5. - es könyvet most fejezték be az új tanárral. Édes Istenem ! Milyen világ ez?? Nem lehet ezeket a gyerekeket a gimnáziumi tanulás lehetőségétől megfosztani!!! Nagyszülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Ezzel a dontessel rengeteg gyermek fog serulni. Nem mindenki tudja nyolcadik osztalyban, hogy mi szeretne lenni, merre tovabb. Sok gyerek helyett igy a szulo fog donteni, ami senkinek nem lesz jo hosszutavon. Ne tegyek tonkre a gyerekeinket! Szülő, Hajdú-Bihar megye |
Annó nem sikerült jól a felvételeim. Nehezen sikerült bejutnom egy gimnáziumba. Általános iskolában és gimnázium első két évében 4es tanuló volt. Gimnázium 3diktól kitűnő és az egyetemet is kitűnő minősítéssel végeztem. Szerintem én az élő példája vagyok hogy 14 évesen ne dőljön el a gyerek sorsa. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
Nem nem tarom jónak " az egyoldalú képzést".! Pedagógus, Komárom-Esztergom megye |
Azt gondolom, hogy a középiskolában lehet megszerezni az általános műveltséget és nem elég hogy valaki egymásra tudja-e rakni a téglákat Pest megye |
Ha a szakképzést nem tették volna már korábban tönkre, nem is lenne akkora baj, de így... Nagyszülő, pedagógus, Budapest |
Szabad iskolaválasztást Szülő, Heves megye |
Tanár hiány,az oktatás minősége nulla! Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Elsorvasztó döntés. Pedagógus, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Mivel gyermekem jelenleg 7. osztályos és gimnáziumban szeretne továbbtanulni, így úgy vélem, hogyha kivéreztetik a gimnáziumi képzést, úgy az esélyt veszik el azoktól, akik jól tanulnak, de még pontosan nem tudják mivel szeretnének foglalkozni, vagy pontosan tudják mit szeretnének és nyilván jobb eséllyel kerülnek felsőoktatásba és ott jobban meg is állják a helyüket. Én személy szerint gimiben érettségiztem, jobb eséllyel tanultam tovább is. Az egyetem nem jelentett akkora akadályt, mint aki szakközépből jött. Nem azért, mert gyengébb az oktatás, hanem, mert a két iskola típus között mások a preferenciák. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
NEM MINDENKI ALKALMAS SZAKMUNKÁSNAK, ahogy pedagógus sem lehet mindenki. Ha így lenne, akkor az iskolákban nem lenne tanár hiány. Szülő, pedagógus, Győr-Moson-Sopron megye |
Az ország fejlődésének alapja, a jelenlegi rossz helyzet legfontosabb oka, az ország alacsony innovációs képessége, alacsony hozzáadott értékünk, az alacsony termelékenység. Ebből csak a magasan képzett társadalom tudja a gazdaságot kimozdítani. A szakképzés erőltetése a felsőfokú képzés rovására csak a rövidtávú tőke élőmunka igényét, a jelenlegi központi iparfejlesztési stratégiát tudja kiszolgálni, ami már rövid távon is láthatóan kudarcos. Aki ilyen stratégát - ráadásul társadalmi egyeztetés nélkül - erőltet az vagy nem látja merre fejlődik a világ vagy a privát érdekeit követi. Szülő, Budapest |
A fiatalok képzettségét emelni kell, hogy felelős állampolgárként tudjanak élni! Nagyszülő, Győr-Moson-Sopron megye |
A szakképzés gyenge! Káros politika korai szamaválasztásra kényszeríteni gyerekeket. Nagyszülő, Budapest |
A társadalom tudatos elbutítása zajlik a dilettáns, kleptokrata orbán-rezsim részéről. A gimnáziumi képzésbe kerülés korlátozása is ennek a része. De az ellehetetlenítés már az általános iskolában kezdődik a gyerekek túlterhelésével: - 6-7-8 tanóra, - 6-7-8 tanóra után nagymennyiségű házi feladat, - napköziben nincs szaktanár, aki felügyeli, ellenőrzi (segíteni tudja...), hogy elkészüljenek, jók legyenek a házi feladatok, így azok nem készülnek el, vagy rosszak, ezért amikor 16-17 órakor haza ér a gyerek, akkor kell még tanulni a szülővel - felesleges (hittan, etika, honismeret) "tantárgyak", - tartalmi, formai hibáktól hemzsegő tankönyvek, munkafüzetek - nem a korosztálynak megfelelő tartalmú, terjedelmű, szövegezésű tankönyvek, munkafüzetek, - szaktanár-hiány miatt tananyag-elmaradás, helyettesítő személyzet alkalmatlansága, - elégtelen, egészségtelen iskolai étkeztetés, - tömegsport, élménysport hiánya, unalmas, értelmetlen testnevelés órák (futás, futás, futás, némi kedvszegő atlétika, szertorna - mint 30-50 évvel ezelőtt. És még folytathatnám a demoralizált (iskolai) pedagógusi közösségekkel, szülői közösségekkel, ami nyilván rossz hatással van a gyerekek közösségeire is. Szülő, Zala megye |
Ez már az általános iskolai képzés szintjén elkezdődik az elavult tananyag, módszerek, pedagógiai szemlélet miatt. Az àltalános iskolai kèpzés színvonalát is emelni kell, nem a tananyag, hanem sok helyen az infrastruktúrát és a pedagógiai kultúrát tekintve. Pedagógus, Budapest |
A szakképzésbe jellemzően azok a fiatalok mennek, akiknek azért nincsenek jó jegyeik, mert egyáltalán nem mitiváltak a tanulásban. Az én kislányom nagyon is motivált, viszont nagyon izgulós, többször volt pánikrohama. Rettegek, hogy a felvételin is bepánikol, és emiatt nem mehet egy jó iskolába. Ahová amúgy a képességei alapján mehetne. 1 dolgozat rossz eredménye miatt. Szülő, Pest megye |
A gimnáziumban két osztály helyett csak egy indulhat Budakeszin szeptembertől. A szakkézésbe, technikum a járó gyerekeknél nincs gyakorlati lehetőség Zsámbékon, mondjuk az egyházi intézmény. Szülő, Pest megye |
Mindenki tanuljon annak amit megálmodott magának. Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
A jó szakember nem baj ha van, sőt... Az ösztöndíj rendszer így is elég vonzó. De ez, hogy pillanatnyi teljesítmény döntsön 8 év munkája helyett 👿 Pedagógus, Győr-Moson-Sopron megye |
Elég az elnyomásból. A politikusoknak az embereket kell képviselni nem rájuk erőszakolni az akaratukat amivel a saját hatalmukat betonozzák csak be. Szülő, Budapest |
Ez az intèzkedès diszkriminatîv ès feleslegesen megnehezîti a gyerekek amúgy is stresszes helyzetèt. A belügyminiszter megèrdemelnè hogy fejbelőjèk ,ekkora marhasàg miatt. Szülő, Vas megye |
Gyermekem iskolájaban idén már felvételi előkészítő tanfolyamot sem indítottak. A tehetséggondozó foglalkozás keretén belül kaptak minimalis segítséget a felvételihez. Szülő, Zala megye |
Vonzóvá kell tenni a szakképzést, ez zajlik is (pl. ösztöndíj), nem a korlátozások és ezen keresztül a szabad választás korlátozása a megfelelő út. Szülő, Pest megye |
Szakmunkás suliban tanultam ( mert sajnos az sni egyik àldozata voltam ,jó bizonyitvàny de német nyelvet nem tanulhattam.emiatt egy értéktelen bizonyitvànyom volt amivel a szakmunkás iskolàban a legrosszabb helyre osztottakbe.( Drogosok,lâny anyàk, tolvajok,stb ) A legalján voltam utàltam tanulni,csak egy bizonyítványt akartam amiért 5 évet végig szenvedtem a semmiért.Ezt nem akarom a gyermekeimnek,esêlyt akarok hogy jobb életük legyen. Szülő, Bács-Kiskun megye |
A központi írásbeli megszüntetését szeretném és azt, hogy az iskolák maguk döntsenek arról, hogy kit vesznek fel. És azt, hogy a gyerekek számára a minél magasabb szintű oktatást népszerűsítsék. Szülő, Fejér megye |
Ma már minden szakmához kiművelt emberfő szükséges, ha nem segédmunkásnak szánjuk gyermekeinket, hanem gondolkodásra, önálló, kreatív munkára alkalmas embernek. Nagyszülő, pedagógus, Baranya megye |
Nehezebb a tovább tanulás mert vannak tantárgyak amit nem, vagy össze vonva tanítanak.. A gimnázium a tovabbtanulasra készít fel ne butítsák el a gyerekeinket. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
Most fog mindkét fiam felvételi vizsgát tenni! Tudom mennyi energiát bele fektettek, hogy a vágyott gimnáziumba folytassák a tanulmányaikat. Szülő, Fejér megye |
Had tanuljon amit szeretne amire képes Szülő, Budapest |
Felháborító,h. mindent be akarnak szabályozni! Egy 14 éves gyerek még nem tudja eldönteni,mi szeretne lenni,mit szeretne dolgozni!? Nagyszülő, Pest megye |
Az unokáim jövőjéről van szó! Nagyszülő, Budapest |
Középső unokám a központi írásbeli felvételin teljesen leblokkolt, tragikus eredményt produkált. Ennek ellenére sikerült bejutnia a választott középiskolába, ahol az általános iskolai eredményeihez képest a mai napig egy tizedet sem rontott. Az is igaz, hogy azóta a stressz kezeléséhez szakembertől kapott segítséget. Nagyszülő, Fejér megye |
„A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma.” Ehhez szükség van az egyetemi képzést megalapozó gimnáziumi képzés fejlesztésére - a megszorítás helyett! Széchenyi István hagyatékát illene - igaz magyarokhoz méltóan - kellőképp megbecsülni! Pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Maradjon meg a diakok és a gimnáziumok szabadsága a választás területén. Az államnak ilyen mélyen nem szabadna beleszólnia a döntéshozatalba. Szülő, Budapest |
Magyarországnak tájékozott, művelt, gondolkodni tudó polgárokra van szüksége. Adassék meg a lehetőség mindenkinek a tanulásra! Szülő, Csongrád-Csanád megye |
Aljas és cinikus módja az évtizedes hibák elkendőzésének, tudatos nemzetrontás. Szülő, Fejér megye |
Azok a gyerekek aki kitűnő vagy kitűnőhöz közel vannak,többre hivatottak mint hogy pusztán egy szakmunkás legyen belőlük. Hagyni kell őket érvényesülni,hisz már eddig is nehéz volt egy jó gimnáziumba bekerülni. Hiszen szakmát bármikor lehet tanulni. Szülő, Pest megye |
Szeretném, hogy a fiatalok szabadon választhassák meg hol tanuljanak tovább. Nagyszülő, Baranya megye |
R-Tv műszerész, informatikus, közszolga, cnc gépkezelő, robot cella kezelő, darus, targoncás. Ezt az élet hozta. Nem 14 évesen döntöttem el. Nem is tudtam volna. Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
A tanulók szakképzésbe terelésének egyetlen célja van: elérni, hogy gondolkozni nem tudó nemzedéket neveljenek ki. Ez egy-két évtizeden belül katasztrófához vezet!!! Szülő, nagyszülő, pedagógus, Hajdú-Bihar megye |
Helytelenítem a társadalom elbutítását. Szülő, nagyszülő, Budapest |
Nem értem, hogy miért vezették be máris ezt egyes gimnáziumok, mikor ez (még) csak ajánlás? Szülő, Fejér megye |
14 éves gyerekekről beszélünk. Köszönöm a munkátokat. A szánalmas kormány pedig remélem hanarosan leváltásra kerül 🤞🤞🤞🤞 Szülő, Pest megye |
Ez a rendszer már beépült a társadalom tudatába, a gyerekek túlnyomó többsége a szakképzésben képzeli el e továbbtanulási lehetőségét, ezzel remélve a túlterheltség csökkenését. Pest megye |
Gyermekvédelemben dolgozom, és általános iskolába jár a fiam. A közokatás hányosságaival gyakran találkozom számos területen. A jelenséggel, mely a háttérben megfogalmazásra került egyértelműen találkozom. Szülő, Bács-Kiskun megye |
A kormàny szàndèkos alacsony szellemi szinten tartàsa az oktatàsi rendszerben elfogadhatatlan,mely elnyomó, diktatórikus rabszolgatartó ès modern jobbàgyrendszer kièpìtèsèt cèlzó, nyugati szellemisèg elleni vètsèg. Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
Gyermekem vidéki 6 osztályos gimnáziumba felvételizik, ahol már most 70 pont az ajánlott. Megtehetik, nagy a túljelentkezés. Ha ezt tudom, bele sem kezdünk, nyomasztó. Mi költözés miatt jelentkeztünk. Ha most nem sikerül egy majdnem kitűnő tanulónak bejutni egy nem elit gimnáziumba...mi lesz a jövő? Aki nem zseninek vagy gazdagnak született, esélye se legyen gimnáziumi oktatásra? A kisebb gimnáziumok pedig, ahol nincs akkora túljekentkezés, nem vehetik majd fel az átlagos képességű vagy hiányos tudásu gyerekeket akik majd behozhatják a lemaradásukat, ha célt látnak már maguk előtt? Esélyegyenlőség? Merre vagy? Szülő, Pest megye |
Egy ország csak képzett, tanult munkaerővel fejlődhet. Ha az oktatást elsorvasztják akkor a gazdasági versenyben Magyarországnak esélye sincs. Ráadasul a képzett munkaerő az ami megtermeli a politikusok jövedelmét is. Ezt jobb ha nem felejtik el! Az a véleményem, hogy tudás nélkül nincs jövő! A diákoknak pedig jár az esély hogy tudást szerezzenek. Szülő, Baranya megye |
Két gyermeket nevelek, mindkettő gimnáziumba járt, kitűnő tanulók voltak. A lányom végig egyenletes tempóban fejlődött,, a fiam a gimnáziumi évei alatt érett meg a hatékony és eredményes tanulásra. Tanárként is azt tapasztalom, hogy a fiúk általában 2-3 év késéssel jutnak el arra a szintre, mint a lányok, de 11-12.-re nagyon gyakran túl is szárnyalják a szorgos lányokat. Szülő, pedagógus, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
1, 8.-os osztályos gyerek nem tudja mèg eldönteni,hogy milyen szakmát válasszon. 2,Aki 8 èvig rendesen tanult,egy rosszabb felvèteli eredmènnyel lecsúszik a gimnáziumról,míg lehet egy vègig \"rossz\" tanuló meg bejut,mert megvan a pontszáma. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
A jó tanulók el fognak veszni.Hiaba a terelés, gyakorlati szakképzés az nulla, nincs szakoktató, itt már senkit nem érdekel hogy szakmán belül jól oktassa a diákokat! Szülő, pedagógus, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
14 évesen a gyermek nem tudja még, hogy mi szeretne lenni. Ha beíratjuk egy szakközépiskolába és mégsem tetszik neki gyakorlatileg nincs átjárás az intézmények között. Fogoly lesz az először, tévesen kiválasztott intézményben vagy kezdheti nulláról, első évtől újra a másik iskolát. Mentsük meg a gimnáziumokat, hogy az utánunk következő generáció is tudja, hogy ki volt Antigoné, még akkor is ha nincs nemzetgazdasági haszna! Szülő, Komárom-Esztergom megye |
A gyerekek nagy része 14 éves korban nem tud még felelősen pályát választani! Szükségük van az általános, magasszintű képzésre. A gyerekek fejlődése nem egyenletes, van aki csak 18 éves korára érik meg és tudja eldönteni menjen-e egyetemre, vagy akkor választ szakmát! Miért másodrendű ember ebben az országban a gimnazista? Nagyszülő, pedagógus, Vas megye |
Nincs normális szakmai képzés, képzési hely!így hogyan, és miért kötelezik a gyerekeket szki-ba? Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
Most fog felvételizni a lányom és sajnos biztos hogy nem abba a gimibe megy ahova szeretne. Szülő, Pest megye |
