28 kitöltött kérdőív, |
Mi a Szókimondó? A Szókimondó segítségével hallathatjuk a hangunkat a közös jövőnket érintő kérdésekről, megismerhetjük egymás véleményét, sőt még konstruktív személyes beszélgetésekre is lehetőségünk van. Így működik:
- Töltsük ki valamelyik érdekes és fontos témáról szóló kérdőívet, ezzel hallatjuk a hangunkat és képviseljük érdekeinket.
- A kitöltés után megismerhetjük egy másképpen gondolkodó társunk szöveges véleményét, amit ugyanannak a kérdőívnek a kitöltése során adott meg.
- Ha szeretnénk, akkor válaszolhatunk is, és privát beszélgetés keretében konstruktív vitát folytathatunk arról, hogy miért is látjuk másképpen a világot. A beszélgetés során email értesítést kaphatunk a válaszüzenetekről, majd amikor szeretnénk, írhatunk viszontválaszt, amelyről pedig a másik fél kaphat értesítést.
Minden egyes véleménynyilvánítás, minden egyes beszélgetés egy apró de nagyon fontos lépés ahhoz, hogy jobbá, élhetőbbé tegyük országunkat. Csak úgy remélhetünk boldogabb jövőt saját magunknak és gyermekeinknek, ha képesek vagyunk közösen gondolkodni és megoldásokat keresni a társadalmi kihívásokra. Legyünk nyitottak a miénkkel ellentétes vélemények megismerésére, hiszen az egymásra való odafigyeléssel sokat tanulhatunk, és ezáltal valamennyien gazdagabbak leszünk.
A Szókimondót a Szülői Hang Közösség indította. Önkéntes munkában tevékenykedünk, és hiszünk abban, hogy szükség van az őszinte beszédre, az egymás minősítésétől mentes valódi odafigyelésre. Ehhez nyújtunk fórumot, ahol a személyes privát beszélgetésre is adott a lehetőség, ami nagyobb védelmet, elmélyülést és szabadabb önkifejezést tehet lehetővé, mint a nyilvános fórumok esetében.
A Szókimondó nagy figyelmet fordít az adatvédelemre. A kérdőívek bármifajta regisztráció nélkül is kitölthetők. A beszélgetésekben való részvételhez azonban először regisztrálni kell a jobb felső sarokban található hivatkozás segítségével. A rendszer lehetőséget ad arra is, hogy közvetlenül egy beszélgetés indításánál a válaszüzenettel együtt regisztráljunk. Regisztrálni akár a kérdőív kitöltése előtt, vagy közvetlenül a kérdőív kitöltése után is lehet. A regisztrációhoz egy nevet is meg kell adni, ez azonban lehet egy becenév is, így a beszélgetések során anonimek maradhatunk. A regisztrációhoz nem kötelező email címet megadni, de a válaszüzenetekről vagy egyéb újdonságokról csak az email cím megadásával tudunk értesíteni. A részletes adatvédelmi szabályzatunk itt olvasható. A Szókimondóról további információt itt találhat.
Legyünk minél többen szókimondók!
Jelenleg az alábbi témákban lehet kérdőívet kitölteni. A témákat folyamatosan bővítjük.
Megosztás Facebookon: