2070 csatlakozó, 3197 vélemény, 1979 beszélgetés
Szülői szókimondó
Beszéljünk a pedagógusok státusztörvényéről!

A kormány szerint a pedagógusoktól elvárható, hogy erősítsék a köznevelésbe vetett közbizalmat.

A Szülői szókimondó segítségével véleményt nyilváníthatunk közös ügyeinkben, megismerhetjük mások álláspontját, és részt vehetünk a párbeszédben.

  1. Válaszoljunk a megadott kérdésre szövegesen is.
  2. A válaszadás során egyúttal megismerhetjük egy másik nézőponttal rendelkező társunk szöveges véleményét is, amire szintén válaszolhatunk.
  3. Ha szeretnénk, akkor utána privát beszélgetés keretében folytathatjuk a konstruktív vitát, és az is lehet, hogy később a mi véleményünkre is válaszol valaki.

A Szülői szókimondó közérdekű témákkal foglalkozik, ezek listája a Kezdőoldal menüpontra kattintva érhető el, részletes további információ pedig az Info menüpontra kattintva olvasható.

A Szülői szókimondó nagy figyelmet fordít az adatvédelemre. A kérdések előzetes regisztráció nélkül is megválaszolhatóak, a válaszadással automatikusan csatlakozunk a kezdeményezéshez. Megadhatunk egy nevet is, ez azonban lehet egy becenév is, így a beszélgetések során anonimek maradhatunk.A csatlakozás során megadhatjuk email címünket, de ez nem kötelező, viszont a válaszüzenetekről csak az email cím megadásával tudunk értesítést kapni. Az értesítésekről bármikor leiratkozhat. A csatlakozás után kapunk egy belépési kódot, amivel később is beléphetünk és megnézhetjük üzeneteinket, de ha megadunk egy email címet is, akkor azzal is be tudunk lépni. A részletes adatvédelmi szabályzatunk itt olvasható. A Szülői szókimondóról további információt itt találhat.

A pedagógusokra vonatkozó státusztörvény tervezete így fogalmaz: „A pedagógusok az Alaptörvényben meghatározott általános etikai normákkal összhangban, a rábízott gyermekek, tanulók testi, lelki és szellemi fejlődését, jogait és érdekeit mindvégig szem előtt tartva – ismereteiket, tudásukat folyamatosan megújítva és gyarapítva – hivatásukat akként végezzék, hogy a tanulók a magyar nemzet elkötelezett, értékes tagjaivá válhassanak, és ennek eredményeképpen a köznevelésbe vetett közbizalom is erősödjék, és ezt a munkaidejükön kívül tanúsított magatartásukkal sem veszélyeztethetik.” Helyénvaló-e ez a megfogalmazás a törvényben?
 Igen.
 Nem.
 Nem tudom eldönteni.

Ezért gondolom így:

Miután elmondta saját véleményét, kérjük válaszoljon egy másfajta nézőponttal rendelkező társának is! Miért látja ő másként a helyzetet, hogyan lehetne megoldani a problémákat?

Válasz: A válasz is beleszámít az eredmények értékelésébe, és a vélemény beküldője is megnézheti. Van lehetőség a privát beszélgetés folytatására is.  
Keresztnév/becenév: Nem szükséges a teljes nevet megadni, lehet becenevet, fantázianevet is használni, és így a beszélgetések során anonimek maradhatunk. Csak egyszer kell megadni. 


 *Elfogadom a szabályzatot és az adatvédelmi tájékoztatót, amely részletesen itt olvasható.

*Kattintson a gombra:


Kérdés, probléma esetén itt veheti fel velünk a kapcsolatot.

Megosztás Facebookon:
,

Csatlakozzon a Szülői Hang Facebook csoportjához, ahol szintén beszélhetünk a felvetett témákról, szülőként, pedagógusként segítjük egymást a mindennapok nehézségeiben és közösen képviseljük érdekeinket.

Szülői Hang