Honlap Hírlevél feliratkozás
 
 

Kedves Olvasó!

Tudtad, hogy elutasította az Országos Választási Bizottság az Egységes Diákfront hét népszavazási kérdését? Úgy találták ugyanis, hogy mi, állampolgárok, nem vagyunk képesek objektív döntést hozni arról, milyen közoktatást szeretnénk a gyerekeinknek.

A 7igenes népszavazásnak ugyanakkor egyáltalán nincs vége: október 23-ától nyolc napig mégis szükség lesz Rád!

7igenes népszavazás: előregisztráció

Három gyerekem van, mindhárman közoktatási intézménybe járnak – és bár csodálatos pedagógusaink mindent megtesznek, látom, érzem, tapasztalom, ahogy egyre mélyebb a válság, látom az oktatásban dolgozók napi küzdelmeit. Látom, ahogy a gyerekemnek egyre több órája marad el, ahogy mindhárom intézmény küzd azért, hogy kipótolja a lyukakat, valahogy, akárhogy, képes legyen elegendő munkaerőt kiállítani. A magam szerény eszközeivel ezért is segítettem a népszavazási kampányt. Hogy mindenki elmondhassa, milyen oktatást szeretne – és hogy a kormány ismerje meg ezt a társadalmi igényt. Kinek fájhat ez egy demokráciában?

Aztán az OVB mégis úgy döntött, hogy Neked és nekem, nekünk, az állampolgároknak nincs közünk mindehhez. Ehhez szerintük nem érthetünk. Ehhez szerintük csak a belügyminiszternek van köze.

Szerintem ez nincs így. Szerintem egy ilyen fontos közszolgáltatásról alap, hogy elmondhatjuk a véleményünket! Alap, hogy egy demokráciában nem infantilizálnak annyira, hogy kijelentik: erről mi nem alkothatunk véleményt, alap, hogy nem gondolják, nekünk nem lehet véleményünk. Mégis ez történt.

És mégis történt egy kisebb csoda: elszánt fiatalok és civilek egy csoportja megteremtette a lehetőséget, hogy mégis megtörténhessen a népszavazás.

Éppen ezért arra kérlek, hogy csatlakozz a 7igenes népszavazáshoz! Látogass el a 7igen.hu oldalra, élj az előregisztráció lehetőségével, vagy jelentkezz aktivistának.

És a legfontosabb: október 23-ától 30-áig mondd el te is a véleményed! Vegyél részt Te is az alternatív népszavazáson – akár online, akár személyesen!

Az én véleményem, hogy tanár nélkül nincs jövő – modern, esélyteremtő, emberbarát oktatási rendszer nélkül pedig nincs élhető társadalom, csak az összeszerelő üzemeknek termelt, kiszipolyozott bérmunkások tömegei vannak. Én nem ilyen jövőt képzelek Magyarországnak.

7igenes népszavazás: előregisztráció

Szavazz velem a 7igenes népszavazáson!

Kincse Szabolcs
Önkéntes szülő
(A nyest/komkom munkatársa)
Szülői Hang Közösség

 

Csoport
Közösségi
csoport
Facebook oldal
Facebook
oldal
Honlap
Honlap
Instagram
Instagram
Szókimondó
Szószóló
Szókimondó
Szülői
szókimondó
„Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája.” Szülői Hang Közösség [Támogatom]
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -