2073 csatlakozó, 3198 vélemény, 1979 beszélgetés
Szülői szókimondó
Országos virtuális szülői értekezlet

Bármiféle oktatási tiltakozás, még ha szakmailag jogos is, csak akkor lehet sikeres, ha arról helyben is tudnak beszélni az érintettek. Miként működik ez ma a gyakorlatban?

A Szülői szókimondó segítségével véleményt nyilváníthatunk közös ügyeinkben, megismerhetjük mások álláspontját, és részt vehetünk a párbeszédben.

  1. Válaszoljunk a megadott kérdésre szövegesen is.
  2. A válaszadás során egyúttal megismerhetjük egy másik nézőponttal rendelkező társunk szöveges véleményét is, amire szintén válaszolhatunk.
  3. Ha szeretnénk, akkor utána privát beszélgetés keretében folytathatjuk a konstruktív vitát, és az is lehet, hogy később a mi véleményünkre is válaszol valaki.

A Szülői szókimondó közérdekű témákkal foglalkozik, ezek listája a Kezdőoldal menüpontra kattintva érhető el, részletes további információ pedig az Info menüpontra kattintva olvasható.

A Szülői szókimondó nagy figyelmet fordít az adatvédelemre. A kérdések előzetes regisztráció nélkül is megválaszolhatóak, a válaszadással automatikusan csatlakozunk a kezdeményezéshez. Megadhatunk egy nevet is, ez azonban lehet egy becenév is, így a beszélgetések során anonimek maradhatunk.A csatlakozás során megadhatjuk email címünket, de ez nem kötelező, viszont a válaszüzenetekről csak az email cím megadásával tudunk értesítést kapni. Az értesítésekről bármikor leiratkozhat. A csatlakozás után kapunk egy belépési kódot, amivel később is beléphetünk és megnézhetjük üzeneteinket, de ha megadunk egy email címet is, akkor azzal is be tudunk lépni. A részletes adatvédelmi szabályzatunk itt olvasható. A Szülői szókimondóról további információt itt találhat.

Tapasztalatai szerint van-e bármifajta helyi együttműködés az oktatási rendszer problémái miatt tiltakozó pedagógusok és szülők között? Van-e kommunikáció, tudnak-e egymásról a hasonló véleménnyel rendelkező szülők és pedagógusok, vannak-e keretei a közös kiállásnak, vagy az intézményben tabunak minősül az oktatási rendszer problémáiról való közös gondolkodás? Szükséges-e megteremteni vagy erősíteni az együttműködést, és mi lehetne ennek módja?
 Szülőként mondok véleményt
 Pedagógusként mondok véleményt

Miután elmondta saját véleményét, kérjük válaszoljon egy másfajta nézőponttal rendelkező társának is! Miért látja ő másként a helyzetet, hogyan lehetne megoldani a problémákat?

Válasz: A válasz is beleszámít az eredmények értékelésébe, és a vélemény beküldője is megnézheti. Van lehetőség a privát beszélgetés folytatására is.  
Keresztnév/becenév: Nem szükséges a teljes nevet megadni, lehet becenevet, fantázianevet is használni, és így a beszélgetések során anonimek maradhatunk. Csak egyszer kell megadni. 


 *Elfogadom a szabályzatot és az adatvédelmi tájékoztatót, amely részletesen itt olvasható.

*Kattintson a gombra:


Kérdés, probléma esetén itt veheti fel velünk a kapcsolatot.

Megosztás Facebookon:
,

Csatlakozzon a Szülői Hang Facebook csoportjához, ahol szintén beszélhetünk a felvetett témákról, szülőként, pedagógusként segítjük egymást a mindennapok nehézségeiben és közösen képviseljük érdekeinket.

 

Megosztási kép: Mesevilág Óvoda