Szülőként és pedagógusként közösen tiltakozunk az óvodákat és iskolákat sújtó rendszerszintű problémák ellen. A tiltakozást a térképen elhelyezett felkiáltójelek és szöveges vélemények jelképezik, csatlakozni a lenti űrlap kitöltésével lehet.
A magyar közoktatást, óvodáinkat és iskoláinkat súlyos rendszerszintű problémák sújtják, a pedagógusok anyagi és szakmai megbecsülése elmaradt, a pedagógushiány igazi vesztesei a gyerekek. Az értelmetlenül túltolt központosítás és a szakmai párbeszédet figyelmen kívül hagyó kormányzati döntéshozatal tovább súlyosbította a bajt. Szenved a magyar oktatás, szenvednek a gyerekek! Változásra van szükség! Szülőként és pedagógusként közösek az érdekeink, közösen emeljük fel szavunkat a gyerekek jövője mellett, a szakmaiatlan kormányzás ellen.
Ha egyetért azzal, hogy változásra van szükség az oktatásban és a gyermekvédelemben, csatlakozzon a lenti rövid anonim űrlap kitöltésével! Fogjunk össze és hallassuk a hangunkat, képviseljük gyermekeink érdekeit! Kérjük, mint csatlakozó tiltakozásként Ön is helyezzen el egy piros felkiáltójelet a térképen, és röviden írja le, tapasztalatai alapján milyen problémák sújtják a gyerekeket! Bár a problémákat azonnal megoldani nem tudjuk, de aktív részvételünkkel valamennyien tudunk segíteni abban, hogy minél többen tudjanak a bajokról, és ezzel közelebb kerülünk a pozitív változáshoz.
Vélemények a már csatlakozott résztvevőktől Összesen 2509 vélemény
túl sok, ráadásul elavult, felesleges, rosszul strukturált tananyaggal kell megküzdeni pedagógusként és tanulóként egyaránt
Szülő, Pest megye, járás: Gödöllő
Mindenki kap béremelést, támogatást, nyugdíjnövelést, családtámogatást, de a pedagógusok mindig hátrányt szenvednek.Ezen változtatni kell.
Szülő, Baranya megye, járás: Pécs
Borzasztó, hogy milyen állapotban van az oktatási rendszer. A pedagógusok bére, megbecsülése is szörnyű. Sok pedagógus megy nyugdíjba, nem lesz aki színvonalasan tanítson. Nagyobb bért és megbecsülést a gyerekeink jövője érdekében!
Szülő, pedagógus, Budapest XIII. kerület
A helyzet katasztrofális!!! Ébresztő!
Szülő, pedagógus, Vas megye, járás: Szombathely
Szörnyű nézni milyen fizetésért dolgoznak a tanárok. Ismerettségi körünkben több tanár pár is van, akik egyszerűen nem tudnak kijönni egy hónapban csak a minimális szükségleteik kielégítésével és folyamatosan tartozásokba vannak, pedig lelkiismeretesen dolgoznak nap mint nap, az 5 év egyetemről nem is beszélve.
Szülő, Budapest XI. kerület
Nyugdíjas pedagógus vagyok,40 évet oktattam-neveltem ugyanabban az iskolában.Teljes mértékben átérzem a kollégák, szülők, gyerekek problémáit, hiszen nagyszülő is vagyok.Túlterhelt, admisztrációs feladatokkal leterhelt tanítók, tanárok, lexikális, időnként nem az életkoruknak megfelelő tananyaggal "megpakolt "diákok, fáradt, ideges szülők.A pedagógus kevés szabadságot kap ahhoz, hogy osztályhoz, csoporthoz igazítsa a tananyag egy részét.Hiányzik a tankönyvekből a korszerű, mai és jövendő életre nevelés,logikus gondolkodásra tanítás.Az elismerésről még nem is beszéltem. Sem anyagilag, sem erkölcsileg nincs pedagógus elismerés, pedig ahogy a gyermeknek jólesik a dícsérő szó, tisztelet, úgy a pedagógusnak is.Miért is jelentkezzen egy fiatal erre az egyáltalán nem könnyű, de sok-sok örömöt adó pályára? Annyi jó példa van jól irányított, eredményes oktatásra Európában.Lengyelország 10 évvel ezelőtt ott állt, ahol ma mi.Azóta kétszer annyit fejlődött az oktatás, mint nálunk, meg is van az eredménye. Nem szégyen másoktól tanulni. A finn példát már nem is akartam megemlíteni.Mi lesz a gyermekeinkkel, unokáinkkal?A gyermekek színvonalas oktatása, nevelése nélkül hova jut nemzetünk?Ahogy a diákok írták plakátjaikra, ŐK LESZNEK A JÖVŐNK!
Pedagógus, Bács-Kiskun megye, járás: Kalocsa
Nekem csak az a gondom ezzel a rendszerrel, hogy kötelező. Szép dolog, hogy a gyerekeket integrálni akarják, csak elfeledkeznek arról a rétegről, akik nagyon sokat vesztenek ezzel az leintegrálással. Ezt a nyomort megélni majdnem olyan, mint egy háborút megjárni, 18+-os, nem gyereknek való!
Diák, Baranya megye, járás: Pécs
32 gyerek egy kis csoportban..Túlterhelt óvónők, dajka.
Szülő, Győr-Moson-Sopron megye, járás: Kapuvár
A gyermekvédelmi rendszer fejletlen, sokkal szigorúbban kellene szabályozni a területet. A tanárok túlterhelve, gyerekek szintén.Amióta a KLIK van borzalmasak a körülmények, elmúlt az iskolák önállósága, a vezetők vagy a fidesz emberei vagy ki vannak herélve és a rendszert szolgálják ki. Nem jó ez sem a gyerekeknek, mert sajnos rajtuk csapódik le minden. A gyalázatos pedagógus bérekről meg ne is beszéljünk!Szégyen az egész, főleg hogy volt vezetőként és pedagógusként láttam a problémákat......ott is hagytam a pályát.....egyelőre. Ám tudom, hogy fantasztikus tanár kapacitásunk van. Semmi nem tart örökké, ennek a rendszernek is vége lesz egyszer!!Reméljük mielőbb, mert így is már rettenetes károkat okoztak!!
Pedagógus, Vas megye, járás: Körmend
Leterhelt pedagógusok, rengeteg gyermek, rengeteg problémás gyermek. Felesleges adminisztráció.
A gyerekek személyes fejlődésétől fontosabb, hogy az órán a tanítás helyett a Kréta legyen bekönyvelve - tehát a jó tanár mérőszáma ma az, hogy időben felvitte-e a minimális rugalmasságot és tanulóközpontúságúságot is nélkülöző központi tanmenetet. Az iskolák vezetőségéből kiveszett a képzettség/motiváció/alkalmasság/hit, és ezt a gyerekek látják a legpontosabban.
Pedagógus, Bács-Kiskun megye, járás: Kalocsa
Gyógypedagógusként a főállásom mellett megbízási szerződéssel plusz órákat vállalok, integrált SNI gyermekek fejlesztését végzem. A kapott órabér a benzinköltséget épphogy fedezi. Tulajdonképpen önkéntes munkát végzek. De ha visszamondom, a gyógypedagógus hiány miatt a gyermekeknek speciális iskolába/óvodába kellene járnia...
Pedagógus, Vas megye, járás: Szombathely
Az én gyerekem iskolájában a pedagógusok meg vannak félemlítve. Nem mernek hangot adni a véleményüknek, sztrájkra meg még gondolni sem mernek. Pedig iszonyatosan leterheltek, ráadásul borzasztóan rossz tankönyvekből kell, hogy tanítsanak és felsőben szaktanárhiány van. Mindezek mellett megalázóan alacsony a jövedelmük.
Szülő, Pest megye, járás: Monor
A pedagogusok leadjak az anyagot de nem oktatnak .8. ba a fiam 7. konyvekbol tanul mert le vannak maradva..Ja meg 4,5 gyermekemet magantanarhoz kell jaratnom 2500ft/ora matekbol mert a pedagogusok szerint nincs ido a felzarkoztatasra.22 gyerek 1 osztalyba 18db 1 es temazaro matek doganal..Na ne hogy mindenki hulye...
Szülő, Zala megye, járás: Lenti
Túlterhelplt pedagógusként egy halom lexikális dolgot kellene megtanitsak. Közben pszichológus vagyok,pótanya,titkárnő,versenyre készítek fel,tábort szervezek,adminisztrálok...Közben elvész a legfontosabh,a gyerek! Rossz tankönyvek,poroszos módszer,magas óraszám. Szeretem a hivatasom és tanítani akarok,csak nem mindegy hogyan! A gyerekek pedig tanulni akarnak,de nem így!
Szülő, pedagógus, Békés megye, járás: Békéscsaba
Az egész oktatási rendszer elszomorító. Szeretnénk önállóan gondolkodni tudó gyermekeket nevelni. Kell a változás, mert mindenki nem hagyhatja el az országot. Siralmas, ami itt megy.
Szülő, Somogy megye, járás: Siófok
Túlterhelt pedagógusok. Rengeteg gyerek, kevés óvónő, kevés program (a személyi feltételek nem megléte okán). Elmarad az élmény, dübörög a kötelesség - olykor értelmetlenül, feleslegesen. Élményalapú oktatást a gyerekeknek, szabad tankönyvválasztást a tanároknak! Kevesebb órát, több játékot!
