A közoktatás és gyermekvédelem szakmai alapú megújítása;
A pedagógusok és a gyermekekkel foglalkozó szakemberek szakmai, erkölcsi és anyagi megbecsültségének javítása;
Szülőként és pedagógusként az egymási iránti megértő odafigyelés és segítségnyújtás erősítése.
Közösségünkben ezekért a célokért teszünk minden nap, és ebben támogatjuk egymást. A listánkon szereplő szakértők, vállalkozások és szervezetek is partnerek ezen célok eléréséhez.
Közösségünket 2016-ban alapítottuk, mert szülőként úgy láttuk, nekünk is felelősségünk van abban, hogy gyermekeink minőségi közoktatásban részesüljenek. Már akkor jól látszott, hogy a magyar közoktatás működésében rendszerszintű problémák vannak, melynek következményei rombolóan hatnak az egész országra. Változást csak közös erővel tudunk elérni, ennek egyik feltétele, ha mi szülők is hallatjuk a hangunkat. 2016 óta minden nap azon dolgozunk, hogy a szülők és a gyerekek érdekeit képviseljük; tevékenységünk részletesen megismerhető honlapunkon, az aktualitásokról hírlevelünkben olvashat.
2016 óta képviseljük a szülők érdekeit a közoktatásban. Online akciókat szerveztünk, többek között támogatjuk a szülők és pedagógusok összefogását a tankönyvvásárlásban, segítjük a szülők kérvényezését a plusz egy év ovi érdekében, nyilvánosan képviseltük a szülők véleményét a tanárhiány, a nyelvoktatás és a járványkezelés témájában. Segítő és érdekvédő csoportot hoztunk létre a szülők és pedagógusok számára, nyilvános oldalunkon pedig kiállunk a szülőket és gyermekeink jövőjét érintő fontos társadalmi problémák tudatosítása mellett. Keressük a megoldási lehetőségeket is; segítjük a szülőket a jogérvényesítésben, létrehoztuk a Szószólót, ahol lehetőség van anonim módon nyilvánosságra hozni a közoktatásban tapasztalható problémákat, valamint elindítottuk a Szülői szókimondót, ahol fontos és érdekes kérdésekben lehetőség van a konstruktív párbeszédre. A szülők számára hasznos tudnivalókat folyamatosan gyűjtjük a Szülői tudásbázisban. A szülői érdekeket a sajtóban is képviseljük. Tevékenységünket folyamatosan bővítjük.
Csatlakozhatnak kifejezetten a gyerekekkel foglalkozó szakemberek, vállalkozások, szervezetek, vagy olyanok is, akik más területen tevékenykednek, de támogatják céljainkat. A listára való csatlakozáshoz itt kell regisztrálni. A regisztrációt egy moderátor ellenőrzi. Természetesen a törvénybe ütköző vagy a közösségünk értékeivel összeegyeztethetetlen jelentkezések esetén fenntartjuk a jogot a regisztráció elutasítására; a csatlakozók kötelesek elfogadni a moderátor döntését, jogi út kizárva. Bármilyen probléma esetén igyekszünk segítséget nyújtani. A listára való felkerülés ingyenes.
A listára való csatlakozáshoz itt kell regisztrálni. Csatlakozhatnak kifejezetten a gyerekekkel foglalkozó szakemberek és vállalkozások, vagy olyanok is, akik más területen tevékenykednek, de támogatják céljainkat. A regisztrációs kérelmet egy moderátor ellenőrzi, az elfogadás után jelenik meg az adatlap. Ezután lehetőség van felhívásokat is közzéteni az aktualitásokról.
A Szülői Hang Közösség segít a céljainkkal egyetértő szakembereknek és vállalkozásoknak, hogy bemutatkozásukat és felhívásaikat közzétegyék, de a szolgáltatások minőségét általában nem áll módunkban ellenőrizni. A Szülői Hang Közösség nem tud felelősséget vállalni a listán szereplő szakértők és vállalkozások szolgáltatásának minőségéért. Amennyiben azonban a visszajelzések alapján vagy külön érdeklődés során kiderül, hogy a közzétett adatok nem felelnek meg a valóságnak, vagy a szakember illetve vállalkozás működése törvénysértő vagy nem összeegyeztethető közösségünk értékeivel, akkor fenntartjuk a jogot arra, hogy a regisztrációt töröljük - reméljük, hogy erre nem lesz szükség. Bízunk abban, hogy a lista segít összekötni a minőségi munkát végző szakembereket, vállalkozásokat és a szülőket, pedagógusokat.
A listára való felkerülés ingyenes.
A szakemberek, vállalkozások és szervezetek listájára való felkerülés ingyenes, de aki egyetért céljainkkal és van rá lehetősége, megköszönjük, ha adománnyal is támogatja munkánkat. Lehetőség van adományozni kártyás fizetéssel vagy banki átutalással is. Részletes infot a támogatási oldalunkon talál. Rendszeres támogatóink a lista elejére kerülnek. Aki a MagNet banknál van, az kártyás fizetéseivel külön ráfordítás nélkül is adományozhat, erről további információ itt olvasható.