A lányom nem tudja még mi szeretne lenni, ha nagy lesz, ezéet gimnáziumba szeretne menni, hogy legyen még ideje kitalálni, azért gimnáziumba, mert nem talál olyan szakmát, amit szívesen tanulna, nem akar időt pocsékolni arra, hogy olyat tanuljon, amiben nem akar majd dolgozni. Nem szeretnénk, hogy egy szakma választás kényszer legyen! Szülő, Pest megye |
Az esélyüket veszik el ezzel a szabályozással. Mindenkinek joga van tanulni és mindenkinek egyenlő esélyt kell adni.Tudomásul kell venni, hogy vannak, akik később érnek, de jó képességűek. Ne írják már le 14 évesen a gyerekeket. Szülő, Budapest |
Borzadály minden, amit ebben az országban csinálnak. Szülő, pedagógus, Baranya megye |
Véleményem...sajnos a pedagógus társadalom megosztott a témában. Szinte eldöntik egy tollvonással a tanuló sorsát. Végzős osztályom van, hihetetlen arroganciával húzzák le a tanulók jegyeit a főbb tantárgyakból...mert szerintük kell a jó munkás kéz. Motiválatlan, flusztrált gyerekeket küldünk ki, akik majd lemorzsolódnak. Dühöt érzek a rendszer romlottsága miatt. Pedagógus, Pest megye |
Éppen elég felesleges stressz, miért kell ennyi idősen választani, hogy mi akarsz lenni! Abszurdum, hogy így butítjuk el az országot! Szülő, Pest megye |
a mai oktatás politika megerőszakolja a gyerekek szellemi képességeit és érzelmeit Pedagógus, Budapest |
Ha a most 8. osztályos, kisgimis lányom idén felvételizne, akkor a 2 évvel ezelőtti eredményével nem került volna be a jelenlegi iskolájába. Pedig ebben a TOP30-on belüli suliban könnyedén megállja a helyét, kitűnő lesz félévkor, biosz, föci, kémia, töri dícséretes. Szeretném, ha az óvodás fiam is kapna esélyt. Szülő, Budapest |
Mivel a szakképzés színvonala jelentősen csökkent, így nem opció egy továbbtanulni szándékozó gyereknek. A szakképzőből nem tud már bármilyen irányba továbbtanulni, pedig gyakran 14 évesen még nem tudja az irányt. Ezért is választ gimnáziumot, hogy kapjon még 2 évet, hogy megtalálja a céljait A központi írása a gyerek életkori sajátosságai miatt a legkritikusabb időszakban van, ami tovább növeli a streszt. Ha csak adott pont felett hívjak be szóbelizni, azzal csak megpecsételjük azt, hogy ez bizony a jövőjét meghatározza, nincs hibázási lehetőség, egy nap teljesítményén múlik minden Szülő, pedagógus, Bács-Kiskun megye |
Fontos hallatni a hangunkat! Talán ennek is köszönhető, hogy az ajánlás idénre a hozzám eljutott hírek szerint nem jelent semmit, azaz nem kell teljesíteni. Maradjon is így! Szülő, Budapest |
Szükség van jó szakmunkásokra, képzett szolgáltató szakemberekre, technikusokra is, de legyen lehetősége mindenkinek eldönteni, hogy hol és mit szeretne tanulni! Ne 'állambácsi' ill. Orbán Viktor döntsön a diákok és szülők helyett. Szükség van jó szakmunkásokra, képzett szolgáltató szakemberekre, technikusokra is, de legyen lehetősége mindenkinek eldönteni, hogy hol és mit szeretne tanulni! Ne 'állambácsi' ill. Orbán Viktor döntsön a diákok és szülők helyett. Nagyszülő, pedagógus, Zala megye |
Egyáltalán nem értek vele egyet, vannak sokkal később érő diákok( különösen a fiúk között) sokat fejlődhetnek néhány év alatt és egy motiváló, egymást felfele " húzó" közössegben. Hagyjuk meg a szabad iskolaválasztást és az esélyegyenlőséget minden tanulónak és a családjuknak. Az erőszakosság, mint tudjuk újabb erőszakot vált ki. Nagyszülő, pedagógus, Baranya megye |
Terelni csak a birkákat szabad, a tanulók ne legyenek azok, maguk választhassanak a szülők és tanárok véleményének meghallgatásával. Nagyszülő, pedagógus, Budapest |
13 évesemnek fogalma nincs még merre szeretne továbbmenni Szülő, Pest megye |
teljes mértékben egyet értek a tiltakozással, és csatlakozom a peticióhoz Szülő, Pest megye |
a gimnáziumi képzés széles körű elérhetőségére szükség van, ha magasabb hozzadott értéket előállítani képes munkavállalalókat szeretnénk Szülő, Budapest |
Túlterhelés a diákok és a tanmenet nem követi a legújabb tudományos eredményeket. Matematika oktatásból kimaradnak fontos lépések tanítása, ezért nem értik a matekot. A történelem is hiányos! Kevés a kreatív foglalkozás! Nagyszülő, Pest megye |
Ne szimpátia alapján , hanem tudás alapján döntsenek arról ki mehet Gimnáziumba.Aki ezt a képzést választja /Gimnázium/, az a tanuló felsőoktatási képzésben gondolkodik! Nagyszülő, Pest megye |
Felsőoktatási intezménybe jelentkezés esetén, nagyon fontosnak tartom, hogy megmaradjon a gimnáziumi képzés. Nagyszülő, Csongrád-Csanád megye |
Ha a gimikbe nem veszik fel a 4-5-ös tanulót, a rosszabbul megírt felvételi miatt, akkor azok a gyerekek beszorulnak a nem ponthatáros gimikbe, azok leszorulnak akik oda jutottak volna be a szakképző technikumokba pedig nem is akartak szakmát választani még, az én gyerekemet meg majd nem veszik fel miattuk autószerelő technikusnak, mert a ponthatár megemelkedett a lecsúszott gimisek miatt akiket benyomnak az enyém helyére aki szakmát választott és oda szeretne bejutni. De így nem fog. Szuper, ez mindenkire kihat a pillangó elven. Tiltakozom a gimis ponthatár húzás ellen! Szülő, Pest megye |
Nagy káosz az egész, magunkra vagyunk hagyva. A fiam most fogja írni a közp. felvételit. Azt követelik tőlük, amit még se tanítottak. Csak a sok pont kell mindenhova. Lehetetlen ennek a rendszernek megfeleni. Szülő, Budapest |
Igen, szükség lenne jó szakmunkásokra, de a gimnáziumba azok jussanak, akik tényleg kiemelkedő képességű gyerekek, akik , valóban tanulni szeretnének, és pl. nem semmitérő focistaként átbukdácsolni a gimnáziumot! Személyes tapasztalat sajnos! A kitűnő tanuló gyereket nem vették fel a gimnáziumba, mert kell a focistáknak a hely…. Mindemellett a tananyag is alapvető reformra szorulna, úgy, ahogy az egész oktatási rendszer is! Nagyszülő, Somogy megye |
A Peticióval maximákisan egyetértek! Nagyszülő, Csongrád-Csanád megye |
Minden módon megpróbálja orbán tönkretenni az oktatást, hogy a nép tanulatlan és irányítható legyen ! Szülő, nagyszülő, Budapest |
Beteg elmére valló cselekedet. Sajnos olyan színvonalat szeretnének megalkotni, amilyen szinten ők képesek létezni.A tanultabb réteg veszélyes rájuk nézve Szülő, Budapest |
Nagyon gyenge szinvonal ès nincs meg a minimális alapvető müveltségük sem. Nagyszülő, Pest megye |
Az utóbbi 4 évben nagyon sok diák nem tud Gimnáziumban tanulni , főleg a szegényebb eletu de kitűnő tanuló gyerekek . Nagyszülő, Budapest |
Sok nagy tudású feltalálónk eltűnt volna ,ha nem tanulhatott volna ..... Sok nagy tudású feltalálónk eltűnt volna ,ha nem tanulhatott volna ..... Pedagógus, Budapest |
Önálló döntés joga legyen minden gyermeknek. Nagyszülő, Fejér megye |
Mindenkinek joga van a szabad választáshoz. Nagyszülő, pedagógus, Békés megye |
Zavarjuk el ezt s kprmányt! Nagyszülő, Budapest |
Totális baromsâg! Nagyszülő, Pest megye |
FELHÁBORÍTÓ!!! Csongrád-Csanád megye |
Teljesen felesleges egy 14 éves gyereket rákényszeríteni egy szakmára, ahonnan két év múlva fejvesztve menekül(ne), de nincs esélye váltani. A felvételi eljárás valóban nem teremt esélyegyenlőséget, inkább csak felesleges stresszt generál. Nem lenne szabad erre alapozni a továbbtanulást. Ez maximum egy informatív dolog kellene legyen a felvételi eljárásban. Szülő, Budapest |
Nincs még. Szerintem a diák és a szülő döntsön, hova felvételizik a gyerek. Nagyszülő, Békés megye |
Kiművelt emberfők képesek felemelni hazánkat minden tekintetben Nagyszülő, pedagógus, Zala megye |
Aki akar menjen szakképző iskolába, de aki tovább skar tanulni, ne vegyék el az esélyét! Mit fognak még kitalálni a nép butitására! Szégyen amit művelnek! Nagyszülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Majd 20 éves pedagógus pálya, mérnök tanárként a szakképzésben láttal az oktatás növekvő eredménytelenségét. Nem leptek meg a PISA eredmények. Napi munkámban tapasztaltam, hogy sok tanuló funkcionális analfabétaként kerül ki az általános iskolából. Nagyszülő, pedagógus, Csongrád-Csanád megye |
Minősíthetetlen Nagyszülő, Budapest |
Ebben a korban nem szabad végleges vàlasztásra kényszeríteni a gyerekeket . Minèl több a tapasztalatuk, a tudásuk, annàl biztosabb, hogy megfontoltan döntenek a pályavàlasztásról. A gimnázium befejezése utàn is sok szakmavàlasztási lehetőséget kell és lehet felkinàlni a tanulóknak. Nagyszülő, pedagógus, Budapest |
Az én időmben, 1973-ban, vittem a bizonyítványomat és megnézték. Akkor még neve volt a Jedlik Ányos Gimnáziumnak. Ott rögtön megkérdezték tőlem, hogy melyik osztályba szeretnék kerülni. Olasz-orosz tagozatot választottam, sőt még a 4 év alatt megtanítottak szabni-varrni is. Mai napig gyakran gondolok azokra a "szép" időkre. Nagyszülő, Budapest |
Felhábiorító ez a \"direkt\" népbutítás és a kivételezetteknek járó oktatás bevezetése! Nagyszülő, Budapest |
Az oktatás minden szinten rossz állapotban van.. Nagyszülő, Baranya megye |
Ne döntsék el a gyerek sorsát 14 éves korában ( lásd Einstein) Ne döntsék el a gyerek sorsát 14 éves korában ( lásd Einstein) Nagyszülő, Budapest |
Hadd döntse el mindenki saját maga Szülő, Budapest |
Mindenki tanulhasson, hogy okos legyen a társadalom! Pedagógus, Budapest |
Nem avatkozhat be az állam ilyenszinten - iis - az oktatásba! Nagyszülő, Békés megye |
Békés megyében élek Békés megye |
A tanuláshoz való jog valódi biztosítása és az oktatási esélyegyenlőség garantálása állami feladat, melynek finanszírozása közpénzből történik. Jogunk van beleszólni! Szülő, pedagógus, Budapest |
Az érdemjegyek nem tükrözik a gyermek képességeit. Szülő, Békés megye |
Tudás alapú társadalom szükséges a társadalom felemelkedéséért. Az unokáim nagyon jó tanulók! Nagyszülő, Békés megye |
Így is nagy a nyomás a gyerekeken a központi írásbeli miatt, a rendszer emiatt torzít és igazságtalan. Az ország jövőjéhez művelt emberekre is szükség van, a szakmunkák egy részét el fogja lehetetleníteni az automatizálás. Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
14 évesen a legtöbben még nem tudják, milyen pályát válasszanak, ezért a gimnázium a legjobb nekik. 4 év alatt eldönthetik, mit szeretnének. Nagyszülő, Győr-Moson-Sopron megye |
Nem jó irányba megy az oktatás. Nagyszülő, Pest megye |
Ne így. Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
Az egész felvételi rendszer iszonyú terhelés és stressz a 13-14 éves gyerekeknek, nem az életkorúknak, fejlettségüknek megfelelő. 2*45 perc, és a tanulàssal kapcsolatos jövőjüknek akàr vége is lehet. Szülő, Fejér megye |
Erőszakos nyomásgyakorlás, bántalmazóan hatalmas terhet ró a gyerekekre. Tovább növeli a frusztrációt, ami a teljesítmény kényszer miatt rájuk lesz terhelve és nagyon sok tehetséges gyermek nem tud majd tovább tanulni, aki például szenzorosság, autizmus, adhd vagy egyéb neurodivergenitás miatt rosszabbul tűri az ilyen megmérettetéseket. Szülő, Pest megye |
Az ide nem férne el . Szülő, Pest megye |
Felfoghatatlan és elképesztő ez a rendszer. Több gyerek pszichoszomatikus betegséget produkál a felvételi előtt. A család teljes pánikban, hogy mi lesz, ha....és majd májusig lehet idegeskedni. Szülő, pedagógus, Békés megye |
Sajnos a nyílt napokon csak a szakképzés felé termelnek mindenkit. Nagyon félve megy a lányom a szombati központi felvételire, gimnáziumba szeretne menni,de félő, hogy nem tudja hozni a szintet. Retteg, hogy szerte foszlik az álma, állatorvos szeretne lenni. Szülő, Budapest |
Szorongásbab tartja a diákokat és nem a valós képet mutatja. Szülő, Vas megye |
Abszurd ez az egész. A jelenlegi politikusok vajon hány százalékosra írnák? Ők könnyedén bekerülhettek gimnáziumokba, esélyt kaptak. Most mi lesz? A szakmát szerzettek majd szépen elmennek külföldre. Gratula! Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Még előtte vagyunk, de pár év kell csak. Szülő, Budapest |
A gyerekek nagy része 13-14 évesen még nem tudja, mit akar csinálni majd felnőtt korában. Felesleges olyan irányba terelni őket mesterségesen, ami majd elpazarolt 4-5 év lesz az életükből. Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
Romló szövegértés és logika. Birka emberek nevelése Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
A jövő a tudásé, a tanulni képességé. Akik ezt az új szabályozást írják, azok mind gimnáziumban érettségiztek. A gyermekeik mind gimnáziumba járnak. Ami történik az az emberi irígység, nekem már megvan, másnak meg nem kell. Szülő, Budapest |
Még csak 7. osztályos a gyerekem, de már most nagy rajtuk a nyomás, hogy mi lesz a felvételivel. Eleve barbár dolognak tartom ezt a korosztályt ezzel stresszelni, hát még ha kormányzatilag is nehezítjük a gimnáziumba kerülésüket. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
Fontos a szakképzés, de ha a gyermek nem tudja még, mert pl. éretlen, milyen szakma érdekelné, akkor a gimi adna 4 extra évet érettségivel, hogy döntsön. Szülő, Veszprém megye |
Én is gyengébb bizonyítvánnyal kerültem be a gimnáziumba, mégis 2 diplomám lett. Szülő, pedagógus, Pest megye |
A jelenlegi központi felvételi nem alkalmas arra, hogy ez alapján döntsék el, ki mehet gimnáziumba és ki technikumba. Ez egy pillanatfelvétel, amit nagyban befolyásol a gyerekek éppen aktuális egészségi- vagy mentális állapota vagy az, hogy az adott iskola tanárai által milyen oktatásban részesült a 8 év alatt vagy hogy szülei milyen anyagi forrásokkal rendelkeznek. Szülő, Pest megye |
Egy 14 éves gyerek egyáltalán nem tudja mi érdekli fontos az a 4 év , hogy megszülessen benne mi is érdekli valójában. Szülő, Budapest |
Nem minden gyerekben van meghatározott erő, kézügyesség, 14 15 évesen még nem elég tudatos, hogy mi akar lenni. Ídőt kell hagyni. Az általános tudás segít később eldönteni hogy mi szeretne lenni. Ezt az esélyt meg kell adni nekik Nagyszülő, Budapest |
Saját es környezetem tapasztslata, hogy a felsőfokú képzéd előtti lépcső a gimnázium. És felsőfokú végzettség cél. Szükséges egy kiszámíthatóbb és jobb élethez. Nagyszülő, Budapest |
Szükség van a szakképzésre, de nem ilyen formában. Régen magas szintű szakképzés folyt a technikumokban és szakközépiskolákban. Ma ez tanárhiányában és főleg reál és szaoktató (mérnök) hiányában nem megy ha akarnák is. A gimnázium legalább tanúlni megtanít! Nagyszülő, Veszprém megye |
A gimnáziumban megszerezhető klasszikus műveltség nem ódivatú cél, hanem minden elmélyült tudás alapja. Nem akarom, hogy bunkók országa legyünk! Pedagógus, Budapest |
14 éves gyerekektől nem lehet elvárni, hogy már tudja, milyen szakmát választana, belekényszeríteni pedig nem szabad egy szakmába, csak mert "hiányszakma" lett. Fontos a gimnáziumi lehetőség megadása, ahol kapnak a gyerekeke egy erős alapképzettséget magasszintű nyelvtudás mellett. Szülő, Veszprém megye |
Mindenkinek lehetőséget KELL adni a tanulásra ! A középiskola a MINIMUM ! Nem szabad felvételihez kötni ! Budapest |
Úgy tűnik,nincs szükség "kiművelt emberfőkre". Pedagógus, Pest megye |
nagyobbik fiam nem jutott be a gimnáziumba - mindez pontosan a központi írásbelin múlt, most szakközépben tanul, más lehetőség a környéken nem volt Szülő, Pest megye |
Tapasztalatból tudom, hogy nagyon sok rendkívül jó képességű diák stressz és egyéb ok miatt a vártnál alacsonyabb, vagy jóval alacsonyabb pontszámú írásbeli felvételit ír. Olyat is ismerek sajnos, aki emiatt szakképzés felé terelődött, ahol a meglévő képességei nem lettek kibontakoztatva, így...Legalább az esélyt, lehetőséget kapja meg minden diák! Szülő, pedagógus, Budapest |
Már így is túlterheltek a gyerekek a sok és rosszul szerkesztett, felesleges tananyag miatt. Ezzel tovább stresszelik a gyerekeket, akik már így is alsó tagozattól kezdve pszichológushoz járnak. Szülő, Budapest |
Felháborítónak tartom, ami az oktatásban (is) folyik. Csak arra van törekvés, hogy minél kevesebb tanult fiatal legyen. Csak az a kormányzat célja, hogy butuljon a társadalom. Szülő, Budapest |
Végtelenül aljas gondolkodásra vall, hogy a gyerekek tanuláshoz való joga folyamatosan sérül immár egy évtizede. A gimnáziumi képzés a legmegfelelőbb azok számára, akik nem szeretnének tudatosan egyetlen szakmát tanulni technikumi vagy szakgimnáziumi képzés keretében. Nagyon sok ilyen 14 - 15 éves diák van. Több, mint akik technikumban vagy szakgimnáziumban azért tanulnak, mert tudatosan azt a pályát választották. Ráadásul a felsőfokú tanulmányok erősen korlátozottak mind szakirány, mind jelentkezési lehetőség tekintetében az ő számukra. Szülő, Budapest |
Tudásalapú társadalmat akarok, nem munkaalapú társadalmat. Pedagógus, Hajdú-Bihar megye |
Felháborító! Szülő, Nógrád megye |
Az egyik gyerekem gimnáziumba, a másik szakképzésbe jár, így mindkét iskolatípusban van friss tapasztalatom. A gimnáziumba 9. helyen jutott be a gyermekem 67 ponttal. Fellebbezés után a 27 pontos is bejutott. Messze nem kapja meg azt a színvonalú képzést, amit egy gimnáziumnak nyújtania kellene ahhoz, hogy egyetemre bejuthasson. Sajnos, azokból a tantárgyakból magánórák kellenek, amikből emeltezni szeretne, mert a tanár sem megfelelő több esetben, az osztály értelmi szintje sem feltétlenül engedi meg, ahhoz, hogy haladjon, megfelelően felkészüljön, külön tanár kell. A szakképésben nagyon sok a probléma. A szóbeli érettségire készülés közben, míg a gimisek otthon tanultak, ők bejártak szakmai órákra. Nem tisztázott, mennyi gyakorlat kell, egy káosz az egész. A gyakorlati helyen egy ládán ülnek, nem nagyon oktatnak nekik semmit. Nagyon félünk az ágazati vizsgától, de még nincs tapasztalat, hogy milyen is lesz, (de nyilván a gyerek nem tanul és hülye). Szülő, pedagógus, Békés megye |
A tapasztalatom alapján már a Pálya Orientációs Képzés során próbálják úgy terelni (szűkíteni) a lehetőségeket, hogy a fiatal ne tovább tanuljon hanem szakmát válasszon. Szülő, Tolna megye |
Felháborító. Szülő, Budapest |
Fontos hogy legyenek szakmunkások, rengeteg szakma van kihalóban, nincsennek szakemberek! Mindenki diplomás akar lenni, és az íróasztal mögül meggazdagodni. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Nagyon sok a szakképzetlen tanár az általános iskolákban. Amíg a felvételi követelmények magasan meghaladják a tanévben leadott anyagot, az iskolában elvárt követelményeket, sok gyereknek esélytelen lesz a továbbtanulás. Nagyszülő, Komárom-Esztergom megye |
Nagylányom került szakképzésbe (technikum) egy iskolai zaklatás miatt elszúrt felvételi miatt. 14 évesen nem tudja a többség, milyen területen szeretne később dolgozni, és szakképzésből nagyon nehéz váltani. Szülő, pedagógus, Pest megye |
Az általános iskolai oktatásban nem képesek a tanárok az előírt tanterv mellett segíteni a gyerekeket. És a tantárgyakat rohanva nem tanítják! Így nem lehet felkészülni gyerekként... Szülő, Budapest |
Véleményem szerint nem lenne probléma, ha a tanulók érettségi előtt megfelelő szakképzésben részesüljenek, ha annak szakmai gyakorlati és elméleti követelményei biztosítva lennének ! Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Az általános műveltséget fontosnak tartom. Gimi után tanulni szakmát sokkal praktikusabb. Addigra eldönti, mi az érdeklődési köre. De sajnos sok gyerek anyagi okok miatt kimarad az iskolai képzésből Nagyszülő, Pest megye |
Mert melósokat akarnak, a szalagmunkákra. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Vélemény: nincs baj a szakképzéssel, de nagyon kevés a forrás a valós szakképzés folytatására. Asztalos vállalkozóval beszélgetve az a tapasztalat, hogy a 3 éves képzés végén a diákok tudása semmire nem elég, mert nem találkoznak korszerű technológiákkal. Emiatt a munkahelynek óriási költséget jelent a végzett diákok újra képzése. Hozzáteszem, hogy saját példával az informatikai képzés (egyetem) sem ad megfelelő tudást, emiatt is gyakorlat, hogy a diákok inkább otthagyják az egyetemet és elmennek dolgozni, ahol az igazi tudást felszedhetik. A "mesterséges" terelgetés, az emnlytett módszrekkel meg elég szánalmas. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
Ne az állam döntse el, hogy valaki gimnáziumban, vagy szakképzésben tanul tovább. Szülő, Budapest |
Ez nem a kormány dolga,hogy szabályozza.Ez szakmai kérdés. Pedagógus, Budapest |
Döbbenet látni/hallani, mennyire nem akarja a kormány, hogy művelt, nyelveket beszélő fiatalok kerüljenek ki az oktatásból. Már nem kötelező a nyelvvizsga a felsőfokú felvételihez, pedig rendkívül alacsony volt eddig is a nyelve(ke)t beszélők száma Mo.-on. Nagyszülő, Budapest |
Nagyon sokan még nem tudják eldönteni, hogy merre induljanak tovább. Esetleg pont betegség miatt rosszabb lett a 8. félévi bizonyitvány. Nem hiszem, hogy ezért egy jó képességü gyereket a szakképzés felé kellene szoritani. A tankötelességet vissza kellene állitani 18 éves korig. A Klik nevezetű tákolmányt meg kell szüntetni! Kinevezni egy SZAKERTŐ! Oktatási minisztert! Szabadon választhassák meg a pedagógusok a tankönyveket, amiből tanitatan. Az óraszámot le kell csökkenteni, mert embertele elvárni egy gyerektől, hogy ilyen terhelést hosszú távon elviseljenek! Az MTA val karöltve egy a modern tantervet összeállitani, amivel a gyerekek a mostani munkaerőpiacon is megállják a helyüket. Vonzová tenni a tanári pályát! Hirtelen ennyi! Ha átgondolnám, tudnám finomitani. Szülő, Budapest |
tanítottam szakképző iskolában is, nekem nem volt rossz, de gimiben nyilván jobb Pedagógus, Budapest |
Nem szabadna a kormánynak beleavatkozni ebbe a kérdésbe. Szülő, Bács-Kiskun megye |
A szakképzésben is jó lenne valódi szaktudást elsajátítatni és nem csak papírt adni róla! Nagyszülő, pedagógus, Csongrád-Csanád megye |
Sajnos tavaly mi is átmentünk a központi felvételi nehézségein. Hiába négyes, ötös tanuló volt a fiam ugy is gyengén sikerült. Ezek után nehéz lett az iskola választás is. Mindössze egy helyre vették fel. Mindez azért is történt így feltehetően, mert sni-s. Aggódunk a továbbiakban is, hogy mi lesz a lányommal két év múlva ha ez így megy tovább sajnos. Sajnos tavaly már a fiam továbbtanulása kapcsán is rengeteg nehézséget tapasztaltunk.Mivel sni s is nagyban csökkentette a továbbtanulás esélyét is sajnos. Szülő, Budapest |
Ne a kormány döntsön a diákok tanuláso szándékával kapcsolatban! Inkább azzal foglalkozzon hogy az iskolák állapota és felszereltége megfelelő legyen! Budapest |
Mindkét oktatási formára szükség van, de képességek, igények szerint meg kell különböztetni a kettőt. És igen is gimnáziumra ugyanúgy szükség van. Szülő, nagyszülő, pedagógus, Budapest |
Adjunk esélyt a gimnáziumi éveknek, ahol kitalálhatja, hogy mi lesz belőle! Nagyon meghatározó évek minden szempontból!!!! Szülő, Pest megye |
6 évvel ezelőtt is szembesültünk azzal, hogy egy 4,6-os átlagú gyermeket nem vesznek fel, mert vizsgadrukkos írásbeli felvételi csak kicsivel lett jobb, mint az átlag. Azóta már sikerült jó, támogató gimnáziumot találni és leérettségizni. Szülő, pedagógus, Pest megye |
A Központi felveteli anyaga nem fedi az álltalános iskolákra alaptantervben kiszabott anyagot! Szülő, nagyszülő, Hajdú-Bihar megye |
Egy 14 éves gyerek a legritkább esetben tudja, hogy milyen szakmát szeretne vagy tudna tanulni. A személyisége még kialakulatlan, és kiszolgáltatott a felnőtteknek, akik körülveszik. Egy szerencsétlen választás hosszú időre negatívan befolyásolja a pályáját, és bár lehetséges ezt helyrehozni, sokan nincsenek abban a helyzetben, hogy annyi (nem kevés) pénzt és energiát fordítsanak rá. Szülő, Budapest |
A legkritikusabb korban kényszerítik a gyerekeket egy egész életükre kiható döntésre. Felnőttként is nehéz ezzel megbirkózni, de kamaszként szinte lehetetlen. A szakképzés 14 évesen már kényszerpályára állítja azokat is, akik esetleg csak későn érők. Nem igaz, hogy egy szakmunkásképző ugyanolyan értékű oktatást nyújt, mint egy gimnázium. Sok lehetőségtől elesnek azok, akiket odaterelnek. Nagyszülő, pedagógus, Budapest |
Gyalázat!! Már a tanító sem tud helyesen írni, a legalapvetőbb szakmai ismeretekkel sem rendelkezik mind!! Már olyanok tanítanak, akik maguk sem tanultak meg tanulni és google államvizsgáztak.A zorbáni, irányított geöbbelsi típusú lebutítás elérte a tanárokat, már mint a fiatalokat, már zorbán idajén nem tanultak semmit az általánosban, azt átismételték a gimikben, erre építették a főiskolai képzést és lám kijöttek az új "titán" tanítók-tanárok a rendszerből. Most ezek a tanítók-tanárok akarják a tudásokat átadni a gyermekeinknek??!? Már ők sem rendelkeznek tudással, hogyan adnák át? Szülő, Vas megye |
Nem értek egyet az erőszakos szakképzésbe tereléssel mert elvágjuk a gyerekektől a választási lehetőséget a későbbiekre. Azért sem értek vele egyet mert a tisztességes szakképzést lerohasztották. Nincsenek laborok, termek, eszközök most sem nemhogy még több diák részére és a szakképzésben tanító pedagógus is ritka mint a fehér holló. Szülő, Budapest |
Balázs Csabáné Nagyszülő, Zala megye |
Ne sorvasszák el a gimnáziumi képzést! Szülő, Csongrád-Csanád megye |
A gyerek/ szülő döntése, nem az államé Szülő, Pest megye |
Egyetértek! Szülő, Budapest |
A technikumok jelenlegi működése nonszensz mind a finanszírozás, mind az osztálylétszámok, mind a tanulói óraszámok tekintetében, a finanszírozást fel kellene emelni min. a 1.5-szeresére, az utóbbi kettőt pedig lecsökkenteni a 2/3-ára. Pest megye |
Döbbenet Budapest |
Gimnaziumba szeretnem jaratni a gyerekeimet. Szülő, Pest megye |
A fogalmatlan fidesz szavazók újratermelését szolgálja. Szülő, Budapest |
Ne avatkozzon be a kormány ebbe sem! Személyi szabadságjog a tanulás, illetve az adófizetők pénzéből ne korlátozzák! Szülő, pedagógus, Heves megye |
Nem a szakképzéssel van a baj, hanem azzal, hogy csökkennek a gimnáziumba jutás esélyei, főleg a BTMN/SNI és a HH/HHH tanulók esetében. Aki még nem tudja, hogy mi szeretne lenni, annak remek lehetőség a gimnázium! Nem könnyű 14 évesen elköteleződni egy szakma mellett... Szülő, pedagógus, Pest megye |
Jó magam is a gimnáziumot ajánlottam gyerekemnek, pedig a szakképzésben dolgozom oktatóként. 11-ben kezdett csak rájönni, hogy mi is érdekli igazán. A családban 2 fiatal is van, akik a szakképzésben szereztek szakmát és érettségit, de egyikük sem dolgozik a szakmájában. Szülő, pedagógus, Csongrád-Csanád megye |
Tanitsa nakoyanokat amiknek a tanulók hasznát veszik Tanitsa nakoyanokat amiknek a tanulók hasznát veszik Nagyszülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Feleslegesen terhelik ès agyon stresszelik a gyerekeinket! Szülő, Tolna megye |
Jelenleg általános iskolás korú gyermekem van. Szülő, Békés megye |
erőszakos, versenyszemléletű, minden emberi tényezőt mellőző - Kivéve a szakszolgálatok segítőinél.Minden általános iskolásnak megadnám ott a lehetőséget. Szülő, pedagógus, Heves megye |
A jó tanuló, okos gyermekem elizgulta a felvételit így nagyon rossz felvételit írt, nem normális az, hogy milyen stressznek vannak kitéve a gyerekek és a szülők ebben a folyamatban:( Az az érzésünk volt, hogy direkt irányítani akarják a gyermekeket a szakképzésbe. Szülő, Budapest |
A pontszerzési minimum a kisebb /vidéki gimnáziumok halálát jelentheti. Sok gyerek 14 éves korában még nem érett meg arra, hogy életpályát válasszon, ám egy nyugodt légkörű, kevésbé "válogatós" gimnáziumban még van ideje kibontani tehetségét, érdeklődését. Pedagógus, Fejér megye |
Egy ország versenyképzettségét jelzi mennyire képzettek, tájékozottak a dolgozók! Ha szűkítik a gimnáziumokban, szakközépiskolákban tanulni vágyók körét, több fiatalt kizárnak a nagyobb tudást elsajátítók köréből! Nagyszülő, Baranya megye |
14 évesen még nem képes a gyerek szakmát (és pályát) választani. A továbbtanulás bármilyen irányban lehetséges gimnázium után - általános ismeretek oltatása erősebb a gimikben. Nagyszülő, pedagógus, Komárom-Esztergom megye |
