Szülőként és pedagógusként közösen tiltakozunk az óvodákat és iskolákat sújtó rendszerszintű problémák ellen. A tiltakozást a térképen elhelyezett felkiáltójelek és szöveges vélemények jelképezik, csatlakozni a lenti űrlap kitöltésével lehet.
A magyar közoktatást, óvodáinkat és iskoláinkat súlyos rendszerszintű problémák sújtják, a pedagógusok anyagi és szakmai megbecsülése elmaradt, a pedagógushiány igazi vesztesei a gyerekek. Az értelmetlenül túltolt központosítás és a szakmai párbeszédet figyelmen kívül hagyó kormányzati döntéshozatal tovább súlyosbította a bajt. Szenved a magyar oktatás, szenvednek a gyerekek! Változásra van szükség! Szülőként és pedagógusként közösek az érdekeink, közösen emeljük fel szavunkat a gyerekek jövője mellett, a szakmaiatlan kormányzás ellen.
Ha egyetért azzal, hogy változásra van szükség az oktatásban és a gyermekvédelemben, csatlakozzon a lenti rövid anonim űrlap kitöltésével! Fogjunk össze és hallassuk a hangunkat, képviseljük gyermekeink érdekeit! Kérjük, mint csatlakozó tiltakozásként Ön is helyezzen el egy piros felkiáltójelet a térképen, és röviden írja le, tapasztalatai alapján milyen problémák sújtják a gyerekeket! Bár a problémákat azonnal megoldani nem tudjuk, de aktív részvételünkkel valamennyien tudunk segíteni abban, hogy minél többen tudjanak a bajokról, és ezzel közelebb kerülünk a pozitív változáshoz.
A térképen a járásközpontokban elhelyezett tiltakozó felikáltójelekre kattintva olvashatóak a szöveges vélemények. Minél többen fejezzük ki tiltakozásunkat, annál erősebben képviseljük a gyermekek érdekeit!
Változásra van szükség az oktatásban és gyermekvédelemben! Fogjunk össze szülőként és pedagógusként!
Kérjük, csatlakozzon az alábbi rövid anonim űrlap kitöltésével, melyben röviden azt is leírhatjuk, hogy milyen problémák sújtják a szülőket, pedagógusokat és végső soron a gyerekeket! A csatlakozás után tiltakozásunk jeleként még egy piros felkiáltójel meg fog jelenni a térképen.
Oktatási rendszerünk képtelen felkészíteni gyermekeinket a jövő kihívásaira, az óvodákat és iskolákat súlyos rendszerszintű problémák sújtják. A pedagógusok anyagi és szakmai megbecsültsége csapnivaló, és ez drámai pedagógushiányhoz vezet. Egyre gyakrabban már nem is megfelelő szakképzettségű pedagógus van a gyerekekkel, sok a helyettesítés, az osztálylétszámok magasak, a gyerekekre nem jut elegendő idő, figyelem a pedagógusok óriási leterheltsége miatt. A pedagógushiányt elfedi a statisztika, mert az órák, foglalkozások hivatalosan nem maradnak el, de sokszor ezek érdemben nincsenek megtartva.
A problémákat helyi szinten tapasztaljuk, de az okok az elmúlt évek szakmaiatlan kormányzati döntéseiben és mulasztásaiban gyökereznek. Nincs külön Oktatási Minisztérium, a kormányzati politikusok mellőzték az érdemi szakmai párbeszédet, a döntéseket pedagógiai szempontok helyett politikai és gazdasági szempontok alapján hozzák meg. Nem fordítanak elegendő figyelmet az oktatásra, nem elég fontos gyermekeink, az ország jövője.
Miközben a kormányzat központosította az állami intézmények fenntartását, elvette az iskolák szakmai önállóságát. Az intézményeket távoli hivatalokból irányítják, ezzel nehezítik az önálló kezdeményezéseket és növelik a felesleges bürokráciát. A diákok szélsőségesen túlterheltek, a gyerekeknek nem jut idejük élvezni gyermekkorukat. A tananyag központilag meghatározott, ezzel korlátozva a tanárok kreativitását és ellehetetlenítve a gyerekek valódi szükségleteinek figyelembevételét. A lemaradók, problémákkal küzdők nem kapnak elegendő segítséget sem az iskolákban és óvodákban, sem más gyermekvédelmi intézményekben, melyeket szintén sújt a szakemberhiány és túlterheltség, kiemelkedő tehetségeink pedig gyakran elvesznek a jövő számára a tehetséggondozás hiánya miatt.
Gyermekeink többet érdemelnek! Szülőként, pedagógusként, felelős állampolgárként fontos, hogy mindenki lássa: rendszerszintű változásra van szükség!
Tiltakozunk a szakmaiatlan kormányzás ellen! Elfogadhatatlannak tartjuk a pedagógusok, gyermekekért dolgozó szakemberek és segítőik szégyenletesen alacsony anyagi és szakmai megbecsülését! Szülőként és pedagógusként közösek az érdekeink, együtt vállalunk felelősséget közös jövőnkért. Gyermekeink minőségi oktatást érdemelnek, és ennek érdekében együtt kell cselekednünk!
Hallassuk a hangunkat, és beszéljünk a valódi problémákról, hiszen szenved a magyar oktatás, szenvednek a gyerekek!
Vélemények a már csatlakozott résztvevőktől Összesen 2509 vélemény
Csatlakozom és támogatom is ebben a pedagógusokat! Az óvodában csoportonként már csak egy óvónő van a gyerekekkek. Az iskolába megszűnt az iskolaotthonos osztály, mert nem tudnak egy osztályhoz 2 pedagógust beosztani. A napköziben pedagógiai asszisztensek vannak a gyermekekkel. Sokszor a helyettesítésben is ők segítenek. Nálunk már arra is volt példa, hogy a portás volt a felügyelő személy. Lelkiismeretes pedagógusaink vannak, akik remekül helyt állnak. Szeretnénk, ha sokáig pedagógusok maradnának! Becsüljük meg Őket!!!
Szülő, Pest megye, járás: Érd
Embertelen rendszer, túlterhelt diákokkal és tanárokkal. A 21. századi minőségi oktatás feltételeinek teljes hiánya az épületek állagától és az osztálytermek berendezésétől és zsúfoltságától kezdve a gyermekektől idegen és taníthatatlan tananyagon, kritikán aluli "okos tankönyveken " át a központi utasításokat végrehajtó szerepre kényszerített tanárokig. Alacsony bérek, nem létező béren kívüli juttatások, cserébe viszont brutális munkaterhek, határtalan adminisztráció, a többletmunka és minőségi munka anyagi elismerésének teljes hiánya. Immár egy évtizede hiába minden "bármilyen irányból jövő " jó szándékú, szakmai alapon megfogalmazott észrevétel!
Pedagógus, Veszprém megye, járás: Ajka
Gyógypedagógiai intézményben autokrata vezetés, kiégett, alulfizetett szakemberek. Nagy a fluktuáció, a szakemberhiány. Állandó gyógypedagógus és gyógypedagógiai asszisztens hiány van, ezért általános a túlterhelés, ami súlyos problémákat okoz a mindennapokban. Az ideálisnál magasabb osztálylétszám. Sok a pszichés zavarral küzdő ön és közveszélyes gyerek, akik nem közösségbe valók és állandó veszélyt jelentenek társaikra, tanáraikra. Nem szaktanárok tanítják a tantárgyakat. Sokszor asszisztensek tartanak órákat. Oktatási eszközök teljes hiánya tapasztalható. Az online oktatásra alkalmatlan eszközparkkal rendelkezik. A karantén idején az iskolába járó tanulóknak nem tudták biztosítani az online órákba való becsatlakozást.
Pedagógus, Budapest X. kerület
Szülőként és 33 éves pedagógusi munkám alapján is csatlakozom azokhoz, akik méltánytalannak, gyalázatosnak tartják a pedagógusok megítélését és bérét. A leggyengébb, nevüket alig leírni tudó, 14-17 évesen segédmunkásként dolgozók jó esetben 5-6 nap alatt keresik meg egy tanár fizetését.Nincs értéke a tudásnak, nincs motivációja a diáknak és pedagógusnak sem Aki ezt nem látja, és nem tesz ellene / érte, az felelőtlen, és nem számol a beláthatatlan következményekkel.
Szülő, Vas megye, járás: Szombathely
Egy életet ledolgozó pedagógusnak nagy eséllyel nem éri el a fizetése a nettó 1000 eurót... Nem a pályakezdőkre gondolok, a 40 évet ledolgozó ped2-es kollegákról beszélek! Szégyen, gyalázat!
Szülő, pedagógus, Budapest IV. kerület
A létminimum szinten élek, pedagógusként dolgozok 13 éve. Bizonytalan a jövőm, kilátástalan vagyok. Az életben semmire se mentem, a szüleimnél kell laknom 36 évesen.