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Érd
4 diplomám van 3 egyetemi és egy főiskolai. 30 éve tanítok és4 gyermekem van .Három iskolában tanítok. pont. A régi tanítványaim akik a kukás autón, Hankock-ban ...bárhol dolgoznak többet keresnek mint én. Ennek valahol örülök. Nekem maszekolnom kell (fizikai munka 2 helyen), hogy úgy éljek ahogy szeretnék. De mégsem élek úgy , mert nem vagyok eleget a családdal. Mindenki azt a következtetést vonja le amit ő lát ebben a helyzetben. Én kétségbeejtőnek tartom.
Szülő, pedagógus, Fejér megye, járás: Dunaújváros
33 éve vagyok a pályán, 3 diplomával. Minősültem, de minek???!!!! Értelmetlen, hónapokig írogattam, a családomtól elvéve az értékes időt. Az irdatlan dokumentáció, amit kérnek (a dokumentációnak is legyen dokumentációja). Egy óvodapedagógus egész nap fejleszt,nevel, oktat - még akkor is, ha ez egy külső szemlélőnek láthatatlan. Elmentem vidékre dolgozni a városi burleszkből elegem lett. Nem szeretném a pályát elhagyni, csak engedjenek(hagyjanak) nyugodtan (lehetőleg elfogadható bérért) dolgozni. A városban erre esély sem volt. A 40 órába és azontúl is, minden plusz munka belefért. Lassan elérünk odáig, hogy minden fontosabb, mint maga a GYERMEK.
Pedagógus, Zala megye, járás: Nagykanizsa
Pedagógusként óriási elvárást érzek a társadalom/szülők részéről, hogy a nevelési és az oktatási munkát is magas színvonalon végezzem, akkor is, amikor jól látható, hogy a szülői házban nem végezték el az alapozó munkát (gyakran a szülők sem tudják már, mi is lenne a dolguk!....és sajnos az óvónők sem!) Közben rengeteget órát kell helyettesítenem - ingyen + kötelező továbbképzések -saját pénzből... A gyerekeknek -elsőben is van már 6 órájuk...hatástalan, amit ilyenkor csinálunk, A tananyag nem alkalmazkodik a kompetenciamérésekhez, nem is próbál a megváltozott világhoz alkalmazkodni. Módszertani kultúra a béka s... alatt.A tantestület fele 50+ -os, alig jön/marad fiatal...
Szülő, pedagógus, Budapest XVIII. kerület
Az elmúlt években olyan nagy leterheltséget jelentett a pedagógushiány, hogy a minőségi oktatás rovására megy. Bármennyire is szeretnénk felkészülten, kipihenten, boldogan bemenni minden reggel, a folyamatos problémák, nehézségek megnehezítik a mindennapokat. Próbálnál modern, interaktív órával készülni, hogy a gyerekek is élményként éljék meg a tanulást, de az informatikai eszközök elhasználódtak, hiányoznak, borzalmasak. Ha bármilyen szemléltető eszközre van szükséged szerezd be magadnak, oldd meg. A magas óraszámok mellett rengeteg az adminisztratív feladat, elképesztő az oktatási anyag mennyisége. Az egész év egy nagy rohanás a gyereknek, pedagógusnak, nehéz élményt adni, picit egymásra figyelni közben. Pedig a gyerekekre sokkal több figyelem kellene.
Pedagógus, Budapest XIII. kerület
Először is: nem volt pedagógus béremelés. Béremelés az, ha ua. munkáért több pénzt kapok. Itt viszont 50%-kkal emelték a bért de a munkaidőt is. Ráadásul elvették a cafeteriát, ruhapénzt, túlórapénzt, jutalmat stb... Tehát bércsökkentés volt. Ráadásul a kormány becsapott minket, hiszen azt ígérte 2013-ban, hogy a mindenkori minimálbér lesz a kivetítési alap, erre 2014-ben ennek ellenkezőjét szavazták meg. Tehát ha tartanák magukat az ígéretükhöz, akkor most 100%-os béremelés kéne. Az utóbbi két 10%-os "emelés " is hazugság, hiszen az csak pótlék, ami bármikor visszavonható. Pedagógus bérből (asszonykám is dadus) 2 gyerek és hitel mellett napról napra élünk, nyaralni nem tudunk elmenni, hobbira sem telik, ha valami meghibásodik akkor bizony gond anyagilag a javíttatása. Most végzem a Károlit (3. diploma, óvodapedagógus) és a következőt tapasztaltam: Mi kezdtünk majdnem 100-an, annak a 30%-a lemorzsolódott, a maradék felének csak a diploma kell, és aki el is helyezkedik a szakmában, 30%-a otthagyja. És hogy hogyan hat a szakmára??? Úgy hogy most 70%-kkal kevesebben indultak az első évfolyamon mint 2 éve!!!! lesz itt gond!!!!
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Monor
Semmi jót nem tudok mondani. Eszközhiány, túlterhelt tanárok, folyamatos helyettesítések, nevetséges órabérek. A gyermekvédelmi rendszer mindenki érdekeit nézi, csak éppen a gyermekét nem. Mindennapos problémák: nincsenek interaktív táblák, elavult informatikai eszközpark, melynek javíttatását sem lehet megoldani. Átgondolatlan utasítások tömkelege. Karbantartási feladatok egyáltalán nem megoldottak sem anyagi téren, sem kivitelezői téren. "Oldd meg, ahogy tudod! " "Kérj segítséget a szülőktől! " De meddig?
Szülő, pedagógus, Vas megye, járás: Szombathely
Nagy a pedagógushiány, nem szaktanár tanít egy-egy tantárgyat, rengeteg helyettesített óra, alacsony színvonal, pedagógusnak nem alkalmas tanárok, leterhelt diákok...
Szülő, Pest megye, járás: Vác
Elfogadhatatlanul alacsonyak a bérek, több segítő szakemberre van szükség: a gyermekek egyéni fejlesztése nincs megoldva.
Pedagógus, Budapest VIII. kerület
Az egész oktatási rendszer rohad és mi (pedagógusok, szülők) asszisztálunk hozzá. 100 évvel ezelőtt is ugyanez volt a felállás mint most, frontális osztálymunka, a tanár a padban ülő gyerekeknek próbálja megtanítani az anyagot több-kevesebb sikerrel. Nézzünk szét! 100 év alatt minden fejlődött, elektromos autók, okos otthonok, Marsjárók, csak az oktatási rendszerünk nem, ami iszonyat szomorú. Ezzel az oktatási rendszerrel a gyerekektől a gyerekkorukat vesszük el, azokat a tulajdonságokat írtjuk ki belőlük, ami a legfontosabb, a tanulás szeretete, nyitottság a világra... Az oktatásiirányítás feladata az, hogy birkákat képezzünk, olyan embereket, akik ha majd elhelyezkednek egy német autógyárban dolgozni, akkor nem tiltakoznak, nem gondolkodnak, nem kérdeznek és nincs magas bérigényük sem, mi ehhez asszisztálunk sajnos, tisztelet a kivételnek! A kormánynak és a tankerületeknek minden számít, csak a gyerekek és a pedagógusok nem. Az iskolaigazgatók egyszerű pártkatonák, akiknek csak annyi a dolguk, hogy teljesítsék a tankerület parancsait és minden agyatlan intézkedést letoljanak a sok birka pedagógus torkán. A pedagógusok életszínvonalának rendezése láthatóan utolsó szempont ebben a rendszerben, nincs szükség önállóan gondolkodó, kritikus emberfaragókra. Fiatal pedagógusként semmi perspektívát nem látok a pályámra vonatkozóan, úgy érzem, a mai magyar oktatás lassan az elveimmel sem összeegyeztethető, több kollégámmal nem ülök szívesen egy asztalhoz sem. A bértáblát feltöltötte a szakmunkás minimálbér, így egy 25 felett pályakezdő 0 év tapasztalattal vagy a gazdaságis dolgozó érettségivel ugyanannyit vissza haza (nettó 205e), mint az, aki 14 éve van a pályán és főiskolai végzettséggel rendelkezik, arról nem is beszélve, hogy 25 év alatt pályakezdő közel 40 ezerrel visz haza többet, ami egyenlő egy 20 éve a pályán lévő pedagógus fizetésével. Gyalázat.
Pedagógus, Csongrád-Csanád megye, járás: Szeged
Minálunk minden nap más helyettesít az osztályokban, az egy szem pedagógiai asszisztensünk látástól vakulásig dolgozik, néha enni sincs ideje. Az iskola udvara egy betontömb, rettentően ingerszegény és kicsi. Az iskolában található szekrények körülbelül 1930-ból valóak szétesnek, a gyerekek már messziről elkerülik őket, mert csupa szálka az összes. :(
Pedagógus, Budapest XIX. kerület
Gyökeres változásra van szükség a gyerekek leterheltségétől kezdve a pedagógusok megbecsülésén át a tananyag reformján keresztül az iskolák fenntartásáig. El kell törölni a vízfejként tornyosuló Tankerek rendszerét, vissza kell adni az iskolák önállóságát, a tankönyv-választás szabadságát, a helyi igények és lehetőségek figyelembevételével lehessen az adott tananyagokat feldolgozni. Teljes tananyagreformra van szükség, de nem egyik évről a másikra, és a pedagógusok széles körének bevonásával, szakmai fórumokon, vitákon dőlhessen el, mire van szükség! A pedagógusok oktatásán is van mit javítani, és a pályakezdés után módszertani segítség kéne, nem a pedagógusokra erőltetett pedagógus életpálya-modell. Lehessenek mesterpedagógusok, de ne az adminisztráció legyen a lényeg ebben is! A pedagógusok és segítőik bére az alap, mert anélkül a többi változás is csak fele annyira javít a helyzeten! A takarítónők és karbantartók is az iskola alkalmazottai legyenek,legyen lehetőség plusz munkáért plusz bért fizetni. A gyermekvédelemben szükség van legalább félállású gyermekvédelmi szakemberre az iskolákban, aki lehet pedagógus is.Ezt a státuszt is elvették az iskoláktól,az osztályfőnökökre került ez a teher is. Sorolhatnám hosszan!!!