Az általános műveltség alapvető joga minden embernek. Ez gimnáziumban szerezhető meg. Szakmát még utána is lehet választani. Művelt emberekre van szükség minden területen. Ki mire képes, a gimnáziumi évek alatt derülhet ki. Bűn ezt a lehetőséget elvenni a fiataloktól. A középiskolai tanulók számára kell a gimnáziumi képzés lehetősége, hogy érettségire tudjon dönteni, milyen irányban halad tovább. Nem szabad ezt a lehetőséget elvenni tőlük! Nagyszülő, pedagógus, Hajdú-Bihar megye |
Továbbtanulás előtt állnak a gyerekeink, ezért is aggasztó az irány. Az általános iskolában saját bőrünkön tapasztaljuk a közoktatás akut problémáit. Szülő, Pest megye |
Ez a döntés arról szól, hogy ne legyen képzett tanult diák. A politikának semmilyen szinten nem érdeke, tanult, képzett fiatalok, magyarok, polgárok jelenléte. Csak "tanulatlan" magyarok millióival tudják működtetni, a sorozatos hibás döntések után, alaposan félresiklott gazdaságunkat. A képzett, szabadon gondolkozó fiatalt, nem lehet birka módjára beterelni az összeszerelő üzemekbe. Tanult fiataljainkból nem lesz munkaerő a kizsákmányoló kapitalista, és Ázsia felől érkező, gondolkodásában kommunista, gazdaságában kizsákmányoló kapitalista cégek soraiban. Minden képesek feláldozni a kapitalizmus oltárán. Még a tanulni vágyó fiataljainkat is! Szülő, Nógrád megye |
Úgy gondolom, hogy a gyerekeket nem kellene szakképzésbe kényszeríteni akaratuk ellenére. Szülő, Budapest |
Ez a szabad választás és az esélyegyenlőség, a döntés szabadsága és minden jog sárbatiprása Ez egyszerűen a döntés szabadságának az elvétele. Az, hogy valaki alkalmas e elvégezni a gimnáziumot 4 év alatt kiderül, és majd elődönti a gyerek/szülő hogyan tovább. De ezt előre predesztinálni felháborító és jogtalan. Szülő, Pest megye |
Kell a jó szakember,de nem ilyen áron!!! Viszont ezt megteheti gimnázium után is. Több ideje marad a szakmai tárgyakra! Pedagógus, Veszprém megye |
Nem értek ezzel egyet! Nem csökkenteni kellene a gimnáziumi tanulókat, hanem éppen ellenkezőleg támogatni és növelni. Szülő, Fejér megye |
8 osztályos gimibe készül a kislányom. Az összes nyílt napon, tájékoztatón, előkészítőn részt vettünk. Több anyukának is említettem, sőt az igazgató úr is, hogy ismét a gimnáziumok ellehetetlenítése a cél. Nem is értették, hogy miről beszélek, aki értette, az sem tartotta tragikusnak, csak néztek, hogy miért vagyok én olyan nagyon felháborodva.... Szülő, Bács-Kiskun megye |
Nem, nem ők, az ott tanulók vagy végző, majd felnőtt emberek fogják a kenyerünket megsütni, az autókat (amiket már a mai szakik sem tudják) “megszerelni.. nem, ne más döntsön ismeretlenül a gyerekekről Szülő, Pest megye |
Mi alapítványiba jár(t)unk, mert az állami rendszer cseszett az aspergeres gyerekre :-(. És kapja be orbán és az egész rosszindulatú, dilettáns fidesz banda! A kis betű nem elírás. Szülő, Pest megye |
Az egyén megítélése az éppen aktuális iskolai teljesítménye alapján egy beszűkült gondolkodásmód. Ha képes lenne a világot megváltani, de bukásra áll matematikából, akkor még utcaseprő lehet belőle... Szülő, Komárom-Esztergom megye |
Még nincsen, lányom idén kezdi majd az álltalábos iskolát, de szeretném, ha lenne választása, milyen intézményben tanul majd tovább. Szülő, Budapest |
Olyan elvárásnak kellene megfelelnie a 14 éves gyerekemnek, ami már fizikálisan és mentálisan is ártalmas! Nem kapunk annyi fizetést, hogy külön órákra tudjuk járatni! Elveszik tőlük a boldog gyermekkort! Szülő, Heves megye |
Tudásalapú társadalomra van szükség! Szülő, Budapest |
Az én fiam intenzíven sportol, van célja, van elképzelése, ami csak gimnázium mellett kivitelezhető. A szakiskolák, és technikumok a gyakorlati oktatások miatt nem jöhetnek számításba nála, mert akkor fel kell adnia az álmát, és ilyen szinten nem folytathatja a sportot. Ezzel az intézkedéssel egy közepes tanulónak esélye sem lesz a gimnáziumba bekerülni. Szülő, Pest megye |
Nem akarom, hogy elvegyék a gyerekem lehetőségeit es csak gyári munkásként legyen jövője! Hallják meg végre a hangunkat, ne tegyék tönkre a gyerekeinket! Szülő, Budapest |
Nincsenek illetve kevés szaktanár van a szakképzési helyeken, nincs megoldva rendesen a gyakorlati oktatás... Ez már az általános iskolai oktatásban hatalmas probléma... Szülő, Komárom-Esztergom megye |
Hatosztályos gimnáziumba a lányom 60 pont felvételit írt 2017-ben. Kitűnő tanuló volt, kitűnőre érettségizett. 95 százalék angol emelt érettségit, 92 százalék történelem emelt szintű érettségit tett.480 felvételi ponttal jutott be jogi egyetemre. Az új követelmények alapján nem jutna be gimnáziumba. Tiltakozom a 70 pont minimum ponthatár ellen.. Szülő, pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Már így is botrányos az oktatás minősége. Hatalmas, felesleges tananyag. Következetlen számonkérés. Szülő, Pest megye |
Vicc hogy 14 eves gyerekeknek Igy teszik meg nehezebbe az eletet mikozben a NAT Igy sem ad semmit. Szülő, Pest megye |
Elbutítják a gyerekeket. Szülő, Heves megye |
A szakképzésben nincsenek szaktanárok. 14 éves gyermekemmel még nem tudjuk eldönteni, hogy milyen szakma lenne neki megfelelő. Szülő, Pest megye |
Az én fiaim 62 es 66 pontot értek el a felvételin. A nagyfiam az osztályban a top 3-ban mindig benne volt, volt hogy osztály első volt! A kisebbik fiamnak úgy néz ki, hogy 3 tárgyból lesz négyes a félévi bizijében, a többi 5-ös. Megérdemlik, hogy gimibe járhassanak, és az iskola jó hírét növelik! Szülő, Bács-Kiskun megye |
Gyerekeké, az ifjúságé a jövő! Ne vegyék el tőlük !!! Szülő, Budapest |
Felháborító, alacsony tanítási színvonal óriási követelmény rendszerrel, lexikális tudás, buta, tanulatlan, összeszerelő társadalom nevelése. Elég volt Szülő, Pest megye |
Gondolkodó, magasabban képzett társadalom nem annyira irányítható. A cél egy minél szélesebb függő s önállóan gondolkodni nem tudó réteg kitermelése. Átjárhatatlan a szakok között. Egy 14 éves gyerek még nem tudja mi akar lenni. A gimnázium pont annyi időt ad neki hogy kialakuljon az érdeklődése egy terület iránt. Sokkal elkötelezettebben fog szakmát tanulni ha az csinálhatja ami érdekli. Szülő, Pest megye |
Ma már szakembernek több kell, mint az egyszerű gyakorlati képzés!!! Nagyszülő, Fejér megye |
Nem hagyhatjuk, hogy a magyar embereket szándékosan elbutitsák azzal, hogy korlátok közé szorítják a képzéseket. Nagyszülő, Budapest |
70 pontos ajánlott felvételi dolgozat 6. osztályban jövőre vajon kötelező lesz? Szülő, Budapest |
A szakképzés szaktanár hiánnyal és sok esetben leromlott eszközparkkal rendelkezik. Duális képzésben a gyerekek inhomogén gyakorlatot tudnak szerezni. A szakképzési rendszer erre nincs felkészülve. Szülő, Budapest |
Folyamatosan erőltetik 8.osztályban a szakképzést. Szülő, Budapest |
Mi szülők gimnáziumba jártunk az egyetem előtt. Jelenleg a három gyerekünkből kettő már gimis. Mi mindenképp ezt a képzési formát választjuk. Szülő, Pest megye |
Nincs felzárkoztaztatás, nincs korrepetálás, a tanárok ki vannak égve. Szülő, Budapest |
Az általános iskolai tájékoztatás kizárólag a szakképzésről szól, egy mukk nem hangzott el a gimnáziumi képzési lehetőségekről. Ez 3 éve volt. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
A jövő generáció szándékos bútítása Szülő, Csongrád-Csanád megye |
Ha egy modern, jövő oruentált szakképzés lenne, ami reális opció a gyerekeknek, akkor elfogadnám az irányt. De nem szeretném egy elavult, poroszos szakképzésbe látni a gyerekem. Nem szeretném ha katona lenne! Szánalmas ahogy terelik az embereket a szakképzés irányába. Szülő, Budapest |
Ijesztő. Jótanuló diákok jönnek sorra, hogy éppen milyen technikumba vágynak, teljesen esetleges szempontok miatt (pl. odajár a kinézett fiú). Nem 13-14 évesen kellene ilyen döntéseket meghozni, ha nem muszáj. A technikumok pedig nyomulnak, és ott az ösztöndíj is. Pedagógus, Győr-Moson-Sopron megye |
Elég nagy stressz a gyerekeknek maga a központi írásbeli felvételi is szükségtelen még egy hatalmas terhet a vállukra rakni. Szülő, Budapest |
Értelmetlen, megsemmisítő hatású. Az iparban ez a szint egyszerűen nem kell. A technikusi már kéne, de az nincs. Szakmájában vállalkozni csak érettségivel, mestervizsgával lehet versenyképes. Olyannak lehet értelme, mint 50 áve a szakkozépislolák voltak. Általános műveltséghez trtozó és abban a szakma-családban szükséges felvételi tárgyakban azonos a gimnáziuméval, így már egy piacképes szakmával akár egyetemre is mehet. (Nekem pl. előnyöm volt a BME-n a gimnáziumból jöttekhez képest, épp 50 éve diplomáztam.) Nagyszülő, Fejér megye |
14 évesen kevés gyerek tudja pontosan, mivel szeretne később pénzt keresni. Aki bizonytalan, annak több választási lehetőséget ad a gimnázium. Ha vki pedig egyetemre menne, annak kevés a szakképzésben tanított tananyag. Alapjában véve azt sem értem, miért kell különbséget tenni a különféle iskolatípusokban tanulók között. A technikumban, szakképzésben tanulók elég sok ösztöndíjat kapnak a gimnazistákhoz képest. Ráadásul az egyetemi ösztöndíjak még alacsonyabbak,a szülő pedig a családi pótlékot és az adókedvezményt is elveszti. Így azt látjuk, a diplomás ember az államnak sokkal kevesebbet ér, mint a szakmunkás. Pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Elnézést kérek,de nem pont a szakképzés felé irányultság ellen vagyok,hanem a felvételi ellen.Teljesen felesleges a felvételi rendszer akkor,amikor 16 év a kötelező tankötelezettség.Véleményem szerint a gyerekek 5-8.osztályban elért eredményeinek elégnek kellene lenni a közepiskolai beiskolázáshoz.Felesleges stressz gyereknek,szülönek ez a helyzet.Megszünne a 8. osztályosok kritikán aluli leterheltsége a felvételi előkészítes mellett hetente 5 dolgozat írás.A tanároknak nem kellene javítgatni a felvételi feladatlapokat.Volt már olyan rendszer ,hogy az általános iskolai teljesítmény alapján iskolázták be a tanulókat.Más részt a felvételi feladatok is felháborítják az embert,amikor magyarból egy feladaton belül van 5 alkérdés,ha egy hibás a diák pontot sem kap.Igazságtalan a gyerekekkel szemben ,hogy kétszer 45 perc dönti el,hogy milyen iskolatípusba veszik fel a gyerekeket.Még sorolhatnék több ellenérvet is.Talán ennek kellene hangot adni. Nagyszülő, pedagógus, Pest megye |
Felháborító, hogy a jó képességű, de politikai hátszél nélküli fiatalok elesnek annak lehetőségétől, hogy érettségit és diplomát szerezzenek! Pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Hagyják meg a lehetőséget a diáknak és a szülőknek, hogy ott tanuljon a gyermek, ahol szeretne, és ne lehetetenitsék el a gimiket! Szülő, Budapest |
Nem az a baj hogy a szakmák fontosak mindannyian tudjuk de ma már egy szakembernek is fontos az általános műveltség. Már a 70-es években is voltak szakmák amit érettségihez kötöttek." Előre megyűnk nem hátra. " Nagyszülő, Budapest |
Hagyják meg a választási jogot a gyerekeknek is Szülő, Budapest |
Minden gyermeknek joga van a tanulàshoz! Ezek az intézkedések nagy kàrt okozhatnak az amúgy is "sérült" oktatàsi rendszerben! Ez ellen fel kell lépjünk! Nagyszülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Egyértelmű ha emelik (indokolatlanul) a gimnáziumi felvételi ponthatárokat, az erőltetett terelés megvalósul. Nagyszülő, Fejér megye |
Ugyanolyan kényszerítés mint iskolába zavarni aki még nem érett rá! Mindkét unokám bejutott ahova akart. Nagy a követelmény, de helyt tudnak állni. Szorított az egész család hogy sikerüljön! Én 54 évesen diplomáztam mert érettségi után amiben a matek 3, minden más 5 volt el kellett menni dolgozni. Azt szeretném hogy aki akar tanulni az megtehesse! Becsüljék meg a tanárokat, óvónőket ha annyira gyermekbarátok mint állítják! Nagyszülő, Budapest |
Az a véleményem, hogy minden gyermeknek joga van ugyanolyan oktatásban részesülni és legyen lehetősége dönteni a jövőjével kapcsolatban. Szülő, pedagógus, Budapest |
Nem lehet egy kormány célja, hogy az oktatás lesorvasztásával orbánhívő birkákat neveljen gyermekeinkből. Szülő, Zala megye |
Felháborít!!! Nagyszülő, Fejér megye |
Soha többet Fidesz Csongrád-Csanád megye |
A minőségi gimnáziumi képzés visszaszorítása a tanárok elnyomásával és fizetésük alacsonyan tartásával a 14 év egyik legfájóbb kormányzati "teljesítménye". Szülő, Zala megye |
A szakképzés egy szőrnyszülött. Semmit nem tanulnak. Budapest |
Sokkal nehezebb egy technikum egy rosszabb képességű gyereknek, mint egy gyengébb gimnázium Szülő, Budapest |
Ez totálisan diktatórikus intézkedés Szülő, Budapest |
Elég volt abból, hogy tönkre teszik a gimnáziumi képzést. A NER kedvenc a szakképzési centrum, ahol sok esetben egyre alacsonyabb az edukációs szint és az elvárt színvonal. Komoly "ösztöndíjat" kapnak a szakképzési centrumba járó gyerekek úgy, hogy röhögve közli a fiam haverja, hogy ő még soha nem tanult egy betüt sem, így 4-es az átlaga és kap 60000 Ft-ot. Agyrém. Egyházi 8 osztályos gimiben kezdtek a gyerekeim. Ott az a jó gyerek, aki hátra tett kézzel ül, nem szól, nem kérdez és nincs véleménye. Soha többet! Befeküdtek a NER alá. Az egyháznak is hátat fordítottunk. Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
Felháborító, hogy ide jutottunk. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
Röviden? Katasztrófa közeli Szülő, Pest megye |
Ertelmiség erodálása folyik Nagyszülő, Budapest |
Szebb, élhetőbb jövőt szeretnék az unokáim részére, ennek alapja a jó, stabil oktatás, megfelelő pedagósokkal. Nagyszülő, Hajdú-Bihar megye |
Miközben elvágják a lehetőségeiket a továbbtanuláshoz, megfelelő szakmai tudást sem szereznek. Katasztrofális a rendszer. Békés megye |
A leghatarozottabban kerem, ne avatkozzanak bele mestersegesen a felveteli folyamatokba! Vonjak vissza ezt a rendelkezést, hatástanulmany biztosan nem volt róla! Felháborító! Szülő, Budapest |