Pedagógus, Pest megye, járás: Cegléd
2013 óta zuhanórepülésbe kezdett az oktatásügy. Az iskolák felkészülés nélküli állami fenntartásba helyezése tragikus állapotokat eredményezett. Minden ezzel kapcsolatos döntés átgondolatlan, koncepció nélküli, minden szakmaiságot nélkülöző és végzetes következményekkel járó volt. A hazug kommunikáción alapuló fizetésemelések valós eredményeként ekkor kezdtek a pedagógusok folyamatosan távozni az iskolákból. Évekig a legalapvetőbb eszközöket sem vásárolhatta neg az iskola. Minden arról szólt, hogy min lehet még spórolni, hogyan lehet még több forrást elvonni egy intézménytől és szinte működésképtelenné tenni egy egészen jól működő rendszert. Évekig kizárólag az elhivatott iskolavezetők, pedagógusok működtették az intézményt a szülők támogatásával. A folyamatos tantervváltoztatgatások minden stabilitást lehetetlenné tesznek, érdemi változást a gyerekek túlterheltségében egyik sem hozott. Nincs szabad tankönyvválasztás! A legjobb szakmai színvonalat képviselő tankönyveket tiltott megrendelni, az ingyenes tankönyvek egy része szinte annyit is ér. A pedagógusok túlterheltek, a 45 év alattiakat már csak az emlékeinkből ismerjük. Érdemi rendszergazdai, pedagógiai asszisztensi segìtség nincsen. Ingyen pluszmunkákban dúskálunk, nincsen elismerve a kontakt órákon kívüli tevékenységeink zöme és az sincs tisztázva, hogy mennyi ezek munkaidő igénye. Pl.: egy témazáró összeállítása, megíratása, javítása 25-30 főre, alaphangon 5,5 óra. Erre monják, hogy "megtartotta azt az 1 óráját ". El lehet képzelni, hogy a 22-26 tanórára miért is lehetetlenség úgy felkészülni, ahogyan igényünk volna rá. Ketten a saját szaktárgyainkon kívül! 5 olyan tantárgyat tanítunk, amihez nincs végzettségünk. Nincs más, aki megtenné. Egész nap rohanunk és toljuk magunk előtt az egyre halmozódó feladatokat. A tehetséggondozásról már csak álmodozom. Meg arról is, hogy a gyerekek és a pedagógusok ettől sokkal jobbat és többet érdemelnek.Tudnám még részletezni. Ez nem mehet így tovább! A gyerekekért!!!
Pedagógus, Pest megye, járás: Dunakeszi
34 éve vagyok a pályán. A tantestületünkből 3 pedagógus hiányzik, az ő óráikat felosztották közöttünk, mindenkinek heti 27-30 órája van. Mellé jönnek a felügyeletek, ebédeltetések, persze ingyen. Valaki mindig táppénzen van, vagy a gyerekei utáni szabadságát tölti, ezért sokat helyettesítünk.Többen már túllépték a 30 alkalmat, amit ingyen kellett megtennünk. A gyerekek órarendjét nagyon nehéz összeállítani az óraadó kollégák, a leterheltség miatt. A tanulók érdekei már egyáltalán nem számítanak. Testnevelés órán gyakran 3 osztály van összezsúfolva a tornateremben.
Pedagógus, Tolna megye, járás: Tamási
Kőkorszakban megragadt oktatási rendszer.
Diák, Budapest V. kerület
Súlyos a pedagógus hiány, a siralmas fizetés, a pedagógusok és diákok túlterheltsége.
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Budakeszi
Eddig szervilisek voltatok!!! Itt az idő, csak nehogy késő legyen. A sztrájk alapjog!
Szülő, Budapest III. kerület
Nagyon kevés a fiatal pedagógus, nagyon sok tanár fog nyugdíjba menni néhány éven belül. Már most is több tantárgyból nyugdíjas óraadó tartja az órákat. A betegség miatt hiányzó tanárok óráit, a többi amúgy is túlterhelt kollégák ingyen helyettesítik. A tanulásban motiválatlan gyerekeket fáradt, túlterhelt pedagógusok próbálják rávenni a tanulásra.
Lesújtó a véleményem, támogatom a sztrájkot, a polgári engedetlenséget. Előre egy jobb jövő felé, hogy holnap is legyen kinek tanítani! A SZTRÁJK ALAPJOG!
Szülő, Budapest III. kerület
A cikkben szereplő állításokat sajnos csak megerősíteni tudom. Mindent megteszek a rám bízott gyermekek fejlődésért, erőn felül, túlórában, saját eszközökből. Sajnos sokszor mindennek a család látja kárát.
Szülő, pedagógus, Vas megye, járás: Szombathely
Szülő vagyok. Szülőként is látom, hogy a ma iskolába tanuló gyermekek, s az alsóbb korosztály oktatása lesz veszélyben, ha nem jön a fiatalabb generáció a pályára. De miért is jönne, a kezdő fizetés alig több, vagy annyi mint a minimálbér .A fiatalok már nyelvet, akár nyelveket beszélő felnőttek, akiknek ambíciói vannak, s nem feltétlenül "karitatív " munkából akarnak megélni.S hiába a lelkesedés, pár év után, belelátva az oktatás helyzetébe, váltani fognak. Mindenki érintett, akár most született a gyermeke, akár óvodás, általános iskolás, középiskolás, egyetemista. De a nagyszülők az unokáink jövőjét is félthetik oktatás szempontjából.
Szülő, Vas megye, járás: Vasvár
Hatalmas szakemberhiány mind az óvodákban, mind az iskolákban, mind a szakszolgálatoknál. Nem látható el minőségi munka. Kiégett pedagógusok tömkelege:-(
Pedagógus, Vas megye, járás: Szentgotthárd
A nyugdíjba vonuló és a felmondott pedagógusok helyére nem jönnek újak. Részben mert a fenntartó nem engedi, másrészt nincs is kiből válogatni. Külsős óraadókkal próbálkoznak több-kevesebb sikerrel. A megmaradt pedagógusok terhei halmozottan nőnek, hiszen nemcsak az óraszámukat maxolják ki, hanem a csoportösszevonások miatt több gyermekkel kell dolgozniuk. Így egy diákra sajnos kevesebb figyelem jut. A kötelező tanítási órák számába már a szakköröket és felzárkóztató foglalkozásokat sem lehet beleszámolni, így ezeket - ami még elvétve megmaradt - ingyen tartják a tanárok, diákjaik érdekét a saját és családjaik érdeke elé helyezve. De többnyire se ideje se energiája nincs a pedagógusoknak a plusz foglalkozásokra. A magas óraszámok miatt a helyettesítéseket is nehezebb megoldani, arról nem is beszélve, hogy az is ingyen elvégzendő feladat. Ez a helyzet mindenkinek rossz, és a jelenlegi feltételek mellett egyre rosszabb lesz.
Szülő, pedagógus, Tolna megye, járás: Paks
Tanári kar 52 éves átlag életkorú. Nincs fiatal, nincs utánpótlás az alacsony fizetés miatt. 25-6 óráink vannak hetente, hiányzó kollégákat túlóradíj nélkül helyettesítjük, beíratják, hogy szakszerű helyettesítés- persze legtöbbször nem az, csak "maradjatok csendben, azt csináltok, amit akartok " van. Gyerekek nem tanulnak, elkütyüzik az időt, évről-évre egyre kevesebbet kérünk tőlük, hogy az átlaguk ne legyen sokkal rosszabb, de nincs mivel rávenni őket a tanulásra. Rengeteg a tananyag és régi módszerekkel vagyunk kénytelenek tanítani. Nincs szabad tankönyvválasztás, nincsenek normális oktatóprogramok, pedig nagy szükség lenne rájuk. A Mozaik könyvek sokkal jobbak, mint a mostaniak....
Pedagógus, Csongrád-Csanád megye, járás: Csongrád
A döntéshozóknak sajnos fogalmuk sincs a meglévő problémákról, a tudás fontosságáról. Teljesen felesleges dolgok kerültek az oktatásba- a rengeteg adminisztratív feladat, a lélekölő statisztikák, értékelések lettek a fontosak az EMBER helyett. Abban merülnek ki a pedagógusok, aminek nincs értelme; egy pár hónap múlva már nem is fontos…
Pedagógus, Csongrád-Csanád megye, járás: Szeged
Elég régóta tanítok! Elhivatott pedagógusként vagyok szülő! Fogadó órákra nem járok, jártam a gyerekeim iskoláiba. Sok fásult, szülőt-pedagógust láttam a mindennapokban ahhoz, hogy a munkaidőm után még ezzel szembesüljek újra. Pedagógusként, magamból kiindulva próbáltam egyensúlyt találni a két "szerep " meg-, és átélése közben. 56 éves vagyok, és gyakran sajnálom hogy nem vagyok pl. kőműves szakmunkás, mert a családomat nagyobb anyagi biztonságban tudhatnám, a bérem a munkához viszonyítva kiszámíthatóbb, és előre tervezhetőbb lenne. És ezek ellenére sem hagyom el a pályám, BÍZOM a változásban. Ui. Ha nem most, talán a következő életeim során!