Pedagógus, Budapest III. kerület
Sajnos, sokaktól hallottam már, miközben végeztem az egyetemet, az menjen óvónőnek vagy tanárnak, aki gazdag férjet választ magának. Ma egy pályakezdő óvónő aki, egyedülálló, éhen hal vagy a szüleinél lakik. Viszont, ha ketten albérletben élnek, akkor is hónapról hónapra. Sok helyen egy pályakezdő nem kap a munkahelyén mentort, mert már így is túl vannak terhelve a régebb óta dolgozó pedagógusok. Így viszont a pályakezdőt hagyják magára a portfólióírással és tulajdonképpen mindennel. Sok a pályaelhagyó, akinek a szíve vérzik a gyerekekért, de neki talán soha nem lehet, ha például a párja is tanár, együtt se idejük, se pénzük. A gyerekeket meg majd közmunkások, meg a megmaradt túlterhelt feszült kollégák veszik körül?! A tanárok pedig kedvesen kiszolgálnak a Lidl pénztárában? A szülők, pedig a nevelést sokszor várják a tanároktól. Példát mutatni most lehet,ha kiállunk a pedagógusok mellett. Mindenki csak a saját felelősségét nézze, a kormány is. Szükség van arra, hogy egy pályakezdő vagy 6-8 éve pályán levő akár egyedülállóként is jól jöjjön ki a fizetéséből, és nem minden pályakezdő 25 év alatti, tehát sokunknak nincs szja mentessége.
Borzasztó, hogy senki nem veszi észre, hogy nem lesznek pedagógusok, mert annyira alulbecsült szakmává vált! Az oktatási rendszer is jó volt 50 vagy több éve, de ezzel is kellene haladni, mert már minden rohan. Az iskolában tanulni, utána a gyereknek pihenni, nem leckét írni. Ha látják, hogy más országokban (skandináv pl.) milyen jó a rendszer, és jó a teljesítmény is, akkor ezt miért nem lehet átvenni? Évekig ültek az új NAT-on is... Amit kiadtak az botrányos... Nem ismereteket kell felhalmozni, amit amúgy is elfelejtünk hanem készségeket, képességeket fejleszteni!!!
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Dabas
Más országokban a kezdő tanárok könnyített óraszámmal indulnak és mentortanárok segítik a munkájukat évekig. Más országokban a tanári szakma elismert (tényleg van, ahol harcolnak a helyekért) és az egyik legjobban megfizetett szakma is, mert értik a jelentőségét.
Pedagógus, Fejér megye, járás: Székesfehérvár
Az egyetemen tanítok, leendő tanárokat. Egyre nagyobb a lemorzsolódás: sok diák azért hagyja abba két-három év után az egyetemet, mert akkor döbben rá, hogy tanári fizetésből nem fog tudni megélni. Az elmúlt két évben akkora lett a tanárhiány a megyében, hogy már másodéves (!) egyetemistákat is megkeresnek, hogy tanulás mellett tanítsanak; így pótolják a pályaelhagyókat. Vannak olyan csoportjaink, ahol a diákok fele egyéni tanrendes, mert már tanít. Pedig az egyetemistáknak még tanulniuk kellene, hogy modern, korszerű ismereteket szerezzenek, hogy felkészüljenek erre a szép, de nehéz hivatásra. A tanítási gyakorlaton részt vevő diákjaink döbbenten szembesülnek azzal a ténnyel, hogy mekkora a tanárokon az adminisztrációs teher, hogy minimális szabadságuk sincs a tankönyv kiválasztásában, a tanterv alakításában. Szülőként ugyanezt látom. Kötelező és szakmailag csapnivaló tankönyveket használnak, miközben tanár, diák, szülő is látja, hogy mennyi hiba, tévedés, ferdítés van bennük. A bátrabb tanárok - egyre kevesebben vannak - meg sutba vágják, mivel használhatatlanok. A tanárok kettős szorításban próbálnak dolgozni: a hivatalos elvárás a sikeres érettségi, amin nagyon sok felesleges lexikai ismeretet kérünk számon, a lényegre viszont nem jut idő. Egyre kevesebb fiatal tud értőn olvasni, ami minden tudás alapja. Lenne.
Szülő, pedagógus, Heves megye, járás: Eger
Hatalmas állandósult szaktanárhiány! Több iskolában több tantárgy esetében is eléri a 100 %-ot! Ami azt jelenti, hogy egyetlen megfelelő szaktanár sincs bizonyos tárgyak tanításához egy egész tanéven keresztül.
Pedagógusként 7 éve pályán, 3 diplomával, mesterképzéssel a jelenelegi fizetésem az úgynevezett "ágazati szakmai pótlék " nélkül (azaz segély, mert szégyen a fizetésed) NETTÓ 175.494 Forint. A "segély " összege NETTÓ 35.099 Forint. Ebből próbálok boldogulni, építkezni a befagyasztott(!) 480 Forintos üzemanyagárak mellett.
Két egyetemi diplomával 35 év tanítás után a nettó fizetésem nem éri el a háromszáz ezret. A szakképzésben tanítok és ott nem emelik a fizetéseket mint más oktatási területen. Két éve nyomták ki a szemünket 10 százalékkal. Segítséget várunk,kiközösített és megalázott helyzetben vagyunk.
Szülő, pedagógus, Békés megye, járás: Békés
Borzalmas, hogy nem szakos fizika ès kémia tanárok hiánya olyan nagy terhet nyom diákra szülőre és nem utolsó sorban a pedagógusokra, hogy az ész megáll. Így a természettudományok még mutatóban sem állják meg a helyüket. És ha valaki erre fogékony is lenne maximálisan elveszti az érdeklődését. És a tudása sem olyan lesz, mint akiket szakos tanárok tanítanak. Úgy le vannak terhelve a gyerekek, olyan felesleges anyagokkal, aminek a fele is elegendő lenne. Nem normális, hogy egy hetedikes gyereknek nulladik órával kezd egy napot és hatodik órája is van. Kegyetlenség és maximálisan szakmaiatlan, hogy mivel akkora a tanárhiány, emiatt a matek és angol órákat úgy tudják megoldani, hogy két nap alatt le van tudva az egész heti matek. Négy óra két nap alatt, tehát ülepedés, gyakorlás nincs is mert haladni kell, mert a tanmenet megkívánja, hogy szinte minden órán új anyagot vegyenek Ergo két nap alatt négy új anyag. Embertelen!!! És hiába szegény pedagógus is mit tehet... Emberibb oktatást könyörgöm!!!
Szülő, Pest megye, járás: Szigetszentmiklós
Mindazon problémák mellett, melyeket mindenki tud és sokan írtak, gond az is, hogy a tanárok nagy része fél. Fél véleményt alkotni és nyilvánítani, fél sztrájkolni, félti a megélhetését. Nincs autonómia, kritikus gondolkodás, hogyan is tudnák demokráciára nevelni a gyerekeket? Nincs szolgáltatási szemlélet, kommunikáció és együttműködés a szülőkkel, nincsenek fejlesztési ötletek.
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Budakeszi
Nagyon szomorúnak látom a mostani helyzetet mind szülőként,mind pedagógusként. Nagyon nagy a hiány pedagógusból. Túlterheltség, képesítésnélküli kollégák, szakember hiány, alacsony bér, kötelező (természetesen fizetés nélküli) túlóra, elavult oktatás politika, gyermekek érdekeit abszolút háttérbe helyezve. Szülő,pedagógus
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Cegléd
Régen, ha valaki tanár volt, nagy megbecsülés és tisztelet járt neki. Szomorú, hogy ma már nem hogy ez nincs így, de sok esetben szinte "lenézés " jár érte. A tanárok fáradtak, a sok továbbképzés, portfólió leadás után egy nevetséges összeget kapnak, amiből talán ha a lakbérre telik. Egy friss diplomás magyar tanár ismerősöm nem tud tanárként elhelyezkedni tekintve, hogy pályakezdőként 140 000 ezer forintot ajánlottak neki több iskolában is. És hogy ezért az összegért mit kell csinálni egy hónapban? Dolgozatot összeállítani, dolgozatot javítani, óratervet készíteni, konferenciákra járni, kirándulást szervezni, kirándulásra kísérni a gyerekeket, délutáni ügyeletek, speciális igényű diákokra figyelni, szülői értekezletet tartani és a lista vége nagyon messze még. Hogy ezért ki a felelős? A tanár vagy az iskola, hogy nem tud több bért adi, esetleg a gyerekek, akik nem bírják a terheket vagy a szülők, akik minnél jobb körülményeket szeretnének gyerekeiknek? A felelős a teljes rendszer. Elavult, nem fejlődik, nem veszi észre a benne lévők igényeit. Szörnyű nézni ahogy az oktatásunk darbjaira hullik szét, akik pedig tehetnének ellen azok vakon nézik...
