Email: MUTASD! Telefon: MUTASD! 1142, Budapest XIV. , Dorozsmai utca 140 Budapest | Hórakukk Fejlesztőház A Hórakukk Ovisuli és Fejlesztőház régóta dédelgetett álmunk, amelyet 2012-ben sikerült megvalósítanunk. Azzal a céllal jött létre, hogy a gyerekek magabiztosan és szilárd alapokkal kezdjék az iskolát, és állják meg helyüket az élet más területein is. Lelkesedésünk, és a gyerekek iránti szeretetünk azóta is töretlen, az elmúlt 12 év alatt több mint ezer kisgyerek járt hozzánk. A jól bevált és sikeres tananyagunkat egész napos rendszerben, folyamatosan megújuló módszerekkel igyekszünk számukra érdekessé, és befogadhatóvá tenni. Éppen ezért programunk részét képezi például a sakk játékos megismerése, melyet a fejlesztő foglalkozások különböző területeibe is bele tudunk csempészni. A kognitív fejlesztések mellett nagy hangsúlyt fektetünk a mozgásfejlesztésre is, hiszen a kettő szorosan összefügg. A velünk töltött idő alatt fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek megtanulják, a mai rohanó világban egymásra is fontos odafigyelnünk. Budapesten, a XIV. és a XVI. kerületben találkozhatnak velünk. Mindkét helyszínünkön lehetőség van TSMT foglalkozáson való részvételre, zuglói fejlesztőházunkban logopédus kolléga is dolgozik. Honlapunkon minden részletes információ megtalálható működésünkről, fb-oldalunkon mindennapjainkba adunk betekintést. Szakmai vezetők: Krámli Éva +36 30 296 6669 - Zugló Lukácsné Kónya Gabriella +36 30 643 6474 - Erzsébetliget |
🔗 |
⚠ | A megadott adatok valódiságáért, a kínált szolgáltatások minőségéért és törvényességéért teljes mértékben a beküldők a felelősek; a Szülői Hang a beküldött adatok alapján megjelenítési lehetőséget biztosít, de nem vállal garanciát a megjelenített információkkal kapcsolatban. |
Szülőként és pedagógusként összefogunk a gyerekek jövőjéért, és ezt a közös küzdelmet támogatják szakemberek, vállalkozások, szervezetek is. A Szülői Hang célja, hogy segítő közösséget építsünk és kiálljunk gyermekeink érdekeiért. Alapítányunk csapata azon dolgozik, hogy szülőként megértsük a közoktatás rendszerszintű problémáit és azok társadalmi hátterét, lássuk, hogy van jobb alternatíva, kihangosítsuk a szülői véleményeket és aktívan kiálljunk gyermekeink érdeke mellett. A Szülői Hang a CKP (Civil Közoktatási Platform) és az EPA (European Parents' Association - Európai Szülők Szövetsége) tagja.
Hasonlóan más érdekvédelmi szervezetekhez, a mi működésünkhöz is szükségesek erőforrások, amihez nagy szükségünk van az önkéntes felajánlásokra: csak így tudunk függetlenek maradni és tovább tevékenykedni gyermekeink érdekében. Tegyél Te is közös ügyünk érdekében! Sok kicsi sokra megy: ha egyetértesz céljainkkal, kérjük, támogasd munkánkat akár kisebb összegű rendszeres vagy alkalmankénti adománnyal!
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.