Nyugdíjas pedagógus vagyok, de leányom és férje aktív pedagógusok. Aggodva figyelem az oktatással, gyerekekekkel kapcsolatos eseményeket. Bántó, mondhatom tragikus a nemtörődömség az illetékesek részéről.
Pedagógus, Pest megye, járás: Cegléd
Több, mint 30 éve dolgozom ugyanabban az iskolában (csak a helyszín változott - összevonás). Néhány éven belül tizennégyen mennek nyugdíjba (én is), csak ebben az évben hárman. Évente ment el tehetséges pályakezdő kollégám, anyagiak miatt. Már most ketten is készülnek elhagyni a pályát. Ezek a kilátások, a jövő, ha nem történik valami. (Semmi politikai indíttatás nincs bennem, nem hiszek a csak jó és csak rossz oldalban.) Szeretném, ha az unokáimat is olyan nagyszerű kollégák tanítanák a jövőben,mint akiket megismertem munkám során.
Pedagógus, Budapest XIII. kerület
A pedagógusok megbecsültsége mind anyagi, mind erkölcsi szempontból soha nem látott mélyrepülésben van. Ők részben társadalmunk fennmaradásának alappillérei, reménytelenül kiszolgáltatva, megvezetve, kihasználva érzik magukat. Mi szülők sokan, sokfélét akarunk, de abban biztosan lehetünk, hogy gyermekeink CSAK előnyét láthatják majd annak, ha ez a helyzet legalább részben rendeződésnek indul. Kötelességünk az ügy mellé állni.
Szülő, Budapest III. kerület
Napról napra élünk az iskolában. Utolsó pillanatban beugrunk helyettesíteni. Természetesen nem szakosként - csak legyen valaki a gyerekekkel - nem tudunk minőségi órát tartani. Szülőként elkeserítő, hogy az elsős gyerekemnek nem tudom jövőre ki lesz a tanítő nénije.
Egzisztenciális és megélhetési problémák a pedagógusoknál. Amelyik pedagógusnak nincsen jól kereső házastársa (ez általában férjet jelent), az nem nagyon marad meg a pályán. Ha a házastársak mindkét tagja pedagógus, akkor csak a szakmai elhivatottság tarthatja meg őket a pályán és a remény, hogy talán ez a helyzet jobb lesz.
Pedagógus, Vas megye, járás: Szombathely
A pedagógusok túlterheltek, meg van kötve a kezük a NAT-tal. A központi könyvek silányak. A első két gyermekem kisiskolásként még mozaikos könyvekből tanult. Van olyan, hogy a munkafüzetben egy kérdésre nem találni választ a könyvben. A kisgyermeknevelők és a szociális szférában dolgozók bére hozzá van kötve a minimálbér alakulásához. Nem értem, hogy a pedagógusoknak miért nincs. Vagy is van egy elméletem, de az nagyon elkeserítő. Minél kevesebb a gondolkodó, értelmiségi, annál befolyásolhatóbb egy társadalom. Ez félelmetes, ha ez a cél.
Szülő, Pest megye, járás: Gödöllő
Az oktatás a teljes összeomlás felé tart. Nincs utánpótlás, az oktatás színvonala csökken. Itt is igaz a mondás: "kis pénz, kis foci ".
A pedagógusok túlterheltek, a társadalmi megbecsültségük nagyon alacsony.Szűk a mozgásterük az oktatás módszereinek, eszközeinek kiválasztásában, így nem is tudnak igazán pozitív, korszerű példát mutatni az önálló, kritikus gondolkodásmód kialakítására. Szinte csak a túlélésre jut energiájuk. Hol marad a korszerű, új ismeretek továbbadása, ha nekik egyáltalán nincs módjuk, eszközük ezt megszerezni, illetve módjuk továbbadni? Ideje lenne felismerni, hogy a legjövedelmezőbb ( hosszútávú) befektetés az oktatás korszerűsítése!
Szülő, pedagógus, Budapest II. kerület
Kb három éven belül nem lesz szakképzett és elhivatott pedagógus a pályán. Lassan a gyermek megőrzés is lehetetlenné válik és akkor még nem beszéltünk az oktató, nevelő munkáról! Már most is érződik a hiány! Nyugdíjas és óraadó kollégákkal lehet csak áthidalni a tanárhiány okozta nehézségeket. Kedvencem ezen kívül a rengeteg összevont óra. Ezért nem jár semmi díjazás, csak több, mint kétszer olyan nehéz a megtartása, mint a sima tanórának. Hofi után szabadon: "nem baj, ha nyakig ülünk benne, csak ne hullámozzon! "
Egyre több a problémás gyerek. Nem kell hogy SNI-s legyen elég a BTMN, akkor is szét tudja verni a csoportot, osztályt, Mára már csoportonként/osztályonként 5-6 ilyen gyerek van, amihez nincs szakszolgálat, nincs aki segítse a pedagógus munkáját. ezek a gyerekek nem kapnak megfelelő ellétést és "miattuk " a papír nélküli gyerekek se. És akkor hol marad a tehetséggondozás. Már mindenki csak a negatívumok elhárításával foglalkozik, a pozitív dolgokra már semmi idő. De ezzel nem a problémás gyerekeket szeretném lehúzni, mert ez nem az ő hibájuk, hanem a rendszeré. Nincs megfelelő és elegendő szakember. A gyerekek csak sodródnak, a pedagógusok szétszakadnak és tüzet oltanak. Hol van itt a gyerek? Hol van itt a pálya szépsége? Csináljuk, mert nekünk fontos a gyerek. A gyerekeim meg mennek az iskolába, mert kötelező, de egyre kevesebb az öröm.:( Legyen változás!
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Budakeszi
Pedagógus szülő vagyok. Nehezen viselem a megnövekedett terheket. Annyira elfáradok a napi plusz munkáktól, hogy nincs erőm minőségben felkészülni az óráimra. Hétvégén előre dolgozom,pedig akkor kellene pihennem és feltöltődnöm. Szerettem a munkám, szerettem tanítani, a gyerekekkel lenni, játszani, beszélgetni, iskolán kívüli programokat szervezni számukra. Mára alábbhagyott a lelkesedésem. Látom magam körül az elkeseredett , kiégett kollégákat... "pedig ahol kiégés van, ott volt egyszer tűz is ". Sajnálom a gyermekem akit hasonlóan szomorú, motiválatlan kollégák tanítanak. Nem csodálkozom és nem kárhoztatom őket,,,
Egyre növekvő pedagógushiány, túlterhelt, alulfizetett pedagógusok.
Pedagógus, Veszprém megye, járás: Várpalota
A pedagógusokon múlik a gyerekek jövője és sem megbecsülést, sem megfelelő anyagi elismerést nem kapnak érte.
Szülő, Budapest V. kerület
Az oviban és az iskolában is emberhiánnyal küzdenek. Az oviban a csoportunkban azok, akik 4. éve járnak iskolába, már a 8. pedagógust fogyasztják. Ráadásul frekventált helyen, metróhoz közel van az óvoda, nem a közlekedés a gond. A diplomások oldaláról megértem, hogy ez a helyzet, főleg a covidos időszakban, én sem csinálnám ezt ennyiért, de a gyerekek isszák meg a levét. Megalázóan alacsony a konyhai és adminisztratív dolgozók, karbantartók bére is. Az iskolában egy kicsit jobb a helyzet, mert összetartó a közösség, sok szülő már gyerekként is ebbe az iskolába járt, de eszközökből, forrásból és diplomás tanárokból, tanítókból itt is hiány van. Az alacsony, megalázó bérezés, a túltolt adminisztráció pedig a gyerekek oktatásának, illetve az oktatás minőségének a rovására megy. A pálya kezd elöregedni, kiüresedni, a tananyag nagy része pedig felesleges vagy az adott formában felesleges.
Szülő, Budapest XI. kerület
Kevesen vagyunk óvónők, sokat kell helyettesíteni, sok a túlmunka. Sokszor pedagógiai asszisztens, dajka vigyáz a gyerekekre. Egyre több a tanulási problémával, magatartászavarral küzdő gyermek, akiknek fejlesztésére a magas csoportlétszám és a kevés szakember miatt nincs lehetőség. A szülők, a társadalom egyre kevésbé becsüli meg a munkánkat. Rengeteg a felesleges adminisztráció. Sem erkölcsi, sem anyagi megbecsülés nincs.
Pedagógus, Baranya megye, járás: Pécs
A leterhelség nagyon nagy. Még tappenz alatt is dolgoztatnak. Rengeteg a túlóra a szakszerűtlen helyettesítés és összevonása. Mindezt nehezíti a gyerekek elmúlt 2 év során a karantén alatt kialakult hiányosságai. Nem tudom, mennyi időt maradok a pályán.