Diák, Budapest VIII. kerület
Nagyszülő vagyok és 74 éves, de még ilyen lehetetlen dolgot sohasem akart egyetlen kormány sem a szülők és a pedagógusok nyakába varrni. Szégyen és gyalázat amit ma a kormány megenged magának. TILTAKOZOM !
Szülő, Pest megye, járás: Vác
Gyermekem felső tagozatos és a legnagyobb problémát a napi 7-8 tanóra és az,hogy otthon még legalább 2-3 órát tanulnia kell. Ez nem mind szóbeli tanulás, hanem írásbeli és projektfeladatok is vannak. Szabadidőre, sportra alig jut ideje. A tananyag vagy a tanórák csökkentésével elérhető lenne, hogy ne 7-8 órája legyen. Gyermekvédelmi szakembert még nem is láttunk! Tanárok bére amíg nem emelkedik az Aldi/Lidl/Tesco/összeszerelő üzemben dolgozó bérek fölé, nem marad a pályán olyan, aki megélne a 200-250000 Ft-os nettóból. Ha egyedülálló egy pedagógus, még nehezebb a helyzete.
Kevés fizetésért, magas óraszámban és idő hiányában mindenféle egészségmegtartó tevékenység nélkülözésével dolgozom 3 diplomával 25 éve a pályán. Mindezt saját családom anyagilag és lelkileg is elszenvedi. Saját nyomoromon felülemelkedve próbálom nap mint nap tanulóimat lelkesíteni és igyekszem jó példát mutatni emberileg is. Nagyon nehéz. Hittem, hogy másképp lesz, de 25 év hosszú idő, ez a hajó már sajnos elment. Fáj, hogy Magyarországon sok ember nem is becsüli a pedagógusi munkát. Mindennek másképp kellene lennie!
Pedagógus, Zala megye, járás: Nagykanizsa
Forrás hiány, a nat ami felesleges , értelmetlen módon van megalkotva , a készségfejlesztés helyet a lexikális tudást tolja ész nélkül. Az alulfizetett pálya miatt , a valóban gyerekszerető és központú tanárok egyre kevesebben vannak, helyüket a túlélők veszik át akikben semmilyen elhivatottság sincs a hivatásuk iránt . Feleslegesen magas óraszám ami túlterheli a gyerekeket és a tanári kart is , oktatási anyagok kellékek hiánya , aminek a pótlása vagy a tanárra vagy a szülőkre marad , az oldjuk meg okosban módszerrel.
Szülő, Hajdú-Bihar megye, járás: Debrecen
Jó nevű ált. iskolába járnak a gyermekeim, mégis tanárhiány van, a nyugdíjasok hónapokat várnak, hogy visszafoglalkoztatásukat engedélyezze a tankerület/KLIK? Az épület elpusztult, a csövek csöpögnek, a mosdók romokban és takarítatlanok, wc papír sincs, a bútorok elnyűttek. A tankönyvek alacsony színvonalúak, a kötelező tananyagban sok a felesleges információ, vagy hibás, vagy hiányos, vagy korszerűtlen, vagy ezek egyszerre (természettudomány). Az irodalom és történelem az ideológiai kurzus áldozata, pl. az őskorról egy szó sem esik(!), miközben a kereszténységet hosszan taglalja. Mindeközben etika órán is hittan megy... Mit keres egyáltalán a hittan egy állami iskolában? Ezt így hogy? Az étkeztetés tragikusan alacsony színvonalú. Szerencsére a gyerekeknek ideje sincs megenni az ebédet, így végülis mindegy...
Szülő, Budapest XIX. kerület
Az oktatás egy nagy ?! A tankönyvek nem egyértelműek semmi szabály nincs úgy leírva pl matek tankönyvben ahogy anno a 90es években! Mozaik tankönyvkiadó! Túl vannak a gyerekek terhelve a sok- sok tananyaggal ami a nagyja felesleges!! Olyan dolgok is ami az életben soha nem is lesz rá szüksége!Soha nem is fogják használni! Az online oktatás is egy felelőtlen döntés volt! " tanítsd a gyerekeket 100%ban te azaz mi szülők!! Az egyes tanárok is sokat várnak el a gyerekektől pl hétfőn új anyag kedden meg feleltetem a 3/4 osztályt ülj le 1es! Hihetetlen. Nyilván egyes gyerekekkel is van nem kevés probléma de ez nem normális dolog! Na meg ez a 200%-OS értékelés??... ilyen az én időmben nem volt a meg olyan sem hogy diszkrimináció!!! " ha nem jár a gyerek kosár edzésre akkor jól megszívatom természet ismerettel mind a heti 2 órán írok ne neki 1-1 egyest vagy akár 3 at mert megteheti! Tönkre teszik a gyerek életét egész életére!!! A másik alsóba megkedveltetik a gyerekekkel a tanulást felsőben meg jól megutáltatják! Ennyit szerettem volna leírni.
Szülő, Fejér megye, járás: Bicske
Tavaly ilyenkor még diák voltam, most 18 évesen nettó 370-et viszek haza pályakezdő szobafestőként. A 26 éves tanár nővérem mesterdiplomával 6 év egyetem után nettó 205 ezret keres. Már nem hazudja a diákjainak, hogy tanulni megéri, mert azon gondolkodik, hogy itthagy mindent és megy ki takarítani Ausztriába.
Diák, Vas megye, járás: Szombathely
Fájdalmas látnom családi és baráti körben, hogy a pedagógus hivatás ma mennyire lenézett. Kívülálló nem érti, milyen türelem és elhivatottság kell ehhez a munkához, cserébe nincsenek megfizetve, megbecsülve. Az ország szégyene ez a helyzet.
Csongrád-Csanád megye, járás: Hódmezővásárhely
Fizikailag is összeomló iskolák. Használhatatlan tankönyvek, értelmetlen tananyag. Túlterhelt gyerekek. Egyes szakokból általános tanárhiány. A fiatal pedagógusok kiégnek, a legjobbak elmenekülnek a pályáról.
Pedagógus, Budapest V. kerület
Munkaidőm leteltével és munkaidőn túli kötelezettségeim (adminisztrálás, felkészülés) ellátása után minden nap, sőt gyakran hétvégén is plusz munkát kell vállalnom (óraadás, egyéb szellemi munka) sokszor megalázó óradíjért, hogy a felszínen maradjak. Nem kényelemért. Nem nyaralásért. Alapvető dolgokért.
Szülő, pedagógus, Baranya megye, járás: Pécs
A jelenlegi problémákat - a pedagógusok és gyermekvédelmi szakemberek hiányát, alacsony megbecsültségét, túlterheltségét és az oktatásirányítás gyermekeket közvetlenül érintő emberellenes bürokrata döntéseit, az oktatási és gyermekvédelmi rendszer problémáit - hosszú évtizedek óta halmoztuk fel magunknak. Ez azt igaolja, hogy nekünk, magyar embereknek nem igazán fontosak a gyermekeink. A süllyedő spirálban mozgó diszfunkciponális oktatási rendszert a jelenlegi kormányzat a gyermekek és szülők érdekeitől csaknem mindenben eltérő saját érdekei előmozdításrea használja ki, ez gyorsulva rontott a korábbi helyzeten, és nem vált ki különösebb társadalmi tiltakozást.
Szülő, Budapest XVI. kerület
Óvodától a középiskoláig szükséges lenne a csoport-, illetve osztálylétszámok csökkentése. Ilyen magas létszám mellett a gyerekekre jutó egyéni figyelem nagyon kevés, arra sem elegendő, hogy alaposan megismerjük az egyes gyerekeket. SNI és BTMN gyerekek integrálásának feltételei egyáltalán nincsenek meg. Nagy a hiány fejlesztő szakemberekből, pedagógusokból. Értelmetlen adminisztráció, portfólió írás veszi el az energiát, növeli a stresszt a pedagógusokban. A kirakat a fontos, és hogy papíron minden rendben legyen, a valóság nem számít. Az általános iskolai évek adjanak lehetőséget a gyerekeknek, hogy jobban megismerjék magukat, a fő cél a személyiségük kibontakozása legyen az alapkészségek megszilárdítása mellett. Középiskolában sok életre nevelő ismeret: kommunikáció, pénzügyek, érzelmi intelligencia, önismeret stb. lenne szükséges és kevesebb lexikális tudás.
Szülő, pedagógus, Baranya megye, járás: Mohács
Egy darabig azon aggódtam, hogy mivel fogok tanítani, ha semmilyen eszközt nem kapok, de aztán rájöttem, hogy 2-3 év múlva, csak én leszek szakos tanár az intézményben..