Közösségünk rendszeresen közzéteszi és felhívja a figyelmet a listára, így aki csatlakozik, az sokakhoz el tudja juttatni bemutatkozását és felhívásait. Közösségi oldalainkat több tízezer szülő és pedagógus követi, akik tudatosan keresik a gyermekek számára a legjobb lehetőségeket. A csatlakozással szakemberként illetve vállalkozásként egy élő közösség tagjai lehetünk, új kapcsolatokat alakíthatunk ki. Egyúttal a csatlakozással kifejezhetjük azt is, hogy támogatjuk a gyermekek, a közoktatás és a gyermekvédelem ügyét.
A Szülői Hang segítő és érdekvédő közösségi csoportjához itt lehet csatlakozni. Érdemes feliratkozni hírlevelünkre is, a legfontosabb akciókról, felhívásokról emailt küldünk. Nyilvános Facebook oldalunkon hasznos infokat teszünk közzé és kiállunk a gyermekek jövőjét veszélyeztető közügyekkel kapcsolatban. Az óvodás gyerekek szüleinek érdemes csatlakozni a plusz egy év óvoda igénylését segítő csoportunkba is.
Egyéb kérdés, probléma esetén kérjük, forduljon hozzánk bizalommal az info@szuloihang.hu címen.
Szülőként és pedagógusként összefogunk a gyerekek jövőjéért, és ezt a közös küzdelmet támogatják szakemberek, vállalkozások, szervezetek is. A Szülői Hang célja, hogy segítő közösséget építsünk és kiálljunk gyermekeink érdekeiért. Alapítányunk csapata azon dolgozik, hogy szülőként megértsük a közoktatás rendszerszintű problémáit és azok társadalmi hátterét, lássuk, hogy van jobb alternatíva, kihangosítsuk a szülői véleményeket és aktívan kiálljunk gyermekeink érdeke mellett. A Szülői Hang a CKP (Civil Közoktatási Platform) és az EPA (European Parents' Association - Európai Szülők Szövetsége) tagja. Hasonlóan más érdekvédelmi szervezetekhez, a mi működésünkhöz is szükségesek erőforrások, amihez nagy szükségünk van az önkéntes felajánlásokra: csak így tudunk függetlenek maradni és tovább tevékenykedni gyermekeink érdekében. Tegyél Te is közös ügyünk érdekében! Sok kicsi sokra megy: ha egyetértesz céljainkkal, kérjük, támogasd munkánkat akár kisebb összegű rendszeres vagy alkalmankénti adománnyal!
Közösségünk aktív segítséget nyújt a mindennapi problémákban, emellett kitartással, összefogással és a szülő-pedagógus együttműködés jobbításával előrelépünk az országos ügyekben is. Segítő anyagokat, állásfoglalásokat és felméréseket teszünk közzé, hogy felépítsük a közoktatás ügye mögötti társadalmi támogatottságot. 2016-os indulásunk óta a következő platformokat építettük fel:
Közösségi csoport
Segítő, érdekvédő csoport, ahol feltehetjük kérdéseinket, megoszthatjuk véleményünket. Támogatjuk egymást szülőként és pedagógusként, és közösen állunk ki érdekeink mellett.
Facebook oldal
Nyilvános facebook oldalunkon tudatosíjuk a gyermekeink jövőjét veszélyeztető társadalmi problémákat, kiállunk a szülőket és gyermekeink jövőjét, a magyar társadalmat érintő fontos közügyek érdekében, és közzétesszük a szülők számára hasznos információkat, tudnivalókat.
Email hírlevelünk röviden hírt ad aktuális akcióinkról, felhívásainkról, tudnivalókról, állásfoglalásainkról.
Instagram
Instagram oldalunkon is közreadjuk a szülőket érintő legfontosabb aktuális híreinket.
Szülői szókimondó
A Szülői Szókimondó teret ad a véleménynyilvánításra és személyes párbeszédre, vitára; itt a másképp gondolkodók álláspontját is megismerhetjük.
Szószóló a közoktatásért
A Szószóló online felületén biztonságos, anonim módon tesszük közzé a közoktatásban szerzett személyes tapasztalatokat és problémákat, hogy ezeket mindenki megismerje.
Szülői tudásbázis
A Szülői tudásbázisban a közoktatással kapcsolatos, szülők számára hasznos tudnivalókat gyűjtjük.
Plusz egy év óvoda
Közösségi csoportunk gyakorlati segítséget nyújt abban, hogy minden érintett szülő tudatosan dönthessen a további egy év óvoda kérvényezésével kapcsolatban és szakmai támogatással vezeti végig a családokat a gyakran stresszes folyamaton.
Média
Médiamegjelenések: képviseljük a szülői érdekeket a sajtóban és teret adunk a szülői megszólalásoknak.
Petíció
Petíciók: segítünk kihangosítani a szülői véleményeket és képviselni a gyerekek jogait és érdekeit.
Szakember-adatbázis
Szakemberek adatbázisa: segítünk a szülőknek és a szakembereknek, vállalkozásoknak, szervezeteknek, hogy egymásra találjanak.
Maradjunk kapcsolatban! Hírlevél feliratkozás:
Az email címeket bizalmasan kezeljük, értesítéseinkről bármikor leiratkozhat. Részletes adatvédelmi tájékoztató itt.
Nagy figyelmet fordítunk a személyes adatok védelmére. Részletes adatvédelmi tájékoztatónkat itt olvashatja. A legtöbb weboldalhoz hasonlóan mi is használunk sütiket.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.