Email: MUTASD! Budapest, Újpesten, Szent László tér 12 szám alatt Zuglóban a lőcsei utcában és lehetőség van a XV. kerületben is Budapest | Lurkó fejlesztő kuckó Komplex mozgásfejlesztés és iskola előkészítő foglalkozások Az Alapozó terápia komplex, mozgásfejlesztésen alapuló, idegrendszert fejlesztő mozgásterápia, mely során a gyermekeknél újraindítjuk az emberi fejlődéstani mozgássorozatot. A mozgás során az agy segítséget kap, hogy a rosszul beépült mozgásmintákat a terápia során magas fokú mozgásügyességhez juttassa el. A fejlődés során a nagymozgások megadott sorrendben követik egymást. Ha a mozgásfejlődés során valamelyik mozgás kimarad vagy felcserélődik az már intő jel lehet a szülő számára. Egyik mozgásnak a másikra kell épülnie és ahogy fejlődik az idegrendszer, úgy követik egymást a magasabb szintű, bonyolultabb mozgások. - Ha a mozgás nincs rendben a gyerekeknél gyakori, hogy tanulási problémák jelentkeznek az iskolában. Már az óvodában fel lehet fedezni, ha valami probléma van a fejlődésben. - Nem szeret rajzolni - Folyton elesik - Nem elég önálló - Nehezen tanul meg biciklizni - Esetleg fél a játszótéren kipróbálni az új játékokat Ilyenkor gyanús, hogy valamilyen mozgásfejlesztésre szükség lehet. Iskola előkészítő foglalkozás: Az utolsó óvodai évüket töltő gyermekek számára iskola-előkészítő különórákat tartunk - heti rendszerességgel. Az iskola-előkészítő foglalkozások legfontosabb célja, hogy felkészítse a gyerekeket a zökkenőmentes iskolakezdésre. |
🔗 |
⚠ | A megadott adatok valódiságáért, a kínált szolgáltatások minőségéért és törvényességéért teljes mértékben a beküldők a felelősek; a Szülői Hang a beküldött adatok alapján megjelenítési lehetőséget biztosít, de nem vállal garanciát a megjelenített információkkal kapcsolatban. |
Szülőként és pedagógusként összefogunk a gyerekek jövőjéért, és ezt a közös küzdelmet támogatják szakemberek, vállalkozások, szervezetek is. A Szülői Hang célja, hogy segítő közösséget építsünk és kiálljunk gyermekeink érdekeiért. Alapítányunk csapata azon dolgozik, hogy szülőként megértsük a közoktatás rendszerszintű problémáit és azok társadalmi hátterét, lássuk, hogy van jobb alternatíva, kihangosítsuk a szülői véleményeket és aktívan kiálljunk gyermekeink érdeke mellett. A Szülői Hang a CKP (Civil Közoktatási Platform) és az EPA (European Parents' Association - Európai Szülők Szövetsége) tagja.
Hasonlóan más érdekvédelmi szervezetekhez, a mi működésünkhöz is szükségesek erőforrások, amihez nagy szükségünk van az önkéntes felajánlásokra: csak így tudunk függetlenek maradni és tovább tevékenykedni gyermekeink érdekében. Tegyél Te is közös ügyünk érdekében! Sok kicsi sokra megy: ha egyetértesz céljainkkal, kérjük, támogasd munkánkat akár kisebb összegű rendszeres vagy alkalmankénti adománnyal!
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.