Pedagógus, Budapest XXI. kerület
A mi iskolánk egy szuper hely, de a központosítás miatt olyan dolgokat se tehetünk meg mint intézmény, hogy magunk rendelünk vécépapírt, cseréltetünk ki egy törött ablakot, minden ilyen a fenntartón múlik. Az eredmény az, hogy akár hetekig nincs vécépapír az épületben. Arról sem dönthet egy iskola, hogy online oktatást rendel-e el egy időre, ha a tanárok jelentős része hiányzik, ez a járvány alatt azt jelentette, hogy állandóan helyettesítettünk/összevontunk. Rengeteg erőforrás megy el arra, hogy ilyen helyzetekben megfeleljünk a szabályoknak, mikor lenne sokkal egyszerűbb, helyi megoldás is. Az tartja össze az oktatást, hogy a tanárok és egyéb segítő dolgozók foltozgatták a repedéseket a rendszeren, magunk vesszük a munkaeszközöket saját pénzen, helyettesítünk (nagyrészt ingyen), a szabadidőnkben készülünk, javítunk a magánéletünk rovására(ingyen), fölösleges portfóliót írunk rengeteg órában (szintén ingyen). Ideje jelezni, hogy ez így nem oké. Ne lehessen többet azzal zsarolni a tanárokat, hogy a gyerekekért mindent. Hosszú távon az szolgálja a gyerekek érdekét, hogy olyan tanárok tanítják őket, akik nincsenek kizsigerelve, nem szoronganak, hogy hogy jönnek majd ki a fizetésükből, maguk dönthetnek arról, hogy ott az adott helyzetben az adott gyereket hogy támogassák, milyen eszközökkel tanítsák. Mi most ezért sztrájkolunk és polgári engedetlenkedünk.
Pedagógus, Budapest X. kerület
Fáradt tanárok, elavult tananyag. A 2020-as NAT még rosszabb mint az elődje. Magas óraszámok felesleges tantárgyakból a középiskolákban. Felszereléshiány. Mi már beosztjuk, mikor ki vesz normális és használható krétát, vagy táblafilcet.
Szülő, Pest megye, járás: Dunakeszi
24 éves pályakezdő óvodapedagógus vagyok, a környezetemtől már akkor is szánakozó pillantásokat kaptam, mikor jelentkeztem az egyetemre. Imádom a gyerekeket, imádom a munkámat. Imádnám, ha nem kellene minden nap másik csoportban helyettesítenem az óriási munkaerőhiány miatt, ha békénhagynának a gyakornoki portfólióval és minősítő vizsgával, aminek a bérek minimális változásával még valami értelme is volt, de így felesleges időpazarlás… ha nem kellene délelőtti és délutáni felesleges programokra kísérgetnem a gyerekeket, ahelyett, hogy a csoportomban megadjam nekik a kellő fejlesztést. Így értelmetlen a diplomám, értelmetlen az egész munkám, gyerekmegőrző lett az óvoda. Arról nem is beszélve, hogy szeretnék már elköltözni a szüleimtől, de éhenhalni azért nem. Ilyen fizetésből sajnos azzal járna, babysitterkedéshez viszont “sok” is.
Pedagógus, Győr-Moson-Sopron megye, járás: Győr
Szeretném, ha a tanáraink motiváltabbak lehetnének, mert ez nem csak a multiknál fontos. Tudjuk milyen sok múlik rajtuk, Hogyan lehetnének fogékonyak a gyerkőcök, a családok problémáira, ha ők maguk közönnyel néznek szembe? ,
Szülő, Pest megye, járás: Dunakeszi
Annak ellenére, hogy szülő vagyok mégiscsak tudom, tudjuk, hogy betegségek, vizsgák, sztrájk miatt van olyan tanár, aki egy adott napon 9! órát tartott meg (vagy helyettesített). Ingyen! Mert helyettesítésért pénz állítólag csak 30 nap után jár. Alapvetően inkább gátolni próbálják a sztrájkot is, mint támogatni - hivatkozási alap mindig van, hogy miért pont most nem jó.
(Bár megjelöltem a járásközpontot, de nem szeretném, ha kiderülne, melyik városban történik ez, mert egyetlen tanárnak sem szeretnék rosszat!)
Közben a tankönyvek is pocsékak. A 9.-es földrajzkönyvben pl. van olyan fejezetzáró kérdéssor, amire a választ két fejezettel később tanulják.
Szülő, Pest megye, járás: Dunakeszi
Az általános iskolában felső tagozatban 4 év alatt összesen 5 nyelvtanárom volt. 8. osztályban heti két oŕat az egyik tanár, a harmadikat pedig egy másik tanár vitte, csoportösszevonással. A fejlődésünk csapnivaló volt emiatt és gimnáziumban emiatt a rosszabbik nyelvi csoportba jutottam, mely tovább fokozta a lemaradásomat. Két magántanárhoz járva, 3. próbálkozásra sikerült letennem a nyelvvizsgát 12.osztályban, hogy ne az egyetemi éveim alatt kelljen megcsinálnom. A magántanárokat persze a szüleim és az iskola melletti diákmunkám segítségével tudtam kifizetni, ugyanis a lemaradásra támogatást nem nyújtanak a diákok számára. És hogy erre miért volt szükség nekem aki orvosi egyetemre jár?! Mindössze azért, mert az állam kötelezővé tette és enélkül nem kaphatnám meg a diplomámat.
Diák, Bács-Kiskun megye, járás: Tiszakécske
Azt tapasztalom, hogy kaotikus az oktatás, annyira nem a gyermekről szól már, valahol nagyon elment rossz irányba a dolog. Intézményből kilépve még este tízig naplót, adminisztrációt készítük. Ez idő alatt rengeteg fejlesztőjátékot tudnék gyártani az oviba a gyerekeknek. Nem tudom van-e még olyan diplomás munkahely, ahol diplomaszerzést követően újra vizsgázni kötelező!! Be kell látni ezt a merev rendszert a mai pályakezdő fiatalok nem nyelik le, be kell látni, hogy Magyarországon nem jött be az életpályamodell. Első körben nem csináltam meg, de másodikba sem fogom. Ha eljön az idő, nagy bánatomra más irányba kell mennem majd.
Pedagógus, Budapest V. kerület
Amikor a kollégàim Covid betegek voltak, 10 nap karanténba kerültek. Van aki ezalatt sem gyógyult fel, az orvos nem engedte vissza. Hiànyzàsuk alatt helyettesíteni nem kellett őket,pedig valamennyi órát nyertek volna vele. Mivel év végén az éves óraszám 90 százaléka meg KELL, hogy legyen, ezért most pótolhatják azokat az óràikat, amikor tàppénzen voltak! Ingyen. Ha a betegségük idején helyettesíteni kellett volna őket, azt ki kellett volna fizetni. Az Audiban is le kell gyártani utólag azt, ami elmaradt a táppénz miatt?
Pedagógus, Győr-Moson-Sopron megye, járás: Sopron
Gyógypedagógus vagyok egy budapesti EGYMI-ben. Sorra mondanak fel a kolléganőim. A betegségek miatt voltak napok, hetek, amikor alig tudtunk nyitva tartani a hiány miatt. Nyitástól zárásig dolgoztunk, helyettesitést nem számolhatunk fel, mivel asszisztens pedagógust és fordítva, nem helyettesíthet! Persze csak papíron. Reggel korábban megyünk,hogy takarítson, mert ennyi bérért nem jön senki felmondott kolléganő helyett. Én, mint vezető, felmosok, levelet söprök, fát metszek...a szerencse az, hogy nagyon jó a csapat. Csak fogyunk, a jók élmennek, nem a munka miatt, a körülmények, a meg nem becsülés miatt. A fizetés kevés, de vállalunk más munkát, így csak megélünk valahogy. Amikor azonban olyan emberek döntenek, akik gyereket sem láttak, nem hallgatnak azokra, akiknek ez a hivatása, az elszomorít. Nagyon!!
Pedagógus, Budapest XIII. kerület
Pedagógus hiány! Túl sok értelmetlen tananyag!
Szülő, Komárom-Esztergom megye, járás: Oroszlány
Óvodapedagógus és szülő is vagyok ugyanabban az óvodában. Integráló óvodaként sok a különleges bánásmódot igénylő gyermek, csoportonként min. 3-4. és akkor a többi "nem papíros " gyermekről nem szóltam... A pszichológusunk 2-3 délelőtt van ott 8 csoportra... mivel másik óvoda is tartozik hozzá. A logopédussal ugyanez a helyzet. A kisfiamnak csak 2 enyhébb artikulacios zavara van, ezért várólistás, és 0 sansza van arra, hogy idén bekerüljön a különben alanyi jogon járó ingyenes ellátásba. Szeptemberben iskolás lesz. Az óvónői keresetemmel nem fogom 5-6 ezres külön logopédiára járatni. A kislányommal ugyanez a nóta, aki azóta már elsős, de ott is csak várólistás.. Ja és egy másik iskolába kelle őt logopédiára járatni ( napközben) mert náluk nincs logopédus... Bp. 13. Ker
Szülő, pedagógus, Budapest XIII. kerület
Jó hírű gimnázium
Fizika tanárt nagyon nehéz találni. Nálunk tanárjelölt és nyugdíjas bevonásával oldják meg a hiányzó fél állást. A Biológia tanár gyereket vár, így most a többiek helyettesítik. Valaki jelentkezett a helyére, várjuk, hogy eljön-e. Ha valaki beteg, nagyon sok a túlóra a legtöbb tárgyból. A közeli általános iskolában nem tudtak ellátni egy teljes matematika tanári állást a kötelező oltás bevezetése után.
A NAT esetében a tananyagot értelmetlenül csökkentik, ha már túl soknak tűnik. Olyan fejezeteket húznak ki, ami nélkül nem lehet a későbbieket megtanulni. Nem beszélve arról, hogy aki nem tanul a 9-10. évfolyamon eleget, az később is csak nagyon nehezen tud az emelt szintű érettségire felkészülni. Sokkal szélesebb körben kellene megvitatni az egyes iskolatípusok alaptantervét és időt hagyni arra, hogy tisztázódjon, mi a fontos!