Az alacsony megbecsültség és az ezt kifejező alacsony jövedelem hatására a pedagógusok és a szociális szakemberek is elfáradnak. Nincs idejük, pénzük, regenerálódni, tovább képezni magukat. Aki megteheti, az tovább áll, más pályát választ. Aki marad leépül. Tisztelet a kivételnek. A gyermekeink így megfelelő és értő figyelem nélkül, személytelenül járják ki az iskolát. A legszegényebbek pedig egyszerűen kiesnek a gondoskodásból.
Szülő, gyermekvédelmi dolgozó, Budapest XIII. kerület
Gyógypedagógusként sok a fizetetlen kötelező túlóra. 36 év után 3 diplomával ig.h.-ként is nevetségesen kevés a fizetésem. Kötelezően 40 órát tartózkodom az iskolában! Nagyon sok a felesleges adminisztráció!
Pedagógus, Fejér megye, járás: Martonvásár
A fizetés megalázóan alacsony. Nem elég a megélhetésre. Magas az óraszám, sok a helyettesítés. A helyettesítést nem fizetik ki, ingyen dolgozunk. Nincs ruhapénz, könyvpénz, a pedagógus konkrétan nyomorog. Félretenni lehetetlen, így a saját lakás elérhetetlen. Másodállást a helyettesítések, a másnapra történő készülés a javítások, előírások (1.o.), adminisztrációk, többletmunkák, értekezletek, továbbképzések stb. miatt nem lehet vállalni. Kb. ötszörösére kellene emelni a pedagógusbéreket ahhoz, hogy értelmiségi létünkhöz méltó, értelmiségi életet tudjunk élni.Ez, a pedagógus hivatás társadalmi megbecsültségét is visszaadná.
Röviden, borzasztó! A kislányom iskolájában még éppen úgy ahogy meg vannak tartva az órák, de nagyon sokat kell helyettesíteniük a tanárainak. De ezt a rendszert le kell bontani. Mert inkább előbb mint utóbb súlyos következményei lesznek, amely senkinek sem jó. Persze, hogy azt szeretném, hogy a legjobbat kapja már az általános iskolában is. Meg még annyit ide, hogy a szektor évek óta tartó teljes lerombolása, nemcsak dilettáns döntések sorozata. Hanem előre alaposan átgondolt ártó stratégia részei. Pont azt akarják (odafent), hogy hülyék országa legyünk! Olyan fiatalok kerüljenek ki a közoktatásból, akik nem tudnak és nem is akarnak kérdezni s engedelmes rabszolgák lesznek. Így szolgálva a jelen kormányzat örökkön örökké tartó hatalmon maradását. De hát ők nyilván nem tudják: “Habár fölül a gálya s alul a víznek árja, azért a víz az úr!”
Szülő, Pest megye, járás: Nagykáta
A legfontosabb az adminisztráció. Lényegtelen ebben a központosított rendszerben az egyén és a lélek. Itt is mindenki szinte egy szám...sztem az én tankerületem azt sem tudja, h merre van az a hely, ahol tanítok...borzalmas 2éven vagyunk túl, melyből a legjobbat próbáltuk kihozni. Mégis borzasztó szintre süllyedt az oktatás. Rengeteg hiányzó pedagógus, állandó szakszerűtlen helyettesítések. Folyamatos itthoni tanulás még jelenléti oktatás mellett is!!! Portfólió, de minek??? Az is megkapta a maximumot, aki távol áll a gyerekektől, a szakmaiságtól...stb. Vicc az egész! Erre kell koncentrálni sajnos és a lényeg elvész. Sajnálom a gyerekeimet, hogy egy ilyen rendszerben kellene élvezniük a gyerekkorukat. Szerencse, hogy megfelelőképp tudok számukra segítséget nyújtani, ennyi hasznom legalább van a diplomámból és nem kell különórákat fizetnem...
A pedagógusok hiánya nagyobb léptékű, mint a számok mutatják. A betöltetlen helyek rámutatnak a problémára, de egyben el is kenik. A minőség az, ami évtizedek óta mélyrepülésben van. "Ha nem vesznek fel máshova, elmegyek tanárnak. " hangzik a sokak által ismert frázis az érettségizők szájából. És valóban, szinte nincs bemeneti követelmény a tanárképzésben, kimeneti is alig. Ez azért van, mert óriási a hiány, ilyen pocsék kilátások mellett, a mennyiséget pedig a minőség rovására pótolják ki. Tele van a szakma selejttel. Ez erős szó, de ki kell mondjuk. Olyan emberek taníthatnak, akiknek semmi keresnivalójuk iskola, vagy akár csak gyerekek közelében. Egyszerűen képtelenek használható módszertant alkalmazni, a szakterületükben elmélyedni, vagy akár csak gondolkodni. (Utóbbit mutatja, hogy például az oltásellenes hisztivel sikerült megfúrni az utóbbi évek egyik nagyobb kaliberű sztrájkját, minden nyavalygónak ezúton is gratulálok. Az hagyján, hogy valaki tanár létére nem ismeri a társadalmi felelősség fogalmát, de hogy egy konkrét cél érdekében egyetlen alkalommal képtelen legyen valaki az egyéni igényeit háttérbe helyezni egy ország jövőjéért, azért az szerintem erős, és hogy egyszerre ennyien, az egyenesen legendás.) Persze akinek nem inge, de ha a kollégáid közt nincs ilyen, akkor van egy rossz hírem... És itt tán az ördögöt festem a falra, de én azt gondolom, hogy egy állam számára az oktatás az egyetlen olyan befektetés, amit nem lehet megkérdőjelezni: ha a tanárok közt is van hülye, mi akadályozza, hogy a tanuló is az legyen? És ha a tanuló az lesz, hogy lesz hasznos tagja a társadalomnak, hogy fogja megteremteni a saját és családja egzisztenciáját? Kitermelünk egy rakat infantilis gondolkodásképtelen embert, akiket visszaforgatunk a rendszerbe, és ők fogják az őket követőket oktatni. Ez így ebben a formában egy süllyedő és lángoló hajó, amit igyekszünk jó sok vízzel eloltani.
Pedagógus, Heves megye, járás: Eger
Óvodapedagógusként egyedül nevelek 3 gyermeket. 2 középiskolás, 1 egyetemista. (gyermektartás 50.000 ft) A fizetésem januártól az adókedvezmény rendszeres havi igénybevételével nettó 280.000 ft-ra emelkedett. Ebből aznap visszautalok 36.156 ft lakbért az önkormányzatnak.A fizetésemből 243.844 ft marad rezsire és élelemre. Ruhát akkor tudunk venni, ha munka után el tudok menni gyerekekre vigyázni vagy takarítani a csoportomba járó gyermekek szüleihez. Ezt az óvodás gyermekek is látják, hogy az óvónénijük munka után rájuk vigyáz, vagy náluk mosogat, míg a szülei moziban vannak. Pár héttel ezelőtt foglalkozás közben egy 6 éves gyermek többször ismételgette, hogy csicska óvónő, csicska óvónő. Júniusban én is lemondok a megbizatásomról.
Szülő, pedagógus, Fejér megye, járás: Bicske
Számomra elfogadhatatlan, hogy gyógypedagógiai intézmény úgy indíthat kifejezetten autista csoportot, hogy se képzett szakember, se megfelelő eszköz nem áll rendelkezésre. Mondhatni napi szinten gyerekmegőrzés van. Persze míg a gyerek óvodás, addig de aranyos.. megfelelő fejlesztés hiányában.. elérve a kamaszkort... a szülő be se vigye az iskolába, mert problémás... kezelhetetlen, agresszív.... stb. Mindezt amellett mondják ki, hogy számtalan esetben üvöltenek a gyerekekkel és sajnos tettlegességig is fajultak már dolgok. Mint szülő, KLIKK-hez folyamodtam, leírva a problémát, de sajnos a beadványt átküldték az iskolának és még Én lettem elmarasztalva... Szóval ennyire nem érdekel senkit a nyomorunk. Ezzel annyit értem el, hogy 13 éves korától ne vigyem a gyereket iskolába, 16 éves kor betöltésével teljesen ki is rakták. Tehát még a gyerekfelügyelet se jár napi 4 órában.
Szülő, Győr-Moson-Sopron megye, járás: Győr
Tanár vagyok magyart tanítok, ehhez képest rendszeresen tartok testnevelés órát, fizikát, számítástechnikát, etikát stb. A tanárhiányt nemszakos helyettesítésekkel próbálják átvészelni az iskolák! 26-28 órára járatnak bennünket, rég túlléptük a 30 órás ingyenes helyettesítési határt, s még egy fillért nem láttunk belőle... Szülőként: a fiam hallássérült, heti 3 óra szurdopedagógiai fejlesztés járna neki, de 4 éve nem látott szurdopedagógust, mert NINCS!!!! A jelenlegi "oktatás " egy vicc!
A pedagógusok és a gyerekek is túlterheltek. A pedagógus megbecsülése a nullával egyenlő. Az egész oktatás romokban hever. Néhány év múlva nem lesz pedagógus. Legalábbis olyanok nem, mint a most még pályán lévő, elhivatott szakemberek. A gyermekvédelem hasonló helyzetben van. Az iskolákban megszüntették a gyermekvédelmi felelőst, nincs iskolai pszichológus, pedig egyre nagyobb szükség van rá.