Agyatlan, önző, előrelátásra nem , csak rombolásra képes ,,döntéshozók"!! Lehetőséget a jövőben is az utódainknak!! Nagyszülő, Fejér megye |
A szakképzésben a közismereti tárgyak tartalmának végtelen leegyszerűsítése a gond. Ismeret nélkül nincs gondolkodás. Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Minden gyereknek biztosítani kell a lehetőséget a tanulàshoz. A gimnàziumi felvételibe szàmíttassék bele az àltalànos iskola felső tagozatàn elért eredmény is! Pedagógus, Fejér megye |
Undorító, hogy buta jobbágyok létminimum alatt tartása a cél már egyértelműen!! Szülő, Pest megye |
Gyalázatosnak tartom, hogy lábbal tiporják a társadalmi felzárkóztatásra való törekvés minden formáját és az oktatáshoz való jogot. Pest megye |
Borzalmas jövőrombolás :( :( Szülő, pedagógus, Budapest |
Szeretném kislányomat 8 osztályos gimnáziumba átvinni, de a hallottak alapján csalódott vagyok, hogy minimális az esély. Azt mondják, akik próbálkoztak, hogy szándékosan olyan feladatok vannak a felvételikben, amiket még ebben a korosztályban állami oktatás keretein belül nem is tanítanak. Ha a központi felvételi határozza meg, akkor ennek mi értelme? Nem azért szeretném, hogy a gyerekem jó gimnáziumba járjon, mert átlagon felüli és már olyan ismeretekkel rendelkezne, amelyeket nem is tudhatna, hanem épp azért, hogy egy jó oktatást kapjon. Ugyanezen tapasztalatokat hallom a 6 osztályos felvételiknél. Ha a sima 4 osztályosnál is jóval emeltebb az elvárás, mint amit az alapoktatásban adnak, mi lesz a gimnáziumokkal? A szakiskolák a szakmai tanulmányokra helyezik a hangsúlyt, nem minden tizenéves tudja eldönteni, milyen szakot akar elvégezni és nem is kell. Az érettségi egy alap oktatás egy megfelelő gimnáziumban. Nem vehetik el a gyerekektől a továbbtanulási esélyt. Szülő, Budapest |
Néhány éve már látványosan mukodik ez a tendencia, nagyon jó lenne ha érdemi lépéseket is lehetne ellene tenni. Sajnos amíg a társadalmi berendezkedés nem változik ebben az országban, az oktatás egy nagyon fontos hatalmi eszköz lesz. A fidesz ‘közjószágainak’ idomítása sajnos már így is nagyon sikeres. Ami 20 évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, akkor az akkori előrehaladó folyamatokat látva, az most a kézzelfogható rögvalóság. És ez egyre rosszabb lesz. Gyógypedagógus (is) vagyok. Szülő, pedagógus, Zala megye |
A mi gyerekeinknek már orvosra, mérnöke, közgazdászra nem lesz majd szüksége a jövőben??? Mert a mostaniak örökké fognak élni, csak még nem tudnak róla?? Mert azt tudjuk, hogy tanárra nincs szüksége ennek a rendszernek, hogy értő, értelmező, önállóan dönteni képes felnőtt legyen a gyerekeinkből. Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
Sok gyerek a képzési idő közepén jön rá, hogy nem ezt a szakmát szeretné csinálni. De mivel nem átjárható a szakképzés ezért vagy előlről kezdi a képzést másik szakon, vagy elpazarol 5 évet az életéből majd utána vált ...... Szülő, pedagógus, Csongrád-Csanád megye |
Elég volt ebből. Ha nem tudja valaki a gyerekét saját zsebből különórára hordani, akkor esélye sincs jó helyre bekerülni. És ez gyakran nem is a gyerek hibája. A tanárok is nagyon változó teljesítményt nyújtanak... Szülő, Budapest |
Felháborítónak tartom, több más intézkedéssel együtt! Vannak már középiskolás gimnáziumba járó unokáim és vannak kisebbek is, akik még sok év múlva lesznek hasonló helyzetben. Reméle, addigra visszaáll a normális állapot, hogy ismét értéke lesz a tanulásnak, a tudásnak. Nagyszülő, Győr-Moson-Sopron megye |
Ebben az országban sajnos nincs jövője annak, aki nem csak létezni, hanem élni is akar. Orientálom őket. (Tizedikes technikumos, és ötödikes gyerekek szülője) Szülő, pedagógus, Csongrád-Csanád megye |
Egy infantilizáló társadalomban a Gyerek sokszor nem tudja 18 évesen, nemhogy 13-14 éves korában, hogy mit szeretnék. Szülő, pedagógus, Pest megye |
13.osztályos technikus gyerek... Szakirányú felsőfokú továbbtanulását elvágták Budapesten az önkényesen menet közben átalakuló képzési és felvételi rendszerben. Nyek.esként iskolája már megkezdett tanulmányok közben változott technikummá, ránk kényszerítve plusz egy évet. 13. évfolyamon pedig az derült ki, hogy a szakirányú egyetemi képzésben olyan felvételi feltételeket írnak elő ez évtől, (a technikum fenntartója, kvázi anyaegyetem!), ami a szakképzésből nem teljesíthető. Átgondolatlan, kaotikus a rendszer, iszonyatosan magas óraszám, kiszámíthatatlan gyakorlatok, alacsonyabb óraszám mellett a gimnáziummal azonos érettségi. Játszanak a fiatalok jövőjével. Lehetetlen helyzetet teremt, hogy 21 éves "gyerekek" kényszerűségből nappali tagozatos középiskolások. Sem a fiatalnak, sem a szülőknek nem jó ez. Szülő, Budapest |
Elsős kislány szülőjeként felháborító ez az egész 😡🤮 Szülő, Budapest |
Lányom iskolájában szakközepiskola mutatkozott be a gyerekeknek, mint lehetséges alternatíva. Azzal bíztatták őket, hogy ilyen iskolában pénzt kaphatnak a tanulásért. Szó szerint ugyan nem tudom mi hangzott el, de a gyermek erről számolt be, ezt emelte ki otthon. Van jó tapasztalatom is: gimnáziumi nyílt napon az iskola arról biztosította a szülőket, hogy a kormanyzati ajánlást nem fogják betartani a pontszámoknál. Szülő, Fejér megye |
Értelmetlen kormányzati hatalmaskodás Szülő, Csongrád-Csanád megye |
Népbutítás Szülő, Komárom-Esztergom megye |
Sokkal lassabb haladas,kevesebb stressz, több gyakorlás, több együttműködés az amire s gyerekeknek szüksége volna a megnyomorito versenyeztetéssel szemben. A minőségi tudás lesz hasznosítható, nem a biflaztatas. Szülő, Budapest |
Azonos tudást vár el a közismereti érettségi a szakképzésben és a gimnáziumokban, úgy hogy a szakképzésben még igen magas szinten szakmai tárgyak is vannak. Ennek ellenére a gyengébben teljesítő tanulókat űzik be a szakképzésbe. Nagyobb a teher jelenleg a szakképzésben. Kevés tanuló tud magas szinten teljesíteni. Így a továbbtanulás esélytelen. Épp átvergődnek az érettségin. Szinte könnyebb manapság a gimnázium. Kevesebb a napi óraszám is. Szülő, pedagógus, Pest megye |
A gyermekem látássérült és epilepsziás. Nem választhat szinte semilyen szakmát, viszont normál gimibe járhat(na).. most is integráltan tanul, átlagos eredményekkel. Pont elég stresszes így is a felvételi és a továbbtanulás, de ha a min.ponthatár miatt nem indul elég osztály, nem veszik fel akkor csak az ország másik felében tud továbbtanulni spec.gimnáziumban. Szülő, Tolna megye |
NEM SZERETNÉM HA A GYEREKEM NEM KERÜLNE BE GIMNÁZIUMBA A SZIGORÍTÁS MIATT.. Szülő, Veszprém megye |
Most még nem tudja eldönteni a gyerek, hogy mivel foglalkozna később. Szülő, Pest megye |
Sokan még 18 évesen sem tudják, hogy merre tovább. Nem értem miért kell ezeket a gyerekeket belekényszeríteni egy olyan szakmába, amit nagy valószínűséggel sosem fognak megszeretni. Érettségi után is lehet szakmát tanulni. Szülő, pedagógus, Pest megye |
El a kezekkel a gyerekeinkről! Így nagyon könnyű olyan felvételi feladatsort összerakni, hogy csak nagyon kevés gyerek érje el az előírt pontszámot. Voila, nem kell ennyi gimnázium, szaktanár, nem kell alacsonyan képzett munkaerőt importálni...minden klappol. Szülő, Budapest |
A lányom nagyon jó tanuló egy négyese szokott lenni az év végi bizonyítványàban. Sajnos nagyon izgulós, esetleg ha emiatt nem a várt eredménnyel írja meg az írásbelit, semmiképp nem szeretne szakképzésbe menni tovább. Szülő, Vas megye |
Tapasztalatom a gimnáziumi oktatással kapcsolatban még nincs, de azt szeretném ha a gyermekem a lehető legjobb oktatást kapná. Széleskörű választási lehetőséggel, ami megfelel a képességeinek, érdeklődési körének. A középiskolai oktatás tananyaga elég legyen az érettségihez és a továbbtanuláshoz. Nem szeretnék jó nehány tantárgyból magán órákkat fizetni az egyetemi biztos bejutás érdekében. A magyar gyerekek színes egyéniségek, okosak érdeklődőek és kreatívak. Nagy hiba egy beszűkült rendszerbe préselni őket. A gyerek és a szülő csak alkalmazkodik az oktatás kínalatához. Mi lenne ha egyszer az oktatás is alkalmazkodna a gyerek képességéhez és szélesítené az elérhető tudás tereit. Nemcsak kötelesség, de valami olyan is kerülne bele, amiért a gyerek azt mondja, hogy érdemes volt. Minden energia megérte és a tanulás élethosszig tartó igénye megmarad. Egy magasabb rendű cél eléréséhez vezető lépcsősor vagy oktatás modernizálásának köszönhetően sima út is lehet az oktatás. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Egy kitűnő tanulónak is lehet rossz napja. Ne ez a 2x 45 perc döntse el egy 14 éves sorsát, ha épp nem volt jó passzban mondjuk lelkileg, és nem ír 50 pontot, akkor nem jut be gimibe. Egy mindig kitűnő tanuló…. Szülő, Pest megye |
Gimnáziumi érettségi több lehetőséget ad, hiszen utána felsőfokú képzés is választható, de akár szakmai képzés is. Érettségi nélkül viszont nehéz a dolga annak 17-18 évesnek, aki akkor jön rá, hogy 14 évesen rossz szakmai képzést választott. Baranya megye |
A lányom jövőre írja a központi felvételit. Ha azon az adott napon nem teljesít jól-akár betegség, akár családi problémák miatt -, akkor nem lesz esélye az orvosi egyetemre, hiába kitűnő tanuló. Persze kozmetikus vagy fodrász lehet belőle...? Szülő, Csongrád-Csanád megye |
Nincs tapasztalatom, de a vidéki gimnáziumok végét jelentheti az intézkedés. Szülő, Somogy megye |
Gyermekem mindig kitűnő tanuló volt, most 8.-os. Nem túl jó felvételit írt 4.-ben, ami nem tükrözte a tudását. Most az egyik legjobb tanuló a gimnaziumban. Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
14 éves tehetséges gyerekek útját ne szűkítsék le, hadd váljanak bármivé. Szülő, Budapest |
Ne terelje a kormány a gyerekeket mesterségesen, minden trukkozessel a szakképzésbe. Legyen lehetősége a gyerekeknek tényleges, magas szintű gimnáziumi képzésre. A gimnáziumi tankönyvek tartalmat NE silanyitsak le!!! Szülő, Fejér megye |
Amikor a gyerekeimnek tartottak 8-ban felvételi tájékoztatót, másról nem is volt szó csak a szakképzési lehetőségekről, a szakképzés, a szakmunkás lét előnyeiről. Csak szakképzők prospektusait osztogatták, csak a különböző szakmákról lehetett érdeklődni. Kidobott 2 óra volt az életemből. Szülő, pedagógus, Pest megye |
Gimnáziumba jártam, megfelelő megalapozása volt az egyetemi éveimnek. Volt olyan osztálytársam, aki gimnázium után szakmát tanult. A kettő nem zárja ki egymást, mindkettő szükséges, hiszen mások vagyunk. Most a húgaim is gimnáziumba készülnek, remélem ennek ellenére is felveszik őket. Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
A férjemet annak idején kényszerítették egy adott szakma tanulására. Nem szerette, ott is hagyta. Ha valaki 14 évesen még nem tudja mit szeretne tanulni, legyen esélye nem belekényerülni egy olyan szakképesítésbe, amit nem szeret. Szülő, Somogy megye |
Három gyermeket neveltem fel. A jövő szempontjából nem hiszem, hogy jó lenne, ha a gimnáziumi képzésbe kerülők számát csökkentenénk! Többet tudnak, több lesz az esélyük, hogy megtalálják helyüket a világban. Csongrád-Csanád megye |
Nem ettől lesz több szakember, hanem attól ha a tanuló maga valasztja a szakmát, nem kényszerből. Szülő, Tolna megye |
Egyenlő esélyeket minden diáknak, a felvételik könnyítését és nyugati színvonalú oktatást szeretnénk, a gyerekek életre való tanítását és külsős szakemberek beengedését intézményeinkbe, gyermekeink ismereteinek, látókörének bővítése céljából. Szülő, Pest megye |
Pont 8.-os gyerekem van, álma egy bizonyos gimnáziumba, remélem nem ezen fog elcsúszni. Egyenlőre nem tudja mi szeretne lenni 5-8-10 év múlva. Nyolcadikos gyerek szülőjeként nagyon nehéz megtalálni az arany középutat. Sok gyerek nem tudja mit akar csinálni mi érdekli, nekik jó a gimnázium, már akinek olyan tanulmányi átlaga van. Sok iskolának olyan elvárásai vannak, hogy csak néztem, nem gyerekeket keresnek oda hanem robotokat. Szülő, Pest megye |
Abszolút felháborítónak és minősíthetelennek tartom ezt az eljárást. Egy jó tanuló, jó képességű gyereket eltanácsolni azért a gimnáziumból, mert pont abban a 45 percben nem tudott jól teljesíteni (szorong, stresszel, beteg...stb.)... ilyen is csak nálunk fordulhat elő. Szülő, pedagógus, Pest megye |
Felháborítónak tartom ezt a lépést és tiltakozom a gyerekek nevében is. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
A vidéki gyerekek pedig maradnak a közmunka szolgálatban. Szülő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Majd ha Viktorka összes unokája szakmunkásként áll a saját lábán, akkor! Szülő, Budapest |
Az oktatás alacsonyabb színvonalon tartása s cél, a jó felvételinek nagy ára van, sok pénzt emészt fel a családi kasszából. Mindenki igyekszik minél előbb bekerülni egy jó hìrü gimibe, akár már 4.osztály befejezése után. Szülő, pedagógus, Csongrád-Csanád megye |
Középiskolai kötelező írásbeli vizsga ponthatárai Tájékoztatjuk róla, hogy a gimnáziumi oktatás színvonalának megőrzése érdekében, a Klebelsberg Központ a tankerületi fenntartású intézményekben, a középiskolai felvételik központi írásbeli vizsgái esetében minimum pontszámot határozott meg a felvételhez: 4. évfolyamos képzés 50 pont 6 évfolyamos képzés 70 pont nyelvi előkészítő évfolyam 60 pont két tanítási nyelvű képzés 65 pont. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
Egy napon múlik a gyerek jövőre. Nem kellene Központtól ìràsbeli, ais plusz teher a gyerekeknek...megszokott környezetben nyugodtabban tudnának teljesíteni. Ezt is lehetne két napra előszava, nem hogy még szünet is alig van a két tárgy között. Szülő, Pest megye |
Csak egy kérdés a pozícióban lévőkhöz: az ő gyerekeik, unokáik gimnáziumba vagy szakoskolába járnak? Szülő, pedagógus, Bács-Kiskun megye |
A tanterv szerinti tanítás egyáltalán nem készíti fel a gyerekeket a központi felvételi követelményeire: azt bizony lelkiismeretes tanárok külön megtartott órákon gyakoroltatják a gyerekekkel (külön díjazás nélkül, pusztán a hivatástudattól vezérelve), ill. a szülő gyakoroltatja a gyerekkel, ha van rá lehetősége, ideje, energiája. Ha a gyerek bármi miatt (stressz, betegség stb.) éppen nem teljesít olyan jól a központi felvételin, akkor esélye sincs pl. a jegyei alapján vagy szóbeli vizsga alapján bekerülni a képességeinek megfelelő gimnáziumba. Azt, akinek nincs elképzelése arról, hogy mivel szeretne foglalkozni felnőttként (és 14 évesen keveseknek van), viszont nem éri el a minimumpontszámot, bekényszerítik egy olyan szakképzésbe, ami nem érdekli, vélhetően ki fog égni, esetleg abbahagyja az iskolát is. Szülő, Pest megye |
A Gimnázium volt MINDIG a legjobb lehetőség a tovább tanuláshoz! Aki Jó, vagy KIVÁLÓ tanuló nekik JÓ, Ott ÁLTALÁNOS műveltséget kapnak a fiatalok, RÁÉRNEK később SZAKMAI dolgodban gondolkodni!! Aki gyenge közepes képességű, nekik jó az ipari, ill. a Szakközép! ELSŐ a GIMNÁZIUM, MINDEN utána!! Nagyszülő, Hajdú-Bihar megye |
Én sem tudtam 14-15 éves koromban, hogy orvos szeretnék lenni... Szülő, Pest megye |
működtetne is akár, de nem tartom jó ötletnek egyetlen vizsga alapján eldönteni a gyerek sorsát Szülő, Pest megye |
Ha a mostani felvételi rendszernek kellett volna megfelelni, akkor a gyermekem az általános iskolai eredménye okán, nem jutott volna be a gimnáziumba. Most 3 (három!) diplomával rendelkezik. Nagyszülő, Budapest |
Nem értek egyet a szakképzett intézményekbe való tereléssel. Van ennyi férőhely ezekben az iskolákban? Milyen szakmákat tudnak biztosítani a lányoknak, azon a kB 4darabon kívül. Az egész felvételi rendszer úgy ahogy van nem életszerű, amikor sok iskolában tanár sincs, miért kell ekkora felhajtást csinálni a szülő pénzén. Ki készíti fel őket, külön tanár, és akinek nincs erre pénze, azokkal a gyerekekkel mi van? Sok itt a probléma!!!! Az egészet meg kellene szüntetni, régen is a tehetséges gyerek bejutott a jó iskolába, nem kellett ehhez olyan felvételi, amit eröltetnek. Budapest |
Így mindenki lejjebb szorul. Igazan szomoru H ennek a kormánynak nem az a célja hogy értelmes gyerekek kerüljenek ki az oktatsbol. Szülő, Budapest |
Nem szerencsés dolog mesterségesen beavatkozni a továbbtanulási lehetőségekbe. Minden gyereknek legyen meg az esélye arra, hogy használható, minőségi tudást szerezzen. A tudás alapú társadalom lehet csak sikeres, csak az ilyen táradalom gazdasága lehet virágzó. Építeni kell a jövőt, nem mesterségesen lerombolni! A gyerekeink, unokáink jövőjéről van szó. Ne vegyük el tőlük egy sikeres, boldog élet lehetőségét! Nagyszülő, Pest megye |
Túl korai Nagyszülő, pedagógus, Budapest |
A szakképzés sokszor nem elegendő, a gimnáziumi tananyaghoz képest kevés Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Elképesztő ami az egész oktatásban folyik, semmibe véve a gyerekeket, szülőket, pedagógusokat. Szülő, Fejér megye |
Bárkit bármire ráerőltetni erkölcstelen és rövidlátásra vall. Az oktatás minőségi javításának útja vezet a fejlődés felé. Pest megye |
Nem vagyok a szakképzés ellen, de mindenkinek legyen meg a választás lehetősége a gimi és a szakképzés között. Biztosítsák a technikumokban is megfelelő általonos műveltséghez, tudáshoz való hozzájutást. Szülő, Budapest |
Sajnos leépítették a szakképzést. Szülő, pedagógus, Békés megye |
Borzasztó ami ma az oktatásban is folyik. Szülő, Pest megye |
A javasolt ponthatárok alapján nem vennék fel az unokámat a 6 osztályos gimnáziumba, ahol tavaly kitűnőre érettségizett és jelenleg egyetemre jár, ahol szintén megállja a helyét. Nagyszülő, Somogy megye |
A javasolt ponthatárok alapján most nem jutna be a gyermekem a 6 osztályos gimibe. Olyan gyerekről beszélünk, akit 400 ponttal vettek fel egyetemre, ahol az évfolyamán a felső ötödben helyezkedik el a tanulmányi eredményei alapján. Szülő, Somogy megye |
Teljesen értelmetlen, a napi szorongást erősítő újabb intézkedés. Felvételi előtt állunk egyházi gimnáziumot néztünk ki. Kíváncsi vagyok, az ottani ponthatárokat mennyivel fogja ez megdobni. Rengeteget költünk a fiam sikeres felvételijére. Idő és természetesen az itthoni ráfordított energia is sok. És aki ezt nem teheti meg? Velük mi lesz? Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
A gyerekem kitűnő, 13 éves, már most tudja, hogy az ELTE-re menne, csak gimnázium jó neki, nem akar most szakmát tanulni. Szülő, Zala megye |
Minek terelik szakképzésbe, ha ott sem tudják biztosítani a képzést? Aki ért hozzá, az annyiért nem vállalja... Szülő, Nógrád megye |
Nem szabad engedni, hogy a fideSS kormány lebutítsa és ne legyenek a gyerekekből tanult, gondolkodó, kulturált felnőttek!!!! Nagyszülő, Pest megye |
Korai a szakmaválasztás ebben a korban, főleg, ha az érdeklődési kör inkább a szellemi tevékenység spektrumában található. Nagyszülő, pedagógus, Pest megye |
14 évesen még nagyon kevesen tudják, hogy milyen hivatást szeretnének. Azok a gyerekek, aki gimnáziumba mennek, a felsőoktatásban tanulnak tovább. 3 gyerekem van, kitűnő tanulók, az írásbeli felvételin az első 5 legjobb pontszámot írták. Szülő, Tolna megye |
Legyen érték a tudás! Ne az olcsó munkaerőt biztosítsa a kornány a multiknak! Pedagógus, Pest megye |
Szerintem nagyon megterhelő tizenévesen szakképzőbe járni. Túl sokféle órára kell készülni, és ha a felsőoktatás a cél később, erre kevés energia, felkészülési idő marad. Szülő, Budapest |
Fiam volt az első évfolyamban, akiknek ki kellett tölteni a pályaorientációs tesztet, neki az jött ki legyen színész, uhum, gyenge munkamemóriával, beszédértés és észlelés zavarral? Most 11es egy kéttannyelvű osztályban, Dániába készül egyetemre Szülő, Budapest |
A szakképzés leépülése is lehangoló, hamarosan szakemberek sem lesznek az országban. Nagyszülő, Budapest |
Még csak elsős a lányom, de már most, jövő héten van nekik valami pályaorientációs nap Szülő, Budapest |
Aki tanulni szeretne, ne vegyék el tőle a lehetőséget. Pest megye |
Felháborítónak tartom, amit a kormány művel az oktatással. Nagyszülő, Pest megye |
Szüksèg van rá, de ne a jól tanuló, jó kèpessègű gyerekeket akarják átirányítani szakmunkásnak, hiszen akkor a vègère a diplomások fognak majd elfogyni! Nagyszülő, Fejér megye |
Technikumban is volt felvételi(1969), nem ez a rossz. Ezen nem baj, ha átesik egy gyerek. No, de már engedjük meg, hogy ott tanuljon, ahol szeretne, és ahová fel is veszik. Nagyszülő, Veszprém megye |
Fontos a fiatalok tudásának növelése !! Pedagógus, Baranya megye |
A középiskolai felvételi eleve igázságtalanul működik, ne rontsuk tovább. Pest megye |
A gyermekek oktatása-nevelése során nem beszélő szerszámokat képzünk hanem művelt, kritikusan gondolkodó, permanens tanulásra képes, és a társadalmi mobilitásban jó eséllyel résztvevő állampolgárokat. Ők a jövő. Ez minden gyerekre érvényes kell hogy legyen, és ebből a kormányoknak nem szabad engedni. Nem szabad a gyermekek jövőjét alárendelni pillanatnyi (pláne egy szűk csoport) gazdasági érdekeinek. Az iskolarendszerben jó megoldás a szakközépiskola, ahol a gyermek megkapja az általános műveltséghez és a szakmákhoz való ismereteket, abban az esetben ha a tanulónak határozott vonzalma, képessége van valamelyik területhez. Nagyszülő, Budapest |
Felháborító hogy így szorítják ki a gyerekeket a gimnáziumból. Eddig sem volt könnyű egy kisgimnáziumba bejutni, a 70 pont szinte ellehetetlenítené. És nem a gazdasági helyzetnek kell meghatározni a gyerekeink jövőjét. Szülő, Budapest |
Nem értek vele egyet, főleg hogy az utolsó pillanatban jelent meg! Az egyetemet végzetteink száma így sem éri el az UNIÓ átlagát! Nagyszülő, pedagógus, Tolna megye |
Személyes meglátásom, hogy a szakképzésbe hiába fektetik a rengeteg pénzt és szponzorálják is, az oktatás minősége sajnos nem megfelelő, mert a fejkvóta miatt mindenkit felvesznek, amivel hátráltatják az esetlegesen tényleg adott szakmát tanulni akaró gyerekeket. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
Már felnőtt fiammal voltak tapasztalataink, tragikus, amit művelnek!!! Pest megye |
A gyerekem nagyon izgulós. El is rontotta a felvételit, pedig egyébként kitűnő tanuló. Most ragyogóan teljesít a gimnáziumban. Egy nap teljesítményén is múlhat a jövője. Majdnem nem sikerült bejutni az első helyen megjelölt nyelvi előkészítő osztályba. Szülő, pedagógus, Heves megye |
A jelenlegi rendelkezésre álló adatok alapján a szakképzésekben nagyobb a lemorzsolódás, mint a gimnáziumokban. Amennyiben egy gyermeknek a gimnázium az álma, akkor abban nem szabad korlátozni. A változtatás lehetősége mindig nyitott. Minden gyermeket a saját céljaiban szükséges támogatni s ezt befolyásolni nem szabad! Szülő, Fejér megye |
A gimnáziumi oktatás nyújt megfelelő alapot a felsőfokú tanulmányokhoz. Egyébként is szükség van az általános műveltségre! Nagyszülő, Budapest |
Ami itt Folyik az, Nem oktatás és ami jó Volt,ezek Mindent Tönkre Tettek..((orbánék)) Nagyszülő, Baranya megye |
6 gyermeket neveltem és most 2 unokát nevelünk, szeretnénk minőségi oktatást a jövő generáció részére. Szülő, nagyszülő, Pest megye |
A szakképzésben nagyon kevés az általános műveltséget célzó tantárgyi órák száma, inkább a gimnázium utáni szakképzést javaslom minden gyereknek. Pest megye |
Helytelenítem. Nagyszülő, Budapest |
Minden gyermeknek a képességeinek megfelelő iskolát kell választani! Pedagógus, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
Ne tereljèk a pontok alapjàn a gyerekeket szakkèpzèsbe! Szülő, Budapest |
A kényszer nem eredményez kiváló szakmunkás létszám emelkedést. A Motiváció igen. Nagyszülő, Baranya megye |
Mielőtt döntenek,az érintetteket meg kell hallgatni mert ez nem demokrácia amit erőből rákényszerítenek az emberekre aljas, szemétmódszer! o1g! Nagyszülő, Pest megye |
Szégyen, hogy az iskolai végzettség szinte már szükségtelennek minősítik. Folyamatosan hülyitik a fiatalokat. A tv-ben szereplő celebek, mint Győzike, Zsolti, Nagy Feró és sorolhatnám mind tanulatlan senkik, mégis osztják az észt. És ezek a példaképei sok fiatalnak! Nagyszülő, Pest megye |
Minden gyermeknek meg kell kapnia a lehetőséget, hogy az elképzeléseinke és képességeinek megfelelő oktatásban részesüljön. Ez az ország érdeke, mert az ország egyetlen lehetősége arra, hogy versenyképes tudással rendelkező emberek jöjjenek ki a iskolákból. Olyan tudással, amit a szakképzésben nem biztos, hogy elsajátítanak. Szülő, Csongrád-Csanád megye |
Ez a dilettáns kormány a buta embereket akár. Nagyszülő, Budapest |
Most készülünk a felvételire. Már a pályaválasztasi szülői értekezleten is ebbe az irányba próbálták a szülőket irányítani, a technikumok pozítıv tulajdonságait ecsetelve, meg a szülők értelmére hagyatkozva, mely szerint jobb egy álalunk választott szakma irányaba terelni a gyereket, mind hogy a megmaradt szakiskolák közül kelljen választanunk, ha véletlenül "túlértékeltük" a gyerekünket a kinézett Gimnázium vonatkozásában. Persze a gyerekem még 14 évesen nem tudja, hogy milyen szakmába akar dolgozni, és a választásával egy életre beragad egy szük munkalehetőség szegmensbe, mert érettségi nélkül, az új szakképzési törvény értelmében már nem lehet ugrálni, az OKJ- kepzések is meg lettek szüntetve. Szülő, Budapest |
Tudjuk, mire megy ki ... Szülő, Budapest |
Minden 14 éves gyerekek alapvető érdeke, joga, hogy időt, lehetőséget kapjon megismerni önmagát, a világot. Mindezt pedig nem abban az erőltetett menetben, amit most rákényszerítenek. Széleskörű tudásra van szüksége ahhoz, hogy eldönthesse, mivel szeretne foglalkozni. 14 évesen egyetlen gyerek sincs tisztában egy-egy szakma jellemzőivel, előnyeivel, hátrányaival, nem is ez a dolga. Az államnak gondolkodó embereket kell nevelnie, és nem termelő, teljesítő alattvalókat. A gyerekeink a fejlődés előmozdítói lehetnek. Egy központi írásbeli vizsga nem foszthatja meg őket a vágyaik szerinti továbbtanulás lehetőségétől. Attól semmiképp, hogy szabadon dönthessenek a pályaválasztásukról. Mégpedig akkor, amikor erre késznek érzik magukat. Szülő, Budapest |
Iskolai tájékoztatókat csak szakképző intézményektől kaptunk, központilag továbbítva a 8. évfolyamos szülőknek. Szülő, Pest megye |
Tanulatlan, agyukat használni nem tudó gyerekek kerülnek ki a szakképzésből a követelmények alacsony színvonala, az oktatási rendszer lebutítása és a pedagógus létszám csökkenése miatt. Sok gyerek közülük a szakma megfelelő színvonalon történő folytatására sem lesznek képesek és jelentős hátránnyal mennek az életbe. Szülő, Pest megye |
Szégyen! Nagyszülő, Zala megye |
Szakképzésben tanítottam. A leggyengébb tanulók választják, igazuk is van, oktatóink a szakma gyenge, legtöbbször nagyon idős szakemberei. Nem fog idejönni tanítani gyenge fizetésért egy jó szakember, mert ötszörösét keresi meg a termelésben és előrejutási lehetősége is van. Szülő, pedagógus, Baranya megye |
Nem értek vele egyet, mert a fiam a szakképzésben tanul, de ő azt is szerette volna, de a lányom még nem tudja mi szeretne lenni ezért terelem a gimnázium felé. Szülő, Jász-Nagykun-Szolnok megye |
Soha nem lett volna Teller Ede és Neumann János akkora tudományos személyiség, ha nincs Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium! Ezt az oktatási formát nem védeni hazaárulás és életreszóló bűn! Szülő, Budapest |
3 és fél évesen olvasni tudott az egyik fiam. A mai oktatási rendszerben 2esnek már örül matekból. Ostoba módon viselkedő tanároktól hemzseg az általános iskolák zöme is. Hogyan mondhat egy matematikát oktató hölgy ilyet: "Rátok borítom az asztalt". Szülő, Komárom-Esztergom megye |
A lányom elsős gimiben. Jövőre be sem hívták volna.... A fiam 2 év múlva felvételizik.... Szülő, Budapest |
Nem 14 évesen dől el, hogy mi lesz egy gyerekből, azonban, ha már ennyi idősen nem kap lehetőséget, hogy kibontakoztassa képességeit, akkor rengeteg nyomorult embert fog kitermelni a rendszer Szülő, Budapest |