Pedagógus, Budapest XXI. kerület
Szülőként felháborít, hogy gyermekemnek egy év alatt 3 történelem tanára volt, a tananyaggal egy évvel lemaradva. Tanárai túlterheltek, némelyik motiválatlan, így nehéz felkészülni az érettségire, nyelvvizsgára.
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Szigetszentmiklós
A túlmunkáért nem kapunk egy fillért sem, olyan munkát kell ellátni diplomásként, ami nem pedagógus feladat (gyerekmegőrzés, ebédeltetés), ráadásul ezek még az óraszámunkban sem jelennek meg. Pokolian alacsony, megalázó bérek, szakmai gúzsbakötöttség, tankönyvek központosítása (minőség csekély.) Helyi, valós szakmai műhelyek szétrombolása, érdemi előmenetel helyett alamizsna. Jelentős adminisztrációs terhek, magasak az óraszámok! A gyerekek ennek megfelelően agyonterheltek!!! Változást kívánok belátható időn belül!!!
Pedagógus, Baranya megye, járás: Pécs
Szaktanár hiánya miatt a gyereket magánórákra kell járatni. A napi 6,7 tanóra, majd a másnapra felkészülni nagyon sok, a gyerek nagyon fáradt. Nagyon sok a felesleges tananyag. Rá kell bízni a tanárokra a gyerekek nevelését és tanítását. A politikus ne szóljon bele. Sokkal több pénzt az oktatásba és ne a sportba.
Szülő, Baranya megye, járás: Szigetvár
Kevés szaktanár. Sok óraadó. Alkalmatlan, kényszerbõl felvett kollégák. Sok helyettesítés.
Pedagógus, Békés megye, járás: Szeghalom
Minden nap izgulok, hogy elsős kisfiam csodálatos tanítója feladja, és pályát vált. Mert több nyelven beszél, mert fiatal, mert folyamatos ellenszélben, nevetséges bérezésért dolgozik.
Szülő, Budapest VII. kerület
Nyugdíjas pedagógus vagyok. Öregségi (de csúnya szó) nyugdíjas. Amikor eljött az ideje, szerettem volna még tovább dolgozni, mert úgy éreztem, van még bennem erő. Igaz nem teljes foglalkoztatottságra, de heti 5-10 órát fel tudtam volna vállalni. Egy évet sikerült az intézményvezetőnek kiharcolnia a KLIKk-nél. A törvények nem tették és nem teszik lehetővé a nyugdíj melletti munkavégzést. Igaz csak a pedagógusnak. A Kormánynak nincs szüksége a tapasztalt pedagógusokra.
Pedagógus, Békés megye, járás: Szarvas
Egyik, elmúlt 32 évben hatalmon lévő politikai irányzat sem tett megnyugtató, markáns lépéseket a pedagógusok érdekében! Nem hagyhatjuk magára a pedagógusokat!
Szülő, Komárom-Esztergom megye, járás: Oroszlány
Átgondolatlan, kapkodó az egész. Az az ember érzése, hogy olyanok döntenek, állítanak össze tantervet, akiknek se elég tapasztalatuk, gyakorlati tudásuk nincs. Az oktatás sokadrendű kérdés, a lista végén kullog.Még saját minisztériumunk sincs! Ennyire nem fontos! Pedig a gyerekeink és az országunk jövője a tét!! Ami marad a stadionok..., egyéb " fontosabb " dolgok után, az jut az oktatásnak nagy harcok árán.A kihasználatlan stadionok helyett építsenek tornacsarnokokat és tanuszodákat. Azért, mert 10 alkalommal elvisszük a gyerekeket úszni tanulni a megyeszékhelyre, az semmi. Egy tanuszodában 8 év alatt heti 1 tesiórán már meg lehetne tanulni rendesen úszni. Délután, este, hétvégén a település felnőtteine gyógykezelésére használhatnák. Nem állnának kihasználatlanul, s nem kerülne többe, mint az üres stadionok fenntartása. A legfőbb problémák: -állandóan változó alaptanterv, amit valaki gyorsan összecsap - tankönyvek: rosszak, nincs választék,állandóan változik 1-2 hónap alatt készülnek ( Néha a lektor pénzét is visszakérném!) - ingyen helyettesítés, túlóra( táborra vegyen ki szabit!) - Mutassanak még egy szakmát, ahol portfólió címen nevetséges összegért új diplomamunkát kell írni! A védésem 1/2 9-től 1/2-ig tartott. Ennyi idő alatt az egész csoport leállamvizsgázott. - Nevetségesen alacsony fizetés, ami nem követi az inflációt. Fizetésemelés csak minden 3. évben.39 év tanítás után Ped II.-ben munkaközösség-vezetőként és osztályfőnökként 276000 Ft volt a nettó bérem. - Se cafetéria, se Szép kártya, se jutalom A megyei 1., országos 2. helyezésért sem adtak semmit sem. Több versenyen került be tanítványom az ország+ határontúli területek országos döntőjére a 30 legjobb tanuló közé tanítványom. Még egy köszönöm sem járt. De se karácsonyi, se pedagógusnapi juttatás...Irigykedve hallom más szakmák fizetésemelésit, jutalmait, juttatásait. - Az igazgatók jogkörét elvették, csak egy báb a Klébersberg központ kezében. Még levegőt sem lehet venni nélkülük.
Pedagógus, Bács-Kiskun megye, járás: Kecskemét
Sajnos érezhető a pedagógusok túlterheltsége. A munkaórák száma rengeteg és ez nincs honorálva. A technológiai szükséglet nagy részét a szülők adományozzák, mert az iskolának nincs rá kerete, a bürokratikus procedúra elhúzódik az eszköz beszerzéseknél. A mindennapi feladatok ellátásához szükséges felszereléseket is nehezen kapják meg.
Szülő, Pest megye, járás: Vecsés
Kritikán aluli a fizetés, a megbecsülés és a színvonal.
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Monor
Az iskolánkba immár 3 éve nem tudnak matematika szakos tanárt felvenni. Az 5-6. osztályokat tanítók, iskolatitkár, gyógypedagógus tanítja.
Szülő, Pest megye, járás: Dunakeszi
Nincs elég megfelelő szaktanár, nincsenek fejlesztő pedagógusok, nekünk szülőknek privátban kell megoldani mindent, ha a gyerek nem kapja meg a határozatban szereplő fejlesztést. A mi iskolánkban folyamatos a tanárhiány, a jelenlegi állomány tele van nyugdíjas, vagy nyugdíj kozeli tanarokkal...A tankönyvek értelmetlenek, köszönő viszonyában sincsenek a munkafüzetekkel, sokszor csak a neten találunk választ a kérdésekre...Reméljük lesz vmi változás, mert ez így katasztrofális...
Szülő, Pest megye, járás: Érd
Egyre kevesebb a tanár, ezért már bárkit felvesznek, és a rossz tanárokat is kénytelenek megtartani, mert nincs helyettük más. Egyre rosszabbak a tankönyvek. Nem csak a gyerekek, a szülők sem igazodnak ki rajta. A tankönyvekben is sokszor csak kérdések vannak, nem adják meg a választ a munkafüzet kérdéseire. Nincs az iskoláknak autonómiája! A legegyszerűbb kérdésekben is a tankerület jóváhagyása kell. Nincs elég pénze az iskolának, szülői hozzájárulás nélkül nem tudnak egy ajtót se megszereltetni. A középiskolai írásbeli felvételi nincs összhangban az általános iskolában tanultakkal. A szóbeli nincs szabályozva, sokszor másfél órán keresztül is vizsgáztatják a 13-14 éves diákokat.
Szülő, Pest megye, járás: Vecsés
Nincs szaktanári! De az elvárás az megvan. Persze, hogy nem érnek el kimagasló eredményeket, csak akik megtudják oldani, hogy gyermekükkel külön foglalkozzon hozzáértő ember. Mi pl megfizetni is tudnánk, még sincs rá jelentkező. (Magán iskolát viszont nem tudnánk 3 gyermekünknek biztosítani) Illetve a tananyagot is csökkenthetnék, beérnénk a sok hülyeség nélküli tanulni valóval. Sajnálom a tanárokat is leterheltek, ki vannak égve, a fizetésük kritikàn aluli. Igenis a bele fektetett energiájukat is fizessék meg, jár nekik is!!!
Szülő, Pest megye, járás: Érd
Az oktatás színvonala romlik, helyettesítések száma (nem szakos tanárral) óriási.
Szülő, Baranya megye, járás: Mohács
Sajnos szulo is es ovodaban dolgozo pedagogus is vagyok. Iszonyu tulterheltseg alatt dolgozunk. Nem vagyunk megbecsulve. :(
Szülő, pedagógus, Pest megye, járás: Érd
Azt tapasztaltam, hogy nem jut idő a gyerekek olyan kompetenciáinak a fejlesztésére, amelyek révén valóban rugalmasan lennének képesek alkalmazkodni a rohamtempóban változó világ sokirányú kihívásaira. Például az információk értelmezése, rendszerezése és felhasználása terén, az önálló vélemény megfogalmazása és képviselete, valamint a vitakultúra terén. Nagyon hiányolom az informatikai képzést, az állampolgári ismereteket és természetesen az idegennyalv-oktatás terén is sokat kellene fejlődni. De ami a legfontosabb, nem kellene tömni a gyerekek fejét adatokkal, hanem sokkal jobban kellene építeni a mindenkiben meglévő kíváncsiságra és tanulási vágyra! A tantárgyakat össze kellene kapcsolni, holisztikus szemlélettel közelíteni a világ dolgaihoz.
Szülő, Budapest VII. kerület
Hegedűtanárnő vagyok, Szegeden diplomáztam (előadómüvészként és hegedűtanárként is). Az első évtized alatt, mióta elkezdtem tanítani, jelentős romlást tapasztaltam a "pedagógus életpályamodellben ". Felfoghatatlan számomra, hogy mekkora arányban elszegényedett a népesség, ennek hatása miatt például a az általános iskolában ahol gyermekkoromban 750 gyermek tanult mire visszamentem tanítani (összesen alig több mint 200 gyerekhez) addigra a gyerekek 80 százaléka volt hátrányos helyzetű vagy halmozottan hátrányos helyzetű. (Gyermekkoromban az arány a töredéke volt.) Így tulajdonképpen etetni jártam le a gyerekeket, nem zenélni tanulni. A másik nagyobb város sokkal jobb volt, ott már válogatott gyerek-gárdával dolgozhattam, jobb körülmények között, ott viszont már a tanárhiányt érezhettem meg. Az ottani zenetanár gárda majdnem fele máshonnan járt át tanítani, mert nem volt ember, aki vállalhatná az elvégzendő feladatokat. Újabb élethelyzet változás miatt ismét költöztem, kaptam is volna állást, ha elvállalom, hogy a hegedűsök mellett a gitárosokat is tanítom. (Tehát hogy így remélem mindenkinek világos, hogy egy hangszer mesteri szintű elsajátítása HÚSZ ÉV!!!!!!!!! És nekem 27 évem alatt egy hangszer elsajátítása volt a cél, a hegedűé. Semmi közöm a gitárhoz. És aki szerint mindkettő húros hangszer, nem lehet az olyan bonyolult, üzenem, hogy remélem wc pucoló tanítja a gyermekének a biológiát, mert pont amnyi köze van egymáshoz a két dolognak.) Végül megint egy másik városban kötöttem ki, ahol egy remek zeneoktatási intézményben dolgozom óraadóként, (itt hozzá kell tennem, hogy a megtartott óráimért kapom a pénzt, így a tetemes adminisztrációt ingyen csinálom, ami például az év végi adminisztrációnál ingyen ledolgozott napokat is jelent). Természetesen életemben soha nem éltem meg a tanításból.Mellette szimfonikus zenekarokban dolgozom.
Az előttem lévők nagyjából mindent leírtak. Diákként túl vagyok terhelve, felesleges anyagok, napi 8 óra, plusz otthon tanulás... A tanáraimat sajnálom a túlórák, a nevetséges fizetés és a társadalom felől érkező megvetés miatt. Anyukám is pedagógus, tőle látom, hogy nincsenek megfelelő körülmények az intézményekben, a szülők általában (tisztelet a kivételnek) ellenségesek és még a gyereket is a pedagógusok ellen uszítják. Már most hiány van pedagógusokból és siralmas az oktatás, mi lesz így majd az én gyerekeim idejében?
Diák, Pest megye, járás: Érd
A demokratikus jogok hiánya, amely biztosítana minden lehetőséget a nehéz problémák megoldására.Nevelői szabadság- de nem szabatosság - tanulói túlterhelés - sok felesleges tanayag, új módszerek hiánya, magas óraszám, magas osztálylétszám, amunka elismerése: anyagi, erkölcsi....
Gyermekvédelem nincs. Érdektelenség, részrehajlás és a családok büntetése jellemzi. Jobb lenne, ha ezek az intézmények inkább nem is léteznének egyáltalán. Szakmaiatlan.
Szülő, pedagógus, Budapest XIV. kerület
Elmaradt a pandémia miatt az iskolaelőkészítés a nagycsoportban. 6 évesen iskolába kellett menni, nem tarthattam óvodában, mert jól megírta a teszteket. Első osztályban online tanultuk a betűket, nem mélyültek el a magánhangzók. Emiatt az olvasási sebesség lassú, hozza haza az 1-es dolgozatokat. Ne adjanak rossz jegyeket alsó tagozatban!!!!!!!!!!!!! Sérülnek a gyerekek! Nem tehetnek semmiről.
Szülő, Budapest XVIII. kerület
Legnagyobb érték a gyerek, akit az egyik (anyagilag is) legkevésbé megbecsült csoportra (a tanárokra) bízunk...nap, mint nap...
Szülő, Fejér megye, járás: Székesfehérvár
Túlterheltek és alulfizetettek vagyunk az tény. Emellett a betöletlen álláshelyek számának növekedése további terheket ró ránk. Nehezményezem a szabad tankönyvválasztás hiányát. Ezek tükrében elkeserítőnek tartom, hogy a szakszervezetekkel történő egyeztetést is ignorálja a minisztérium, és rendelettel próbálja meg ellehetetleníteni a végső elkeseredésünkben meghirdetett sztrájkot!
Pedagógus, Budapest III. kerület
Gyermekem általános iskolájában jelenleg 4 tanári állást hirdetnek. Neki csak egy tanító nénije van, ő is már nyugdíjas korú és nincs váltója a 30 fölötti osztálylétszám mellett. Aggódom, hogy amire felső tagozatos lesz, még nagyobb szaktanárhiány lesz.
Szülő, Pest megye, járás: Érd
Megbecsültség hiánya erkölcsi és anyagi értelemben egyaránt. A szabadság hiánya tananyag és tankönyv tekintetében. Felesleges adminisztrációs munka, amely hasznos, gyerekeket felzárkóztató, tehetségeket kibontakoztató, minőségi munkára lehetne fordítani. Túlterheltség a kötelező, tanítandó órák számát illetően. Én például magyartanárként korrepetálást tartok, amely órák NEM számítanak a kötelező órák számába.Ezért technika tanár is lettem a megkérdezésem nélkül, mert így 25 megtartott óra után csak 21-et számítanak, s ehhez kellett plusz 1 óra, hogy meglegyen a 22 órám. Ez lett a technika. Persze ehhez a tantárgyhoz semmi pénz nincs, hogy gyakorlati feladatokat végezzünk, vásárolhassak valamit, hogy tudjunk valami hasznisat csinálni. Sok mindent én vettem meg a saját pénzemből, mert szörnyű eszközök nélkül technikát oktatni. De ezt nem tudom tovább finanszírozni, örülök, ha megélek! Fáradt, kiégett, elkeseredett, hivatását szerető pedagógus vagyok 34 éve. Betelt a pohár!!
Pedagógus, Fejér megye, járás: Dunaújváros
Iskolapszichológus 5 éve nincs az iskolánkban, ez hatalmas probléma, egyre több gyereknek szüksége lenne rá. Az státuszok számát csökkentették, megoldásként a kötelező óraszámokat megemelték. Ezzel nőttek a pedagógusok terhei, fejlesztő órára, tehetséggondozásra, szakkörökre nem marad lehetőség. A tantárgyak éves óraszáma, felosztása, illetve maga a tananyag sem megfelelő. Az erősen korlátozott "tankönyvválasztásról " nem is beszélve... Az anyagi megbecsültség hiánya miatt sokan elhagyják a pályát, vagy más fenntartóhoz tartozó iskolába mennek. Túl sok a személyi változás, még tanéven belül is. És sok esetben előfordul, hogy nem szaktanárok tanítanak bizonyos tantárgyakat. Ez mind-mind csökkenti az oktatás színvonalát, ezt mind-mind a gyerekek sínylik meg legjobban és ez tönkretesz egy teljes generációt.
Szülő, pedagógus, Budapest X. kerület
Egy színvonalas általános iskolában nincs felsős matematikatanár. Az angoltanárok évente váltják egymást. A tanárok túlterheltek, a legjobbak elhagyják a pályát.
Szülő, Bács-Kiskun megye, járás: Kecskemét
A túlközpontosított rendszer legnagyobb vesztesei a gyermekek. Kisebb létszámokkal, pedagógiai szabadság visszaállításával- tankönyvek, módszerek választása-, a családok kárpótlásával az elmúlt két és fél tanév nevelésre alkalmatlan, személyiségi jogokat rendszeresen csorbító rendeletei miatt elszenvedett többszintű borzalmakért. Ez egyik generációnak sem lenne szabad, hogy 3 tanévnek minősüljön. A magyar kultúra alapjainak megismerési lehetősége tapasztalati úton majdnem teljesen kiszorult a központi előírások alapján.Vissza kellene hozni!
Szülő, pedagógus, Fejér megye, járás: Mór
Fejlesztő pedagógusként dolgozom jelenleg, de korábban óvónőként is dolgoztam. Döbbenetes a jelenlegi helyzet. Sajnos azt tapasztalom, hogy egyre több munkát várnak el tőlünk ugyanazért a bérért, miközben egyre több a státuszt kapott gyermek. Ez nemcsak a fejlesztőket,de a csoportos óvónőket is leterheli. Viszont hiányoznak a gyógypedagógusok, pszichológusok, logopédusok. Ők inkább intézményen kívüli fejlesztést vállalnak, mert jóval többet keresnek, mint a köznevelési intézményekben. Ha most orvosolnák ezt a helyzetet véleményem szerint már akkor is késő lenne,hisz nincs utánpótlás.