Pedagógus, Békés megye, járás: Szarvas
Vadászni kell a szaktanárokat ezért ha találnak és az durván, lealacsonyítóan bánik a gyerekekkel nem küldhetik el. Ezért a gyerekeknek nem csak a hihetetlen mennyiségű felesleges tananyaggal kell megbirkózniuk hanem egy vagy akár több tanárral is akitől rettegnek. A renkivül sok és máról holnapra megtanulandó, sokszor felesleges tananyag nagy mértékben stresszeli a gyerekeket. Nincs idejük kikapcsolni, gyereknek lenni. A lányomat pont ezek miatt kellett volna sürgősen pszichológushoz vinni, de nincs elég szakember csak hetekig tartó várólista. És addig?? Idegileg, lelkileg iszonyúan ki van merülve. Ez az oktatáspolitika úgy van kitalálva, hogy a jövő generációja már kiégett, érzéketlen buta zombi legyen akiket bábként lehet irányítani mert a tudatukat, egyéniségüket módszeresen kiírtották. A tanárok is túlterheltek aki tud menekül a közoktatásból aki nem az kiégett ideges ahogy a gyerekek is, ezért " egymásnak esnek ". Mi születése óta szeretjük óvjuk, építjük a személyiségét, lelkét, hogy kibontakozhasson és egy egészséges boldog ember lehessen. A jelenlegi oktatásirányitás pedig lassan módszeresen tönkre teszi őket a szemünk láttára. Összegezve én úgy érzem a gyerekek és mi szülők is magunkra vagyunk hagyva ebben az embertelen játszmában mert nincs HATÉKONY érdekképviselet.
Szülő, Budapest XVIII. kerület
A gyermekek nem kapnak elég figyelmet, nincs megfelelő motiváció,nem azok a pedagógusok tanítják őket akik lelkesek,megújulni képesek. A gyermekből kiégetik a tudás iránt vágyat a túlzsúfolt termékben, fáradt kiöregedő és reményvesztett tanárok. Nincs valódi megoldás. Látszat intézkedések történnek.
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Vác
Nincs érdemi oktatás, nagyon sok a helyettesítés.Motivalatlan tanárok .Akik rendes óraadó szia szarik bele az oktatás szinvonalaba,csak ledaralja az órát!
Szülő, Somogy megye, járás: Siófok
Nehéz megfelelő óvodát, iskolát találni, különösen, ha a gyerek eltér az átlagtól, vagy fejlesztésre szorul. A jogszabályok ugyan előírják a kötelező fejlesztés biztosítását, de a gyakorlatban az intézmények jó része képtelen ezt biztosítani. A szülők kénytelenek magán úton megoldást keresni, ami szintén nem egyszerű, mert itt is gyakran telítettek a csoportok. Az óvodapedagógusok és a tanárok folyamatosan cserélődnek, ha egyáltalán találnak utánpótlást, egyértelműen érezhető a szakemberhiány. A gyerekemnek három év alatt három matektanára volt, de volt, hogy hónapokig az ment be órát tartani, aki éppen ráért, mert nem találtak tanárt. Többen közülük elhagyták a tanári pályát. Nincs olyan év, hogy ne történne 2-3 tanárcsere.
Szülő, Pest megye, járás: Pilisvörösvár
Rám pályakezdő pedagógusra egyeltalán nem motiváló hatással bírt a minősülés és az azzal járó portfólió írás. Engem elüldözött a pályáról!
Pedagógus, Vas megye, járás: Szombathely
Pedagógusként és magántanárként is egyöntetű tényként tapasztalom,hogy a diákok tudása a 10 évvel ezelőtti diákok tudásához képest is a béka s@gge alatt van,vagyis tömegesen butul a nemzet.van. Ennek minden nyitott szemmel és értelemmel bíró ember tudja,hogy mi az oka.
Pedagógus, Nógrád megye, járás: Balassagyarmat
A tanári életpálya-modell egy nagy átverés, a portfólió gyártása teljesen fölösleges, csak plussz teher. A fizetésekhez kapcsolt szorzók mára már csak a szégyenletesen alacsony fizetések bebetonozását jelentik, miközben a terhek folyamatosan nőnek.
Pedagógus, Budapest XI. kerület
ha tanár beteg, nincs szakszerű helyettesítés, nem szakos megy be. Ez ingyen van az államnak.
Sokminden, a pedagógusok túlterheltek, alulfizetettek, kevesen vannak, nincs keret segítőket alkalmazni melléjük (pedig abból lenne bőven), az integrálás közel sem úgy működik, mint külföldön. Nincsenek meg a személyi és tárgyi feltételek. Mindezek összességében befolyásolják a gyermekeink nevelését/tanítását/ellátását. Ezen sürgősen változtatni kell, ez mindannyiunk érdeke!!!!!!!
Szülő, Pest megye, járás: Aszód
Felszereltség, szakos hiány, túl sok tananyag, modern módszertanok alkalmazására nincs emiatt lehetőség. Adminisztrációs túlterheltség és hazugság.
Szülő, Budapest VI. kerület
Pedagógusként és szülőként is szerencsés vagyok. A gyermekemnek vannak óvónői, olyan iskolában tanítok, ahol 100%-os a szaktanári ellátottság. Ez a "normális " állapot kellene, hogy uralkodjon az országban. De sajnos ez nincs így. Ki kell állnunk az ország összes gyermekéért, a még pályán maradó pedagógusért!
A kislányomnak 1 óvónénije van 1 hónapja.A másik óvónőnek át kellett vennie egy másik csoportot,ott ő is egyedül van.Ők nem is sztrájkolhatnak,de már nagyon fáradtak,egyedül foglalkoznak egész nap 23-25 kisgyerekkel. Kisfiam iskolájában a tantesület egy része sztrájkolt csak.A szülők teljes mértékben támogatják a tanárokat, de szomorú az összefogás hiánya iskolán belül.
Szülő, Vas megye, járás: Szombathely
Kevés a pedagógus, aki van, azok között is rengeteg a fásult, belefáradt tanár. Asszisztens hiány, gyógypedagógus hiány miközben egyre több a problémás gyerek.
Szülő, Pest megye, járás: Szigetszentmiklós
Óriási a szakember hiány. Gyógypedagógusokat lasszóval sem lehet fogni. Minden 5. gyermeknek szüksége lenne logopédiára, de kivitelezhetetlen. A jelenlegi integrálás minden csak nem segítség. Gyakran egy problémás gyermek tönkre tesz 20-at..... Óriási és felesleges az adminisztratív teher. Évente korlátozni kellene a megengedhető ellenőrzések számát....Az nem lehet, hogy dolgozzunk, helyettesítsünk, minősüljünk, arra készítsük fel a gyakornokokat, tanfelügyeleten vegyünk részt, ahhoz önértékelések sorát végezzük, járjunk tovább képzésekre, e mellett Korm. hivatal, Mák, Ász, munkaügy , közlekedés felügyelet, Nébih, Katasztrófa védelmi ellenőrzések sorozataival bombáznak minket. Nem sorolom...a fizetés, a túl munka, az egyedüli munkavégzés, pedig grátisz a fenntartó felé.... Senki sem jön a szakmába ezek miatt, persze ez csak a felszín....
Pedagógus, Pest megye, járás: Szigetszentmiklós
A fő baj szerintem az, hogy nincs fejlődés. A pszichológia és pedagógia elmúlt 50-100 év eredményei nem jelentek meg a tantervben és a kimeneti ellenőrzésben, és bár a pedagógusképzésben megjelenik, de a rendszerrel szemben a hatalmas többeltmunkát jelenető feladatot a leterhelt, meg nem becsült, hihetetlenül alulfizetett pedagógusoknak kellene végeznie. Ráadásuk a pedagógusi munka egyik pilléréhez, a neveléshez-fegyelmezéshez semmilyen tudást vagy segítséget nem kapnak, pláne nem a mai modern,demokratikus nevelési elveknek megfelelőt. Többletterhet viszont rengeteget, mind adminisztrációban, mint a különböző, szakmai segítséget igénylő gyerekek integrálàsaban.
Szülő, Budapest XVIII. kerület
Szülőként mindannyian azt szeretnénk, hogy gyermekeinket nyugodt, kiegyensúlyozott, egészséges, mosolygós, példamutatásra alkalmas, humorérzékkel rendelkező, művelt, az életben sikeres, boldog ember, ... tanítsa, nevelje. Amikor gyerekünk belép az iskola kapuján, akkor örömmel tegye azt, azzal a biztos érzéssel, hogy ma is valami csoda, érdekesség, új tudás várja. Tudja, hogy Őt ezen a helyen szeretik, várják, tisztelik. Tanárként is ezt szeretném! Sok mindenen múlik még az, hogy gyerekeink egészséges emberré váljanak testileg és lelkileg, de idejük nagy részét az iskolában társaikkal, tanáraikkal töltik.