A központi írásbeli a legtöbb esetben nem tükrözi a tanuló valós tudását, képességeit. A teljesítmény nagyban függ a stresszhelyzet kezelésétől, aznapi lelkiállapottól, stb. A legtöbb gyerek 14 évesen nem tudja milyen terület érdekli és mivel szeretne foglalkozni. Szülő, Budapest |
Undorító, sok gyerek esélyt sem kap így. Undorító kirekesztés. Mindenki takarodjon szakmát tanulni! Szülő, Hajdú-Bihar megye |
A világ egyre inkább tudásalapú. Ne küldjük Magyarországot vissza a középkorba. Nagyszülő, Pest megye |
Valahol jó,mert nincs szakképzett munkaerő,de szükség van a a gimnáziumi oktatásra is. Szülő, Bács-Kiskun megye |
Kérdőjelek: korszerű gyakorlati hely, szakoktatók létszáma/fizetése, felszerelés, ösztöndíj rendszer, közismereti tantárgyak óraszáma. Szülő, Pest megye |
Elvesznek tehetségek, akik egyvalamiben nagyon jók csak. Budapest |
Ebben az életkorban a tanulók még bizonytalanok a pályaválasztást illetően. A szakképzésbe tereléssel szűkülnek a választási lehetőségeik. Nagyszülő, Győr-Moson-Sopron megye |
13-14 eves gyerek nem tudja eldonteni mi akar lenni. Szakgimnazium, technikumi kepzes nem transparens a nyugati kepzessel ezert nem fogadjak el sok esetben az erettsegit sem, a szakkepzes reszet meg egyaltalan nem fogadjak el, a core tantargyak megfelelo oraszamban torteno tanitasanak hianyaban, igy az ilyen iskolakban szerzett szakkepesites arra jo h a gyerek megy robotolni 9-5 ehberert, Mo-n. Ezt az angolszasz rendszerben sokkal de sokkal jobban csinaljak, ajanlom az Ausztral oktatasi rendszer tanulmanyozasat. Szülő, Budapest |
A Wesley Kincsei gimnázium bezárásával gyakorlatilag elvették a lehetőséget a 12. évfolyamos autista fiam biztos, zökkenőmentes érettségijétől. Szülő, Budapest |
Hiába mondják,hogy ajánlott a ponthatár, de utasításba adták: "Felhívjuk a kedves szülők és nyolcadikosok figyelmét, hogy – fenntartói utasítás alapján – a 2025/2026. tanév beiskolázása során a négy évfolyamos képzés írásbeli felvételi minimum ponthatára 50, a nyelvi előkészítő képzés írásbeli minimum ponthatára 60 pont." Szülő, Budapest |
Ezzel a húzással csak tovább romlik a magyar oktatási rendszer, és nőnek a gyerekek terhei, a stressz. Így is elég nehéz és stresszes a középiskolai felvételi. Szülő, Pest megye |
Az egész rendszer egy rémálom. Úgy látszik, lehet még ennél is rosszabb. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
Ellenzem ezt a döntést. Szülő, Pest megye |
A magyar oktatást rendbe kell tenni, nem tovább rontani az állapotán. Szülő, Budapest |
Ezen azok myernek, akik abban a két órában tudnak jól teljesíteni, azoknak a rovására, akiknek hiába volt éveken át jó tanulmányi eredményük, elizgulják, elrontják az írásbelit. Már így is túl hangsúlyos az írásbeli, hatalmas emiatt a nyomás, nem kellene ezt fokozni, ne 2 óra döntsön egy 14 éves gyerek jövőjéről! Szülő, Budapest |
Baromság szégyen, és sorolhatnám tovább hogy a gyerekeinket is el akarják lehetetleníteni!! Szülő, Budapest |
Ez nem segít a jelenlegi munkaerő hiányzom és gazdasági válságon Szülő, Komárom-Esztergom megye |
Egy tehetséges autista kamaszlány édesanyjaként felháborítónak tartom, hogy egyetlen dolgozat döntse el egy gyermek egész életét. Mert ez az intézkedés ezt eredményezi. Mi felnőttként sem teljesítünk minden percben maximálisan, vannak jobb és rosszabb napjaink. Akkor miért várjuk el ezt a gyerekeinktől? Miért nem számít az, hogy hogyan teljesít valaki nyolc év alatt az általános iskolában, miért csak egy pillanatnyi állapot alapján dől el, hogy valaki a képességeinek megfelelő helyen tanulhasson? Mert a legjobb, legszorgalmasabban felkészült tanuló is lehet stresszes, elronthatja, elég egy pillanatnyi figyelmetlenség és egész életére elvágta magát...ez egész egyszerűen agyrém. Mindig azt mondogattuk mi, szülők a gyerekeinknek, hogy ne stresszeljenek, ez csak egy vizsga, nem az életük múlik rajta. Közben meg de, sajnos igen. Ha nem vonják vissza ezt az intézkedést rengeteg tehetséges gyerektől veszik el a lehetőséget. Főleg a vidékiektől, akik jellemzően kisebb, helyi gimnáziumokba jelentkeztek, ahol a ponthatárok is alacsonyabban voltak. Eddig, mert ezentúl bizonyos ponthatár alatt nem is jelentkezhetnek. Pedig ezekből az iskolákból is nagyon sokan kerültek a felsőoktatásba. Szülő, Veszprém megye |
A szakképzés nagyon silány minőségű oktatás. A gyakorlati képzésen kívül szinte nem tanulnak semmit a diákok de a szakmai képzés is kb. 30 év lemaradásban van pl. autószerelők képzésében. Alig vannak szakoktatók, szaktanárok a gyakorlati oktatótermek felszereltsége nagyon szegényes. Szülő, Budapest |
2010 óta csak a rombolás és pusztítás megy, ez a kormány a műveltség és tudás ellensége, kizárólag a nekik pénzt termelő alattvalókra van szükségük. Nemzetpusztító gazemberek. Eközben saját gyerekeiket magániskolákban vagy külföldön taníttatják. Szülő, nagyszülő, Budapest |
A társadalom debilizálása, az avíttt, horthysta rendszer visszahozatala, tömegek elszegényítése. Szülő, Budapest |
Szabad iskolaválasztási jogot sértő beavatkozások. Pedagógus, Budapest |
Az egyszeri, 2x45 perc alatt megírt központi nem tükrözi 100%-ban a gyerek tudását. Minden szakmához készségek kellenek. Ezt a központi nem vizsgálja, csak a szellemi tudást. Mi alapján lesz jó szakmunkás vki? 50 pont alatt? Szülő, Budapest |
Kapjanak ösztöndíjat a gimnáziumban tanuló diákok is. Ne akadályozzák a gimnáziumok beiskolázását, mert ez pedagógus elbocsátásokhoz vezethet és sérti a diákok tanuláshoz, egyenlő bánásmódhoz való jogait is. Szülő, pedagógus, Pest megye |
14-15 éves gyerekek még nem tudják milyen szakot, szakmát szeretnének választani. Fontos a gimnáziumok szerepe ahol még 4 évig van idejük arra, hogy az érettségit követően... nevében is benne van éretten felnőttként dönthetnek további életükről... szakképzés esetlegesen egyetem felé történő továbbtanulásukról. Szülő, Budapest |
Így is nagyon stresszes a felvételi, ezek után még nagyobb lesz a tétje. Egy izgulós gyerek jövője ne ezen múljon! Ez egy olyan vizsga, amit még ismételni se lehet. De attól, hogy egyszer rossz napja volt, izgult valaki, még lehet nagyon okos, gimnáziumba való! Szülő, Budapest |
Úgy szakképzésbe, hogy van ahol osztálytárs tanít szakmai tárgyat, mert nincs szaktanár? Sehol semmi garancia a sikeres kimenetelre. Szülő, pedagógus, Pest megye |
Irtealis 4,8as atlag a gimnaziumba jutashoz (Torokbalint, Balint Marton), mert nincs hely. Sok szulo ketsegbe van esve Szülő, Pest megye |
Olyan gyerekeknek ajánlgat az osztályfőnök szakképző iskolát, akik 10 éves koruk óta kifejezetten azért tanulnak, azért szorgalmasak, hogy jó gimnáziumba kerülhessenek. A teljesítményük elismerése és biztatás helyett a tudásukat, a képességeiket és a szorgalmukat veszi semmibe ezzel a "pedagógus" és az iskola, aki kizárólag fizikai munkát és katonaságot ajánlgat a gyerekeinknek. Így kezdőik az, amit nem ez az intézkedés ("ajánlás") idézett elő. Ha a pedagógusok jó része sem a gyerekeink érdekeit és tudásszintjét, igyekezetét veszik alapul, sokkal nagyobb a baj, mint ahogyan azt most hisszük. Szülő, Budapest |
Műveltséget mindenkinek! Tanítsuk meg gondolkozni a gyerekeinket! Széles látókör, összefüggések ismerete - elengedhetetlen egy ország fejlődéséhez! Szülő, Budapest |
14 évesen a gyermekek nagyobb része még nincs tisztában azzal, hogy milyen területen szeretne majd elhelyezkedni, milyen szakmát szeretne. Ne kényszerítsük őket döntésre ilyenkor, mert vakvágányra futhat az életük. Szülő, Budapest |
Sejthetően ami még idén ajánlás, az jövőre és az azt követő években már kötelező érvényű lesz. Könnyen lehet, hogy intézményi oldalról sem fogják tudják az elkövetlező években megoldani a gyerekek elhelyezését, hiszen az intézkedés értelmében oktatási intézmények jelentős számát kell átalakítani, holott az iskolákon/tanárokon már így is elég teher van. Az átalakításból fakadó bizonytalanság biztos hogy nem javítja az oktatás minőségét. Nem beszélve arról, hogy innentől kedve, még nagyobb tétje lesz az írásbeli feladatainak, hiszen a kimenet a bekerülésről vagy kimaradásról is szólhat, nem csak arról, hogy erősebb vagy lazább gimibe kerül be a nyolcadikos. Ez egy 14 éves kamasznak félelmetes nyomást jelenthet. Nem beszélve arról, hogy milyen szakgimnáziumot választ? Olyat, amibe éppen bekerül, mert ebben az életkorban még aligha van benyomása bármely szakirányról. Szülő, pedagógus, Budapest |
Nem kényszeríteni kellene a diákokat a szakképzésbe, hanem kedvet csinálni hogy azt a területet vàlasszàk. Legtöbb 14-15 éves gyerek nem tudja hogy mi is akar lenni, és sokat számít 4 év ahol még érik, kialakul az érdeklődèsi területe legyen az bármi. Véleményem szerint minden jó szakember tanulással tud jót alkotni és ehhez mindenképp szükséges az érettségi. Én személy szerint inkább olyat bízok meg akar festő, kőműves aki tudja is miről beszél,tud árajánlatot is írni és ez sajnos visszajön hogy milyen az iskolai végzettsège. Legyen az iskolákban 0 év ahol 2 havonta más más szakterületet próbálhatnak ki de ne vegyék el az érettségi lehetőségèt a nappali tagozatban. Érdekes 16 éves kor után mehet érettségi képzésre estin, de nappalin lehetetlenitsük el. Na ezért van a legtöbb szakmában lemorzsolódás. Nem a várt eredmény lesz amibe reménykednek. Szülő, Tolna megye |
AZ ÖSSZES DÖNTÉSHOZÓI POZÍCIÓBAN LÉVŐ POLITIKUS GYEREKÉNEK/UNOKÁJÁNAK CSAK ÉS KIZÁRÓLAG A KÖZOKTATÁSBAN KELLENE TANULNIA!! ERRŐL KELLENE TÖRVÉNYT ALKOTNI VÉGRE.. VAGY NÉPSZAVAZNI.. Ha nehezebb példasort kapnak a gyerekek, sokkal többen maradhatnak majd ki a gimnáziumokból, mint ahányan gimmnáziumba juthatnának normál körülmények közt. A gimnáziumoknak is tiltakozniuk kellene, hisz ha kevesebb gyerek jut be hozzájuk, még kevesebb állami támogatást kapnak.. A szakközepekből (ma szakgimnáziumok) is sok olyan gyerek maradhat ezzel ki, akik simán megállnák ott a helyüket, és mehetnek majd szakmunkásképzőbe (nem tudom, hogy ma hogyan nevezik ezeket az iskolákat)... Tehát azoknak is tiltakozniuk kellene ez ellen, akik szakgimnáziumba szeretnék majd járatni a gyermeküket. Szülő, Budapest |
Az oktatási mobilitás egyes társadalmi csoportok részére történő ilyetén szűkítése eltorlaszolja a felemelkedés esélyét, születési kiváltságokat erősít, társadalmi ellentéteket állandósít. Budapest |
Kevesebb diák kerül a Gimnázium majd felsőoktatási képzésben. Csökkenni fog az értelmiségiek, diplomások száma. Cél: 1, Csak azok kerülnek be, akiknek a szülei kifizetik az előkészítő képzést, mivel a központi felvételi vizsga tananyagára csak külön lehet felkészülni. ( például a tavalyiban a nyolcadikos második féléves anyag is szerepelt, amit az első félévben nem tanítottak. Ráadásul a gyerekek hogyan emlékeznék 2-3 évvel korábbi dolgokra ha ezt külön nem veszik át valakivel és mikor? ) 2, Mivel a jó szakmunkások elmentek az országból, pótolni kell őket. Szülő, pedagógus, Budapest |
Amíg alig van a szakkèpzésben megfelelően szakképzett tanár, ne erőltessék már rá a nagy semmit a gyerekeinkre!!!!!!! Szülő, pedagógus, Heves megye |
Felháborító, undorító. Szülő, pedagógus, Csongrád-Csanád megye |
Ne legyen terelés semmi esetben. Hajdú-Bihar megye |
Teljes mértékben elfogadhatatlan. Szülő, Budapest |
Jó eszű, tanulni vágyó és még egyik szakma iránt sem elkötelezett gyereknek a legnagyobb kínzás beterelni egy olyan szakmai képzésbe amiben nem érzi jól magát Szülő, Budapest |
Nem 2x45 percnyi, stresszes alatt nyújtott, adott napi képességekre alapozva kellene a gyerekek jövőjét megalapozni. A középmezőny számára nagyobb esélyt kell adni, hogy általános gimnáziumba kerülhessenek és támogató környezetben bizonyíthassanak, ne legyenek korán bekényszerítve egy szűk, szakmai területre. Szülő, Budapest |
Nagyon nehéz így is szegényeknek, 45 perc alatt dől el a sorsuk...izgulnak ...az én lányom 1 éve készül már a felvételireszegény 12 éves fiam már most izgul mi lesz. Szülő, Pest megye |
Már most tudjuk hogy olyan irányba tanulna tovább ahova gimnáziumi érettségi kell, a szakképzesi nem megfelelő. Jelenleg nehéz időszakon megy át gyermekem, lehet hogy nem fog az írásbeli túl jól sikerülni, pedig okos gyermek, nyolcosztályos elit gimnáziumból menne át négyosztályosba. Szülő, Budapest |
Ellenzem ezt a fajta kényszerített, demokráciaellenes törekvést! Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
Felháborítónak tartom hogy a kitűnő tanuló gyerekemet a felvételi alapján ha az nem sikerül neki úgy ahogy szeretné egy erősebb gimnázium elutasítsa. Szülő, Budapest |
Minden tanulónak biztosítani kell a képességeihez legmegfelelőbb középiskolai intézményben való felvételizés lehetőségét,legyen az gimnáziumi, szakközépiskolai. Ne az állam döntsön arról ki hova felvételizzen, tanuljon tovább hanem ez felvételiző kompetenciája, képességei határozzák meg. Szülő, Pest megye |
Mint szülő ettől frászt kapok. Megkülömböztetés a részükről és ez dühítő! Azért, mert egy gyermek a felvételin nem hozza a várt eredményt még nem biztos, hogy nem állja meg a helyét bármelyik gimnáziumban. Nem a felvételi fogja meghatározni a gyermek tudását. Erre inkább azt írnám, hogy az oktatási rendszert kell újjáépíteni, azt tanúlják meg ami tényleg szükséges, ne elvegyék a gyerekek kedvét a tanulástól 8-9 órával, napi testnevelés órával, honvédelmi órákkal digitális órával, etikával. Tanúlják azt a gyerekek amire tényleg szükségük van több órában: Matematikát, magyart. A többit feleleslegesnek tartom. A szülők dolga az erkölcsi nevelés, mindíg is így volt, az iskola arra volt hogy mindezt megerősítse de nem külön órában zajlott. Erre volt az osztályfőnöki óra. Az iskolába úgy mentünk gyermekorunkban hogy tudtuk mi helyes mi nem. Ha nem viselkedtünk tudtuk hogy büntetést kapunk. Otthon is. Most még a jövőjüket is elveszik a fiataloknak ezzel a rengeteg felesleges anyaggal. Elfáradnak. Elveszítik a tanuláshoz való kedvüket is! Mit érdekli a fiatalokat a honvédelmi órák! Erre van a történelem óra. Nem akarnak háborúra készülni. Késő estéig tanulnak így is sokan. Szülő, Hajdú-Bihar megye |