Pedagógus, Bács-Kiskun megye, járás: Kecskemét
Gyógypedagógus régen nincsen, még másik intézményből sem. Rengeteg felesleges adminisztráció, a papír papírozása. Nálunk sztrájk sem lesz, mert nincs aki megszervezze. Aki meg elégedett a jelenlegi helyzettel, annak gratulálok.
Pedagógus, Budapest XXI. kerület
Rengeteg az összevonás,a saját dolgomat csak részlegesen tudom elvégezni.A kollegáim egymás után állnak föl - a tarthatatlan helyzet miatt.Lassan már csak felügyeletet tudunk adni.
Pedagógus, Baranya megye, járás: Pécs
Egyre lesújtóbb amit pedagógusként tapasztalok! Múlt héten szóbeli elbeszélgetést tartottunk az intézményünkbe jelentkező nyolcadikos diákoknak. Az egyik tanuló félévi bizonyítványát átnézve furcsának találtuk hogy minden tantárgyból 5 osztályzata van,kivéve a biológiát,amiből 3-asa volt. Megkérdeztük hogy alakult ez így? Mire a tanuló azt válaszolta: Ja biológia tanár egy hónapig volt az iskolában, akkor kapott egy 3- as osztályzatot, amit nem tudott kijavítani azóta sem. Biológia szakos tanár hiányában gyakran lyukas órájuk van, vagy egy ráérö más szakos pedagógus megy be órára és felolvassa a következő leckét a tankönyvből!!!!! Ez sajnos nem egyedi eset!!! Az oktatói bérek szégyenteljesen, megalázóan alacsonyak! Plussz munka vagy szülői, házastársi segítség nélkül képtelenség megélni belőle. Számos kollégám 30-40 évesen a szüleivel él, mert albérletre nem futja a fizetésből.Esélyét sem látva a családalapításra, önálló életre!!!!!
Pedagógus, Csongrád-Csanád megye, járás: Szeged
Nagy a pedagógus hiány, így a többiek vannak túlterhelve!!! Nyugdíjas napközis tanítók, szaktanárok próbálnak helyt állni több-kevesebb sikerrel... Fejlesztő pedagógus, logopédus sincs pedig volt és szükség is lenne rájuk!!!
Szülő, Budapest XIV. kerület
Pedagógushiányban szenvedünk, napköziben pedagógiai asszisztensek "tanulnak " a gyermekekkel. Akik közül van aki minden megtesz, de többen csak éppen hogy most végezték el az 1 éves(!) Képzést. Nem véletlen tanul egy pedagógus főiskolán, nem helyettesíthető az egy 1 éves képzéssel. Megfizetés arányában az elhivatottság, hozzáállás, alázat sincs meg egy pedagógiai asszisztensnél, tapasztalat gyakorlat szintúgy. Nagyon jó segítők ők egy elhivatott pedagógus mellett, de nem helyett!!!
A térképen a járásközpontokban elhelyezett tiltakozó felikáltójelekre kattintva olvashatóak a szöveges vélemények. Minél többen fejezzük ki tiltakozásunkat, annál erősebben képviseljük a gyermekek érdekeit!
Változásra van szükség az oktatásban és gyermekvédelemben! Fogjunk össze szülőként és pedagógusként!
Kérjük, csatlakozzon az alábbi rövid anonim űrlap kitöltésével, melyben röviden azt is leírhatjuk, hogy milyen problémák sújtják a szülőket, pedagógusokat és végső soron a gyerekeket! A csatlakozás után tiltakozásunk jeleként még egy piros felkiáltójel meg fog jelenni a térképen.
Oktatási rendszerünk képtelen felkészíteni gyermekeinket a jövő kihívásaira, az óvodákat és iskolákat súlyos rendszerszintű problémák sújtják. A pedagógusok anyagi és szakmai megbecsültsége csapnivaló, és ez drámai pedagógushiányhoz vezet. Egyre gyakrabban már nem is megfelelő szakképzettségű pedagógus van a gyerekekkel, sok a helyettesítés, az osztálylétszámok magasak, a gyerekekre nem jut elegendő idő, figyelem a pedagógusok óriási leterheltsége miatt. A pedagógushiányt elfedi a statisztika, mert az órák, foglalkozások hivatalosan nem maradnak el, de sokszor ezek érdemben nincsenek megtartva.
A problémákat helyi szinten tapasztaljuk, de az okok az elmúlt évek szakmaiatlan kormányzati döntéseiben és mulasztásaiban gyökereznek. Nincs külön Oktatási Minisztérium, a kormányzati politikusok mellőzték az érdemi szakmai párbeszédet, a döntéseket pedagógiai szempontok helyett politikai és gazdasági szempontok alapján hozzák meg. Nem fordítanak elegendő figyelmet az oktatásra, nem elég fontos gyermekeink, az ország jövője.
Miközben a kormányzat központosította az állami intézmények fenntartását, elvette az iskolák szakmai önállóságát. Az intézményeket távoli hivatalokból irányítják, ezzel nehezítik az önálló kezdeményezéseket és növelik a felesleges bürokráciát. A diákok szélsőségesen túlterheltek, a gyerekeknek nem jut idejük élvezni gyermekkorukat. A tananyag központilag meghatározott, ezzel korlátozva a tanárok kreativitását és ellehetetlenítve a gyerekek valódi szükségleteinek figyelembevételét. A lemaradók, problémákkal küzdők nem kapnak elegendő segítséget sem az iskolákban és óvodákban, sem más gyermekvédelmi intézményekben, melyeket szintén sújt a szakemberhiány és túlterheltség, kiemelkedő tehetségeink pedig gyakran elvesznek a jövő számára a tehetséggondozás hiánya miatt.
Gyermekeink többet érdemelnek! Szülőként, pedagógusként, felelős állampolgárként fontos, hogy mindenki lássa: rendszerszintű változásra van szükség!
Tiltakozunk a szakmaiatlan kormányzás ellen! Elfogadhatatlannak tartjuk a pedagógusok, gyermekekért dolgozó szakemberek és segítőik szégyenletesen alacsony anyagi és szakmai megbecsülését! Szülőként és pedagógusként közösek az érdekeink, együtt vállalunk felelősséget közös jövőnkért. Gyermekeink minőségi oktatást érdemelnek, és ennek érdekében együtt kell cselekednünk!
Hallassuk a hangunkat, és beszéljünk a valódi problémákról, hiszen szenved a magyar oktatás, szenvednek a gyerekek!
Közösségünk aktív segítséget nyújt a mindennapi problémákban, emellett kitartással, összefogással és a szülő-pedagógus együttműködés jobbításával előrelépünk az országos ügyekben is. Segítő anyagokat, állásfoglalásokat és felméréseket teszünk közzé, hogy felépítsük a közoktatás ügye mögötti társadalmi támogatottságot. 2016-os indulásunk óta a következő platformokat építettük fel:
Közösségi csoport
Segítő, érdekvédő csoport, ahol feltehetjük kérdéseinket, megoszthatjuk véleményünket. Támogatjuk egymást szülőként és pedagógusként, és közösen állunk ki érdekeink mellett.
Facebook oldal
Nyilvános facebook oldalunkon tudatosíjuk a gyermekeink jövőjét veszélyeztető társadalmi problémákat, kiállunk a szülőket és gyermekeink jövőjét, a magyar társadalmat érintő fontos közügyek érdekében, és közzétesszük a szülők számára hasznos információkat, tudnivalókat.
Email hírlevelünk röviden hírt ad aktuális akcióinkról, felhívásainkról, tudnivalókról, állásfoglalásainkról.
Instagram
Instagram oldalunkon is közreadjuk a szülőket érintő legfontosabb aktuális híreinket.
Szülői szókimondó
A Szülői Szókimondó teret ad a véleménynyilvánításra és személyes párbeszédre, vitára; itt a másképp gondolkodók álláspontját is megismerhetjük.
Szószóló a közoktatásért
A Szószóló online felületén biztonságos, anonim módon tesszük közzé a közoktatásban szerzett személyes tapasztalatokat és problémákat, hogy ezeket mindenki megismerje.
Szülői tudásbázis
A Szülői tudásbázisban a közoktatással kapcsolatos, szülők számára hasznos tudnivalókat gyűjtjük.
Plusz egy év óvoda
Közösségi csoportunk gyakorlati segítséget nyújt abban, hogy minden érintett szülő tudatosan dönthessen a további egy év óvoda kérvényezésével kapcsolatban és szakmai támogatással vezeti végig a családokat a gyakran stresszes folyamaton.
Média
Médiamegjelenések: képviseljük a szülői érdekeket a sajtóban és teret adunk a szülői megszólalásoknak.
Petíció
Petíciók: segítünk kihangosítani a szülői véleményeket és képviselni a gyerekek jogait és érdekeit.
Szakember-adatbázis
Szakemberek adatbázisa: segítünk a szülőknek és a szakembereknek, vállalkozásoknak, szervezeteknek, hogy egymásra találjanak.
Maradjunk kapcsolatban! Hírlevél feliratkozás:
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.
Nagy figyelmet fordítunk a személyes adatok védelmére. Részletes adatvédelmi tájékoztatónkat itt olvashatja. A legtöbb weboldalhoz hasonlóan mi is használunk sütiket.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.