Ezért ma mindannyiunknak tenni kell! A JÖVŐ múlik ezen!
Szülő, pedagógus, Heves megye, járás: Eger
A leértékelődéssel együtt jár a pálya felhígulása is, hiszen akik esetleg minőségi munkát végeznének vagy el sem jutnak a pályára, vagy rövid idő alatt ott hagyják. Ehhez hozzájárul még az oktatási rendszer tehetetlensége, a teljesen felesleges tankerületek hozzá nem értő működése, az igazgatói hatáskörök elvétele, a tananyag elavultsága, a módszertan és a tanár/tanítóképzés őskori állapota.
Két gyermek édesanyja vagyok. Egyikük általános, másikuk középiskolás. A gyerekek iszonyú mértékben leterheltek. A középiskolás lányomnak minden nap 8-tól 3-ig vannak órái, kivéve a csütörtököt, mert aznap 8-tól 5-ig! Ezek után jön még a házi feladat, a tanulás, készülés a dolgozatokra és miden egyéb sport és közösségi tevékenység. 17 évesen azt éli meg, hogy soha semmire nincs ideje! Elvárás persze (jogosan és saját igénye, meg a mienk is), hogy olvasson, járjon színházba, kiállításra stb. - de mégis mikor? Az általános iskolás gyerekem iskolájából szeptember óta 4 tanár ment el, és nem is sikerült mindet pótolni - mindezt Budapest közepén! Mi van vidéken? Már évekkel ezelőtt a szakos tanárok hiányáról panaszkodtak kisebb települések igazgatói - mára ez a Fővárost is elérte, és évről évre kevesebb lesz a jól képzett pedagógus, mert egyre többen mennek nyugdíjba, miközben nincs utánpótlás. A tananyag egyre inkább épít a lexikális tudásra, egyre kevésbe biztosít teret a készségfejlesztésre, az egyéni érdeklődési körök kialakulására vagy megtámogatására. A pedagógusok fáradtak, egyre kevésbé képesek a gyerekekre figyelni. A tankönyvek némelyike egyszerűen alig-alig használható otthoni tanulásra! Sok esetben az interneten keresünk inkább segítséget, mert a tankönyvek rossz logikában, követhetetlen módon tárgyalnak bizonyos dolgokat. A középiskolai írásbeli felvételi köszönő viszonyban sincs a tananyaggal, teljesen más tudást, készségeket vár el, mint amire az iskola egyébként felkészít. Ezen jól teljesíteni annak van esélye, aki külön készül rá. Mi ezt megtehetjük - persze ez plusz időráfordítás a gyerek részéről, és sok plusz pénz a mi részünkről - de szerencsések vagyunk legalább, hogy ezt megengedhetjük magunknak! Ez a felvételi rendszer ebben a formában csak tovább mélyíti és megerősíti a társadalmi rétegek közötti szakadékot.
Szülő, Budapest XIII. kerület
Gyógypedagógusként dolgozom már majdnem 10 éve. Évről évre egyre nehezebb körülmények között. Az anyagi megbecsülés hiánya mellett a legfájóbb a szakmai megbecsülés hiánya. A politika, a média hatása elérte, hogy a társadalom többsége lenézze, megvesse a pedagógusokat. Nap mint nap értük, gyermekeikért dolgozunk. Küzdenünk kell egy jobb oktatási rendszerért!
Szülő, pedagógus, Heves megye, járás: Eger
SNI gyermekem kizárólag szülői jelenléttel tud iskolába járni. Eddig heti két egyéni foglalkozást kapott, márciustól csak egyet a nyugdíjazások miatt.
Szülő, Pest megye, járás: Monor
Gyógypedagógus vagyok, a férjem szociális munkás. Az anyagi megbecsültség hiánya miatt mindkettőnket nagyon kevés választ el attól hogy pályaelhagyók legyünk,hiszen amíg nem születtek meg a gyermekeink, csak-csak megvoltunk valahogy, de 2 gyermekkel szó szerint minden hónap végén elfogy a pénzünk. Ez megalázó tíz illetve huszonéves közalkalmazotti státusz után, összesen 3 diplomával, szakmai elhivatottsággal a hátunk mögött.
Pedagógus, Budapest III. kerület
Sni és adhd problémákkal rendelkező gyerekek járnak abba a suliba, ahol dolgozom. Nincs pszichológus, nincs fejlesztő pedagógus, nincs elég szakmai tanár (építőipar), gyakorlaton 6-8 gyerek helyett 30-40 gyerek jut egy oktatóra, de mindegy is, mert alapanyag évek óta nincs, amin megtanulhatnák a szakmát. A covid oltás miatt több pedagógus kiesett az iskolából. Sőt, jelenleg egyetlen takarító van a hatalmas, négyszintes épületre ugyanezen okból kifolyólag.
Pedagógus, Budapest XIV. kerület
A gyermekem informatika tagozatra járt, de ettől a tanévtől megszűntették, mert elment mindkét informatika tanár és képtelenség megoldani a helyettesítést. A matematikát már hónapok óta a történelem-földrajz szakos tanár tartja a gyerekeknek, mert az egyetlen szaktanár a nyolcadikosokkal van, hogy legalább a felvételire próbálja őket felkészíteni. A helyettesítő kollégákkal a szünetekben konzultál, hogy segítsen nekik az anyagban. A nyelvtanítás kéthetente zajlik, úgy tudják elosztani a még dolgozó szaktanárt. Testnevelést több osztálynak egyszerre tartják, korosztálytól függetlenül, s hely hiányában általában üldögélnek a padokon, utcai ruhában. A helyettesítéseknél természetes, hogy az egyetlen ped.asszisztenst teszik be mindenhová, legyen az nyolcadikos fizika óra, vagy alsós magyar… szétesik minden
Szülő, pedagógus, Budapest XVII. kerület
Oktatás színvonala nulla, nyelvoktatás még annyi sem! A gyereknek aki falusi iskolából érkezik, esélye sincs egy jó felvételivel normális iskolába bekerülni. Iskolán belüli konfliktuskezelés: hibáztassuk az áldozatot. Alkalmatlan banda, tanári karon belül is ellentétek.
Túlterhelve, nem becsülve vagyunk. Nincs szabad akaratunk. Sok a központosítás, az adminisztráció. Magas csoportlétszámok,kevés a pedagógust segítő munkatárs.
Pedagógus, Baranya megye, járás: Komló
A tanárok leterheltsége, a magas óraszámok, a helyettesítések, a folyamatos tanórán kívüli tevékenységek (rendezvények, versenyek, kapcsolattartás, képzések, megbeszélések, adminisztráció stb.) miatt emberfeletti. Szabadságuk főképp akkor érvényesül, ha felrúgják a NAT és a hozzá kapcsolódó kerettantervek és helyi fenntartók elvárásait és megpróbálnak a diákok terhelhetőségéhez és igényeihez igazodni, ami egyúttal azt is jelenti, hogy nem pusztán árral szemben, de gyakran szürke zónában kénytelenek tanítani. A tanulók heti óraszáma elképesztően magas, ami szükségképpen az elmélyült munka és ismeretszerzés, összességében pedig a személyiség fejlődésének rovására megy.
Pedagógus, Pest megye, járás: Gödöllő
1. Nagyon sok a tananyag, kevés idő van 1-1 anyagra. 2. Sajnos egyes tanárok kivételeznek egy-egy diákkal.(a kevésbé jó tanulókat elkönyvelni úgy hogy nem tanulnak,így ha meg szakad a gyerek akkor sem tud jobbat produkálni sajnos saját tapasztalat) 3. Rengeteg a számonkérés sok az anyag (szerintem sok a felesleges tanulni való)
Szülő, Baranya megye, járás: Pécs
A 38. tanévemet töltöm pedagógusként. A magyar közoktatás ezalatt soha nem volt annyira centralizálva, mint az elmúlt években, és soha ilyen mélységeket nem élt meg. Ennyire nem volt még távol egymástól a három pólus, a gyerek, a szülő és a pedagógus.
Szülő, pedagógus, Tolna megye, járás: Tamási
Gyerekeimnek folyamatosan helyettesítik az óvónőket. Egyik tartós táppénzen van, a másik felmondott 1,5 hónapja. Azóta váltakozik, hogy éppen kikkel vannak összevonva, vagy ki tud bent lenni helyettesíteni.
Szülő, Pest megye, járás: Vác
Túlterheltség, felesleges adminisztrációk, milliónyi ki nem fizetett helyettesítés, eszköz hiány, asszisztencia teljes hiánya, pedagógiai asszisztens, pszichózis, fejlesztő pedagógus hiánya......