Fiam szakképzésben kezdte, a környezet miatt bukott angolból félévkor, most gimnazista, jó a társaság és szárnyal a gyerek. Szülő, Pest megye |
Pedagógusként nem értek egyet. Pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Mindkét gyermekem gimnáziumi képzést választotta. A nagy már egyetemre jár. A kicsi aki 18 éves lesz, Ő már 5. osztálytól ebben a képzésben van. Sztem a legjobb. Szülő, Vas megye |
Nem biztos h elég erős alap az egyetemhez a technikum, nem kehet belőle kiszallni, sokaknak kell még idő h választani tudjon Szülő, pedagógus, Fejér megye |
Egy napon múlik a gyermek sorsa... Ha aznap nincs jó passzban, vagy túlstresszeli akár 10-15 ponttal rosszabb felvételit is írhat, mint amilyent egy kevésbé stresszes helyzetben írna. Az egész rendszer rossz. Szülő, Baranya megye |
az amúgy is lezüllesztett szakképzésben szinte kizárólag zsákutca életeket lehet elindítani. rabszolga országot akarnak csinálni orbánék. Budapest |
A lányom elrontotta a felvételit. Izgult, kicsúszott az időből. Nem vették fel "jó" gimnáziumba, de tanult. Az érettségije jól sikerült, letette az angol felsőfokú nyelvvizsgát és most egyetemen tanul. Ha korábban bevezették volna a minimum pontot a gimnáziumokban, szinte lehetetlen lett volna bejutnia az ELTE-re. Szülő, pedagógus, Budapest |
Gyermekem nagyon jó képességű fiú, gimnáziumba való tudással. A tavalyi felvételin mégis alul teljesített, 59 potot írt. Végül bekerült egy NYEK-es jó gimnáziumba. Nem tartom korrektnek, hogy mostantól ilyen jó képességű gyerekek egy rástresszelt felvételi vizsga miatt esélytelenek legyenek bejutni egy gimnáziumba, ahová egyébként tudásuk szerint valók. Szülő, Budapest |
Gyermekem majdnem kitűnő tanuló, nagyon szorgalmas. Nagyon izgulós. Stresszhelyzetben nem tud úgy teljesíteni 14 évesen, ahogy ott fönt elvárják, akkor legyen szakmunkás???? Ha ez így lesz, jobb helyre költözünk... Szülő, Győr-Moson-Sopron megye |
A csak egyszer megírható központi felvételi amúgy is stresszt okoz a gyermekemnek! Nem mindenki tud higgadtan számonkérésen megfelelni! Ezzel előfordulhat, hogy egy nyugodtabb 3-as, 4-es tanuló jobb felvételit ír, mint egy idegeskedésre hajlamos 5-ös tanuló, így lehet, hogy a gyengébb jut be a "gimibe" emiatt! Ez így nem jó! Szülő, Budapest |
Nem értek egyet a szakképzésbe terheléssel. Egy 14 éves gyerek még nem tudja, hogy mi szeretne lenni. Ilyenkor zsákutca a szakképzés. A lemorzsolódás is, inkább, a szakképzésre jellemző. Vannak gyerekek, akiket a szakképzés egészségügyi okok miatt nem tud felvenni, de a gimnázium igen, habár nem rendelkeznek kiváló iskolai bizonyítvánnyal. Többségük leérettségizik. Nagyszülő, pedagógus, Hajdú-Bihar megye |
A felvételire való felkészülés és maga a felvételi procedúra pokollá teszi a gyerekek és szülők életét több hónapra. Nyilván ez azokra igaz, akik komolyan veszik ezt. Nem szerencsés plusz stressz alá vetni a gyerekeket,akkor sem hatalmas a szakember hiány az országban. Szülő, Veszprém megye |
Gyermekem technikumba készül, de a mostani gimnáziumi felvételi szigorítással a technikumi ponthatárok is magasabbra emelkednek a gimnáziumból érkezők miatt. Ezzel az eleve tecnikumba készülők bejutási esélyei is csökkennek. Felháborítónak tartom az egész felvételi eljárást! Szülő, Pest megye |
Azt akarják...,már a pályaválasztási tanácsadó arra terelte volna a 4-5-ös tanuló lányom, csak mert dislexiás... Szülő, Budapest |
A fiammal még szerencsém volt, szakgimnáziumban végzett. A lányomnak nehezebb a tanulás, de érettségi nélkül nem tudnak majd tovább lépni. Olyan gyerekek is elesnek majd a lehetőségtől, akiknek egyébként lehetne eselye. Szomorú. Szülő, Budapest |
Mi most nem vagyunk érintettek,de nagyon nem tartom igazságosnak ezt a pontozásos rendszert. Tavaly (idén) mi benne voltunk ebben a ponthatárban, de új osztálytársak 3/4 szerintem nem.Tehát el se indult volna az osztályunk, sőt(!),talán egy osztály a 3 ból! Így is nem a megfelelő osztályba tudtunk jelentkezni, mert gyerekem B2 felett volt bőven, de mégse lett volna kéttannyelvűbe elég a 62 pontja. Kivéve mondjuk a Gundelbe,ahol bőven bent volt sorszám szerint is,de nem technikum volt a cél számára.A mostani iskolája idén sem várja el a 60/50 pontos kritériumot,elég a 4.00 feletti átlag+a megszerzett pontok írásbelin és szóbelin. Ellentétben az utolsónak írt gimi, (ami gyengébb) most elvárja 50/60 ponthatárt írásbelin. Tavaly is rengeteg hely volt náluk,de idén stratégiát váltot. Fiam 9 év múlva lesz 8.osztályos. Mi lesz vele? Szülő, Budapest |
Mindenkinek jár egy jobb jövő, ami érettségi nélkül elérhetetlen! Nagyszülő, Somogy megye |
Pályaelhagyó pedagógus vagyok. Borzasztóan felháborító és elkeserítő, hogy 14 éves gyereket meg akarnak ítélni és beskatulyázni egy semmire nem való központi felvételin való teljesítménye alapján. Szülő, pedagógus, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
A felvételi ponthatár minden évben más a felvételi feladatsorok nehézségétől függően. Előre meghatározni egy nagyon magas pontot értelmetlen. A rendszer jelenleg önszabályozó módon mükődik, hoszen pont annyi ponttal jutnak be a diákok amennyi az adott évben az adott feladatsor nehézségével lehetett bejutni. Az új rendszer csak arra való, hogy elsorvasszák a gimnáziumokat... Szülő, Pest megye |
Fogalma sincs a 14 éves fiamnak, mit szeretne csinálni. Ezert nyelvtagozatos gimnáziumi képzést választunk,az csak hasznára valik.Ha 4 év alatt orientálodik majd egy szakma felé, akkor abban az iranyban megy tovább! Akár felsőoktatás, akár szakma legyen az. Időre van szüksége, amit az általanus műveltség megszerzesevel, és 2 nyelv tanulasaval hasznosan tölthet el. Szülő, Budapest |
A 8. osztalyos kötelező online teszt és annak kitöltése jó példa erre, szinte lehetetlenség úgy kitölteni, hogy gimnáziumba küldjön Szülő, Békés megye |
Kevés ember tudja 14 évesen, mit szeretne dolgozni felnőttként, még kevesebb azok száma, akik ebben az elképzelésben ki is tartanak. Mert változunk (!) , új hatóságok érnek, mert a világ is gyorsan változik, és olyan szakmák hullanak alá és emelkednek fel, amire nem is gondolnánk. Hagyjuk meg gyerekeinknek a választás szabadságát! Ne tereljék őket olyan szakképzésbe, aminek nem lesz folytatása. SENKINEK nem válik hasznára öt, hat elvesztegetett év. Szülő, pedagógus, Budapest |
Ameddig az Oktatási Hivatal főállásban ott ülő dolgozói nem képesek kétszer egymás után ugyanolyan nehézségű feladatsort létrehozni, az 50/60/70/75 pont hasraütött szám. Nehéz évben mindenki pontja alacsonyabb, könnyű évben mindenki pontja magasabb, akár 15% különbség is lehet egyes évek között. Ez innentől szerencsejáték. Szülő, pedagógus, Pest megye |
Szakmák ismertetésére több időt kellene fordítani. A gyerekek nem ismerik a munkavilágába levő lehetőségeket. Ismeret tetjesztő filmek, gyárlátogatáso stb. Nagyszülő, Pest megye |
Nem veheti el a döntést a Fenntartó, hogy mi legyen/lehet a gyerekből! 14 évesen sokszor még maga a család sem tudja, mi lesz a gyermekből. Ebbe a folyamatba ponthatárokkal beleszólni nem etikus, nem szabad. Pályaorientáció, tehetséggondozás, felzárkóztatás, minőségi pedagógusok és eszközök biztosísítása kell hogy kötelessége legyen a Fenntartónak, de hogy “mi legyen a gyerek, ha nagy lesz”, azt hadd dönthesse el a család és a gyerek. Szülő, Budapest |
Arcátlan dolognak tartom, hogy sok gyerektől még a lehetőséget is elveszik attól, hogy gimnáziumban tanulhasson! Szülő, Budapest |
Felvételi előtt állunk, aspergeres, SNI-s, matekból felmentett,egyébként inkább 5-ös, mint 4-es tanuló gyerekkel. Nagyon kevés iskola fogadja, szinte mindenhol követelik a központi felvételi megírását. Legtöbb hely, ahol képességeonek megfelelő szinten tanulhatna, esélytelen. Szülő, Budapest |
Akkor legyen még egy nap, javításra lehetőség! Igazságtalan h 8 év tudását 1 alkalommal kérik számon!! Szülő, Pest megye |
Egy adott időintervallumban, helyzetben, egy szorongással teli negativ állapotban esetleg elszúrt feladatsor ne lökjön a szakadékba egy amúgy jó tanuló, kiváló gyereket. Lehet stresszel, lehet beteg aznap, és emiatt ne legyen lehetősége a gimnáziumi oktatáshoz? Saját tapasztalat, mit tesz a gyerekkel a stressz, amikor maximum hozott ponttal ir valaki egy rossz matematika felvételit. Ne hagyjuk az álmokat ledönteni! Szülő, pedagógus, Heves megye |
Pár évvel ezelőtt a közoktatás problémáit és megoldásával kapcsolatos javaslatokat tartalmazó ún. kockás könyvben szerepelt hogy az általános oktatást a 10. osztályig érdemes lenne kiterjeszteni, mert 16 évesen már sokkal érettebb döntést tud hozni a fiatal a jövőjéről. Ezzel teljesen egyetértek, amíg ez nem valósul meg, addig a gimnázium a legjobb választás egy 14 éves gyereknek. Alapból rossz gyakorlatnak tartom azt is, hogy ha a megjelölt intézményekbe nem veszik fel a gyereket, akkor kötelező jelleggel 16 éves koráig szakiskolába irányítják, sokszor olyan szakmára ami egyáltalán nem érdekli. Szintén probléma, hogy ha technikumba megy a gyerek, nincs esélye még egyszer megírni a központi felvételit ha esetleg váltani akar, végig kell járnia egy olyan iskolát ami esetleg nem is érdekli. Ehelyett a most készülő szabályozás helyett inkább több gimnáziumi férőhelyre lenne szükség azok számára, akik nem tudtak a felvételin vagy az általános iskolában jól teljesíteni, de gimnáziumba szeretnének menni. Csak az menjen szakmára, aki arra szeretne, ne "mentőöv" legyen a gimis lista végén. Szülő, pedagógus, Pest megye |
Felháborítónak tartom. Szülő, nagyszülő, Fejér megye |
Cinikus és aljas húzásnak tartom, hogy egy "ajánlással" a nyokcadikosok közel felét a hatodikosoknak pedig 3/4-ét kizárják a gimnáziumi továbbtanulás lehetőségéből. Szülő, Budapest |
Kiművelt, okos, tájékozott emberekre van szüksége az országnak. Ez pedig csakis az oktatás színvonalának növelésével érhető el. Nem elégséges csak a szakmunkásképzők elvégzése, szükség van a gimnáziumokra! Nagyszülő, Veszprém megye |
Nem értek egyet vele. Szülő, Bács-Kiskun megye |
Teljesen jogtalannak tartom ezt az intèzkedèst ,hogy gyermekekt szelektàljanak mert igy nagyon sok gyermek ki fog esni az oktatàsból mehet szakközèpbe. Hol az esèlyegyenlőssèg? Szülő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
Semmit se ér a mai szakképzés! Szülő, pedagógus, Pest megye |
Egyetlenegy példát nem tudnék említeni, ami a gyerekek és jövőjük virágzására szolgál ebben az oktatási rendszerben. Szülő, Komárom-Esztergom megye |
Nem lehet elvenni a fiataloktól azt a jogot, hogy maguk döntehessenek a sorsukról, pályájukról, életükről. Az állam NE "terelgessen" senkit. Abszurd az egész elképzelés, személyiség jogokat sértő. Még millió érvem van..... Budapest |
Az Iparkamara kérdőíve egyértelműen a szakképzés fele terel. Szülő, Pest megye |
Gyermekeinknek legyen meg az esélye a minőségi gimnáziumi képzésre és a minőségi szakképzésre is, a kormány ne terelje a gyerekeket mesterségesen a szakképzésbe!
A kormány úgy nyilatkozott, hogy a gimnáziumi helyek számát drasztikusan csökkenteni kívánják, a gimnáziumi képzést a jelenlegi 40%-ról 30%-ra, vagy akár 20%-ra kívánják visszaszorítani. A tervek szerint a kompetenciamérések eredménye is beszámítana a gimnáziumi felvételibe, ami minden bizonnyal tovább nehezítené a gimnáziumokba való bejutást.
Az állami fenntartású gimnáziumoknak olyan központi utasítást adtak, hogy ha egy gimnázium kéri a központi írásbelin való részvételt, csak azokat veheti fel, akik a központi felvételin elérnek egy minimális pontszámot. Ezzel a gyakorlatban csökken a gimnáziumi férőhelyek száma, és így több tanuló akarata ellenére a szakképzésbe szorul. Bár hivatalosan csak „ajánlás”, a fenntartó elvárásának az iskolák sokszor nem mernek ellenszegülni. A ponthatár már több iskola felvételi feltételei között megjelent, és jövőre várhatóan még többen írják ezt elő, ha nem vonják vissza az intézkedést, melynek révén sok gyerek akkor sem tud bekerülni az írásbelit kérő gimnáziumba, ha a korábbi számítási módszerrel (általános iskolai és a központi írásbeli eredményeinek és az esetleges szóbelinek az összege alapján) bekerült volna.
A túlzottan stresszes és esetleges írásbeli szerepe így tovább nő. Sok családnak már most is saját költségen kell felkészíteni a gyermeket a sikeres felvételire, az újabb intézkedés és a kilátásba helyezett tervek miatt pedig az eleve nagy esélyegyenlőtlenség tovább romlik.
A családokat és iskolákat sújtó bizonytalanság nagyobb lett, a későbbiekben pedig a kormány egy nehezebb központi felvételi feladatsorral akár jogszabálymódosítás nélkül is még erőteljesebben kényszerítheti a tanulókat a szakképzés felé.
Sok tanuló 14 éves korában még nem tudja eldönteni, milyen szakmát választana. Ne legyen kényszer a szakképzés, támogassa a kormány a gimnáziumokat is!
Már eddigis sok módon próbálták a gyerekeket a szakképzésbe irányítani: ösztöndíjjal, pályaorientációs foglalkozásokkal, kérdőívekkel, melyek mind a szakképzést preferálták. Pedig a gyerekek és az ország számára az általános műveltség is fontos, a gimnázium után pedig szélesebb a lehetőség a felsőfokú tanulmányok megválasztására.
A továbbtanulási döntés egész életre szól, ezt nem írhatja felül a gazdaság pillanatnyi igénye.
Vonják vissza a felvételi korlátozást, ne akarják újabb mesterséges akadályokkal nehezíteni a gimnáziumokba való bejutást, és teremtsék meg széles körben a minőségi gimnáziumi képzés és szakképzés feltételeit, hogy minden gyerek a számára leginkább megfelelőt választhassa - szabadon!
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.