Pedagógus, Pest megye, járás: Szigetszentmiklós
Pedagógushiány miatt nincs csoportbontás, sokszor 20-30 fős csoportok minden órán ( nyelvórákon is). Olyanok tanítanak érettségizős osztályokban is, akik nem érettségiztethetnek. Túl magas heti óraszámok, nincs idő a tisztességes felkészülésre. Megalázóan alacsony fizetés. Általános iskolákban és gimnáziumokban kötelező minősülés. Aki viszont szakképzésben tanít és minősülni szeretne, a fizetésénél nem veszik figyelembe. Tudok olyan kollégáról, aki szakképző intézményben tanít és kevesebbet keres, mintha gimnáziumban tanítana.. Feltételek nem adottak, nincs papír, fénymásoló, táblafilc, elegendő számítógép ( csak a legalapabbakat említve). Diákok nagyon leterheltek,magas elvárások, sok bent töltött óra. Társadalmi megbecsülés hiánya.
Pedagógus, Budapest X. kerület
Nagyon szomorúnak látom a mostani helyzetet mind szülőként,mind pedagógusként. Nagyon nagy a hiány pedagógusból és az őket segítő pedagógiai asszisztensekből. Nyugdíjas kollégák visszahívásával igyekeznek a kieső kollégák munkáját pótolni,illetve a többi tanárral terheljék egy csomó helyettesítést. ☹️??
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Cegléd
Borzasztónak találom mind a fizetéseket,a munkaerőhiányt,volt időszak amikor nem volt gyermekemnek óvonője. És felháborítónak találom azokat a szabályokat amiket azért hoztak,hogy ne tudjanak sztrájkolni a pedagógusok pl. nem lehet összevoni csoportokat stb....
Szülő, Budapest XXI. kerület
Dolgoztam pedagógusok között, nagyon leterheltek, nincs eszköz a kezükben a fegyelmezéshez, rengeteg adminisztatív munka terheli őket, a nagyon gyakran változó oktatási szemlélet, módszer plusz időt, energiát kíván tőlük. Megalázóan kevés és igazságtalan a fizetésük és az új előmeneteli/fizetési besorolásuk.
Csongrád-Csanád megye, járás: Makó
Folyamatosan összevont osztályokban dolgozom,a napi 5-6 tanóra mellett otthon újabb 4-5 órát készülök.
Pedagógus, Fejér megye, járás: Bicske
Sok elmaradt és lyukas óra. Pedagógusként pedig amit 'megélek ' : rengeteg helyettesítés, összevonás miatt magas csoportlétszámok. Egyertelműen az oktatás rovásara megy, a diakok hátrányára, bármennyire is igyekszünk jól csinálni.
Anyagi megbecsülés hiánya miatt, nincs óvodapedagógus utánpótlás. Csoportonként 1 óvodapedagógus van csupán, aki túlterhelt. Az állam a statisztikákat a hivatalos állásportálon megjelenő álláshirdetésekből készíti el. Ha 40 óvó néni hiányzik, az intézmény csupán egy hirdetést ad fel. Arra sem jelentkezik senki. Óriási a hiány, amit tehát államilag nem helyesen térképeznek fel. Az integráláshoz sincsenek megfelelő személyi feltételek. Nagyon fontos lenne a fiatal pályakezdőknek vonzóvá tenni ezt a hivatást. Ennek a legfonosabb eszköze az anyagi megbecsülés.
Szülő, pedagógus, Veszprém megye, járás: Pápa
Gyógytornász sem általános, sem középiskolában nincs, gyógypedagógus, pszichológus szintén nincs. Pedagógiai asszisztens nincs elég, az alacsony fizetés és leterheltség miatt. Matek, angol, természettudományos tantárgyak, informatika oktatók kevese vannak, a leterheltségük óriási, az oktatás szinvonala ezért alacsony, így a gyermekem jövője került veszélybe, mert sem az érettségire, sem a szakmára, sem a továbbtanulásra nem tudják felkészíteni gyermekeinket.
Szülő, Budapest X. kerület
Évtizedes tapasztalat után:az utóbbi 10 év lejtmenet volt az oktatásban. (Ma már nem lennék tanár, mindenkit lebeszélek erről.) Sok a felesleges adminisztráció. Az oktatáshoz nem értő, csinovnyik szemléletű fenntartók és oktatásirányítók csak a maguk fontosságát akarják bizonyítani. Az életpályamodell és a továbbképzések jelentős része (munkaidőn kívül a család sérelmére vagy munkaidőben a kollégák sérelmére) haszontalan pénzkidobás.Igazságtalan az állami és az egyházi fenntartású intézmények finanszírozása. A pedagógusoknak alacsony a bére, mégis ők veszik (saját pénzből) a dekorációs anyagokat, gyakran fizetik a hátrányos helyzetű gyerek kirándulását, egy munkahelyi laptopért hatalmas plusz elvárásokat kell teljesítenie. Sajnálom a mai diákokat. Mi vár rájuk? Ki fogja átadni a tudást, ki fogja értékekre tanítani őket, ki egyengeti a jövőjüket?
Pedagógus, Pest megye, járás: Nagykőrös
A családom támogatása mellett néhány évig ki tudtam húzni a pályán. Azonban ha az ember saját családot akar alapítani és/vagy nem a szüleire hagyatkozni lassan 30 évesen, a megalázó fizetésből nagyjából semmire sem jut, a létminimumon vagy az alatt tengődik. Emellé jön a túlterhelés, óvodai csoport egyedüli nevelése, rengeteg helyettesítés és túlóra, amelyet nem csak, hogy nem fizetnek ki, de mindig ugrásra készen kell állnod, mikor közlik, hogy akkor másnaptól egy hétig magad leszel, négy napon belüli eseti helyettesítés fogalmát nem ismerik. Nem hogy az idődre, de gyakran az előre egyeztetett orvosi időpontra sincsenek tekintettel! Azért is elővesznek, ha vasárnap délután nem állsz ugrásra készen egy akkor kitalált online értekezletre. Az embernek nincs magánélete, folyamatosan leterhelt, feszült, úgy vegetál a pályán, hogy nem hogy a jövőjéről, de még a másnapról sincs elképzelése. Korosztályombeli kollégáim nagy része elhagyta a pályát. Mentem én is.
Pedagógus, Budapest VI. kerület
Rettenetes sok munka, felesleges adminisztráció, alacsony bér, nulla megbecsülés, maximális elvárások: hogy teljesítsenek, és eredményeket érjenek el a diákokkal... S legyenek egy személyben tanárok, szülők, szociális munkások, gyermekvédők, pszichológusok, fejlesztők, gyógypedagógusok... stb. Biztosítanak megfelelő eszközöket, tartsanak érdekes, izgalmas, tartalmas órákat (eszközök és alapfelszereltség nélkül) Képezzék magukat, tartsanak lépést a fejődéssel!!! (hogy miből? Oldják meg!)
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Érd
Nem győzzük a helyettesítéseket, amelyekért persze nem fizet senki!!!
Pedagógus, Bács-Kiskun megye, járás: Baja
Tapasztalataim elszomorítóak! Van olyan nap a héten, hogy testnevelés órán 3 osztálynyi gyerek van 1 tanárral. Osztályfőnökünk nem rendelkezik tanári diplomával, nem tanár, viszont agresszív, a gyerekekkel trágárul beszél, vegzálja őket napi szinten. Tombol, üvöltözik, tegnapi napon (2022.02.15.) széket tört össze úgy begőzölt. Októberben a fiamat fizikailag bántalmazta, nyakánál fogva kirángatta a teremből és nekivágta a korlátnak! Voltunk bent nála, elmondása szerint nagyon feszült volt, ezért tette amit tett! Hiába a folyamatos hivatalos panasztétel az igazgatónő felé a szülőktől, nem reagál rá, megmondta kerek perec, hogy bármit csinál, a "tanárnő " nem lesz kirúgva az iskolából. Sajnos ilyen tapasztalataim vannak jelenlegi iskolánkkal. Lesújtó, elkeserítő, hogy senki nem védi meg a gyerekeket ott, ahova nap mint nap küldjük őket, és az is elszomorít, hogy szülőként esélyem sincs segíteni neki! Most pár anyuka összefogott és megpróbáljuk eltakarítani ezt a borzalmas nőt! Köszönöm, hogy leírhattam!
Szülő, Pest megye, járás: Dunakeszi
Teljes káoszt és napról napra élést tapasztalatok a kollégáim között. Kezdő pedagógusként nem is emlékszem olyanra, hogy valaha ne lett volna pedagógus hiány.
-Órarendi szintén fix osztályösszevonások! -Állandó helyettesítés, aki nem fekszik otthon, az tanít. -Nem számít, hogy szakos tanár, vagy csak érettségivel rendelkező pedagógus assziszens valaki, megy helyettesíteni. Az ének órától a kémián át a történelemig bármit. -A jelenlegi körülmények mellett a gyerekek felügyelete is épphogy megoldott, az oktatás színvonalát képtelenség tartani.
Szerintem már senki nem magáért vagy a pénzért csinálja.
Pedagógus, Baranya megye, járás: Szigetvár
Fájdalmas látni, hogy eltűnik a fény a gyermekeim szeméből. Hogy nem az önálló, kreatív gondolatok számítanak, hogy a szabálytalanul tehetséges vagy éppen a bukdácsoló gyerek csak egy probléma, hogy aki nem a nagykönyv szerint elemez egy verset, aki nem biflázza be a leckét, azt rossz jeggyel büntetik. Fájdalmas, hogy a rendszerből kikacsintó elhivatott tanárokra kell számítani ahelyett, hogy maga a rendszer segítene a gyerekeknek felnőni. Fájdalmas, hogy szülőként évek óta azon dolgozom, hogy megmaradjon a kíváncsiság és nincs esélyem az a hatalmas és érdektelen tananyaggal szemben. Fájdalmas, hogy ez az oktatási rendszer gondolkodó fiatalok helyett megtört dolgozókat akar nevelni. Akik felnőttként is csendben maradnak.
Szülő, Budapest XVIII. kerület
Pedagógushiány szinte minden iskolában.A fiatalok nem jönnek, mert egyre leterheltebb a pedagógus,nem tud a napi munkára koncentrálni, mert annyi egyéb fölösleges munka van.A bérezés minimális motiváltságot ad.Most még a jogtalanul bevezetett kötelező oltással is ellehetetlenült a hiányok pótlása.
Pedagógus, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, járás: Ózd
50 éves tanítónként szívem szerint ma elmennék nyugdíjba, annyira kimerült és kifáradt vagyok, az egész helyzet siralmas. 5 diplomával 25 év után kevesebbet keresek egy segédmunkásnál. A tananyag olyan sok, hogy nincs idő a gyakorlásra, a gyerekek túlterheltek, lassan a levegőre sincs idő kivinni őket. A szülőkkel 1-2 percet lehet szót váltani, hazamenetelkor, lassan megszűnik itt is az emberi kommunikáció. Reformra van szükség, aminek a középpontjában a gyerek áll! Fizessék meg a munkánkat, adják vissza a becsületét, és töröljék el a kötelező oltást, mert amiatt ne küldjenek el a munkahelyekről, ha nem hajlandó valaki kísérleti nyúlnak beállni!
Pedagógus, Nógrád megye, járás: Salgótarján
Tragikus a helyzet. Az oktatási rendszer kuka, a fizetés nevetséges, a teendő egyre több, a motiváció egyre kevesebb, utánpótlás nulla. Ez csak címszavakban. Órákig fejtegethetném. ?
Intézményvezető vagyok. Nap mint nap azzal küzdök, hogyan szervezem meg a gyermekek ellátását. Színvonalas nevelésről már régen nincs szó, hiszen gyakorlatilag nem tudunk elmenni sétálni, nem tudjuk a nagyokat elvinni színházba, könyvtárba, mert tíz gyermekenként kellene egy-egy felnőtt. De ki? Délelőtt mindenki be van "fogva ", az intézményvezetői feladatokat délután és otthon este végzem,mert én is csoportban vagyok, pedig megfogadtam, hogy nem viszek haza munkát, hiszen nekem is van családom, de még hobbim is lenne.Kilenc csoportos óvodát vezetek, négy pedagógus kolléga hiányzik évek óta. Folyamatosan hirdetek, de még csak érdeklődő sincs. Ebben az évben két óvónő megy nyugdíjba, akkor már hat pedagógus fog hiányozni! A kollégákat nem noszogatom továbbképzésekkel, egy részt mert nagyon költséges, és már nem igaz, hogy bármit is fizetne az állam. Van néhány ingyenes képzés, azokat választjuk, mert 100-150ezer Ft-ot képtelenség kifizetni és felmerül a kérdés, hogy van-e értelme!A covid miatt elvileg nem lehetne csoportokat összevonni, de elkerülhetetlen, hiszen a délutáni pihenőt biztosítani kell, este 18:00 óráig vagyunk nyitva, addig gyermek is van, egyedül meg nem lehetnek. Sok kollégám volt covidos beteg, vagy egyéb súlyos betegségek is előfordultak mostanáig. Az állandó helyettesítésbe is bele lehet betegedni, a fáradság, a folyamatos készenlét miatt! A nem is létező helyettesítési pénz nem váltja ki a regenerálódás, és pihenés idejét. Most meg sem említem a felesleges adminisztrációt. Arra gondolok, hogy mikor dől össze az egész rendszer? Mert lassan ez lesz. Hogy még is mi tart bennünket életben? Aki nem szökött meg, és még dolgozik, az elhivatott, és lelkiismeretes. Aki sosem dolgozott ezen a pályán, el sem tudja képzelni mekkora öröm és siker a gyermekmosoly! Még mindig képesek vagyunk abban hinni, hogy boldog gyermekkort tudunk biztosítani a hozzánk járó ovisoknak, és a szülőknek is biztonságot nyújtunk. De elfogytak a tartalékaink!
Pedagógus, Budapest XIX. kerület
Az anyagot hiànyosan adjàk le. Rohannak, minden óràn új témakört vesznek. Az iskolàban több tanàr pénzért szívesen korrepetàlja a gyereket. Felhàborító!
Szülő, Pest megye, járás: Érd
Kevés a pedagógus, az oltatlanokat is helyezzék vissza a rendszerbe és méltó béreket kell adni
Pedagógus, Heves megye, járás: Hatvan
Szülőként azt látom, hogy hajtás van, hogy rengeteg az anyag, a gyerekeim jó tanulók, de még így is alig győzik... Pedagógusként azt látom, hogy a Kollégák vért izzadva helyettesítenek, oktatnak a minőséginek nem nevezhető kötelezően előírt tankönyvekből, és próbálnak túlélni. Ezen változtatni kell! Kevesebb anyag, egymásra épülő tantárgyak közötti kapcsolatokat is erősítő, csoportos, team feladatok, vita kultúra fejlesztése, érzelmi inteligencia fejlesztése, érzékenyítés! Ezek nélkül droidokat nevelünk, akik felnőttként önálló véleménykifejezés, és öntudat nélkül nehezen fognak boldogulni.
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Érd
Középiskolás fiam rendre úgy jön haza hogy órák maradnak el tanárhiányra hivatkozva, megtervezett tanmenet kilőve!
Közösségünk aktív segítséget nyújt a mindennapi problémákban, emellett kitartással, összefogással és a szülő-pedagógus együttműködés jobbításával előrelépünk az országos ügyekben is. Segítő anyagokat, állásfoglalásokat és felméréseket teszünk közzé, hogy felépítsük a közoktatás ügye mögötti társadalmi támogatottságot. 2016-os indulásunk óta a következő platformokat építettük fel:
Közösségi csoport
Segítő, érdekvédő csoport, ahol feltehetjük kérdéseinket, megoszthatjuk véleményünket. Támogatjuk egymást szülőként és pedagógusként, és közösen állunk ki érdekeink mellett.
Facebook oldal
Nyilvános facebook oldalunkon tudatosíjuk a gyermekeink jövőjét veszélyeztető társadalmi problémákat, kiállunk a szülőket és gyermekeink jövőjét, a magyar társadalmat érintő fontos közügyek érdekében, és közzétesszük a szülők számára hasznos információkat, tudnivalókat.
Email hírlevelünk röviden hírt ad aktuális akcióinkról, felhívásainkról, tudnivalókról, állásfoglalásainkról.
Instagram
Instagram oldalunkon is közreadjuk a szülőket érintő legfontosabb aktuális híreinket.
Szülői szókimondó
A Szülői Szókimondó teret ad a véleménynyilvánításra és személyes párbeszédre, vitára; itt a másképp gondolkodók álláspontját is megismerhetjük.
Szószóló a közoktatásért
A Szószóló online felületén biztonságos, anonim módon tesszük közzé a közoktatásban szerzett személyes tapasztalatokat és problémákat, hogy ezeket mindenki megismerje.
Szülői tudásbázis
A Szülői tudásbázisban a közoktatással kapcsolatos, szülők számára hasznos tudnivalókat gyűjtjük.
Plusz egy év óvoda
Közösségi csoportunk gyakorlati segítséget nyújt abban, hogy minden érintett szülő tudatosan dönthessen a további egy év óvoda kérvényezésével kapcsolatban és szakmai támogatással vezeti végig a családokat a gyakran stresszes folyamaton.
Média
Médiamegjelenések: képviseljük a szülői érdekeket a sajtóban és teret adunk a szülői megszólalásoknak.
Petíció
Petíciók: segítünk kihangosítani a szülői véleményeket és képviselni a gyerekek jogait és érdekeit.
Szakember-adatbázis
Szakemberek adatbázisa: segítünk a szülőknek és a szakembereknek, vállalkozásoknak, szervezeteknek, hogy egymásra találjanak.
Maradjunk kapcsolatban! Hírlevél feliratkozás:
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.
Nagy figyelmet fordítunk a személyes adatok védelmére. Részletes adatvédelmi tájékoztatónkat itt olvashatja. A legtöbb weboldalhoz hasonlóan mi is használunk sütiket.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.